A klubokban sosem épp a legélvezetesebb dolgozni. Egyáltalán pultosnak lenni sokszor nem az. Nekem azonban van már annyi gyakorlatom a szakmában, hogy gond nélkül kezeljem a sok címeres, részeg barmot, aki néhány ital után meg van győződve arról, hogy ő majd elvisz egy körre, közben sokszor még egy értelmes mondatot összerakni sem megy már nekik. Valahol szórakoztatóak. Néha egy-egy, de a huszadik már inkább irritáló. A kocsmában a törzsvendégeket viszont már megszoktam. Ott legalább azon sem akadnak le, ha én is lehúzok egy-egy sört vagy töményet. Nem mintha itt visszafognám magam. Már ha épp van rá szabad kezem. Ami ha beindul az esti hajtás, úgysem lesz.
Egyelőre azonban még relatíve korán van, a nagy hajtás annyira nem indult be. Legalábbis a nagyüzemi szeszkazánok, mértéket tartani nem tudó tizenévesek, egyetemisták még nem álltak be a sorba. A mi klubunk egyébként is relatíve eldugottabb helyen van Manhattanben, de így is szép forgalmat bonyolítunk. Ha nekem nem is, a tulajnak tuti megéri ez a dolog, annyi bizonyos.
- Szia, mit adhatok? - köszönök a pult előtt termő szőke nőre és várakozón nézek rá, hogy kitölthessem neki a rendelését. Most, mivel nem kell a nővérem szerepét eljátszanom, az igen erőteljes brit akcentusomat sem fogom vissza. Van, aki szerint szexi amúgy. De ha idegesít valakit, hát teszek rá. Alex Drake így beszél és pont. Londonban nőttem fel, ez a természetes. Na meg, ha valaki, aki ismeri Juliette-et, találkozna velem, soha nem gondolná, hogy képes vagyok úgyis beszélni, mint ő. Ez is az álcám része mondhatni, hogy önmagamat adom.

Ready or not | Remélem megteszi kezdőnek | Clothes