if i die bring flowers to my funeral, but black ones, dead ones, ones that are decaying for i need no pleasantires in death
Nem nagy titok, hogy nem vagyok valami bőbeszédű munka közben. Ami viszont meglepő, tekintve, hogy a bartenderek nagyrészt abból élnek, hogy ledumálják a nőkről a bugyit a férfiakba pedig folyékony bátorságot öntenek. És a Scrappy Bird tele van ilyenekkel. Kifejezetten nagy százaléka a vendégeknek azonban nem akar mást, csak egy-két pohárka mellett kibeszélni a munkahét nehézségeit, az otthoni gondokat vagy a szakítást. Na, ebben vagyok én profi. Tökélyre fejlesztettem a csendben, együtt érzően mosolygást és a vállveregetést. Ha ez a szuperképességem, annak elég béna, de a bankszámlám nem panaszkodik. Mindez viszont azt is jelenti, hogy megmaradok a pult hátsó felében, ahol nem ritkán az erősen illuminált tagok is tartózkodnak. Velük nem szeretek összetűzésbe kerülni. Több okból is. Egyrész az önkritikám elég egészséges ahhoz, hogy felmérjem, New York férfipopulációjának legalább háromnegyede, de egy nagyra nőtt tinédzser is simán eltöri a karom. Másrészt, a konfliktusok, csak rossz időkre és rossz emberekre emlékeztetnek, akik elől a kontinens másik felére menekültem. Nincsen szándékomban újra élni a régi emlékeket. A mai este biztosan nem kapta meg a ’hagyd Remit békén’ üzit. Egyenesen óráról jöttem dolgozni, ami azt jelenti, hogy nem volt időm lezuhanyozni és a fejem még mindig valahol a plaszterpor és az akvarellfesték között repdes. Meg azt, hogy az állam alatt, kényelmesen ott vigyorog egy festékfolt, amit nem vettem észre mikor átöltöztem. Elnézve a mai társaságot, senki nem fog zavarni. Szerda este van, a közönség lassú és csak a rendszeres vendégeink meg egy-két fiatal társaság dorbézol még. Nem volt ma szerencsém a vendégekkel, a borravalóm is siralmas lesz az este végére, de nem nagyon érdekel. Csak az ágyamat szeretném már viszont látni. Már közel járunk a záráshoz, amikor az egyik társaság jobban felemeli a hangját, mint azt illő vagy ajánlatos lenne. Nincs kedvem balhézni, balhéztam én már eleget életemben, de körülnézek és már csak a lányok maradtak a pult mögött. Tekintve, hogy mégis valamiféle férfiegyed lennék, gondolom nekem kéne rendezni a dolgot. Bár, Jessica bicepsze lehet kétszer vastagabb az enyémnél. Mindegy, legrosszabb esetben haza viszek egy monoklit. Ezen a ponton már kit érdekel. „Figyeljetek, ezt egy kicsit halkabban, vagy odakinn intézzétek, oké?” Lépek oda a társasághoz. Öten-hatan vannak, és valószínűleg mindegyik ki tudná törni a nyakam, ha nagyon akarná. Nincsen kedvem ma kirakni őket a bárból. Valószínűleg az ő számlájuk a leghosszabb ma este, és ha felbaszom őket, simán kisétállnak fizetés nélkül. Nem az első alkalom lenne, hogy egy hasonló társaság „elfelejtette” rendezni a számlát. Amilyen gáláns idióta vagyok, biztos magamra vállalnám a kiesést. Persze, a lányoknak a pénz miatt van szükségük a munkára, nekem azért, hogy addig se legyek egyedül a lakásban, amit utálok, olyasmin merengve, amit már úgysem változtathatok meg. Nézek nagy szemekkel a társaságra, várva, hogy melyikük a legjózanabb, hogy legalább a jelentlétemet észrevegye.
Olyan nincs, hogy verekedés közben futballmeccs tör ki?
Alapvetően gyűlölök balhézni, de vannak olyan helyzetek, amikor ezeket elkerülni nem kifejezetten egyszerű. Mivel elég hamar találtam egy bárt, ahol fixen fel tudok lépni többször is, nem feltétlenül akartam magam kirúgatni, mégis... Vannak pillanatok, amikkel nem feltétlenül tudok mit kezdeni, mert olyasmi dolog miatt kötnek belém, amiről nem feltétlenül tehetek. Ilyen volt ez a mai estén is, amikor egy fellépés után gondoltam azt, hogy megérdemlek egy hideg sört... Amit a pultban dolgozó, csinos hölgyike is úgy néz ki így gondolt, mert ahogy helyet foglaltam, lökte is elém a korsót, mert már voltam itt párszor, és lassan az egész személyzet tisztában volt a ténnyel, hogy mit hogyan fogyasztok a bárban. Általában nem is engedték, hogy kifizessem, mert egész jó kis közönséget tudtam idevonzani, most viszont nem volt kedvem dumálgatni a csajjal, így inkább arra gondoltam, hogy leülök az egyik kis sarokba, elkortyolgatom a sörömet, aztán hazamegyek. Nem volt itt most senki olyan, aki miatt maradtam volna, ezért szerettem volna hazamenni, mert eléggé fáradt voltam, holnap pedig (sajnos) lesz olyan órám, amiről nem hiányozhatok. Az előző félévem nem sikerült túl jól, vagy öt tárgyból megrántottak végül, mert a félév során sajnos a zenélés és a bulizás a tanulás rovására ment... Ergo folytattam ugyanazt, amit a középiskolában abbahagytam. Mindenesetre most semmi ilyesmi célom nem volt, éppen ezért is lepett meg, amikor az egyik asztalnél félhangosan kritikát fogalmaztak meg a kinézetem ellen, és már hallottam is a „tuti buzi” sztereotípiát.... Pedig nem, nem vagyok az, és nem is szándékozom férfiakat meghágni hátulról, mégis azt éreztem, hogy valamiért nagyon le akarnak húzni... Holott semmit sem tettem. Pontosan ezért is álltam fel, és léptem oda – a sörömet otthagyva amúgy – az asztalukhoz, és kopogtattam meg az egyik srác vállát, aki valamit kibaszottul viccesnek talált. - Mi a probléma? – tettem fel végül a kérdést, amire egyből pattan is fel a helyéről és kidüllesztett mellkassal páváskodott előttem, amire csak felvontam a szemöldököm. Persze körülötte a legtöbben rá is kezdtek a további buzizásra, kritizálva a rajtam lévő öltönyt, én pedig csak felszegett állal közöltem velük a következőt. - Valószínűleg előző életetekben ritka nagy csórók voltatok – ugyanis a rózsaszín, mint köztudott az elfajzott világunkban még a férfiasság és a gazdagság színeként szimbolizált. Én pedig csak feltenném a kérdést: ha egy férfi nem viselhet rózsaszínt, egy nő miért teheti meg ezt? Na mindegy... Ekkor lépett oda hozzánk az amúgy full vékonyka srác, aki még nálam is gázosabb volt alkatilag... Szerintem lazán elvertem volna, ha úgy van, de egyelőre nem volt kedvem ilyesmihez, csak egy halk horkanás következtében pillantottam rá. - Én ugyan nem tettem semmit – mondtam neki, és talán a hangom egy kicsit fennhéjazóbb volt a normálisnál – ők kezdtek el sértegetni. Nem igazán van mit megbeszélni kint. Vagy szerentél te beszélgetni egy kicsit? Fogalmam sincs mi ütött belém abban a pillanatban, talán a fáradtság miatt mondhattam ezt neki, mindenesetre a hat melák rögtön elhallgatott, és csendesen figyelni kezdte, hátha valami fejlemény lesz még a dologgal kapcsolatban.
Kezdőlap
