Ha jobban bele gondolok, akkor nagyon is lehet valóság alapja mindennek, amit Gleeson állít, hiszen az irigy emberek nagyon sok mindenre képesek. Megingatott a szavaival az igaz, sőt még mindig nem tudom, hogy miben kéne hinnem, de azt semmiképp sem szeretném, hogy a kapcsolatunk tönkre menjen. Addig nem amíg nem lesz kézzel fogható bizonyíték is mindarra, amiket egy nem normális orvos mond. Ugyanakkor mégsem tűnt nekem úgy, mintha ne lenne biztos magában és ne tudná, hogy miről beszél. Azért is van ennyire káosz jelenleg az elmémben, mert mindketten annyira hatásosan beszélnek, hogy nehéz eldönteni, hogy ki az, aki igazat állít. Sóhajtok egyet válaszul, mert egyre jobban érzem azt, hogy elvesztem. Nem értem, hogy miért épp velünk kell mindennek megtörténnie. Olyan boldogok voltunk eddig, Dr. Nicholsonnak nem volt joga bele avatkozni ebbe. Gleeson az én másik felem, a boldogságom. De ha meg neki van mégis igaza, akkor  csalódni fogok, és azt nem tudom mennyire bírnám elviselni. Csendben bólintok miközben a magyarázatát hallgatom arra, hogy a volt párja miért haragudott meg rá, felkészülve a legrosszabbra, de amiket mond azokra nem számítottam. Egyszerre esik rosszul az, hogy nem én vagyok az első olyan szerelme, akivel ilyen komoly tervei vannak, és meg is sajnálom azt a halott nőt, még úgy is, hogy sosem láttam róla még egy képet sem. Minden nőnek az a legnagyobb fájdalom szerintem, ha nem szülhet gyereket, és csak bízok abban, hogy velünk nem áll fenn ilyen probléma.
- Sajnálom, hogy erről kellett beszélned. Biztosan nem jó érzés vissza emlékezni mindenre. De így akkor talán érthető, hogy miért volt szüksége orvosra. Bár az még mindig nem, hogy miért mesélt volna rólad olyasmiket, amik nem igazak. Mert nem akarom elhinni, hogy tényleg bánthattad volna őt bárhogyan is.. - abszolút hihető ez a történet, és nem ítélem el őt azért sem, mert nem szeretett volna örökbe fogadni egy gyereket, viszont azt is megértem, hogy ez Gilliannek miért eshetett rosszul. Ha nekem nem lehetne sajátom, akkor minden bizonnyal én is az örökbefogadás mellett döntenék. - Én nem szeretnék arra gondolni, hogy sosem lehetek anya. Bízok abban, hogy ha csak egyszer is, de megtapasztalom azt az érzést, ami azzal együtt jár. - mert igenis késznek érzem magam ahhoz a feladathoz, és bár eddig még sosem jutott eszembe, hogy lehetek akár meddő is, egy kicsit valóban elgondolkodtat, hogy mi van akkor, ha... de megpróbálok nem foglalkozni most inkább ezzel. Mert ha így haladunk, akkor nem is fogunk eljutni odáig együtt.
- Én nem is akarok jobban találni, mert szeretlek. - ez ami biztos, még akkor is ha jelenleg össze vagyok zavarodva. Soha nem tudnám őt elhagyni senki más miatt. De akkor meg miért gondolja azt az orvos, hogy köze lehet a Dan halálához? Hiszen ő is pontosan tudja, hogy sosem tennék olyant, ami miatt aggódnia kéne. Azt hiszem, hogy tökéletesen látszik rajtam, hogy mennyire őszinte érzelmeket táplálok iránta. Nem tudnám csak úgy elengedni ezt a boldogságot, amiben vagyok. Még ha most kicsit el is vagyok bizonytalanodva, akkor sem tudnék csak úgy ki hátrálni a kapcsolatunkból.
- Ezt úgy érted, hogy nem fogsz nekem megbocsájtani? Hát én sem neked, ha kiderül, hogy mégis közöd van bármihez is, vagy ha igaz bármi is abból, amit hallottam.. - a hangom egyre bizonytalanabb, tudom, hogy azért beszél velem ellentétben ilyen magabiztosan, mert ártatlan, félre lettem vezetve. Mi lesz akkor, ha nem fogja megbocsájtani azt, hogy ilyen őrültségekkel vádoltam meg csak azért, mert hittem egy ismeretlen férfi szavaiban? Mintha szíven ütött volna mindazzal, hogy magamra akar hagyni és az utána mondott szavai pedig még inkább fájnak. Mint valami kisgyerek úgy kapaszkodok a zakójába, hogy megakadályozzam abba, hogy azt magára vehesse, mert jól tudom, hogyha most magamra hagy, akkor nagyon magam alatt leszek.
- De ezt akartad mondani... - sóhajtom, majd végül a nyakába kapaszkodva esedezek a bocsánatáért, mert mindent iszonyatosan megbántam, amit mondtam. Persze azért ott motoszkálnak az orvos szavai a fejemben, ami miatt valószínűleg utána fogok nézni a Gleeson dolgai között, hogy lehet-e bármi valóságos alapja, de beszélni nem szeretnék erről többet. Egyenlőre. A szavai pedig, mintha csak valami nyugatót kaptam volna annyira megkönnyítenek, sóhajtok is egyet és, amint megérzem kezeit magamon, arcomat az nyakába temetem egy rövid ideig.
- Megígérem, hogy soha többé nem beszélek ennyi butaságot. Mindig hinni fogok neked. - suttogom a fülébe, majd kicsit elhúzódok tőle, hogy ajkam az övére tudjam tapasztani. - Remélem még nem rontottam el teljesen a délutánunkat. - mosolygok rá vágül, de még mindig nem engedem őt egy pillanatra sem.          

Minél tovább beszélünk erről a teljesen abszurd témáról, annál inkább érzem, hogy túl lőttem egy célon. Nem állt szándékomban Gleesont alaptalan vádakkal illetni, sem pedig megbántani, én csak egyszerűen szerettem volna tisztába rakni a gondolataimat, amelyeket az orvos pillanatok alatt meg mérgezett az ostoba elméleteivel. Persze, hogy nem bánthatta Gilliant semmilyen formában, hiszen engem is a tenyerén hordoz. Miért lett volna ez másképp a volt párjával? Sosem volt még ennyire boldog és kiegyensúlyozott az életem, én mégis képes lennék tönkre tenni mindent csak azért, mert felültem egy ismeretlen férfi szavaira. Bárcsak kétszer is át gondoltam volna mindet, mielőtt csak így le támadom. Annyira szégyellem magam, hogy még a szemeibe néznem is nehezemre esik.
- Igazad van. Nagyon boldog vagyok melletted... - a hangom egyre halkabb, és bármennyire is próbálom benne a hibát keresni, egyszerűen nem találom. Semmi arra utaló jelt nem adott még soha, amelyek alátámasztanák a Dr. Nicholson szavait. Ő jó ember, egyáltalán nem olyan, mint amilyennek megpróbálták elhitetni velem. És én ostoba még be is dőltem mindennek. - Ha Gillian és te örökbe fogadtatok volna egy gyereket, akkor most mindez nem történne meg. Nem ismernénk egymást, ő nem mocskolta volna be a neved, az orvos nem szeretett volna bele és talán még most is élne. - nem mintha bánnám, hogy minden így történt. Talán furcsán hangzik és kicsit önzően is, de örülök, hogy nem lett gyerekük semmilyen formában, mert így van esélyem nekem megadni számára azt, amit eddig egyetlen nő sem tudott. Egy gyerekkel igazi családdá válnánk, már ha nem rontom el addig a kapcsolatunkat a folytonos bizalmatlanságommal. Bár ha ki derülne, hogy minden igaz, amit a doktor mondott... Akkor gondolkodás nélkül hagynám el, mert az én életembe nem fér bele az a sok rossz. Vagyis ezt így látom jelenleg, de minden bizonnyal nem lenne könnyű döntés. Mert sokkal jobban szeretem annál, így őszintén bízok abban, hogy nem fogok benne csalódni.
- Lehetséges, hogy mindenki lát valami olyant benned, amit én nem... Fogalmam sincs. - sütöm le a szemeimet, bár amit mondok én magam sem hiszem el. Hiszen ki ismerhetné őt nálam jobban? Senki. Sem Prue, sem pedig az orvos nem láthatják azt, hogy mennyire szerethető, és, hogy mennyire boldogok vagyunk egymás mellett. Nem tudhatják, hogy mindaz, amit ők hisznek ellentmond annak, amiket én magam tapasztalok. Mégis sikerült meginognom, és ez annyira bosszant, hogy szívem szerint vissza forgatnám még az időt is.  
- Szerintem ehhez semmi köze nincs az égiekhez. Velünk van baj... Úgy értem...velem. Én tényleg igyekszem nem a múltból táplálkozni, próbálok bízni benned mindenféle téren, de mindaz amit ma hallottam... Ha fordítva lett volna, ha neked mond valaki ilyesmiket rólam, te nem kérnél számon? - az igaz, hogy egy kicsit megbántam már a viselkedésem, mert talán kezelhettem volna ezt a helyzetet kicsit máshogyan is, de nem tudom meg nem történtté tenni már. Sőt, sajnos ismerem is magam annyira, hogy tudjam, nem is fogom még egy darabig feladni. Beszélni soha többé nem szeretnék erről, de egészen biztos, hogy valahogy utána fogok ennek járni. Mert azt akarom, hogy időben ki derüljön ha mégis van valami olyasmi. Addig amíg nem lesz késő. Mert rajta vagyunk a gyereken is, akit mindennél jobban szeretnék, és ha az össze jön, akkor sokkal nehezebb lesz majd a külön válásunk. Nem mintha azt szeretném..
- Én bármit megteszek azért, hogy megbocsájts. Nem ezt akartam. Nem így. Annyira hülye vagyok. Csak ne mondj le kettőnkről.. - látom rajta a sértődöttséget, ami teljesen jogos is, és valóban bármire képes vagyok, hogy helyre hozzam a hibámat, de remélem, hogy tényleg nem kell majd csalódnom benne. Az mégis, hogy el akar menni épp most, és magamra hagyni engem a zavart gondolataimmal megrémiszt, a szavait pedig egyértelműen magamra veszem. Bár igyekszem rá fogni arra, hogy csak mérgében mond bármit is, de akkor sem akarom, hogy a munkát válassza helyettem. Most nem. Ezért is viselkedek ennyire gyerekesen és igyekszem mindent megtenni azért, hogy ne tudjon elmenni. Mert nem mernék egyedül maradni most. Mi lesz akkor, ha mindent át gondol amíg nélkülem lesz és úgy dönt, hogy nem akar többet engem? Hogyan viselném azt el?
- Tudom, hogy képes vagy mindenhol helyt állni. De akkor meg többet ne beszélj velem úgy, mintha én lennék a hibás, ha elveszítesz egy tárgyalást. Gleeson... Ne veszekedjünk többet. Kérlek. - tudom, hogy én kezdtem, de képes is vagyok be látni a hibámat. Annyira rossz érzés  az, hogy tudom, hogy csalódott bennem. Fogalmam sincs, hogy mit tegyek, hogy elfeledtessem vele azt, amiket a fejéhez vágtam. Bárcsak néha tudnék csendben maradni. Elég lett volna annyi, hogy csak szó nélkül magam próbálok utána járni mindennek. Jól esik végre hozzá bújni és semmi mást nem is szeretnék csak azt, ha mindig gondtalan életünk lenne. Viták és vádaskodások nélkül.
- Például megejthetnénk azt a közös fürdőzést. - hozom fel az ötletet, kezeimet még mindig a vállán pihentetve és rá mosolygok, próbálva úgy tenni, mintha mi sem történt volna. - Aztán el mehetnénk együtt valahova vacsorázni. - próbálkozok egy újabb ötlettel, ami bízok benne, hogy elég is lesz, hogy egy kicsit el tudja felejteni azt, amiket nem rég mondtam neki. Vajon le kéne mondanom a holnap estét a barátnőimmel?          

Az élet az utamba sodort egy olyan embert, aki mellett végre megtaláltam a békémet és boldogságomat, és én képes vagyok folyamatosan másokra hallgatva kételkedni benne. Pruet nem hibáztatom persze, hiszen Ő mint a legjobb barátnőm bizonyára csak aggódik, hiszen pontosan tudja, hogy nagyon rossz vagyok a pár választásaimban, de a mostaniban biztos vagyok, hogy a lehető legjobb, ami történhetett velem. Ezt pedig Ő is be fogja látni, csak még néhányszor össze kell hoznom őket. Dr. Nicholsonnak viszont aligha van oka szét választani minket. Megértem, hogy haragszik Gleesonra Gillian miatt, de ez nem csak róla szól. Ebben a kapcsolatban én is benne vagyok, és nekem is fájna, ha végül hülyeségekkel közénk állnának. Szóval talán csak annyit kell megtanulnom, hogy ne üljek fel minden szóra, és csak feltétlenül bízzak a szerelmembe, mert jelenleg Ő az aki éltet. Minden kétségemet megpróbálom félre rakni, bár azért hazudnék ha azt mondanám, hogy mindent pillanatok alatt el tudtam felejteni. Bár nem szokásom kutakodni, de minden bizonnyal az lesz az első dolgom, amint egyedül maradok itthon.
- Pruet tudom kezelni. Vele nem lesz több probléma. - biztosítom, bár a barátnőm nehéz természetét ismerve, ebben azért annyira nem vagyok biztos. Csak reménykedek abban, hogy elpbb vagy utóbb Ő is be fogja látni, hogy Gleeson nem olyan, mint amilyennek gondolja. - De az orvossal nem tudok mit kezdeni. Szerinted fog még keresni? Vagy zaklatni? - még csak az hiányozna, hogy utánam is kutakodni kezdjen és folyton a nyomomban lépkedve duruzsoljon a fülembe valami újabb ostobaságot. Persze nem tűnt úgy, mintha hazudott volna, de Gleeson sem látszik nem őszintének. És mivel fontosabb a kapcsolatom, így megpróbálok neki hinni inkább. Mert elveszíteni nem szeretném.
- Én tudom, hogy te sosem bántanál. Nem tudom mi ütött belém. Sajnálom, hogy hagytam, hogy elbizonytalanítsanak. - sütöm le a szemem, és valóban bánom, hogy egyáltalán eszembe jutott hinni egy ismeretlen embernek, de természetesen azért valahogy utána járok ennek az egésznek a Gleeson tudta nélkül. Nem akarok ezen többet feleslegesen vitázni, hiszen jelenleg tényleg igaza van. Ő nem olyan, aki bárkinek is képes lenne ártani. Ha meg mégis... nos akkor nem tudom mit teszek. A szavai annyira meglepnek, hogy bár sajnálom Gilliant, amiért ilyen fiatalon meghalt és mert valószínűleg nagyon nehéz lehetett neki a meddősége és a szakításuk miatt is, de azért mégis úgy gondolom, hogy minden okkal történhetett. Gleeson és én annyira tökéletesen összeillünk, hogy csak hálás lehetek azért, amiért megismerhettem.
- Én sem voltam még soha senki mellett ennyire boldog, és éppen ezért nem szeretném, ha bármi is közénk állna. Azt nem tudnám elviselni. - vallom be neki, mert jelenleg elképzelni sem tudnám nélküle az életemet. Annyira megszoktam már a közelségét és azt, hogy van nekem, hogy nem tudnám csak úgy elengedni. Talán csak akkor, ha valóban kiderülne róla valami nagyon rossz. Vagyis még akkor sem biztos. Nem is igazán szeretnék rágódni ilyeneken még egyenlőre, csak elhinni mindazt, hogy van közös jövőnk. Hiszen annyi mindent elterveztünk már. Akarok a felesége lenni, szeretnék gyerekeket tőle, és úgy akarok majd megöregedni, hogy ő végig mellettem legyen és fogja a kezem. Bár nem láthatok előre, fogalmam sincs, hogy mit tartogat számunkra a jövő, de ezekben annyira hiszek, hogy nem fogom hagyni senkinek, hogy el vegyék tőlünk. Nem is igazán értem, hogy miért látja Őt mindenki rossznak. Miért nem képesek olyannak szemmel nézni, amilyennel én is? Prue mindig azt mondja, hogy naív vagyok és, hogy gyakran vakít meg a szerelem, de szerintem ez nem így van. Csak nem szeretek senkiről rosszat feltételezni. Addig nem, amíg velem jól bánik az illető. Még most is elég nyugodt a hangja, pedig igazán sikerült a hülyeségeimmel felbosszantanom. Hogyan bánthatna bárkit is, hiszen nála türelmesebb ember nem is igazán létezik.
- Akkor mindig legyünk egymással őszinték és ne titkolózzunk, hogy ne kelljen egymást számon kérnünk soha többé semmi miatt. - ha el mondta volna, hogy van egy ilyen orvos, akkor ártani akar neki, akkor lehet, hogy fel tudtam volna rá készülni. Bár a számát tényleg el mentettem, de nem tudom, hogy ha még valaha fel hív találkoznék-e vele újra. Nem biztos, hogy szeretném kockára tenni a kapcsolatunkat ismét. Hozzá bújva szívom magamba az illatát és közben elmosolyodok a szavait hallgatva, mert mindketten ugyanazt szeretnék, ez pedig jó. Semmi sem állhat soha a boldogságunk útjában, ameddig mi kitartunk a szerelmünk mellett.
- Sajnálom, hogy megbántottalak, nem fordul ez elő soha többet. Mindent megteszek azért, hogy ne rántsam vissza a boldogságunkat. - mellette mindenem meg lehet, amiről egy nő csak álmodozhat, ostoba lennék ezt veszni hagyni. Nem a pénzre gondolok, mert szerencsére azt én is meg tudom magamnak teremteni. De a tökéletes életet és a család alapítást más mellett nem tudnám elképzelni.
- Tudom, hogy nem hibáztatnál engem ilyesmikért. Kicsit én reagáltam túl. De én vagyok annak az oka, hogy ideges lettél, így én is szeretném ezt jóvá tenni. - minden tőlem telhetőt megteszek majd azért, hogy elfeldtessem vele ezt a kellemetlen veszekedésünket. Olyan rossz, amikor ilyenek vagyunk. De legalább az megnyugtat, hogy nem fog magamra hagyni ma, mert azt elég nehezen tudnám elviselni. Szükségem van rá, sokkal jobban, mint eddig valaha. Megkönnyebbülve veszek el a csókjában, mert azt hiszem, hogy sikerülni fog elfelejtenünk ezt a napot úgy ahogy volt és talán megoldjuk, hogy a maradék idő belőle igazán jóra sikeredjen. Nem akarok ma többet sem Dannel, sem pedig Dr. Nicholsonnal foglalkozni. Csakis a jövőnk tervezgetése és a jelenünkben lévő boldogság az, ami számít. Néha felkuncogok miközben a folyóson végig haladva időnként újabb csókokkal halmoz el és bár én is alig várom, hogy megszabaduljunk mindketten a rajtunk lévő egyre feleslegesebbnek tűnő ruháktól, de azért megvárom amíg be érünk a fürdőszobába, ahol adok egy puszit az arcára, majd úgy lépek a kádhoz és engedem meg benne a vízet.
- Hm... azt hiszem, hogy valamit félbe hagytunk a szobánkban. - suttogom vágyakozással a szemeimben, miközben ismét le dobva magamról minden egyes ruhadarabot lépek ismét közelebb hozzá, és a lehető legjobban neki simulva meztelen tesetmmel tapadok ismét aj ajkára.          

+18
Még én magam sem tudom, hogy mit fogok tenni akkor, ha az orvos ismét felhív. Bár most a békénk kedvéért úgy gondolom, hogy nem szeretnék soha többet ezzel az üggyel foglalkozni, viszont ismerem magam annyira, hogy a bizalmatlanásgom előbb vagy utóbb úgyis megingat, és amilyen könnyen hiszek el mindent, szinte biztos, hogy ismét kellemetlenségünk lesz majd belőle. Talán le kéne tiltanom a számát, hogy soha többé ne zaklathasson? Minden bizonnyal az lenne a leghelyesebb lépés tőlem, ugyanakkor amíg kétségek vannak bennem, nem biztos, hogy akarom. Gleesonnal boldog akarok lenni, viszont mindenképp szeretném megtudni időben, hogy van-e bármilyen valóság alapja annak, amiket próbáltak elhitetni velem. Örülök, hogy ezt is sikerült megbeszélnünk, látszólag a sértődöttség is elmúlt belőle, így én is igyekszem úgy viselkedni, mint ahogy általában. Nem akarom, hogy észre vegye rajtam, hogy azért még kattog az agyam ezen a sok mindenen.
- Rendben. Többet nem foglalkozok vele. - bólintok, és bízok abban, hogy ehhez sikerülni is fog tartanom magam. Számomra tényleg nincs fontosabb annál, hogy a boldogságunk mindig ilyen felhőtlen maradjon, de annyira nehéz szemet hunynom az ilyen komoly vádak felett. Már csak azért is szeretnék utána járni ennek a helyzetnek, hogy saját magamat is meggyőzhessem arról, hogy Gleeson ártatlan és pontosan olyan ember, mint amilyennek látom. Annyira haragszom magamra, hogy kételkedek benne, és, hogy képes voltam ennyi mindent a fejéhez vágni. De akkor abban a helyzetben haragudtam, és csalódottságot éreztem. Már nem. Megnyugodtam, csak épp a kételyeim nem teljesen múltak el. Szerencsére, hogy a szerelmem iránta sokkal nagyobb ahhoz, hogy ezt vele is éreztessem. Nem akarom őt elveszíteni. Addig biztosan nem, amíg okom sincs arra, hogy bármi rosszat is elhiggyek róla.
- Kösözönöm, hogy ilyen jó vagy hozzám. - nem is értem, hogy azt miért hittem el, hogy bánthatta bárhogyan is Gilliant. Nyílván nem tudhatom, hogy mi volt köztük, de az ami köztünk van egy olyan harmónikus és nyugodt kapcsolat, hogy nem tudom elhinni, hogy valaha is képes lenne bántani. Én viszont már másodjára gázolok át rajta. Először azzal, hogy nem álltam ki mellette a barátnőmmel szemben, másodjára pedig most. Gyilkosnak neveztem, és mindenféle őrültséget rá mondtam, amit elhitettek velem. Ő mégis kitart mellettem, megbocsájtott, így talán most érzem a legjobban azt, hogy mennyire szeret és fontos vagyok neki. Talán abban sem kéne kételkednem, hogy ne lenne mindig őszinte hozzám.
- A hazugság sokkal jobban fáj, ha kiderül. Úgyhogy inkább az őszinteség érdekel mindig. - és bár nem akarok, de azért egy kicsit a szavaimmal talán célzok arra, hogy még van lehetősége elmondani bármit, ha mégis van igazság mindabban, amivel vádoltam. Annyira ostoba vagyok, hogy eszembe jut kételkedni benne, de nagyon zavarja a gondolataimat az orvos minden egyes szava. Meg az is, hogy Dan halott. Nem is tudom, hogy mikor volt utoljára ilyen borzalmas napom. A következő szavaira csak bólintok, és elhiszem, hogy bármit megtesz kettőnkért, így én is megpróbálok majd mindig arra törekedni, és senkinek sem engedni, hogy közénk álljon. Hiszek abban, hogy ketten minden nehézségen túl tudunk majd jutni mindig.
A fürdőszobába érve,  épp csak annyi időre szakadok el tőle, amíg megengedem a kádba a vízet, majd a ruháimból is kibújok, hogy ismét hozzá simulva élvezzem a csókjait és érintését magamon. A korábbi próbálkozásunk a szobában kudarcba fulladt szerencsémre, mert akkor nem éreztem azt, hogy igazán ezt akarnám, de most teljesen kész vagyok arra, hogy végre magamba fogadjam őt. Mert jóvá akarom tenni azt, hogy megbántottam, és azért is, mert minden egyes porcikám vágyik rá. Épp ezért próbálok nem olyan butaségokra gondolni ismét, hogy valaki épp gyászol jelenleg, miközben mi ezt csináljuk. Jólesően sóhajtok fel miközben a melleimmel játszik az ajkával, érzem, hogy egyre jobban urrá lesz rajtam az izgalom, és minél lejjebb vándorol a testemen, én annál inkább gyengülök el. Örülök, hogy a kádra ültet, mert ezektől a rám törő érzelmektől aligha bírnék megállni a lábamon. A kád szélébe kapaszkodva ösztönösen nyílnak szét a combjaim, és abban a percben ahogy lábaimat a nyak közé veszi és elkezd a szájával kényeztetni alolról egy hangos sikoly jön ki a számon. Egy kezemmel a hajába tárok, másikkal iygekszem tartani magam a kádba kapaszkodva és zihálva vetem hátra a fejemet is. Határozottan jobb, mint az, ami korábban annyira nem sikerült. Miattam.
- Azt hittem, hogy... - nehezemre esik ki mondanom a szavakat, mert olyan fantasztikus érzés az, amit okoz bennem. - ...nekem kell...kiengeszteljelek...téged. - suttogom az ajkamba harapva, bár azt hiszem, hogy ezt az érzést még sokáig el tudnám viselni.          

+18
A kád szélén ülve, mélyeket sóhajtva élvezem ahogyan a nyelvével kényeztet, és bár kattog még a fejem Dan körül közben, ahogyan a konyhában történt vitánkon is,  viszont sokkal jobban képes vagyok élvezni mindazt, amit csinál, mint korábban. Talán ennek épp a veszekedésünk az oka, hiszen annak ellenére, hogy milyen vádaskodó voltam vele, mégis csak rádöbbentem ismét arra, hogy mennyire szeretem, és, hogy sosem akarom őt elveszíteni. Épp ezért sem szeretném, ha látná rajtam, hogy néha elkalandoznak a gondolataim. De az is csak addig, amíg a nyelve mellé nem kezdi használni az ujjait is, onnantól, mintha minden megszűnne körülöttem létezni. Csak az élvezet az, ami elborítsa az agyam, közben egyre erősebben markolok a hajába is, hogy véletlenül se hagyja abba, mert korábban még sosem hagyta, hogy így érjem el a csúcsot, amihez egyre közelebb járok. A lélegzetem szaporább, és a hangokat sem tudom vissza folytani magamból. Minél közelebb jutok az orgazmushoz, annál hangosabban nyögök, míg végül egy hangos sikollyal adom át magam az élvezetnek. A testem bele remeg és ismét elgyengülök, de miután még így is tovább nyaldos csak vágyakozva sóhajtok és újból  képes lennék átélni ezt az örömöt. Ez volt eddig a legintenzívebb orgazmusom, még a valóságba is nehezemre esik vissza térni. Végül amikor feláll, vágyakozva nézek végig rajta, és pontosan tudom, hogy most rajtam a sor. Én is azt szereteném, ha pont ilyen örömben részesülne, mint amilyenben én is. Még néhány másodpercig ülök, hogy össze tudjam szedni magam, aztán rá mosolyogva állok fel, hogy aztán le térdelhessek előtte. Egyik kezemmel a combjába kapaszkodok, a másikkal pedig rá markolok ágaskodó férfiasságára, és mozgatni kezdem rajta a csuklómat végig a tekintetét keresve, megvárva azt, amíg látom rajta, hogy mennyire kívánja már, hogy valami mást is csináljak. Végül először csak nyaldosni kezdem a férfiassága hegyét, míg a számba nem veszem azt végül, annyira, amennyire csak éppen tőlem telik és mohón kezdem mozgatni a fejemet, időnként a nyelvemmel is kényeztetve őt. Egyszerre szeretném viszonozni is azt, amit ő tett nekem és jóvá is tenni mindazt, amit a fejéhez vágtam. Bár nem tűnik úgy, mintha lenne még harag benne, de én mégsem akarnám abba hagyni, ha Ő maga nem állít meg benne. Veszek egy mély levegőt miközben ismét a kádra ültet, becsukom szemeimet, és hagyom, hogy belém hatolva élvezzük tovább egymást. Bár nem túl kényelmes ez a pozició, de mit sem törődve azzal bízom magam rá teljesen. Minél erősebben és gyorsabban döfköd annál közelebb érzem megint magam a csúcshoz jutáshoz, a hangommal pedig fokozatosan a tudtára adom ismét, hogy mennyi van még hátra, bár próbálom vissza fogni a belőlem kitörni készülő örömöket, hogy még tovább élvezhessem a pillanatot. Végül pedig nem bírva tovább visítok fel újból, megfeszült testtel miközben az orgazmus újból a csillagokig repít. Bár gyűlölök veszekedni, főleg vele, de ezúttal azt hiszem, hogy jót tett nekünk az a kis félreértésünk, mert ennyire talán még sosem élveztem a szeretkezést vele, pedig mindig tökéletesen tudta, hogy mi az, amire szükségem van. Talán nem véletlenül mondják azt, hogy a békülős szexnél jobb nincs is.          

+18
Egyre jobban képes vagyok levetkőzni előtte a gátlásaimat, bár az az öröm után amit az imént a nyelvével okozott számomra, nem is kérdéses, hogy hasonló élményben szeretném én is részesíteni őt. Így a földön előtte térdelve a férfiasságával a számban, én is élvezem azt, amit teszek, elég csak hallanom a sóhajait. Attól vagyok boldog, hogy őt is azzá tehetem. Képes lettem volna eljátszadozni vele mindaddig, amíg elélvez így ő is, de ugyanakkor azt sem bánom, hogy leállít és a kádra ültetve hatol belém. Annyira elkábította az egész elmémet, hogy már nem is jut eszembe semmi, ami rosszá tette a napomat. Végre sikerül minden mást kizárnom magam körül, és élvezni Gleesont magamban. A szavai pedig megerősítik azt is bennem, hogy igazából mennyire is tetszik neki ez a helyzet, és még attól is képes vagyok elvonatkoztatni magam, hogy valójában kényelmetlen számomra egy kádon ülve az övé lennem. Mégis képes belőlem kihozni így is azt, hogy szinte vágyakozva húzzam magamhoz egyre közelebb és bízzam rá magam teljesen. Az érintései a mellemen és a csiklómon még közelebb repítenek az élvezethez és folyamatosan azon vagyok, hogy még egy kicsit ne hagyjam, hogy robbanjon belőlem az öröm. Mert még tovább akarom érezni őt, tetszik ahogy egyre tempósabban mozog bennem, és az ajka az enyémen még szenvedélyesebbé teszi a pillanatot.
- Te teszel ilyenné. Mindig a tiéd mindenem.. - suttogom vágytól fűtve, majd egyre hangosabban zihálva, egyik kezemmel még mindig a kád szélébe kapaszkodva, másikkal a karjába adom át magam az örömnek, ami épp olyan jól sikerült, mint a korábbi orgazmusom. Bár gyengének érzem magam, szinte remeg az egész testem, de még az élvezetem utáni lökései is jól esnek, az pedig még inkább ahogyan belém engedi a saját élvezetét is. Nem zavar egyáltalán, hogy azóta sem védekezünk, mert egyre elszántabb vagyok a gyerekkel kapcsolatban. Ő a tökéletes férfi ahhoz, hogy családot merjek vele tervezni. Egy gyerek pedig csak még szorosabbá tenné köztünk ezt az amúgy is elég erős köteléket. Mélyeket sóhajtva hajtom fejem a vállára, amint ki húzza belőlem férfiasságát és minden erőmre szükségem van ahhoz, hogy magamhoz tudjak térni végre. Végül felemelve a fejem róla élvezem az egymásra tapadt ajkainkat, a keze pedig ami ismét végig simít a legérzékenyebb testrészemen egyszerűen újból lázba hoz, amit egy halk, vágyakozó nyögéssel adok is a tudtára. Az alsó ajkamba harapva dőltöm oldalra a fejem, amint csókolgatni kezdi azt, közben átölelve túrok a hajába, és valahogy mintha én sem lennék még mindig elégedett. Újra akarom érezni, ahogyan eggyé válunk, még akkor is ha fáradtnak érzem magam.
- Te vagy a fantasztikus. - suttogom fülébe, és érzem, hogy az egész tesetem bele bizsereg a közelségétől. - Ma a tiéd vagyok. Ahányszor csak szeretnéd. - és miközben beszélek kezem, jobb kezemet le véve a meztelen válláról vezetem a férfiassága felé, hogy rá markolva arra ismét lázba hozzam. Sokkal jobb így, mint veszekedve.
- Szeretlek. - suttogom a fülében, miközben kezem egyre szaporábban mozgatm rajta, homlokam az övének támasztva. - Hm... talán folytathatnánk ezt fürdés közben. Kihűl a víz. És a vacsorát megejthetnénk itthon is, mert azt hiszem, hogy ma csak téged akarlak élvezni. - egy széles vigyorra húzódik ajkam, miközben óvatosan veszem le kezem férfiasságáról, és ha engedi elhúzódok tőle,hogy aztán hátat fordítva neki, fenekemet szándékosan ki düllesztve, hajoljak le kicsit, hogy megnézzem a vízünket. Elvégre is a célunk amiért ide jöttünk a fürdés lett volna.         

+18
Mint mindig minden együttlétünk, ez is tökéletesre sikeredett, még attól eltekintve is, hogy nem volt valami kényelmes a kádon ülve kielégülni. De végülis sikerült még így is olyan örömöket okoznia bennem, mint amilyenekben korábban mással nem igazán volt még részem. Gleeson minden szempontból más, mint a korábbi partnereim, és talán épp ezért is szeretem őt ennyire, és bátran merek vele bele kezdeni a család alapításba is. Már nem érdekel az, hogy a barátnőm mennyire ellenünk van, az sem, hogy Dan alig pár órája halt meg, és az ismeretlen orvos alaptalan vádaskodásait is elfelejtettem, mert ezek a pillanatok annyira fantasztikusak, hogy nem tudnám elképzelni az életem már máshogyan. Minden egyes szavamat komolyan gondolom, amiket mondok, a válasza pedig óriási magabiztossággal tölt el. Neki sem elég belőlem, ahogyan én sem tudok betelni vele. Most pedig még az is bennem van, hogy ma nekem kell jóvá tennem valamit, hiszen olyasmiket vágtam a fejéhez, amiket sosem szabadott volna. Így ha számára az kell, hogy a napunk hátralévő részében újra meg újra egymáséi legyünk, akkor nekem nincs ellenemre. Azt szeretném, ha elfelejtené azt, hogy képes voltam megbántani. Pedig őszintén mindenkinél jobban szeretem.
- Én is szeretném. - férfiasságára rá markolva szeretném őt felizgatni ismét, ami szépen lassan a tenyeremben ismét életre kezd kelni, közben pedig az ajkára tapadva, nyelvével játszadozva élem át még jobban a helyzetet, de azért kezem mozgatásáról sem feledkezem meg. Azt akarom, hogy annyira akarjon, hogy soha ne jusson eszébe másra nézni. Végül egy pimasz mosollyal a számon húzom vissza kezem és húzódok el tőle, hátat fordítva neki, hogy le ellenőrizzem a vízet, és szándékosan provokálva dőlök előre kicsit, a cserébe kapott reakciója azonban meglep, és még nagyobb izgalomba hoz. A hátsó felemre kapott csókok miatt mélyeket sóhajtva kapaszkodok mindét kezemmel ismét a kád szélébe, és egy kicsit szétebb tárom a lábaimat is, hogy a combjaimhoz férjen, vágyakozva, megfszült testtel várva, hogy érzékenyebb pontokhoz is érjen. Halk nyögések hagyják el ajkamat, amint egyre közelebb halad nőiességem felé a szájával, ösztönösen még szélesebb terpeszbe nyílnak lábaim és bele remeg az egész testem az iránta való vágyakozásom miatt, amit a csókokkal és nyalogatásokkal ér el. A lélegzetem egyre szaporább kezd lenni, és kezét megérezve a csiklómon még nagyobb izgalom kerít hatalmában, ahogyan viszont az ujját a fenekembe nyomja egy kicsit össze rezzenek, hiszen ez újdonság a számomra. Még eldönteni sem tudom, hogy tetszik-e az, amit érzek, de megszólalni mindenképp képtelen vagyok, így kérdésére csak bólintok, mert akármennyire furcsa érzés is, de szeretném, ha  még egy kicsit csinálá. Még egy ujját megérezve azonban a hátsómban már felszisszenek, amit aztán egy szenvedélyes sóhaj vált fel. Egyre jobban akarom, hogy a magáévá tegyen. Amint el veszi mindkét kezét tőlem és megfoszt a további örömöktől, még szükségem van néhány másodpercre, hogy felfogjam, hogy mi is történt az imént, végül aztán szaporán véve a levegőt fordulokk szembe vele, hogy egy apró csókot leheljek ajkára mielőtt be mászok a kádba. Az viszont ismét meglep, hogy nem csatlakozik hozzám, és először értetlenül is pillantok fel rá, de végül megértem, hogy mit szeretne. Közelebb csúszok hozzá, hogy lábai közé kerüljek, és mindkét kezemmel a combjaira támaszkodva pislogok a következő kijelentése miatt. Vajon komolyan gondolja? Vagy csak az izgalom beszél belőle?
- Csak éppen bírjuk mindketten, hiszen még mindig elég sok van a napból. - nevetem el magam végül, mert bár sikerült ki pihennem a korábbi két orgazmusom okozta fáradalmakat, de nem avgyok abban biztos, hogy a nap maradék felében is bírni fogom. Most azonban még van kedvem ahhoz, hogy kicsit még élvezzük egymást. Örömet akarok okozni neki még mindig amiatt, ahogy viselkedtem vele. - Csak, hogy érezd mennyire sajnálom a mai viselkedésemet.. - suttogom végül, majd le véve róla a tekintetem nézek szembe ágaskodó férfiasságával, amit ismét a szájamba veszek, és sokkal hevesebben mozgatom rajta a fejem, nyelvemmel maszírozva a végét, mint korábban tettem. Én akarok lenni az örömének az okozója.