Nagyon megörültem neki, mikor felhívott telefonon. Ha minden jól megy lehet, hogy egy újabb kis védencünk talál magának egy új otthont. Nem is gondolná az ember, hogy egy futóversenyen összeismerkedhet bárkivel is, de velem ez történt... Oké... Tudom ez most így furán hangzik, hisz sokan ismerik az arcomat, de most nem erről van szó. Már jó korán bejöttem a menhelyre, hogy nekifogjak a munkának. Sokszor, mikor van rá időm az egész napjaimat itt töltöm, mert nagyon is szeretek itt lenni. Nem csak az állatok miatt, de a többiek miatt is. Szerencsére egy igen jó csapat állt össze Barisnak és az önkénteseknek köszönhetően. Sose féltem bepiszkítani a kezem, pedig ha akarnám simán felvehetnék még pár embert, hogy a piszkosabb munkát ők intézzék el... De nem ezért hoztam létre ezt a menhelyet, hogy én távolról irányítsam. A részese akartam lenni már a kezdetek óta. Igaz mikor turnézunk több hétig nem jutok a közelébe, de utána viszont megállás nélkül jövök és dolgozom és folytatom a munkám. A kutyák hangos ugatással, néhányuk boldog ugrálással köszönt engem, míg a macskák nyávogásba kezdenek. Itt nem a madarak csiripelnek, hanem a négylábúak hangoskodnak. Az etetés és takarítás után jöhet a tanulás, terápia nah meg a játék. Ilyenkor próbálok minél több állattal foglalkozni. Persze megvannak a kedvenceim, de igyekszem nem kivételezni velük, hisz mindegyiknek meg kell adni az esélyt.
Már az utolsó kutyát vezetem vissza a helyére, mikor rápillantva az órámra rájövök, hogy lassan meg kell érkeznie. Így hát ki is sétálok a menhely elé, hogy fogadhassam őt. Nagyon bízom abban, hogy lesz olyan négylábú, aki elnyeri a tetszését, és aki kaphat egy újabb esélyt a boldogabb életre.
Amióta az eszemet tudom, szeretek futni. Minden hajnalban van egy megszokott útvonalam, sosem hagyom ki. Mindemellett néha versenyre is eljutok, ahol igyekszem az első tízbe bekerülni. Persze ez nem mindig sikerül, ahogy ez akkor sem így történt, amikor Élodie-t megismertem. Rosszul léptem, a bokám pedig nem bírta. Meghúztam, de persze futottam tovább, mondjuk a végére már tényleg fájt. Ekkor előzött volna le Élodie, de észrevette a szerencsétlenkedésemet, és végül egy kicsit megtámogatott, hogy legalább be tudjak érni a célba.Még így is egész tűrhető helyen végeztem. Vagyis végeztünk. Aztán szó szót követett, és végül beültünk egy kávézóba.Elég sok dolgot megtudtunk a másikról, na jó, nem olyan sok dolgot, de egymás foglalkozását kiveséztük. Egy menhelyen dolgozik, ahol rengeteg kisállat vár gazdára. Megbeszéltük, hogy megfordult a fejemben egy háziállat, de nem nagyon törtem magam a munkám miatt, mert nem hiszem, hogy lenne rá időnk. De azért megbeszéltünk egy időpontot, megnézem az állatokat, aztán majd eldöntöm. Mondjuk nem sok reményt fűzök hozzá, mert kamasz korom óta nem volt háziállatom. Az is csoda, hogy az a kutya kibírt mellettem 8 évet. - Szia... - köszöntem, mikor odaértem, majd megálltam mellette. - Hogy is működik ez a dolog? - dörzsöltem meg az államat.Bevallom, fogalmam sincs, hogy itt is úgy működik, mintha bemennék a boltba venni valamit, vagy sem...Ebben ő van otthon.
-Szia!-Köszöntöm nem is olyan rég szerzett jó ismerősömet. Bár igaz nem volt túl pozitív a találkozásunk oka, de végül csak jóra fordult a történet vége. -Nos semmi extra! Igazából sok minden függ attól is, hogy végül milyen állatot fogadsz örökbe. Most körbevezetlek, megmutatom neked az állatokat. Ha szimpatikusnak találod valamelyiket, akkor majd egy külön helyiségben barátkozhatsz vele egy kicsit. Nem kell izgulnod. Nem történik semmi, ha végül nem választasz senkit. Bár remélem ez nem fog megtörténni…Nah de inkább gyere beljebb! Örülök, hogy eljöttél!-És ezt láthatja is rajtam. Előbb a macskák felé vezetem őt. Velük valamennyire könnyebb a helyzet, bár itt is szeretem, ha előbb megszokják egymást. -Vannak kiscicáink, fiatalok, de idősek is. Nem tudom te milyen korú állatra gondoltál. Minél kisebb annál több figyelemre szorul. Persze mindegyikkel kell foglalkozni, de egy kiscicával, kiskutyával sokkal többet. Tudod, mint a gyerekeknél. Egy kisbaba nullhuszonnégyes felügyeletet igényel, míg egy tini… nos ő örül, ha békén hagyod.-Nevetem el magam, majd hagyom hadd nézze meg magának a macsekokat. Ha érdeklődik valamelyik iránt örömmel elmesélem neki a kis történetét, hogy hogyan is került ide hozzánk, miken ment keresztül. Általában a gazdi jelöltek másképp állnak hozzájuk, ha ismerik a múltjukat. A macsekok közül meg van, amelyik odajön a rácshoz és hangosan nyávogva pillant fel ránk, majd dorombolni kezd, de van aki csak alszik tovább mit sem foglalkozva velünk. A kicsik meg hát… játszanak, dorombolnak, nyávognak… Az a jó a menhelyben, hogy egy picit mindegyiket magaménak érzem és nincs az a késztetés, hogy hazavigyek minden állatot, hisz ide bármikor bejöhetek. -Amúgy nem emlékszem rá, de volt háziállatod? Úgy rémlik, mintha egy kutyáról beszéltél volna a múltkor.
Kezdőlap
