A legjobb dolog egy fárasztó nap után bekapcsolni egy jó sorozatot és hajnalig azt nézni egy jéghideg sör mellett. Sikerült is kikeresnem egy számomra eddig ismeretlen sorozatot és már be is töltöttem a gépemen. Az esti pihenős programomhoz szükséges kellékek fele már megvan. Arra nem is gondoltam, hogy amikor kinyitom a hűtőmet, akkor nem fogok benne találni semmit. Nem nagy újdonság, de úgy emlékeztem, hogy van még itthon pár üveggel. Sör és rágcsálnivalók nélkül nem lehet filmezni, ezért nem is gondolkozok sokáig. Utcai ruhába bújok és elgyaloglok a közeli éjjel-nappali boltba. Kicsit bele is lendülök a vásárlásba, amit most megengedhetek magamnak, mert egész jól megy a biznisz. Jól megpakolt szatyrokkal indulok vissza, amikor sikítást hallok meg az egyik sikátorból. Ez nem teljesen szokatlan ezen a környéken, de most mégis a hang irányába indulok, megnézni hogy mi történik. Már messziről felismerem a női alakot. Danielle az, akivel már egészen régóta összejárunk. Nem tudom, hogy pontosan mi van köztünk, mert erről még nem beszéltünk, de jól érezzük magunkat egymással. Két srác erőszakoskodik vele a sikátorban, amitől hamar felhúzom magam. Nem a szavak embere vagyok, inkább a tetteké, szóval nem szólok rájuk, hanem rögtön nekik esek. Futva indulok meg feléjük, az egyik srácot rögtön ellököm, hogy amíg felfogja mi történt, addig tudjak a másikkal foglalkozni. Rögtön vissza is fordulok és behúzok egyet a másiknak. Azzal nem számolok, hogy akit ellöktem hamar feláll a földről és hátulról lefog. Próbálok szabadulni, de erősen fogja a karjaim. Közben vérző orral közelít felém a társa és a gyomromba vág, amitől összegörnyedek. A hajamba markol, felhúzza a fejem és most az arcomat célozva húz be nekem. Ettől többet és nagyobbat is kaptam már, így csak megrázom a fejem és megpróbálom felmérni a helyzetet. Ha nem ketten lennének könnyen elbánnék velük, de így túlerőben vannak. Előre rúgok egyet hogy a szemben lévő srác messzebb kerüljön, a mögöttem lévőt pedig úgy intézem el, hogy hátra fejelek. Kiszabadulok a szorításból és felveszek a földről egy üres sörösüveget. A nyakánál fogom meg, majd a falhoz ütöm a végét, hogy eltörjön. A törött, éles részét a támadók felé fordítom. Egy kis ideig csak figyeljük egymást, ők összenéznek és végül lelépnek. Végül beláthatták, hogy nem ér ennyit az egész. - Jól vagy? Ugye nem csináltak veled semmit? - nézek aggódva a lányra és magamhoz ölelem, miután eldobtam az üveget. - Gyere, menjünk innen! - megfogom a kezét és igyekszem minél előbb lelépni erről a para helyről.
Nagyon nehezen viselem, hogy senkim sincs már az életemben akire számíthatok. Egyedül apa maradt nekem, de ő már gyerekkoromban se ért rám, mindig csak a munkájával volt elfoglalva én pedig úgy döntöttem, hogy ma márpedig pokolian leiszom magamat a sárga földig. - Még egy cuba liébrre lesz. – kérem a bárpultostól bár a nyelvem már nem igen pörög úgy, mint kellene, ennek az oka, hogy nem is tudok már túl tisztán beszélni. - Vagyis egy kolibrit. – érzem, hogy ez sem hangzik tökéletesnek. - Mindegy túdddja mit akarookh. – majd leülök és amint megittam az újabb italomat úgy döntök jobb, ha inkább elindulok haza. Egyik faltól a másik falig dülöngélek, úgy igyekszem kapaszkodni és nem elesni, bár a térdem néha-néha megbicsaklik, de szerencsére eddig sikerült megakadályoznom az elesésemet. Teljesen szerencsésnek mondtam magamat amíg nem láttam meg pár fickót a sikátor végében, sétáltak valamerre, de amint megpillantottak megálltak és elindultak az irányomba. Igyekeztem gyors tempóra váltani, de nem sikerült és utolértek. Az egyik férfi magához húzott, átkarolta a derekamat és a nyakamat kezdte el csókolgatni a büdös cigaretta szagú szájával, miközben a keze lejjebb vándorolt és többször is belemarkolt a fenekembe. Igyekeztem őt eltolni magamtól, de semennyi energiám nem volt. A sok alkoholtól alig bírtam megállni a lábamon. A másik férfi keze más irányba is elkezdett vándorolni a testemen én pedig csak sikoltoztam ahogyan bírtam amíg be nem fogták a számat. Hirtelen neki esek a falnak, mert a srác kezei amik tartottak a derekamnál fogva, azok elengedtek. A földön ülve pillantok fel a történésekre. Csatlakozott hozzánk még valaki, még egy férfi akit már a hátára pillantva is felismerek. Verekednek, megakar védeni engem. A férfinak végül sikerült elkergetnie a bántalmazóimat, és odalép hozzám. - Dennis... – suttogom könnyes szemmel amikor magához húz és felsegít a földről. Nem hallottam róla azóta, hogy lerázott és még csak meg se magyarázta, hogy miért tette ezt velem. Azt hittem anyám halála után velem lesz és még is lerázott. - Csak nyúlkáltak össze vissza... – mondom és átkarolom a nyakát. Próbálok egyensúlyozni és nem összeesni, bár semmi energiám nincsen. Ki vagyok merülve. Végül eljöttünk a sikátorból, de mivel Upper East Side ahol én lakom túl messze lenne innen gyalog ezért Dennishez megyünk. Voltam már párszor a lakásán. Nem az a csilivili amihez otthon hozzászoktam, de sosem érdekelt a pénze, vagy az ami éppen nincs. Nem a pénze miatt vagyok vele. Ledőlök a kanapéra, lehúzom a cipőmet és a plafont bámulom. Még mindig sokkos hatásban vagyok. Majdnem megerőszakoltak… - Sosem voltam még itt részegen...miért ráztál le? Miért nem voltál ott nekem amikor a legnagyobb szükségem lett volna rád? – Den még nem tudja, hogy mi történt az anyámmal, de nem hiszem, hogy ezt ebben az állapotomban kell megbeszélnünk.
Szerencséje volt, hogy kivételesen úgy döntöttem megnézem mi történik ott. Mintha megéreztem volna. Máskor nem szokott érdekelni, ha sikolyt hallok az utcán. Nem keveredek bele minden verekedésbe, csak ha van belőle hasznom. Danielle más, őt kedvelem. Természetes, hogy meg akarom védeni, ha bántják. Leginkább csak szexelni járunk össze, de már az is jelent valamit. Nem vagyok jó ember ezt elismerem, sőt tipikus rossz fiú jelzőt szokták rám használni, de ilyen téren nem tartom magam annak. Szeretem élni az életem és szórakozni, de nem fekszem le mindenkivel. Ahhoz hogy lefeküdjek valakivel kell valami plusz. Ez talán a gyerekkoromban átélt szörnyűségek miatt van. Sikerül elzavarnom a lány támadóit és foglalkozhatok vele. A támadókat sem volt könnyű elintézni, de a nyomot amit maguk után hagynak az áldozat lelkében, azt még nehezebb lesz rendbe hozni. - Nyugi hercegnő, már itt vagyok - próbálom nyugtatgatni a szavaimmal és egy kis simogatással az ölelésünk közben. - Csak? Az éppen elég nagy baj! Ha rajtam kívül más hozzád ér, azt biztos kinyírom. Őket is simán elintéztem volna, csak nem akartam, hogy olyatt láss - ez nem teljesen igaz. Ketten voltak ellenem. Bármennyire is vagyok gyakorlott az utcai verekedésben, két emberrel elbánni egyszerre nem könnyű, még nekem sem. Ilyen állapotban nem szeretnék sokáig kint lenni vele az utcán, főleg hogy attól is tartok, hogy visszatérnek a támadói. Gyorsan a lakásom felé veszem az irányt, miközben egyik kezemmel őt segítem, a másikkal pedig a két szatyrot viszem. A lakásban is támogatom még, mert látom, hogy a létezés is nehezére esik, nemhogy a mozgás. Miután lefeküdt a kanapéra én a konyhapult mögé állok. Amerikai stílusú a nappalim, tehát a kanapé csak pár lépésre van a konyhától. - Most megkínálnálak, de lehet neked már nem kéne - motyogom, miközben felbontok egy sört és beleiszok. A következő kérdésére csak sóhajtok egyet. A valódi indokot nem mondhatom el. Aznap este pont egy mérkőzésem volt, de ő erről nem tud. Az illegális dolgokba nem avatom be, hiszen ő más közegből való. Nem értene meg. - Mondtam, hogy munka miatt. Elhiszem, hogy nehéz időszakod van, de ha kihagyok egy melót is, az engem tönkre tesz. A túlélésért kell küzdenem minden nap - ez annyira nem is áll távol az igazságtól. Megfogok egy poharat és öntök bele vizet a csapból, majd a kanapé felé indulok. - Tudom milyen érzés elveszteni valakit. Én a szüleim nélkül nőttem fel, mert elvesztettem őket. És nem, ez nem azt jelenti hogy tudnék neked ebben segíteni, sőt kurvára nem tudom, hogy kell ezt feldolgozni. Eltelt azóta 15 év és még mindig fáj a hiányuk, szóval ha meg szeretnéd tudni, hogy ezt hogyan lehet feldolgozni, akkor nem engem kérdezel - leülök a kanapé mellé, közel az arcához. - Most pedig igyál egy kis vizet, az jót tesz, bár ezt is csak hallottam valahol - ha egyedül még nem tud, akkor segítek neki úgy hogy megemelem a fejét. - Emiatt ittál ennyit? Még nem láttalak ennyire szétcsúszva - kimondom amit gondolok, de nem bántó szándékkal. - Nem beszólás, csak bosszant hogy én még nem tartok ott ahol te, de behozlak mindjárt - nagyot kortyolok a sörömbe. - Szeretem amikor rosszalkodik a hercegnő - egy sunyi mosoly ül az arcomra, majd egy gyengéd csókot adok az ajkaira.
Elmondani nem tudom, hogy mennyire örülök annak, hogy Dennis erre járt. Bele se merek gondolni, hogy mi lett volna, ha nem jár erre...szerintem akkor egy komolyabb lelki sérüléssel végeztem volna. Szorosan ölelem át a nyakát és próbálok megnyugodni és tényleg elhinni, hogy ő tényleg itt van és megmentett, és nem álmodok. Sosem voltam az a fajta ember aki rászorult más segítségére. Ha valamit elakartam érni akkor azt magamtól sikerült elérnem, most még is más segítségére voltam rászorulva. Nem tudom melyik okoz számomra nagyobb szégyent; az, hogy majdnem sikerült két férfinak megerőszakolni engem, vagy az, hogy egyedül nem tudtam megmenteni magamat, mert olyan részegre ittam magamat… Anyám valószínűleg forogna a sírjában, ha így látna...jobb is neki, hogy már nincs köztünk és ezt nem kell látnia. Nem akarok neki szégyent okozni. - Emlékszem ahogy az undoritó kezével benyúlt a nadrágomba...annyira nagyon féltem Den. – rápillantok és ugyan nem sírok, de könnybe lábad a szemem. Ő az első olyan személy akivel szexelgetek, de megbízok benne és barátként is tekintek rá. Igazából azt is eltudnám képzelni, hogy egyszer közte és köztem több legyen, mint csak barátság extrákkal. Bár nem tudom ő erről hogyan vélekedne. Elnevetem magam mikor megemlíti, hogy megkínálna sörrel.- Azt hiszem egy jó ideig nem fogok inni ezután. Holnap biztos meghalok majd a fejfájástól. Ha előtte nem halok bele a szégyenbe és hányom össze a lakásodat. – erőltetetten elnevetem magamat bár a valóságban csöppet sem tartom nevetségesnek a szituációt, de könnyebb nevetni magamon, mint sírni a mai estén történteket. - Nem egyszer mondtam, hogy szólj, ha pénz kell. Bármennyit tudok adni, és akkor nem kéne mindig a munkába feledkezned. És több időd lenne rám is... – sosem kellett küzdenem a pénzért, mindig minden az ölembe esett, de eltudom képzelni milyen nehéz lehet neki, hogy csak napról-napra tud élni, de nem értem miért nem hagyja, hogy segítsek neki. - Igen. Vagyis részben emiatt. Nem esett jól, hogy leráztál és nem is bírom már tovább elviselni anyám hiányát...nem tudom hogyan kellene túllépnem, vagy megbékélnem a dologgal. – hadarom egymás után a szavakat és nem is értem magamat, hogy hogyan fér ennyi levegő belém.
Szerencsére nem történt semmi, de látszik rajta hogy ez megviselte. Nem csodálom, hiszen ez olyan dolog tud lenni, ami mély sebet tud hagyni. Én már csak tudom... Emiatt együtt tudook érezni vele és bízom benne, hogy így hogy sikerült közbeavatkoznom, hamarabb fel tudja dolgozni. Megmentettem, de nem tartom magam hősnek. Ő egy barátom, egy fontos személy az életemben. Nekik természetesen segítek, de ha más lett volna ott nem biztos hogy ugyanígy cselekszem. - Ne aggódj, most már minden rendben - próbálom nyugtatni, bár bevallom nem vagyok ebben valami jó. Ritkán mutatom ki az érzéseim és nehezen is beszélek róluk, pont ezért nehéz mások lelki problémáin segítenem. Otthon már sokkal nyugodtabb a hangulat. - Ha tudnád hányszor mondtam én is ezt - nevetve húzom meg a söröm. - Mindenkivel megesik, hogy többet iszik, mint kellene -főleg ebben a korban. Fiatalok vagyunk élvezzük az életet és feszegetjük a határainkat. Ő most kicsit átlépte, de ebben semmi szégyen. - Ne tartsd vissza. Volt már itt pár vad buli - ha tudná milyenek talán nekem kellene meghalni a szégyenbe. - Tudom és nagyon aranyos vagy, de a férfi egom nem engedné, hogy a te pénzedből éljek. Lesz még nekem palotám meg sportautóm is, csak sok melót kell vállalnom, de hidd el megéri - ezekkel az illegális melókkal jól lehet keresni, csak nem mindig és sokszor kockázatos. Amit szerzek pénzt azt meg vagy elbulizom, elverem hülyeségekre vagy régi tartozást törlesztek belőle. - Nem könnyű, talán csak az idő segít ezen - na meg a drogok. Én abba menekültem, de aki nem él ilyenekkel annak marad az idő. Az is be tud gyógyítani minden sebet, csak lassú folyamat. A különböző szerek gyorsabbak, de nem hiszem hogy őt érdeklik ilyenek. Még rólam sem tudja, hogy gyakran fogyasztok. - Mi dobna most fel? Egy kis hidegzuhanytól jobban lennél. Vagy csak kapcsoljak be valami filmet és valahogy túléled az estét? -
Őszintén bevallom jól esik Dennél lenni. Megnyugtat a jelenléte. Mellette valahogy mindig is biztonságban éreztem magamat, mindig tudtam, hogy ha szükségem van rá akkor megfog menteni és ez be is bizonyosodott. Kettőnk közt van valami megmagyarázhatatlan kapocs, valamiféle kötelék amit még nem igazán értek. Szerelmes lennék belé talán? Az nem lehet, hiszen megbeszéltük az elején, hogy semmi komoly, semmi érzelem, akkor nem szeghetem meg a saját szabályomat… Elnevetem magam amikor azt mondja, hogy sokszor hallotta már, hogy „nem iszok többé”. Viszont én komolyan is gondolom, nem vagyok olyan, mint vélhetően a többi csaja. Egyáltalán csajozik rajtam kívül? Másokat is felhoz ide magához? Másokkal is összefekszik? Hirtelen olyan mértékű féltékenység lesz úrrá rajtam, hogy még én magam is meglepődök rajta. Eleve már csak azért is, mert eddig az életemben sosem tapasztaltam ezt az érzést. Soha senkire nem voltam féltékeny. Mondjuk abban a kis burokban amiben apám tartott, nem is volt nehéz nem féltékenykednem, mivel nem tudtam megismerni senkit. Nem voltam rászorulva arra, hogy kilépjek a villánkból, hiszen mindent megkaptam amire csak szükségem volt. Aztán jött egyszer csak a lázadásom és megismertem Dennist. Ő mindent megtestesít amitől egy szülő óvni szokta a gyerekeit. Tipikusan rosszfiú. Tipikusan a mai lányok kedvencei. És ahogy erre gondolok a gyomromban görcs keletkezik és féltékenység. Szívem szerint fejbevágnám magamat, hogy kiverjem magamból ezt a hülye és szar érzést. Miért érzem egyáltalán ezt? - Ti meg az a híres férfi egó. – erőltetetten elnevetem magam. Az élet amúgy sokkal egyszerűbb lenne, ha nem lenne ennyi egoizmus belekódolva a férfiakba. Leengedem a lábamat amit eddig a kezemmel kulcsoltam össze, majd Dennisre pillantok. - Azt hiszem elmegyek letusolni. Jobb is, ha lemosom ezt az undorító érzést magamról... – mondom halkan, majd elindulok a fürdőszoba felé. Voltam már itt párszor ezért ismerem a járást, otthonosan érzem magamat itt pedig nem ehhez vagyok szokva, hanem a gazdagsághoz. Becsukom magam mögött a fürdőszoba ajtaját és levetkőzök. Beállok a tusolóba és magamra engedem a vízet. Jól esik ahogy a hajamat és a testemet elkezdi érni a víz gyengéd sugara. Hajamat hátrasimítom az arcomból, felfelé nézek és úgy élvezem a vízet.
Kezdőlap
