◤ a brand new day ◥ Alice & Blayze

**Alice S. Chwe**

Lay & Lizzy

"Your bright smile as you were looking at me As if I was bewitched, I'm falling in love"

- Tanárnő! - Amikor megemeltem a karomat, hogy magamra vonjam a tanárnőnk figyelmét, szinte láttam lehullani néhány apró liszt szemecskét az ujjaimról, amelyekkel alig fél perccel ezelőtt még a nyújtódeszka felületét simogattam, hogy ne ragadjon le a tészta. Nem tudom megítélni, hogy mennyire vagyok ügyes, ami ezt az órát illeti, mert a csoporttársaimmal ellentétben nekem több a tapasztalatom a konyhában, de mégis kerülnek néha elénk olyan receptek, vagy technikák, amiket soha nem hallottam még korábban. A mostani sütik viszont kifejezetten egyszerűnek bizonyultak, lényegében nem is a recepttel kapcsolatos kérdés merült fel bennem.
- Igen, Alice? Elakadtál?
- Nem - határozottan ráztam meg a fejemet, ami mozgásra késztette a tincseimet. Remélhetőleg nem találkozom egyetlen hajszálammal sem a süteményben, amikor a kóstolásra kerül majd sor, mindenesetre utálnám, ha olyan hajhálókat kellene hordanunk, mint a konyhás néniknek, mert bár tény, hogy minden ember nagyon szép, függetlenül attól, hogy éppen hogy néz ki - ugye fontosabb, hogy a belső értékeket nézzük és ne a külsőségeknél ragadjuk el. Viszont a konyhás nénik hajhálója nem a legtaktikusabb divat húzás volt - ezt pedig valószínűleg ők is tudták. - Azt szerettem volna kérdezni, hogy lehet-e dísziteni is a sütiket. - Felvontam a szemöldökeim, miközben a nőre pislogtam, igyekezvén elővenni a legártatlanabb pillantásomat, amit apánál is mindig használtam és használok is, ha mondjuk rossz jegyet szerzek a suliban, de el akarok menni valahová a barátaimmal. Itt New Yorkban inkább a nagybátyáim és Lay voltak azok, akikkel bárhová is mozogtam volna, és biztos vagyok benne hogy Jonah ennek roppantul örül is, mert nem kell újra megkeresnie valamilyen fura brooklyni helyen. Igyekeztem nem emlegetni neki azokat a napokat, amíg apa azt sem tudta pontosan, hogy hol vagyok, Jonah meg végképp...
Egy ideig egyenesen örültem volna annak, ha minden visszatér a régi kerékvágásba és egyrészt visszamegyünk Sydney-be, másrészt nem változik semmi Lay és közöttem. Ha a mai eszemmel kellene ezzel kapcsolatban bármit is mondanom, igenis szerettem volna, ha VALAMI más Lay és közöttem. Ezt viszont ilyen könnyedén nem mertem kimondani neki, helyette felajánlottam, hogy segítek neki gyakorolni olyan dolgokban, amiket egy olyan lánnyal csinálhat, aki tetszik neki. Valójában most már szerettem volna visszaszívni ezt az ajánlatot, mert rettegtem tőle, hogy egyik ebédszünetben majd meglátom azzal a lánnyal, akiről valójában semmit nem tudok. Akinek egyébként sem akarom odaadni a legjobb barátomat és akivel valószínűleg undok leszek, ha ő megpróbálja megtenni. Nem mondom, hogy elgondolkodtam azon, hogyan kellene mérget raknom az egyik sütimbe, amit aztán megetethetek azzal a lánnyal, de hamar fejbe ütött a tény, hogy akármennyire egyke vagyok, nem lehetek ennyire önző. Ha Laynek valaki más tetszik és boldog lenne azzal a mással, akkor miért akarok én lenni az egyetlen ember az életében? Talán mert én is egykeként nőttem fel és többet jelentett a barátságunk és a közöttünk lévő kapcsolat annál, hogy csak az esélye is meglegyen, hogy megbomlik közöttünk ez az egység.
Még akkor is ezen járt a fejem, amikor vége lett az órának, mi pedig a szokásos elcsomagolt süteményünkkel együtt elhagytuk a termet. Nem igazán jutott eszembe, hogy épp ebédszünet lesz, ezért inkább csak sodródtam kifelé a többiekkel, akik valószínűleg a szekrényük felé indultak. Már-már összerezzenek, amikor valaki keze a vállamon landol, de rögtön mosoly költözik az arcomra, ahogyan Lay maga felé fordít. - Szia - a mosoly csak szélesedik, amikor köszönök neki. Nem vagyok buta, észrevettem hogy az iskolán kívül nem igazán töltjük együtt az időnket, de ő már gyakornok egy cégnél, és ki tudja, talán pont azzal a lánnyal tölti az idejét, aki tetszik neki. Az ilyenekről azonban mindig megfeledkeztem, amikor az iskolában mégis együtt ebédeltünk, vagy egyszerűen egymás mellett ültünk az órákon és elkísért a szekrényemhez.
- Jaj... Én sem szeretnék vele találkozni, mert félelmetes az a férfi. - Ugyan nem láttam be teljesen a folyosót, de igyekeztem körbepillantani, nehogy valamelyik sarok mögül előugorjon az emlegetett személy.
- Fehércsokis-áfonyás sütit. Külön kidekorálhattam, mert annyi időm maradt, a többiekkel ellentétben. - Egészen büszke kifejezés ülhetett ki az arcomra, amikor előálltam neki ezekkel a szavakkal. - Kérsz majd? - Óvatosan pislogtam felé, mert nem szerettem volna, ha véletlenül mondjuk összekoccan a fejünk.
- Jövő héten viszont epres piskótát csinálunk. Azt már nagyon várom. - Szinte ugrálni tudtam volna, amikor elkezdődött ez az óra és kiderült, hogy mi mindent fogunk csinálni. De talán Laynek ezek mind unalmas, csajos dolgok, ezért nem lelkesedem túl a dolgot és maximum megkóstoltatom majd vele jövő héten az emlegetett sütit.
- Veled történt valami izgi? - A karomat megemeltem, hogy kapaszkodni tudjak a derekába, mivel az, ahogyan közelebb húzott magához, kicsit kibillentett az egyensúlyomból. - Hol együnk?

ruha | 745 | Embarassed

| ✿

**Blayze M. Yim**

Lizzy & Blayze

Sok órát sikerült felvennem, amire közösen járhattam Alice-szel, ennek ellenére viszont még sem volt teljesen ugyanaz az órarendünk. Nyilvánvaló volt, hogy a számítástechnikai órák helyett őt jobban érdekelte a háztartástan, mivel szeretett sütni-főzni. Tesire nem jártunk együtt, mivel a lányok és a fiúk teljesen külön voltak szedve. Különféle feladatokat csináltunk, ami miatt mi egy férfi tesitanárt kaptunk. Amíg a lányok mondjuk fogócskáztak, vagy a gerendával voltak elfoglalva, addig mi az edzőteremben izzadtunk, illetve ahányszor focizásra került a sor, a legtöbb, amit én tehettem az a menekülés volt a labdával, majd a passzolás. Mivel elég gyorsan tudtam az életemért futni minden sport esetében, komolyabb traumáim nem voltak az órával szemben. Mégis, valamiért megtanultam idén egyszerűen rájátszani a vékonyságomra és a magasságomra is, ami miatt jellemzően el tudtam lógni néhány alkalmat. A tanár minden alkalommal kórházba küldött, én pedig életemben először a vizsgálatokról olyan papírokkal tértem vissza, ahol az orvos pihenést és felmentést javasolt nekem a testnevelés órák alól. Talán az utóbbi időben túlságosan jóban lettem Braylennel, ami miatt egyszerűen elkezdtem a saját lábamra állni és nem mindig csinálni azt, amit nem szeretek.
Most megint egy olyan órán voltam, amin egyszerűen külön kerültünk Alice-szel, viszont pont az ebédszünet előtt voltam. A múlt héten ismét felmentést kaptam tesiről, ezért a tanár nem várta el tőlem, hogy végig az órán tartózkodjak, elengedett tanulni egy másik tárgyra. Nyilván nem voltam buta, szóval elmentem a büfébe, hogy tudjak venni magunknak némi kávét és ételt. Senkinek sem célja megrohadni a sor előtt, szóval egyszerűen bevásároltam az óra alatt. Vettem mindkettőnknek fejenként egy-egy szendvicset jeges teával, valamennyi gyümölcsöt és csokit is, hogy viszonylag tartalmas legyen az ebédünk. Soha nem ettem túl sokat a suliban, mert Hailee mindig egy hadseregre készített ételt.
Ezek után az érettségi tételeket kezdtem el kidolgozni a tabletemet, meg a matekházit oldottam meg. Nem tudom, hogy ez jelenleg mennyire számított csalásnak, mivel nyilvánvalóan most miattam Alice elesett annak a lehetőségétől, hogy együtt csináljuk meg, de ettől függetlenül is szívesen segítettem volna a lánynak a háziban. Annál a tanárnál, ahova mi jártunk úgyis kicsit nehezebbek voltak a példák, ezért azt sem bántam, hogy ha a dolgozatok egy részét rólam másolta le.
Öt perccel a kicsengetés előtt szedtem össze a cuccaimat, hogy mindenképp odaérjek a lány terme elé. Általában találkoztunk az iskola egyik pihenőrészlegén és ott fogyasztottuk el az ebédet ilyenkor. Egyikünk sem szerette annyira a társaságot, hogy tömegben kezdjünk el étkezni. Amúgy is, azóta, hogy megtörtént az a bizonyos oktatás a részéről az irányomba, kínos volt otthon együtt lennünk, szóval inkább a suliban töltöttem vele az időmet, amikor nem tudtunk erről beszélni. Most mégis volt célom azzal, hogy találkozzunk.
Amint megláttam a lányt, integetni kezdtem neki, ugyanakkor egyáltalán nem lepett meg, hogy az ellenkező irányba indult el. Őszintén, sokkal inkább az lett volna a furcsa, hogy ha tudja, hogy itt vagyok, mivel sosem beszéltük meg azt, hogy tényleg idejövök. Szükségem volt pár hosszú lépésre annak érdekében, hogy át tudjam szelni a távolságot kettőnk között, csak utána csaptam a karom a vállára és fordítottam magam felé.
- Szia – nem volt megerőltető számomra ez a két lépés – Ne rohanj annyira. Amilyen szerencsénk van, összefutunk a tesitanárommal, és rájön, hogy csak hazudtam, amikor azt mondtam, hogy nem vagyok elég jó állapotban. Mizu? Milyen sütit csináltatok ma?
Kezdetnek elég jó témának találtam a dolgot. Talán az pedig ismét Braylen hatása volt, hogy amikor megláttam azt a fiút, akinek határozottan tetszett az én csajom – az előbb említett srác azt mondta, hogy így kell gondolnom rá, és akkor nem tudják tőlem ellopni – azonnal közelebb húztam magamhoz Lizzyt. Vagy háromszor elmondtam magamban, hogy ő az én barátnőm, mivel én láttam meg először, épphogy nem szórtam sót a hátam mögé, vagy köptem a sarokba, hogy beváltsam a bűbájt. Bár minden bizonnyal nem voltunk egy súlycsoportban, ez a srác volt az, akinek a javára nem akartam hátrálni pár lépést a lánytól, mivel nem volt szimpatikus.

639 szó || ruha || ◤ kr ◥

» Minnea & Hudson - My Brand New Car
» Blayze Yim
» Blayze & Archie
» yong ge; Yebi & Blayze
» who you are; Alice & Hailee