A jól érzékelhető káosz ellenére melyet a családom alkotott a háttérben, én mindig azon voltam, hogy tőlük függetlenül manőverezzek az életemben. Màr egészen korán megmutatták mennyire nem egészséges az ő felfogásukat és elveiket követni. Lehettem volna Benedict árnyéka, hogy az ujjamat se kelljen mozdítani, csak élvezni azokat az előnyöket melyet a Hughes név egy részben takar. Ülhettem volna vele az irodába. Még jobb, talán be se kellett volna mennem, hiszen nem viselné el azt, ha ott legyeskedek körülötte és még a végén magyarázkodnia kellene a közöttünk lévő kötelék miatt. Egyszerűen csak húzódjak meg a háttérben és kész. Ne szóljak, ne alkossak véleményt és kövessem őt vakon. Ennek viszont már korábban sem láttam értelmét és soha nem is fogom. Több akartam lenni, mint a családom lábtörlője és a mostani eset bebizonyította, hogy milyen jól döntöttem. Most fülemet-farkamat behúzva várhatnám amíg az ügyvédi csapat kihúzza a hátsómat a gondból és megment a börtöntől. Sajnálatot kellene éreznem irántuk? Talán. A mi kötelékünk azonban sosem volt ilyen idilli amely empátiát vagy szeretetet tartalmazott volna. Fordított esetben apám az első sorból követelné, hogy megkapjam méltó büntetésemet csakhogy ingyen reklámot csináljon a cégének. Tanulópénz ez nekik amelyből remélhetőleg okulnak, de van egy sejtésem, hogy ez nem fog megtörténni. Elegendő arroganciával rendelkezik ahhoz mindkettő, hogy ne vegyék észre a hibáikat. Ebben az esetben pedig nem az én gondom lesz, csak addig amíg le nem záródik ez az egész lakás-mizéria. Utána ha kell még nevet is változtatok csakhogy ne kössön hozzájuk az égvilágon semmi.
A kocsiban ülve nyugodtabbnak érzem magamat. Eloise felajánlása nagylelkű és számomra most többet jelent bárminél. A motel se okozott volna gondot, de annyi rémtörténetet osztott meg róla, hogy igazából a végére azt is biztonságosabbnak éreztem, ha kint alszok a parkban egy padon. A szállodákat most kihagytam volna a helyzetem bizonytalanságában, mert a gatyám is ráment volna. Nem dekkolhatok ott egy vagy két hétig. És bizonyára sok más lehetőség is akadt volna számomra, de őszinte megvallva a gondolataim annyira szerteágazóak voltak a munkával karöltve, hogy kiválasztottam egy kedvező és gyorsan kivitelezhető megoldást ami belefér a keretbe és egy gondot ezzel máris letudtam. Ettől még rendkívül jól esik Els kedvessége amely megléte miatt azon leszek, hogy törlesszem és megháláljam ezt. Egynek kezdetben elmegy az, hogy kisegítem őt az egész Doug által hagyott kacifántos sztoriból.
- Egyszerre ad és elvesz. – ejtem ki ezeket a szavakat továbbra is az utat figyelve amikor a munkájáról kezdünk el beszélgetni. – De hálás hivatás amit teszel, még ha sokszor másképpen is érzed. Azok az ajándékok meg csak egy a sok bizonyíték közül ami ezt erősíti. – pillantok felé egy másodpercre. A mi ajándékaink abban fognak kimerülni, hogy az emberek mennyire kreatívan tudják majd az anyánkat szidni. Rosszabb eset, ha az ügyfelünk lesz aki a fejünkhöz vágja ennek egyik verzióját. Ha valami, hát az érdekelt a legkevésbé, hogy ki kedvel vagy ki nem. Jobban izgat a munkám iránt érzett megbecsülés, mint az, hogy kiből vált ki allergiás reakciót a személyiségem. Egyikkel legalább megyek valamire.
Az irodába érve az út számomra nem eltéveszthető, így könnyedén tudom elkísérni Eloiset is. Leon már számít ránk és amint megérkezik nem is húzzuk tovább egymás idejét felesleges sallangokkal. Bele sem tudok gondolni mit érezhet Eloise Doug elvesztését illetően, csak a felszínt ismerhetem: amiket józan ésszel gondolok vagy amit tőle hallok. Most pedig újra elő kell szednie ezeket az érzéseket, hogy végleg lezárhassa őket.  
Az ügyvéd időt kér, mi pedig újra kettesben maradunk. Egy pillanatra az irodán kívülre siklik tekintetem, hogy végigkövessem a férfi gyors iramú távozását, majd vissza Eloisera, ami után egy plusz információval gazdagítom őt.
- Rád vonatkozik, ezt jól tudod. – bólintok egyet megerősítően. – És igazad van, a lemondani szó itt ebben a kontextusban helytelen, viszont dönthetsz úgy, hogy visszautasítod amit Doug rád hagyott. – vezetem fel. – Ebben az esetben a döntésed úgy értelmezhető, hogy semmit sem kérsz a leírtakból, így ezt követően a következő örökösre száll. Már ha van ilyen. Természetesen ő is dönthet hasonlóan, viszont ebbe ne menjünk bele, mert az már téged nem érint. – foglalom össze. Hozzátehetném azt, hogy a Doug és Tate által hagyott szerződés egyáltalán nem biztat, viszont nekem az a szerepem, hogy a tényeket sorakoztassam fel bemutatva ezzel mindkét oldalt. Nem befolyásolhatom a saját véleményemmel Eloise döntését. Annyit tudok, hogy Tate neve sosem járt együtt a tisztességgel, de azt vallják az emberek változnak és talán már nem az a meggondolatlan kölyök, akit én ismertem. Ettől még fenntartom magamban a kételkedés jogát, bár kétlem, hogy Doug pont ennek a közös ügynek az igazgatását hagyta volna Eloisera.
- Nem tudhatjuk mit tartalmaz a végrendelet, de szerettem volna, hogy ismerd a lehetőségeidet. – teszek ennyit még hozzá mellékesen mielőtt Leon visszatérne hozzánk. Ezután úgyis inkább az idősebb férfi lesz a beszélgetés előre mozdítója.
- Elnézést a várakoztatásért. – csukja be maga mögött az ajtót, majd megkerüli az asztalt, hogy újra elfoglalhassa korábbi helyét. – Megtudtam, ami eddig nem volt tiszta, szóval ha készen áll Ms. Brown, akkor kezdhetünk is. – Eloise felé pillant, majd ha megkapja a megerősítést, akkor kötelességének megfelelően olvassa fel mit tartalmaz a dokumentum. Leon elmondása szerint kiderül, hogy Doug nevén van az autó amelyet ezúttal Eloise kap, továbbá pedig egy lakás Brooklynban és egy helyszínileg ugyanott kibérelt raktár is. A vállalkozásáról nem esik szó, a raktár és a lakás miatt viszont némi érdeklődés jelenik meg arcomon. Az már más kérdés, hogy ezeknek létezéséről mennyire van tudatában Eloise.    

Már egy jó ideje hozzászoktam ahhoz, hogy egyedül élek, így nem mondom azt, hogy nem lesz fura amikor ez mostantól megváltozik. Valakihez alkalmazkodni akinek ugyanúgy megvannak a maga szokásai akárcsak nekem és könnyen lehet, hogy azokból néhány nem fogja kellemes módon cirógatni Eloise türelmét. Nem mintha a munkánk megengedné azt, hogy sok időt töltsünk a lakásban, de remélem az az összezárt pár óra alatt nem fogunk egymás idegeire menni. Vagyis csak az én részemről fenyeget ez a veszély, mert Els nem az a csaj akihez ne lehetne alkalmazkodni. Egyszerűen csak vannak gyökér dolgaim, de majd úgy csináljuk, hogy az mindkettőnknek jó legyen.
- Már most jól hangzik. – biztatom egy mosollyal az arcomon, de így is gondolom. A kötött hétköznapjaim közé kellemes lesz beiktatni egy kis kikapcsolódást is. Nem számít, hogy közben bútorokat kell cipelni vagy éppen az egész lakást átrendezni, mert ez inkább fizikálisan fog fárasztó lenni mint szellemileg. Az meg már önmagában nagy változás lesz. Közben pedig az sem elengedhető indok, hogy több időt töltök Eloissal és így bepótolhatjuk azt ami eddig kimaradt. Tagadhatatlan, hogy némi bűntudat keveredik bennem amiért ennyire a háttérbe szorítottam az ismeretségünket. A munka egy kifogásnak elmegy, de nem foghatok mindent csak erre. Nekem és a meghozott döntéseimnek is nagy szerepük volt abban, hogy mikor felmerül Doug neve vagy Tate szerepe az életükben, akkor körbe-körbe keringő kérdőjelek sorakoznak a fejem felett. Ilyen távlatból csak felszínes véleményt tudok alkotni a férjéről, aki se nem volt ellenszenves, de olyan sem akivel néhanapján leültünk volna egy sörözni, hogy kibeszéljük panaszainkat. Eloisenek viszont fontos volt – vagyis ezt bizonygatja -, épp ezért én sem zárkózom el attól, hogy így utólag az ő nézőpontján keresztül ismerjem meg őt és a házassága részleteit. Természetesen csak addig és csakis annyi részletet amennyit maga Els kíván megosztani velem.  
Bírom benne ezt a segítőkész hajlamot, amit annyira ösztönösen ad, mint én sosem. Én sem vagyok tapló, segítek ahol tudok vagy kell, de bennem előtte megkérdőjeleződik a szándék. Nem mindenkinél, de a legtöbb esetben.  
- Ha szükségem lesz rá mindenképp élek vele. – hála bújik meg válaszomban és valóban elgondolkoztat az ajánlata. Nem ártana majd új ügyfeleket toborozni ahhoz, hogy ne csússzak le azon az Éhezők viadala féle ranglétráról mely a jövőm felé vezető utat szimbolizálja. Egyelőre viszont lekötnek Baker ügyei amikkel jócskán ellát minket csakhogy ne legyen az unalmas percünk sem. Nem mintha bánnám, mert csak úgy gyakorolhatunk, ha produktívak vagyunk.
Figyelmesen követem Eloise véleményét a munkájáról és még egy sajnálatból származó grimasz is megjelenik emiatt a képemen. Ha a döntéseinkkel szemben az emberi élet a tét, akkor az sosem egyszerű.  
- Ez törvényszerű. Sajnálatos módon a negatívabb eseményekre tisztábban emlékszünk vissza. Ez ellen sokat nem tehetünk. – tanácstalanul és röviden vállat vonok. – Próbálj meg néha a sikerre is koncentrálni. Elhiheted sokan hálásak azért, hogy te voltál akkor a vonal túlsó végén. – folytatom elgondolkozva. Én az lennék. Ha életem egyik legrosszabb pillanatával néznék szembe akkor képtelen lennék a nyugalomra. Talán rosszabbat művelnék, mint amilyen helyzetbe kerültem, hisz magam akarnék olyat megoldani amihez nem értek. Így számomra Eloise maga lenne a józan ész amikor az enyém többé már nem kíván együttműködni. Remélhetőleg idővel ő maga is többet gondol a pozitív változókra.
Hümmögök egyet elmerengően amikor Dougról mesél meg a körülményeikről. Feltehetném a kérdést miért lehetett ez vagy alkothatnék magamban teóriákat róla, de nem teszem. Valamikor tényleg csak így hozza az élet és kész.
- Elfogadható indok. – adom meg magamat és csak reménykedem benne, hogy Eloise idővel elmondja, ha valamilyen rés a történetben nem került kitöltésre.  
Leon Thomasról hallottam már egyet s mást amióta itt vagyok, de még nem dolgoztunk együtt. Stowell egy időre kisajátított, de Baker tett róla, hogy ne maradjon ez sokáig így. Remélem a közeljövőben több ügyvéddel is lesz lehetőségem együttműködni.
Csendben maradok a bemutatkozásuk és az ittlétünk okának felvezetése közben. Helyeslő bólogatásokon kívül amúgy sem tudnék többet hozzáfűzni mint amivel Leon is tisztában van és amit már Eloisenak is elmondtam korábban.  
Az ügyvéd a lezárt borítékra koncentrál elsődlegesen és ezzel kapcsolatban is szólal fel.
- A végrendeletet átnézném, ha szabad. – a kezét nyújtja felé. – Amit pedig felvázolt korábban abból csak akkor lehet problémánk, hogyha aláírt bármilyen dokumentumot a férje vállalkozásával kapcsolatban. Amennyiben nem történt ilyen és a végrendelet sem tartalmazza, hogy ezek a jogok magát illetik, akkor az üzlettársa kerül felkeresésre. – foglalja össze, majd felbontja a borítékot, hogy átnézze a benne lévő iratokat. Én eközben egy biztató félmosolyt küldök Eloise felé.  
Leon homlokán elmélyülnek a ráncok, majd sóhajtva egyet pillant fel a nőre.
- A végrendelet hivatalos és van is feltüntetve egy ügyvéd. Engedelmükkel intéznék felé egy hívást a folytatás előtt. – azzal előveszi a telefonját és tárcsázni kezdi a kikeresett telefonszámot miközben elhagyja az irodát. Én ezt a pillanatot kihasználva húzom közelebb székemet Elsiehez.  
- Bármi is áll benne még dönthetsz úgy, hogy lemondasz róla. – nyújtok egy kis reményt felé hátha segít az idegességén.    

Egy elrévedő pillanat erejéig eljátszom azzal a gondolattal milyen is lehetett volna egy olyan család környezetében nevelkedni, mint amilyenről most Ells mesél nekem. Ahol a törődés nem valami mítosz amivel a Hughes féléket ijesztgetik a sikereik felé vezető úton, hanem egy természetes emberi tulajdonság. Egy olyan család ami összetart és nem csak akkor ha erre zsarolás készteti és amely szeretetből építkezik. Jó lett volna akkoriban egy ilyen tapasztalat. Talán mára én magam sem lennék ennyire elidegenedve attól, hogy odafigyeljek a lelki vívódásaimra amikor már azok nem győznek figyelmeztetni. Ezért is mosolyogtat meg és tartja felszínen figyelmemet Eloise feltételeinek listája, mert talán egy ideális világban én nekem is lesz lehetőségem megválni a családomhoz fűződő kötelékektől. Eddig is megtettem mindent ennek érdekében, de mint ahogyan a jelenlegi helyzetem is jól mutatja, ez nem ennyire egyszerű. Valami ugyanis akaratomon kívül mindig visszahúz. Egy el nem vágott szál ami épp elég erős ahhoz, hogy emlékeztessen arra kikhez tartozom, még ha naiv módon tagadni is próbálom ennek tényét.  
- Már ennyi is elég és biztosabban indulok neki az egésznek. – vallom be amint felsorakoztatja mivel tudna segíteni. Azt már csak magamban teszem hozzá, hogy szaván is fogom őt emiatt. Talán nem mozgok otthonosan a játékok világában, viszont nem rettenek vissza attól, hogy valami újat tanuljak.  
Eloise olykor rendelkezik egyfajta ártatlan felfogással, ami időnként megmutatkozik egy-egy pillantásában vagy a szavaiban. Az én arcom is derűs gesztust mutat amikor egyből rábólint origami ötletemre és már helyet is talál neki az új otthonában. Bennem ez sosem volt meg, hogy lelkesen szemléljem a dolgokat, de talán így a legjobb, hisz egy idő után ezt is magam ellen fordítottam volna. Eloise velem ellentétben olyan hangulatba ringat a tervezésével amitől elhiszem, hogy később jobb is lehet minden, csak hinni kell a benne.
- Szerencsére. Az unalom épp nem tartozik a kedvenc időtöltéseim közé. – jegyzem meg, mert nem zavar hogyha ily módon lekötöm magamat. Addig se a munka jár a fejemben és még segítek is közben. Ez bárhonnan is nézem egy nyertes szituáció.
Szavaira egyetértően bólintok egyet hisz én is ebben a végkifejletben reménykedem. Azért lelkiekben felkészítem magamat arra, hogy ne a kapott hírek miatt zsörtölődjek, hanem a megoldásra koncentráljak. Azzal jobban járunk mindketten.
Próbálom elvenni a moteles problémák nyomorúságos élét, majd Ells megjegyzésére rászegezem mutatóujjamat, mintha ezzel akarnám jelezni, hogy ez nem is annyira rossz ötlet. Szerencsétlenségemre a morális értékeim még mindig elég jelentőségteljesek számomra ahhoz, hogy foglalkozzak azzal ki valóban bűnös és ki nem. Stowell szerint ez a későbbiekben kevésbé fog érdekelni. Egyelőre erősen kételkedem ebben.  
- Ne becsüld le ennyire az ebben nyújtott részedet! – a fejemet ingatom. – Sokat számít, hogy ott vagy nekik és nyugalomra készteted őket amíg a segítség meg nem érkezik, még ha fizikálisan utána nem is vagy jelen. – adom tudtára gondolataimat. – A várakozás ilyen helyzetben baromi idegőrlő lehet, ha fejben is egyedül van az ember. Ki tudja mennyi meggondolatlan döntést előztél meg, ami rosszabb végkifejlethez vezetett volna. – közelítem meg egy más nézőpontból a munkáját. Igenis kijár neki is az az oroszlánrész!  A kocsiban Doug felé terelődik a téma, aki nem csak Eloiseban, de bennem is sok kérdést hagyott hátra. Feltételezése kezdetben csak egy rövid fejrázásra késztet.
- Valójában nem lenne releváns mennyire ismertem őt személyesen. Úgysem támaszkodhatok ezekre az információkra, csakis a lapon szereplő tényekre. – összegezve: lehetsz te bármennyire is jámbor lélek, ha elszúrtad és annak írásos nyoma van, akkor mindenki tesz magasról a személyiségedre. Persze, érzelmi ráhatásként ki lehet játszani ezt a kártyát, de nem ez az elsődleges. – Csak úgy felmerült bennem, hogy mennyire idegen volt számomra még a kettőnk ismeretsége mellett is. Fura, ennyi az egész. – vonom meg röviden vállamat. – Talán csak szimplán a közös érdeklődés hiánya tehet róla. – magyarázom ki ennyivel. Ha többlet tartalma is van ennek arról csak Doug tudhatott, én meg Eloiset nem faggatnám olyanról amit önmagától amúgy sem kívánna megosztani velem.  
- Ez legyen most a legutolsó gondunk. – értem itt arra amikor felhozza az egész költségét, majd elgondolkozó fintort vàgok. – Attól függ Leon hogyan jár el. Belőhetem így neked a fél óra és napok közötti időtartamra. – mosolygok rá. – De nem hagylak magadra, ha ez számít valamit. – pillantok felé mielőtt elhagynánk a liftet, én pedig Eloiset a megfelelő iroda felé terelem. Jeleztem Leonnak érkezésünket így az ajtaján tett kopogás után egyből be is invitál.
- Preston, üdv! Fáradjanak beljebb. – kezével a székek irányába mutat, aztán egyből Eloisera néz. – Leon Thomas vagyok, de gondolom a fiatalember már látatlanban is bemutatott önnek. – a kezét nyújtja a lány felé bemutatkozásképp, aztán helyet foglal miután mi is. – Preston nagyjából összefoglalta mi lenne a probléma, de örülnék, ha többet hallanék magától is. – tekintete Eloise vonására koncentrál, majd egy pillanatra ràm vetül. – Apropó Hughes, ha már kéznél vagy holnap be is segíthetsz egy ügyben nekem. Bakert is majd értesítem róla. – teszi hozzá mellékesen.
- Persze, bármiben. – bólintok beleegyezően, de ezt követően elhallgatok, hogy ne akadályozzam Leon és Eloise beszélgetését.      

Csendben és töretlen figyelemmel hallgatom Eloise szavait és közben elraktározom magamnak az ínségesebb időkre. Ha szóba kerül, az esetben sokszor hangoztatom, hogy a szüleim passzivitása az irányomba csak megerősítette a jellememet. Ha nincs kire számítanod akkor magadban keresed a támaszt. És hiába volt ott Deb néni mint a támogató fél a családban, de ő Londonba maradt, míg mi új életet kezdtünk New Yorkba. Eleinte naponta váltottunk hívásokat és órákat beszéltünk át. Aztán ezek heti három alkalomra csökkentek le, majd a hétvégékre, míg nem átálltunk arra, hogy hébe-hóba kerestük egymást. Megértettem őt is. Kayla és Brady itt voltak és Debnek sosem kellett egy harmadik gyerek, akit pátyolgathat. Attól még jól esett, hogy legalább figyelt rám. A suliban sem én voltam a népszerű és csak két gyerekkel jöttem ki igazán jól: Arthur és Scott. Arthur oda volt a robotokért, Scott meg azért, hogy Artie vérét szívja. A többieknek én voltam a fura srác aki hol törött karral, hol törött lábbal érkezett be. Elmagyarázni nekik, hogy a Hughes gyereknek volt egy kis feltűnési viszketegsége és csak akkor figyeltek fel rá, ha a balhét művelte pedig ismételten nem olyan volt, ami népszerűvé tesz. Ezeket leszámítva jól elvoltam a két kölyökkel és a mai napig olykor összefutunk. Scott mára biztonsági őr lett a bíróságon, Artie pedig egy műszaki boltban dolgozik és tágítja mindenki agyát aki egy percet is szán rá. Mellettük valakinek éreztem magamat, ahogyan most Ellie mellett is.  
- Megjegyzem. - erősítem meg biztatásom jeleként és még mosoly is kerekedik az arcomra. Apránként, de majd csak rájövök hogyan adjam tudtára, ha éppen kezd kicsúszni a lábaim alól a talaj.  
Szokták mondani, hogy a humorom a legrosszabb pillanatokban tör felszínre és inkább morbid, mint vicces. Ells valószínű már hozzászokott ehhez - már ha egyáltalán lehet - de ettől még nem rest a fejemet lehordani amikor túlzásokba esek.
- Azt tudom és úgy lesz! - felelem őt figyelve. Nem is érdemlem meg ezt a nagy mellettem történő kampányolást, de attól még örömömre szolgál.  
Jó eljátszani annak gondolatával, hogy egy egészen más név leple alatt kezdek új életet. És ha másik család is jár ehhez? Az már csak a bónusz. Főleg ha a Brown-famíliáról van szó. Érdeklődve hallgatom milyen feltételeket kell megugranom, de egyik pontja sem zavar. Annyira más attól, mint amit én megszoktam, habár Deb gyerekei hozták ezt a hangulatot.  
- A desszertért szökök vagy műszakot cserélek. Hogy hagyhatnám lógva Hectort? Ez nem is kérdés. - csóválom meg fejemet nem alkuképes kijelentésem miatt. Aztán ahogyan jön a többi, úgy a vigyorom sem marad többé mellékszereplője kettőnk beszélgetésének. - Jól hangzik! Azért remélem előtte gyakorolhatok veled, mert apád páros lábbal rúgna ki, ha a jelenlegi tudásommal jelennék meg előtte. - röhögöm el magamat, de ettől még igaz. Artie szerint vállalhatatlanul béna vagyok az ilyen játékokban és három próbálkozás után ő maga adta fel a dolgot. Azért egy tenisz mérkőzéssel ki tudnám egyenlíteni a hiányosságaimat. Ahhoz legalább értek is.
- A papírrepülő hajtogatás számít itt? - cukkolom őt, de ezt a szórakozott mosolyomból is észreveheti. - Megcsinálok én bármit, ha rám bízod. - nyugtatom meg, hisz nagyon szívesen segítenék az újrakezdésben. Főleg ha már így befogadott magához, mint egy kóbor macskát.  
- Tate nem keveri bele a dolgaiba a szüleit. Alexis valószínű kitekerné a nyakát. - kinézem belőle. - Nem mondom, hogy nem voltak sikeres dolgai vagy jó ötletei. Egyszerűen volt lehetőségem hallani azt is, amikor egy oltári nagy bukást próbált eladni valakinek, ezért kettős érzéseim vannak vele kapcsolatban. Jó a beszéde, ez a nagy mázlija neki. De majd adunk neki okot, hogy ne tudja magát kimagyarázni. - komolyodok most már el. Azonban erről tényleg csak később tudunk meg bármi biztosat. Az is lehet, hogy csak én festem most a falra az ördögöt és Tate ebben tisztességesen jàrt el.  
- Hogy van az a mondás? Nincs szivárvány eső nélkül? - jövök most egy sablon dumával. - Vagyis el kell viselni pár plusz órát ahhoz, hogy egyszer majd ott legyek ahol szeretnék. - vonok vállat. Mit bánom én, hogy dög fáradt vagyok? Ha másnap ebből hasznom származik akkor megéri.  
- Uhh..komoly. - fintorgok egyet. - De jobb esetben osztogathattam volna pár névjegykártyát, ha beüt a baj. - merengek el ezen. - Azért sok ökör van, meg kell vallani. Nem csinálnám a munkádat, bár piszkosul felnézek rád miatta. - lelkileg nem kevésbé lehet megterhelő neki ezeket a hívásokat hallgatni. Főleg ha az nem úgy végződik ahogyan kellene, mert ez is benne van a pakliban.  
Az irodához vezető úton Doug felől érdeklődöm. Rá kell jönnöm, hogy nagyon sokat nem tudok róla csak annyit amennyit időnként Ells megosztott velem. A házasságuk számomra több oldalról is tele van kérdőjelekkel, amikre tőle kapok egy-két választ. Nem éppen az a téma ami feldobja a hangulatot majd, de megteheti, hogy kikerüli a választ ha akarja. Ő viszont nem teszi. Szavaira eleinte csak egy hümmögéssel reagálok.
- Ne haragudj, hogy ezzel traktállak. Egyszerűen csak most jövök rá mennyire nem ismertem őt. Nem mintha kellett volna...de érted. - fújtatok egyet. - Ő mindig olyan távoli volt számomra még ha össze is futottunk. - vonom meg röviden a vállamat. Lehet nem bírta a képemet vagy mindketten úgy éreztük nem lenne közös témánk Ellien kívül. Akkor nem foglalkoztatott ez, most mégis egy pillanatra felszínre kúszik a gondolat. Nem mintha számítana most már vagy tudnék ezen változtatni.  
Az iroda előtt keresek egy üres helyet az autómmal, majd kiszállok és ajtót nyitok Ellienek. A hatalmas épület ablakaiból néhány emeleten itt-ott kiszűrődik a fény, köztük onnan is ahova mi tartunk majd.  
- Egy Leon nevű ügyvéddel fogunk találkozni. A gyakornokok szerint lehet vele normálisan beszélni és mi is azon leszünk. - a kis kártyámmal engedem be magunkat a lifthez, ahonnan màr àlmomból felriasztva is ismerős lenne az út.    

Nem vagyok ahhoz nagyon hozzászokva, hogy valaki az èn lelki zűrjeimmel foglalkozzon. Gyerekként sem érdekelte a környezetemet az, ha elhanyagolva éreztem magamat vagy éppen szegény kicsi Prestont bántja valami. Megdobtak valami drága kacattal amit éppen akkor trendinek hittek és ennyivel le is volt rendezve. Egy idő után meg nem is hiányzott és érdekelni sem érdekelt, ha nem kerültek szóba az érzéseim. Lejátszottam magamba őket aztán az élet ment tovább. Ellie törődése épp ezért ébreszt bennem egyszerre jó érzést meg egy olyat amit nem feltétlen tudok kezelni. Nem tudom a gondjaimat csak így mások nyakába varrni amikor nekik is van bőven ami fejtörést okozhat. Ellsnek ott volt Doug, a költözés. Miért is hiányzott volna neki az, ha én is a nyűgjeimmel fárasztom? Ennek ellenére megértem amit mond és jól is esik. Mintha egy gát próbálna összeroskadni bennem ami eddig elzárta a külvilágtól a sok nyomorult dolgot mellyel nem foglalkoztam. Apró bólintással fogadom a szavait ezzel is jelezve, hogy figyelek rá és értem is őt, csak nem tudom hogyan tegyek eleget a kérésének. Nem könnyű a munkám és a családom zűrjei sem. Ezek mellett pedig szinte naponta találok valamit ami az idegeimre megy. Ezekkel azért mégsem szaladhatok hozzá, hogy az én lelkemnek könnyebb legyen.  
- Nem ígérem, hogy menni fog, de majd próbálkozom. – halvány félmosollyal merengek el ezen, aztán az arcvonásaira koncentrálok, hogy tudja nem csak azért mondom, mert szeretnék túlesni a témán. Értem hogy működik ez a lelki adok-kapok, csak már a gyakorlatba kell átvinni, ami a nehezebb dolog lesz. Mint amikor van egy ügyed, de szilárd bizonyítékok nélkül nem mész vele semmire. Kell hogy ne tiporjanak földbe, az pedig csak akkor megy ha kikezdhetetlen vagy. Én ezzel a helyzettel csak az ügyig jutottam el, tovább semmiképp.
- Szintúgy Ells. – foglalom össze magamban az elhangzottakat. Nehogy úgy gondolja ő fordított esetben nem számíthat rám és ebben a kijelentésemben legalább teljesen biztos is vagyok.
Valamiért szórakoztatónak találom a motellel kapcsolatos ellenérzéseit, de a vigyoromat inkább jó mélyre elnyomom. – Jó, oké, meggyőztél. Maga a rémálom az egész. – adom meg magamat gyorsan mielőtt azt gondolná totál értetlen vagyok. – Csak hogy tudd, azért a fagyos lelkem köszöni szépen az aggodalmad. Még a végén egy újabb statisztika válna belőlem. – fintorgok a gondolatra. A motel talán nem a legjobb ötlet, de a leggyorsabbnak bizonyult gondolati szinten, ami hosszútávon segít. Abban a pillanatban csak az volt a lényeg, hogy ne a parkba kelljen aludnom. Márpedig egy ilyen ismertető után mellyel Ellie megajándékozott, még az is jobbnak hangzik. Lehet reggelre egy ruhám se lesz, de legalább nem balhézok az ágyatkákkal.
- Ilyen információáradattal gyorsan csődbe tudnád vinni a moteleket. Ha kellene egy ügyvéd miután kiszúrnak téged, én ismerek párat. – eddig jól elnyomott vigyorom most végre ott mutatkozik az arcomon. Nem mintha ilyen megtörténne. Én nem mondom senkinek, ő meg nem tart kiselőadást ebből. Kis halak vagyunk mi ahhoz, hogy bárkit is érdekeljen mit hordunk itt össze.  
- Ennyi lenne csak az ellenérved? – vonom fel szemöldökömet. – A nagy család nem zavar. Eddig egy ponttal vezet a Brown a többivel szemben. – jelentem ki mint egy sport kommentátor. – Van még valami? – nem mintha bármit tudna mondani ami nem kerekedne felül a Hughes névvel járó mizérián.  
Kell némi idő mire a felfogásom belekapaszkodik az elhangzott kérdésbe, de Ells nagyon segítőkész abban, hogy ez ne tartson sokáig.  
- Ez szuper..köszönöm! – hálásabb már nem is lehetnék. – De mindenben segítek és mihelyst valami zavar egyből szólsz, megbeszéltük? – a kezemet nyújtom felé, hogy szóban köttessen meg a szerződés. – Nem fogok sokáig visszaélni a vendégszereteteddel, csak amíg megoldódnak a dolgok. – teszem még hozzá. Nem szándékozom most már örökké a nyakán maradni, de a korábbi szónoklata miatt holnap már a motelben sem.  
- Sosem volt az. Apám nem kevés összeggel fogta be a száját Tatenek, ő meg azzal a pénzzel próbálta eladni magát a nagyobb körökben. Hol összejött, hol nem. Meglepődnék, ha a Douggal kötött szerződése hiteles lenne, de mint mondtam, mélyebben beleássuk majd magunkat. Nem akarom már most a frászt hozni rád, de azt sem, hogy ne legyél felkészületlen. – ez csak találgatás most ebben a kezdeti fázisban, mert 50-50 mindkét irányba. Remélhetőleg nekünk jobb lapokat tartogatnak.
A munkám kerül szóba az indulásunk közben, a kérdésére meg tiltakozásképp csóválom meg fejemet.  - Én aztán nem célozgatok semmire. Hova is gondolsz? – mosolyom nagyobb ívet ölt arcomon a folytatás előtt. – Ha jól teljesítek akkor igen. Nem mintha amúgy a te munkád egy leányálom lenne. Most már kíváncsivá tettél, hogy mégis miket hallasz te a motelekről? – érdeklődök. Persze ha nem beszélhet róla akkor nem erőltetem.
- Őt igen. Szerencsére. – csatolom be magamat és megvárom hogy ő is mielőtt útnak indulhatnánk. Ha ez az egész lakás dolog a nyakamba szakad akkor legrosszabb esetben egészen tágas a hátsó ülés. Igaz nem nekem.  
- Teljesen érthető. – komolyodok el. – De a költözéssel és azzal hogy ezekre a lezáratlan ügyekre pontot teszel segítesz majd magadon is.  
- Jól megvoltatok amúgy? – Ells sokat nem mesélt a házasságukról, én meg nem kerestem Doug társaságát. Nem én vagyok a barátság mintapéldánya, de szerintem ezzel Ellie is tisztában van.   

A fejemet ingatom Ellie ötletére többnyire a lehetetlen helyzetem miatt.
- Elhiheted, próbáltam mindent. Megkerülni őket, személyesen is felkeresni, de mindenhol falakba ütköztem. – vallom be. – Az a baj, hogy a szüleim sok befektetővel rendelkeztek és ez a szitu elég nagy port kavart. Ezért mondom, hogy az én problémám egyelőre nem az ő gondjuk. Várok egy hetet amíg a motelre szól a foglalásom, aztán újra lépek. – osztom meg vele terveimet. Engem sem boldogít a helyzet, hogy dobozokba kell rendeznem az életemet egy félreértés miatt, de hallom előre Stowell szavait: ha ebbe most belemegyünk akkor évek múlva is a nyomorult lakásod után futsz majd. Annyit meg nem ér az egész.  
És talán igaza is van. Az viszont tény, hogy az ember nem kerülhet ki a saját családja árnyéka alól, bármennyire is igyekszik az ellenkezője szerint cselekedni.
Hálás vagyok Ells jelenlétéért, hisz ő neki is megvannak a maga problémái és mégsem esik nehezére végighallgatni az én nyűgjeimet.  
- Az hol lenne jellemző rám? – vigyorogva vonom meg vállamat. Amíg magam is megoldom a dolgaimat addig nem kérek segítséget, a panaszkodás meg nem az én terepem, bár most úgy tűnik egészen jól megy. – Amúgy sem lehetetlen megoldani, csak igényel egy kellemetlen folyamatot. Majd ígérem akkor szólok a bajról, ha lecsuktak. – nem szeretnék ilyet, de úgy égne a pofám, hogy csak Ellienek tudnék szólni vagy Theresanak. Utóbbi tuti kitekerné a nyakamat.
Elröhögöm magamat amikor kiakad a motel miatt.  
- Mit csinálnának? Kihúznának éjszaka a lábamnál fogva? Csak észrevenném. – meg szerintem más is, ha egy majdnem két méteres fickót vonszolnak végig egy motel parkolóján. – Ha meg ezekre a cuccokra fáj a foguk akkor csak szívességet tesznek. Kevesebbet kell legalább ide-oda hurcolni. – nem vagyok olyan aki annyira ragaszkodik a tárgyakhoz. A lakásom rendezett, de nem annyira személyesen mint másoknál. Ebből nem igazán tudná senki se levonni azt, hogy valójában én milyen vagyok. Persze a ruháimra szükségem van, de azok is pótolhatóak.  
- Brown? – próbálgatom a vezetéknév csengését. – Preston Brown. Eladható. – bólogatok. – Nem lesz túl zsúfolt neked, ha egy néven osztozkodunk? – vizslatom őt kíváncsian és szórakozottan. Jó érzés most kicsit komolytalannak lenni és kikapcsolni a gondolataimat, annak meg még inkább örülök, hogy Ellie is partner ebben.  
A cipekedéssel kapcsolatos ajánlatomat komolyan gondolom, hisz ez a legkevesebb amit tehetek érte. – Tudod a számom. – teszem még azért hozzá, hogyha rám lenne szüksége. A következő kérdésével azonban nem kicsit lep meg és egy pillanatig azt se tudom hogyan kellene erre felelnem.  
- Biztosan ezt akartad kérdezni tőlem? – méregetem őt gyanakvóan, mert kétlem, hogy pont én lennék neki a megfelelő adalék az újrakezdéshez. Ennek ellenére jól esik a felajánlása, még ha muszáj a megerősítést tőle hallanom, hogy nem a hallásom vagy a felfogásom szórakozik velem.  
Tate említése most kiakaszt. Eddig megszoktam, hogy róla soha nem hallok semmi jót és általában el is engedtem ezeket a fülem mellett. Tate csak legyen Alexis meg Samuel problémája. De Ellie szavait hallgatva most mégis úgy tűnik olyat engedett meg magának amit már én sem hagyhatok szó nélkül. Bármibe is keverte Dougot az most Eloisera is kihat és Tate érdekében ajánlom, hogy legyen egy értelmes magyarázata vagy megoldása, mert annak nem fog örülni, ha én hozok meg egy-két döntést helyette.
- Mindketten örömmel tagadjuk le egymást, szóval ha találkoznánk se említené. Ez valami újabb simlis baromsága lehet amihez talált valakit aki elhitte az egészet. Határozottan nem örülök ennek a hírnek. – nyomorgatom meg kezemmel államat elmerengően, de elraktározom magamba Ellie információit. Jó hogyha a mi kezünkbe is van némi előny vele szemben.  
- Ne fáradj vele, csak ha szeretnéd. Tényleg már nagyjából annyi van amit a kanapé körül látsz. – szólok még oda neki mielőtt befoglalhatnám a fürdőt, mert nem akarom sokáig húzni az ő idejét sem.
Mire végzek már kevésbé káosz kinézetű a lakásom Ellie miatt. Az ingemet gombolom be miközben megköszönöm neki a közreműködést, aztán leakasztom a kocsi és a lakáskulcsomat, meg a telefonomat is előhalászom a kanapé egyik mélyedése közül.  
- Azt hiszem indulhatunk. – fordulok társaságom felé, majd előre engedem őt az ajtónál, közben pedig a kérdésére is választ adok.  
- Elkerülhetetlen. Első évesként korán mész, későn végzel és ha még úgy van akkor a hétvégéd sem marad szabad. Tudod a mi esetünkben vannak a ténylegesen ledolgozott óráink meg amik attól függnek mennyi időt töltünk el egy klienssel vagy egy ügy felett. Ez utóbbi kevesebb, mint amit átlagban ott vagyunk, viszont muszáj az elvárt óraszámot teljesíteni. Ha ez nincs meg, akkor egy idő után könnyes búcsút vesznek tőled. – magyarázom el, miközben kinyitom neki a kocsi ajtaját, aztán én magam is beülök. – De hát erre vállalkoztam és nem is bánom. – vallom be amíg így a témában vagyunk.
- Tényleg nincs semmire szükséged? – kérdezek rá ismét, mert beugorhatunk még bárhova az iroda felé menet.   

Helyeslően bólintok egyet Ellie felvetésére, hisz valóban semmi közünk apámmal egymás tulajdonához, de valahol ezek szerint mégis összeérnek a szálak.  
- Ez így is van! Régebben viszont mint kiderült mégis volt, csak aztán átruházta másra a tulajdont. Tudniillik én már Alexis nénitől vettem át az egész helyet és minden papíron az ő neve is szerepelt, amit később elintéztem, hogy az enyémre kerüljön át. - kezdek bele. - Mikor kiderült ez az egész sikkasztási ügy egyből felkerestem Alexist, aki azt mondta, hogy az első válása után kapta Benedicttől a helyet, majd mikor összevesztek a bátyjával, utána apám kivonta magát a tulajdonosi cím alól. A régi nyilvántartásokba viszont ezek szerint még mindig Benedict neve szerepel. Gondolom csak ki kell kérniük majd az újakat ahhoz, hogy rájöjjenek a változásra, de az én lakásom az ő felfogásuk szerint jelenleg a legkisebb problémájuk. Két napja próbálkozom, hogy elérjem őket, de folyamatosan csak várakoztatnak. Addig viszont nem maradhatok itt.. - foglalom össze Ellienek.  
- Jobban jártál, hogy nem olvastad. Nekem se kellett volna. - röviden elmosolyodok, aztán érdeklődésére aprót biccentek.  
- Találtam egy átmeneti helyet az egyik motelben. Holnapra szól az első foglalásom. - válaszolok elmerengően. Remélem minél előbb megoldódik ez. Még lehetőleg azelőtt, hogy valami hülyeség miatt újra apámhoz kötnek.  
Gondolataimból Ellie érintése zökkent ki, majd felé fordulok. Jól esik most az érdeklődése, még ha hangosan nem is mondom ki.  
- Azon gondolkozom éppen, hogy még ma elintézek egy névváltoztatást. Van tipped vezetéknévre? - ragadom meg a helyzet egy komolytalanabb oldalát egy mosollyal megspékelve azt. Nem tudom azt mondani, hogy jól vagyok és azt se, hogy rosszul. Az apámon nem lepődök meg, így nem vág földhöz amiért ilyenek derülnek ki róla. Ugyanakkor olyan mértékben lefoglalnak az irodában töltött órák, hogy gondolataim jó nagy részét csak az iratok rendszerezése, az ügyfelek megfigyelése és minden egyéb teendők teszik ki. Időm sincs idegesnek lenni vagy nem egyből a megoldásra fókuszálni. Így csak tényeket tudok mondani Ellienek a valós közérzetem helyett.  
- Így már mindent értek. Holnaptól lehet én is így közlekedek. - ujjaimat összekulcsolom tarkómon miközben őt figyelem és hallgatom. - Veled ellentétben őket nem ismerem, így nem különösen érdekelnek. - vonom meg vállamat. Nekem kevesebb lenne az életem Eloise ragyogó személyisége nélkül.  
Örülök amiért a költözésre adta a fejét, hisz elég csak az arcára koncentrálni miközben mesél a helyről és az embernek egyből lejön, hogy ő maga is érzi a jó döntésének eredményét. A váltás persze nehéz, főleg ha együtt is éltél valakivel, de hosszútávon jót fog majd neki tenni.  
- Ha bútorokat kell cipelni akkor tudod hol találsz. - ajánlom fel, mert szívesen segítek neki bármiben. Talán pár órával előtte vagy a kérése után, de egyszer csak odaérek addigra amikor össze tudjuk majd egyeztetni a műszakjainkat. A lényeg, hogy számíthat rám ebben (is).
Nem igazán tetszenek az elém pakolt szerződések, mert ha még nem is avatta be Doug őt teljesen mindenbe, ez olyannak hat, amiről eszébe se jutott vele egyeztetni. Újra a kezembe veszem a papírokat, aztán Tate nevének említése kapcsán felemelem a fejemet.  
- Ő az a Tate akire gondolok? - feltűnő volt az ismerős név, de mivel ez nagy város, így nem meglepő hogyha kèt embernek ugyanaz a neve. - Nem is mondta, hogy ismeri Dougot. Nem mintha annyit beszélnénk egymással. - homlokomon elmélyednek a ráncok gondolataim közepette. - Talán mond valamit róla. Minél előbb le is beszélek vele egy találkozót emiatt. De egy kérdés..mióta tartott ez közöttük? - hébe-hóba elcsíptem infókat Tate-ről, de mivel apa nem rajongott érte a kihágásai miatt, így ő sem mutatkozott meg a családi összejöveteleken. Az ő neve miatt viszont a szerződéssel kapcsolatos rossz érzéseim csak még intenzívebbre kapcsoltak bennem, ezt viszont nem említem még Ellienek. Addig nem amíg nem beszéltem a nyomorult unokaöcsémmel és ki nem derítettem hogyan ne legyen ebből baja Eloisenak.  
- Jó lenne azokhoz is valahogy hozzáférni. A végrendelet átnézése után talán erre is sikerül majd embert találnunk. - merengek el egy pillanatra.  
- Nem zavarsz. A nagy részét már becsomagoltam, a többit meg majd később befejezem. - nézek a dobozokra, aztán magamra. Ám még mielőtt ezzel kapcsolatban mondhatnék valamit, muszáj választ adnom a kérdésére.  
- Az én munkaidőm ügyvédjelöltként még most látástól vakulásig tart. Mára kaptam kimenőt a személyes dolgaim miatt, de rajtam kívül tuti elcsípünk valakit odabent. Nyugodtabb lennél ha betelefonálnék előtte? - érdeklődöm tőle. Ha igennel válaszol akkor a telefonomért nyúlok, előtte azonban eszembe jut mit akartam vele közölni. - Addig elugrok lezuhanyozok meg átöltözök, mert így az ajtón se engednének be. - a fejemet ingatom. Még a nevem se számítana, mert néhányan odabent a létezésünkről sem tudnak. - Van egy fél tálca lasagne a hűtőbe, ha éhes vagy. Üdítő ugyanott. Nyugodtan szolgáld ki magad. - szólok még oda, aztán az egyik dobozból szedem elő a szükséges ruhadarabokat, köztük egy farmert és sötétkék inget, majd bezárkózom a fürdőbe. Vajon mennyi évet kapok, ha kitekerem Tate nyakát?  

Ellie hívása jobbkor nem is futhatott volna be, ugyanis éppen a dobozok és a haragom közötti meccs közepén ragadtam, ahol egyik-másik próbálja eldönteni melyik fojtson bele az önsajnálatba. Kellett egy kis friss levegő meg ami eltereli a gondolataimat, hogy ne ássam magam alatt még mélyebbre ezt a gödröt. Most ez így alakult. És bármennyire igazságtalannak is tartom, azzal hogy jogi útra terelem az engem ért sérelmeket, csak még inkább elhúzódik majd a procedúra. Így nem tehetek mást mint kivárom amíg rájönnek, hogy a családnév nem egyenlő azzal, hogy apám mocskos pénze finanszírozza az életemet. Semmi köze a lakáshoz, nem is lesz, mert erről már az elején gondoskodtam. Sosem vállalta fel nyíltan, hogy a gyereke lennék és ha rákérdeztek, inkább feltűnően elterelte a témát. Akkor miért ne tennék ebben az egyben a kedvére és szakítanám meg vele minden létező módon a kapcsolatot? Mindkettőnknek úgyis ez a szerencsés döntés.
Egy kisebb doboz tetejét zárom le amikor Ellie betoppan és nem is akárhogy. Érdeklődésem természetesen nem marad el, de amikor körülnéz, akkor az övé sem, épp ezért a víz megszerzése közben én is körültekintek a lakásban eluralkodó káoszon.
- Pillanatnyilag. - erősítem meg feltételezését. - Légy köpött a levesbe, mondjuk úgy. Egy Benedict méretű undorító piaci légy. - húzom el a számat. - Nem tudom..olvastál valamit róluk a napokban? - Ellie ismeri névről a szüleimet és ezzel volt tele minden, így nem kizárt, hogy összekötötte kikről van szó.  Apám nem kis gondba keverte magát ezzel, így érthető hogy nagy visszhangot kapott az ügy a sajtó keretein belül. Most sorra emlékeztet agyam azokra a különböző elismerő szavakra amikkel őt illették. Gyerekként volt alkalom amikor kivágtam ezeket az újság hasábjairól és összegyűjtöttem egy könyvbe vagy füzetbe. Amelyik épp akkor a kezembe akadt. Bevallom akkoriban büszkeséggel töltött el, hogy Benedict Hughes fia lehetek. Aztán később persze rájöttem, hogy ő sosem érzett így velem kapcsolatban és ha tehetné, akkor le is tagadna.
Eloise kérdése hoz vissza a jelenbe és panaszosan kifújom a levegőt mielőtt részletesebben beavathatnám őt. - A szüleim cégéről kiderült, hogy nem kevés ügyfelük pénzét tették zsebre az èvek alatt, így az életük átvizsgálása alól az én lakásom sem maradhatott ki. Addig pedig nem maradhatok amíg ez zajlik.. - ülök le a közelében, amíg ő is beavat mire fel ez a nagy rohanás.
- Egy kérdésem van csupán: miért? - zavarodott a képemre írt arckifejezés, amit egy alig feltűnő mosoly követ. - Ha nem lennél, ki kellene találni! - a fejemet ingatom erre. Mégis miből gondolhatta, hogy felfutni kevésbé fárasztóbb, mint egy doboz közepén állva várni, hogy az fel vagy le utaztasson. Sebaj, legalább felébredt teljesen, ha eddig nem volt.
Nem mintha ne lettünk volna eddig is egymás életének részesei Ellievel, de most mégis úgy érzem több van a találkozásunk hátterében és ez a kérdésemre adott válasz során be is bizonyosodik. Először a borítékban lezárt végrendeletre nézek le, aztán meg a szerződésekre.  
- Ha engem kérdezel, a lakással jól döntöttél, mint érzelmileg, mint anyagilag. Egyedül nehéz lett volna fenntartani egy akkora helyet és nem ért volna jó hatásként az, ha maradsz. - talán túl nyers ez így kimondva mégsem annak szánom. Ellie egy idő után talált volna maga mellé valakit, de akkor sem az összeköltözés lett volna az első lépcsőfok. Aztán meg az is ott van, hogy minden Dougra emlékeztette volna őt. Nem ismertem annyira jól a fickót. Igazából a bemutatkozásig jutottunk el, aztán nem kerestük a másik társaságát még ha Ellievel jóban is voltunk. Nem tudok véleményt formálni róla, de azt tudom mennyire egészségtelen leragadni egy olyan helyen ami a múlthoz köt. - Tetszik az új hely? - kérdezek rá így utólag. Lehet ezzel kellett volna indítani.
Megértem a dokumentumokkal kapcsolatos kérdéseit, főleg ha azokból a jó nagy részéről nem is tudott. Azért hagyok magamnak egy másodpercet, hogy rendszerezzem gondolataimat, miután átveszem tőle a szerződéshez fűződő iratokat. Első ránézésre is több helyen hiányosnak tűnik és nem éppen hivatalosnak.
- Egyrészt ha nem tudsz róla, akkor azt jelenti egyik szerződésen sem szerepel az aláírásod, ami akár jól is is jöhet nekünk. Másrészt aggasztó a titkolózás és a szerződés összetétele. Volt alkalmam néhány ehhez hasonlót átfutni, ezért mondom. De ne ugorjunk ennyire előre. Először is azt kellene kideríteni, hogy kikkel kötötte ezt a szerződést, aztán többet megtudunk arról mennyire aktuális ez. - foglalom össze neki kezdeti gondolataimat. - Ennyi volt az összes amit erről találtál? - tartom fel egy kezemmel a szerződést, mert jó lenne ha minden részlettel tisztában lennénk.
- Ami pedig a végrendeletet illeti..mennyire érsz most rá? Mert ha igen, beugrunk az irodába, hogy odabent a tőlem tapasztaltabbak ránézzenek, majd kiderítenék mennyire érvényes az egész vagy melyik ügyvéd kezelte. - ajánlom fel. Nem vagyok én még elég képzett ehhez és ha odabent megtudják, akkor szétrúgják a hátsómat. - Tudod szigorú a formakövetelménye az ilyen dokumentumoknak és az ember megírhatja magának, de ha utólag derül ki, hogy valami nincs rendben vele, akkor az egész érvénytelen. - teszem hozzá mellékesen.  

Mindig is tudtam, hogy valami baj van a szüleim agyával, de a róluk kapott hírek után erre még több bizonyíték utalt. Először csak mondatonként próbáltam befogadni a róluk lehozott cikket, hátha úgy kevésbé kiakasztó, majd végül egészében is. Azt se tudom hogyan juthatott ilyen gyorsan infókhoz egy újságíró, hogy még én nekem is csak így kell értesülnöm a szüleim sikkasztási ügyéről. Apámból még őszintén ki is nézem az ilyet. Mindig is egy elégedetlen ember volt, akinek minél több adatott meg, annál többet akart. De hogy anyám is volt ennyire naiv? Elaine mindig is hűséges volt az öregemhez. Sokszor még velem szemben is. Nem sokat meséltek arról ők hogyan ismerkedtek meg, de Deborah (anya nővére) mindig is negatív véleményen volt a házasságukról. Ennél jobban viszont már nem avatkozott bele, hisz London elég messze volt ahhoz, hogy elviselhető legyen neki ez a családi kötelék. A lényeg, hogy legalább anyámnak lehetett volna több esze, de úgy tűnik, hogy bármi is történt a színfalak mögött, Benedict megint elérte, hogy az ő szava érvényesüljön. Már korábban is voltak ellenérzéseim a családnevemmel kapcsolatban, de most akárhányszor megláttam a Hughes nevet, egyből a rosszullét tört rám és nem is akart elmúlni. Persze fél óránként jelzett a telefonom egy újabb hívás miatt, a kijelzőn pedig felváltva jelentek meg a családtagjaim nevei. Hol Alexis keresett, hol pedig Vincent próbált több információt kihúzni belőlem (bizonyára Debbie utasítására). Én mégis mit mondhattam volna? Már jó ideje nem vagyok részese a családomnak és az évente egyszer megrendezett családi vacsorákra is csak azért megyek el, hogy a többieket lássam, nem pedig Benedictet. Épp ugyanannyit tudok erről az ügyről, mint ők. Velük ellentétben viszont nekem nem sikerült megúsznom azt, hogy kikeveredjek ebből.
Alig telt el pár óra a cikk megjelenése után amikor az első figyelmeztetés megérkezett, hogy a szüleim ügye miatt az én lakásomat is felülvizsgálat alá veszik. Arra ugyan kaptam időt, hogy összekaparjam a szükséges cuccaimat, de édeskevés volt ez most nekem. Tudtam jól, hogy nem fognak találni itt semmit ami apámhoz köthető, hisz már az elején sem fogadtam el a nekem szánt lakást. Tate persze azonnal lecsapott rá, Benedict meg hagyta, hisz addig sem jár a nyakára. Ismertem ezt a folyamatot, de ettől még nem voltam boldog. Abba meg már bele sem akartam gondolni, hogy mit szólnak majd bent az irodába hogyha hozzájuk is elér a családom híre.
Egy doboz fedelét ragasztom le amibe belepakoltam néhány holmit. Néztem egy-két motelt ahol átmenetileg meghúzhatom magamat amíg elül a por, de az örökkévalóságig ott se maradhatok. Az egyik hely messze van a munkahelyemtől, a másik meg csak egy hétre biztosított szabad szobát. Az utóbbit választottam inkább, aztán majd keresek másik lehetőséget. Épp fejben rendszerezem mit kell még magammal vinnem, amikor meghallom a kapucsengőt, majd végül Eloise hangját. Ajtót nyitok neki, azonban a megérkezése nem kis meglepetést okoz. Nem a jelenléte, mert korábban már hívott emiatt, hanem az állapota.
- Ellie? Gyere..persze. Máris kapsz vizet. - szélesebbre tárom az ajtót, hogy beengedhessem őt. - Ülj le addig valahova..ahol találsz helyet. - mérem fel lakásom kaotikus állapotát, aztán kinézek a folyosóra, egyszer jobb majd bal irányba tekintve. - Üldözött valaki? - gyanakodva dobódik meg szemöldököm és már megyek is egy pohárért, miután becsuktam az ajtót. Máskülönben nem értem miért néz ki úgy, mint aki maratont futott. Persze nem ítélem el senki extrém hobbijait, mert lehet hogy Manhattanba futva közlekedni szórakoztatóbb, mint ahogyan én azt fejben elképzelem.  
A vízzel térek már csak vissza hozzá amit át is nyújtok neki mielőtt helyet foglalhatnék vele szemben.  
- Minden rendben? Nem tűntél túl egyértelműnek a telefonba. - térek vissza a korábbi beszélgetésünkre, ha már levegőhöz jutott. Ismertem őt egy jó ideje, így tudtam azt is milyen az a hangnem amikor nem csak azért jön át, hogy megosszon valami hírt a közös ismerőseinkről. Tovább viszont nem találgatok, helyette hagyom, hogy ő avasson be. Legalább amíg itt van, én sem gondolok a saját helyzetemre, amivel egyelőre azt se tudom mit kezdhetnék. Stowellhez biztos, hogy nem megyek segítségért, mert amekkora görény biztosan addig forgatja a dolgokat amíg rosszabb lesz nekem. Amúgy is gyengéi az ilyen nagy cégek, amiknek szerinte mindig is igazuk van. Jó példa erre a legutóbbi ügy is, amit átpasszolt nekem. Persze, hisz ők jelentik a nívós ügyfeleket, így a szavuk szent és sérthetetlen. Bár egyet tudnék érteni vele, de ha valaki egy Benedict felfogású apa mellett nő fel, az gyorsan megtanulja, hogy nem minden ennyire egyértelmű és szép, mint Jackson Stowell fejében.