Maradjunk annyiban, hogy néhány perccel korábban nem volt szabad kezem ráfordítani az ajtó zárat, örültem, hogy ebben a sietségben még lábbal éppen be tudtam magunk mögött csukni. Ennek a könnyelműségnek azonban nem is olyan sokára még ára lesz.
Nagyjából három egész nap telt a késes támadás kivédése és a rendőrségi kihallgatásom óta, bár az idő pontosságában egyáltalán nem vagyok biztos, mert borzasztóan összefolynak a napszakok mostanában. Igen, mert a folyamatos másnaposság vegyül az aznapossággal és a rendszertelen alvással, amit amúgy a kirúgásom óta kisebb-nagyobb megszakításokkal, de folyamatosan művelek.
Ez a kis bronxi lakás az én kis szigetem, ahová vissza tudok vonulni, na nem a város vagy a szomszédság zajától, hanem egy csöppet a múltam és a jelen problémái elől. Egy háló, egy nappali, fürdő, konyha és slussz. Ja és van még egy garázsom is a motorommal. Nagyjából ennyi a Mooney vagyon fizikai mivolta, nem sok ugyan, de a semmitől azért jóval több.
A mostani este sem különb az előző kettőtől, néhány, korábban bedobott felessel a fejemben érkezek a lakásba Amanda-val, aki régi, hát hogy is mondjam: ismerősöm. Együtt örülünk, együtt iszunk és együtt… vészeljük át a mindennapok problémáit, de azt kategorikusan kijelentettük, hogy nincs és nem is lesz közöttünk semmiféle szerelmi szál, mert igazából nem is nagyon bírjuk egymást. Ki érti ezt?
Helyet is foglalunk kedvenc kanapémon és gyorsan bele is melegszünk a helyzetbe. Mivel nem várok vendéget, ezért ki sem takarítottam, a szőnyegen üvegek, pizzás doboz halmok, kicsit odébb különböző ruhák halmaza hever. Nem veszem észre, mert továbbra is minden figyelmemet Amanda köti le, de a bejárati ajtót valaki kinyitotta...

Igen, pontosan ilyen helyzetet szül, amikor meggyőződésünk, hogy az ajtót minimum becsuktuk magunk mögött és késő este már egész biztos, hogy nem érkezik látogató. Csak, hogy adjunk a helyzet élvezeti faktorának, még közepes hangerőn zene is segíti az egymásra hangolódásunkat. Persze a zenei aláfestés még annyira sem volt tudatos lépés, mint az ajtóval való bűvészkedés, valahogy mégis jól jött ki, hogy ráfeküdtünk a kanapén rejtőző távirányítóra. Valamelyik helyi rádióállomás éppen ezekben a pillanatokban indította késő esti romantikus zenei műsorát, melyet éppen egy Elle Ray dallal nyitnak. Felőlem aztán nyithatják, nagyjából csak annyit észlelek, hogy egy lassú számról van szó, bezzeg, ha tudnám, hogy kihez tartozik a hang, az garantáltan nem segítené az ellazulásomat.
Pár másodperc múlva már javában zajlanak az események és már-már melldöngetve simogatom férfiúi hiúságomat, mikor partneremből sikoltás tör elő és elkerekedett szemekkel mered az ajtó felé. Néhány másodpercig tényleg azt gondolom, hogy óriási varázsló vagyok, mert jól hallhatóan tökéletesen betalált a kápráztató "Mooney fogás". Aztán gyorsan leesik, hogy nem biztos, hogy én és technikai tudásom vagyunk ennek a sikoltásnak a kiváltó oka, pláne mikor Amanda nagyjából lerúg magáról én pedig a szőnyegen találom magamat, félig az ajtó felé fordulva.
- Mrs. Ray!?! - feltételezem, minden pénzt megér az arcomra kiült értetlen pillantás, amivel egykori munkaadómat kitüntetem ebben az elsőre borzasztó kellemetlen szituációban.
Nem tudom, hogy meddig élvezte a félhomályban is bizonyára vakítóan fehér hátsóm látványát, de ahogy látom máris távozóra fogná, viszont nem jut túl messzire, csak az ajtófélfáig, ami még szerencse, hogy ott van, így megelőzünk egy kisebb balesetet is.
- Te jó ég... - kapom magam, jobban mondva férfiasságom elé az egyik közepes méretű párnát, miközben felpattanok a földről. - ...hogy, mégis hogy jutott be a lakásomba? - ábrázatom teljes értetlenségről árulkodik, de mielőtt még Elle választ adhatna itt léte okára, az ágy takarásába rejtőzött Amanda gyorsan maga elé tekeri az egyik magányosan földön heverő plédet és nem rest azonnal hozzászólni ehhez az arcpirító helyzethez.
- Mrs. Ray? Kyle! - a lány szavaira felé pillantok és villámló tekintetéből már érzékelem is, hogy itt egy szimpla kérdéskörrel nem fogom megúszni az estét.
- Elle Ray-yel csalsz, te szemét?!? Ez most komoly?!? - méregeti hol a zavarban lévő Popkirálynőt, hol engem.
- Csallak? Amanda, ne légy nevetséges, még csak nem is járunk. - értetlenül állok a kifakadáskezdemény előtt, de próbálnám gyorsan áthidalni ezt a mindenkinek kínos állapotot, viszont partnerem nem éri be ennyivel és jelen következik.
- Nevetséges? Ezt nem hiszem el! Mióta tart már ez köztetek? Egy hónapja? Talán már kettő? Hmm? - von kérdőre, de kérdése választ most sem igényel, viszont az látszik felbőszült tekintetéből, hogy drágalátos "barátnőm" nagyjából egyszerre fojtana meg minket Ell-el, amiben most csak az akadályozza, hogy akkor el kellene engednie a plédet, amit teste köré csavart. Bár amilyen féltékeny típus, még az is lehet, hogy meglépi és nekiesik a vendégünknek. Szó se róla, szívesen megnéznék egy Amanda vs. Elle cicaharcot, de ebben a kényes pillanatban ez természetesen eszembe sem jut.
- Ne Kyle, ne is mondj semmit! - emeli maga elé mutatóujját, mert már látja rajtam, hogy tisztáznám magamat és nyitnám is a számat a félreértés megmagyarázásra.
- Képes vagy Elle Ray-yel megcsalni? Azt mondtad nem bírod a szőkéket! - remélem nem csak nekem ilyen kellemetlen ez, hogy tök pucéran, éppen csak egy párnával eltakarva állok a saját nappalim kellős közepén, miközben talán kibicsaklott bokával az egyik oldalon a Popdíva, a másikon pedig Amanda, akit, hogy is mondjak, nem feltétlenül az eszéért szeretek, de várjunk csak, még csak nem szeretem. Vagyis de, mint barát, vagy, vagy valami annál több, de a fenébe is, ebből elég.
- Szerintem az lesz a legjobb Amanda, ha most elmész. - mindig is utáltam a jelenetrendezést, az alaptalan kifakadásokat, főleg, ha féltékenység a tárgya meg kimondottan rühelltem.
- Igen... már itt sem vagyok.- hiszti és a megbántottság könnyei csillannak a vörös hajú leányzó szemeiben, aki gyorsan felkapkodja a földről a hozzátartozó ruhadarabokat.
- ...ti meg csak... csak fejezzétek be, amit mi elkezdtünk. - elsőre nem is tudja, hogy sírjon-e vagy még inkább felpaprikázza magát ezen a kreált agyszüleményen.
- Nincsen közöttünk semmi -mutatok Elle-re - egy fél napot dolgoztam nála és aztán kirúgott. - csak, hogy a végére tisztává váljon Amanda előtt is, gyorsan elhadarom a történet valódi mivoltát is, amikor két mímelt szipogás között van egy másodpercnyi időm erre.
- Ha kirúgott, akkor úgy látszik nem dolgoztál alatta elég jól Kyle! Te utolsó pernahajder, te! - hozzám vágja a kezébe akad nadrágját, majd eszébe jutva, hogy az még kelleni fog neki, felkapja a földről és a nappaliból kioldalog a konyhába, hogy néhány másodperc alatt felkapkodja magára a ruhaneműket, de eközben nehogy azt higgyük, hogy megjegyzés nélkül maradunk.  
- Ne érts félre Elle, téged és a zenédet is nagyon bírlak. -na persze, az előbbi pillantás nem arról árulkodott, hogy hazafelé a legújabb lemezét fogja hallgatni- - de ezt a..., ezt a disznót soha többé nem akarom látni! - ez volnék én, de azt hiszem egyértelmű, hogy kire gondol, főleg, ha hozzávesszük, hogy úgy néz rám, mint akinek legszívesebben a szájába lépne.
Kitipeg a konyhából, csapzott ábrázattal még egyszer végigmér, majd Mrs. Ray következik, végül rám pillant, hogy rám kiáltson még valami epéset.
- Tudd meg, hogy még az ágyban sem vagy jó Kyle Mooney! - ez az a pillanat, amikor már több lesz a soknál is és megindulok felé, hogy mielőbb kitessékeljem az ajtón.
- Ebből elég Amanda, menj, aludj egyet és holnap majd beszélünk. - kíséretként zárom mögötte a sort, de halad ő még az előtt, hogy mellé érnék.
- Jó éjszakát! - itt lakik a közelben, még csak a tömbből sem kell kimennie, remélhetőleg biztonságosan hazaér.
Becsukom mögötte az ajtót, sőt még be is zárom, még mielőtt úgy gondolná, hogy elfelejtett valamit közölni és visszalép egy mondatra. Hallom, ahogy a folyosón még mondja a magáét, de hangja egyre távolibbnak tűnik, szerencsére.
- Ne haragudjon a cirkuszért, egy kicsit megártott neki az esti ital és ez a nem mindennapi találkozás egy sztárral. - beszédem során, pőre hátsóval elhaladok a szöszi mellett, végül a kanapémra ülve helyezem magamat kényelembe, persze a párnát azért nem mozdítom a lényegi pontról.
- Mi szél hozta erre ezen a kései órán Mrs. Ray? - szól kérdésem a lehető legtermészetesebben, mintha csak déli tizenkettő lenne és szépen felöltözve egy irodában beszélgetnénk.

Mintha valamilyen szedett vetett álom egyik főszereplője lennék annak minden szürrealitásával, kínosságával és összehordott marhaságával, melynek végén már alig várom az ébredést, hogy utána jót mosolyoghassak az egészen.
Viszont az ébredés még az Amanda-förgeteg elvonultával sem akar megérkezni, ráadásképp sikerül néhány felfordított söröskupakra is rálépnem a szerteszét hagyott dolgaim között, ami kijózanító hatással bír és tovább erősíti bennem azt a gyanút, hogy ez a szó szerinti meztelen valóság, egy kis Elle Ray-yel megspékelve.
- Ezt az oldalát még nem ismertem, de innentől már bármit lehetségesnek tartok. - válaszolok, míg elhaladok az ajtófélfa mellett ácsorgó néhai főnököm mellett, majd egy hanyag kézmozdulattal jelzem, hogy ne is törődjön az elnézéskéréssel, el van nézve...
Nagy nyugalmamból már éppen mozdulnék, hogy jajj, jajj, ha látszik, aminek nem kellene, akkor felkapok valamit magara, de még mielőtt felpattannék, hogy ruhák, de minimum egy gatya után kutakodjak, csak lazán, semmitől sem zavartatva magamat, megigazítom a kikandikáló előtt a díszpárnát, mintha csak fészkelődnék egy kicsit.
- Én _itthon_, így szeretem... ha látszik... - végtére is, nehogy már a nyúl vigye a vadászpuskát és a végén azt higgye ő dívasága, hogy egyet gondol és itt is minden úgy történik majd, ahogyan azt ő gondolja.
Azért sem veszek fel magamra semmit.
- Ha vannak véletlenek, akkor ez most egészen biztos, hogy az. - bámulom egy kis ideig a klipet, ami rögtön fejfájást okoz és hiába a kérlelés, nem hagyom szó nélkül, mert éppen elég egy Elle Ray is pillanatnyilag ebbe a szobába, a kettő már túl sok, főleg, ha az egyik még énekel is. Inkább táncolna... a port amúgy is jobban bírom.
- Hát ahhoz, hogy én visszamenjek magácskához dolgozni, hmm... -mímelem az elmélyült gondolkodást, közben alig láthatóan ingatom a fejemet- nos, elég sokat kellene fizetnie Mrs. Ray. Azért az összegért már két vagy talán három testőrt is találna magának. - viszonzom a pillantását, melyből könnyedén kiveheti, hogy bizony elég komolyan neheztelek rá a korábbiak miatt és talán azért nem küldöm el nyomban, mert már amúgy is lőttek ennek az estének.
- Bár, bizonyára nyomós oka van annak, hogy személyesen jött el a lakásomra és hagyta maga mögött ezen az _éjjeli_ órán a rezidenciáját a pihe-puha ágyikóját... - mérem végig az énekesnőt néhányszor, végül közlöm a feltételeimet és a fizetési igényemet.
- Rendben van Mrs. Ray, íme az ajánlatom: A korábbiakban megállapodott fizetésem dupláját kérem, a húsz százalék veszélyességi pótlékot ötven százalékra emelem és nem a rosszakarói miatt. – egész biztos vagyok benne, hogy érti, mire értem, de ez még nem elég, szeretném látni, ahogy rebeg a szája széle a szemtelenségemet hallva.
- Továbbá, hétvégékre dupla gázsi és egy általam választott szolgálati jármű a garázsából, teljes bejárási támogatással. - ennyi lenne az, amiért hajlandó lennék újra csatasorba állni Elle Ray oldalán, bár nagy esély van arra is, hogy sarkon fordul és sértődötten elvonul. Őszintén szólva, az sem igazán hatna meg, de legalább a lelkem kicsinyeskedő része jóllakhatna a látvánnyal.
- Az ajánlatom nem alkuképes Mrs. Ray. - közlöm komoly ábrázattal, már amennyire anyaszült meztelenül komolynak lehet maradni egy ilyen helyzetben, de egyébként nem gondolom, hogy nekiállna alkudozni, viszont olyan jól esik ez most nekem.

Ha minden kétséget kizáró bizonyossággal tudnám, és nem csak sejteném, hogy Elle Ray mennyire ellenszenvesnek tart, komolyan mondom, már bontanék is egy pezsgőt elégedettségemben. Így, ahogy vagyok, tök meztelenül kisétálnék a konyhába és lenne képem egy pohárnyival őt is megkínálni. Így viszont, hogy korábban megmentettem a kerekded popóját és hogy személyesen ő maga és nem Marlon keresett fel azzal, hogy visszacsábítson a testőri kötelékbe, úgy érzem, hogy egy-két tyúklépéssel, de távolabb kerültem a legellenszenvesebb fickónak járó díjtól. Pedig nyugodtan elhiheti, hogy dolgozok rajta, ámde csak azért, hogy tükröt tartsak Ő énekesnőcskéje elé, amiben talán észrevenné magát, egy-egy drámakirálynői alakítását követően. Mert bizony pontosan ugyanilyen antipatikus egyénné válik, mint most minden bizonnyal én, a direkt pöffeszkedő és kissé lekezelő stílusommal.
- ...á dehogy, semmi esetre sem, még hogy én? - fejezem be az előbb megkezdett mondatát és direkt heccelem, hátha ismét elszakad a cérnája és akkor végre kibújik belőle a hepciatündér, akivel ott a díjátadón találkoztam és aki nem mellesleg a natúr, smink és minden egyéb manír nélküli Elle Ray személyesen. Mert sajnos igen, ilyen tűzokádó sárkánynak látom jelen pillanatban egykori munkaadómat.
Rögtön sejtettem, hogy a pénz nem lehet akadály, ezért is volt ilyen vastag bőr a képemen, hogy minél jobban megtömhessem a zsebemet, ha már ilyen rútul kibabrált velem és rögtön az utcára tett ahelyett, hogy megbeszéltük volna. Semmi baj Ray kisasszony, akkor fizessen, akár csak egy sokszorosan megünnepelt, híres énekesnő.
- Jól hallott mindent Mrs. Ray. - látva az elkerekedett szemeket és a marha nagy önmegtartóztatást egy pofon lekeverésére, éreztem, sőt mi több, tudtam, hogy jó úton járok, ha az a célom, hogy vérnyomásemelő szert nevezzenek el rólam.
No, mi készül itt? Mielőtt még bármit is gondolhattam volna, végig mértem a nagy mellénnyel közelebb tipegő hölgyet és az ő egyberészes lenge kis nyári ruházatát, viszont az a helyzet, hogy nem csak én lestem ám ma este rá, hanem volt még valaki a szobában, aki bőven többet szeretett volna a kisasszonytól, mint én. Én csupán a pénzét, na, de ő... ha jól sejtem a szép szőke hajára indult be. Már csak másodpercek vannak hátra a találkozóig, de addig is figyelek a nagy szónoklatra készülő nőre.
- Ha tetszik az ajánlatom, máris aláírhatjuk az új szerződésemet. - én magam is közelebb húzódok beszélgetőpartneremhez, de eszem ágában sincs fölemelkedni, jó így nekem, kényelmesen ücsörögve.
- Ha viszont alkudozni szeretne, akkor rossz ajtón kopogtatott, ez esetben az volna az ajánlatom, hogy... - na ne, és újból, már pontosan második alkalommal érkezik egy nem várt megmentő mozzanat, ami előtt olyat mondanék az előbbi személyeskedő és rendkívül irritáló mondataira, amiben legalább kétszer szerepelne a cerkám is.
Történik ugyanis, hogy az előbbi leselkedő, akiről szó volt, akcióba lendül, pontosabban esik, és előbb a csillárról zuhan alá, hogy utána egyenesen szerelembe essen Mrs. Ray szőke hajtincseivel. A hajfétises kis lakótársam nem más, mint Richi, a törpekaméleonom, akit felizgattak az este villanykapcsolás utáni eseményei, messzire űzve ezzel az álmot szemeiből. A lakásomba törő és ezzel együtt szerelmeskedés közben megzavaró nő ott követte el az első hibát, hogy villanyt kapcsolt, ezzel felébresztve a csilláron pihenő kisfickót, majd a második és legfőbb hibája az volt, hogy szőke frizurájával megzavarta az érzékeit. Mindezek együttes hatására szó szerint szerelembe esett és a tenyérben elférő apró kaméleon máris egy hajtincsbe kapaszkodva lengedez, mindaddig, míg a legapróbb mozdulat hatására a lány dekoltázsába nem zuhan.
- Ó a francba, Richi! - most már nincs mit tenni, kis barátom végveszélyben van, nekem pedig ki kell onnan mentenem őt, aminek első lépése, hogy ülő helyzetemből felpattanva, gondolkodás nélkül utána nyúlok, egyenesen a dekoltázs kellős közepébe.
Meg sem fordul a fejemben, hogy az az előbb belengetett pofon könnyen gazdára is találhat, annyira ösztönös, hogy a kis kaméleont megmentsem Elle testétől.
- Csak óvatosan, a farka nagyon érzékeny, finoman bánjon vele. - adom az instrukciókat, miközben én már próbálom kifelé húzni a csuklómat, mert sajnos Richi eközben már Mrs. Ray hasmagasságában van, csak éppen az egyberuha alatt.
- Beakadtam, nem bírom kihúzni... - közlöm a hirtelen fellépő problémát és a nagy igyekezetemben már szaggatom is a méregdrága ruhát zavaromban.
A mindig fülelő szomszéd, a papírvékony fal túloldalán pedig dühösen csettint és egyszerűen nem tudja megérteni, hogy ez a Kyle gyerek, hogy a fenében képes egyetlen éjszaka alatt két nőt is levarrni, úgy, hogy az egyik maga Elle Ray az énekesnő. Mit tudhat, amit mások nem? Nos, hogy mit is tudhat? Fizetésemelést, azt egész biztos, hogy ilyen szemtelen módon kicsikarni nem sokan képesek New York-ban.
- Ne haragudj az előbbiért Kyle, tudod nagyon hülyén viselkedtem, nem így kellett volna, de... - és már csak ez hiányzott még, hogy Amanda bűnbánó hanggal egybekötött visszaérkezése zavarja meg az így is rettentően kínos toporgásunkat a nappali közepén.
- Te meg mégis mi a jó fütyköst csinálsz Elle Ray-yel? Veszed le róla a kezed, te perverz disznó! Adok én neked, nesze, nesze! - és már kapom is a kezében tartott női táskával az ütéseket a fejemre, vállamra, ahol éppen ér. Őszintén szólva nem tudom, hogy ez mélyről feltört indulat annak szól-e amit lát, vagy a korábbinak, végülis mindegy, mert ettől rosszabb már nem igazán lehetne a szituáció.

- Cccsss! Cccsss! - amennyire csak tudom, próbálom csitítani a láthatóan a teljes bepánikolás ösvényére lépett nőt, de hiába, mert minden egyes másodperccel tovább spanolja magát és már ott jár, hogy beképzel mindenféle sokszemű, éles fogsorú, rémisztő szörnyet a ruhája alá, aminek nem titkolt csemege-fogása az énekesnők élvefalása.
- Ne kiabáljon segítségért Mrs. Ray, ez nem az a környék, ahol ilyesmivel viccelni lehet. Ha nem akarja, hogy egy rakás rendőrt a nyakunkra hívjanak, akkor tegye fel a hangtompítót legyen szíves. - mondom ezt éppen úgy, hogy könyékig vagyok a dekoltázsában, természetesen csak Richi után kutatva, de hát ezt elég nehezen magyaráznám ki, bárki érkezne a bűnüldözési szervektől.
- Nem patkány zuhant a nyakába, csak egy törpekaméleon volt, és ígérem, nem fogja bántani, csak maradjon egy kicsit nyugton. - fogalmam sincs, hogy meghallott-e bármit is abból, amit az előbbiekben mondtam, vagy azzal volt elfoglalva, hogy mielőbb kiugrassza a privát helyeken keresgélő kezemet.
Az ugrasztás sikerül is a maga módján, hiszen a ruha megadja magát, kicsi Richi pedig a szabad utat azonnal ki is használja és a kanapé alá menekül ijedtében.
- Most épp az egyik legveszedelmesebb házi-vadorzótól mentem meg az életét Mrs Ray! - válaszolok némi derűvel a felhevült kérdésre, mikor újból felbukkan Amanda és szolgáltatja a késő esti műsort egy kis táskasuhogtatással.
- Állítsd már le magadat Amanda, au, aú - kapom fejem elé védekezőn a kezemet, hogy a táska csatja az alkaromon csattanjon és ne az arcomat érje.
- Az Isten szerelmére már, fejezd be ezt a csapkodást és figyelj egy kicsit rám. - azt gondolom, hogy ma este már nem tudom jobban felkapni a vizet, mint a velem szemben álló két nő, pedig, ha tudnám, hogy még koránt sincs vége a show-nak!

A dühös pillantást annak rendje és módja szerint viszonzom a hősömmé váló Elle felé, per pillanat nem érdekelve, hogy ő volt az, aki meggátolta, hogy szétverjenek a fejemen egy legalább tízkilónyi cuccal teletömött női táskát.
- Csak kicsi Richi ugrott be a, a... - pillantok a szétszaggatott ruhára, vagyis inkább a pőrén maradt fehérneműre, végül csak kitalálom, hogy hová is ugrott be a mini kaméleon.
- Szóval pont oda, a dekoltázsába! - mutatom szabad bal kezemmel, miközben elnézek az énekesnő válla fölött, ahol Amanda vérben forgó tekintetével találkozok.
- Szóval a dekoltázsába csúszott a gyíkod? Értem! - a felpaprikázott hangjából és a sűrű bólogatásból azonnal lejön, hogy egy szavamat sem hiszi el, de hát ezt tényleg elég nehéz kimagyarázni akárhonnan is nézzük.
- Csak kicsi Rich... - mondanám ismét azt, ami valójában történt, de ezt már végig sem hallgatja, csak lendít egyet a "férfiregulázó" táskájával, majd meg sem várva az eredményt, újból, és őszintén remélve, a mai estére végleg távozik az apartmanomból.
- Őrült nőszemély... - fejemet rázva pillantok utána, aki úgy bevágja maga mögött az ajtót, hogy az egyik közös, bekeretezett képünk is leesik a falról, aminek az üvegezése ripityára törik a padlón.

- Rendben, inkább sehogy se nézek... - csak legyintek egyet és szemeimmel már az egykoron szebb napokat is megélt ülőgarnitúrám alsó fertálya felé kacsintgatok, hátha meglátom a halálra rémült kisfickót.
Meg egyébként is, ha már így el lett tolva ez az este, még csak az hiányozna, hogy "a legkedvencebb" énekesnőm is nekem essen, hogy leverje rajtam a személyes sérelmeit. Egy napra éppen elég egy bolond tyúk is, nem kell több. Miközben Richi-t begyűjtöm a bal kezembe, hallgatom a durcahercegnő kifakadását, aminek az elejére már nem is emlékszem, mire a végére ér. Be tudom a szokásos női hisztériának, ami abból áll, hogy ők bezzeg a szívüket teszik ki valamiért, bezzeg mi férfiak, jelen esetben én, pedig nem értékelem ezt az áldozatot. Bla-bla.
- Tessék, itt van. - jobbomban immáron nincs párna, csak a markomban fogom a hozzám nőtt lőfegyverem, azzal próbálom takargatni magamat, bár lassan már elérem azt a szintet, mikor nem érdekel, hogy ki mit lát belőlem.
Mivel balomban a „vadállatot” tartom, ezért csak óvatosan, a karomat mozdítom a rádobott most már rongyminősítésű, szétszaggatott textil visszaszolgáltatására.
- Várjon... keresek valamit. - ilyen megtépázott gúnyában azért mégsem engedhetem útjára a bronxi sötétségbe, még akkor sem, ha tudom, hogy Marlon várja lent a kocsinál.

Éppen csak teszek egy lépést, mire újból, ma este már túlon-túl is sokszor, de nyílik a bejárati ajtó és hallom, amint valaki csőre tölt egy puskát. Felismerem a hangot, sokszor hallottam ilyet a régmúltban, de ilyen kiszolgáltatott helyzetben, mint amilyen most vagyok, talán még egyszer sem voltam. Először is, nincs mivel visszalőjek, hiszen a kezemben szorongatott maroklőfegyveremet nem ilyen tűzharcra tervezték, másodszor pedig igencsak véges számú menekülőút áll rendelkezésünkre egy ilyen támadóval szemben.
Aztán a következő másodpercben meglátom Amandát, de szerencsére nem nála van a stukker, hanem Jack-nél, a néhai, porfészekben szolgált sheriff-nél, aki nyugdíjas éveire költözött be a városba és idejének javarészét csupán három dolog tölti ki: hallgatózik, hogy pletykálhasson, a szomszédok füle hallatára pornót néz, vagy éppen feleslegesen fontoskodik.
Megjelenésük meglepő, ám Amanda őrültségéből kitelt, hogy átszaladt hozzá panaszkodni, hogy miket csinálok én a lakásomban, egyébként meg lefogadom, hogy ő maga végig hallgatózott és ezáltal hallhatta a segítségért kiáltozó ex-főnöknőm rémült hangját is...
- Egy lépést se tégy meg Kyle, vagy az öreg istenre mondom, olyat teszek, amit már nagyon régen nem tettem! Mit műveltél a kisasszonnal te anyaszomorító kölyök? - csípőből fogja rám a fegyvert, ami után kezd felforrni az agyvizem.
Amíg a pillanat tört részéig elnézem a nagydarab, szőrös vállú pocakos fickót, ki egy kinyúlt, lepörköltözött, egykoron fehér, most szürke színű foltos atlétában játssza a városi megmentőt, valahogy kezdem egy abszurd vicc szereplőjének érezni magamat. Érzékelem az őszülő harcsabajusz alól előtörő vidékies szólamokat, de érdemben nem kívánok reagálni rá. Nem tudom hirtelen mit tegyek, nyugodtan válaszoljak, vagy üvöltsem le a kopaszságát elodázni kívánó, rafinált copfba fogott hófehér haját a fejéről?
A vicc valahogy így kezdődne: Hallottad már azt a viccet, mikor egy bronxi lakásban összefut a meztelen testőr, a megtépázott ruhájú énekesnő, az őrülten féltékeny csaj és a magát Rambo-nak képzelő nyugalmazott vidéki sheriff? Egész ütősnek ígérkezik.
- Jézusom Jack, tedd már el azt a puskát, semmi szükség rá… és igen, jól látod, a bal kezemben kicsi Richi van, a jobbomban a dákóm és totál nem értem, hogy ti mit a fenét kerestek a lakásomban ilyenkor? Húzzátok el a csíkot mindketten, éppen munkamegbeszélés zajlik! - pillantok Elle-re, hogy nyugodtan megerősítheti, itt bizony egy hivatalos megbeszélés folyik, melynek épp a megállapodás részébe rondítottak bele ezzel a tökösnek gondolt belépőjükkel.