A bátyám mindig is úgy gondolta, hogy mindent jobban tud. Sóhajtva pakoltam be a táskába a karabinereket, miközben a szemüvegén túl méregetett. - Biztos, hogy jó a cipőd és nem fog csúszni? Eve, inkább menj falat mászni, mint hegyet, tudod.. az biztonságosabb és nem vagy egyedül, tudnak rád figyelni, a kötéllel is biztosítják azt, hogy meg ne sérülj. Viszel elegendő vizet? Legyen nálad energiaszelet is, ha leesne a cukrod - sorolta, miközben a lakásban balra és jobbra vándoroltam, mint a mamutok, csak nekem a ruháimra és a felszerelésre kellett most gondolnom. A magasabb levegőn hűvösebb lesz, ezért egy kabátért nyúltam be a szekrényembe, amikor megint megszólalt: - A kocsit bérelni fogod, ugye? Megnéztél minden papírját? Mikor volt műszakin? - bosszúsan sóhajtva álltam meg a mozdulatban csípőre tettem a kezeimet és szembe fordultam vele. Most komolyan úgy fog velem beszélni, mintha egy tapasztalatlan kis csitri lennék? Ennyire nem bízik bennem? - Ha még egy kérdést felteszel, esküszöm kiraklak a lakásból -fortyantam fel, de aztán a sóhajommal tova is tűnt a hirtelen mérgem. Csak nem veszhetek össze a bátyámmal azért, mert félt, nem igaz? - Minden rendben van mindennel. Az autó is szuper, a cipőm is bírja a strapát, és hidd el, ha meg is sérülök, el fogom tudni látni magam. Emlékszel? Szakápoló vagyok, nem fogok sikítva elszaladni egy kis vér látványától. Ha egy medvével találkozom, nem fogok elfutni előle, hogy csalinak használjam magam - pakoltam a szívem fölé teátrálisan a tenyeremet. - Esküszöm neked, cserkész becsszóra - robbant ki belőlem a nevetés, mert a végére már láttam, hogy a szemeit megforgatva értette a célzást. Tééényleg jól leszek. És nem egyedül fogok nekiveselkedni a hegynek, lesz, aki vigyázzon rám. Hellyel-közzel. Úgy kellett leimádkoznom arról a feltett szándékáról is, hogy minden fél órában hívjam. Amikor épp a kezeimmel egyensúlyozok, nem fogok tudni hívást kezdeményezni. Ráadásul nem is tudtam pontosan, hogy a hálózati lefedettség mennyire volt jelen a hegyen. Jobb felkészülni arra, hogy elveszek az éterben pár órára, mint azon bosszankodni, hogy már megint nincs térerő. Egy órával később már a buszon voltam, hogy a Catskill-hegység felé vegyük az irányt, aztán pedig az autóba ülve parkoltam le a Fordot a hegy lábánál.
○ • ○ • ○
A távolban a hegy a lankásabb részek fölé magasodott, mint egy rémisztő nagytestvér, óvón, fájdalmas csodálattal övezve, a nap reggeli fényeiben megfürösztve. Éreztem, ahogy a vér az ereimben hevesebben zubogott végig, a tenyereim izzadtak a kormánykeréken, és az addig dúdolt zene dallamai is elhaltak az ajkaimon. Futva oldalra sandítottam a hátizsákom felé és ebben a pillanatban elbizonytalanodtam, hogy valóban mindent bepakoltam-e. Van vized elég? Viszel energiaszeletet? Fertőtlenítőszer? Sebtapasz? Bosszúsan emlékeztem vissza a bátyám sürgető kérdéseire. Gyűlöltem, ha ezt csinálta. Kicsiként mindig azzal szívatott, hogy visszakérdezett, bezártam-e az ajtót. Képes voltam a buszmegállóból visszaslattyogni a házunkhoz, hogy megnézzem. Az esetek 100%-ában sikerült bezárnom, ő meg jókat vidult azon, hogy pillanatnyi aranyhalat játszottam. Lekapcsoltam a rádiót, aztán leállítottam a motort is, csak hogy a vezető oldali ajtót kinyitva kiszálljak az autóból, megmozgatva a törzsemet kicsit, nyújthassam az alig elmacskásodó végtagjaimat. Nem voltam ahhoz szokva, hogy órákon keresztül üljek, már csak a munkámból adódóan is állandó Duracell-nyuszi voltam. Szerencsére a tízre megbeszélt időpont helyett már kilenckor ott virítottam a hegynél. A motor hangja annak közeledtével egyre inkább betöltötte a tisztás néma zajait, a fenekemmel támasztottam meg a kocsi ajtaját, ahogy megvártam, hogy leparkoljon mellettem Mason, és csak akkor mosolyogtam rá.. leginkább fel, amikor lekászálódott a motorról. Még mindig hatalmas dög volt, el se értem volna az ülésről a kormányt. - Jó reggelt - így délvíz idején. Vagyis inkább tíz felé jártunk még, a reggeli ébresztő a bátyámtól felért egy kínzással. - Sose tudom kiszámítani, hogy mikor fogok nagyon előbb ideérni - sóhajtottam fel, kinyitottam az ajtót is, átmásztam szinte a beltéren, hogy a megpakolt, minden jóval teletömött hátizsákomat áthúzzam egy halk nyögés kíséretében az anyósülésről a kormány előttire. - Ha esetleg szarvast is ejtenénk menet közben, talán ahhoz nem lenne felszerelésem. Túl nagyok a nyársak - nevettem fel halkan, bolondozva. Eszembe se jutott volna állatokat bántani, az embereket is minduntalan meg akartam menteni. Az állatokat még inkább. - Indulhatunk? - a hegy gyomra felé. Mint Willie Fogg. Csak nem lefelé terveztük a lépteinket, hanem felfelé. Life is like a hurricane, ducktales, ooh ohhh - jutott eszembe hirtelen ez a zenerészlet, akaratlanul is megköszörülve a torkomat. Inkább erre lépegettem, mint mondjuk egy Evanescence-érfelvágós dallamra.
Izgalmas napnak néztünk elébe. Már rég nem volt alkalmam kiszakadni a városi forgatagból, szóval nagyon mehetnékem volt már. Evelynnel úgy terveztük megmásszuk az egyik közeli hegység egyik közepes méretű hegyét. Régen sokszor csináltam ilyet,de mióta a leszereltem a seregtől kevesebb lehetőségem adódott elszökni New Yorkból és életveszélyes dolgokat csinálni. Aznap reggel még benéztem a bárba, és mindent lecsekkoltam hogy rendben legyen, mindenki beért és rendben vagyunk. Bár éjszakai bár voltunk nappal is üzemeltünk kávézóként, így még több bevételt lehetett kitermelni, ilyenkor általában én nem voltam benn csak az éjszakai órákban szoktam beugrani a pultba amikor a legnagyobb a forgalom. Úgy látszott, minden a helyén van. Összepakoltam a katonai málhazsákom, aztán felültem a motorom és izmos gázt húzva indultam meg a város utcáin, hogy minél gyorsabban kiérjek. Nem telt bele fél órába és már a város határában húztam kifelé. Tudtam hogy tíz környékén kell odaérnem, így nem siettem, 8:30 körül járt az idő és másfél óra alatt kényelmesen oda tudtam érni. Amint kiértem a ”városi környezetből” végre kicsit el tudtam engedni magam és húzni a sebességet neki, élvezve ahogy a hajamba és a szakállamba kap a szél. Ez az érzés mindig eltöltött egy féle szabadság érzettel, talán pont ezért is imádtam ennyire ezt az utazási formát. Sok volt katona társammal beszélgettem mostanában a közösségi médián keresztül és valahogy mindegyikük motorozni kezdett, még azok is akik előtte soha nem ültek egyen se. Talán a seregnek is van valami hatása erre, nem tudom. Ahogy közelítettem a hegy fele egyre jobban kezdett hűlni a levegő, hisz az út is egyre feljebb vezetett. Mikor már közel jártam a megbeszélt helyhez lelassítottam, majd pár perc múlva kiszúrtam az autót és a lányt aki az ajtót támasztotta. - Jó reggelt, remélem nem várattalak meg nagyon. - Köszöntöttem egy laza kis mosollyal, aztán lerakva a sisakot letámasztottam a motort, és leszállva kihúztam magam. - Add csak ide, segítek - Ajánlottam fel, miközben ha engedte átvettem tőle a hátizsákot felcsapva a magamé mellé, s közben utolsó simításként lezárva járgányom és elrakva a kulcsot. - Ha szarvast ejtenénk, akkor kénytelenek lennénk itt tábort verni és megvacsorázni. - Válaszoltam neki, persze hallható volt a hangsúlyból hogy nem gondoltam komolyan a dolgot, nem bántottam magam sem állatokat. A légynek sem tudtam ártani míg nem kerültem ”Fight or Flight” módba, és azt előbb tudnám egy medvével elképzelni, mint egy szerencsétlen szarvassal. - Készen állunk, azt hiszem. - Bólintok, miközben fogva a táskákat megindulok a hegy lábához. Valójában nem öltöztem túl, csak egy póló, egy pulcsi egy vékony kabát és egy melegítőnadrág volt rajtam sportcipővel. Aznap nem volt vészes az idő ezért inkább a mászáshoz megfelelő öltözetre koncentráltam, mint hideg ellen. - Mi történt veled? Mostanában ritkán jársz a Fortune felé. Azt hittem teljesen elvesztél vagy elköltöztél. - Kezdek közben a beszélgetésbe, mivel tényleg hónapok óta nem volt a bárban és meglepődött mikor felhívott hogy hegyetmászni lenne kedve, de természetesen egy ilyen kihívásnak nem mondhattam ellent. - Csak nem valaki megsértett, vagy rosszat mondott neked ott? Mert ha igen, szólj és beszélgetek egyet vele. - Mosolyogtam rá, és közben két játékos boksz ütést imitáltam a levegőbe, aztán sétáltam tovább míg lassan megérkeztünk a mászás kezdőpontjához.
Valójában nem engedett annyit a gerince, hogy centikkel meghosszabbodjon a teste, mégis úgy tűnt, mintha legalább T-Rex nagyságúvá nőtte volna ki magát, ahogy kihúzta magát. Istenem, még mindig törpének éreztem magam mellette, holott komplexusaim a magasságom miatt sosem voltak. - Én érkeztem túl korán ide, te tökéletesen pontos voltál most is - az igazat, csakis az igazat vallottam be neki, és tényleg így volt. Megesett, hogy régen egy-egy randi helyszínre is másfél órával korábban érkeztem, és csak hogy ne tűnjek furának vagy őrültnek, beültem a közelben lévő helyre egy kávéra vagy sütire, ami olykor lebuktatott. Nem szabadott nekem Michelin csillagos étterembe mennem, mert úgyis leettem magam.. néha. Gandalf ezzel az időérzékemmel biztosan öngyilkosságba száműzött volna, de nem bántam. Nem szerettem késni. A táskám mindent rejtett.. mindent, ami egy túlélőtáborhoz kellhetett volna, de csak amiatt, mert a bátyám hajthatatlan volt. Így a normális tíz kilónál csak hattal volt több, így jobb esetben nap végére egy stabil gerincferdüléssel térhettem volna haza, ha Mason nem veszi a kezébe az irányítást. Csak egy sóhajtással nyugtáztam, ahogy benyúlt a hátizsákért, és mintha csak egy kis zsák krumpli lett volna, vagy a Mikulás pillekönnyű zsákja, a vállára kanyarította. Egy egészen elhalófélben köszönömöt még sikerült elmormolnom hálásan. Megszeppenten pislantottam párszor, ahogy Mason még csak meg sem rogyott a súlyok alatt. Persze, a testi adottságai tökéletesek voltak, a katonai vonalról is voltak sejtéseim egy-egy elejtett mondatában korábbról, de azt, hogy tulajdonképpen milyen tisztséget is töltött be ott, már nem emlékeztem. - Nem, nem.. vegán életmódra fogunk áttérni akkor itt és most. A szarvasok csodásak, de még békát sem vagyok hajlandó feláldozni - láttam a mosolyából, hogy ő sem szándékozott állatot elejteni, nekem meg végképp nem ez volt a célom, de azért megnéztem volna, ahogy a férfi a kecskekajára fanyalodik, néhány rukkola és uborkaszelet társaságában. Egészen murisnak hatott ez az elképzelés, de nem akartam megosztani vele, mert kétszer akkora lábai voltak, mint nekem és könnyű szerrel lehagyna. Két csippantással zártam le az autót és süllyesztettem zsebre a kulcsokat, hogy meginduljak előbb utána, aztán felvéve a férfi ritmusát már mellette lépkedjek a túracipőmben, alapesetben a táskám pántját fogtam volna marokra séta közben lazán, de most nem kezdhettem bele a saját magam taperolásába, nem igaz? Ezért némi kézlóbálással, a magam szórakoztatására az apróbb gödröket kezdtem kerülgetni Mason mellett, hol kisebbet, hol nagyobbat lépve mellette. Csak mert ehhez volt kedvem. Szép is lett volna, ha visszakönyörgöm a táskám, nem igaz? Menet közben gumiztam össze a hajam laza lófarokba. A légáteresztő pólómra már csak egy réteg pulóver és egy kabát került, míg egy vastagabb anyagú, ám kényelmes nadrág fedte el a csak nyomaiban rózsaszínt tartalmazó zoknijaimat. Nyuszis mintás volt. Számítanom kellett volna a kérdésére, de mégis meglepett vele. Főleg akkor, amikor szóvá tette a költözést, vagy a megsértést. Istenem, nem akartam egyből beavatni ebbe az egész hülyeségbe, ami igazából nagyon is rajtam múlott. Én hagytam, hogy valaki szinte teljesen kihasználjon. Én rettegtem onnantól, hogy hazaértem, egészen addig, ameddig el nem aludtam, hogy Sean eszébe se jusson felkopogtatni. Vagy esetleg betörni az ajtómat, hogy... bele sem mertem gondolni. Megköszörültem a torkomat, még vagy hat igazán nagy lépést lelépve mellette. Megérdemelte, hogy beszéljek neki, legalább a felszínt megkapargatva mindabból, ami történt az elmúlt két hónapban. Három, ha őszinte akartam lenni. - Kicsit távolabb költöztem a bárodtól, igen. Plusz menet közben munkahelyet is váltottam, tudod, elég stresszes volt ez az utóbbi két hónap ettől a két váltástól. Úgyhogy.. egy kicsit több cigarettát szívtam el, mint kellene - egészen pontosan nyolc doboznyi nikotin bánta a velem való randit. De inkább ez, mint hogy a kezem remegjen a munkában, vagy elfelejtsem a tünetek okozta betegségek pontos kezelését. Inkább ez, mint hogy felvágjam az ereimet a kádamban ülve, miközben tajtékzó gondolatokba fulladtam volna bele a félelemtől és a bénultság érzetétől. - Nem is tudom, hogy mikor ittam már egy jó whiskyt. Két jégkockával... istenem, úgy hiányzik most - sóhajtottam fel sóvárgó pillantással, mintha legalább az alkohol - bourbon - rabja is lettem volna. Reméltem, hogy nem húz elő a télapó-zsákjából egy üveggel, mert akkor tényleg nem felfelé fogok mászni, hanem lefelé gurulni. És hülyeségekbe beavatni őt, amihez lehet, hogy még nem ismertük egymást eléggé. Mondjuk a szexuális életem nem létéről jelenleg igazán nem kellett volna tudnia. Egy utolsó, könnyed mosollyal az ajkaimon indultam meg a csapáson, két, egészen nagy sziklára fellépve, hogy a kezdeti akadályon átjutva a sziklás-kavicsos utat rendre hagyjuk magunk mögött. - Egyébként nem kell megverned senkit sem, most nem találkozgatok senkivel sem - találkozás, randi, járás... pfff... nem, most egy kis nyugalomra volt szükségem, olyan környezetre, ahol az otthoni egyetlen páfrányom volt a legjobb társaság a szabadnapos Netflixezéseimhez. - Hozzád sem tért be senki, akit elraboltál volna szívesen a barlangodba? - a kérdésemnél megfordultam Mason felé, a biztonságos útvonalon hátrafelé lépkedve intettem felé, majd a hegyre mutattam nevetve. Ezzel nem azt akartam jelezni, hogy ideje lenne megborotválkoznia, mert jól állt neki a szakáll, és a hosszú haj is. Csak érdekelt, hogy végre melyik nő lesz az, aki leköti a figyelmét és aki mellett, ha szabadnak is érezte magát, nem csak a bárja fogja majd érdekelni. Mert a motorja szóba sem jöhetett. Az volt az életének legnagyobb szerelme, amit minden nőnek el kellett fogadnia. - Nem ér azt mondani, hogy nincs rá időd - a mosolyom kitartott, és mielőtt még elborultam volna, épp időben fordultam vissza, hogy a jobbra lévő pár lépésnyi magasságot megmászva kövessem a hegy kanyargós, állatok által is letaposott ösvényét.
Ahogy haladtunk szép lassacskán a figyeltem, ahogy leköti magát valamivel most hogy nem kell a táskát hoznia. Az is szembetűnő volt, hogy szokatlan számára a helyzet, szóval próbálja lefoglalni a kezeit ahogy tudja. - Hasznos tulajdonság, tartsd meg. Sokakat ismerek akik imádnak késni. - Félszemmel figyeltem hogy hogyan kerülgeti a gödröket és igyekszik tartani a lépést, ezért kicsit visszavettem a tempóból, hisz ráértünk, az egész nap erre a mászásra volt szánva, és kényelmesen vissza is érhetek az esti műszakra majd, bár nem állt szándékomban egyenesen rohanni vissza a városba, épp hogy csak ki tudtam szabadulni végre. Most hogy a friss hegyi levegőt szívhattam és végrer kicsit a természetben éreztem magam, feltöltődtem energiával. Nem tagadom imádom a bárom meg a várost, de ha nem jössz el néha onnan elpuhulsz. - Pedig mindkettőben sok a tápanyag. - Folytattam a viccet, ahogy tovább haladva egyre közelebb látszott a hely ahonnan mászni kezdtünk. Nem mondom, őszintén nem néztem volna ki a nőből, hogy pont egy olyan sportot választ mint a hegymászás, hisz ez az egyik legkeményebb extrém sport amit az ember választhat, de más rég megtanultam hogy csak ilyen helyzetekben ismerhetsz igazán meg valakit, és ő magától rohan a veszély felé, ami lehet balgaság vagy vagányság, majd elválik. Ügyes lány,de persze a mászásunk nem lesz kismiska na meg izzasztó lesz és le fogunk fáradni. - Egyszerre váltottál munkát és lakhelyet… csak nincs köze ennek ahhoz a fülesbagolyhoz akivel mindig a bárba jöttél… - Csak találgatok, de a munkám olyan mint egy pszichológusé néha szóval felszedtem egy kis emberismereti tapasztalatot az évek során, de lehet bakot lövök, ki tudja. - Már beszéltünk arról, hogy azok az izék meg fognak ölni szépen lassan, jobban tennéd ha eljárnál edzeni a stressz ellen. - Utaltam a dohányzására, mivel én is dohányoztam még a sereg előtt és hihetetlen milyen változást jelent mikor az ember a sportot választja a dohányzás helyett a problémái megoldására. Bár tény, hogy most itt van így nem mondhatok semmit, sportos csaj. - Hát valamikor látogass meg minket, biztos akad még abból a whiskeyből amit szeretsz. - Öltök újabb barátságos mosolyt, miközben lepakolom a táskákat az asztalra, mikor megérkezünk a sziklafalhoz, ami az első része a mászásnak. Átnyújtottam neki a saját táskáját, aztán kinyitva a sajátomat előhúztam belőle a rögzítő felszerelést, és egy tárolót ami jól tartja a hőt tele forró teával, majd töltöttem egyet a két kis pohárba a kupakban, és az egyiket áttoltam elé. - Ez kelleni fog indulásnak… Amúgy mondom beszélgetnék velük, nem verek meg senkit. - De azért újra imitáltam a két karcsapást poénból. - Hááát, tudod néha ismerkedem munka közben... Mindenkinek vannak igényei, és ezek olyan közös megegyezésű esetek , az ilyen szükségletek kezelésére. - Körbeírtam a témát, de biztos voltam benne hogy érti miről beszélek, hisz felnőttek vagyunk. Miután lehajtottam a tea maradékát elkezdtem a derekamra kötni a kötelet és előkészíteni az első rögzítést. - Váltóban fogunk mászni. Ez azt takarja, hogy az egyikünk mindig feljebb mászik hogy rögzítsen egy újabb pontot ahova a másik felmászhat. Szerintem úgy lenne jó, ha te másznál felül és akkor el tudlak kapni ha bármi balul sülne el, de biztos ügyes leszel. - Magyarázom és közben készítem elő a felszerelést.
Már szólásra nyitottam volna a számat a tápanyag kérdést illetően, de aztán becsuktam és Mace kapott egy én-ugyan-nem pillantást némi te-most-szórakozol-velemmel megfűszerezve, amiből tudhatta, hogy ha megkötözne és belém is kényszerítené azokat az ételeket, valószínűleg minden erőmmel tiltakoznék. Persze lekötözve aligha menne bármi is, de a reményhal meg utoljára. Értettem én, hogy viccelt, nem is haragudtam rá igazán, sőt, a vitaminok szükségességéről bármikor tudtam volna tartani egy baromira unalmas előadást egy kis fehérje biznisszel megspékelve. A mai napig emlékeztem a biokémia előadáson hallottakat. Volt, aki miatt megérte tanulni akkor. Na tessék! Hiába oldalaznék el a valós probléma elől és védeném a kis lelkét azzal, hogy nem avatom bele a félelmeimbe, de nem lehet Masont átejteni. A francba is már. Ha eddig a férfit is néztem, a kérdésének hatására sikerült a távoli horizontot megfigyelnem, amit csak az a rohadtul nagy hegy rontott el a látványban. Beletúrtam a hajamba is. Nem zavart a dolog, bármiről beszéltem, ha épp megszállt az ihlet, de nem volt arra szüksége, hogy elkezdjen értem aggódni akarva-akaratlanul is. Már ha tette egy amúgy szinte idegen nőci társaságában. - Hozzá van köze. Egészen másra vágytunk, ő és én - foglaltam össze a történteket, mielőtt még belementem volna abba, hogy szex közben fojtogatott, amit talán eleinte élveztem is, de amikor már nem az élvezettől siklott az ujja a nyakamra és feszült neki a bőrömnek, azt nagyon nem. És azt sem akartam neki elárulni, hogy az ütések hatására felrepedt az ajkam, és a saját nyelvemmel loptam le a számról a kiserkenő vérbuborékokat. Hogy akkor szégyelltem emberek közé menni, megrepedt ajkakkal. De már Carternél megfogadtam, ha egy férfi is megüt engem, az a kapcsolatom végét jelenti, bármennyire is voltam odáig bárkiért is, bármilyen mélyen is legyek benne a kapcsolatban. Nem voltam hajlandó kimondani Sean nevét Mason előtt hangosan. Azt akartam, hogy Seant nyelje el a föld, hogy a csontjait még csak ki se hányja magából. A rettegésem szinte tapintható volt, de csak otthon, a négy falam fogságában. - Megölhetnek, igen. Ahogy meghalhatok abban is, ha maláriát kapok, vagy ha éppen elüt egy autó, csak mert részegen ül be a sofőr. Gyorsabb egy cigire rágyújtani, mint felrúgni minden szabályt és megvárni a munkám végét, csak hogy izzadtan, csapzottan vánszorogjak el az öltözőbe, a zuhanyzóba - kötöttem az ebet a karóhoz. Sokszor próbált a lelkemre beszélni, ha nála jártam, a bárban, de nem csak ő. A környezetemben azok is újra és újra elővették ezt a témát, akik szerettek. De ameddig én nem éreztem úgy, hogy a nikotintól végleg megválhatnék - amit alapvetően nem igényeltem napi szinten, csak az utóbbi időszakot tarolta le ez az igény. - Nem mellesleg nem akarok dagi lenni. A nagybátyám is, amikor leszokott, felszökött rá vagy harminc kiló, olyan lett, mint egy gömbhal. Már csak cuppogni felejtett el - a hangom kislányos hisztissé vált egy pillanatra, már csak a toppantás hiányzott a szavaim mellé, de azt ezen a talajon nem akartam megtenni. Helyette felsóhajtottam, remélve, hogy az elég bizonyíték lesz Mason számára is, hogy szuper volt az egészségem, semmi bajom nem volt, hogy rábólintottam a hegymászásra. A falakat imádtam, kihívást láttam bennük, amit nekem kellett legyőznöm. A hegy is fal volt, a maga egyenetlen tökéletességével. Örültem annak, hogy meginvitált a bárba, és azt hiszem, első dolgom lesz meglátogatni őket, ha ezt a napot túléltem. Hálás mosollyal néztem a nálam csak egy zsiráfnyival magasabb férfire, aki a tényleges mászás előtti első ponton lepakolta a táskákat az asztalra. A tenyereimet összedörzsöltem, és csak azután bontottam a sajátomat, miközben Mason a teával foglalkozott. - Köszönöm - egy újabb köszönet és mosoly a részemről, ahogy a meleget átvette a pohár fala, ezzel az ujjaimat is melegítette, végül elnevettem magam arra, ahogy a "beszélgetést" imitálta. Valahogy nem tudtam elképzelni ezt az énjét a fronton. Ott mennyire lehetett másabb? Sikerül egyszer megismernem azt a Mason Jackson Fordot is? - Te mindig ennyire virágnyelven fogalmazod meg azt, ha éppen szexelni akarsz? - bukott ki belőlem a nevetés, ami széles mosolygássá szelídült. - Nyugtass meg, hogy ezek a nők nem a férjüket megcsaló harmincas-negyvenes elhanyagolt feleségek csak... - akik bizonyára mindent megadtak volna azért, hogy újra egy-egy szenvedélyes éjszakában legyen részük. Melyik nő nem kedvelte azt, ha udvaroltak nekik? De még inkább, azzal valósággal kiéheztettek minket, ha igazi, ősember-stílusban a falhoz vágtak minket, és ők irányítottak. Amikor nem mondhattunk nemet arra, hogy ott és akkor szex lesz. Ki tudja, hogy Mace mire vágyott, hogy ki mozgatta meg... Jó, lehet, hogy ezt a gondolatmenetet be kellene fejeznem, egy életre. Legalábbis nem Mason társaságában kellene ezt a témát boncolgatnom még csak gondolatban sem. Felhörpintettem a teát, miközben a mászásról beszélt, minden egyes korty végigmelegítette a nyelőcsövemet, a gyomromat, és igazán jól esett. Valóban szükséges volt, ezért is csúsztattam vissza felé a kiürült poharat, és ha már ő nekiállt szedelőzködni, gyors ritmusban kapkodtam ki a szükséges dolgokat a táskámból. A hevederbe egyszerűen csak beleléptem, úgy néztem ki benne, mint egy átlátszó pelenkába csomagolt felnőtt törpe, de nem bántam. A sisak! Bassza meg! Tudtam, hogy valamit elfelejtettem, de ez van. Csak nem fogok a fejemre esni, vagy ha mégis megborulnék, reméltem, hogy Mace a segítségemre siet és nem hagy meghalni.. vagy valami ilyesmi. - Igyekszem nem beszélni nagyon sokat. Tudod, ha zavarban vagyok, akkor csak jár a szám, mint a kacsa segge.. - motyogtam, miközben a karabinereket és pár kötelet is a megfelelő helyekre pakoltam, húztam és állítottam. Legalábbis falmászások alkalmával így kellett eljárnom, és addig az oktatóim sem kaptak le a tíz körmömről, hogy helytelenül járnék el. - Kicsit izgulok, de nem félek. Elméletben tudom, hogy ez is csak egy fal.. egy rohadt nagy fal és kiszámíthatatlanabb, mint a termekben lévő akadályok - vallottam be, felnézve Mason szemeibe, valahol egy kiskutya most biztosan büszke lett volna rám amiatt, ahogy elárvult pillantással lepleztem le magam. Véget vetve a sületlenségemnek, amilyen gyorsan csomagoltam ki az eszközöket, ugyanolyan gyorsan is toltam vissza, húztam meg és csatoltam be a táskámat, csak előhalászva egy energiaszeletet, hogy már bontsam is, és annak csücskébe beleharapjak. Lehet, hogy nem kellett volna három kávét meginnom reggel. - Ha te elkapsz, cserébe bekötözlek, ha megsérülnél - nevettem el magam megint, meg is mozogva bolondosan felkészültem a hegymászásra. Igen. Mondom felkészültem. Egy alig hallható nyögéssel kanyarítottam a hátamra a túratáskát, megmozgattam a pántjait a vállaimon, hogy a súly eloszoljon és kényelmessé váljon. Mintha csatába indultam volna. Tuti lelök a tetőről, mintha Taigetoszon lennénk. Az agyára fogok menni... Tudom én.
Sejtelmem szerint, bár nem tudtam biztosra, a piperkőc és Evelyn között történt valami, ami felzaklatta őt, és ezt alátámasztja, hogy mennyire defenzívvé és szűkszavúvá válik a férfi említésére. De tudtam hol a határ, mindenkinek vannak csontvázai a szekrényben, amiket nem akar előhúzni és megnézni, nem hogy megmutatni másoknak, így elengedtem a dolgot és eldöntöttem hogy nem is hozom fel többé, hogy nem érezze magát feszélyezve emiatt. - Érthető, mások vagyunk, gyakran nem illünk egymáshoz. - Zártam le ennyivel a dolgot, de nem is sejtettem mennyire eldurvult titok rejlik emögött a dolog mögött, bár ha tudtam volna akkor sem biztos hogy tudtam volna vele mit kezdeni, hisz ki vagyok én hogy beleszóljak mások életébe, meg nincs is erre helyes reakció, hisz nem voltam én sem a bátyja sem a barátja se semmije, két idegen voltunk egymás számára akik kedvelték egymást annyira hogy elmenjenek közösen hegyet mászni. - Tudod a fáradt és csapzott vánszorgás előbb utóbb energiává alakul, amitől jobban ébredsz és energikusabb vagy napközben, ami aktívabbá tesz. És kikérem magamnak, nem rossz dolog ha egy nőn van egy minimális felesleg, van akin még csinosan is áll. - Mosolyogtam vissza rá válaszul a cigis sztorira, mert tudtam hogy nem ez a beszélgetés fogja őt rádöbbenteni a dohányzás káros hatásaira meg azt is tudtam hogy valószínűleg pontosan tisztában van a dolog hatásaival, de azért csak elmondtam neki, hátha átgondolja a dolgokat. Miután kiürültek a teás kupakok lezártam a filtert és elraktam a táskámba, majd magamra rögzítve a kötelet kialakítottam az első kapaszkodót magam felett, hogy Eve el tudjon indulni valahol. Majd rákérdezett a szex témára, amire mély nevetés tört elő belőlem. - Mindennek megvan a helye és ideje, kivel hogy lehet beszélni. Annyira nem ismerlek, hogy megtudjam mondani mennyire értékeled ha valaki közönségesen beszél. De igen, néha csak úgy szex céljából ismerkedem, mert ösztönszerűen szükségem van rá. – Rákacsintottam hogy nyomatékosítsam az elhangzottakat, majd elkezdtem egy kicsit átmozgatni magam, hogy bemelegedjenek az izmaim, majd folytattam. - Nem… csak. - Kuncogtam fel. - De nekik is kell a figyelem, és amúgy sem elhanyagoltak, nagyon szépek is vannak köztük. - Ennyivel zártam a témát, bár sosem esett nehezemre nyíltan beszélgetni a szexről, hisz felnőtt emberek vagyunk, és ha már közös programot szerveztünk talán nem számít tabunak a dolog. Meg az is feltűnt, hogy néha lopva lemér egy kicsikét, és ezt bókként fogtam fel, meg persze tudtam hogy a nőknek bejön a külsőm, talán pont ezért hagytam meg ilyen stílusban a hajam és a szakállam. - Beszélj amennyit csak jólesik, csak ne menjen a koncentrációd rovására… és azt jól is teszed ha kicsit izgulsz, mindenki teszi. Akkor lennél őrült, ha egy ilyen helyzetben nem félnél egy cseppet sem. De itt vagyok és elkaplak ha bármi történik, szóval csak mássz. - Intettem ezzel egy időben a fal felé, és bólintással jeleztem hogy áll az alku a bekötözéssel kapcsolatban. Ha elkezd mászni, akkor megvárom míg kialakítja az első saját fogódzóját, majd én is felkapaszkodom az elsőre, és nekiindulunk a kalandos hegymászásunknak. Persze le sem veszem róla a szemem, mert tudtam hogy tényleg az első mászás a legstresszesebb mindig, de a legkielégítőbb is mikor felérsz a csúcsra, tehát gondoskodom róla, hogy feljussunk épségben. - Remekül csinálod, csak nyugodtan, időd mint a tenger, nem sietünk. -
Egészségügyi alkalmazottként aligha voltam bármikor is teljes mértékben kipihent. Jó, persze, ha éppen nem hatfelé szakadtam a kórházban, ha nem kellett bemennem helyettesíteni, hanem ráértem otthon főzni, már annak tudtam örülni. Ha ki is tudtam mozdulni, mint az ehhez hasonló szabadban eltölthető programokkal, az volt számomra az élvezet. Nem volt gyönyörűbb és megnyugtatóbb látvány, mint az érintetlen táj a maga rémisztő szépségével. - Igazad van, de attól még a legtöbben nem így gondolkodnak sajnos - sekélyesség, a "követendő" példa már a médián keresztül folyik át a felhasználókon, akik vakul hisznek abban, hogy az úgy jó, ha nem eszünk, ha a végletekig hajtjuk magunkat és közben pedig elfelejtünk élni. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy az élvezeteket hajszolni kell, mert a testünk, az elménk úgyis megbosszulja önmagát. De addig simán tudjuk húzni a takarónkat, ameddig elég feszes nem lesz. - Egyébként meg mindenkinek más jön be. Biztosan van olyan is, aki a falábú kalózokra bukik - vontam vállat egy kósza mosoly kíséretében, és ameddig a táskával szenvedtem, ő meg a kapaszkodóért nyúlt vagy három méter magasan, akaratlanul is panaszos sóhajjal figyeltem a falat. Ameddig én lajhár módra végigvánszorgok a kiugrókon és kapaszkodókon, ő hegyi kecskekén fog szökellgetni könnyedén. A természet és a genetika abszolút játékot űzött ezekkel a különbségekkel, de persze a lehető legrosszabb dolog lett volna az, ha mint a robotok, ugyanolyan lett volna mindenki. A gondolatmenetet megszakítottuk a szex-kontra női vendégek témával, a nevetésére felmosolyogtam a férfire. - Szerintem ne fogd vissza magad, miattam semmiképpen sem. Te is, én is emberekkel dolgozunk.. Mindegyikőnk látott és hallott olyat, amit nem kellett volna.. legalábbis így gondolom - újabb vállvonás, a gerincemet, a lábaimat és a karjaimat is átmozgatva nyújtottam, ahogy Mason is. - Csináld azt, ami jól esik.. legyen bárki is melletted - szélesedő mosollyal néztem, és itt nem a vadászatra gondoltam. Habár az ég világon senkit nem bántott volna a férfit szándékosan, önvédelemből talán, de azért... biztos voltam abban, hogy a szabályokat és a törvényeket nem fogja sohasem megszegni. Különben is a sereg sok mindenre megtanítja az embert, mint arra is, hogy milyen nem akar lenni, hogy mik azok a dolgok, amiket sohasem akar megtenni, ha ott hagyta a katonaságot. Nem egy és nem kettő páciensünk volt, aki a háborús övezetekben szolgált régen, vagy akár a közelmúltban és mindegyikük története igen lehangoló irányt szokott venni, ha beszélgetésbe elegyedtünk velük egy-egy kezelés során. Arra utazik, hogy lesérüljek, esküszöm. A szavai nem hogy megnyugtattak, hanem csak még inkább felhorgadt bennem a félsz, és tartani is kezdtem a hegytől. Mert mi lesz, ha megcsúszik a kezem? Mi lesz, ha nem bírom el a saját súlyom vagy egy olyan kapaszkodót alakítok ki, ami elporlad a kezem alatt? A termekben lévő falak stabilak. A hegyek már annyira nem, köszönhetően az eróziónak, a porladó kőzettípusnak. Oké, most már egy egész horrorfilm lezajlott bennem, ezért a gyomrom is görcsbe rándult, miközben az első lépéseket vánszorogva megtettem felfelé. Ahhoz képest, hogy azt jeleztem neki, hogy locsogok és fecsegek, a figyelmemet ezekben a pillanatokban a mászás kötötte le. Nem volt a legnehezebb útvonal, de mint szinte kezdő, azért oda kellett figyelnem. Ameddig a falnál ott volt a matrac vész esetén, itt maximum tűéles és kemény kőtenger várt lent a "mélyben". Nagyot fújtam az ötödik lépésemnél felfelé. A hetediknél nézelődtem egy kicsit és a kilencediknél pedig egy apró basszus már csúszott ki a számon félhangos morgással, amit ha meghallott Mason, hát így jártam. Nem fogok úgy tenni, mintha ez egy könnyed síkvidéki lépegetés lenne. - Amúgy ugye tudod... - pillantottam rá oldalra, vagy félig-meddig inkább le, mögém, miközben kapaszkodót kerestem. - hogy ez a jól csinálod dicséret teljesen ugyanolyan, mint amikor egy veszekedés közben azt mondod a másiknak, hogy nyugodjon le - a feltörni készülő nevetést csak egy széles mosollyal toldottam meg. Értékeltem, hogy nem hordott el mindenféle bénának, de ezektől kiesem a ritmusból mindig. Mint amikor Floyd is megdicsért akkor, amikor csak a fél karom tűnt el a nő combartériás vérzés sebében. "Jó voltál" Meg az édesanyád kislábujját, azt! Megvártam, hogy Mace is feljebb jusson, addig is úgy tapadtam a kapaszkodóimra, mintha legalább az éjszakai plüssállataim lettek volna az ágyamban, és ezzel egy időben a testem is pár másodpercnyi szünetet kapott, mielőtt az izmaim lázadozni kezdtek volna. A balom elengedte a kis szirtet, hogy a kezemet lazán megrázzam, futó mosolyt küldve immár az előttem lévő sziklának. Akkor sem tol ki velem és legyőzöm. - Ha nem nagy gond, akkor lehet, hogy nem készülök esti mesét mondani neked.. felfelé - köhintettem egyet, hogy a következő lépésemmel újabb harminc centit haladjak felfelé. Nem fogok meghalni, de azért az energiát nem a szám jártatására kellett volna most felhasználnom. - De azt azért elárulod, hogy mi az, amit igazán szeretsz abban, amit most csinálsz? - érdeklődtem, és egy piros pontot elkönyveltem magamnak, hogy a hangom az erőlködéstől nem bicsaklott még meg és nem is lihegtem bele a kérdésembe. Még. Fogadni mertem volna bármiben, hogy előbb fáradok el, mint Mace, ami természetes is volt. Annyira viszont nem leszek fáradt és elgyengült, hogy azért hisztizzek és esdekeljek, hogy csak vigyen a hátán vagy a vállán, mint egy zsák krumplit. A-a.
Valójában már évek óta nem néztem tévét, szóval többnyire elkerültek az olyan befolyásoló tényezők amik a médiából folytak. Valójában jól éreztem magam távol a gépektől, a tévéktől és monitoroktól. Csak annyi időt töltöttem gép előtt amit nagyon muszáj volt, ehelyett emberekkel építettem kapcsolatot és motoroztam. Pont ezért számomra az egészséges életmód és a sport természetes véleményként fogalmazódott meg, nem pedig azért mert valaki azt sulykolta belém egy Youtube videóban, hogy nekem muszáj így kinéznem. Mondjuk nem is volt nehéz dolgom, hisz a hadseregben elvárt volt hogy edzeni járjak és karbantartsam a testem, másképp nem igazán vették volna hasznomat. Ennek ellenére személy szerint nem a fitness edző női kategória jött be, sokkal inkább a nőies nők, akik nem estek át egyik oldalra sem. - Kellenek a különbségek, másként hogyan választanánk párt . - Bólogattam. Igaza volt, mindenkinek más az ami tetszik. Persze a nekem tetszők skálája elég széles volt, ha úgy vesszük, nem határolódtam el egyetlen nőtől sem függetlenül a stílusától, sokkal inkább az volt a vonzósági faktor, hogy értelmesen tudtam-e velem beszélni, mert ha nem volt miről beszélnünk az gyorsan megölte az egészet. Akad olyan eset, amikor ketten szó nélkül egymásnak esik mert annyira működik a kémia, de ez nagyon ritka és velem is csak kétszer volt ilyen maximum. - Ez az életrajzom alcíme is lehetne… Csináld azt amit szeretnél, akárki is van melletted. - Egy kis mosollyal támogattam meg ezt a mondatot, aztán felöltöttem a felszerelésem míg vártam, hogy Evelyn megkezdje a mászást. Nem hajtotta a tatár, hisz az egész napunk erre volt rászánva. Nem is kellett sokáig várni, ügyes lány volt, bár látszott rajta, hogy az ötlet miszerint ő lesz a vezér mászó kissé elrettentette, viszont azt is tudtam, ha én megyek felülre, és esetlegesen én is hibázom, akkor mind a ketten lezuhanunk mivel az én súlyomat biztosan nem tudná megtartani, így arra jutottam, könnyebb lesz, mert így elkaphatom őt, plusz a kötél ami összeköt minket még mindig egy biztonságot garantál számára. - Pedig már úgy vártam, hogy mesélsz valami történetet, hogy nyugodtabb legyen az álmom. - Nevettem fel, míg folytatódott a mászás és figyeltem ahogy egyre feljebb halad. Őszintén jobban haladtunk mint vártam, és annak ellenére mennyire tartott a dologtól látszott, hogy falon azért szokott mászni. - Nem baj, remélem akkor a veszekedésünk nyugalommal ért véget, ha már ez volt a célja. - Tudtam pontosan mire gondol, de biztos voltam abban hogy tudja kezelni a helyzetet, és ha mégsem, itt vagyok elkapni, nem hiába javasoltam ezt, mert ha mellette másznék akkor az aki esetleg lezuhan még a tartókötéllel is csak nekicsapódik a sziklának jóeséllyel, ami rosszabb mint ha én kapom el. - Hát lássuk csak… a magam ura vagyok és a Fortuneban minden nap emberek jönnek mulatni, kiengedni a gőzt és ismerkedni, él a hely.. Mindig történik valami és sosem állóvíz az élet. Ez az ami miatt szeretem ezt csinálni, van benne élet. - Fokról fokra másztam utána ahogy haladt felfelé, tudatában annak hogy valószínűleg egy ponton el fog fáradni és akkor kelleni fog egy lelki fröccs hogy feldobódjon és átlendüljön a holtponton, de kész voltam erre is, egyenlőre azonban látszott hogy küzd hogy feljusson és ez jól van így. - Ami ezt illeti, időről időre kicsit életveszélybe kell kerülni, hogy igazán élni akarj, ezért szeretem az ilyen sportokat.
Kezdőlap
