Őszintén? A fodrászat olyas valami, amiért én biztosan nem fizetnék, és kurva élet, hogy alapvetően be sem tenném a lábam ilyen helyekre. Szerintem nem is voltam, vagy ha még is, Jenna rángatott el és akkor sem lehettem túl józan. De volt egy alkunk az egyik fodrász csajszival, mert jóságos drogárus vagyok - noha visszavonulóban - és ez éppen most jött jól...
Pár órával korábban, reggel...
Ha alszom, általában mélyen és jól, ma már többnyire a Sweet Dreamsel, ha Julian épp nem szemfüleskedik. Éppen ezért, ha a szemöldököm borotválnák le se kelnék fel rá, akkor se, ha közben az egyik szemem bánná. Lucy pedig ezt pontosan tudja is. Már akkor gyanússá kellett volna válnia a napnak, mikor a reggeli rock'n roll ébresztő nóták helyett valami egészen különös zaj jött a telefonomból. Julian már a suliban, nekem meg dolgom volt, így nem is nyomtam vissza még 5 percre se. Nyűglődve ugyan, de kikeltem az ágyból és lekapcsoltam a karatyolást a telómon, majd komótosan átcammogtam a fürdőbe, hogy rendezzem a reggeli teendőket. Nem kellett sietnem, de elég faszán a toppon kellett lennem, mert ma lesz a selejtező az akadémián, és ha már odáig eljutottam, hogy visszahívjanak, úgy éreztem van esélyem, szóval nem csak józanul és drogmentesen, de igazán jól kell adnom magam, hogy legalább morfondírozzanak hosszú percekig, mielőtt ki vágnának, én meg elmondhassam, hogy mindent megtettem. Igazából a frissítő zuhany után egyenesen mentem volna törcsivel a derekamon a hálóba felöltözni, ha menet közben nem léptem volna el a csap feletti tükör előtt is. Akkor megtorpantam, majd gondolván, hogy talán csak rosszul néztem, visszahátráltam pár lépést a fürdőbe, hogy megbizonyosodjak róla, hogy csak valami utóhallucináció az altató miatt. De nem! Közelebb hajoltam a tükörben és még vizes hajamba túrva vettem tudomásul, hogy Lucynak sikerült meglépnie egy szintet. Eddig csak szőkítette a séróm, most meg még meg is spékelte rózsaszínnel. RÓZSASZÍNNEL!!
- Rohadt kis törpe pudli!! - ordította el magam idegesen, pláne annak tudatában, hogy a hajam frissen mosott, ergo nem fog ez olyan könnyen kijönni egy plusz hajmosástól. Még párszor vissza mentem annak reményében, hogy közben rájövök mi a faszt csináljak ezzel... Húzzak sapkát? Faszán nézek majd ki... Nyírjam le? Így is rövid... Paróka? Na... ezt még én sem gondoltam át... A baj az, hogy még büntetéssel se mennék sokra, ugyanis mióta Julian itt van, lényegében mindent megkapnak, a szobafogság meg már pelenkás korukban sem volt bevált módszer, de mentségemre legyen szólva, akkor még jó ötletnek tűnt megtanítani őket zárakat feltörni.
Le se szarnám, de tényleg, bemennék így is dolgozni, de most interjúra megyek! Idegesen veszem magamra a dzsekim hálát adva az égnek, hogy Britney fodrász, és nem cukrász, mert most kenhetném a fejemre a süteményt, ha már lepacsiztuk, hogy valamit valamiért. A fejembe húztam a csuklyát - mert hát azért na - és miután online mappon lecsekkoltam mivel és hogy jutok el a célhoz, fel is ugrottam az egyik buszra. Kocsi nincs. Az Juliannek van, és az most nála van, szóval ja. Én meg amúgy is megszoktam már, hogy buszozok vagy sétálok. Persze azért szeretem, ha cipelik a seggem.
Mire odaérek már nem is tartom annyira gáznak, így belépve le is kapom a csuklyám, de szinte egyből... meg is bánom. Kösz, ez igazán jól esik. Morcosan nézek rá, egyenlőre szóra sem méltatva a kis félrenyírt uszkár fiút. De komolyan... már mikor először megláttam az a barbie baba jutott eszembe, amit Lucy kapott még anno. Akit megpróbált megfodrászolni, de éppen csak a fél fejét le nem nyírta, és aki még mindig egy ráfagyott mosollyal lóg egy hurokkal a nyakában az akváriuma felett, amiben egykor azt hiszem volt is valami élő. De biztos vagyok benne, hogy bántják őt elegen, mármint a srácot, nem a babát, szóval én megkímélem. Már csak azért is, mert jól láthatóan már csak ő maradt az üzletben. Oké, nem is feltétlen úgy volt a megállapodás, hogy csak Britney húzhat ki a csávából, de abban reménykedtem, hogy legalább keresztezzük egymás útját, ha netán elfelejtette volna elmondani a cuki fiúnak, hogy mi a helyzet.
- Mi járatban? Ezt most komolyan kérded, tündérkém? - pillantok az engem bökő ujjáról rá az arcára. - A barátnőd elszámolta magát, szóval jöttök nekem eggyel, így egyeztünk meg. De nincs vágás, csak szedd ki ezt a szart a hajamból és kész... - húztam a szám a háttérsztorit inkább mellőzve. Mondanám, hogy majd úgy is megkapja a magáét a gyerek, de egyrészt sosem emelnék rájuk kezet, másrészt a szennyes összeszedése közben láttam, hogy megint csinált egy lángszórót, ami épp csak befért az ágya alá, szóval... nem piszkálom, de azért elbeszélgetek majd vele. Egyszer... ha halálos beteg leszek és az utolsó napjaim vannak már csak hátra.
- Kávét? Úgy nézek ki, mint aki kávét szokott inni...? - vonom össze szemöldökeim, de közben az is felrémlik, hogy mintha reggel még úgy indultam volna neki a napnak, hogy tiszta, üde és friss leszek... Ha kopó leszek, úgy is rá kell szoknom, hogy korsó helyett bögre, pia helyett meg kávét iszom liter számra. Már is nem tűnik olyan jó ötletnek.
- Sok cukorral és kevés tejjel. - felelem végül szám húzva, de ciccentve egyet végül, mintha nem is most égettem volna be magam. Mondjuk nem tudom ez mennyire számít annak. Az ember olykor meggondolja magát...
Amíg elbandukolt a kávéig, én egy röpke terepszemle után - azt is főleg csak az akasztó miatt - levetem dzsekim és ledobom valamelyik székbe, fotelbe, bármibe, amibe amúgy ülni is lehetne. Nem kell aztán nem kell mondani, hogy érezd otthon magad, én mindenhol úgy érzem magam. Max rám szól, hogy vegyek vissza és akkor... nem veszek vissza. A tükrök felé el sem pillantok, láttam a séróm eleget. Végülis időm volt, szóval kapkodni sem kellett, egyszerűen csak... zavart ez a szarság. Amíg meg a kávéra vártam, gondoltam szokásomhoz híven, mint mindenkit, aki a társaságomba kerül - pláne eleinte - kicsit zargattam.
- Szóval... khm... - köszörültem meg a torkom, ahogy a pultnak dőltem féloldalasan, ahol a kávék voltak, neki majdnem szembe, miközben kíváncsiskodtam, mert nem találkoztunk sokszor, szóval ez az ügy itt még nem tisztázott, már pedig itt az ideje megvilágosodni.
- ...szóval akkor most neked fütyid vagy puncid van? Vagy hogy van ez, hm? - kíváncsiskodom, és lehet, hogy ez most főleg az én pofázmányommal elég homofób kérdés lehet, de aki kicsit is ismer... tudja, hogy tőlem áll a legtávolabb a buzi gyűlölés, ellenben hobbimként űzöm... akarom mondani űztem a férfiakkal való huncutkodást. Mert, hogy már hűséges vagyok... a fantázia meg nem számít megcsalásnak.
- De most komolyan... csak bohóckodsz vagy tényleg bejönnek a férfiak... is? - mert valahogy nem áll össze a kép. Persze tudom, ahányan annyi félék vagyunk, és ezzel nincs is baj. Csak azt nem értem, hogy miért hajaz inkább egy csajszira, ha a férfijegyek jobban bejönnek neki. Tudom jól, hogy manapság nagy divatja van a majmolásnak, és sokan csak úgy tesznek, mintha, aztán, mikor el vannak kapva, meg rinyálnak, hogy hát ők heterók. Julian esetében ez mondjuk kicsit más volt, de ő is, hogy mondogatta, hogy ő aztán férfiakkal soha. Bezzeg aztán a kocsiban... uhh... de megismételném azokat a perceket.

Meglepte az itt létem oka, pontosabban nem is a hajam, hanem, hogy egyáltalán miért pont ide jöttem. Volt egy sanda gyanúm, hogy tudatalatt a kislány is érezhette, hogy úton vagyok idefele. Mondjuk azt nem értem, miért kellene tojni tőlem. A csinibabákat amúgy se bántom. A hajam nem olyan, amivel ne lehetne mit kezdeni és mégha a közvetlenségem hagy is maga után némi kívánni valót, azért jófej pasas vagyok. De legalább ő fogadott. Eh... mondjuk mert volna nem fogadni, ugyanis jelenleg én állok közt és a bejárati ajtó közt. A kávét eleinte kétkedve fogadom, valahogy nem a kedvencem, de ahogy rádöbbenek, hogy idővel kénytelen leszek az alkohol elé helyezni, gondoltam nem árt, ha már most hozzá szoktatom magam.
- Mi, hát most mi bajod...??? - értetlenkedtem, szét tárt karokkal, ha nem is teljes hosszukban. Még is honnan tudjam én ezeket? Ilyen pólókat sem hordanak... Ellenben ma már minden második színész pont az ellenkező nemhez akar tartozni és manapság egy műtét és kész is. Róla pedig lerít, hogy nincs kibékülve magával, szóval... honnan kellett volna nekem ezt tudnom???
- Megmutatnád, királylány? - emelgetem szintén szemérmetlen mosollyal, mondjuk csak azért, mert egyszer már sikerült zavarba hoznom. Velem akarja ezt játszani? Ó, cicám, nem ismersz te engem...
- Kösz. - vettem át a kávét és belekortyolva hallgattam válaszát, amire először szürcsögve vontam fel egyik szemöldököm, majd elemeltem ajkaimtól a csészét, hogy közbe szóljak, ha már a koromról volt szó, de megelőzött a puszival, amivel mondjuk meg is lepett, de nem én volnék, én, ha ezen most le is ragadnék. Viszont úgy gondolom, hogy jogosan vehetem kihívásnak.
- Megértem... Mennyi is vagy 24-25? A te korodbeliek jó, ha egyáltalán tudják, hogy hova dugják a farkuk... könnyebb hozzájuk alkalmazkodni... Bezzeg egy gyakorlott alfával az ágyban már komoly kihívás lehet, pláne az alá rendelt szerep... Pláne, ha durván szereti... Te meg amilyen kis törékeny vagy, elég volna neked... hmmm nem is tudom egy ujj is a hátsódba... - felelem viszont utána nézve, ahogy elindul a székek felé, és nem csak pimaszul leütve a labdáját, de el is képzelve az elmondottakat. Hé, azt szabad...
Végül ellöktem magam a pulttól és még félúton lehúzva az egész kávét, ami a tejtől amúgy is langyos volt, letettem valahová, és ledobtam magam a székbe. Ha pedig már mögöttem volt és nem előttem, még a bakancsom is feldobtam az előttem lévő asztalra, keresztbe téve bokáim. Ha előttem volt nyilván nem. De ha előttem vizsgálódott sem tudtam nyugton végig ülni, mert akkor meg ujjammal pöccintettem rá övcsatjára vagy nadrágja gombjára finoman. Ha neki szabad... nekem is. Csak akkor hagytam fel a piszkerálásával vagy más esetben a helyezkedéssel, mikor a hajamba fúrta ujjait. Szeretem, ha babrálnak a hajammal. Mármint persze kézzel. Mondjuk azt is általában csak keféléskor szokták, de attól még szeretem, mert jó érzés. Mint, amikor egy cica bundájába simiznek. Ezt pedig még egy jó hírrel is megkoronázta.
- Azt mondod? - hát így se hívott még senki. Jó tudni, hogy én is szerepelhetek egy mondatba a szerencsével, ráadásul pozitív értelemben. De tetszett ez a felelsz vagy mersz játék is közben. Sokkal élvezhetőbbé tette az itt létet, mintha mondjuk kapnék egy uncsi magazint. Úgy is kettesben vagyunk gondolom... szóval miért ne beszélgethetnénk kényes témákról? Viccesebb és érdekesebb is...
- Nem, hercegnő, a filmekben a dílerek a maffiózóknak dolgoznak. És a valóságban is általában. Én is annak dolgoztam, de már igyekszem elhatárolódni, ami vagy a halálommal végződik, vagy sikerül és boldogan élhetek, míg meg nem halok... - felelem egyszerűen és őszintén, miközben a tükörből is jól láthatja, hogy pofázás közben azt nézegetem ki vannak e festve a körmei és ha igen, milyenek azok. Én akartam kérdezni, de megint megelőzött, így a tükörből visszamosolyogva rá feleltem.
- Öltem már, voltam részmunkaidős bérgyilkos is, de felhagytam vele, mert rohadtul nem mindegy, hogy a kezem által hal meg valaki, vagy attól amit adok és nem tudja beosztani... - vonok vállat. - Azért én jó fiú vagyok... csak rossz dolgokat csinálok, dehát mindenkinek meg kell élnie valamiből... - teszem hozzá, mert ugyan a gyilkosság azért nyomot hagy az emberben, az életemen nem tudok változtatni, így nem különösebben zavar a múltam.
- Én jövök és kétszer, mert te is kettőt kérdeztél... - bökök a tükör felé, rá. - Szóval popsiba vagy szájba szereted jobban? - mosolyodom el szélesen, már nem is igazán pimaszul, mint inkább perverzül. És ha ez érdekel? Én legalább nyíltan felvállalom és nem perverzkedek sötétben...
- Nem-e? - szélesedik mosolyom, nehéz nem kihívásnak vennem a hallottakat. Megint... - Szóval azt mondod, ha most a pulthoz vágnálak, rádöntenélek és maximum a tükörből nézhetnéd, hogy épp mire készülök mögötted, nem félnél? Nem reszketnél egyszerre az izgalomtól és a félelemtől, tudván, hogy innentől nincs megállás? - vigyorodom el szemtelenül felnézve rá a tükörből.

Megjátszott csalódottsággal forgatom meg szemeim, miközben még mindig mosolygom.
- Aaa... ne kínálgasd, ha úgy sem mered bevállalni, nyuszi. - piszkálódom még kicsit rátéve egy lapáttal, de nem várom, hogy ere is reagáljon, hiszen érezhetően nem fogom tudni kicsikarni belőle. Nem mintha amúgy ennek itt és most lenne a helye, pláne velem. De játékból biztos poén volna, ahogy elkezdjük emelni a tétet, mire belép valami vendég és csak pislogna, hogy mi a fene folyik itt. Így legalább tudom, hogy nagyjából hol húzza meg a határokat. Én feszegetem őket, s mikor már nem reagál, mintha meg sem hallaná, tudni fogom, hogy nem kell tetéznem a dolgokat.
A kávé jó volt, bár nem tudom elképzelni, hogy jobban szeretném az alkoholnál, de a lényeg, hogy hamar le tudtam, és ezt követően rá is tértünk a lényegre. Nem csak témában, de azon ügyileg is, amiért most itt voltam. Becsüccsentem a fodrász székbe és hagytam, hogy kitalálja milyen megoldás kell a problémámra. Mondjuk, ha leakarta volna vágni, azt biztos nem hagyom, de mégha nem is értem miről beszél, úgy érzem ki szavaiból, hogy sima liba, hamar megleszünk. Vicces volt, mennyire óvatos, ha a fegyelmezésemről van szó, legalább is azon jót mulattam, ahogy köhhintett, én meg véve az adást még vissza is mosolyogtam, de úgy téve, mint, aki nem értene a jelzésből, ott hagytam lábaim.
- Azt mondod így csak kicsit vagyok cuki...? Jó nekem az is... Legalább tudom,  hogy öregnek és cukinak tartasz. - pimaszkodom tovább a tükörből figyelve reakcióját. Ő is játszadozik és ha néha kicsit mellé is nyúlok, biztosra veszem, hogy élvezi. Elnevetem magam megjegyzésén és a bókján(?), amellett, hogy büszke feje is vágok utána, csücsörítve, megemelve állam, kicsit el is bohóckodva.
- Aki szeret dugni, tanuljon meg bókolni is, nem? - vonok vállat mosolyogva. - De a szeretőimet is megkérdezheted. Egy sem panaszkodna, mindegyikkel jól bántam, annak ellenére, hogy tisztáztuk, hogy sosem lesz több az alkalminál... Még ők jártak vissza hozzám. Dehát miért is aláznám meg őket vagy bántanám, ha a barátaim, nem? - pillantok rá a tükörből, majd oldalvást a körmeire. Még a nőknél se nagyon értem mire jó a körmök festése... Mármint szép, de milyen nyűg lehet folyton újra festeni, arról nem is beszélve, hogy bizonyos szituációkban milyen kényelmetlen, és ráadásul drága. Mondjuk ilyen feketét kalapáccsal is csinálhatott volna, de csak azért nem piszkálódom még ezzel is, mert nem akarom, hogy úgy vegye ki magát a dolog, mintha azért tennék ilyen megjegyzéseket, mert zavarna az identitása vagy beállítottsága. Szerintem nálam elfogadóbb ember nem is létezik a földön.
- Felmondani? - nevettem el magam az abszurd elképzelésen. - Babám, ha itt a szerződésetek ellenére is elkotyogsz valamit, ami helyzetbe hozhatná az üzletet, pénzbírságot, maximum börtön kapnál. És csak kenceficékről, meg technikákról beszélünk. Ott pedig ennél véresebb dolgokról van szó, amiknek kikotyogása nyilvánvalóan halállal jár. - biccentem oldalra fejem őt hallgatva, de ezúttal fel röhögök az elképzelésen. Nyilván...
- Túl sok mesét néztél, nyuszifül... - somolygom szemeim forgatva. - Az alvilág teljesen más törvényeken alapul, mint ez itt... - forgatom körbe ujjaim. Tetszik a társasága, pedig azt hittem nyűg lesz itt lenni, és a telefonom is lemerülésig nyomkodhatom, hol ott nem is szoktam csak hívásra használni.
Nem hisz nekem. Nem baj. Én sem akarnám elhinni. Nem volt okos ötlet, törölném azokat a pillanatokat, ha lehetne, de már késő bánat. Pénzre volt szükségem, és nem csak a drogok miatt, a kölyköket is el kellett tartani, szóval mondjon bárki bármit, van az az indok, amiért az ember képes ölni. Amúgy se voltak jó emberek.
- Nem tudom... Szerinted én rossz vagyok? - pillantok rá még mindig a tükörből, eltűnődve kérdésén. Nem hülyeség, de azért ez szerintem ennél jóval bonyolultabb. Öltem és tisztában vagyok vele, hogy börtönben sem jó fiúk ülnek, viszont ettől függetlenül nem tartom magam rossznak. Aztán lehet csak túl sokat képzelek magamról. - Az az ember is rossz, aki azért lop ételt, hogy a gyerekének adhassa? Azt hiszem ez inkább nézőpont kérdése... - vonok vállat újfent, mert nem vagyok doki, se filozófus, hogy ezt részletekre bontva kielemezzem. Aztán persze jöttem én, és ahogy szokásom, még a legkomolyabb témák után is képes voltam kiborítóbb témát felhozni. Mondjuk szerintem ez mindig vicces beszélgetést eredményez, de minimum jót nevethetünk a dolgon. Igaz, ezen most is csak én szórakoztam jól.
- Miért, az micsoda kérdés, hogy öltem-e már? - nevettem a kiakadásán és azon, ahogy megint sikerült így zavarba hozni. Elmosolyodva fel is néztem rá a székből - igaz így fejjel lefelé tudtam csak nézni rá -, így közben a lábaim is levettem az asztalról.
- Ne már... nem hittem volna, hogy ennyire nyuszi vagy ebben a témában... Válaszolj, mert ez így nem igazságos. - unszoltam kicsit, mert érdekelt és mert még mindig baromi viccesnek tartottam, ahogy rák vörösen lényegében saját magát hozza zavarba. Gondoltam még rá is teszek egy lapáttal, hátha a vörösségen még mást is kicsikarok belőle. Mondjuk a nyakon vágás is egy szint lépésnek tűnt, amin megint csak jót nevettem. - Én jobb szeretem azokat a pózokat vagy szituációkat, ahol nézhetem a másik reakcióit, az arcát... Az magában egy plusz élmény, amilyen arcokat tudnak vágni... Igaz, arra is jó ez, hogy lássa az ember, hogy mennyire élvezi a másik... csak hát, én az a típusú szerető vagyok, aki ha egyszer beindul nem tud csak úgy megállni... De azért igyekszem odafigyelni a másikra... és amint lehet kiengesztelem... - vonok vállat semmiségnek titulálva a dolgot, mintha nem fordult volna elő minden második alkalomnál. De tényleg mindig meg is bánom. Pláne, mikor eszeveszett ellenkezésbe kezdenek, és meg... hát nem tudom, akkor abban a pillanatban valahogy önző módon nem szeretnék tudomást venni a másik kínlódásáról. Ha ezekután sem válaszolt, nem baj, akkor majd kérdezek mást, és visszafogja még sírni, hogy akkor nem válaszolt ilyen kis semmi kérdésekre. Büntiből rácifráztam. Na meg, mert annyira bátornak tartotta magát, pedig ma már számtalan alkalommal bebizonyította, hogy nem így van. Játszik velem. Húzogatja itt a tigris bajszát, aztán csodálkozik majd, ha a seggébe harapok. Nem válaszoltam, csak elégedetten és sejtelmesen mosolyogtam vissza rá a tükörből. Hányszor hallottam ezt már...  főleg heteróktól.
Nem akarok én bajt, meg különben is ott van Julian, de hiába próbálok nyugton ülni, nem tudom nem "felhúzni" magam és "már csak azért is..." alapon bizonygatni, hogy már pedig úgy van, ahogy mondom. Szóval egy ponton túl, szépen kifordulok a székből, ami jó minőségét illetően nyikorogni sem nyikorog, és szinte hangtalanul állok meg mögötte.
- Miért nem hajolsz le és nézed meg az alsó polcon...? - szólalok meg mögüle.

Szeretek csipkelődni és úgy tűnt ő is. A kérdés már csak az, melyikünk nyeri majd a versenyt. Bár... szerintem mindketten tudjuk. De tetszik, hogy próbálkozik. Ki tudja, talán pont rajtam gyakorolja most, aztán később már nagyobb szája lesz. Nem csak ehhez...
- Ó, ne fáradj! Van cigim, hát jó is, hogy mondod! - vigyorgom, ha már volt olyan pimasz, hogy ismételten feldobja a labdát, én meg még aljas módon elő is vettem farzsebemből a félig üres dobozt egy kis ficergés után, és még odáig is elmentem, hogy fogaimmal kihúzzak egy szálat belőle. Nem akartam meggyújtani, csak húzni akartam az agyát, de láttam rá esélyt, hogy elvette, mielőtt elővarázsoltam volna az öngyújtót is, bár azt már tényleg nem akartam. Akárhogy is, vagy ő vette el, vagy én raktam vissza a zsebembe őket.
A pimaszja még alig ütöttem le az előzőt, már újra próbálkozott. Biztosan azért, mert még nem ismert. El is vigyorodtam a csücsörítés után, és láthatóan elgondolkodtam ajánlatán.
- Oké, de akkor a puszit lentre kérem, tudod... - mutatok le ágyékomra emelgetve szemöldökeim, számítva egy újabb nyaklevesre a másikat beelőzve.
- Ugye? Pedig csak néhány szó, de mennyivel megdobja az ember napját... - bólogatok egyetértően, hisz én sem teszek vagy tettem másként. Nyilván kellett a vonzalom, de egyik szeretőmbe sem voltam szerelmes, viszont kedveltem őket annyira, hogy figyelmes legyek velük. Nem azért, hogy visszajárjanak, hanem, mert fordított esetben nekem is jól esik, ha odafigyelnek rám. Mondjuk... annyira nem... úgy értem nekem az is jó, ha csak dugunk. A kérdésére viszont újfent elnevetem magam. Oké, lehet kicsit furcsán fogalmaztam, s mert, hogy ez manapság sem módi, csak nálam megszokott.
- Nem. - nevetek. - Inkább úgy fogalmaznék, hogy minden szeretőm a barátom is. De vannak "normális" nem szexelős barátaim is. Viszont a szeretőimmel is ugyanúgy összeültünk, ittunk, beszélgettünk, csak közben néha felugrottunk egymáshoz és dugtunk. Nem egyszerű kiszűrni ki alkalmas ilyen "kapcsolatra", de idővel felismered őket. Én nem úgy kezeltem a szeretőimet, mintha csak kufircra volnának jók, mintha mondjuk prostik lennének. Nem fordítottam el a fejem és tettem úgy, mintha nem ismerném őket az utcán. Hanem ugyanúgy odamentem, megöleltem őket, kaptak puszit, érdekelt, hogy mi van velük. Előbb lettek szeretők, és később barátok. Érted? - pillantok fel rá mosolyogva. Valaki sunyizik, és hogy maga mellett tartsa az ágyasát ajándékokkal látja el, én nem kényszerítettem magam mellé senkit. Lebeszéltük előre a dolgot és ha működött, akkor fasza. A mai napig vannak még ilyen barátaim, még Julian is találkozott velük, csak látják mi a helyzet és tiszteletben tartják.
- Van már párom, ezért szeretőim most nincsenek, mert féltékeny típus... meg én is. De amíg max próbálkoztam, vagy a feleségem a világot járta, igen, akadt jó pár ember, akivel részegen vagy józanul összefeküdtem. - vonok vállat, mert nem bántam meg, sőt, élveztem és örülök neki. Ha Julian nem volna ilyen - ami mondjuk érthető - és nem tudnám, hogy képes volna nyomozni utánam, most is tartanék szeretőt, függetlenül, hogy őt szeretem. Dehát ugye ez a világ nem így működik...
A szeretőkről aztán rátértünk a kevésbé legális munkámra, amiről olyan természetességgel beszéltem, mintha nem is lett volna. Nem mondom, hogy nem szégyellem, csupán azt, hogy most már ha egész életemet végig bőgném se javítana rajta.
- Jóóó, csak mondtam valamit... nem értek hozzá... De a lényeg, hogy sok helyen iratnak alá olyan szerződést, hogy kussolni kell a belső dolgokról. Hát ez is ilyen, csak itt értelemszerűen nincs papír, mert tudod, hogy golyót repítenek a fejedbe, vagy a családodéba, és hát miért kockáztatnál, nem? - vonok vállat rá, mert még ha magad miatt nem is aggódsz, azért ha már a családoddal fenyegetnek az más. És itt most kérem szépen nem arra gondolok, hogy őrült módon összefekszem azzal, aki kiakarta nyírni a lányom meg engem is. Az más... baleset volt...
- Neeem... nem ilyenekre gondoltam. A drog biznisz megint más. Ott akkor lőnek tarkón, ha nem terítesz rendesen vagy eltűnik belőle és az összeg meg sehol. A véres dolgok alatt arra gondoltam, mikor a hírekben leadják, hogy valami híres emberke váratlanul meghalt mondjuk autóbalesetben. Na, és akkor én, meg a főni, tudjuk, hogy az nem baleset volt. És ennek így is kell maradnia. Én profi voltam, és diszkrét, és szerencsémre jóban is voltunk egy ideig a főnökömmel, csak hát aztán... kezdett bonyolulttá válni a dolog. A gyerekek, a rendőrség és még egy magánnyomozó is a nyakamra járt... Ő se akarta, hogy bukó legyen, én se... - feleltem, és bár sokat mondtam, még sem mondtam szinte semmit, így egyikünknek sem kell aggódnia. Pláne, ha egy szavam se hiszi. A meséket illetően megint csak jót nevettem, főleg, mert tudtam, hogy komolyan beszél.
- Cuncimókus, én nem nézek tévét, én a valóságban élek... Szerintem már a pornót sem élvezném, mert én szeretem érezni. - mosolygom szélesen, igen, még mindig a szexről beszélve és élvezve, mennyire zavarba lehet hozni, pedig eleinte nem is gondoltam volna, hogy ennyire szégyenlős a témában.
- Semleges? - kérdek vissza elvigyorodva, de értem én mire céloz. A vakargatás viszont jól esett. Nem csak a simogatás, meg a hajam tépését szeretem, hanem, ha babrálnak is vele, szóval hátra döntött fejjel, behunyt szemekkel, szélesen mosolyogva, mint egy elégedett Garfield, kiélveztem. - Azt hittem abba a macska a rossz... - teszem hozzá közben.
- Értem én, értem én! - mosolygom büszkén, hogy végre valaki elismeri a hülye fejem. - Látnál részegen a bárban, micsoda bölcsességekkel szoktunk akkor előrukkolni... - nevetek fel, mert azért nem egyszer elszaladt velünk a ló és bizony voltak olyan beteg témák, amiket filozofikus módra boncolgatni kezdtünk, teljesen komolyan.
Az, hogy közben olyan éles kanyarokban váltottunk témát, hogy más biztos menten kifordult volna az üzletből már-már teljesen megszokottá vált. Szerintem. Nekem legalábbis. Engem nem zavart, és szerintem egy idő után őt sem fogja. Alapból sem tabu nálam a szex téma, és azt gondolom, ha én is normálisan kezelem, idővel a partnerem sem érzi magát kínosan. Bár attól még poén, mennyire fél elárulni, annak ellenére is, hogy én simán előadom magam.
- Hát tény, ami tény, ott neked kell odatenned magad, de a popsiba is tud fájni... - én már csak tudom... vagy is hát ugye a partnereim, de esküszöm, hogy mindig próbálom utána jóvá tenni. Mentem volna én a részletekbe is - ahhoz nagyooon értek - de kihívásnak éreztem válaszát, és ahogy ő is folytatta a munkát, én sem bírtam megállni, hogy ne fölényeskedjek, szóval bedobtam magam. Idővel majd alább hagy a játék izgalma és akkor úgy is leállok. Vagy nem... Szisszentem egyet, mikor beverte a fejét, de szerencsére nagyobb baj nem lett belőle. Hát így már azzal sem poénkodnék ezek után, hogy ágyékommal lökök egyet hátsóján, hogy bedőljön a szekrénybe. Vicces lenne, de lehet szerencsétlen minden magára borítanak, azon túl, hogy alaposan megütné magát.
- Forduljak el...? - nevetem el magam, mert abszolúte lököttségnek tartottam ezt a kijelentést. De tettem egy lépést hátra, miközben megadóan felemeltem kezeim. Aztán mikor visszahajolt - ha visszahajolt - én is visszaléptem mögé, két oldalt ráfogtam derekára, de nem erősen, viszont annyira határozottan, hogyha ijedtében be is szándékozna ugorni a szekrénybe, akkor se tegye, mert csak megütné magát, és egyik lábam lábai közé téve, kicsit kijjebb csúsztattam az egyik lábát kisebb terpeszben. Már nyomtam volna oda poénból az ágyékom is, mikor szemem sarkából láttam, hogy valaki belépni szándékszik, szóval hamar elengedtem - ügyelve, hogy akkor se másszon a szekrény mélyére -, és elléptem tőle a falnak vagy a pultnak dőlve, mintha nem is rosszalkodtam volna. Hátul összekulcsolva a kezem még a fejem is lehajtom a földet pásztázva, nehogy bármi pimaszságot kiszúrjon a belépő. Ha csak nem kezdett el kicsit erélyesebben reagálni Hello Kitty. Csak egy megszeppent érdeklődő volt, aki mondván, hogy látott idebent még némi mozgást, gondolta megkérdi, nyitva vannak-e Liamék, vagy jöjjön e legközelebb.

Mindenkinél van egy határ, amit nem lép át és nem engedi, hogy más átlépje. Neki is, és nekem is. Csak az övét még lehet feszegetni. Igaz a cigis dobozt elkobozza, de annyi baj legyen, nem morgok miatta, hiszen én is csak poénkodtam. Majd taperászással vissza veszem tőle.
- Niiincs? - kérdem vissza megjátszott meglepettséggel, de mosolyogva. - Pedig odalent is nagyon cuki vagyok ám... - harapom be alsó ajkam, emelgetve utalgatóan szemöldökeim a tükörből vissza nézve rá. - Ajajj, én az ilyesmiben nem hiszek, tündérkém. Mindenkiben lapul egy ilyen fiú vagy lány, csak van, aki felvállalja, van, aki fél tőle. - kacsintok felé még mindig jó kedvűen a huncut témától. - Egy nap te is belátod majd...
Egy ponton túl azért finomabb témák felé evezgettünk, de nem túl messzire, és hát elég hamar vissza is kanyarodunk. Kiérzem én szavából, hogy kicsit még homályos a dolog, és én is tudom, hogy fura, ezért nehéz megérteni, hát még elképzelni, de működik, és igazán csak akkor válna világossá, ha már benne volna. Khm...vagy én benne...
- Ez nem is feltétlen a tiszteletről szól... egyszerűen szeretem, de annyira, hogy tudom, vele akarom leélni az életem, ha lehetséges. Viszont, és ez egy fontos viszont, szexelni is szeretek. Hozok érte áldozatot, de van, amiről... pontosabban aminek mennyiségéről nem szeretnék lemondani. Viszont a fantáziálgatás nem számít bűnnek, szóval... nincs gáz... - vonok vállat, mert azóta, hogy megkértem Julian kezét, nem csaltam meg. Józanul biztos nem.
- Hááát az első röpke pillanatban, de lehet még akkor sem, hiszen utána egyből meghal az ember. - ha szerencséje van. Ha nincs, hát az szívás... - Ugye? Hát én ilyen bátor ember vagyok! - feszítem be izmaim, játékosan büszke fejet vágva, miközben pontosan tudom hányszor estem pofára a nagy bátorságom miatt. Ha van is őrangyalom, szerintem ő is hozzánk jár be piálni. Az öreg nénis elképzelésén felnevettem, őszintén szólva, örömteli volt, hogy milyen jót szórakozunk egymáson vagy saját magunkon.
- Oké... khm.. lássuk csak... - rakom össze a sztorit egy másik szemszögből. - Mici néni éppen a postaládát akarná megnézni, amiről én pontosan tudom, mikor tömnek meg hírlevelekkel és uncsi szórólapokkal, azért indul el a lépcsőn. Én az egyik lépcsőház sarkánál bevárom, és mikor már félúton halad le a lépcsőn, kesztyűs kézzel, vagy tiszta bakanccsal taszítok egyet rajta. Miután megbizonyosodom, hogy halott, kihúzok egy szórólapot a leveles láda egyikéből, galacsint csinálok belőle, és arra a fokra teszem, ahonnan lelöktem, aztán szépen odébb állok. Öreg nénik csóró helyen laknak, kamera nincs, a kölykök meg állandóan szemetelnek. Nyilvánvaló, hogy a nénike ügyetlen volt... - pillantok fel rá elégedett mosollyal, ahogy leírom neki a körülményeket, no persze ennél azért bonyolultabb a dolog, de ja, nagyjából így megy.
- Akinek pont a síneken robban le a kocsija, az jobb is, ha nem éli tovább az életét, de... ha valaki jó matekos, és alaposan megtervezi, hogy éppen akkor, arra menjen, plusz esetleg elvág egy-két dolgot a kocsiban, azt egy roncsból utána aligha lehetne megmondani. Vaaagy... lerobban a síneken a kocsi, de akkor még mindig lenne ideje kimenekülni, ha épp... nyílna az ajtó, de saaajnos valaki tönkretette. Pápá... - vigyorgom ezt is kipipálva. - De attól még persze sajnálom Mici nénit, csak hát, aki beszipákolja a kokót, tudja is kifizetni. - vonok vállat. A témánál maradva, de kicsit tovább állva viszont nem tudom megállni, hogy ne nevessek fel elképzelésein, már csak azért is, mert nem nehéz elképzelni benne Juliant és hát na... azért az mekkora poén lenne. Hát még mikor a kamerák is szóba kerülnek... Hát igen, vannak csúnya húzásai. Még szerencse, hogy most lefoglalja a suli.
- Igen, biztos vannak ilyenek is, de ő speciel csak simán öltönyben nyomta, nagypofával és extrán jóképűen. - somolygom talán most először elpirulva kicsit mióta bejöttem, ahogy lassan megelevenedik előttem az első találkozásunk. - Ne is mond, én is felkúrtam magam rajta, mikor kiderült, hogy bekamerázta az egész házam. - bólogattam nagyokat, hogy rávilágítsak, ez tényleg megtörtént ám, majd szélesen elmosolyodom. - De hogy jelenteném fel, ha ma már ő a mindenem? - nevetek zavartan a tükörből lesve rá. - Szóval... max együtt nézzük magunkat, ahogy szexelünk... - nevetek fel magamon. - Pedig neki is milyen nagy szája volt eleinte, huh... ha hallottad volna, hogy bunkózott, hogy ő vérbeli heteró, hozzá ne nyúljak, meg ő ilyen luxus életű, az én házam meg jó, hogy össze nem dől, drogos is vagyok, meg piás is, fúj már... Na mondtam is neki, gyere csak ide... elkaptam, kicsit oldottam benne a stresszt... meg minden egyebet magammal együtt, és kiderült, hogy csak ennyi kellett... Jóóó, oké, lehet, hogy az elsőnél picit durva voltam az elején, de csak elkapott a hév... van az úgy, tudod... főleg, ha felhúzzák az embert... - rángatom a vállaim, mintha nem emlékzenék, hogy ellenkezett akkor, és hogy le kellett fognom. Tényleg sajnálom, de azóta meg imádja, szóval, remélhetőleg már el is felejtette. - Jaa, de persze ezekről te semmit sem tudsz, ha esetleg feljönne róla a szó vagy találkoznál vele... Nem beszéltem a szexuális életünkről, se a felszedéséről, mert az öhm... magánügy...? Mindegy, rossz néven venné... Nem mintha ennek 80%-át ne nyilvánosság előtt csináltuk volna... - csóválom fejem sóhajtva, mert sosem értettem, miért kell ezt annyira titkolni. Szexelni is mindenki szexel. Valaki jobban bírja, valaki nem, de az nem szégyen. Max nekem, hogy olyan erőszakos voltam vele.
- Neem, nem nézek. Nincs nekem arra időm. - mosolygom. - Oh, azt mondod? Szerinted komoly vagyok? Hát jó... elengedem én magam, de aztán nincs ujjal integetés, hogy ejnye-bejnye... - vigyorgom cserélve egyet keresztbe tett lábaimon, de csak míg aztán le nem veszem őket. Alapból sem nehéz a kedvemben járni, a hajam piszkálása pedig kifejezetten jó érzés, szóval kiélveztem, míg tartott, azon túl, hogy azért figyeltem is rá... nagyjából.
- Na várjunk... az előbb még azt mondtad neki szurkoltál... - sandítok fel rá a vakargatásból.

- Igen, ez így van... - bólogatok egyetértően és szinte tuti biztos vagyok benne, hogy Julian is ezt felelné, miközben rosszallóan nézne rám egy nyakleves közben, amiért én néha kicsit önző módon viselkedem az ágyban. S ha már úgy is hergelt kicsit, gondoltam próbára teszem én is, bár tényleg nem terveztem túl messzire menni, csak hát na... én én vagyok, és a határaim még nagyon nem itt vannak. Egészen addig pedig jó - és izgató - poén is volt, amíg ránk nem nyitottak. Igaz, egyikünk sem ismerte és aligha láthatott bármit is a fél kutya pózból, de egy pillanatra még én is megijedtem. Mert hát... ki tudja ki kit ismer. Egy picit talán szégyelltem is magam, de annyira picit, hogy mire Liam kapkodva tessékelte ki a hölgyet időponttal és kezdte el bezárni az üzletet, már el is felejtettem, hogy csak poénnak indult az egész. Mármint ne már... Én csak akkor biztosítanám be magam így, ha tudnám, hogy akarom a folytatást. Megüthetett volna, rám kiálthatott volna, ki is tessékelhetett volna, vagy tehetett volna úgy, mintha meg se történt volna és a székbe parancsolhatott volna, de nem. Ő fogta magát és elbarikádozta az ajtót, nehogy bárki is bejöjjön vagy belásson. Egy szimpla hajfestés miatt pedig nem csinálunk ekkora hűhót, nem igaz? Mire felém fordult, már az amúgy elrejteni való széles, pimasz mosolyom sem tudtam elrejteni. Félig még le volt hajtva a fejem, de ordas nagy mosollyal, "bánkódva" hallgattam. Azért ilyen vörös, mert tele van gátlásokkal, hol ott ő kellene, hogy az élő példa legyen rá, hogy igen is magunkat kell, hogy adjuk. Kérdésére vigyorogva széttárom a karom, ahogy pedig látom lejjebb kalandozni tekintetét végig nyalok alsó ajkamon, míg végül halkabban el nem nevetem magam, mennyire zavarba tudja hozni ez az egész.
- Talán csak falánk vagyok... falánkabb mindenkinél... - vigyorgom vállat vonva. Látom, hogy bizonytalan, hogy keresi a szavakat, amikkel megpróbál lebeszélni, csak meg ne bántson, és közben meg győzködje magát is, hogy így a jó, a helyes. Pedig a vörös ajkaira van írva, hogy mennyire mást gondol, mint, amit mond. Mosolyogva bólogatok, illedelmesen, mint, aki hallja, csak egyszerűen elengedi a füle mellett. Mikor a kalandos részhez ér, szemeim forgatom. Még mindig nem érti. Mert nem a részese. Mostmár biztos, hogy minden porcikája karja, csak fél kimondani, mert ő... nem "olyan" fiú. Kezeim finoman az övéire simítom, és mellkasomról hátra vetem vállaim felett, mintha csak ő karolnál át a nyakam önszántából, aztán átkarolom a derekát.
- Nem voltál még úgy, hogy szerettél volna valamit, de féltél megtenni, és végül emiatt nem is tetted, de később nagyon nagyon megbántad, mert rájöttél, hogy így sosem tudod meg, mi lett volna ha...? Egyébként meg én találnám sértőnek, ha bármelyik barátomat "kalandnak" hívnám. - vonom össze szemöldökeim, noha értem én, hogy mire céloz, és továbbra is azt gondolom, mindenkinek van lehetősége szabadon választani. A vágyak nem köthetnek gúzsba, de mi őket igen. Elmosolyodva vonom magamhoz és ölelem át, egy darabig mindkét kezemmel. Állam átvetem a vállán, és egyik kezemmel felcsúszik a hátára, hogy simogathassam. Homlokommal viszont lelököm kalapját, mert éppenséggel majdnem kiszúrja a szemem. De nem engedem felvenni, továbbra is magamhoz vonva tartom. Nem erősen, de, ha csak kicsit mocorog, nem hagyom kiszabadulni. Ellenben így van annyi hely köztünk, hogy másik kezemmel magunk közé nyúljak. Ha nem rúg meg vagy lök el erélyesebben, akkor végig is simítok combján, egészen felfelé, míg meg nem találom vakon a nadrágja gombját. Amint kipattintom helyéről, szépen lecsúszik a cipzár is és benyúlok a nadrágjába, hogy alsón keresztül markolhassak rá gyengéden.

Ajajj, ha tudná hányszor hallottam már ezt... A végén aztán kiegyezünk 1:1-ben. Ki tudja, talán hamarabb megtudja, mint gondolja... Vagy nem, mert én ugye hűséges vagyok.
- Tiltakozom! Egyenlő bánásmódban kell részesítened... mindenhol... - szorítottam össze ajkaim gyerekes duzzogásképp, de persze hamar fel is hagytam vele, és inkább hízelegtem tovább a magam módján.
Ami a felfogásom illeti, nos valóban elég szokatlan, de mint más milliószor kiderült, nem tudnék úgy tenni, mint mások. És amíg ezek a dolgok bejönnek nekem és másoknak is, addig azt gondolom nincs baj. Jó, nyilván nem dörgöltem Julian orra alá, hogy összeszűrtem a levet Callel - egyszer!! meg utána még egyszer... - és hogy voltak ilyen olyan kalandjaim mellette, de szerintem neki is voltak, vannak és lesznek is, és addig jó, amíg nem tudunk egymáséiról. Oké, jó, picit rosszul esne, de amúgy meg... úgy volnék vele, hogy nyilván azért velem van, mert engem szeret. Ha a tudta nélkül még elszívok két doboz cigit, az sem feltétlen jelenti azt, hogy sajnálom tőle, csak azt, hogy nekem töbre van szükségem. Mert ha előtte iszom, és jobban megüt, akkor ő már húzogatja a száját, meg menni akar. Így meg... amiről nem tud...
De nyusz-nyusszal legalább lehetett kevésbé megszokott témákról is beszélgetni, mégha a dugásos résznél zavarba is jött olykor. Majd hozzászokik, hogy előttem nincs tabu, és legalább erről is tud beszélni, ha gondja akadna.
- Aaa... ez olyan csúnyán hangzik... inkább egy igazi, cuki gyilkos... - mosolygom, később pedig fel is nevetek rajta. - Nem... azt hiszem öregeket azért nem. Meg gyereket sem. Nőt... hááát... abban nem vagyok biztos. De amúgy is rég volt és keveset csináltam, mert tényleg nem nagyon tudtam utána tükörbe nézni. Nem vagyok én szörnyeteg... - vonok vállat, fejem csóválva, őt és magam is győzködve erről.
- Hé, a káromkodás nem rossz dolog... bizonyos mértékben a feszkót is levezeti... - mondjuk, ha közben ököllel épp véresre vered azt, akinek címzed a dolgokat. De ez részlet kérdés. Bár így utólag belegondolva lehet nem volt szép dolog így kikotyogni dolgokat Julianről, mentségemre szóljon, nem őt akartam vele bántani. Ezért is kértem a diszkrécióját. Szerencsére nem is rágódtunk sokat a dolgon, és elég furcsa kanyarokat vett a beszélgetésünk, bár nem bántam, mert amúgy is sokat röhögtem, meg ő is.
- Ugye? De előre szólok... ha összekeversz majd máskor más valakivel, úgy megharaplak, hogy nyoma marad. Hidd el, képes vagyok rá... - vicsorítottam ki fogaim, előre döntve alsó állkapcsom és ujjammal, megütögetve a két átlagosnál hosszabb szemfogam. Aztán úgy döntöttem, a tettek mezejére lépek, ha már olyan bátor...

Jó poénnak indult és még engem is elkezdett izgatni, pláne a gondolata, hogy meddig hagyja, hogy "bántsam". De eleinte tényleg csak szórakozásból tettem azt, amit... csak hát... hajlamos vagyok elragadtatni magam. Annyi szerencsénk volt - vagy is lett volna -, hogy a belépő hölgy alaposan kizökkentett, hogy majdnem lebuktunk, így egy kis időre vissza is vonultam. Legalább is, míg nem láttam hogy reagált rá, és hogy a vendég távoztakor hogy reagált utána. Nem én volnék én, ha nem venném ezt egyértelmű jelzésnek... hűség ide vagy oda. Én tényleg szeretem Juliant... de Rowan szere még ha már nem is dolgozik a szervezetemben, hozzá szoktatott ahhoz, hogy amit akarok, azt szerezzem is meg. Onnantól pedig, hogy azt gondoltam ő sem bánná, nekem sem volt bűntudatom. Mondjuk előtte se nagyon. Ellene beszélt, de közben pedig érezhető volt, hogy teljesen mást akar.
- Az vagyok.. - helyeseltem, ahogy átkaroltattam kezeivel a nyakam, de legalább is ily módon vontam közelebb magamhoz. Csak szavakban ellenkezett, legalábbis idáig, mert egyre kevésbé vonakodott. Közben meg mindvégig őt figyeltem, hogy lássam nem e gondolja e meg magát az utolsó pillanatban. Zavart volt ez tény, de nem úgy tűnt, mint, aki ne vágyna rá.
- Nem, nem más. Éppen, hogy ez az a pillanat... Vagy azt mondod, ha most elengednélek, nem rágódnál végig azon még a távozásom után is, hogy jobb lett volna tán, ha engedtél volna? - őrültség, mindketten tudjuk. Engem is zavarna, hogy nem tettem eleget vágyaimnak. Amúgy is zavarna, mert alapból is a tettek embere vagyok, de Rowan szere óta még erősebb a késztetés. Ha erőszakoskodna, ha nagyon és ténylegesen ellenkezne, talán én is képes volnék felhagyni a próbálkozással, de szinte mindig ráérzek arra kinek van épp erre szüksége. Ez nem nagyképűség, más esetben azt kell mondjam, hogy ha nem így volna, akkor csak szimplán vagyok olyan szexi, hogy bárkit rávegyek dolgokra. A kalap ugyan kicsit bezavar, de hamar lelököm fejéről, és egy öleléssel vonom közelebb magamhoz. Ahogy pedig fejét a mellkasomba nyomja, és meghallom szuszogni, biztosra veszem, hogy nem csak, hogy vágyik a testiérintésekre - még ha nem is feltétlen a szexre -, de mostanság talán még ilyesmikben sem volt része. Már pedig aki igazán társasági lény, jobban rászorul ezekre a dolgokra. Tény, hogy volt is vele némi hátsó szándékom, ami a nadrágjának levevését illeti. Nem nevetem ki aggodalmas pofiját, de azért megrándulva ajkaim sarkai, mosolyra húzódnak.
- Minek tűnik...? - kérdem viccelődve, mert igazából nem várok rá választ. - Lazíts már... ez nem a világ vége... - mosolygom, mert vele ellentétben én cseppet sem aggódom, ellenben minél tovább megyek, annál jobban izgat a dolog. Nem volt kemény, ez szomorú, bár még igen csak az elején jártunk, ő meg annyira túl gondolja, hogy szerintem amiatt sem képes felizgulni, bár a hangokból ítélve, jó úton haladok. Párszor megmarkoltam, ha nem is erősen, de érezhetően, mire végül úgy döntöttem ez így kevés, ezért gondoltam bebújtatom kezem az alsójába is, de éppen csak benyúltam pár centire, mikor megszólalt, én pedig megálltam a mozdulatban, helyette körmeimmel cirógatva hasa alsó részét.
+18 - Félsz...? Mitől? Tőlem? Ugyan... az érzéstől, vagy attól amivel jár...? Nem vagy már szűz, igaz? Tudod, hogy jó lesz... - búgom szinte már dorombolva, a homlokának döntve az enyém, és folytatom utam az alsójába, ahol már rá is fogok tagjára, és bár csak csiga lassú, előjátéknak is alig hívható tempóban, de kényeztetni kezdem.
- Igen, cicám, ezt hívják izgalomnak... - hajolok füléhez, úgy duruzsolok neki. - Jó érzés, nem? Ahogy odalent is kezdesz éledezni...
Újabb kérdéseivel viszont ismételten félbeszakítja a nem is igazán meghitt, de mindenféleképpen izgató taperolást. Hogy lehet ilyesmiket kérdezni!?
- Kezdesz összezavarni... Miért tartod fontosnak, hogy érzem magam vele vagy nélküle, hm? Számítana az bármit is? Ha nem szexelünk, nem leszel a szexelős barátom, és onnantól tudni fogom mi az a határ, amit nem fogok többé átlépni. De gondot most is csak magadnak okozol, bogaram... Tedd fel magadnak is ezeket a kérdéseket és válaszolj rájuk. - húzom ki kezem a nadrágjából és állára simítok, hogy a szemeimbe nézve válaszoljon, ha netán annyira zavarba jön, hogy elfordulhatnékja lesz, mert, hogy másik kezem még mindig a hátán.
- Ha nem teszlek magamévá, boldog leszel? Jobb lenne, ha inkább... elmennék? Az boldoggá tenne téged? - kérdem, lényegében ugyanazon kérdéseket feltéve, amiket ő tett nekem, csak kicsit jobban rávilágítva arra, amit talán ő sem akar. Tudja, hogy van párom, és azt is, hogy nem ő volna az első, akivel a háta mögött bújok össze, s bár valahol biztosan fél, hogy ha más nem is, magát megbélyegzi majd ennek tudatában, lelke mélyén még is vágyik rá. Na ezért tartják az én gondolkodásom furcsának. Mert én nem agyalok ennyit, ha valamit huszadszorra átgondolva is akarok.
- Tekintve, hogy milyen elcseszett kölykeim vannak, és, hogy a barinőd milyen előszeretettel üzletelget veled, ha nem tud fizetni... nos... nagy esélyt látok rá, igen. A kérdés már csak az... hogy mindez maradjon "üzleti" látogatás vaagy... - csúsztatom be hüvelyk ujjam szájába, de csak néhány centire, hogy pontosan tudja mire gondolok a kimondatlan szavak alatt. Soha senkit sem kényszerítettem, hogy legyen a barátom vagy szeretőm, ahogy nem is noszogattam őket, hogy járjanak vissza hozzám. Ez az ő döntésük, s volt, aki élt vele, s volt aki nem. Azt is tudom ennyi év és "gyakorlat" után, hogy szeretőből is többféle van. Van, aki jobb szereti ajándékokkal, van, akit a puszi köszöntés sem érdekel és van, akivel alkalomadtán összejártunk sörözni vagy bulizni. Őszintén szólva engem még az sem zavarna, ha eljönnének az esküvőmre, hiszen a barátaim is egyben, illetve ők maguk dönthetik el, hogy jönnek e vagy sem. Azt gondolom nem mindenki élné meg csalódásként. Én is eltudom fogadni, ha egyiküknek lesz valakije és onnantól esetleg távolabb tartaná magát tőlem. Viszont a kételyei miatt, kénytelen vagyok ezúttal én is próbára tenni. Lemondó sóhajjal húzom el kezem szájától és elengedem, hogy el hátráljon, ha akar, bár úgy tűnt, most éppenséggel ő ragaszkodik hozzám jobban.
- Talán igazad van... - húzom el csalódottan a szám. - Elvégre azt sem szeretném, ha belőlem indulnál ki... hogy minden pasas olyan, mint én... - na nem mintha, én kihasználnám vagy ilyesmi, de tény, hogy sokan dugnak félre, csak sokkal érzéketlenebbül.

Nem tartom magam rossz embernek. Mai napig nem, annak ellenére sem, hogy követtem el és követek el hibákat. Lehet, hogy nem én vagyok a világ hűségesebb férje, és okoztam már vagy okozok egyeseknek csalódást, de azt gondolom sokkal kevesebbet. Bolond lennénk azért visszafogni magam, hogy elfogadjon a társadalom, miközben boldogtalanul élem le azt a pár évet - vagy ki tudja hányat. Nem is szokásom zavarban érezni magam ezek miatt. Valószínűleg már kóros depresszióban szenvednék, és diliházban kezelnének, ha mindenre, ami a világ szemében rossz, én még is vágyom rá, egyszerűen nem tenném meg. Szerintem, amíg nem ölöm halomra az embereket, semmi baj nincs azzal, hogy néha félrekacsintok. Én is tanulhatok újat és ő is. Bármilyen elvetemültnek és manipulatívnak is tűnhettem, én csupán arra akartam rávilágítani, hogy, ha ma megtehet valamit, jobb nem halogatni, mert ki tudja később is lesz e rá lehetősége. Amúgy is, ha engem egyszer leint valaki úgy, hogy látom rajta tényleg ellenállni és nem csak húzni akarja az agyam, akkor azzal többet nem kezdek ki. Így volt ez Evelynnel is, és azóta is milyen jóban vagyunk. Juliant is szeretem, és ténylegesen vele szándékszom leélni az életem, de lelkem mélyén még mindig piszkosul haragszom amiatt, hogy hagyott volna meghalni, mert a munkája fontosabb volt neki. Lényegében azzal csalt, szóval... kvittek vagyunk azt hiszem.
+18 Tudtam, hogy nem lesz ellenére, hogy élvezi és egy ponton túl már ő fogja jobban követelni. Úgy reagált minden apró kis érintésemre, mintha évek óta mellőznie kellett volna akárcsak a simogatást. Szavain viszont nem tudok nem elmosolyodni. Nem csak, mert jól esnek szavai, hanem mert abszurdnak is tartom... tartanám, ha nem az én nyomulós, furcsán gondolkodó személyiségemre lenne szó. Hiányoznék, mi...?
- Akkor te bizony nagyon rosszul ismertél meg eddig, baba... Csak azt kerülöm, akivel rosszban vagyok, sőt... azt se mindig... És lehet, hogy nem éppen ez a dolog a leghelyesebb, amit elkövethetek az életben, de attól még nem fordítanék hátat. Erre az is remek bizonyíték, hogy mai napig beszélgetek azokkal, akikkel Juju előtt dugtam is. Bár az, hogy hiányoznék... hááát, szerintem csak túlzottan fel vagy már tüzelődve... Hiányozni az szokott, akihez ragaszkodunk, akit szeretünk... Szerintem te csak fellángolást érzel... ami persze nem baj, engem nem zavar... De azért... édes, hogy ilyeneket mondasz. - simogatom tovább hátát, miközben csak eljutok kezemmel odáig, hogy ténylegesen kézbe vegyem őt és játszhassak vele kicsit. Csak kicsit, éppen annyit, hogy érezze, miből maradhat ki, ha most elhajt. De ez még mindig nem gonoszság, csupán jó, ha tudja, hogy vannak dolgok, amire igen is rá kell bólintani.
- Ugye? - játszom vele közben odalent csiga tempóban, de érezhetően rá markolva. El is vigyorodom. - Pedig hogy mondogattad még itt pár perccel korábban, hogy te aztán tuti nem mutatod meg... Most meg még át is adod nekem a terepet... - pimaszkodom, mert na, hát megint csak nekem lett igazam. Annyira gátlásosak az emberek, annyira félnek mindentől s bár mondogatják, hogy őket aztán nem érdekli mások véleménye, legtöbbjük már akkor is szorong, ha csak ketten vagyunk. Ezért sem értettem Liam miért tartózkodik ennyire. Ketten vagyunk, én miért kotyognám el? Érdekelne bárkit is? Minden bizonnyal ő sem mondaná el senkinek, max, akiben megbízik. Butaságnak tartom a válaszát, miközben összevont szemöldökkel próbálom megérteni indokát, de ez képtelenség. Nem akarom megbántani, ezért nem is felelek rá, de kétlem, hogy a családja összes tagja elfogadta volna azt, amilyen, így tehát már most bukó a feltevés. Aztán ott vannak az emberek. Ha annyira érdekelné mások boldogsága, akkor megállás nélkül azon volna, hogy mindenkinek megfeleljen.
- Szóval azt mondod, ha egy kliensed jön és összeakar feküdni veled, csak azért, hogy mosolyogva lépjen innen ki, lefekszel vele? - teszem fel a nagy kérdést elmosolyodva a különös meglátáson, mert nekem speciel ez esett le. Nem tudom, hogy a szöveg környezetben ki az a többi ember, akire gondolt, de feltételezem vannak köztük idegenek is, hiszen... én sem lehetek több, lévén, hogy szerintem a vezetéknevem se tudja. - Igen, tényleg elég őrültségnek teszed ki magad. - sóhajtom fejem csóválva, s ha már lehajtotta fejét, hagyom neki, nem erőltetem, hogy felnézem rám, de azért újfent elmosolyodom. - Azt a mondást még sosem hallottad, hogy "A legnagyobb baj azzal, ha mindenkit maga elég helyezel, hogy hozzá szoktatod őket, hogy te nem vagy fontos"? - és ez nem hülyeség, tényleg így van.
Fel kellett hagynom a játékkal, pedig imádtam volna végig hallgatni, nézni, ahogy lányos reakciókkal élvezi, amiként a farkával játszom, ami érezhetően keményebbé vált markomban. Még is próbára kellett tennem, mert előfordulhat, hogy én értem félre a jelzéseket, vagy, hogy akaratlan, de én "követelem ki" a másiktól, hogy engedjen nekem. Pedig aztán eszembe sincs kényszeríteni semmire. Ha nem akarja... ha Tényleg nem akarja, oké, elfogadom, van az úgy, de volt egy olyan sejtésem, hogy akarta. És akarta. Ő mondta. Igazam is lett. Én elengedtem, de ő engem nem, sőt! Elmosolyodtam, és azon túl, hogy izgatott a tudat, mi az, amit ezúton megmerne tenni, kíváncsian figyeltem reakcióit. Még mindig félt. Főleg az íratlan szabályoktól, amik elvileg léteznek is, csak nem az én módszereimben. Nem mert megcsókolni. Ezek szerint tudja, hogy Juliannek olyan helye van, ami bár nem sokkal, de különbözik attól a helytől, ahol ő van. Erre nem lealacsonyításként kell gondolni, ugyanis szó sincs róla. Egy szinten vannak - szinte - csak más helyen. A nyakra puszit viszont tetszett, aminek, lévén, hogy arca a nyaknál volt, fülénél "doromboltam" a jó érzésre és puha kezei érintésére. Végül még is a varázs szó nyomán indította be igazán a dolgokat. Többek között engem odalent. A dorombolás csak hamar átment morgásba, miközben kissé szúrós, borostás képem oldalt arcához simítottam, majd hirtelen elkapva fejem, úgy mozdultam, hogy ő is elhúzza nyakamból arcát, és mire kettőt pislantott volna, már le is kaptam róla a felsőt. Ha nem gombos volt, de mondjuk ilyenkor már azzal sem szórakozom sokat. Nem biztos, hogy minden gomb épségben kigombolódott, ha olyan volt, de csak gombok... vissza lehet őket varrni. Az alsó szinte már észrevétlen csúszott le utána a bokájára. Kezeimmel közre fogtam arcát két oldalt és egyből ajkainak estem, néhány pillanat múlva, orvul betörte nyelvemmel is, hogy kicsit felrázzam őt is vele. Nem nyújtottam hosszúra, de mivel kezeim továbbra is arcán voltak, én is húztam el fejét magamtól, miközben már most kipirult, és nyáltól csillogó ajkakkal szuszogtam párat. - Már azt hittem sosem mondod ki... - mosolyodtam el pimaszul, de nem gonoszul, mintha csak azt vártam volna végig, hogy szét tegye a lábait nekem. Apropó... azt hiszem, azt sem nagyon fogja bánni, szóval igazából mindegy is. Aztán újra ajkaira vetem magam, ha csak nem int le, hogy ez neki túl durva vagy gyors vagy ilyesmi. Nyilván akkor, ha teljesen nem is tudok visszább venni, megállok. Ahh, csak azt ne kelljen...
Már félkemény lehettem, és erőteljesen éreztem, hogy hosszútávon nem lesz túl kényelmes a farmerem, mikor úgy döntöttem, helyzetet és helyet is változtatnunk kell. S most mondanám, hogy mivel ilyen üzletben dugni még nem dugtam - meg járni sem nagyon - így okozott némi fejtörést, de az igazat meg vallva, ha másban nem, szex terén borzasztó kreatív tudok lenni. Pláne, ha már nagyon benne vagyok. Szóval csókolózás közben egy sunyi, gyors terep szemle után, átkaroltam pucér derekát, és elkezdtem vele hátrálni, ügyelve rá, hogy az első pár lépésnél inkább arra figyeljen, hogy ki tudjon lépni a ruháiból, ami a bokáján pihentek már.
- Mondtam... ugye...? - kérdem heves csókok közepette, olykor meg-megszakítva a nyelv csatát. - ...hogy durván szeretem... - teszem hozzá újabb megszakításokkal, miközben félszemmel azt figyelem, hogy hátrálok vele szépen a fodrász székekig. - ...de ne félj... veled nagyon óvatos leszek, jó? - mosolyodom el egy pillanatra, igaz nem ő az első, akinek ezt ígérem, de mindig kicsit tanulok a dolgokból, és igyekszem javítani önzőségemen és vadságomon. - Ha pedig fáj... szólj... rendben? - állok meg vele az egyik fodrász szék előtt, miközben bízom benne, hogy bár semmi okuk nem volt rá, hogy alaposan hangszigeteljék az üzletet... azért remélem nem sokat hallanak majd a kintiek. El is engedem, majd könnyeden lökök mellkasán egyet, hogy bele essen a székbe, én pedig, legfőképpen kényelmi okokból, másrészt pedig, hogy izgatóbbá tegyem az egészet, szépen kicsatolom az övem, kigombolom a nacim, le a sliccel és lejjebb tolom alsóstúl annyira - szóval csak egy kicsit - hogy a nadrág szűke tovább már ne okozzon kényelmetlenséget merevségemnek. Jobb is, hogy nem a tükörrel szemben vagyok, mert tuti elvenné kedvem a dologtól, ha meglátnám a rózsaszín sörényem. Így meg neki sem kell állnia még, szóval teljes kényelemben élvezheti majd a kényeztetésem, mert, hogy először őt szándékszom kielégíteni, csak, hogy lássa, hogy mit akart az előbb kihagyni.
- Na most ezt úgy fogjuk csinálni, hogy neked is jó legyen, meg nekem is... - harapom be alsó ajkam, mert már attól majdnem teljesen hadba vágom magam, ahogy még csak elképzelem abban a pózban. Ilyet se gyakran csináltam, pláne nem férfival, főleg, mert alapvetően a nők hajlékonyabbak, de most próbára tesszük az ő izmait is. Letérdelek elé, majdnem teljesen a lábai közé, és térdei alá, a hajlataiba nyúlva megemelem lábait, annyira széttárva őket, hogy elérjenek a karfáig. - Fogd meg őket... - biccentek fejemmel kezei felé, amikkel közben ha akar még a kartámaszon is könyökölhet közben. Oké, ez most így kissé kellemetlen lehet elsőre, mert főleg abból a szempontból vált kiszolgáltatottá, hogy odalent nagyon szépen rálátok és hozzáférek mindkét részhez. Egyből fel is tűnik, hogy szükség lesz ide bőven tágításra, amihez nekem alapvetően eddig nem sok türelmem volt. De ha Juju, a képzett kis katona sikoltva küzdött az első behatolásnál, nem is merek belegondolni, hogy a hercegnő miként reagálna. Szóval azt hiszem most tényleg sok önuralomra lesz szükség. Körbe is nézek a pulton magam mögött gyorsan, hogy a síkosítással már probléma ne legyen. Mondjuk akármit azért én sem használnék fel, éppen ezért, ha más kézenfekvőbb dolgot nem találok, jobb híján valami természetes alapanyagokból összeállított balzsamra esik a választás. Ám az egyenlőre magam mellé teszem, miután ismét lábai közé, de most jóval közelebb is hozzá, térdelek le.
- Előre szólok, ha megrúgsz, úgy beleharapok a combodba, hogy magyarázkodhatsz majd a jövendőbeli szerelmednek utána... - vigyorgom fel rá, miközben hozzá is látok az igazi előjátéknak, az övének. Kezeimmel végig simítok kezdetnek combja belső felén, térdei oldalától, egészen ágyékáig, combjain tövénél többször is érezhetőbben végig masszírozva azt a részt. Igaz, így, hogy fogja lábait, nem nagyon tud majd a hajamba markolni és esetleg kedvére tenni vele, de annyi baj legyen. Majd legközelebb... A kellemes bevezető után, kezeimmel combja külső oldalára simítottam, fejem pedig közéjük hajtottam, először halk hümmögések közepette köldöke alá, illetve merevedése köré hintve néhány lassú mozdulatú csókot, ahogy közben, szinte megszakítás nélkül néztem fel rá. Majd ahogy már zacskójára hintettem a csókokat, onnantól kezdtem el felfelé haladni álló keménységén, tövétől egészen a hegyéig. Közben, mert tudom milyen türelmetlen vagyok és szeretném megelőzni az esetleges sérüléseket és komolyabb fájdalmakat, kezeimmel újra lesimítottam, s közben átcsúsztam belső combjára, rá fenekére, ott pedig részben azt is kezdtem lassan markolászni, részben, hüvelyk ujjaimmal pont elértem a ránézésre szinte szűz bejáratát, és akörül kezdtem el masszírozni, hogy izmai később könnyebben engedjenek az ujjaimnak. Így is fogja érezni, így is fog fájni, de talán nem annyira, mintha már is benne matatnék. Közben az odavissza csókolgatást felváltja nyelvem lassú játéka, ahogy többször is végig nyalok meredező tagján. Szeretném, ha nem félne. Ha nem rossz emlékekkel zárná a napot, de legalább is ezt a pillanatot. Az pedig kifejezetten mókás volna, ha egy másik nap, kínosan felidéződne benne, ahogy ült ebben a székben szétterpeszkedve, miközben én lecumiztam, és az egyik vendégének haját is itt vágná. Én mondjuk mai napig kellemesen megborzongok annak gondolatától, ahogy az ülésbe magamévá tettem Jujut, akárhányszor beülök mellé.

+18 Nem tudtam egyetérteni a királylánnyal. Egyszerűen badarságnak tartom, hogy mindenkit mindig magunk elé helyezzünk, folyton mi hozzuk az áldozatokat. Juliant ismerve ő sem így gondolkodik. Én sem. Szeretem őt és a gyerekeket is, és sokszor mondok nemet valamire, amire nem mondanék, illetve nem teszek meg dolgokat, amiket megtehetnénk, mert figyelembe veszem őket. De nem örökké. Én is ember vagyok, élek és vágyom dolgokra. És rohadtul nem azért jöttem a világra, hogy állandóan csak másokat tegyek boldoggá. Ezt kéne Lily fiúnak is megértenie. Bár azt gondolom valamilyen szinte érti ő, hiszen, ha annyira fontos lenne neki, úgy öltözne, hogy lehetőleg senki se köthessen bele és úgy is viselkedne. De ő inkább megrekedt a két oldal közt. Némi út mutatásra szorulna, de egyenlőre nem hiszem, hogy erre én volnék a legalkalmasabb.
- Tudod vannak napok, amikor én is el bizonytalanodom, abban, hogy a temetésemen lesz e ott bárki is. Mikor kicsit magam alatt vagyok. De aztán mindig megjelennek a barátaim, azok, akiknek valamilyen módon anno segítettem akármiben is, vagy egyszerűen csak megmosolyogtattam, és akkor... mindig rájövök, hogy igen, azt hiszem lesznek, akiknek hiányoznék vagy gondolnának rám, mikor már nem leszek. - felelem butuska megjegyzésére, s hogy ténylegesen megértse, meg erősítem előző mondanivalóm. - Nem azt mondom, hogy állandóan a nyomodban leszek, de! Ha bajban lennél, ha szükséged van valakire és ő pont nincs ott, vagy részegen becsíped a kuksid a sliccedbe és kórházba kerülsz, nyugodtan pötyögd be a számom a legközelebbi hozzátartozóhoz, hogy bemehessek és foghassam a kezed. A fájdalmad nem fogom tudni jobban csillapítani, mint a gyógyszerek, de elterelem a figyelmed, amíg hat a szer... - mosolyodom el, és bár túlzónak hangozhat, nem beszélek hülyeséget. Akkorát nem. Talán néha fasz vagyok, és túl sértődékeny, hogy ráérjek mikor szükség van rám, de amúgy ez minden hozzám közel állónál így van. Nem mindenkinek vannak hozzátartozói, akiknek szólhat, ha baj van. Vagy éppenséggel lehet olyan szituációba kerül, ami kínos neki, és nincs kivel megosztania. És akkor jövök én. Ez olyan, mint, amikor a lányodnak nődokihoz kell mennie. Elég gázos, mert alapból azt anyucival kéne rendeznie, de ha szólna nekem valamelyik simán mennék. Max ha férfi a doki, pisztoly fogok a halántékához, nehogy rossz helyre kóboroljon a keze.
Akár hogy is, innentől nem sokat dumáltunk ezekről a dolgokról. Én amúgy is inkább a tettek embere vagyok.
Nem arról van szó, hogy teljesen mindegy ki milyen, de lévén, hogy egy elég nyitott biszexuális pasas vagyok, nem sok olyan dolog van, ami elriasztani, pláne, mert tééényleg elég... nos... falánk vagyok. Nyilván egy borzasztóan kövér, pedomackó fejű gyökért én is elkerülnék, de mivel a nők és a férfiak is könnyen lázba hoznak, nincs baj a formákkal. Szeretem a sportos, vagy szépen kidolgozott testet, ahogy a modell vagy vékonyabb alkatot is. Van, akinek ez áll jól, van, akinek az. Carver sem egy kigyúrt állat, sőt, bár lehet vele szemben is tévedek akkorát, mint a kiskutyusnál, de szerintem ő most is olyan vézna kis répa alkat, de ettől függetlenül mai napig felvágnám a konyha pultra... Éppenséggel Barbienak sem állt volna jól a sportos, kockás has, vagy izmos kar, de mivel, hogy egy magasak voltunk és nem sokat voltam tőle olyan távolságban, hogy szemre vegyem nyaktól lefelé, ezért nem is zavartattam magam vele. Majd, ha már előtte térdelek lesz időm stírőlni. Csókolózás közben bőven elég volt arra figyelni, hogy egyikünk se essen át a földön lévő ruháin, és úgy vezessem közbe, hogy rá is figyeljek és közben el érjük - lehetőleg épségben - a fodrászszékek egyikét. Egy időre jó szolgálatot fog tenni. Amit mondtam, azt komolyan is gondoltam - mint úgy mindig -, szóval nem volt nehéz őszintén bátorítani. Az már egészen más tészta, meddig bírom majd tartani is ígéretem. Egyáltalán nem zavart tapasztalatlansága. Tulajdonképpen én ennek is mindig meglátta előnyét, hiszen kevésbé kell így aggódnom, hogy nem leszek elég jó, másrészt, pedig taníthatom. Nem utolsó sorban pedig még mindig lehetek én a legjobb szexuális élménye. Legalább is míg nem talál egy nálam is jobbat.
Mikor már a székben volt, én is letoltam kicsit a nacim, de csak annyira, hogy térdelésnél már nem kínlódjak a keményedő farkam miatt. De azért enyhén elpirulva - mert hát ilyet se gyakran hallani... - elnevettem magam, miközben egy-kétszer végig is simítottam hosszán.
- Ne parázz... be fog ez férni, mert szépen ki fogsz addigra tágulni... - vigyorgom még mindig kissé zavartan, aztán nem is húzva az időt, gyorsan pózba teszem és letérdelek elé, hogy neki láthassak. A hajolajnak is örültem, kinézetre hasonlított Juju masszázs olajára, amit szintén felavattunk ily módon is anno. Az állaga és az illata is jó volt.
- Jaaa, perszee... Az exem is ezt mondogatta azután is, hogy egyszer az orgazmusa közben úgy képen törölt a talpával, hogy le is fordultam az ágyról. - nevetek kételkedően, persze csak poénból, bár ez igaz történet. Jenna is szerette megélni a pillanatokat, és jó, oké, hogy ezek ilyen akaratlan megmozdulások voltak, de azért na... Mondjuk ezek a kontrollálatlan mozdulatok ugyanúgy itt is fennállhatnak, szóval csak bízom benne, hogy nem kapok egy pofán rúgást a kényeztetésemért. Szeretem meg élni az együttlét minden pillanatát, minden kis apróságával együtt. Szeretem hallgatni a kényeztetett fél hangját, mert annál őszintébb reakciót aligha kaphatnék tőle. El is mosolyodtam - magamban pedig jót vigyorogtam -, ahogy erősödni és hangosodni hallottam sóhajait. Nem is siettem el a lassú körbejárását. Attól pedig kifejezetten libabőrös lettem, mikor sóhajait felváltották a most még visszafogottabb nyögései. Közeledünk, érzem én... Nem egyszer találkozott is a tekintetünk, de az is épp elég szexi volt, ha csak azt nézte, amit csinálok. Megérteném... engem is hamar kőkeménnyé varázsolna. Combjára csókolva figyeltem, ahogy kibújik a kis "csigaházából", és finoman rá is fogtam rántva rajta egyet kettőt.
- Nézzenek oda, a kis kíváncsi... - vigyorodom el és felpillantok Liamre. - Én mondtam, hogy mutass be neki. Te is látod, hogy örül nekem... - poénkodtam izgalmi állapotán, de nem gúnyból, hisz ez egy természetes dolog. Aztán kicsit hátra húzva rajta a bőrt, hogy teljesen kibújjon belőle makkja, nyomta egy csókot a hegyére, majd köré is néhány aprót. Mivel már elég kemény volt ahhoz, hogy egy helyben álljon, így kezemmel végül elengedtem, hogy azokkal odalent masszírozhassam tovább, számmal pedig óvatosan bekaptam először makkját, amin nyelvemmel többször is végig nyaltam közben. Aztán szép fokozatosan, apróbb fej mozdulatokkal egyre mélyebbre engedtem, míg végül be nem kaptam az egészet. Kicsit vártam vele, addig maximum nyelvemmel vártam körbe amennyire tudtam, majd hátrébb mozdítottam fejem makkjáig, és újra tövig engedtem. Nem volt probléma, nem okozott kellemetlenséget, és még levegőt is tudtam venni közben orron keresztül, szóval szépen elkezdtem mozgatni rajta fejem.
Nem tudtam meddig bírná, így közben odalent sem akartam nagyon megváratni, szóval kézbe vettem a flakont, és összekentem egyik kézfejem cumi közben. Most még úgy éreztem lesz hozzá elég türelmem, de ahogy majd esetleg spriccelni kezd vagy egyre kéjesebb nyögéseket hallat, annál kevesebb önuralmam lesz majd nekem is, szóval nem árt iparkodnom. Miután kezem összekentem, olajos kézzel megsimogattam bejáratát és környékét is, néhányszor érezhető nyomást gyakorolva, végig is húztam ujjam a bejáraton. Ő még tapasztalatlan mondjuk Julianhez képest, így lehet az első behatolásnál szorítani kezdene, ami már az ujjamnak sem lenne jó, de a farkammal kifejezetten szenvednék, szóval már most szoktatom hozzá, hogy miket fog érezni. Oké, tudom, hogy nem szűz, de még mindig nem mindegy, hogy egy cserkész kolbászhoz van szoktatva vagy egy jól megtermett... lókolbászhoz...? Ami pedig a sikosítást illeti, biztosra akartam menni, szóval néhány ujjal tett bemelegítő után, fogtam a flakon kupak nélküli részét, benyomtam neki - vagy csak szorosan a lukhoz nyomtam - és spriccentettem belőle egy keveset a hátsójába is. Nem használtam sokat, ki tudja mekkora vagyon egy ilyen luxus cucc, de ennyi minimum kellett, hogy kellemessé tegyük majd a dolgot. Csak néha lassítottam, vagy álltam meg egy-egy pillanatra a fejmozgásban, mikor épp muszáj volt odanéznem, vagy nagyon lefoglalt az ügyködésem. Onnantól viszont, hogy ezeken túl voltam, ténylegesen elhúztam fejem, hagyva, hogy a számból kiejtett merevsége a hasához ütődjön. Végig nyaltam ajkaimon, miközben pimaszul kiéhezetten felnéztem rá és egy kis popsi simogatás után, fel is nyomtam neki középső ujjam, amivel aztán el is kezdtem tágítani, alaposan megmozgatva benne, néha kihúzva és vissza nyomva. Nem akartam, hogy hamar elélvezzen, egyrészt, emiatt is hagytam abba a kényeztetését, másrészt... látni akartam mit vált kibelőle a dolog. Teli szájjal amúgy is nehéz volna zavarba hozni. Az olaj miatt, még hangja is volt, ahogy ki-be járt benne az ujjam, s minden alkalommal cuppant egyet befelé vagy kifelé menet. Ez még nem fájhatott neki, engem pedig kifejezetten begerjesztett az olajtól csillogó, általam ujjazott popsija látványa. De azért rá is fel-fel pillantottam. Egy idő után pedig eljött az ideje, ahogy szokás az egy után a kettő jön. Kihúztam ujjam, kicsit megint végig simogattam bejáratát két ujjal, majd óvatosan becsúsztattam őket, lassabban, mint az első.
Éreztem is, hogy erre még szűk, ezért eleinte óvatosan és lassan ujjaztam, közben pedig még olykor én is felsóhajtottam, hümmögtem, ahogy tövig nyomtam benne őket, és egyre többet érezhettem belőle.
- Fáj, baba? - pillantottam fel rá, bár azt érzem abból is, ha olykor rászorít, de hallani akartam, ha esetleg nem lett volna egyértelmű, mert folyton nyögdécselt volna. - Még egy ujj és kész vagyunk, oké, baby? - bátorítom, ha esetleg még is fájna, vagy a kellemetlenebbnél kicsit rosszabb volna. De szerencsére jól tágul, így egy pár perces ujjazás után, már ki sem húzom őket, csak kijjebb és mikor tolom vissza - persze lassan és óvatosan - a tágulástól már kissé piros popsijába, már a harmadikkal együtt tolom be őket. Persze van, aki ezt is élvezi, de általánosságba elmondhatom, hogy a tágítás nem a legjobb dolog az elszenvedő számára. Nem gonoszkodtam, s csak akkora gyorsítottam velük, mikor már könnyen mozogtak benne. Nem pont az én méretem, de a négy ujj más sok lenne, az pedig az ő esetében nem férne bele, hogy szó szerint feszítgessem bejáratát. Bár azt el tudom képzelni, hogy jó pasi hiányában akad neki otthon egy-két játékszere... De azt nem, hogy jól bírná e a fájdalmat. Mondta is, hogy nem...
- Kész is vagyunk, cuncimókus... - harapom be alsó ajkam, mert odalent már azért én is rendesen lüktetek. Kihúzom ujjaim és lassan felállok előtte.
- Gyere, baba, csüccs a pultra, mert így túl alacsonyan vagy... - nyúlok karja után, hogyha kell felsegítsem. Messzire nem megyünk, csak a székkel szembeni pulthoz, hogy felültessem rá, és szépen eligazítsam rajta, jobbára csak ismét szétterpesztve lábait, és a pult széléhez húzva, picit talán le is lógatva hátsóját. Kezeimmel úgy is tartani fogom, nem fog leesni. Viszont így tövig mehetek benne. Ismét végig simítok belső combjain, majd egyik kezemmel combjára fogva, másikkal pedig saját, már kőkemény, merev tagomra, finoman a kicsit kipirosodott, barlangjához illesztettem makkom, aztán elengedtem és másik kezemmel is derekára fogtam másik oldalt.
- Na és akkor most mély levegő... - hajoltam ajkaihoz egy figyelemelterelős csók végett és ahogy bedugtam szájába nyelvem, úgy kezdtem el nyomni magam popsijába is. Nem volt teljesen tág, így az első, de tényleg csak az az egy-két centi még rátágított, de lassan csináltam, és végül egész gyorsan, és zökkenőmentesen bejutottam, majd mint egy lassan haladó vonat az ütközőig, én is betoltam magam neki egészen mélyre. Persze nyilván nem néma csendben, hanem halk, kéjes nyögéssel, ahogy puha é forró popsija magába fogadott. A csók ugyan a behatolás közben meg is szakadt, mert végül így is teljesen odakoncentráltam, de utána is adtam neki egy kis csókot. Már ha minden jól ment és nem sírt vagy ilyesmi. De azt hiszem, életemben nem voltam még ilyen óvatos. Ha most teljesen kiterült volna a pulton, amit érthető okokból nem tudott megtenni, olyan lapos volt a pocikája, hogy biztos látszódott volna, meddig vagyok benne.
- Nagyon kis finom vagy... - suttogom ajkainak, egyenlőre még szoktatva a méretemhez, szóval nem mozogtam benne.

+18 Fiatalság, bolondság. Szinte issza a szavaim, pedig hányszor átverhették már. Bolond fiú. Na nem mintha én is azok közé tartoznék. Amit mondok, azt komolyan mondom. A kérdés az, hogy ez majd élesben mennyire állja meg a helyét ugye... Nem ő volna az első, akinek mélységes csalódást okoznék. Utána viszont érezhetőbben lelkesebb volt, sőt mi több szenvedélyes. Irigykedhetek is majd, ha talál valakit, mert már tudom, hogy hozzá hogy fog viszonyulni.
Most viszont nem csak a szex körül járt az eszem... na jóó, de... viszont azt is igyekeztem végig szem előtt tartani, hogy ne legyek túl türelmetlen. Hogy ne okozzak neki olyan fájdalmat, ami miatt aztán bosszúból kopaszra nyír a végén.
- Hááát... sajnos míg mi férfiak nem vagyunk képesek úgy tocsogni a nedvességben a szex gondolatától, mint a lányok, addig csak ilyen módja van a sikosítás biztosításához... - forgatom szemeim mosolyogva és továbbra is bátorítóan. Ez egy ilyen szükséges kellemetlen dolog, de jól fog még jönni, ha mozgom benne, hisz könnyebbé tesz majd a dolgot. Sőt, ha esetleg nem tudna nagyon lazítani, akkor a farkam kihúzását a popójából is megkönnyíti. Bár, ha egy kis olajos beöntésre így reagált, mi lesz, majd ha én töltöm meg...? Bízom benne, hogy addigra már semerre nem lesz a gátlásossága és annyira az örömök hatása alatt lesz, hogy még attól is kéjben fürdik majd, mikor belelövök. A tágítást is egész jól viselte, aminek nagyon örültem, mert amúgy azt is pokolian élveztem. Tetszettek a hangok, amiket a benne mozgó ujjak okoztak, a nyögései, sóhajai, pláne mikor olyan pontra nyúltam. Imádtam, ahogy a teste reagált, önkénytelenül is megremegett vagy moccant, bár arra igyekeztem figyelni, hogy nehogy véletlen megrúgjon. Végül kérésére felmásztam hozzá, ujjaim mozgatásával egy pillanatra sem felhagyva és nyomtam egy csókot ajkaira, majd egy hosszabbat, el is merülve benne nyelvemmel.
- Azt hitted hazudok? - mosolygom szélesen, főleg, mert én is büszke vagyok magamra, hogy bár majd felrobbanok, már döngetnél ezerrel, de visszafogottan képes vagyok most is ujjazni. Ennek elérése sem volt egyszerű és gyors, szóval örülök, amíg lehet, mert miután majd megkapom a doki szerét, oda lesz a finomkodás is. Végül kellően tágnak éreztem ahhoz, hogy pózt váltsunk és ujjaim helyett is valami sokkal finomabbat kapjon tőlem. Egyedül az zavart az új helyen, hogy így pont szembe voltama tükörrel, de igyekeztem nem rontani az élményt azzal, hogy szembenéztem a rózsaszín kobakommal. Az olaj és a tágítás is kifejezetten jó ötlet volt, megérte rájuk pazarolni még egy kis plusz időt. Nem kellett erőltetnem a betolásom, nem kellett szorítanom a derekát, hanem egyszerűen csak nyomtam egy kicsit, és hagytam, hogy finoman és lassan magába fogadjon. Ahogy pedig bejutottam egyből meg is mártóztam benne, így ha kihúztam volna belőle magam, az is könnyebben ment volna. Már attól lüktettem, ahogy felsikított a behatolásnál, hát még, hogy érezhettem is mindezt mellette. Anyám, de jó volt...
- Ahh, istenem dehh fihnomm... - hümmögtem hátra vetve fejem, behunyva szemeim, kicsit talán szemöldök ráncolva is, ahogy totál átadtam magam ennek a kibaszott jó érzésnek. Komolyan mondom, kurvára el van kényeztetve a farkamm szóval egy szava sem lehetne, hogy nincs vele foglalkozva. Meg amúgy is jó volt ez a kis pihenő, nem csak neki, de én is úgy éreztem, hogyha megmozdulok, két mozzanat és el is megyek. Úgy, hogy mély lélegzet és higgadás, Roman. Le is hajoltam hozzá, hogy addig is tartva a tüzet, megcsókolhassam.
- De nem fáj, ugye? - cirógatom két kézzel oldalát, mert most így kényelmesebb. Homlokának döntöm közben enyém és úgy mosolygok rá. - Nagyon kis ügyes vagy... - dicsérgettem, mert azért így volt. Jól bírta. Végül fel egyenesedtem, végig simítva közben oldalán, derekán, combján először kívül, aztán belül is, végül egyik kezemmel még ráfogtam az ő meredező tagjára. - Na most, ha hazudtál volna is lebuksz, mert innen érzem, milyen kőkemény vagy... - vigyorgom, ahogy lebiccentek a tenyeremben markolt merev kis Liamre, és nagyjából a benne lévő mozgással egy ütemben kezdtem el kényeztetni. Először persze lassan, főleg, mert így jobban megtudom figyelni, ahogy a pulton, lábait szét terpesztve élvezi a dupla mókát. Én is élveztem, halkan sóhajtoztam, olykor nyögtem is egy mélyebbet, ha épp nem alsó ajkam harapdálta vagy épp nyalogattam. Aztán, ahogy szépen bemelegítettem, úgy kezdtem gyorsulni is kezemmel és a csípőmmel is.
- Gyerünk, baby, hadd hallja mindenki, milyen, amikor kibasszotúl élvezi valakit a szexet! - gyorsítok rá egy kicsit még jobban. Megállni nem állok meg egyszer sem, maximum olyan megszakításokat csinálok, hogy teljesen kihúzódom belőle, aztán egyből vissza ütközésig. Egy időn túl pedig már én sem pofázok, csak nyögdécselek. Még a kényeztetéssel is felhagyok, és szokásomhoz híven, minden erőmmel a döfködésére koncentrálok. Két oldalt derekára markolva, kicsit lejjebb húzom, hogy már szinte csak a háta legyen a pulton, alább meg tartom én kezeimmel, miközben úgy döntögetem, hogy ahányszor lökök egyet rajta, a pulton lévő holmik is megremegnek, egy-két dolog tán még fel is dől. De így legalább nem veri be a fejecskéjét a tükörbe. Akkor érezheti, hogy elfogok menni, mikor a nyögéseket felváltják a morgások, a tempós mozgás pedig egyre szaggatottabbá válik.
- Ahh, bazd meg, ne bírom tovább... elmegyek! - húzom magamra, és szenvedő fejjel lövök bele egyet-kettőt, majd még néhányat egy egy ráhúzással, de már megkönnyebbülten nyögve, az utolsó pár spriccentést pedig már csak hümmögve. Ha esetleg ő még nem élvezett volna el, kissé fáradtan az utóhatásokat megélve, de gond nélkül kiverem neki is kézzel. Ha elment, ami nagy eséllyel hasán, mellkasán, esetleg feljebb landolt, úgy végig húzom ujjam az egyik cseppen, aztán ajkaimhoz emelve be is kapom, hogy megízleljem. Aztán lépek párat hátra, elengedve őt, hogy kihúzódjak belőle, majd félhullán be is esek a székbe, és ott elnyúlva lihegek, térd fölé letolt gatyával, mint, aki kifulladásig kondizott volna. Hát mondjuk... végülis. Közben pedig élveztem a látványt, amit nyújtott, abból az alacsonyabb székbe, amibe amúgyis félig meddig le voltam folyva.

+18 Ha ezt Julian látná, biztos büszke lenne. Mármint... nem arra, hogy szeretőt tartok mellette, hanem, hogy ekkora önuralommal és óvatosággal nyúltam Liamhez. Én is büszke vagyok magamra, és arra, hogy a kis hercegnő is ilyen jól viselte. Kár, hogy ilyen többet nem lesz. Bár erről még aligha sejthet bárki bármit, de tekintve, hogy hamarosan jelentkezem kísérleti alanynak, aminél elbukom a pénzt, ellenben a gyógyszer alaposan megkutyul, nos... lesznek még itt bajok.
Egy dolog, hogy a szex ezzel a kis vattacukorfalattal isteni volt, ráadásul rém izgi, mert hát először dugtam egy fodrászatban, pedig aztán sok helyen megfordultam már, de hogy utána is milyen szépséges látvány fogadott a kényelmes fodrász székből. Amúgy is szeretem nézni a másikat, szex közben és utána is, és most még a látószög is perfekt volt. Ahogy próbálta a szívem és a tüdőm kiheverni ezt a végére igen csak elfajzott tempójú kondit, eléggé lazán szét folyt pózban a székben, büszke és egyben elégedett, fáradtan kanos fejjel figyeltem őt a pulton, azt, ahogy meg-meg remegett, ahogy nagyokat szuszogott, lihegett, ahogy nem csak a pofija, de a teste is ki volt pirulva az alapos átmozgatástól és persze, ahogy csordogált belőle mindennek a jutalma. Lehet kicsit még érzékeny lesz a popsija, és szüksége lesz egy alapos mosdásra, de ne mondja nekem, hogy nem érte meg. Fel is keltem végül, szinte kipattantam a székből, hogy visszaléphessek hozzá, ami volt kb egy lépés, így a térdig letolt gatyámban sem kellett ügyetlenkednem és lehajoltam szaporán emelkedő mellkasához, hogy nyomjak rá néhány csókot, főleg, hogy újra megízlelhessem az ő örömének ízét is, miközben ügyelve, hogy magam ne koszoljam össze, végig simítottam popsiján oldalt.
- Régen szexeltél már ilyen jót, igaz? - vigyorodtam el, ahogy feljebb haladtam elérve lassan nyakát, aztán arcát. Imádnivaló volt, ahogy próbálta "kiheverni" a kéj utóhatásait. Őszintén szólva gond nélkül befizetnék egy második menetre, ha még elhallgatom és elnézegetem pár percig. De nem tettem. Főleg mert dolgunk volt, hisz nekem még el kell mennem a rendőrségre is. Egy kicsit még simogattam és csókolgatása mellett, igyekeztem magam meggyőzni, hogy ostobaság volna, ha megint neki esnék, így végül elléptem tőle, és hogy ne essek kísértésbe a sikamlós popsijánál, pucér ágyékkal, visszavettem a nadrágom, őt pedig lassan felhúztam a pultról.
- El ne aludj nekem, csibém... - ölelem át csupasz derekánál, homlokom az övéhez érintve. - Így nem engedhetsz utcára, tudod... - búgom ajkainak, míg végül az alsóba bele is harapok kicsit elmosolyodva. Hagytam neki egy kis időt, hogy kicsit összeszedje magát, felöltözzön, de a pink haj problémára akkor is kellett a megoldás, szóval így vagy úgy, de végül visszarendeződtünk úgy, ahogy eredetileg. Én a székbe, ő pedig ezúttal nélkülem maga mögött végig csinálhatta a dolgokat. Persze piszkálódtam nézésemmel a tükörben ránézve, emelgetve a szemöldökei, mutató ujjamba harapva, egészen addig míg el nem kezdte megszárítani a hajam, mert akkor viszont bealudtam, de mint a bunda. Horkolni nem horkoltam, de fel kellett ébresztenie utána. Végül egy "Találkozunk még" csókkal búcsúztam tőle, s mert, tényleg komolyan mondtam, amit mondtam, ha épp nem úsztam nyakig a szarban, mert mondjuk megakart ölni egy szociopata orvos vagy próbáltam felvetetni magam a rendőrségre, küldtem neki néha ezt azt, csak, hogy emlékeztessem erre a napra. Nem kellett üzit hagynom mellé, olyan apróságokat küldtem, amiről tudta, hogy más biztos nem küldött volna neki ilyesmit.