Maradjunk annyiban, hogy néhány perccel korábban nem volt szabad kezem ráfordítani az ajtó zárat, örültem, hogy ebben a sietségben még lábbal éppen be tudtam magunk mögött csukni. Ennek a könnyelműségnek azonban nem is olyan sokára még ára lesz. Nagyjából három egész nap telt a késes támadás kivédése és a rendőrségi kihallgatásom óta, bár az idő pontosságában egyáltalán nem vagyok biztos, mert borzasztóan összefolynak a napszakok mostanában. Igen, mert a folyamatos másnaposság vegyül az aznapossággal és a rendszertelen alvással, amit amúgy a kirúgásom óta kisebb-nagyobb megszakításokkal, de folyamatosan művelek. Ez a kis bronxi lakás az én kis szigetem, ahová vissza tudok vonulni, na nem a város vagy a szomszédság zajától, hanem egy csöppet a múltam és a jelen problémái elől. Egy háló, egy nappali, fürdő, konyha és slussz. Ja és van még egy garázsom is a motorommal. Nagyjából ennyi a Mooney vagyon fizikai mivolta, nem sok ugyan, de a semmitől azért jóval több. A mostani este sem különb az előző kettőtől, néhány, korábban bedobott felessel a fejemben érkezek a lakásba Amanda-val, aki régi, hát hogy is mondjam: ismerősöm. Együtt örülünk, együtt iszunk és együtt… vészeljük át a mindennapok problémáit, de azt kategorikusan kijelentettük, hogy nincs és nem is lesz közöttünk semmiféle szerelmi szál, mert igazából nem is nagyon bírjuk egymást. Ki érti ezt? Helyet is foglalunk kedvenc kanapémon és gyorsan bele is melegszünk a helyzetbe. Mivel nem várok vendéget, ezért ki sem takarítottam, a szőnyegen üvegek, pizzás doboz halmok, kicsit odébb különböző ruhák halmaza hever. Nem veszem észre, mert továbbra is minden figyelmemet Amanda köti le, de a bejárati ajtót valaki kinyitotta...
• • Freedom is the power to choose your own chains.
- Elle, ezután az eset után talán nem ártana, ha jobban utána néznénk azoknak a zsaroló leveleknek is, amik a legutóbbi postával érkeztek. Tudom, hogy eddig nem nagyon vetted ezeket komolyan, de néhány napja a saját bőrödön tapasztalhattad ennek a veszélyeit. Az a férfi is írogatott, és attól még, hogy őt most letartóztatták, még nem jelenti azt, hogy most már nem várható ilyen. Jobb lenne, ha azokat is odaadnánk a rendőröknek, ne tartogassuk. Lehet, hogy eddig nem tettél feljelentést, de itt lenne az ideje...aggódom érted - Karen őszintén aggódott értem, s nem csak azért beszélt így, mert asszisztensként törekedett a precíz és pontos munkavégzésre, hanem azért is, mert barátként talán ő volt az egyetlen, akire támaszkodhattam. Nélküle elvesztem volna a világsztárok életének útvesztőiben, s ha ő nem lenne, akkor ki tudja, hogy én hol lennék.
Hálásan pillantottam rá, s már éppen válaszolni akartam, amikor a kopogtatás után Marlon lépett be a könyvtárszobába, s kissé gondterhelt ábrázattal sétált közelebb hozzánk. - Elnézést, nem akartam félbeszakítani semmit, de van egy kis probléma. - Mi a gond Marlon?- kérdően pillantottam a férfire, aki kezei közt egy barna borítékot nyomorgatott. Karen is felé emelte a pillantását, s ő is érdeklődve figyelte a testőrömet, aki nem váratva minket folytatta megkezdett szavait.
- A probléma az Elle, hogy jelenleg nem tudnak küldeni új embert, akik közül pedig eddig szelektáltunk, azoknak a felét kapásból vissza sem hívhattam. Maradt három jelölt, de abból az egyik épp ma kapott egy másik felkérést, és inkább azt az ügyfelet választotta. A másik jelöltünk eltörte a lábát egy balesetben, legalább három hónap, míg felépül. A harmadik...őt pedig tudjuk, miért zártuk ki. Szóval az a nagy helyzet, hogy senki sem tudja helyettesíteni Miguelt, akiről sajnos nem kaptam túl jó híreket. Még mindig lábadozik, és nem tudni, hogy mikorra épül fel. - röviden és tömören összefoglalta a problémás helyzetet, amivel sikeresen megnövelte a pulzusszámomat is.
- De...de az nem lehet, hogy nincs egyetlen alkalmas személy sem, aki betölthetné ezt a helyet. Hívjuk vissza akkor azt a harmadikat. - nem akartam elfogadni a helyzetet, így az sem érdekelt, ha a harmadik jelölt netán hagymaszagú, vagy alacsony. Nekem már teljesen mindegy volt, csak az számított, hogy megbízható legyen és tudja végezni a feladatait.
- Elle, a harmadik személy Kyle volt, akit fél nap után kirúgtál. Én utána váltottam vele még egy-két szót, és elhiheted, hogy nem úgy tűnt, mint aki örömmel várná a hívásod. Ő egész biztos, hogy nem fog visszajönni. - Marlon emlékeztetni próbált, nem mintha kivertem volna a fejemből azt a napot, amelynek rémképei még éjszakánként is gyötörtek. S bár roppant ellenszenves volt nekem Kyle Mooney, s talán magamtól eszembe sem jutott volna, hogy őt hívjam, a történtek után el kellett ismernem, hogy ha ő nincs, akkor most én sem lennék az élők sorában. Nekünk Mooneyra volt szükségünk, még akkor is, ha nem szimpatizáltunk egymással.
- De vissza fog, mert szükségem van rá és neked is. Egyedül nem tudsz megvédeni, főleg most, hogy hamarosan indul az új turné. Muszáj, hogy visszajöjjön hozzánk.
- Elnézést Elle, nem szeretnék szemtelennek tűnni, de elég...keményen bántál vele és, én tényleg nem gondolom azt, hogy ő itt akarna dolgozni. - pillantásomat azonnal Marlonra kaptam, kissé össze is ráncoltam a homlokomat, mert olykor nehezen viseltem el, ha valaki szembe ment a véleményemmel. S bár ő nem akart nekem rosszat, még sem tudtam egyetérteni a szavaival. Ahhoz túlságosan makacs voltam, s dacos, hogy ezt csak úgy feladjam.
- Én nem haragszom Marlon, szeretem, ha a véleményed megosztod velem, de én nem gondolom azt, hogy nincs az a pénz, amiért Mr. Mooney nem jönne vissza hozzánk. Lehet, hogy voltak nézeteltéréseink, nem tagadom, de talán erre a néhány hónapra, amíg Miguel felépül, addig talán alkalmazhatnánk...megfizetem érte, és nem kell barátoknak lennünk. Éppen elég az, ha visszafogja a véleményét a közelemben . - jegyeztem meg, de azt már nem fejtettem ki Karen előtt, hogy miért is pikkeltem annyira erre a fickóra. Marlon pontosan tudta, hogy miről volt szó, ő néhány másodpercig csöndben hallgatott, végül aztán mégis megszólalt, s érződött hangjából a bizonytalanság.
- Hát nem tudom Elle...- felnézett rám, s úgy éreztem, mintha elhallgatna valamit, de nem kérdeztem rá arra, hogy mi az , amit esetleg tud, csak nem mond ki előttem. Valószínűleg egy nyers vélemény lehetett , ami velem kapcsolatos, s amit az az alak oszthatott meg vele.
- Én meg tudom, vigyél a lakásához, beszélek vele személyesen, induljunk.
- Most??? Elle, már este van.
- Még nincs olyan késő este, és remélhetően ilyenkor már otthon sörözik és meccset néz, biztosan lesz rám ideje, ha elmondom, milyen összegért vennénk fel. - ebben a helyzetben nekem már nem számított a pénz, az volt a célom, hogy a legjobb emberek védjenek, ha ki kell mozdulnom a házamból.
- Elle, és akkor a zsaroló levelekkel mi legyen? - Karen hangja állított meg, még mielőtt elhagytam volna a könyvtárszobát, így fél úton visszafordultam felé.
- Kérlek holnap vidd el őket a rendőrségre, és tegyünk feljelentést , vagy nem is tudom ilyenkor mi szokás, találják meg, hogy ki küldte a leveleket. Köszönöm Karen, az estédhez pedig jó szórakozást - kedves mosollyal búcsúztam el a nőtől, majd ezután sietősen szedtem a lábaimat, Marlonnal a nyomomban, hogy meglátogassuk az otthonában Mr. Mooneyt.
***
- Biztos ez az? - gyanakvóan ráncoltam a homlokomat a bronxi épület előtt, mire Marlon bőszen bólogatott. Ami azt illeti, nekem nem igazán tetszett a környék, s bár az igaz, hogy nem a legszegényebb negyedben jártunk, de még a múltam ellenére sem laktam volna egy ilyen tömbházban. Még egy fintor is kúszott az arcomra, de miután megtudtam Marlontól, hogy hányadik emeleten lakik ez a Mr. NegatívVélemény, elindultam egyedül a negyedikre.
- Na jó, csak legyél itthon - az ajtaja előtt még motyogtam magamnak, majd megköszörülve a torkomat, s végig simítva egyrészes, fekete alapon virágmintás ruhámat, kopogásra emeltem a kezemet. Ám mielőtt még az ajtólaphoz ért volna az öklöm, feltűnt, hogy az ajtó résnyire nyitva van. Ebből adódóan már úgy gondoltam, hogy feltehetően itthon tartózkodik a férfi.
- Hahó, Mr. Mooney itt van? - közepes hangon szólaltam meg, miközben beléptem a lakásba. Pillantásom először az előtéren futott végig, ami egyszerűnek tűnt, s néhány szétszórt cipőn és fogasra aggatott kabáton kívül más egyéb nem keltette fel a figyelmemet. Az előtérből azonban már hangokra figyeltem fel, bár nem voltam abban biztos, hogy valós avagy televíziós hangok lehetnek, így folytattam lépteimet. - Mr. Mooney....- ahogy befordultam a következő helyiségbe, a földön heverő pizzás doboz és ruhadarabok után tekintetem feljebb szökve azonnal befókuszálta a kanapén enyelgő párt. S azt hiszem, hogy ezzel így még finoman fogalmaztam.
- Oh te jó ég! - csúszott ki a számon a hirtelen döbbenet, ugyanis már tudtam, hogy a hangok nem a tévéből érkeztek. A kanapén egy sötét hajú nő nyögdécselt, miközben felette teljes pucérsággal terült el Mr. Mooney.
- Elnézést, nem akartam megzavarni, csinálják csak...amit ...elkezdtek - kissé hebegve-habogva nyögtem ki a szavakat, mert borzasztóan kellemetlen volt ez a szituáció, főleg hogy premier plánban láthattam Kyle-t és azt a nőt. Sietve próbáltam hátrálni is a nappaliból, ám ekkor egyik magassarkúm beleakadt az egyik pizzás dobozba, amiben majdnem megbotlottam, s jobb híján sikerült elkapnom az ajtófélfát,hogy megakadályozzam az esést. - Basszus...- Szörnyen kínos volt.
Igen, pontosan ilyen helyzetet szül, amikor meggyőződésünk, hogy az ajtót minimum becsuktuk magunk mögött és késő este már egész biztos, hogy nem érkezik látogató. Csak, hogy adjunk a helyzet élvezeti faktorának, még közepes hangerőn zene is segíti az egymásra hangolódásunkat. Persze a zenei aláfestés még annyira sem volt tudatos lépés, mint az ajtóval való bűvészkedés, valahogy mégis jól jött ki, hogy ráfeküdtünk a kanapén rejtőző távirányítóra. Valamelyik helyi rádióállomás éppen ezekben a pillanatokban indította késő esti romantikus zenei műsorát, melyet éppen egy Elle Ray dallal nyitnak. Felőlem aztán nyithatják, nagyjából csak annyit észlelek, hogy egy lassú számról van szó, bezzeg, ha tudnám, hogy kihez tartozik a hang, az garantáltan nem segítené az ellazulásomat. Pár másodperc múlva már javában zajlanak az események és már-már melldöngetve simogatom férfiúi hiúságomat, mikor partneremből sikoltás tör elő és elkerekedett szemekkel mered az ajtó felé. Néhány másodpercig tényleg azt gondolom, hogy óriási varázsló vagyok, mert jól hallhatóan tökéletesen betalált a kápráztató "Mooney fogás". Aztán gyorsan leesik, hogy nem biztos, hogy én és technikai tudásom vagyunk ennek a sikoltásnak a kiváltó oka, pláne mikor Amanda nagyjából lerúg magáról én pedig a szőnyegen találom magamat, félig az ajtó felé fordulva. - Mrs. Ray!?! - feltételezem, minden pénzt megér az arcomra kiült értetlen pillantás, amivel egykori munkaadómat kitüntetem ebben az elsőre borzasztó kellemetlen szituációban. Nem tudom, hogy meddig élvezte a félhomályban is bizonyára vakítóan fehér hátsóm látványát, de ahogy látom máris távozóra fogná, viszont nem jut túl messzire, csak az ajtófélfáig, ami még szerencse, hogy ott van, így megelőzünk egy kisebb balesetet is. - Te jó ég... - kapom magam, jobban mondva férfiasságom elé az egyik közepes méretű párnát, miközben felpattanok a földről. - ...hogy, mégis hogy jutott be a lakásomba? - ábrázatom teljes értetlenségről árulkodik, de mielőtt még Elle választ adhatna itt léte okára, az ágy takarásába rejtőzött Amanda gyorsan maga elé tekeri az egyik magányosan földön heverő plédet és nem rest azonnal hozzászólni ehhez az arcpirító helyzethez. - Mrs. Ray? Kyle! - a lány szavaira felé pillantok és villámló tekintetéből már érzékelem is, hogy itt egy szimpla kérdéskörrel nem fogom megúszni az estét. - Elle Ray-yel csalsz, te szemét?!? Ez most komoly?!? - méregeti hol a zavarban lévő Popkirálynőt, hol engem. - Csallak? Amanda, ne légy nevetséges, még csak nem is járunk. - értetlenül állok a kifakadáskezdemény előtt, de próbálnám gyorsan áthidalni ezt a mindenkinek kínos állapotot, viszont partnerem nem éri be ennyivel és jelen következik. - Nevetséges? Ezt nem hiszem el! Mióta tart már ez köztetek? Egy hónapja? Talán már kettő? Hmm? - von kérdőre, de kérdése választ most sem igényel, viszont az látszik felbőszült tekintetéből, hogy drágalátos "barátnőm" nagyjából egyszerre fojtana meg minket Ell-el, amiben most csak az akadályozza, hogy akkor el kellene engednie a plédet, amit teste köré csavart. Bár amilyen féltékeny típus, még az is lehet, hogy meglépi és nekiesik a vendégünknek. Szó se róla, szívesen megnéznék egy Amanda vs. Elle cicaharcot, de ebben a kényes pillanatban ez természetesen eszembe sem jut. - Ne Kyle, ne is mondj semmit! - emeli maga elé mutatóujját, mert már látja rajtam, hogy tisztáznám magamat és nyitnám is a számat a félreértés megmagyarázásra. - Képes vagy Elle Ray-yel megcsalni? Azt mondtad nem bírod a szőkéket! - remélem nem csak nekem ilyen kellemetlen ez, hogy tök pucéran, éppen csak egy párnával eltakarva állok a saját nappalim kellős közepén, miközben talán kibicsaklott bokával az egyik oldalon a Popdíva, a másikon pedig Amanda, akit, hogy is mondjak, nem feltétlenül az eszéért szeretek, de várjunk csak, még csak nem szeretem. Vagyis de, mint barát, vagy, vagy valami annál több, de a fenébe is, ebből elég. - Szerintem az lesz a legjobb Amanda, ha most elmész. - mindig is utáltam a jelenetrendezést, az alaptalan kifakadásokat, főleg, ha féltékenység a tárgya meg kimondottan rühelltem. - Igen... már itt sem vagyok.- hiszti és a megbántottság könnyei csillannak a vörös hajú leányzó szemeiben, aki gyorsan felkapkodja a földről a hozzátartozó ruhadarabokat. - ...ti meg csak... csak fejezzétek be, amit mi elkezdtünk. - elsőre nem is tudja, hogy sírjon-e vagy még inkább felpaprikázza magát ezen a kreált agyszüleményen. - Nincsen közöttünk semmi -mutatok Elle-re - egy fél napot dolgoztam nála és aztán kirúgott. - csak, hogy a végére tisztává váljon Amanda előtt is, gyorsan elhadarom a történet valódi mivoltát is, amikor két mímelt szipogás között van egy másodpercnyi időm erre. - Ha kirúgott, akkor úgy látszik nem dolgoztál alatta elég jól Kyle! Te utolsó pernahajder, te! - hozzám vágja a kezébe akad nadrágját, majd eszébe jutva, hogy az még kelleni fog neki, felkapja a földről és a nappaliból kioldalog a konyhába, hogy néhány másodperc alatt felkapkodja magára a ruhaneműket, de eközben nehogy azt higgyük, hogy megjegyzés nélkül maradunk. - Ne érts félre Elle, téged és a zenédet is nagyon bírlak. -na persze, az előbbi pillantás nem arról árulkodott, hogy hazafelé a legújabb lemezét fogja hallgatni- - de ezt a..., ezt a disznót soha többé nem akarom látni! - ez volnék én, de azt hiszem egyértelmű, hogy kire gondol, főleg, ha hozzávesszük, hogy úgy néz rám, mint akinek legszívesebben a szájába lépne. Kitipeg a konyhából, csapzott ábrázattal még egyszer végigmér, majd Mrs. Ray következik, végül rám pillant, hogy rám kiáltson még valami epéset. - Tudd meg, hogy még az ágyban sem vagy jó Kyle Mooney! - ez az a pillanat, amikor már több lesz a soknál is és megindulok felé, hogy mielőbb kitessékeljem az ajtón. - Ebből elég Amanda, menj, aludj egyet és holnap majd beszélünk. - kíséretként zárom mögötte a sort, de halad ő még az előtt, hogy mellé érnék. - Jó éjszakát! - itt lakik a közelben, még csak a tömbből sem kell kimennie, remélhetőleg biztonságosan hazaér. Becsukom mögötte az ajtót, sőt még be is zárom, még mielőtt úgy gondolná, hogy elfelejtett valamit közölni és visszalép egy mondatra. Hallom, ahogy a folyosón még mondja a magáét, de hangja egyre távolibbnak tűnik, szerencsére. - Ne haragudjon a cirkuszért, egy kicsit megártott neki az esti ital és ez a nem mindennapi találkozás egy sztárral. - beszédem során, pőre hátsóval elhaladok a szöszi mellett, végül a kanapémra ülve helyezem magamat kényelembe, persze a párnát azért nem mozdítom a lényegi pontról. - Mi szél hozta erre ezen a kései órán Mrs. Ray? - szól kérdésem a lehető legtermészetesebben, mintha csak déli tizenkettő lenne és szépen felöltözve egy irodában beszélgetnénk.
• • Freedom is the power to choose your own chains.
Amikor elindultam otthonról, hogy meglátogassam Mr. Mooney-t, még komoly terveim voltak vele kapcsolatban. Úgy gondoltam, hogy ő lehet az egyetlen, aki kihúzhat minket a csávából, s ha talán több pénzt ajánlok neki, mint amit előzőleg, akkor majd meggondolja magát, és visszalép a testőrségembe. Ezek a tervek a fejemben össze is álltak, az utazás közben kigondoltam minden részletet, azzal azonban nem számoltam, hogy éppen aktus közben zavarom meg őt és kedves partnernőjét.
S ugyan sok minden átéltem már az életem során, kínos szituációk sora volt a hátam mögött, ilyen kellemetlen helyzetbe még sem kerültem soha, s azt hiszem, hogy mindez az arcomra is kiült. Mindezt láthatták is, miután a nagy kapkodás, s kapaszkodás közepette sikerült beletenyerelnem egyik kezemmel a villanykapcsolóba. Így már nem csak a televízió felvillanó fényeiben tűnt fel a pucér páros, hanem premier plánban világította meg őket a villanykörtéből érkező fény.
- Elnézést, én...csak nyitva volt az ajtó...- miután már nem kellett attól tartanom, hogy elvágódok a helyiség közepén, s stabilan sikerült megkapaszkodnom az ajtófélfában, úgy ismét felemeltem a pillantásom, de ekkor ismét szembe találtam magam a sikoltozó nővel, s mellette a meglepett arcot vágó Kyleal, aki ezen pozíciójában elmehetett volna iránytűnek is a sivatagban.
- Basztikuli...Kyle...- már éppen figyelmeztetni akartam őt, hogy talán jobb lenne, ha eltakarná magát, amikor maga elé kapta az egyik díszpárnát, s ezzel legalább rejtekbe bújtatta férfiasságát. Eközben a feltehetően Miss Barátnő kategóriába sorolható, nálam jó néhány évvel fiatalabb nő már haragosan harsogott, s nem győztem értetlenségemben egyikükről a másikra kapni pillantásomat.
- Én nem...mi nem, elnézést...elnézést...- hiába próbáltam közbe vágni a szavaimmal, hogy csitítsam a fiatal nőt, ő torkából szakadva kiabált Kyleal, s szép lassan össze is kapott előttem a pár. Nem győztem ide-oda kapni a pillantásomat, miközben bal cipőm sarka még mindig a pizzásdobozban nyomorgott, s hiába próbáltam másik cipőmmel lebokszolni a tűsarokra akadt szemetet, az egyelőre sehogy sem sikerült.
- Hé, mi nem járunk...kizárt hogy én és ő, higgye el...- a doboz ellen vívott csatában időnként csak felpillantottam a vitázókra, s olyankor nem győztem ismételni önmagamat, s közben mentegetőzni. Egyszerűen szürreálisba hajlott már az est, már azt sem értettem, hogy miért is hitte ez a nő, hogy bármi közöm is lenne ehhez a férfihoz. Mégis mi a fenéből gondolta azt, hogy összeállnék egy ilyen semmirekellő izomaggyal?
- Higgyen neki, most igazat mond! Nincs köztünk semmi! - én aztán mondhattam, a nő tekintete szikrákat szórt, olykor még a kezeimet is a magasba emeltem, mikor úgy éreztem, hogy talán támadásba lendülne. Egy féltékeny nő sok mindenre képes volt,így fennállt annak a lehetősége, hogy míg az egyik pillanatban még Kyelal ordibál, a másikban majd nekem ront.
Tényleg kellemetlenül éreztem magam, s talán az lett volna a helyes, ha sietve távozom, és hagyom, hogy megbeszéljék a dolgokat, a nő azonban ekkor döntött úgy, hogy engem megelőzve, sietve hagyja maga mögött az imádott férfi lakását.
- Ez is igaz, tényleg kirúgtam! - tettem hozzá a férfi szavaihoz, a nőt ez még sem hatotta meg, láthatóan nem gondolkodott abban a pillanatban, s elködösült elméjével csak arra tudott koncentrálni, hogy őt most csúnyán becsapták. Mindez mozzanataiból, tekintetéből, de még a lélegzetvételéből is érződött. Szavai pedig ostorként csaptak a férfi után, s bevallom, utolsó szavai egy pillanatra azért mosolyt csaltak az arcomra, de amikor tekintetem találkozott Amandájéval, a röpke jókedvem is elszállt. - De mi nem...- utolsó próbálkozásom is kudarcba fulladt, a nő eszét vesztve ordibált a férfival, s az utolsó szó jogán egy megalázó mondattal búcsúzott.
Minderre azért már az egyik szemöldököm is feljebb szökkent, s a férfira pillantva nem tudtam megállni, hogy halvány mosoly ne üljön meg az arcomon. Mi tagadás, az ilyen pillanatokat ki kellett élvezni, s legalább most ő is érezhette, hogy milyen az, ha valaki minősíti valamely tevékenységben a teljesítményét.
- Ne is mentegetőzzön - emeltem meg a kezeimet, ezzel is jelezve, hogy nincs oka magyarázkodni, hisz számomra is egyértelmű volt az, hogy a fiatal nő csöppet túlértékelte kettőnk viszonyát.
- Biztos, hogy ezután nem rongálja meg a lépcsőházat? - még vetettem egy pillantást a kiviharzó nő után, majd csak ezután fordultam vissza a kanapé irányába. - Egyébként én kérek elnézést...csak - miközben Mr. Mooney máris érdeklődve kérdezett itt létem okán, nem tudtam nem észrevenni, hogy az ölében szorongatott párna alól valahogy mégis csak kikandikál egy lényegi testrész.
- Szívesen elmondanám de....nem akarna magára kapni valami gatyát? Még mindig látszik...- nem akartam bámulni, így tekintetem elé kaptam a kezem, s ha nem is takartam le teljesen a szemeimet, próbáltam elfordulni, hogy inkább a televíziót lássam, mint sem Mr. Mooney dicsőségét.
- Ó te jó ég...maguk az én klippem alatt???- csak ekkor döbbentem rá, hogy mi megy a tévé képernyőjén, s éppen az egyik videóklippemet adták. - Inkább ne is mondjon semmit...szóval, csak azért jöttem, hogy megkérjem, jöjjön vissza és dolgozzon nekem néhány hónapon át, cserébe megemelem a korábban ígért bérét. - közben lopva visszafelé pillantottam, s ha esetleg már normálisan eltakarta magát, vagy esetleg magára kapott valami ruhadarabot, akkor már ismét a tekintetébe tudtam fúrni a pillantásomat anélkül, hogy azon gondolkodjam, nincs ruha a leendő testőrömön.
Mintha valamilyen szedett vetett álom egyik főszereplője lennék annak minden szürrealitásával, kínosságával és összehordott marhaságával, melynek végén már alig várom az ébredést, hogy utána jót mosolyoghassak az egészen. Viszont az ébredés még az Amanda-förgeteg elvonultával sem akar megérkezni, ráadásképp sikerül néhány felfordított söröskupakra is rálépnem a szerteszét hagyott dolgaim között, ami kijózanító hatással bír és tovább erősíti bennem azt a gyanút, hogy ez a szó szerinti meztelen valóság, egy kis Elle Ray-yel megspékelve. - Ezt az oldalát még nem ismertem, de innentől már bármit lehetségesnek tartok. - válaszolok, míg elhaladok az ajtófélfa mellett ácsorgó néhai főnököm mellett, majd egy hanyag kézmozdulattal jelzem, hogy ne is törődjön az elnézéskéréssel, el van nézve... Nagy nyugalmamból már éppen mozdulnék, hogy jajj, jajj, ha látszik, aminek nem kellene, akkor felkapok valamit magara, de még mielőtt felpattannék, hogy ruhák, de minimum egy gatya után kutakodjak, csak lazán, semmitől sem zavartatva magamat, megigazítom a kikandikáló előtt a díszpárnát, mintha csak fészkelődnék egy kicsit. - Én _itthon_, így szeretem... ha látszik... - végtére is, nehogy már a nyúl vigye a vadászpuskát és a végén azt higgye ő dívasága, hogy egyet gondol és itt is minden úgy történik majd, ahogyan azt ő gondolja. Azért sem veszek fel magamra semmit. - Ha vannak véletlenek, akkor ez most egészen biztos, hogy az. - bámulom egy kis ideig a klipet, ami rögtön fejfájást okoz és hiába a kérlelés, nem hagyom szó nélkül, mert éppen elég egy Elle Ray is pillanatnyilag ebbe a szobába, a kettő már túl sok, főleg, ha az egyik még énekel is. Inkább táncolna... a port amúgy is jobban bírom. - Hát ahhoz, hogy én visszamenjek magácskához dolgozni, hmm... -mímelem az elmélyült gondolkodást, közben alig láthatóan ingatom a fejemet- nos, elég sokat kellene fizetnie Mrs. Ray. Azért az összegért már két vagy talán három testőrt is találna magának. - viszonzom a pillantását, melyből könnyedén kiveheti, hogy bizony elég komolyan neheztelek rá a korábbiak miatt és talán azért nem küldöm el nyomban, mert már amúgy is lőttek ennek az estének. - Bár, bizonyára nyomós oka van annak, hogy személyesen jött el a lakásomra és hagyta maga mögött ezen az _éjjeli_ órán a rezidenciáját a pihe-puha ágyikóját... - mérem végig az énekesnőt néhányszor, végül közlöm a feltételeimet és a fizetési igényemet. - Rendben van Mrs. Ray, íme az ajánlatom: A korábbiakban megállapodott fizetésem dupláját kérem, a húsz százalék veszélyességi pótlékot ötven százalékra emelem és nem a rosszakarói miatt. – egész biztos vagyok benne, hogy érti, mire értem, de ez még nem elég, szeretném látni, ahogy rebeg a szája széle a szemtelenségemet hallva. - Továbbá, hétvégékre dupla gázsi és egy általam választott szolgálati jármű a garázsából, teljes bejárási támogatással. - ennyi lenne az, amiért hajlandó lennék újra csatasorba állni Elle Ray oldalán, bár nagy esély van arra is, hogy sarkon fordul és sértődötten elvonul. Őszintén szólva, az sem igazán hatna meg, de legalább a lelkem kicsinyeskedő része jóllakhatna a látvánnyal. - Az ajánlatom nem alkuképes Mrs. Ray. - közlöm komoly ábrázattal, már amennyire anyaszült meztelenül komolynak lehet maradni egy ilyen helyzetben, de egyébként nem gondolom, hogy nekiállna alkudozni, viszont olyan jól esik ez most nekem.
• • Freedom is the power to choose your own chains.
Már az első perctől fogva volt valami ellenszenves ebben a férfiban, de egészen eddig azt gondoltam róla, hogy bizonyos helyzetekben képes úriember módjára viselkedni. Már-már piedesztára emeltem gondolataimban az ominózus életmentő eset után, most azonban, hallva szavait, s pöffeszkedő stílusát, máris össze kellett szorítanom az ajkaimat, hogy ne tegyek valami csípős megjegyzést.
- Nagyszerű...khm, most hogy ezt tisztáztuk, lehetne, hogy arról beszéljünk, amiért érkeztem? - inkább oda sem fordultam, ehelyett a szoba egyik pontját fixíroztam, ami meglehetősen távol esett Mr. Itthon vagyok felségjelzésétől. Nem, mintha zavart volna, hisz nem ez volt az első eset, hogy efféle dolgot láttam, de akkor sem voltam hozzá szokva ahhoz, hogy így beszélgessek egy leendő alkalmazottammal. S még ha az ő otthonában is voltunk, azért igazán vehette volna a fáradtságot, hogy legalább egy nadrágot magára húzzon. Ő azonban ezt nem tette meg, s így legalább ismét csak bizonyította előttem, hogy mekkora egy faragatlan tuskó.
- Még szerencse, már azt hittem hogy...- a televízió képernyőjéről egy pillanat erejéig Kylera vetettem a pillantásom, ám mielőtt befejeztem volna a mondatom, inkább legyintettem egyet. Ostobaság lett volna azt feltételeznem, hogy titokban mégis kedveli a zenémet, s azt is, hogy netán én lettem volna elméje perverziójának a lángja.
- ...szóval emiatt jöttem - a további kérdések helyett inkább megosztottam vele az érkezésem okát, majd a mellkasom előtt összefont karokkal, egyik lábamra helyezve a súlyomat, várakozó pozícióban fürkésztem fejingatását, s közben abban reménykedtem, hogy elfogadja az ajánlatomat. Végül is, rá fért volna a pénz, látva az otthonát, melyre még egy fintor is kúszott az arcomra, éreztem, hogy nem lehet igazán eleresztve anyagilag. Döbbenet, hogyan tudott élni ennyi söröskupak és pizzásdoboz közt ez az alak.
- A pénz nem akadály, mint mondtam, többet fizetnék - rögvest is hozzá tettem, nem mintha az elején nem ezzel indítottam volna a tárgyalást. Mr. Mooney azonban vagy az idegeimre akart rátenni egy lapáttal, vagy még talán annál is többre vágyott, mint amit fel akartam kínálni neki.
- A gúnyolódást mellőzzük, kérem. Érdekli az ajánlatom? - egy viszonzott, gúnyos mosolyt követően még inkább kulcsoltam mellkasom előtt a karjaimat, mintha ezzel is védekezni próbáltam volna a férfivel szemben. Nem sűrűn éreztem magam ilyen kellemetlenül, ezúttal azonban minden ellenem játszott. Nem volt komfortzóna ez a lak számomra, s az sem kedvezett, hogy ez az alak pontosan tisztában volt a képességeivel, s és ezt így ki is használta.
Az idegességtől fel is ugrott a szemöldököm, szemeim is elkerekedtek a pofátlan ajánlatán, s először azt hittem, hogy menten kitérek a hitemből, s sarkon fordulva hagyom magam mögött ezt a koszfészket. Viszketett a tenyerem nagyon, hogy ízlésesen az arcára suhintsak egyet, de nem hagyhattam, hogy észre vegye rajtam a feszültség jeleit. Nem adhattam meg neki az örömet, hogy dühöngeni lásson, így összepréselt ajkakkal hallgattam, s néhány másodpercig magamban elszámoltam, mielőtt még megszólaltam volna.
- Hogyan? - a hétvégével ,s járművel kapcsolatos kérésére már a szám is elkerekedett, s ekkor már nem tudtam palástolni azt, hogy mit gondolok a szemtelen alkujáról. A szemöldökeim egy pillanat alatt összeugrottak a méregtől, s megkerülve a pizzás dobozt, a férfi elé lépkedtem, hogy megálljak közvetlenül előtte, s kicsit közelebb hajoltam hozzá.
- Mr. Mooney...- pillantásom végig futtattam a pucér alakon, majd tekintetem visszafutott a férfi kék íriszeire. - A dupla fizetést garantálom, és a veszélyességi pótlékot is megemelem, de a garázsban az én autóim és motorjaim vannak, azok nem a személyzet részére vannak. Elégedjen meg a dupla fizetséggel, amit a hétvégenként megemelek még húsz százalékkal...-mélyen fúrtam tekintetem az övéibe, hiába mondta azt, hogy nem alkuképes az ajánlata, nem ő lett volna az első tárgyaló partnerem, aki meggondolja magát. - Eltekintve a lakását, amire nem ártana egy...tatarozás, némi takarítás...és látva az asztalán heverő számlák halmazát.. - pillantásommal ekkor böktem a kis asztal felé, nem volt nehéz kiszúrnom az ott heverő borítékokat
-... nem gondolnám azt, hogy bárhol megkereshetne annyi pénzt, mint amit én az előbb Önnek felkínáltam. Vagy elfogadja, és visszajön hozzám dolgozni, vagy...tovább lógathatja a cerkáját ebben a lepukkant koszfészekben. - ekkor már negédes mosolyra kúsztak az ajkaim, s álltam Mr. Mooney tekintetét. - Nos? Kérem döntsön, és ha siet, akkor talán még utol érheti a sarkon azt a fiatal fruskát, és tovább folytathatja a kis...kalandját.
Ha minden kétséget kizáró bizonyossággal tudnám, és nem csak sejteném, hogy Elle Ray mennyire ellenszenvesnek tart, komolyan mondom, már bontanék is egy pezsgőt elégedettségemben. Így, ahogy vagyok, tök meztelenül kisétálnék a konyhába és lenne képem egy pohárnyival őt is megkínálni. Így viszont, hogy korábban megmentettem a kerekded popóját és hogy személyesen ő maga és nem Marlon keresett fel azzal, hogy visszacsábítson a testőri kötelékbe, úgy érzem, hogy egy-két tyúklépéssel, de távolabb kerültem a legellenszenvesebb fickónak járó díjtól. Pedig nyugodtan elhiheti, hogy dolgozok rajta, ámde csak azért, hogy tükröt tartsak Ő énekesnőcskéje elé, amiben talán észrevenné magát, egy-egy drámakirálynői alakítását követően. Mert bizony pontosan ugyanilyen antipatikus egyénné válik, mint most minden bizonnyal én, a direkt pöffeszkedő és kissé lekezelő stílusommal. - ...á dehogy, semmi esetre sem, még hogy én? - fejezem be az előbb megkezdett mondatát és direkt heccelem, hátha ismét elszakad a cérnája és akkor végre kibújik belőle a hepciatündér, akivel ott a díjátadón találkoztam és aki nem mellesleg a natúr, smink és minden egyéb manír nélküli Elle Ray személyesen. Mert sajnos igen, ilyen tűzokádó sárkánynak látom jelen pillanatban egykori munkaadómat. Rögtön sejtettem, hogy a pénz nem lehet akadály, ezért is volt ilyen vastag bőr a képemen, hogy minél jobban megtömhessem a zsebemet, ha már ilyen rútul kibabrált velem és rögtön az utcára tett ahelyett, hogy megbeszéltük volna. Semmi baj Ray kisasszony, akkor fizessen, akár csak egy sokszorosan megünnepelt, híres énekesnő. - Jól hallott mindent Mrs. Ray. - látva az elkerekedett szemeket és a marha nagy önmegtartóztatást egy pofon lekeverésére, éreztem, sőt mi több, tudtam, hogy jó úton járok, ha az a célom, hogy vérnyomásemelő szert nevezzenek el rólam. No, mi készül itt? Mielőtt még bármit is gondolhattam volna, végig mértem a nagy mellénnyel közelebb tipegő hölgyet és az ő egyberészes lenge kis nyári ruházatát, viszont az a helyzet, hogy nem csak én lestem ám ma este rá, hanem volt még valaki a szobában, aki bőven többet szeretett volna a kisasszonytól, mint én. Én csupán a pénzét, na, de ő... ha jól sejtem a szép szőke hajára indult be. Már csak másodpercek vannak hátra a találkozóig, de addig is figyelek a nagy szónoklatra készülő nőre. - Ha tetszik az ajánlatom, máris aláírhatjuk az új szerződésemet. - én magam is közelebb húzódok beszélgetőpartneremhez, de eszem ágában sincs fölemelkedni, jó így nekem, kényelmesen ücsörögve. - Ha viszont alkudozni szeretne, akkor rossz ajtón kopogtatott, ez esetben az volna az ajánlatom, hogy... - na ne, és újból, már pontosan második alkalommal érkezik egy nem várt megmentő mozzanat, ami előtt olyat mondanék az előbbi személyeskedő és rendkívül irritáló mondataira, amiben legalább kétszer szerepelne a cerkám is. Történik ugyanis, hogy az előbbi leselkedő, akiről szó volt, akcióba lendül, pontosabban esik, és előbb a csillárról zuhan alá, hogy utána egyenesen szerelembe essen Mrs. Ray szőke hajtincseivel. A hajfétises kis lakótársam nem más, mint Richi, a törpekaméleonom, akit felizgattak az este villanykapcsolás utáni eseményei, messzire űzve ezzel az álmot szemeiből. A lakásomba törő és ezzel együtt szerelmeskedés közben megzavaró nő ott követte el az első hibát, hogy villanyt kapcsolt, ezzel felébresztve a csilláron pihenő kisfickót, majd a második és legfőbb hibája az volt, hogy szőke frizurájával megzavarta az érzékeit. Mindezek együttes hatására szó szerint szerelembe esett és a tenyérben elférő apró kaméleon máris egy hajtincsbe kapaszkodva lengedez, mindaddig, míg a legapróbb mozdulat hatására a lány dekoltázsába nem zuhan. - Ó a francba, Richi! - most már nincs mit tenni, kis barátom végveszélyben van, nekem pedig ki kell onnan mentenem őt, aminek első lépése, hogy ülő helyzetemből felpattanva, gondolkodás nélkül utána nyúlok, egyenesen a dekoltázs kellős közepébe. Meg sem fordul a fejemben, hogy az az előbb belengetett pofon könnyen gazdára is találhat, annyira ösztönös, hogy a kis kaméleont megmentsem Elle testétől. - Csak óvatosan, a farka nagyon érzékeny, finoman bánjon vele. - adom az instrukciókat, miközben én már próbálom kifelé húzni a csuklómat, mert sajnos Richi eközben már Mrs. Ray hasmagasságában van, csak éppen az egyberuha alatt. - Beakadtam, nem bírom kihúzni... - közlöm a hirtelen fellépő problémát és a nagy igyekezetemben már szaggatom is a méregdrága ruhát zavaromban. A mindig fülelő szomszéd, a papírvékony fal túloldalán pedig dühösen csettint és egyszerűen nem tudja megérteni, hogy ez a Kyle gyerek, hogy a fenében képes egyetlen éjszaka alatt két nőt is levarrni, úgy, hogy az egyik maga Elle Ray az énekesnő. Mit tudhat, amit mások nem? Nos, hogy mit is tudhat? Fizetésemelést, azt egész biztos, hogy ilyen szemtelen módon kicsikarni nem sokan képesek New York-ban. - Ne haragudj az előbbiért Kyle, tudod nagyon hülyén viselkedtem, nem így kellett volna, de... - és már csak ez hiányzott még, hogy Amanda bűnbánó hanggal egybekötött visszaérkezése zavarja meg az így is rettentően kínos toporgásunkat a nappali közepén. - Te meg mégis mi a jó fütyköst csinálsz Elle Ray-yel? Veszed le róla a kezed, te perverz disznó! Adok én neked, nesze, nesze! - és már kapom is a kezében tartott női táskával az ütéseket a fejemre, vállamra, ahol éppen ér. Őszintén szólva nem tudom, hogy ez mélyről feltört indulat annak szól-e amit lát, vagy a korábbinak, végülis mindegy, mert ettől rosszabb már nem igazán lehetne a szituáció.
• • Freedom is the power to choose your own chains.
- Mégis mi? Hallgatom! - dacosan fúrtam pillantásom a férfi tekintetébe, miközben kezeimet a csípőmre tettem, s szemtől szemben állva Mooneyval vártam, hogy mégis mivel akar visszavágni az ajánlatomra. Mivel is akarta bojkottálni a lehetőséget, s miért nem akarta elfogadni mindazt, amit ajánlottam? Más kétszer is körbeugrált volna, ha ilyen fizetséget ajánlok fel, nem beszélve arról, hogy személyesen jöttem el hozzá, amit a legtöbb helyzetben mások értékeltek. Ez a fickó azonban úgy pöffeszkedett, s olyan fölénnyel próbálta hárítani magától a lehetőséget, mintha megtehetné azt, hogy csak úgy válogat az ajánlatok között.
Tudni akartam, hogy mégis mivel tudja indokolni azt, hogy nincs szüksége a pénzre, s hogyan próbálja kimagyarázni, hogy egy lepukkant szemétdombon éldegél. Még mindig a rosszullét kerülgetett, ha csak a küszöb melletti pizzásdobozra gondoltam. S bár magam is szegényebb körülmények közül küzdöttem fel magam a fényűző luxusba, attól még ki nem állhattam az efféle helyeket.
Már épp folytatni akartam mondandómat, s tulajdonképp megfordult a fejemben az is, hogy sarkon fordulva magára hagyjam, de a következő másodpercben hirtelen valami a hajamba zuhant, ezzel rám hozva a frászt. - Úristen mi ez? Egy egér??? Patkány??? Segítség....- riadtan próbáltam kikapni a hajamba akadt élőlényt, kapkodásom közepette azonban sikerült a dekoltázsom közé kergetni az ijesztő szörnyet. - Áááááá úristen úristen segítséééég mi ez??? Szedje ki szedje ki....- pánikolva sikongattam tovább, miközben azt se tudtam, hogy mitévő legyek. A hideg futkosott a hátamon, s ezzel együtt undor fogott el, miközben riadtan kapkodtam a levegő után, s küzdöttem az életemért. Nagyjából erre mondják azt, hogy halálfélelem, s azt hiszem, hogy az elkövetkezendő másodpercekben ezt éltem át.
- Milyen Richie? Milyen farok? Mi ez??? Mit csinál? - miközben az egyik percben még amiatt sikongattam, mert egy ismeretlen lény tévedt ruházatom alá, a következő másodpercekben már amiatt kellett aggódnom, hogy ez az alak benyúlt a dekoltázsomba. S bár talán magam kiabáltam segítségért, nem egészen így képzeltem el a mentőakciót.
- Maga megőrült? Azonnal szedje ki a ...azt is meg a kezét is! - indulatok kavarogtak a mellkasomban, miközben tekintetemben dühvel vegyült ijedelem cikázott. Már magam sem tudtam, hogy a lény ellen küzdök, vagy a férfi kezét próbálom eltolni, mielőtt azonban még sikerrel jártam volna, egy reccsenés kíséretében hasadt fel a szövet, s elől már semmit sem takart.
- Maga mégis mi a francot művel???? - idegesen kaptam fel pillantásom a férfire, miközben az idegen lény feltehetően kiszabadult, s talán a földre esve kerített magának kiutat. Már éppen arra készültem, hogy ellökjem magamtól, amikor váratlanul a korábban távozó nő termett mellettünk, s máris a védelmemre kelt.
Mi tagadás, jól esett látni azt, hogy ez a fajankó kap néhány ütést a fejére, de mivel megalázva, s roppant kellemetlenül éreztem magam, nem hiányzott még egy botrány az életemből. Tudtam jól, hogy ha nem lépek közbe, akkor ez a nő majd eladja a történetet egy újságnak, vagy csak véletlenül dicsekszik el a "hőstettével". Bármennyi indulat is volt bennem a férfivel szemben, visszarántva magam elé a már szakadt, szinte használhatatlan ruhát, a verekedő nő elé léptem.
- Ne bántsa őt, félreértés volt...ő csak...- ekkor Kylera kaptam a pillantásom, s dühösen néztem a kék tekintetébe. - Ő csak megmentett egy ...valami élőlénytől, ami megtámadott. - Nem biztos, hogy túl hitelesen hangzottak a szavaim, de Amanda csak abba hagyta a csapkodást, s megtorpanva egyikünkről a másikunkra pillantott, majd némi gondolkodás után, elnyílt ajkakkal mutatott rám.
- Maga...és Kyle...ó hát mégis...mégis szeretők! Perverzek! Gyűlöllek te seggfej, soha többé ne keress! - ezután még egyet suhintott a tásjákával Kyle felé, s ha betalált az ütés, ha nem, ezt követően sietősen viharzott ki ismét a férfi csodás apartmanjából.
- Ezt megérdemelte! És ne nézzen így...mert kaphat még egyet! - ezúttal már az én haragos szempárommal kellett szembe találnia magát, miközben még mindig magam előtt szorongattam a ruhám darabkáit. - Nem elég az, hogy képes vagyok eljönni egy ilyen...koszfészekbe, ami úszik az alkohol bűzétől és a pizzás dobozoktól, nem elég az, hogy szinte már megalázkodva kérem arra, hogy álljon vissza a rohadt munkába, és maga ezt kihasználva még pofátlan is, megtámadnak az ebből a koszfészekből táplálkozó egerek, maga széttépi rajtam a ruhát, ami legalább három havi fizetésébe kerülne, és akkor még az ostoba fruska barátnője is azt gondolja, hogy szeretők vagyunk és holnap majd azzal lesz tele a sajtó, hogy én így szeretem! - dühömben ekkor vágtam hozzá Mooneyhoz a szakadt ruhát, megfeledkezve arról, hogy eztán már tényleg csak a fehérnemű takart el előle.
- A fenébe is, adja vissza! - Ahogy odavágtam, máris utána kaptam, s ha kellett, erővel vettem vissza a tépett szövetet, hogy azzal takargassam magam előle. - Most pedig adjon nekem valami ruhát, és itt végeztünk. Nem fogok könyörögni, ha ilyen lebujtanyán akar tovább élni, és nincs szüksége pénzre, akkor tessék, élje tovább ezt a ....francos életét! - bosszúsan néztem őt, miközben összefontam szorosan magam előtt a karjaimat. Kényelmetlen, s kellemetlen volt előtte így toporognom. Mérhetetlenül dühös voltam, haragudtam rá, s már nem vágytam másra, csak arra, hogy minél előbb elhagyhassam ezt a lakást, s elfeledhessem ezt az őrült éjszakát.
- Cccsss! Cccsss! - amennyire csak tudom, próbálom csitítani a láthatóan a teljes bepánikolás ösvényére lépett nőt, de hiába, mert minden egyes másodperccel tovább spanolja magát és már ott jár, hogy beképzel mindenféle sokszemű, éles fogsorú, rémisztő szörnyet a ruhája alá, aminek nem titkolt csemege-fogása az énekesnők élvefalása. - Ne kiabáljon segítségért Mrs. Ray, ez nem az a környék, ahol ilyesmivel viccelni lehet. Ha nem akarja, hogy egy rakás rendőrt a nyakunkra hívjanak, akkor tegye fel a hangtompítót legyen szíves. - mondom ezt éppen úgy, hogy könyékig vagyok a dekoltázsában, természetesen csak Richi után kutatva, de hát ezt elég nehezen magyaráznám ki, bárki érkezne a bűnüldözési szervektől. - Nem patkány zuhant a nyakába, csak egy törpekaméleon volt, és ígérem, nem fogja bántani, csak maradjon egy kicsit nyugton. - fogalmam sincs, hogy meghallott-e bármit is abból, amit az előbbiekben mondtam, vagy azzal volt elfoglalva, hogy mielőbb kiugrassza a privát helyeken keresgélő kezemet. Az ugrasztás sikerül is a maga módján, hiszen a ruha megadja magát, kicsi Richi pedig a szabad utat azonnal ki is használja és a kanapé alá menekül ijedtében. - Most épp az egyik legveszedelmesebb házi-vadorzótól mentem meg az életét Mrs Ray! - válaszolok némi derűvel a felhevült kérdésre, mikor újból felbukkan Amanda és szolgáltatja a késő esti műsort egy kis táskasuhogtatással. - Állítsd már le magadat Amanda, au, aú - kapom fejem elé védekezőn a kezemet, hogy a táska csatja az alkaromon csattanjon és ne az arcomat érje. - Az Isten szerelmére már, fejezd be ezt a csapkodást és figyelj egy kicsit rám. - azt gondolom, hogy ma este már nem tudom jobban felkapni a vizet, mint a velem szemben álló két nő, pedig, ha tudnám, hogy még koránt sincs vége a show-nak!
A dühös pillantást annak rendje és módja szerint viszonzom a hősömmé váló Elle felé, per pillanat nem érdekelve, hogy ő volt az, aki meggátolta, hogy szétverjenek a fejemen egy legalább tízkilónyi cuccal teletömött női táskát. - Csak kicsi Richi ugrott be a, a... - pillantok a szétszaggatott ruhára, vagyis inkább a pőrén maradt fehérneműre, végül csak kitalálom, hogy hová is ugrott be a mini kaméleon. - Szóval pont oda, a dekoltázsába! - mutatom szabad bal kezemmel, miközben elnézek az énekesnő válla fölött, ahol Amanda vérben forgó tekintetével találkozok. - Szóval a dekoltázsába csúszott a gyíkod? Értem! - a felpaprikázott hangjából és a sűrű bólogatásból azonnal lejön, hogy egy szavamat sem hiszi el, de hát ezt tényleg elég nehéz kimagyarázni akárhonnan is nézzük. - Csak kicsi Rich... - mondanám ismét azt, ami valójában történt, de ezt már végig sem hallgatja, csak lendít egyet a "férfiregulázó" táskájával, majd meg sem várva az eredményt, újból, és őszintén remélve, a mai estére végleg távozik az apartmanomból. - Őrült nőszemély... - fejemet rázva pillantok utána, aki úgy bevágja maga mögött az ajtót, hogy az egyik közös, bekeretezett képünk is leesik a falról, aminek az üvegezése ripityára törik a padlón.
- Rendben, inkább sehogy se nézek... - csak legyintek egyet és szemeimmel már az egykoron szebb napokat is megélt ülőgarnitúrám alsó fertálya felé kacsintgatok, hátha meglátom a halálra rémült kisfickót. Meg egyébként is, ha már így el lett tolva ez az este, még csak az hiányozna, hogy "a legkedvencebb" énekesnőm is nekem essen, hogy leverje rajtam a személyes sérelmeit. Egy napra éppen elég egy bolond tyúk is, nem kell több. Miközben Richi-t begyűjtöm a bal kezembe, hallgatom a durcahercegnő kifakadását, aminek az elejére már nem is emlékszem, mire a végére ér. Be tudom a szokásos női hisztériának, ami abból áll, hogy ők bezzeg a szívüket teszik ki valamiért, bezzeg mi férfiak, jelen esetben én, pedig nem értékelem ezt az áldozatot. Bla-bla. - Tessék, itt van. - jobbomban immáron nincs párna, csak a markomban fogom a hozzám nőtt lőfegyverem, azzal próbálom takargatni magamat, bár lassan már elérem azt a szintet, mikor nem érdekel, hogy ki mit lát belőlem. Mivel balomban a „vadállatot” tartom, ezért csak óvatosan, a karomat mozdítom a rádobott most már rongyminősítésű, szétszaggatott textil visszaszolgáltatására. - Várjon... keresek valamit. - ilyen megtépázott gúnyában azért mégsem engedhetem útjára a bronxi sötétségbe, még akkor sem, ha tudom, hogy Marlon várja lent a kocsinál.
Éppen csak teszek egy lépést, mire újból, ma este már túlon-túl is sokszor, de nyílik a bejárati ajtó és hallom, amint valaki csőre tölt egy puskát. Felismerem a hangot, sokszor hallottam ilyet a régmúltban, de ilyen kiszolgáltatott helyzetben, mint amilyen most vagyok, talán még egyszer sem voltam. Először is, nincs mivel visszalőjek, hiszen a kezemben szorongatott maroklőfegyveremet nem ilyen tűzharcra tervezték, másodszor pedig igencsak véges számú menekülőút áll rendelkezésünkre egy ilyen támadóval szemben. Aztán a következő másodpercben meglátom Amandát, de szerencsére nem nála van a stukker, hanem Jack-nél, a néhai, porfészekben szolgált sheriff-nél, aki nyugdíjas éveire költözött be a városba és idejének javarészét csupán három dolog tölti ki: hallgatózik, hogy pletykálhasson, a szomszédok füle hallatára pornót néz, vagy éppen feleslegesen fontoskodik. Megjelenésük meglepő, ám Amanda őrültségéből kitelt, hogy átszaladt hozzá panaszkodni, hogy miket csinálok én a lakásomban, egyébként meg lefogadom, hogy ő maga végig hallgatózott és ezáltal hallhatta a segítségért kiáltozó ex-főnöknőm rémült hangját is... - Egy lépést se tégy meg Kyle, vagy az öreg istenre mondom, olyat teszek, amit már nagyon régen nem tettem! Mit műveltél a kisasszonnal te anyaszomorító kölyök? - csípőből fogja rám a fegyvert, ami után kezd felforrni az agyvizem. Amíg a pillanat tört részéig elnézem a nagydarab, szőrös vállú pocakos fickót, ki egy kinyúlt, lepörköltözött, egykoron fehér, most szürke színű foltos atlétában játssza a városi megmentőt, valahogy kezdem egy abszurd vicc szereplőjének érezni magamat. Érzékelem az őszülő harcsabajusz alól előtörő vidékies szólamokat, de érdemben nem kívánok reagálni rá. Nem tudom hirtelen mit tegyek, nyugodtan válaszoljak, vagy üvöltsem le a kopaszságát elodázni kívánó, rafinált copfba fogott hófehér haját a fejéről? A vicc valahogy így kezdődne: Hallottad már azt a viccet, mikor egy bronxi lakásban összefut a meztelen testőr, a megtépázott ruhájú énekesnő, az őrülten féltékeny csaj és a magát Rambo-nak képzelő nyugalmazott vidéki sheriff? Egész ütősnek ígérkezik. - Jézusom Jack, tedd már el azt a puskát, semmi szükség rá… és igen, jól látod, a bal kezemben kicsi Richi van, a jobbomban a dákóm és totál nem értem, hogy ti mit a fenét kerestek a lakásomban ilyenkor? Húzzátok el a csíkot mindketten, éppen munkamegbeszélés zajlik! - pillantok Elle-re, hogy nyugodtan megerősítheti, itt bizony egy hivatalos megbeszélés folyik, melynek épp a megállapodás részébe rondítottak bele ezzel a tökösnek gondolt belépőjükkel.
• • Freedom is the power to choose your own chains.
- Könnyű ezt mondani, amikor...wáá akkor mégis mi? - hiába kérlelt, hiába próbált rám hatni józan szavaival, meg kellett értenie azt, hogy egy nőt nem lehet csak úgy nyugtatgatni, amikor éppen egy rágcsáló, vagy rovar, netán gyík próbál az életére törni. S ugyan lehetett ez a kis lény egy törpekaméleon, engem abban a pillanatban ez egyáltalán nem nyugtatott meg. Nem tudtam tisztán gondolkodni, kizárólag szabadulni akartam. - Maga csak...ne tüntesse fel magát hősként, nézze meg , hogy mit művelt! - rettentően dühös voltam erre a férfira, haragosan fúrtam pillantásom a tekintetébe, s magam sem értem miért, de olyan unszimpátiát váltott ki belőlem, hogy legszívesebben kedvem lett volna felpofozni. Ez valószínűleg meg is történt volna, ha nem tűnik fel a színen újra Amanda, a szeretők gyöngye. S bár mondhattam volna azt, hogy ő volt ezen az estén a tényleges megmentőm, harcias támadását eltekintve nem örültem jelenlétének, s miután félreértelmezte kettősünket, már azon is volt okom idegeskedni, hogy holnap vajon milyen cikkek jelennek meg rólam a pletykarovatban.
- Csodás...ma egyetlen estén volt szerencsém megismerni az őrült barátnőjét, a rágcsálóktól és mindenféle gyíkoktól hemzsegő, porfészek lakását és a perverzióját...még hogy csak kicsi Richi miatt tépte le...mondja, maga tényleg mindig ennyire durva módszerekkel oldja meg a dolgokat? Ha a háziállata, kicsalogathatta volna a nevén szólongatva is, vagy megpöckölhetett volna egy bottal, vagy akármivel...de nem, maga letépte a ruhámat! Arghh felrobbanok!- nem igazán tudtam titkolni előtte dühömet, ami a szívemen, az a számon, így ismét előtörtek belőlem a haragos gondolatok.
- Kössz szépen...ez most már...használhatatlan - csak nem tudtam elcsitulni, s megállni, hogy ne dörgöljem újra az orra alá, hogyan is tette tönkre ezt a drága, gyönyörű ruhadarabot. Nem igazán ragaszkodtam a ruháimhoz, de ezt a darabot különösen kedveltem, így talán részben emiatt , részben pedig a Mooney jelenség miatt is jobban felpörögtem a kelleténél.
- Nagyszerű...nem hinném, hogy talál majd bármi értékelhetőt ebben a disznóólban - jegyeztem meg mogorván, miközben védekezően fűztem össze mellkasom előtt a karjaimat, s ideiglenesen szorongatva így magam előtt a hasadt szövetet, eltakartam magamat.
- Ó te jó ég...ne, mondja azt, hogy ez nem a szeretője apja...- némi riadalommal kaptam a belépő fegyveresről pillantásomat a még mindig pucéran mozgolódó Kyle-ra, hisz nem tudhattam, hogy barát, vagy ellenség az, aki megtöltött puskával lépi át éjnek idején ennek a háznak a küszöbét. Ami azt illeti, kissé megijedtem ettől a kétes küllemű, bizarr alaktól, s nem tudtam, hogy mire számítsak majd ezután. - Ó egek...- a beszélgetésből kezdett összeállni a kép, s lassan már megismertem Kyle minden szomszédját.
- Igen, kérem tegye el a fegyvert, én jól vagyok, és Mr. Mooneyval...munkamegbeszélést folytatunk - ismételtem Mr. Seggfej szavait, s próbáltam halovány mosolyt erőltetni az arcomra, hogy higgyen nekem ez a pocakos, rémes küllemű, ám feltehetően jószándékú alak.
- Azt akarja ezzel mondani, hogy ő nem...?
- Nem, nem bántott.
- Oh...- értetlenül ráncolta a homlokát, újra végig pillantott a pucér Kyle-on, majd rajtam is végig nézett, s mintha megvilágosult volna, úgy emelte le a fegyverét. - Már mindent értek...jól van...értem én, lehet hogy öreg vagyok, de hülye azért nem! Így bántani azt a kicsi Amandát...- megcsóválva a fejét, ismét Kylera pillantott. - Szégyelhetnéd magad! Magácska meg....ilyen világot élünk...- tovább csóválva a fejét, kifordult az ajtón, így ismét kettecskén maradhattam Mooneyval.
- Remek! Most már nem csak a barátnője néz engem kurvának, hanem a szomszédja is. Tényleg már csak ez hiányzott! Én ostoba meg átjöttem, hogy elnézést kérjek a múltkori gorombaságomért, hogy munkát kínáljak, jó pénzt, és akkor ez történik? Ne, meg se szólaljon, és adja ide azt! - ha időközben Kyle talált részemre ruhát, akkor csak az inget kaptam ki a kezéből, azt kanyarítottam magamra, holmi nadrágfélékkel már nem foglalkoztam. Végül is, feltehetően a pletykás Amandának köszönhetően már a fél ház tudta azt, hogy itt vagyok.
- Maga pedig tartozik nekem a ruháért! Holnap reggel legyen ott a birtokon, Marlonnal majd megbeszélik a helyettesítés idejét ,és a további részleteket. És nem akarok hallani semmiféle ellentmondást! Fenébe is! - meg sem várva, hogy szólhasson, sarkon fordultam, s sietve hagytam magam mögött a lakását, aminek ajtaját búcsúzóul még erőteljesen bevágtam.
A lépcsőfordulóban sem álltam meg, lefelé rohantam, s már arra sem reagáltam, hogy a felfelé jövő fiatal párocska a döbbenettől leállva passzírozódott a falhoz, miközben figyelték zilált alakom eltűnését.
- Marlon, azonnal haza...- durván csaptam be magam mögött az ajtót, a testőröm pedig értetlenül kapta rám tekintetét.
- Történt valami? - némi aggodalommal vegyült kíváncsiság futott végig az arcán, ahogy végig mért, de mivel nem kívántam vele megosztani a történteket, így joggal merült fel benne a kérdés, hogy ugyan mégis miért rohangáltam Kyle ingjében összekócolt üstökkel.