Cale & Katniss Devil or Angel?

Mivel azóta sem hallottam semmit az újdonsült főnököm felől, kicsit elkönyveltem azzal, hogy talán meggondolta magát és rájött, hogy mégsem én vagyok az, akire szüksége lehet. Mert mit tudhatok csinálni én, amit ő nem? Tök logikátlan. Nem mintha nem sikerült volna ismét elvernem a pénzt, amit adot... igazából a semmiért, de akkor is. A nagybátyámnak sikeresen beadtam azt a hülye dumát a munkahelyemről, bár először kételkedett, de miután felmutattam a hazug szerződésemet, végül bele törődött és még örül is, hogy nem kell ő szponzorizáljon, mert szerinte nagyon sok pénzébe kerülök. Meg azt gondolja, hogy rendes munkás emberként majd megváltozok, bár szerintem ő abban hisz, hogy a jó irányba, amit egy rossz ember mellett kétlem, hogy lehetséges lenne. Nem mintha nem szeretnék tényleg olyan életet, ami normális, de valahogy nincs hozzá túlsok szerencsém. Hiába igyekszem kerülni a bajt, az valahogy mindig megtalál engem. Lustán esek be az ágyba, kezeimet széttárva és élvezem a fülembe bőgő zenét, amit az egész házat megtölti, a szomszédok ilyenkor tudják, hogy egyedül vagyok itthon, mert másképp egészen biztos, hogy a hangszórom ki lenne dobva az ablakon egy ilyen lárma után. Valami techno zene szól, amit most hallok igazából először, de nem is baj, mert arra tökéletes, hogy ki kapcsolja az elmémet egy kicsit, mert annyit gondolkodtam az elmúlt napokban, hogy már bele sajog a fejem is. A plafonról tiszta véletlenül pillantok a mellettem heverő telefonra, aminek a képernyője kivilágosodik, amjd el is sötétül, így utána nyúlok, és azon nyomba fel is ülök az ágyba, olyan sebesen, hogy bele is szédülök egy kicsit. Ő hívott... és én nem hallottam. A kezembe szorítva a készüléket állok fel és állítom meg a zenét, majd idegesen ülök vissza az ágyra a képernyőt bámulva. Most vajon mit kéne tennem? Hívjam vissza? Vagy tegyek úgy, mintha mi sem történt volna? Vajon most dühös rám? Ebben a percben ismét megszólal a telefon, én pedig egy nagyot nyelve, remegő kezekkel veszem azt fel. Mert mi mást tehetnék? Meglepetésemre azonban nem is tűnik mérgesnek. Kicsit felugrik a szemöldököm mindattól, amit mond, megvonom a vállam és egy annyival, hogy megértettem le is teszem a telefont. Bár ma ki akartam élvezni, hogy enyém a ház egyedül, de már mindegy.
Egész úton azon gondolkodtam, hogy vajon mi a csudát fogunk csinálni. Egy egyszerű farmer nadrágot vettem magamra, egy kapucnis felsőt és a bakancsot, amit kért. Nem mintha lenne olyan ruhám, amit nem sajnálnék össze koszolni. Két variáció jutott eszembe, amivel a nem sajnálom ruhát, a bakancsot és a természetet össze tudom kombinálni. Vagy az a  terve, hogy ott hagy valahol az erdőbe, amiért nem vettem fel elsőre a telefont, vaaagy... velem akar elásatni egy hullát. Mert mi másért lehet ennyi elvárása, hogy még a ruha sem mindegy? Bár ezek az opciók közül azt hiszem, hogy egyik sem tetszene igazán. Aminta  ház elé érek, veszek egy mély levegőt, kifújom azt, majd anélkül, hogy kopognék csak egyszerűen be nyitok a házba. Lassan komolyan olyan kezd lenni, mintha haza járkálnék. De komolyan.
- Szolgálatára készen állok. - nem merészkedek túlságosan beljebb, hogy megkeressem, csak kiáltok egyet egy fintor kíséretében, mert úgyis biztosan meghallja. - Kicsit nincs túl korán elásni egy hullát? Én egyébként is túl lusta vagyok az ilyen feladatokhoz és azt hsizem, hogy még az a süti mennyiség sem létezik ami ezen változtathatna. - hadarom el gyorsan, amint elő kerül, de közben nem nézek rá, csak reménykedek, hogy véletlenül sem találtam el azt, amit csinálnom kell. De mi másért kéne a bakancs, és mit csinálunk kint a természetben? Bár nem láttam elő készítve sehol ásót.

Cale & Katniss Devil or Angel?

Amint megjelenik előttem vidáman egy kicsit össze rándul a gyomrom az idegességtől, mert annyira fura egy ember. Komolyan nem tudok eligazodni rajta. A múltkor jól rám ijesztett most pedig olyan megint, mintha egy kedves főnök lenne, aki mindent megtesz az alkalmazottai kényelméért. Oké, engem ennél jobban nem bántott, de mégis úgy beszélt, mint valami eszelős őrült. Most viszont nem látok rajta semmi szigorúságot sőt még csak grombának sem néz ki. Vagy valami fura betegségben szenved, vagy pedig baj van a memóriájával, mert hihetetlen, hogy képes úgy tenni, mintha legutóbb nem fenyegetett volna egy csomószor, sőt, mintha ez így tök normális lenne. Sosem tudom mikor beszél, hogy komolyak-e a szavai, vagy sem. Mégis felcsillan a szemem a béremelés gondolatától, bár még nem is csináltam semmit. Vajon mennyi pénze lehet, hogy azt csak úgy, ilyen lazán osztogassa? Már mondanám is, hogy szuper lenne még több pénzhez hozzá jutni a semmiért, de mikor össze csapja a tenyerét egy kicsit megszeppenek, mert pont úgy néz ki közben, mint egy elmebeteg. De komolyan. Attól azonban megkönnyebbülök, hogy mellé fogtam a munkával kapcsolatban, mert az legalább jó, hogy nem nekem kell eltakarítanom utána.
- Bocsánat... de ezt a fajta divatot nem igazán értem. És a kilencvenes években még nem éltem. - vonom meg a vállam, mert még hihetetlen számomra, hogy ismét ide jöttem. Tutira nem vagyok normális. Kicsit hezitálok ugyan mielőtt követném, de végül mégis óvatosan lépkedek utána, mert nem tudom még, hogy mi vár rám. Remélem semmi rossz. És ez még csak az első munkanapom. Tátott szájjal figyelem az elém tárulkozó tárgyakat úgy, hogy közben nem lépek be a helyiségbe, csak leskelődök, mint aki attól fél, hogy be leszek oda zárva. Felvonom a szemöldökömet a szavaitól és megrázom a fejem, mintha nem jól hallottam volna. Ez most komoly? A lelkesedését látva viszont még nagyobbakat pislogok, mert pont úgy néz ki, mint egy nagyra nőtt gyerek, aki büszke magára, mert kitalálta élete legjobb ötletét. Csak nekem nem tetszik ez?
- Ezt nem értem... - szólalok meg, és megvakarom a fejem, mert komolyan nem értem, hogy mit vár el tőlem? Soha életembe semmit nem építettem még. Nincs erre valaki más, akit megbízhatna inkább? - Én még építő kockából sem tudtam soha semmit megépíteni úgy, hogy az ne döljön össze... - próbálom győzködni, mert ez hátha elveszi a kedvét attól, hogy velem akarjon ilyen hülyeséget csinálni, ami amúgy szerintem egyáltalán nem lesz olyan jó móka. Bár elnézve őt, nagyon úgy látszik, hogy komolyan gondol mindent. Az eszem megáll. Én biztosan nem veszek ebbe részt. Azt se tudnám, hogyan kell neki kezdeni, meg, hogy mi mire jó.
- Miért nem építi akkor fel az a cirkuszt, aki eddig is? - még mindig értetlenül nézek rá, és őszintén reménykedek abban, hogy csak ugrat. Csendben követem a konyháig és leülök vele szembe és próbálom megfejteni, hogy mi ez a mániája az édességek iránt. Nagyon édeszsájú lehet, mert folyamatosan a finomságokról beszél. Nem nyúlok hozzá semmihez, csak figyelem az asztalon lévő édességeket és közben gondolkodok valami kifogáson, ami elég hihető lenne, hogy inkább el napoljuk ezt az őrültséget. Hogy építsek fel egy cirkuszt? Ez annyira a fejemben van most, hogy meg is feledkezek minden másról, és csak akkor emelem rá a tekintetem, amikor megszólal. Vajon tényleg érdekli a válaszom, vagy csak jó fej akar lenni?
- Örült. Csak egy kicsit bizalmatlan még. - válaszolok végül a lehető legőszíntébben, de azt már nem szeretném részletezni, hogy miért is nem bízik bennem. - Nem csinálhatnánk inkább valami mást a cirkusz építés helyett? - kérdem végül reménykedve, de egyáltalán nem akarom el venni a lelkesedését, csak... ez akkor is ostobaság. Gyerek koromban voltam utoljára ilyen helyen, arra sem emlékszem, hogy hogyan kéne kinéznie.

Cale & Katniss Devil or Angel?

Ismét egy grimaszra húzódik a szám, és nem akarok még gondolni sem arra, hogy mit mire ért. Nem szeretnék megismerkedni semmiféle divattal és tanulni sincs kedvem tőle. Mert valamiért az az érzésem, hogy ezt nem a jó dolgokra érti. Ha azt hiszi, hogy csak azért, mert maga mellett tart fenyegetésekkel, olyanná is válok, mint ő, akkor téved. Így inkább csak elengedem ezt a fülem mellett, mert jobb úgy. Tiltakozni még nem akarok,  nincs itt az ideje, de természetesen ez nem jelenti azt, hogy kedvemre lenne bármi is. Azt mondjuk el tudnám viselni, hogy semmittevésre csak úgy osztogassa a pénzeket. Nem mondom, hogy az nem jön jól mindig nekem. A raktárhoz érve azonban teljesen ledöbbenek és nem csak a számomra ismeretlen tárgyak látványától, hanem a szavaitól is. Egyáltalán nem tűnik úgy, hogy ugratna. Tanulni persze jó dolog, meg amúgy szeretek is, csak nem épp az építkezés az, ami érdekel. Na de várjunk csak... hogy érti, hogy lesz segítségem? Mert valahogy nem úgy hangzik, hogy az a segítség ő lenne.
- Ez mégis mennyi időbe fog telni? - mert szerintem nem leszünk meg egy nap alatt. Én még sosem végeztem fizikai munkát. Vajon nagyon meg fog ez terhelni? Miért érzem azt, hogy ez nekem egyáltalán nem fog tetszeni? Utálom a fárasztó dolgokat, takarítani is azért nem szoktam általában mert kimerítő számomra. Akkor mit csinálok most? És miért pont én? Biztosan akadna valami könnyű munka is inkább nem?
- Remélem az a csapat nem mind lányokból áll. - jegyzem meg, mert megfordult már a fejemben amúgy, hogy olyan ember aki a fiatal lányokat gyűjti maga köré megfélemlítéssel. De mégis azért reménykedek abban, hogy ez nem így van, és bárki is fog még jönni, az elég erős lesz ahhoz, hogy megépítse azt a hülye cirkuszt egymaga és elég lesz ha én csak karba font kézzel végig nézem. Mert nem fogok ilyen munkát elvégezni az biztos. Inkább szállítok ki még annyi csomagot amennyit csak akar... de ezt ne akarja már tőlem. Az asztal mellett ülve is folyamatosan ez jár a fejemben, és valamiért nincs kedvem enni. Nem hogy édességet, de semmit sem.
- Igazából mindegy, hogy mit teszek úgysincs megelégedve velem. Szóval nem érdekel, hogy elégedette lesz-e velem vagy sem. Ma szerencsére nincs otthon, elutazott.- vonom meg a vállam, mert nem hiszem el, hogy épp ma kellett közbe jöjjön ez a munka vagy mi a csuda. Egyedül lehetnék otthon és azt tehetnék amit csak akarok. Mostanában nagyon peches vagyok. Sóhajtok egyet, mert épp ahogy sejtettem nem hajlandó lemondani erről a cirkusz építéses dologról. Induljunk? De hová? Miért nem jó ha az udvarra húzzuk fel azt a cirkuszt? Vagy a természetben akarja? Azért kellett a bakancs? Na és azok akik jönnek is olyanok, mint ő? Vagy őket is úgy tartja maga mellett, mint engem? A vicces amúgy az, hogy én komolyan azt gondoltam, hogy ketten csináljuk meg azt a cirkuszt. De mégis honnan tudhatnám, hogy hány ember kell ahhoz?
- Megismerhetném őket mondjuk egy bárban ülve is valamit iszogatva közben... de nem így. - fejtem ki ismét a nem tetszésem erről az egészről, mert oké, hogy ő a főnök... de azért lehet véleményem nekem is, nem? Nem tetszik eza munka. Hiába próbálom benne a jót keresni, egyszerűen nem megy. Ahogy előkerül két számomra ismeretlen férfi, ösztönösen húzom ki magam a székről nem mozdulva és próbálom legyőzni a félelmemet. Így elsőre nem tűnnek olyannak, akik ijesztőek lennének, de én akkor sem akarok velük barát lenni. Mégis ahogy a bemutatkozásra kerül a sor mindkét férfivel kezet rázok, de csak röviden és inkább mindkét kezemmel megszorítom a széket a comjaim mellett. Nem akarok innen fel állni. Nem akarok velük semmit sem csinálni. Csak haza szeretnék menni. Már épp közölném, hogy nem olyan fontos mindenkit ismerni, már így is eléggé parázok, mikor az egyikőjük megszólal, és bár nem értem, hogy miről beszél, azért mégis úgy nézek rá, mint aki sértve érzi magát. Nem vagyok egy játék baba aki ide oda visznek majd.
- Ki az a... sebhelyes? - bukik ki végül belőlem és értetlenül nézek végig mindhármukon. Miért kapnék tőle infarktus? A székemet még jobban szorítom és magamban imádkozok azért, hogy történjen valami és ne kelljen ezekkel a férfiakkal semmit sem megépítenem. Valamiért nem szimpatikusak.

Cale & Katniss Devil or Angel?

A válasza egyáltalán nem nyugtat meg, de azért remélem, hogy nem komolyan beszél. Mert ugye nem az lesz a feladatom, hogy életem végéig a cirkuszát építsem majd és bontsam le, ha rá un? Milyen egy őrültnek jut eszébe egyáltalán ilyen nevetséges feladat? Az oké, hogy azért annyira nem ismer, nem tudhatja, hogy milyen képességeim vannak, de azért az logikus kéne legyen, hogy nem én vagyok ehhez az embere. Holnap mit vár majd el? Egy új házat is építsek? Úgy nézek ki, mint valami építész? Soha életembe semmit sem csináltam még ami megterhelő lenne. És elnézve azt a sok hülyeséget, nem tűnik úgy, hogy ez könnyű munka lenne. Azért azt hittem, hogy erre az életem végéig dologra aludni fog majd egyet és átgondolja. De nem úgy tűnik, mint aki le akarna róla mondani. Fantasztikus.
- Előre szólok, hogy könnyen fáradok. És ha fáradt vagyok zsörtölök is. - jegyzem meg határozottan, és lemondóan sóhajtok. Ha az a célja, hogy az őrületbe kergessen, akkor jó úton halad. Mert ha bele gondolok abba, hogy még mennyi van hátra az életemből elszörnyedek. Nem mintha lennének öngyilkos hajlamaim, de... nagyon durva bele gondolni, hogy mi minden vár majd rám mellette. Persze még mindig jobb cirkuszt építeni, mint embereket lemészárolni. Nézhetjük a dolognak a jó oldalát is. Bár remélem, hogy nem úgy kell elképzelnem ezt, hogy valami ostorral áll a hátamba és folyamatosan utasítgat és még azt is elvárja, hogy az a cirkusz ne dőljön le. Egyáltalán azt mi tartja össze? Eddig soha életembe eszembe sem jutott ilyen hülyeségekre gondolni, és most tessék. Én magam rakok össze egyet. csak még azt nem tudom, hogy hogyan. Örülök, hogy nem hozzám hasonló fiatal lányokból áll a csapata, viszont még mindig nem gondolom, hogy ez megnyugvással töltene el. Az viszont igen, hogy többen leszünk, mert így én maximum majd csak adogatom a dolgokat, amiket kérnek. Másban nem igen válhatnék a hasznukra. Az asztal mellett ülve, tátott szájjal hallgatom. Tényleg meg van velem elégedve? Vagy csak azért mondja, hogy még nagyobb kedvem legyen neki becsicskulni?
- Ha nem tudnám, hogy embereket ölt... akkor még barátok is lehetnénk. De én sosem leszek ilyen. - rázom meg a fejem határozottan, és ebből nem is akarok majd engedni. Azviszont jó, ha megbízik bennem. Mert talán úgy sokkal könnyebb lesz megszabaduljak a zsarnokoskodása elől. Azt lássuk be, hogy nem jó kedvemből vagyok itt most sem. A pénz és a félelem az, ami itt tart. - Későbbre már más programom van. - szögezem le, mert csak viccnek szántam azt, hogy szeretnék iszogatni vele és a cimboráival. Reméelm, hogy ő is. És azt is, hogy nem fog eltartani ez a munka túl sokáig. Vagyis ez talán attól függ, hogy mennyire tapasztaltak azok, akik jönni fognak. Talán ők már sokszor építettek cirkuszt, a vérükben van, és egy kettőre meg is leszünk. Bár ahogy megérkeztek és végig nézek rajtuk nem látszanak olyannak, mint akik túlságosan komlyak lennének és a bennem lévő félelem még nagyobb lesz, hiszen már hárman vannak. Bár egész barátságosnak tűnnek, de attól nem szeretnék sokáig a társaságukban lenni. A kíváncsiságom azonban még mindig elég nagy.
- Mitől sebes az arca? Na és miért kéne tőle infarktust kapnom? - az igaz, hogy félős vagyok, de azért attól mert valakinek van valami az arcán nem biztos, hogy félelmetes is. Az viszont nagyon is az, ahogy hirtelen kerülök az ölébe székestől együtt, ami miatt meglepettségembe sikítok egy kisebbet, és még erősebben szorítom meg a széket, kabálózni kezdek a lábammal és közben be csukom a szemeimet. Bízok abban, hogy nem ejt el és szándékosan sem fog eldobni. Ma különlegesen jó a kedve, remélem, hogy az ki fog tartani végig amig dolgozunk.
- A lábamon is tudnék menni. Nem akarok leesni. - motyogom még mindig csukott szemmel, erősen kapaszkodva, és bánom, hogy nem zabáltam magam tele én is édességgel, mert akkor nehezebb lennék és lehet, hogy még mindig stabilan a földön pihennék. Mert egyáltalán nincs ínyemre ez a munka. Vagyis így gondolom mindaddig, amig ismét meg nem szólal? Egy kocsit? Komolyan venne egyet? Nem mintha tudnék vezetni, de azért nem is lenne az olyan rossz. Na de azért tényleg muszáj kifárasztanom magam?  Oké, azt tudom, hogy a pénzt nem ingyen adják, na de akkor is. - Jó, de mikor esünk ezen túl? Mi lesz ha nem végzünk még estig se? Na és ha össze fog dőlni az a cirkusz? Van egyáltalán valami útmutató ahhoz, hogy azt hogyan csinálják? Vagy a többiek tudják? Még kalapácsot sem fogtam soha életemben a kezembe. - hadarom, mert még mindig nem értem, hogy hogyan fog működni ez. Egyáltalán kell hozza kalapács? Vagy mi a fenével dolgoznak azok, akik cirksuzt építenek?

Cale & Katniss Devil or Angel?

Ha nem tudnám, hogy egy eszelős, aki szeret embereket kínozni és ölni, akkor talán megint azon a  véleményen lennék, hogy egy igazán kedves és rendes ember, aki csak felkarolja a hozzám hasonló kitörnikészülő fiatalokat. De jelenleg hiába beszél velem úgy, mint akit semmi sem zavar, mert akkor sem tudom őt jobb embernek látni. Bár inkább ilyen legyen, mint gonosz, akkor is ha nem értem, hogy mi is a célja. Az jó, hogy szeret ő is zsörtös lenni, viszont nem biztos, hogy az mindkettőnknél ugyanazt jelenti. Mármint én olyankor csak hisztizek, néha toporzékolok is, de vajon mit tesz ő? Azt valahogy olyan vicces elképzelnem, hogy morcosan a haját tépné. Meg hát ha nem bírja a munkát, akkor minek talál ki ilyen hülyeségeket? Biztosan akadna valami más teendőnk is. Az azonban biztos, hogy egyre bátrabb kezdek lenni vele, bár kicsit ahogy beszél hallatszik,hogy nincs ki mind a négy kereke, de azért még mindig barátságos. Ettől persze még nem hiszem, hogy épp azt szeretném, hogy az ivó cimborája legyek. Mondjuk arra kíváncsi lennék, hogy milyen amikor részeg. Bár az alkohol minden emberből mást vált ki. Van akiből jót, és olyan is akiből a rosszat. Én például ha a kelleténél többet iszok - szerencsémre ilyen azért ritkán van -, mindig sírok. Néha azt sem tudom, hogy miért.
- Annak aki ért hozza biztosan izgalmas. De én még egyenlőre nem érzem magaménak azt a munkát. Még az a szerencse, hogy jön az erősítés. - forgatom meg a szemeimet, mert biza ha csak rám várna azzal a cirkusszal, akkor valószínűleg még az életünk vége sem lenne elég ahhoz, hogy a végére érjünk. A barátai vagy mit tudom én kiei mikor megjönnek, tisztán látható rajtuk, hogy össze vannak szokva, ami biztosan vagány. Csak sajnos én még mindig nem érzem magam közéjük valónak, és nem tudom, hogy ez a következő pár évtizedben valaha változni vog-e. Bár, hogy kíváncsi vagyok az biztos. Bár ne lennék ennyire. Elhúzom a számat miközben arról beszél, hogy hogyan lett az üzlettársának sebes az arca, és eltöprengek azon, hogy hogyan lehet az, hogy az őrültek ennyire megkapják egymást? Mert már értem azt is, hogy mire mondta, hogy infarktust kapnék. Valószínűleg ez igaz.
- Ez elég beteg. Sosem akarnék vele találkozni.- rázom meg a fejem, miközben próbálom magam elé képzelni azt az embert, de szerencsére nem jön össze és túl sok időm nincs is, hogy képzelegjek, mert székestől vesz fel, ami nem kevés riadalmat okoz bennem. Most ez mire jó? Miért nem elég ha a lábamon megyek? Úgy tűnik, hogy jól szórakozik a félelmemen,pedig én egyáltalán nem tartom ezt viccesnek. Ki törhetem a nyakam, ha leejt. Nem mintha lenne más választásom, mint bízzak benne és abban, hogy elég erős ahhoz, hogy megtartson. Amint az egyikük elkiáltja magát a lépcsőre figyelmeztetve őt, ösztönösen nyitom ki a szemeimet és amint egy kicsit eldőlök, megint sikítani kezdek és pillanatok alatt le pörög előttem az egész életem. Mégis megkönnyebülök attól, hogy nem kötöttem ki a földön és morcosan nézek végig a szórakozó társaságon. Legalább ők jót mulatnak.
- Azért nem szeretném az életemet azzal tölteni csak, hogy cirkuszt építek és rombolok. - ha ez a terve, akkor remélem, hogy le is mond róla nagyon hamar. Örülök, hogy végre érzem a talajt a lábam alatt és csak kezeimet hátra rejtve figyelem, ahogy azt a sok mindenfélét be pakolják egy nagy kocsiba, amilyenbe amúgy még soha életembe nem ültem. Szóval legalább ez valami újdonság lesz a számomra. Nem mintha a cirkusz építése is nem lenne az. A kocsiba úgy ülök be, hogy a középső ülés legyen kettőnk között és végig az ablakon bámulva ki, csendben várom, hogy megérkezzünk arra a helyre, ahol akarja ezt az ostobaságot. Az autóból ki szállva, csak a szemeimet legeltetem a helyszínen, nem törődve azzal, hogy a többiek mit csinálnak. Had csinálják. Én jól elleszek itt. Felvonom a szemöldökömet ahogyan egy fa alá heverésznek mindhárman. Ezek aztán nagy munkaerő. Most akkor mi lesz? Nézzük egymást?
- Így azt hiszem, hogy valóban későre lesz befejezve. - szólalok meg morcosan, majd megvonom a  vállam és elő veszem a telefonomat, de mivel nincs itt jel, el is teszem azt. - Na jó. Én inkább sétálok egyet. Gyűjtök tobozokat vagy valami. - teszem azért hozzá és úgy indulok meg a fák közé, de nem bátorkodva azért túl messze. Sem eltévedni nem szeretnék, sem pedig farkasokkal találkozni.

Cale & Katniss Devil or Angel?

Nincs túl sok kedvem igazi, fárasztó munkát csinálni, így örülök annak, hogy eddig egészen jól meg is úsztam azt. Amúgy sem csináltam még soha ilyesmit, szóval úgy vagyok vele, hogy megoldják nélkülem is, mert ha segítek is annyi, mintha nem tenném. Sőt, talán csak hátráltatnám őket. Egészen biztos, hogy jobb, ha ebből inkább kimaradok és csak élvezem a friss levegőt, bár sokkal jobb lenne, ha legalább 30 fok meleg lenne és egy rövidnadrágba, meg haspolóba süttethetném magam a nappal. Kissé meglepődök azon, hogy mindhárman ledőlnek egy fa alá, nem tudom hová tenni a dolgot, így csak sóhajtok, mert nem értem, hogy ha ennyire nincs kedvük hozzá, akkor miért vagyunk itt? Azt sem tudom, hogy minek kellek ehhez én? Remélem,hogy nem heverészéssel akarják eltölteni az időt, mert én már alig várom, hogy felépüljön az a cirkusz és túl legyünk ezen. Épp ezért érzem azt, hogy megyjegyzést tegyek, mert nem fér a fejembe, hogy hogyan lehet mindenki ennyire nyugodt. Valószínűleg annyi idejük van erre, mint a tenger.
- Hát, nekem aztán mindegy. - vonom meg a vállam, mert ha jó lesz az úgy továbbra is, hogy semmit sem csinálok csak nézem őket akkor nekem mindegy. Bár az igaz, hogy nem így terveztem el a napomat. De ha ma is kapok pénzt, akkor megéri végig nézni őket. Legalább nem azt kell néznem, hogy embereket gyötörnek. Ha ez így marad az életem végéig, akkor tök jó életem lesz. Soha nem vágytam sokra, csak meggazdagodni úgy, hogy közben semmit sem csinálok. A tobozok gyűjtését természetesen nem gondoltam komolyan, de azért mégis elindulok a fák felé, de azt is csak azért, mert nem szeretek sokáig egy helyben lenni. Közéjük meg nyílván nem fogok ledőlni. Így is elég kínos már. A szavaira vissza pillantok, hogy tudomására adjam, hogy megértettem,aztán tovább bátorkodok. Ha tudnám hol vagyunk és, hogy hogyan jutok ki innen, akkor egészen biztos, hogy hazáig sétálnék, mert úgysem hiszem, hogy hiányozna bárkinek is a jelenlétem. De mivel rosszul tájékozódok így inkább csak annyira bátorkodok el, amennyire azt biztonságosnak vélem. Na nem mintha az a három ott a fa alatt nem lenne az igazi veszély. De azért talán ha találkoznék mondjuk egy farkassal lehet, hogy elkergetnék tőlem. Szerencsémre ez nem történt meg, így miután kifújtam magamból a feleslges stresszt, amit érzek, vissza ballagok közéjük, hogy végre hasznossá tegyem magam. Bár még mindig nincs kedvem ehhez a munkához. Mégis hűségesen adogatom a csavarokat és szerszámokat, közben mélyeket sóhajtva. Egyenlőre fogalmam sincs, hogy ebből hogyan lesz egy egész cirkusz. De biztos ők tudják mit csinálnak.
- Kérdezek valamit... - szólalok meg végül és megint nem várom meg, hogy engedélyt kapjak, mert ha valamit meg akarok tudni, akkor kérdezek. Ha akarják ha nem. - Ha meg lesz ez a cirkusz, akkor mi fog történni? Mármint azt hallottam, hogy egyszer megölt csomó mindenkit a cirkuszban. Tényleg? - miközben beszélek nem nézek rá, csak a kezemben lévő kis csavarral kezdek szórakozni. Nem tudom, hogy erre milyen választ várok igazából, és azt sem, hogy ez miért érdekel engem. Vajon az a másik kettő is olyan, mint ő?

Cale & Katniss Devil or Angel?

Nem kifejezetten élvezem ezt a munkát, de mégis megpróbálom a jó oldalát nézni. Csavarokat adogatni sokkal könnyebb, mint az, amit a többiek csinálnak. Az igaz, hogy még mindig nem látom ennek a feladatnak a végét, de legalább már nem a fűben heverészve várják a csodát, hanem csinálnak is valamit. Azonban kutya legyek ha értem, hogy minek kell ide az én jelenlétem. Olyan, mintha csak a gyötrésemre lenne jó ez az egész. Vajon ha szólnék, hogy meguntam haza mehetnék? Nem mintha tudnám, hogy innen merre kell menjek. Remélem nem sötétedik itt ránk, mert állítólag este járkálnak a vadállatok is. Nem is tudom, hogy kinek a társasága jobb. A az állatok-e vagy a vad embereké. Azt hiszem, hogy mindegy, mert mindeképp pech ez számomra. És még hol van az életem vége... Kicsit félve kezdek kérdezősködni, de amint mesélni kezd meg is bánom. Mert kurvára nem akartam erről tudni. Milyen embernek kezdtem el dolgozni? Persze azt tudtam, hogy gyilkos, meg mit tudom mi, de, hogy ilyen lazán mesél róla, mintha mindez csak egy kis semmiség lenne, egyszerűen elborzaszt. Hogy a csuádba lehet szabad lábon egy ilyen és hogy lehet megszabadulni tőle úgy, hogy ne nyírjon ki majd engem is, ha éppen úgy hozza a kedve? Minél többet mesél, annál jobban elcsodálkozok azon, hogy valóban léteznek ilyen beteg elméjű emberek. Mert ez tutira nem normális. Még a kezemben lévő csavar is kiesik, és legszívesebben toporzékolni kezdenék. Mégsem teszem. Csak hallgatok, de a félelmem, amiről egy kis ideig sikerült megfeledkeznem, ismét uralkodni kezd rajtam. Ez egy pszichopata, az már biztos. Honnan lehetek biztos abban, hogy nem fog bántani engem is?
- Eddig sem jártam túl sűrün cirkuszokba, de ezek után azt hiszem, hogy még annyira sem fogok. Ez nagyon...beteg. - jegyzem meg halkan, bár inkább csak magamba akartam volna ezt elgondolni, de valamiért a száhamon is ki jött ez. Nem tehetek róla... nem vagyok hozzá szokva, hogy gyilkosokkal társalgok. Amint azonban kimondja, hogy mire fog szolgálni ez a cirkusz - már ha kész lesz valaha -, csak még inkább el megy tőle a kedve. Nagyon nem szeretnék részt venni ebben. Megépíteni egy bunkert, ahol embereket lehet kínozni elég morbid. És az még inkább, hogy ebbe engem is bele rángattak.
- Én egészen biztos, hogy nem építek olyat, ami az emberek kínzására szolgál. Egyáltalán ki az a Rowan? És mit jelent az, hogy bandaháború? - nézek rá még mindig félve, és kedvem támadna elrohanni. Eddig azt hittem, hogy egy cirkusz lényege az emberek szórakoztatása, soha nem jutott volna eszembe, hogy a gyilkolászáshoz ilyen remek helyszín.

Cale & Rowan & Katniss Devil or Angel?

Összehúzom a szemöldökömet miközben azt magyarázza, hogy mi is az a bandaháború, amit egyébként tudok, hallottam már erről, csak valamiért azt hiszem, hogy az ilyen gyilkosoknál ez valami mást jelenthet. Nem kapok túl részletes választ, így okosabb sem lettem tőle, de azt hiszem, hogy jobb is nem tudni mindent. Már így is elég para, hogy ha akarom, ha nem élveznem kell a társaságát és az ilyen abszúrd ötleteit,  megvalósítani. Bele törődtem mondjuk mostanra abba, hogy a következő heteimet itt töltöm a semmi közepén, mert egészen biztos, hogy ez a cirkusz nem épül fel egyhamar. Ha tőlem várnak hozzá segítséget biztosan nem. Mégsem tudok úgy igazán szívből örülni annak, hogy be akar mutatni annak a Rowannek. Bár igaz, hogy kíváncsi vagyok, de megelégednék azzal is ha válaszol a kérdéseimre, igazán nem olyan fontos az, hogy be is mutasson neki. Nem mintha érteném, hogy a jellemzése igazából mit is takar, vagy, hogy mit ért a kedvesebbik kiadás alatt. Remélem azt, hogy nem élvezi az emberek kínzását és kiáll a védtelenek mellett. Vajon van annyira kedves, hogy segít nekem abban, hogy életem végéig ne kelljen itt ragadnom? Azt gondoltam amúgy is, hogy majd valamelyik nap mutat be neki, mikor befejezzük ezt az ostoba munkát, így nem kicsit lepődök meg azon, hogy már indulunk is. Ezzel csak még inkább megerősíti bennem azt, hogy valóban nem normális. Egyszer ezt akarja, máskor meg azt. Én komolyan nem tudok rajta eligazodni. Nem kérdezte, hogy akarok-e menni, inkább csak kijelentette, így csak sóhajtok miközben beülök az autóba, és reménykedek abban, hogy jobb móka lesz egy újabb barátjával vagy kiével megismerkedni, mint addig dolgozni itt, amíg meg nem kukulunk tőle.
Amint megállunk egy cirkusz előtt, érzem, hogy kezd eluralkodni rajtam a pánik, mert azok alapján amiket nem olyan régen elmesélt, egyáltalán nem olyan helynek tűnik már az ilyesmi, ahová a közeljövőben szívesen kívánkoznék szórakozni menni. Tényleg azt várta volna el tőlem, hogy megépítsek egy ilyet? Minden cirkusz tulajdonos gyilkolászik vajon? Körbe pillantok, hogy felfedezzem a helyet és közben azon jár a fejem, hogy ha nem érezném jól magam a társaságukban, akkor hogyan tudnék innen meglógni. Nem mintha olyan jól tudnék tájékozódni. Talán feleslegesen pánikolok, és igazából minden rendben lesz. Csak csendben, magam elé bámulva hallgatom miközben a munkaadóm úgy beszél rólam, mintha a haverja lennék én is, aki önszántából, boldogan hódoltam be neki és kicsit össze rezzenek mikor közelebb húz magához. Szerencsémre hamar el is enged, mert még mindig a hideg ráz ki ha hozzám ér. A félelem még jobban urrá lesz rajtam, amint meglátom a közelgő alakot és talán még a számat is elfelejtem becsukni a csodálkozástól. Egyáltalán nem néz ki kedvesebbnek, és nyugodtabb sem leszek sokkal a jelenlététől. Mintha egy horror filmből lépett volna ki. Idegesen vakarom meg a fejem, miközben egyik lábamról a másikra állva próbálom megnyugtatni magam és közben nem oda figyelni a beszélgetésükre sem. Kicsit durcásan nézek Cale-re, aki úgy próbálja beadni ezt az egészet, mintha miattam jöttünk volna ide. Tényleg kíváncsi voltam az igaz, de ő akarta ezt. És ha nem beszélt volna annyit, akkor én még mindig nem tudnám, hogy létezik egy Rowan nevű férfi, aki még ijesztően is néz ki. Azt hiszem, hogy rá mondták, hogy sebhelyes vagy mi. Remegni kezdek amint közelebb lép hozzám és ösztönösen lépek egy aprót hátra és hajamat a fülem mögé rejtem közben zavaromban. A felém szegezett kérdésre, csak megrázom a fejem.
- Azt mondta, hogy... kedvesebb vagy, mint ő. - válaszolok végül őszintén, mert nyílván ha rosszat mondott volna, akkor nem lettem volna kíváncsi sem. Mondjuk annyira így sem voltam, hogy ide is jöjjünk. Bár tényleg kedvesnek tűnik. Csak valamiért olyan ijesztő is. - Azt hiszem, hogy a Rowant könnyebben megjegyzem, mint a...  Trickstert, vagy micsodát. És nem igazán értem, hogy miről beszélsz. - vonom meg ismét a vállam és ezzel is őszinte vagyok, mert tényleg nem értem. Azt sem, hogy mit csinálunk itt egyáltalán, vagy, hogy mire volt jó ide jönnünk. Bár már az egész életem a feje tetején áll, úgyhogy azt hiszem már nem igazán tudnék meglepődni semmin. Nem nagyon tetszik, hogy be kell mennünk abba a sátorba, de nem hiszem, hogy lenne sok választásom, mert a kedves főnököm valószínűleg úgyis be rángatna ha nem mennék magamtól, szóval csak, mint valami szófogadó pincsi kutya követem őket és amint be érünk az az első dolgom, hogy ismét körbe nézzek, hogy megnyugtassam magam, hogy nincs semmiféle kínzó eszköz odabent. Meglepetésemre azonban egészen kellemesnek tűnik a hely, de talán csak a bent lévő medence az, ami ezt érezteti velem. Nem ülök le abban bízva, hogy nemsokára úgyis megyünk. Amúgyis legutóbb amikor egy széken ültem, azzal együtt lettem emelgetve. Úgyhogy jobb nekem így állva is. Könnyebb elszaladni is, ha ezek ketten kitalálnának valami hülyeséget. Bár a cirkusz építésnél rosszabb nem tudom történhet-e velem. Ha innen nézzük, akkor határozottan jobb ez így.
- Hát én...nem magamtól voltam kíváncsi. Esküszöm. Csak beszélgettünk és valahogy szóba került a neved és hát... most itt vagyunk. Pedig komolyan csak annyit kérdeztem, hogy ki vagy. - hadarom el gyorsan, általában akkor beszélek így, amikor ideges vagyok. és most nagyon az vagyok. Mert nem ismerem őt. Honnan tudhatnám, hogy mit kérdezhetek tőle, hogy nehogy felkapja a vízet? - Neked mennyi időbe telt amúgy egy ilyen cirkuszt felépíteni? - kérdezem végül azért mégis, de csak azért, mert érdekel, hogy mennyi ideig fog tartani számomra ez a munka. Bár ha szerencsém lesz mire vissza érünk a többiek végeznek vele. - Fogadok, hogy nem lányok építették. - forgatom meg a szemeimet, a zsarnokoskodó főnököm felé pillantva, de csak azért, hogy emlékeztessem arra, hogy talán nem ez a legjobb munka a számomra.