A monitor előtt ülök és még mindig az észrevett e-mailt olvasom. Miért ment a levélszemét közé? Megértem, hogy nem vagyok valami informatikai zseni, de azért ez felettébb különös, hogy eddig nem figyeltem fel rá. Most sem tettem volna, ha nem éppen a szelektálás lett volna a célom. Kristie Miller az a lány volt, akit nehezen felejtettem volna el a gimiből. A fiúk kedvence, a pompom csapat kapitánya és egyben a legmenőbb élsportoló hírében állt és nem utolsó sorban szerelmes volt Emmett-be. Pár hónapig jártak csak, de pokollá tette ezen időtartam alatt az életemet és nem is próbált úgy tenni, mint akit érdekelt volna. Nem kötöttünk egyezséget Emmettel, hogy nem randizhatunk mással elvégre csak barátok voltunk, és mégis akárhányszor megláttam őket együtt görcsbe rándult a gyomrom. Nem mutattam kifelé, hogy mennyire zavart a kapcsolatuk, mert nem lett volna fair a részemről. Emmett már akkor is népszerű volt, nem hátráltathattam a személyemmel. Osztálytalálkozó és időkapszulabontás? Valami megmagyarázhatatlan késztetés ébredt bennem, hogy írjak rá még akkor is, ha hetekkel ezelőtt jött a meghívás. A legutóbbi esemény rávilágított arra, hogy rossz irányba megy az életem és változtatnom kell rajta. Az eredményeimet nem tudom felülírni és akkor sem leszek jobban, ha a fejem tetejére állok, de a hozzáállásomon javíthatok. Sokszor eszembe jut az a félresikerült este és az idegen segítségnyújtása is. A nevét sem jegyeztem meg, de a szórólap a táskámban maradt. Nem kísértettem a sorsomat és inkább eldobtam másnap reggel. A lezáratlan ügyek nem vallottak rám (kivéve egyet, de azért nem én voltam a felelős), és nem is szerettem, ha függő vége maradt egy történetnek vagy egy ismeretségnek. Elkönyveltem egy isteni beavatkozásnak, bár nem hittem a feljebb való erőkben, de mégis azon az estén megmentette egy orvos az életemet. Mostanság kerültem a magas épületeket és a tömeget is. A hazugság nem állt közel hozzám, de nem vágytam a társaságra sem, ezért jött az ötlet, hogy szabadságot vegyek ki. A szüleim el lesznek ragadtatva egy váratlan látogatástól és a húgom is ki fog ugrani a bőréből, ha meglát. Kristie levelén jelzett a kurzor és már sejtettem, hogy ez az esemény ismételten ki fogja forgatni a világomat a négy sarkából. Mindenesetre nem aggodalmaskodtam még ezen is, mert előttem volt még egy pakolás és több órás utazás, hogy átszeljem az Atlanti-óceánt. Mi vár rám Hollandiában? Fogalmam se volt és most az egyszer rábíztam a sorsra, hogy a döntéseket helyettem hozza meg, a hátszelet megadtam én.

A szüleim meglepődtek a megjelenésemen, de nem tettek ki a házból és a húgom is ujjongva fogadott. Európában más volt az élet, az ételek sokkal jobban ízlettek, a levegő sokkal jobban esett és a környezet is a szívemhez közelállóan ölelt körbe, mint egy régi ismerős. Minden évben ellátogattam ide, de ez most kivételes alkalom volt. Az osztálytalálkozó a héten lesz esedékes, és még utána is pár napot a városban maradok. A két hét tökéletes időintervallum arra, hogy átálljak és egy kicsit kizárjam a fejemből a betegségemet és az odaát történteket. A pszichológusomnál lemondtam az időpontokat és gyanítottam, hogy egy újat fogok keresni. Nem éreztem azt, hogy egy hullámhosszon lennénk és a tetőn bekövetkezett balesetről sem szívesen meséltem volna neki. A depresszióval megbékéltem és elfogadtam, hogy most ezen is keresztül kell mennem, de reménykedtem benne, hogy a legközelebbi jelöltnek jobban meg tudok nyílni. Ki is zártam a rossz gondolatokat és a jelenre figyeltem, mint egy biztos pontra. Sophie tett róla, hogy ne unatkozzak mellette. A férjével együtt egy farmot vezettek és imádtak piacra járni, wokshopokat tartani. A szüleim házában aludtam, mert nem akartam megsérteni őket, de szívesebben töltöttem az időmet a testvéremmel és a férjével. A múlt nem veszett el és habár tiszteltem a szüleimet, azért óvtam is tőlük a magánéletemet. A válásommal se igazán békültek ki, nem kerteltek, mert a véleményüket is megkaptam, hogy ennyi idősen már gyereket kellene nevelnem és nem egy kihűlt frigy romjain siránkozni. Az osztálytalálkozó előtti estén vacsorázni voltam a húgomnál és kivételesen optimálisabb volt nála aludnom, mert közelebb volt az iskola is. Sophie már jól ismert és nem kerülte el a figyelmét, hogy valami nyomaszt. Jürgen előtt nem kérdezett volna rá, de amint kettesben maradtunk felhozta az Emmett témát. Tisztában voltam vele, hogy minden esély megvan rá, hogy találkozzunk, de sok reményt nem fűztem hozzá. Természetesen a szívemet nehezebben tudtam becsapni, mert igyekezett figyelmeztetni a rám váró találkozóra, de az eszemre hallgattam. A várva várt estén aztán végképp az idegességé lett a főszerep. A ruhát, amivel készültem sajnos sikerült leöntenem és másikat kellett választanom. A púderrózsaszín kisestélyi akár lehetett volna a végzős báli ruhám is, de azért igyekeztem immár a felnőttesebb oldalamat kiemelni. A hajamat kontyba fogtam és egy babarózsás gumival hangsúlyoztam ki. A lábbelim is hasonló színben pompázott és egy barackszínű szövetkabátot kanyarítottam a tetejére. Kivételesen szépnek láttam az összhatást és a húgom rábeszélésére egy kis ajakfényt is felvittem a számra, de nem tettem hangsúlyossá. A szokásos aranylánc és a kis levélerezetű gyűrű egészítette ki a szettemet. Félelmetes volt belegondolni, hogy megint visszarepülök a gimibe, de amint átléptem a küszöböt máris egy furán ismerős érzés kerített a hatalmába.
- Úristen Camilla te vagy az? – a vinnyogó hangot ezer közül is felismertem volna. Kristie Miller életnagyságban köszöntötte az érkezőket, de rám külön figyelmet fordított. Megkerülve a pultot jött oda hozzám és úgy ölelt meg, mintha legjobb barátok lettünk volna a suliban.
- Azta te semmit nem változtál…még mindig kifinomult az ízlésed, és ez a ruha…csodálatos. – mért végig és kicsit ellépett mellőlem.
- Te is remekül nézel ki. – mosolyodtam el halványan és körülnéztem.
- Ezt teszi egy jó válás és két gyerek. – húzta ki magát és egyből a kezemet kutatta, hogy kiszúrja rajta a gyűrűt.
- Én is elváltam. – előztem be őt és már indultam volna tovább, de egy névvel megakasztott.
- Nem tudod mi van Emmettel? Azt mondta, hogy jön, de még nem láttam őt. – nyújtogatta a nyakát a bejárat felé.
- Nem tartom már vele a kapcsolatot. – vallottam be és erre azonnal rám kapta a tekintetét.
- Ez meglepő…de mindegy, nagyon kíváncsi vagyok rá. Jobb oldalt találod a büfét, fent kiállítás van és a tornatermet már nem kell bemutatnom. – invitált beljebb én meg megkönnyebbülve lépkedtem befelé, hogy elvegyüljek a tömegben…