Pozitív illetve negatív tulajdonságok; Nem vagyok valami cserfes, inkább introvertált, mint extrovertált. Vagy talán valahol a kettő között egyensúlyozok. Ha kérdeznek, elmondom a véleményem. Az a baj, hogy olykor akkor is, amikor nem kellene. Sok minden előbb van a nyelvem hegyén, mint ahogy értelmesen végig tudnám gondolni. Szeretek terepen dolgozni, igazi kaméleonként viselkedni, ellenben a magánéletemben unalmasnak hathatok. Nem vagyok az a bárki ágyába befekvő típus, pláne nem valaki, aki könnyen lerészegedik és meghoz egy rossz döntést. Bizonyos pontig higgadt és megfontolt vagyok, de vannak pillanatok, amikor képtelen vagyok így viselkedni. Ilyenkor futok. Az se érdekel, ha szakad az eső vagy épp trópusi időjárás van. Jobban szeretek értelme dolgokról, tartalmas beszélgetéseket folytatni, mint megjátszani, hogy érdekel valami, miközben nem. A társadalmi események legtöbbjét ezért skippelem. Legyen ennyi elég belőlem, a többit derítsd ki.

Dolgok, amiket szeret/nem szeret: Ha a szüleimhez hasonlítanak. Stafford ügynök lánya... nem, én Jane vagyok, nem A lánya. Ugyan ez igaz anyámra. Bár katona család, FBI körökben mozogva, közel sem vagyok olyan, mint ők. És ezt a legkevésbé sem bánom. Amiket szeretek... nos, szinte mindenben képes vagyok ezen kívül szeretett dolgot találni. Ha mégsem sikerül, azt előbb vagy utóbb, de úgyis észreveszik. Imádok Sky, Paige lenni és Jane is. Ha ez nem menne, azt hiszem könnyűszerrel lehetnék színésznő...akár.

Életfilozófia: Néha a változás elkerülhetetlen. Néha viszont nem megváltoznak az emberek csak ledobnak magukról egy maszkot, amiről a külvilág mindaddig elhitte, hogy igaz. - A szakmám, a hivatásom a megtévesztés. De a megtévesztés fegyvere, a maszkunk, álcánk, szerepünk, amit magunkra öltünk, sokszor a részünkké váló, személyiségünkbe épülő valami lesz. Valami, amiről igyekszünk nem tudomást venni. Legyek tetováló, szabadúszó énekes, szabad szellemű hippi vagy végtelenül magányos harmincas nő... Mindegyik valahol én vagyok. Mindegyikben van valami, ami Jane nem Skyler vagy Paige. A kérdés csak az, hogy ezeket az ajtón kívül tudjuk-e tartani, amikor a nap végével újra azzá változunk, akik valóban vagyunk. Akit senki nem ismer igazán, aki az álca mögötti valós, élő, lélegző személy.

A legfájóbb emlék, a legjobb lecke az élettől: amikor egyszerűen minden megváltozott, a pillanat, amikor az anyám meghalt. Azon a DEA eseményen sokan elvesztettünk sok hozzátartozót. Amikor lecsap, amit üldözöl... Hazafelé a kocsikat egyesével követték, volt, aki eltűnt... Az anyám sose szállt ki abból a kocsiból, amibe előtte mosolyogva ült be, apámmal az oldalán. Mi ketten kiszálltunk, bár azóta apámat is elvesztettem.. Hallgatnom kellett volna rá, mikor azt mondta, rossz érzése van, valami nincs rendben. Sosem hittem a hatodik érzék dologba. A megérzések befolyásoló erejébe. Hiba volt. Azóta megtanultam a leckét és élek a megérzések erejével.

Ami mindig szeretem, ha nálam van, az a megtévesztés ereje. A hamis tetoválás rajzolása és a műszempilla alig ér valamit, ha nem tudom a megfelelő maszkot valódi arccá varázsolni, ami mögé senki sem láthat. Ha elhiszem, hogy Sky vagyok a drogos csitri, aki pár grammot vesz, rendszerint fehér ruhában és bakancsban vagy épp feketében slattyogva, akkor el kell hinnie másnak is, hogy nem Jane vagyok. Ha hoznom kell az üzletasszonyt, zakó mögé bújhatok, de adnom kell a hangnemre és a választékos szóhasználatra is, hiszen a ruha itt is csak kiegészítés. Tényleg csak öltöztet...

Egy átlagos nap - öt évvel ezelőtt:
-Legyen kettő.-mosolygok bájosan a pultosra és fordulok vissza a balomon ülő Brigs nevű pasashoz.
-Két dolcsiba, hogy le akar fektetni.-hallom a fülemben búgó hangot. Ha nem mosolyognék, most a DEA megfigyelőjét minimum felképelném, ehelyett egy torokköszörüléssel beleegyezek a fogadásba. Úgy is tudom, hogy nyerni fogok és kis esélye lesz hozzám nyúlnia a kopasz, kigyúrt, kissé kancsal figurának.
-Az a hír járja, hogy te vagy az a jó díler. Tudod, akinek a cucca hamar üt és nem kiüt.-kiesek a szerepemből, a meglehetősen gyenge poénom egy gyors kortyban lenyelt piával ráfoghatom az enyhe részegségemre. A játék viszont ezen a ponton kezd érdekes lenni. A nevetése erőltetett, a tekintete szemem helyett a dekoltázsomra siklik. Francba, hogy ez a ruha így feszül rám, még egy kés se tudok becsempészni alá, ellenben a húspiacon nem vadászik senki így egy szelet marhára, amiből steak-et akar vacsorára főzni.
-Azt hiszem az ár érték arány fényében adhatok pár bogyót.-gondolatban megforgatom a szemem, míg Juice a túloldalon összepacsizik az alighanem mellette ülővel és ezzel el is dőlt a fogadás.
-Legyen. De messze lakom és nincs ilyenkor egy szabad taxi sem erre, szóval nem hiszem, hogy sokáig maradnék. Holnap be kell mennem, dolgozni.-talán az elmúlt hetek történései, talán a fáradtság, de a szingli harmincas, munkamániás, de bulikázós szerepem egyre nehezebb úgy hozni, hogy látom magam előtt, a tekintete nem, hogy levetkőztetett, de már el is képzelte, hogy mit rejt a ruha.
-Adj egy órát és nem fog érdekelni a holnapi munka.-búgja nyakamba, ahogy közelebb hajol, érzem a pia szagát elegyedni a pacsulival, aminek minden bizonnyal sokan bedőlnek, nekem viszont szinte felfordul a gyomrom tőle. -Ugyan már ne kéresd magad.-a keze a combomra siklik. Vennem kell egy mély levegőt, hogy ne csavarjam ki a csuklóját, így inkább az italomért nyúlok és a maradékot is eltüntetem belőle.
-Azt majd meglátjuk, hogy kit nem fog érdekelni semmi.-mosolygok pilláim rebegtetve felé. Azt viszont, hogy a kocsijába ülve elfog a pánik, nem tudom mire vélni. A tükörbe megigazítom sminkem, míg a fekete furgon felé sandítok.
-Nyugi J, itt vagyunk mögötted, attól mert nyertem, nem hagylak szarban.-mintha ennyi idő után szükségem lenne megnyugtatásra, de fura mód nagyon is szükségem volt rá.
A kocsi elindul, én az ablakon kibámulva játszom az eszetlen libát, míg tenyere újra combomra nem siklik és szoknyám feljebb nem húzza. Tenyerem finoman övére helyezem.
-Az üzlet úgy üzlet, ha minden feltétel adott.-célzok ezzel arra, hogy amíg nem kapom meg, amit akarok, ő sem kapja meg, amit ő akar. Bár azt úgysem fogja megkapni, de addig jó, míg azt hiszi megkaphatja. A dolgok felgyorsulnak innentől. Az éles jobb kanyar, a fékcsikorgás, ahogy megáll, mégis gálánsan kisegít a kocsiból és a lifthez vezet. Egy oldalra tűrt hajamnak hála nem láthatja a jobb fülemben lévő kis bőrszínű fülest. A liftben a fülke szélének nyom egész testével hozzám simulva és csókolgatni kezdi a nyakam. Kínosan ügyelek rá, hogy hajamhoz ne érjen. A lift felér a harmadikra, elhúzódik tőlem és a kulcsáért nyúl. Elmosolyodva lépek be előtte a lakásba, ami ahhoz képest, hogy kivel van dolgom, meglehetősen rendezett, szinte frissen takarított. Kíváncsi vagyok, erről ki gondoskodik. Ő vagy valaki más.
-És ez csak a kezdet, van még több is. De annak nagyobb az ára.-húzza ki a fiókot, bár alig telik el pár perc a beléptünk óta, nem húzza az időt. A nadrágja feszüléséből kiindulva ez nem véletlen.
-Van pénzem.-nyúlok a táskámba és a kötegelt zöldhasút az asztalra dobom. Felém nyújtja a kis zacskókba adagolt drogot, és mikor már elvenném, az ajtó szinte kiszakad mögötte a tokjából és a DEA fegyveresei ellepik a lakást. Juice a földre lök, mire felszisszenek. Ez a rész már kevésbé a látszat, ha lebukok, azzal igencsak veszélyeztetek jó pár dolgot.
-Valld be, hogy élvezted!-nézek Juice-ra, mikor a szobából már kirángatták Brigst és már én sem a földön fekszem egy térddel a hátam közepén. A mellénye zsebébe csúsztatom a fogadáson nyert pénzét. -Vedd úgy, hogy én állom a ma esti randid piáját.-többet kaszált rajtam, mint szokott, kivételesen igaza lett, élvezze ki. Azzal magam mögött hagyom a ma estém. Fogok egy taxit és szó nélkül távozom. A papírmunka megvár reggelig. Az éjszakám viszont rémesen telik a hideg fürdő ellenére, ami után ugyan hamar elalszom, de ismét felriadok. A reggeli ébredés után a tükörből épp az a nyúzott arc néz vissza rám, amire számítottam is. Laza lófarokba fonom hajam és elindulok egyet futni, hátha az kiüríti a gondolataim. Vannak napok, amikor jobb. De a mai… a mai egyszerűen el van rontva. Anyám halála olyan űr, amit én okoztam magamnak és amit sosem fogok megbocsájtani magamnak. De senkinek nem beszélek róla és remélem soha, senki nem kutatja át az aktám szürke zónákat keresve. Mert arról az estéről nem tudtam jelentést írni és őszintén így két év távlatában sem látom értelmét, hogy írjak róla bármit is.
-Hallom tegnap jó napotok volt!-tér mellém egy futó, s tény, hogy a hangra összerezzenek, de futok tovább, nem állok meg.
-Tudod vannak dolgok, amik a mi szakmánkban megszokottak. Például ha meg akarnak fektetni egy beépített rendőrt, a többség nem akad fent rajta.-haladok tovább, az iramot kicsit megtolva, de továbbra sem szakad rólam le.
-Jane, pontosan tudjuk mindketten mi a bajod. Aludj rá, vegyél ki egy nap szabit!!-hangzik el a "várva-várt" jó tanács, amire adnék, ha lenne benne valami igazság. De nem tudja mi a bajom, nem értheti és nem akarok szabadságot kivenni.
-Nyugi, ha beérek megírom a jelentést!-vágom rá válaszul és bekanyarodok a park szélén, az iramot tovább fokozva, szinte sprintet lenyomva a lakásom ajtajáig. Ennyit a nyugalmas reggeli futásról. Hiába volt az egyetemen társam és hiába ismeri a múltam jó részét, akkor este őt kinevezték az egyik olyan pozícióra, amire az én fogam is fájt. Igen, talán a kelleténél ambiciózusabb vagyok, elismerem. De akkor este sok olyan ember meghalt, akinek nem kellett volna.


Napjainkban:
Azt hiszem az a rész nem egészen világos, hogy miért épp most… FBI? Én? A DEA-nél imádtam a terepmunkát, kikapcsolta a gondolataim, elterelte az életem egy egészen más mederben. Most pedig a főnököm közli velem, hogy a holnapi napom már egy másik irodában fogom kezdeni.
-Ez egy tökéletes lehetőség neked. A legjobb vagy a csapatomban és az FBI ezt a véleményt nem hagyta figyelmen kívül a kiválasztáskor. Pakold össze a cuccaid. A srácoknak már mondtam. Majd lepődj meg amikor eléd állnak egy pezsgővel!-az utolsó mondatot félig már az irodájából kilépve hallom meg. Lesokkolt, meglepett, de az, hogy boldogsággal töltött-e el a hír, hogy előléptettek lényegében, ami egy konkrét áthelyezést jelent… Hát nem tudom. A munkám része volt az alkalmazkodás, de apám és anyám árnyékába lépni már egészen más volt. Stafford ügynök lánya, cseng a fülemben az egyetemi napjaim emléke, ahogy elismerő mosollyal fogadnak, és bár a szüleim kevésbé örültek, hogy „csak” a DEA-nél akarok lenni, nem hátráltattak. Még akkor se, mikor lényegében velük kellett dolgoznom az első évemben… Amikor végignéztem a halálukat egy-egy bevetés végén. Senkinek nem kívántam azt az érzést. Most pedig vigyorgó, tapsikoló emberek között pakolok egy dobozba, már amennyi mindent bele tudok pakolni egy dobozba. Igazából sosem voltam egy emlékeket halomszám őrizgető valaki. A lakásom épp ezért letisztult és egyszerű volt a maga módján. Éljen a szabadság és az új élet. A gratulációknak hála gyorsan eltelik a délután és amikor arra kerül a sor, az ágyam szélén ücsörögve meredek a levélre, amiben hivatalosan is tájékoztatnak az új helyemről az FBI-nál. Eldőlök az ágyon és a plafont bámulom. A délután úgy telt el, ahogy az egész nap. Mintha nem is én élném meg a pillanatokat, csak a saját szememmel látnám valakinek az utolsó napját a DEA-nél.
-Stafford ügynök. Üdvözlöm az FBI-nál!-mormogom az orrom alatt és az ébresztőm csak remélem, hogy időre beállítottam korábban, mert anélkül alszom el, hogy elvánszorognék a fürdőszobába vagy megenném az asztalon pihenő vacsorám.