But "just friends" don't look at each other like that
Néhány hete
- Azt hiszem, kellőképpen szétcsapták magukat - állapítottam meg a többiekre nézve, akik... nemhogy állni nem igazán tudtak, szerintem az is komoly nehézségeket okozott, hogy ülve meg tudjanak maradni, és eléggé nyugisnak is tűntek ahhoz képest, hogy az előbb még jobban pörögtek. - És úgy néz ki, már nem fognak tönkrevágni semmit... - elmélkedtem tovább egyetlen még félig-meddig józan társamnak. Bennem is volt már alkohol, de annyira még sosem sikerült leinnom magam, hogy kiessen egy egész este, és sajnos sokszor az a feladat is rám hárult, hogy azokat próbáljam életben tartani, akiknek ez egyedül nem biztos, hogy sikerülne. De köszi, most nem kérnék ebből, oldják meg maguknak. Az tuti, hogy az este eddigi része jól alakult, de úgy egy órája egyre nehezebben lehetett bírni a társaság egy részével, akik kezdtek átesni a ló másik oldalára, és a vidám extázisból átesni oda, ahol már minden mindegy és jobb nem hozzájuk szólni, mert értelmes diskurzus abból úgyse lesz. Én is éreztem magamon a mámort, meg talán nem volt minden léptem tök egyenes, de még tudtam, hol vagyok meg ilyesmi, ami azért nagy helyzeti előny, meg az is, hogy még tudok beszélni. Bár azért nehogy már csak ők érezzék jól magukat. Azért annyira még nem basztam be, hogy ne folytathassam az ivást, így túl hamar ki fogok józanodni... Ennyire nem akarok jófiút játszani én sem, bassza meg. - Mi lenne, ha mi még folytatnánk? - kérdeztem elvigyorodva, hiszen az, hogy mindenki kiütötte magát, nem jelenti azt, hogy számunkra is véget ér a buli. Itt már többnyire üres üvegek voltak a földön, az asztalon meg mindenhol, még egy pár kortynyi vodkát sikerült összevadásznom, pontosabban megmentenem az üveget attól, hogy az asztal széléről leesve összetörjön, de a többit sikerült már kivégeznünk az este folyamán. - A másik szobában, valahol a táskámban... még kell lennie egy bontatlan Jacknek - tettem hozzá.
Megjegyzésére csak egy széles mosoly fut az arcomra és figyelem az emlegetett Bélákat. - Mondasz valamit barátom. - kuncogok fel. Figyelhettek volna sokkal jobb arra, hogy mennyit isznak, meg hát annyi ilyen spontán buli volt, hogy most már felfedezhették volna a határaikat. Én mondjuk tudom, hogy hol elég és hol kell leállnom, hogy ne basszak be és ne legyek ilyen idióta. Arról meg már ne is beszéljünk, hogy hipersebességgel hagyták abba a pörgést, hát ilyennek kell lennie egy jó részegnek, ugyan. Majd legközelebb megtanítom nekik, hogy ezt hogyan kell csinálni. - Szerintem ők már semmit sem csinálnak holnap délutánig. - nevetek fel, miközben rá emelem a tekintetemet. Nem is tudom, hogy miért, de örülök neki, hogy kicsit kettesben lehet ezzel a majommal, bár... nem mintha szükség lenne erre, hiszen egymás nyakán élünk. De ez nem panaszkodás, élvezem én ezt, nagyon is ám. Ismertem az ő határait is és tudom, hogy még csak meg sem súrolta és elég jól tartja is magát. Nem akarom, hogy ilyen kevés piával a testében záruljon az este és még csak nem is mondtam el neki, de van nálam egy üveg Danny, ami csak arra vár, hogy hol az ő ajka, hol pedig az én ajkam ölelje nyakát. Magam sem vagyok józan és van egy-két bizonytalan léptem, de kérlek.. csak becsiccsentettem, több kell ahhoz, hogy Castiel Portland részegen szaladgáljon és itt volt pár srác, aki igenis részegen szaladgált, azonban szerencsére ő hamar leszerelte magát. Nem tudom, hogy mit tervez ő, ennyire nem vagyok gondolatolvasó, de remélem hogy most nem akar lefeküdni, mint egy kibaszott jó gyerek. Most már ezeknek is mindegy, akár beléjük is lehetne rúgni, az se hatná meg őket, így nyugodtan itt hagyom őket. A falak úgyis kurva vékonyan, biztosan meghalljuk, ha valamelyik éppen okádni kezd. Na igen... ha valamit nem bírok, akkor az a hányás az. Magával a hanggal nincs is bajom, na de a szaggal, amint megcsap a hányás illata én magam is rókázni kezdek, rendesen előjön Vuk és Karak is. Miatta néztem meg azt a Vuk nevű mesét is, mivel ő félig magyar. Mi is az a kemény pia..? Ördögi vigyor jelenik meg az arcomon a kérdésre és úgy pillantok a szemeibe. - Féltem, hogy már sosem kérdezed meg Blake. - kuncogok fel, majd hát indulok is el a szobába és mikor közli velem, hogy neki is van egy érintetlen Dannyje, akkor még jobban kuncogok. - Le se tagadhatnánk egymást, nekem is van egy Dannym ám. - mondom neki, miközben rákacsintok, majd az ajtót kinyitom előttem és nyelvet is öltök. - Menjen csak kegyelmes uram. - mondom a legsznobosabban, amit töri órán hallottam és igazából... megakad a szemem a fenekén... eddig is ilyen jó segge volt? Megrázom a fejem, majd elindulok utána be a szobába.
But "just friends" don't look at each other like that
- Az tuti... De én nem fogom ápolgatni egyiket se másnaposan - jegyeztem meg. Most ettől ha köcsög leszek, ha nem, így lesz, mert basszus, se elsősegély, se szeretetszolgálat nem vagyok attól függetlenül, hogy gyakran azt játszom. Aki nem bírja, ne igyon, vagy ha igen, magára vessen. Szóval a nemlétező aggódáson hamar túlléptem, inkább még vessük bele magunkat a buliba. Ezért jöttünk, nehogy már csak mi ússzuk meg józanul! - Miért, úgy ismersz, hogy itt megállnék? - forgattam meg a szemem elvigyorodva. Sokan benyalják az ártatlan jógyerek fejemet, amiről teszek is, de nehogy már a legjobb barátomnak kelljen taglalnom a másik oldalamat. Ha partizni jöttem, partizni fogok, és ebben nem fog megállítani, hogy a társaság fele már most sem tudja, hol van meg mi van. Nem egyszer kellett feltámasztani félhalott bulit, és azért általában sikerült is, habár az nem mindig egészen az én érdemem volt. De azért egy kicsit igen; ha nem egyedül kellett csinálnom, akkor bármikor benne voltam a folytatásban. Sőt, azért akadt, hogy néha egész baromságokra is rávettek, miután lecsúszott a torkomon egy kis folyékony bátorság, avagy éljenek a nyárköszöntő medencés bulik, ahol hirtelen új oldalát mutatja meg egy háztető. Na azt mondjuk bármikor szívesen megismétlem. - Óó, zsííír - vigyorogtam, mint a vadalma. - Akkor essünk csak neki! - Na igen, körülbelül mintha egy óvodást beszabadítanánk a csokiboltba. De abból már kinőttem, hogy Charlie és a csokigyárat játsszunk, szóval a következő szint már az alkohol. Habár a csoki is simán felvidít, ha kell... A viccesnek szánt udvariaskodásán elröhögtem magam, aztán a korábban megmentett maradék vodkát felkapva indultam el a másik szobába, hogy a további két bontatlan üveggel együtt ez is elpusztításra kerülhessen. Automatikusan az ágy mellé hanyagul ledobott sporttáskához vettem az irányt, aminek a mélyén ott lapult Mr. Daniels. Kis turkálás után hamar a kezem közé is akadt a nyaka. - Ééés megvan! - kiáltottam fel diadalittasan, ahogy előhúztam eddigi helyéről. - Akarsz a pohárral szarakodni vagy hagyjuk? - kérdeztem, mert ahhoz, hogy poharat találjunk (amihez esetleg olyan luxus is jár, hogy nem törött), akkor vissza kell mennünk és keresztülmászni kedves szltcsapott barátainkon, az pedig egy felesleges kör. Az üveggel jobban járunk.
Megmosolyogtam a szavait és hát igen, Blake most próbál macsó lenni, na jó nem... elhiszem neki, amit mond. Képes rá, hogy itt hagyja őket. - Engem sem ápolnál? - ártatlanul pillogok rá, mint egy földre szállt angyal, de érdekel a válasza. Ha én lennék ilyen állapotban, akkor képes lenne engem is így itt hagyni és nem érdekelné mi van velem? Bár már így is eleget tett, hiszen befogadott és miatta lettem az, aki most vagyok, még ha ő nem is tudja... ő adott nekem erőt és hálás vagyok, nem lehetek hálátlan. Ha valaki bántja őt, akkor az illető engem is bánt és hát... engem senki sem akar bántani, legalábbis az, akinek van egy kis esze. - Sose lehet tudni, hogy mikor leszel jófiú. - öltöm rá ki a nyelvemet és egyértelmű, hogy csak csipkelődni akarok vele. Tudom, hogy képes ő is vadállat lenni, vajon azok a szép ajkak miket tudnak még csinálni? Na, mire gondolok, hülye Castiel... Szóval igen, persze, hogy tudom hogy nem fog leállni most itt, biztosan neki is van egy kis eldugott piája, mint nekem. Mondjuk nem szeretem annyira a vodkát, nem mondom, hogy nem iszom meg, de a kedvencem az Danny, ez ő is nagyon jól tudja szerintem. Imádom őt, remélem sose utál meg... Tetszik a mosoly az arcán és én magam is hasonlóan mosolyodom el, neki mindig olyan szép mosolya van, az én kis Blakem... Na jó, kezdek olyan lenni, mint egy nagymama, de hát a pia, mindig mást hoz ki belőlem. - Akkor indulj, csak rajtad áll. - mondom neki egy újabb nyelvöltés kíséretében, majd figyelem, ahogyan elindulunk és mikor magam elé engedem, hát igen... az egyik testrészére tapad a szemem, de mentségemre szóljon, hogy eddig nem figyeltem rá a fenekére... Hmm... Nézem, ahogyan megy a táskákhoz, de én az egyik matrac alá nyúltam és onnan húztam elő a piát, amit elraktam. Ezek olyan hülyék, hogy ilyenekre sose gondolnak, meg hát pazarlás lett volna, hogy ezt is kihányják majd. - Minek a pohár? Az alkohol fertőtlenít és tőled meg plána nem kaphatnék el semmit. - mondom mosolyogva, majd ledobom magam az ágyra és sikerül bebaszni a fejemet, amire felnevetek. - Kurva életbe, ezt elszámoltam kicsit. - nevetek, majd dörzsölöm a bevert részt.
But "just friends" don't look at each other like that
A kérdésére úgy tettem, mint aki erősen gondolkodik a helyzeten. Mintha valami brutális atomfizikai probléma előtt állnék, amit másodperceken belül meg kell oldani, mert ezen múlik a világ sorsa. - Hmm, nem is tudom... Talán - böktem ki elvigyorodva a választ. Ó, igazából előre láttam, hogy a többieket sem fogom a pusztulás szélén hagyni holnap, ahhoz képest, hogy most még ezt mondom. Egész biztos hamarabb összekaparom magam, mint bárki más ebben a házban, szóval ki más lenne a hős megmentő a csapatban? - Én jófiú vagyok most is - válaszoltam ártatlan pislogás kíséretében. - Általában... néha - tettem hozzá. Tulajdonképpen attól függött, hogy ki előtt meg hol és miért. Ez volt a három kulcskérdés, ami eldöntötte, hogy most jó gyerek leszek-e avagy sem; bár nem mintha a kevésbé ártatlan oldalam egy utolsó bűnöző lenne. De azért na. Szerintem egy-két tanár meg a szüleim felsikítanának, ha egy rejtett kamerán keresztül nézhetnék, mit művelek haveri társaságban. - Rajtam aztán nem áll! - válaszoltam, ugyanis nem kellett noszogatni. Sikeresen előhalásztuk mindketten az egy-egy üveget, és abban maradtunk, hogy felesleges a pohárral szarakodni. Király, én is pont így gondoltam. Az már igazán csak részletkérdés lehet jelenleg. - Baszki, nem is te lennél - forgattam meg a szemem első körben, ahogy végignézhettem Castiel szerencsétlenkedését. - Bibis lett? - érdeklődtem elhülyéskedve, de azért reméltem, hogy nem hozott össze semmi komolyabbat így hirtelen. Bár nem úgy nézett ki, mint aki éppen meg akar halni, szóval ez már jó jel. Végül aztán lehuppantam én is, belekortyoltam a megkezdett vodkába és odanyújtottam az üveget. Ideje kibontani a whiskeyt is, így azonnal neki is estem a kupakkal való szórakozásnak - rutinosan, pillanatok alatt nyitva is állt.
Ezen a túl hosszúra nyújtott halasztáson már nem is tudom, hogy mire számítsak, így csak egyszerűen megforgatom a szemeimet. Ugyan, ki se kellene mondania a dolgot, hiszen magam is nagyon jól tudom a válaszát és ő is tudja az igazat. Nevezhetjük beképzeltségnek és nevezhetjük önteltségnek is, de a dolog akkor sem változik. - Kérlek, élni se tudnál nélkülem Blake. - mondom neki, miközben kiöltöm rá a nyelvemet. Nem kéne bevallanom, de én sem tudnék nélküle létezni, szinte ő adott meg nekem mindent, amire akkor szükségem volt, ő adott nekem reményt és hitet. Ha meg kéne neveznem valamit, amire egy életen szükségem lenne, akkor az ő lenne, nekem rá van szükségem. Na mindegy is. Ezen felkacagok és előveszem a jól ismert "Ugye ezt te sem gondolod komolyan..." pillantásomat, bár rá nem gyakran használom. - Ha tudnák miket csinálsz velem, akkor már rég eltiltottak volna tőlem. - mondom neki kacagva, de egy pillanatra belegondolok a dologba és eléggé elkeserít a tudat, hogy egyszer eltilthatják tőlem a szülei. De csak nem tenné meg az anyuja, hiszen annyira szeretnek engem és múltkor még azt is mondták, hogy jó hatással vagyok a fiúkra. Igaz nem hazudtak, bizonyos téren igenis jó hatással vagyok erre a pupákra, ahogyan ő is rám, csak ne lenne az a fránya kémia dolog és mindketten tökéletesek lennénk. Mondjuk én igazából mindenhogyan az vagyok, nem tagadom. Hát örülök, hogy végre itt vagyunk és ő sem akar jó lenni, nincs is miért, itt nem lát minket senki sem és ha rajtam múlik, akkor nem is fog. Csak ketten vagyunk és ihatunk még, mert azok a barmok olyan hamar szétcsapták magukat, amilyen gyorsan csak tudták. Egyáltalán nem bánom, hogy kettesben vagyunk, amúgy is ő nekem a legfontosabb az itt lévő személyek között, még is csak ő a legjobb barátom. Egy újabb szemforgatás a tökéletes megjegyzésére,a mikor meglátja, hogy bekurom a fejem a kurva életbe is... Nem tudom, hogy miért ilyen kicsi ez a szoba, majd jól lepontozom ezt a helyet, ha lehetséges, bár az sem érdekel jelenleg, hogy hol vagyunk. Bibis kérdésére kacagok, majd felé tolom a fejemet. - Kérek rá puszit. - motyogom, miközben kibontom a kis Dannymet, amit elrejtettem mostanra. - Attól állítólag jobb lesz. - mondom neki és még közelebb nyomom fejemet az ajkaihoz, addig nem nyugszom, míg egy kurva gyógypuszit nem kapok. Blake pedig tudja, hogy nem engedek, amíg meg nem kapom, amit akarok, mert egy konok dög vagyok.
But "just friends" don't look at each other like that
- Már megint pótolhatatlannak hiszed magad? - forgattam meg a szemem, a hangsúlyom pedig lekorholó beszólást próbált imitálni, de nem jött össze annyira hihetőre, mint szerettem volna. Szóval ha nem tudná amúgy is, akkor ebből a bakiból leszűrhette, hogy ez akármennyire nyálas duma, valójában tényleg elég hamar becsavarodnék nélküle. Nem mondom azt, hogy nem voltak más barátaim rajta kívül, de ha nem spanolunk össze a dedóban évekkel ezelőtt, akkor egész máshogy nézne ki az életem. Néha fura belegondolni ebbe, de így van. - Az lehet - jegyeztem meg. Csóri anyám imádja (néha meg is kérdőjelezem, hogy nem-e jobban mint engem), de lehet, hogy ha meglátná, mi van akkor, amikor ő nincs ott... egészen átértékelődne ez a nézete asszem. De egy ilyen kis naivitást hagyjunk meg neki, na... Apámmal ritkábban találkozik, de ugyebár vele én is, de tudtommal ő is tökre bírja, szóval ő is abban van, hogy mindketten oltári szentek vagyunk. Aha, tényleg. Sikeresen elértük a másik szobát és a pia is előkerült. Ezután már semmi ne állítson meg minket, főleg ne egy puhány társaság, aki máris a sárga föld környékén van, vagy még az alatt. Hah, szerencsétlenek pedig úgy be voltak lelkesedve, aztán most meg semmi nem fog nekik megmaradni az egészből. Jó, itt leszünk még egy éjszakát, de holnapra szerintem már elvesztettük őket minimum délig. - Mi van? - kérdeztem elröhögve magam, de tudtam, hogy akkor se fog leállni, ha itt most kábé ellenkampányba kezdek, szóval nem kérettem magam túl sokáig a gyógypuszival kapcsolatban. Komolyan, néha mint valami nagy gyerek... - Jobb? Életben maradsz vagy mentőt is hívjak?
Csak felkacagtam azon, amikor felteszi nekem a kérdést, amire mindketten tudjuk a választ. Én nem csak hiszem, hogy pótolhatatlan vagyok, tisztában vagyok vele, még egy olyat úgysem talál, amilyen én vagyok. Imádom, amikor próbál ilyen humoros lenni az én kis barátom, de még gyakorolnia kell. - Látod, itt a különbség kettőnk között, én nem hiszem, hanem tudom. - kacsintok rá egy nyelvöltés keretében. Legalábbis a számára biztosan az vagyok, ennek nem egyszer jelét is adta és fogja még jelét is adni, arról majd kezeskedem. És hát a kis béna még ehhez is balfasz, hogy eljátssza nekem a nagyfiút, aki tudna nélkülem élni. Ejj-ejj Blake, hát majd gyakorolok veled, ha ennyire nem megy ez az egyszerű kis jelenet. Így is ideje lenne egy továbbképzésnek. Hát igen, ha tudnák a szülei, hogy most is éppen vedeltetem a gyereket. - De tiszta anyukád vagy, ő sem bírná ki, ha nem mennék többet hozzátok. - húzom még egy kicsit az agyát és ha azt kérdezed, hogy miért, akkor egyszerű a válasz, mert megtehetem. Tudom, hogy mit szabad és mit nem, mindig is tisztában voltam a határokkal és sosem léptem át egyet sem. - Mondjuk az én anyám se bírná, ha nem jönnél el. - mondom neki szememet forgatva, hogy azért ő is tudja, hogy mennyire "nem" fontos nekem és a családomnak. Mondjuk anyám tisztában van azzal, hogy iszok és őt is belerángatom a dolgokba, de hát... mindig azt kéri, hogy vigyázzak erre a pupákra, de ő tud magára is vigyázni. Elég sokat tanult és fejlődött az elmúlt időkben. Aztán hamar eljutunk oda, hogy a másik szobába jussunk és előkerüljenek a piák, majd a fejem is sikerül bebaszni, de hát... igen, szükségem van egy gyógypuszira és a kérdése csak időhúzás. - Tudod miről van szó, ne kéresd magad. - újabb nyelvöltés és hajolok is arra, ő pedig készségesen puszilja meg ott, ahol beütöttem. Kérdésre kuncogok. - Máris sokkal jobb, sőt. Már alig fáj. - mondom neki, majd szépen combjára csapok és fel sem tűnik, hogy a kezem ott marad és nem is húzom el, pont kényelmes a combja. - Na és még mindig nincs csajod? - nem kell sokat gondolkodni, ez egy egyszerű kérdés, csak tud rá válaszolni, pláne nekem. Szerintem a kezem marad ott a combján, miért húznám el?
But "just friends" don't look at each other like that
Nem szálltam harcba a továbbiakkal, csak megforgattam a szemem. Amúgy meg igaza van, tényleg pótolhatatlan és amúgy tudom, hogy ezt tudja is - de néha jól esik húzni az agyát. Sőt, sokszor. Mindig. A kívülállók néha tök jól szórakoznak a baromkodásunkon, ha véletlenül szemtanúi lesznek egy ilyen jelenetnek, a haverjaink meg szimplán megszokták, hogy mindig ezt csináljuk. - Szerintem hamarabb esne kétségbe, mintha engem nem találna többet - mondtam elvigyorodva. Anyám néha azt mondja, hogy olyanok vagyunk, mint a sziámi ikrek, de minimum mintha két gyereke lenne egy helyett, főleg amikor hasonlóan nyírjuk egymást, mint a jó testvérek. De basszus, szinte már azok is lehetnénk, engem legalábbis nem zavarna. - Néha olyan érzésem van, mintha a családjaink komolyan le akarnának cserélni a másikra - vigyorogtam még mindig. Persze ezt csak addig látnák így, amíg az a bizonyos titkos kamerás megfigyelés be nem következne... Akkor eléggé megváltozna a véleményük a drága kisfiuk legjobb barátjáról mindkettőnk esetében, ebben biztos vagyok - habár főleg én lennék örökre eltiltva asszem. De amíg ilyen imádnivalóan bájosnak tettetjük magunkat, addig egy szavuk se lehet. - Olyan tudsz lenni, mint valami óvodás - forgattam meg a szemem, amikor a gyógypusziért esedezett és voltam annyira kedves, hogy meg is kapta. Egy nagyra nőtt, "ipart" túl korán kezdő óvodás. Mondjuk én se panaszkodhatok. - Egyszer el kéne gondolkodnom rajta, hogy olyan varázsklinikát kéne nyitnom, mint a kézrátétellel gyógyítók meg a chakratisztítók vagy mik - mondtam halálosan komoly hangsúllyal. Elég fasza biznisz lenne. Bár az már egy másik kérdés, hogy nem puszilgatnék egy rakás vadidegent, aki ki tudja milyen retkes meg csöves meg a halál. Fúj, nem. Ezt meghagyom a Telejósdának, meg Jézusnak. Mindenki jobban jár. - Nincs - válaszoltam. Ilyen ügyekben rohadtul nem voltam szerencsés, pedig már többször is úgy tűnt, hogy mégis sikerül összeszedni valami jóféle kiscsajt. Egyszer jött be, aztán nem tartott sokáig, mert jött valami elbaszott izomagy és lecsapta a kezemről. Azóta meg legfeljebb próbálkozom, több-kevesebb (mármint kevesebb) sikerrel. - Miért? - kérdeztem, és csak ekkor tűnt fel, hogy még mindig a combomat tapizza, de nem akadtam fel rajta különösebben. Eszem ágában sem volt belegondolni bármit is, fordult már elő hasonló és világ életünkben poénra vettük - egyszer például hetekig Daddy volt a beceneve a Messengeremben. Úgyhogy nem lep meg.
NYERTEM, na mellékes amúgy, de... akkor is NYERTEM. Szóval igen, van benne valami, de hát mit lehet tenni, én egy elbűvölő és hihetetlen ember vagyok, nem csoda, hogy az anyja oda meg vissza van értem. - Mondasz valamit, te pótolható vagy, na de én? - mondom drámaian majd elkezdek kuncogni és figyelem őt. Nekem mondjuk ő sem pótolhatatlan, de ezt tudja, ha pedig nem tudja, akkor érezheti... éreznie kell, hogy mennyire sokat jelent nekem a barátsága, még ha ez olyan nyálas is, nélküle nem lennék sehol. - Te is gondolsz néha erre? - nézek mosolyogva rá. Én is ezt gondolom párszor, amikor anyu jobban aggódik Blake miatt, mint miattam, de hát... ez mondjuk természetes, hiszen Blake is kicsit a gyereke már. Ezt nekem is többször mondta már, szóval nem hazudok. Hát nem is tudom, hogy mire gondoljak hirtelen és csak pislogok rá, ekkora sértést még sosem kaptam senkitől, ami felér egy pofonnal és a legrosszabb, hogy ezt a pofont tőle kapom... csak viccelek. - Én óvodás? - játszott sértettség van a hangomban, majd drámaian oldalra dőlök és eljátszom a halálomat. - Mond meg anyádnak, hogy szeretem és ne téged okoljon a halálomért, miközben mégis te vagy a gyilkos. - mondom halkan, mintha az utolsó lélegzetemet használnám hozzá, majd nevetve felülök. Nem kell örökre játszanom ezt a szerepet, mindennek megvan a határa. Végül pedig az államat kezdem el vakarni, amikor elmondja a csodás ötletét. - Az összes ilyen kuruzsló miller lett, vágjunk bele. - felelem neki kuncogva, bár lehet hogy ha majd megleszünk szorulva ez az ötlet még előkerülhet, tényleg sok kuruzsló ebből él meg. Neki pedig tipikus kuruzsló feje van, nem? Kicsit meglep, pedig tudtam a választ vagyis reménykedtem benne, hogy nincs senkije, mert nem szólt róla és nekem mindent el kell mondania. Szóval komolyra fordítva a szót. - Pedig jó srác vagy Blake, nem tudják mit hagynak ki. - mondom neki, majd meghúzom az üveg tartalmát és nagyokat kortyolok belőle. A kérdés nem lep meg, tipikusan olyan, mint az egyik exem, akitől bármit kérdeztem, ő mindig megkérdezte, hogy miért... Hát nem lehet csak hétköznapian csevegni ilyenekről? Végül pedig cirógatni kezdem a combját az ujjaimmal. - Mit tudom én csak kérdeztem, ülsz itt, mint egy pöcs, igyál inkább. - tolom szájához az üveget.
But "just friends" don't look at each other like that
- Na kösz - forgattam meg a szemem, mintha komolyan vettem volna, hogy lepótolhatózott. Nem mintha én kezdtem volna... - Ja - bólintottam a kérdésre. - De asszem csak addig lenne így, amíg ténylegesen nem kéne befogadniuk a másikat. Tuti egy hét se telne el, és sírva könyörögnének a visszacseréért. A te esetedben legalábbis biztosan, én áldott jó gyerek vagyok - vigyorogtam. Ilyenkor persze már jó gyereknek tartottam magam; az előbb még az ellenkezőjét bizonygattam, de... egy kibaszott napraforgó vagyok, na. Ilyenkor már jól hangzott teljesen ártatlannak tettetni magam. - Örülj, hogy nem bölcsist mondtam - vágtam rá. A kis drámai színjátékát szándékosan szemrebbenés nélkül néztem végig. Lehetett volna, hogy úgy ugrom oda, mint a túljátszott dél-amerikai szappanoperákban, amikor éppen haldoklik a delikvens, de... nem. Azért sem - inkább mint akit totálisan hidegen hagy, hogy most elpusztul-e itt vagy se. - Menj a picsába, még el is büszkélkedem vele, hogy ennyivel kinyírtalak - vigyorodtam el. Kicsit se lenne komikus. Bár akkor már inkább öngyilkosságnak álcáznám vagy a franc tudja. - Vaaaagy legalább várd meg a 27-et a balfasz haláloddal és csinálok neked belőle rejtélyt - támadt egy jobb ötletem ezzel kapcsolatban, ha már így az öngyilkosság is szóba került. Ő lehetne a következő Kurt Cobain (kár, hogy ahhoz mondjuk előbb tehetség és hírnév is kéne, ami nem ér véget az iskola falain kívül), én meg annyit kaszálhatnék rajta, mint az a ribanc Courtney. - Mondom én, hogy jó üzlet - vontam vállat. - De csak akkor, ha nem egyedül kell vadidegeneket gyógyítgatnom - tettem hozzá. Ne csak én járjak már szarul ezzel a legkevésbé sem bizalomgerjesztő módszerrel a mindenféle vén szatyorra való tekintettel, aki erre ugrana, mert a horoszkópot is úgy lapozzák fel, mintha az életük múlna rajta. Nagyanyám szomszédasszonya például tuti jelentkezne... az öreglány minden nap úgy nézi a tévében az ilyen szarokat, hogy már a keze a kis ezeréves tárcsázós telefonján van, hogy mikor lehet végre betelefonálni Magdikának, jósol-e neki szerelmet. Mondjuk a nyuggerotthonban még rátalálhat majd... - Pff, mindegy is. Majd összejön egyszer - mondtam kissé érdektelenül, mert amúgy tényleg úgy voltam vele, hogy majd jön, ha kell. Nem leszek az a balfasz, aki a szánalmas társkeresőkön próbája felszedni a még nála is szánalmasabb, baszatlan picsákat, akik nem véletlenül mentek oda. - Iszok én, nem kell mondani - vettem át vigyorogva az üveget és nagyot kortyoltam belőle. Amikor visszanyújtottam, addigra éreztem, hogy egy kicsit lehet sok volt egy húzásra, és az üvegen is látszott, hogy nem kevés hiányzik, de még nem ütött be teljesen.
Felnevetek a kijelentésén, hogy ő egy áldott jó gyerek, szerintem ezt ő sem hiszi el. Csak akkor az, amikor meg kell játszani a jófiút, különben semmivel sem jobb, mint én vagy a többiek. A kis Blake egyre inkább olyan, mint mi. - Anyám nem nyelné be azokat, amiket a tied. Ő tudja, hogy rosszfiúk vagyunk. - kuncogok egyet, ezzel kb azt mondtam, hogy neki könnyebb dolga lesz, mint nekem. Mondjuk tudok én viselkedni és az anyukáját imádom, előtte biztosan a legjobb kisfiú lennék. Én, mint bölcsis? Csak magával baszna ki, hiszen akkor neki kéne engem pelenkáznia. Csak nevetve megforgatom a szemeimet. Aztán eljátszom a halálomat és azt vártam, hogy majd megment, de nem tette, így rácsaptam a combjára egyet. - Pöcs vagy. - öltöm ki rá a nyelvemet. Megpöckölöm gonoszan az orrát és figyelem őt. - Nem bírnád nélkülem, ahogy én sem nélküled te kuki. Szóval nem csinálnál rejtélyt, hanem sírnál és elkeserednél. - mondom neki, majd a végére azért elnevetem magam. Semmi vicces nincs benne, tényleg komolyan mondtam, amit mondtam és még mindig komolyan gondolom. Nem tudnám, hogy mihez kezdenék nélküle, még talán egy ennél is nagyobb pöcs lennék, aki mindenkin átgázolna. El se tudom képzelni nélküle és a barátsága nélkül az életemet. Túl sokat jelent nekem, túlságosan is sokat. Ejj... mihez kezdenék én nélküle? Elgondolkodom kicsit. - Rendben, én leszek a tanácsadó, aki konzultál és elveszi a pénzt, te meg akiket taperolsz. Akkor nem vagy egyedül, igaz? - halálosan komolyan gondolom és ő is megkapja, amit akar. Megtaláltam még fél részegen is azt a kiskaput, amit józanul is megtaláltam volna. Mindketten jól járnánk, én a dumámmal eladnám a dolgot ő pedig csinálná a varázslást vagy minek is nevezzem. Biztos mágikus kezei lehetnek, amik mindenkinek élvezetet nyújtanak... vagy mi. Szóval a piálásnál tartunk, inni kell. Nem mondok inkább semmit sem erre, nem is tudom, hogy jobb lenne e nekem, ha lenne csaja. Ő biztosan másképp kezelné, mint én. Nekem a barátok az elsők és a csajok csak másodlagos szórakozás, nekem sosem lett rá kevesebb időm, mert csajom van, de nála... nála ez lenne. Nem akarom, hogy csaja legyen, egyik kurva sem veheti el tőlem. - Igyál is. - kuncogok, majd én is meghúzom az üveget rendesen. Majd csak figyelem pár másodpercig... - Ígéred, hogy sose hagysz el vagy cserélsz le másra? - kérdezem teljesen őszintén... nem akarom, hogy eltávolodjon valaha is tőlem... milyen érzelgős leszek a piától, Jézus.
But "just friends" don't look at each other like that
- Neeem, maximum te vagy rosszfiú, én az ő szemében is jó gyerek vagyok - vontam vállat. Ez nem csak rá vonatkozott, elég sokan hittek ebben a felosztásban, és pont ezért nem is értették sokan, hogy hogyan lehetünk mi egyáltalán jóban. Hát, így. - Tudom, de így szeretsz - mondtam elvigyorodva. Sokan nem nézik ki belőlem elsőre, hogy néha kifejezetten szemét beszólásaim vannak, vagy úgy egyáltalán a szarkazmust sem. De kifejezetten szeretem alkalmazni, és persze meglepni vele azokat, akik első látásra ítélnek és szerintük unalmas lennék. Kikérem magamnak - attól, hogy nem pofázok mindenkivel feleslegesen, igenis vicces vagyok, csak ki kell érdemelni, hogy így legyen. Nem mindenkinek sikerül, bocs. - Csak előbb sírnék és elkeserednék - javítottam ki. - Aztán meg rejtélyt csinálnék belőle - maradtam az álláspontomnál. Tutira nagy üzlet lenne. Ő híres lenne a halála után (is), nekem meg lenne pénzem. Mi ez, ha nem jó ötlet? Sok mindenkinek működött, miért ne működhetne most is? - Kapd be - forgattam meg a szemem. - Úgy gondoltam, hogy te is taperolod őket. Másképp nincs biznisz - mondtam. Nem is lepett meg, hogy rám hárítaná a meló mocskosabbik részét... De nem hagyom, szenvedjünk csak együtt. A kérdése meglepett, de végül betudtam annak a kételkedését, hogy elkezd neki beütni a pia. Sokszor, sok mindenkivel lelkiztem már részegen, de sosem fogom tudni megszokni, és valahol örülök, hogy én nem kezdem el ezt magamtól, hanem szimplán csak szabadabb leszek tőle. - Miért cserélnélek le? - kérdeztem vissza. Nem is értem, hogy fordulhat meg ilyen a fejében. - A legjobb haverom vagy. Ezen nem fog változtatni senki és semmi - tettem hozzá és végszóra újabbat kortyoltam a piából. Felőlem jöhet akárhány arc, akivel jóban leszünk, vagy akár csak az egyikünk... akkor is Casst fogom tartani a legjobb barátomnak, ha az ég is ránk szakad, ezen egy seggfej se változtathat. - Nagyon remélem, hogy te se mersz lecserélni - mondtam, hiszen ez oda-vissza érvényes. Attól, hogy én ígéreteket teszek, ehhez még mindig két ember kell...
Csak megforgatom a szemeimet, nem tudok mást tenni, teljesen hülyeségeket beszél,de ráhagyom. Legyen ez az ő boldog napja, mindig valaki ráhagyja a dolgot a másikra, ilyenek vagyunk mi. Csak kedvesen és aranyosan elmosolyodok, amikor azt mondja, hogy így szeretem őt és még rá is kacsintok. Van némi igazságalapja na, lássuk be. Felnevetek a szavain, majd közelebb hajolok hozzá. - Lehet, hogy majd kinyírsz és eldugsz a fagyasztóba, hogy mindig veled legyek. - öltöm ki rá a nyelvemet. Kinézem belőle, hogy annyira nem tud velem betelni, hogy egyszer majd fogja magát, leüt és bevág a fagyasztóba, mondjuk ki tudna betelni velem? Két lábon sétáló tökéletesség és szexiség vagyok, senki sem tudna lemondani rólam, hát igen... az egom, nem tehetek róla, meg hát van is mire. Ránézek a piára, van még elég belőle. Hamar a kuruzslásra terelődik a szó, de kicsit eltér az elképzelésünk a közös bizniszről, na de sebaj, úgyis nekem lesz döntő a szavam. Úgyse tud nekem sokáig nemet mondani, mindig kitalálom, hogy mivel vehetem rá a dolgokra, most sem lenne másként. - Szeretsz másokat tapizni, meg hát neked arany kis kezecskédig vannak. - kuncogok egyet, majd a szemeibe nézek. Milyen régóta vagyunk már barátok, nagyon durva... Annyi évet eltöltöttünk egymással és biztos vagyok benne, hogy soha senki és semmi nem tud majd közénk állni. Hirtelen nem tudom, hogy mit kéne erre mondanom. - Miért ne tennéd? - vonom meg a vállamat könnyedén, majd kortyolok a piából, lehet jobb lenne lassan leállni, mielőtt valami olyat mondok vagy teszek, de a kezem... nem engedelmeskedik, meg hát... olyan jó piszkálni a combját. - Nagyon helyes, reméltem is, hogy ezt mondod. - mondom neki halkan. Bár nem mondom, hogy teljesen magabiztos voltam egy ilyesmi válaszban, de... olyan hatvan százalékban biztos voltam. Mikor megszólal, csak belemászok az arcába, csak milliméterek választják el az ajkainkat és úgy nézek a szemébe. - Én nem fogom hagyni, örökre hozzám fogsz tartozni. - mondtam halkan és néha egy-egy artikulálásnál az ajkam az övét simogatta. Igen, valószínűleg vissza kéne hajolnom, de... olyan jó így... olyan jó ilyen közel tudni.
But "just friends" don't look at each other like that
Szóval tényleg azt feltételezné rólam, hogy képes lennék a fagyasztóban tárolni a hulláját? Fúj. Ez kurvára perverz. - Ha magadból indulsz ki és ugyanezt csinálnád, akkor szerintem jobb, ha félni kezdek... - állapítottam meg. Főleg, hogy belegondoltam, hogy egyszer láttam egy filmet, amiben a faszi ugyanezt csinálta: véletlenül kinyírta a csajt, akivel randizott előtte, aztán egész egyszerűen feldarabolta és bebaszta a hűtőbe. A fejét kiállította egy polcra és még dumcsizott is vele, aztán persze faszikánk totál kattos volt, úgyhogy ő azt érzékelte, hogy a csaj feje még boldogan válaszol is. Ha ez nem elég, a kutyája és a macskája is állandóan beszélgetett vele. Brr. Na, azóta nem vagyok hajlandó semmilyen horrorvígjátékot sem megnézni, vagy bármi is volt ez. - Nem szeretek másokat tapizni - játszottam be a sértődöttet. A második felét viszont mem kritizáltam. - De te viszont igen, úgyhogy a feladat asszem inkább rád hárul - vigyorodtam el a zseniális ötletem kapcsán. Oké, elvileg azt akartam, hogy egyenlően osszuk el a melót, ez így meg már megint nem az, de így nem én szívnék a dologgal, szóval kit érdekel? Tapizza az öreg leprásokat csak ő, ha kézrátétel-bizniszt indítunk valaha. A visszakérdezésére csak megforgattam a szemem. Idióta, ha ez egyáltalán megfordul a fejében... - Akkor jó - válaszoltam. A hideg is kirázott a közelségétől, de... jó értelemben. Ez totál új volt, eddig maximum baromkodásból csináltunk ilyeneket és akkor sem mentünk el eddig soha, de úgy éreztem, hogy ez most más. Talán az alkohol ütött be jobban, talán magamtól is ezt éreztem volna, de valahol mintha megmozdult volna bennem valami. Fel se fogtam igazából, hogy mit csinálok és miért, de egyszercsak azon kaptam magam, hogy azt a minimális, szinte alig létező távolságot is megszüntetem és ajkaimat Castielére tapasztom. Megcáfoltam azt is, hogy nem szeretek másokat tapizni, ugyanis a tenyerem akaratlanul is arcára csúszott.
A filmekből felidézett gonosz és őrült kacajt utánozva nézek rá. Lehet tényleg ilyen vagyok és magamból indulok ki, nem hazudhatok neki. - Sose lehet tudni. - mondom neki, majd még egyszer csak kiöltöm rá a nyelvemet, mintha ez lenne a legjobb dolgom. Bár én sosem bántanám őt, ha menni akarna és elfelejteni engem, akkor lehet elengedném őt, hogy menjen csak, nem zárhatom magam mellé akaratán kívül. Csak felvonom a szemöldököm és megforgatom a szemeimet, nem hiszem, hogy az ő személyisége elég varázslatos lenne ahhoz, hogy balekokat szerezzen, én tudnék. Talán mindenki rá tudnám beszélni azt, amit én szeretnék. - Úgy nézek ki, mint egy modell. Ha akarok, akkor modellkedem és gazdag leszek egyedül. - közlöm vele, amit már olyan sokszor hallottam az évek során. Én is tudom, hogy kurva jól nézek ki és hogy mennyire jóképű vagyok, szóval simán megélhetnék a testemből. - Nem kell együtt gazdagnak lennünk. - húzom z agyát, bár biztosan adnék neki pénzt, ha nekem lenne... túl sokat jelent ő nekem ahhoz. Aztán valami történik, amit inkább később az alkoholra fognék, de most nem mernék megesküdni, hogy nem azért teszem, mert mindennék jobban erre vágyom. Mondjuk nem én töröm meg a maradék távolságot, de tény, hogy úgy csókolok vissza, mint a szomjazó, aki újra kap vizet. Egyszerűen nem tudok betelni a csókjával és azzal, ahogyan az arcomat érinti. Talán etikátlan és helytelen, de feneke alá nyúlok és ölembe húzom... A kezem persze a fenekén marad és csókolózás közben finoman masszírozom. Eddig is tudtam, hogy isteni és formás, na de most... A csókja pedig a legédesebb, amit valaha kaptam.
But "just friends" don't look at each other like that
- Akkor én szerintem kezdek menekülni - játszottam a rettegőt, és tényleg úgy is tettem, mint aki bármelyik pillanatban képes lenne elrohanni. Persze nem mentem sehova, de a helyzetemből úgy tűnt, mintha tényleg készülnék felpattanni. Ez a hely még ideális is lenne egy gyilkolászós-menekülős horrorfilmhez, meg eleve a helyzet is, na. - Én meg pusztuljak éhen a híd alatt, míg te pénzben fürdesz? Szép kis barát vagy - biggyesztettem le az ajkaimat. Az a sztereotípia szinte törvényszerű, hogy a művészek megpusztuljanak a híd alatt, ha nem sikerül időben kitörniük a névtelenségből, vagy szimplán nem értékelik őket - ha festők, ha zenészek, ha fotósok. Márpedig utóbbiból kiindulva eléggé rábaszhatok, ha nem a befutott szerencsések közé fogok tartozni. Azzal valahogy nem tudtam vitatkozni, hogy ha nagyon akarna, simán meg tudna gazdagodni modellkedéssel. Szóval hiába várta, hogy ebbe esetleg belekössek, ez elmaradt, talán azért, mert fotós szemmel azt mondom, van erre esélye, de talán másért is. Csak tudnám megfogalmazni rendesen, hogy mi is az a más. A piszkálódás pedig abbamarad, de hogy itt kötünk ki... arra nem igazán számítottam; minden esetre engem is meglep, hogy még csak ellenemre sincsen. A csókba halkan belenyögtem, amikor megéreztem a kezeit a fenekemen, de nem ellenkeztem vele. Kérni se kellett, úgy másztam rá, mint valami tizennégy éves kis szűzkurva. Fejbekólintott az érzés, hogy kívánom, akarom és senki másnak nem adnám oda. De nem csak belülről éreztem ám valamit. Kellett egy pár másodperc, hogy leessen: most tényleg kezdek begerjedni a legjobb haveromra, aki... legjobb tudásom szerint dettó hímnemű. Ilyen nincs, ez tuti csak a pia hatása lehet, magunktól erre képtelenek lennénk! - Na neeem - mondtam ki hangosan is, miközben elhúzódtam tőle, és nem is tudom, hogy inkább összezavarodott, vagy egyenesen rémült fejet vágtam-e, de az egész helyzet, az úgy rohadtul nem oké így. És az ijeszt meg a legjobban, hogy az eddig történteket nem bántam meg, akkor sem, ha ki tudja meddig megyünk el, ha most nem kapok észbe.
Gonosz mosolyra húzom az ajkaimat, mindig is szerettem, hogy ennyire kis naiv, egyszerűen csak élvezni lehetett. - Aranyos, hogy azt hiszed el tudsz előlem menekülni. - kacagok fel, meg hát nem mintha elakarna, hiszen nem tudna meglenni nélkülem, ahogyan én sem tudok meglenni nélküle, egyszerűen... mi azért létezünk, hogy egy életen keresztül egymást boldogítsuk és én még nagyon sokáig akarok táncolni az idegein. Csak megforgattam a szemeimet a kis színjátékra, kis butus, azt hiszi, hogy még a végén elhiszem. Sóhajtottam, majd nevettem. Félig gondoltam csak komolyan azt, amit mondtam, hiszen dolgozik bennem rendesen a pia, de még csak nem is tűnik akkora hülyeségnek, amit mondtam... hiszen ő sem kezdett el hevesen tiltakozni az ellen, hogy elmehetnék modellnek, tényleg kipróbálhatnám egyszer... lehet tényleg gazdag lennék. - Majd laksz nálam, te leszel a kis cselédem. - nevetek fel gonoszul, majd figyelem őt, még húzni akarom az agyát és tudom, hogy mivel lehetne. - Kapsz olyan kis francia cseléd ruhát, szépen állna neked a szoknya. - kuncogok, bár inkább próbálom kiverni a fejemből a képet, ami hirtelen a szemeim elé tárulkozik, borzalmas őt úgy látni, inkább látnám őt meztelenül... vagy mi. Aztán elég hamar áttérünk más tevékenységekre, hirtelen a kis csipkelődésből heves csókolózásba csapunk át. Nem hittem volna, hogy ennyire jó lesz meg hát azt sem hittem, hogy csókolózni fogok vele. Amikor meghallottam az apró nyögést, akkor még erősebben markoltam bele az isteni fenekébe, azokat az én kezembe tervezték. A nyelvem szép lassú táncot jár az övével, miközben egyre csak nő bennem a vágy, hogy az előbbi meztelen gondolatkép a valósággá váljon, most képes lennék rá... vele bármire képes lennék. Aztán hirtelen elhúzódik, amire csak fintorgok egyet. - Fogd be. - hajolok utána és megcsókolom, miközben szépen próbálom őt lenyomni az ágyra. Én még nem akarok leállni, még nem volt elég.
Kezdőlap
