“The brain is the most fascinating object in the universe. Every human brain is different - the brain makes each human unique and defines who he or she is.”
Our Wicked Lady, Brooklyn. Az egyik kedvenc törzshelyem. Kiváló zene. Remek italok. Jó hangulat. Gyakran vannak indie, psych-rock, synth-pop fellépők, és simán van olyan est is, hogy random meghívnak különféle zenészeket spontán jammelésre. Azok szoktak a legjobban sikerülni. A saxomuch is szerepelt a mai listán. Egyébként is nagyon bírom a zenéjüket, de most teljesen más oka volt, hogy elmentem egy fellépésükre. Kellemest a hasznossal, ahogy mondják. Dolgom volt az egyikükkel. Maradtam az after részen, ahol előfordul, hogy a közvetlenebb zenészek is beülnek az emberek közé iszogatni egyet. Ide nem olyanokat hívnak, akik mérföldekre repkednek a józanság talaja felett és lenézik vagy utálják a rajongóikat, holott nélkülük sehol sem lennének. Ahogy én magam, úgy a tekintetem is kizárólag Aziel-re vadászott a tömegben. Máskor elfogadtam volna mindenféle ital meghívást az értelmesebbnek tűnő csajoktól, de nem ma. Egyszerűen valami rohadtul nem hagyott nyugodni. Elég groteszk, hogy pont a részemről legtehetségesebbnek tartott billentyű virtuózt sodorta az utamba a balsors. Kétlem, hogy pozitív lenne az, ami minket ismeretlenül is összeköt. Amint megpillantottam, célirányosan közelítettem meg a szőkét. Ledobtam magamat mellé egy bontatlan üveg, minőségi whisky-vel és két pohárral. Nem akartam rámenősnek tűnni, hogy rögtön egy egész üveg elfogyásáig szóval tervezem tartani, de ha csak elé rakok egy poharat, azt gondolhatja, hogy belekevertem valamit. Én sem szívesen innék belőle. - Elnézésedet kérem, hogy csak így rád rontottam. Ha foglalt a hely, természetesen odébb állok. Avagy ülök. - ha vár valakit, nem fogom zavarni. - De ezt fogadd amolyan... nem is tudom... rajongásom jeleként? Jól sikerült ez a mai. Is. - mint mindig. Már amiken ott voltam. - Bár gondolom nektek is furcsa lehet még, de az új srác elég jól beillik a képbe. - csak hogy mondjak valami majdnem értelmeset is. Azzal mégsem indíthatok, hogy "hé, figyi már haver, láttam a nevedet egy rendőrségi aktán, aminek elvileg a szüleimhez van köze." Szép kis kezdés lenne. Azzal a lendülettel dobatna ki innen, hogy valami részeg fickó rágalmazással zaklatja. Nem vádolom én semmivel... még?
Imádtam a fellépéseinket, a törzsközönségünket, a hangulatot, az érzést. A zene sokkal többet jelentett, azt hiszem mindannyiunknak, mint amit be mertünk volna vallani egymásnak, vagy akár saját magunknak is. Hárman is olyan melót végzünk, ahol emberekkel kell foglalkozni, végül is a vendéglátáshoz van közünk. Kinek milyen módon. Épp ezért imádtam, amikor az afteren a közönségünk is velünk bulizott, ivott és jól érezte magát. Csak felszabadultságot adott. Én ezért tartottam hülyeségnek ezt a visszafogott, kishitű hozzáállást, hogy úgysem futhatnánk be. Mi a fasz?! Oké, hogy nem mindenki a zenénkért lenne oda, hanem értünk, de valahol ez is hozzá tartozik. És sajnálom, hogy ezt mondom, de Dave helyett Peter ehhez tökéletes választás. Akkor is, ha van csaja. Jobban eladható a feje. Remy-ről és rólam már nem is beszélve. A kislányok olvadoznak a hozzánk hasonlóktól, sőt! Tőle talán még jobban is, mivel neki nincs ennyire... elérhetetlen feje, vagy mi. Ő az elérhető sztár kategória lehetne. Ráadásul annyira nagyon tehetséges, hogy nekem fáj, hogy elpazarolja ezt egy olyan munkára, ami helyett sokkal jobban állna neki ez a laza, életvidám, felszabadult style. Ő nem egy sportosan elegáns ügyvezető, hanem egy kis kukás csövesbánat golymók. Vagy mik azok a szőrös golyók, amik dalra fakadnak Karácsonykor a HP világában. Na de majd talán a liftes lány csodákat tesz... A gondolataimból egy srác hangja térített magamhoz, így felvont szemöldökkel néztem előbb rá, aztán az általa hozott piára. -Mondanám, hogy zuhanj le, de már ülsz. -címeztem neki egy mosolyt, ahogy feltűnés nélkül végig mértem a srácot. Érdekes... -Kösz szépen, ez nagyon jófej tőled, haver. A bók is, meg a whisky is. -ezekkel nálam már nyert ügyed is lehetne. De azért elég óvatos ember vagyok, hogy ne tudj ennyivel lekenyerezni. -Igen, eléggé. Dave elég sajnálatos kiesés, de Peter baromi ügyes, ráadásul valahol érthetőek az okok. Családi szarságok. -vontam meg a vállamat egyszerűen. Ha az én feleségem lenne ilyen... -Egyébként... Aziel Darkbloom. Te pedig...? -nyújtottam neki a kezemet a bemutatkozás jegyében, mert engem ilyen rendes gyereknek neveltek a szüleim.
“The brain is the most fascinating object in the universe. Every human brain is different - the brain makes each human unique and defines who he or she is.”
A hálás köszönetére aprót biccentettem. Légy a vendégem, barátom. - Hát igen... a család szívás tud lenni. - mind értsük, ahogy akarjuk. - Alex Freling. - fogadtam el a felém nyújtott kezét, alaposan, feltűnésmentesen megfigyelve a reakcióit. Én is bemutatkoztam volna neki, de addig felesleges lett volna rá erőszakolnom a kilétemet, amíg meg nem bizonyosodtam róla, hogy tényleg nem zavarom, és nem fog elküldeni a francba. - Tíz év hosszú idő. Azalatt sok minden történik egy emberrel, és még több dolog átértékelődik benne. Ő talált nagyobb szerelmet magának, mint a zene és az alkotási vágy. - a legtöbbeknél ez az élet rendje. Vagy legalább is ezt hiszik, mert ezt várja el tőlük a társadalom. - Peter-ben még lesz pár mérföld, mielőtt esetleg eljut ugyanehhez az elhatározáshoz, mint az elődje. - fiatal, tehetséges, formálható és külsőre is eladható. Mintha csak a zeneiparba született volna. - Ne érts félre, persze jó, ha az ember megtalálja a számításait és azt, akivel el tudja képzelni a család fogalmát, a gyermek pedig áldás - állítólag - de remélem, hogy ti többiek nem terveztek mostanában lecserélődni. Az emberek még az ilyen apró, majdnem jelentéktelennek tűnő változásokat is nehezen kezelik. Ezzel magamra gondolok. Hogy lényegében ez mit sem befolyásol az életemen, és... mégis. - nekik nyilván igen is jelentőségteljes mérföldkő. - Hol játszotok legközelebb? - vizslattam felé kíváncsian. - Szerintem sokunk nevében nyilatkozhatok, amikor azt mondom, hogy megnéznénk titeket nagyobb közönség előtt, nagyobb színpadon is. Egyértelműen a Lollapalooza-n a helyetek. És hidd el nekem, ez nem ilyen benyalós duma. - semmi okom rá. - Nem mintha elégedetlenek lennénk, bőven kiszolgáljátok a közönséget, csak... elgondolkodtató. Van az a pont, amikor a családias légkör már nem elég. Vissza lehet ugyan térni hozzá, de merni kell nagyot álmodni. - megbontottam a whisky-t, hogy tölthessek előbb neki, azután magamnak is.
-Mhm, ahogy mondod. -aztán mindenki ossza be, ez mit jelent pontosan. -Várj... mi?! -néztem rá hatalmas szemekkel, a tekintetemmel aztán az énekesünket keresve, de pont akkor nincs itt, amikor kéne. Vagy lehet, hogy már haza is ment. -Alex Freling, mint az író? -döntöttem oldalra a fejemet. -Remy nagyon szereti a könyveidet. Ő amúgy is elég sci-fi kedvelő, én pedig tőle hallottam már a nevedet. Ez milyen király már! Tuti örülne, ha tudná, hogy hallgatsz minket. -húztam egy hitetlen vigyorra a szám. Tuti leteszi azt a hülye haját, ha ezt elmesélem neki. -Mhm, csak tartson is ki neki ez a fene nagy szerelem, legalább olyan sokáig, mint a zene. Egy gyerek, egy feleség kurva nagy felelősség, ha jól akarja csinálni. És ha már azt választotta a zene helyett, legalább... tegye oda magát. -az emberi kapcsolatok nem az én asztalom, de ennek így kellene lennie, nem? -Remélem. Peter még majdnem gyerek. Reméljük, nem akar fiatal apuka lenni. Ő jót tesz nekünk. -nincs hangulatom két hetente új gitárost kergetni, mintha muszáj lenne. Plusz ő még olyan, mint a nedves agyag. Formázható a kedvünkre, és nagyon, de nagyon eladható. Persze ez egy olyan zenekarnak, akik nem akarnak betörni a bizniszbe, kurva mindegy. -Mhm, tök jó, csak szerintem az rég rossz, ha egy hobbit, egy másik szerelmet adsz fel egy olyanért, ami lehet, hogy még csak nem is direkt volt. -persze nem tudom, hogy ők tervezték-e a kölyköt, de ez nem is lényeg. -De abban biztos lehetsz, hogy én nem tervezek sem gyereket, sem kilépni, és az énekesünk nevében is nyilatkozhatok. A többiekben ennyire nem vagyok 100%, de szerintem nekik is jó így. -az lehet, hogy idegszanatóriumba kerül a munkamániájával, de kilépni biztosan nem akarna. -Nem tudom, ez sok mindentől függ. Egyelőre nincs leszervezve kövi. Még össze kell szoknunk. -meg a golymók beosztásától is függ. Egy hitetlen mosollyal hallgattam végig a magyarázatát, de nem szóltam bele, nem akartam rá mondani semmit. Átvettem tőle a nekem szánt italt, hogy a poharához koccinthassam az enyémet. -A találkozásunkra... -címeztem neki egy megnyerő mosolyt, majd beleittam a kesernyés, füstös alkoholba. -De egyébként ezt ne nekem mondd. Én is így gondolom. Szerintem vagyunk elég tehetségesek egy nagyobb színpadhoz, nagyobb közönséghez is. A Lolla' lenne a legjobb hely nekünk, egyébként. Ott elég alternatív, underground fellépők vannak, és sokkal szakmaibb, mint a 'chella. De ez nem rajtam múlik, hanem a frontemberünkön. Ő az, aki elvan így, és aki azt gondolja, hogy szélesebb körben nem lennénk népszerűek. Értem, hogy nem szeretné, ha nem a zene miatt szeretnének minket, hanem a külsőnk miatt, de ez elkerülhetetlen. Plusz úgy is mind tudjuk, hogy ezt szeretjük jobban, nem a munkánkat. -vontam meg a vállamat. -De talán lassan, de biztosan kirángatható ebből az iszap állapotból. Ha elegen mondjuk neki, akkor talán elhiszi, plusz mostanság kezd felrázódni. -hála annak a rejtélyes liftes lánynak.
“The brain is the most fascinating object in the universe. Every human brain is different - the brain makes each human unique and defines who he or she is.”
Meglepve néztem rá, amikor visszakérdezett erre az írós dologra, de azért bólintottam egyet, hogy nem téved. Gyorsan érkezett is hozzá a magyarázat. Remington az, aki sci-fi rajongó, és így ismeri a könyveimet is. - Ez megtisztelő. Inkább én örülök, hogy olvassa az írásaimat. - villantottam egy lelkes mosolyt az információra. Erre valahogy pont nem készültem ma este. Az egykori gitáros, a barátjuk családi dolgait inkább nem kívántam kommentálni, mivel semmiféle jogom nem lett volna véleményt nyilvánítani. De való igaz, hogy egy gyerek hatalmas felelősség, és a feleséget sem illik elhanyagolni. Nagyobb fába vágta a fejszéjét velük, mint egy rock banda. - Nem ismerem őt, így nem tudom megítélni sem a helyzetét, de értem, mit mondasz. - az írás nekem is nagy szerelmem és nem adnám fel senki kedvéért, lehet akármekkora nagy Ő. Inkább támogatnunk kell egymást a szenvedélyeinkben, nem visszafogni és eltiltani. Persze mindig vannak extrém esetek, ahol nem árt ezeket átgondolni és mérlegelni, de a zenélésnek nem kell egyet jelentenie a féktelen bulizással, a drogokkal, az alkohollal és a megcsalással. - Csak még jó sokáig zenéljetek! - a próféta szóljon belőled. - Jogos. - hogy még össze kell szokniuk az új sráccal, Peter-rel. - Nem tudom, ismered-e a Pete's Candy Store-t itt Brooklyn-ban. Elég jó hely, és ott is inkább az indie, hipster, psych, jazz élő zene vonal megy. Ha esetleg érdekelne titeket, a tulaj jóban volt az apámmal, így tudok adni kontaktot, ha bármikor aktuális lehet. - ott játszhatnának, és a törzsközönségükön kívül a többi vendég is garantáltan imádná őket. - Cheers. - húztam meg én is a kitöltött whisky-t. - Uh. Az gázos, ha pont az énekes a visszahúzó erő. - neki kellene a legjobban akarnia, hogy motiválja a többieket. - De nem értem, Remington miért gondolja, hogy be kell érnetek ennyivel, és nem lennétek népszerűek a komfortzónátokon túl is. Attól még, hogy nem úgy néztek ki, mint néhány megrágott és kiköpött krumpli, az emberek zöme a zenéteket szeretné. Kevesen fizetnének egy csomót és csápolnának végig egy unalmas, utált koncertet, miközben a küzdőtérről semmit se látnak belőletek, max a kivetítőn. Ha nincs ilyen VIP szarság, esélyük sincs, hogy a személyes találkozásra hajtsanak. Aki rajtatok akar élvezkedni, majd megteszi a twitteren, a redditen, a tumblr-ön, stb. Az extrém bevállalósok esetleg benyomják a YouTube-ot aláfestésnek. - erre nem kellene ráparázni. - Az viszont jó hír, hogy talán nem reménytelen a helyzet. Drukkolok, hogy rá tudjátok beszélni végre valami komolyabbra. Ez a banda többre hivatott, mint hogy iszogatós beszélgetések background-ja legyen romkocsmákban. Annak is megvan a maga hangulata, nem is kell felhagyni ezekkel, de... kevés.
-Még csak nem is hallottam róla, de az király lenne, köszi. Ha adsz hozzájuk elérhetőséget, majd tovább adom Remy-nek, és akkor le tudja zsírozni a koncertet. Szuper lenne, ha összejönne. Ha ez tényleg egy ilyen hely, szerezhetünk új tagokat a közönségünkbe. Nem lenne rossz, ha mi terjednénk szájhagyomány útján, nem valami betegség. –villantottam rá egy hálás mosolyt. -Igen, én sem értem. Vagyis… Remy civil foglalkozása más értelemben igényel kreativitást. Ügyvezetőként dolgozik egy vendéglátóegységben, Queens-ben. Kicsit olyan, mintha ő lenne az Aunt Marie’s közepe, a mozgatórugó, aki összefogja ezt az egészet. Én megértem, hogy nem akar kibaszni rengeteg emberrel, de azt kéne néznie, hogy neki önző mód mi a jó. Szerintem jobban érezné magát, kevésbé lenne stresszes és… nem is tudom, talán fáradt, ha a zenére fókuszálna. De ő amondó, hogy ebből nem lehet megélni, amit most csinál, abból viszont igen. Ez egy ördögi kör, aminek nem tudom, mi vethetne véget. –pedig én aztán tapasztalt vagyok a 22-es csapdáját illetően. -Köszi. Elvileg Remy találkozott valami Evelyn nevű csajjal, aki elkezdte amúgy kirángatni a komfortzónájából. Szóval talán lesz hatása. Jó lenne, és nem csak a zenekar miatt. –én tényleg aggódom azért a hülyéért. A munka… a munka kicsinálja az embert, és a családját is… -Ha többen mondjuk neki, talán végre felfogja, hogy megérné kockáztatni, és nem lenne hatalmas bukás, csak előre temeti és fosik az egésztől… -ráztam meg a fejemet, majd megittam a whisky maradékát, hogy egy fokkal komolyabban nézhessek rá. -Tényleg ezt szeretted volna, hogy gratulálj és beszélgessünk kicsit, vagy akarsz tőlem valamit? –vontam fel a szemöldökömet kérdőn, egy mosollyal kísérve, hogy elvegyem az egész gyanúsítós élét, de azért… túl konkrétan lecsapódott ide mellém, és túlságosan… fura ez a srác. A stílusa túl megnyerő. Felismerem az ilyet. Plusz lehet, hogy én vagyok a kedvence, de a legtöbben az énekest akarnák levadászni, akkor is, ha socially awkward már a kisugárzása is.
“The brain is the most fascinating object in the universe. Every human brain is different - the brain makes each human unique and defines who he or she is.”
Amikor azt mondta, nem is hallott még a helyről, de nem zárkózik el attól, hogy esetleg ott játszanak, elé toltam a telefonomat a Pete's Candy Store galériájánál megnyitva. Bőven el tudom őket képzelni ott, de nyilván ehhez az egész banda áldása kell, és hogy meg tudjanak egyezni a tulajjal. - Megadom a tulaj számát, és a sajátomat is. Ha bármi van, engem is elértek, és szívesen beszélek velük akár én is, ha kell. - ha odaadta a mobilját, vagy szereztünk tollat és papírt, a gyakorlatban is elintéztem a korábban felvázolt forgatókönyvet. - Megértem Remington-t és a dilemmáját, de neked van igazad. Ez csak üzlet, és ez az élet rendje. Más munkahelyek is mennek tovább, ha valaki kiszáll, vagy épp bezárnak. De ebből senkinek sem kellene érzelmi, lelki kérdést csinálnia. Nem teheti tönkre magát azért, hogy másoknak jó legyen. Nonszensz. - ráztam meg a fejemet - És az, hogy a zenéből nem lehet megélni, csak kifogás. Hagyja ott a mérgező munkahelyét, és feküdjön rá a zenére, egy próbát megér. Mellette is lehet valami állása, ha ennyire aggódik az anyagi csőd miatt. - bár szerintem feleslegesen. Beindulna ez. - Ha mégsem fut be a saxomuch, még nem késő, hogy újra építsen egy másik karriert. Ha tényleg vendéglátós ügyvezető, két kézzel kapkodnának érte, amikor vissza akarna térni a szakmába. De legalább nem lesz ott a hiányérzet és a mi lett volna ha kérdés, hogy meg sem próbáltátok. Miatta. - nagyon úgy szűrtem le, hogy Remington az egyetlen hátráltató tényező náluk. - Talán az a lány jó hatással lesz rá. Nem lehet örökké teljesítménykényszerrel, másoknak alárendelve élni. Az ő élete. Emberek jönnek-mennek, ahogy a munkahelyek is, de attól még az ő élete marad. - kár lenne elpazarolni. - Valahogy le kellene szervezni egy nagyobb fellépést több ember előtt. Vagy kiadni pár dalotokat CD formában, és most a vinyl is újra divat, ami jó hír, mert hozzátok tökéletesen passzol. Ha ezekből valamelyik bejönne, talán Remington is rájönne, hogy csak ő kishitű, nem ti képzeltek bele ebbe többet, mint ami. - valamivel fel kell nyitni a szemét, és lehetőleg ne azzal, hogy egy nap majd kórházban ébred, mert túlhajtotta magát nem csak fizikailag, de idegileg is. - Elismerem, hogy nem csak emiatt vagyok itt, de főként tényleg ezt szerettem volna. Nem minden nap van lehetősége az embernek, hogy egy asztalhoz üljön olyannal, akinek a zenéje hatással van rá. A közös képeket és az autogrammot feldughatod a seggedbe. Mégis kinek mutogatod? De ez örök pozitív élmény. - de akkor térjünk a lényegre, ha már így rá kérdeztél. - Az érdekel, hogy ismerted-e a szüleimet. James és Heidi Freling. Mondanak neked ezek a nevek valamit? - néztem rá kérdőn - Tudom, hogy ez így hülyén és értelmetlenül hangzik, de nekem fontos megtudnom, mi lett velük. Egész eddig úgy éltem az életemet, hogy autóbalesetben haltak meg, és most kiderült, hogy talán mégsem. Láttam egy aktát, amin szerepelt a neved, és tudni akarom, miért. - nem akartam pofátlanul, ajtóstul rontani a házba, de akkor legyen. Aziel nem kertelős, finomkodós típus.
Máskor biztosan a telefonomat választottam volna, de a kétkedők királyával lesz dolgom, így inkább maradtam a papír-toll kombónál, amit elővarázsoltam a zsebemből. Mindig van nálam valami ilyesmi. Ugyan nem vagyunk híresek, de ezekben a körökben igen, és a "kislányok" imádnak egy-egy aláírást kunyizni. -Köszi szépen, ez nagyon jófej tőled. -villantottam rá egy hálás mosolyt, alaposan szemügyre véve a képeket. -Ez a hely állat!!! Nagyon el tudom képzelni magunkat itt! -de persze nálunk demokrácia van, szóval még leszavazhatnak. -Igen, plusz ők a munkatársai, mi a barátai vagyunk. Ez ilyen nagyon hülyén hangzik, és nem akarok érzelmi zsarolónak tűnni, meg én pont imádom, amit csinálok, de ha van olyan köztünk, aki igenis a zenéből akar megélni és csak arra vár, hogy felmondhasson? Az nem számít, hogy mi közben szépen lassan elhervadunk mellette, amíg ő azon lamentál, hogy egy rakat életképtelen megél-e? Aki ért a szakmájához, az talál melót, nem csak akkor, ha ügyvezető. -ráztam meg a fejemet. -Igen, pontosan!! Meg szerinte ő tök jól funkcionál, ami igaz is, de attól ez még nem egészséges. Ha lemondana erről a mániáról, jobban érezné magát. Olyan lenne, mint hosszú idő után ismét levegőhöz jutni. Ő egy kreatív, nyitott, kedves, laza ember, nem egy sportosan elegáns csávó. Jó lenne, ha ezt ő is belátná végre, liftes lány ide vagy oda. -engem nem érdekel, hogy milyen okból, de ezen változtatnia kell. Nem tesz jót sem neki, sem a környezetének. Vagy talán emlékeztetnem kellene, hogy pontosan miért is szakítottak vele már korábban? A munkamánia veszélyes dolog... -Szerintem a CD lenne a legjobb megoldás. Ha fogyna, rájönne, hogy igenis érdeklünk másokat, hogy érdekesek és jók vagyunk. Ő egy nagyon nehéz eset. Iszonyatosan makacs, és nem tudod neki megmagyarázni a dolgokat. Elég sokszor van, hogy csak kézzel fogható dolgokból ért. -ami pont jó, mert én inkább racionális, mint emocionális vagyok. Az a része legyen csak az aktuális csaja, meg a liftes haverja reszortja. -Jobban értékelem a tartalmas beszélgetést, mintha a képembe nyomnak egy kamerát. Imádok fotózkodni másokkal, ha nekik ez örömet okoz, akkor a századikat is boldogan megcsinálom, csak... ja. Ez a whisky-s húzás értékelendőbb volt. -bólintottam rá a dologra egy mosollyal. Tényleg jófej gesztus volt tőle, de ettől még jó lenne, ha a lényegre térnénk. Csendben figyeltem őt, amíg ismét meg nem szólalt, aminek hatására megállt a pohár a kezemben, és inkább vissza leengedtem az asztalra. Finoman kezdtem el forgatni a tenyereim között az üveget, elgondolkozva meredve magam elé. -Mikor haltak meg a szüleid? -néztem végül rá kérdőn. -Mivel foglalkoztak pontosan? És... biztos vagy benne, hogy az én nevem volt? -tettem fel a következő kérdéseket, belekortyolva az alkoholba. -Ismerősnek tűnik az apád neve, de ehhez többet kell tudnom, ezért kérdeztem ezeket. Angliából származom, szóval ha köthetők oda, az is sokat segítene abban, hogy biztosra tudjam ezt. -néztem rá tök komolyan, előkotorva a táskámból a naplómat, hogy elkezdhessem fellapozni. Mindent is feljegyzek bele. Rémálmokat, apróbb eseményeket, így ha valaha eszembe jutott a szülei neve, biztosan itt vannak, leírva.
“The brain is the most fascinating object in the universe. Every human brain is different - the brain makes each human unique and defines who he or she is.”
- Bármikor szívesen beszélgetek a zenétekről vagy bármiről. Érdekel mások művészete, a hozzáállásuk, a motivációjuk. Szeretek embereket beszéltetni, megismerni, mert bárki válhat egyik pillanatról a másikra az inspirációmmá. Íróként bármi lehet ihletforrás. De gondolom ez nálatok, zenészeknél is így van. - nem kell bemutatnom a jelenséget. Magával ragadhat egy személy, egy esemény, egy illat, egy dallam, de még egy tál sajtos makaróni is. A szüleim témája már kevésbé volt vidám, de sajnos elkerülhetetlen. Ezért voltam itt. Rá kellett jönnöm, miért is szerepelt Aziel neve egy olyan aktán, ami a halálukhoz kapcsolható. A reakciója árulkodó volt. Inkább elgondolkodtattam a kérdésemmel, a felvetett problémával, semmint beismeréssel vagy tiltakozással reagált volna rá. Őt is meglepte az információ, és nem különösebben kavarta fel. Ezt jó jelnek vettem. Ennyi év után, ha leülök a megbízóval, biztosan nem whiskyzget velem. Kivéve, ha valami alvilági vérprofi, aki feltalálta a hidegvért és a póker arcot. - Jó pár éve már annak. Még egyetemre jártam. - aztán jól ott is hagytam a francba. - Az apám üzletember volt, az anyám pedig tolmács, fordító. - ittam bele a whiskybe - És teljesen biztos. Az Aziel Darkbloom nem hiszem, hogy gyakori név lenne. - ami azt illeti, rajta kívül nem ismerek más Aziel-t és Darkbloom-ot sem. - Az apám Bristol-ból költözött New York-ba. Az anyám már itt született, de a szülei németek voltak. - szóval a brit kapcsolódás még lehet kiindulási pont. Valamiért mind ebben a városban kötöttek ki. - A te szüleid melyik részről származnak? És mivel foglalkoztak? Talán a munkahelyeik között is lehet kapcsolat. Vagy te mit csinálsz a banda mellett? - ha már az ő neve volt az aktán, nem valamelyik rokonáé.
-Mhm, ezt az érzést ismerem. Az is simán lehet ilyen, ha valami megy a TV-ben és felkúrod rajta az agyad, vagy ha csak hirtelen faszodkivanmindennel. Vagy ha meglátsz egy különleges külsejű embert. –bármi és akármi lehet forrása egy dalnak, egy szövegnek, illetve az ő esetében egy könyvnek is. Habár a kettő azért különbözik, meg szerintem íróként jobban vissza tudsz élni másokkal, vagyis a benyomással, amit keltenek benned, az érzésekkel, amit okoznak. Egy dalszövegbe is beleírhatod a fájdalmad, a csalódásod, de egy egész könyvön átívelően azért egész más. Nem igazán tudtam hova tenni, hogy a nevem felmerült a szülei halálával kapcsolatban. Elég erőszakos vagyok és gerinctelen, de nem öletek meg senkit sem, az nem az én módszerem. Inkább tönkreteszek másokat, hogy aztán szenvedjenek tovább a saját nyomorukban, az nagyobb büntetés. De ettől még érdekes volt ez az egész, és rég nem kellett már sem a saját, sem mások családi nyomorán merengenem. -Értem. Sajnálom. A szülőket elveszíteni bármilyen korban nehéz. –legalábbis szerintem. Nincs benne többszörös tapasztalatom, és én relatíve kicsi voltam, amikor meghaltak, így nem tudom, milyen lehet azonnal felfogni azt, hogy a halálból nem sétálnak be érted a kórház elmeosztályára csak úgy. A nevelő szüleimet csak névlegesen tartottam annak, amióta ide költöztem, egy telefont nem váltottunk. -Igen, ez jogos érv. Én sem ismerek másikat magamon kívül, főleg olyat nem, akinek ott a W. is a nevében. –egyedi, különleges, hangzatos. Illik hozzám. Misztikus és sötét, miközben vonzó is, mert egyedi. Viszont mivel ez csak kapott név, nem ezzel születtem, az óta pedig lent vagyok a radarról, nem tudom, mi közöm lehet egy kis túlzással majdnem tíz éves gyilkossági ügyhöz. Igyekszem az illegális dolgaimat úgy csinálni, hogy ne bukjak le, ne legyek feltűnő. -Az apám Bristol-ból való, szintén, az anyám viszont London-ban nőtt fel. De egyikük sem jött az USA-ba, hanem ők Londonban éltek, én már ott születtem, és ott is éltem, tíz éves koromig. Utána elég sokfelé mentem, de végül, mielőtt New York-ba jöttem volna, Oxford volt az otthonom. Az apám üzletember volt, legalábbis addig, amíg még dolgozott, az anyám viszont egy sima, háztartásbeli, eltartott feleség volt. Gyereket nevelt, ez volt a dolga. –ahogy annak az apám szerint lennie kellett, és amire szerinte alkalmatlan volt, miközben csak szimplán unta már az egészet. -Nem tudom, ismered-e a Lucifer Nightclubot Manhattan-ben. Az enyém a hely, szóval lényegében a zenén túl én is üzletember vagyok, azt hiszem. –vakartam meg a tarkómat, majd lehúztam a whisky-t, átadva neki a kezemben lévő naplómat. -Itt van. –böktem rá a faterja nevére egy határozott mozdulattal. -A szüleim elég hangosan veszekedtek anno, és elég gyakran emlegették az apádat. Többször is hallottam már anno, de elég ködösek az emlékeim tíz éves korom előttről, szóval ennyivel tudok hozzájárulni a dologhoz. –plusz engem akkoriban még csak nem is így hívtak, ami amúgy... -De... az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az Aziel W. Darkbloom nem… az eredeti nevem, így nem tudom, miért akarnak hozzátok kötni. Mármint… semmi értelme. Ha tudnék valami szerintük használhatót, a rendőrség már kopogott volna nálam, nem? –néztem rá kérdőn. Te vagy az író, szóval a te fantáziád élénkebb kell, legyen. Nálunk Remy írja a dalszöveget, én csak bólogatok nagy szemekkel, hogy jó lesz-e vagy sem.
“The brain is the most fascinating object in the universe. Every human brain is different - the brain makes each human unique and defines who he or she is.”
- Valami ilyesmi, igen. Nekem szerencsére jó viszonyom volt a szüleimmel, így én is ezt a tábort erősítem. - mert biztosan van olyan, hogy valakit annyira vagy egyáltalán nem tud megérinteni a dolog, hisz nem volt olyan a kötelék köztük. Netán valahol épp a haláluk a felszabadító megváltás. Az élet kegyetlenül működik, épp csak nem szeretünk beszélni róla. - Még nem jártam ott soha, de már sokat hallottam a Luciferről. Jól menő hely, és bizonyos körökben baromi népszerű. Gratulálok hozzá. - tényleg elismerésre méltó. Egy ilyet nem lehet könnyű üzemeltetni és minden vele kapcsolatos szarságot kézben tartani. - Eddig nagyon úgy néz ki, hogy a brit származás, Bristol és az üzletember hivatás a közös pontok. De ezek önmagukban még nem indokolják, hogy a te neved miért szerepelt az aktán. - foglaltam össze a nyilvánvaló tényeket. - Ne haragudj, de muszáj kicsit hangosan gondolkodnom, hogy valahogy összeálljon ez az egész, mert még szörnyen homályos a kép, és őszintén megvallva azért annyira nem bízom a rendőrség munkájában. Abban pedig főleg nem, hogy tájékoztatnak is mindenről, ha kiderítenek valamit. De mégis csak az én szüleimről van szó. - ennyi évig abban a hitben éltem, hogy balesetben haltak meg, és most újra felbolygatták az egészet. Ezek után nem maradhatok válaszok nélkül. Tudni akarom az igazságot, és eddig csak Aziel az egyetlen nyomom, amin elindulhatok. Meglepve, de annál nagyobb érdeklődéssel pislogtam az átadott naplóra, amiben rábökött az apám nevére. Úgy meredtem a James Freling névre, mintha most láttam volna életemben először leírva. A tekintetem a papírról újra Aziel-re siklott, hogy figyelmesen ihassam a szavait. A szülei hangos veszekedései során többször is felmerült az apám neve, de ennél többet nem tud, hisz még tíz éves sem volt. Ezek szerint régi, Bristolban gyökerező ismerettség lehet az apáinké. Vagy az anyja ismerte őt, ebből ez nem derül ki egyértelműen. Minden esetre érdekes. Már épp szólásra nyitottam volna a számat, hogy megköszönjem a segítségét, amikor hirtelen újra megszólalt. Bevallotta, hogy az Aziel Darkbloom rohadtul nem a valódi neve, így még inkább rejtély a számára, hogy mit akar tőle a rendőrség, és ezen a néven. Erre a plot twist-re bevallom, nem számítottam. - Ez öhm... köszönöm az őszinteségedet. - néztem rá halvány, de annál hálásabb mosollyal. - Nem akarok tolakodó lenni, és nincs semmiféle jogom faggatni téged, végképp nem szeretnék kényes témákba tenyerelni, így nem kell válaszolnod semmire sem... de... tudnék esetleg beszélni a szüleiddel? - már ha élnek még. Ez számomra nem derült ki egyértelműen abból, ahogy beszélt róluk. - Vagy elárulhatod, hogy mi volt korábban a nevetek? Miért kellett megváltoztatnod? Hány éves is vagy most? - óvatosan, bizonytalanul tettem fel a kérdéseket. A szülei sosem jöttek az USA-ba, csak ő. 10 éves kora után sok helyen megfordult, egyes számban. És utána kötött ki New York-ban, előtte sokáig Oxford volt az otthona. Ezek bármit jelenthetnek. A szülei meghaltak vagy lemondtak róla, ő egyik családtól a másikhoz került. Jobbik esetben nem árvaházváltogatásra célzott. De már azon sem lepődnék meg, ha ez valami tanú védelmi akármi lenne. Anélkül is túl bonyolult és hihetetlen volt számomra ez az ügy, hogy bedobta volna ezt a Bristol és felvett név dolgot. - De ha téged esetleg nem érdekelnek az összefüggések, nem nyaggatlak ám ezzel. Ez az én agymenésem... - néztem rá bocsánatkérőn.
-Egyébként is rólad volt szó. –vontam meg a vállamat. Nem másról és az ő kötelékeikről a szüleikkel. Nem minden happy és vattacukor, de most ő van terítéken. -Köszönöm. Szerencsémre az egyik legjobb barátom ügyvezető. –így azért egyszerűbb a szakmai részekben tanácsokat kérni. Én a pénzember vagyok, nem a vendéglátós. -Ugyan már, tökéletesen érthető. Ha az én szüleimről lenne szó, én sem hagynám csak úgy annyiban a dolgot. A rendőrség sokszor elhallgat dolgokat, vagy későn jön rá, erre most pont te vagy a legjobb példa. X éve hitted, hogy a szüleid szerencsétlen baleset miatt hunytak el, és most kiderült, hogy ez sokkal inkább gyilkosság volt. Nem mindegy, hogy véletlen, vagy szándékosság vette el tőled őket. –ráztam meg a fejemet egy biztatónak szánt mosollyal. Nekem aztán nem gond, hogy itt hangosan morfondírozik, amíg nem hívja rám a zsarukat. A többi nem számít. A nagy színvallás után csak kényelmetlenül fészkelődtem egy darabig, míg végül megvontam a vállamat és megráztam a fejemet, jelzés értékkel, hogy nem kell köszönnie. -Hát nincs mit. Neked ez fontos, szóval akár ez is jó alap lehet hozzá. Bár nem hiszem, hogy megtennéd, de inkább megkérlek, hogy ezt ne mondogasd senkinek sem. A többiek sem tudják rólam, hogy egyébként nem ezen a néven születtem. –böktem a hüvelykujjammal a színpad felé, a saxós srácokra célozva. Az egyre gyarapodó kérdésekre első körben csak felé toltam a poharamat egy újabb kör reményében. Amint megkaptam a kért italt, beleittam, mielőtt megszólaltam volna. -Nem tudsz, ha csak el nem mész London-ba, a Grove Park Cemetery-be. De akkor is leginkább csak magadban mormognál, szóval szerintem ez zsákutca lenne. Már jó ideje nem élnek. –szóval ez nem nyert hangszórót. -Ugyan már. Egy gyilkossági ügyben felmerült a nevem, és valamiért tudom a faterodét is. Szerintem ez elég ok arra, hogy segíteni akarjak kibogozni ezeket. –vontam meg a vállamat. Meg ez végre valami új, valami izgalmas, valami, ami ne megszokott, ami nem unalmas. Imádom a bandát, imádok velük próbálni és fellépni, de igazságtalanul kevés figyelmet kapunk, és egyelőre esélytelen erről beszélni a drága, elfoglalt frontemberünkkel. Szóval marad a nyomozósdi. -Igazából nem kellett. Azt hiszem. A nevelőszüleimtől kaptam ezt a nevet. Gondolom nem tetszett nekik az előző keresztnevem, illetve a nevükre vettek, és ezért. Vagy hát… eddig ezt hittem, de már nem vagyok benne biztos. Harminckettő. Mármint annyi éves vagyok, nem ez volt az eredeti családnevünk. Woods. –ezt már inkább csak halkan tettem hozzá, mivel így már fogalmam sincs, hogy mi történik körülöttem jelenleg. Nem akarok mindenféle zsarut a nyakamra, az ártana az üzletemnek is. -Ha esetleg megvan még a szüleid háza, vagy a benne lévő cuccok, akkor át tudod kutatni az apád régi feljegyzéseit. Az emberek akkor is megtartanak ilyet, ha simlis ügybe kerültek, akár akaratukon kívül is, mivel simán zsarolható vele valaki más is, hogy megbuktassa az egészet. Talán valahol szerepelni fog a mi nevünk is, és akkor érthető, miért tartanak számon engem. Amennyire emlékszem, a születésem óta az öregem nem igazán dolgozott, inkább csak alkalmi munkákból élt, pedig elvileg menő üzletember volt korábban. Öhm… megpróbálhatom felvenni a kapcsolatot Mr és Mrs Darkbloom-mal, de nem ígérek semmit. Majdnem tíz éve fel sem hívtam őket. –ráztam meg a fejemet egy sóhajjal. Miért kell nekem mindig bonyolult ügyekbe keverednem?!
Kezdőlap
