One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Russell & Millie - how to move forward

Russell R. Morgan
Today at 1:17 am



Elkészültem az elõtörténetemmel...

Grayson Connor
Today at 12:56 am



Lorelei & Russell - Chill Out

Russell R. Morgan
Yesterday at 11:55 pm



Greenwood vs Gambino

Margaret Greenwood
Yesterday at 11:44 pm



Munkahelylista

Sandro Gambino
Yesterday at 10:36 pm



Fable and Jonathan - Az értelmetlen interjú

Jonathan Anderson
Yesterday at 10:20 pm



Elvitték!

Margaret Greenwood
Yesterday at 10:13 pm



Maddie and Jake - Weekdays at Lester house

Jake Lester
Yesterday at 9:12 pm



Játékpartner keresõ

Jonathan Anderson
Yesterday at 9:05 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 15 5
Diákok 6 2
Törvényszegõk 11 12
Bûnüldözés 6 7
Hivatal 0 5
Üzlet 7 10
Oktatás 5 3
Munkások 8 3
Egészségügy 12 9
Összesen 70 52
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

Ethan Kaminski


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Ewan & Lena

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Ewan & Lena    Csüt. Jan. 17, 2019 12:17 pm


Lena & Ewan
Ahogy belekezdek a történetbe, látom rajta, hogy fokozatosan változnak a vonásai; a szikár, makacs testtatás enyhül, és a tekintete is kevésbé rideggé szelídül. A szelíd ugyan még nagy túlzás, de figyel rám, ami már nem olyan rossz jel.
Beljebb is merészkedik. Gondolom, eddig azért nem mert vagy akart, mert elképzelni sem tudta, hogy mit akarhatok. Felteszem neki is a kérdést, ami manapság különösen foglalkoztat, szeretem meghallgatni az erről szóló véleményeket. És amit mond, az rendben is van. Igen, alapvetően ez tényleg így működik, na de mi hibádzik, ha ez a folyamat nem működik? Erre már nehezebb megtalálni a választ, pedig a feladat valahol talán ebben rejlik.
- Akkor ezzel már ketten vagyunk – sandítok rá egy halvány, rejtőzködő mosollyal a szoba másik felében ácsorogva, kezemben a kitöltött itallal. Én sem tudom, mit vagy hogyan kellene csinálni, különben már rég megtettem volna. Amit tudok, az csupán annyi, hogy valami felkeltette benne az érdeklődésem abban a parkban, és mivel évek óta először történt meg ilyesmi, túlságosan mohón nyúltam utána, hogy még véletlenül se repüljön el addig, amíg ki nem derítem a titkát. De ez talán a lehető legrosszabb taktika volt, ez mostanra kiderült. Elijesztettem. És a jelek szerint meg is bántottam. De a nevetése és az együttműködése arról árulkodik, hogy elfogadta a bocsánatkérésemet. Így magyarázattal együtt talán már számára is érthetőbb minden. Mintha még egy kis lelkesedést is látnék rajta, bár nem vagyok biztos benne, hogy nem csak beleképzelem. Ez a reakció pedig rajtam is old egy kicsit. Egy egész kicsit. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű dolgom ma este, és ebben igazam is volt, a reakciójában nem lehettem biztos, ahogy abban sem, hogy egyáltalán meg fog-e hallgatni. Most pedig egyenesen ő ajánlja fel a segítséget, csakhogy fogalmam sincs, mit kellene válaszolnom erre.
- Nem kell bocsánatot kérnie. Megérdemeltem. – A halvány, kettős félmosoly még mindig az arcomon bujkál. – Amíg nem bilincsel hozzá valamihez, és nem bökdös valami szegecses bigyóval közben, nem hiszem, hogy zokon vennék bármiféle megtorlást – pillantok körbe a szobában, mintha ösztönösen az említett kellékek után kutatnék. Igazából semmilyen szituációban nem annyira kedvelem, ha nem én irányítok. Sosem értettem annyira a filozófiáját az efféle játékoknak, de ez a hely annyira erősen ilyen irányba tereli a gondolatokat – gondolom, nem véletlenül –, hogy akaratlanul is ezzel viccelődöm. Majd egy nagyobb korttyal le is nyelem, ami még a poharamban maradt. Az ital általában nem csak lazító hatással van rám, de gondolkodni is segít, ez pedig különösen minőségi példány.
- Sajnos ezt én sem tudom megmondani – osztom meg vele is a problémát. – Kiégtem. Ez a legkézenfekvőbb válasz. Ezen pedig elég nehéz segíteni. Sokáig kutattam a megfelelő múzsák után, de ezzel csak azt értem el, hogy már a maga hivatása is csak untatni tud. Beleértve bármilyen extra szolgáltatást. Láttam, meglepődött, mikor elárultam, hogy már jártam itt korábban. Sok helyen jártam, de semmi nem fogott meg igazán – tartok egy kis szünetet, elgondolkodva, azt latolgatom, hogyan tegyem fel a kérdést, úgy hogy nehogy véletlenül megint megbántsam.
- Nem volt még olyan vendége, aki azt kérdezte volna: árulja el neki, mi az, ami miatt az emberek ennyire túldimenzionálják a szexualitást? Hogy miért forog ekörül a világ, amikor az egész nem más, mint egy rutinmozdulatokból álló, néhány perces szükséglet kielégítése? – Tudom, hogy nem prostituált. Vagyis azt nem tudom, hogy milyen gyakorisággal teljesít, vagy nem teljesít a táncon kívül egyéb igényeket. De a munkája akkor is ebbe a területbe olvad, akárhonnan nézzük. Természetesen beszélek róla, úgy, hogy közben ne érezze, hogy bármi miatt is szégyenkeznie kell. Az általam elmeséltek után meg pláne nem. Most már tudja rólam, hogy nem feltétlenül éltem átlagos életet.
Itt most már legalább nyíltan lehet beszélgetni, nem olyan oda nem illő a téma, mint abban a parkban néhány nappal ezelőtt.

avatar
Oktatás
Play by :
Gaspard Ulliel
Kor :
33
Foglalkozás :
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
64

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ewan & Lena    Szomb. Dec. 15, 2018 7:20 pm



Lena & Ewan
Some things are so unexpected that no one is prepared for them.

Eszem ágában sincs elfogadni az italt. Néha valóban jól esne egy kicsit lazítani, egy kicsit elengedni magam, akár itt is, de nem lehet. A szabály az szabály. Carlosnak pedig mindenhol füle és szeme van. Megtudná, én pedig nem akarok az állásommal játszani. Kell a pénz. Kell a fedél a fejem fölé. Egy pohár italért és egy kis lazításért nem érné meg kockáztatni ezt a kettőt. Ellenségesnek és udvariatlannak gondolhat emiatt, de nincs kedvem magyarázni. Valóban, a legkevésbé sincs kedvem vele cseverészni most, szándékosan vagyok hideg és távolságtartó, de az italt a szabályok miatt nem fogadom el. Nem azért, mert nem esne jól. Olyan hülyeség... de egy ilyen apróság miatt kicszúszhat a lábam alól a talaj. Azt pedig semmiképp sem akarnám. Már így is rezgett a léc egyszer. Egy problémás vendég kicsit többet ivott a kelleténél. Próbáltunk a kedvére tenni, mert hát mindent a vendégért, nem? Aztán egy kis baleset miatt igénybe kellett venni a hátsó folyosókon lévő orvosi szobát. Egy üvegszilánk szép kis sebet ejtett a karomon, amit össze kellett varrni. Szerencsére a közelben volt egy orvos, ha már Carlos magánorvos a főnökkel együtt valahol, ki tudja merre, éppen üzleti ügyben járt el. Nem lett volna szabad oda bemenni, pláne nem Dave-nek, aki Carlos számára teljesen idegen, de a szükség úgy hozta, hogy igénybe kellett venni az orvosi szobát. Carlos természetesen pont akkor nyitott be, amikor még ott voltunk. Láttam a szemében azt a fajta dühöt, amivel senki sem szeretné szemben találni magát. Az volt a szerencsénk, hogy végül Dave hasznos volt számára. Talán emiatt nem is rúgott ki végül.
- Miért ne? – felelek kérdésére kérdéssel egy vállvonás kíséretében. Egyrészt nem érzem, hogy magyarázattal tartoznék neki. Másrészt pedig elég egyértelműnek gondolom. De lehet, az ő nézőpontjából nem az. De... nem is érdekel, csak nyögje már ki, amit akar, aztán vonszolja ki magát azon az ajtón, amin bejött. Felejtsük el, hogy ez az egész megtörtént, ne is lássuk egymást többet és éljük az életünket. Végül csak kiböki, miért jött el egészen idáig. Meglep, amit nem áll szándékomban leplezni. A tartásomon és a testbeszédemen is láthatja, hogy már kevésbé vagyok ellenséges. Nem egészen értem, mire céloz azzal, hogy inspirálóan hatok rá. Kicsit össze is zavar vele. Az ajtóból áttelepülök az ágyra. Hallgatom a magyarázatát, de úgy jön le, hogy ő sem egészen érti.
- Fogalmam sincs – válaszolom őszintén a kérdésére. Sosem gondolkodtam ezen, mert nem volt rá különösebb indokom. – A modell megihleti a festőt, a művész fantáziája szárnyal és azt lát bele a modellbe, amit csak akar. – Ha csak egyik hatna a másikra, az nagyon egyoldalú lenne. Semmi sem ilyen egyszerű. Semmi sem csak fekete vagy csak fehér. Ha a modellben megvan az a valami, ami megihleti a művészt, akkor a művész is sokkal több mindent beleléthat a modellbe. Sokkal többet kihozhat belőle, meglátja benne azt, amit egy átlagos szempár esetleg nem.
A férfi arcát nézem, miközben mesél. Szavaiban érezhető az őszinteség. Érdeklődve hallgatom, de még mindig nem teljesen értem, mi közöm van nekem ehhez. A hírnévről, a díjairól és arról mesél, hogy felkapták a nevét. Mindezek mellett én csak arra tudok fókuszálni, hogy nem is tudom a nevét. Eddig nem zavart. Nem érdekelt. De most már igen. Rákérdezzek, vagy ne? Tolakodásnak venné-e, vagy nem? Ő már tudja az én nevemet. Csak nem akkor kérés, hogy árulja el ő is a saját nevét. De nyilvánvalóan szándékosan nem árulta el eddig. Ha azt akarná, hogy tudjam, már elmondta volna. Sóhajtva dőlök hátrébb, a kezemmel megtámasztom magam a hátam mögött. Amikor a segítségemet kéri, szóra nyitom a számít, de nem jönnek ki belőlem semmi értelmes mondat.
- Nem tudom, hogy segíthetnék – mondom ki egyenesen, amit gondolok. – Nem tudom, ezt hogy kéne csinálni – nevetem el magam zavaromban. Felegyenesedek, kezeimet az ölembe teszem. – Ha megmondja, mit csináljak, akkor szívesen segítek. – Még magamat is meglepem ezzel a kijfelentésemmel. Mintha nem is a tíz perccel ezelőtti önmagam lennék. A lelkesedésem is meglep. Mindig is szerettem segíteni az embereknek, mert olyankor legalább hasznosnak érzem magam. – Az előbbi... – kezdek bele nehezen, mivel úgy érzem, átléptem egy határt, amit nem kellett volna. – Tök hülyén viselkedtem... – csóválom meg a fejem a földet bámulva. – Ne haragudjon – mondom ki végül felülmúlva büszkeségemet.



Ewan • szószám • ™️

avatar
Munkások
Play by :
• alicia vikander
Kor :
25
Foglalkozás :
• táncos
Hozzászólások száma :
117

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ewan & Lena    Vas. Dec. 09, 2018 10:24 pm


Lena & Ewan
Nagyon kimért és távolságtartó, percek alatt az egész légkört áthatja a belőle áradó hidegség. Úgy érzem magam, mintha egy középkori várbörtönben időznék, csupán luxus kivitelben. A válaszai már-már gúnyba hajlanak, amit nem értek. Az világos volt, hogy megbánthattam valamivel, de azt azért nem gondoltam, hogy ennyire zokon vett bármit is. Akkor rohant el, amikor elárultam neki, hogy már láttam táncolni ezen a helyen. Egyszer. A múltban. Magam sem tudom, mikor pontosan. De nem gondoltam, hogy ez ilyen hatással lesz rá. Bizonyára megvan ennek a lelki mechanizmusa, amit kívülállóként nem érthetek, ami egyedül csak benne játszódik le, és nyer értelmet az ok-okozati relációja. Vagy még az is lehet, hogy ő maga sem érti pontosan, miért épp ilyen érzéseket vált ki belőle a helyzet, egyszerűen csak megtörténik, mint annyi minden, aminek a legkevésbé sem vagyunk urai.
A mozdulatából világos, hogy italt nem fogad el, így csak magamnak töltök, sőt, éppenséggel az is világos, hogy beszélgetni sem nagyon akar, amit szintén meg tudok érteni, ha nagyon akarok. Önkéntelenül is felmerül a fejemben a kérdés, hogy voltaképp akkor miért is fizetek? Se tánc, se szex, ami gondolom a két leginkább igénybe vett szolgáltatás, se beszélgetés, amire azért lefogadnám, hogy szintén nagyobb az igény, mint egy szimpla járókelő gondolná. Még mindig nem értem igazán, hogy működik ez a hely, de végül is ennek a kiderítése várhat még.
Amiért elsősorban itt vagyok, az nem erről szól. A következő válaszával viszont eléggé meglep ahhoz, hogy ne hagyjam szó nélkül.
- Miért is? – A hangomban érződik a valódi kíváncsiság, és az arcom is érdeklődést tükröz. Van az a kisugárzású pasas, akitől még én is tisztes távolságot akarnék tartani, de magamat azért nem sorolnám ebbe a kategóriába. És külsőre sem hinném, hogy olyan félelmetesnek tűnnék.  Arról nem is beszélve, hogy biztos vagyok benne, hogy legalább ötféleképpen be van biztosítva ebben a szobában. Miért akar tőlem tisztes távolságot tartani?
Mikor végre elmondom, miért is jöttem ma este, hogy nem sarokba szorítani volt a szándékom, csupán bocsánatot kérni, látom rajta, hogy az arcvonásai és a testtartása egyaránt felenged egy kicsit. Bizonyára nem erre számított. És most már egyre jobban kezd hasonlítani arra a lányra, aki a parkban vonzotta magára a figyelmemet.
- Én sem értem sokkal jobban – költözik egy halvány, nem annyira őszinte mosoly a vonásaimra, és le is veszem róla a tekintetem, hogy egy rövid ideig az egyik festményt nézegessem. Belekortyolok az italomba.
- Maga mit gondol? A festő hozza ki a modellből, amit csak lehet, vagy a modell hozza helyzetbe a festőt? – jut eszembe egy nem is olyan régi dilemma. Megvan rá a válaszom, de bizonytalan vagyok, és mi sem erősebb alap a bizonytalanságra a saját sikertelenségemnél. Nem tudom, hogy melyik lehet az igazi probléma. Az, hogy nem találok olyan modellt, aki igazán ihletően hatna rám, vagy inkább én nem tudom többé előcsalogatni a bennük rejlő lehetőséget?
- Úgy érzem, valahol elvesztem ebben az útvesztőben, amit művészetnek, tehetségnek vagy önkifejezésnek hívnak. Jó pár éve keresem a kiutat, de általában a kiút lényege az, hogy nem adja könnyen magát. A múltkor sokat mesélt magáról, engem pedig érdekelt, amit mond, nem vagyok biztos benne, hogy ez fordítva is így van, de most már talán valamennyire foglalkoztatják a miértek.
Azzal hátat fordítok a képnek, és vele együtt az ágynak, amin ücsörög éppen, hogy tegyek néhány lépést, általában az óráimon is járkálnom kell, ha magyarázni kezdek. Nehezen maradok egy helyben. Pláne, ha a téma ennyire személyes, és a látszattal ellentétben egyáltalán nem kényelmes.
- Tíz évvel ezelőtt a világ legtehetségesebb fiatal festői között tartottak számon. Párizsban, a művészetek szívében. Hamar felkapták a nevem, talán túlságosan is, a munkáim sok országot bejártak. Annyi díjam van, hogy egy kisebb hálószobát is megtölthetnék velük. És egyszer csak eljött az a pont, ahonnan nincs tovább – tartok egy lélegzetvételnyi szünetet.
- Öt éve már, hogy nincs semmilyen érdemleges alkotásom. A munkáim üresek, nem látom semmiben a témát. De mikor találkoztam magával, tudom, hogy ez elég közhelyesen és bagatellül hangzik, de nem tudom máshogy kifejezni, mintha valami megcsillant volna előttem. Nem tudom, mi az. Azt hiszem, azóta ezt próbálom kideríteni. - Ezért viselkedtem úgy a parkban, és ezért vagyok itt most is. Ahogy befejezem a mondókámat, visszakormányozom rá a tekintetem.
- Arra kérem, segítsen megfejteni.

avatar
Oktatás
Play by :
Gaspard Ulliel
Kor :
33
Foglalkozás :
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
64

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ewan & Lena    Hétf. Dec. 03, 2018 12:09 am



Lena & Ewan
Some things are so unexpected that no one is prepared for them.

Már-már szinte mosolyogni kényszerülök, amikor szemeivel alaposan végigmustrálja a szobát. Általában, akik először lépnek be egy ilyen helyre, azok sem szoktak a környezettel foglalkozni túlságosan. A társaság jobban izgatja őket. A tánc. Az, hogy nincs senki más itt rajtuk kívül. Az, hogy itt csak az ő igényeik lesznek kielégítve, nem kell másokkal osztkozkodni. Az, hogy a lányok figyelme száz százalékosan rájuk irányul. Nyugodtság van, zárt ajtók mögött vagyunk – ez szokta érdekelni a vendégeket általában. A környezet nem érdekli őket. Csak élvezik. Némán figyelem, ahogy körbenéz. Már ebből látszik, hogy nem a szolgáltatások végett jött ide. De akkor mi a francot keres itt? Nincs jobb dolga? Esetleg festegetni, rajzolgatni, színezgetni?
Megtartom a távolságot. Ő hiába lép beljebb, én maradok az ajtónál. Minél messzebb van tőlem, annál jobb. Látom az arcán, hogy nem tetszik neki az egy óra. Mondhattam volna fél órát is akár, ha gyorsan meg akarnék szabadulni tőle. Tényleg, miért is nem mondtam fél órát...? Így jár, aki később gondolkodik.
- Milyen jó megfigyelő – jegyzem meg szenvtelenül. Kérdésre kérdéssel válaszoltam, de ő sem tesz másként. Gúnyos mosolyra húzódnak az ajkaim. Ha ez valami játék, akkor már most nem tetszik. – Az majd kiderül – válaszolom ridegen. Egylőre még nem tudom, hogy jó ötlet volt-e belemenni ebbe az egészbe. Egyértelmű, hogy a legkevésbé sem vágyom erre a mesterkélt, megjátszott, teljesen természetellenes beszélgetésre. De valamiért mégis úgy döntöttem, hogy belemegyek. Kicsit érdekel, mit akarhat a múltkori találkozásunk után. Eleinte egész pozitív élménynek indult. Azt hittem, kedves férfi. Aztán átlépett egy bizonyos határt, amit nem kellett volna. Úgy éreztem, megmutatok magamból egy darabot, de mintha ez nem lett volna elég. A kisujjamat nyújtottam, de egyből az egész karom kellett. Kihasználva és kellemetlenül éreztem magam. Azt hittem, egy teljesen kívülállóval beszélgetek, aki nem ítélkezik, nincs rálátása arra, mi történik itt. Aztán elérulta, hogy már látott. Hátbadöfésnek éreztem. Egy nyugodt délutánt így sikerült teljesen elrontani. Mintha hirtelen kihúzták volna a lábam alól a talajt. Nem titok, megbántva érzem magam, habár nyíltan nem sértett meg semmivel. Mégis úgy viselkedem, mintha megtette volna. Túlreagálnám? Meglehet. De akkor is úgy érzem, hogy egy kicsit a lelkembe taposott. Még akkor is, ha nem volt szándékos.
Élesen beszívom a levegőt, amikor kiforgatja a szavaimat. Egészen biztos vagyok benne, hogy tisztában van vele, nem erre gondoltam. Én magam is tudom, aki ide jön, az  boldogtalan. Ellenszert keres a boldogtalanságára, amit itt megtalál. De most nem így értettem. Beszélni akart velem. Megkapta rá az esélyt – erre gondoltam. Nem lettem volna elég világos? Vagy szándékosan táncol az idegeimen?
Magam elé emelem a kezem, ezzel elutasítva az italt. Nem lehet. Carlosnak szigorú szabályai vannak az alkalmazottjaival szemben. Nem lehetünk alkoholos befolyásoltság alatt. A legkisebb mértékben sem. Egyszer ivászaton kapott két biztonsági emberét, még aznap repültek is innen. Nem vagyok az a fajta, aki áthágja a szabályokat. Szeretném ehhez tartani magam. Még akkor is, ha „kifejezetten szeretné”, hogy megigyak vele egy italt.
- Nem – válaszolok egyszerűen. Remélem, nem fog addig tartani ez a beszélgetés, hogy le kelljen ülnöm. – Magától? – kérdezem felhúzva szemöldökömet. – Nem, csupán tisztes távolságot tartok magától – adok magyarázatot végül.
Sürgetem.
Túl akarok már lenni ezen a beszélgetésen.
Nyögje ki, mit akar, aztán ne is lássam többet.
Nagyon meglep, amikor végre lárulja, miért jött ide. Hirtelen nem tudom álcázni a meglepettségemet. Kemény arcovnásaim ellágyulnak, tekintetemből kiveszik a szigorúság. Testtartásom még mindig zárkózott, merev és kimért, de arcom sokkal lágyabb. Szemeim a földre siklanak, a cipőm orrát fixírozom. Kicsit el is szégyellem magam, amiért ilyen ellenségesen viselkedtem vele. Ahogy folytatja, tartásom is megváltozik; kezeimet leengedem magam mellé, így már nem tűnök annyira barátságtalannak. Nagyot sóhajtok. Hajamat a fülem mögé tűzöm, az ágyhoz sétálok és leülök a szélére. A férfi pillantását keresem tekintetemmel.
- Inspirálóan? – kérdezek vissza. Most érezzem magam megtisztelve? – Ezt nem egészen értem – csóválom meg a fejem. Örülnék, ha egy kicsit büvebben kifejtené.



Ewan • szószám • ™️

avatar
Munkások
Play by :
• alicia vikander
Kor :
25
Foglalkozás :
• táncos
Hozzászólások száma :
117

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ewan & Lena    Vas. Dec. 02, 2018 12:05 am


Lena & Ewan
Mivel eddig csak egyszer látogattam meg a helyet, és akkor is csak a kinti részen ücsörögtem, nem vagyok tisztában vele, hogy ide csak akkor lehetne belépni, ha a vendég ismeri valamelyik lányt? Új ügyfél számára ez a lehetőség teljesen lehetetlen, bármennyit is fizet, és bármennyire is bizalomgerjesztő benyomást kelt? Az efféle helyekről szerzett ismereteimre támaszkodva ez az eshetőség eszembe sem jut, és mivel Lena megjelenése után Dante átenged a folyosón, ez a részlet ezután is homályban marad előttem, de azért jó dolog, hogy van, ahol ennyire odafigyelnek az alkalmazott lányokra. Általában sajnos nem ez a jellemző.
A szobába belépve a figyelmem egyből magával ragadja az érdekes belső kialakítás, a színek játéka, valamint a kényelem és a bújtatott erotika világának szoros összefonódása. Ezt a sok vöröst túlzásnak találom, de alapvetően egész ízléses a hely, látszik, hogy sok figyelmet fordítottak a belső elrendezésre, és a vendégek képzelt igényeinek kielégítésére is.
Feltűnik a hangjában rejlő színtelenség, de nem tudom eldönteni, hogy nekem szól, vagy inkább a munkának. A parkban még máshogy beszélt hozzám, persze azóta egy kicsit megváltozott a felállás.
Egy óra. Keveslem az időt, de gondolom éppen ez benne a csapda, arra nem elég, hogy a vendég tökéletesen elégedett legyen, de arra bőven, hogy felhúzzák a fantáziáját, és még többet akarjon. Ami persze újabb összeget kíván.
- Úgy láttam, vacilál – indoklom meg az előbbi kérdésemet, de itt meg is állok, megvárom, hogy ő folytassa, ha akarja. – Megbánta? – úgy látszik, mindketten inkább a kérdést a kérdésre taktikát választjuk.
De ezzel magam sem tudom, hogy mire is célzok pontosan. Az akkori beszélgetésre, vagy arra, hogy most itt vagyunk ebben a különös szobában. Vagy hogy egyáltalán engedett a megszólításomnak. Már majdnem elfordulnék, hogy az italos bárhoz sétáljak, mikor az újabb kérdése váratlanul ér.
- Boldog? – vonom fel a szemöldököm, ahogy visszapillantok rá. – Szerintem nagyon is tisztában van vele, hogy aki beteszi a lábát erre a helyre, az a legkevésbé sem boldog. Beleértve magát, és beleértve engem is. Kér egy italt? – kérdem, ahogy végül mégis a minibárnál kötök ki, és töltök magamnak egy jó erős whiskyt. – Nem tudom, milyen szabályok kötik, de ha a vendég feloldhatja a kötöttségek alól, akkor kifejezetten szeretném, ha meginna velem valamit.
Értem ezalatt, hogy ha esetleg tilos lenne alkoholt fogyasztaniuk, az a feladat csak előbbre van, hogy a vendég kedvére tegyenek.
- De ha nem kér, persze nem erőltetem – teszem hozzá azért, nehogy félreértsen, nem akarom leitatni, vagy ilyesmi.
A zsírkrétakészletre halványan elmosolyodom. Le sem tudná tagadni, hogy mérges rám, de bizonyára ezen a ponton már nem is akarja.
- Nem ül le? – kérdezem ismét felé fordulva, nem értem, miért ácsorog az ajtóban. Bizonyára egy ideje már talpon van. – Vagy ennyire tart tőlem? –A pillantásomban kíváncsiság csillan. De a hangja halvány remegése elárulja, hogy valószínűleg igen. Nem értem, hogy miért. Belekortyolok a whiskybe, komótosan lenyelem, és csak ezután válaszolok a felém címzett kérdésre.
Mit akarok tőle?
- Azért jöttem, hogy a bocsánatát kérjem – jelentem ki a tekintetét keresve, a hangom és a vonásaim a legkevésbé sem tűnnek bizonytalannak.
- Tolakodó voltam, és túlmentem a határon. De azt akartam, hogy tudja, nem tiszteletlenségből tettem, hanem csak mert... - és itt jön a nehéz része -, valamiért inspirálóan hat rám. És ezt a tényt az utóbbi néhány évben senki sem mondhatta el magáról.


avatar
Oktatás
Play by :
Gaspard Ulliel
Kor :
33
Foglalkozás :
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
64

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ewan & Lena    Kedd Nov. 27, 2018 6:58 pm



Lena & Ewan
Some things are so unexpected that no one is prepared for them.

Ahelyett, hogy Dante gondjaira bíznám a férfit, úgy döntök, elvezetem a VIP szobába. A mosoly, amit lát erőltetett és csak egy álca. Álcázza idegességemet, azt, hogy mennyire kényelmetlenül érzem magam az utóbbi találkozásunk miatt, azt, hogy a gyomrom nagyjából borsó nagyságúvá zsugorodott össze, amikor megláttam a bejáratnál, ez pedig azóta is tart, azt, hogy torkomban hatalmas gombóc ékelenkedik, amitól a beszéd is nehezemre esik, és még sok mást. Amikor már nem bírom tovább a mosolygást, már ajkaim sarkai is enyhén beleremegnek, nem erőltetem tovább. Arcom kemény és szenvtelen. Ebből Dante már szerencsére nem lát semmit. Mivel jó emberismerő, ha látná, egyből leesne neki, hogy a hátam közepére sem kívánom most a férfit. Ismer minket, ismeri a reakcióinkat, látja rajtunk, mikor kell közbelépnie. De nem akarom, hogy kidobja innen a fickót. Vagy mégis? Jobb lett volna azt mondani, hogy fogalmam sincs, kicsoda? Talán.
Szerencséje, hogy jóképű.
Néhányszor megesett már, hogy olyanok akartak belépni erre a folyosóra, a VIP szobákhoz vezető útra, akiknek semmi keresnivalójuk nem lett volna itt; már párszor ki lettek tessékelve, nyilvánvalóan nem tudják megfizetni, vagy csak annyit ittak, hogy képtelenek megtalálni a kijáratot.
Villámgyors léptekkel közelítem meg az utolsó szobát. Az ajtó hatalmas, sötétvörös, fából készült, olyan vörös, mint a folyosón a fal. Egyelőre ez még nem árul el sokat magáról a szobáról. A kilincset lenyomom és kitárom az ajtót, magam elé engedve a férfit. Belépve egy nem túl nagy, ellenben nem is kicsi vörös szobát láthat. Az egyik felén egy franciaágy helyezkedik el, rajta vörös szaténból készült takaróval és kettő ugyanolyan színű párnával. Minden érintetlen rajta. Illetve érintetlennek látszik. Az ágy két oldalán éjjeliszekrények. Hogy miért? Fogalmam sincs. Hülyén nézne ki nélküle, az tény és való, de funkciót nem lét el. Egyébként itt semmi sem érintetlen. Az ágy két oldalán egy-egy erotikus kép lóg, arany kerettel. A belső falak bőr panellel vannak kirakva. Nem műbőrrel. Igazi bőrrel. A főnököm nem elégszik meg az utánzatokkal, neki mindenből a legjobb kell. A szoba közepén egy plafontól földig nyúló ezüstös rúd van, egy kis emelvényen, vele szemben egy kétszemélyes vörös – igazi bőr – kanapé –; így a vendégek mind az ágyról, mind a kanapéről tudják nézni az aktuális látnivalókat. A kanapé fölött a falon egy vörös keretes, fekete számlapos óra lóg. Beleolvad a környezetébe, mégis tudjuk, hogy ott van. A bejárattal rézsútosan szemben lévő sarokban egy minibár árvátlankodik; sokan szeretik a whiskyjüket, vodkájukat, tequilájukat itt szürcsölgetni, így Carlos nemrégiben úgy döntött, ahelyett, hogy kintől hoznák be a lányok az italt, helyben szolgálják fel. A kis kanapé mellett szintén kicsi körlapos üvegasztal van, amin mindössze a pohár és esetleg még az üveg fér el. Régeben nem így nézett ki a helyiség: volt még két kisebb fotel, viszont minibár nem volt. Ahogyan régebben nem volt a rúd emelvényébe rejtett gomb, sem az ajtófélfa oldalán gomb, sem pedig az éjjeliszekrények hátsó oldalára rejtett gomb. Ha valaki megnyomja valamelyik gombot, általában Dante és még néhány kétajtós szekrény jelenik meg az ajtót betörve, az éppen aktuális vendéget pedig kirakják. Szerencsére nekem eddig még nem kellett használnom. Mindenesetre, miután beengedem a férfit, az ajtó mellett maradok. Becsukom az ajtót, de nem akarok messze menni a gombtól. Még jól jöhet. Kifejezéstelen arccal nézek rá, semmitmondó hangon válaszolok.
- Egy óra – mondom tömören és röviden. Kezeimet összekulcsolom a mellkasom előtt. Mélyet sóhajtva pillantok végig a férfin. – Nem kellett volna? – felelek kérdésére kérdéssel. Feltűnik, hogy végignéz rajtam. Nem teszek megjegyzést, csak nyelek egy nagyot. – Remélem, most már boldog – vetem oda. – Viszont az egy óra ketyeg. Ahogy látom, nem hozta magával a zsírkrétakészletét, úgyhogy halljam, amit akar. – Hangom remeg, sürgető. Túl akarok lenni ezen a beszélgetésen minél hamarabb.


Ewan • szószám • ™️

avatar
Munkások
Play by :
• alicia vikander
Kor :
25
Foglalkozás :
• táncos
Hozzászólások száma :
117

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ewan & Lena    Hétf. Nov. 26, 2018 11:15 pm


Lena & Ewan
A férfi, aki jelzi, hogy amerre tartok, már nem a sima vendégek játszótere, egyben eleget is tesz a kérésemnek, és utána kiált a lánynak. Szóval Lenának hívják. Most már ezt is megtudtam.
Nem tejesen szándékosan tartottam titokban előtte a kilétemet a parkban, de manapság nem szokásom bemutatkozni, részben azért is, mert a nevem ismert lett, ki tudja, ki az, akinek többet mondana, mint szeretném, és ezzel együtt el is búcsúzhatok az inkognitómtól. Volt már ez máshogy is az évek folyamán, de jelenleg azt az időszakomat élem, hogy nem vagyok oda érte, ha felismernek. És ezért nem kérdeztem az övét sem. Jobb névtelenül beszélgetni, ez nem tiszteletlenség, nem az érdeklődés hiánya, egyszerűen csak… néha jól esik egynek lenni a tömegben. Az emberek sokkal őszintébben ilyenkor.
Ő is az volt. De az a gyanúm, hogy mostanra megbánta. És valószínűleg ezért is menekül előlem. Talán megint csak nem szép tőlem, hogy ennek ellenére felkeresem, épp itt, ahol csapdában van, mert a munkáját tekintve nem mondhat nemet. Legalábbis még nem. Egyelőre még nincs oka rá, hogy elutasítson, vagy kitegye a szűröm, csak egy elegáns, pénzes alak vagyok, aki többet akar, mint amit odakint lát, tippem szerint épp olyan, akiket a leginkább be akar csalogatni ez a hely. De hiába vagyok idekint én fölényben, és hiába állítottam kész helyzet elé, amint belemegyek vele abba a szobába a folyosó végén, már csupán azzal, hogy belépek, az irányítás rögtön át is kerül az én kezemből az övébe. Odabent neki ismerős a terep. És a vizslató szemek elől eltűnve, bármit kitalálhat rólam. Könnyűszerrel kidobathat, ha úgy tartja kedve. Gondolom, ez az elv alapján működik a hely. De megeshet, hogy tévedek.
A mosoly, amivel üdvözöl, nem őszinte, és a szavai is arról árulkodnak, hogy haragszik, de végül is azt sem tudja, hogy mit akarok tőle. Első nekifutásra mondjuk, biztosan azt gondolja, amit egy ilyen helyzetben mindenki tenne: mesélt a helyről, ahol dolgozik, erre eljöttem kipróbálni. De bármit is gondol, egyelőre még semmi támpontot nem adok hozzá. Nem szólítom meg, csak mosolytalanul rápillantok, majd magam is minimálisan gyorsítva szemlélődő lépteimen, szó nélkül követem.
Az előbb láttam a folyosón távozó vendéget, és az őt kísérő nőt is. Elégedettnek tűnt, és egy kicsit ismerősnek is, de azt leszámítva, hogy végigpillantottam rajtuk, nem fordítottam több figyelmet rájuk. Felesleges lenne tippelgetni. Amikor elérjük a megfelelő ajtót, rápillantok, mielőtt belépnék. A pillantásom jelentőségteljes, mintha azt üzenném vele, hogy mondja csak ki, amit akar. De ha nem szól semmit, belépek, és a szoba berendezését kezdem vizsgálgatni.
- Mennyi időm van? – teszem fel az első kérdést, miközben az ujjhegyemet végigfuttatom az első bútordarabon, ami a keze ügyébe kerül. Ez az első, amit tudni akarok. A második pedig.
- Miért egyezett bele? – fordulok vele szembe, miután besétáltam a szoba másik végére. A pillantásom akarva akaratlanul végigszalad rajta, de nem sértőn, vagy kihívóan. Leginkább kíváncsian. – Lena. Ha minden igaz. Most már a nevét is tudom.

avatar
Oktatás
Play by :
Gaspard Ulliel
Kor :
33
Foglalkozás :
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
64

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ewan & Lena    Vas. Nov. 25, 2018 10:46 pm



Lena & Ewan
Some things are so unexpected that no one is prepared for them.

A pultról lemászva szélsebesen magamra kapok a vörös szatén anyagot, aminek az alja mindössze a combom közepét súrolja, lazán megkötöm a derekamnál, majd sietős léptekkel a hátsó folyosók felé indulok. Szemem sarkából látom az értetlen tekinteteket, de a lányok nem zökkennek ki a ritmusból, folytatják a munkájukat. Pont, mint a profik. Mert azok.
A zene hangos dübörgése lassan háttérzajjá némul, gondolataim és hangos szívverésem sokkal erősebben hallom. Mintha egy kis hang azt sikítozná, hogy fussak, menjek, amilyen gyorsan csak tudjak, zárkózzak be és ki se lépjek ma már a szobámból. Jókislány módjára szót fogadok ennek a hangnak. Kezemet magam elé emeleve töröm át magam a tömegen. Annyian vannak, hogy a levegő is sokkal fulasztóbb és fülledtebb az átlagosnál. A villodzó fények vakítóan keringenek, egyik fénycsóva váltja a másikat. Hunyorogva igyekszem kikerülni a jól öltözött és a kevésbé jól öltözött férfiakat. Néhányan automatikusan féleállnak, pár emberbe beleütközök. Egyesek elhúzódnak, másoktól pedig kóbor kezeket érzek a hátsó felem tájékán. Ha nem sietnék ennyire, még talán vissza is fordulnék tisztázni velük, hogy ez nem a VIP részleg, de most nem érek rá. Most minél előbb el kell tűnnöm innen, mielőtt még szemben találnám magam azzal a férfival.
A sokkal szűkebb, ám jelen pillantban mégis kevésbé forgalmas, levegősebb, nyugodtabb és halkabb folyosóra érve lassítok lépteimen. Szusszanok egyet, megigazítom magamon a köntösömet. Hajamat kétoldalt előre húzom és a vállamra fektetem. Regina jön ki az egyik VIP szobából az egyik mélyzsebű vendégével. Nem ritkák errefelé a politikusok és a befolyásos emberek. Gyakran érzik úgy, hogy húsz évnyi házasság után valami újra vágynak. Valami olyanra, amit a feleségük nem tud megadni. Valami olyanra, amit nem akarják, hogy a feleségük adjon meg nekik. Regina nem rest átlépni azt a bizonyos határt, ami a munkaköri leírásunkban szerepel, hiszen kell neki a pénz. A táncért is jól fizetnek, de ha valaki szétteszi a lábait, azért még jobban. Van még rajta kívül egy-két lány, aki bevállalósabb, de a legtöbbünk csak táncol. Ki ezért, ki azért. Próbálom a legmegnyerőbb mosolyomat magamra ölteni, amikor Regina elvezeti mellettem a férfit. Hiába nem az én vendégem, mindig jó arcot kell vágnunk. Mindenkihez. Akármennyire undorító, akármennyire nem akarjuk, hogy megérintsen minket. Akármennyire legszívesebben elmenekülnénk előle, akármennyire a pokolra kívánnánk. Azért kapjuk a pénzünket, hogy mosolyogjunk és tegyük magunkat előttük. Továbbindulnék, amikor egy ismerős hang szólal meg a távolból a nevemen szólítva.
- Lena, téged keresnek – dörmögi a folyosó végéről Dante. A gyomrom hirtelen görcsbe rándul, kezeim ökölbe szorulnak. Ajkaimat vékony csíkká préselve nézek magam elé. Homlokomat ráncolva figyelem a szemben lévő falat. Nagyot nyelek. Érzem, ahogy egy izzadtságcsepp végiggördül a halántékomon, le egészen a nyakamig. Nem akarok megfordulni. Nem akarok odamenni. – Lena – szólít meg ismételten, de már hangosabban. Valószínűleg azt hiszi, nem hallottam. Mielőtt még folytathatná, megpördülök. A pániknak és kétségbeesésnek nyoma sem látható arcomon. Ismét előveszem legmegnyerőbb mosolyomat és a két férfi felé lépkedek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Két lehetőségem van: szépen csöndben bólogatva elvezetem az egyik VIP szoba felé, ahol bámuljuk egymást egy órán keresztül, mert én beszélni nem vagyok hajlandó vele, mást pedig abszólt nem akarok csinálni. A másik lehetőség pedig az, hogy eljátszom, fogalmam sincs, kicsoda ő, Dante pedig kidobja, mint macskát szarni. Pörögnek a gondolataim, amíg odaérek hozzájuk, azon filózva, melyik lehetőséggel éljek. Utóbbi sokkal csábítóbb, ellenben kegyetlenebb, mivel akit Dante dob ki, az nem ússza meg néhány kék, zöld, lila folt nélkül. – Azt mondja, téged akar, nem számít a pénz.
- Ó, az jobb is, ha nem számít – villanok az ismerős idegenre egy negédes mosolyt. Ha már ilyen helyzetbe hozott, nyúljon szépen mélyen a zsebébe. – Köszi, Dante, innen átveszem. – Jelzek neki, hogy arrébb állhat és átengedheti a férfit. Még meg fogom bánni ezt a döntésemet. Ki kellett volna csak dobatni. Szó nélkül hátat fordítok és fürge léptekkel, a szokásosnál sokkal gyorsabban indulok meg az utolsó VIP feliratú ajtó felé. Ha követ, követ, ha nem, hát nem. Muszáj sietnie, ha nem akar lemaradni. Nem szólok hozzá, nem áll szándékomban társalogni. A csöndet csak a háttérben szóló zene és magassarkúm ütemes kopogása töri meg.


Ewan • szószám • ™️

avatar
Munkások
Play by :
• alicia vikander
Kor :
25
Foglalkozás :
• táncos
Hozzászólások száma :
117

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ewan & Lena    Vas. Nov. 25, 2018 9:21 pm


Lena & Ewan
Ezúttal nem véletlenül nyitottam be ebbe a klubba. Mint a múltkor, amikor csak úgy céltalanul kóvályogtam a városban, nem tudva aludni, kedv- és ihlettelenül, hagyva, hadd sodorjon magával, és szippantson be teljesen a New York-i éjszaka.
Ezúttal tudtam, miért jövök. Ami nem teljesen az, amiért a legtöbb férfi lenyomja a kilincset. Bár kár lenne tagadni, azért minden bizonnyal akadnak közös metszéspontok, hiszen mindannyian a szépséget keressük és a gyönyört. A vágyaink betestesülését. Csak míg a legtöbb embernek ehhez fizikai kontaktus szükséges, a hús nyújtotta konkrét testi örömök, én a látvánnyal is megelégszem.
Arra vágyom, hogy igazán felkeltse az érdeklődésem valaki. Végletesen unom az egyszerű randival induló, szexszel végződő sablonos légyottokat. Az íratlan szabályaikkal. A fárasztó, felesleges körökkel. Mindezt egy negyedórás aktus kedvéért. Nem érdekel már, talán túlságosan sokat markoltam belőle az elmúlt húsz évben. Ez meglehet. De akkor is furcsa, hogy itt van az emberi természet határa. Ennyi lenne a szex? Ha elérsz egy pontot, mikor már kiégsz benne, ennyi és nincs tovább?
Ez művészként már csak azért is kellemetlen, mert az alkotásaimra is hatással van. Nem akarom azt mondani, hogy minden a szexszel van összefüggésben, mert ez nem lenne igaz. De az érdeklődés és az izgalom, az hiányzik. És talán ezért sem vagyok elégedett. Talán teljesen más oka van a válságomnak, és ez a másik ok sokkal valószínűbb, de attól találtam valamit ebben a lányban. Most már két alkalommal is. És ez már elég ok, hogy utánajárjak a dolognak.
Tudom, hogy itt dolgozik. Elmesélte, de ha nem tette volna is, biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb eszembe jutott volna, hogy láttam már valahol. És az a valahol éppen ezen a pulton volt, ahol most is ott ácsorog, amikor belépek a fényekkel manírozott félhomályba. A tekintetem nem pillant körbe, nem téveszt irányt, célzottan a táncteret fürkészi, arról kívánva megbizonyosodni, hogy ő is itt van-e ma este. Elvégre csak miatta vagyok itt.
Vártam néhány napot, miután elijesztettem a parkban. Nem akartam rögtön itt is rátörni, de négy napnál tovább nem tudtam tovább visszatartani magam. Sosem a türelmemről voltam híres, de talán mostanra már elcsillapodtak benne a kedélyek. Bármi is zaklatta fel úgy a legutóbbi alkalommal. Őszintén szólva csak megtippelni tudom, mivel nem árulta el. De talán túlságosan mélyre láttam benne, túlságosan rövid idő alatt. Mohó voltam. Nem hagytam meg neki az udvarias távolságot, aminek a titokzatosságába beleburkózhat. Már bánom, de talán majd most. Rá akarok jönni, hogy mit látok így csillogni benne. Hogy miért van rám hatással. Az elmúlt napokban nehezen vertem ki a fejemből.
Ahogy belépek, látom, hogy észrevesz, és abba is hagyja a táncot. Nem számított az érkezésemre, ezt gondoltam, de azt nem, hogy ezúttal is hátraarcot vág majd. Bár pontosan nem tudhatom, de éppen olyan, mintha az érkezésem miatt venné magára a köntöst, és indulna meg hátra. Csakhogy épp azért jöttem ide, mert innen aligha tud megszökni előlem.
A dolgom csak annyi, hogy leüljek egy székre, és megvárjam, amíg visszajön, vagy visszairányítják. De mivel semmi kedvem várni, a többiek pedig cseppet sem érdekelnek, úgy döntök, inkább egyből abba az irányba indulok, amerre őt láttam eltűnni.
Sikeresen át is török a bent lézengő tömegen, egészen sokan összegyűltek ma, de mire a pult mögötti folyosók felé érek, már nem tudom, melyik irányt is kellene választanom. Csak megérzés alapján döntök, de alig teszek néhány lépést, valaki meg is állít. Nem ér hozzám, egyelőre csak szavakkal. Az azért lerí rólam, hogy nem egy kocsmatöltelék vagyok, és hogy adok a megjelenésemre. Bizonyára valami pénzes, VIP vendégnek gondol, és végül is nem téved sokat. Amiben meg igen, nem áll szándékomban elbizonytalanítani.
- Az a lány érdekelne, aki az előbb ment hátra. Nem számít, mennyi az ára – nézek a pasas szemébe, bizonytalanságot nem nagyon tud felfedezni a vonásaim között.

avatar
Oktatás
Play by :
Gaspard Ulliel
Kor :
33
Foglalkozás :
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
64

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Ewan & Lena    Vas. Nov. 25, 2018 1:10 am



Lena & Ewan
Some things are so unexpected that no one is prepared for them.

A mai este a nyugodtak közé sorolható. Egy zűrös vendég sem tévedt még be a klubba, nem törtek még üres üvegeket egymás fején, nem kellett senkit kidobni. Néha megesik, hogy olykor túlfűt egy-egy vendéget a hév, nem bírják kordában tartni az indulatukat, aminek csak egy vége lehet: a biztonságiak páros lábbal dobják ki.
A klub közepén lévő hatalmas pult négy sarkának egyikén táncolok a rúdnál; a másik háromnál három kolléganőm. Öltözékem egy hétköznapi ember számára elég lenge, itteni közegben nézve viszont természetes: egy szál fekete csipkés fehérnemű. Mivel elég sokan vannak, egy főre több bámészkodó jut, de ez nem ritka, sőt. Több bámészkodó viszont több pénzt jelent, ezért panaszra okom nem lehet. A ránézésre különböző anyagi helyzetű, stílusú és korú férfiak hangos kiabálását és néhány éles füttyszót csak a zene dübörgése nyomja el. Ha belegondolok, mennyire nem szeretem a munkámat, mennyire csak muszájból csinálom, örülök is neki, hogy nem hallom azokat a mocskos dolgokat, amiket néha sikerül leolvasnom a szájukról. Amióta pedig tanulok és napról napra egyre közelebb kerülök a tanulmányaim végéhez, egyre jobban elvágyódom innen. Nem tudom, hogy fog sikerülni lelépni, mivel Carlos nem az a fajta ember, akinek csak úgy hátat lehet fordítani, de egyszer a hátam mögött fogom hagyni ezt a kócerájt, az fix.
A rúd előtt terpeszben guggolva kacér mosolyt villantok az egyik férfira, aki éppen egy húsz dolláros bankjegyet tűzött az alsóneműmbe. Csípőmet a hideg fémhez nyomva állok fel, amikor is tekintetem egy pillanatra a bejárat felé siklik. Egy ide nem illő, ám ismerős alakot fedezek fel. Mozgásom hirtelen leáll, arcomra kiül a teljes döbbenet. Amint felismerem a férfit, akinek még csak a nevét sem tudom, teljesen lefagyok. Eszmbe jut a korábbi találkozásunk, sorra villanak be a képek. Eleinte kellemes beszélgetésnek indult, aztán kibújt a szög a zsákból. Amikor lerajzolt, elárulta, hogy már látott. Ráadásul itt. Mindezt egy számomra kedves helyen árulta el. Mivel én adtam magamból egy darabot – hiszen még a hozzám közel álló barátaim sem tudnak arról, mennyire szeretem azt a helyet, azt a parkot, azt a körhintát –, kihasználva éreztem magam. Butaásgnak tűnhet, de így van. Gyáva nyúlként fogtam magam és otthagytam. Minden szó nélkül. Nem akartam a szemébe nézni, nem akartam többet beszélni vele. A legtöbb emberrel, akivel itt találkozom, csakis itt szoktam találkozni. Vagy egyszer látom őket, aztán soha többet, vagy többször, esetleg rendszeresen látom őket, de csak itt. Akikkel pedig a munkahelyemen kívül találkozom, azokkal nem beszélek arról, mit csinálok. Nem akarom, hogy akik megismernek, azonosítsanak a munkámmal. Azt hiszem, kicsit talán szégyellem. Ez a szégyenérzet kerített hatalmába, amikor fogtam magam és elrohantam a parkból. Most ugyanezt érzem. A szívem kalapál, mintha ki akarna szakadni a mellkasomból, az arcom éget. Gondolataimból az egyik férfi csapkodása ránt vissza a való világba. Felháborodva ütögeti a pultot a lábam előtt. Állítása szerint nem azért vizet, hogy ácsorogjak. Nem válaszolok, mindössze lemászom a pultról és magamra kapom a korábban ledobott szatén köntösömet. Sietős léptekkel indulok el az egyik hátsó folyosó felé, hátha nem vett még észre az ismerős idegen.


Ewan • szószám • ™️

avatar
Munkások
Play by :
• alicia vikander
Kor :
25
Foglalkozás :
• táncos
Hozzászólások száma :
117

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ewan & Lena    

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Ewan & Lena

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: New York :: Brooklyn :: Szórakozó helyek :: Peyton's Playpen-
^
ˇ