- Saffie, meg akartalak kérdezni, hogy...
- Ne haragudj, de nagyon sietek. Mennyire fontos? - Ideges pillantást vetettem a kezeit épp a kötényébe nyomó srácra. Brent és én elég hosszú ideje dolgoztunk már együtt, habár pontosan nem tudtam volna megmondani, hogy ő lett először a kávézó alkalmazottja, vagy én. Viszonylag jól kijöttünk, ami főleg annak volt köszönhető, hogy vele szórakoztatóak voltak a hajtós, vagy késői műszakok is. Szívesen a rendelkezésére álltam volna egy másik napon, amikor nincs dolgom munka után és amikor nem érzem úgy, hogy már így is késésben vagyok. Már legalább fél órája a következő műszakba beosztott illetőt vártam, aki leválthatott volna, ez a harminc perc pedig éppen olyasmi volt, amit sokkal inkább szerettem volna kihasználni arra, hogy átöltözzek és időben metróra szálljak, mintsem hogy kapkodva kelljen odaérnem a Timothyval megbeszélt étterembe. Technikailag nem voltam késésben, egyszerűen csak nem akartam rohanni, amikor az egész napom erről szólt. Órákról a munkahelyemre, most pedig valószínűleg a megbeszélt találkozóra is.
Néha szimplán szerettem volna, hogy legalább egy-két órával tovább tartson egy nap és több időm legyen azokra a dolgokra, amiket mindenképpen el akarok intézni huszonnégy óra alatt.
- Nem, végül is nem. Ha sietsz, akkor majd beszélünk róla máskor.
- Fantasztikus vagy - mosolyogva pillantottam rá, aztán már integettem is, mielőtt beléptem volna arra a folyosóra, ahol az öltözőnk volt található. Az engem leváltó lánnyal majdnem egymásnak szaladtunk, amikor ő kifelé indult, én pedig befelé a helyiségbe. Mivel én hosszabb ideje dolgozom itt és jóval több feladatot bíznak már rám, illetve nekem van felelősségem az újak betanításában is, ha épp úgy adódik, megtehetném, hogy felrovom neki azt a fél óra késést. Viszont tisztában vagyok vele, hogy én is voltam már ebben a helyzetben és mindenki életében előfordulnak olyan napok, amikor minden a nyakukba hullik, mégis megpróbálnak vele megbirkózni. Ő legalább nem mondta le a műszakját az utolsó pillanatban és nem kellett hirtelen új embert találnunk a helyére.
Villám gyorsasággal öltöztem át és vettem magamhoz a cuccaimat a szekrényemből. Azért sem pillantgattam folyamatosan a telefonom kijelzőjére, mert ha tudom, hogy mennyi időm van még odaérni, valószínűleg sokkal nagyobb bosszúságot okoz minden lassan előttem sétáló járókelő, vagy a tény, hogy várnom kell két percet a metróra. Végül sikerül leszállnom a megfelelő megállóban, ahol már kénytelen vagyok előhúzni a telefonomat és még egyszer ellenőrizni, hogy pontosan merre is kell mennem, hogy az étteremhez érjek. Mielőtt elindultam volna a munkahelyemről, írtam egy üzenetet Timothynak, hogy nyugodtan üljön be és ne várjon rám, mert lehet, hogy kések. Belépve az étterembe rögtön őt kerestem a pillantásommal, és elég határozottan indultam meg felé, amikor végül észrevettem őt.
- Szia, Timothy! - Mosoly terül el az arcomon, miután köszöntöm őt, majd fogom magam és helyet foglalok a vele szemben lévő helyen. - Ne haragudj, amiért nem tudtam hamarabb ideérni. Nem érkezett meg a következő műszakos lány és nem akartam otthagyni a többieket addig. Ugye nem vártál rám sokat? - Feltételezem, hogy mindkettőnknek van még dolga a mai napon - legalábbis nekem még otthon foglalkoznom kell legalább egy beadandóval, ami a héten határidős.
- Mizu? Sok dologról lemaradtam a MediaLab-es megbeszélésen? - Végső soron ezért is voltunk itt, mert korábban már amúgy is a segítségét szerettem volna kérni pár olyan dologban, amit már biztosan elmagyarázott nekem és tudnom kellene. Plusz azért is, mert mesélt már nekem erről a helyről és nagyon is benne voltam, amikor felajánlotta, hogy együtt is kipróbálhatnánk. - Képzeld, totál kihagytam ma az ebédet, mert rohannom kellett az egyetemről a kávézóba, szóval nagyon éhes vagyok. Te tudod már, hogy mit kérsz? - Hátha van valamilyen javaslata, vagy ajánlása, ami nekem is tetszene.

Egyáltalán nem bántam meg, hogy az egyetemet választottam és a továbbtanulást. Talán később, mondjuk úgy öt év múlva szidni fogom a múltbéli Saffront, amiért bevállalt egy diákhitelt és egy csomó idegességet, ami egy-egy órával és annak a teljesítésével jár. De jelen pillanatban mégis nagyon élvezem, hogy közelebb kerülhetek a hosszútávú célomhoz. Csak azért, mert vannak, akik nem látnak igazi segítséget egy-egy önkéntes szervezetben és az ott végzett munkában, nem tántorít el attól, hogy én így akarjak segíteni. Olyasmi ez, mint amikor rendszeresen megy vért adni az ember, mert segíteni akar valakinek, még ha nem is mindig tudja, hogy pontosan melyik személy lesz az.
Persze nem csak a karrierem és a jövőm szempontjából fontosak nekem azok az élmények és ismeretségek, amiket az NYU-n szerezhetek. Eddig összességében úgy érzem, hogy nagyon jó barátokra is találtam. Az Indiával való megismerkedésemet is az egyetemnek köszönhetem, és azt is, hogy Timothyval összefújt bennünket a szél. Talán ha nem csatlakozom a MediaLab-hez, nem is futunk össze és nagy valószínűséggel közös óránk sem lett volna. Ah In-t ezzel szemben épp az antropológia órámnak köszönhetem. Őt még nem igazán tudom, hogy pontosan melyik kategóriába kellene sorolnom, de talán nem is a metrón ülve kellene eldöntenem, amikor éppen mással tervezek találkozni. A barátnőim beszólásai miatt, és alap esetben is sokat gondoltam a srácra, mert az egyik pillanatban egészen jól kijöttünk, a másikban meg szinte csak egymás torkának nem sikerült nekiugrani.
Holott nem gondolom magamról, hogy ne lennék képes normális kapcsolatot kialakítani srácokkal, mert Timothyval is jó barátok vagyunk és nem emlékszem olyan esetekre, amikor komolyan összevitáztunk volna. Most is totál kellemes programot találtunk ki, amire egyébként is szükségem volt, mert kihagytam az ebédet. Mosolyogva érkeztem meg és pillantottam a srácra, aki meglepően illedelmes gesztussal húzta ki nekem a széket, de úgy döntöttem nem teszek rá megjegyzést. - Neked legalább vannak dolgok, amiket otthonról is meg tudsz csinálni, mert csak egy gép kell hozzá. Én úgysem tudnék kávét főzni, csak magamnak - elnevetem magam, mellé pedig megvonom a vállaimat is. Tulajdonképpen nem panaszkodom, amiért a kávézóban állandóan talpon kell lennem, mert legalább van munkám és ezzel is tudom segíteni a szüleimet. - Akkor jó. - Bólogatok néhányat, amikor azt mondja nem várt sokat, még a végén rosszul érezném magam miatta.
- Tényleg? Mi hiányzik még belőle? - Kérdezek vissza jókedvűen, miközben megszabadulok a kabátomtól, és a székem támlájára akasztom azt, a táskámmal együtt. - Hmm.. Elment egynek, elég nagy volt a hajtás. De mindig vannak ilyen időszakok. - Nem akartam azon rugózni, hogy mennyit késett az utánam következő lány, ezért gyorsan témát is váltottam: - Hétvégén be kell fejeznem egy beadandót Ah Innal, szóval vele találkozunk. - Az asztalra könyököltem, miközben magam elé húztam az étlapot és elkezdtem nézegetni.
- Mind nagyon jól hangzik - finoman oldalra billentem a fejem és az emlegetett tételeket kezdem keresni az előttem fekvő étlapban. - A shake-et mindenképpen kipróbálom. Te mit fogsz választani? - Felpillantottam a srácra és érdeklődve vártam a válaszát. Én személy szerint a shake mellé jobban el tudtam képzelni egy hamburgert. Timothyval pedig vagyunk elég jóban, hogy ne nevessen ki, amiért lehetetlen azt szépen enni, anélkül, hogy össze-vissza csúszkálnának benne a dolgok.
- Mit gondolsz a Lab-be jelentkezőkről? - Kérdeztem meg félvállról, miután válaszolt az előző kérdésemre. Tulajdonképpen erről is szeretnék majd részletesebben beszélni vele, így nem tűnik olyan nagy problémának, hogy szóba hoztam. Legalábbis nekem.

Jól jött a munka utáni kikapcsolódás. Unalmasnak tartottam volna az életemet, a csak abból álltak volna a napjaim, hogy az egyetem és munka után hazaesem valahogy, hogy ki tudjam aludni magamat. Ha voltak is nagyon húzós napok a kávézóban, mégsem éreztem magamat annyira fáradtnak, hogy ne tudjak igent mondani az olyan programokra, mint például a Timothyval, vagy Indiával való találkozás. Sőt, mindig kifejezetten feldobtak azok az alkalmak, amelyeket a barátaimmal tölthettem. Egy-egy hosszabb nap után nem mondtam volna igent egy egyetemi buliba való meghívásra, de a maihoz hasonló alkalmak teljesen rendben voltak. A nagy rohanásban még az ebéd is kimaradt, amit most biztosan jól esik majd pótolni. Timothy olyan helyet választott, amit már ismert, így előnyben voltunk, ami az étlap ismeretét jelenti. Legalábbis az ő részéről. Ilyenkor mindig irigyeltem őt, amiért olyan tudása van az informatika területén, amit a munkái során is tud hasznosítani. Ha engem a különböző kódnyelvek közé dobtak volna, valószínűleg soha nem készültem volna el a feladataimmal. Bezzeg a srácnak lehetősége volt menő éttermeket megismerni és azt csinálni, amit szeret.
- Nem fura mégis, hogy nem találkozol feltétlenül senkivel és mégis elvégzed a munkát? - Talán csak a megszokás beszél belőlem, számomra azonban mégis nagyon fura lenne, ha nem találkoznék senkivel a családom tagjain kívül, amikor a munkámat végzem. Biztosan annak is megvan a varázsa, de nem gondolom, hogy az nekem való. - Néha vannak tényleg nagyon-nagyon furák - mosolyogva értek egyet, miközben még bólogatok is néhányat. Ha könyvet kellene írnom valamiből, akkor biztosan a kávézóba betévedő fura emberekről lenne a legtöbb történetem. - Vannak egészen laza napok, de általában tényleg nagyon sokan vannak. Főleg reggelente, vagy délután, amikor vége az óráknak és a többi. - Ebédelés szempontjából ugyan opció volt a Colombe is, de nem választották annyian, mert sokkal értékesebb ételek is léteztek, mint az általunk kínált szendvicsek. Ezért pedig nem is feltétlenül ítéltem el senkit. Egy kávézóban legyen a kávé a legfinomabb és legértékesebb.
- Á, így már értem - bólogatva teszem helyre szinte fejben is a dolgot. - Remélem, hogy lesz még időm ránézni nekem is, mielőtt kikerül a végleges verzió. Viszont jövő héten már ott tudok lenni a megbeszélésen is. - Ez kifejezetten lelkesített. A MediaLab-nek sokkal több értelmét láttam, mint egy-egy óra keretében kötelező csoport munkát. A Labben fejleszthetjük magunkat, akár több féléven keresztül is, és általában lelkesek a csapattagok, ez pedig mindenki mást is lelkesít.
- Kulturális antropológiából kell megcsinálnunk, mert egy csapatba kerültünk. - Finoman elhúzom a számat, amikor újra Timothyra pillantok. - Általában csak a mi karunkon menő a tárgy. Képzeld, kizártak minket az ázsiai témákból, mert Ah In ázsiai származású. Hallottál már ilyet? - Elnevetem magamat és finoman megrázom a fejem. Még mindig nem sikerült feldolgoznom a tanárnő ezen döntését, ami lényegében kifejezetten kirekesztőnek is tűnhetne. De már késő lenne miatta háborogni.
- Akkor én is azt fogok. Szerinted melyikünk lesz majd tőle maszatosabb? - A jókedv ott csillogott a szemeimben is, nem csak a szélesedő mosolyom bizonyította azt. Vannak azok a fajta ételek, amiket bárki előtt szívesen eszünk, meg ott a hamburger, amit egyszerűen csak lehetetlenség szépen enni. Még szerencse, hogy Timothy meg én már ismerjük egymást annyira, hogy tudjunk nevetni rajta, ha tényleg bénázunk.
- Sosem gondoltam volna, hogy ilyet mondok, de... - elnevetem magam, mielőtt folytatni tudnám. - Totál olyan, mintha ők már egy teljesen másik generáció lennének. Mintha külön univerzumban léteznénk! Fura... - Megtámasztottam az államat a kezemen, amivel az asztal szélére könyököltem, közben pedig az étlapot tologattam magam előtt, mindenféle cél nélkül. - Én még nem találkoztam szerintem mindenkivel. De az tetszik, hogy lelkesek. - Én is az voltam, habár az egyetem kezdetén még féltem is egy kicsit, mert teljesen új társaság volt. Azóta már rendesen összeszoktunk. Akkor emelem fel a kezemről a fejemet, amikor közelebb lép hozzánk a pincér.
- Sikerült választani? - Előhúzza a kötényéből az apró jegyzetfüzetet és előbb egyikünkre, majd másikunkra pillant.
- Igen! - Mosolyogva pislogok újra az étlapra, amiről kiválasztok egy vaníliás shake-et és a korábban emlegetett hamburgert, de hagyma nélkül. Csak miután leadtam a saját rendelésemet, pislogok újra Timothy felé.

- Abban tényleg igazad van, hogy az írásos bizonyíték nem rossz dolog. - Nem véletlenül könnyű azt felhasználni bárki ellen a bíróságon, abba viszont még soha nem gondoltam bele, hogy egy munkahelyen is meg lehet ezt tenni. A kávézóban amúgy sem lett volna rá lehetőség, mert minden szóban hangzott el. - Na és volt már olyan, hogy elment a net és valami fontosat csináltál éppen? - A net persze bárhol és bármikor elmehet, szóval ha helyben csinálja, akkor is ugyanakkora az esélye, mintha otthon van. Inkább azért kérdeztem, hogy tudjon még mesélni a tapasztalatairól.
- Emberek nélkül unalmas lenne, gondolj bele... - felnevetek, mert én már előre viccesnek tartom, amit épp kiejteni készülök a számon. - Akkor minden játékban csak a gép ellen lehetne játszani is. Az nem ugyanolyan. - Nincs azzal semmi baj, ha valaki introvertált, sőt vannak napjaim, amikor én sem szeretek emberek közé menni, csak otthon akarom tölteni az időmet. Sokszor mégis feltöltődés másokkal lenni.
- Óó, de! Velük már volt. De például a barátaimból sosem lenne elegem - mosolyogva jelentem ezt ki. Rengeteg értetlen ember téved be a kávézóba, vagy épp olyanok, akik annyit reklamálnak, hogy alig várjuk, hogy végezzenek a rendelésük elfogyasztásával és kiválasztásával. De mégiscsak ők fizetnek, velük is kedvesnek kell maradni.
- Szerintem is! De majd gyere be, amikor ráérsz, elküldöm, hogy mikor dolgozom a jövőhéten. - Más barátaim is ugrottak már hozzám a kávézóba egy-két szóra, így azt sem tartottam különlegesnek, hogy most Timothynak ajánlottam ezt. Ugyanolyan barátok voltunk, mint bárki mással is. - Majd küldök neki valamilyen süteményt, vagy finom kávét és már nem is lesz miért haragudnia - nevetek fel halkan.
A nevetés után csak egy mosoly marad az arcomon, amikor új témára váltunk. Maga a Lab is olyasmi volt, ami a rendszeres és kötelező óráinkkal ellentétben sokkal inkább szórakozás volt, emiatt kifejezetten sajnáltam is, ha ki kell hagynom egy-egy megbeszélést a munka miatt, vagy mert az öcsémet kell valahová vinnem. Nem olyanok voltak a brainstorming alkalmak és a megbeszélések, ahol a füzetem szélére rajzolgattam volna. Mindenki nagyon jófej volt a csapatban épp ezért esett jól, hogy Timothy még azt is mondta, hogy velem szeret együtt dolgozni - habár azt nem feltétlenül értettem, hogy a többiekkel miért nem. Ezért is kérdeztem rá: - Miért? Másokkal is legalább olyan szórakoztató. Neked nem? - Halkan felnevettem amikor azt mondta, hogy velem halad a munka. - A többiek meg azt mondják, ne legyek olyan hajcsár. Ez a páros munka is... - Nagyot sóhajtok, de magam sem vagyok benne biztos, mennyire kellene belemennem a részletezésébe, nehogy a végén csak még inkább felidegesítsem magamat rajta. Mégis elmondok valamennyit róla Timothynak, mert engem ez foglalkoztatott az elmúlt napokban.
- Állítólag volt már közös órája a tanárnővel, de fogalmam sincs ott hogyan viselkedhetett. A tanárokkal még nem láttam szemtelennek. - Az én idegeimet viszont rendszeresen borzolja és mindig úgy tűnik, hogy szándékosan teszi, élvezetből. Azt is megmondtam már például neki, hogy ne hívjon Ronnienak, de azt mondta rá, hogy neki az a becenév tetszik és azóta sem hagyott fel vele. Mit lehet csinálni egy ilyen alakkal? - Mindegy. Úgy vagyok vele, hogy valószínűleg úgysem lesz már több közös óránk - megvontam a vállaimat, miközben ezen morfondíroztam.
Hiába gondolkozom azonban Ah In-en, amikor újra felpillantok, olyasmit vélek felfedezni Timothy szemeiben, amire nem számítottam, ettől pedig kicsit zavarba is jövök. Barátokként jöttünk el enni és ennek így is kellene maradnia. Vagy már csak én hallucinálok be minden fiú arckifejezésébe valami olyasmit, ami nincs is ott? Ahj, kinyírom Indiát!
- Nem is azt kérdeztem - mosolyogva rázom meg a fejemet, de közben a pillantásomat elfordítom és az étlapon tartom. Azzal nyugtatom magam, hogy csak képzelgek és fejben már azt tervezem, hogyan lakol meg India azért, amiért bogarat ültetett a fülembe.
- Majd mi megmutatjuk nekik, hogy mi a jó. - Végül is mi voltunk a MediaLab idősebb tagjai, nekünk kellett utat mutatnunk a friss felvételizőknek. Szerintem többet nyújtunk a HÖK-nél, mert nem csak a féktelen ivásról és buliszervezésről szólnak a napjaink, hanem arról is, hogy tanuljunk valami hasznosat, amit egyébként az alapképzésünk nem adna meg.
A pincér kiérkezése megszakítja ugyan valamelyest a beszélgetésünket, de félmosollyal a szám sarkában nézek Timothyra, amikor újra szabadon tudunk beszélgetni. - Jó, nem felejtem el. Te ismered az éttermet, szóval ha azt mondod jól főznek, akkor biztosan így van - nevetve vonom meg a vállaimat. - Egyébként ha választhatnál, de csak egy fogást, te milyen ételt ennél életed végéig? - Miután feltettem a kérdésem, én magam is elgondolkodtam a dolgon, ezért finoman az asztal szélére könyököltem, a kezemet pedig a felemelt öklömre támasztottam. Így pislantottam a velem szemben ülő srác felé is, várva a válaszát.

- Szerintem akkor is katasztrófa, ha nem munka közben történik. - Mit mondhatnék? A huszonegyedik század gyermekeként néha elég kibírni telefon nélkül. Millió előnye és funkciója van annak, hogy létezik az internet és bizony nem szívesen mondanék le róla. - Jó neked! A mi szolgáltatónk szerintem nem is ért ahhoz, amit csinál. Például múltkor, amikor videochatelni próbáltunk, emlékszel? Olyan lassú volt, hogy azt hittem megőszülök - felnevetek, amikor hátra dőlök a székemen. Nem vetném le magamat egy szikláról csak azért, mert néha lassú a net otthon, ettől függetlenül amikor éppen szükségem lenne rá egy beadandó esszéhez, vagy elkészítendő prezentációhoz, eléggé fel tudom paprikázni magamat rajta.
- Te aztán tényleg minden esetre előre biztosítottad magadat - elismerősen bólogatok, miközben pár pillanat erejéig a szám is elismerő grimaszba torzul. - Á, egyébként akartalak már kérdezni. Szeretnék majd új laptopot venni, tudnál nekem segíteni majd abban, hogy egy jót válasszak? - Számomra az információk többsége, amit ezekről a készülékekről szolgáltattak egyszerű számok és betűk halmaza volt, nem szolgált különösebb információval. Ezért is tartottam kifejezetten jó ötletnek, hogy ha már van olyan barátom, aki sokkal jobban ért az informatikához, akkor megkérdezem őt ebben a témában.
- De az is lehet, hogy igazad van és előbb csak rá kellene nézned. - Elgondolkodva bólintottam néhányat, majd előre dőltem és az asztalra könyököltem, hogy közelebbről tudjak magyarázni Timothynak. - Szóval elég lassú mostanában a gépem és állandóan lefagy. Jövőhéten ráérsz esetleg megnézni? - Kíváncsi pillantásomat a fiú arcára szegeztem.
- Ugye? De szerintem az is csak akkor működik jól, ha tényleg olyanok vannak a csapatodban, akiket ismersz. - Elhúztam a számat, mert az jutott eszembe, amin antropológia órán kellett keresztül mennem, kezdve onnan, hogy Ah In és én a késésünk miatt majdnem egymásnak szaladtunk, egészen odáig, hogy az óra végére tényleg összekoccant a fejünk, mert leejtettem a tollamat. - Az egyik órámon a tanár előre kiválasztotta a párokat. Pedig nem vagyunk már az oviban... - Én legalábbis az egész helyzet iránt érzett frusztrációm miatt nem tudtam másként leírni azt az órát. Hiába tartottam eddig kedvesnek a tanárnőt, ezzel a húzásával nem segített a megítélésén.
- Egy dolog talán van, amit nem engednék meg soha többet senkinek - egészen komolyra fordítottam a szót, s bár én magam tisztában voltam azzal, hogy mit készülök mondani, a fiú előtt próbáltam adni a komoly hozzáállást. - Angie a legutóbbi gólyatáborban a karaoke este után az én ágyamban aludt a sajátja helyett. Ezt sosem fogom megbocsátani neki. - Ezen a ponton széles mosoly terült el az arcomon. Talán kemények voltak a szavaim, de ha úgy vesszük én döntöttem úgy, hogy nem keresem meg Angela ágyát, viszont azon a ponton már túl fáradt voltam ahhoz, hogy csak úgy elhagyjam a saját szobámat a táborban és megtaláljam a barátnőmét.
- Rendben. Szereted a répatortát? Abból van egy új receptünk és szerintem zseniális. - Mosollyal az arcomon magyarázok, még csak nem is azért, mert annyira jó kis cserkész vagyok, hogy a munkán kívül is a kávézónkat promózzam. A véleményem a sajátom, az a répatorta pedig tényleg isteni.
- Kár, hogy a MediaLab nem tart örökké. Mondjuk nem is lennék örökre egyetemista. Te hogy vagy ezzel? - Egyik szemöldököm megemelem, miközben Timothyra pillantok, amíg a válaszát várom.
- Ezt mondjuk meg tudom érteni, elég jól néz ki. - Még India barátnőmnek sem vallottam be, hogy mit gondolok Ah In kinézetéről, habár ő elég egyértelműen kezelte a dolgot és egymaga leszögezte, hogy nekünk milyen jövőt - pontosabban éjszakát - szánna annak érdekében, hogy ne legyen közöttünk annyi feszültség, én viszont folyamatosan elutasítottam ennek a lehetőségét. Mint ahogyan India azon véleményével sem értettem egyet, hogy a másik opcióm Timothy. A lánnyal ellentétben én hiszek a fiú-lány barátságban és szerintem nekünk ez működik Timothyval.
- Ez tetszik! Csináljunk valami kötetlent. De legyen köze a számítástechnikához, vagy ne? - A társaság egyik fele biztosan élvezné például, ha játékterembe mennénk, a másiknak viszont szabadtéri program kellene. Nehéz döntés, de talán egy szavazással tudunk majd dönteni róla.
- Látod, én arra nem is gondoltam volna, hogy ha hamburgerről van szó, akkor naponta lehet variálni, hogy épp milyen változatot ennénk. De ez egy nagyon menő kiskapu - mosolyogva bólintottam néhányat. Az instabil internetkapcsolattal ellentétben szerencsére annak a lehetősége nem áll fenn, hogy holnaptól csak egyfajta ételt kellene fogyasztanunk. - Életmód tanácsadó? Ezt tényleg nem mesélted - pislogva hallgatom a történetet arról, hogy pontosan hogy is szerzett ilyet magának. - Elég menő, hogy ilyen szolgáltatást adnak cserébe. - Habár a munkái változatossága miatt egyszer rá kellene kérdeznem arra, hogy hol találja ezeket.
- Őszintén szólva nem gondoltam, hogy ezt csinálod. De szurkolok neked - mosolyogva bólogattam újra, egyetértően.
- Tényleg? - Előbb nagyot nézek, aztán halkan felnevetek, ahogyan belegondolok, mivel általában a lányok néznek ilyen videókat - legalábbis az én tudomásom szerint. - És milyen volt a szertorna? Azt azért nem minden suliban lehet verseny szinten űzni, nem? - Pár perc alatt Timothy olyan dolgokat mondott el, amiket eddig nem is tudtam róla. A beszélgetésünket pedig csak egy dolog zavarhatta meg, a pincér, aki a rendelésünket szervírozta.

- Csak tudod a szüleim intézik a dolgot és csak úgy megújították a szerződésünket. - Persze, nem várhatom el tőlük, hogy megkérdezzenek olyan dolgokban, amelyek szerintük tökéletesen működnek. Az otthoni internetünk kérdése mondjuk sokkal inkább olyasmi, ami engem inkább érint, mint őket, akik maximum a Netflix miatt vannak kiszolgáltatva az egyébként szörnyű szolgáltatásnak. Én és az öcsém viszont rendszeresen szenvedünk a negatívumoktól, személy szerint pedig érzem már magamat eléggé felnőttnek ahhoz, hogy legyen beleszólásom ebbe. Annyi pénzem egyébként sem lesz még jó ideig, hogy elköltözzem otthonról és a saját lakásomban találkozzam ugyanezekkel a problémákkal. - Legalább amiért instabil az egész, elég izgalmas is lesz. - Sosem lehet például felkészülni arra, hogy mikor megy el a net és mikor fogok éppen felrobbanni miatta. Az én fejemben legalábbis ez az egész még mindig az otthoni hálózati kapcsolatunkról szól és semmi másról.
- Tulajdonképpen nincs konkrét elképzelésem. Az jó lenne, ha alapból elég nagy tárhelye lenne és nem kéne külön gondolkodnom rajta később. - Nem mintha az egyetemi beadandóim foglalnának annyi helyet a jelenlegi készülékemen, de határozottan előnyt jelent, ha nem kell pár éven belül újabb laptop után néznem. Timothyban pedig egyébként is bízom annyira, hogy segít majd egy jót választani. - De jó, köszi! - Mosoly kúszik az arcomra, miközben felé pillantok. Nem sok barátom van, viszont legalább tudom, hogy akiket annak tekintek, azokra bármilyen helyzetben számíthatok.
- Akkor megnézem majd a beosztásom és remélhetőleg valamelyik szabadnapomon te is ráérsz. - Részben magammal beszéltem meg a dolgot, részben direkt vezettem fel az egészet Timothy előtt is, remélve hogy egyetért velem.
- Tényleg nem? - Igyekeztem nem túlságosan jelét adni annak, hogy mennyire meglep a kijelentése. Ha India a közelben lenne, biztosan élvezné, hogy olyan vizekre terelődik a téma, amiből pletykát lehet faragni, főleg mert az Timothyval kapcsolatos, akit legalább olyan gyakran emleget nekem, mint Ah Int. Én néha csak szeretném, ha lenne a táskámban egy jó nagy ragasztószalag, amivel befoghatom a száját. - Habár tökre megértem. A gólyatáborok mindig eldurvulnak. Te emlékszel valami hasonlóra a sajátodból? - Ezúttal nem próbálok meg úgy csinálni, mintha nem totál kíváncsiságból tenném fel a kérdést. Mindig jó egy sztorival gazdagabbnak lenni, főleg ha egyetemista az ember - néha épp az ilyenekből lehet megtanulni, hogy mit kell távolról elkerülni egy-egy egyetemi buliban.
- Akkor ez is tetszeni fog - bólogatok egyetértően a szavaira. Tulajdonképpen nem is igazán ismerek olyan embert, aki ne szeretné az édességet valamilyen formában, még ha nem is túl nagy rajongója, de nem veti meg őket. Azt hiszem az édességeket valaki olyan találta ki, aki meg akarta velünk emberekkel szerettetni ezt a valójában egészen kegyetlen világot. Hogy kinek mitől válik azzá, az már az egyéni döntéseink következménye.
- Azt igazából én is remélem. De szerintem akik igazán akarják, tudják tartani a kapcsolatot. - Talán elcsépeltnek tűnik, de én tényleg úgy gondolom, hogy aki igazán akar valamit, az időt fog rá szánni. Akkor is, ha a baráti kapcsolatairól van szó. Nem lehet mindenki élete csupa munka, a régi barátokat elfelejteni pedig szimpla undokság lenne.
- Aha, persze! - Halkan felnevetek, miközben bólintok is néhányat. - Szerintem az emberek félreértik a dolgot. Csak mert állandóan feketében van, nem lesz belőle dementor. - Kitalálhattam volna jobb hasonlatot is, de a helyzet az, hogy az öcsém pont azon időszakát elé, amikor is rá van kattanva a Harry Potterre és állandóan erről mesél nekem. - Azért annyira nem vékony... - A szememmel egy semleges pontot keresek a közelünkben, mert eszemben sincs bevallani, hogy azért tudom ennyire, mert volt alkalmam látni őt egy szűk garbóban, ami a napnál is világosabbá tette, hogy nem csak a bicepsze, hanem a mellkasa is kifejezetten izmos. Atyaég, miért gondolok ilyenek Ah Inról? - India, tudod a barátnőm aki dramaturgiát tanul... Azt mondta hogy az egész baromi nagy hazugság. Tapasztalatból. - Jobb ha nem megyünk bele, hogy pontosan hogyan szerezte azt a tapasztalatot, mert egészen holnap reggelig itt lennénk, ha most elkezdeném felvázolni a barátnőm magánéletét.
- A síelés tök jó ötlet. Szerintem mindenkinek tetszene. Van ötleted, hogy hova kellene mennünk? Én annyira nem ismerem az ilyen helyeket. - Egész pontosan azt, hogy hol a legszórakoztatóbb az országban a síelés. Nem gyakran űzöm ezt a sportot, sőt, emlékeim szerint egyetlen egy alkalommal próbáltam és sajnos nem gondolom olyannak, mint a biciklizést, amit a mondás szerint nem lehet elfelejteni.
- Ha nem mondod, lehet hogy nem tűnt volna fel. De lehet, hogy csak azért mert viszonylag gyakran találkozunk és nem hirtelen a változás. - Nekem legalábbis mindig az volt a bajom a sportokkal, hogy sok energiába kerül fenntartani egy bizonyos állapotot, vagy épp eredményt elérni, ha az ember fogyni, esetleg izmot építeni akar. - Még az egyetemi csapatban is benne lehetnél. - Gondolom választhatta volna azt is, hogy sportösztöndíjjal tanul, de az ilyen tanulókról mindenki csak azt pletykálta, hogy elég üresfejűek, és csak a jó sportteljesítményüknek köszönhetik, hogy felvették őket. Timothy pedig határozottan nem üresfejű.
- A szertornát amúgy lehet hobbiként csinálni? Arra gondolok, hogy van olyan hely, mint egy normál edzőterem, ahová elmehetsz gyakorolni? Akkor ha épp hiányzik, újra ki tudnád próbálni. - Legalábbis ezt tűnik egy viszonylag logikus magyarázatnak. Aztán persze lehet tévedek.
De nem hiszem, hogy tévedtünk a rendelésünkkel, ugyanis az elénk rakott rendeléseink már ránézésre is remeknek tűnnek, nem beszélve az illatukról. - Hm, tök jól néz ki! - Megérte ezt a helyet választani, amikor megbeszéltük ezt a találkozót.
- Igen, én benne voltam az iskolai énekkarban. Néha musicaleket is csináltunk közösen a színjátszósokkal. - Fura belegondolni, hogy más osztálytársaim szívesebben választották azt a pályát, engem pedig az éneklés ellenére is teljesen más dolgok vonzanak jelenleg. De az emberek is változnak, én is így tettem. Azóta már csak otthon énekelek az öcsémnek.