Haza mentem de nem aludtam sokat. Talán max 2-3 órát sikerült kipréselnem a testemből, hogy azt nyugalmi állapotban töltse. Elszívtam majd az összes cigit amit otthon tartottam de a dugi részlegnek még nem sikerült neki esnem. Úgy jöttem el Marytől, hogy majdnem megint az ágyában kötöttem ki. Annyira vágyunk egymásra és ilyen ostoba viselkedések mögé rejtjük mint most...De még nem lehet ezt én is tudom. Még nem lehet ezt tenni. Még ha annyira szeretnénk is. Mélyet szusszanok ahogy az ablak felé nézek és annak redőny nyílásain keresztül lassan szűrődik be fokozatosan a fény. Hans halkan szuszog az ágyban mellettem én pedig simogatom a fejét. A cigi füstöl mire lassan ajkaim köz veszem azt a kis csikket és bele szívva fújom ki a füstöt majd nyomom el a hamutálban. Az óra felé nézek. 6 óra...Lehunyom a szemeim kifújom a levegőt és lassan felkelek az ágyból. Hans még mindig nyugodtan alszik de tudom, hogy éber. Figyeli minden mozdulatomat. A fürdőbe megyek beindítom a zuhanyt és beállva alá mosom meg a hajamat kicsit borostás arcomat a testemet. A sebek, a hegek díszelegnek mindenhol. Kidolgozott alakomon lassan suhannak végig a víz cseppek de jól esik, hogy égeti a meleg víz a bőrömet. Igyekszem minél tisztábbra kinyalni magamat. A zuhany után megmosom a fogamat és megszárítom a hajamat majd kicsit helyre állítóm, hogy ne csak egy madár fészek legyen a fejemen. Dús és fekete...mai napig nem vesztett a színéből... Kimegyek a fürdőből Hans pedig rám néz mire morran egyet és elfordítja rólam a tekintetét.-Most mi van? Te is fiú vagy...-mondom ahogy rá dobom a törülközőt ő pedig megint morran egyet.-Te is meztelenül mászkálsz csak a szőröd miatt nem piszkálnak az emberek.-jegyzem meg egy félmosollyal majd a sok ruha halom közül kiválasztok valami normálisat és tisztát. Fekete nadrág és egy fehér póló amire rá van írva hogy "Your king". Teljesen jó lesz. Felveszem a dzsekimet és megnézem magamat a tükörbe. Mélyet szusszanok és lehunyom a szemeim. Ott kell lennem. Mert ott akarok lenni. Az éjjeli szekrényemhez lépve teszem el a doboz cigimet a kulcsokat és a telefonom. A láncot kiveszem a szekrényből mire a kutyám felnéz rám én pedig felé és elmosolyodom. -Gyere pajti.-jelzek ő pedig leugorva az ágyról lihegve indul utánam.-Ez most szokatlan lesz neked de kikapcsolódunk. Szerintem élvezni fogod.-simogatom meg a fejét ő pedig figyel rám. Lassan kimegyünk a lakásból és a lépcső előtt Hans leül rám várva. Miután bezárom az ajtót együtt sétálunk kifelé az épületből. Ahogy kiérünk elindulunk Maryék felé. Hansra nem teszem a láncot, engedelmesen sétál mellettem és nem zavarkodik csak követ és figyel rám. Fekete bundája finoman csillan ahogy a nap kezdi elérni fekete részünket. Pár helyen fehéren nőt vissza a szőre ott megsérült régebben de egy teljesen okos kutya akinek csak bizalmat kellett adni. Kb. egy jó egy órás séta után érünk a megbeszélt időre Mary lakóháza elé. Hans leül a lépcső alján én pedig felsétálok a kapuhoz és becsöngetek, hogy megjöttünk és várjuk a palacsintázni vágyó kislányokat és anyukájukat.
Hiába aludtam olyan keveset az éjszaka folyamán, reggel hat órakor mégis annyira friss és éber voltam, mint aki alaposan kipihente magát. Hatalmas fokú izgatottság vált úrrá rajtam és azt akartam, hogy gyorsan pörögjenek a percek, hogy mielőbb találkozhassunk Bret-tel és Hans-szal. Voltaképp biztosra vettem, hogy egészen addig a pillanatig, míg meg nem látom őket, addig kész ideg leszek, hisz rettegni fogok attól, hogy valami miatt Bret esetlegesen meggondolta magát. Csendben lépdeltem ki a konyhába és főztem le a reggeli kávémat. Miközben azt szürcsölgetve a konyhapultnak dőltem, szemeim megakadnak a kanapén felejtett ágyneműn, aminek következtében gondolataim rögtön a tegnap este történtekre terelődnek. De még mielőtt túlságosan elkalandozhatnék, apró lábak halk kopogását hallom meg a padlón. - Jó reggelt, Tökmag! - letéve a poharamat odalépek elé, hogy felvehessem a kis hercegnőt a szokásos reggeli bújós-ébredezős percek kihasználásához. - Jól aludtál? - kérdezem tőle, miközben lágyan simogatni kezdem a hátát, de a megszokott csicsergés most elmarad, helyette ásítozva, beleegyezően hümmög párat. Talán itt az ideje felspanolni kicsit, az majd felébreszti. - Emlékszel a mami barátjára tegnap estéről? Képzeld csak, elhívott minket palacsintázni! És ez nem minden! Azt mondta, elhozza magával a kutyáját is! - ha a palacsinta említése nem hatott volna, a kutyáé már biztosan fog. És igazam is lesz, hisz abban a pillanatban nagy, kikerekedett szemekkel néz rám. - Juhú! - azzal le is mászik rólam és már gyorsan vissza is fut a szobájába. Még sose láttam ilyen gyorsan, ráadásul majdnem teljesen önmagától készülődni őt, de úgy tűnik Hans említése igen csak nagy hatással volt rá. Még fogat mosni is elmegy, minden különösebb kérés nélkül, kihasználva az adandó alkalmat én addig felöltözöm. Normális esetben egy farmert választanék valami laza felsővel, de most inkább egy térdig érő ruhát választok, hisz az valamivel mégis csak nőiesebb. És szebb. - Húúú Mami! De szép vagy! - a lelkendezését hallva hatalmas mosoly terül szét az arcomon, de még mielőtt bármit szólhatnék vagy megköszönhetném a bókot, addigra már újra megszólal. - Én is ilyen ruhát veszek fel! - kijelenti határozottan, majd visszafut a szobájába. Mire utolérem, már ráncigálja magára a harisnyáját, bár kicsit félremegy, ezért gyorsan a segítségére sietek. Pár perc telik csak el, minden a helyére kerül, ő pedig elégedetten nézegeti magát a tükörben. - Nézd, Mami! - kiált nekem, én pedig ámulattal figyelem, ahogy körbe pörög-forog és közben élvezi, ahogyan hullámzik a szoknyája. - Látom! Nagyon csinos vagy! - igazi kis hercegnő a maga rózsaszín mániájával együtt, a határozott, nőies fellépése pedig szinte már-már zavarba ejtő. Én felnőttként nem vagyok néha annyira nőies, mint amilyen ő, ráadásul ilyen kisgyermeki korban. - Minden megvan? Mehetünk? - kérdezem, miközben felsegítem neki a cipőjét és a kabátját, majd magamra is felrángatom a sajátjaimat. Hangos igen kiáltásokkal és földön túlról érkező energiával dübörög az ajtóban, várva arra, hogy végre elinduljunk. Míg én ellenőrzöm, hogy tényleg minden nálam van-e és a táskámban lapulnak a fontos dolgok, azalatt fel is csendül a csengő hangja, s ennek következtében az eddig diónyi méretűre zsugorodott gyomrom némileg felenged. Hát itt van, tényleg eljött. Ennek tudatában az idegességet és aggodalmat egy sokkal kellemesebb izgatottság váltja fel. Bár még mindig fejtörést okoz az, Hailie-nek miként mutassam majd be őt. Talán még nem kellene rázúdítani, hogy Bret az apukája, ám túl sokat se kéne várni vele... valahogy nem jó ez így sehogy sem. Miért nincs erre valami bevált módszer? Nincs idő ezen gondolkodni, hisz itt vannak értünk, mennünk kell. Kiterelgetem Hailie-t a lakásból, majd bezárom az ajtót és sietős léptekkel, kézen fogva lesétálunk a lépcsőház bejáratáig. Már az ajtóból meglátom Bret-et, az ittlétét pedig egy őszinte, kedves mosollyal nyugtázom. Kinyitom az ajtót, előre engedve Hailie-t. - Jó reggelt! - köszönök boldogan, mosolygósan Bret-nek, a fejemben ezer és ezer gondolat kavarog, máshogy is köszönteném, de az Hailie-nek fura lenne, így megtartom a három lépésnyi kötelező távolságot; végül jelzés gyanánt óvatosan megrázom kicsit Hailie kezét, hogy ő is köszönjön. - Szia! Tényleg elviszel minket palacsintázni? Most sajnos nem tudtam hozni neked narancslevet... Júj! Az ott a kutyusod? - Hailie rögtön kétszáz százalékon kezd pörögni és csak mondja és mondja, ami a kis száján kifér. - Megsimogathatom? - kérdezi, de már indul is meg Hans felé, viszont egyelőre még nem engedem el a kezét. - Sziaaa kutyiii! De cuki vagy! - a többit nem értem amit mond neki, annyira azzal a tipikus bababeszéddel szólítja meg a jámbor állatot, amit már nem tud feldolgozni az eszem. - Hailie, várjuk meg Bret-et, jó? Idegen kutyákhoz nem szabad így odaszaladni, meg kell várni mindig a gazdájukat. - magyarázom neki, miközben leguggolok mellé és átölelve őt rápillantok én is a kutyusra. Legszívesebben már én is a kis fejét simogatnám Hans-nak, viszont jó példát mutatva Hailie-nek, én is megvárom, míg Bret csatlakozik hozzánk erre az ismerkedési körre.
Csak várakozón ácsorgok a kapuban ami nem sokkal kinyílik én pedig lassan lesétálok vissza a kutyámhoz aki figyel engem majd az ajtót kezdi nézni ahol megjelennek a hercegnők. Elsőnek Maryvel találkozik a tekintetem és a mosolyt visszonzom neki amit felém küld. Gyönyörű de a kislány jelenlétében nem merek feltűnő megjegyzéseket tenni számára és meg is tartjuk a három lépés távolságot. Mindketten köszönnek vagyis Haili már Hansra koncentrál a kutyám pedig a kislányra. Megsimogatom a kutya buksiját és ahogy Hailie már a kérdéseivel bombáz elvigyorodom. Hans hatalmas Hailie-hez képest. Vastag fekete bundájában meg is tud kapaszkodni ha arról van szó. Éli elmondása szerint Hans sokkal könnyebben bízott meg a gyerekekben mint a felnőttekben. Nem félek attól, hogy bántani fogja. Lassan ahogy leérnek a lépcsőn leguggolok, hogy a kislánnyal egy szintbe legyek.-Szia Hailie. örülök, hogy látlak.-nevetek csendesen.-Persze megsimogathatod ha hagyod, hogy megszagolja a kezedet.-felelem és finoman magamhoz intem a kislányt és ha a kezét nekem nyújtja megmutatom hogyan tartsa Hans orrához aki azonnal buzgón szagolni kezdi. Farkát rázni kezdi és lehúzza füleit hogy oda hajolva nyalja arcon a kislányt. Innentől már tudom jól, hogy Hans tudja jól a feladatát. Lassan felegyenesedek és a kutyám is feláll négy lábára ülő helyzetéből. Nagy jószág talán még Hailie felülhetne a hátára akkor is elvinné. Nem szólok rá Hansra így kicsit Maryt is megközelíti, hogy az ő kezét is megszagolja majd megnyalogassa finoman és hagyja, hogy esetlegesen megsimogassa. -Akkor mehetünk palacsintázni?-kérdezem ahogy Hailire nézek először majd Maryre. Hailie leragadt Hansnál és most folyamatosan a kutyát dögönyözi Hans pedig nagyon is jól tűri sőt látom rajta, hogy élvezi. Ahogy megegyezünk, hogy elindulunk Hansnak megengedem, hogy előttem kísérje Hailiet aki a szőrét fogja még most is. Mary mellett megyek és figyelem a kutyámat aki felemelt farkát csóválja és szorosan bújik Hailie-hez mint egy védelmező. Kicsit közelebb lépve Maryhez súgom neki oda.-Gyönyörű vagy ma is...-mondom alig hallhatóan neki, hogy kislányunknak ne tűnjön fel de sokkal jobban érdekli a kutya mint mi.-Jól aludtál?-kérdezem ahogy rá pillantok fekete szemeimmel.
Mint annyi más közös pillanatot Bret-tel és Hailie-vel, úgy az első ilyen közös programot is számtalanszor elképzeltem már, most azonban mégis összeszorult szívvel teszem meg az első lépéseket. Voltaképp minden lehetséges végkimeneteltől félek, de ezt betudom annak, hogy amúgy is túlaggódok mindent. Szeretném, ha Bret az életünk részévé válna, ha jelen lenne a mindennapokban, de a múltbéli eseményeket nem lehet megváltoztatni, semmissé tenni, ezért pedig talán örökké lesz bennem egy bizonyos fajta félelem. De reménykedek abban, hogy ez idővel majd elmúlik, ha már mindenhol azt állítják, hogy az idő begyógyítja a sebeket. Talán ebben a helyzetben nálam is működni fog. Amikor kiérünk a ház elé, Hailie a kutyát meglátva teljesen felpörög és remélem, hogy Bret nem veszi ezt magára. A kutyusok ugyanis olyan mágikus hatással vannak a kislányunkra, hogy akkor minden és mindenki mást képes figyelmen kívül hagyni Hailie és csak rájuk koncentrálni. Most is ez történik, viszont akkor teljesedik ki a boldogságom, amikor észreveszem, hogy Hans is pont ugyanolyan - ha nem nagyobb - lelkesedéssel fogadja a lánykánkat. Hailie izgatottan bólogat Bret ajánlatára, közben egy helyben toporog az apró lábacskáival, amiből egyértelműen látszik, mennyire vágyik arra, hogy végre megsimogathassa a kutyust. Miután elengedem őt, kinyújtja kis kezét Bret felé és pontosan úgy tesz, ahogy azt az apukája mutatja neki. Hans farokcsóválása és hátra lapított fülei rögtön megnyugvással töltenek el, Hailie pedig boldogan felnevet, amikor a kutya arcon is nyalja őt. - Júj! - megjátszott undorodással nyújtom el a szót, de ettől Hailie csak még inkább nevet és még inkább közelebb merészkedik a nála jóval nagyobb termetű kutyához. - Igeeeeeen! - visítja Hailie, s ebben a percben jut csak el az a gondolat a tudatomig, hogy talán hiba volt ezt a találkozót pont ovi előttre szervezni. De hát... majd csak lenyugszik nap közben a foglalkozásokon, így délután, otthonra már újra a kis nyugodt virágszálamat kapom vissza. Én csak bólogatok Bret-nek válaszul, miközben Hans buksiját én is megsimogatom és kicsit megvakargatom a füle tövét is. Hihetetlen, hogy sok ember mennyire tart a menhelyi kutyáktól, miközben bennük is rengeteg szeretet lakozik. Hans-t nézve pedig teljesen érthető, hogy Bret nem bírta őt otthagyni a menhelyen. Csodálatos egy kutya, Hailie-vel pedig a másodperc töredéke alatt megtalálták a közös hangot, aminek külön örülök. - Hailie, kicsim, csak óvatosan! - muszáj figyelmeztetnem, mert annyira fellelkesült Hans-t látva, hogy félő, másra már nem is nagyon figyel. De az megnyugtató, hogy a kutya miként lépked mellette, mintha ő ugyanúgy figyelne Hailie biztonságára, ahogy én. A kicsi lányka óvatosan kapaszkodik Hans szőrébe, állandóan dögönyözve őt és boldogan viháncolva lépked mellette, miközben valamit egyfolytában magyaráz neki. Mosolyogva figyelem a kettősüket, amíg meg nem hallom Bret hangját. - Köszi... - suttogom zavartan, hisz sose tudtam jól fogadni a bókokat. Nem tudom miért, talán genetikailag ez van belém kódolva... - Tetszik a pólód. - jegyzem meg mosolyogva, közben fejemmel a pólóján díszelgő felirat felé biccentek. Édesnek tartom, hogy pont egy ilyen felsőt választott a mai találkánkra. - Igen, viszonylag jól aludtam. Abban a két, két és fél órában, amiben tudtam. - mondom neki kuncogva, utalva arra, mennyire keveset tudtam aludni. Bár gondolom ez nem csoda, azok után, ahogy elváltunk tegnap egymástól. - És te? Jó éjszakád volt? - visszadobom a kérdést és kíváncsian várom a válaszát, miközben elveszem róla a tekintetemet és visszapillantok Hans-ra és Hailie-re. - Még sose láttam ennyire felszabadultnak és boldognak, úgyhogy... köszönöm. - játékosan oldalba lököm, majd elhúzódva tőle haladok tovább. Mosolygok, miközben fejemet csóválom, elnézve, hogyan bújik egymáshoz a kislány és a kutya. - Remélem tudod, hogy őket most már nem fogjuk tudni szétválasztani. Nagyon egymásra találtak. - mondom neki a nyilvánvalót, míg lassú léptekkel sétálunk tovább, s talán hamarosan a palacsintázóhoz is megérkezünk.
Könnyedén megbarátkozik Hailie és Hans és mosolyogva figyelem a kutyát. Eszembe jut, hogy igazából mire tanítottam őt és, hogy mennyivel boldog lenne ha Maryékkel élne. Mármint nem kéne olyasmiket tennie amiket néha muszáj. De olykor muszáj használnom őt is az éjszakában. Persze soha nem veszélyeztetem a testi épségét mégis bele gondolok, hogy olykor ez az acsargó, éles fogú, démoni kutya ami a rettegés felkeltéséhez is nagyon hasznos most egy kislányt kísér és boldogan liheg, csóválva a farkát és kísérve a kislányomat. Hans igazi oldala. El szeretném ezt mesélni Marynek de nem teszem. Tudom, hogy azonnal megrengene bennem a bizalom amit kezd felépíteni, mégis tudom, hogy még azelőtt kell mindent elmondanom neki mielőtt túlságosan is elmélyülne ez a bizalmi lánc.-Hans szereti a gyerekeket. Talán ha Hailie velem lett volna mikor találkozok vele könnyebben megbízott volna bennem is, mert a kisgyerekek felé töretlen bizalmat érez. Hans nem mai darab megérzi az ártószándékot. Talán túl sokat is kapott belőle ő maga is. Mégis hálás.-mondom finom mosollyal az arcomon ahogy figyelem a kislányunkat és a kutyám.-Én köszönöm...hogy nem fordultál el tőlem teljesen...-pillantok rá egy kicsit ahogy finoman megérintem a kéz fejét de vissza is húzom és a zsebembe rejtem. Nem szabad túl sokszor elengednünk magunkat. Nem akarom elrontani a tervét az ő döntése lesz, hogy elárulja-e Hailie-nek, hogy én vagyok az apja. -Fogjuk rá...kicsit kísértett a vágy...-suttogom beismerve a tegnap esti érzelmi pultos milyen hatással volt rám.-De ettől függetlenül egész jól.-mondom ahogy szélesebben elmosolyodom irányába.-Oh köszönöm, ritkán veszem fel...gondoltam erre jó lesz.-mondom és kicsit elszabadul bennem a régi nagy arcú, de vicces gyerek akivel akkor találkozott. A régi emlékek...én egy mennyire bohókás ő pedig egy milyen vagány nő volt. Biztos most is azok vagyunk csak már...felnőttünk. Lett egy gyermekünk. Egy gyönyörű kislány...Ahogy nem sokkal a palacsintázóhoz érünk Hans leül az épület elé ezzel megállítva Hailiet és hagyja, hogy simogassa ő pedig bújik hozzá hatalmas testével mégis óvatos. Ahogy oda érünk előveszem a láncot és a nyakörvébe akasztom. Nem szeretem ezt használni, de egy épületen belülre megyünk. A szájkosár is nálam van ha arról van szó, de úgy gondolom Hailie közelében nem fogja kimutatni a rossz oldalát ha csak nem érez valami fenyegetést ránk nézve.-Vezeted Hailie?-kérdezem mire lelkesen bólogat párat rám nézve. Mosolyogva a póráz végét a kezébe adom és Hans másik oldalára állok aki lelkesen követi Hailiet én pedig azért elővigyázatosan megyek a kutya mellett. A lánc nem feszül, okosan sétál kísérve lányunkat. Belépve egy páran figyelik a kutyámat de nem zavartatom magam. Szocializálódás gyakorlása. Hailie-re és Mary-re bízom a hely választást. Ahogy meg van az asztal megvárom, míg a kislány helyet foglal, Hans pedig azonnal leül mellé. A póráz végét elkérve a székem egyik lábához fűzöm. Boldogan liheg Hailie mellett ülve és elégedetten forgatja a fejét majd megszólítva azonnal rám figyel mire lemutatok a földre és le is fekszik engedelmesen. A pincér megérkezik én pedig helyet foglalok ugyan úgy Mary-vel szemben. Oda adja nekünk az étlapjukat bár engem Hans miatt óvatosan közelít meg de kedves igyekszik lenni és megkérdezi, hogy hozzon e vizet a kutyának amit megköszönök és elfogadok.-Akármit lehet kérni, én állom.-szögezem le és mosolyogva pillantok kedvesemre majd ahogy Hailie felujjong halkan elnevetem magam. Annyira szívesen megérinteném a kicsi lányom...de ez számára szokatlan és lehet ijesztő lenne...nehéz úgy viselkedni, hogy megjátszd te nem vagy az apukája...
- Szegény... - suttogom csak, ahogy hallgatom Bret szavait és tekintetem a kutyára vándorol. Nagy állatvédő révén borzasztó nagy mértékű dühvel tölt el, ha arról hallok, hogy ártatlan állatokat bántalmaznak. Szerencsétlenek olyan feltétlen szeretetet adnak - főleg a kutyák -, a romlott emberek pedig visszaélnek ezzel. Őszintén hiszem, hogy az emberiség nem érdemli meg a kutyák jóságát... De annak viszont örülök, hogy Hans végül jó helyre került, hisz most, főleg ebben a pillanatban, Hailie mellett sétálva tényleg látszik, hogy boldog. Hailie-ről nem is beszélve. Egy pillanatra nem áll be a szája, motyog állandóan Hans-nak, aki pedig csillogó szemekkel figyeli a kislányunkat és issza minden szavát. - Azt hiszem, sohasem tudnék elfordulni. - vallom be neki őszintén, bár talán ezt a szíve mélyén ő maga is tudja. Van közöttünk valami különös és megmagyarázhatatlan kapocs, ami miatt képtelen volnék örökre hátat fordítani neki. És nagyon bízom abban, hogy nem is fog több okot adni arra, hogy meg kelljen küzdenem a lelkiismeretemmel. - Igen, az engem is... - ismerem be neki én is, hogy bizony az este túlfűtöttsége miatt nem tudtam én sem aludni. Annyira próbáltam magam tartani a tervemhez, hogy ellökjem őt magamtól, hogy közömbösen viselkedjek vele, de egyértelmű, hogy képtelen vagyok ilyesmire. Talán az iránta érzett szerelmem sokkal nagyobb annál, minthogy bármi miatt képes legyek megtartani a három lépés távolságot kettőnk között. És ez amennyire romantikus, pont annyira vészjósló is. Hisz tiszta sor, bármit csinálna... én szemet hunynék felette, ez pedig egy bizonyos szinten megijeszt. - Ó igen! Teljességgel egyet kell értenem! - nevetem el magam, ahogy újra rápillantok a pólójára. Ez a pár szavas kis jelenetünk emlékeztet a régi önmagunkra és csak ekkor jövök rá, hogy tényleg mennyire hiányzott már az életemből. Hogy hiába éreztem földöntúli boldogságot, amiért megajándékozott egy olyan csodálatos kislánnyal, mint Hailie... Bret, aki a másik felemet jelentette, túl nagy űrt hagyott azzal, hogy annak idején kisétált az életemből. Hailie büszkén vezeti be pórázon Hans-t a palacsintázóba és bájosan visszamosolyog mindenkire, aki kicsit is rossz szemmel nézi a kutya érkezését. Mondtam én, őket már semmi nem választhatja el egymástól... Hailie kiválasztja az egyik félreeső asztalt, felmászik az egyik székre és lábát lógatva figyeli Bret minden mozdulatát, aminek Hans-hoz köze van. Helyet foglalok én is, és mosolyogva nézem, ahogy Hailie is lapozgatni kezdi az étlapot. Nem tud még olvasni, csupán pár betű van, amit ismer, mégis úgy hunyorít, mintha épp nagy dilemmába került volna a választását illetően. Aztán az ujjával rábök az egyik sorra és felkiáltva Bret-re néz. - Én már tudom, mit kérek! És Hans-nak is biztos ízleni fog! - figyelve a jelenetet csak mosolyogva a fejemet fogom. Nincs az az isten, aki miatt Hailie kihagyná a lehetőséget, hogy együtt reggelizzen a kutyussal, aki továbbra is a legnagyobb csodálattal és odaadással nézi a lányunkat. A pincér visszajön, hogy felvegye a rendelést, Hailie pedig már mondani is kezdi: - Ééén mosolygós palacsintát kérek, csokival és áfonyával. És egy pohár tejet. - nos, azt nem lehet mondani, hogy ne lenne határozott egy kis nőszemély, az már biztos. - Ha külön kihozzák az áfonyát, az is tökéletes lesz, majd én készítek a palacsintájára mosolygós arcot belőle. - fűzöm hozzá Hailie rendeléséhez a szavaimat, mielőtt még a pincér elfehéredne a hír hallatán. De meglepetésemre biztosít afelől, hogy teljességgel megoldják a helyzetet és a kis hölgy a konyháról egyenesen megkapja majd a kívánt mosolygós palacsintát. - Hát, ez esetben én is egy mosolygós palacsintát kérnék szépen. Köszönöm. - nevetve rendelek, s még a pincér sem néz teljesen flúgosnak, úgyhogy összecsukva az étlapot visszaadom azt neki, s boldogan nekitámaszkodom az asztalnak, tekintetemet lopva Bret-re emelem. Miután a pincér távozik az asztalunktól, hirtelen összeszorul a gyomrom. Millió téma cikázik a fejemben és próbálok egy olyat kiválasztani, ami jó beszélgetés indító lehetne Hailie és Bret között, ám olyan szinten leblokkol az agyam, hogy semmi sem jut eszembe. - Mi van a pólódra írva? - Hailie bájosan csilingelő hangja töri meg a csendet én pedig kíváncsian Bret-re pillantok, epekedve várva a válaszát. Hailie ugyanis nemrég érkezett el a "miért" kérdések idegtépő világába, úgyhogy ennyivel nem fog lezárulni a beszélgetésük. - És hogyhogy velünk reggelizel? - néz rá nagy szemekkel, miközben félig lehajolva, Hans felé nyújtózkodik, hogy megsimogathassa a kutyus fejét. Közbeszólhatnék, de nem akarom megzavarni ezeket a kapcsolatépítős kis pillanatokat, így inkább csendben figyelem kettejük párosát.
Érzem magamon Mary pillantását és lopva találkozik vele a tekintetem mire elmosolyodom majd ahogy Hailie szavai elérnek azonnal rá szegezem fekete szemeim kislányomra. Látom ahogy Hansot próbálja elérni a kutya pedig engem meg Hailiet figyeli, hogy engedelmes maradjon vagy a simiért feljebb emelkedjen kicsit. Próbál, úgy csinálni mintha nem látnám de csak elmosolyodom rajtuk, hogy pár perc ismeretség után mennyire összeragadtak.-Oh az van rá írva, hogy Királyod...ez csak ilyen...szimbólum...-nem tudom, hogy jó szót használok-e...Életem során 2 gyerekkel találkoztam Hailien kívül azok idősebbek voltak és fiúk...Kicsit Maryre nézek, hogy szerinte jól csinálom-e a kommunikációt a saját gyerekemmel de igyekszem. Én is rendelek persze egy hagyományos reggeli amerikai palacsintát és egy kávét. -Hát...régen találkoztam a mamáddal és gondoltam, hogy kicsit felfrissítsük régi...barátságunkat, elhívlak titeket reggelizni.-mesélem el Hailienek a dolgot ahogy érdeklődő szemeit nekem szegezi. Kicsit zavart vagyok a nagy szemeitől, de közben pedig olyan kis szívbe markoló nézése van. Kevés dolog tud eljutni hozzám de neki már most sikerül..pedig most látom életemben 3-szor a lányom..Hiába ez ösztön..Lányos apa lettem.-És szeretsz oviba járni Hailie?-kérdezek vissza miközben pislogok felé párat majd nem sokkal kihoznak egy fém tálat, benne vízzel és inkább nekem adja a pincér de azért én megköszönöm. Lassan leteszem a kutya elé aki megnyalogatja száját és lefetyelni kezd kulturáltan, hogy ne legyen minden vizes körülötte. Ez több kevesebb sikerrel megy is neki. Nem sokkal a palacsintákat is meghozzák először a lányoknak aztán nekem és a kávét is aminek valahol nagyon örülök. bele teszem a tejszínt és a cukrot majd megkevergetve pillantok feléjük. Hans lassan felül és kuncsorgó szemeit azonnal a leggyengébbre veti, Hailiere. A kutyám felé nézek aki rám néz és lehúzza füleit ahogy elszégyelli magát pillantásom alatt, hogy kuncsorgáson kapom. Mary felé nézek és annyira szeretném elmondani neki, hogy soha többet nem akarok neki hátat fordítani. Annyi mindent el akarok mondani és el is nyílnak ajkaim egymástól de be is csukom a számat és elvágom a palacsintát sok kis kockára de Hailie már gyorsabb nálam és egy falatot saját szájába egy falatott a kutyának.-Hans így el fog hízni Hailie.-jegyzem meg ahogy figyelem őket és a kutya boldog csámcsogással figyeli Hailiet aki ugyan olyan boldogsággal eszi a palacsintát mint a kutya...Mary-re nézek és halkan elnevetem magam majd én is enni kezdem a palacsintámat.-Jó a munkahelyed Mary?-kérdezek rá, mert szeretném tudni, hogy mindenhol biztonságban van, és jó is-e számára az hely. Meg szeretnék vele is beszélgetni. Mindkettőjük hangját hallani szeretem. Hailiet meg most lefoglalja, hogy megtömje a kutyámat.
Mosolyogva figyelem Bret és Hailie kettősét, ahogy próbálnak szót érteni egymással, bár így látszólag Hailie az, aki minden gond nélkül belebonyolódik a beszélgetésbe. De persze nem hibáztatható ezért Bret, hisz teljesen új még neki a szituáció és hát idegenekkel mindig nehéz megtalálni a közös hangot, mégis érzem, hogy ők is hamar egymásra találnak majd. - Nekem királylányos felsőm van. Rózsaszín és vannak rajta ezüst csillogó csillagok. A szoknya hozzá pedig szivárvány színű, nagyon szép... Majd megmutatom! - különös egyébként, hogy Hailie mennyire lazán kezeli azt, hogy Bret betoppant az életünkbe, mert hát arra tanítottam, hogy idegenekkel azért legyen bizalmatlan. De talán érzi, hogy őket amúgy is összeköti valami? Vagy csak azért ilyen barátságos és nyitott vele, mert látja, hogy én is az vagyok? Míg ezen agyalok, észreveszem Bret kérdő pillantását magamon, amire bátorítóan bólogatok néhányat. Szegény tényleg aggódik amiatt, hogy valamit nem jól csinál, miközben ennél jobban aligha alakulhatna a reggel. - Hát ez egy nagyon jó ötlet volt! Jöjjünk el máskor is palacsintázni! - Hailie szinte ujjong, én pedig mutatom neki, hogy kicsit vegye halkabbra a hangerőt. Máshol, más társaságban talán jobban zavarna, hogy most ennyire fel van spanolva, de most őszintén örülök annak, hogy Bret-nek köszönheti ezt a túlbuzgó és boldog állapotot. - Naná, hogy szeretek! Egy csomó jó dolgot csinálunk ott! Színezünk, mondókákat tanulunk, énekelünk, játszunk... Csak kár, hogy a Mami nincs ott. De vannak barátaim! Annie, Amy, Carly, Josie és Danny is. - Danny nevét már kuncogva mondja ki, picit bele is pirul, ahogy a kis szerelmét megemlíti, de én csak mosolygok a helyzeten. A reggeli megérkezésével Hans is mozgásba lendül és nagy szemeivel szuggerálni kezdi Hailie-t, aki meg persze rögtön ad is a kutyának. - Hailie... Akkor adj Hans-nak, ha Bret megengedi, jó? Nem akarjuk, hogy szegény kutyusnak megfájduljon a pocakja... - szólalok meg rögtön Bret után, miközben kérdőn a kislányunkra pillantok, aki azonnal megrázza a fejét, reagálva arra, hogy nem akarja, hogy a kutyusnak bármi baja essen. Így inkább egyedül folytatja a palacsinta evést, bár némi segítséggel, hisz kisebb részekre felvágom neki, hogy megkönnyítsem a dolgát. Ezután a saját tányéromhoz fordulok és mielőtt megválaszolnám Bret kérdését, bekapok egy áfonyaszemet. - Igen, szuper! Egy tanulókórházban dolgozom ápolónőként, bár ezt már tudod. - nevetve megrázom a fejem, mert nem tudom, hogy ezt miért közöltem vele. - A műszakok nehezek és hosszúak, de szeretem ezt csinálni. Jól esik segíteni másokon. - eszek pár falatot a palacsintából, mielőtt visszakérdeznék, ám a kérdésem előtt Hailie-ből is kikívánkozik egy megjegyzés. - Egy nap a Mami is doktor néni lesz ám! - mondja boldogan, s miközben ő is eszegeti a reggelijét, állandóan nyújtózkodik le, hogy Hans fejét megtudja simogatni. A megjegyzésére nem mondok semmit, hisz az orvosi karrier túl messze áll tőlem, mind a pénzügyeim miatt, mind pedig a csekély szabadidőm miatt. Még szerencse, hogy egyébként nem hajt annyira a vágy, hogy feljebb lépjek a ranglétrán. Tulajdonképpen jól megvagyok én ápolóként is, a szabadidőmet meg inkább töltöm Hailie-vel, avagy most már Bret-tel is. - És veled mi a helyzet ilyen téren? Mivel foglalkozol? - bármennyire is próbálom megerőltetni az agyam, nem rémlik, hogy említette volna, de persze az is könnyen előfordulhat, hogy csak én felejtettem el. Mindenesetre kíváncsi vagyok, hisz az ég adta világon minden érdekel, ami vele kapcsolatos. Csupán most, Hailie előtt nem tudok olyan nyíltan beszélni neki erről, mint amennyire szeretnék.
Hallgatom őket és megmosolyogtat mennyire lelkesek. Hailie az anyja lendületét örökölte ez biztos. Csak kapkodom köztük a tekintetem ahogy igyekszem figyelni rájuk. Halovány vigyor szalad az arcomra ahogy Hanssal szórakoztatja magát Hailie. Aztán mesél az oviról meg arról milyen barátai vannak. Meg...-Danny?-kérdezem de nem gondoltam ezt végig.-Azt hittem a lányok nem barátkoznak fiúkkal...-piszkálom meg a palacsintám ahogy kislányunkra nézek sötét szemeimmel kíváncsiskodva. Az én gyerek koromban a lányok gyűlölték ha egy fiú megérintette őket. Mi voltunk a dagonyázó vadmalacok ők meg a kis királylányok. Egyetlen egy kislány volt aki sokkal jobban illet egy fiú közegbe mint a lányok közé de tudtuk róla, neki sincs családja ezért is kereste a mi társaságomat. De Hailie nem olyan gyerek mint én neki van egy szerető anyukája aki minden örömöt meg ad neki bármi áron. -Kíváncsian várom amúgy azt a ruhácskát. Biztos kész nagylány vagy benne.-vigyorodom el és egy szelet kis palacsintát veszek a számba ahogy nézem Hailiet. Nem igazán tudok betelni velük..Nem akarom, hogy véget érjen ez a nap, ez a pillanat, ez a helyzet... Ahogy Mary megdorgálja én is rá szegezem szemeimet és csak nézem őt. Az ő jelenlétével nem tudok a legjobban betelni...-Adhatsz neki is, de ne minden második falatot.-nevetek csendesen, hogy azért Hailie ne érezze azt, hogy Hans kimarad a körből. Bár a kutyám egyszerűen csak boldog, hogy van hova tartoznia. Viszont Mary beszélni kezd én pedig érdeklődve figyelem és közben eszem a palacsintát meg olykor a kávéba kortyolok. Bólogatok és elmosolyodom.-Nem is értem, hogy bírod...-mindig is türelmes és túl kedves volt ez mellett viszont rohadt határozott és ha azt akarja, hogy úgy történjen ahogy ő eltervezte hát az úgy is lesz. Mary mindig is tudta mit akar....én csak a pillanatok hevében tudtam mit akarok...de a jövőmet látva mai napig nem tudom mi lenne jó nekem. El is érünk a kérdéshez mit dolgozok és ahogy a kávét iszom egy pillanatra majdnem vissza köpöm amit lenyelnék de jól álcázom magam és lenyelem majd leteszem a csészét és rá nézek. Kicsit megtörlöm, számat majd elgondolkodom. A boltot elmondhatom. Az is jól működik és legálisan áll. Az más kérdés, hogy sok minden hamisítva van az engedélyekben de ez már nem jelent veszélyt, hisz valódi papírt szereztem miután egy bank segéd nyújtó fizetés képen elintézte, hogy ne kössenek belém hivatalos oldalról. Mondjuk a nyomozóm sokszor felszámolhatott volna de...valamit tervez és eddig nagyon óvatosan játszik. Visszatérve gondolataimból Maryre nézek és kihúzom magam.-Egy boltom van...de ez már, teljesen tisztességes.-mondom ki ahogy a nő szemeibe nézek. Mert az... és egy fegyverbolt miatt nem haragudhat meg rám.-Ebben találtam meg magam.-sütöm le a szemeim még ha Hailie nem is veszi észre, Mary talán rá jön, hogy ezt is próbálom bánni mintha teljesen jó ember lennék. Hánynom kell magamtól...De ez hogy nézne ki. "Szeretlek Baby, de el kell fogadnod majdnem közel 480 ember vére tapad a kezemhez és ez a szám nőni fog amíg le nem csuknak vagy meg nem ölnek. De pénzért csinálom. Ugye megérted...?" Biztos nem kelne fel, vágná a hóna alá a gyereket és nem kérne távol tartási nyilatkozatot. Azt tudom Mary soha nem nyomna fel de biztos örökre elűzne maguk mellől. Én abba pedig belehalnék...
- Miért nem barátkoznak fiúkkal? Én barátkozom velük. Danny egyszer kiabált a fiúval, aki meghúzta a hajamat. Azóta barátok vagyunk. Nemsokára lesz a születésnapja, lesz zsúrja, meg bohóc, meg minden! És az apukája elhívta a zsúrra a Mamit is. - felszisszenek, ahogy Hailie megemlíti ezt. Ő ugyan nem érzékeli, hogy Bret milyen minősítésben ül az asztalnál, ahogy a múltunkról sem tud, így persze azt sem értheti, miért olyan kényes téma ez s miért nem illik a Mami mellé más férfit említeni. De a zavaromat nevetéssel leplezem, majd eszek pár falatot is. - Hát, akár reggeli után is láthatnád, ha veled és a Mamival maradhatnék... - pillázik párat Bret-re, s erősen tartok attól, hogyha tovább folytatja ezt, olyan hamar az ujjai köré csavarja az apukáját, mint a huzat. Nekem pedig aztán jaj lesz, hisz utána képtelenség lenne bármivel is kordában tartani a leányzót, már hogyha ilyen hasonló pillázással bármikor leveszi majd Bret-et a lábáról. - Ovi után is ráér megmutatni azt a ruhát, Kicsim. Meg aztán ma menni az oviba, hisz mesedélután lesz! - nem tudom, hogy Bret-nek mik a tervei a nap hátralévő részébe, én szívesen venném, ha együtt töltenénk azt, habár valamennyire félek is tőle. Nem tudom, hogy attól, vajon milyen irányt venne egy több órás beszélgetés vagy esetleg attól, hogy mi lenne, ha újra úgy elszabadulnának - esetleg még annál is jobban - az érzelmeink, ahogy tegnap is. Lehet talán az lenne a legjobb, ha nem érne rá, ha valami dolga akadna és így éket verhetne közénk néhány méternyi távolság. - Őszintén én sem értem. De valószínűleg az adja a legnagyobb löketet, hogy másokon segíthetek, ráadásul van, hogy nem is nagy dolgokkal, csak egy-két bátorító szóval, apró kedveskedéssel. - választhattam volna sokkal lélekkímélőbb és jobban fizető hivatást is, de valahogy ebben találtam meg magam és ez boldogsággal tölt el. De visszapasszolom a kérdést, hogy ne csak rólunk szóljon minden, hanem Bret-ről is. - Ezt örömmel hallom. Örülök, hogy találtál valamit, amivel szívesen foglalkozol. - tényleg örülök a boldogságának, egyedül attól félek, nehogy valami bajba keveredjen, úgy, mint régen. - Ú, cukorka boltod van? - Hailie valamiért odavan a cukorkákért, habár sokat nem kap tőlem, de minden álma lenne egy igazi cukorkaboltba betévedni. Habár biztosra veszem, hogy Bret nem ilyen könnyű dologban utazik, hagyom, hadd válaszolja meg ő a kérdést. Amúgy is szeretem nézni őket és azt, miként ismerkednek egymással. - Reggeli után mész dolgozni vagy a Mamival leszel? - nem tudom honnan jönnek neki ezek a kérdések, de olyan váratlanul törnek elő belőle, hogy lassan én se tudok már lépést tartani vele. Mindenesetre pár év múlva tökéletes kerítőnő válik majd belőle. - Csak mert jó lenne, ha délután is játszhatnék Hans-szal. Otthon. - suttogva közli, így pedig minden világossá válik, hát igen... Hans-ért bármit. - Biztos találkozhatsz majd még Hans-szal, Kicsim. - nem ígérhetem meg neki, hogy délután együtt megyünk érte az oviba, amikor azt se tudom, miként fog alakulni a mai nap. De talán annyira rossz benyomást nem tettünk a fiúkra, hogy többé ne akarjanak találkozni velünk. - De ma? - kicsi szemeivel újra Bret-re fókuszál és beveti minden báját, hogy hasson az apukájára. Nem semmi nőszemély, minden elismerésem az övé. Csak tudnám, kitől tanulta ezt, mert hogy tőlem nem, az is biztos.
-Hát...mert...fiúk és lányok általában mások...-gondolok vissza a dolgokra de ahogy tovább mesél a Danny srácról aztán annak szülinapjáról aztán...az apukája. Felvonom egyik szemöldökömet és figyelem Hailiet is majd Mary felé pillantok. Nem hibáztathatom, hiszen vannak szükségletei ha esetleg ez a férfi közelebbről is megismerkedett vele. Nekem is voltak és igen voltak utána nők az életemben de soha senkit nem szerettem úgy mint őt. Szeretek úgy mint őt...-Igazán? Szerinted én majd elmehetek a Mamival?-kérdezem Hailiet ahogy visszanézek tündéri arcocskájára. Nem akarok rosszat, csak szeretném látni Hailiet és a barátait együtt és Maryvel lenni mintha mindig is velük lettem volna... Akármennyire és szépek Hailie könyörgő pillantásai nem lágyulhat meg még felé a szívem.-Hailie....ez anyukád döntése...hidd el lesz még időd megmutatni az a szép kis ruhácskát magadon.-mondom biztatóan és megemelve a szalvétát óvatosan megtörlöm kicsit lekváros száját.-Esküszöm, megfogom nézni milyen szép királylány vagy benne, mazsola...-mosolygok rá és végig szemeibe nézek de aztán vissza húzódok, hogy ne legyek zavaró a kislány számára. Mary elmeséli, hogy is megy a munka én pedig csak bólogatok aztán kitérünk a kritikus ponthoz, Halile pedig rá veti gyermeki naivitással magát a ki nem mondott kérdésre.-Nem...ez egy kicsit veszélyesebb bolt Hailie...fegyvereket árulok a boltomban. Olyan embereknek persze akiknek szabad.-mondom ki végül ahogy elsőnek a kislányra aztán Maryre nézek.-Ma nem...ma nem lesz munkám és a boltot Mell viszi ma...-mondom és így végig gondolva szinte az egész napomat Maryre tudom áldozni. A gondolatra felnézek rá és eszembe jut akaratlanul is a tegnap. Nyelek egyet és végig őt figyelem. Nem akarok elmenni, de azt sem akarom, hogy ismét elszabaduljon a pokol közöttünk mert azt fogja gondolni, hogy csak ez miatt tértem vissza holott ez nem igaz...Meg kell állnom a dolgokat...most még nem...nem történhet meg...Aztán végig hallgatom Hailie valódi célját és elnevetem magamat majd Hansra pillantok.-Ha szeretnéd, és anyukád is megengedi akkor ovi után még találkozhatsz Hanssal...Persze ez anyukádon múlik és ha nem zavarja.-pillantok Maryre fekete szemeimmel és rá mosolygok szélesen.
Nem Hailie előtt szeretnék beszélni arról, ami történhetett volna köztem és Danny apukája között. Mert igen, tény, hogy bepróbálkozott és hiába tetszett is nekem, egyszerűen nem ment. Jelen pillanatban azt sem tudnám eldönteni, hogy vajon szánalmas volt-e a visszakozásom vagy csak simán elveszítettem a nőiességemet az elmúlt években. Nem azért nem adtam be a derekam, mert nem vágytam volna olyan fajta figyelemre és törődésre, amit az a pasas is nyújtani tudott volna, sokkal inkább... nem éreztem azt, hogy készen állnék rá. És nem azért, mert abban reménykedtem, hogy Bret visszasétál majd az életembe, hanem mert más dolgok váltak fontossá. Azt a kis szabadidőmet pedig, ami a munka mellett akadt, azt jobb szerettem Hailie-vel tölteni, mintsem valami idegen pasas karjaiban. És szerintem ez így van jól. - Hááát... taláán - Hailie kuncog, én pedig nevetek rajta. Már ilyen kicsi korában jól tudja forgatni a lapjait, én pedig talán ennél büszkébb nem is lehetnék rá. Örülök, hogy Bret mellém áll ebben a csatában és erősnek mutatkozik Hailie-vel szemben. Nem lenne jó, ha ketten kétfelé húznánk, mert akkor aztán abból csak baj származna a jövőben. - Jó, jól van - mondja Hailie szomorú hangon, de amint meghallja Bret újabb szavait, rögtön felcsillannak a szemecskéi. - Kisujjeskü! - kiáltja és már nyújtja is az apró ujjacskáját az apukája felé, hogy ünnepélyesen fogadalmat tegyenek egymásnak. Megható látni, hogy miként kezd kötődni Hailie Bret felé is, bár ugyanakkor némileg aggódom is. És ekkor jön a feketeleves. Rászólnék Bret-re, de nem vagyok elég gyors, a fegyverbolt kiejtése pedig elég komor hangulatot von közénk. - De hát azt nem szabad! Az egy nagyon rossz dolog! - mondja szomorú hangon, tekintete pedig Bret-ről hirtelen rám vándorol, majd vissza. Nem is tudom, hirtelen miként reagáljam le a kialakult helyzetet. Nem akarok ideges lenni, mert azzal Hailie-re is ráijesztenék, azt pedig nem szeretném, hisz Hans mellett most olyan felhőtlen és boldog, amilyennek talán még sosem láttam. - Nincs semmi baj, Kicsim. - nyúlok a kezéért, hogy megsimogassam, de ő inkább lemászik a székéről és az ölembe kéretőzik. - De mi lesz, ha valami baj történik? - kérdezi tőlem, valódi ijedtséggel a hangjában. Nem lett volna szabad így közölni Hailie-vel és félek, túlságosan belelovallja majd magát ebbe, ami nem lesz rá túl jó hatással, sőt. - Nem kell félni, Bret nem igazi fegyvereket árul. - gyűlölök hazudni, de jelen pillanatban nem látok jobb lehetőséget. Most az a legfontosabb, hogy Hailie ne féljen, semmi más nem számít. Túl kicsi még ahhoz, hogy ilyen ügyekbe bele legyen rángatva, Bret munkájáról pedig egyáltalán nem kell tudnia. - Akkor senki sem bánt majd? - néz rám, majd Bret-re aggódva, mindeközben pedig Hans is felül és feszülten figyeli Hailie-t. - Dehogy bánt, Kicsim! Senkinek nem esik semmi baja, megígérem! - nyomok egy puszit a fejére és jobban megölelem, remélve, hogy ezzel már tényleg meg tudom nyugtatni őt. - De figyelj csak! Ma egy kicsit előbb elmegyek majd érted az oviba, délután fagyizunk egyet, meg elmegyünk az egyik játszótérre és jót játszunk majd, jó? - próbálom olyan dolgokkal meggyőzni, amiket szeret és amik talán segítenek majd abban, hogy eltereljék a gondolatait erről az egészről. - És láthatom majd Hans-t? - rebegteti rám a pilláját, majd nyújtózni kezd a kutya felé, aki pedig Hailie felé nyújtja a fejét. - Majd még meglátjuk. Lassan úgyis indulnunk kellene. - jelentem ki határozottan, ahogy lopva az órámra pillantok. A fegyverbolt némileg elrontotta a kedvem és attól tartok, hogy ez az egész napra rányomta a bélyegét. Nem is szívesen veszem fel a szemkontaktust Bret-tel, mert rettegek attól, hogy összeomlani látszik a hirtelen felépített kártyavárunk.
Minden jól megy azt hiszem. Vagyis én abba a hitemben vagyok, hogy sikerül valami kapcsolatot létesítenem és nem lépek olyan helyre a kislányom világában ami tiltott zóna vagy ilyesmi. A ruhácska egész jó téma és még kisujjesküt is kell tennem de ezen csak szélesen elmosolyodom és finoman megfogom apró ujjacskáját az enyémmel.-Megígérem eskü.-jelentem ki és még x-et is rajzolok a szívemre. De ezzel a lendülettel ölöm meg a jó hangulatot hiszen elmondom amit elmondom és Hailie pedig megijed. Hans felül mellettem figyelve a kislányt aki anyukájához menekül a hirtelen jött számára rossz információval. Nem mozdul el a kutya mellőlem csak figyeli Maryt és Hailiet aztán felém pillant. Én pedig hirtelen meg tapasztalom mennyire is távol vagyok tőlük. Hogy mennyire naiv, ostoba viselkedést produkálok. Mit vártam, hogy majd elfogadják azt ami vagyok? Soha senki nem fogadja el bármit is tettem életem során és a felismerés, hogy tőlük mást vártam nagyon is hatalmasat csattant az arcomon. De mit tehetne egy alig 6-7 éves gyerek az ilyen helyzetben hiszen fogalmam sincs róla Mary mire nevelte, talán mennyire tartson a magam fajta emberektől. Itt se szabadna ülnöm. Erősen elgondolkodom, hogy valami indokkal el kéne mennem mielőtt teljesen elrontom az egészet. Mary nyugtatja a csemetét és ahogy azt mondja nem igaziakat gyártok csak bólogatok párat.-Ezek vizi pisztolyok...-mondom hirtelen bár nem tudom egyáltalán ment-e a helyzeten, bár aligha. Csak hallgatom amit beszélnek és Mary szavaira szusszanok egyet halkan. A kutyának is előbb sikerült beilleszkednie. Elmosolyodom aztán feléjük pillantok pár perc csönd után.-Mindjárt jövök fizetek.-mondom ahogy felállok de el is veszem a tekintetem, hogy ne találkozzon egyikük pillantásával sem. Hans is feláll, hogy követne engem a pulthoz de csettintve egyet ültetem vissza.-Itt maradsz.-szögezem le mire lelapítja füleit és csak megnyalja a száját. Ahogy ellépek az asztaltól érzem a hátamban olykor a tekintetüket, a kutyámét esetleg Maryét vagy Hailiet. Nem szórakozok ezen, kifizetem a palacsintákat és még borravalót is hagyok. Bele túrok a hajamba miután elraktam a pénztárcámat és lassan visszasétálok hozzájuk. Leülök Hans pedig halk síró hangot ad ki de mivel nem figyelek rá így elfekszik és csöndben marad. Megvárom, míg megeszik a palacsintát a lányok én pedig úgy teszek mintha ennék de csak pár falat megy le ezek után. Ha végeznek várok még egy kicsit ha esetleg még pepecselnek, mosdóba mennek vagy ilyesmi.-Mehetünk akkor az oviba?-engedek meg egy halovány mosolyt feléjük. Ha bele egyeznek és nem zavarja őket, hogy még elkísérjük őket Hanssal velük tartunk. Kint az utcán leültetem a kutyát és leveszem róla a pórázt. A másik lábam mellé parancsolom, hogy Hailie mellé kerüljön aki az anyukája kezét még mindig tudja így fogni. Szóval Mary, Hailie, Hans és én. Így sétálok mellettük zsebre tett kézzel és mint két gardedam a kutyámmal kísérjük a kislányom és az egyetlen szerelmemet.
Nehezen boldogulok ebben a kétes helyzetben, amibe Bret tegnap esti felbukkanása belekergetett. Szeretnék erősnek látszani, ragaszkodni a korábbi elveimhez, s habár az életemet adnám Hailie-ért és az ő biztonságáért, egyszerűen elgyengülök Bret mellett. Ez pedig nem jó, hisz ezzel veszélybe sodrom a lányomat. A reggelizésünk idilli, minden felülmúlja az elvárásaimat, az elképzeléseimet, talán túlságosan bele is feledkezem a pillanatba, éppen ezért ér meglepetésként, hogy milyen hamar változik meg a légkör. Teljes szívemből bízni szerettem volna abban, hogy Bret megváltozott az évek során, de a felismerés, hogy ez nem történt meg, felért egy pofonvágással. Ha csak én lennék, akkor talán nem is számítana... De itt van Hailie, ez pedig mindent megváltoztat. Csak azt sajnálom, hogy Bret nem érzékelte, hogy ezekről a dolgairól nem beszélhet ilyen nyíltan a kislányunk előtt. - Vízipisztolyok? Ú, Mami, én is kaphatok? - pillanatnyilag eltűnt szemeiből a félelem és a vízipisztolyok iránti lelkesedés lobbant fel nála, én azonban képtelen voltam ilyen hirtelen megnyugodni. Pedig muszáj volt azt mutatnom felé, hogy minden a legnagyobb rendben van. Hisz nem akartam, hogy féljen az apukájától. De ebben a helyzetben semmi sem volt szimplán fekete vagy fehér, éppen ezért nem tudtam eldönteni, mivel cselekszem jót. Könnyen megeshet, hogy életemben nem voltam még annyira összezavarodva, mint ma, így egy dolog számított: hogy Hailie-t mielőbb oviba vigyem, Bret-tel pedig tisztázzunk pár fontos kérdést. - Persze, majd nyárra veszünk neked egy vízipisztolyt. - ígérem meg neki, miközben bólintok Bret-nek, aki gyorsan elsétál fizetni. Hailie még eszik néhány falatot, ahogy én is, bár én túlzásba nem viszem az étkezést. Kissé összeszorult a gyomrom a korábbi események hűvösségétől, ezért most inkább a kapott kávé elfogyasztására fordítottam nagyobb hangsúlyt. - Igen! Menjünk! - Hailie már tovább is lendült az előbbi apró megrázkódtatáson, s amint leugrott az ölemből, már magára is kapta a kis táskáját és Hans mellé lopakodva várta, hogy induljunk. - Felőlem is mehetünk. De Hailie, nem felejtettünk el valamit? - nézek le rá kérdőn, remélve, hogy eszébe jut, miről is sugdolóztunk, míg Bret nem volt volt ott velünk az asztalnál. - Ó, igen! Köszönjük a reggelit, Bret! - mosolyogva odalépdel hozzá és óvatosan átöleli az egyik lábát Bret-nek. Valószínűleg el is olvadnék ezt látva, ha nem lenne még mindig némileg kellemetlen érzésem a korábbiak miatt. De az illemről akkor sem szabad megfeledkezni, így én is megszólalok, noha ölelésbe most még nem bocsátkozom. - Igen, köszönjük szépen a reggelit. - halovány mosoly jelenik meg az arcomon, majd kézen fogom Hailie-t és elindulok vele. - Majd rajzolok neked valami szépet! - mondja Hailie Bret-nek, miközben hátrapillant rá. - És neked is, Hans! - nyújtózkodik a kutya felé, hogy ismét megsimogathassa, én pedig újra elmosolyodom, hogy milyen erős kötelék alakult ki kettejük között ilyen rövid ismertség alatt. - Ugye találkozunk velük délután is, Mami? - mielőtt válaszolnék, félve Bret-re pillantok, aztán rájövök, hogy egy jó nagy hülye vagyok. Hisz annak ellenére, hogy tudom, tilosban jár... attól még ugyanúgy azt akarom, hogy az életünk része maradjon. Épp elég volt egyszer elveszíteni őt, többször már nem akarom. - Persze, találkozhatunk velük. - túlságosan mesébe illő elképzelni azt, hogy nemcsak együtt visszük Hailie-t az oviba, de délután együtt is megyünk érte, de a szívem csak nem engedi elhessegetni ezeket az ábrándokat. - Megjöttünk! Szia Bret, szia Hans! - Hailie ismét kétszáz százalékon pörög, szélsebesen integet a fiúknak, majd felszaladva a lépcsőn beleütközik Danny-be és az apukájába, utóbbi pedig kétes szemekkel méregeti végig Bret-et és Hans-ot is. - Mindjárt jövök - szólok oda Bret-nek, bár abban sem vagyok biztos, hogy meg akar várni, mindenesetre szavakkal próbálom elűzni a kínos pillanatot, ami hirtelen, a semmiből így felbukkant. Danny beengedi Hailie-t, az apukája meg engem, s bizony beletelik jó néhány percbe, mire újra felbukkanok az óvoda előtt. Szerencsére ezúttal egyedül jövök, minden zavaró plusz fő nélkül, így talán a kínosságnak lőttek a továbbiakban. Lelépkedem a lépcsőkön és megállok az alsó lépcsőfokon, egy magasságba kerülve így Bret-tel. - Szóval, mi legyen most?
A csend kényelmetlenül is tudja hol a helye és nem is hajtok a megtörésére. Hailie azonban megnyugodva a kis hazugságon azonnal túl is lendül a dolgon és Mary is ezt mutatja neki de tudom, hogy ő egyáltalán nem tudja ennyiben elengedni a dolgot. Kapok a lábamon egy ölelést amit kicsit meglepve fogadok és megemelem a kezeimet ahogy figyelem a lábamon csüngő kislányt egy darabig majd mint aki jól végezte dolgát elenged és folytatja a kutyán tartott figyelmet. Féloldalas mosoly szalad az arcomra majd Mary szavai ráznak fel mire rá nézek fekete szemeimmel.-Nincs mit.-mondom egy apró biccentés kíséretében és végül elindulunk. Hans mint az őr kutya feszít új családja mellett mert ő már teljesen elfogadta a közeget annak főleg, hogy érzi rajtam ők nem idegenek. Elmosolyodom a rajz ajándékon.-Aranyos vagy Hailie, Hans remélhetőleg nem fogja megenni ahogy szokása.-vissza gondolok mikor magára hagytam otthon beköltözése után pár nappal. Pár könyvem nem élte túl...Akkor döntöttem el igazán, hogy Hansban sok akarat van és nagyon jó munka kutya lesz. Ezért kezdtem el képezni a megfelelő irányba, és ebből az állapotból akármikor át mehet egy őrző, védő felállásába. Olyan mint én. Nem ismer se embert se istent...Ahogy az ovi utcájába érünk Hansra vissza teszem a pórázt és inkább már magamnál tartom a kutyámat mégis csak egy ovi előtt vagyunk és nem minden gyerek kedvelheti a kutyákat. Integetek Hailienek és Hans halk nyüsszögéssel figyeli már apró gazdiját ahogy előre szalad a lépcsőn. Persze látom a kisfiút akibe bele ütközik és annak apját akivel nem félek farkas szemet nézni miközben bevárja Maryt. Bólintok Mary szavaira és ahogy ő is elindul Hans halk morgó hangot ad ki az idegen felé aki a lépcsőn trónolva néz le ránk mint a suhancokra. Leereszkedem kutyámhoz és finoman megsimogatom a fejét.-Nyugi, nagyfiú...ő se tudja, hogy ki vagy és mire vagy képes.-simogatom a kutyám aki el is hallgat szép fokozatosan míg látóköréből eltűnik a férfi. Danny apukája...Potenciális apa jelöltnek hiszi magát, és megfelelő férfi pótléknak...De talán lehet Maryt hagynom kéne, hisz így van a legnagyobb biztonságban és ez a férfi megtudja neki adni amire igazából vágyik. Hailie meg kedveli Dannyt...Lehunyom a szemeimet és mélyet szusszanok de mielőtt még jobban elmélyednék a gondolataimban nyílik az ovi ajtaja és Mary jelenik meg rajta semmilyen dísz kísérettel a nyomában. Lassan felállok Hans mellől aki ülve marad mellettem és Mary megjelenésére csóválni kezdi a farkát.Ahogy Mary megáll fölöttem egy lépcső fokkal elmosolyodom ezen és kedvem lenne magamhoz húzni, hogy megcsókoljam de csak gyönyörködöm a tekintetében amit rám szegez.-Sétáljunk egyet?-kérdezem elgondolkodva.-Szabad az egész délutánom...-mondom neki ahogy szemeit figyelem és óvatosan megérintem a kezét az enyémmel. Azonban nem sokkal ismét nyílik az ovi ajtaja és a nem rég szánalmas pillantásokkal sújtó férfi egyed jelenik meg én pedig reflexből csavarok egyet Hans pórázán. Elmosolyodik és leginkább úgy csinál mintha én ott se lennék úgy közelít felénk én pedig csak figyelem sötét szemeimmel.-Mary, elfelejtettem bent megkérdezni akkor biztosan jöttök Danny szülinapjára?-kérdezi amolyan nyálasan Mary felé én pedig a szíjra szorítok kutyám pórázán és hiába minden önuralom Hansra is rá megy a feszültség de egyenlőre nem morog. Tudja, hogy nem helyes. Azonban ez a csávó...még arra sem képes, hogy bemutatkozzon csak kiszúrja a kutyát mellettem és talán most próbál figyelni felém.-Szép kutya, simogatni való feje van.-jegyzi meg és már látom a mozdulatában, hogy kérdés nélkül megsimogatná de úgy lépek a kutyám elé, hogy muszáj legyen felnéznie rám.-Ha nem akarod, hogy leharapja a kezed, nem nyúlkálsz..-jegyzem meg egy félmosollyal az arcomon. Visszalép a kijelentésem után és nem próbálkozik újra. Megbeszélik Maryvel a dolgokat és végül látva rajta keletlenül de távozik a társaságunkból. Mélyet sóhajtok figyelve amíg távozik a férfi aztán megsimogatom Hansot.-Sajnálom...akiket nem kedvelek azokat ő sem fogja.-jegyzem meg mielőtt Mary megkérdezné, hogy Danny apukáját miért enné meg Hans. A kutyám halk morgó hangot ad ki ő is az idegen irányába nézve majd megrázza a fejét.-Szóval kedvel téged.-mondom egy savanyú mosollyal az arcomon ahogy Maryre nézek fekete szemeimmel.
- Hát ebben van valami! Hailie szívem a kutyusok nem tudnak úgy vigyázni a dolgokra, mint mi, emberek. - magyarázom neki, egyfajta nyugtatásképp, nehogy a végén még eltörjön a mécses, ha Hans éppen cafatokra tépi majd a papírlapot. - De lehet Hans pont úgy mutatja ki, hogy tetszik neki a rajzom, hogy megeszi! Nem tudhatjátok... - elmosolyodom azon, miként nyilvánítja ki a véleményét és áll Hans pártjára velünk szemben. Bűbájosan teszi a derekára a kezét, miközben meggyőzően bólogat. Imádom őt, de tényleg, mindennél jobban. Annyira hirtelen váltakoznak a körülmények, a körülöttünk lévő emberek s mindezzel egyidőben mi magunk is, az érzelmeink, hogy kezdem úgy érezni, képtelen vagyok lépést tartani mindezzel. Az előbbi meghitt reggeli egy kissé rideg hangulatba fordult át, majd az egyik percben a palacsintázóban ültünk, a másikban pedig már meg is érkeztünk az óvodához. Olyan volt, mintha valaki felgyorsította volna az időt én pedig bármennyire is igyekeztem, nem tudtam tartani a tempót. Hailie gyors búcsút int a fiúknak, hogy aztán csatlakozhasson Danny-hez és vele, na meg az apukájával együtt besétálhassunk az oviba. Odabent másról sem szól a téma, mint az ő védelmező, szőrös, négylábú barátjáról, aki pillantok alatt belopta magát Hailie szívébe. Bret-et is többször megemlíti, ebből pedig arra következtetek, hogy bizony neki is sikerült mély nyomot hagynia a lányunkon. Már csak azt kellene kitalálni, hogy mikor és milyen körülmények között, milyen formában hozzuk Hailie tudtára az igazságot. Elég nagy már ahhoz, hogy megbirkózzon egy ilyen hírrel? Bret biztosan az életünk része marad? Szabad volna ilyen korán felfedni Bret kilétét? Mi lesz, ha egyszer csak eltűnik? Akkor Hailie szíve is összetörne... Gyorsan átöltöztetem Hailie-t a játszós ruhába, nyomok pár puszit az arcocskájára és sietős léptekkel kifutok az óvoda elé, de csak akkor nyugszik meg a gyomrom valamelyest, amikor megpillantom Bret-et és Hans-t. Hát nem mentek el, én pedig rendkívül örülök ennek. Odasétálok hozzájuk, megállva az utolsó lépcsőfokon, hogy egy magasságba kerülhessek Bret-tel. Legszívesebben megölelném, de annyira ijesztő még mindig számomra ez az egész helyzet, hogy inkább nem teszem. Nem én vagyok a fontos, hanem Hailie és ez az, amit szem előtt kell tartanom. - Igen, az jó lenne. - suttogom a választ, miközben megfogom felém közeledő kezét és ujjaimmal végigsimítok a kézfején. - Én is szabad vagyok ma. - lépnék közelebb, de összerezzenve elhúzom tőle a kezemet, mikor meghallom Danny apukájának a hangját és azt, hogy felém intézi a szavait. - Persze! Ki nem hagynánk! - válaszolok neki mosolyogva, szemeimmel pedig végigkövetem, ahogy közeledni kezd Hans felé. Én is lépek egyet a kutya elé, mert ha még nem is tartozik hozzám, s talán nem is hallgat rám, valamiféle védekező mechanizmus lesz úrrá rajtam, így szinte ösztönösen jön ez a mozdulat. Bret szúrósabb mondata után én szólalok meg, hogy másfelé tereljem a témát. - Viszont át tudnál küldeni pár ajándék ötletet? Hailie ha tehetné akkor az egész játékboltot megvenné Danny-nek, de azt hiszem arra egyelőre nincs keretünk. - kérek némi segítséget tőle. Ha jól tudom, Danny-nek van valami kívánságlistája, ha arról megkapunk pár tételt, akkor máris a tökéletes ajándékkal fogjuk tudni meglepni a kisfiút. Lassan megrágja a választ, csigatempóban előhúzza zsebéből a telefonját és már választja is ki az e-mailcímem a címjegyzékéből, hogy abban a pillanatban el is küldhesse nekem a listát. Megköszönöm, elköszönünk és végre újra Bret-nek szentelhetem a teljes figyelmemet. - Semmi baj, Hans csak... óvatos. - mosolygok le rá, majd megsimogatom a feje búbját, ezzel is nyugtatgatva őt. Bret kijelentése ugyan váratlanul ér, mégse lephetne meg annyira, hisz Danny apukájának felbukkanásával már számíthattam erre. - Igen, eléggé úgy tűnik. Egy időben próbálkozott is, de hát sajnos nem jött össze, mivel... nem az esetem. - öntök tiszta vizet a pohárba, mielőtt Bret-en eluralkodna a féltékenység, méghozzá alaptalanul. Danny apukája kedves volt, jól bánt a fiával, velem is mindig normális hangnemet ütött meg, de valahogy akkor sem jött be nekem. Most, hogy Bret itt állt előttem, világossá is vált, hogy Danny apukája miért nem kellett nekem. - A kedves, sötétbarna szemek jobban vonzanak. - suttogom neki, mialatt kezemmel lágyan megsimítom a halántékát és onnan gyengéden a hajába futtatom ujjaimat. - De gondolom ezzel nem vagyok egyedül... - utalok itt arra, hogy amiként az én életembe próbált Danny apukája belépni, úgy biztos voltak olyan nők, akik Bret-et akarták megfogni hosszabb távon. Bár önző mód abban bízok, hogyha futó kalandokba bele is ment az elmúlt évek során, akkor sem gondolta komolyan egyik partnerével sem a dolgokat. - Na de menjünk, ne az ovi előtt vesézzük ki az életünket. - bátorítóan rámosolygok és elindulok, hogy haladjunk és célba vegyük az egyik közeli parkot. - Szóval vízipisztolyokkal foglalkozol? - talán túl korai volt pont ezzel a kérdéssel indítani, de vagy ezt hoztam fel, vagy visszavedlettem azzá a lánnyá, akit megismert, de utóbbi esetében meg biztos, hogy a nyakába ugrottam volna, az pedig... jelen pillanatban nem volna túl jó megoldás. Épp elég volt, hogy tegnap egy apró percre mindketten elveszítettük az önuralmunkat, többször nem fordulhat elő. Vagyis nem most és nem a közeljövőben. Hisz túl sok egyéb megbeszélni valónk volt, túl sok homályos, tisztázandó részlet. És ezeknek fontosabbnak kellett lenniük holmi régi érzelmeknél.
Miután Hailie Hans pártjára elnevetem kicsit magam és a kislányra nézek és annak biztos állításán gondolkodom. Ilyen alapon ahány filozófus könyvet megcsócsált Hans már beszélnie kéne és időutazó gépet építeni, hogy én mint tudatlan társaként üljek bent vele és kövessem minden féle múltos, vagy jövős kalandban. Érdekes is lenne...Talán sok mindenen változtatnék ha a múltba visszatérhetnék. Ha tudtam volna, hogy Mary terhes lesz nem hagyom magára, és megpróbálok megküzdeni a félelmeimmel. Talán akkor nem is keveredek olyan dolgokba amikhez túl fiatal voltam...de az is biztos, hogy akkor Irakba se kerülök és...akármennyi szörnyűségen estem is ott át valamilyen szinten felnőtt férfit nevelt belőlem a katonaság, és a küldetések sorozata. Tudom, hogy mik a határaim, hogy mire vagyok képes és meddig tudok elmenni. És ez valamilyen szinten megrémiszt mégis magabiztossá tesz. Szusszanok egyet ahogy visszatér hozzám Mary és egyszerűen csak gyönyörködöm benne. Élvezem, hogy közel lehetek hozzá és talán még közelebb is akarnék lenni ha nem jelenik meg az illető férfi aki minden jelek szerint rá mozdult a lányom anyjára. Ez egy rész bosszantó, más részt rohadtul felébreszti bennem a zöld szörnyet. De megérteném Maryt, ha élt alkalmakkal vagy lehetőségekkel vannak igényeik az embereknek és ezt olykor ki kell elégíteni valahogy. Nem vagyok szent, Mary után megfordultam egy pár női bugyiban de azt az érzést amit mellette érzek egy sem tudja soha visszaadni. Így tudom, ha valaki mellett leélem talán az életem az csak is Mary lesz. Miután passzív agressziót folytatok Danny apukájával, Maryvel megbeszélik a dolgokat és távozik. Ismét ketten vagyunk és ez megnyugtat. Hans pedig elfekszik mellettünk miközben figyel minket nagy szemeivel mint azok a tini lányok a moziban a romantikus jelentnél drukkolva mikor lesz már érzelmes megvallás vagy csók jelent a szerelmesek között. -Ugye tudod, hogy nem fog leállni amíg...szóval vagy nem lát valakit melletted, vagy nem mondod egyenesen a szemébe.-ezt nem rossz indulatból mondom egyszerűen csak férfi vagyok. Ismerem sok társam pillantását, agyi gondolkozását, hiszen nincs sok különbség olykor közöttünk.-Valaki tud úgy is rámenős lenni, hogy aranyosan csinálja azt és ne vedd komolyan.-jegyzem meg ahogy szusszanok egyet majd a szemeibe pillantok és következő megszólalására elmosolyodom szélesen. Ahogy hozzám ér lehunyom a szemeim és akaratlanul halk morgás tör fel belőlem ahogy a hajammal játszik.-Sosem kívántam nálad jobbat...Újra és újra elvarázsolsz vörös boszorkány...-morgom halkan ahogy kinyitom szemeim és az ő csodálatos kék szemeibe mélyedek majd megemelve kezemet finoman megérintem az arcát. Csak figyelem és nem tudom levenni az arcáról a tekintetem és ha nem zökkentene ki Mary talán ismét az ajkaira hajolnék mint tegnap este de felráznak a szavai és lassan visszaengedem magam mellé a kezemet és követve őt Hanssal sétálunk el az óvodától. Egymás mellett sétálva nem sokkal egy közeli parkot célunk meg ahova beérve leveszem a pórázt Hansról és a "menj" parancs szóval elengedve, hagyom had futkozzon, szaglásszon, szóval had éljen kicsit kutyaként. Mary kérdésére sóhajtok egyet és a kutyámat figyelem meddig megy el merre de végig a látókörömben marad.-Legális bolt. Van engedélyem minden. Szóval ezek már a svindlis ügyek...Tudom ez sem jobb és bármikor betévedhetnek fura alakok, de lassan már 4 éve működik a bolt és minden rendben folyik. Tudod jól milyen fegyver összerakási képességeim voltak...abban akartam helyt állni amit szeretek és meg is élek belőle. Szóval ez állt hozzám a legközelebb ami tiszta körökben is folyhat.-mondom el neki immár az egészet tudva, hogy nincs itt Hailie és Mary ismerte a régi időket. Ismerte Joeyt és azt is, hogy mire nevelt a mentorom. Persze azt nem tudja, hogy sikerrel járt velem mint követő utódja...De azt hiszem ez egy későbbi történet lesz amivel csalódást okozok majd neki...
Sose tudom, melyik döntésemmel teszek jót vagy éppen rosszat. Azzal, hogy Bret-et ilyen hamar visszaengedtem az életünkbe, hogy nem tudom félretenni az érzelmeimet, amiket iránta érzek... ezek egytől-egyig mind megrémisztenek. Nem élhetek örökké félelemben, s nem készülhetek fel arra sem, hogy mikor fog összedőlni az életem, valamiért azonban mégsem tudok megnyugodni. Ráfoghatnám arra, hogy a múlt kísért, de a szívem azt súgja, sokkal több dolog lakozik a felszín alatt, olyan dolgok, amelyeket egyelőre nem láthatok. De nem akarom, hogy a félelem átvegye az irányítást és hogy elszakítson Bret-től. Vagy Hailie-t Bret-től. De vajon miért érzem úgy, hogy óvatosabbnak kéne lennem? Amikor kettesben vagyunk, akkor kicsit könnyebb. Lehet azért, mert akkor Hailie-t biztonságban tudom, lehet, mert semmi sem vonhatja el a figyelmemet Bret-ről és így talán nagyobb betekintést enged az életébe. - Tudom, de ő is tudja, hogy nem lesz közöttünk semmi sem. Amúgy is megcsalta a neje, úgyhogy most épp nőgyűlölő korszakát éli. Engem csak azért tűr meg, mert Danny és Hailie nagyon jó barátok. - fejtem ki neki bővebben, hogy tudja pontosan, hányadán is állok Danny apukájával. - Úgyhogy ne féltékenykedj. - mosolygok rá kedvesen, s habár arra kérem, hogy tartsa kordában a zöld szemű szörnyet, azért a szívemnek mégis jól esik, hogy nem szívesen látna más karjaiban. Annyira édes, mikor ez a fajta morgás tör fel belőle, előidézi a régi időket, ilyenkor pedig kedvem lenne a nyakába ugrani és addig ölelni, ameddig csak engedi. - Adok majd én neked boszorkányt! - játékosan és gyengéden meglököm a vállát. - Hailie szerint a boszorkányok csúnyák és bibircsókjuk van, vaskalapot hordanak és gonoszak. Ilyennek látsz te is engem? - persze csak viccelődöm, jól tudom hogy értette, de szeretem ezt csinálni vele. Nem mellesleg ha véletlenül Hailie előtt hívna boszorkánynak, akkor a kislányunk minden bizonnyal egyből a védelmemre kelne. Na az lenne még egy felettébb vicces beszélgetés. - Elmehet így egyedül? Nem lesz baja? - aggódva figyelem Hans-t, ahogy a parkba érve némi szabadságot ad neki a gazdája. Aztán figyelmesen hallgatom a válaszát. Nem tér ki a válaszadás elől, hangjából süt az őszinteség, amit roppant mód értékelek. - Hát... örülök, ha azzal foglalkozol, amit szeretsz. És félre ne értsd, nem akarok beleszólni az életedbe, csak... aggódom. - tudom, hogy Bret nagyfiú és tud vigyázni magára, de az elmúlt huszonnégy óra bebizonyította, hogy az érzelmeim iránta kicsit sem csillapodtak és önző mód addig szeretném magam mellett tudni, ameddig csak lehet. Ha pedig történne vele valami, abba belehalnék. - Ugye biztonságos ez és nem fog bajod esni? - nem akarom ráhozni a frászt, hisz eddig is remekül boldogul nélkülem, de mint említettem: aggódom érte. - Viszont Hailie-nek kell majd vinnünk egy vízipisztolyt és azt mondani, hogy az a te boltodból van. - terelem el a témát némileg csendesebb vizekre. Nem kell, hogy már most az őrületbe kergessem az aggódásommal, meg nekem sem szabad túlzásba esni, mert a végén nem fogok majd tudni aludni. Vagy ami még rosszabb... a kórházban minden páciensben őt fogom látni és én fogok belepusztulni, ha egyszer tényleg őt pillantom majd meg az egyik hordágyon.
A park nyugis, kisüt a nap és kellemesen fúj a szél, a meleg pedig nem öli meg a testünket. Szóval élvezem a jó időt, és hogy ketten vagyunk Maryvel. Hallgatom amiket mond nekem és elnevetem magam a boszorkányokon amit Hailie gondol erről.-Persze csak is ilyennek látlak. Szeretem ha kibököd a vasorroddal a szememet miközben megcsókollak.-mondom ahogy rá nézek sötét szemeimmel és kék íriszeibe nézek kicsit rajta tartva szemeim világát ahogy megállok a fűben vele. A kérdésével kizökkent amit Hans felé kérdez mire a kutya irányába nézek ami futkozik a fűben és szagokat keres amiket követhet.-Ne izgulj, mindig van rá oka ha valamit nem úgy csinál ahogy mi szeretnénk. De ha ez megnyugtat nem megy el úgy, hogy ne legyünk a látókörében ahogy nekem is úgy kell mozognom, hogy a látó körömben legyen. Amúgy csak szólítani kell a nevén és azonnal visszajön.-mondom megnyugtatva Maryt, Hans nem fog semmi rosszat csinálni és vele sem fog semmi rossz sem történni. Ha pedig elfárad, úgy is visszajön hozzánk, jelezve, hogy köszöni szépen továbbiakban mellettünk marad. Hallgatom Maryt és mélyet szusszanok majd finom mosolyt engedek meg irányába.-Mary...-fordulok felé és finoman megérintem két oldalt a karjait kezemmel majd közelebb, húzom magamhoz és karjairól felvándorolnak kezeim arcára és két tenyerem közé veszem finoman, hogy végig a szemeibe nézzek.-Soha nem fog bajom esni..Miattad soha nem fogok bajba kerülni. Ez csak egy bolt, és tökös gyerek vagyok. Megvédem azt ami az enyém, és magamat is, hogy vigyázzak rátok.-suttogom neki ahogy a szemeibe nézek végig majd eltűröm pár kósza vörös tincsét és finoman tarkójára csúszik a kezem.-Esküszöm, hogy melletted fogok megöregedni 90 évesen...-mondom széles mosollyal az arcomon ahogy figyelem kék szemeit a kérdése után. Tudom, most bele nyugtatom, és minden napom mást hozhat majd, de...miatta leszek a legjobb és a legügyesebb, hogy soha ne kapjanak el, soha ne végezhessenek velem és soha ne essek a régi világ hibájába amit mi Wasingtonnak hívtunk. Halkan elnevetem magam ezen és végig gondom ahogy majd bemegyek egy játék boltba és hozok valami rózsaszín pisztolyt.-Azt hiszem meg tudom oldani.-mondom ahogy figyelem és hüvelyk ujjamat finoman végig húzom az arcán majd lehajolva adok neki egy finom csókot. Nehéz megállni, és eddig egyszer sem tudtam ellent mondani...De szükségem van erre. Szükségem van arra, hogy éreztessem vele mennyire hiányzott nekem és még mennyi minden van bennem vele kapcsolatban. Annyira szeretnék neki mindent elmondani azok után, hogy magára hagytam. Annyira szeretném tudatni vele mi történt, milyen volt Hailie születése, mikor tudta meg, hogyan viselte és minden ami Maryhez kapcsolódik. De most...rá van szükségem...
Jól esik végre kettesben tölteni vele egy kis időt, felidézni a régmúltat és elveszni kicsit az emlékekben. Nem törődni a problémákkal, a ránk leselkedő veszéllyel, sem pedig az elvesztegetett évekkel. Egyszerűen csak a jelenben lenni, amíg nem válik szükségessé másra terelni a szót. - Tudtam, hogy ez a szexepilem! - elnevetem magam, ahogy elképzelem milyen ostobán festenék egy igazi vasorral. A jókedvemet a Hans felé intézett aggodalmam szakítja félbe és szemeimmel máris vizslatni kezdem, hogy merrefelé kószál a kutyus. - Akkor jó. Jól betanítottad őt, igazán büszke lehetsz. - mindig is fontosnak tartottam, hogy a kutyáknak is legyenek határaik, amelyeket semmiképp sem léphetnek át, s jó látni, hogy Bret ilyen gondosan időt fordított arra, hogy Hans-nak is megmutassa ki is a falkavezér. Szeretem hallani, ahogy a nevemet mondja. Tulajdonképpen mindig is utáltam a Mary nevet, mert mindig ódivatúnak, réginek találtam és előbb képzeltem el egy idős néni arcát a névhez párosítva, mint mondjuk a sajátomat. Akkor kezdtem megszeretni, amikor Bret az életem része lett, hisz ahogy ő kiejti, annak van egy sokkal kedvesebb csengése, úgy pedig máris máshogy hangzik. Most is, amint a nevemen szólít és hozzám ér, kellemes bizsergés fut végig a karjaimon, sőt, a derekamtól is felfelé, egészen a tarkómig. - Ajánlom is! Mert ha bántódásod esik, akkor velem is meggyűlik majd a bajod, ezt megígérhetem! Nem szeretnék találkozni veled a sürgősségin úgy, hogy nekem kell összevarrnom téged. - idegesen billegek kicsit, nyelek párat, próbálom rendszerezni a légzésemet, hogy ne tűnjek komplett idiótának előtte. Főleg, mert ahogy megérzem, ahogy ujjai a tarkómra siklanak, abba még jóformán a térdem is beleremeg. Ezen pedig akaratlanul is mosolyognom kell, hisz úgy viselkedem, akár egy kis tini, akihez most először közeledik a kiszemeltje. - 90 évesen? Addig még van vagy 60 évünk... Biztos, hogy ki fogod bírni olyan sokáig mellettem? - persze csak viccelődöm ezzel. Nem tudnék túl sok okot felsorolni az ellen, hogy miért ne működhetne közöttünk ez hosszú távon. Egyedül a foglalkozása zavar, de mivel legális üzletről van szó, így nagyon sokat nem is kellene aggódnom miatta. El kellene engednem a rossz gondolatokat és hagyni, hogy végre jó dolgok történhessenek. De miért olyan nehéz ez? - Ezt örömmel hallom. - suttogom neki, de igazából már rég nem a rózsaszín vízipisztoly jár a fejemben. A kezeim eddig esetlenül lógtak mellettem, hisz valahogy velük próbáltam féken tartani magamat és talán ezzel igyekeztem némi távolságot is tartani. De elég egy apró lépése felém, egy kis érintés, egy lopott csók ahhoz, hogy a higgadtságomat vagy épp a korábban magamnak megfogadott "lassítani fogunk" szabályt egész egyszerűen elfelejtsem. Mohó vagyok és telhetetlen, hisz amint véget ér a csók, máris egy újabbat követelek. Kezem a tarkójára simul, ahogy ezúttal én hajolok közelebb hozzá és vonom bele őt egy újabb csókba. Nem érdekel, hogy ki lát minket, nem érdekel, hogy egy parkban vagyunk, semmi sem számít, csak az, hogy minél közelebb érezhessem őt magamhoz, s hogy minél többször élvezhessem az édes csókjait. Éppen ezért hiába tudom megállni, hogy az iménti csók lágy legyen és óvatos, s csak pár rövid másodpercig tartson... ismét és azonnal újabb csókba bonyolódom, ami viszont szöges ellentéte a korábbiaknak. Ez a mostani tele van szenvedéllyel, vággyal, szerelemmel és mindennek köszönhetően sokkal túlfűtöttebb, követelőzőbb is, mint az előzőek. Pont olyan, mint tegnap este a lakásomban, mikor szintén nehezen tudtuk féken tartani magunkat. Épp ezért, mikor már teljesen hozzásimulok a csók közben, megint kénytelen vagyok visszavonulót fújni. Pedig legszívesebben sose szakítanám meg a pillanatot, azonban itt sem a hely, sem az időpont nem éppen ideális. - Ne haragudj. - suttogom a bocsánatkérést, bár igazából magam sem tudom, miért is mondom ezt. Talán azért, mert nem tudok megállni egy óvatos, nyugodt csóknál és mindig fel kell borzolnom a kedélyeket? Talán. De szükségem van erre és legfőképpen rá. - Mindig elvesztem a fejem melletted... - nevetek, miközben megcsóválom a fejem, de fontosnak tartom, hogy tudja mi is zajlik le ilyenkor bennem, mert nem akarom, hogy azt higgye, nem tudok beszámíthatóan gondolkozni mellette. Mert tudok. Egyszerűen csak akarom őt és éppen ezért olyan nehéz megálljt parancsolnom magamnak. Főleg, mikor látom rajta is, hogy kb ugyanez ez a helyzet vele is. Én csak nem akarom, hogy a végén megbánja, hogy fejest ugrott valamibe, mert ha még egyszer bekövetkezik az, mint korábban és egy nap megint csak hűlt helyét találom, abba én belehalok. Tudom, hogy már többször kinyilvánította, hogy nem így lesz, a félelmem mégse múlik el olyan könnyedén. Megrázom a fejem, hogy elhessegessem ezeket a rosszindulatú gondolataimat, mert nem akarok olyan nővé válni, aki állandóan gyártja a saját kis elméleteit a fejében. Bret most itt van, engem tart a karjaiban, engem csókol, nekem pedig inkább ezzel kellene foglalkoznom. És ezzel is fogok, s ezennel egy újabb csókot lopok tőle, nagyon figyelve arra, hogy ezúttal óvatos és gyengéd legyek, s ne én legyek az, aki már-már letámadja a másikat. Amúgy is egy parkban vagyunk, nyilvánosan pedig nem illik ilyet tenni.
Eszembe jut mikor még randizgattunk és nagyon az elején voltunk a dolgoknak. Valahogy már akkor tudtuk, hogy valami nagyon is összeköt minket. Soha nem jöttem rá, hogy igazán mi is az és nem is tudom Mary tudja-e de nem kérdeztem meg tőle soha. Mégis ez a dolog most is él, hiszen úgy közeledünk egymáshoz mintha mindig is együtt gyűrtük volna le az éveket. Azt érzem, hogy nem is változtunk semmit csak..Mind a ketten megkomolyodtunk, nem félünk a világtól és lett egy gyönyörű kislányunk Hailie. Egyszerűen annyira csodálatosak ketten én pedig nem voltam ott mikor szükségük lett volna rám. Ezt pedig örök életemre bánni fogom: De valahol azt érzem, ha nem mentem volna el nem komolyodok meg úgy ahogy most, nem járom meg Irakot és valami olyasmit láttak volna rólam amit soha nem akartam volna megmutatni nekik.-Te magad vagy egy szexepil.-vigyorodom el ahogy szemeibe nézek és pár vörös tincsét eltűrve simítom meg az arcát.-Hans egy nagyon hálás kutya. Szeretném minél szebbé tenni az életét.-jegyzem meg ahogy megdicsér és finom mosoly szalad az arcomra. Ahogy megnyugtatom a válaszai vigyort fakasztanak az arcomra de már tudom, hogy mindketten teljesen másra koncentrálunk. Főleg mikor akaratlanul is de közelebb hajolok hozzá és ismét egybe forrnak ajkaink. Azt hiszem soha nem lesz az övéhez hasonló csókban részem. Sok lányt elcsavartam azóta való igaz de Mary mindegyiknél különlegesebb. A vele való érzést nem akarom elcserélni semmire se. És ahogy utánam kap nem állok ellen és kissé bele bolondulva mennyire is kívánom simítok derekára. Szeretem a szoknyát ilyen helyzetben nagyon is praktikus, de a helyszín nem éppen. Valahogy mégis annyira meg akarom érinteni a bőrét, örömöt akarok neki okozni. A csókjaink egyre szenvedélyesebb én pedig jobban szorítom magamhoz míg nem feszülünk egymásnak mint tegnap éjjel. Bele is morgok a csókba, hogy bizony basszus de Mary....rohadtul kívánlak...Nem akarok tőle elszakadni és le akarom szarni az egész távolságtartást és "lassú víz partot mos" teóriát de végül eltávolodik tőlem és halkan zihálva hallgatom ahogy bocsánatot kér tőlem.-Semmi baj...te is hiányzol nekem.-mondom ahogy szemeibe nézek és azért valahol ezt a nadrágomban is érzem de persze ez nem azt jelenti, hogy ki fog szakadni az ágyékomon a nadrág. Egyszerűen csak...kissé beindultam.-Azt hiszem én amióta csak ismerlek még a gondolatodtól is vágyakozok.-Emelem fel egyik kezét és finom csókot lehelek csuklójára miközben a szemeibe nézek ajd finoman megharapom a bőrét. Nem hagyok nyomot csak azt akarom, hogy érezze azt a bizsergést. Azt amit minden együttlétünk okozott mindkettőnkben. Nem engedem annyira eltávolodni csípőjén tartom a kezem és szolidan de ujjaim lefele simítanak testén és ahogy újra megcsókoljuk egymást szabad kezem hajába túr kicsit de igyekszem visszafogottabban élvezni a pillanatot. Lassan elengedve ajkait homlokomat az övének érintem és lehunyom kicsit a szemeim élvezem az illatát ami körbe leng engem és finoman cirógatom derekát mind a két kezemmel.-Milyen volt..amikor megtudtad?-kérdezem csendesen és kivételesen itt most Hailie fogantatására gondolok. Vajon mit érzett akkor, és hogy élte meg. És én miért nem voltam ott. Talán ha megtudom időben, elmondom Marynek miért is megyek el és ha akar jöjjön velem...De akkor tudtam, hogy az a helyes ha nem mondok neki semmit és egyszerűen elmegyek. Joey halála egy intő jel volt nekem és ez azt jelentette, hogy őket el kell engednem...De most itt van. Velem. Én pedig kissé be vagyok rá indulva de első sorban most azt szeretném tudni mi történt vele azokban az években, meg a kislányunkkal.
Akaratlanul is belegondoltam abba, milyen lett volna, ha annak idején Bret nem lép le mellőlem, hanem velem marad. Talán még ma is együtt lennénk? Talán már rég szétmentünk volna? Ugyan szerettem volna abban hinni, hogy a szerelmünk túlélte volna a nehéz időszakokat, most valahogy mégis örültem annak, hogy így alakult az élet. Rettentően dühös voltam rá, amiért szó nélkül elhagyott, de annyi év után most először érzem azt, hogy ennek így kellett lennie. Hiszek a sorsban és abban, hogy talán így volt előre megírva a csillagokban. Habár nem akarom, hogy azt higgye, most bármit is ráerőltetek, mégis boldoggá tesz annak a gondolata, hogy a külön töltött évek után most majd valami sokkal jobb következik. Lehet, hogy túlságosan naiv vagyok és jobban megégetem majd magam, mint azelőtt bármikor, de vállaltam az ezzel járó kockázatot. Újra és újra elcsábulok a közelében, s tényleg igen nehezemre esik távol tartanom magam tőle. Jól esnek a csókjai, az érintései és azt kívánom, bárcsak az egész világ megszűnne körülöttünk. De mivel tudom, hogy a kívánságomat lehetetlenség lenne valóra váltani, így nehezen, de mégis erőt véve magamon kicsikét elhúzódom tőle. Elmosolyodom azt hallva, hogy én is hiányzom neki, s apró bólogatásokkal jelzem, hogy nekem is nehezemre esik meglenni nélküle. Eddig is éreztem minden nap a hiányát, de amióta felbukkant a lakásomban, ez a hiányérzet csak a százszorosára fokozódott. Valószínűleg azért, mert most már csak egy karnyújtásnyira volt tőlem és nem száz meg száz mérföld választott el bennünket egymástól. Érzem, hogy visszafogja magát, hisz csókjai sokkal óvatosabbak, s némileg én is képes vagyok türtőztetni magam, egészen addig a rövid pillanatig, amíg a hajamba nem túr. Ez régen is hatással volt rám, így most is arra késztet, hogy újfent én legyek az, aki követelőző, telhetetlen tempóra kapcsoljon, de addig jó, míg kettőnk közül valamelyikünk észnél van s még időben képes megálljt parancsolni. Kezeimet összekulcsolom a tarkója mögött, hozzásimulok és kiélvezem ezt a kis meghitt összebújást. Ami ugyan még mindig nem a legmegfelelőbb helyszínen történik, de így talán még elviselhetőbb látványt nyújtunk azoknak, akiknek kíváncsi pillantásai ránk tévednek. - Azt, hogy terhes vagyok? - kérdezek vissza, feleslegesen, hisz igazából mást nem is érthetne ez alatt a kérdése alatt. - Ijesztő. - suttogom, de mivel valószínűleg nem egy szavas választ vár, így igyekszem összeszedni a gondolataimat és kicsit bővebben kifejteni a válaszomat. - De főleg azért, mert nem tudtam, hova mehetnék vagy hogy egyedül képes leszek-e ezt végigcsinálni. Bár az alternatív megoldások szóba se kerülhettek. Mivel tőled volt a baba, elképzelni se tudtam nélküle az életem. Úgyhogy... búcsút mondtam washingtoni Mary-nek és lett belőlem a mostani Mary. Alice barátnőmre nem tudom emlékszel-e, de ő nagyon sokat segített. Ő Hailie nem hivatalos keresztanyukája is. És nélküle tényleg nem ment volna. Sokszor nagyon nehéz volt és rengeteget sírtam, állandóan megkérdőjeleztem, hogy vajon jól csinálom-e amit csinálok, de végül is... azt hiszem viszonylag jól boldogultunk. - vonok vállat és ráemelem nagy szemeimet, miközben némileg lazítok az ölelésemen s talán még egy kicsit el is távolodom, de csak azért, hogy jobban láthassam az arcát és a reakcióit. - Te hogy élted meg, mikor tegnap este rád zúdítottam, hogy te vagy az apja? - végtére is eléggé furcsán közöltem vele, hogy van egy kislánya. De talán érezte... hisz ő is olyan egyszerűen kérdezett rá, mintha mindig is nyílt titok lett volna ez előtte. Mindenesetre kíváncsi voltam, mennyire viselték meg a hírek. - Csalódott vagy, amiért már nem vagyok olyan, mint amilyen Washingtonban voltam? - ez a kérdés már régóta szöget ütött a fejemben, de nem volt merszem megkérdezni. Eddig.
Olyan csodálatos, és szeretem. AZ enyém még mindig ennyi év után. Olyan jó érzés és én ott hagytam. Annyira fáj de mégis jó. Szeretem. Az egész park végig néz egy hosszú csók harcot de valahogy ez sem érdekel. Vágyok rá, rohadtul kívánom és vele akarok lenni. Finoman csókolom már a vége felé és lehiggasztom az agyamat ahogy lassan eltol kicsit magától én pedig szemeibe nézve simítom meg az arcát. Hallgatom amit mesél nekem és közben Hans visszatér hozzánk és lihegve leül mellénk majd eldől, hogy elfáradt és most már haza vihetem. Le pillantok a kutyára féloldalasan elmosolyodom majd visszanézek Mary-re és ahogy a kérdésemre válaszol eltűnik a mosolyom. Elmeséli mit érzett én pedig közben hallgatom finoman simogatom és figyelem miközben az arcát figyelem. Miattam...Végig gondolom, hogy is sikerült Hailiet összehoznunk.-Akkor este történt mikor át mentem hozzád és nem mondtam semmit csak..veled akartam lenni. Igaz?-kérdezem. Akkor tudtam meg, hogy Joey meghalt és egy részt kétségbeesésemben és elveszett érzetem mellett fogalmam sem volt, hogy hova menjek igazából és mit tegyek. Fogtam magam és Maryhez mentem mert vele akartam lenni. Vigyázni akartam rá mert nem tudtam mit tegyek. Hogy vajon engem is megkeresnek és ha megkeresnek akkor legalább Maryvel töltsem az utolsó estémet. És puff, Joey emlékére összehoztuk Hailiet. Bár nem tudom, vajon Mary mit tud Joey-ról mert én akkor nem tudtam elmondani semmit: Egyszerűen csak...nem tudtam elmondani neki azt amit akkor éreztem és ami lejátszódott. Dühös, elveszett és fiatal voltam..Túl fiatal. A barátnője említésére elmosolyodom. Sosem kedvelt a csaj, hát ha megtudja, hogy megint itt vagyok Mary közelében.-Jó keresztanyát választotál.-puszilom homlokon és szabad kezemmel átfonom a derekát. A kérdésére kicsit hátrébb lépek és elgondolkodva nézek el a messzeségbe és pár percig csak figyelem a parkot a benne közlekedőket más kutyásokat.-Igazából amikor találkoztam vele..annyira nem volt kérdés...Ahogy beszélgetett velem, megismerhettem pár jellemzőjét és persze nézhettem őt. Annyira olyan mint te de valahol olyan kis flegma mint én és...egyszerűen tökéletes.-mondom halkan ahogy Hailie képét látom magam előtt tegnapról.-Amikor meg kimondtad az csak egy megerősítés volt az igazságra...Soha nem gondoltam volna, hogy lesz egy lányom...egy ilyen szépség.-pillantok rá.-Csodálatosak vagytok mindketten.-suttogom és csókolok finoman az ajkára utána. Aztán ismét kérdez tőlem én meg szemeibe pillantva pislogok párat.-Úgy nézek ki mint aki csalódott?-kérdezem homlok ráncolva.-Gyereked lett Mary és a változás néha nagyon is jó.-simítom el pár vörös tincsét.-Ugyan úgy szeretlek mint akkor.-suttogom neki majd arcára puszilok és a kutya felé fordulok aki ezerrel liheg mellettünk és a fejét forgatva néz körül. Rá teszem a pórázt majd Marynek a kezemet nyújtom.-Haza kell vinnem már kezd neki meleg lenni és biztos elfáradt, eljössz velünk haza?-kérdezem ahogy finom mosolyt engedek el irányába.
- Igen, azt hiszem. - nem tudtam volna pontosan megmondani, mikor is fogant meg Hailie, de mivel az volt az utolsó együttlétünk, előtte pedig volt egy viszonylag hosszabb kihagyásunk, így mégse maradt más opció, ami esetleges dátumként még felmerülhetett volna. - Nagyon sokáig mérges voltam rád, amiért csak úgy eltűntél. És ez még tegnap is érezhető volt, tudom... De igazából nem haragszom és erre viszont csak most jöttem rá. Talán jót tett, hogy az elmúlt éveket nem együtt töltöttük. De a jövőben nem szeretnék még egyszer ilyen hosszú ideig távol lenni tőled. - vallottam be neki, s egy belső hang vészjelzéseket küldd felém, mert azt hiszi, korán jött a beismerő vallomás. De szerettem és most is szeretem. Ezen pedig soha, semmi nem fog változtatni. - Igen, ebben igazad van. Egyszerűen tökéletes. - elmosolyodtam, ahogy Hailie került szóba és a szívemet boldogság töltötte el, miután hallottam, hogy egy fél napos ismertség után Bret is milyen elvarázsoltan beszélt róla. Mindig is erről álmodtam, hogy ilyen hamar egymásra találjanak. - Lassan azt is kitalálhatnánk, miként mondjuk el neki, hogy te vagy az apukája. Nem kéne tovább húzni a dolgot, így is nagyon sokszor kérdezett már rólad... Persze csak akkor, ha neked sincs ellenedre. - hittem abban, hogy ezúttal Bret tényleg az életünk részese marad, így felesleges lett volna még tovább húzni az időt. Így is már éppen elég időn át kellett Hailie-nek nélkülöznie az apukáját. - Én is szeretlek és el sem tudom mondani, mennyire hiányoztál. - szörnyű volt nélküle tölteni a mindennapokat, amikor Hailie arcvonásaiban folyton folyvást felfedezni véltem Bretet. De végre itt volt és többet nem kellett nélkülöznünk őt, többé nem kellett egy ilyen fél életet élnünk. A családunk így vált teljessé, hogy ő felbukkant az életünkben. A kérdésén valamiért elgondolkozom, de igazából nem tudtam volna megmondani miért is hezitáltam. - Persze, szívesen. - megfogtam a kezét és elindultam vele meg Hans-szal, hogy mielőbb elérjük Bret otthonát. De az úton sem kíméltem őt a kérdéseimmel. Még talán sok is jött egyszerre, éppen ezért a kérdések után, nyomtam egy lágy csókot az arcára és bocsánatkérően rebegtettem a pilláimat, hátha ezzel válaszra bírom. - Merre laksz egyébként? Messze van innen? És régóta élsz New York-ban?
Szeretnék neki mindent beismerni miért is mentem el, hogy tudja az igazságot Joey-ról azt, hogy most az aki mentorom gyilkosa engem is az ügyei hálójába sző és ha nem játszok vele könnyen az életemmel játszok és velük. Elmondhatnám neki, mennyire rettegek attól, hogy elveszik őket tőlem. Minden nap rettegek, hogy Diego hatalmat gyakorol felettem és olyasmit fog tenni ami őket is súlytja mert félek nagyon is tudja Mary és Hailie az én egyetlen kincseim, ebben a mocskos világban. A szavai megmosolyogtatnak és finoman az arcára simítva adok egy puszit az ajkaira.-Már nem megyek el sehova se. Veled maradok.-Kétségek és gondolatok ide vagy oda úgy tudom őket a legnagyobb biztonságban tudni, ha mellettük vagyok és vigyázok rájuk. Soha senki nem üldözhet már el erről a helyről. Bármi áron megfogom őket védeni. Ahogy azt mondja Hailienek meg kéne tudnia én vagyok az apukája pislogva figyelem és elgondolkodom, hogyan is lehetne elmondani mazsolának az igazat.-El mehetnénk Staten Islandba ott van egy egész szép kis majális szerűség. Óriás kerék, körhinta meg vattacukor amit csak megkívánhat egy kisgyerek. Talán ott kéne elmondani neki..Segítene a szórakozás számára. Bár lehet tévedek hiszen csak 2 napja ismerem te tudod jobban mi való neki.-mosolygok rá és a szemeibe nézek.-Ez csak egy ötlet később is megnézhetjük hiszen minden pénteken vannak nyitva.-gondolom végig. Sokszor láttam és néha lett volna kedvem bemenni, de egyedül? Minek is...Magamhoz ölelem mikor viszonozza a szavaimat és a hajába csókolok finoman majd lassan elengedve intézem Hanst és felé nyújtva a kezem figyelem ahogy megfogja az enyémet és finoman megszorítom. Szélesebb lesz a mosolyom majd elindulok vele ki a parkból és a kérdések hada úgy rohan le mintha most randiznánk először. Kicsit meglepődve nézek rá majd halkan elnevetem magam ahogy ő is rám néz.-Ne haragudj, csak az jutott eszembe mikor először randiztunk és akkor is minden kérdést nekem szegeztél én meg...annyit mondtam, hogy "igen".-nevetek ahogy visszagondolok rá majd magunk elé nézek.-Nincs messze a lakásom inkább a kikötők mellett meg a partokhoz közel vagyok. Szeretem a tenger illatát reggelente meg úgy ez volt a legnormálisabb lakás mikor ide jöttem. Kb. egy 30-35 perc gyalog de motorral 10 perc sem.-mondom ahogy szemeim sarkából rá pillantok. Az utolsó kérdésre elgondolkodom de nincs okom ami miatt ne mondhatnék igazat.-Ide jöttem Washington-ból de fél évet sem voltam itt mikor katona lettem és Irakba küldtek. Ott 5 és fél évig szolgáltam majd haza jöttem. Egy darabig még orvosokhoz küldtek a mentális állapot vizsgálása miatt de hamar utamra engedtek. Aztán megcsináltam a boltot és azóta így élek.-mondom ahogy figyelem majd ismét magunk elé tekintek.Az már egy másik mese, hogy a bolt anyagi háttere az elején honnan is jött de amint vissza jöttem Irakból hamar megkeresett egy pár olyan alak akik immár tudták nem az a zöldfülű kölyök vagyok mint régen Joey oldalán.Azzá váltam amivé a mentorom végig tudta, hogy válni fogok...Joey halála indított el véglegesen ezen az úton.
Kezdőlap
