Bocsánat előre is, picit hosszúra sikeredett...

Szemtelenül fiatalon ismerkedtünk meg, s olyan hamar az ujjaid köré csavartál... Mondjuk ez nem is volt csoda, alig akartam elhinni, hogy egy hozzád hasonló Adonisz kiszemelt egy olyan szürke kisegeret, mint amilyen én is voltam. Már-már földöntúli szerelemben, boldogságban és szenvedélyben éltük a mindennapjainkat, így az eljegyzésünket követő negyedik hónapban össze is házasodtunk. Kétség sem fért ahhoz, hogy szeretnénk-e családot, ám a gyermekáldás bőségesen váratott magára; ezzel szemben a karrierem elkezdett felfelé ívelni. Nem nézted jó szemmel, hogy diploma nélkül ilyen sokra vittem a megfoghatatlan és annyira képlékeny online világban, sose tekintetted igazi munkának a foglalkozásom, inkább csak bugyuta hobbiként emlegetted. Talán, ha teherbe estem volna, akkor minden másképp alakult volna... De talán akkor nem csak én lettem volna a szenvedő fél, hanem a gyermekünk is.
Egyre többet túlóráztál, a munkából pedig szívesebben mentél az aktuális szeretődhöz, mint hozzám haza. Sose értettem miért hunytam szemet a kicsapongásaid felett, lehetséges, hogy rettegtem attól, hogy egy nap elveszítelek. De megeshet jobb lett volna, ha már akkor véget vetek a házasságunknak.
Többször kezet emeltél rám, mindegyik alkalommal részeg is voltál, s minden ilyen esetet követően térden kúszva esedeztél a bocsánatomért. Én pedig megbocsátottam. A pohár akkor telt be, mikor a barátaink szeme láttára dobtál felém egy üvegpoharat... Innen pedig már nem volt visszaút, hisz a szemtanúk se mertek többé kettesben hagyni veled s ekkorra már én is féltem tőled. A válóper évekig húzódott, mindössze három hónapja sikerült lezárnunk mindent és hivatalosan is pontot tennünk a házasságunk végére.
Mivel féltem a közeledben maradni, hátrahagytam Denvert, s egy nagyobb metropoliszba, New York-ba költöztem, természetesen a te tudtod nélkül.

Azonban megvannak a kapcsolataid, amiknek köszönhetően gyerekjátéknak számított rám találnod. Annyi évvel később most először keresel fel, egy hatalmas virágcsokorral a kezedben és ismételten a megbocsátásomat kéred. Be akarod bizonyítani, hogy megváltoztál, orvosi leleteket, zárójelentéseket nyomsz az orrom alá, hogy ezzel is alátámaszd leküzdötted az alkoholizmusodat és folyamatosan jársz csoportterápiára, hogy kordában tartsd az agressziódat és megtanuld kezelni a dühödet.
De nyilván én sem vagyok komplett, hisz elég csak a szemeidbe néznem és újra az a tizennyolc éves fruska leszek, aki issza minden szavadat.
A kérdés csak az, hogy tudom-e valaha újra biztonságban érezni magam melletted vagy állandóan összerezzenek majd, amint egy lépést is közelebb lépsz felém. Mindenesetre egyelőre nem örülök annak, hogy újra egy városban leszünk, ahogy annak sem, hogy újra felbukkantál az életemben. Félek tőled és attól, hogy hiába mutatsz bármiféle javulást, a végén visszavedlesz majd azzá az alkoholista vadállattá, akit sajnos már volt szerencsém megismerni.

Rengeteget írtam már így is, ezért nem is szaporítanám tovább a szót, mert a végén még ezzel üldözök el valakit. Ha érdekel a karakter vedd fel velem pm-ben vagy az oldalsó kis chaten a kapcsolatot és zúdítsd rám a kérdéseidet vagy akár a plusz ötleteidet. Siess, mert nagyon várlak!