Nálad jobban senki sem tudja, milyen sötétségben létezni. Még soha nem láttad, milyen a pirkadatba boruló lágy ködtakaró, nem láttad még az égbe nyúló felhőkarcolókat, s a férjed arcát is csupán a képzeleted festette meg előtted. Nem tudod, milyen látni a világot, s bár számtalanszor töprengsz azon, hogy mindennél jobban ezt akarod, mégis a harmincadik esztendőd felett már beletörődtél, s elfogadtad a vakságod. Számtalan műtéten estél már át, ám mindegyik sikertelen volt. A következő, s egyben életed utolsó szemműtéte előtt is a reménytelenek nyugalmával hunyod le pilláid, ám mikor felébredsz... Örökre megváltozik minden.
A második életed következik. Azt sem tudod, hogyan vágj bele, mi minden csodát fedezz fel, s még a legapróbb dologban is meglátod a szépet. Ilyenek a színek? - kérdezed magadtól. Azonban minden éremnek két oldala van. Rá kell jönnöd, hogy az eddigi idillinek tűnő házassági életed csupán egy illúzió, hiszen a férjed sem gondolta volna soha, hogy megjavul a látásod, így azonnal nem is képes arra, hogy elrejtsen előled mindent. Aggasztó üzenetekre bukkansz. Szoktatlan embereket látsz körülötte. Látod, hogyan viszonyul más nőhöz... S míg téged egész életedben bolondnak tartott, azt sem nézi ki belőled, hogy elkezded sejteni, hogy csupán az örökségedre fáj a foga, ami pár hónapon belül az ő kezét ütné... Legalábbis, eddig így volt.
Édesapád hamarosan élvezni akarja a boldog, nyugdíjas éveket édesanyáddal karöltve, s az egyetlen szem lányára akarja hagyni a cégét, pontosabban rád és a férjedre... Pontosabban, inkább rá, hiszen te nem láttál eddig, hogyan irányíthatnál egy egész céget? Pedig az eszed megvan hozzá, s most kezd felnyílni a szemed, hogy milyen hazugságban éltél eddig. Azonban tanácstalan vagy. Hirtelen annyi sok minden szakadt a nyakadba, annyi az újdonság, hogy kezdesz kicsit megtörni a súly alatt. A világ nem is olyan szép, mint amilyennek gondoltad. Ahogy az emberek sem. Nem tudod, mitévő legyél a férjeddel kapcsolatosan, nem tudod, hogy vedd kézbe a dolgokat, hiszen sok mindent helyetted csinált meg más. Ám ennek itt vége kell, hogy legyen. Most kell a kezedbe venned a sorsod, hiszen ha nem teszed, annak katasztrofális vége lesz... Valaki ugyanis a halálodat fogja kívánni hamarosan...
Mi ketten egy igazán bájos esküvőn találkoztunk. A rokonságodból egy család mélyen vallásos, s engem kértek fel, hogy vezényeljem le a szertartást, s az azutáni lakomára is szívesen láttak. Te egyedül ücsörögtél az egyik széken, valami furcsa ízű italt szürcsölgetve. Figyelted az embereket, nézted, ahogy jól szórakoznak, nézted a férjed, ahogy egy ismeretlen nőcskével táncol, s azon agyaltál, hogy ennyire nem érdekel senkit, hogy visszanyerted a látásod? Még oda sem mentek hozzád. Nem foglalkoztak veled. Egyetlen ember kivételével.
- Bocsásson meg, hölgyem, hallottam, hogy a szemei... - kezdtem bele egy melengető mosollyal a társalgásba, s helyet kértem melletted. Itt kezdődött a mi kis történetünk. Ki tudja, hogyan ér véget?  

// Ha esetleg egy másik arc és név szerinted jobban illene a hölgy történetéhez, én nyitott vagyok, megbeszélhetjük.  Az előélet szabadon alakítható, a fantáziádra bízva, mit élt meg eddig, merre járt, milyen céget fog örökölni, milyen atrocitások érték és hasonlók. Várlak nagyon!   //

Mikor először megpillantottalak a templom kétszárnyú ajtajában, azt hittem, hogy eltévedtél, elvégre nem túl szokványos látvány, ha egy ilyen színes egyéniség érkezik meghitt köreinkbe, mint amilyen te vagy. A hajad különböző színpompákban tündökölt, az öltözéked pedig semmi máshoz sem volt fogható, s talán még maguk a rózsaablakok is színesebben világítottak, mikor a halkan kopogó cipőddel beljebb léptél. Már az első pillanatban egy különleges egyéniségnek tartottalak, s bár nem szeretek hinni az első látás átokkal teli előítéleteiben, nálad ez mégis megtörtént.
Ugyanis én azt gondoltam rólad, hogy egy éjjeli pillangó vagy, ki elmerült a bujaság kegyetlen bűnében, s most próbál feloldozást nyerni. Nem tévedtem. Te mégsem azoknak a nőknek a sorát gyarapítod, akik az utcasarkokon kínálják fel testüket. Elmesélted a sorsod nekem, hogy te is árva voltál, téged is eldobott anyád és apád, s egyik nevelőszülőtől kerültél a másikhoz. Szeretetből neked sosem járt túl sok. Megértettem, hogy a lelked miért fordult a bűn irányába már nagyon fiatalon, hiszen te csak azt akartad, hogy szeressenek, márpedig ezt a szeretetet a férfiaktól kaptad meg, s azt hitted, hogy ez elég számodra. Ez azonban mindig is egy illúzió volt, hiszen te normális életre vágytál, de sosem tudtál kilépni az ördögi körből. Elmesélted, hogy te is az utcán kezdted, ahogy azt a folyamatot is, hogyan jutottál immáron több hónapja egy ázsiai üzletember karmai közé.  
Bejártad vele már a fél világot, megad neked mindent, amit csak akarsz. Cserébe csak ő létezhet neked, senki másra sem nézhetsz soha. Már az esküvőtöket tervezgeti, s egyáltalán nem érdekli, hogy te nem szereted őt. Megvett téged, így mindened az övé. Soha nem éreztél azonban semmit iránta, még csak külsőleg sem az eseted, hiszen alacsonyabb, mint te, s vagy ötven kilóval több felesleg van rajta. Illetve, harminc évvel idősebb nálad... Legalább. Hirtelenharagú és aljas, érzéketlen és önző.
Egyszóval, téged elcsábított egy jobb élet reménye, ezért is mentél bele az alkuba ezzel az emberrel. Azt hitted, hogy minden jobb lesz. Azt hitted, hogy nem fog már úgy fájni semmi, hiszen minden luxust megkapsz, s a tárgyi javak boldogságot hozhatnak. Mégis rá kellett jönnöd, hogy a lelked még gyorsabb ütemben kezd rohadni, s ha nem teszel valamit hamarosan, akkor az öngyilkos gondolataid egyszer annyira elhatalmasodnak majd rajtad, hogy akkor már téged senki és semmi nem fog megállítani. Ez hozott téged az én templomomba, s ekkor még talán nem is sejted, hogy bár nem állt szándékodban, de engem is sikerült belekeverned egy nagyon kényes ügybe... Hogy mi az? Azt egyelőre csak te tudhatod! 

// Ha esetleg egy másik arc és név szerinted jobban illene a hölgy történetéhez, én nyitott vagyok, megbeszélhetjük. Várlak nagyon!//