Ez a kémkedéses dolog egész jól sült el. A fickók elégedettek voltak, a bérgyilkosokkal leszámoltunk, a pénzt megkaptuk és a börtönbe se kellett visszamennem. Már nem kellett színészkednünk, nem kellett játszani, hogy idegenek vagyunk egymásnak, ráadásul mire véget ért, még az öltönyöket is megszerettem, szóval meg is tartottam belőle párat. A kapcsolatunk ingadozó volt, de valahogy mindig sikerült egyenesbe hoznunk, egészen addig, amíg képbe nem jött az a hülye barom és az én hülye ötletem. Egy részem talán sosem fogja elismerni, hogy hiba volt, de a másik részem tudja, hogy hibát követtem el. Már csak azért is, mert ezzel megerősítettem abban Juliant, hogy jó indokkal féltékenykedett és kamerázta be a házat. Persze ő maga nem tudott róla, hogy... megcsaltam. De egyszeri alkalom volt - igyekszem nem is növelni a számát - és különben sem a szex volt a lényeg, hanem, hogy idővel így bántsam meg azt az őrültet. Most még attól félek, hogyha bevallom Juliannek, akkor azzal úgy teszem tönkre a kapcsolatunk, hogy tulajdonképpen magunknak okozom azt a fájdalmat, amit Calenek szántam. Szóval... férfiasan hallgatok róla, várom a megfelelő pillanatot és addig is igyekszem kedvére tenni. Bár az utazás az ő ötlete volt, de örülök neki, hogy ezúttal tényleg szusszanhatunk kicsit... mert... bízom benne, hogy így lesz...

Tetszett a hely, és erről eszembe jutott Remy és a retró szálloda, ahová majd én akarom elvinni Juliant. Nem mondom hiányoztak a kölykök, de azért jó is volt kicsit pihenni, nem idegeskedni, hogy mindenki időben suliba érjen, hogy én is beérjek dolgozni. Egyébként is Ellie nagyon szépen helyt állt, szerették is a kölyök. Minden bizonnyal egy teljesen másik világban ideális mama pótló lenne, csak hát nem is olyan öreg, meg férfi is, szóval... marad nekik is Ellie, vagy Ellie bácsi. Mikor végre elfoglaltuk a szobánk, én is ledobtam a fölös holmit magamról. Mármint a téli göncöt és a táskákat, de nyilván a kinti ruha, meg a boxer marad. Még. Aztán lehuppantam mellé az ágy szélére és arcát felém fordítva nyomtam egy rövid csókot ajkaira.
- Úgy hozzá szoktam már a luxushoz, hogy morogtam is volna, ha nem hagynak itt semmi nasit... De úgy is estére hagyjuk, amikor már nem megyünk sehova... Addig meg... - nyúlok lassan a felsője alá, hogy csupasz oldalára simíthassam tenyerem. - ...élünk a programok nyújtotta lehetőségekkel... - döntöttem el az ágyon, én pedig mellé dőltem és közelebb húztam magamhoz, amennyire tudtam, miközben át is karoltam. Nem mondom, hogy nem vagyok kanos, de mivel szeretek mozogni, sportolni, tényleg szívesen kipróbálnék mindent, pláne, hogy ilyesmikre otthon nem nagyon van lehetőség. Újabb csókot nyomok ajkaira, majd visszaengedve fejem az ágyra, figyelem.
- Na és neked mihez lenne kedved? Éhes vagy? Vaaaagy inkább kint próbáljunk ki valamit? - simítok hajába elmosolyodva.

Bár önmagában is el lettem volna vele, ha csak szimplán fekszünk az ágyban és ölelgetjük egymást, de tény, hogy erre este, sőt még reggel is sort keríthetünk, ellenben az izgalmas téli programokkal.
- Hááát... az majd a minőségétől függ... még is csak nap, mint nap megmentjük a világot, mert megérdemeljük a legjobbat... - mosolygom megjátszott nagyképűséggel, bár abban szerintem nem túlzok, hogy ahány rosszfiút picsázunk el néha napján, mi leszünk, akik jobbá teszik végül a világot. - Ohóóó! Ne is álmodozz, baby, neked annál jóval többet kell adnod, pontosabban... igazából csak azt, amit mindig is... - harapom be alsó ajkam, és huncut tekintetemmel együtt szerintem minden elmondtam, ami épp a fejemben jár. A csókot persze szenvedélyesen, hajába túrva viszonzom. Azért ő is változott, mióta együtt vagyunk. Talán pont a hullámvölgyeknek köszönhetően erősödik meg kapcsolatunk mindig egy kicsit. Igaz, én sem piszkerálom már a nyilvánosság előtt, milyen technikákkal tágítom, vagy kényeztetem odalent. Bár az is igaz, hogy én nem is várom el tőle, hogy teljesen megváltozzon. Nekem úgy tetszik, ahogy van, az a nagyképű, sorsot is maga ellenfordító kis mókus tetszett meg, aki hősiesen viselte, hogy kicsaltam tőle egy csókot, és csak hamar egymáséi is lettünk.
Az általa összeállított program tervet hallgatva figyeltem, öleltem félkézzel, míg másikkal hol rövid hajába túrtam, hogy arcát babusgattam. Őszintén szólva még most sem tudom, hogy voltam képes egyáltalán felizgulni abban a melegbárban, mikor itt van nekem ő...
- Tetszik az ötlet, főleg a sorrend. Miután pedig rendesen átfagytunk, majd piával felmelegszünk. Piával meg egy kis testmozgással... - húzódom közelebb egy újabb csók erejéig, de valahol még talán örülök is neki, hogy ő végül ráveszi magát, hogy felkeljen, mert még néhány ilyen relaxos, enyelgős perc és én az ágyban ragadok, és ha rajtam múlik ő is.
Engem nem zavart, hogy ivott. Az se zavart volna, ha emiatt mondjuk erőszakosabb, mert simán lenyomom, sőt magamat ismerve még be is gerjednék, miközben próbálnám leküzdeni az ágyba. Senki sem tökéletes, na meg piacra került egy új kábítószer, amiből még ide is hoztam, de csak a nyugodt alváshoz használom, és lehetőleg titokban, semmint előtte. Még a végén azt hinné, hogy függő vagyok, pedig nem. Viszont a folyamatos stressz miatt, szarabbul alakulnak az éjszakáim, aludnom meg csak kell, és ez nem csak elősegíti, de még a szép álmokat is biztosítja, ami azért sokat számít. Miközben mentünk kis kerülővel, azért felötlött bennem egy kérdés, ami nem is tudom igazából honnan jött, viszont tekintve, hogy elég hirtelen váltott, érdekelt, mennyire... kényelmetlen neki a szitu?
- Amúúúgy... nem hiányoznak a nők? - lépkedek mellette, kivételesen nem rágyújtva. Én szeretem kiélvezi a cigit, szóval, inkább várok vele, semmint, hogy gyorsan letudjam. - Mármint... érted... eddig ott voltak... aztán megjelentem és hát... érted... - tudtam én mit akarom mondani, csak szavakba öntve nem volt olyan egyszerű. Ez kb. neki olyan, mint, hogy én eddig fűvel fával, aztán képbe jött és most, azt az egy alkalmat leszámítva, csak vele bújok ágyba. Nekem fura, néha talán kicsit rossz érzés is, mikor ő nincs ott, más meg felém kacsingat, de ahhoz meg túlságosan szeretem, hogy elhagyjam. Nem ő az első férfi, akiből bit vagy meleget csináltam, de ő az első, akihez ragaszkodom. Akárhogy is, témázgatva vagy anélkül, de beérünk, és a kiválasztott menü után, le is ülünk. Én először kétkedve fogadtam a tálcán lévőket, bár azt kaptam, amit választottam, csak hirtelen azt hittem palacsintát kaptam a sonkához meg majonézhez. Aztán kiderült, hogy nem, hanem szépen elkészített rántotta.
- Ó, basszus ez finom... na jó, eldöntöttem, ide költözünk... - mosolyogtam a koktél paradicsomot nyammogva, persze viccelek, nem hagynám ott a kölyköket. Jönnének ők is. A nagy tál gyors kiürítése után elvettem a croissant is, hogy megvajazzam. Talán nem túlzottan főtt étel, ami előttem van, de tekintve, hogy utána majd mászkálunk, meg ugrálunk, a főtt kaja előbb visszaköszön, mint egy-két szelet pékáru és egy kis fehérje. De ahogy megfogtam a kiflit egy pillanatra, mintha migrén hasított volna a fejembe, láttam valami homályos képet, mintha emlékkép lett volna, de olyan ködös, hogy még azt sem tudtam volna megmondani, hogy milyen helyiségben vagyunk, mint egy elmosódott festmény, olyan volt, és valaki a távolból, nagyon messziről mondott valamit. A hang ismerős volt, legalább is annak tűnt, de nem tudtam volna megmondani, hogy kié. Mindez másodpercek töredéke alatt történt, és miután alább hagyott ez a kellemetlen érzést, már abban sem voltam biztos, hogy nem az étkezőben hallottam a hangot.
- Talán nem kéne annyit innom... - vagy kábszereznem... - ...hmmm.... mondjuk anélkül nem is élet az élet... - forgatom meg szemeim rá is hagyva a pillanatra ezt az egészet. Lehet az itteni levegő, vagy idő. Ez mégsem egy büdös, szmogos New York.
- Most esik csak le... te tudsz snowboardozni? - vonom össze zavartan szemöldökeim, mert azt speciel nem nézném ki belőle.

Kíváncsi voltam, hogy a korábban nagy heteró, már-már homofób kismókus miként éli meg, hogy hirtelen váltásban a férfi testekhez kell vonzódnia. Pontosabban egyhez. Jó, nem kötelező, de furcsán jönne ki, ha szex közben nőket képzelne oda. Pláne, hogy az idomokon túl szerintem az is elég nagy változás, hogy most nem ő dugdos a kis kukacával, hanem ő van dugdosva a nagy farkas lomposával. Mondjuk tény, hogy az első alkalom első perceit leszámítva egyszer sem láttam rajta, hogy ne élvezné. De azzal is tisztában vagyok, hogy még én is ódzkodnék a seggbe kukitól, pedig én bi vagyok. Szóval igen, érdekelt, hogy mennyire élvezi vagy szenvedi meg, mert nem szeretném, ha kényszerből maradna mellettem, vagy egészen másra vágyna, miközben a hűség cím szó alatt csak is kizárólag velem bújik ágyba. Szó sincs róla, hogy engedném, hogy megcsaljon, mentem meg is fojtanám, de talán megtudnánk találni az arany középutat... vagy nem. Mert ami az enyém, azaz enyém. Azt se viselném el, ha más dugná, és azt se, ha ő dugna mást.
- Nem-e??? - pillogok rá, majdnem el is nevetem magam kételkedve szavaiban, de aztán lehet, hogy neki van igaza és nem is akkora ügy. Nekem biztos az volna, ha fordított helyzetben engem kapnának el hátulról, de ha neki nem gond, akkor jó. Mondjuk abból a szempontból fura, hogy eddig az is kellemetlen és feldolgozandó volt a számára, hogy a férfiakhoz is vonzódik, szóval felmerül a kérdés, hogy... lehet hazudik. Remek... Most majd még emiatt is aggódhatok...
- Örülök, hogy így gondolod... - nyomok halántékára egy puszit menet közben. Feltéve, ha így gondolja...
Az étkezőbe érve már nem is rágódtunk ezen a dolgon. Hangosan legalább is nem, de nekem azért sikerült bogarat ültetnem a saját fejembe. De bíztam benne, hogy kellő mennyiségű adrenalin, finom kaják és ital után el is feledkezem róla. Igaz, azért az aggodalmaimon túl is akadt gondom, noha most még csak fejfájás formájában.
- Ah, biztos csak migrén... még szoknia kell a szervezetemnek ezt a nagy tisztaságot... - legyintek, mert így is gondolom. Részben.
- Jaaa, hát perszeee, el is felejtettem, hogy te ejtőernyőzés és szabadesés közben foganttál és születtél és már az anyád hasában is karatézni tanultál... - piszkálódom a felvágására. Oké, én kérdeztem, de néha igazán mondhatná valamire, hogy nem, gőze sincs róla. Aztán csak hamar bővülni látszott társaságunk, ahogy megjelent egy ismerős. Ó, nem, nem az enyém, ki másé, ha nem az övé? Az én ismerőseim nem ilyen körökben mozognak. Annyira más körökben, hogy azt hiszem mi Juliannel örökké tűz és víz leszünk, és ez igazi a barátikörünkre is, ami végett még mindig gőzöm sincs róla, miként tudnék viszonyulni a beképzelt, túlképzett cimboráihoz, mert amilyen beszólásaim lehetnének, azok tilosak, hisz megígértem. Tény, hogy Julian se nagyon tud mit kezdeni az én barátikörömmel. Csóri azóta se járt a bárban... mondjuk tekintve Cale látogatásait jobb is...
Julianről a férfi bemutatását illetően, aztán egyik szemöldököm felvonva pillantottam fel a fickóra, de kijelentése nyomán elnevettem magam.
- Ó, ugyan... Jelenleg azon dolgozom, hogy őt kerülje el mindenki, mert meg van hozzá a jogom, hogy kisajátítsam magamnak... - jelentem ki, na persze nem arra célozva, hogy mehet is tovább, mert tekintve az első találkozásunkat Juliannel, nem hiszem, hogy bármelyik kollégájával is összeszűrte volna a levet, szóval nem látok benne ellenfelet. Ráadásul... sokkal jobban nézek ki.
- Nem aggódom. - csóválom meg a fejem, újabbat legyintve. - Velem se könnyű, épp elégszer jelent már meg a fejem felett az a bizonyos sötét felhő még azelőtt, hogy találkoztunk volna. - vonok vállat, hisz elég csak a házunk felgyújtására és Julie megtámadására gondolni, amiről kiderült, hogy Juliannek semmi köze. Ilyen és hasonló esetek eddig is voltak az életünkben, csak nem lettek nyilvánosak.
- Meglógni már úgy sem fogsz tudni, akkor miért nem csatlakozol hozzánk legalább a kaja erejéig? - pillantottam a fickóra, majd Julianre, hogy zavarná e. Mondjuk már mindegy, mert megtettem az ajánlatot, de akkor is . Viszont mikor odapillantottam, egy pillanatra azt hittem mást látok. Csak egy fél pillanat volt, nem is láttam tisztán, de furcsán ismerős volt. Mindenesetre nem kerítettem neki nagy ügyet, ellenben úgy döntöttem, hogy egy kávé azért jól fog esni, mert lehet csak a fáradság miatt van mindez. Szóval még kaja közben szereztem kávét, függetlenül, hogy Clint csatlakozott e hozzánk vagy sem.

Nem zavart, hogy társaságunk akadt, bár nagyon nem tudtam hozzászólni a témákhoz. Legfőképpen, mert nem ismertem a fickót, és Julian múltját se, hogy beleszólhassak. Ami meg a bajokat és átkokat illeti, épp elég a bajom és a mostaniak, amikkel Juliannel együtt küzdünk meg hébe-hóba, nem kell, hogy még egy újabbat is bele beszéljünk. Így hát jobbára, de legalább is az első jó pár percben szépen nyugiban elszürcsölgettem a kávét, miközben hallgattam őket.
Egy ponton azért én is összevontam szemöldökeim, mert lássuk be, egy dolog, ha a kis kölykök hisznek a mesékben, problémás, ha egy kamasz vagy fiatal felnőtt is, na de ha már egy egész lakosság...  Ráadásul pont a vérfarkasokban? Egyből eszembe is juttatta, hogy anno mikor még normálisabb környéken éltünk a kölykökkel, Lucyfer elhíresztelte a környékbeli gyerekeknek, hogy vámpír vagyok, azok meg fostak is tőlem rendesen. A rajzra én is vetettem egy pillantást, de mivel amúgy engem kicsit sem érdekelt a téma, hagytam, had csevegjenek ők.
- Ne is mondja... pár nappal ezelőtt volt Halloween. Még jó, hogy Julian és a cimborája is kivette a részét, mert az 5 gyerek közül egyik sem akart a másikkal menni. Szerencsére senkit nem öltek meg és házat sem gyújtottak fel. Legalább is... a velük lévő felelősségteljes felnőttek, ezt mondták... - sandítottam színlelt gyanakvással Julian felé, mert ugyan Julie akart volna vele menni, végül Lucyt bíztam rá, ő meg amúgy is ördögnek öltözött, szóval fene tudja nem e pirománkodott, míg Juliannel volt. Vezetni is hagyta...
Miután a kávé elfogyott még megettem a maradék kaját és ha még mindig az asztalnál voltunk, akkor jobbára csak bámészkodva vártam, míg rátérünk a mai programokra. Bár így teli pocival nem szívesen ugrálok. Akárhogy is, ha még ki szerették volna vesézni a vérfarkasokat, én addig kikéredzkedtem, hogy bepótoljam a cigit. Vettem fel pulcsit, hogy azért ne fázzak meg, de ennél többre most nem futotta. A fejem még mindig fájt kicsit, bár a hideg jól esett. Még is ahányszor lehunytam szemeim, olyan volt, mintha egy borzalmasan rossz videó felvételt néznék. Homályos arcok, ismerős, de beazonosíthatatlan hangok. Olyanok voltak, mint az emlékek, de valahogy még sem passzoltak. Valami fickó beszélt, azt hiszem hozzám, de többen is voltak körülöttünk. Mintha zene is szólt volna, és asztalok... azt hiszem valami étterem vagy étkező lehetett. Távoli, visszhangzott mondatok voltak csupán, de felém fordulva beszélt. Próbáltam hunyorogni, jobban odafigyelni, de mintha nem is az érzékeimre kellett volna hagyatkoznom, hanem az elmémet kicsit megnyugtatni. Szinte semmit sem értettem az egészből, még is kellemes érzés járta át a testem. Az a valaki közelebb lépett, tovább beszélt, aztán még közelebb hajolt, de mire olyan közel hajolt volna, hogy ki tisztulhatott volna a kép, eldördült egy lövés. Akkor azt hittem a valóságban is, de mikor kipattantak szemeim, minden rendben volt. Elaludtam volna...? Bizonyosan nem, mert a cigi még füstöl a kezemben, én pedig még mindig a ráhajolva a beton kerítésre nézem a tájat.

Ne légy pukkancs, azért nem mindegy miből mennyi és hol. Egy dolog, hogy Svájc és tél, de ez itt egy üdülő, sportolási lehetőséggel. Ha a kori pálya jeges, oké, az jó, de, ha a sípályán hó helyet végig jégen csúszol, lehet hamar másik országban találod magad. Rosszabb esetben, ha beszakad alattad és elnyel a jeges víz, akkor a Mennyországban... - magyarázom, mert speciel én nem panaszkodom, mint az előző férfi, de megértem, hogy a nyakát azért nem törné. Bár tulajdonképpen csak azért válaszoltam, mert miért ne, de amúgy tökre nem érdekelt. Inkább örültem a fejemnek, hogy végre kézen fogva járunk. Kölyökként biztos buzisnak tartottam volna, úgy, hogy érettlen voltam a megértéséhez, így viszont...
Meglepő módon amúgy akadtak bőven és nem csak egyedüli pihengetők, de párok és családok is, persze a gyerekeknek külön részleg volt fenntartva. Eszembe is jutott egy pillanatra, hogy elhozhattuk volna Elliet és a kölyköket is, biztos élvezték volna... ők biztos, csak aztán hamar otthon érezték volna maguk és lehet utána már páros lábbal rúgtak volna ki minket. Lehet, hogy most kissé előítéletesnek tűnök, és lehet, hogy Ellie állítaná, hogy igazi angyalok, mikor vele vannak, és ebben valahol még egyet is tudok érteni, angyalok. De ne felejtsük el, hogy Lucifer is az volt...
Ha már itt voltunk, én sem csak nézelődni akartam, szóval béreltem snowboardot és úgy mentünk az ezekre kijelölt rész felé.
- Jártas? - pillogok rá megszeppenve, hogy ilyesmiket feltételez rólam. - Sose snowboardoztam még, New Yorkban nem igazán van olyan hely, ahol lehetne... de gördeszkázni tudok... - vigyorogtam rá. - Igaz, azt se mostanában csináltam, de nem lehet olyan nehéz... - vonok rá vállat. Végtére is nem tévedtem. Tény, hogy a felszereléséhez kellett némi segítség, és eleinte szerencsétlenkedtem egy kicsit, de hamar ráéreztem, onnantól pedig ment, ha nem is profi szinten. S mivel a haladás nem volt nagy kihívás, ezért jöhettek a kisebb ugratók és trükköző emelvények. Nyilván voltak esések, és bíztam benne, hogy a nyakam nem töröm ki, de azért jó szórakozásnak bizonyult. Arról nem is beszélve, hogy idővel, a sok mozgás és a sok ruha viselése kifárasztja az embert. Egy kis ideig talán el is váltak útjaink Juliannel, lévén, hogy nem ugyanazzal az eszközzel mentünk, ráadásul én az elején még kellett, hogy gyakoroljak. Így előfordulhat, hogy lemaradtam, hát még az ugratóknál. Ezért gondoltam megpróbálom odalent beérni, vagy legalább is megvárni, aztán majd együtt vissza megyünk ezekkel a felvonókkal vagy mikkel. Lefelé menet azonban nem úgy működik a fék, hogy állj és kész, na meg ki is van írva jövet-menet, hogy vigyázni kell, meg gyalogolni szigorúan a szélén lehet, de persze mindig akadnak szabályokkal szembemenők és nem, itt most speciel nem magunkra gondoltam. Bár láttam a kabátos, szemüveges hölgyet a sílécekkel a kezében, de éppen, hogy befelé haladt, így mikor kiakartam kerülni, ő észrevett, megijedt és pont abba az irányba kezdett szökdelni, amerre én is kanyarodtam. Persze elsodortam magammal együtt és még utána is csúsztunk néhány métert a hóban, míg az meg nem állított. Ugyan én nekiesés közben - feltételezem véletlenül - kaptam egy térden gyomrost tőle, illetve egy fejelést, amit szerintem ő jobban megszenvedett, de azt gondolom nagyobb baja egyikünknek sem esett. Akik arra voltak, figyelték minden rendben, de a nő egyből elkezdett hadonászni, hogy nincs baj. Persze, ő puhára esett, mivel nyilván volt még annyi lélekjelenlétem, hogy ne sodorjam magam alá. Közben esetlenül próbálta feltűrni sapkáját és szemüvegét, ami csupa hó volt. Én még esés közben elhagytam a sapkám, egyedül a szemüvegemet toltam a homlokomra, de még a hóban feküdve, mivel, hogy a hölgy még mindig rajtam ült. Mikor végül lekerült róla a sapka és a szemüveg, akkor ismertem csak fel, és azt hiszem ő is engem. Igyekeztem a legudvariasabb maradni.
- Te?! - förmedtem rá, persze csodálkozva is, ahogy ő is, csak épp sokkal több örömmel. - Roman?! - hülledezett a szőke nő. Nos az udvariasság eddig tartott, mert onnantól mérgesen löktem le magamról a hóba. Baja nem eshetett, de rajtam többet ne lovagoljon! Persze felsikkantott, de nem vette zokon. Leporolta magát és felkelve pislogott rám még mindig hitetlenkedve.
- Mit keresel te itt? Egy ilyen puccos helyen? Huncut kis farkas, csak nem lenyúltál már megint valami pénzes ürgét...? - somolyogta fejét ingatva, jelezvén, hogy ismer már ennyire. Nem válaszoltam, ellenben én is elkezdtem felülni és miután leszedtem a deszkát a csizmámról, én is felkeltem.
- Hogy vannak a gyerekek? Julie még mindig gyűjti a képregényeket? Hisz még a kémes filmekben? - kuncogta olyan valós kíváncsisággal, mintha tényleg érdekelné. De azt gondolom csak pillanatnyi kíváncsiság, semmi több, mert hát... - ...ha érdekelt volna, meglátogattad volna őket. - morogtam, mert ennyi év szopás után, úgy érzem jogosan neheztelek.
- Jaj ne légy már ilyen... Ők is itt vannak valamerre? - mosolyogta, igyekezvén megint elővenni azt a bájos pofikáját, amivel anno is mindig rászedett dolgokra. Bár volt, amikor az kevésnek bizonyult. Nem is értem, minek vagyok még itt és hallgatom a süketelését... Szóval felkapom a deszkám és az út szélén elindulok lefelé. Persze ő sem bírja sokáig, hogy úgy tegyen, mint egy értelmes felnőtt, aki vágja ilyenkor mi a szitu. Fél perc múlva már utánam kiabálva lohol a nyomomban. Édes faszom... ha nekem is olyan pehely súlyom lenne, mint neki és nem nyelné el a hó térdig a lábam, én is futni kezdenék, de így kénytelen vagyok elviselni. Még a kezem is megakarja fogni, de persze elrántom.
- Miért vagy ilyen...? Mindig úgy örültél nekem, mikor megláttál... annyira, hogy szinte mindig lett belőle egy kisbabánk... emlékszel, te kis rosszfiú? Még mindig olyan kis "eleven" vagy...? - viháncolt mellettem, de én nagyon az előttem lévő útra összpontosítva mentem lefelé, mindenféle válasz nélkül hagyva. Idővel már az sem tűnt fel, hogy valamikor belém karolt. Gondoltam nem egyedül jött és az a valaki is itt lesz és majd jól leszedi, de nem jött senki, s mivel lent már azért akadtak emberkék, nem mertem lökdösni, meg durvább lenni, mert a végén még én leszek a fasz meg az erőszakos. Mondjuk... az is vagyok... Ha lent volt Julian hálát adtam az égnek, bár védelmet tőlem sem vártam. Ha később ért be minket, akkor is örültem, hogy már legalább nem kettesben vagyunk. Nem azt mondom, hogy nincs önkontrollom - khm... hát az ég csak nem szakad a nyakamba -, de ő ismer, ráadásul tény, ami tény, 5-nél is többször kijátszott, függetlenül attól, hogy már nem is vonzódok hozzá, azért féltem... Szóval Juliant látva oda is mentem, miközben folyton lesöprögettem karomról ezt a sátánfajzatot.
- Remélem kisíelted magad. Szóval menjünk vissza és szekrényt is toljunk az ajtó elé, biztos, ami biztos... - morgolódtam, mintha a harmadik fél ott se volna. De persze ő tett róla.
- Hogy mii? Miért akartok bezárkózni? Együtt jöttetek? De aranyos... csak nem csapatépítő tréning? - olvadozott saját gondolatainak szüleményeitől, aztán lelkesen Julian felé nyújtotta egyik kezét, mert a másikkal még mindig belém kapaszkodott, noha én is próbáltam közben lehámozni ujjait a kabátomról.
- Jenna Hemlock. - mutatkozott be, majd a lehámozásom próbálkozásai ellenére is hozzám bújt. - Ennek a kis rosszcsont farkasnak a felesége vagyok. - mosolyogta, én meg a háttérben próbáltam nem agyvérzést kapni.

A "szánkózás" egészen addig még jó buli is volt, míg bele nem botlottam Jennában. Alapvetően már az szöget ütött a fejembe, hogy mit keres itt. Már az előtt is csóró és luxust nem megengedő csajszinak ismertem meg, mielőtt összejöttünk volna. Egy dolog, hogy vágyott rá, de sosem került puccos dolgokra, max néha hétvégi klubbozásokra, drogozásokra. Bár azzal is tisztában vagyok, hogy már akkor is remekül csűrte-csavarta a dolgokat, a butuska kinézete ellenére, ravaszul manipulálta, akit épp akart. Én még könnyű esett voltam, elég volt az ölembe bólintania, de volt, hogy úgy húztunk le másokat, hogy eljátszottuk, hogy nem is vagyunk egy pár és rámászott valakire, aztán mikor kettesben maradtak, lenyúlta a pénzt. Én is csináltam ilyeneket, csak én megvártam míg keféltünk is. Voltak szép pillanataink, most még is legszívesebben tovább gurítanám, hátha lesz belőle egy nagy hógolyó és jó messzire gurul tőlem. Haragszom, mert a család sosem volt erőssége, és bár nekem se, végül én szoptam be. Ez örökre tüske marad bennem, mert piszkosul nehéz volt. Akkor is az lett volna, ha nem lennének problémások a kölykök, de ííígy...
Biztos voltam benne, hogy nem egyedül érkezett, valakinek mélyen a zsebébe és a nadrágjába nyúlt, még is úgy csüng rajtam, mintha egy percig sem aggódna, hogy a mostani pasija, akár meg is láthatja. Ennél már csak az volt számomra kellemetlenebb, mikor végre azt hittem megszabadulok tőle Julian megjelenésével, mire Jenna közölte a száraz tényeket, ami nos... igaz. Bár erről sosem beszéltem Juliannek, de csak mert nem tartottam fontosnak. Nem váltunk el, mert nem volt rá lehetőségünk, Jenna pedig nem akart. S mivel, hogy eddig nem került szóba, sőt tervek közé sem esett, hogy esetleg Julian meg én... így azt gondoltam nem is fontos. Nyilván abban az esetben megemlítettem volna, hogy házasodni csak akkor fogok tudni, ha már elváltam az előzőtől...
Én jobb híján a karjának lehámozásával foglalatoskodtam, míg ők bemutatkoztak egymásnak, de Jennát sem abból a fából faragták, hogy magára vegye ezeket a dolgokat, pedig... magára vehette volna.
- Hűha! Ez is, meg az is...?? Hű! Biztos jó sok suskád lehet a zsebedben, mert őszintén mondom, ismerem annyira a kis farkasom, hogy tudjam, nem vagy az esete... - mosolyogta magabiztosan, mire azért már én is bele kellett, hogy szóljak.
- Elég legyen. - morogtam rájuk. Nem Julian ellen szóltam, és Jennát sem kedvelem továbbra sem, de ismerve húzásait, annyi gógyim nekem is van, hogy tudjam, ha én le is szarom, hogy a gyermekeim anyja, ő azért képes lenne valamilyen módon keresztbe tenni nekem, akár általuk is, csak, hogy rászoruljunk. Nem fogok jó pofozni, de nem akarok balhét.
Elindultunk ugyan, és Jenna is felhagyott a karomba kapaszkodással, de végig ott volt mellettünk, mögöttünk. S ha nem volna ő egymagában is egy nagy katasztrófa, hát persze, hogy megint belekeveredünk valami szarságba. Persze nem kellene foglalkoznunk vele, és ami engem illet ki is maradnék belőle, ha már pihenni jöttünk, de oldalra sandítva Julianre, szinte érzem, hogy ebből pihi már biztos nem lesz. Persze szörnyű volt így látni egy embert, meg, ha szimplán csak meghalt volna is, de neki már mindegy, én viszont nem ezért jöttem. Mélyet sóhajtok.
- És itt még fegyvert se tudunk venni... fasza... - morgom halkan már most kelletlenül, ahogy belegondolok megint mennyi faszságban lesz részünk. Jenna persze jobban meglepődik, de beleavatkozni nem szándékozik. Pusztán odébb vonulva megejt egy telefont, amit én ki is használnék, és biccentek Juliannek, hogy menjünk gyorsan, és majd a szobában kitaláljuk hogyan tovább.

Jenna megjelenése nem csak Juliannek okozott kellemetlenséget. Plusz itt ez a gyilkosság, ami már-már teljesen hétköznapi dolognak számít az életünkben, ami lássuk be, elég szomorú. És akkor ezekről az emlékekről, ami nem is az enyémek... ne is beszéljünk. Kezdtem megint olyan hisztisnek érezni magam, mint Londonban. Nem én indította el a lavinát, még is úgy érzem, hogy megint beakar kebelezni. Volt elég gondom ezek nélkül is, de persze, miért ne tetézzük? Legszívesebben már sötétedés előtt leittam volna magam a sárga földig, hogy valahogy kiverjem kicsit a fejemből ezt a sok szarságot, ami elakar temetni, de attól féltem, hogy csak annyira iszom le magam, hogy még ébren maradok és lehet olyasmiket hordanék össze, amivel csak rontanék a helyzeten. Az enyémen biztosan.
Persze sajnáltam az áldozatot, mert elnézve nem lehetett könnyű halála, ugyanakkor áldom az eget, hogy a kölyköket nem hoztam el. Egy ilyen nagy és ismeretlen területen lehetetlen lett volna szemmel tartani őket, mégha hárman is vagyunk rájuk. Mindenesetre örültem, hogy a gyilkosság némi egérutat biztosított a számunkra és eltudtunk tűnni Jenna szeme elől.
A szobába érve én is ledobtam a téli holmikat az egyik fotelbe - felakasztani már lusta voltam - és eldőltem az ágyon, miközben képemet tenyereimbe temettem, mert még mindig nehezen hittem el, hogy ennyi szar folyik a nyakunkba. Mintha az elátkozottak közt is a legelátkozottabbak lennénk. Nem igazán tudtam mit mondani, így jobbára csak hallgattam Juliant, s még az elején egyet is értettem vele Jennat illetően, azért ő is kezdte átlépni a határokat ezzel a "buta szőkék" meg "majd a farkas felfalja" dolgokkal.
- Hé! - förmedtem rá, kezeim is levéve arcomról, fektemben ránézve. - A feleségemről beszélsz. - figyelmeztettem, mert egy dolog, hogy neheztelek rá, de attól még a gyerekeink anyja, és azzal, hogy róla így beszél, olyan, mintha minket sem tisztelne. Ha én diszkréten magamban tudom tartani a perverz gondolataim, akkor úgy fair, ha ő is így tesz az ilyen megnyilvánulásaival. Nem tudom, milyen reakciót vált ki mindez Julianből, de én nyugtalanná válok, s míg őt esetleg letudja kötni ez a farkas nem farkas téma, én inkább felbontom az ott hagyott bort és töltök magamnak, hogy piálásba fojtsam duzzogásom. A csoki meg csak szimplán finom volt, bár két szemnél többet nem ettem belőle.
- Jenna okos nő. Csak játssza az együgyűt. Sosem bírt megmaradni a seggén és simán eltűnt hetekre, hónapokra, évekre. De sosem úgy tért vissza, mint akit kidobtak. Nem hiszem, hogy hűséges volt hozzám, de talpraesett csaj és kurva élet, hogy mindig talált magának egy pénzes faszt, aki olyan helyekre is elvitte, ahová én mondjuk nem... meg sem lepődnék, ha kiderülne, hogy a szálloda tulajához van köze... Aztán mikor unja a banánt, felszívódik... Ezért döntöttem úgy, hogy bekaphatja... De butának semmiképp sem tartom... - morgolódtam, csak hogy tisztázzuk a dolgokat, aztán töltöttem még magamnak.

Tisztában voltam vele, hogy ezen kijelentésemmel, amivel Jenna védelmére keltem, kicsit sem javítottam a kapcsolatunkon Juliannel. Sőt... Ezek után pedig annak közlése, hogy meg is csaltam, egy biztos érvágás volna. Szinte biztos vagyok benne, hogy az ilyenektől kapok majd agyvérzést. A legszomorúbb ebben, hogy nagy részét saját magam okoztam. Bánom, mint a szart, hogy Jennat elvettem, Caleel meg összefeküdtem, de most még is mi a faszt tudok csinálni? Hibáztam. Sokszor. Legszívesebben tomboltam volna, de minimum valami gorillának estem volna, hogy agyonverjem. Még egy hulla a trambulin alá már nem oszt nem szoroz. Teljesen jogosan tette, amit tett, s talán jobb is, ám ott akkor, én még is hitetlenkedve, és jobbára őt hibáztatva néztem utána. Éppen csak nem mordultam utána valami hülyeséget, amit aztán meg is bántam volna egyből. Az üveget is a becsukódó ajtónak akartam vágni dühömben, így a pia egy része a szőnyegen landolt, de végül meggondoltam magam. Végül néhány nagyobb korty után a falba vágódva tört szét. Felrúgtam a közelembe lévő széket is, minden leszórtam a szekrényről, ami elég végül letérdelve, fejem pedig szélének döntve próbáltam nem összeomlani. Jó, oké, annyira talán nem volt borzalmas a helyzet, de jelen pillanatban úgy éreztem, hogy a jelenem és a jövőm véres összeütközésben és én nem tudok mit tenni, végignézni pedig nem szeretném. Meg is fordult a fejemben a táskámba rejtett "Sweet Dreams" cucc, mint megoldás, de ha most kidőlök és Julian visszajön, lehet azt hiszi, hogy kinyírtam magam. Meg azt sem szeretné, ha tudná, hogy rá álltam erre a szerre. A bárba se mehetek már, mert ő is ott van, így a pia sem aktuális. A cigis dobozom majdnem teljesen üres, no meg nem is nyújtana kellő megoldást, így nem sok minden maradt. Gyors lezuhanyoztam, és elhagytam a szobát.

Nem sokkal azután, hogy helyt foglalt valahol Julian a bárban, egy nem olyan régi, ismerős arc is felbukkant, bár már teljesen más öltözetben. A pink, bolyhos téli hacuka helyett, sötét farmer, fekete felső és sötét bőrdzseki volt Jennán, miközben belépve, épp elnyomot a cigijét az egyik asztalon lévő hamutálban, hogy aztán üres kézzel üljön a pulthoz és kérjen ki magának valami erősebbet. Nyakában egy FBI igazolvány volt, amit az ital megkapása után el is tett, feltételezhetően, hogy ne legyen útban. Aztán le is húzta két korttyal az italt és kért még egyet. Közben kérdezősködött erről-arról a csaposnál, illetve annak végeztével sms-t irogatott, de immáron úgy, mint, aki éppen egy komoly ügyön dolgozna, semmint, mint, aki panaszt írna az ebaynek, hogy nem jött meg a cipője.

Mondanom sem kell, a bárt elkerülvén, hozzám nem jutott el az információ, mely arra kötelezi az ideiglenes lakókat, hogy maradjanak a seggükön, így egy percig sem zavartattam magam, hogy elinduljak kicsit lehűteni magam a hidegben odakint. Az feltűnt, hogy több a rendőr, dehát még is csak egy halál eset történt, szóval ez sem gátolt meg igazán. Legalább is míg utamat nem állta egy 20 centivel alacsonyabb kis taknyos, fakabát. Először azt hittem csak véletlen lépett ki elém, aztán motyogott valamit, mintha felakart volna szólítani, de a dadogásától nem értettem semmit. Aztán újabb nekiindulásból a kézfejét is a mellkasomra tette, amit persze helyből le csaptam. Most szórakozol velem, bazd meg? Amúgy sem voltam jó kedvemben, és még csak törvényt sem szándékoztam tenni, csak kimenni a kurva levegőre, lehetőleg távol az emberektől, akik a hulla láttán valahogy nem akarództak kint maradni. Legalább is ezt gondoltam, mikor kiürült a terület az épület körül. A problémám csak tetézte, mikor hangosabb szóváltásba kezdtünk... kezdtem, és azt sem túl szépen, amire több egyenruhás kis jószág is felfigyelt, bár egyenlőre nem akartak beszállni. Egészen addig míg a kis pöttöm - hozzám képest törpe - rendőrféleség hátra nem nyúlt a gumibotjáért. Na mondom, próbálj meg megütni, már repülsz is a recepciós pult mögé. Megpróbálta. Csak nem sikerült neki. Én viszont felkaptam és abban az elhatározásban, hogy kivágom az üveg ablakon, mint valami felbőszült berserker, neki is vágtam a fal helyettesítő ablak üvegnek - földszintinek -, de az ugye erősebb volt ennél a kis nyikhajnál, gondolom golyóálló, mert vissza is pattant róla. Gondoltam ezzel szépen el is dőlt, hogy ki nyert, és mehetek szusszanni egyet. Hát nem. A következő pillanatban valaki buksin vert a gumibotjával, ami még koppant is, bár a pillanatnyi fájdalmon kívül más bajom nem esett. Csak neki. Mert jó fel zavarta az amúgy is felforrt agyvizem, szóval repült a cimborája után. Mire a szemtanúk kettőt pislogtak volna már nagyban ment a cica harc. Csak akkor küldtek a földre, ha egyszerre többen estek nekem, de ha néha sikerült is felkelnem, úgy ugrottam neki az éppen előttem lévőnek, mint valami amerikai futballista. Amíg nem volt nálam fegyver, vagy szúróeszköz nem is merték elő venni a fegyverüket, de mikor hevességemben véletlen kirúgtam az egyik fegyver táskájából a pisztolyt, mindenki fegyvert rántott. Úgy fújtattam, mint egy veszett medve, de végül az egyikük volt olyan köcsög, hogy rám lőtt sokkolóval, ami jobban fájt, mint gondoltam. Jobban, mint a seggbe kuki, pedig a combomba kaptam. Földre is vágódtam, a kis retkek pedig még rám is vetődtek, pedig így is minden izmom görcsben állt. Mire alább hagyott ez a szarság, nos a friss levegőt nem pótolta, de már legalább vicsorogtam. Mondjuk ez főleg annak köszönhető, hogy az üres étkező egyik ablak melletti asztalánál ücsörögve, hátra bilincselték a kezeim. Jó, hát... járhattam volna rosszabbul is. Megehetett volna a kis Vuk... Igaz, így meg felkerültem a gyanúsítottak listájára. Hiába mondtam, hogy nem menekülni akartam... De ezeknek is csak pisztollyal van nagypofájuk, meg ha bilincsben vagyok...

Jenna nem nézelődött, láthatóan le volt foglalva. Egyedül akkor emelte fel fejét, mikor a nyomozó jelenetet rendezett. Igazából különösen nem zavarta a dolog, hiszen rangban felette állt, ráadásul az igazolványa lényegében mindenhová belépő volt, de örült neki, hogy legalább ők is dolgoznak az ügyön, mert, hogy ő alapból más miatt volt itt, ám ha már így alakult nem volt ellenére kideríteni mi történik. Úgy volt vele, hogy max két legyet ügy egy csapásra. Nőként az FBI-nál ez még nagyobb dicsőség, tekintve, milyen sok alkalmatlan férfi kollégája van. Így azonban, hogy egyenlőre nem sok információval szolgáltak, s úgy tűnt a pultos sem tud többet, egy újabb pohár után megfordult és felkelt a bőrülésről. Akkor tűnt fel neki a pár méterre ülő Julian. Össze is vonta szemöldökét, leginkább amiatt, mert odébb sandítva, sehol sem látott engem. Hogy Emmett azért tudja nincs egyedül a nyomozásban, mégha ő most épp másik ügyön is dolgozik, azért bemutatkozott. Könnyebb és praktikusabb, ha össze dolgoznak, semmint, ha megpróbálják túlszárnyalni a másikat, és ezzel a gyilkos kezére játszanak. Ha tényleg ember volt az illető. Ám mielőtt bármiről is érdeklődhetett volna a nyomozótól az ügy kapcsán, meghallotta, ahogy amögött az egyik rendőr rádióján értesítik a többieket a recepciónál történő incidensről és hogy már is akadt egy gyanúsított. Még egyszer utoljára végig járta tekintetével a pultnál ülőket, hátha ott lát, de végül adott volt a személyleírás is, így szemeit forgatva egyedül vagy a többi rendőrrel, elindult az étkezőbe. Én meg bíztam benne, hogy nem seggfejeskedik majd Julian és kidumálja, hogy tiszta vagyok.

Csak a belépésük hangjára pillantottam oda, de nem is jöttek túl közel, mert néhány méterrel az ajtó után meg is álltak vitatkozni. Meglepett Jenna új kinézete, de az jobban lekötötte figyelmem, hogy mi lesz a sorsom. Nos, kicsit talán túl bizakodó voltam a dolgokat illetően, és túl becsültem Julian képességeit, mert úgy tűnt, hogy a bilincs marad, és még el is szállítanak, ami tekintve, hogy nem engedélyezett, nos... bevallom picit aggódtam. Az aggódás meg ugye szokás szerint megint csak nem a legjobb oldalamat hozza ki, noha így hátra bilincselt kézzel még nehezebb levezetni a fölös energiákat, így jobbára csak morogtam, anyáztam és igyekeztem ellenkezni.
- Ez nektek az igazság szolgáltatás?! Ne most legyél nagy fiú, kis pöcs! Vedd le a bilincset és akkor vágj ilyen mopsz képet, te csicska! - kiabáltam velük, aminek az lett a vége, hogy "ellenőrizve" a bilincsek szorosságát még a kocsiháztetőre is rávágtak egy percre.
- Ezt még kurvára megbánjátok, kis gecik! - kiáltottam az egyenruhásoknak, egészen addig, míg meg nem jelent a nyomozó, akiről ugyan fingom nem volt ki, az a különös felismerés viszont egyből belém hasított. Pont mint azoknál a furcsa emlékképeknél, amikre "emlékeztem" és még sem az enyémek voltak. Mármint szerintem, mert nem passzoltam valahogy az ottani helyzetekhez. Ahogy vizslattam a képét, kezdett kicsit ki tisztulni az a kép, aminél akkor beazonosítani sem tudtam a homályos arcokat. Ő lett volna? Mindenesetre ez eléggé elgondolkodtató volt ahhoz, hogy végig kussban maradjak onnantól, őt méregetve.

Az étkezőben jobbára szóhoz sem jutott, de nem is kellett, mert a nyomozó állta a sarat, és a lehető legjobban cselekedett. Bele szólnia se kellett, pedig simán a két okoska alá tett volna. Ismert már annyira, hogy tudta magam is simán bajba sodrom, és vagyok olyan barom, hogy azokat is magammal rántsam, akik éppen a védelmemre kelnek. Így hát elégedetten figyelte, ahogy - válás hiányában - férjét kiviszik a rendőrök és lehetőleg minél messzebbre szállítják. Gondolta, Julian most majd úgy is nyomozásba kezd, ő meg addig turkálhat kicsit a holmijaink közt, hogy bebizonyítsa mennyire rossz, ha mi megjelenünk valahol. De az egykori nyomozó megállította. Bízott benne, hogy nem tőle várja majd, hogy megmentsen, e azért adott neki egy esélyt.
- Hát hogyne. - szöktek magasba szemöldökeim, ahogy odalépett mellé és kihúztam ujjai közül a félig elszívott cigit, hogy ő majd elszívja a másik végét.
- Szerintem, ha annyira kiakarná szabadítani, már minden követ megmozgatott, de azt gondolom ezúttal mindketten ugyanazt akarjuk. Hogy főjön kicsit a saját levében...

Ki gondolta volna, hogy a munkán túl nem pihenés, hanem egy másik munka jut majd részemül. Pedig már azt hittem, lazábbra vehetem a dolgot kicsit, ha már egy üdülőben vagyunk. És ha ez még nem elég, a férjem és a pasija is itt lopja a napokat. Ha nem teszem, amit teszek, nyilván lebukok. Így meg, hogy más irányt vett a dolog, engedhetek az álcán. Az elvett cigijét szívtam, miközben hallgattam megerősítését. Sajnálom Romant, hogy olyanokat fog ki, mint mi, akiket nem vezethet orrunknál fogva és a sokadik alkalommal már nem is hunyunk szemet ugyanazon hibái felett, de azt gondolom neki is volt választása.
- Igen, pontosan így kezdődött nálunk is... - bólogattam nagyokat megerősítésképp, hogy jó úton haladnak, hogy végül néhány éven belül - vagy pár hónapnál nem tovább - ugyanarra a sorsra jusson, mint... én. Legalább is a kapcsolatuk. Aztán majd jön egy másik pénzes, dugnivaló vagy egy szexi hátsó és ismét kezdődik minden elölről.
- Roman nem rossz ember, csak... hát igen... nem lát tovább az orránál. Meglengetsz előtte pár dolcsit, a hátsód é már repül is utánad. A hűség? Nos, amíg ott voltam néha, bizonyosan nem kefélt félre, de az tuti, hogy azóta törölte ezt a fogalmat a szótárából. - figyelmeztetem a sorok közt, hogy jobb, ha tudja, hogy alapvetően sem nehéz elcsavarni a fejét, de az ősi ösztönei is erőteljesen hajtják, ha nem kapja meg azt a mennyiséget, amire szüksége van. A nyakamat tenném rá, pláne, elnézve a kapcsolatuk jelenlegi állapotát, hogy legalább már egyszer félre kúrt.
- Mi lenne? Az álca volt, de már nincs rá szükség. Ha viszont neki rohanok és úgy teszek, mintha nem is ismerném, gyanúsabbá váltam volna. Amúgy is fent kell tartanom a látszatott, előtte is. Legalább is így volt, míg az étkezőbe nem értünk. - vonok vállat, majd séta közben egy "kecses" mozdulattal lepöccintem a cigi végét.
- Csak a szokásos. Egy másik gyilkossági ügy. De a cél személy jelenleg "inaktív", így van időm foglalkozni a másik dologgal. - felelem tömören és röviden.
- Épp elég szörny járkál köztünk, nem hiányzik még ez is... - forgatom szemeim ezzel igazából válaszolva is eleve hülye kérdésére. Az az ember, aki hisz az ilyenekben, alapból 18-nak sem nyilvánítanám. Vagy mehet a vigyorgóba.
- Mi történhetett volna? Gyilkosság, amit vagy egy ilyen mesebeli lényre vagy egy kóbor vadállatra akarnak kenni. Nem volna példátlan. - csóválom fejem és el is nyomom a végét járó szálat, újabbra pedig nem gyújtok. Egy részt, mert nem vagyok ekkora dohányos, másrészt azt is azért vettem el tőle, mert nekem már nem volt.
- Had foglalkozzon vele. A munkája része. De azért ne becsülje alá őket se. Még egy zöldfülű egyenruhás is okozhat meglepetést. Bár a magam részéről örülök, hogy legalább elvitte Roman lenyugtatni. Mondhatni nagyobb biztonságban van. - állok meg végül a szobám ajtaja előtt, miközben előkotrom a kulcsom. Az ő szobájuk egyenlőre tabu, de nem mondok le róla teljesen. Már lököm be az ajtót, mikor feleszmélek ajánlatára, ami akaratlan is mosolyt csal az arcomra, így megfordulva karba tett kezekkel dőlök neki az ajtó félfának.
- Mit nem hallok, tanár úr. Tudtommal maga nem felmondott, hanem kirúgták. Ergo nincs már hatásköre, hogy olyasmit tudjon, ami nem tartozik egy tanár bácsira vagy magánnyomozóra. Nem hittem volna, de... maga tényleg bele akar folyni az ügybe? A rendőrség háta mögött? - mosolygom kételkedve képességeiben, de azért kíváncsivá tett. Bólintok is párat elgondolkodva azon megállapításán, hogy meg kell oldani az ügyet, mert a végén még égő fáklyákkal kezdenek kántálni az itteniek.
- Hát jó... De ha elkapják magát, ne várja, hogy kimentsem. Le is tagadom, hogy beszéltünk... - emelem el kezeim, majd fordulva egyet belépek a szobába. Nekem olyan természetes, hogy én sem kérek engedélyt és mástól sem várom el, ergo vagy bejön magától vagy kint ácsorog.
- Mivel más ügy miatt vagyok itt, így még én sem haladtam vele sokat, de rajta vagyok, bár az itteniek babonásságra megnehezíti a dolgom. - veszem el a laptopom melletti vastag, bőrborítású, pattentos, vastag jegyzet füzetem és odadobom neki. Az eddigi lezárt ügyek, külön össze vannak fogva, ügyenként, hogy át láthatóbb legyen, de így is lógtak kibelőle képek, külön kis cetlik, gondolatok, feltételezések, az új ügyről csupán néhány név, egy-két holttest képe és az üdülő neve. A "farkasos" ügyről pedig szintén néhány kikérdezett személy neve, az áldozat adatai és nagyjából ennyi. Nem hiszem, hogy sokra megy vele, de gondoltam megosztom vele az eddigi infókat. Nagy baj nem lehet belőle.
Amíg olvasgatta vagy kint ácsorgott - nekem édes mindegy - addig ledobtam a bőrdzsekim, s mivel, hogy ki már nem szándékszom menni, ráadásul esteledik, idebent kényelmesebb göncben is meg leszek, szóval átsétáltam a fürdőbe, hogy a farmert melegítőre, a csizmát pedig vastag zoknira cseréljem.
- Mexikóban nekem is volt egy hasonló ügyem. El is húzódott. Ott is egy misztikus lényre próbálták ráfogni, hogy embereket eszik. A körülmények miatt, s mert arra felé nem voltak túl közlékenyek az emberek, nem volt könnyű dolgunk. Mire meg hazaértem, Roman lecserélte az ajtó zárát. - nevettem el magam, visszagondolva, milyen cinkes volt szőke libust játszva feltörni a zárat. - De legalább a kiengesztelése jó volt mindkettőnknek... - tettem hozzá hajgumival a számban, miközben megpróbáltam összefogni kis gombócba, hogy ne zavarjanak majd munka közben a tincsek.
- Na és milyenek...? - pillantottam felé kíváncsian. - Mármint a gyerekek. Csak a facebookos képeiket látom, meg néha napján az arra élő, nyugdíjazott kollégáktól érdeklődöm. Apropó, hála neked, most már a kamerákon keresztül is, de az még se ugyanaz. - dobom le magam az ágy végébe, miután magamhoz veszem a laptopom.