The French adventure

Two girl and a man

2024. 01. 07. Párizs, Franciaország.

Katolikus hívők egész sora kígyózott a Párizsi Notre-Dame-Székesegyházhoz, hogy részt vegyenek az év első, vasárnapi miséjén, melyet a város közkedvelt papja, Calude Gabin atya mondott volna. Az atya, akit egész Párizs nagyon szeretett és tisztelt, akivel az emberek még a hétköznapokban is szívesen beszélgettek, akihez bármikor bátran lehetett fordulni. Elkötelezett, negyvenes pap volt és nagyon jó ember.
Már este volt, sötét, a hó pedig nagy pelyhekben esett, a talajt pedig vékony hóréteg fedte. A hívők fáztak ugyan, de rétegesen voltak öltözve, így nem viselte meg őket túlzottan a hideg. Az épület és környéke egész jól ki volt világítva, így az esti sötétség sem okozott túl nagy fejfájást az embereknek, ráadásul maga Cité-Sziget is szép fényekkel rendelkezett.
Valami viszont nyugtalanságra adott okot, amikor felnéztek a majdnem hetven méter magas épületre. Egyesek, mintha valamit mozgolódni láttak volna a tornyok között, így egyesek fürkészni is kezdték az épület szegleteit, majd valaki fel is kiáltott.
- OTT!
- Mi lehet az?
- Uram isten, csak nem öngyilkos akar lenni valaki? - találgatták, miközben az árnyékban, vízköpők között mozgó alakot szemlélték.
Az alak játszi könnyedséggel ugrott le az épület oldalán, kapaszkodott meg itt-ott és akrobatikázott az ormokon, egyre közelebb érve oda, ahol az emberi szem már könnyedén észlelte mi is lehet ő. Egy szörny.
- Egy gargouille! - kiáltotta valaki a rémség arcát látva. Beesett szemek, betonszínű arc, szürkés-ősz hosszú haj, hegyes fülek, hátrafelé nőtt szarvak, ormótlan homlok.
A férfi izmos teste betonra emlékeztetett, mintha valóban szobor lenne, viszont teljesen pucér volt. A furcsa az volt, hogy nemi szerve nem volt, vagy csak nem látszódott. Szoborhoz képest eléggé dinamikusan mozgott.
A hívők menekülni kezdtek, a gargouille viszont egy ember után ugrott, Gabin atya után. Mikor lábai földet értek, futni kezdett utána. Gyorsan, hamar beérve a papot. Utána ugrott és földre vitte. Hegyes, éles karmokban végződő ujjaival belekapott az atya torkába, a feltörő vér pedig az ő arcába is belespriccelt. Az atya hörögve, vért köhögve rángatózó haldoklásba kezdett, miközben a székesegyház környéke kezdett kiürülni.
A gargouille megragadta a pap csuháját és húzni kezdte egészen a Deportált vértanúk emlékművéhez, ahol magára hagyta.

2024. 01. 08. Légvonalban úton New York-ból Párizsba.

Julie és én már a repülőn voltunk. A napokban lebeszéltem Jennával, hogy Párizsban fogunk találkozni. Telefonban nem mondtam neki túl sokat, csak annyit, hogy magánügyben szeretnék vele találkozni. Megnyugtattam, hogy Roman jól van, semmi baja. A gyerekek is jól vannak és én is. Jól meg is vagyunk, kibékültünk, meg minden. Nem telefon téma volt, hogy a válás és házasság kérdését beszéljem meg vele, ki tudja, hogy reagálna rá, ezt személyesen kell. Úgyis rég jártam már Párizsban, szóval jót fog tenni újra megfordulni az orrhangú népség között.
A légiutas-kísérőtől rendeltem kávét és ennivalót. Kávét csak magamnak, ételt Julienak is, meg kólát.
Ha módomban állt volna, biztosan gyorsabb megoldást választok egy majd kilenc órás repülőút helyett, de sajnos a teleportációt még nem találták fel.
Tudtam, Julie nem örül, hogy felhagyok az izgalmas kis nyomozói élettel, de lássuk be, nem azért teszem, mert annyira ezt szeretném, hanem, mert ezt kell tennem, ha boldogan akarok élni Romannel. Ő is sokat változott, ő is próbál alkalmazkodni, nekem is kell. Ráadásul én is kezdtem érezni, hogy kiöregedtem kicsit már ebből az életformából, hiába voltam szellemileg még a toppon. Ahogy azt is éreztem utóbb Qadir mellett, hogy az idegeim sem a régiek és majdnem hazavágtam a nyomozást meggondolatlan megjegyzéseimmel.
Egyébként is, jó érzés volt az egyetemi karrieremre koncentrálnom, noha most sem nézték jó szemmel, hogy szabadsággal indítom az évet. Erről jó lenne leszoknom, mert a végén kirúgnak és nézhetek új egyetem után.
- Jártál már Párizsban? - kérdeztem Julietól, noha sejtettem, hogy nem. Szerintem nem járt még, de ki tudja. Lehet kisgyerekként egyszer volt. Ha nem, akkor majd most.
Nem kizárt, hogy el fog még velem a jövőben utazni más országokba. Szerettem utazni és talán Romannek sem lesz ellenére, ha néha nyaralunk majd más országokban. Mondjuk Amerikán belül is vannak szép helyek, ahová érdemes lesz elvinni. Na majd mellettem lesz alkalma világot járni.

Miközben mi erről valószínűleg semmit sem tudtunk, a francia média sorra hozta le a cikkeket és riportokat a vasárnap esti eseményekről. Az újságban még nem volt benne, de az internetes hírportálokon és a tévében igen.
"Életre kelt egy vízköpő a Notre-Dame-on, megölte a város közkedvelt papját."
"Gyilkosság Citén, egy gargouille elvágta Gabin tiszteletes torkát."
"Horror a vasárnapi misén, gyilkolt a vízköpő."
"Gargouille támadás a székesegyháznál, egy pap meghalt."
De nem ez volt az egyetlen cikk. Egy másik érdekes jelenség is volt Párizsban, Cité-sziget környékén.
"Dames blanches jelenségek Cité-szigeten. Vajon tényleg szellemek kísértenek a sziget körül?"
"Újra látták a fehér asszonyt - Blier Becker kis híján vízbe fulladt a támadás során."
"Szellem járta híd. Kísértetek riogatják a férfiakat Cité-környékén."

Zene ▲ Öltözet ▲ Helyszín

The French adventure

Two girl and a man

Valószínűleg túl kevés időt töltöttem Julieval, mert nem tudtam mekkora fába vágtam a fejszémet, amikor azt mondtam velem jöhet. Akkor még nem gondoltam bele mi is vár rám. Meg úgy alapvetően akkor még nem sejtettem mi is vár rám Párizsban és mik előzték meg a repülőgépre ülésemet.
Miközben ettünk, csak egy ártatlan kérdést tettem fel. Nagyjából már hallottam ezt-azt Elijahtól, hogy mik is történtek és ki is ő, meg hát mégis csak egy elmebeteg gyilkos akarta megölni, szóval...
Az, hogy azzal a valakivel volt Párizsban az kicsit lepett meg csak. Az jobban meglepett, vajon Romannek ez hogy nem tűnt fel? Elképesztő! Nem tudtam elhihetem, de azok után, amiket Ellie mesélt... Bólogattam és teljesen nyugodtan ettem a krumplimat, amikor Julie ismét kinyitotta a száját és "megzsarolt", hogy tartsam a szám. Ott félre nyeltem a krumplit és krahácsolni kezdtem.
Hogy én és Jenna? Oké, hogy piszkosul dögös nő volt és simán megdugtam volna még Svájcban is, de na! Hűséges típus vagyok! Na jó, oké, Siran, tudom, de ott megfogadtam, hogy mással nem. Ráadásul ott még az elején voltunk Romannel és tudtam, ő is biztos félre lép. Most meg már a vőlegényem is lett. Ráadásul... azért voltak gátlásaim. Azért csak nem feküdhetek le a jelenlegi feleségével! Milyen ember lennék akkor?
- Oké, persze, eszembe sem jutna beköpni. Meg lefeküdni se vele. Mármint Jennával.
Amilyen hülye féltékeny tud lenni Roman, még el is hinné...
Az azért vigyort csalt arcomra, hogy Julie milyen aranyosan próbált meg felnőttes lenni, és, ahogy majdnem felnőttnek nevezte magát, pedig csak tizenhárom éves. De egyébként tényleg eléggé érett tudott lenni, ami meg is lepett. Tudott ő komoly és felnőttes is lenni.
- Oké, részemről rendben. Kérdezz csak nyugodtan - feleltem neki gyanútlanul. Teljesen átlagos kérdésekkel indultunk, aztán jött a fekete leves, amitől kicsit zavarba is jöttem. Hát Roman mellett eléggé tájékozott kislány lehet...
- A barna és a szürke árnyalatait szeretem a legjobban és szerintem azok is állnak nekem a legjobban. De nincs kedvenc állatom. Nem vagyok túlzottan állat barát. Apádat kivéve - nevettem, mert lássuk be, igaza van. Néha tényleg tudott hülye állat módjára viselkedni. - Nem is tudom... talán a róka. Az még illik is hozzám.
A kedvenc harci stílusom... hú ez nehéz kérdés. Azt hiszem talán a kung-fu, amit a legjobban szeretek és a legtöbbet alkalmazom, ugyanakkor a kick-box is ilyen. Bár a kettő eléggé fedi egymást. Viszont nem tudok lemenni spárgába, bár igaz, nem is igazán próbálkoztam vele. Nem vagyok egy nagy jóga kedvelő.
Az almát meg héjastul eszem - feleltem a válaszokat, bár el nem tudtam képzelni miért érdekli le tudok-e menni spárgába, vagy, hogy hogy eszem az almát.
- Aludni általában az oldalamon szeretek, a kedvenc pózom meg... hú, bakker, nem tudom - vakargattam meg tarkóm kissé zavartan, mert nem voltam túl jártas a pózokban, főleg nem a meleg pózokban és szerintem annyira változatosan nem is csináltuk. - Hát... azt hiszem, amikor a kocsiban csináltuk, az nagyon tetszett. Elfeküdtem az ülésen, ő meg... - makorásztam. Életemben nem gondoltam volna, hogy egy kislánnyal fogok erről beszélgetni, főleg nem a nevelt lányommal. Te jó ég...
- Szerintem neki meg teljesen mindegy, csak felül legyen, jól lásson és keményen tudja csinálni - motyogtam kivörösödve és legszívesebben kiugrottam volna a gép ablakán.

Zene ▲ Öltözet ▲ Helyszín

The French adventure

Two girl and a man

Jót nevettem én is Julie kifakadásán. Hát nem gondoltam volna, hogy Roman annyira buta volt, hogy ilyet füllentsen, de hát na. Nem az eszéért szereti senki sem, szóval annyira mégse lepett meg. De hát ezt miért kellett vajon letagadni? Nem gondolnám, hogy a gyerekek pont mellette ne lennének tájékozottak, szóval... de biztos oka volt. Csak akkor is kitalálhatott volna jobb sztorit.
Az is igen csak meglepő volt, sőt, sokkal de sokkal kellemetlenebb, amikor kiderült, hogy Roman hazudott nekik a Jennával való viszonyomról is. Én nem emlékszem rá, hogy ő neki kellett volna egyszer is szétszednie engem és őt, főleg, hogy jóformán velünk sem volt, mert lecsukatta magát. Vagy csak olyan sokat ittam, hogy kiesett?
Ez annyiból nem jó, hogy nekem egyébként sincs olyan rossz viszonyom Jennával. Nem vagyunk puszi pajtik, de nem is vagyunk rosszban, még akkor sem, ha bele rángattam egy eszeveszett farkasos nyomozásba. Legalábbis én akkor nem láttam rajta, hogy neheztelne érte.
- Hát majd megoldom valahogy. Megkeresek valakit az NSA-tól, hogy nyúljanak bele a rendszerbe. Hivatalosan megszűnik a házasság, átírják az anyakönyvi adatokat, csak éppen Jenna nem fog róla tudni - vontam meg a vállaim.
- Ugyan, nem hiszem, hogy bármi is történne - legyintettem mosolyogva. - Nem hiszem, hogy kétszer egymás beletenyerelnék valami hülyeségbe - nevettem.

Franciaország; Párizs - A gép landolása után.

Szép libasorban kezdtek leszállni az emberek, ám az egyik utas gyanúsan mélyen aludt.
- Elnézést uram, de le kéne szállnia. A gép landolt - mondta a légiutas kísérő kisasszony, de a férfi figyelmen kívül hagyta. - Uram, kérem! Kelljen fel és szálljon le.
Épp mellettük haladtunk el, viszont a jelenet miatt meg kellett állnom. Igen csak rossz érzés kerített hatalmába.
- Bocsásson meg kisasszony - léptem oda az alvó férfihez, hogy megvizsgáljam. Valahogy nem lepett meg igazán, amit tapasztaltam. Az EKG-je biztosan vízmértékben lett volna, ha gépre kötik.
- Meghalt.
- Tessék? - kérdezte döbbenten a nő. - Meghalt?
- Nagyon is - feleltem és biztos voltam benne, hogy nem természetes halállal halt meg. - Az ajkait és a szemeit elnézve megmérgezték.
- Te jó ég! - nyögte. - Ön... orvos?
- Detektív - válaszoltam, ám hamarosan ketyegés csapta meg a fülemet, ami a férfi aktatáskájából jött.
Az ominózus csomag felé pillantottam, felemeltem és a fülemhez emeltem, de gyorsan le is tettem.
- Kifelé! Gyerünk! - tereltem gyorsan a kijárat felé Julie-t és az utaskísérő nőt is. - Tűnés a gép közeléből, mindenki, el innen! - integettem vadul, ahogy a légiutas kísérő nő is.
- Bomba van a gépen! - sikoltotta a nő.
Az emberek rohamosan menekültek, a gép pedig hatalmas tűz és fekete füst kíséretében robbant darabjaira.

Már meg sem lepődtem, hogy egy óra múlva a Police Nationale halljában ültünk. A rendőrség sorra hallgatta ki a repülőn utazó embereket, ahogy minket is fognak majd. Mondanom sem kell, a rendőrség lezárta a repteret és ki tudja hány napig lezárva is marad.
Őszintén reméltem, Roman nem követi a nemzetközi híreket, mert az életben nem fogom tudni kimagyarázni, hogy semmi közöm az egészhez.

Zene ▲ Öltözet ▲ Helyszín

The French adventure

Two girl and a man

Fogalmam sem volt, hogy lehetek annyira peches, hogy pont Jennával kell itt összefutnom. Ez alaposan megnehezíti majd azt, hogy miként beszélhetek a rendőröknek, hiszen a lány anyja és az apja jelenlegi felesége áll itt most és kér engem számon nem túl örömtelien.
Ilyen az én formám.
- Ááá, neked is szia. Ezer éve - nevettem zavartan. - Hát, ami azt illeti... de... - vallottam be nem túl lelkesen és boldogan. - Ahm... éppen egy halott pasast vizsgáltam a gépen, amikor a pasas táskája ketyegni kezdett. Gondolom nem sok minden maradt belőle, ha egyáltalán maradt belőle valami. A táska pont a hulla mellett robbant fel. Megmérgezték.
De az, hogy a táskája felrobbant, az azt jelenti, hogy a bombát New Yorkból hozta magával, tehát a New York-i reptéri ellenőrzés átengedte a bombával. De abban is biztos vagyok az a táska nem az övé volt, hanem valaki másé. Azé, aki megmérgezte, majd a táskát mellé tette, hogy a robbanásban a hulla és minden nyom megsemmisüljön. Ezért is indította el az időzítőt az a valaki, miután leszálltak az utasok. Legalábbis a 97%-uk- meséltem el neki kicsit bővebben, mint kérdezte, közben védekezőn magam elé emeltem a kezeim, ha esetleg tényleg pofán akarna vágni, amiért megint a nyakára hozom a bajt.
Figyeltem, amint Julie és Jenna beiktatnak egy kis közjátékot, majd ismét felém fordul.
- Hogy én? - kérdeztem döbbenten, mellkasomhoz kapva. - Tudom, hogy úgyse fogod elhinni, de az ég világon semmi közöm ehhez. Én egy áldozat vagyok - mentegetőztem, noha tudom, hogy a múltkori Svájci kaland után ezt elég nehéz elhinni. - Teljesen véletlenül keveredtem bele ebbe. Csak megláttam, amint a szöszi utaskísérő megpróbál felébreszteni egy hullát és... a többit már elmondtam.
Érdeklődve hallgattam kérdését és azt, hogy Juliet haza kéne küldeni, de voltak akadályok, amik megnehezítették. Például, hogy az egész reptért terrorcselekmény miatt lezárták ki tudja mennyi időre.
A terved jó, de van egy kis probléma. A repülőteret lezárták és valószínűleg napokig nem fog itt felszállni egy gép sem. Tehát Julie is és én is a nyakadon maradtunk. Illetve Párizs nyakán. Szóval, ha akarnám sem tudnám őt hazaküldeni. Viszont Julie-nak abban is igaza van, hogy ha még indulnia is gép, nem tudhatjuk felrobbantanák-e. Az is lehet, hogy terrorizmus áll a háttérben. Te is tudod, hogy mekkora migráns válság van és a közel kelet is egyre agresszívabb. Nem tudhatjuk mi áll a háttérben.
Viszont... amiért jöttem eredetileg... nos, szeretném, ha aláírnád a válást - mondtam, bár inkább motyogtam. - Vagyis... Roman megkérte a kezem és szeretnénk összeházasodni. De, addig nem lehet, amíg te a felesége vagy - vakartam meg zavartan a tarkóm, mert ez baromi kellemetlen és szinte hallottam, amint felháborodva nemet mondd rá. Bár lehet csalódni fogok. Kellemesen csalódni és igent mondd.

Zene ▲ Öltözet ▲ Helyszín

The French adventure

Two girl and a man

- Heh... tényleg? Nem is értem mire célzol - nevettem zavartan, mert valóban, tényleg ismerős szituáció, csak picit mások a körülmények. Még pár ilyen és lehet bevonják az utazási engedélyem, amikor legközelebb repülőre akarok ülni. Ki tudja, lehet többé útlevelet se adnak ki nekem...
De ez nem is volt akkor gond, a nagyobbik baj az volt, hogy kaptam a fejemre, amiért Julie-t magammal hoztam és máris az járt a fejében mikor és hogyan lehetne hazaküldeni. Nos. Sehogy, mert jelenleg a reptér le van zárva, így bizonytalan ideig biztosan marad.
- Hé, ácsi, mégis honnan tudtam volna, hogy mi vár ránk? - kérdeztem hitetlenkedve, de tekintete és megjegyzése árulkodó volt. Oké, jogos, minden alkalommal ez van, legutóbb is ez volt és azelőtt is, de akkor még jó ötletnek tűnt és akkor még nem gondoltam bele, hogy megint történhet valami.
- Nem volt az útlevelembe írva, hogy "maradj otthon, robbantani akarnak majd" - motyogtam zavartan.
Aztán persze közöltem vele az érkezésünk okát, ám a válasz nem volt kielégítő.
Persze az érvelése valahol jogos volt. Julie felé pillantottam és tekintetemmel óvatosan csendre intettem, hogy ezt bízza rám.
- Jó, oké, ezt megértem, de figyelj - emeltem fel kezeim. - Még ha ebben igazad is van... attól én még Romannel együtt tudok élni és tudjuk közösen nevelni a gyerekeket. Össze tudunk költözni és lehetünk egy család. Attól én még lehetek a másik apjuk. Most mit számít neked az a papír? Neked ez már nem lehet olyan fontos, mint nekünk lenne. Hiszen te úgyse velük élsz és már nem sok közöd van hozzájuk évek óta- mondtam, de a valóság az volt, hogy igenis tudtam, hogy miért fontos neki. És minden bizonnyal ő is tudta, hogy tudom, mert ismert és tudta, nem vagyok hülye ember. De ezt Julie előtt csak nem mondhatjuk ki nyíltan, mert idegrohamot kapna, vagy rosszabb.
Amíg házasok, addig jogában áll jogi lépéseket tenni a gyerekek ügyében. Ha úgy látja, pert indíthat a gyermekelhelyezés ügyében, vagy más egyéb ügyekben, ám ha a házasságot felbontják, már nem lesz könnyű dolga. Bizonyosan akkor is megteheti, de akkor már nehezebb dolga lesz, hiszen elválnak és a bíróság akkor minden bizonnyal nekünk fogja megítélni a gyerekeket. Szép és nagy lakásom van, jó keresetem van és Romannek sem olyan rossz, a gyerekek pedig minket szeretnek jobban, nem őt. Ha kicsit rendbe kapjuk magunkat és kiszellőztetek, meg eltüntetem a piás üvegeket, Roman meg a kábszert, akkor minta családnak fogunk tűnni. Egyetlen dologba köthetnének bele, hogy meleg pár vagyunk, de ma már az is teljesen elfogadott.
Most viszont ez neki még jó ütőkártya lehet.
A BMW igen csak meglepett, nagyon menő volt, noha én annyira nem szerettem. Sokszor meghibásodnak és a javításuk is baromi költséges. Abszolút nem megérős autó, csak mutatni jó. Én nem vettem volna meg, de ő tudja. Majd fizet.
- Nos, még nincs foglalt szállásunk, de majd intézek. Addig jól esne a vendéglátás. De, ha a te lelked attól nyugodtabb, akkor maradunk nálad - mondtam és Julie felé fordultam, hiszen közösen ültünk hátul. Sunyin elhúztam a szám és kacsintottam, hogy értsen belőle, hogy itt most vannak hátsó szándékok. És lényegében voltak is.
- De a veszély nálad is fennáll - jegyeztem meg, hogy ő is bármikor lehet áldozat. A múltkori kalandunkból kiindulva, ha Lance-ék nem olyan magabiztosak, akkor lelőtték volna a puskával. De nagyon elbízták magukat és ez volt Jenna szerencséje.
De ki tudja, lehet Julie végül úgy dönt elvágja a torkát az éjszaka... nem lennék meglepve.
- Hé! Ez nem faszság! - vágtam rá sértetten, már-már hisztisen. - Szerintem ez nem elhamarkodott és nem is ostobaság. Elvégre szeretjük egymást és már rengeteg megpróbáltatáson vagyunk túl. Sokat kibírt már a kapcsolatunk és ez csak még inkább erősebbé tenné és tartósabbá. Lehet neked ez hihetetlen, mert a te házasságod tönkre ment, de attól még nem kell a másik emberét és boldogságát is tönkre tenni! - vágtam oda neki morogva, talán a kelleténél ingerültebben, pedig lássuk be, ő nem tudhatta, hogy mi mit érzünk és mennyi mindent álltunk már ki. Kicsit el is szégyelltem magam.
Elég könnyen kaptam fel a vizet és beszéltem, illetve bunkóztam meggondolatlanul. Főleg az utóbbi időkben. Ezt már másokkal szemben is észrevettem.
- Én... bocsánat, ez nem volt szép tőlem, csak... ideges lettem. Ne haragudj... - motyogtam, hiszen lehet ezt tényleg nem érdemelte meg.
- Józan volt, igen - feleltem, pedig valójában ittas volt. Ittas volt, de a helyzethez képest józan. És később sem visszakozott, amikor tényleg nem volt ittas. - Már el is kezdtük tervezgetni az esküvőt...

Zene ▲ Öltözet ▲ Helyszín

The French adventure

Two girl and a man

Szókimondó szövegkörnyezet.
Biztos voltam benne, hogy átléptem egy határt Jennánál, mert szinte éreztem, amint a hangsúlya szöges baseballütőként csaptak képen. Lehet jobb lenne befognom, mielőtt letépi a farkam és a seggembe tolja. Na nem mintha megijesztett volna, egyszerűen csak el akartam kerülni a balhét.
- Eggyel sem - feleltem kérdésére. - De lehet neked se kellett volna, mert te is csak leléptél mellőlük - tettem hozzá diszkréten, hogy azért tudja, ő sem olyan jó anya, mint, amilyen jó apa lennék én. Én pont azért nem csináltam gyereket soha, mert tudtam, nem való ahhoz az életvitelhez, amit én éltem és nem akartam félárvákat magam mögött hagyni, vagy kockáztatni, hogy egy terrorista, vagy egy maffiózó megölje őket.
- Önhibámon kívül! - tettem hozzá ahhoz a veszélybe sodráshoz. - De igyekszem nem bajba keveredni. Csak a baj nem veszi ezt figyelembe...
A kocsiba ültünk és elindultunk Jenna címére, ám a megjegyzésem megállásra késztette. Hát tehetek én róla, hogy ennyire érzékeny lélek? Nade hogy seggdugasz? Kérlek...
- Na, mintha te annyira törted volna magad, te feleségek gyöngye! - háborogtam és még kiabáltam is. - Ott volt a kurva igazolványod, felmutathattad volna a hadnagynak, hogy elengedjék, de te sem tettél semmit! Ha megtetted volna, semmi sem történt volna, hanem velünk maradhatott volna, de te a kisujjad sem mozdítottad. És még te hányod a szememre, hogy milyen ember vagyok. Valld be, hogy még élvezted is a helyzetet, hogy jót röhöghetsz a markodva, hogy beszopta. Tudod mi a te bajod? Hogy egy beképzelt kurva vagy, aki minden gyerek után eltűnt a picsába és kefélt jobbra-balra, aztán, amikor a képedbe mondják az igazat, te vagy felháborodva. Nem tudtál normális családi életet élni és másokat büntetsz érte, mert te még feleségnek és anyának is semmirevaló voltál. És te vetsz rám keresztet? Te neked kellett volna közbe lépned még ott a hotelban. Ha nem hagyod elvinni, semmi sem történt volna. De neked fontosabb volt, hogy röhöghess, hogy a saját levében főljön. Téged idézlek, te beszéltél így!
Telefonálhattál is volna, neked könnyebb lett volna, mint nekem. Semmit sem tettél.
Lehet, hogy Roman egy elkúrt drogos, de több érzés és jó szándék van benne, mint, ami beléd szorult. Ő nem hagyott volna cserben se engem, se téged. De téged csak a "jó indulat" vezérelt. Vagy csak szimplán azért nem segítettél rajta, hogy ne tudja meg, hogy FBI-os vagy? Mert gondolom ő ezt nem tudja. Hát gratulálok anyukám, ez a te lelkiismereteden is szárad, nem csak az enyémen.
A helyedben befognám és átértékelném az életemet.
Miután kellően kiugattam magam és sikerült lenyugtatnom magam és ő is lenyugtatta magát jött egy második kérdés.
- Észak-Olaszországban. Az Alpokban, a Dolomitoknál.

Lehet kicsit elvetettem a sulykot, de sose voltam az a fajta, aki vissza tudja fogni magát. Ideig-óráig, aztán nálam is robbant a bomba. Nem voltam sem türelmes, sem visszafogott, sőt, ha úgy adódott törtem-zúzta, Jenna már ismert.
Nem voltam finom úriember. Legalábbis nem mindig.
Mikor megérkeztünk előre engedtem őket, de én még maradtam kicsit a hidegben kinn, hogy elszívjak egy cigit. Aztán egy másikat és egy másikat, majd dühösen csaptam egy villanyoszlopba, de nem akkorát, hogy kárt tegyek a kezemben. Ha Julie esetleg velem maradt, akkor ezt nem tettem meg. Előtte visszafogtam magam, csak cigiztem.
Éreztem, hogy rossz ötlet volt ide jönni, hogy ezt kurvára be fogom még szopni. Nem kellett volna személyesen idejönni, mert, amióta csak leszállt a repülő sorra ömlik a szar a nyakamba és ki tudja hol a vége. Éreztem Jenna ezt nem fogja egy könnyen benyelni ott fog szívatni, ahol csak tud.
Végig hallgattam Jenna monológját, de a felét nem értettem. Nem fogtam fel, teljesen más felé jártak a gondolataim. Figyeltem, amint Julie távozik a gyerekszobába, majd Jenna felé fordultam.
- Te sem vagy épp báró nő - vágtam vissza és még intettem is felé, de a következő kérdése miatt a levegőben is maradt a kezem. - Szobor mi? - kérdeztem értetlenül, hiszen erről én semmit sem tudtam. Nem követtem a francia híreket.
Jenna, halott férfi, felrobbantott repülő és még egy szörny is. Pont ez nem hiányzott. Ez most pont nem kellett nekem. Miért pont most? Tényleg olyan, mintha valaki ülne egy szobában és gombokat nyomogatna, hogy mindig akkor történjen valami, amikor ott vagyok.
Istennek nincs valami jó humora.
- Ne is mondd el! - emeltem fel tenyereim. - Már visszavonultam, nem akarok tudni róla. Csak menjen el ez az időszak, hogy vissza tudjak menni a fenébe New Yorkba és el tudjam felejteni, hogy valaha is itt jártam. Ennyi. Nem kérek mást. Nem akarok tudni róla és nyomozni sem akarok, csak legyen nyugalmam, ennyi.

Zene ▲ Öltözet ▲ Helyszín

The French adventure

Two girl and a man

Az autóban rendezett vitát igyekeztem rövidre zárni, így hagytam, hogy övé legyen az utolsó szó, nem is erőltettem a visszavágásokat, mert attól tartottam magam alatt vágom a fát. És a családom alatt. Pontosabban az új családom alatt, azaz Roman és a gyerekek alatt. Azt pedig nem akartam és nekem sem volt kellemes érzés vele veszekedni, így inkább befogtam és nem erőltettem tovább a saját szövegemet.
Miután kitomboltam magam és elszívtam a cigiket besétáltam a házba, ahol rövid csipkelődés után megkaptam a magamét. Lélekben ökölbe szorítottam a kezeim, de a fizikai testem nem, ellenben enyhén lehajtottam a fejem. A kis szemét picsa. Pontosan tudta mit kell mondania, hogy elérje, amit szeretne.
Nem akartam megszegni a Romannek tett ígéretem, de ha most elmondom neki, hogy márpedig tényleg visszavonultam, mert a vőlegényem ezt a feltételt szabta... akkor igazat adok neki, hogy papucs vagyok. Pedig még ha igaza is van, nem tartottam magamat annak. Túlságosan büszke voltam, hogy ezt elismerjem, így kénytelen voltam rábólintani neki. Már csak a papírok miatt is. Hogy miért nem lőtték őt le Lanceék. Most nem fájna a fejem miatta.
Tényleg egy rettenetesen peches ember voltam...
- Rendben. Legyen így. Segítek neked a nyomozásban, mondd el miről van szó - sóhajtottam és leültem. Igyekeztem úgy tenni, mintha a visszavonulással csak füllentettem volna neki, hogy csak kényelmesen nyaralhassak itt és ne kelljen megint mozgalmas napok elé néznem.
Úgy tettem, mintha csak nem akartam volna a kényelmet feladni...
De tagadni sem tagadhattam volna, hogy valóban szerettem az ilyen ügyeket. Tényleg szerettem ezeket a kalandos, néha már-már horrorisztikus, misztikus bűneseteket. De akkor is valahol rossz érzés volt nekem, hogy épp most bólintottam rá valamire, amivel megszegem a Romannek tett ígéretem.
Szó mi szó, az ügy elég érdekes volt, nem is tudtam hirtelen hová tenni. Egy élő vízköpő és egy halott pap... nameg a többi furcsaság.
- Tudod... semmit sem értettem ebből - sóhajtottam. - Vagyis értettem, csak... semmi értelme. Minek ekkora hűhó egy pap meggyilkolásához? Ennél még a vérfarkas sztori is normálisabb volt. Miért nem lehetett azt a papot egyszerűen lelőni, vagy valami... És milyen női szellemek? Ezekről még életemben nem hallottam, pedig ezerféle hülyeséggel találkoztam már életem során. Mondd, mibe keveredtél már megint? - vontam fel a szemöldököm, mert bizony most ő tenyerelt bele ebbe a hülyeségbe. Amikor ez történt én még a repülőgépen sem voltam.
Egyébként pedig nem hazudtam. Volt már dolgom farkasemberekkel, inka szellemekkel, zombikkal, vámpírokkal, meg minden, de ilyesmikről most hallok először. Persze sose késő újat tanulni.
- Látom már a jövőmet. Író leszek. Hallod, ha én megírom ezekből a sztorikból a kalandregényeim úgy fogok élni, mint Stephen King, vagy Dan Brown - nevettem.

Zene ▲ Öltözet ▲ Helyszín