Dolph & Joe

The desert didn't hurt anyone... squishy desert!!

Ami azt illeti, eltartott egy darabig, míg tisztára vakartam, hisz rég volt már lemosva, meg aztán a hideg is eléggé megnehezítette a dolgom, de valahogy mégsem panaszkodtam miatta. Szerettem csinálni, s ez a gép… ez egyszerűen több volt, mint egy repülő.
Eszembe juttatta, milyen is volt ilyennel landolni a tengeren. Az a hatalmas adrenalin fröccs mi érkezik akkor az emberbe, hogy pontosan ki legyen számolva a megfelelő sebesség, s minden plottul menjen.
Mikor sikerült megszereznem egyet, ráment rengeteg pénz, hogy helyrepofozzuk, és működőképes legyen.
-Sokáig, de itt nem az a lényeg! Hanem hogy tiszta lett, és végre nincs elefánt szaga! - próbáltam komoly képet vágni hozzá, de valljuk be, elég nehezen ment. Abe is, és én is átmentünk nem egyszer a belsejének kitakarításán, de folyton éreztem azt a szagot.
Charles különleges képessége, miszerint úgy tudta kifejezni magát, hogy közben ne bántson meg senkit, igazán különleges volt a magunkfajták között. Ám ha be is szólt valamit, azt is olyan módon tette meg, hogy majdhogy nem csak az utolsó pillanatban jön rá, hogy valami nem stimmel.
-Ért hozzá, hogy úgy küldjön el az anyádba, hogy egyetlen durva szót sem mond… - morogtam nagyon komolyan, aztán jöhetett az ellenőrzés, mit persze nem azért csináltam, mert nem bíztam benne. Megtettem, hisz minden alkalommal duplán, vagy olykor triplán ellenőriztem mindent, s tudtam, ha Charles velünk jönne, akkor ő is végigfutná ugyan azokat a köröket, miket mi magunk is megtettünk.
-Béna?! Ugyan már! A legrondább csomagolót választottam!  - villantottam egy mosolyt, majd míg a gépet magasra emeltem, s ő segített benne, csendben várakoztam, vajon mit fog szólni az apró ajándékhoz, mit poénnak szántam.
-A kibaszott sivatagba! Jut eszembe… pár hét múlva lesz egy fuvarunk Mexikóba… ha gondolod társulhatsz.. jól fizet.. két nap...még nem a miénk, de bármikor kiderülhet megkapjuk e… - duruzsoltam, miközben a vigyor ott bujkált képemen, a pelenkás beszólása ellenére is.
Ha ő zuhan le a sivatagban, nyilván nem lenne ilyen nagy a szája. Sosem szerettem a sivatagot, de mindazok után, a hátam közepére sem kívántam.
Végül csak kibukott belőlem a nevetés,  s végignéztem miképpen kapcsolja be azt a kis vackot, s fújatja magát vele.
-Csak mint egy idióta turista… - aztán mosolyom eltűnt képemről. - Bekaphatod! - megingattam fejem, s vágtam egy grimaszt. - Ilyen problémám nem lesz! És nem akarok társkeresővel szarakodni!
Csendben maradtam egy pillanatra, kicsit hangosítottam a rádión, kikerestem a megfelelő frekvenciát, bejelentkeztem merre járunk, aztán felhúztam a gép orrát, s emelkedtünk tovább, hogy elérjük azt a magasságot, ahol nem fogunk zavarni senkit sem.
Nem irigyeltem a kölyke miatt. Igaz eddig nem igen találkoztam vele, de az elmondottak alapján, nem volt valami felhőtlen a viszonyuk.
Szeretném azt mondani, hogy idővel jobb lesz majd, hogy majd egyszer megbékél a kölyök, de garantálni nem tudtam, így inkább a hallgatás mellett döntöttem.
-Mit követtél el ellene? - szaladt össze a szemöldököm. Persze a magánéletébe nem láttam bele, mi történhet a négy fal között, s hogy bánik a kölykével, de nem gondoltam olyan pasasnak, aki szarna az egészre.
Megpróbál keménynek látszani, ám közben tuti vajból volt a szíve, hisz a kutyát is megtartotta.
-Tudtam, hogy megfogod tartani! - jegyeztem meg mintegy mellékesen. - A kölyök meg, idővel idomul majd. Még nagyon fiatal… - morogtam az orrom alatt, aztán vonásaim kisimultak pár pillanatra, majd napszemüvegem felett pillantottam rá.
- Épp szabad voltam. Nem volt fuvar… - mást simán etethetnék ezzel, ám Dolph már túl jól ismert. Benedvesítettem alsó ajkam, s a lehető legkomolyabb hangon folytattam a válaszom. - Neit Hamdy a múzeum kurátora volt olyan kedves, és ránk bízta a szállítmányt. Meg kellett mozgatnom érte pár követ… de elértem a célom… van melónk… - villantottam egy mosolyt, kacsintottam is, miután letettem a szemüvegem, s újfent rá emeltem tekintetem.
-Csak pár telefon kellett, néhány videó konferencia, és önként ajánlotta fel a munkát! - Neith csinos kreolbőrű  nő volt, még igézőbb pillantással, ám úgy nem érdekelt. Sosem voltam az a csapodár fajta, s Kat óta sem igazán érdekelt senki más… jó ez hazugság, hisz Washington hozott magával pár változást.
-Nem dolgozhatunk mindig apróságokon. Olykor be kell dobni magunkat, hogy zsírosabb fuvarhoz jussunk!
Igaz az öltönyös bájolgásokat én sem kedveltem, hisz túlzottan azt a légkört juttatta eszembe, hol mindig is kilógtam a sorból, bár tény és való, egy remekbe szabott öltönyben, pár lehengerlő mosollyal, sok mindent el lehetett érni.

Ez a lelkes energia, amivel Weaver körbedongja a gépet akár egy szerelmes méhecske Dolphból csak akkor kívánkozik ki ha helikoptert vezethet. Egy AH-1 Cobra vagy egy SH-60as Seahawk hasonló lelkesedést váltana ki belőle, de ennek az esélye fordítottan arányos a minden napossal, így csak egy hitetlenkedő szemforgatással és egy hangosan kieresztett sóhajjal veszi tudomásul, hogy mondhat ő aztán akármit, nem fogja felhúzni vele a barátját – bár nem is ez volt a szándéka igazán.
- Tudni sem akarom meddig suvickoltad....de annak örülök, hogy a vízszámlát nem én fizetem. - ez legalább tényleg így van, bár ha belegondol, otthon a tinédzser fia mennyit fürdik, lehet inkább mégis ezt a számlát vállalná be, mint az otthonit, amit megint fog kapni. Az ő idejében aki naponta kétszer fürdött azt már piperkőc buzinak kiáltották ki a többiek – nem mintha ne lett volna amúgy normális, jómaga sem egy igénytelen tuskó -, most meg ha a kölyök napi háromszor nem tér be a tus alá minimum, és nem bűzlik mindenféle pacsulitól, akkor be kell nézzen a szobájába, hogy otthon van e, vagy nem e halt meg...
- Na, akkor még jó, hogy nem engem vittél, én nem tudtam volna olyan szofiszikáltan kezelni a helyzetet, mint gondolom Charles tette. - ezzel nem valami rá vonatkozó ellenkezős dicséretet akar kihúzni a másikból, mindketten tisztában vannak a határaival. Az pedig a nem hisztis utasnál áll meg, nem hiába, hogy többnyire teherfuvarokra kéri meg, vagy egy-egy élményrepülésre, amikor valami adrenalinhajhász társaság dugóhúzózni kíván az égben, mert épp esküvője lesz, elvált, jön a gyerek, szerencsére mégse terhes a nő, kapuzárási pánikban szenved, vagy le akarja nyűgözni a csajt, hogy bírja. Utóbbiak  - spoiler - nem szokták bírni.
Bár sosem hagy el semmit, nem akad fent egy percre se azon, hogy Joe ellenőriz utána megint mindent, mielőtt helyet foglal mellette. Ez valakinek rossz berögződés, van akinek inkább csak egy megszokott rutin. A seregben mindig jobb volt ha hússzor volt ellenőrizve minden, mint ha egyszer sem, így régóta kiveszett már belőle az a megfelelni vágyásból eredő idegesség, vajon miért megy utána a másik, inkább csak egy biztonságérzés szállja meg, hogy így már tuti nem flipperezik semmi a gép gyomrában ha turbulencia keletkezik.
A szemöldöke azonban felszalad kérdőn, mikor a kis csomag az ölében landol, és gyanakvóan sandít a másik székben ülőre, ám mivel épp a felszálláshoz ellenőriznek mindent, még be nem fejezik nem nyúl hozzá. Bár le-le pillant a csomagolásra, és igyekszik kitalálni, épp most mivel fogja megszívatni Weaver. A legutóbbi húzásáért, mikor is teletöltötte homokkal a flakonját, amivel általában arcot mos ha gépet szerelnek még nem torolta meg rajta.... Rendben találva az összes műszert, jelzőt és szintmérőt, ráveszi magát, hogy túlessen az elkerülhetetlenen.
- Remélem a gyerekeid ajándékát nem te csomagolod, mert béna vagy. - nem bírja ki odaszúrás nélkül, bár az ő kézügyessége ilyen téren nem áll túl távol Joe-étól, érdes stílusán nem sokat javított a józansági érme, se a csoportterápia. - Mi a.... - ráncba szalad a szemöldöke, ahogy böszme ujjai által feltépett csomagolásból egy rózsaszín kézi ventilátor bújik felszínre, amit először totálisan másnak is néz. Több reakcióra egyelőre viszont nem telik tőle, mert segít felemelni a gépet a társának, még ha fizikailag nem is csinál semmit, a koncentrációját nem hagyja megoszlani az ölébe visszaejtett bizgere irányába. - Szóval a kibaszott sivatagba megyünk? - esze mint a borotva, hangján érződik a röhögést visszatartó elcsuklás, hisz így már érti, mire fel az olcsó mütyür.
- Hah! Azzal tisztában vagyok...ha ezt tudom, idefelé veszek neked egy csomag pelust. - engedi ki a röhögését immár a levegőben szállva, és most, hogy már nem kell túlzottan egyre koncentrálnia, újra a kezébe veszi a kis ventillátort,és nekiáll játszani vele. - A kurva szádat egyébként. - mered egy pillanatig Joera, de végül az újabb beszólásra ismét vigyor telepszik a képére, és megdörzsölve a bajszát beindítja a kis masinát, és hátradől.
- Gondolod? Látod, ezért hordok én inget....ha arra a pokol meleg fingszagú helyre megyünk, legalább nem festek majd hülyén. - meg fog rohadni, de Dolph ha nincs mínusz alatt a hőmérő higanyszála, akkor izzad, így kvázi csak Szibériától felfelé érezné magát kicsit is otthonosan. Hogy ez az évek alatt felgyűlt túlsúly oka lenne? Ha a hűtőben hagyott hamburgerét kérdezed biztosan nem. - De a te képedet le fogom fényképezni ha a dűnék fölé érünk. Lehet majd a következő profilképed ismerkedéshez.....a hányingertől kisimul az arcod, letagadhatsz vagy öt évet! - javasolja miközben lekapcsolja és elrakja a ventilátort, mert valódi klímának az kevés, de pont annyira kavarja a levegőt, hogy a bajusz szőrei csikizzék az orrát.
- Az Északi sarkon melegebb a levegő, mint ahogy néha az a kis szaros rám néz, de most éppen drámai hallgatás, és hozzám sem szólás van. - húzza el a száját, és nemtörődöm módon megvonja a vállát, pedig nagyon is törődik vele, de van az a szar, amit férfibüszkeségnek mondanak. Ha Joenak mutatná, mennyire kileng néha az érzelmi skálája a fia miatt, akkor kénytelen lenne foglalkozni ezekkel az érzésekkel. - Persze annyira jó vagyok, hogy elvigye a kocsit, de megtankolni azt nem képes. - fortyan fel benne a pipa, de csak egy ingerült kézlendítés erejéig. - Azért késtem, mert még meg kellett állnom tankolni. Felvenni meg nem veszi fel a kurva mobilját, hogy legalább azt közölhessem vele, húzzon haza a kutyához, ha már egyszer közölte, tartsuk meg. - a gondolatára is, hogy az a sátánfattya megrongál valamit a lakásában, vagy odaszarik, legszívesebben összekötözné a taknyossal, hogy tanuljon némi felelősséget. Már-már rossz szokásává váltan csípi össze az orrnyergét, és dörzsöli meg a homlokát, hogy eloszlassa róla a ráncokat.
- Egyébként hogyhogy téged kértek fel erre a munkára? Nem csókosok szokták ezeket a fuvarokat intézni? - tereli a témát, kissé komolyabb mederbe, lehetőleg olyanba, amitől nem sül ki az agya fél percen belül. - Vagy itt is van egy nőcske, aki utánad epekedik, és épp meglátta a kínálkozó alkalmat? - Weaver habár minden ízében hűséges, és ezt Dolph is nagyon jól tudja, attól még tagadhatatlan, hogy a modorával jó pár nőt megszédített már, ami miatt néha olyan helyekről is jönnek megrendeléseik, hogy ő csak kamillázik, mégis mi a franc. Többnyire ezek a munkák öltönyben feszengős, kulturáltan beszélős sznob fuvarok, így szerencséjére nem sokat kap belőle, de Charlestól már eleget hallotta a sztorikat, hogy el tudja képzelni, megint egy ceruzaszoknyában billegő szemüveges bige tolta be Joe névjegyét valahova épp megfelelő időben.

Dolph & Joe

The desert didn't hurt anyone... squishy desert!!

Sokkal hamarabb érkeztem, vagy épp haza sem mentem, már nem tudnám megmondani, de abban biztos voltam, hogy alig vártam ezt az utazást.
Egyik ok, hogy kitisztúlhatott a fejem, s kicsit tisztázhattam magamban, még is mi történt Washingtonban, míg oda voltam.
Előző nap, lemostam a gépet, máramennyire lehetett, s örömmel konstatáltam, hogy mivel kint töltötte az éjszakát, egy madár sem szarta le, s minden a lehető legtökéletesebben nézett ki rajta.
Mikor felcsendült az ismerős hang, csípőre tettem a kezem, letoltam orrom végére napszemüvegem, s úgy szemléltem meg a kicsikét.
-Poros a szemed! Egy folt sincs rajta! - jegyeztem meg, majd felkaptam egy újabb dobozt, s indultam vele be a gépbe, hogy aztán megfelelően lehessen rögzíteni. - Lassan kész, még ez a pár doboz, és útra készen állunk.
Nem örültem, hogy Charles visszamondta a melót, de a család mindig fontos volt a számomra, s azzal a „kifogással” bármikor élhetett, hisz tudtam, nem rázna át soha. Amolyan bajtársi becsület volt ez úgy hiszem.
-Nem. Azt a múltkor vittem, nélküled, és nem volt olyan jó móka, mint képzelnéd! Folyamatosan hallgatni a gondozók picsogását, mikor ugrott egyet a gép! Lezuhanunk!! Mi lesz az elefánttal?! - morogtam, hisz neki még nem meséltem a dolgot. Ám megúsztuk, az elefánt is megérkezett a rezervátumba, és a visszaút is nyugalmasan telt, s ráadásképpen hoztam neki onnan egy inget is, hasonlóan színes csodát, mint ami rajta volt.
Mikor beszállt a fülkébe, én még átnéztem még egyszer a rögzítéseket, kint körbejártam a gépet, aztán bementem a helyemre, feltettem a fülest a fejemre, bekattintottam a rádiót, meghallgattam a jelentéseket, s igyekeztem jó arcot vágni az egészhez.
-Ha időben jössz, akkor tudnád… de… - oldalra nyúltam, előszedtem egy kis dobozkát, mit alaposan becsomagoltam, s még egy masnit is kapott, csak hogy még mutatósabb legyen, s az ölébe dobtam. - Ajándék! Bontsd ki! - s míg ő bontogatott, s meglelte benne a rózsaszín kis kézi ventilátort, csak akkor kezdtem el magyarázni.
-A Kairoi múzeum felbérelt egy fuvarra. Tárlatot nyitnak, és el kell hoznunk pár dolgot. - közben már a kifutón gurultunk egyre nagyobb sebességgel, hogy aztán hamarosan már megkezdhessük az emelkedést, s még zenét is kapcsoltam a művelethez, mint egy rossz szokást, s közben folyamatosan adtam a jelentést, az irányítótoronynak, s sebességről, a látási viszonyról, és kértem időjárás előrejelzést, s felszállás után behúztam a futóművet.
-Ne nézz így rám! Én se szeretem jobban azt a helyet mint te! - morogtam az orrom alatt, aztán villantottam felé egy mosolyt.
Persze tudtam, hogy nem fog örülni, s direkt választottam a kis rózsaszín darabot.
Felé fordulva nevettem el magam, s mosolyom kiszélesedett.
- Megy az ingedhez! Kár hogy nem a virágmintásat választottam! - nevetésem még sokáig jelen volt, s ott égett képemen mosolyom is.
-Mi a helyzet a kölyökkel? Alakul a békülés, vagy még mindig megy a csatározás?

Csikorgó kerekekkel parkol le a szokásos helyén a hangár mellett, és bár minden kecsességet nélkülöz, de annál sietősebb mozdulatokkal kászálódik ki az ülésből, kapja ki a hátsó ülésről a szokásos katonai táskáját, amibe akkor pakol, ha hosszabb útra megy, hogy el ne késsen. Hogy mennyire hosszúra is, azt Joe nem igen közölte a telefonban, csak hogy Charlesnak halaszthatatlan teendője akadt, és kellene neki egy másodpilóta, mert egyedül a Herculest elvezetni az Atyaúristen se tudná, de a megrendelt fuvar meg mégis csak megrendelt fuvar, lemondani Dolph sejti felérne Weavernek egy lábon lövéssel. A munkamániás segg arcát....
- Bárkinek is nyaltad ennyire ki a kicsikét, kihagytál egy foltot. - nyit üdvözlés helyett élcelődéssel, tudván főnökének ez a gép a szívszerelme. Mellesleg akkora böhöm állat, hogy lemosni minimum két állam vizes pólós lányait összecsődítve lehetne, így mint mindig, most is csak kevésbé retkes benyomást kelt, tisztát messze nem. - Hol tartotok? - a táska a válláról az egyik rekeszen landol, amibe rögzítőkötelek garmadája van gondosan belehajtogatva, és derekára vigyázva – mert az edzőteremben nem csak azt tanulta meg, hogy már illik valami kis törölközőt is vinni a picsád alá, hanem hogy hogyan emelj helyesen, hogy ne csesződjön szét a derekad – emeli meg, és viszi a többiek után a rakodótérbe, ahol már három sorakozik.
- Elefántot hozunk, új koronát a Szabadság-szoborra, vagy anyád jön látogatóba? - érdeklődik derűsen, finoman célozgatva, hogy még nem közölték vele, merre is lesz az irány. Ha nem derült volna még ki, a legszarabb viccek rekordját ő tartja itt, mondhatni ő a Weavers Flight Christmas Lee-je. Csak ha olyan mázlija lenne, hogy a teste jobban hasonlítana Jason Stathamére, akkor most nem a haverja arcába bámulna, miután lerakta a többihez a rekeszt, és előrement, hanem valami gazdag puma ágyában heverészne azon tanakodva, az Armani vagy a Bugati öltönyét kapja fel az esti partira. Ám mivel pocak tájon inkább hasonlít az előbb említett elefántra, így tovább hasznosítva magát ellenőrzi a benti térben rögzített szerszámok és egyéb dolgok tartóinak feszességét. Mindent rendben találva végül kinéz, mindent behoztak e ami ki van készítve, majd ismét a fülkébe véve az útját lehuppan az ülésbe. Szusszanva igazgatja el magán az alattomosan félrecsúszott inget – szokásos csiri-csáré mintás förmedvény -, és ellenőrzi az üzemanyagszintet. A műhorizontot, és a pörgettyűs iránytűt. A nyaka köré kanyarintva a fülest amint a másik is helyet foglalt, és szintén mindent rendben talált zárja a rakodóteret.
- Szóval komolyra fordítva a szót, elmondhatnád merre repülünk, mert a késésem miatt nem volt időm beugrani az eligazítóba megnézni a repülési tervet. - sandít oldalra, majd ahogy beröffen a kicsike fülére illesztve a fülest hallgatja a választ. Ami a késését illeti tök pontos volt, de ami Dolphnál tök pontos- meg mindenki más szerint is a világon -, az a munkamániás ficsúrnak a balján egy durva késés.... Félreértés ne essék, ő is imádja a munkáját,és nem lehet elég hálás a barátjának, amiért felvette magához, de Joe gyerekei pont az a két kategória, ami már nem problémás, a kisebbik meg még nem az... Bár lehet ez most fog előjönni a barátja háza táján is, tekintve, hogy az asszony vitte a kisebbiket is a váláskor. Habár, ki tudja.... ő legalább nem hagyta el a gyereket, mint jómaga. Amiért aztán most szív, és vezekel, és kell tankolnia az idefelé vezető úton, mert az a kis szaros baszta megtankolni, miután önkényesen megint elvitte a kocsit.....
Mély levegő, nem tekered ki a nyakát. Azt a gyerekek nem viselik túl jól...
Nagyon nem kell erőltetnie magát, hogy a felszállásra koncentráljon, és ne kotorja elő a zsebében lévő telefonját, hogy rápillantson, Theo reagált e valamit a küldött üzenetre, vagy legalább kegyeskedett e megnézni azt. Mai technológia...már azt is meg tudod nézni, hogy a másik megnézte e.... bár legutóbbi veszekedésükkor hozzávágott valami olyasmit, hogy tudatlan vén fasz, és már azt is le lehet tiltani... vagy valami ilyesmi. Minden esetre a mobilt nem volt képes felvenni, amikor a benzinkúton hívogatta - szám szerint háromszor -, és legszívesebben elhajította volna a sajátját mérgében. A kotorászás helyett végül mélyet sóhajt, és elégedetten konstratálja, hogy mára levegőben is vannak.