or particularly interesting about seeing her in person
Már nem takarózott a sanyarú gyerekkorával, nem kereste azt kibúvóként, ha a viselkedését vagy reakcióit számonkérték. Mégis ott lobogott benne a múltja keserű tüze, lassan, alig táplálva a nyugtalan énjét, amit minden egyes alkalommal igyekezett palástolni. Évekkel ezelőtt még nyughatatlan éjjelek gyötörték és sokkal többet agyalt a miérteken, összefüggéseken, logikai döntések következményein, amikor még úgy érezte, nem elég az, amit letett az asztalra, vagy amit addig elért. Mára már nem akart többet - legalábbis nem tervezte, hogy saját ügyvédi irodát nyisson, nem akart tényleges vezetői pozícióba kerülni, mert az egy sor olyan felelősséget hárított volna rá, amivel nem akart foglalkozni (bérezés, megfelelő emberek interjúztatása, folyamatos visszacsatolás, ügyfél elégedettség mérése, bürokrácia, felmondások, gyakornokok keresése, ügyfélkör szélesítés). Talán azért is engedett a kísértésnek - avagy csábításnak - a babyloni ház vásárlása során, mert úgy érezte, hogy elért arra a szintre, ahol lenni akart. Nem menekült, nem félt, hanem elfogadta azt, amivel rendelkezett - egy lassan romló egészségügyi állapottal, ami ellen tenni próbált és igyekezett betartani az orvosok javaslatait is, mert arra még nem készült fel, hogy idejekorán megírja a tényleges végrendeletét. Volt neki, bizonyos időközönként frissítette is azt és ha Whitney és közte az eltelt évek során jókora szakadék tátongott, amit egyikőjük se akart igazán áthidalni, mégis az ingóságai és ingatlanjainak java részét a nőre írattatta. Igazság szerint nem lett volna értelme, ha az örökbefogadó szüleire hagy bármit is, mert náluk sem volt sajnos biztosíték az, hogy még több évtizeden át az élők sorát gyarapítják. Richard nem avatta be Whitneyt ezen döntésébe. Azt akarta, hogy segítse és megalapozza a nő jövőjét azzal, hogy ekkora vagyon részesévé válhat. Sullivan nem volt érzelmes ember és nem igazán vallott azokról másoknak. Egyetlen egyszer mondta ki a nejének is azt, hogy szereti és már akkor jelezte, hogy szólni fog, ha mindez változik. Azóta sem jelentett be mást, noha az évek során aligha találkoztak - és még csak véletlenül sem beszélték meg a múltat. Richard tudta, hogy hibát hibára halmoztak, de mindketten büszkébbek voltak, mintsem azt bevallották volna a másiknak. Az igazság az, hogy mióta egyenesbe került az élete, a karrierje határozta meg azt, ezért is értékelte azt, hogy Whit sem hozta fel soha a gyerektémát. De még csak háziállatot sem akart soha a közös házuk falain belül, amit Rick becsült a nőben. Nem azért, mert nem tudott volna bánni egyikkel vagy másikkal, de pontosan a múltja miatt nem igyekezett továbbörökíteni azt a génállományt, amivel ő maga rendelkezett - egy fullasztó, mételyező sötét masszát átadni nem kívánt. Nem látta magát egy visongó kisgyerek társaságában és nem kellett ahhoz utód, hogy az éjszakái szörnyűek legyenek, a mai napig éberen aludt, minden zajra felébredt (itt szeretném megjegyezni, hogy a háza mögött húzódó öbölben brekegő békák nem a cimborái). Minden tökéletes volt ahhoz, hogy esküt tegyen a nőnek; holtomiglan, holtodiglan. Ameddig a halál el nem választ. Elég volt ehhez egyetlen ostoba döntés is, mert mindennek oka volt az életében. Adriana és Joey jelenléte felkavarta azt az állóvizet, amellyel Richard rendelkezni kívánt az este folyamán és most annyi bűne volt az ügyvédnek, hogy hagyta Vargast dönteni. Nem az az ember volt, aki a magánéletében befolyásolni kívánt, és ha létezett rossz döntés, azt Adriana meghozta az étterem lágy zenével kísért miliőjében.A férfi nem teketóriázott, ahogy magára hagyta az egyik nőt a másikért és a mai napig az anyján kívül minden nőt Whitney mögé utasított volna. Bármikor, bármilyen helyzetben és Susan sem utasította igazán maga mögé Rick feleségét. Nem. Sullivan a tettek mezejére lépett és ahogy az ujjai a neje bőrére csúsztak, nem kívánt reagálni a számonkérésre. Kerülni kívánta a felesleges jelenetet és ezt leginkább Whit tudtára akarta adni, aki végül belátta, jobb lenne, ha mindaz, ami kitörni készült belőle, azt nem itt, az étterem falain belül beszélték volna meg. Maguk mögött hagyva az Adriana-Joey párost és a két pincér, no meg a bárpult mögött álló mixert is az étterem ajtaja tompán puffanó hanggal zárult maguk mögött, hogy Whitney és Richard már az utca sötétje és annak szmogjától terhes levegőjével telítse a tüdejét. Odakint csak egy gyors körültekintést követően hagyta, hogy az a düh, amivel régóta hadilábon állt magában, kicsússzon kettejük közé. Olyan szavakat használt, ami igazán a legtávolabb állt tőle, mégsem kért bocsánatot. A szigorú, számonkérő pillantásával rabul ejtette a nő szemeit, aki oda nem illő reakcióval élt. A kis barna nevetése végigkaristolta a dobhártyáját és annak ellenére, hogy mindenért őt hibáztatták, korántsem mosolyodott el. Nem osztozott a pikírt szavakban. A mosollyal telített percei most elkerülték őt. - Ha nem emlékeznél, téged sem irányítottalak soha. Miért tennék másként bárkivel is? Nem terveztünk belétek botlani az étteremben, hogy előre figyelmeztessem, mit tehet meg és mit nem. Egyébként is az a bor az ő döntése volt. Az enyém az, hogy itt vagyok kint. Veled! Nem pedig odabent, vele - a hangja sokkal tudatosabb volt, mint az elmúlt percekben és összeszedettebben is hangzottak ezek a szavak, mint a korábbiak. Valószínűleg Whitney stílusa és azok a hozzávágott fél-igazságok józanították ki őt és ebbe akart kapaszkodni inkább, mintsem abba, aki kilengett volna. - Miért vártál ennyi ideig ezzel a döntéssel? - ez az egyetlen kérdés keringett a tudatában Whitney szavait követően. Egyszerű érdeklődés volt, nem pedig számonkérés. A tekintetét elszakította a másikétól és az arcát az utcalámpa fényei felé emelte, ahogy a lehető legtöbb levegőt próbálta a tüdejébe csalni, mert gondolkodni próbált, olyan szavakat keresve a tudatában, amivel a köztük lévő szakadékot nem még inkább kiszélesíteni készült. - Te is továbbléptél, nem igaz? Elköltöztél ahelyett, hogy a fejemhez vágtad volna a bizalomvesztésed, a bánatod, a meg nem értésed akkor, amikor megtörtént. Nem hibáztathatsz azért, hogy élni próbálok, amikor te is ugyanazt teszed, a bizonyíték pedig odabent zabál éppen - nem hazudott, Joey tényleg átült Vargas mellé, ahol a ribeye steaket tuszkolta az arcába olyan éhséggel, mintha két hete nem látott volna ételt. és még Richard volt az, akinek figyelnie kellett a koleszterinszintjére! Nincs igazság! - Nem akarlak lebeszélni, csak szeretnélek megérteni. Tényleg - vonta meg a vállait, mintha nem törődött volna a dolgokkal úgy igazán. Mégis egy elkanászodó, a szélnek engedve meglibbenő tincset Whitney füle mögé tűrt. - Az autóban van a zakóm. Kéred? - nem kerülte el a pillantását az, ahogy a nő karja lúdbőrözött. - Hmm?
or even meeting the woman he loved once, his wife to be exact. Is this true? Or is it just another lie to tell?
“Happiness is like a butterfly; the more you chase it, the more it will elude you, but if you turn your attention to other things, it will come and sit softly on your shoulder.”
A házasságról alkotott véleményem az életem bizonyos szakaszaiban változott és simult hozzá az akkori énemhez. Fiatalon még kergettem afféle álmokat, hogy szerelemből fogok férjhez menni, a boldogságom pedig egy gyermekben fog kiteljesedni, mert nincs is fontosabb egy család létrehozásánál. Aztán valahogyan a húgom eltűnése és a váratlan terhességem után ezek a rózsaszín felhők eltűntek és másra került a fókusz. A férfiakat megvetettem és az apám halála után csak úgy tekintettem rájuk, mint valami használati tárgyra. Steven sem járult hozzá, hogy jobb véleménnyel legyek a neme képviselőiről. Ócska balesetnek tartotta, hogy gumi nélkül csináltuk és aztán rám kente az egész felelősséget. Tizenévesen az ember lánya nem arra készül, hogy világra hozzon egy gyereket, hanem a szalagavatójára, az első csókra és még sorolhatnám, hogy mennyi mindenből maradtam ki. Hamar kellett felnőni és a hátam mögé utasítani a gyermeki ábrándokat. Nem szerettem volna megtartani a babát, mert még arra sem voltam képes, hogy önmagamról normálisan gondoskodjak. A szerencse mellém állt, vagy éppen jó helyen próbálkoztam, de végül ráakadtam egy családra és az örökbefogadás mellett tettem le a voksomat. Már annyi idősen is tudtam, hogy nem lennék jó anyja és sokkal jobb helye lesz egy olyan párnál, akik mindennél jobban vágynak rá. Kétség sem fért hozzá, hogy jól döntöttem. Nem bántam meg, hogy esélyt adtam neki egy jobb életre, és ezzel magamat is megóvtam az érzelmi részétől. Mindenki azt mondja, hogyha kezembe veszem a saját utódomat, akkor képtelen leszek lemondani róla…nálam nem így történt. A kislányomat egyetlen zokszó nélkül adtam át a szüleinek és hagytam rájuk a névválasztás jogát is. Nem mondom, hogy azóta nem voltak álmatlan éjszakáim miatta, de ha visszamehetnék az időben, akkor sem döntenék másképpen. Végérvényesen felnőttem abban a pillanatban, amikor megszültem őt. A felelősségvállalás nem ott kezdődik, hogy megtartod-e vagy sem, hanem hogy képes vagy egy olyan döntést is meghozni a másik érdekében, ami később lesz kifizetődő. Innentől az érzelmeknek nem sok időt szenteltem és arra tettem fel a szabadidőmet is, hogy befejezzem az iskolát. Állást találtam egy kávézóban, aztán dolgoztam étteremben is. Annabelle-t ebben az időben ismertem meg és lett a második anyukám. Neki köszönhettem szinte mindent, és nagy becsben tartottam a barátságunkat is, ami inkább volt egy anya-lánya kapcsolat, mintsem egy igazi baráti viszony. Az évek alatt sok mindent lestem el mellette és célt adott a kezembe. Az újságírás mindig is érdekelt, tehát nem volt kérdés, hogy belekezdtem az egyetembe. Teltek-múltak az évek és valahogy a középpontban az önmegvalósítás állt. A férfiak szükségszerepet töltöttek be az életemben, de akadt egy kivétel. Richard derült égből villámcsapásként érkezett és írta felül az addigi előítéleteimet és elképzeléseimet a pasikról. Nyugodt volt, de céltudatos…intelligens és úriember, de ha kellett megmutatta a másik oldalát is. A pénzzel kapcsolatban hasonlóan gondolkodtunk, mindenkinek megvolt a maga indíttatása, hogy miért hajtotta a vagyongyarapítást és a ranglétrán való feljebb jutást. A hasonló hasonlót vonz, ahogy mondani szokás. Minden annyira könnyedén jött, kiegészítettük egymást és a környezetünk szemében is mi alkottuk a tökéletes párt. A házasság magától értetődő lépésnek tűnt, és nem is hezitáltunk sokat. A maga természetességében léteztünk, nem görcsöltünk rá semmire. Minden impulzív volt és nekem való. Végül eljött a leáldozás és kiábrándulás időszaka. Elnyúltak a munkaórák, Richard egyre sikeresebb lett az ügyvédi berkekben, én meg oknyomozó újságíróként a kedvenc időtöltésemnek éltem. A pénzünk gyarapodott és egyikünk sem vágyott gyerekre. Minden szép volt, de valahogy mégis üres. Az apró dolgok, melyek összetartanak egy házasságot…elmaradtak. Már nem beszélgettünk hajnalig, nem lepett meg egy fürdővel egy hideg estén és a legtöbb esetben egyedül ittam meg a boromat is. Hol ronthattuk el? Tettem fel a kérdést, de a válasz igen érdekes formában érkezett. A harmadik fél jelenléte a házasságunkban arculcsapásként ért. A hűtlensége letaglózott, ráadásul a munkámból kifolyólag…még vak is voltam. Rádöbbenve erre nem akartam jelenetet rendezni és kiabálni sem vele, de távol lenni tőle igen. A házasság fogalma átalakult egy névleges esküvé, amit megszegtünk. Öt évig simán eléltünk a nyitott pozícióban, de mióta New Yorkban voltam többször futottunk össze és kételyek ébredtek bennem. A közös szál és a munka keveredése bizonytalanná tettek, és nem tudtam, hogy mi lenne a helyes. Kiüríteni a fejemet és hazatérni? Mindenesetre jobb megoldást választottam és arra vágytam, hogy a testem fáradjon ki annyira, hogy mentálisan ezzel már ne kelljen foglalkoznom. A szex nekem nem volt létszükséglet…elvoltam hónapokig is, de most azt éreztem, hogy ki akarom ereszteni a gőzt. Joey kapóra jött és tetszett az étteremválasztás is. Egészen addig, amíg össze nem futottam Richarddal és a nőjével. Nem szeretnek engem odafent. Még ez nem is lett volna baj, de Adriana Vargas nem az a nő volt, aki ismerte volna a határokat. Nem voltam rá kíváncsi, nem kértem gesztusokat…csak azt, hogy tartsuk meg a távolságot. Az asztalunkhoz küldött borral ez megsemmisült és bennem öt év elnyomott haragja lobbant fel. Az üveggel együtt adtam a tudtukra, hogy nem tartunk rá igényt és kimondtam végre azt Richardnak is, amit öt évvel ezelőtt kellett volna. A haragom csak még jobban terjedt szét a mellkasomban, amikor visszamentem Joey-hoz. Ultimátumot adtam neki, hogy vagy velem tart, vagy marad. Az étterem fullasztóvá vált és menekülni akartam…talán a városból is. Már éppen a távozás mellett voltam, amikor egy kéz érintett meg és fonódott végül a csuklóm köré. Felpillantva megláttam Richardot és egyből felment bennem a pumpa. - Mit akarsz? – összeszorított ajkakkal kérdeztem rá a szemkontaktust tartva vele. A kezemet szívem szerint kirántottam volna, de mégsem tettem meg. A férfiak közötti párbeszédre már nem is figyeltem, mert jelentéktelennek tűnt a történtek fényében. A meggyőző érvelés Richard egyik erőssége volt, és amikor felhozta a munkámat, mint kétélű fegyvert, akkor bólintottam egyet, de korántsem gondoltam, hogy ez egy hosszú életű beszélgetés lesz közöttünk. A hátam mögött ingázó férjemmel hagytam el az éttermet és az utcán már a kezemet is elengedte. Visszanyerve a szabadságomat néztem körül, de viszonylag kevés ember időzött ezen a részen. A csökkentett távolsággal arra kényszerített, hogy kicsit hátrébb lépjek a fal irányába, de még így sem készülhettem fel teljesen az emelkedett hangvételre és a számonkérésre. - Kétségbe esve? – kérdeztem vissza, hogy jól hallottam-e, de az arca nem arról árulkodott, hogy viccelt volna. A megfogalmazott válaszán csak pislogtam egy párat, majd kitört belőlem a nevetés. - Én ne legyek álszent? – mutattam először magamra, aztán rá, nem is figyelve arra, amit mondott. - Te hoztad el a ribancodat vacsorázni és hagytad, hogy bort küldessen az asztalunkhoz! Nem érzed ezt kicsit álszentnek? – az előbbi jókedvem tova is szállt, és merev tartással figyeltem őt. - Mindennek van határa Richard. Nem vagyok kíváncsi a barátnőidre, de még az ágybetétjeidre sem. Öt éven át tűrtem, hogy megszégyeníts, ha nem is nyilvánosan, de azzal igen, hogy semmibe vetted az esküdet. El akarok válni, és már nem érdekel, hogy mi kell ehhez. – csendesedtem el.
or particularly interesting about seeing her in person
Az utóbbi időszak nem volt Sully számára nyugtató és a munkája mellé még bejött egy, azaz több ismertség is az életébe, amivel ha igyekezett is nem foglalkozni, úgy marta bele méregfogát a mindennapjaiba az, hogy attól szabadulni sem tudott. Nem akart tartozni másoknak. Nem akarta, hogy az eddigi relatíve feddhetetlen kiléte megváltozzon és olyanok használják fel ellene a döntéseit, akikkel nem volt jó ujjat húzni és tisztában volt azzal is, hogy az orosz "üzletember" nem szerette azt, ha nemet mondtak neki, Richard viszont korábban már többször is visszautasította amaz ajánlatait. Szentül hitte, hogy mindenki megvásárolható és mindenkinek van ára, ami vagy pénzben, szívességben vagy információban volt mérhető. A legelsővel nem lehetett Ricket megvesztegetni, hiszen nem csak az ügyvédi pályáját élte igazán, de az ingatlanokkal üzérkedve is bőven volt mit a tejbe aprítania. A mindannapjaiban, a beszélgetésekben nem kérkedett a vagyonával, de mindaz nagyon is láthatóan végigkísérte a jelenlegi életszínvonalát: az öltönyeinek márkája, a házának mérete és berendezése, az autója, mind-mind presztízsjelleggel bírt. Mégsem használta fel a beszélgetései során azt, hogy ő tehetős, mert volt honnan indulnia. Volt nagyon mélyen, amiből egymaga nem tudott kikecmeregni, csak a nevelőszüleinek segítségével sikerült ezt véghez vinnie. Sullivannek nem maradt más, mint hogy olyan információk tulajdonosává váljon, ami segítette a munkáját, a hivatását, mert nem volt arra képes, hogy munkaideje végeztével lerakja a telefonját. Számtalan esetben hétvégén is felnyitotta a laptopját, kutatott és olvasott, folyamatosan fejlesztette a tudását és követte a jogi változásokat, hogy képben legyen mindazzal, amivel szembesülhetett a bíróság falain belül. Ezen a napon nem akart mást, csak egy nyugodt estét, nem akart azzal foglalkozni, hogy mennyi kalóriát vagy koleszterint visz be a szervezetébe. Egy olyan nyomorult éttermet szeretett volna, ahol kvázi még a seggét is fényesre nyalják, hogy tudja, néha nem kell ostoba szabályokat betartania az egészsége érdekében. Habár ritkán dohányzott és annál azért többször ivott, most mégsem tervezte, hogy bármelyiket is csinálja - hiszen vezetett, azzal viszont nem lett volna gondja, ha a társasága, Adriana több pohár alkoholt hódított volna meg, mert ott lett volna, hogy egészben hazaszállítsa a nőt és talán ott is maradt volna most vele kivételesen éjszakára, hogy tudja, tényleg nem esett baja - més sem hiányzott volna, mint felkapott hamis igazságok arról, hogy Vargast Sullyval látták utoljára. Még csak ez hiányzott volna. Richard az étterembe belépve felmérte, hogy mi várt rá, jobban mondva próbált felkészülni a tornádóba burkolózott tajtékzó hullámokra, és ha módja lett volna rá, akkor szívesebben fordult volna sarkon, hogy a fél utcával arrébb lévő nívós étterem falain belül tudja kettejüket elkerülve Whitneyt és a társaságát. Nyugodt estét akart és valahogy a felesége minden alkalommal elérte azt, hogy öt év után is teljesen megkavarja az álló vizet körülötte és olyan mélyre taszította Whit Rick-et, amitől lassan-lassan fuldoklott. Átvitt értelemben. Sosem emeltek egymásra kezet és Richard tisztelte és szerette is a nőt annyira, hogy megadja neki a tiszteletet. Tudnia kellett volna, hogy csak a felélesztett máglyára pakolgatta serényen a képzeletbeli fadarabokat azzal, hogy engedett Adriana vágyainak, hogy megismertesse kettejüket, de Rick menteni akarta azt, ami menthető. Próbált volna svájci példát követve kimaradni a készülődő háborúból, de talán az volt a legnagyobb hiba az este folyamán, hogy nem egyedül volt, vagy nem az öccse társaságában. Whitney készülődő haragjára lassan bólintott, mintha vesztes csatát fogadna el és inkább nem is vesztegette az energiáját arra, hogy szembeszálljon a nővel. Egyelőre. Adriana már rég elfordult, hogy az asztalukhoz lépjen, Rick viszont még egy szűk lélegzetvételnyi időre ott maradt, hogy a felesége arcát figyelje, de aztán szótlanul lépett el, hogy végül helyet foglaljanak mindketten. Máshol, csak kettesben. Annál az asztalnál, ahonnan tökéletes rálátásuk volt a másik párosra is. Pont úgy, hogy Rick még láthassa Whitney az abrosz alatt magassarkúba bújtatott formás vádlijait. Adriana önállósította magát és mielőtt Rick tanácsolhatta volna, hogy mit NEM kellene, már útnak is indult az az üveg. Az ügyvéd képzeletben keresztet vetett és lassan számolni kezdte a múló másodperceket. Mondhatjuk, hogy nem jutott messzire, mert Whitney "Tornado" Stryker megjelent a színük előtt és olyan vehemenciával párosította a szavait, amire Rick kezei ökölbe szorultak. Az arcvonásai megmerevedtek, a nyelve végigfutott a felső fogsorán is. Adriana értetlenül pislantott Rickre. Aztán Whitney után. Sullivan szinte előre tudta, hogy melyik pillanatot választja majd a nő, hogy megszólaljon, mert látta megemelkedni a szűk ruhában a mellkasát. Látta, ahogy a szája elnyílik és hallotta is, hogy a nő értetlenül állt az elhangzottak előtt, Rick még mindig a felesége alakját figyelte, immár a másik asztalnál. - Nem gondoltam volna, hogy ekkora problémát jelentene egy ártatlan gesztus - így Adriana. - Mindig ennyire hirtelen volt a feleséged? - érdeklődött, miközben az ujjai lazán az alkoholt rejtő üveg nyakára fonódtak, hogy maga elé húzza azt. - Nem ismered őt, Ana - nem panasz volt, hanem egyszerű ténymegállapítás. Sullivan felemelkedett, visszarakta a helyére a székét is, aztán az ujjai Vargas vállára simultak egyetlen másodpercre. - Egyél nyugodtan. Írass mindent a nevemre és kiegyenlítem a számlát, ahogy a taxit is - pillantott le a barna nagyon is értetlen, megrökönyödő szemekbe, de nem érdekelte ez. Mosolytalanul lépett el tőle, hogy még az előtt eloltsa a tüzet, hogy az végigsöpört volna az étterem falain belül, ha még nem volt ehhez késő. Nem sietett, mégis érezhető és hallható volt a közeledése Whitney-ék asztalához és mielőtt még Joey felajánlotta volna, hogy mímelt lovagja lenne a nőnek, Rick keze csúszott végig a felesége alkarján, hogy a csuklója köré fonja az ujjait nem fájdalmat okozva a nőnek. Joey D'Acosta nem érdekelte és nem is tulajdonított neki túlzóan nagy jelentőséget, azonban Whitney? Whit más világ volt, része Richard Sullivan-ének. - Ha megbocsátasz, akkor elrabolnám a hölgyet - a férfinek címezte a szavait, miközben a szemeit le sem vette Whit kékjeiről. - Azt hiszem, vár ránk egy félbemaradt beszélgetés. - De! Whitney velem van! - ellenkezés. - Ha gondolod, ülj át Adrianához, mindent én állok. De nem veled van - Richard hangja megkeményedett, ahogy most ennyire csak ránézett Joey-ra. - De! - akadékoskodás. Már megint. Richard nem is foglalkozott inkább D'Acosta-val, a figyelme ismételten a feleségére vándorolt, akit azóta sem engedett el, csak lazán tartva a kezét. - Menjünk ki, mert egyikünk sem szeretne jelenetet. Újságíróként nagyon jól tudod, hogy a falnak is füle van és egyikünk sem szeretné, ha mondjuk az ismerősi köreinkben olyan információk terjengenének, aminek nem kellene. Ugye igazam van? - a szavai sajnálkozóan idegesítő váltak, s ellenkezést nem várva megindult kifelé, terelve Whitneyt is, mert egyébként ő is távozni akart volna a helyszínről, nem igaz? Csak segített neki ebben. Most kivételesen önző módon magára gondolt csak és arra, hogy Kurkovnak rohadtul nem kellene tudnia a házasságának pontos problémáiról, mert volt egy sejtése, hogy az orosz erről a fura frigyről is mindent tudott. Majdnem mindent. Ha Whit nem patáliázott, hanem úgy-ahogy, de követte, akkor Rick volt az, aki az ajtót nyitotta és ő volt az, aki odakint Whitney-t szélnek eresztve elengedte a kezét is, de nem hagyta, hogy elmeneküljön előle a járdán. Ő volt az, aki egyből lelépte kettejük közt a távolságot, belépve a nő intim szférájába és amennyire még a nő tűsarkúját is leszámítva fölé magasodott, élesen vett egy mély levegőt. - Kurvára nem volt jogod ahhoz, hogy odabent ezt csináld! Mégis mi a francot képzelsz magadról, Whitney? Ennyire kétségbe vagy esve, hogy mindenképpen jelenet kell neked? - emelkedett meg a hangja, de annyi kontroll volt benne, hogy még így se legyen túlságosan hangos. - Ne legyél álszent, ha kérhetlek - Richard ritkán káromkodott és csak kevesen tudták kihozni a béketűréséből, hogy ez a stílusa a felszínre törjön. Az egyik ilyen ember az öccse volt, a másik pedig történetesen a felesége. - Vagy nekem tartogatod magad még mindig? - nem volt ennyire elszállva magától. Öt év alatt sokat változott és nem lett sem izmosabb, sem pedig egészségesebb. Kettejük közül csakis a felesége volt még mindig kívánatos és gyönyörű.
or even meeting the woman he loved once, his wife to be exact. Is this true? Or is it just another lie to tell?
“Happiness is like a butterfly; the more you chase it, the more it will elude you, but if you turn your attention to other things, it will come and sit softly on your shoulder.”
A legutóbbi találkozásom a férjemmel egy kicsit felkavarta az állóvizet bennem. Az elmúlt öt évben már annyira jól ment, hogy néha összefutunk és csakis a közös vagyon kapcsán diskurálunk, hogy megfeledkeztem a jelleméről és férfiú szerepéről. A házában töltött néhány óra azonban összezavarta a fejemet. Már azt sem tudom, hogy minek marasztalt, amikor elintézhette volna a szaglászásomat annyival, hogy a képembe nyögi, hogy nem fog adatokat szolgáltatni az ügyfeléről. Nem is várhattam el, de legalább megerősítette, hogy Fieldernek dolgozik. A nevelőszülei felhozása csak egy újabb rés volt a pajzsomon és ha ez még nem lett volna elég, akkor ott volt a szemében felcsillanó aggodalom. Jól be is vettem volna, ha nem azon szavakkal búcsúzott volna el tőlem, amikkel tette. Richard kemény tudott lenni és elérhetetlen, de néha azért megcsillogtatta a lovagias oldalát is. A külön töltött időben megváltozott és most fogtam fel igazán, hogy ez mit jelent. Minden érzelmi oldala kihunyni látszott a még fenntartott viszonyunknak. Ezzel az új felismeréssel vágtam bele az estébe is, amikor igent mondtam egy meghívásra. Joey jó pasi volt, de nem feltétlen az esetem, mégis érett már bennem a szükség, hogy valakivel ágyba bújjak. A munkámnak éltem, de voltak igényeim és nehéz volt még ennek is időt szentelni. New Yorkban nagyobb sebességre kellett kapcsolnom, mert minden perc számított. Joey egyben volt a haszon és az élvezet, ha az este úgy végződik, ahogyan én akarom. A kiöltözés nem az én asztalom, de ha már ágyba kívántam bújni valakivel, akkor kicsit a komfortzónán kívül léptem és a női praktikákat bevetve döntöttem úgy, hogy kicsípem magamat. A koktélruha túlzásnak minősült volna, de az étterem nevének hallatán nem maradt választásom. Alulöltözöttnek véltem volna a bőrkabátot. Csinosan és kimérten érkeztem a helyszínre és nem is csalódtam a partneremben sem. Az ámítás elmaradt és nem vártunk olyan viselkedést a másiktól, amit nem tudott megadni. Belefáradtam, hogy másnak mutassam magam, mint ami vagyok. Jelen helyzetben a szex mozgatott és az információk átadása, de miért ne lehetne ezt egy szép környezetben megtenni? Az asztalunk kicsit a nyüzsgésen kívül esik és roppantul örülök neki, hogy nem a bejárat mellett kaptunk helyet. A pincér a székfoglalás után már hozza is étlapokat és van időm szemügyre venni a választékot. Éhes vagyok, nem tagadhatom, de szeretem a hasamat. A saláta nem az én terepem és nem is fogom azzal áltatni Joey-t, hogy megússza egy kisebb számlával az estét. Egészen elkényelmesednék, de amint egy fél pillanatra felnézek az érkező vendégekre a gyomrom is lesüllyed. Richard egy csinos nővel sétál a közelünkbe lévő asztalhoz. Tehetnék úgy, mintha nem vettem volna észre, de az étlap szuggerálása nem jön össze. A nő kezdeményezi (ebben nem vagyok biztos) a bemutatkozást, de annyira merészek, hogy odajönnek hozzánk. Joey arca felélénkül, amikor a vetélytársamon futtatja végig az éhes tekintetét, de nekem még az arcom se rezdül. Az illetlenség elkerülése végett elfogadom a felém kínált kezet, de már szavakkal nem vagyok ennyire kedves. Mit hallott rólam ez a nő? Ugyan már azért Richard sem azzal tölti a randevúkat, hogy rólam beszéljen, hacsak nem egy komolyabb személyről van szó. A férfiak is bemutatkoznak egymásnak, aztán felröppen egy olyan lehetőség, amivel én határozottan nem szeretnék élni. A közös étkezés gondolata is taszít, nem fogok úgy tenni, mintha normális lenne a házasságom nyitott kapuja. Elfogadtam annak idején, hogy meg lettem csalva és más nők után nézett a férjem, de azt már nem fogom lenyelni, hogy valamelyik nőjével egy asztalnál üljek. A neki intézett szavaim nem feltétlen állják meg az udvarias határvonalakat, de mégis mit vár tőlem, ha ő sem tisztel meg annyival, hogy ne mutogassa előttem a szeretőit? - A kimondott szavaid nem feltétlen olyanok, amikkel élnék. Privát vagy sem a részedről a beszélgetésünk előzménye. – foglalok helyet ismételten, amikor Adriana is veszi az adást. Nem fogunk egy asztalnál enni és ha lehet rövidre zárnám a diskurzusunkat is. - Köszönjük, ugyanezt kívánjuk. – biccentek egyet és az ölembe fektetem a damasztot is, hogy végre megint az étlapra tudjak koncentrálni. A víz mellé rendelnénk már egy kis alkoholt is, de akkor egy üveg landol az asztalunk peremén. Joey lelkesen pillant rám és már mondaná is, hogy mennyire jó ötleteim vannak, de megakasztom a szóáradatban. - Ki küldte ezt nekünk? – kérdezek rá, mire a pincér a másik asztalra mutat és hozzátesz még egy kis meglepetést is. - Az ottani hölgy küldi Önöknek a megismerkedésük örömére. – szinte az arcomra fagyna a mosoly, ha már nem húztam volna el előtte a számat. - Engedelmeddel. – a damasztot az asztalra hajítom és felállok az eddigi helyemről. A bort a kezembe véve sétálok át Richardék mellé és nézek először a nőre. - Ezt te küldted nekünk? – kérdezek rá, mire Adriana bólint. - Ennyi a minimum, ha már nem étkezünk együtt. – bólogatva hallgatom és a végén lehelyezem kettőjük közé az üveget. - Nagyon szépen köszönjük a figyelmességet, de nem élnénk vele. – tudatom vele az álláspontomat, aztán a férjemre nézek. - Richard azt hiszem, hogy most nagyon messzire mentél, amit már én sem fogok lenyelni. Hétfőn felhívom Adamet, hogy keressen fel a válási papírok részleteivel. Ideje, hogy pontot tegyünk ennek a végére. – hagyom ott őket és Joey-hoz megyek vissza, de csak annyi időre, hogy a táskámat magamhoz vegyem. - Menni akarok, remélem jössz, ha nem az sem érdekel. – nézek rá a döntésére várva.
or particularly interesting about seeing her in person
A sosem volt extrovertált gondolkodását New Yorkba száműzte a költözéssel és a kezdeti hetekben az összes Babylonban élő újdonsült szomszédját meg kellett ismernie. Sokakhoz inkább ő csengetett át, de voltak, akiket Sully fogadott. Leginkább azért, mert így tartotta illendőnek: megmutatni a házát, azt a hatalmat, amit a kezében tartott kulcs formájában. Fanyar humor volt, mert Richard másképp érétkelte a vagyont. Annak, akinek egykor még csak fedél sem, szerető család sem sorakozott fel a háta mögött, ezek az ingóságok nem végtelen nyugalmat, elégedettséget sugalltak neki, hanem a munkába fektetett energiájának lenyomatát. Azt a végtelen időszakot jelentette, amit a paragrafusok tanulmányozása és önnön kíváncsisága, tudásvágya hajszolt tova. A fizettség ugyan kárpótolta, de hogy boldog lett volna? Nem tudott volna erre válaszolni. Nyugodt volt és a belső nyugalmat semmi sem tudta helyettesíteni. Ügyvédi mivolta megtanította az üres csevegésekre, a jegesen villanó kék szemeinek fürkésző pillantása pedig éppen elég volt ahhoz, hogy másokban kényelmetlenséget szüljön. Rendszerint csak figyelt, információt raktározott el, de volt, hogy a nyílt, egyenes tekintetét hadüzenetként tekintette. Belső információkat, személyes jellegű adatokat nem sűrűn osztogatott, mert ahhoz bizonyos bizalmi körökön kellett túljutnia a másik személyekkel szemben és igyekezte elválasztani a magánéletét a munkájától. Hűvös jelleme segített neki abban, hogy ne impulzívan ítéljen meg egyes helyzeteket és rosszallás ülte meg a gondolatait, ha inzultusokkal próbálták kiugrasztani a nyulat a bokorból. Adrianát nem lenyűgözni kívánta, egyszerűen csak a nő személyiségéhez nem illett egy családias, útszéli, nevesincs étterem, ahol a szakácsok izzadtságának szaga keveredett volna az ételek esetlegesen leégett, zsírban úszó szagával. Richardnak azzal a helyszínnel sem lett volna ugyan gondja, de sokadik újragondolás és megfontolás után ült volna be egy olyan helyre és nem feltétlenül azért, mert szégyellte a munkás réteget - leginkább csak azért, mert az a miliő emlékeztette volna a nincstelenségre és meghalni sem akart idő előtt egy helyes kis szívinfarktussal. Vargas nem az a nő volt, akiért szűkölve kapálózott volna. Nem kérették egymást, nem voltak felesleges játszmák és a marketinges nő nem is Sullivan vagyonára pályázott, amiért Rick igencsak hálás volt. Annak ellenére, hogy személyesen negyedik hónapja találkozgattak, még nem bízott meg vakon a nőben, elvégre a marketingesek két lábon járó reklámtáblák voltak. Rick pedig nem tervezte, hogy bármilyen belső információt is kiszivárogtat az ügyeiből, ezért nagyon is sokszor vékony jégen táncoltak ők ketten a beszélgetéseik során. Richard Sullivan elővigyázatos volt, vagy legalábbis próbált az lenni és nem kedvelte túlzottan a meglepetéseket sem, ha az az ő kontójára volt számlázható. Pontosan ezért halogatta a megismerkedést abban a pillanatban, ahogy felismerte a felesége sziluettjét kirajzolódni az interiőrből. Megmosolyogtatta a tény, hogy egyikük sem egyedül érkezett, noha Whitney kezében inkább egy pofa sört, a hátára kanyarítva pedig egy bőrkabátot tudott volna elképzelni. Teljes mértékben nő volt, nőies, szinte szobrászok által kifaragott szépséggel rendelkező vonásokkal, amit kevesebbszer használt ki, mint azt tehette volna. Rick régen ezért is kedvelte meg annyira a nőt, mert nem játszadozott, nem tette magát, nem akart szebbnek látszani, mint amilyen valójában volt. Egyszerűen más volt, mint az átlag és Sullynak akkoriban erre volt szüksége. Noha a bemutatkozás rosszabbul is mehetett volna, Rick kevésbé látványos és őszinte mosollyal fogadta D'acosta kézfogását a kölcsönös, nőket ismerő bemutatkozást követően, a fontoskodó mivolta pedig lázas irritálással itta be magát Richard gondolataiba. - Richard Sullivan, örülök a találkozásnak, Joseph - nem véletlenül hangzott el a férfi nem becézett formájú keresztneve, aki végül nem vette mindezt sértésnek. Ha Rick ügyvéd is volt, nem kedvelte kihangsúlyozni azt, hogy ő Dr., mert ez legtöbbször teljesen irreleváns információnak bizonyult. Sully kimaradt a hirtelen ötletelésből, mert ennyire nem akart előreszaladni, de ahogy Whitney megszólalt, miután felállt és az ügyvéd végigvezette az alakját kihangsúlyozó ruhán, Richard féloldalas mosolyra húzta a száját, mintha megadta volna magát a nőnek. Holott ez nem így volt. - Nem szerettem volna a privát beszélgetéseink foszlányait közszemlére tenni sem ma, sem máskor. Ugyanakkor az akkor kimondott szavaim most is érvényesek. Mindig azok voltak és azok is maradnak - mélyedt el a felesége szemeiben hosszan, hogy megértesse: attól még, hogy nem éltek együtt, hogy nem töltötték együtt az éjszakáikat, hogy az álmaik már nem egymás leképezései, attól még ugyanúgy fontos része volt az életének, akit valaha közel engedett magához. - Nem szeretnénk zavarni és tiszteletben tartjuk a kérésed - Whit-ről Vargasra pillantott Rick, aki zavartan gondolkodón elmosolyodott, de aztán egy bólintás után hátrább lépett, mielőtt elfordult volna. - Köszönjük a felajánlást, Mr. D'acosta - Adriana elvárta a tiszteletet, amit szeretett ő is megadni. Ismerte az illemet, az etikettet és a szakmája miatt nem igazán volt olyan momentum, hogy ne tudott volna bárkivel szóba elegyedni. Totálisan ellentéte volt Richardnak, ahogy Whitney is az ellenkező pólusa volt a házasságban. - További jó szórakozást - ahogy korábban sem futott Whit után, most sem erősködött Richard, hanem hagyta, hogy a nő mondja ki azt, amire vágyott - most éppen Joey-val egy egyszerű vacsorát. Adriana után lépett egy utolsó pillantást vetve a felesége felé; üzenve, hogy lehetett volna máshogy is. Kezelhették volna a helyzetet felnőttek módjára is, de Rick úgy gondolta, hogy felesleges vitáknak nincs helye most közöttük. Whitben amúgy is túltengett az igazságérzet és voltak bizonyos dolgok, amik nem tartoztak másokra kettejükön kívül. Betolta a széket Adriana alatt, nem simogatva a nőt feleslegesen, amivel ingerelhetne bárkit is. Helyet foglalt vele szemben és amikor a pincér a kezükbe adta az étlapot és a borlapot, egy üveg mentes vizet azonnal kért is. - Bocsánat! - szólt a pincér után Adriana. - Szeretném, ha egy üveggel abból az alkoholból küldene annak az asztalnak, amiből rendeltek. Én állom. Ha esetleg kérdezik, hogy miért: a megismerkedésünk örömére küldeném - a motivációja a kedves nyílt kapcsolatteremtés volt. Rick tudta, hogy ez csak olaj volt Whitney lángoló tüzére, de nem akart idő előtt tüzet oltani. - Ez igazán nem volt szükséges a részedről, Ada - vajon miért? Rick átnyújtotta a borlapot a nőnek, ő maga pedig elveszett a starterek sűrűjében. Nem hitte, hogy natúr csirkét brokkolival és rizzsel készítettek volna ebben az étteremben. Valószínűleg a csirkét ehető arannyal vonták be inkább. Hurrá. - Tudom. De én örülök, hogy most már arcot is tudok hozzá párosítani, Ricky. Képekről láttam, de így más - pillanatnyi szünet - ...sokkal szigorúbb.
or even meeting the woman he loved once, his wife to be exact. Is this true? Or is it just another lie to tell?
“Happiness is like a butterfly; the more you chase it, the more it will elude you, but if you turn your attention to other things, it will come and sit softly on your shoulder.”
New York sok mindent tartogatott nekem az elmúlt időszakban, csak nyugalomból nem adott sokat. Megszokás kérdése a nyüzsgő közeg, mert odaát is nagyvárosban éltem, de ez még annál is zűrösebb környezetet szült a hétköznapoknak. A nyomozással nem haladtam valami jól, mert elakadtam egy ponton és a kórházba mondvacsinált indokkal nem mehettem be. Az adatokra szükségem lett volna és minél előbb, hogy bizonyosságot szerezzek az elméletemre. Nem vehettem készpénznek az ügyfeleim állításait, hiszen mégsem vádolhatok meg egy politikust azzal, hogy gyereket lopott, mert még nem minden részlet tiszta. Fieldernek is volt egy lánya csak a kérdés az volt, hogy biológiailag is ő volt-e az apja. Összetett kérdéskör és megannyi megválaszolatlan kérdés. Az első nyomok idevezettek, de mi lesz, ha zsákutcába jutok? Richard nem sokat segített a legutóbbi alkalommal és mondjuk úgy, hogy nem szépen váltunk el. A házából önként távoztam, de erre rá is segített egy kicsit a búcsúzásával. Nem vártam tőle egyebet, hiszen nem először fenyegettek meg és képmutatónak tartottam, hogy aggodalmát fejezze ki az irányomba. Öt éve külön éltünk és nem tartoztunk elszámolással a másiknak, a papíron való együttlét meg nem sok mindenre jogosította fel őt. A viselkedése mit sem változott az emlékeimben élőtől. Az udvariasság nem fog kiveszni belőle, ezt nevelték bele a szülei és hiába nem volt vérségi kötelék közöttük még mindig egészségesebb gyermekkorral ajándékozták meg a testvérével együtt, mint amiben nekem részem volt. Nyilván az sem véletlen, hogy nem sokat meséltem neki a múltamról. A családi találkozókat is rövidre szorítottam, mintha egy fogorvosira időpontra kellett volna elmennem. Anya természetesen örült, hogy találtam magamnak egy férjet, az már kérdés volt, hogy én sem jártam szerencsésebben, mint ő. Ugyan Richard nem akasztotta fel magát, de megcsalt, így mondhatjuk, hogy a kukába dobta a házasságunk alapjait. Világéletemben bizalmi problémákkal küzdöttem, de erre rásegített azzal, hogy viszonyt folytatott a hátam mögött. Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha bevallja és nem fajul odáig a helyzet, hogy én nyomozzak utána. Nem voltam büszke az akkori önmagamra, de a megérzéseimet követnem kellett és a csúf igazság az arcomba robbant. A mintaférjem mással szűrte össze a levet és kellemesebb társaságnak tartotta azt a nőt, mint engem. Bárhogyan is elmélkedtem akkoriban, a saját akaratommal mentem szembe, hogy nem rendeztem jelenetet. Richard gyűlölte, ha ilyen forrófejűn viselkedtem és valahol magamat is meg akartam kímélni a részletektől. Először mentem szembe magammal és választottam a könnyebbik utat. Le voltam sokkolva és fájt az árulása. Akadtak problémák a házasságunkban, de akkor még úgy éreztem, hogy tudunk rajta javítani, de nem egy harmadik fél bevonásával. Az agyam leblokkolt és azonnal tárcsáztam Kevint, hogy küldjön el bárhova, csak ne kelljen egy városban maradnom a férjemmel. Hosszú hónapok kellettek ahhoz, hogy lehiggadjak és ne rontsak neki. Megérdemelte volna, hogy megüssem vagy üvöltsek vele, de ezek elmaradtak. A csendes fájdalom aztán távolságtartássá duzzadt és olyan hamar szaladt el az idő, hogy a jelenre öt évre bővült a távolmaradásom. Nem keresett utána, meg sem próbált telefonhívást kezdeményezni, így én is amellett döntöttem, hogy elengedem a velejáró gondokat. A papírforma sok élethelyzetet elbír, mert arra se lett volna energiám, hogy veszekedés által osszák el a javainkat. Önzően ragaszkodtam a megszerzett vagyonhoz, de abból sajnos akadt közös rész is. Richard ügyvédi pályája meg elég figyelmeztető jel volt arra, hogy okosan cselekedjek. Ez azóta sem volt másképpen, szóval másik országban éltünk és a magunk elvárásai alapján alakítottuk ki az új életteret. Mi másnak köszönhettem volna, hogy három nappal ezelőtt összefutottam egy régi kollégámmal Joey-val. Sokkal lázadóbb természete volt, mint nekem és immár nem újságíróként dolgozott, hanem magánnyomozó lett belőle. Kapóra jött a régi ismeretség felelevenítése, hogy bejussak a kórházba vagy adatokat kapjak kézhez egy kis ellenszolgáltatásért cserébe. Nem rejtettem véka alá a szükségleteimet és mindig is vonzónak tartottam Joey-t, csak a külső adottság mellé nem sok ész párosult. A munkájában jó volt, de ezenkívül nem sok közös pontot tudtam volna megnevezni és elképzelni egy hosszabb kapcsolatot vele. Igazából a házasságom zátonyra futása után nem is vágytam a komolyabb elköteleződésre. A férfiakba vetett bizalmam a nullával versenyzett, de a kölcsönös üzlet érdekében hajlandóságot mutattam egy kis légyottra. A rövid összefutásnak aztán egy vacsorameghívás lett a vége. A puccos éttermeket nem szívleltem annyira, de hetek óta nem ettem egy jót, így beadtam a derekamat. A kaja után szex is lesz, akkor nem vagyok semmi jónak az elrontója. Nem vártam el, hogy értem jöjjön, így taxival mentem a helyszínre és az étterem bejárata előtt találkoztunk. A kiszolgálás magáért beszélt a pingvines pincérek láttán és a beltér miliője sem maradt el az elegánstól. A foglalásunk egy kiesőbb területre szólt, így roppant boldog voltam attól, hogy lesz időnk a beszélgetésre is az evés mellett. A fekete koktélruha túlzás volt a részemről, de igyekeztem kicsípni magamat és előhozni a női énemet. Elvégre vadászaton vagyok és adni kell a férfiak vizuális élvezetének. A székekre való leülés után az étlapot a kezembe véve már képzeletben a teli hasammal játszadozok és az előételek hasábjait bújom, amikor egy ismerős szempár vonzza magára a tekintetemet. Az étlap is megáll a kezemben és rögtön felszökik a vérnyomásom. Richard…és egy nő. - Minden oké? – néz rám Joey és aztán észreveszi a másik asztalnál lévő párt. Neki nem ismeretlen Richard, mert meséltem róla, de személyesen még sosem találkoztak. - Remélem nem jönnek ide. – mormogom az orrom alatt, de a férjem másképpen gondolja, amikor a nő derekát átölelve közeledik felénk. Műmosollyal pillantok fel, mintha most vettem volna észre. A bemutatkozás momentuma alatt nem a nőt figyelem, hanem őt és kezdek imádkozni, hátha rossz fát tettem a tűzre és ez a büntetésem érte. A nő felém irányuló kezére csak sóhajtok egyet, és felállok, hogy fogadhassam a gesztust. - Örülök neki, hogy te már hallottál rólam, de ez nem kölcsönös. – ülök megint vissza a helyemre, de akkor Joey is bemutatkozik és átveszi a szót helyettem. A közös asztal ötlete már abban a momentumban átok volt, hogy megérett volna. Megköszörülve a torkomat nézek egyenesen a férjemre. - Azt hittem legközelebb csak akkor találkozunk, ha óvadékot kell letenned értem, vagy a halálomon vagyok, ebben nem szerepelt egy vacsora. Nem hiszem, hogy szeretnénk egy asztalnál enni, vagy te mit gondolsz róla? – dobom vissza a labdát neki egyértelműen kifejezve a nemtetszésemet.
or particularly interesting about seeing her in person
Az életmódváltással próbálkozott, de feleannyira sem volt boldog ettől a ténytől, mint azt előadta neki az orvosa. A mímelt jókedvet valahol Kanadában hagyta és noha az amerikaiak és az ide látogató turisták kereszttüzében ennyi vigyort még életében nem látott - ő maga nem alélt el attól, hogy életben volt. Hogy a vérvizsgálat eredménye az elmúlt hetek változásainak köszönhetően két értéknél is a normál tartományba került - sajnos olyan munkája volt, ahol nem a keleti filozófia nyugalma uralta az életét. És úgy őszintén - ha Sullivan unalmasnak is gondolta magát, attól még az élet tovagurult és vagy felült arra a nyomorult hullámvasútra, vagy ő is egyike lett volna annak, aki eldobja magától az életét. Sully döntött. Sok évvel ezelőtt. Az életet választotta, a vele járó nehézségeket, az illékony boldogságot, egy örökig tartó igent, amit aztán ő rúgott fel. És most mégis mi motiválta? A pénz, az a hatalom, amit mások nem ismertek el, de ő tudott, hogy a markában tartotta. Az információk és a megszerzett tudás motiválta minden lépését, amit egyes esetekben felhasznált a saját életében - amivel gazdálkodott és garázdálkodhatott úgy, hogy azzal a törvényeket, amelyre felesküdött évekkel ezelőtt, ne rúgja fel. Öt évvel ezelőtt sem állt meg Richard élete azzal, hogy a neje kisétált az életéből. Az csak egy következmény lett és noha érzett némi ürességet, a munkája kárpótolta. Az új ismertséget kárpótolták. Az, hogy minden egyes nap ugyanúgy indult - az ébredésével, az újbóli problémákkal, a megoldandó ügyekkel, a gyermekelhelyezésekkel - elegendő célt adtak az életében ahhoz, hogy ne a felesége után sírjon élete végéig. A tetteit nem bánta meg - soha. Habár elhamarkodott volt olykor, attól még mindig tiszta fejjel gondolkodott - alkohol befolyása alatt soha nem mondott áment semmire - átvitt értelemben, mert már nem hitt azóta szinte semmiben vakon, hogy az lett, aki: a szülei gyereke egy olyan család részévé válva, ami inkább maga volt a pestis. Így gondolt arra a két emberre, aki e világba lökte pőrén és mindenféle elhivatottság nélkül. Bármennyire is szerette egykor a feleségét, hűtlen volt hozzá - ezt sosem tagadta maga előtt. Bármennyire is szerette az öccsét, az életét már kételkedve adta volna Henry kezébe, mert tudta, hogy mennyire megbízhatatlan volt valójában. Bármennyire is állt a törvény tisztes oldalán - ő is megfizethető volt és bizony ő is szemet hunyt elfordított fejjel bizonyos esetekben. Adriana Vargas sem volt több vagy másabb, mint az eddigi nők, akik az életében szerepet kaptak, inkább rövidebb, mint hosszabb időre a felesége után. A nő a harmincas éveiben járt, negyedik hónapra duzzadt az ismertségük és noha sikeres volt a marketing világában, nem élt nagylábon. Nem öltözködött kirívóan és a Puerto Rico-i vérét elnyomta akkor, amikor Richarddal találkozott. Most is egy szolid, fekete blézerbe és fehér trikóba bújtatta a felsőtestét, a bíborszínű ceruzaszoknya pedig épp, hogy a tűsarkú cipő által kellemessé tette a vádlijának ívét. A messy bun illett a laza üzletasszony megjelenéséhez és a mosolya is, amikor Rick nyitott neki ajtót az étterem bejáratánál, hagyva, hogy a nő lépjen be előbb oda - felrúgva némi etikettet, de nem is igazán érdekelte ez Sullivant. Rick az autójában hagyva a zakóját, nyakánál kigombolt világoskék ingben és acélkék öltönynadrágban, a hozzá tartozó mellényben lépett be a nívós helyre, ahol ő fog fizetni. Adriana legnagyobb bánatára, mert még mindig hadakozott azzal, hogy Rick adózzon eme szokásának és kijelentésének. Nem kell engem eltartani, Ricky! - dohogott szinte mindig, amire Richard feszes mosollyal reagált. Nem kellett, de úriember volt, amire Sullivanék tanították és ezért mindig is hálás lesz a szüleinek. Gyorsan letudták a nővel a kötelező köröket a főpincérnek, aki az ajtótól nem messze a foglalásokat tekintette át és épp, hogy csak némi szalalomozást követően megérkeztek a nekik szánt, az egész falat kitöltő ablak melletti asztalhoz, egy ismerős profillal futott össze, amit nem tudott volna eltéveszteni. Még álmából felébredve sem. - Köszönjük szépen. Csak étlapot fogunk kérni, az italokat pedig majd ha mmegkapjuk, akkor jeleznénk, uram - maradt ennyiben a pincérrel, aki egy főbiccentéssel fordult is egyet, hogy az étlapokért induljon. Megköszörülte a torkát, s annak ellenére, hogy Adriana székét kihúzta, hogy a nő helyet tudjon foglalni, laza érintése csúszott a Vargas könyökére, amivel magára vonta a figyelmet. - Szeretnélek bemutatni valakinek - mélyedt el a nála egy fejjel alacsonyabb nő mélybarna szemeiben. - Igen? Nocsak?! - a szavaiban érezhető volt az etnikuma - nem zavarón. Biztos volt abban Richard, hogy az olyannyira ismert nő is felismerte őket, így felesleges volt a szomszédos asztalnál idegenként viselkedni. Felnőttebbek voltak ennél, nem igaz? Ezért is lépett oda, a kezét már Adriana derekára csúsztatva. - Üdv! - pillantott Whitneyre és az asztaltársaságára. - Whitney, szeretném bemutatni Adriana Vargast, a Critical Mass-nél dolgozik digitális marketing vonalon, még Kanadából ismerem őt. Ide szólították a munkái pár hónapja őt is - ezt a feleségének címezte, aztán nézett rá Anara. - És ő pedig Whitney Stryker. A feleségem, oknyomozó újságírói mivolta miatt dolgozik most New Yorkban - minek hazudott volna? Ana már tudott a nőről, hiszen Richard nem szeretett nem nyílt lapokkal játszani és ha a frigy tartott a mai napig is, már hosszú évek óta nem éltek együtt. Neki ez a találkozás nem volt kellemetlen. Hogy Whit számára az lett volna-e? Előfordulhat. - Ó, helló, Whitney! Már hallottam rólad - nyílt tekintettel nyújtotta a kezét Whit felé, ítélkezésmentesen. - Joey D'acosta - ugrott talpra Whit partnere, aki teli szájjal vigyorgott a dráma esélyére. - Ha gondoljátok, össze is húzhatjuk az asztalokat. Vagy.. van kedvetek ideülni? - érdeklődött, megrázva Rick kezét. - Whitneyvel mi is ismerjük egymást - nem feszélyezte a tény. Hát, jó! Richardot sem. - Felőlem lehet róla szó - egyezett bele Ana, Rick viszont okosabban tette, hogy kérdőn a feleségére nézzen. Ő döntött most erről (is). - Nem foglalnánk annyi helyet sem.
or even meeting the woman he loved once, his wife to be exact. Is this true? Or is it just another lie to tell?
Kezdőlap
