Lena & Kristine

Abból kifolyólag, hogy rendelkeztem egy ikertestvérrel, aki nagyon sokáig volt kómában, én magam rengeteget olvastam az iker gyerekek kapcsolatának kialakulásáról, hogy ez pontosan mi, mikor kezdődik, és hogyan lehet valamilyen módon csökkenteni a kötődést, ami az évek alatt már beleivódott az egész lényembe. Egy ilyen tanulmány böngészése során találkoztam egy kutatással, ami azt állította, hogy az iker gyerekek között az egyik gyakran éhezik a szeretetre, nyílt jellemmel bír, és könnyen barátkozik, míg a másik kevesebbet beszélhet és zárkózottabb lehet. Ezt a jelenséget nagyjából azzal magyarázták, hogy a babák már az anyaméhben együtt voltak, és a kettejük között kialakult kapcsolat miatt felvették ezeket a jellemvonásokat.
Mi Benjivel nem igazán tartoztunk egyik rétegbe se. Nem mondom, hogy annak idején népszerű volt a testvérem, de sok barátja volt. Igaz, hogy én ugyanezt a gimnáziumi éveim alatt nem feltétlenül mondhattam el magamról, de letagadhatatlan tény volt az is, hogy akkoriban nagyon más voltam, mint a testvérem. Vele ellentétben rám olyan könnyen szaladtak fel a plusz kilók – tény és való, hogy nagyon szerettem nassolni – mintha a levegő is hizlalna, ez pedig eléggé megalapozta az iskolában a helyemet. Nem állítom ennek ellenére sem, hogy boldogtalan lettem volna, vagy ne találtam volna barátokat magamnak. Viszont tény és való, hogy miután leadtam a súlyomnak legalább a felét, sokkal könnyebb volt új ismeretségeket kötni.
Nem gondolom, hogy Lenával a barátságomat annak köszönhetném, hogy immáron vékony vagyok, és olyan ruhákat viselek, amikben ténylegesen lánynak nézek ki. Sokkal inkább annak tudtam be, amit a szüleim is mondtak nekem minden alkalommal: mi Benjivel nyílt és szeretetre éhes gyerekeknek születtünk, ezért könnyen összebarátkoztunk másokkal. Mivel Lena már egy ideje babát vár, többször volt szerencsém összefutni vele abban az cukrászdában, ahol a gyakornoki munkámat töltöttem. Minden alkalommal tudtam neki ajánlani egy új édességet, most pedig már szívesen válogatok az otthon készített sütikből is neki,ogy ezzel is hozzájáruljak a benne növekvő csöppség fejlődéséhez. Talán neki fogalma sincs erről, de rengeteget segít azzal, hogy gyakoroljam a cukormentes és egészségesebb alapanyagokból készülő édességeket is. Azokból nyilván nehezebb finomat csinálni, viszont nem szeretném megtámogatni a kisbabája diabéteszét már most, ezért nem voltam hajlandó engedni abból, hogy csak ilyen édességeket ehet.
- Mochi, azonnal szállj le a pultról! – mivel az idősebb macskám ezúttal sem volt hajlandó komolyan venni, én magam emeltem le onnan – Ha sokat rosszalkodsz, meg foglak mondani apádnak és legközelebb nem hoz neked semmit!
Ennek az esélye pedig egyenesen egyenlő volt a nullával. Tény és való, hogy a cicát én kaptam ajándékba Tristől, de legalább annyira szerethette, mint én magam is. Ki ne tudna szeretni egy ilyen hófehér, bolyhos állatot? Még karácsonyi ajándékaikat is előbb vásárlom meg, mint anyának és apának… De erről a szüleimnek nem kell tudniuk.
Miután kezet mostam, gyorsan összecsomagoltam valamennyit a hétvégén készített süteményekből – nyilvánvalóan itthon bele lehet fulladni az édességbe – pár tincset még a fülem mögé simítottam, aztán összeszedtem az edzős táskámat és elindultam az autóm elé. Ritka alkalmak egyike, amikor hajlandó vagyok használni, mivel hiába szereztem meg a jogosítványom, nem feltétlenül éreztem azt, hogy az én közúti jelenlétem biztonságos lenne. Újévkor viszont megfogadtam, hogy idén többet fogok vezetni, mert máskülönben soha az életben nem fogok eljutni arra a szintre, hogy biztonságos sofőrré váljak. Nyilván nem gázolok néniket hobbiból a zebrán, de apa vagy Tris sokkal jobb volt nálam, emiatt kevesebbet vezettem.
Mint mindig, most is sikerült biztonságosan beérnem a városba, szóval nem is értem minek ez a nagy felhajtás körülöttem. Mivel nem volt túl nagy az autónk, könnyedén elértem a pedálokat is, némi állítgatás után, ráadásul kényelmesebb volt így közlekedni, mint állandóan buszozni. Amikor kiszálltam, egyből mosolyt varázsoltam az arcomra. Lenát megpillantottam az edzőterem előtt, ahova együtt jártunk, de nem mentem oda azonnal, mivel ki kellett vennem a hátsó ülésről a saját edzős cuccaimat és a kekszeket, amit hoztam neki.
- Szia! – mosolyogva köszöntem neki, aztán egy üdvözlő ölelés után rögtön a kezébe is nyomtam a zacskót – Nem kell hűtőbe rakni, mivel most csokis kekszet hoztam. Anyáék már három napja eszik és még mindig nem fogy.
Azzal sem lett volna probléma, ha mondjuk rászorulunk a dologra, mivel jól fel volt szerelve a terem, ahova jártunk. Tény és való, hogy én soha életemben nem voltam túl sportos és most is inkább vékony voltam, mint izmos, de a gimnasztika labdák tökéletes ülőhelynek bizonyultak arra az esetre, ha mondjuk elfáradtam volna – és valljuk be, ez elég gyakran megtörtént.
- Bírod még az edzéseket? – mondjuk mivel még soha nem vártam kisbabát, fogalmam sincs, hogy pontosan miként érzi magát az ember ilyenkor. Jelenleg nem is nagyon fenyegetett az a veszély, hogy esetleg valakitől lehetnek gyerekeim, de határozottan tartottam attól, hogy ikreim lesznek.

Lena & Kristine

Sokat gondolkodtam az elmúlt időszakban azon, hogy a gimis osztálytársaimmal mennyire szétszéledtünk. Nyilvánvalóan különböző platformokon látom azt, ahogyan ők élik az életüket a párjukkal, mostanában pedig hirtelen nagyon tudják a telefonszámom még azok is, akik annak idején olyan dolgokra vettek rá azért, hogy lejárassanak, amiket magamtól sosem tettem volna meg. Könnyen dühbe jövök, viszont nem vagyok haragtartó. Emiatt képes voltam Tristen és Allie esküvői tortáját is megcsinálni annak idején, most pedig szomorú voltam azért, hogy elváltak. Sosem kedveltem azt a nőt, de hajlandóságot mutattam a csirkemellekről szóló beszélgetésekre, Tris miatt.
Mindenesetre nagyon szerettem volna sok eseményből kimaradni, de ez nem volt a legkönnyebb úgy, hogy az elmúlt három évben talán mindenki tortáját megcsináltam. Ilyenkor állandóan felszínes dolgokról beszélgettünk a kóstoláson, például arról, hogy milyen jól leadtam azokat a kilókat, amik a középiskolás éveim alatt ragadtak rám, vagy pedig biztos nagyot nőttem - 162 centi vagyok 15 éves korom óta - az utolsó találkozásunk során, ez pedig megkönnyítette a fogyásom.
Magam sem tudom, hogy anya és apa miért nevelt ennyire jámborra, ami lényegében azzal járt, hogy ezeken a beszélgetéseken képes voltam szívből nevetgélni és pár kedves szót is hozzáfűzni a társalgáshoz még akkor is, miközben magamban puffogtam és olyan, nyomdafestéket nem tűrő jelzők jutottak eszembe, amiket hangosan soha nem mernék kimondani. Nem mintha a macskákon vagy Benjin kívül bárki kisgyerek hallhatná őket, de azért igyekszem odafigyelni a szóhasználatra mindig.
Ami az én életemet illette, mondhatni le voltam maradva a kortársaimhoz képest, mégsem éreztem problémának ezt. Jelenleg nem vágytam gyerekre se férjre, mivel a cukrászdával akartam foglalkozni, illetve amióta Tris elvált, komoly szívproblémáim akadtak. Nyilvánvalóan barátként akartam mellette lenni, boldoggá akartam tenni őt, mert egy nagy veszteség érte, viszont jó ideje már rajta felejtem a pillantásom, amikor nevet. Van, aki azt állítja, hogy egyértelműen kedvel engem - és nem, mint barátot! - mások szerint pedig pont azért érzem összezavarodva magam, mert hirtelen mind a ketten szabadok lettünk. Erre jó megoldás lenne keresni egy pasit, én pedig tényleg randiztam férfiakkal, de valami mindig hiányzott. Én pedig nem szeretnék másokat hitegetni a saját boldogságom miatt.
Mások gyerekei viszont határozottan lázba hoztak. Szerettem volna már nagynéni lenni, de az ikertestvérem a jelenlegi állapota ezt nem tette lehetővé. Pont ezért is voltam boldog, amikor Lena pocakja gömbölyödni kezdett, mivel onnantól kezdve már legálisan nézegethettem az édes kis plüssfigurákat, meg azokat a dolgokat, amik szép ajándékok lehetnek a babavárás során. Voltak sejtéseim arról, hogy mennyire lehet drága egy baba fogadása, mivel mi annak idején Benjivel ketten voltunk. Viszont örültem neki, hogy emellett tudtam neki szolgálni néha pár sütivel is, mivel amikor egy olyan személynek készítek édességet, akit kedvelek, akkor sokkal boldogabban és nagyobb szeretettel tudom őket elkészíteni. Pont ezért is volt nagyon széles mosoly az arcomon, amikor a nőt megpillantottam. Vele a beszélgetéseink mindig kényelmesek voltak, mivel nem voltunk felszínesek. Edzés után pedig be akartam nézni Trishez is a munkahelyére, ezért pont ideális volt az időzítés… Bár neki most nem hoztam semmit, mert már így is elég nagy a feneke.
-  Még teljesen friss, és ez most csak a tiéd - halkan nevettem el magam, aztán finoman, párszor végigsimítottam a karján - Direkt úgy csináltam, hogy bármikor ehess belőle, akár reggelire is, mert nagyon tápláló.
Apát pedig határozottan kikészítettem, mivel ő sosem engedett egyedül vezetni - szerinte életveszélyes sofőr vagyok - így el kell jönnie velem, amikor speciális alapanyagokat vásárolok Lenának. Nyilvánvalóan anya is velünk van ilyenkor, mert ő tudja igazán, hogy mi a jó egy kismamának.
- Nem baj, ettől függetlenül nagyon jól bírod - legalábbis én büszke voltam rá. Sok nő ilyenkor képes mindent elhanyagolni és egész nap feküdni - Amúgy is fittnek kell maradnod. Ha az a kis pocaklakó megszületik és feláll, onnantól kezdve nem győzöl majd rohangálni utána.
Az én szüleim általában azt mesélték, hogy kettőnk közül én voltam a nyugodtabb, a bátyám pedig rendszerint felfedezte az egész világot. Mindezt csak a családi fényképeink bizonyítják, amiken egyértelműen látszik, hogy mennyit rosszalkodott a másik felem.
- Ahogy mesélsz róla… Talán én már nem is akarom, hogy legyen saját babám. Pedig olyan aranyosak! - minden bizonnyal még a szemeim is csillogtak, ahogy erről beszéltem - De szerinted el tudnék bírni egy gyereket? Ezekkel a testi adottságokkal?
Nem mintha mindig két spagettire emlékeztető lábam lett  volna, de mostanában mindig a férfiakkal vetetem le a nehéz dolgokat a kamrában, mert nem szeretek se a polcra felmászni, se a fejemre ejteni több kilós kiszerelésű alapanyagot.
- Otthonról most - igyekeztem a lépteimet az övéhez igazítani, mivel gyorsan szerettem volna megszabadulni a magamra aggatott kiegészítők nagy részétől és átöltözni - De majd egy barátomat meg akarom látogatni. Tudod, a múltkor meséltem róla. Ő szeret főzni, én pedig borzalmas vagyok benne, szóval megyek kuncsorogni valami vacsora szerűért.
Utána pedig talán még az éjszakát is nála töltöm, mivel holnap már muszáj mennem a cukrászdába és a további teendőimet intézni, amik még a nyitáshoz szükségesek, ezt pedig könnyebb volt Manhattanből csinálni. Nyilván ezekről a terveimről nem akartam feltétlenül beszámolni.
- Szerinted, ha ma este alkoholt innék, akkor azzal az egész edzésemet tönkretenném? - elnevettem magam, miközben megcsóváltam a fejem - Úgy érzem, mintha már csak azért járnék ide, hogy a lelkiismeretemet nyugtassam.

Lena & Kristine

Úgy gondolom, hogy nem csak én és az ikertestvérem, hanem a szüleim is az élet területén nagyon szerencsések voltak. Anya fiatalon tudott vállalni minket, és gyakorlatilag mikor kiderült, hogy ketten érkeztünk, csak boldogabb lett. Mindig két gyereket terveztek apával, mi pedig Benjivel nem tudom miként fogtunk össze, de valóra váltottuk az álmukat. Örültek neki, hogy együtt el tudtunk játszani és a bátyám vigyázott rám, illetve anya nem egyszer mondta azt, hogy nyugodt, amiért egyidősek vagyunk. Abban reménykedett, hogy nem kell így keresztülmennie az egyikünknek a másik elvesztésén, viszont ezt az egészet tizenhárom évvel ezelőtt felborította az élet. Azóta hiába tért magához a testvérem, neki sem könnyű az élete, mivel lemaradt egy csomó mindenről. Maga a tény pedig, hogy soha életemben nem voltam tisztában a családi kasszánkkal kapcsolatban azzal, hogy pontosan mennyi az annyi… Ebbe csak akkor gondoltam bele, amikor realizáltam, hogy Benjit tíz éven keresztül gépek tartották életben. Mindezt pedig lehetetlenség összesen két dollárból megoldani, engem pedig folyamatosan arra emlékeztetett, hogy mennyire nem állok készen arra, hogy magamon kívül eltartsak bármit.
Talán ciki volt 27 évesen otthon élni, de a mi családunk akkor volt boldog, ha együtt voltunk. Talán mindannyian érezni, látni akartuk egymást a bátyám helyzete miatt, mert akkor voltunk nyugodtak, ha tudtunk a másikról. Igyekeztük az életünket folytatni, de soha nem voltunk felhőtlenül boldogok, csak éppenséggel jobban az átlagnál.
Párkapcsolat híján, meg a tapasztalataim hiányossága miatt is úgy éreztem, hogy nem én leszek az a bizonyos személy, aki tökéletes tanácsokkal látja majd el Lenát a babával kapcsolatban, ami benne növekszik. Mindössze annyit tehettem érte, hogy kiszolgáltam az édesség utáni vágyait és úgy sütöttem meg mindent, amire éppenséggel fájt a foga, hogy ne kelljen aggódnia a cukormennyiség miatt. A jövőben szerettem volna olyan embereknek is süteményeket készíteni, akik valamilyen érzékenységgel rendelkeznek, ezeket pedig jó lett volna normális áron adni nekik, nem pedig a szokásosnál drágábban. Senki nem tehet arról, ha a szervezet képtelen bizonyos allergén összetevőket feldolgozni, emiatt nem akartam olyan lehúzós lenni, mint sokan tették ezt a szakmámban.
- A gyerekek is szeretik az édeset – széles mosollyal az arcomon mondtam ezt – Egyébként is, benned most fejlődik ki egy kis élet. Ha egész nap ennél, akkor sem szólhatna bele senki, mert kismamaként legalább ennyi jogodnak lennie kell.
Meg ettől sokkal többnek is. Nem voltam én egy túl harcias jellemű személy, de határozottan azt gondoltam, hogy ha egyszer eljutok arra a szintre, hogy gyerekek lesznek bennem – mert jó eséllyel rögtön ketten akarnak majd jönni amiért én is iker vagyok -, akkor rám senki nem nézhet majd csúnyán, amíg nem veszélyeztetem a gyerekeim életét. Mivel nem dohányozta és alkoholt is csak a legjobb barátom társaságában fogyasztottam, mentes voltam a legtöbb káros szenvedélytől. Tris meg szinte biztos vagyok benne, hogy nem akarja majd, hogy furcsák legyenek a keresztgyerekei, szóval nem fog csak úgy leitatni.
- Ha szeretnéd, szívesen bekötöm majd a cipőd – halkan nevetem el magam – Én még könnyen hajolgatok, nem kell feleslegesen ilyenekkel vesződni, ha itt vagyok veled.
Nyilvánvalóan megtettem volna bármelyik kismamáért az utcán, nemhogy egy barátért. Igyekeztem mindig segítőkész lenni azokkal az emberekkel, akik bármilyen mértékben rászorultak.
Az alkatomra tett megjegyzésem mindennapos volt. Anya és apa örültek annak, hogy most jól éreztem magam a bőrömben, de akkor sem bántottak, amikor nem voltam ennyire vékony. Az utóbbi időben inkább azon aggódnak, hogy a felkaromat lassan egy nő is átéri, de valójában semmi komoly dolgot nem csináltam azon kívül, hogy egészségesen étkeztem és alapvetően, amikor dolgoztam, akkor nem is nagyon volt időm enni a krémek és a tészták kóstolását leszámítva.
- Hát pedig az egész családom rajtam röhög, amiért ekkora vagyok – ráztam meg a fejem – Mindenki ki van akadva, hogy nem bírom el a két macskámat egyszerre és anya kétségbe van esve, hogy le fogom ejteni az unokáit, akik még meg sem születtek. Meg nem értik, hogy mi romlott el a gépezetben, mivel az ikertestvérem az 190 centi és nagyjából az én negyvennégy kilómmal edzhet.
Általában az ázsiaiak magasak. Sokan találkoznak azzal a sztereotipiával, hogy nem növünk túl nagyra, de a valóság ezzel kapcsolatban teljesen más. Már az én generációmban is elég sokan vannak, akik szép nagyra nőttek, ugyanakkor a mostani gyerekek sokkal jobb körülmények között élnek, mint sok koreai az ország kettészakadása után. Erről csak azért tudok, mert a nagyszüleim sokat emlegetik azt, hogy mi ész nélkül fogyókúrázunk, ők pedig annak idején nem tudtak rendesen enni. A bátyám ennek ellenére kifejezetten ritka példánynak számít, mivel mi még így is jóval később kezdünk el serdülni. Ő tizenöt évesen már elérte a jelenlegi 192 centis magasságát.
- Mi nagyrészt akkor megyünk éttermekbe, ha ünnepelni kell valamit, vagy iszunk – vontam meg a vállam – Pár pizzázót ismerek, meg a koreai éttermeket.
Nyilvánvaló volt, hogy a szüleim velem is megszerettették a BBQ élményt, rendszeresen keresünk egy olyan éttermet New Yorkon belül, ahol egy kicsit meg tudjuk élni azt is, hogy honnan jöttünk.
- Hm – gondolkoztam el – A múltkor is kivételt tettem.
Mondjuk egyáltalán nem az volt a célom, hogy izomzatot kezdjek el növeszteni, bármennyire lenne az hasznos a munkámat illetően. Az összevagdosott, csúnya kezemmel jár az is, hogy ha éppen nem otthon sütök, hanem találok egy cukrászdát, akkor mindennap küzdök az ipari mennyiségű alapanyaggal. Szinte biztos voltam benne, hogy le fogom fizetni Tristen öccsét azért, hogy pakolja és adagolja nekem a lisztet… Kár, hogy már az a gyerek is elfoglalt lett.
- Szerintem tök jó, hogy eljössz ide – soha nem voltam annyira jóban az osztálytársaimmal, hogy máig tartsam velük a kapcsolatot, a barátaim nagyrésze pedig még sosem volt állapotos, ezért bajban voltam azzal, hogy mit kellene mondanom, mégis megpróbáltam valami megnyugtatót kinyögni magamból – Ha nem is bírod az edzést, legalább megpróbálod. Ha úgy érzed, hogy másért nem, a szabad levegőn töltött időért biztosan megéri.
Csak egy biztató mosolyt villantottam, aztán a korábban kezembe nyomott szekrényt nyitottam ki és kezdtem el sorra megszabadulni a ruhadaraboktól, amit a mai alkalommal viseltem. Talán nettó túlzás volt az öltözékem, ami miatt kaptam is pár pillantást, de igyekeztem egy ideje nem foglalkozni ezzel. Este úgyis Trishez megyek, aki hiába látott már a hatalmas pulcsikban, amiket otthon hordok, illetve smink nélkül és akkor, amikor még a mostani ruháim nagyrészt a karomra mentek fel. Mégis volt bennem egy érzés azzal kapcsolatban, hogy nem akarok úgy átmenni hozzá, mint akit valahonnan szalajtottak.
- Hol vannak a cipőid? – ezt a kérdést már azután tettem át, hogy behajtottam a szekrényem ajtaját, ami eltakart amíg átvettem a melltartómat. Gondolom nem az én testem az, aki bárkit lázba hozna ebben az öltözőben – Vagy szeretnél még valamit átvenni?
Nekem már gyakorlatilag csak a kezemben tartott póló volt, amit mindössze azért hordtam, mert szemérmes voltam és nem esett jól egy szál csinos sportmelltartóban edzeni olyan férfiak előtt, akiknek nem biztos, hogy megmutatnám a testem.
- Azon gondolkoztam, hogy levágatom a hajam – ezt pedig teljesen normális volt közölni, mivel a hajkefémmel kifejezetten nehéz volt összefésülni azt a hajmennyiséget, amivel rendelkeztem. Az utóbbi időben nem nagyon festettem, ami miatt szépen nőtt és már a csípőmet verdesték a hosszabb fekete tincsek – Már egyre nehezebb kezelni és talán egy fokkal feltűnőbb lehetnék így az emberek számára. Jó lenne már a változatosság.