A szüleimmel való üvöltözést hátrahagyva lépek ki a ház ajtaján, majd vágom be azt olyan erővel, hogy félek a rajta lévő apró ablak kitörik. Mennyire gyűlölöm én ezt! Szinte a legtöbb estém így játszódik le. Hazaérek, aztán közlök valamit a szüleimmel, vagy éppen ők velem. –ami eddig nem is lenne baj-, de aztán a témát elterelik rám és a borzasztó viselkedésemre, amitől mindig kiakadok, amitől viszont ők akadnak ki és így kezdetét is veszi a szokásos családi veszekedés. Még kezdetben órákon keresztül is tűrtem, hogy ócsároljanak, de mára ez már nem így van. Ha rákezdenek, akkor is csak pár percig tűröm el. Ennyi év alatt beletörődhettek volna már abban, hogy nincs felettem hatalmuk, de nem tették. Én viszont nem fogok behódolni a kedélyük előtt, mint, ahogy azt a legtöbben teszik. Nem izgat, hogy minden nap úgy néznek rám, mint a legnagyobb csalódásra és az sem érdekel, hogy nem visznek puccos partikra, ahol mindenki büszkén mutogatja a tökéletes gyerekét. Régebben élveztem az efféle partikat, ahol anyáék büszkén sorolták fel a tanulmányi versenyeken elért eredményeimet, de mára ez már csak a múlté. Semmi kedvem ahhoz, hogy egy ékes kis trófeaként mutogassanak, pláne nem úgy, hogy a dicséretek még csak nem is engem, hanem őket illeti. Nem valamiféle tárgynak születtem, hanem embernek és örülnék, ha ezt észben tartanák.
Sebesen szedem lépteimet az egyik kedvenc buli helyem felé, ahol teljesen megszűnnek számomra a családi gondok és minden más is, ami aggaszt. Szinte már repülök a hely felé és alig várom, hogy az alkohol nagyszerű és mámorító hatása átvegye az irányítást a józan eszem felett. Igyekezve halászok ki egy szál cigit a dobozból és adom meg neki az éltető tüzet. Mélyet szívok belőle és szinte érzem, ahogy a nikotin szétárad a testemben és a véremmé válik. Amikor a távolban meglátom az épület kirajzolódó vonalait hatalmas mosoly terül szét az arcomon. Hazaérkeztem. Aprót felnevetve pacsizok le a biztonsági őrrel, aki már úgy ismer, mint a tenyerét. Mondanom sem kell neki, mert már nagyon is jól tudja, hogy a szüleim miatt vagyok itt. Kedvesen megveregeti a vállam, majd fizetés nélkül enged be. Ahogy belépek emberek tömege fog körül és megcsapja az orromat az erős füst és alkohol szag. Imádom! Átvergődök az emberek sokaságán, majd egyből a pulthoz irányítom a testemet. Kikérek magamnak egy italt, ami tele van nyomva vodkával, majd megfordulok és a tömeget pásztázom… Draven után, de ezt még magamnak sem akarom túlzottan bevallani. Nem látom sehol, ezért eldöntöm, hogy kinézek a hátsó udvarra, hátha találok valami ismerőst. Nagyokat kortyolva az italomból lépek ki. Meglep, hogy milyen kevesen vannak most kint. Többnyire csak azok, akik hánynak, dohányoznak, vagy akiknek nincs kedvük végigállni a sort a mosdóig. Elindulok a kert hátsó, rejtettebb zugai felé, hogy körülnézzek. Amikor megérkezek, látom, hogy sehol egy ismerős arc. Nem bánkódom. Hamar barátkozok ilyen helyeken, így tudom, hogy nem fogom az estét egyedül tölteni. Épp indulnék vissza az épület belsejébe, hogy elkezdjek táncolni, illetve hogy kikérjek egy újabb italt, mivel ebből már alig maradt, amikor öt srác közelít felém. Esküszöm, hogy eddig ők nem voltak itt. Magabiztosan húzom ki magam és ugyanúgy folytatom tovább az utamat, amikor az egyik felém lép és kilöki kezemből az italt. Meglepődve és dühösen nézek fel a srácra és legszívesebben behúznék neki egyet, de nem akarok bunyózni. Illetve nem kétség, hogy a másik négy úgyis mellette állna ki, én pedig mit akarok kezdeni négy fiúval. Óvatosan kerülném ki a srácot, amikor az megragadja a kezem, majd erősen visszahúz, mire elveszítem az egyensúlyomat és a földre esek. A másik négy is csatlakozik hozzá és bekerítenek. Már csak ez kellett. Feszültség helyett még több feszültség. Összeszedem magam és épp állnék fel, ám egy másik srác visszalök. Erősen ütöm be a kezemet. Az öt idióta mindenféle jelzőt aggat rám és olyanféléket mondanak, mint például „Eddig tartott a szüzességed”, „Ma megbaszunk!”. Épp a nem vicces poénjukon nevetnek együttesen, amikor a háttérben megpillantom Draven határozott alakját. Minket néz. Mivel a srácok a hasukat fogva röhögnek és nem pillantanak rám kihasználom az alkalmat és a szemébe n ézek. - Segíts! – tátogom és szívem hevesen verni kezd. Amikor a fiúk abbahagyják a röhögést ismét rám néznek, ezért elkapom a pillantásomat Dravenről, hogy még csak véletlenül se essen le nekik mit tervezek. Mivel az előttem álló sráctól nem látok semmit, csak reménykedni tudok, hogy kedves megmentőm már efelé tart.
Egy újabb hosszú nap áll mögöttem, amikor megszenvedtem az élettel, és minden mással is. Délelőtt iskola, délután egy kis pihenés... helyett futkoshattam egy alkatrész után, ami estére kell majd. Az egyik klubban dolgozom éjszakánként hangtechnikusként és mivel már eléggé ismernek, az ilyen apróbb dolgokat is rám bízzák, bár én ennek nem örülök, mert elveszik az értékes alvás időm. Ma kivételesen nem lesz semmi ami miatt dolgoznom kellene, szóval lemehetek lógni csak a sörözés öröméért, és azért hogy ne legyek otthon egyedül, hanem pár haverral beszélgessek és csajokat nézegessünk, és ilyesmik. Na meg hogy apám orra alá is borsot törjek hogy egy szem fia vagyok és ilyen kétes helyeken múlatom az időmet. Természetesen tudom, hogy tudja, mert szemmel tart engem. Valahol még talán hízelgő is lenne hogy rám állított valakit hogy nézze meg hogyan élek, de valahol mélyen fel is bosszant hogy nem képes elfogadni hogy kurvára leszarom az üzletét, engem más érdekel. Hamar le is szokott róla hogy a nyilvánosságnak mutogasson partikon, amikor megjelentem felnyírt hajjal és bőrben. Valahogy nem illettem bele a sznob társaságba. Bezzeg az ittenibe, még el is vegyülök, mert vannak nálam extrémebb arcok is. Lepacsizok a biztonságiakkal és megállok velük dumálni amíg elszívom a cigim, gyakorlatilag félig itt dolgozom, szóval ismerik a fejem mint a rossz pénzt. A cigimet elnyomom, és belépek a klubba ahol megcsap a dohányfüst és alkohol szag. Otthon, édes otthon...
Nem is tudom mennyi idő telik el, mikor a kerthelyiségbe vezető korlátnál könyöklök egy sörrel az egyik legjobb haverommal és beszélgetünk, mikor kiszúrok egy ismerős alakot. Nohát, egy kismadár egy ilyen helyen. Elvigyorodom felé, és tovább csevegünk de aztán amikor legközelebb rá vándorol a tekintetem nem tetszik amit látok. Sean és kis galerije állják félkörben, ami jót nem jelent. Elfelhősödik a tekintetem, ezekre a szarháziakra nézve mindig elkap a késztetés hogy alaposan megverjem őket, de nem provokálok túl gyakran verekedést. Csak ha indokolt és eddig szerencsére ügyem sem lett belőle, az még kellene apámnak. Oda lenne a drága fiacskája erkölcsi bizonyítványa. Elkapom Faith pillantását, és ha nem könyörögne némán segítségért, akkor is elindulnék feléjük, és határozottan kerülök a lány és közéjük. Faith kezébe nyomom a söröm hogy ne tegyenek benne kárt. - Nocsak, nocsak - vihog az az öntelt seggfej. Eddig még nem igazán akaszkodtunk össze, csak szóban, de úgy tűnik ennek most vége lesz. - Rossz lóra tettél Sean. Hagyd békén őt, és én is békén hagylak, mindenki jól jár, na? - kérdezem és magamban könyörgöm hogy ne így legyen, mert egy isteneset behúznék neki. Úgy tűnik az a semmirekellő az égben éppen figyelt rám, mert Sean nem röhög, hanem az öklét ropogtatja mondván ellátja a bajomat. Elvigyorodom. - Na gyere te szarházi - invitálom meg egy jobb horogra. Őrjöngve esik nekem és kicsit sajnálom. Ők csak öten vannak, én meg egyedül, de karate mester. Na jó nem mester de azért jó vagyok benne, és hamar a földre lököm, hogy a nyakára térdeljek. - Jól jegyezd meg Sean, ez a lány nem a te súlycsoportod, és nem mellesleg az enyém! Ugye emlékszel még mi történt Troy-al? Na? Ugye te nem akarod? - kérdezem tőle ahogy lassú, gonosz vigyort erőltetek a képemre. Én ezt nem élvezem csinálni, de most kifejezetten jól esik hogy bemoshattam neki egyet kettőt. Leszállok róla. - Tűnjetek el innen mind, ha jót akartok. Vagy tán titeket is győzzelek meg? - förmedek a másik négyre, mire azok elhátrálnak. Beszari banda. A vezetőjük feltápászkodása után el is tűnnek, én meg visszafordulok a sörömért. - Egyben vagy? - kérdezem és kezem nyújtom. A sör, az sör.
Miért mindig azok az esték vannak tele konfliktussal, amikor totál ki szeretnék kapcsolódni? Hatalmas reményekkel jöttem ide abban bízva, hogy ma este minden megszűnik számomra létezni az alkoholon és a táncon kívül. Erre tessék, még csak részeg sem vagyok, de máris megtalál a baj. Igazából már rengetegszer jártam itt, szinte már második otthonomként kezelem ezt a helyet, de még egyszer sem fordult elő, hogy komolyabban belém kötöttek volna. Természetesen ezek a srácok még véletlenül sem akkor jöttek, amikor elememben vagyok és nemcsak, hogy durván visszaszóltam, de még lehet be is húztam volna nekik egyet. Dehogy! Ők inkább akkor tűnnek fel a helyszínen, amikor már alapból úgy érkeztem ide, mint egy rakás szar. A fejem zengett az otthoni ordítozás emlékétől és ehhez még hozzájárult az itteni zene erős dübörgése is. Félreértés ne essék, oda vagyok az itteni zenéért, viszont az ordítozó hangokhoz hozzátéve kicsit túl sok volt. Arra vártam, hogy az akkor még a kezemben tartott vodka a fejembe szálljon és eltöröljön minden emléket és gondot. Hát problémákat nem mosott el, ám néhány apróbb kavicsot és homokszemet igen, amikor a poharamat kiütötték a kezemből. Hát igen... így néz ki számomra egy vadító, laza este.
Hosszú percek telnek el -legalábbis számomra hosszúak-, amikor Draven felbukkan a "társaságunk" mellett. Olyan határozottan áll ott, hogy szinte biztos vagyok benne engem több sérelem nem fog érni amíg ő itt van, ezért felállok a földről. Épp hogy feltápászkodom Draven a kezembe nyomja a sörét, amire egy kicsit furán nézek, de aztán jobban belegondolva teljesen megértem. Gondolom ő sem örülne annak, ha kiütnék a kezéből, ahogy én sem örültem annak, amikor a vodkámmal történt ugyanez. A műanyag pohárral a kezemben hátrálok néhány lépést, hogy immár csak külső szemlélője legyek az eseményeknek. Enyhén kikerekedik a szemem, amikor Draven a nevén szólítja a korábban még engem csesztető srácot. És még azt hittem én járok ide gyakran. Kétség sem fér hozzá, hogy valószínűleg Dravennek nincs unalmas élete. Figyelmesen kísérem végig az eseményeket, de olyan hirtelen történik minden, hogy szinte úgy érzem perceket hagytam ki. Az egyik pillanatban még csak durvábban beszélnek egymással, ám a másikban Sean már a földön fekszik Draven térdével a nyakán. Tudom, hogy nem kellene, de apró mosoly szökik fel az arcomra annak a láttán, hogy az én megmentőm van nyerő pozícióban. Mielőtt bárki is észrevehetné lemosom a vigyort a képemről és továbbá is az előttem lejátszódó jelenetre szegezem a tekintetemet. Még mielőtt Draven leszállna alulmaradt ellenfeléről olyan mondat hagyja el a száját, amiből két dologra is igencsak felfigyelek. Első: "nem mellesleg ő az enyém". Hát ennyi kellett. Az a mosoly, ami csak másodpercekkel ezelőtt tűnt el már újra ott van és abszolút nem tudom, hogy most miként szedjem le onnan. A francba. Miért teszi ezt velem ez a srác? Pláne úgy, hogy még csak nem is ismerem. Rám sohasem vannak ilyen hatással az emberek. Mit művelsz velem Draven Westwood? Második: "ugye emlékszel még mi történt Troy-al?". Basszus, basszus, basszus. Kíváncsi énem rögtön felerősödik és hirtelenjében mindent tudni akarok arról a történetről. Persze nem lenne illedelmes ha rögtön egy ahhoz kapcsolódó kérdéssel indítanék, de a későbbiekben erősen számíthat rá. Miután sikeresen beijesztette a hátramaradt négy srácot is, felém fordul majd egy kérdés elhangzása után a kezét nyújtja felém. Először értetlenül meredek a kezére, mivel nem tudom mit akar. Mármint állok, így nem kell hogy felsegítsen a földről. Viszont jön az a röpke pillanat, ami szikrákat szór az égbe és meggyújtja a fejem fölött kialudt kislámpát. A sör. A kezemben van a sör. Gondolom már túl megszokott számomra, hogy itt mindig szorongatok egy poharat a kezemben. Átnyújtom az italát, majd felnézek rá. Anyám, de jóképű. Nem, nem, nem... Faith, térj magadhoz! Ő csak egy ugyanolyan srác, mint a többiek. Kész. Mielőtt a hatásszünet túl hosszúra nyúlna válaszolok neki: - Igen, persze. Habár néhány hámsejtemet tuti otthagytam azon a kövön - mutatok arra pontra, ahol pár perce feküdtem, avagy könyököltem. Lényegtelen. - Na meg a vodkámat - suttogom fájdalmasan az üres poharat nézve. - Egyébként köszi. Tényleg - mosolygok rá olyan halványan, hogy lehet észre sem veszi majd, hogy megtettem. Nem rajongok az olyan pillanatokért, amikor segítségre szorulok, de az fix, hogy most igen jól jött. Hogy kicsit lecsillapítsam erősen verő szívverésem bemutatkozok, mivel lehet csak a becenevemet ismeri. - Faith vagyok - nyújtom felé a kezem. Istenem de zavarban vagyok. Sosem vagyok zavarban. Na jó ennek itt vége. Összeszedem magam és megmutatom, hogy nem holmi kis beszari csaj vagyok, aki nem tud megállni a két lábán. Termetem ellenére igen is összeszedett és erős lánynak mondhatom magam. Nem fogom hagyni, hogy ezt az ő tökéletes megjelenése romokba döntse. Sőt, ha úgy nézzük az este a terveim szerint alakul, elvégre itt van velem szemben. Vagy így, vagy úgy, de megtaláltam.
Kezdőlap
