One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Kapcsolatkeresõ

Ewan & Lena  EmptyKaiden N. Dubois
Today at 4:06 pm



Munkahelylista

Ewan & Lena  EmptyKaiden N. Dubois
Today at 3:55 pm



Foglalt keresztnevek

Ewan & Lena  EmptyKaiden N. Dubois
Today at 3:51 pm



Avatarfoglaló

Ewan & Lena  EmptyKaiden N. Dubois
Today at 3:49 pm



Teaház a Törött Porcelánbabához

Ewan & Lena  EmptyMirabell Wagner
Today at 3:03 pm



Elias lakása

Ewan & Lena  EmptyElias Anderson
Today at 2:08 pm



Unexpected trip to Peekskill

Ewan & Lena  EmptyElaine Beaulieu
Today at 2:05 pm



Wayne & Ruby - Greek Night

Ewan & Lena  EmptyRuby Dayton
Today at 12:56 pm



Raelyn&Dorian - no one like you

Ewan & Lena  EmptyRaelyn J. Winters
Today at 12:33 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 18 16
Diákok 25 19
Törvényszegők 11 17
Bűnüldözés 8 9
Hivatal 6 6
Üzlet 12 14
Oktatás 5 5
Munkások 11 7
Egészségügy 13 9
Összesen 108 103
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 35 felhasználó van itt :: 15 regisztrált, 0 rejtett és 20 vendég :: 2 Bots

Aicha N. Dubois, Arnold Griffin, Aurora Cabot, Bellamy West, Dylan Welsh, Elaine Beaulieu, Joshua Miller, Kang Ro Bin, Kenen MacKellar, Marissa Grey, Pavel S. Dragunov, Romero D. Bohen, Sarah Farrow, Sorcha Barland, Wayne Winston


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 Ewan & Lena

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Ewan & Lena    Ewan & Lena  EmptyVas. Nov. 25, 2018 1:10 am



Lena & Ewan
Some things are so unexpected that no one is prepared for them.

A mai este a nyugodtak közé sorolható. Egy zűrös vendég sem tévedt még be a klubba, nem törtek még üres üvegeket egymás fején, nem kellett senkit kidobni. Néha megesik, hogy olykor túlfűt egy-egy vendéget a hév, nem bírják kordában tartni az indulatukat, aminek csak egy vége lehet: a biztonságiak páros lábbal dobják ki.
A klub közepén lévő hatalmas pult négy sarkának egyikén táncolok a rúdnál; a másik háromnál három kolléganőm. Öltözékem egy hétköznapi ember számára elég lenge, itteni közegben nézve viszont természetes: egy szál fekete csipkés fehérnemű. Mivel elég sokan vannak, egy főre több bámészkodó jut, de ez nem ritka, sőt. Több bámészkodó viszont több pénzt jelent, ezért panaszra okom nem lehet. A ránézésre különböző anyagi helyzetű, stílusú és korú férfiak hangos kiabálását és néhány éles füttyszót csak a zene dübörgése nyomja el. Ha belegondolok, mennyire nem szeretem a munkámat, mennyire csak muszájból csinálom, örülök is neki, hogy nem hallom azokat a mocskos dolgokat, amiket néha sikerül leolvasnom a szájukról. Amióta pedig tanulok és napról napra egyre közelebb kerülök a tanulmányaim végéhez, egyre jobban elvágyódom innen. Nem tudom, hogy fog sikerülni lelépni, mivel Carlos nem az a fajta ember, akinek csak úgy hátat lehet fordítani, de egyszer a hátam mögött fogom hagyni ezt a kócerájt, az fix.
A rúd előtt terpeszben guggolva kacér mosolyt villantok az egyik férfira, aki éppen egy húsz dolláros bankjegyet tűzött az alsóneműmbe. Csípőmet a hideg fémhez nyomva állok fel, amikor is tekintetem egy pillanatra a bejárat felé siklik. Egy ide nem illő, ám ismerős alakot fedezek fel. Mozgásom hirtelen leáll, arcomra kiül a teljes döbbenet. Amint felismerem a férfit, akinek még csak a nevét sem tudom, teljesen lefagyok. Eszmbe jut a korábbi találkozásunk, sorra villanak be a képek. Eleinte kellemes beszélgetésnek indult, aztán kibújt a szög a zsákból. Amikor lerajzolt, elárulta, hogy már látott. Ráadásul itt. Mindezt egy számomra kedves helyen árulta el. Mivel én adtam magamból egy darabot – hiszen még a hozzám közel álló barátaim sem tudnak arról, mennyire szeretem azt a helyet, azt a parkot, azt a körhintát –, kihasználva éreztem magam. Butaásgnak tűnhet, de így van. Gyáva nyúlként fogtam magam és otthagytam. Minden szó nélkül. Nem akartam a szemébe nézni, nem akartam többet beszélni vele. A legtöbb emberrel, akivel itt találkozom, csakis itt szoktam találkozni. Vagy egyszer látom őket, aztán soha többet, vagy többször, esetleg rendszeresen látom őket, de csak itt. Akikkel pedig a munkahelyemen kívül találkozom, azokkal nem beszélek arról, mit csinálok. Nem akarom, hogy akik megismernek, azonosítsanak a munkámmal. Azt hiszem, kicsit talán szégyellem. Ez a szégyenérzet kerített hatalmába, amikor fogtam magam és elrohantam a parkból. Most ugyanezt érzem. A szívem kalapál, mintha ki akarna szakadni a mellkasomból, az arcom éget. Gondolataimból az egyik férfi csapkodása ránt vissza a való világba. Felháborodva ütögeti a pultot a lábam előtt. Állítása szerint nem azért vizet, hogy ácsorogjak. Nem válaszolok, mindössze lemászom a pultról és magamra kapom a korábban ledobott szatén köntösömet. Sietős léptekkel indulok el az egyik hátsó folyosó felé, hátha nem vett még észre az ismerős idegen.


Ewan Ewan & Lena  4146035580 • szószám • ™️

Lena Caldwell
Munkások
Play by :
• alicia vikander
Kor :
25
Foglalkozás :
• táncos, rendőrségi informátor
Hozzászólások száma :
151

Ewan & Lena  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ewan & Lena    Ewan & Lena  EmptyVas. Nov. 25, 2018 9:21 pm


Lena & Ewan
Ezúttal nem véletlenül nyitottam be ebbe a klubba. Mint a múltkor, amikor csak úgy céltalanul kóvályogtam a városban, nem tudva aludni, kedv- és ihlettelenül, hagyva, hadd sodorjon magával, és szippantson be teljesen a New York-i éjszaka.
Ezúttal tudtam, miért jövök. Ami nem teljesen az, amiért a legtöbb férfi lenyomja a kilincset. Bár kár lenne tagadni, azért minden bizonnyal akadnak közös metszéspontok, hiszen mindannyian a szépséget keressük és a gyönyört. A vágyaink betestesülését. Csak míg a legtöbb embernek ehhez fizikai kontaktus szükséges, a hús nyújtotta konkrét testi örömök, én a látvánnyal is megelégszem.
Arra vágyom, hogy igazán felkeltse az érdeklődésem valaki. Végletesen unom az egyszerű randival induló, szexszel végződő sablonos légyottokat. Az íratlan szabályaikkal. A fárasztó, felesleges körökkel. Mindezt egy negyedórás aktus kedvéért. Nem érdekel már, talán túlságosan sokat markoltam belőle az elmúlt húsz évben. Ez meglehet. De akkor is furcsa, hogy itt van az emberi természet határa. Ennyi lenne a szex? Ha elérsz egy pontot, mikor már kiégsz benne, ennyi és nincs tovább?
Ez művészként már csak azért is kellemetlen, mert az alkotásaimra is hatással van. Nem akarom azt mondani, hogy minden a szexszel van összefüggésben, mert ez nem lenne igaz. De az érdeklődés és az izgalom, az hiányzik. És talán ezért sem vagyok elégedett. Talán teljesen más oka van a válságomnak, és ez a másik ok sokkal valószínűbb, de attól találtam valamit ebben a lányban. Most már két alkalommal is. És ez már elég ok, hogy utánajárjak a dolognak.
Tudom, hogy itt dolgozik. Elmesélte, de ha nem tette volna is, biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb eszembe jutott volna, hogy láttam már valahol. És az a valahol éppen ezen a pulton volt, ahol most is ott ácsorog, amikor belépek a fényekkel manírozott félhomályba. A tekintetem nem pillant körbe, nem téveszt irányt, célzottan a táncteret fürkészi, arról kívánva megbizonyosodni, hogy ő is itt van-e ma este. Elvégre csak miatta vagyok itt.
Vártam néhány napot, miután elijesztettem a parkban. Nem akartam rögtön itt is rátörni, de négy napnál tovább nem tudtam tovább visszatartani magam. Sosem a türelmemről voltam híres, de talán mostanra már elcsillapodtak benne a kedélyek. Bármi is zaklatta fel úgy a legutóbbi alkalommal. Őszintén szólva csak megtippelni tudom, mivel nem árulta el. De talán túlságosan mélyre láttam benne, túlságosan rövid idő alatt. Mohó voltam. Nem hagytam meg neki az udvarias távolságot, aminek a titokzatosságába beleburkózhat. Már bánom, de talán majd most. Rá akarok jönni, hogy mit látok így csillogni benne. Hogy miért van rám hatással. Az elmúlt napokban nehezen vertem ki a fejemből.
Ahogy belépek, látom, hogy észrevesz, és abba is hagyja a táncot. Nem számított az érkezésemre, ezt gondoltam, de azt nem, hogy ezúttal is hátraarcot vág majd. Bár pontosan nem tudhatom, de éppen olyan, mintha az érkezésem miatt venné magára a köntöst, és indulna meg hátra. Csakhogy épp azért jöttem ide, mert innen aligha tud megszökni előlem.
A dolgom csak annyi, hogy leüljek egy székre, és megvárjam, amíg visszajön, vagy visszairányítják. De mivel semmi kedvem várni, a többiek pedig cseppet sem érdekelnek, úgy döntök, inkább egyből abba az irányba indulok, amerre őt láttam eltűnni.
Sikeresen át is török a bent lézengő tömegen, egészen sokan összegyűltek ma, de mire a pult mögötti folyosók felé érek, már nem tudom, melyik irányt is kellene választanom. Csak megérzés alapján döntök, de alig teszek néhány lépést, valaki meg is állít. Nem ér hozzám, egyelőre csak szavakkal. Az azért lerí rólam, hogy nem egy kocsmatöltelék vagyok, és hogy adok a megjelenésemre. Bizonyára valami pénzes, VIP vendégnek gondol, és végül is nem téved sokat. Amiben meg igen, nem áll szándékomban elbizonytalanítani.
- Az a lány érdekelne, aki az előbb ment hátra. Nem számít, mennyi az ára – nézek a pasas szemébe, bizonytalanságot nem nagyon tud felfedezni a vonásaim között.

Ewan Patrick Brooks
Oktatás
Play by :
Gaspard Ulliel
Kor :
33
Foglalkozás :
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
102

Ewan & Lena  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ewan & Lena    Ewan & Lena  EmptyVas. Nov. 25, 2018 10:46 pm



Lena & Ewan
Some things are so unexpected that no one is prepared for them.

A pultról lemászva szélsebesen magamra kapok a vörös szatén anyagot, aminek az alja mindössze a combom közepét súrolja, lazán megkötöm a derekamnál, majd sietős léptekkel a hátsó folyosók felé indulok. Szemem sarkából látom az értetlen tekinteteket, de a lányok nem zökkennek ki a ritmusból, folytatják a munkájukat. Pont, mint a profik. Mert azok.
A zene hangos dübörgése lassan háttérzajjá némul, gondolataim és hangos szívverésem sokkal erősebben hallom. Mintha egy kis hang azt sikítozná, hogy fussak, menjek, amilyen gyorsan csak tudjak, zárkózzak be és ki se lépjek ma már a szobámból. Jókislány módjára szót fogadok ennek a hangnak. Kezemet magam elé emeleve töröm át magam a tömegen. Annyian vannak, hogy a levegő is sokkal fulasztóbb és fülledtebb az átlagosnál. A villodzó fények vakítóan keringenek, egyik fénycsóva váltja a másikat. Hunyorogva igyekszem kikerülni a jól öltözött és a kevésbé jól öltözött férfiakat. Néhányan automatikusan féleállnak, pár emberbe beleütközök. Egyesek elhúzódnak, másoktól pedig kóbor kezeket érzek a hátsó felem tájékán. Ha nem sietnék ennyire, még talán vissza is fordulnék tisztázni velük, hogy ez nem a VIP részleg, de most nem érek rá. Most minél előbb el kell tűnnöm innen, mielőtt még szemben találnám magam azzal a férfival.
A sokkal szűkebb, ám jelen pillantban mégis kevésbé forgalmas, levegősebb, nyugodtabb és halkabb folyosóra érve lassítok lépteimen. Szusszanok egyet, megigazítom magamon a köntösömet. Hajamat kétoldalt előre húzom és a vállamra fektetem. Regina jön ki az egyik VIP szobából az egyik mélyzsebű vendégével. Nem ritkák errefelé a politikusok és a befolyásos emberek. Gyakran érzik úgy, hogy húsz évnyi házasság után valami újra vágynak. Valami olyanra, amit a feleségük nem tud megadni. Valami olyanra, amit nem akarják, hogy a feleségük adjon meg nekik. Regina nem rest átlépni azt a bizonyos határt, ami a munkaköri leírásunkban szerepel, hiszen kell neki a pénz. A táncért is jól fizetnek, de ha valaki szétteszi a lábait, azért még jobban. Van még rajta kívül egy-két lány, aki bevállalósabb, de a legtöbbünk csak táncol. Ki ezért, ki azért. Próbálom a legmegnyerőbb mosolyomat magamra ölteni, amikor Regina elvezeti mellettem a férfit. Hiába nem az én vendégem, mindig jó arcot kell vágnunk. Mindenkihez. Akármennyire undorító, akármennyire nem akarjuk, hogy megérintsen minket. Akármennyire legszívesebben elmenekülnénk előle, akármennyire a pokolra kívánnánk. Azért kapjuk a pénzünket, hogy mosolyogjunk és tegyük magunkat előttük. Továbbindulnék, amikor egy ismerős hang szólal meg a távolból a nevemen szólítva.
- Lena, téged keresnek – dörmögi a folyosó végéről Dante. A gyomrom hirtelen görcsbe rándul, kezeim ökölbe szorulnak. Ajkaimat vékony csíkká préselve nézek magam elé. Homlokomat ráncolva figyelem a szemben lévő falat. Nagyot nyelek. Érzem, ahogy egy izzadtságcsepp végiggördül a halántékomon, le egészen a nyakamig. Nem akarok megfordulni. Nem akarok odamenni. – Lena – szólít meg ismételten, de már hangosabban. Valószínűleg azt hiszi, nem hallottam. Mielőtt még folytathatná, megpördülök. A pániknak és kétségbeesésnek nyoma sem látható arcomon. Ismét előveszem legmegnyerőbb mosolyomat és a két férfi felé lépkedek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Két lehetőségem van: szépen csöndben bólogatva elvezetem az egyik VIP szoba felé, ahol bámuljuk egymást egy órán keresztül, mert én beszélni nem vagyok hajlandó vele, mást pedig abszólt nem akarok csinálni. A másik lehetőség pedig az, hogy eljátszom, fogalmam sincs, kicsoda ő, Dante pedig kidobja, mint macskát szarni. Pörögnek a gondolataim, amíg odaérek hozzájuk, azon filózva, melyik lehetőséggel éljek. Utóbbi sokkal csábítóbb, ellenben kegyetlenebb, mivel akit Dante dob ki, az nem ússza meg néhány kék, zöld, lila folt nélkül. – Azt mondja, téged akar, nem számít a pénz.
- Ó, az jobb is, ha nem számít – villanok az ismerős idegenre egy negédes mosolyt. Ha már ilyen helyzetbe hozott, nyúljon szépen mélyen a zsebébe. – Köszi, Dante, innen átveszem. – Jelzek neki, hogy arrébb állhat és átengedheti a férfit. Még meg fogom bánni ezt a döntésemet. Ki kellett volna csak dobatni. Szó nélkül hátat fordítok és fürge léptekkel, a szokásosnál sokkal gyorsabban indulok meg az utolsó VIP feliratú ajtó felé. Ha követ, követ, ha nem, hát nem. Muszáj sietnie, ha nem akar lemaradni. Nem szólok hozzá, nem áll szándékomban társalogni. A csöndet csak a háttérben szóló zene és magassarkúm ütemes kopogása töri meg.


Ewan Ewan & Lena  4146035580 • szószám • ™️

Lena Caldwell
Munkások
Play by :
• alicia vikander
Kor :
25
Foglalkozás :
• táncos, rendőrségi informátor
Hozzászólások száma :
151

Ewan & Lena  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ewan & Lena    Ewan & Lena  EmptyHétf. Nov. 26, 2018 11:15 pm


Lena & Ewan
A férfi, aki jelzi, hogy amerre tartok, már nem a sima vendégek játszótere, egyben eleget is tesz a kérésemnek, és utána kiált a lánynak. Szóval Lenának hívják. Most már ezt is megtudtam.
Nem tejesen szándékosan tartottam titokban előtte a kilétemet a parkban, de manapság nem szokásom bemutatkozni, részben azért is, mert a nevem ismert lett, ki tudja, ki az, akinek többet mondana, mint szeretném, és ezzel együtt el is búcsúzhatok az inkognitómtól. Volt már ez máshogy is az évek folyamán, de jelenleg azt az időszakomat élem, hogy nem vagyok oda érte, ha felismernek. És ezért nem kérdeztem az övét sem. Jobb névtelenül beszélgetni, ez nem tiszteletlenség, nem az érdeklődés hiánya, egyszerűen csak… néha jól esik egynek lenni a tömegben. Az emberek sokkal őszintébben ilyenkor.
Ő is az volt. De az a gyanúm, hogy mostanra megbánta. És valószínűleg ezért is menekül előlem. Talán megint csak nem szép tőlem, hogy ennek ellenére felkeresem, épp itt, ahol csapdában van, mert a munkáját tekintve nem mondhat nemet. Legalábbis még nem. Egyelőre még nincs oka rá, hogy elutasítson, vagy kitegye a szűröm, csak egy elegáns, pénzes alak vagyok, aki többet akar, mint amit odakint lát, tippem szerint épp olyan, akiket a leginkább be akar csalogatni ez a hely. De hiába vagyok idekint én fölényben, és hiába állítottam kész helyzet elé, amint belemegyek vele abba a szobába a folyosó végén, már csupán azzal, hogy belépek, az irányítás rögtön át is kerül az én kezemből az övébe. Odabent neki ismerős a terep. És a vizslató szemek elől eltűnve, bármit kitalálhat rólam. Könnyűszerrel kidobathat, ha úgy tartja kedve. Gondolom, ez az elv alapján működik a hely. De megeshet, hogy tévedek.
A mosoly, amivel üdvözöl, nem őszinte, és a szavai is arról árulkodnak, hogy haragszik, de végül is azt sem tudja, hogy mit akarok tőle. Első nekifutásra mondjuk, biztosan azt gondolja, amit egy ilyen helyzetben mindenki tenne: mesélt a helyről, ahol dolgozik, erre eljöttem kipróbálni. De bármit is gondol, egyelőre még semmi támpontot nem adok hozzá. Nem szólítom meg, csak mosolytalanul rápillantok, majd magam is minimálisan gyorsítva szemlélődő lépteimen, szó nélkül követem.
Az előbb láttam a folyosón távozó vendéget, és az őt kísérő nőt is. Elégedettnek tűnt, és egy kicsit ismerősnek is, de azt leszámítva, hogy végigpillantottam rajtuk, nem fordítottam több figyelmet rájuk. Felesleges lenne tippelgetni. Amikor elérjük a megfelelő ajtót, rápillantok, mielőtt belépnék. A pillantásom jelentőségteljes, mintha azt üzenném vele, hogy mondja csak ki, amit akar. De ha nem szól semmit, belépek, és a szoba berendezését kezdem vizsgálgatni.
- Mennyi időm van? – teszem fel az első kérdést, miközben az ujjhegyemet végigfuttatom az első bútordarabon, ami a keze ügyébe kerül. Ez az első, amit tudni akarok. A második pedig.
- Miért egyezett bele? – fordulok vele szembe, miután besétáltam a szoba másik végére. A pillantásom akarva akaratlanul végigszalad rajta, de nem sértőn, vagy kihívóan. Leginkább kíváncsian. – Lena. Ha minden igaz. Most már a nevét is tudom.

Ewan Patrick Brooks
Oktatás
Play by :
Gaspard Ulliel
Kor :
33
Foglalkozás :
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
102

Ewan & Lena  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ewan & Lena    Ewan & Lena  EmptyKedd Nov. 27, 2018 6:58 pm



Lena & Ewan
Some things are so unexpected that no one is prepared for them.

Ahelyett, hogy Dante gondjaira bíznám a férfit, úgy döntök, elvezetem a VIP szobába. A mosoly, amit lát erőltetett és csak egy álca. Álcázza idegességemet, azt, hogy mennyire kényelmetlenül érzem magam az utóbbi találkozásunk miatt, azt, hogy a gyomrom nagyjából borsó nagyságúvá zsugorodott össze, amikor megláttam a bejáratnál, ez pedig azóta is tart, azt, hogy torkomban hatalmas gombóc ékelenkedik, amitól a beszéd is nehezemre esik, és még sok mást. Amikor már nem bírom tovább a mosolygást, már ajkaim sarkai is enyhén beleremegnek, nem erőltetem tovább. Arcom kemény és szenvtelen. Ebből Dante már szerencsére nem lát semmit. Mivel jó emberismerő, ha látná, egyből leesne neki, hogy a hátam közepére sem kívánom most a férfit. Ismer minket, ismeri a reakcióinkat, látja rajtunk, mikor kell közbelépnie. De nem akarom, hogy kidobja innen a fickót. Vagy mégis? Jobb lett volna azt mondani, hogy fogalmam sincs, kicsoda? Talán.
Szerencséje, hogy jóképű.
Néhányszor megesett már, hogy olyanok akartak belépni erre a folyosóra, a VIP szobákhoz vezető útra, akiknek semmi keresnivalójuk nem lett volna itt; már párszor ki lettek tessékelve, nyilvánvalóan nem tudják megfizetni, vagy csak annyit ittak, hogy képtelenek megtalálni a kijáratot.
Villámgyors léptekkel közelítem meg az utolsó szobát. Az ajtó hatalmas, sötétvörös, fából készült, olyan vörös, mint a folyosón a fal. Egyelőre ez még nem árul el sokat magáról a szobáról. A kilincset lenyomom és kitárom az ajtót, magam elé engedve a férfit. Belépve egy nem túl nagy, ellenben nem is kicsi vörös szobát láthat. Az egyik felén egy franciaágy helyezkedik el, rajta vörös szaténból készült takaróval és kettő ugyanolyan színű párnával. Minden érintetlen rajta. Illetve érintetlennek látszik. Az ágy két oldalán éjjeliszekrények. Hogy miért? Fogalmam sincs. Hülyén nézne ki nélküle, az tény és való, de funkciót nem lét el. Egyébként itt semmi sem érintetlen. Az ágy két oldalán egy-egy erotikus kép lóg, arany kerettel. A belső falak bőr panellel vannak kirakva. Nem műbőrrel. Igazi bőrrel. A főnököm nem elégszik meg az utánzatokkal, neki mindenből a legjobb kell. A szoba közepén egy plafontól földig nyúló ezüstös rúd van, egy kis emelvényen, vele szemben egy kétszemélyes vörös – igazi bőr – kanapé –; így a vendégek mind az ágyról, mind a kanapéről tudják nézni az aktuális látnivalókat. A kanapé fölött a falon egy vörös keretes, fekete számlapos óra lóg. Beleolvad a környezetébe, mégis tudjuk, hogy ott van. A bejárattal rézsútosan szemben lévő sarokban egy minibár árvátlankodik; sokan szeretik a whiskyjüket, vodkájukat, tequilájukat itt szürcsölgetni, így Carlos nemrégiben úgy döntött, ahelyett, hogy kintől hoznák be a lányok az italt, helyben szolgálják fel. A kis kanapé mellett szintén kicsi körlapos üvegasztal van, amin mindössze a pohár és esetleg még az üveg fér el. Régeben nem így nézett ki a helyiség: volt még két kisebb fotel, viszont minibár nem volt. Ahogyan régebben nem volt a rúd emelvényébe rejtett gomb, sem az ajtófélfa oldalán gomb, sem pedig az éjjeliszekrények hátsó oldalára rejtett gomb. Ha valaki megnyomja valamelyik gombot, általában Dante és még néhány kétajtós szekrény jelenik meg az ajtót betörve, az éppen aktuális vendéget pedig kirakják. Szerencsére nekem eddig még nem kellett használnom. Mindenesetre, miután beengedem a férfit, az ajtó mellett maradok. Becsukom az ajtót, de nem akarok messze menni a gombtól. Még jól jöhet. Kifejezéstelen arccal nézek rá, semmitmondó hangon válaszolok.
- Egy óra – mondom tömören és röviden. Kezeimet összekulcsolom a mellkasom előtt. Mélyet sóhajtva pillantok végig a férfin. – Nem kellett volna? – felelek kérdésére kérdéssel. Feltűnik, hogy végignéz rajtam. Nem teszek megjegyzést, csak nyelek egy nagyot. – Remélem, most már boldog – vetem oda. – Viszont az egy óra ketyeg. Ahogy látom, nem hozta magával a zsírkrétakészletét, úgyhogy halljam, amit akar. – Hangom remeg, sürgető. Túl akarok lenni ezen a beszélgetésen minél hamarabb.


Ewan Ewan & Lena  4146035580 • szószám • ™️

Lena Caldwell
Munkások
Play by :
• alicia vikander
Kor :
25
Foglalkozás :
• táncos, rendőrségi informátor
Hozzászólások száma :
151

Ewan & Lena  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ewan & Lena    Ewan & Lena  EmptyVas. Dec. 02, 2018 12:05 am


Lena & Ewan
Mivel eddig csak egyszer látogattam meg a helyet, és akkor is csak a kinti részen ücsörögtem, nem vagyok tisztában vele, hogy ide csak akkor lehetne belépni, ha a vendég ismeri valamelyik lányt? Új ügyfél számára ez a lehetőség teljesen lehetetlen, bármennyit is fizet, és bármennyire is bizalomgerjesztő benyomást kelt? Az efféle helyekről szerzett ismereteimre támaszkodva ez az eshetőség eszembe sem jut, és mivel Lena megjelenése után Dante átenged a folyosón, ez a részlet ezután is homályban marad előttem, de azért jó dolog, hogy van, ahol ennyire odafigyelnek az alkalmazott lányokra. Általában sajnos nem ez a jellemző.
A szobába belépve a figyelmem egyből magával ragadja az érdekes belső kialakítás, a színek játéka, valamint a kényelem és a bújtatott erotika világának szoros összefonódása. Ezt a sok vöröst túlzásnak találom, de alapvetően egész ízléses a hely, látszik, hogy sok figyelmet fordítottak a belső elrendezésre, és a vendégek képzelt igényeinek kielégítésére is.
Feltűnik a hangjában rejlő színtelenség, de nem tudom eldönteni, hogy nekem szól, vagy inkább a munkának. A parkban még máshogy beszélt hozzám, persze azóta egy kicsit megváltozott a felállás.
Egy óra. Keveslem az időt, de gondolom éppen ez benne a csapda, arra nem elég, hogy a vendég tökéletesen elégedett legyen, de arra bőven, hogy felhúzzák a fantáziáját, és még többet akarjon. Ami persze újabb összeget kíván.
- Úgy láttam, vacilál – indoklom meg az előbbi kérdésemet, de itt meg is állok, megvárom, hogy ő folytassa, ha akarja. – Megbánta? – úgy látszik, mindketten inkább a kérdést a kérdésre taktikát választjuk.
De ezzel magam sem tudom, hogy mire is célzok pontosan. Az akkori beszélgetésre, vagy arra, hogy most itt vagyunk ebben a különös szobában. Vagy hogy egyáltalán engedett a megszólításomnak. Már majdnem elfordulnék, hogy az italos bárhoz sétáljak, mikor az újabb kérdése váratlanul ér.
- Boldog? – vonom fel a szemöldököm, ahogy visszapillantok rá. – Szerintem nagyon is tisztában van vele, hogy aki beteszi a lábát erre a helyre, az a legkevésbé sem boldog. Beleértve magát, és beleértve engem is. Kér egy italt? – kérdem, ahogy végül mégis a minibárnál kötök ki, és töltök magamnak egy jó erős whiskyt. – Nem tudom, milyen szabályok kötik, de ha a vendég feloldhatja a kötöttségek alól, akkor kifejezetten szeretném, ha meginna velem valamit.
Értem ezalatt, hogy ha esetleg tilos lenne alkoholt fogyasztaniuk, az a feladat csak előbbre van, hogy a vendég kedvére tegyenek.
- De ha nem kér, persze nem erőltetem – teszem hozzá azért, nehogy félreértsen, nem akarom leitatni, vagy ilyesmi.
A zsírkrétakészletre halványan elmosolyodom. Le sem tudná tagadni, hogy mérges rám, de bizonyára ezen a ponton már nem is akarja.
- Nem ül le? – kérdezem ismét felé fordulva, nem értem, miért ácsorog az ajtóban. Bizonyára egy ideje már talpon van. – Vagy ennyire tart tőlem? –A pillantásomban kíváncsiság csillan. De a hangja halvány remegése elárulja, hogy valószínűleg igen. Nem értem, hogy miért. Belekortyolok a whiskybe, komótosan lenyelem, és csak ezután válaszolok a felém címzett kérdésre.
Mit akarok tőle?
- Azért jöttem, hogy a bocsánatát kérjem – jelentem ki a tekintetét keresve, a hangom és a vonásaim a legkevésbé sem tűnnek bizonytalannak.
- Tolakodó voltam, és túlmentem a határon. De azt akartam, hogy tudja, nem tiszteletlenségből tettem, hanem csak mert... - és itt jön a nehéz része -, valamiért inspirálóan hat rám. És ezt a tényt az utóbbi néhány évben senki sem mondhatta el magáról.


Ewan Patrick Brooks
Oktatás
Play by :
Gaspard Ulliel
Kor :
33
Foglalkozás :
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
102

Ewan & Lena  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ewan & Lena    Ewan & Lena  EmptyHétf. Dec. 03, 2018 12:09 am



Lena & Ewan
Some things are so unexpected that no one is prepared for them.

Már-már szinte mosolyogni kényszerülök, amikor szemeivel alaposan végigmustrálja a szobát. Általában, akik először lépnek be egy ilyen helyre, azok sem szoktak a környezettel foglalkozni túlságosan. A társaság jobban izgatja őket. A tánc. Az, hogy nincs senki más itt rajtuk kívül. Az, hogy itt csak az ő igényeik lesznek kielégítve, nem kell másokkal osztkozkodni. Az, hogy a lányok figyelme száz százalékosan rájuk irányul. Nyugodtság van, zárt ajtók mögött vagyunk – ez szokta érdekelni a vendégeket általában. A környezet nem érdekli őket. Csak élvezik. Némán figyelem, ahogy körbenéz. Már ebből látszik, hogy nem a szolgáltatások végett jött ide. De akkor mi a francot keres itt? Nincs jobb dolga? Esetleg festegetni, rajzolgatni, színezgetni?
Megtartom a távolságot. Ő hiába lép beljebb, én maradok az ajtónál. Minél messzebb van tőlem, annál jobb. Látom az arcán, hogy nem tetszik neki az egy óra. Mondhattam volna fél órát is akár, ha gyorsan meg akarnék szabadulni tőle. Tényleg, miért is nem mondtam fél órát...? Így jár, aki később gondolkodik.
- Milyen jó megfigyelő – jegyzem meg szenvtelenül. Kérdésre kérdéssel válaszoltam, de ő sem tesz másként. Gúnyos mosolyra húzódnak az ajkaim. Ha ez valami játék, akkor már most nem tetszik. – Az majd kiderül – válaszolom ridegen. Egylőre még nem tudom, hogy jó ötlet volt-e belemenni ebbe az egészbe. Egyértelmű, hogy a legkevésbé sem vágyom erre a mesterkélt, megjátszott, teljesen természetellenes beszélgetésre. De valamiért mégis úgy döntöttem, hogy belemegyek. Kicsit érdekel, mit akarhat a múltkori találkozásunk után. Eleinte egész pozitív élménynek indult. Azt hittem, kedves férfi. Aztán átlépett egy bizonyos határt, amit nem kellett volna. Úgy éreztem, megmutatok magamból egy darabot, de mintha ez nem lett volna elég. A kisujjamat nyújtottam, de egyből az egész karom kellett. Kihasználva és kellemetlenül éreztem magam. Azt hittem, egy teljesen kívülállóval beszélgetek, aki nem ítélkezik, nincs rálátása arra, mi történik itt. Aztán elérulta, hogy már látott. Hátbadöfésnek éreztem. Egy nyugodt délutánt így sikerült teljesen elrontani. Mintha hirtelen kihúzták volna a lábam alól a talajt. Nem titok, megbántva érzem magam, habár nyíltan nem sértett meg semmivel. Mégis úgy viselkedem, mintha megtette volna. Túlreagálnám? Meglehet. De akkor is úgy érzem, hogy egy kicsit a lelkembe taposott. Még akkor is, ha nem volt szándékos.
Élesen beszívom a levegőt, amikor kiforgatja a szavaimat. Egészen biztos vagyok benne, hogy tisztában van vele, nem erre gondoltam. Én magam is tudom, aki ide jön, az  boldogtalan. Ellenszert keres a boldogtalanságára, amit itt megtalál. De most nem így értettem. Beszélni akart velem. Megkapta rá az esélyt – erre gondoltam. Nem lettem volna elég világos? Vagy szándékosan táncol az idegeimen?
Magam elé emelem a kezem, ezzel elutasítva az italt. Nem lehet. Carlosnak szigorú szabályai vannak az alkalmazottjaival szemben. Nem lehetünk alkoholos befolyásoltság alatt. A legkisebb mértékben sem. Egyszer ivászaton kapott két biztonsági emberét, még aznap repültek is innen. Nem vagyok az a fajta, aki áthágja a szabályokat. Szeretném ehhez tartani magam. Még akkor is, ha „kifejezetten szeretné”, hogy megigyak vele egy italt.
- Nem – válaszolok egyszerűen. Remélem, nem fog addig tartani ez a beszélgetés, hogy le kelljen ülnöm. – Magától? – kérdezem felhúzva szemöldökömet. – Nem, csupán tisztes távolságot tartok magától – adok magyarázatot végül.
Sürgetem.
Túl akarok már lenni ezen a beszélgetésen.
Nyögje ki, mit akar, aztán ne is lássam többet.
Nagyon meglep, amikor végre lárulja, miért jött ide. Hirtelen nem tudom álcázni a meglepettségemet. Kemény arcovnásaim ellágyulnak, tekintetemből kiveszik a szigorúság. Testtartásom még mindig zárkózott, merev és kimért, de arcom sokkal lágyabb. Szemeim a földre siklanak, a cipőm orrát fixírozom. Kicsit el is szégyellem magam, amiért ilyen ellenségesen viselkedtem vele. Ahogy folytatja, tartásom is megváltozik; kezeimet leengedem magam mellé, így már nem tűnök annyira barátságtalannak. Nagyot sóhajtok. Hajamat a fülem mögé tűzöm, az ágyhoz sétálok és leülök a szélére. A férfi pillantását keresem tekintetemmel.
- Inspirálóan? – kérdezek vissza. Most érezzem magam megtisztelve? – Ezt nem egészen értem – csóválom meg a fejem. Örülnék, ha egy kicsit büvebben kifejtené.



Ewan Ewan & Lena  4146035580 • szószám • ™️

Lena Caldwell
Munkások
Play by :
• alicia vikander
Kor :
25
Foglalkozás :
• táncos, rendőrségi informátor
Hozzászólások száma :
151

Ewan & Lena  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ewan & Lena    Ewan & Lena  EmptyVas. Dec. 09, 2018 10:24 pm


Lena & Ewan
Nagyon kimért és távolságtartó, percek alatt az egész légkört áthatja a belőle áradó hidegség. Úgy érzem magam, mintha egy középkori várbörtönben időznék, csupán luxus kivitelben. A válaszai már-már gúnyba hajlanak, amit nem értek. Az világos volt, hogy megbánthattam valamivel, de azt azért nem gondoltam, hogy ennyire zokon vett bármit is. Akkor rohant el, amikor elárultam neki, hogy már láttam táncolni ezen a helyen. Egyszer. A múltban. Magam sem tudom, mikor pontosan. De nem gondoltam, hogy ez ilyen hatással lesz rá. Bizonyára megvan ennek a lelki mechanizmusa, amit kívülállóként nem érthetek, ami egyedül csak benne játszódik le, és nyer értelmet az ok-okozati relációja. Vagy még az is lehet, hogy ő maga sem érti pontosan, miért épp ilyen érzéseket vált ki belőle a helyzet, egyszerűen csak megtörténik, mint annyi minden, aminek a legkevésbé sem vagyunk urai.
A mozdulatából világos, hogy italt nem fogad el, így csak magamnak töltök, sőt, éppenséggel az is világos, hogy beszélgetni sem nagyon akar, amit szintén meg tudok érteni, ha nagyon akarok. Önkéntelenül is felmerül a fejemben a kérdés, hogy voltaképp akkor miért is fizetek? Se tánc, se szex, ami gondolom a két leginkább igénybe vett szolgáltatás, se beszélgetés, amire azért lefogadnám, hogy szintén nagyobb az igény, mint egy szimpla járókelő gondolná. Még mindig nem értem igazán, hogy működik ez a hely, de végül is ennek a kiderítése várhat még.
Amiért elsősorban itt vagyok, az nem erről szól. A következő válaszával viszont eléggé meglep ahhoz, hogy ne hagyjam szó nélkül.
- Miért is? – A hangomban érződik a valódi kíváncsiság, és az arcom is érdeklődést tükröz. Van az a kisugárzású pasas, akitől még én is tisztes távolságot akarnék tartani, de magamat azért nem sorolnám ebbe a kategóriába. És külsőre sem hinném, hogy olyan félelmetesnek tűnnék.  Arról nem is beszélve, hogy biztos vagyok benne, hogy legalább ötféleképpen be van biztosítva ebben a szobában. Miért akar tőlem tisztes távolságot tartani?
Mikor végre elmondom, miért is jöttem ma este, hogy nem sarokba szorítani volt a szándékom, csupán bocsánatot kérni, látom rajta, hogy az arcvonásai és a testtartása egyaránt felenged egy kicsit. Bizonyára nem erre számított. És most már egyre jobban kezd hasonlítani arra a lányra, aki a parkban vonzotta magára a figyelmemet.
- Én sem értem sokkal jobban – költözik egy halvány, nem annyira őszinte mosoly a vonásaimra, és le is veszem róla a tekintetem, hogy egy rövid ideig az egyik festményt nézegessem. Belekortyolok az italomba.
- Maga mit gondol? A festő hozza ki a modellből, amit csak lehet, vagy a modell hozza helyzetbe a festőt? – jut eszembe egy nem is olyan régi dilemma. Megvan rá a válaszom, de bizonytalan vagyok, és mi sem erősebb alap a bizonytalanságra a saját sikertelenségemnél. Nem tudom, hogy melyik lehet az igazi probléma. Az, hogy nem találok olyan modellt, aki igazán ihletően hatna rám, vagy inkább én nem tudom többé előcsalogatni a bennük rejlő lehetőséget?
- Úgy érzem, valahol elvesztem ebben az útvesztőben, amit művészetnek, tehetségnek vagy önkifejezésnek hívnak. Jó pár éve keresem a kiutat, de általában a kiút lényege az, hogy nem adja könnyen magát. A múltkor sokat mesélt magáról, engem pedig érdekelt, amit mond, nem vagyok biztos benne, hogy ez fordítva is így van, de most már talán valamennyire foglalkoztatják a miértek.
Azzal hátat fordítok a képnek, és vele együtt az ágynak, amin ücsörög éppen, hogy tegyek néhány lépést, általában az óráimon is járkálnom kell, ha magyarázni kezdek. Nehezen maradok egy helyben. Pláne, ha a téma ennyire személyes, és a látszattal ellentétben egyáltalán nem kényelmes.
- Tíz évvel ezelőtt a világ legtehetségesebb fiatal festői között tartottak számon. Párizsban, a művészetek szívében. Hamar felkapták a nevem, talán túlságosan is, a munkáim sok országot bejártak. Annyi díjam van, hogy egy kisebb hálószobát is megtölthetnék velük. És egyszer csak eljött az a pont, ahonnan nincs tovább – tartok egy lélegzetvételnyi szünetet.
- Öt éve már, hogy nincs semmilyen érdemleges alkotásom. A munkáim üresek, nem látom semmiben a témát. De mikor találkoztam magával, tudom, hogy ez elég közhelyesen és bagatellül hangzik, de nem tudom máshogy kifejezni, mintha valami megcsillant volna előttem. Nem tudom, mi az. Azt hiszem, azóta ezt próbálom kideríteni. - Ezért viselkedtem úgy a parkban, és ezért vagyok itt most is. Ahogy befejezem a mondókámat, visszakormányozom rá a tekintetem.
- Arra kérem, segítsen megfejteni.

Ewan Patrick Brooks
Oktatás
Play by :
Gaspard Ulliel
Kor :
33
Foglalkozás :
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
102

Ewan & Lena  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ewan & Lena    Ewan & Lena  EmptySzomb. Dec. 15, 2018 7:20 pm



Lena & Ewan
Some things are so unexpected that no one is prepared for them.

Eszem ágában sincs elfogadni az italt. Néha valóban jól esne egy kicsit lazítani, egy kicsit elengedni magam, akár itt is, de nem lehet. A szabály az szabály. Carlosnak pedig mindenhol füle és szeme van. Megtudná, én pedig nem akarok az állásommal játszani. Kell a pénz. Kell a fedél a fejem fölé. Egy pohár italért és egy kis lazításért nem érné meg kockáztatni ezt a kettőt. Ellenségesnek és udvariatlannak gondolhat emiatt, de nincs kedvem magyarázni. Valóban, a legkevésbé sincs kedvem vele cseverészni most, szándékosan vagyok hideg és távolságtartó, de az italt a szabályok miatt nem fogadom el. Nem azért, mert nem esne jól. Olyan hülyeség... de egy ilyen apróság miatt kicszúszhat a lábam alól a talaj. Azt pedig semmiképp sem akarnám. Már így is rezgett a léc egyszer. Egy problémás vendég kicsit többet ivott a kelleténél. Próbáltunk a kedvére tenni, mert hát mindent a vendégért, nem? Aztán egy kis baleset miatt igénybe kellett venni a hátsó folyosókon lévő orvosi szobát. Egy üvegszilánk szép kis sebet ejtett a karomon, amit össze kellett varrni. Szerencsére a közelben volt egy orvos, ha már Carlos magánorvos a főnökkel együtt valahol, ki tudja merre, éppen üzleti ügyben járt el. Nem lett volna szabad oda bemenni, pláne nem Dave-nek, aki Carlos számára teljesen idegen, de a szükség úgy hozta, hogy igénybe kellett venni az orvosi szobát. Carlos természetesen pont akkor nyitott be, amikor még ott voltunk. Láttam a szemében azt a fajta dühöt, amivel senki sem szeretné szemben találni magát. Az volt a szerencsénk, hogy végül Dave hasznos volt számára. Talán emiatt nem is rúgott ki végül.
- Miért ne? – felelek kérdésére kérdéssel egy vállvonás kíséretében. Egyrészt nem érzem, hogy magyarázattal tartoznék neki. Másrészt pedig elég egyértelműnek gondolom. De lehet, az ő nézőpontjából nem az. De... nem is érdekel, csak nyögje már ki, amit akar, aztán vonszolja ki magát azon az ajtón, amin bejött. Felejtsük el, hogy ez az egész megtörtént, ne is lássuk egymást többet és éljük az életünket. Végül csak kiböki, miért jött el egészen idáig. Meglep, amit nem áll szándékomban leplezni. A tartásomon és a testbeszédemen is láthatja, hogy már kevésbé vagyok ellenséges. Nem egészen értem, mire céloz azzal, hogy inspirálóan hatok rá. Kicsit össze is zavar vele. Az ajtóból áttelepülök az ágyra. Hallgatom a magyarázatát, de úgy jön le, hogy ő sem egészen érti.
- Fogalmam sincs – válaszolom őszintén a kérdésére. Sosem gondolkodtam ezen, mert nem volt rá különösebb indokom. – A modell megihleti a festőt, a művész fantáziája szárnyal és azt lát bele a modellbe, amit csak akar. – Ha csak egyik hatna a másikra, az nagyon egyoldalú lenne. Semmi sem ilyen egyszerű. Semmi sem csak fekete vagy csak fehér. Ha a modellben megvan az a valami, ami megihleti a művészt, akkor a művész is sokkal több mindent beleláthat a modellbe. Sokkal többet kihozhat belőle, meglátja benne azt, amit egy átlagos szempár esetleg nem.
A férfi arcát nézem, miközben mesél. Szavaiban érezhető az őszinteség. Érdeklődve hallgatom, de még mindig nem teljesen értem, mi közöm van nekem ehhez. A hírnévről, a díjairól és arról mesél, hogy felkapták a nevét. Mindezek mellett én csak arra tudok fókuszálni, hogy nem is tudom a nevét. Eddig nem zavart. Nem érdekelt. De most már igen. Rákérdezzek, vagy ne? Tolakodásnak venné-e, vagy nem? Ő már tudja az én nevemet. Csak nem akkora kérés, hogy árulja el ő is a saját nevét. De nyilvánvalóan szándékosan nem árulta el eddig. Ha azt akarná, hogy tudjam, már elmondta volna. Sóhajtva dőlök hátrébb, a kezemmel megtámasztom magam a hátam mögött. Amikor a segítségemet kéri, szóra nyitom a számít, de nem jönnek ki belőlem semmi értelmes mondat.
- Nem tudom, hogy segíthetnék – mondom ki egyenesen, amit gondolok. – Nem tudom, ezt hogy kéne csinálni – nevetem el magam zavaromban. Felegyenesedek, kezeimet az ölembe teszem. – Ha megmondja, mit csináljak, akkor szívesen segítek. – Még magamat is meglepem ezzel a kijfelentésemmel. Mintha nem is a tíz perccel ezelőtti önmagam lennék. A lelkesedésem is meglep. Mindig is szerettem segíteni az embereknek, mert olyankor legalább hasznosnak érzem magam. – Az előbbi... – kezdek bele nehezen, mivel úgy érzem, átléptem egy határt, amit nem kellett volna. – Tök hülyén viselkedtem... – csóválom meg a fejem a földet bámulva. – Ne haragudjon – mondom ki végül felülmúlva büszkeségemet.



Ewan Ewan & Lena  4146035580 • szószám • ™️

Lena Caldwell
Munkások
Play by :
• alicia vikander
Kor :
25
Foglalkozás :
• táncos, rendőrségi informátor
Hozzászólások száma :
151

Ewan & Lena  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ewan & Lena    Ewan & Lena  EmptyCsüt. Jan. 17, 2019 12:17 pm


Lena & Ewan
Ahogy belekezdek a történetbe, látom rajta, hogy fokozatosan változnak a vonásai; a szikár, makacs testtatás enyhül, és a tekintete is kevésbé rideggé szelídül. A szelíd ugyan még nagy túlzás, de figyel rám, ami már nem olyan rossz jel.
Beljebb is merészkedik. Gondolom, eddig azért nem mert vagy akart, mert elképzelni sem tudta, hogy mit akarhatok. Felteszem neki is a kérdést, ami manapság különösen foglalkoztat, szeretem meghallgatni az erről szóló véleményeket. És amit mond, az rendben is van. Igen, alapvetően ez tényleg így működik, na de mi hibádzik, ha ez a folyamat nem működik? Erre már nehezebb megtalálni a választ, pedig a feladat valahol talán ebben rejlik.
- Akkor ezzel már ketten vagyunk – sandítok rá egy halvány, rejtőzködő mosollyal a szoba másik felében ácsorogva, kezemben a kitöltött itallal. Én sem tudom, mit vagy hogyan kellene csinálni, különben már rég megtettem volna. Amit tudok, az csupán annyi, hogy valami felkeltette benne az érdeklődésem abban a parkban, és mivel évek óta először történt meg ilyesmi, túlságosan mohón nyúltam utána, hogy még véletlenül se repüljön el addig, amíg ki nem derítem a titkát. De ez talán a lehető legrosszabb taktika volt, ez mostanra kiderült. Elijesztettem. És a jelek szerint meg is bántottam. De a nevetése és az együttműködése arról árulkodik, hogy elfogadta a bocsánatkérésemet. Így magyarázattal együtt talán már számára is érthetőbb minden. Mintha még egy kis lelkesedést is látnék rajta, bár nem vagyok biztos benne, hogy nem csak beleképzelem. Ez a reakció pedig rajtam is old egy kicsit. Egy egész kicsit. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű dolgom ma este, és ebben igazam is volt, a reakciójában nem lehettem biztos, ahogy abban sem, hogy egyáltalán meg fog-e hallgatni. Most pedig egyenesen ő ajánlja fel a segítséget, csakhogy fogalmam sincs, mit kellene válaszolnom erre.
- Nem kell bocsánatot kérnie. Megérdemeltem. – A halvány, kettős félmosoly még mindig az arcomon bujkál. – Amíg nem bilincsel hozzá valamihez, és nem bökdös valami szegecses bigyóval közben, nem hiszem, hogy zokon vennék bármiféle megtorlást – pillantok körbe a szobában, mintha ösztönösen az említett kellékek után kutatnék. Igazából semmilyen szituációban nem annyira kedvelem, ha nem én irányítok. Sosem értettem annyira a filozófiáját az efféle játékoknak, de ez a hely annyira erősen ilyen irányba tereli a gondolatokat – gondolom, nem véletlenül –, hogy akaratlanul is ezzel viccelődöm. Majd egy nagyobb korttyal le is nyelem, ami még a poharamban maradt. Az ital általában nem csak lazító hatással van rám, de gondolkodni is segít, ez pedig különösen minőségi példány.
- Sajnos ezt én sem tudom megmondani – osztom meg vele is a problémát. – Kiégtem. Ez a legkézenfekvőbb válasz. Ezen pedig elég nehéz segíteni. Sokáig kutattam a megfelelő múzsák után, de ezzel csak azt értem el, hogy már a maga hivatása is csak untatni tud. Beleértve bármilyen extra szolgáltatást. Láttam, meglepődött, mikor elárultam, hogy már jártam itt korábban. Sok helyen jártam, de semmi nem fogott meg igazán – tartok egy kis szünetet, elgondolkodva, azt latolgatom, hogyan tegyem fel a kérdést, úgy hogy nehogy véletlenül megint megbántsam.
- Nem volt még olyan vendége, aki azt kérdezte volna: árulja el neki, mi az, ami miatt az emberek ennyire túldimenzionálják a szexualitást? Hogy miért forog ekörül a világ, amikor az egész nem más, mint egy rutinmozdulatokból álló, néhány perces szükséglet kielégítése? – Tudom, hogy nem prostituált. Vagyis azt nem tudom, hogy milyen gyakorisággal teljesít, vagy nem teljesít a táncon kívül egyéb igényeket. De a munkája akkor is ebbe a területbe olvad, akárhonnan nézzük. Természetesen beszélek róla, úgy, hogy közben ne érezze, hogy bármi miatt is szégyenkeznie kell. Az általam elmeséltek után meg pláne nem. Most már tudja rólam, hogy nem feltétlenül éltem átlagos életet.
Itt most már legalább nyíltan lehet beszélgetni, nem olyan oda nem illő a téma, mint abban a parkban néhány nappal ezelőtt.

Ewan Patrick Brooks
Oktatás
Play by :
Gaspard Ulliel
Kor :
33
Foglalkozás :
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
102

Ewan & Lena  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ewan & Lena    Ewan & Lena  EmptySzer. Feb. 06, 2019 9:35 pm



Lena & Ewan
Some things are so unexpected that no one is prepared for them.

Mindenképp érdekes figura a fickó, ezt el kell ismerni. Van benne valami rejtélyes, valami különleges, ami megfogja az embert. Megmagyarázhatatlan, hogy mi az a valami, de ott van. Elég jó emberismerő vagyok, sokfél férfival találkoztam már, de az ilyen elég ritka. Nem tűnik annak a fajtának, aki csak azért jön ide, hogy legeltethesse a szemét, pénzt dugdosson a lányok fehérneműjébe, közben pedig fantáziáljon. A beszámolója is erről árulkodik. Ellenséges voltam eleinte, de szépen lassan felengedek. Ezt támasztja alá lazább testtartásom, illetve az, hogy áttelepültem az ágyra. Mérges voltam rá, dühös, de már egészen megfeledkeztem a parkban történt incidensről. Csalódtam aznap, mert egy kellemes délutánt egyetlen mondatával sikerült teljesen elrontania. Nem hittem volna, hogy újra találkozunk, erre most itt van. Amikor megláttam, szinte felrobbantam. Nagyon erősen arra koncentráltam, hogy lássa rajtam a sértettséget és a dühömet, de mindkettő elszállni látszik. Nincs értelme tovább tettetni. Nem vagyok haragtartó típus. Ahhoz nagyon durván hátba kell döfni. Ezzel még nem lépte át azt a bizonyos határt a férfi.
Sóhajtva dőlök hátra az ágyon, kezeimen támaszkodom hátulról. Egyik lábamat keresztbe teszem a másikon. Őszintén nem tudom, hogyan segíthetnék neki. Sokszor kérték már a segítségemet, nekem pedig nem szokásom nemet mondani. Most viszont teljesen tanácstalan vagyok. Ilyen dologgal kapcsolatban még sosem kértek tőlem segítséget. Egy valamit viszont tudom: bocsánatkéréssel tartozom neki. Hülyén viselkedtem, nem kellett volna ennyire elutasítóan hozzáállnom. Végül is semmi olyan rosszat nem tett, ami bármilyen mély nyomot hagyna bennem. Megbántott, ez igaz. Nem esett jól, hogy nem árulta el egyből az igazat, ez is igaz. De be kell látnom, túlreagáltam a helyzetet. Csak legyintek. Hiába gondolja azt, hogy megérdemelte, nekem átgondolva, kicsit más a véleményem. Ezt talán mégsem érdemelte volna meg. Az időt nem tudom visszafordítani, nem tudom semmissé tenni, ami megtörtént, csak egy bocsánatkéréssel tudtam javítani a szituáción és menteni a menthetőt.
- Ez nem az a hely – jegyzem meg halkan a bilincses, szegecses bigyókra. Tekintetét kerülöm, a földet nézem. Tudom, hogy nem úgy értette, de megint egy kicsit olyan pontot érintett, amit nem kellett volna. Valószínűleg nem tudatosan, de mégis kimondta a feltételezését. Tekintetemet felemelve látom, hogy kiissza az utolsó kortyot is a pohárból. automatikusan fellököm magam az ágyról és elindulok a férfi felé. Kezemet nyújtom a pohár után, hogy tölthessek neki, ha kér még.
- Még egy italt? – teszem fel neki a rutin kérdést, amire a legtöbb vendég válasza igen. Néhányan akadnak, akiket nem is kell megkérdezni, csak nagy kegyesen a pohár irányába böknek ezzel jelezve az igényüket. Ha a férfi válasza igen, akkor elveszem tőle a poharat és töltök neki egy újabb adagot.
Úgy látszik, ketten vagyunk. Ő sem tudja, és én sem tudom, hogy segítsek neki. Amikor két ember áll egymással szemben, de teljesen tanácstalanok, akkor elég nehéz produktívnak lenni. Némi gondolkodás után sóhajtva nézek rá.
- Ami nem megy, nem kell erőltetni – vonom meg a vállamat. – Ki kell próbálni valami újat, valami teljesen mást. Valami olyat, amiről sosem gondolta volna, hogy megtenné. Az erőlködéstől jobb nem lesz semmi, az biztos – vázolom fel a véleményemet. Még egészen kicsi voltam, amikor erre tanítottak a szüleim. Sokszor éreztem úgy akár az iskolával kapcsolatban, akár otthoni dolgokkal kapcsolatban, vagy úgy bármivel, hogy valami nem megy. Ha nagyobb erőfeszítés árán sem produktív az ember, akkor érdemes félretenni azt a valamit. Pihentetni. Másra gondolni. Ha kell, akkor pár napig. Ameddig szükség van rá. A férfi esetében valószínűleg nem pár napról van szó. Erősen kétlem, hogy ilyen rövid idő gyógyír lenne a kiégésre. – De nem, még nem találkoztam olyan vendéggel, aki ezt kérdezte volna. Ide általában nem filozofálgatni jönnek az emberek – nevetem el magam.  – Akik idejönnek, azok számára ez nem csak egy szükséglet kielégítése. Ők szórakoznak. Máshogy fogják ezt fel, mint – ezek szerint – maga. – A legtöbb férfi, akivel itt találkoztam eddig, azért jön ide, mert ki akarja engedni a fáradt gőzt, amiről úgy gondolja, fiatal lányok társaságában jó móka. Itt ők irányítanak, ki vannak szolgálva, az történik, amit ők akarnak. – Jöjjön. – Magam után hívom, intek neki, hogy kövessen. Leülök az ágyra és megvárom, amíg ő is helyet foglal. Felhúzom az egyik lábamat, hogy szembe tudjak fordulni vele. – Még nem egyenlítettük ki a számlát – vetek rá jelentőségteljes pillantást. – És ez a helyzet így nem fair – magyarázom oldalra döntött fejjel. – Árulja el a nevét és segítek – ajánlom fel neki a lehetőséget. – Ha a névtelenséget választja, akkor az ajtó arra van – bökök a hátam mögé a kijárat irányába. Ultimátumot adtam neki. A parkban eljátszotta már ezt, akkor sem árulta el a nevét. Nem fogja megismételni. Pláne így, hogy ő már tudja az én nevemet. Vagy ha tovább makacskodna, akkor lemondhat az újabb találkozóról.


Ewan Ewan & Lena  4146035580 • szószám • ™️

Lena Caldwell
Munkások
Play by :
• alicia vikander
Kor :
25
Foglalkozás :
• táncos, rendőrségi informátor
Hozzászólások száma :
151

Ewan & Lena  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ewan & Lena    Ewan & Lena  EmptySzomb. Feb. 23, 2019 9:32 pm


Lena & Ewan
Ez nem az a hely. Úgy mondja, mintha ezzel is megbántottam volna, de vajon miért? Az ehhez hasonló bárokban köztudott, hogy mindig van néhány hátsó szoba, ahol a vendégek kívánságuk – és pénzük – szerint extra szolgáltatásokhoz juthatnak, amiben példának okáért a bilincsek is benne lehetnek. Ez így szokás. Az megeshet, hogy náluk talán máshogy van, bár a folyosón látott, vendégét kifelé kísérő táncosnő nem igazán győzött meg erről. A vörös falak pedig annyira egyértelműen ezt a feelinget sugallják, de nyilván oka van, hogy ezzel is rossz helyre tapintottam. Talán valami rossz emléke van ezzel kapcsolatban? Azért tényleg kár lenne.
- Nem, köszönöm, egyedül nem szeretek inni – utasítom el finoman az újabb pohár italt.
Ami nem megy, azt nem kell erőltetni.
- Ezt most a festésre mondja, vagy a szexre? – mosolyodom el önkéntelenül ezen a válaszon. Ha a festésre, ez esetben már több mint öt éve pihentetem a dolgot. Ha a szexre, mert végtére is utoljára arról beszéltem, nos, érdekes megjegyzés. De azt is látom rajta, hogy nem igazán tudja, hogy mit mondjon, vagy mit tegyen. Ezek szerint csak végzi a munkáját, de megérteni sosem akarta a mélységeit, miértjeit?
- Abban egyetértek, hogy az átlag férfi nem gondolkodik ilyeneken, örül, ha nő van a közelében, akivel elszórakozhat. Csakis az foglalkozik ilyen kérdésekkel, akinek van elég pénze ahhoz, hogy hamar ráunjon erre a felszínes szórakozásra, és többre vágyjon ennél. Mert ők már tudják, hogy az intimitást nagyon különböző minőségben lehet átélni. Tudják, mert tapasztalták, és azt gondolják, hogy egy olyan személy, mint például ön, aki a szakmája révén ezzel a közeggel érintkezik nap mit nap, többet tud erről. Sokkal többet, mint amit eddig mondott.
Vagy ő még nem gondolkodott volna el ezen? A válasza ismét egy kicsit naivnak tűnik.
- Ugyan, ezer fajta szórakozás létezik, mit gondol, miért éppen a fiatal lányok társaságát választják a férfiak a fáradt gőz levezetésére? Pontosan azért, mert a szex egy ösztönös szükséglet. És téved, nem nálam. Illetve persze, nálam is – teszem hozzá, ez azért erős kijelentés lenne. – De én már egy ideje túlléptem ezen a szinten. – Szinte mindent kipróbáltam, nehéz újat mutatni. És talán épp ennek az átka, amiről eredetileg kérdeztem.
Mikor az ágy felé hív, nem mondom, hogy nem lepődöm meg, az eddigiek után, de végül is veszteni valóm nem nagyon van. A pillantásom követi, ahogy leül az ágyra, és én is leülök vele szemben. A jobb térdemet félig-meddig törökülés-pózba húzom, hogy szembefordulhassak vele, ne az ajtót bámuljam. Azon töprengek, mi járhat a fejében. Ám ebben a számlakiegyenlítéses megjegyzése sem segít sokat. Most arra gondol, hogy épp csak bocsánatot kértem a néhány nappal ezelőtti viselkedésemért, vagy arra, ahogy ő viselkedett ma este? Végül is mindkettő egy kiegyenlítetlen számla, ha azt vesszük, ebben igaza van.
Meglep, hogy a nevemre kíváncsi, és bevallom, az is, amit utána fűz hozzá. Nem értem ezt a heves reakciót.
- Én eddig sem akartam eltitkolni a nevem, hogy nem tudja, annak mindössze annyi az oka, hogy eddig még egyszer sem kérdezte meg – válaszolom halkan, az arcára pillantva. És ettől azért léteznek kedvesebb próbálkozások is rá, de ez most nem számít. Én eddig nem tartottam fontosnak a nevét, azért nem kérdeztem rá, nem érdektelenségből, csak nem szokásom, ha valakit az utcán vagy egy rendezvényen szólítok meg. A Lenát pedig csupán véletlenül hallottam meg.
- A nevem Ewan. – A teljes nevem azért nem tenném hozzá, ezt sem azért, mert titkolnám előle, de ez a hely annyira nem alkalmas rá. A város ünnepelt művészének számítok, az E.P.B. monogram nem csak az országot, de Európát is bejártra, ez persze nem jelenti azt, hogy ismer. Ha nem mozog művészeti közegben, vagy ha nem érdekli ez a terület, akkor nem valószínű. Pedig mókás lenne, ha kiderülne, hogy nem csak én ismertem már korábbról, mint amit az első találkozásunknak hittünk, de ennek nem adok nagy esélyt. Azért inkább annak örülnék, ha nem.
- Miben akar segíteni? – teszem fel végül kíváncsian a kérdést. És leginkább hogyan? De ezt már nem teszem hozzá, csak várakozóan tekintek rá.

Ewan Patrick Brooks
Oktatás
Play by :
Gaspard Ulliel
Kor :
33
Foglalkozás :
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
102

Ewan & Lena  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ewan & Lena    Ewan & Lena  EmptyHétf. Feb. 25, 2019 1:13 am



Lena & Ewan
Some things are so unexpected that no one is prepared for them.

Már készülnék az üres pohár felé nyúlni, amikor meglepő mód elutasító választ kapok. Nem is emlékszem, hogy volt-e valaha olyan vendégem, aki egy pohárnál megállt volna. A legtöbben általában tetemes összegeket elisznak itt hátul. A férfi viszont egy cseppet sem hasonlít a legtöbb vendégre. Egy mosollyal nyugtázom, hogy tudomásul vettem. Ha nem, nem. Semmi nem erőszak, csupán felajánlottam neki. Ha később meggondolná magát, és mégis kérne még egy pohárral, a lehetőség akkor is adott lesz.
Szemöldökeimet felvonva, meglepetten pillantok a mai váratlan látogatómra. Erre a kérdésre nem számítottam, de teljesen jogos. Nem specifikáltam, mire céloztam, most már viszont úgy gondolom, nem is szükséges.
- Értse, ahogy gondolja – vonom meg a vállamat halványan mosolyogva. Érdekes a gondolatmenete, még nem találkoztam olyannal, aki ennyire mélyen és ilyen filozofikus megközelítéssel beszélt volna arról az egészről, ami többek között ezekben a szobákban történik. A szavaiból ítélve viszont nekem az jön le, hogy túlságosan görcsösen akar valamit. Kapaszkodót keres még abban is, amiben nincs.
- Nem lehet, hogy éppen ez a baj? – teszem fel félrebiccentett fejjel a kérdést. – Hogy „egy ideje túllépett ezen a szinten”? – ujjaimmal a levegőbe macskakörmöt mutogatva idézem a szavait. – Túlságosan is akar valamit, amit egyszerűen nem talál. Ez pont olyan, mint amikor lerakunk valamit valahova, elkezdjük keresni, mindent felforgatunk utána, de nem találjuk. Aztán amikor abbahagyjuk a keresést, egyszercsak megtaláljuk, pont amikor nem is számítanánk rá. – Nem túl filozofikus megközelítés, viszont életszerű és igaz. Az az érzésem a férfival kapcsolatban, hogy tart valamitől. Mintha kevesebb lenne inspiráció nélkül.
Az ágyhoz hívom, megvárom, amíg ő is leül. Kényelmesen elhelyezkedem, féloldalasan fordulok vele szembe egyik lábamat felhúzva. Amíg mindketten csak névtelen idegenek voltunk egymás számára, az nem zavart. A parkban egymás szemében viszonylag átlagos idegenek voltunk, akiket valami véletlen folytán a sors kifürkészhetetlen elágazásai egy útra tereltek. Örültem, hogy nem kellett megjátszanom magam, hogy elengedhetem magam és természetesen viselkedhetek. Azt hittem, olyan emberrel elegyedtem szóba, aki nem tud rólam semmit. Akinek nem kell magyarázkodnom, miért csinálom azt, amit. Aztán persze kiderült, hogy mégsem olyan rózsás a helyzet – legalábbis az én szemszögemből. Látott már korábban. Itt, a bárban. Ez a tény minden kellemes illúziót lerombolt egy pillanat alatt. Viszont most már kifejezetten zavar, hogy én nem tudom a nevét. Ő egészen sokat tud rólam ahhoz képest, hogy még mindig szinte idegenek vagyunk egymás számára. Segítek neki, de szeretném tudni a nevét. Ezt közlöm is vele, talán nem a legtapintatosabb módon. Mielőtt azonban elárulná, egy apró megjegyzést tesz. Mintha bosszúból a viselkedésemért, még engem akarna kellemetlen helyzetbe hozni. És mit ne mondjak, sikerül is neki. Sokat mondó, amolyan „na nem mondod, kösz a tippet” arccal nézek rá. Erre nem tudok mit mondani, ezt hívják sakk mattnak. A kellemetlen csönd szerencsére nem tart sokáig, és végül a nevét is megtudom. Halványan elmosolyodom, a nevét pedig elraktározom magamban.
- Hát... – kezdek bele mélyet sóhajtva. – Azt mondta, inspirálóan hatok magára – folytatom összevont szemöldökkel, tekintetét kerülve. Ízlelgetem a szavakat, de kimondani is furcsa őket. – Hogy... lát... bennem valamit – hangom bizonytalan, kicsit mintha inkább kérdés lenne, mintsem kijelentés. Egészen elbizonytalanodom, ahogy elhagyják ezek a szavak a számat. Zavaromban tarkómat vakarászom, továbbra is az ágyat bámulva. – Ezt még kimondani is bizarr volt – jegyzem meg halkan, elhadarva, kínomban felkuncogva. Néhány másodperc csönd után viszont megkérdezem: - Mi volt az? – Szemeimmel arcát fürkészem. Tekintetem sóvárgó, kérlelő. Ha tényleg látott valamit, hallani szeretném, mi volt az. Szükségem van rá, hogy kimondja. Másrészt pedig így könnyebben tudnék neki segíteni. A kezemet, amin támaszkodom, előrébb csúsztatom. ujjbegyeimmel finoman, éppenhogy csak megérintve felhúzott térdét. Szemeimet továbbra is az arcán tartom, fogva tartva tekintetét.


Ewan Ewan & Lena  4146035580 • szószám • ™️

Lena Caldwell
Munkások
Play by :
• alicia vikander
Kor :
25
Foglalkozás :
• táncos, rendőrségi informátor
Hozzászólások száma :
151

Ewan & Lena  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ewan & Lena    Ewan & Lena  EmptyPént. Márc. 15, 2019 9:18 pm


Lena & Ewan
- De ebben van némi igazság – engedem halvány félmosolyra húzódni az ajkaim, ahogy igazat adok neki. Elvégre is, boldogok a lelki szegények, nem igaz? – Aki nem tudja, hogy létezik jobb, mint ami a legkézenfekvőbb, az nem is sóvárog utána. – Ha korábban nem törekedtem volna többre, minőségi együttlétekre, mind a festészetre, mind az intimitásra értve, akkor most gond nélkül beérném áltagos képekkel és olcsó numerákkal, mint a férfiak többsége. Egyre inkább azt gyanítom, hogy ez a lány túlságosan sok időt töltött itt, ebben a lehangoló környezetben, túlságosan sokat áldozott magából valami homályos, távolban lebegő cél érdekében, és talán sosem volt dolga olyan férfival, aki nem csak kihasználni akarta az adottságait, és akit nem csak az ösztönei vezéreltek volna, hanem tudta is, hogy mit csinál. Vagy ha volt is ilyen, lehet, már meg is feledkezett róla. Ezen a helyen nem is annyira csodálkoznék rajta.
- Ebben is igaza van – bólintok az újabb mondatára. Ismerem az érzést, amit körbeír. Sokszor megesett már velem is. – De ha az a valami túlságosan fontos számodra, nehezen bírod rá magad, hogy felhagyj a keresésével. – Több mint öt éve már, hogy egyáltalán nem megy a festés. Nekem, aki azelőtt kiemelkedően termékeny voltam. És lassan az egész életem rámegy. Mindennel összefüggésben van. A kirakat tökéletes, a társadalmi státuszom, a renomém és a hírem még mindig makulátlan, de néha úgy érzem, kezdek elsorvadni alatta.
- Próbáltam már, de nem megy. – A drogot letettem, de az én akaraterőm is véges. – Talán épp ez benne a csapda – játszok el a gondolattal, miközben követem. – Ahhoz hogy fel tudj hagyni vele, kell valami, ami teljesen elvonja róla a figyelmed.
Míg nem hozta szóba, fogalmam sem volt, hogy szeretné tudni a nevem, el is árulom neki, de azért látom rajta, hogy nem örült a kísérő magyarázatomnak. Hozzászoktam már, hogy kendőzetlenül kimondom, ha valami nem tetszik, vagy ha valamivel nem értek egyet. Nem bántó szándékkal, és nem is ilyen célzattal, egyszerűen csak az egyenes kommunikáció hatékonyságában hiszek. Mindaddig, amíg nem művészetről van szó.
- Ez így igaz – erősítem meg abban a hitében, hogy valóban, még mindig úgy érzem, hogy mocorog benne valami olyasmi, ami inspiráló hatással van rám. De egyelőre fogalmam sincs, hogyan nyúljak felé, hogyan bontsam ki. Az eddigi próbálkozásaimról cseppet sem mondható el, hogy sikeresek lettek volna.
A reakcióján én is elmosolyodom. Nem gúnyolódva, hanem kedvesen. Őszintén. Valahol mókás, hogy azzal keresi a kenyerét, hogy engedi, hogy megbámulják a testét, és bizonyára hozzá is van szokva a külsejére irányuló tetszésnyilvánításokhoz, de ha a bók nem a külcsínre, hanem a belső énjére érkezik, azt már egyáltalán nem tudja kezelni.
- Miért találja bizarrnak, ha valakire hatással van a kisugárzása? – kérdem, a tekintetemben őszinte érdeklődéssel. Részben pedig a zavarán próbálok oldani, ha rájön, hogy tulajdonképpen nincs ebben semmi különös, akkor talán nem is fogja frusztrálni. Úgy pedig csak még inkább önmaga lesz.
- Ez nehéz kérdés, de megpróbálok válaszolni valahogy – vetítem előre, hogy nem azért hallgatok néhány apró másodpercig, mert ennyivel el is intéztem volna. Látom a szemében a vágyakozást, és nem is akarom megvonni tőle ezt az érzést, hogy hallja. Mikor megérzem az érintését, lepillantok rá, és a tekintete foglyul is ejti az enyém.
- Mikor megláttam abban a parkban, amit minden nap rogyásig megtöltenek az emberek, azt éreztem, hogy kíváncsi vagyok magára. Hogy akarok valamit magából, és ezt most kérem, ne értse félre. És ez főleg azért lényeges, mert manapság senki nem érdekel. Maga mégis idevonzott ma is. En is épp ezt akarom tudni, hogy miért. – Van rám ilyen hatással.
- Ha egy átlagos vendég lennék, aki meghívta erre a privát szobára, mit tenne most? – intézek hozzá én is egy kérdést ezúttal. Majd kis szünet után egy újabbat. – El tudom érni valamivel, hogy feloldódjon?



Ewan Patrick Brooks
Oktatás
Play by :
Gaspard Ulliel
Kor :
33
Foglalkozás :
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
102

Ewan & Lena  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ewan & Lena    Ewan & Lena  EmptyVas. Márc. 17, 2019 9:53 pm



Lena & Ewan
Some things are so unexpected that no one is prepared for them.

Nehezen érzem át a helyzetét, még nem voltam olyan helyzetben, amikor ennyire reménytelennek bizonyult volna minden továbblépésre irányuló próbálkozásom. Voltam már mélyen, a gödör alján, csúsztam lefelé a lejtőn, de még időben kievickéltem. Az teljesen más helyzet volt, mások voltak a körülmények, talán ezért is érzem át ennyire nehezen. Hiába írja le ilyen részletesen, ilyen mélyen és átfogóan, maximum elképzelni tudom, milyen lehet neki átélni ezt az egészet. Reményvesztettnek tűnik, aki kétségbeesetten próbál valamit keresni, ami visszahozhatja a reményt az életébe.
- Talán igaza van – bólintok. Egyetértek vele, ez jogos megállapítás. Kell valami, ami megragadja az ember figyelmét annyira, hogy leköti. De vajon ő akarja egyáltalán, hogy valami lekösse? Vagy csak ezt mondja, egyébként meg folyamatosan a festészet, az elveszett ihlete és a saját nyomorúsága jár a fejében? Így nem működik. Ha fejben mindig ott van, ahol nem kéne, ha folyamatosan miértek és válaszok után kutat, nem fogja lekötni magát, ami talán egy kicsit eltereli a gondolatait. Elhiszem, hogy nehéz lehet neki. A munkájáról, az életéről van szó. Ebben jó, ehhez ért, ezért az, aki. Formálja a személyiségét, a mindennapjait, meghatározza az életének nagy részét.
- Miért fest? – kérdezem tőle félrebiccentett fejjel. Érdekel a válasza, hiszen abból sok mindent le lehet szűrni. A festés önkifejezés, művészet, a festmény közvetíti a gondolatokat, az ember lelki világát, a hangulatát. Mindent elárul az alkotóról. A festés kommunikáció szavak nélkül. Egy festményen ott van az ember belső világa, minden, amiket a szavak nem képesek kifejezni. Nem azért születnek, mert elvárják. Legalábbis nem ezért kéne. Nem azért alkot az ember, mert mások tűkön ülve várják a következő darabot. Hanem saját maga miatt. Hogy átadjon magából egy darabot, egy részletet. Kíváncsi vagyok, ő hogy látja ezt. Talán teljesen más a véleménye róla.
Miután elárulja a nevét, felteszem neki a kérdést, ami már egy ideje foglalkoztat. Zavarban érzem magam, nem tagadom. Az ő figyelmét sem kerüli el, látom, ahogy elmosolyodik. Ettől csak még kínosabban érzem magam. Az arcom ég, ráadásul valószínűleg a normál helyett pirosas színben tetszeleg.
- Nem is tudom – csóválom meg a fejemet, közben tarkómat vakargatva. – Csak... furcsa. Nem vagyok hozzászokva – válaszolom őszintén. – Pár év egy ilyen helyen, és egészen máshoz szokik hozzá az ember – suttogom halkan, az ágyat bámulva. Tenyeremmel egy nem létező ráncot próbálok kisimítani, hogy lefoglaljam magam. Tudom, hogy én választottam ezt az életet, dönthettem volna úgy is, hogy elmegyek egy kávézóba vagy étterembe dolgozni, de nekem gyorsan kellett sok pénz. Azt hittem, ez jó ötlet. Hogy egy-két év, megszedem magam, azután pedig gond nélkül tovább tudok állni. Hát, nem jött be. Sem a sok pénz, sem pedig az, hogy gyorsan szerzem meg azt a mennyiséget, amire nekem szükségem van. Eleinte elhitetik az emberrel a szépet és a jót, aztán közben derülnek ki a dolgok. Carlos pedig nem az a fajta, aki csak úgy hagy elmenni valakit.
Az a néhány másodperc csönd, ami ránk telepszik, nyomasztóan hat. Vajon most jön az a válasz, hogy amúgy nem is látott semmit, az egész csak egy prank volt? Ez is egy lehetőség. Az arcát fürkészem, tekintetem kérlelő. Hallanom kell, amit gondol. Ennyivel tartozik nekem: egy őszinte válasszal. Tekintetét fogva tartva hallgatom végig. Kellemesen bizsergő érzés járja át az egész testemet, ahogy hallgatom a szavait. Halványan elmosolyodom, amikor befejezi. Mielőtt válaszolnék a kérdéseire, habozok egy kicsit. Reméltem, hogy erre nem kerül sor. Az elmondása alapján, a szavai alapján és a saját megérzéseim alapján ő másnak lát, mint az ide betérő vendégek tetemes része. De ha válaszolok a kérdésére – esetleg demonstrálom is –, akkor is így marad? Vagy hirtelen már nem leszek más a szemében, csak egy fiatal cafka, aki hagyja, hogy férfiak nézegessek és taperolják pénzért cserébe. Végül mélyet sóhajtok, tenyeremet felcsúsztatom a térdére, majd feljebb a combjára. Közelebb csúszok, végig a szemeibe nézve. A korábban szorosan a derekam körül megkötött köntösömet szétnyitom és az ölébe ülök. Kezeimet a vállára helyezem, egészen közel hajolok hozzá, a sülébe suttogok.
- Akkor most nem beszélgetnénk – duruzsolom, közben fogaimmal finoman a fülcimpáját érintem. Végigsimítok mellkasán, aztán kezeit határozottan a combjaimra irányítom. – Ők mást akarnak. Mást csinálnak. Nem szeretik, ha feleslegesen járatjuk a szánkat – magyarázom mindvégig fogva tartva tekintetét. Csípőmet az övéhez préselem, mellkasomat kidomborítom, egészen hozzá simulok. – Mások az... elvárásaik – fejezem be, majd hirtelen felpattanok. – Másképp használják ki ezt az egy órát. – A köntösömet ismét megkötöm és végigsimítok rajta. – Elérheti, de nem itt – válaszolok a második kérdésére. – Valahol máshol igen. – A hajamba túrva ülök vissza mellé. Itt elképzelhetetlen, hogy elengedjem magam. Ez a hely ebben meggátol. Túl sok az olyan tényező, ami miatt nem lehet. Itt van Carlos, a vendégek, egy rossz szó vagy mozdulat lehetséges következményei... Ez nem az a hely, ahol mi oldódunk fel. Itt a vendégeknek kell elengedniük magukat, nem nekünk.


Ewan Ewan & Lena  4146035580 • szószám • ™️

Lena Caldwell
Munkások
Play by :
• alicia vikander
Kor :
25
Foglalkozás :
• táncos, rendőrségi informátor
Hozzászólások száma :
151

Ewan & Lena  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ewan & Lena    Ewan & Lena  EmptyCsüt. Ápr. 04, 2019 7:19 pm


Lena & Ewan
Ha hallanám a gondolatait, valószínűleg azt mondanám, hogy nem: Azt azért nem mondanám, hogy „a saját nyomorúságom” tölti ki naphosszat a gondolataim. A munkám sok időmet kitölti, festészetet és grafikát oktatok, és ezeken az órákon maximális lélekjelenléttel és lelkesedéssel ott vagyok. Érdekelnek a fiatalok, közel sem számítok fásult tanárnak, szándékom szerint mindent megteszek, hogy segítsem és inspiráljam őket, és ez hálás feladat. Nem igaz, hogy nincs örömöm benne. Jóban vagyunk, és örülök a sikereiknek is, épp csak úgy érzem, hogy megállt velem az idő, és évek óta egy helyben toporog. Nem tudok szembenézni a saját karrierem hanyatlásával, és ez lehet, hogy a gőg, a büszkeség, a becsvágy, és a túlságosan nagyra nőtt egoizmus műve. De attól nem változtat sokat a dolgon.
- Mert hiszek benne, hogy jobb hely lesz tőle a világ - válaszolok rögtön a kérdésére, nem kell gondolkodnom rajta. A művészet hatással van az emberekre, még ha nem is veszik észre a mindennapokban. Formál minket, olyan témát tesz élénk, amin alapvetően átsiklanánk, de ez nem azt jelenti, hogy nem érint, vagy nem fontos. Mások történeten keresztül képes ráébreszteni a saját problémáinkra. Vagy egyszerűen "csak" olyan hellyé varázsolja a környezetünket, ahol szeretünk élni. - És mert ez vagyok én. - Ezt akarom, ebben vagyok jó, ez tesz boldoggá. Előbb festettem, mint hogy megtanultam volna biciklizni. Ez az a forma, amiben ki tudom fejezni magam. És még estig tudnék beszélni a festészetről, de nem akarom vele untatni, így próbálok tömören, de velősen fogalmazni.
Látom, hogy zavarban van. Azt nem kétlem, hogy az itt töltött évek megváltoztatták. De amint látom, elég jól alkalmazkodott. Nem adta el a lelkét, nem süllyedt bele az alvilágba, ha így lenne, én sem láttam volna benne semmi különöset. Talán épp ez a kontraszt fogott meg.
Az első mozdulatoknál még nem esik le, hogy éppen a kérdésemre igyekszik válaszolni, csupán nem szavakkal, hanem az érzékeimre hatva. Hogy beszéd helyett inkább megmutatja: mi zajlik többségében ezek a falak között. Az érintése pedig, ezzel az akaratos, babonázóan határozott szemkontaktussal nem hagy teljesen hidegen. Talán ha akarnék, sem sikerülne máshová pillantani. A mozdulatai rutinosak, látszik, hogy pontosan tudja, mit csinál, és mivel milyen hatást ér el. Mintha azt is tudná előre, hogy én mit fogok tenni. A tenyereim a combjára igazítja, az ujjaim a feszes, kellemesen meleg bőrén pihennek, ügyelve rá, hogy véletlenül se mozdítsam el onnan. Hagyom, hogy közelebb hajoljon, szinte már előre hallom és érzem a suttogását és a hozzá tartozó könnyed leheletet, de az első, ami igazán meglep, hogy a fogaival megérinti a fülem. A váratlan érzéstől hirtelen végigfut rajtam a borzongás. Elismerem, ez ügyes volt.
- Mást, mint? – kérdezek rá titokzatosan erre a félmondatra, miközben folytatja. – Honnan tudja, hogy én mit akarok? – ültetem el a fejében a kérdést, amiben bizonyára így is elég bizonytalan. De egy percig sem állítottam, hogy én máshogy működöm, mint a férfiak, egyszerűen csak nem érem be többé a sablonos rutinnal. Abba már belefásultam. De az erőszak sem vonz, amilyen irányt ilyenkor – nagyon beavatottnak gondolva magukat, vagy a Fifty Shades of Grey után szabadon – általában ajánlgatni szoktak. Nem vágyom a fájdalomra, sem okozni, sem pedig kapni, ettől tovább viszont nem terjed senki kreativitása.
- Pedig a szavak, ha ügyesen forgatják, nagyon is hatásosak. – Hozzá hasonlóan én is lassan és halkan, de határozottan beszélek, a szemkontaktust kitartom. A tekintetemben éledezni kezdő kíváncsiságot láthat. De én is erre tippeltem volna, hogy a vendégei kilencven százaléka egyszerűen csak alig várja, hogy beszabaduljon ide vele, és rávethesse magát. Engem ez már nem igazán érdekel. Az viszont igen, hogy mást is tud-e nyújtani. Vagy annyira megszokta már azokat az elvárásokat, amikről beszél, hogy el sem tudna képzelni ennél többet. Másmilyet. Mint hogy elég kioldania a köntösét, és megérinteni az ölem, és a férfit máris elfutja a vágy, a többi már történik magától, neki csak hagyni kell. Utálva, de hagyni.
Én nem erre vágyom, hanem hogy valódi vágyat érezzek, nem olyat, ami másfél perc műve. Ahol ő is hagyja magát elcsábítani, és ahol ő is részese annak, amit csinál. Nem tudom, ez lehetséges-e. Nem tudom, tud-e mutatni, vagy tanítani olyasmit, amit még nem tudok. Amit már egy ideje keresek. De végül is ki tudna, ha nem az, aki ezzel foglalkozik?
- Valóban mások. – Az elvárásaim, mint az övék, ezzel egyetértek. - Magának nem? - kérdezem meg tőle, hirtelen ötlettől vezérelve, kíváncsiságból. Vajon neki is elég az, ami van, mert már megszokta, és mert ez ad biztonságot, és ezt tartja normálisnak, vagy csak mások igénye az, ami belekényszeríti ebbe az automata-létbe, amiben lényegében alig más, mint egy báb?
Amilyen gyorsan felpattan rólam, és összehúzza magán a köntösét, először nem is értem, hogy mi történt. Csak miután leül, és kifújja magát, akkor jövök rá, hogy még mindig kellemetlenül érzi magát. Vagy talán a kérdés is felzaklatta.
- Hol van az a máshol? – érdeklődöm finoman puhatolózva. - Engedik, hogy a munkaideje alatt más helyszínt válasszon a vendég? Mert akkor szívesen átviszem máshova. A szabadidejéből nem akarok elrabolni. - Bizonyára így is kevés van, és jobb dolga is van, mint ilyesmire fordítani, ami amúgy is körülveszi.



Ewan Patrick Brooks
Oktatás
Play by :
Gaspard Ulliel
Kor :
33
Foglalkozás :
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
102

Ewan & Lena  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ewan & Lena    Ewan & Lena  EmptyPént. Ápr. 05, 2019 5:56 pm



Lena & Ewan
Some things are so unexpected that no one is prepared for them.

A kérdésemre azonnal válaszol, ahogyan arra számítottam is. Kíváncsi lennék rá, mi jár a fejében, milyenek lehetnek a gondolatai. Egyetértek vele, tényleg jobb hely lesz tőle a világ, csak sajnos kevesen osztják ezt a véleményt. Mindenki el van foglalva a rohanó hétköznapokkal, a megszokott mókuskerékkel, az embereknek nincs idejük megállni egy kicsit, kiszakadni a rutinból, egy pillanatra elengedni mindent és csak értékelni a szépet és az értéket. Az értékrendek teljesen átalakultak, a művészet manapság már csak egy szűk réteget tud lefoglalni, pláne a magas művészet. Az emberek általánosságban nem foglalkoznak ezzel. Régebbi korok híres festői ugyan még a mai napig élnek a köztudatban, de ez a fajta tudás is már egyre kevésbé lesz releváns, ahogy haladunk előre az időben. Egy időben engem is érdekelt ez a vonal, szerettem volna a kreativitásomat kihasználni, valamire vinni az életben ezzel kapcsolatban, de teljesen más irányba sodródtam, így igazság szerint az én életemből is szépen lassan eltűnni látszik ez a fajta klasszikus művészet.
- Akkor miért nem maga miatt csinálja? – bukik ki belőlem a kérdés, amit eleinte nem akartam neki feltenni, de mégsem tudtam magamban tartani. Ez nem ilyen egyszerű, ezzel én is tisztában vagyok. Ha valaki csinál valamit, amit szeret, amiben igazán ki tud bontakozni, később pedig elismerik a munkáját, az nagy hatással tud lenni az emberre. Egy idő után az elismerés viszont elvárás lesz. A kibontakozásból megfelelési kényszer. A kényszer viszont nem mindig hozza meg azt az eredményt, amit várunk magunktól. Érdekel, ő hogyan látja ezt, miként gondolkodik erről.
Mindig is az a típus voltam, aki könnyen zavarba jött, ha saját magáról kellett beszélnie. Ez most sincs másként, ezért csak röviden válaszolok a kérdésére. Az itt eltöltött néhány év tényleg megváltoztatott bennem valamit. Másként látok sok dolgot, másként látom az embereket, másként viszonyulok hozzájuk. Nem engedek túl közel magamhoz senkit, mindenkivel tartom a három lépés távolságot. Ide nem azért járnak az emberek, mert a kisugárzásunk van rájuk hatással. Ez egy pillanatig sem fordul meg a legtöbb vendég fejében. Őket az érdekli, hogy fiatal lányok egyre kevesebb és kevesebb ruhában lengetik előttük a hátsójukat nap mint nap. Ha pedig jól megfizetik őket, akkor egy privát szobát is megengedhetnek maguknak, ahol csakis velük foglalkozunk. Eszközként tekintenek ránk, csak szórakozásként. Tárgyként. Egy idő után én is sokszor feltettem magamnak a kérdést: tényleg csak egy eszköz volnék? Egy tárgy? Férfiak esti játékszere, amit a zsebük mélyére nyúlva megszerezhetnek egy rövid időre? Erre lennék hivatott, semmi többre? Megvan a célom, megvan, miért választottam ezt az utat. A cél pedig már nem is annyira elérhetetlen, de nem látom, hogyan tudnék megszabadulni ettől a helytől, Carlostól, ettől az egész undorító élettől.
Szavak helyett mozdulatokkal demonstrálom, mit akar és mit vár el a legtöbb ide érkező férfi legyen az magányos férj, aki unja a feleségét, pénzes politikus, aki rendszeresn látogat ilyen helyekre, kíváncsi fiatal, akit a hormonjai vezérelnek, áldozat, akit a haverjai fizettek be akarata ellenére egy körre. Finom érintésekkel, lassú mozdulatokkal adok neki ízelítőt abból, általában mi történik itt. Magamon érzem tekintetét. Tehét sikerült magamra vonnom a figyelmét már ennyivel is. Talán mégsem különbözik annyiban a többi férfitól, mint azt eleinte gondoltam. Erre a kérdése is rátesz még egy lapáttal. Nem válaszolok, nem mondok semmit. Egy megérzés volt, de a jelek szerint ezúttal csalt a megérzésem, ami már nagyon régóta nem fordult elő. Féloldalas mosolyja húzódnak az ajkaim. A szavak valóban erős fegyvernek számíthatnak bizonyos helyzetekben, de ahhoz nem elég az egyik fél, ahhoz az is szükséges, hogy a másik vegye az adást.
- Általában jobb szeretnek cselekedni, mint beszélni – válaszolom fejemet félrebiccentve. Körmömmel végigsimítok álla vonalán mielőtt felállnék és köntösömbe burkolóznék. Kérdő tekintettel fürkészem az arcát az előbbi kérdését hallva. Az én elvárásaim? Nekem itt nem lehetnek elvárásaim. Én itt dolgozom. Itt én vagyok az, akivel szemben elvárásokat állítanak fel, ahogyan azt általában egy munkahelyen szokták az alkalmazottakkal.
- Az itt senkit nem érdekel – válaszolok halkan. Hallhatja hangomban a keserűséget. Már nagyon rég volt, amikor érdekelt bárkit is, én mit akarok. Egyszer jó lenne, ha végre nem csak nekem kéne a másikra gondolni, hanem oda-vissza működne ez. Ha valaki foglalkozna vele, én mit akarok. Ha valaki a saját vágyai mellett az enyémekről sem feledkezne meg.
- Bárhol – válaszolom kezeimet széttárva, már az ágyon ülve mellette. – Bárhol, ami nem itt van. – Itt képtelen lennék elengedni magamat. – Nem, sajnos nem – csóválom meg a fejem, majd a szemben lévő falon függő órára pillantok. – De nagyjából egy óra múlva végzek, ha az még nem késő – fordulok vissza a férfi felé. – Ha igen, azt is megértem. – Elvégre nem várhatom el, hogy még egy órát várjon rám, amíg végzek... – Viszont ha késő, én örülnék, ha még találkoznánk valamikor – suttogom halkan az ágyat bámulva. Amilyen dühös voltam rá, amikor megláttam, amennyire azt akartam, hogy csak tűnjön el végre... Mostanra minden ellenérzés kiveszett belőlem. Megint ugyanazt érzem, amit akkor a parkban, vagy legalábbis valami hasonlót. Érdekes férfi, nem olyan, mint a többi, van benne valami más, valami izgalmas. És szeretném még látni.


Ewan Ewan & Lena  4146035580 • szószám • ™️

Lena Caldwell
Munkások
Play by :
• alicia vikander
Kor :
25
Foglalkozás :
• táncos, rendőrségi informátor
Hozzászólások száma :
151

Ewan & Lena  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ewan & Lena    Ewan & Lena  EmptySzer. Ápr. 17, 2019 11:22 pm


Lena & Ewan
- Magam miatt csinálom - fűzöm hozzá végül. Magamnak akarok megfelelni, nem másnak. – Ezt máshogy nem lehet. Ha nem tudsz olyat alkotni, amiben te magad hinni tudnál, hogy állhatnál ki érte magabiztosan? Megteszik páran, nem azt mondom, hogy nem fordul elő, de halva született próbálkozás. Se elég hiteles, se elég megragadó nem lesz.
Már ha jól értem, és tényleg erre vonatkozott a kérdés.
Szerintem téved abban, hogy mások nem a kisugárzása miatt kötnek ki nála. Lehet, hogy azért járnak ide, hogy vetkőző nőket lássanak, és bejussanak a privát szobákba, de hogy kit választanak, őt vagy másik lányt, az már attól függ, hogy ki van rájuk hatással.
- Mert semmit sem tudnak az érzékiségről – mondom halkan, ahogy végigsimít az arcélemen, és a tekintetünk nagyon közelről találkozik egy-két tűnő pillanatra, mielőtt felállna, és elfordulva összehúzná magán a köntöst. Meg tudja szerezni a figyelmem, és valószínűleg a vágyam is meg tudná, ha akarná, és ha én is akarnám, hogy megtegye. De egyelőre még egyikben sem vagyok eléggé biztos.
Senkit sem érdekel? Nem értem ezt a választ. Vagyis értem, de…
- Pedig nekem nagyon úgy tűnik, hogy épp az előbb hangzott el ez a kérdés – ismétlem meg, felhívva rá az ő figyelmét is. Ez fontos. Hogy neki ez így tényleg megfelel-e. Elfogadja-e. Alkalmazkodik-e, vagy inkább irányítani próbál. Mert szerintem megteheti. – Lehet, hogy alkalmazott ebben a bárban, de az az ön döntése, hogy miképp fogja fel az ittlétet. Kényszerként és rabszolgaságként, miközben utálja, amit csinál, és beletörődik, hogy mindenki csak egy tárgyként kezeli, vagy úgy, hogy ha már csinálja, meg akarja érteni a miérteket, és megtanulni a hogyanokat, hogy a legjobb lehessen.
Hogy aztán válogathasson, mi több, ő állítsa össze az ügyfélkörét.
- Az kicsit sem igaz, hogy minden férfi ugyanarra vágyik. – Pláne egy olyan összetett területen, mint a szexualitás. Végeredményében persze igen, többnyire, igen, de a lényeg sokkal inkább azon van, hogyan érik el. Ehhez pedig pszichológia kell, emberismeret, a szakma ismerete, és az a bizonyos plusz, ami vagy megvan, vagy nincs. És ebben az útkeresésben, ki tudja, milyen válaszokra bukkanna rá ő maga is. De ezt az utat akarni kell, és én erre vagyok most kíváncsi. Hogy ő miképp látja a helyzetét. Áldozatnak látja-e magát, mert tény, hogy embert próbálóan nehéz lehet ez az egész, hogy egy ilyen foglalkozás mellett megőrizd a lelked, a személyiséged, ne üresedj ki teljesen, ne változz géppé, tárggyá, teljesen mindegy, hogyan fogalmazunk. Vagy ég benne az akarás és az érdeklődés.
Azt kéri, várjam meg, míg végez, de ezzel megint több kérdést ültet el bennem, mint amennyi választ adott.
- És mit akar csinálni, miután végzett? – teszem fel az újabb kérdést. Tudni akarom, hogy mi jár a fejében. Miért mondja, hogy szeretne találkozni velem. Meg akarom érteni, szóval remélem, nem tér ki valamilyen homályos válasszal. Nem akarok egy újabb, sablonos randevút, ahová a felek fix elvárásokkal érkeznek, és ahol mindenki előre tudja a forgatókönyvet: pár órás üres fecsegés, a férfi fizet, szórakoztat, és lovagot játszik, hogy végül megkapja azt a tíz-tizenöt percnyi kéjt, és aztán ugyanúgy semmi közük egymáshoz, mint ahogy előtte, és gyakorlatilag egyetlen pillanatig sem volt.
Halálosan unom ezt az életet. Bár abban is kételkedem, hogy a lejárt műszak után szexben gondolkodna. Ezért is mondtam, hogy nem akarom a szabadidejét elrabolni. Az tudom, hogy mennyire értékes.
- Miért akar találkozni velem? – A tekintetem összefonom az övével. Az időm lejárt. Szóval én el felállok, és még egyszer körbefuttatom a pillantásom a szobán. És ekkor halványan az is derengeni kezd, hogy én mire vágyakozom. Talán arra, hogy újra értékelni tudjam az érzékiséget.


Ewan Patrick Brooks
Oktatás
Play by :
Gaspard Ulliel
Kor :
33
Foglalkozás :
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
102

Ewan & Lena  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ewan & Lena    Ewan & Lena  EmptySzer. Ápr. 24, 2019 8:14 pm



Lena & Ewan
Some things are so unexpected that no one is prepared for them.

A válasza egészen más, mint amire számítottam. Elgondolkodtató. Akármennyire is szeretném átérezni a helyzetét, nem tudom teljesen, hiszen sosem voltam ilyen helyzetben Nem kerültem még alkotói válságba, ez a terület tőlem távol áll. De a szavaiból, a hangján tisztán lehet hallani a reményvesztettséget.
Úgy tűnik, mégis igazam volt. Mégiscsak más, mint a legtöbb ide betévedő férfi. Ők nem azért jönnek ide, hogy felfedezzék az érzékiséget, olyat tapasztaljanak, amit előtte még sosem. Nem tartják ennyire az ilyen helyeket. Ez nekik csak játék, szórakozás, egy jól átmulatott este, némi vigasz a nap végén, egy kis kaland, amiről a feleségük nem tud.
- Ez így van – értek vele egyet. Ajkam apró mosolyra húzódik egy pillanat erejéig, majd felállok és eltávolodom tőle. Köntösömbe burkolózva állok előtte, a viselkedésem, a testtartásom szöges ellentéte az előbbi kis demonstrációnak. Éles váltás, de csak szemléltetni akartam, mire vágynak itt általában a vendégek. Közelségre és kéjre leginkább. Ráadásul az idő is kötött, egy érzéki pillanatot pedig nem lehet csak úgy megszakítani. Nem lehet egy órába belesűríteni, nem lehet meghatározni az időtartamot. A körülmények sem alkalmasok rá, a vendégkör sem az a fajta általában, akik ezt igényelnék.
Meglep, hogy a saját igényeimről kérdez, de ahogyan azt említettem, senki nem kíváncsi rá. Igényeket elégítünk ki, nem pedig felállítjuk őket. Nem kérhetünk meg senkit semmire, minket kérnek. Szépen vagy kevésbé szépen. Eltűnődve pillantok rá, amikor visszautal saját magára. A földet bámulva csóválom meg a fejemet, nem is tudok erre hirtelen mit mondani. Igen, mások az igényeim. A legnagyobb igényem az, hogy végre kiszabaduljak innen, amint csak lehet. Arra viszont még várnom kell.
- Nincsenek nagyratörő vágyaim ezen a területen – vallom be végül tekintetemet ráemelve. Amint befejezem a tanulmányaimat, reményeim szerint viszonylag hamar sikerül megpattannom. Persze, nem ez az egy tényező fogja befolyásolni; ott van Carlos, ott van Aaron és ez az egész szarság. Sokkal komplikáltabb lett minden azóta, amióta itt elkezdtem dolgozni. Ráadásul ez nem az a fajta „nyugisabb” bár, ahol erre lehetne lehetőség. A főnökömnek az egyéb üzleti érdekei erősen befolyásoló tényezők. Bő két éve egy félresikerült üzletkötésnek véres vége lett. Az elég sok mindent megváltoztatott. A lányok nagyjából azóta csak robotként dolgoznak. Aki élvezte, az is fél. Nyilván, nem ment el a kedvük tőle, de sokszor félnek, hogy megint megtörténhet. Mert megtörténhet. Akármennyire is hülyén hangzik, a légkör, Carlos sarkunkban loholó kutyái mind-mind nehezebbé teszik ezt. Inkább alkalmazkodunk. Mást nem nagyon tehetünk.
- Tudom – bólintok a megjegyzésére. – Nap mint nap tapasztalom. – Van, aki fizikai közelséget akar, van, aki csak nézni akar minket. Van, aki le sem tudja venni a kezét rólunk, van, aki a fordítottját várja el. De végeredményben ugyanazt kell elérnünk mindenkinél.
Megkep a kérdése, nem számítottam rá. Miért kérdezi, mit akarok csinálni majd? Miért számít ez egyáltalán? Azt hittem, ő akar valamit, de kezdek elbizonytalanodni. Eddig azt hittem, ismerem az embereket, de úgy tűnik, csak a rutinnak köszönhetek mindent. Most először szokatlan helyzetben találom magam és csak pislogok, mint hal a szatyorban. Nem is tudok hirtelen mit válaszolni. A helyzetet pedig tovább bonyolítja a következő kérdésével. Figyelem, ahogy feláll, némán követem a mozdulatait. Tekintetemet fogva tartja, nem tudom róla levenni a szememet, hiába akarom. Alsó ajkamat bejarapva kapom el a fejemet végül. Zavarban érzem magam. Fogalmam sincs, mit kéne válaszolnom. A gondolatok ott vannak a fejemben, de nem tudom szavakba önteni őket. Furcsán hangzanának. A földet fixírozva odalépek hozzá, megállok előtte és ismét a szemeibe nézek. Habozva, de végül a kezei után nyúlok, amiket a köntösöm derekamnál lévő madzagjára helyezek finoman. Ez az aprócska mozdulat elég arra, hogy kioldódjon. Tekintetem az ajkaira siklik. Közelebb araszolok hozzá, lábujjhegyre emelkedem. Lassan közelítek csak felé, óvatosan, minden centimétert alaposan megfontolva. Finoman érek ajkaihoz, alig érintve. Kezeimmel végigsimítok karjain és a vállain pihentetem meg. Szemeimet lehunyva időzök el néhány pillanatig. Kellemes bizsergés fut végig egész testemen, amitől libabőrös leszek. Amilyen lassan közelítettem felé, olyan lassan távolodom el tőle. Remélem, ez szavak nélkül is kielégítő válasz volt.
- Szóval? - Kérdő pillantással nézek a szemeibe. - Hogy szeretné? Később, vagy egy másik nap? - Hangom halk, ha nem lenne teljes csönd a szobában, talán nem is hallaná.


Ewan Ewan & Lena  4146035580 • szószám • :tm:

Lena Caldwell
Munkások
Play by :
• alicia vikander
Kor :
25
Foglalkozás :
• táncos, rendőrségi informátor
Hozzászólások száma :
151

Ewan & Lena  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ewan & Lena    Ewan & Lena  EmptyVas. Május 12, 2019 1:26 pm


Lena & Ewan
Minél több időt töltök el ebben a szobában, annál jobban rám telepedik a hely nyomasztó aurája, melankóliája, a lány szavai hallatán pedig az itt dolgozók magánya, kiábrándultsága, tragédiája. Nem zárkózom el előle, hagyom, hogy megérintsen, de egy óra leforgása alatt szinte a csontjaimig hatol. A közeledése néhány percre ugyan feledteti velem, de igazából ebben sem tűz lobog, hanem ízelítőt próbál adni az itteni kulisszákból, aminek emlékeit nem csak ő, de a körülöttünk lévő falak is őrzik.
Mikor feláll, és elfordul, megértem végre, amit a kezdetektől fogva próbál megértetni velem. Ez a hely valóban nem az, ami az én gondjaimra gyógyír lehet. Én nem ide tartozom, legfőképpen pedig nem azokhoz a vendégekhez, akikhez hozzászokott. Rajta pedig úgy látom, olyan régóta csinálja már, hogy akarva-akaratlanul is a része lett ennek a világnak. Nem kérhetek tőle mást. A kérdéseimre nem ad válaszokat, ez pedig azért van, mert ebben a világban talán nem is léteznek rá válaszok.
Különleges lány, ebben biztos vagyok, és talán pont emiatt nem tud úgy belesimulni ebbe a munkába, mint mennyire nekem, kívülálló laikusnak a legtöbb kacérkodó és vidámságot színlelő lányról sugárzik. Akik a hely elvárása vagy a csak saját maguk miatt elhitetik magukról, hogy roppantul élvezik, amit csinálnak. Ő nem ilyen. És valószínűleg azért nem, mert több ennél. Aki pedig gondolkodik, és nem űzi magát szándékos vakságba, az egyértelműen a nehezebb utat választja. Ebben hasonlítunk. De éppen azért, feloldani, úgy érzem, nem tudjuk egymás gátjait.
Ahogy közelebb hajol, és azt a pillangószárnyú csókot az ajkamra leheli, elfog az érzés, hogy miért is nem hamarabb találkoztunk. Mikor még egyikünk sem cipelt ennyi terhet a vállain. A csókja jól esik, a teste gyönyörű, de mire elhúzódik, már tudom, mit válaszolok.
- Legyen egy másik nap – nézek a szemébe, és a tekintetét mélyen elraktározva, kilépek az ajtón. Fizetni már fizettem előre, úgyhogy a folyosón végiggyalogolva, egyenesen a kijárat felé veszem az irányt. Ahogy visszalépek az éjszakába, rengeteg minden kavarog a fejemben. Előhúzok egy cigit. Talán ma este újra megpróbálkozom a festéssel.



Ewan Patrick Brooks
Oktatás
Play by :
Gaspard Ulliel
Kor :
33
Foglalkozás :
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
102

Ewan & Lena  Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ewan & Lena    Ewan & Lena  Empty

Ajánlott tartalom


Ewan & Lena  Empty
Vissza az elejére Go down
 

Ewan & Lena

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Archívum :: Játékok-
^
ˇ