Valamivel kevesebb, mint egy hét telt el azóta, hogy Julian fiút utoljára láttam. Az egy dolog, hogy nem járt a lakásomon tudtomon kívül, de azt hittem azért a bárba betéved még egyszer-kétszer. Akkor ott, a rendőrség előtt úgy tűnt jóban váltunk el. Sőt... mi az, hogy! Annak ellenére, hogy majd megfulladt, viszonozta hálám jelét. Szóval most igazán nem értem mi van. Most mondanám, hogy kicsit heves voltam, de hát ezt eddig se tagadtam még előtte sem, és kétlem, hogy a folytonos nyomulásommal ijesztettem volna el, bár aztán lehet ez volt az oka. A rendőrségen azóta hála égnek nem jártunk, a suliba is csak egyszer kellett bemennem, mert Lucy szerkényre zárta az egyik nyolcadikost, de ahhoz képest, amiket eddig művelt, elég visszafogott dolog volt, szóval szerintem ez inkább dicséretet érdemelne. Mondjuk nem a tanár szerint, akivel meg is osztottam eme gondolatom. Julie megint szerzett valahonnan egy rendőrségi rádiót és nem azt mondom, hogy köze lehet a két dolognak egymáshoz, de esténként hallom, ahogy kiszökik az ablakon keresztül. Sokadik alkalom, már fölös szónoklatokra sem pazarlom időm. Szerintem amúgy is csak rohangál az utcákon és max kiabál. Valahogy meg mindenkinek le kell vezetnie a feszkót. Sullivan és Lisbeth dolgozik, Leo meg... hát ő Leo.
Én végül nem vártam ki, míg le nő a szőke hajam, mert attól tartottam ezután jön majd a pink, meg a kék, ami hát azért egy viking bárba nem biztos, hogy olyan faszán jó ötlet. Szóval bemostam az eredetinek megfelelőjére. És ha már a bár, minden rosszban van valami jó is, nem? Miután kissé szét lett szadizva a hely és elkélt az átalakítás, kaptam az alkalmon és beajánlottam Evet és a rejtélyes srác kollégáját a falak feljavítására, aminek örült is a főnök szóval, faszán össze jöttek a dolgok. Oké, ebből nekem pénzem nem lett, de örültem, hogy mindenki örül a fejének. Az csak egy kis pluszt adott, hogy így, hogy a nyomozókám azt hiszem el is feledkezett rólam, megint tudtam seftelni a bárban, mondjuk még idő kell, mire behozom a lemaradásom.

Ma este is egészen jól kerestünk a bárban, a régiek örültek, hogy nem veszett el a bár hangulata, a kolléganő sem mondott fel és az újra nyitás is nagy sikert aratott. Annyi max, hogy fárasztóbb volt, mint egy szimpla nap, de legalább szép kis borravalóval távozunk mi is. Szóval a két drága gorillával utolsóként még bezártuk a bárt, aztán kilépve intettünk is egymásnak, én mindenki ment a maga dolgára. Én nem indultam el egyből a buszmegállóba, mert még elakartam szívni egy száll cigit, és a megmaradt whiskyt is elakartam tüntetni. De nem voltam se részeg, se kábszeres, egy ilyen nap után nem hiányzik, hogy félhullán kóvályogjak hazáig. Egyszerűen csak szükségem volt egy kis nyugira, csendre, ha már 8 órán keresztül megállás nélkül zaj volt körülöttem. Még mindig zsong a fejem, még mindig olyan, mintha a pult mögött állnék és mindenki duruzsolna, énekelne, kiabálna, koccannának a poharak, borulnának az üvegek.
De az utolsó kortyok után megszűnik a zsongás, én pedig kihajítom a legközelebbi kukába az üveget. Nem mondom, hogy először, de most tűnik csak fel a szemem sarkából a megvilágított parkolóban lévő mozgás. Pontosabban az egyik kocsiban. Így oda se nézve, nehéz volna b behatárolni, milyen kocsi ki ül benne és miért, de szemet szúr. Ilyenkor, egy ilyen helyen kocsiban ülni... nem tom... fura. A filmekben a szatírok, a pszichopaták és a nyomozók szoktak. Na már most, a kocsi még itt van, tehát akire vár még nem ment el, és őszintén szólva nem nagyon látok a közelben más józan, kicsit sem hajléktalan emberkét magamon kívül. Egyből be is ugrik, hogy ó, bassza meg, lehet a drog ügyletekkel kapcsolatos. Kimaradt pár nap, nem jött bevétel, és oké, egy-kettőbe én is belekóstoltam, szóval lehet, most jött valaki, hogy megleckéztessen. Na fasza... Nem várom, hogy minden percben a nyakamon lógjon az én drága, nagypofájú őrangyalom, de ha most tehetném, inkább gyalogolnék a rendőrségig és most kéne a segítsége. Bár, ha fegyvere nincs, akkor lehet többre megyek vele, ha visszamegyek a puskáért. Hm... biztos megvárná, míg be sasszézok a fegyverért, mi? Nem. Inkább lecsekkolom ki az, mi az, és esetleg megpróbálok elébe menni a dolgoknak. Szóval elnyomom a cigim, mint aki jól végezte dolgát, aztán elpattintva elmegyek a bár mögé. Ott sem állok meg, pusztán megkerülöm, és vissza felé már oldalról a kocsik takarásából keresgélem azt, amiben ültek. Még mindig ott van. A kocsi sem ismerős. Profi. Ennyi ócskaság között szerencsém, hogy kiszúrtam. Szóval beólálkodtam a kocsi mögé, majd mellé magam, a vezető ülésig, ahol aztán egy mozdulattal kinyitottam az ajtót és szarakodás nélkül kikaptam a kocsiból azt a valakit, majd a kocsinak nyomtam. Volt is nagy meglepetés, mikor a felsőjét markolgatva láttam, hogy a kis mókus az.
- Te szórakozol velem, bassza meg? Azt hittem valami pszichopata fasz akar kinyírni... - bukott ki belőlem, de mind ettől függetlenül azért... jó látni. Csak tudnám, hogy miért így és itt.
- Bejöhettél volna... Nem bántottak volna. Vagy ha még is, úgy is megvédelek... - mosolyodom el végül rátartin, és el is engedem alaposan meggyűrt ingjét. Helyette a kocsi tetejére tettem kezeim mellé.
- Még mindig bizonyítékot keresel ellenem? - kérdem lassan elvigyorodva. - Azt hiszed, haza érve, pakolás közben nem vettem észre, hogy felmarkoltál a cuccból? Drága holmik ám, minőségi cuccok, szóval szemet szúrt. Remélem nem adtad olcsón, vagy legalább kipróbáltad egyiket másikat... - somolyogtam, és ha eddig nem tolt odébb, akkor még közelebb léptem. Annyira, hogy összeért az övünk. Hát most még csak az.
- Azt hittem elég volt a velünk járó zűrből és inkább visszavonultál... Megértettem volna... Ennyi agyfaszba hirtelen bele is halhat az ember. - csóválom a fejem, el is nevetem magam közben.
- Eskü, hogy a pénztárcád most nem fújtam meg. És Lis sem. Előbb lopná el a nyakba valód... Julie viszont a rendőrségen lévő találkozásotok óta odahaza nyomozói irodát csinált a szobájából, szóval te épp úgy rossz hatással vagy rájuk, mint én... - vigyorogtam el magam. Főleg azért pofáztam ennyit, mert örültem neki. Fingom sincs milyen indíttatásból ült a nyakamba, szállt rám, nyírt ki majdnem, aztán egyengette az utam a következő nap, de alapvetően nem bántam meg.

Nem mondom, a frászt hozta rám a kémkedésével, amit még most sem tudok hová tenni, de ami igazán meglep - még ha apróságnak is hat az egész -, hogy tegez. Nem vagyok öreg, nála legalább is nem lehet öregebb sokkal, de eddig magázódott, ez biztos. Vajon mi változott? Van-e köze ahhoz, hogy itt ma éjszaka majdnem beszaratott, hogy az egyik elégedetlen góré az, vagy annak az embere...? Mindenesetre örülök, hogy nem kezdtük el vakon lecsapkodni egymást.
- Áhá! Most lebuktál! Tehát tényleg szándékosan provokáltad odabent az embereket... - mosolyodtam el fölényesen, amiért csak igazam lett, hiszen lényegében elismerte a dolgot. Ettől függetlenül már rég elengedtem azt a dolgot, nincs harag, sőt, most már a ruhájának gyűrögetésével is felhagyok, ahogy eleresztem és a kocsi tetejére támasztom kezeim, így nem kicsit lekorlátozva mozgását és közelebb kerülve annyira, hogy összekoccanjanak az öveink csattjai.
Amilyen magabiztos volt eddig, most több zavart érzek felőle az erőben, mint eddig. Már most érzem, hogy ez bizony egy fura zárása lesz a napnak, noha, már igazából talán egy óra is elmúlhatott. Egészen eddig biztos voltam benne, hogy kerül - noha okát nem sikerült addig se megfejtenem -, de most... mostmár tudom, hogy csupán alkalmat nem talált arra, hogy keressen. Fura. Tisztában vagyok vele, hogy nem vagyunk egyformák, de bennem sosem merült fel azon akadály, hogyha valakit látni akarok, enni, inni, dugni vagy dumálni akarok vele, nála, akkor ne jelenjek meg 5 perccel később az ajtajában. Ha csak nem jött közbe valami... Tény azonban, hogy addig nem jutottam el, hogy lecsekkoljam a címét, míg nálam volt a tárcája - mint mondhatnék, a pénz nem csak boldogít, de meg is vakít -, de azt gondoltam ő se félne rám törni, akár paranccsal, akár anélkül. Ám most, hogy látom zavarát, értem miért nem tette. Most sem hiszem, hogy lett volna rá oka, hisz, akkor nem kuksol a kocsiban, ki tudja mennyi ideje. De vajon mi történt volna, ha észre sem veszem...? Megmaradt volna a kis kukkoló mókusomnak, vagy elém lépett volna egy sikátorból, hogy össze szarasson, miközben én békésen sétálok hazafelé. Ellökhetett volna, mégsem tette. Fintoroghatott volna, de úgy láttam került minden olyan visszajelzés, amivel nem tetszését nyilvánította volna ki. Ergó, tetszik neki vagy röpke pár nap alatt teljesen közömbössé vált az ilyen hülyeségeimre.
- Ühüm... azt látom. Bár azt képtelen vagyok megérteni, mégis milyen okból kifolyólag élvezni valaki a gyomorrákot okozó zűrt... De tudom, hogy vannak furcsa fétisek... és mostmár tudom, hogy mi a tiéd... - húzódik mosolyra az én ajkam is, ahogy halk koppanással érkeznek ujjaim a tetőre, mintha zongoráznék, és közben tekintetem is épp úgy zongorázik arcának pontjain, szemeim, ajkainak apró rándulásán vagy épp mosolyán.
Tetszett neki - ami nekem már kevésbé - hogy az egyik gyerek nagyon rá állt ezekre a kicsit sem veszélytelen dolgokra. Az még elmegy, hogy hullák képeit teszi ki a firkálós táblájára és mindenféle fonallal húzkod össze neveket, címeket és arcokat, az sem zavarna, ha mesék helyett állandóan NCIS-t néznek, na de azt azért nem szeretném, ha ő is kocsiból kémkedne olyan emberekre, akik veszélyt jelenthetnek rá, és amilyen kicsi még, mindenki veszélyt jelenthet rá.
- Jó példakép? - horkantok egyet vigyorogva. - A kocsiból kémkedsz egy teljesen ártalmatlan díler után, ahelyett, hogy egyből szobára vinnél... - feszegetem azokat a bizonyos határokat, bár valahol nem lepne meg, ha teljesen másképp reagálna már ezekre is. Mondjuk nem tudom... talán tényleg inkább ő, mint én. De az lenne a legjobb, ha egy teljesen saját életutat választana, és olyasmikbe fognak Julie, amibe...  más normális ember is. Viszont nem csak a kislányom jövőjét illetően volt érdekes hallgatni őt. Nem tudtam nem meglepődve felvontam szemöldökeim és tovább mosolyogni, mikor a "kapcsolatunkról" esett szó. Áhám, szóval már kapcsolat is van köztünk. Mondjuk ezt én is sejtettem eddig, csupán megnevezve nem lett, hogy mi ez a kapcsolat, ám ezek szerint neki is feltűnt, hogy legutóbb kicsit többet tett értünk, mint egy szimpla jót akaró idegen.
- Jaa, jó kis kémkölyök lesz belőle. Aztán együtt mentek bűnt üldözni, mint Batman és Robin, csak denevér helyett egy kis mókus lesz majd a jeletek. - mosolygom, bár imádkozni fogok, hogy ne így legyen. Mármint épp elég veszélyes így is ez a hely, nem szeretném, ha a nagy igazságszolgáltatás miatt lőnék le a lányom.
Aztán előszedte a hiányzó pirulákat. Uhm... oké... ez most így... meglepett. Azt hittem leadta a zsaruknak vagy a szülőknél kezdett vele valamit, esetleg tényleg kipróbálta titokban, de ez így... nos, eszembe sem jutott volna. Én végig a szemeit figyeltem, és láttam, hogy még ő szégyelli magát az események miatt. Fura egy fazon az biztos...
- Felmondtad? - kérdek vissza értetlenkedve, bár nem magát a fogalmat nem értem, hanem annak okát. - Áááh, tekintettel a kapcsolatunkra. Már értem... - mosolyom őt idézve, de ez majd egy remek kis fedő szavacska lesz, ha esetleg kínos dologról lenne szó, és nem akarnánk arra a bizonyos szóra utalni. Az viszont - számomra legalább is - nagyon élvezetes volt, amilyen zavarral és tehetetlenséggel próbálta kezelni az általam kialakított kényelmetlen helyzetet. Domináns alkat vagyok, ezt pedig nem is szokásom rejtegetni. Ahogy az is nyilvánvaló, hogy kettőnk közül is én vagyok az, aki irányít. És ez... nos, maradjunk annyiban, ha nem épp egy megvilágított parkoló kellős közepén lennénk, már rég a kocsi motorház tetején vonaglana, miközben én a nyakába bújva mozognék benne. Őszintén szólva fejben már rég ott vagyok, de helyes zavara mindig visszatérít. Nem volna példátlan, hogy egy magát heterónak állító személy végül az én kezeim közt olvadjon el és világosodjon meg, hogy ja, egyébként fiúkkal sem rossz kefélni, de tagadnám, ha azt mondanám, hogy nem láttam benne erre potenciált már a legelső percektől fogva. Nem tudom honnan, azt nem tudnám megmagyarázni, csak egyszerűen éreztem. Elteszem a tablettákat a farzsebem mélyére, egy halk kösz keretében, de nagyjából ennyi figyelmet is szentelek a bogyóknak, mert utána visszasimítom kezem a kocsira és tekintetét fürkészve kacéran hallgatom őt. Hát egyébként, amilyen közel vagyok hozzá, simán tökön tudna térdelni, de úgy, hogy egy életre megvonná tőlem a szexet, még jó, hogy... tekintettel vagyunk a kapcsolatunkra, mert akkor biztos nem kockáztatnék. Kérdésre azért elvigyorodom.
- Minden fasza... - bólogatok, de a továbbiakra el is nevetem magam. - Áh, még mit nem! A hibáim tanuljanak belőlem...! - nevetek, majd amint alább hagyok vele, kezeim kicsit közelebb húzom a tetőn hozzá, de a nyakát még nem karolom át, mert akkor lehet tényleg tökön térdel, én meg szörnyet halok itt helyben.
- Hé... azért azok nem mindennapos dolgok. Nem vagyok se alkoholista, se drogos. Csak néha lazábbra veszem a dolgokat. Kellenek az ilyen pihi napok, mert ki tudja mi lesz holnap. Te sem vigyázol a cigivel, pedig még a dobozán is rajta van hogy járhatsz, ha nem vigyázol... - bólogatok okosan. Arra csak egyik szemöldököm vontam fel kérdőn, mikor vállamhoz nyúlt, azt hittem valami mást akar, de elég nyilvánvalóvá adta, hogy ennyi volt a móka mára. Vagy pont attól tart, hogy lassan már nem csak az övünk fog összeérni. Jóóó, naaa, legyen most neki gyereknap.
A múltkorival így is ki tett magáért. Szóval teszek egy nagyobb lépést hátra és így kezeim is leeresztem magam mellé.
- Ahogy neked jó... Nem tudom, feltörted e kocsit, vagy a garázsod mélyén volt eddig is, de ha nem zavar, itt is hagyhatjuk. Sétálhatunk is... - bármilyen furán hangzik ez tőle és tőlem is... - de kocsikázhatunk is. - vonok vállat, bár amennyit taperásznám közben, lehet belemennénk egy dohányboltba. - Na és veled mizus, azon kívül, hogy nagy merészen visszamondtál egy munkát? Nem gyanakodtak vagy kérdezősködtek? - kérdeztem azután, hogy eldöntöttük merre és hogyan tovább.

Elmosolyodom nevetésén, és azon is, ahogy végül beismeri. Naná, hogy élvezi, hát látszott rajta, látszik mindig. Tulajdonképpen, ha az ember kicsit jobban oda figyel, észreveszi, hogy Julian arcára szinte mindig kiülnek az érzései, gondolatai. Még az is, ha ő maga sem tudja mit miért érez, gondol vagy csinál. Még hogy kicsit... Biztos nem akar megsérteni, na se baj... Már jóvá tette pimaszkodásait, ellenben én még lehet olajat fogok tenni a tűzre a viselkedésemmel. Báár... elnézve mostani hozzám való viszonyulását még a végén talán örülni is fog neki.
- Óó, szóval azt sem bánod, ha hullák vesznek körül? Nos ez... igazán bíztató tekintve a körülötted lévőket... - bólogatok finoman utalva rá, hogy így aztán most nagyon biztonságban érzem magam. Hát különös egy gondolkodás mód, de talán csak azért, mert egészen más életmódot folytatunk. De az biztos, hogy valami ágyban megoldható fétisével jobban jártam volna, mert azt legalább teljesíteni is tudnám. Meglátásaim szerint - bár igazán még nem sikerült bele látnom életébe - a munkán kívül nincs igazán mivel elütnie az idejét, ezért vágyik az izgalomra. A tanítás biztos unalmas, és mivel nagyjából a munkája az, ami kitölti napjait, barátjai se nagyon lehetnek. Én a bárban könnyen szedek fel ember, akár egy alkalomra is, na meg a seftelés is olyan dolog, amivel szerezni barátot és ellenséget. Talán ezért érzünk másként. Talán nem is a személyem varázsolta el - szip-szip -, hanem a körülöttem lévő folytonos agyfasz. Szívesen lepasszolnám neki, ha lehetne, de azt hiszem ez nem ilyen egyszerű. Mindenesetre a helyzetet kiélvezem, pontosabban inkább a helyzetben való reakcióit, amik eddig nem igazán voltak rá jellemzőek.
- Virág...? Hajtogatok én neked dolcsiból vagy cigis papírból, ha azon múlik, bár én inkább a tettek embere vagyok. - forgatom szemeim nevetve. Ezt pedig be is bizonyítanám, ha valami csoda folytán leoltódna a lámpa. De a sors úgy kívánja, piszkáljuk még fel egy kicsit a másikat. Azért persze megjegyzem magamnak eme fura vonatkoztatású viccét. Tekintettel a kapcsolatunkra...

Miután ismét visszakerültek gazdájukhoz a tabletták, ami azért elég nemes dolog tőle, pláne, hogy még a munkája ezen részét is feladta... a kapcsolatunkra való tekintettel, ismét csak rá figyeltem. Meg a fantáziálgatásaimra, de annak is fontos részese volt... Hogy élveztem e a mostani helyzetet? Az nem kifejezés. De a zavartságát és szemei halovány csillogását tekintve, a mindennemű visszafogottságáról nem is beszélve, úgy hiszem ő is. Legalább azt hittem, míg nem jelezte, hogy elég lesz belőlem ilyen közelről, szóval engedelmesen hátrébb lépek. Most még megy...
- Ez a beszéd... végre belátod, hogy a lelked mélyén, te is rossz kisfiú vagy... - kócolok hajába vigyorogva. Hm, hát... ragaszkodó típus vagyok, nehezen tartom utána a távolságot. Először nem akartam elfogadni a cigit, de megjegyzésére nem tudtam nemet mondani. Kezdem azt érezni, hogy a végén én fogok tartozni neki...
A kocsira adott válaszán először bólogatok, lévén, hogy én sem nézem ki belőle az ilyen fajta kocsikat, de aztán újra értelmezve a válaszát, hagy némi kívánni valót maga után a dolog. A szomszéd kocsija. Hm, oké, ezzel nincs is semmi baj, tekintve, hogy előfordul, mikor kölcsön kérjük a másikét, deee miért ücsörgött is ki tudja hány órát a szomszédja kocsijában, remélve, hogy nem veszik, veszem észre...? Lehet még is csak lesz itt valami meglepetés. De ha még sem, akkor majd alkalomadtán faggatni fogom róla. Nem mintha nem volnának ötleteim, de puszta kíváncsiságból hagyom, ő mire megy a szabad döntés lehetőségével. Meg is lepett vele, de úgy, hogy majdnem egyben le is nyeltem szívás közben a cigarettát. Kellett is köhögnöm páárat a letüdőzött füst mennyiség miatt, mire újra döbbent arcot tudtam vágni. Na nem a kocsi szó hallatán, hanem az összes többin. Másból persze kinéztem volna, de belőle aztán nem, hogy ilyen hamar felhívjon magához. Remélem tudja, hogyha elindítja a lavinát, pláne ilyen kínálattal, mint a pia meg a kanapé, akkor ott nem lesz cicózás.
- Ohóó, nem kell ahhoz olyan nagy mennyiségű pia. Balszerencsédre abból a cuccból is markoltál fel, amivel nem csak a kezem fognád majd meg... - jegyzem meg pajzán vigyorral arcomon, és alsó ajkam is beharapom, ahogy meg-meg emelgetem szemöldökeim. És igen, ezt pontosan úgy kell érteni, ahogy mondtam. Aztán lágyítok elvetemült mosolyomon, és a hajába simítva közelebb hajolok hozzá, éppen csak nem ér össze homlokunk.
- De ne aggódj... sosem élnék vissza ilyesmivel. - teszem hozzá halkabban. Azt már inkább hozzá sem téve, hogy csak az első alkalomig. De jobb szeretem, ha ők maguk, saját akaratukból követelik ki a dolgokat. Átsétáltam a kocsi másik felére és én is beültem, miközben megérdeklődtem, hogy azért van e valami, amivel lefoglalja magát a másik munka helyett. Ezek szerint van. El is húzom kissé a szám a választ hallva. A gyerek ügyek sosem egyszerűek, hát még, ha személyes. Szóval nem irigylem. Függetlenül attól, hogy valószínűleg már rég felnőtt az illető.
- Azért ez távol áll a "Semmi különöstől". Nem mintha nekem annyira messzire nyúlna a kezem, de ha tudok segíteni, szólj és megpróbálok. - felelem még rá pillantva, majd ki az ablakon, cigivel a számban. Sokat mondjuk nem hiszem, hogy tudnék segíteni, mivel eléggé más vonalakon mozgunk, de végülis a drog biznisz is alvilági dolog...
- Ámen! - mosolyodtam el megjegyzésére, bár még mindig fura volt ezeket így hallani tőle. Azért kíváncsi vagyok az otthonára. Minden bizonnyal tévedek, de többféle elképzelésem is van, hogy nézhet ki. Vagy egy lepukkant kis kecó, ahol a falakon is nyomozásmaradványai láthatók, fotók és családi emlékek helyett vagy egy olyan Mátrix feelingű ház, ami inkább hasonlít egy tech zseni fegyver raktárjához, semmint lakáshoz.
- Kíváncsivá tettél... Mitől gondoltad meg végül magad? Mármint a feldobásom illetően. Két napot töltöttünk együtt, abból az első elég... necces volt. A másodikon pedig hát, hogy őszinte legyek, nem sokra emlékszem az elejéből, pedig valami azt súgja hiba, hogy hagytam elveszni azokat a pillanatokat. - nevetem fejem csóválva, mert egy-két dolog dereng, de az is csak nagyon homályosan. Mint az, hogy ültünk valahol és beszélgettünk, de hogy miről már nem tudom... Meg hogy a falnak csapott... Ha nem ilyen volna a viselkedése, azt gondolnám... hogy az egy kefélés kezdete volt, de így nem... nem hiszem...

Hát nem tudom, kis mókus... Szerintem ez akkor sem normális. Nem véletlenül jár annyi katona és rendőr dokihoz. PTSD, személyiségzavarok, insomnia... aki pedig egyik sem, hááát... arra is van egy megnevezés, amit előszeretettel használnak horror filmekben. De te biztos nem vagy pszichopata... - csóválom fejem, tutujgató hangon, miközben belecsípek a pofijába kicsit. A pszichopatákra amúgy sem gerjedek, nincs bennük elég tűz. Tulajdonképpen nincs bennük semmi, ami felkelthetné a figyelmem. Abban viszont egyetértünk, hogy valóban nagy pofám volt, mikor az origamiról beszéltem. Oké, talán kicsit túlzás volt ezt most is. Nem azt mondom, hogy nem volnék rá képes, csak... nem biztos, hogy ez a legmegfelelőbb hely és idő rá. Ha nem kaparászta volna az egóm vele, neki se álltam volna, csak zavartan nevetve eltereltem volna a témát, de így még ha kissé vonakodva is, de nekiálltam. Max befürdök, röhögünk egy jót és tovább lépünk a dolgon. Közben odébb álltam és az elfogadott cigi is ki lógott a számból, míg próbálkoztam vele. Lehet csak azért adta, hogy odébb álljak. Na szép... itt begerjeszt, aztán meg elküld a búsba. De a-a, ilyet nem játszunk. Ha húzogatja a tigris bajuszát, megkapja a magáét.
- Baromság... Nem attól kedvelnek valakit, hogy jó-e vagy sem... Nézz csak rám, drogot árulok,a gyerekeim 50%-a pszichopata a másik fele szociopata, iszom is meg néha drogozom, sőt alkalomadtán a vendégeket is kiosztom és még is vannak barátaim, és olyanok, akik szeretnek. Pedig a visszajáró vendégek közül is sokan tisztában vannak vele, hogy gyakorlatilag minden szépség meg volt már, néha kétszer is. De senkit nem érdekel, mennyi szar van velem, attól még szeretnek... Hogy miért... nem tudom... De szeretnek... - vonok vállat és el is mosolyodom rá nézve, majd vissza az origamira. Őt sem azért bírom, mert olyan jó ember, egészen más fogott meg benne.
- Mi a fasz? - pillantok fel rá vigyorogva, miközben magyarázza és mutogatja. - Te bolond vagy... - röhögöm el magam a rövidke bemutatóján. Mindenesetre azért sikerült meglepnie a meghívással. Egy dolog, hogy én elvittem magamhoz, szükségszerű volt, de most...?Visszavágásán azért újra elnevetem magam.
- Attól nem tartok! Már láttam milyen pocsékul célzol, ha ott vagyok... - nevettem, nélkülözve azt az apró tény, hogy ott hozzá is járultam az elbukásához, amit végül egy finom kis csók követett. - Jaj most aztán nagyon megijesztettél, mókuska. Tudod, ahhoz ki is kéne ütnöd előbb... - pillantottam fel rá sejtelmes mosollyal, miközben, ha kicsit meg is viselődött, de sikerült kihajtogatni azt a kurva virágot. Fel is mutattam neki.
- Látod? Mire nem jó, ha vannak lányaid? - mutogattam büszkén, majd még mielőtt kocsiba ültünk volna, vissza léptem elé, és a cigit továbbra is a számban tartva, átkaroltam derekát addig, míg farzsebébe nem csúsztattam a virágot.
- Majd később kiveszem... De vigyázz rá, mert nem félek testüres motozásba kezdeni, ha elveszíted... - emelgetem szemöldökeim kacéran, miközben kihúzom kezeim zsebeiből és ellépek, hogy beszálljak én is a kocsiba, miután kitárgyaltuk ki mit nem tenne meg a másikkal.
- Háát... ha nem is így egyszerre és pontosan ekképpen, de mind meg volt egy-egy nap. - vonok vállat, de való igaz, nekem ezek nem megszokott dolgok, és örülök, hogy élek és tisztáztam magam a drog ügyletekben, mert azt hiszem, akkor nem csak engem temettek volna névtelen sírba. Már ha egyáltalán... S bár így sem veszélytelen a dolog, amit mond, azért felajánlottam segítségem, ha már volt olyan kedves és ő is segített, aminek okára rá is kérdeztem, mert most már nincs hova tagadni. Valami ilyesmire is számítottam tőle, de azért meglepő volt hallani a szájából. El is mosolyodtam rajta, néha rá is pillantottam.
- Hát, hogy a faszba ne lennének érzéseid...? Kicsit jobban hozzád dörgölöm magam és nagyon is látványosan mutattad volna ki odalent azokat a bizonyos érzéseket... - vigyorgom, kicsit piszkálódva, részben pedig teljesen komolyan. Lehet, hogy kettőnk közül én vagyok a kanosabb, de már csak abból kiindulva, milyen régen lehetett nővel, szerintem még azt is élvezné, ha ő volna alul. Az viszont meglepett újfent, hogy ilyen nyíltan közölte, hogy kedvel, ahhoz képest, hogy kb. egy hete még az anyámmal jött nekem.
- Hmm... a terroristát leszámítva, te minden ellenséged megkedveled? - kérdek vissza kíváncsian, de még mindig mosolyogva. - Én is bírlak... És nem csak a formás hátsód miatt, ami szinte értem kiállt, hogy törjem már be. - vigyorgom, mert lássuk be azért ez is bőven hozzá tesz, és őszintén szólva egyre közelebbinek érzem az időpontját is.
- Segítség? Jobb? Minden bizonnyal más világban élünk, de nem kell senki segítsége... eddig is boldogultunk valahogy. Jobb pedig minden bizonnyal majd akkor lesz, ha a kölykök kirepülnek a fészekből és élik életük, remélhetőleg távol az apjuk szakmájától és a veszélytől és ha már itt tartunk, távol, nagyon távol a te szakmádtól. - mutogatok el felé, mert igen, tisztában vagyok vele, hogy ő meg Julie is képesek kitalálni valami kiképzéses dolgot egymás közt, hogy még motiválja is az öngyilkosságra a lányom. Persze nem szánom sértésnek a dolgot, és bolond sem vagyok, amiért visszautasítom a segítségét, függetlenül, hogy a múltkor jól jött, de ő sem mindenható, nem segíthet folyton, és én sem vagyok már gyerek, sőt, igyekszem a lehető legfelelősségteljesebb apa lenni... Na jó... azért örülök, hogy a kocsi teteje most nem szakadt a nyakunkba, de a lényeg, a lényeg, azért igyekszem. Azon viszont elmosolyodtam, hogy még ha poénkodik is vele - mert minden poénban akad valami valóság alap - már ilyeneken jár az agya. Szar lehet egyedül, még úgy is, hogy nekem is jobbára csak gyerekeim vannak. Mosolyogva el is pillantok felé.
- Kedvelnek... többségük, de kedvelnek. Lucy mondjuk neheztel rád, mert állítólag azt ígérted neki, hogy vezetheti a kocsid, ami még számomra is hihetetlen, bááár, kinézem belőled, hogy jobb színben tüntesd fel magad. Leo és Julie meg kis híján hajba kaptak, amiért az egyik elcsórta a másiktól a tőled kapott névjegykártyát. - csóválom fejem, mert nincs is nehezebb, mint békét tenni két gyereked közt. - De Julie tényleg nagyon rád van állva, aminek őszintén szólva nem túlzottan örülök. Eddig is voltak vele problémák, és néha nagyon fanatikusan viselkedik, de amíg nem jöttél a képbe, addig maximum egy kis füzetbe írkált, firkált, meg fából készített magának számszeríjat, de most baszki... egyik nap bementem hozzá, mert megint elcsórta a pillangó késem és nyuszi övtáskájában találtam egy kézigránátot. - sóhajtom, persze ahhoz képest, még így is egész nyugodtan közölve a tényeket, de azért na. Még is csak 13. Pompom helyett egy nunchaku lóg a ruha akasztóján és ki tudja még miféle borzalmakat rejt a szobája.
- De ha már ilyen lelkes vagy, Carter bácsi, nem sokára lesz egy olyan... hogy is hívják, amire azért mennek el a szülők, hogy bemutassák a foglalkozásuk. Arra elmehetnél helyettem. Biztos jobban érdekelne mindenkit a te munkád, mint az, hogy én hogy öntöm pohárba a rendelt italokat. A seftelésről meg inkább nem ejtenék szót... Engem max úgy is csak az igazgató látott néha, ő sem jó kedvében, szóval lehet neked még örülnének is... - nevetem el magam.
Akárhogy is, végül megérkezünk, és ami a lakását és a kíváncsiságomat illeti...
- Azta a kurva...! - hüledezem, ahogy beljebb lépek, s minél beljebb, annál inkább elhűlök. Oké, hogy kupi, de ez... mintha felrobbant volna valami... egymás után háromszor... aztán még át is tapostak volna rajta. - Öcsém, én legalább a kölykökre tudom fogni, de ez... - bukik ki belőlem, ahogy lassan azért felfedezgetem a helyiségeket és holmikat.
- Basszus, és még én vagyok piás...? - bökök el az üres üvegek felé letaglózva. Aztán megálltam az egyik szekrénynél és sokat mondó mosollyal leemeltem róla a masszázs olajat, amit meg is mutattam felé. - Tudtam én! Na merre is van az a guminőd...? - piszkálódtam, miközben lassan vissza tettem és tovább nézelődtem, míg végül megállapítottam, hogy hát ja, azért ő sem a rend híve, és ennek tudatában le is dobtam magam mellé, hozzá közelebb eső karom pedig magunk mögé a háttámlára tettem, miközben ránéztem.
- Nem válaszoltál a múltkorira... Voltál már pasival? - érdeklődtem, bár szinte biztos voltam benne, hogy nem lesz a válasz, akkor is, ha igen. De ha mégsem, honnan tudja, hogy tényleg heteró? - És mielőtt még itt háborognál, hogy egyáltalán, hogy jut ilyesmi az eszembe... akkor már elég tiszta voltam, mikor az őrsön viszonoztál. - mosolyodom el beharapva alsó ajkam.

Nem vagyunk egyformák és ez abban is meglátszik, mikor bizonyos fogalmakról van szó. Ha azt mondja neki is vannak én elhiszem. A viszont erősen megkérdőjelezhető, legalább is a számomra, hogy ezek milyen barátok, vagy éppen hol vannak, mikor láthatóan szükség volna rájuk. Azért gondoltam, hogy nincs egy olyan ember se, akit barátnak hívhatna, mivel itt van, velem, egy olyan emberrel, aki éppenséggel azért ismert meg, mert munkájából kifolyólag lekéne, hogy sitteljen. Nem azt mondom, hogy erre motiválnám, de szerintem sokat mondó és valahol szomorú is, hogy itt ólálkodott szerencsétlen, tudja fene mennyi ideje egy kölcsönkért kocsival - ami arra utal, hogy ez neki igen is fontos volt -, hogy lásson, esetleg beszélhessen is velem, noha úgy látom, ő maga sem nagyon tervezte el miként s hogyan tovább utána. Ilyen helyzetekre kellenének a barátok, akiknek a társaságát keresi, vagy akik a társaságát keresik. Én sem dúskálok bennük, de én abban különbözöm tőle, hogy a másfajta társaságot sem vetem meg, aminél most igazán össze tehetem a kezem, mert ki tudja miként reagált volna, ha most egy részeg vendéggel botorkálok haza, vagy állok meg valahol kefélni. Na mindegy, nem firtatom, mert azt gondolom ez olyan téma, ami kényelmetlenségéből adódóan csak feszültséget okozna a számára. Legalább is ezt szűröm ki a mondat végi "ennyiből".
- Óóó, hát perszee... most jönnek a kifogások. Pedig az ember azt gondolná, hogy egy tapasztalt katonának a tarkóján is van szeme... - mosolygom, de végül megadóan felemelem kezeim.
A virágos dolog adta magát, ha már sikerült kiviteleznem, és ha nem félteném az ágyékom, biztos tovább taperásztam volna még.
- Oh, ugyan... engem nem a virág formája fog érdekelni, hanem, amit most még nadrág fed... mééég... - vigyorgom alsó ajkam beharap, ahogy lassan elhúzódom. Igazából ő csak annyiban tehetne a kanosságomról, hogy van, a többi dologgal már saját magam ingerlem.
- De azért köszönöm... - nevetem el magam büszkén a fasza tehetségemre. - 5 gyerek mellett sok dolgot megtanul az ember... - vonok vállat, és inkább bele sem megyek a részletekbe, mert a végén megint szavamon fog. Döbbent reakcióján korhatáros megjegyzésemre csak mosolyt csal arcomra. Legalább is külsőleg, mert fejben már az izzadságtól a motorháztetőre ragadva nyögdécsel.
- Jogos, nekem is inkább csak kihívás voltál. Egy betörni kész kihívás. Bár azt hittem előbb meg is lesz. Ki tudja.. ha nem jön az a fasz, néhány pohár whisky után már a raktárban markolhatta volna a szekrényt. - vigyorodom el, és kénytelem vagyok mélyet sóhajtani, hogy engedjek egy kicsit ezekből a dolgokból, mert a végén még betojik nekem és félúton kitesz, hogy inkább nem kockáztat. Amikor meg sorolnivalóra kér, nevetve nézek rá az ülésből.
- Te nárcisztikus seggfej! - röhögöm, persze poénból, nem sértésből, még a combját is megpaskolom. - Hmm... na nézzük... hát ugye ott van a tömködni való hátsód, aztááán... heteró létedre férfit is jól csókolsz. Már, amikor éppen viszonzod és nem kell érte könyörögni. Na és persze... imádlak piszkálni, meg oltani. Olyan jól viseled, hogy lassan cigi helyett is inkább a te véred szívnám, ha ideges volnék... - kezdem el sorolni, szándékosan olyan dolgokat felhozva, amivel talán zavarba hozhatom. Ha nem mennénk épp, és nem volna ennyire távol, még a buksijára is nyomnék egy puszit, had gőzölögjön a feje. Bár mostanság jobban viseli.
- Wowow, te most sértegeted a bárt? - pillantottam rá megjátszott rosszallással. - De örülök, hogy a vezetéses dolgot így gondolod. A füllentés nem áll tőlük távol, ahogy a kocsik feltörése sem, szóval légy résen, ha arra járnál. - figyelmeztetem, mert Lucyból kinézem, hogy akár poénból tönkre vágja a kocsiját.
- Az előbb mondtad mivel jár a munkád, és saját szememmel is láttam, hogy nem szeretném, ha a kis lányom veszélybe sodorná magát vagy a családját. Süssön inkább tortát vagy futárkodjon, vagy tőlem dolgozhat rendőrségen, de kizárólag irodán. De míg élek, megvédem az ilyen halálos veszélyektől és igyekszem távol is tartani tőle. - csóválom fejem, mert Julie elég önfejű, meg úgy mindegyik Leon kívül, így jobbára csak veszekedés, kiabálás és ajtó csapkodás van, ha beszélni akarok vele, de azért azt gondolom, ha kicsit idősebb lesz, felfogja, hogy neki nem ezek a dolgok valók. Azt belátom, hogy hozzá képest, mindegyik osztálytársa fogyaték, de ez nem azt jelenti, hogy akkor suli helyett striciket verhet és tetőkön ugrálhat.
- Most miért? A többi kölyköt leszarom, őket nem én nevelem, és különben is Leonál és Lucynál volna ez a valami, ők meg aligha pályáznák meg a szakmád. Lucyt a suliban is Lucyfernek becézik, szerintem ő 17 évesen már valami kis király lesz a javítóban, Leo meg... egyenlőre még ott a glória a feje felett, nem hiszem, hogy ilyesmivel megtudnád rontani... Ha Julienál lenne ilyen, nem mondanám, mert a bolondja még tenné alád a lovat is, csak, hogy Batman és Robin legyetek. - magyarázom, még a gondolatra is szemeim forgatva, de azért azt megjegyzem, hogy nemet nem mondott rá. Lucy legalább átértékelné a szupergonoszok életét, ha hallaná mi lesz velük, ha elkapják őket, és esetleg letenne arról, hogy egy szadista állat legyen felnőtt korára.

Mindenesetre megérkezünk, engem pedig jobban leköt a lakásának rendetlensége, mint maga a téma. Persze, én is káoszban élek, na de azért akkor is... Valahogy nem tudom összeegyeztetni az öltönyös őt, meg a lakását.
- Nagy rend? - hüledezem nevetve. - Itt még azon se lepődnék meg, ha az aktákat felemelve megtalálnánk a takarítónő hulláját... - bökök a halmok felé. Megjegyzésén az italokra nézve, majd rá viszont újfent elnevetem magam. - Kis mókus, ellenem esélyed sincs... Már akkor whiskyben fürödtem, mikor még szobatiszta sem voltam. - biccentem oldalra fejem nagyoskodva, bár azt már hozzá sem téve, hogy azért a kölykeim se panaszkodhatnak. Nem is vagyok rá büszke, de voltak pillanatok, amikor azért jól jött egy piába mártott cumi. Na de erre jött rá még akkor a masszázs olajos dolog is, amit érdeklődve hallgattam tőle, kíváncsi voltam mit talál ki rá, és nagyokat bólogattam, mint, aki pont elhiszi, amit mond. Nevetve szét is tárom kezeim.
- Nekem nem kell sehova se járnom, hozzám is úgy jönnek! Szólhattál volna nekem is. Ingyenbe is megcsinálom neked, és olyan masszázst adok, hogy után nyálad csorgatva fel sem bírsz majd kelni... - vigyorgom bíztatóan felszegett szemöldökkel, majd végül odasétálok és helyet foglalok mellette, inkább hozzá közelebb, mint a karfa részhez. Válasza nem lep meg, de érezhetően nem ez a teljes igazság. Ezt pedig az utána lévő hallgatás is megerősíti. Nem, valóban nem volt férfival, de távolról sem biztos benne, hogy valóban "csajpárti". Láthatóan zavarban van és feszült még, hogy egyáltalán bárhogyan is kezelni tudja a témát. Várok vele még kicsit, talán nem is baj, ha iszik hozzá. Utána kaptam volna, de nem tettem, mert még nagyon nem érzem, hogy jó ötlet volna. Pedig láthatóan annyira nem is ellenkezik, csak... fél... azt hiszem. Nem mintha bárkinek is kikotyognám, bár az lehetséges, hogy egy ideig piszkálnám vele, csak alig-alig, és csak óvatosan.
- Hát öhm... rád bízom. - felelem, mert az italokat annyira meg sem néztem, az viszont meglepett bejövetkor, hogy ő sem vonja meg magától a piát. Mármint, oké, néha én is berúgok, de ha ennyi üveg sorakozna nálunk is, és belépne a gyámhatóság, egy életre megvonnának a gyerekektől.
- Más is járt már nálad? - érdeklődöm és itt nem feltétlen csak a dugnivaló emberkékre gondolok, hanem... barátokra, ismerősökre, családtagokra. - Szoktál... vendégeket fogadni?
Az italt elveszem tőle, ha kiöntötte és megköszönve bele is kortyolok, miközben hallgatom.

Azért azt nem hagytam figyelmen kívül a kocsiban, hogy annak ellenére, hogy elvileg nem vágyott a férfi érintésekre, előszeretettel viccelődött azért ő is vele, ami végtére is úgy jött le, nekem legalábbis, mintha pont az ellenkezőjét akarná. Kis butus... egy szavába kerülne és már rajta is lennék.
A lakásával sem volt különösebb bajom azontúl, hogy egy maga nagyobb kupit csinál, mint az 5 gyerek együtt. Jézus, és itt elvileg akkor hetente takarítva is van a lakás. Nagyon el van kényeztetve a segge.
- Ugye, ugye? Nem csak, hogy totál diszkréten kezelném a dolgot, de még alapos munkát is végeznék... Úgy ellazulnál, hogy repetázni akarnál belőle. - kacsintottam felé egy sejtelmes vigyor keretében, miközben a gondolatra a szám szélét is megnyaltam. - Ehelyett inkább másra szórtad a pénzt, pedig egy éjszaka alatt tönkre vághattam volna annyi lóvéval a májam. Kétszer is... - lépkedtem közelebb, míg végül le is ültem mellé, azt gondolván, hogy majd aztán szépen rá tudok térni a lényegre, de zavarában kikosarazott. Oké, talán visszább kéne vennem a tempóból, az lehet itt a baj, kérem szépen. Nehéz, de picit arrébb terelem a témát, miközben iszogatásba kezdünk. Nem tudom kifogom e tudni várni, míg kicsit kipirul tőle.
- Aha... - bólogatok, mint, aki ezt is épp elhinné, de akkor követi a kérdés, hogyha ennyire nincs igénye a társaságra, akkor miért vagyok itt? Miért keresi a társaságom, annak ellenére, mennyire sokat oltogatom - persze csak is a kapcsolatunkra való tekintettel - és nyomulok rá ezerrel.
- Edzeni? - kérdek vissza némi kételkedéssel hangomban, mert az ing végett nem tűnnek túl izmosnak karjai, szóval kihasználom a lehetőséget, ha már nekem van egy szabad kezem, és kihúzom az ingjét a nadrágjából, hogy felhúzzam kicsit a felsőjét és vethessek némi pillantás a hasára. El is mosolyodom, mert azért nem egy fullosan kigyúrt pocija van, hát az ivászat ugye... Meg is simogatom neki. - Hááát... akkor az edzést sem viszed túlzásba... - piszkálódom kicsit.
- Jaaa, hogy utazol is... aham... parkolóból parkolóba, mi? - mert én az italtól csak elememben érzem magam, szóval nem biztos, hogy ez olyan jó ötlet volt a részéről.
- Na látod, ez a beszéd! Gondolom diáklányok és khm... korrepetálásra jöttek, vagy járnak vissza. Egyszerre ketten? Vagy csak egy-egy? Végülis, ha elbírsz két lelkes kis csajjal is, nincs azzal gond... - rázom fejem, majd oldalra biccentve széles mosolyra húzódik ajkam, miközben én ki is iszom az utolsó kortyokat és leteszem a poharat, mielőtt ő átvetné lábait az enyéimen. Öreg hiba, baby.
- Ahh, pont ugyanezt akartam mondani és tudod még mit... hogy velem ellentétben, neked most mindkét kezed foglalt. Ami annyit tesz, hogy nem fogsz tudni ellenkezni, amikor én... - szándékosan hagyom félbe a mondatot és mozdulok ki hirtelen alóla, de csak annyira, hogy egyik lábát átvessem a másik felemre, és így lábai közt lehessek, megóvva magam a rúgásaitól - bár gőzöm sincs milyen fogásokat ismer - és kezeimmel egyenlőre félig térdelő pozícióban a derekára fogtam.
- Előre szólok, ha akár véletlenül is megégetsz a cigiddel, úgy megharaplak, hogy annak nyoma marad, még hozzá olyan helyen, ahol mindenki láthatja majd. - vigyorgom pimaszul, miközben kezeim ágyékának széleire simulnak. - Na, most pedig kiderítem, hogy mennyire korlátozódsz le csak a csajokra... persze csak ha nem félsz, hogy kiderül az ellenkezője... - nézek kihívóan a szemeibe, majd vállat is vonok rá. - Igazából leszarom, akkor is lefoglak tesztelni. - jegyzem meg, bármi is legyen a válasza.
- Úgy is rád fér a lazítás... és ezt egy kis masszírozással sem tudjuk most orvosolni. - simogattam meg kicsit erőteljesebben ágyékát egyik kezemmel, már ha előtte valamikor nem rúgott vagy lökött le magáról. - Légy bátor, mutasd meg milyen tapasztalt és erős katona vagy, aki semmitől sem riad vissza... - nyúltam a nadrágja gombja felé. - Vagy játszhatunk felelsz vagy merszet is... A kevésbé bejáratott partnerekkel szoktuk játszani. A felelnél te mondod hova és mit kérsz, a mernél pedig én leplek meg valahol valamivel... De ne feledd, maximum két felelsz mehet egymás után. Hmmm? Mi lesz Julian...? Felelsz vagy mersz? - nyalom meg alsó ajkam, mert ami azt illeti, én már elkezdtem felcsigázódni. - Nyugi... senki sem tudja meg. Tőlem biztosan nem. - markolom combjának belső felébe.

Csak piszkálásból mondtam, amit mondtam, egyáltalán nincs rossz alakja. A kockahas amúgy sem áll jól mindenkinek. Nem azt mondom, hogy nem szeretem őket, de belőle nem is néztem volna ki mást, mondhatni csalódást okozott volna, ha az ingjét feltolva nem a lapos pocija fogadott volna, ami láthatóan úgy élvezte azt a pillanatnyi simit, mint egy félénk, de azért doromboló kis cica. Ó, hát ha ennyitől így megmozdul, egy kis kotorászástól a nadrágjában el is megy, de én azt nem hagyhatom. Most vagy tényleg elég régen volt akárkivel is, vagy csupán az elméje próbálja meggyőzni arról, hogy ő bizony elutasítja a férfiakat, de a teste mindvégig józan maradt. Ha nem volnának vágyai irántam, legalább is nem érdeklődne, fel sem hívott volna magához, nem, hogy még azt is hagyja, hogy hozzá nyúljak, vagy piszkáljam az öltözékét tudatában annak, hogy én viszont egyáltalán nem utasítom el a vele való szexet, sőt... már vagy egy órája forog a fejemben az általunk forgatott poresz.
- Jajaa, Peru... a bártól pár méterre lévő Peru kávézóban, mi? Én azt azért nem hívnám külföldnek... Mi az ott már keverik a kávét a whiskyvel? Fúj... - csipkelődöm még egy kicsit, ahogy lejjebb húzom lassan az ingjét és finoman meg is paskolom azt a végén.
- Három? - kerekednek el szemeim kicsit rájátszva, mert azért ezt én sem hiszem, és el is nevetem magam. - Hát hogy nee... a harmadik biztos veszi videóra az egészet, mi? - nevetek.
Attól mondjuk kicsit tényleg tartottam, hogy a próbálkozásaim eredményeképp véletlenül tényleg felgyújtjuk a lakást, amíg a cigi a kezében van, mert ezek után abban sem bízok már, hogy valóban olyan nagy volna az önuralma. A pia miatt nem aggódom... vagy engem önt le vele, vagy magát, és akkor még nyalogatni valóm is lesz.
- Hmm... hát mit? Bebizonyítom, hogy tévedsz... - pillantok fel rá nadrágjáról egy pillanatra, majd vissza is süllyed tekintetem. - Talán a kutatások nem engem igazolnak, de a tapasztalataim mindenképp és ha hiszed, ha nem, nem heterókból van a legtöbb. Hanem biszexuálisokból. Csak hát ahhoz, hogy tud, melyik tortákat fogod szeretni vagy nem, szeretni, meg is kell kóstolni, és a "heterók" elvből elutasítják még a gondolatát is... pont úgy, mint te... vagyis hát... a szád nemet mond... - simítok rá kicsit érezhetőbben ágyékára, aminek úgy hallom meg is van a pozitív visszajelzése, szóval már a szája sem mond nemet igazából. - ...de a tested nagyon is jól reagál rám.
Ellökhetett volna, tiltakozhatott volna, de nem tette, szóval erősen megingott abban, mit akarhat. Az biztos, hogy fél, de annyira nem, hogy ne járjon a végére. Megértem, mert mindenkinek vannak olyan pillanatai, aminél túlzottan fél, hogy átmerje lépni a határait... egyedül... Fel sem tűnt, hogy a cigi közben kikerült a kezéből, de max, ha annyira forr már köztünk a levegő, hogy lángra kap a lakás, akkor majd én befogadom. Mindenki jól jár, ő is, én is, és szerintem a kölykök is. Ráadásul tiszta otthonos lesz neki a nagy kupiban.
- Miféle kérdés ez... kanos vagyok... a te hátsód meg szűz. Tökéletes párosítás... - viccelődöm, bár rajta egy ideje már nem láttam mosolyt. De a masszírozással nem hagytam fel, ellenben félszeg vigyorra húzódtak ajkaim, mikor az óvatos előjáték közben is csaltam ki belőle hangokat.
- Az nagy hiba... - nyomom át a lyukon a gombot ráérősen, mosolyogva. - De nem mondhatod, hogy nem adtam meg a lehetőséget irányítani... részben... Nem is baj, mert már most látom, hogy mi kell a testednek, anélkül, hogy elárulnád... - húzom le csiga lassan a cipzárt is.
- Jaj-jaj, miért pont, miért pont...? Most simogassam tovább az egód...? Több oka is van... - eresztem el a cipzárját, és lenézek mellkasomra tett kezére, azon pedig külön mosolygok, mekkora kis alkoholista, hogy a poharához meg így ragaszkodik.
- Hmm... na lássuk... elsősorban azért, mert már az első pillanatban is tudtam, hogy le kell faragnom az egódból és ennek ez a legjobb és legélvezetesebb módja... - kezdtem el lassan kigombolni az ingjét alulról kezdve, miközben, minden gombnál egyre lejjebb hajoltam, közelebb az arcához. - Aztán ott van ugye, hogy bebizonyítsam, hogy tévedsz a beállítottságoddal kapcsolatosan... sőt... talán sokkal jobban vonzódsz a férfiakhoz, mint a nőkhöz... - terítem szét az ing anyagát, hogy szabaddá válhasson a felső teste is, aztán mellkasomon lévő kezére téve egyik kezem, lehajolok hozzá teljesen, másik kezemmel a támlába kapaszkodva, hogy még se nehezkedjek rá teljesen súlyommal, bár a legnagyobb nyomást is max a keményedő tagom okozhatja az ő ágyékánál.
- Harmadszorra pedig... te is segítettél nekem, úgy illik, ha viszonzom... - búgom arcához közel, majd a mondat végével ajkához is hajolok, hogy megcsókoljam. Nem mondom, hogy sokáig tart, oldalra biccentett fejjel csókolom, majd függetlenül attól, hogy viszonozza-e elválok ajkaitól egy másodperc töredéke alatt és másik oldalra biccentve fejem dugom a nyelvem a szájába. Csak azért nem kezdek el vonaglani csípőmmel, mert most valahogy csak elrontaná, ha emiatt nyögdösne bele az első olyan csókjainkba, amit nem fogadásból vagy poénból adok neki.

Valahol azért roppant szórakoztató volt látni, amiként reagál. Fél, de akarja. Zavarban van, pedig nem tűnik egy bizonytalan embernek. Ezernyi dologgal tudnám tetézni gondját, és piszkálni az örökké valóságig, de nem teszem. Azért nem, mert a sok nagyzolás mögött talán nincs is semmi olyasmi, amire ténylegesen büszke lehet, ami tényleg boldoggá tenni, így miért ne adhatnék neki néhány órányi örömöt? Még magamhoz képest is visszafogott és lassú vagyok, de talán pont ezért is reagál annyira jól az egészre. Lehet, ha minden nélkül csak úgy tövig bevágnám a lompost, nem, hogy heteró maradna, de minden szembe jövő férfit szájon verne a rossz élmények miatt, nehogy megismétlődjön. Aranyos, ahogy a pólóm gyűri markában, miközben én szépen fél pucérrá varázsolom, ha nem is vetkőztetem le. Igazából, ha nem lennék ennyire felizgulva, még órákig elbabusgatnám a bőrét, de így is igyekszem azért élni a lehetőséggel. Egészen addig, míg el nem érem arcát, mert akkor már mindkét kezemmel támaszkodnom kell. Egyikkel a feje mellett, másikkal a derekánál, leginkább, hogy súlyommal ne nyomjam agyon, maximum csípőtéren érezze a nyomást, ahogy merevedésemmel bökdösöm. Nem gyakran találkozom ennyire idegenkedőkkel, és még így is meglep az első egy-két viszonzatlan csók, de be tudom a zavarnak, és annak, hogy most tudatosan és akaratlagosan teszi, nem kötelességből. Idővel pedig ő is rá hangolódik. Legalább is egy kis időre. Már akkor érzem, hogy engednem kell a köztünk lévő közelségből, mikor megérzem mellkasomon a két kezét, így engedelmesen hátrálok pár centit, miközben megnyalva ajkaim, be is harapom az alsót, ahogy lenézve rá hallgatom őt.
- Azt mondod, hozzá szoktál a hullákhoz, de egy egy éjszakás zavar? - vonom fel egyik szemöldököm kérdőn, elmosolyodva, mert szerintem előbbi okozhat nagyobb problémát másoknál. - Szóval, ha tudod, hogy holnap világvége, már nem szívsz el több cigit...? - utalok arra, hogy teljesen mindegy, hogy ez mos egy, kettő vagy több alkalmas. Hogy pontosan mit is értünk az alatt, hogy "kapcsolatunkra való tekintettel", mert ez most és itt van. Ez az aggodalmas tekintet viszont megmagyarázza, hogy miért nincs senkije. Mármint, szerintem. Fél, hogy, akinek bizalmat oszt, kihasználja, és ez bizony jobbára így is van, szóval okkal félhet. De az embernek mernie kell néha kockáztatni, mert még ha lenne is egy csapat gyereke, oké, az elég nagy akadály a pár keresésben, de egyedül van, jó állása van, jó anyagiakkal rendelkezik, és őszintén szólva azt gondolom, magamból kiindulva, hogy akit megkedvel azért olyasmiket is megtesz, amiket... fordított helyzetben háát... én nem biztos. Ha nem lenne ekkora pofázmánya, lényegében egy főnyeremény volna, de azért... így kéne, hogy mindig legyen valami futókalandja, társasága. Ha csak ugye, el nem üldözne mindenkit.
- Hah... Először is, én biszexuális vagyok. Az, hogy inkább a férfiak társaságát keresem, nem azt jelenti, hogy nem jártam volna már végig a legtöbb visszajáró hölgy vendégünket. Persze... a beleegyezésükkel... Senkit sem szokásom megerőszakolni vagy kényszeríteni... hm... hát kivéve téged, de hát láthatod milyen jól sült el... - mosolyodom el vállat vonva. - Másodszor pedig... még is, hogy verhetnélek ki a fejemből, ha esténként a bár előtt ólálkodsz...? - vigyorodom el, noha egy percig sem azt szerettem volna benne megerősíteni, hogy ez csupán egy futókaland köztünk, ugyanakkor ennek megfejtéséhez még én is kevés vagyok, mert, hogy fingom sincs hogy mit is akarunk egymástól. Én alkalmazkodó típus vagyok, bár megjegyzem, az elmúlt tizen valahány év alatt egyszer sem lettem szerelmes, sőt még fellángolásom se nagyon-nagyon akadt. Szexpartnerem mindig van, 5 gyerek után, meg alaposan meggondolom, akarok e kapcsolatot nővel, férfi pedig eddig nem igazán volt, akit a kölykök közelébe mertem volna engedni. Szóval nem veszem sértésnek felvetését, csupán elgondolkodtat a téma mélysége.
- Szerintem túl agyalod ezt, Julian... két napja, hogy ismerjük egymást, bár tény, hogy ezalatt a két nap alatt többet megéltünk, mint a legtöbb egymást megismerő... de ennyibőé szerintem egyikünk sem tudhatja mi lesz majd a holnappal... Gondolj csak bele... komolyabbnak ítéljük meg a dolgot, aztán dugunk, amit te nem élvezel és utána...? Mi lesz akkor holnap...? Ne agyalj rajta, hagyd, hogy hasson rád, mint egy... forró fürdő egy fárasztó nap után... - mosolyodom el újfent, s ha nem terelné el a figyelmem az öleléssel és a nyakra csókkal, biztos pofáztam volna még egy órát. Előbb utóbb ki ismeri, majd... A nejem is így csinálta. Közölte, hogy terhes, én lesokkolódtam, már időpontot nézegettem volna a dokihoz, mikor rám ugrott és meglovagolt. És én onnan el is feledkeztem róla, hogy 9 hónap múlva beszopom. Meg utána... és utána... és utána... Abban sem vagyok biztos, hogy nem közölte-e velem, hogy végleg lelép, és utána egyből a lábaim közé hajtotta a fejét, mert akkor könnyen meg lehet, hogy beszéltünk mi róla, csak hát... fontossági sorrend...
Függetlenül attól, hogy domináns alkat vagyok, azért én is szeretem, ha kapom a csókokat, simit, ölelést, így, ha nem is teljes súlyommal, de ahogy elengedtem a kanapét és tarkója alá nyúltam, illetve háta mögé, én is jobban hozzábújtam és hangos szuszogások közepette élveztem a nyakra puszikat. Onnantól pedig úgy döntöttem, hogy oké, elég a ruhákból. Szóval kiemelkedtem öleléséből, ha tudtam, és lábai közt feltérdelve, kaptam le magamról a felsőt, majd bontottam ki az övem türelmetlenül, míg végül a nadrágom is, amit a kanapé mellé állva boxerrel, cipőstől, mindenestül le is toltam. Csak a karórám és a másik csuklómon lévő karkötők voltak rajtam. Plusz a nyakamban a dögcédula, ami miután vissza másztam lábai közé, ott lengedezett köztünk, ha épp fölé magasodtam.
- Na gyere, baby, szabadítsunk meg téged is ezektől a szaroktól, mert útban lesznek... - húztam fel, legalább annyi időre, hogy levehessük róla az inget, és ha vissza feküdt és felemelte kicsit hátsóját, akkor gyorsan lekaptam róla is a nadrágot mindenestül.
- Ne parázz... semmi olyat nem csinálok, amit a tested elutasítana. - hajolok vissza hozzá, a füléhez, amibe bele is nyalok, illetve meg is harapom, miközben a láncom a mellkasát csiklandozza. Szándékosan nem azt mondtam, hogy ami fájna, mert ez elkerülhetetlen, az pedig megint más kérdés kinek mi a fájdalom. Lehet csak feszülni fog, vagy kényelmetlen lesz, de fájni nem, de az is lehet, hogy még a tágítás is kész kín lesz a számára, na de utána... uhmm... az fincsi lesz. Már ha eljutunk odáig, mert néha még mindig látom rajta, hogy fél, ami meg lehet fokozódik, ahogy közeledünk a lényeghez, akkor nehezebb dolgunk lesz, de igyekszem kellően ellazítani. A füle után én is a nyakába csókolok, majd végig a kulcscsontján, aztán a mellkasán, ahol nyelvemmel is végig szántottam néhányszor az egyik mellgombján, miközben csúsztam lefele, így kényelmesen elértem tagját is, amin először csak végig simítottam, aztán rá is fogtam, hogy lássam ő hol tart.

A legtöbb dolgot apróságok indítják el, még hozzá olyanok, amiket általában a másik észre sem vesz. Fel sem tűnt egészen addig, míg ő szóvá nem tette, hogy a nevén szólítottam. Persze utána egyből azon kezdtem agyalni, hogy tényleg sosem hívtam a nevén? És ha nem, miért nem? Oké, voltak pillanatok, amikor csupán egy gúny- vagy becenévvel illettem, de hogy sose hívtam volna a nevén... Ezzel aztán neki is sikerült kizökkenteni egy pillanatra. Aztán elmosolyodva megszólaltam, miközben néztem rá, noha nem terelésképp tettem, mint inkább a mondadójából fakadó észrevételként.
- Tulajdonképpen... még be sem mutatkoztunk egymásnak. - jegyzem meg érdekességképp, mert én legalábbis nem emlékszem a pillanatra. Maximum megmutatta nekem a kis nyakba valóját, illetve láttam a kártyán a nevét, ő pedig talán a nyomozás alatt bukkanhatott az enyémre, de olyan normális mód még nem sikerült megejtenünk. Szóval, itt az alkalom, félpucéran, kanosan, zavarban és jó kedvűen a kupi kellős közepén. Derekánál lévő kezemmel nyúlok el az övéért, és rázom meg röviden.
- Roman Wolf Hemlock, nagyon örvendek szép fiú. - mosolygom, s ha viszonozza, ha nem, végül elengedem kezét. - Ki tudja... ez talán valaminek a kezdetét jelenti... - emelgetem sejtelmesen szemöldökeim.
Egy idő után már ő sem félt viszonozni vagy tenni dolgokat, ami még így elég fura volt, bár én örültem neki. De azért érezhető volt minden mozdulatában mennyire zavarban van, mennyire különösnek találja, főleg azon dolgokat, amiket eddig valószínűleg csak nőkön tapasztalt, s most még is férfin teszi ezt. Azért gondolom, mert velem is így volt, annyi különbséggel, hogy én inkább érdeklődéssel fedeztem fel a másikat, de nekem is totál idegen volt. Viszont... valahogy jobban be is jött, de nem is igazán a formák miatt, inkább a tudattól, hogy más, még is ugyanaz. Egy férfi - tisztelet a kivételnek - vadabb, erősebb, dominánsabb, mint egy nő. Más az energia, a kisugárzás és ott van az érzés, hogy pontosan tudod, mit fog érezni, mikor kényezteted és akkor, mikor elmegy. Nem is kellett sok, hogy egy idő után a vetkőzésre adjam fejem, s őt is levetkőztettem. Nekem már amúgy is kényelmetlen volt a gatyám, őt pedig könnyebb pucéran kényeztetni, mint ruhában. Ezt pedig idővel teste is meghálálta, ahogy leérve kezemmel és megérintve őt megbizonyosodhattam róla, hogy tévedett. Mint sokan mások. Csajpárti? Ugyan már...
- Naná... én mondtam, hogy profi kényeztető vagyok... - mosolyogtam fel rá mellkasáról, és bár lejjebb terveztem menni, végül visszaemelkedtem ajkaihoz néhány csók erejéig. Szeretem, mikor a hajammal babrálnak, még tépni annyira nem is tudják. Én is szeretem mások hajával babrálni, bár inkább markolni, húzni, amit a lányok rosszabbul viselnek, mint általában a fiúk. Nos... még egy érv, hogy mellettük voksoljak.
Óhajával ugyanakkor igazán meglepett. Mármint ez még mástól is elég durván hangozna így az első együttlét alatt, de tőle végképp nem vártam volna. Sorjába ugrottak be a friss pillanatok, mikor finoman szólva is tudomásul adta a számomra, hogy nincs szüksége senkire, se partnerre, se társra, de még barátokra sem igazán. Oké, jó vagyok meg minden, de szerintem itt erőteljesen más lapul a háttérben. Hirtelen azt sem tudtam mit ért azon, hogy jöjjek vissza és maradjak mellette. Lehet csak én gondolom most túl, de ez most egy elég kétségbeesett és nagyon is komoly vallomásnak hatott. Ahhoz semmi kétség, hogy ő hűséges volna hozzám, hisz úgy tűnik eddig magához is az volt, na de én...? Tudnék hű maradni egyik napról a másikra, úgy, hogy napi szinten bújtam össze másokkal? Képes volnék elkötelezni magam érzelmileg valaki mellett úgy, hogy az előzőből is nem kis gond szakadt a nyakamba? Persze imádom a gyerekeim, de nem születtem kis hercegnek, háttérrel se nagyon rendelkeztem, így felnevelni őket sem volt épp leány álom. Nekik sem, de nekem még annyira sem. Azt gondolom csupán az új felfedezések, és a szeretkezés okozta hormonok beszélnek belőle, semmint, hogy ő ezt komolyan gondolja. A barátom akar lenni vagy a szeretőm? Vagy mindkettő? De azt már egészen másképp hívjuk, nem? Nem akarok sokat őrlődni ezen a témán, ami szerintem korai, de elbátortalanítani sem akarom, ha már volt végre valaki, akinek megmert nyílni.
- Szerintem te nem tudod még milyen pokoli dologra vágysz, ha engem akarsz... Az élet velem 6 olyan terroristával sem ér fel, és idővel azt fogod kívánni, bárcsak fel se kerestek volna munkaügyben, hogy találkozzunk. De... legyen... - vonom meg vállam mosolyogva, jelentsen ez bármit is.
- Bolond kis mókus, én nem gyűjtök trófeákat. Én megélem a pillanatokat és tárt karokkal várom a továbbiakat, legyen az bármi vagy bárki... - nyomok egy halk csókot ajkaira, majd egy gyors, morgósat a nyakába, aztán végig nyalva testén türelmetlenül elérek az ágyékáig, ahol jól látható már, hogy tényleg megérte a türelem. Ám mielőtt még hozzá kezdenék bármihez is, előre tekintés szempontjából gyorsan elsietek az olajért, hogy ne akkor kelljen, mikor már kis híján felrobbantunk.
- Na majd én megmutatom neked, mire kell ezt itt használni... - teszem le egyenlőre a kanapé melletti asztalra, én pedig visszamászok a lábai közé, ezúttal fejemmel. Bele csókolok combja belső felébe, majd végig simítok rajta ajkaimmal, és borostás képemmel is, míg el nem érem meredező tagját, amin előbb kéz nélkül, csupán a számmal érintek meg, végig csókolva tövétől hegyéig, majd egy pillanatra be is kapva néhány centit. Megérdemli, ha már ennyit kínlódott. Max, ha közben elmenne, majd újra felcsigázom. Szerintem van annyira tele a tank, hogy kisebb szüneteket bevezetve is, de többször is eltudjon menni. Aztán kézbe veszem és tövénél lassú mozdulatokkal masszírozva, lassan újra bekapom, valamivel többet, mint előtte, és szívogatva kicsit kezdem el mozgatni rajta a fejem, olykor halk, cuppanó hangot hallatva.

Ohóóó, mondja az, aki öltönyben, nagy szájjal beflangált egy viking bárba... - vigyorodom el még kezét fogva, majd lassan el is engedve, de nyomva egy csókot ajkaira. - Soha nem állítottam az ellenkezőjét. Szóval most már tudod, kinek a társaságát kerested, kis mókus... - emelgetem kacéran szemöldökeim. Bár sejtéseim szerint nem nyugtattam meg válaszommal, igyekeztem azért őszinte is lenni. Nem merném rá vágni, hogy többre volnék képes, mint, amilyen most vagyok, de ellenkezőjét sem állítanám. Nem tudom, sosem próbáltam meg.
Azt viszont láttam, hallottam és éreztem is, hogy élvezi. Hogy nem bánja, hogy felfújt mellek helyett izmokat kell fogdoznia, hogy hosszú haj helyett még a tüsi hajamba is alig tud belekapaszkodni, vagy hogy a női púder és parfüm illat, férfi kölni illatát érzi, ahányszor nyakához vagy arcához dörgölöm arcom, mint egy nagyra nőtt macska, aki egyszerűen csak így élvezi ki a simogatást, amit kap. Persze én sem vagyok rest, játszom vele mindenfelé, kézzel, szájjal, és ezt is épp úgy élvezem, mintha ő csinálná. Szeretem felfedezni, amit más jobbára még nem. Férfi biztosan. Hangokat kicsalni belőle, amiket eddig talán elképzelni sem tudtam volna tőle. Na jóó... azért elképzelni igen. De azt hiszem az ezt félbeszakító beszélgetést félreérthettük. Mindketten.
- Kismókus, kettőnk közül te vagy, aki világot látni jár... Én ha akarnék sem tudnék elmenni... még a városból sem. Itt vannak a gyerekeim, a munkám, a terepem a sefteléshez, nagyon nehéz ám manapság helyet találnia, anélkül, hogy valaki nem akarna kilyukasztani. De a lényeg... hogy máshol meg sem fordulnék. Belőled meg amúgy is kinézem, hogyha egy nap egy utcával arrébb menjek a boltba, te arról is tudj. - döntöm homlokom az övének elmosolyodva, de igazán nem világos a számomra mit szeretne pontosan. Legyek is meg ne is, mellette is, meg mások mellett is.
- Egy picit? - kérdek vissza elmosolyodva, bár tényleg nem értem mire akar kilyukadni, és kezdem tényleg nagyon idiótán érezni magam. - Azt akarod, hooogy... a szeretőd legyek? Vaagy barátok extrákkal? Vagy, hogy legyek a tied? Két napig senki szemébe ne nézzek? Nem értelek... Nem tudom... - felelem, s bár arcom nem tükrözi bizonytalanságom, de ebben a témában bizony ténylegesen nagy kérdő jelek táncikálnak a fejem felett. Ezért kezem arcára simítom és a szemeibe nézek. - Julian, mond meg mire vágysz? - kérdem kertelés nélkül. Bár kicsit olyan fura hatást kelt, mintha én ezt már mástól hallottam volna valahol... Ehm, na mindegy.
Azt gondoltam ezzel le is zártuk - pedig lehet, ha hallottam volna külső szemmel magam, én is komoly kételkedésekbe kezdenék -, így folytattam utam lefelé egy kisebb kitérővel, és neki álltam keményedő tagjával játszani, jobbára számban. Közben pedig fel-fel néztem rá, a szemeibe, az arcára, mert pokolian élveztem, ahogy élvezi, ahogy szinte magamon érzem, ahogy bizsereg mindene. A nyögései zenei füleimnek... és ami merevedő farkát illeti...
- El se hinnéd... milyen izgató érzés, ahogy a szádban keményedik tovább a másik farka... - vigyorgom önfeledten és kicsit talán ördögien, ahogy kiöltöm nyelvem, és finoman rápaskolok vesszejével, hátha kapok néhány cseppet. Őszintén szólva, ha szexről van szó, mint mondtam, hamar túl teszem magam bármilyen tragédián, kérésen, kérdésen, problémán. De mint ki derült, őt azért alaposan felcsigáztam vele. Rosszértelemben. De én tehetek róla. Meg a hülye fogalmazásom. Visszahúztam nyelvem, miközben felnézve rá hallgattam, és a simire engedelmesen oldalra is biccentettem fejem tenyeréhez. Hüvelykujjammal pedig tovább ingereltem makkját, hogy addig se maradjon huncutkodás nélkül.
- Nem, kis mókus... nem teljesen. Azon jár az eszem, hogy mikor és hol legyen veled a következő, mert nem csinálhatjuk folyton a kanapén, itt nem lehet mindenféle beteg pózban dugni. Már pedig meg kell, hogy értessem veled, miért jó férfiakkal kefélni, ha férfi vagy. - emeltem meg egyik szemöldököm huncutúl, megcsillanó szemekkel, miközben úgy nyaltam végig farkán, mintha olvadó jégkrém volna. - Veled még a játékszereket is kipróbálnám, pedig azokért én sem vagyok oda, de vannak kiegészítők, amik rajtad piszkosul jól állnának... - teszem hozzá és tekintetem szinte vissza is tükrözi képzelgéseim. Rá is hajolok és bekapom férfiasságát néhány fej mozdulat erejéig, majd ismét felnézek rá. - Tulajdonképpen nekem is tetszik... ez a légy az enyém dolog... - forgatom meg szemeim, látványosan csúnyaságokon járva eszemmel. - Vennék neked egy csinos kis nyakörvet, amire rá lenne vésve, hogy a nagy és gonosz farkas kis mókusa. Sokkal szexibb lennél benne, mint amid most van... - magyaráztam neki, majd a makkjára csókoltam.
- Voltál már testüreg motozáson? - kérdem, miközben egyik kezemmel továbbra is kényeztetem, másikkal pedig elnyúlok a flakonért. - Biztos voltál, hisz te magad mondtad, hogy sokat utazol...

Talán ott ejtettem hibát, mikor tisztázás nélkül másztam rá, mert általában, ha betér hozzánk egy kedvemre való új vendég, és eljutunk odáig, hogy hess maci a málnásba, előzetesen ledumáljuk, hogy lehet több alkalma, de semmi kötődés, érzelgősség, kapcsolat. Csak szex. Ha valaki bizonytalan, azzal nem is kezdek. Nem kell még egy gyerek, se feleség. Nem akarok harmad állást. Juliannel erről nem beszéltünk, mert hát... nem úgy jöttek ki a dolgok. De az is biztos, hogyha megkéne tippelnem a horoszkópját, bár nem hiszek ezekben a szarságokban, szerintem skorpió. Mert szavaiból azt érzem ki, hogy féltékeny típus, és én sem feltétlen viccből mondtam, hogy képes volna azt is kinyomozni éppen milyen szalámit veszek. Ennek tudatában pedig már is nem tetszik annyira a dolog. Főleg mert rengeteg olyan dolgom van, ami... nem éppen törvényes, és annak jobbára csak egy kis részéről tud. Remélem... Bár szerintem akkor szóba sem állna velem, sőt, már rég a sitten ülnék.
Barátság extrákkal. Ezt mondta. De ezt is olyan bizonytalanul, hogy ő sem volt benne biztos, hogy erre gondolt. Tehát... nem erre gondolt. Itt nem a bizalom hiányáról lehet szó, pusztán fél kimondani, amit gondol. Még magának is, akkor meg már pláne nekem. De még ha így is volna, és barátként néha összebújnánk, azt gondolom akkor is kellene adnia lehetőséget, hogy félre kacsingassak, hiszen... pont ez a lényege, nem? A nyitottság. A bizonytalansága engem is elbizonytalanít, mert így lehetőségem sincs megfejteni. Még is rábólintok, pedig egyikünk sem érti a helyzetet, a másik gondolatait. Hát... lesz ebből még vitánk, és attól tartok, ha a drog ügyletek miatt eddig nem is, a kapcsolatunkra való tekintettel, most biztos szájba ver párszor, ha csalódást okozok. Mindenesetre a szex az szex, a figyelmem pedig jobbára igyekszik arra korlátozódni, főleg, ha már tökéletesen be is melegítettünk hozzá. Még az sem okoz problémát, hogy témákat boncolgassunk, amíg néha a számba veszem keményedő szerszámát, mi szinte hízeleg nekem, ahogy egyre keményebb lesz, a kiadott hangokról nem is beszélve. És igen, a fej simit is jó néven veszem. Meg is érdemlem.
- Ó, de még mennyire, hogy komolyan gondolom...! - harapom be alsó ajkam, majd kívánatosan végig nyalok teljesen hosszán. - Egy helyes kis nyakörv, egy bilincs a csuklódon, és ha félre is szándékoznék kacsingatni, garantáltan visszacsábítasz... - viccelődöm. Vagy nem. Háát... nem tagadom, szívesen meglátogatnék vele egy szex shoppot. Már csak az arc kifejezései miatt is.
Na de közben elérkezettnek éreztem, hogy meglépjük végre azt, ami már a kezdetek óta ott motoszkált a fejemben. Arcát tekintve volt, nem is egyszer, és azok sem lehettek a legkellemesebbek.
- Hmm... hát ez is majdnem olyan lesz, csak... sokkal izgatóbb, finomabb, érzékibb... - magyarázom szabad kezemmel az asztalon hagyott flakon után nyúlva, minek fel is pattintom tetejét. - És tudod miért...? - vigyorodom el, eleresztve másik kezemmel is, hogy egyikkel a másikba nyomhassak egy kisebb mennyiséget, amit aztán először tenyeremben, kézfejemen, végül - leginkább a poén kedvéért - könyökig összekentem magam. Aztán felmászva hozzá, arcához hajoltam és úgy néztem szemeibe, miközben olajos kezemmel végig simítottam combja belső felén. - Mert ezt én csinálom... - búgom ajkainak, és adok is övéire egy csókot. Majd még egyet, és még egyet, lassan, kimérten, néha nyelvem is bevetve, hol hosszabban, hol röviden, miközben két csók között vakon megkeresem a bejáratát középső ujjammal és amint megtalálom finoman fel is tolom. Még én is belenyögök halkan a csókba, szűz hátsójának bejáratlanságától, forróságától és szűkétől. Megmozgatom benne kicsit, behajlítgatom, keresgélve azt a pontot, amivel még inkább megdobhatom a tágítás élményeit, majd néhány ki-be mozdulat után betolom mellé mutatóujjam is. Mindeközben mindvégig csókolom ajkait, ha nyögdécsel, akkor csak szája széleit, vagy megharapdálom alsó ajkát.