▪ In your eyes, you lie, but I don't let it define you ▫

**Jamie Seo**

Dan & Jae

" little secrets grow up to be big lies. "

Nem tartom végletekig rossz embernek az apánkat. Ravasznak határozottan ravasz, mint ahogyan minden hozzá hasonló pozícióban és korban lévő ember, de attól, mert a saját családja és cége javát akarja szolgálni, még nem lesz automatikusan rossz ember is. Felnevelt három fiút, akik mind két lábban állnak a földön, s ha Min egyelőre nem is tudja, hogy milyen élete lesz, de Dan esetében is büszke lehet arra, amit elért. A magánéletben és az üzletben is. Én pedig nagyon régóta tudom már, hogy hol a helyem ebben az egyenletben - ha azt történetesen nem is, hogy miért van még szerepem benne. Talán pont ez volt az oka, hogy remény ébredt bennem még fiatalabb koromban azt illetően, hogy a bátyám és én lehetünk még olyan testvérek, mint bárki más. Hogy akár jó is lehetne a kapcsolatunk. Viszont amióta megismertem Kaident és az ő kapcsolatát a saját testvérével, már abban sem voltam biztos, hogy létezik olyan, hogy normális kapcsolat egy testvérrel. Talán én misztifikálom túl és mindenki átél hasonlókat a saját bátyjával.
Az eddigi életem nagy részét mégis inkább úgy éltem le, hogy a saját jelentőségemet kérdőjeleztem meg. Apám, aki felnevelt éreztette velem, hogy nem vagyok száz százalékig elfogadva, mégis le vagyok neki kötelezve, amiért nem csinált belőlem egy tudatlan árvát és nem adott intézetbe, vagy egyenesen külföldre valakinek. Ezért volt szokatlan Dan figyelme és azok a próbálkozások, amelyek az együttélésünk óta már-már hamvába halt madárként vergődtek a túlélésért. A gyermeki énem nagyon is hinni akart abban, hogy a kapcsolatunk jelképe tulajdonképpen egy főnix lehet, amelyik meglepetésként, de annál biztosabban hozza el számunkra a megfelelő végkifejletet. Higgadt felnőtt fejjel azonban ebben nem lehettem biztos. Ha valamire megtanított az, hogy egyedül kellett boldogulnom, akkor az az volt, hogy soha nem szabad elhinni, hogy amit eltervezünk, az kőbe vésett lesz és meg is fog valósulni. Inkább tarottam tisztes távolságot és léteztem azzal a mentalitással, hogy a pohár nincs teljesen tele, mint hogy a végén csalódott legyek. Újra.
A csalódottságra jelen helyzetben tulajdonképpen nem is volt szükségem. Lévén Dan nem mondta le a találkozót, sőt korábban elkészült rá, mint én. Foghatnám ezt arra, hogy neki van már tapasztalata abban, hogy mikor ildomos érkezni és mennyivel idővel előre kell elkészülnie, de végül arra jutottam, hogy ez nem egy munkamegbeszélés lesz, így nem azt a Seo Dant kell értékelnem, aki a cégnél ő, hanem azt, aki velem, a testvérével.
- Kár lenne, ha megváratnálak. Éhes vagy? - Egyikünk sem a normálisan folytatott életviteléről volt híres, így nem csodálkoztam volna, ha Dannak sokszor nincs ideje rendesen enni, vagy nem jut eszébe kimenni ebédelni. Még abban is biztos vagyok, hogy máskor direkt üzleti céllal ült le valakivel ebédelni.
- Nem ez az első igazi szabadnapod, mióta te vagy a cég élén? - Nem csodálkoznék, ha igennel felelne, mert van, hogy még hétvégén is dolgozni látom őt. Panaszkodni bezzeg soha sem, ami az egyik különleges képessége lehet. Ami azt illeti, én sem tettem volna. Valószínűleg a neveltetésünkből adódik, és az apánk által állított példából, hogy mindig egy igazi kősziklának próbálunk tűnni, amin nem fog - vagy csak hosszú-hosszú évtizedek múltán - az időjárás és más külső körülmények.
- Jó, hogy ennyire ismeri a környéket. Így mindenkinek könnyebb. - Felelem lassan, nagyot bólintva, miután befejezem a mondandómat. Nem vártam, hogy az unokaöcsénk velem is annyi időt töltsön, mint a bátyámmal, de egyébként is többet találkozhatott ő Dannal, mint velem. Ha nem az lenne a foglalkozásom ami, határozottan úgy érezném, hogy elvesztegetem a napjaimat, mert jószerével csak munkával és alvással telnek.
- Észben tartom, köszönöm. - Halvány mosoly bújt meg a szám sarkában, amikor feljött a sógornő téma. Fordítva is ugyanúgy megkérdezhettem volna, hogy nála ezen a fronton mi a helyzet, de mégsem turkálhattam annyira a magánéletében, hogy az kellemetlen legyen neki. Különben is elég nagy feladatot kapott a cégnél ahhoz, hogy ne mindig a párválasztáson járjon a feje.
- Biztos vagyok benne, hogy mindent meg tudsz oldani, amit rád szabnak ki. - Határozottan bátorításnak szántam az egészet. Nem értek a cégvezetéshez, ezt viszonylag könnyen megállapíthatja bárki és egyet is érthet velem. - Már így is túlteljesítetted Daewont. - A családunk miatt volt némi pénz a számlámon nekem is, ami miatt azt hiszem egy ici-pici részben tulajdonosnak is nevezhetem magamat a Neoyangban, de sosem én voltam az, aki megakadályozott, vagy kifejezetten támogatott volna egy-egy ötletet a jövőt illetően. Bíztam a hozzám közelállók megítélésében és jellemzően velük együtt szavaztam.
- Ha valamikor szükséged lehet kivizsgálásra, csak szólj. Fontos az egészséged. - Nem néztem a szemébe, amikor ezeket kimondtam. Sosem volt kérdés, hogy fontos nekem, szimplán csak nem volt lehetőségem kifejezni. Aztán idővel teljesen elmaradt, mint ahogyan az alkalmak is, amikor mi ketten találkoztunk. Ez némileg tudott frusztrálni, a zsebre dugott kezeim azonban tökéletesen elrejtették az ujjaimat és az esetleges remegést.
- Nehéz neki. Nem tudom meddig fogja bírni egy olyan helyen, ahol alig állnak szóba vele. - Az ember társas lény. Tök mindegy, hogy valaki introvertált, vagy extrovertált, az emberei kapcsolatok akkor is alapvető szükségletnek tekinthetők. Én pedig nagyon is át tudtam érezni Skyler helyzetét és a kilátástalanságot, amit most érezhet. - Teljesen új környezet és emberek. Gondolj bele... - Lassan ingattam meg a fejemet.
- Jól vagyok - feleltem szintre reflexből, még ha kis híján fel is forrósodott az arcom attól, hogy így reagáltam neki. - Szerintem az év negyvenkilenc hetében fáradtnak tűnök már az orvosi óta - nevettem fel halkan. Már akkor tudtam, hogy mibe fogok bele, és ha voltak is nagyon nehéz napok, feladni azért soha nem adtam volna.
- Menjünk. Szívesebben megyek el valahová, mint hogy otthon üljek. - Elvégre némi élvezetnek is kellene lennie abban, hogy ide költöztem. nems zabad, hogy csupán annyiból álljon az élet, hogy próbálom kitalálni a portások beosztását az alapján, hogy hogyan látom őket reggelente, vagy épp este. A szavaim mellé így ténylegesen is kifelé indultam, remélve, hogy Dan követ engem.
- Kérdezted Skylert.. De mi a helyzet a többi Yang gyerekkel? Ők mit gondolnak a helyzetről? - Szokatlan volt ennyire a kellős közepében lennem a történéseknek, de nem tudtam volna élből elutasítani a részvételt a saját családom ügyieben. Főleg mert az még gyanúsabb lett volna. A bátyám előtt pedig több szempontból sem szerettem volna hibázni.

⋈ | 1009 | öltözet

**Seo Dan**

Jae & Dan

Nyilvánvaló volt számomra, hogy lesznek bizonyos problémák, különböző kulturális különbségek, amiket nehezen tudok majd menedzselni. Mindenesetre azt elmondhatom magamról, hogy igyekeztem a lehető legjobban hozzáállni a problémákhoz. Mivel én magam is voltam fiatal, tisztában voltam azzal a ténnyel, hogy most vagyok abban a korban, amikor a nálam már legalább tíz évvel fiatalabbak képtelenek lesznek megbízni. Ugyanezen mentem keresztül a saját családommal és ismeretségi körömmel, de ezzel szerintem mind így voltunk. Onnantól kezdve, hogy ha valaki már üzleti okokból csinál rokoni látogatást, egyszerűen elveszíti a fiatalabb családtagjai bizalmát. Mivel én most konkrétan egy betolakodónak számítok a Yang családban, pontosan meg tudom érteni azt, hogy Braylen hogy érez.
Az öcsémmel kapcsolatban mégis voltak reményeim. Felnőtt emberek vagyunk, már sokkal közelebb járunk a harminchoz, mint a húszhoz. Úgy éreztem, hogy ha valaki, akkor ő át fogja látni, meg fogja érteni az, hogy a gyerekkorunkban mi miért történt. Amikor a részéről is ugyanazzal a gyanakvással szembesültem, mint amit az unokaöcsém által tapasztaltam. Nyilvánvalóan nem tudtam hibáztatni érte, mert próbálkozhattam volna erősebben, amíg lehetőségem volt rá. Most viszont úgy érzem, hogy gyakorlatilag minden hiába volt. Hogy talán meg kellene húznom a határokat ebben a kapcsolatban és úgy viselkedni, mint annak idején… Hogy talán Jae-nek erre van szüksége. Nyilvánvalóan ebbe belegondolni is fájdalmas volt, én pedig továbbra sem foglalkoztam azzal, hogy a lavina bármelyik pillanatban maga alá temethet. Ugyanis elhívtam őt ma ebédelni, hogy legalább csináljunk együtt valamit és még boldog is voltam ettől. Pedig pontosan tudtam, hogy valószínűleg egy olyan beszélgetésben lesz részünk, ami el fog szomorítani.
- Nem kell annyira sietned – halványan elmosolyodtam, amikor megpillantottam a testvéremet – Egész nap ráérek. Csak akkor kell megszakítani ezt, ha behívnak dolgozni, vagy más programod is van ma.
Elvégre nem beszélgettünk annyit, hogy tisztában legyünk egymás munkán kívüli menetrendjén. Azt sem tudtam, hogy jól kijön-e az új munkatársaival, hogy mennyire nehéz elviselnie a túlóráit. Sokszor azzal sem vagyok tisztában, hogy pontosan mikor alszik itthon és mikor a kórházban. Amikor ezeket a kérdéseket feltettem, soha nem kaptam egyenes választ, nyilvánvalóan azért, mert ő is Seo volt. Ha tőlem érdeklődtek a saját munkám felől, akkor minden alkalommal ugyanazt mondtam. Kézben tartom a dolgokat és nem vagyok fáradt. Ugyanakkor azt is szem előtt tartottam, hogy nem egy olyan embernek kellene sírni arról, hogy mennyire nehéz dolgozni, aki heti nyolcvan órát húz le a munkahelyén, és minden pillanatban készenlétben kell állnia. Ha én valamit elrontok, akkor maximum veszítek pár millió dollárt. Ha Jae ugyanebben a cipőben jár, akkor egy ember akár a kezei között halhat meg. Úgy gondoltam, hogy éppen elég ezt a terhet cipelnie, egyáltalán nincs szüksége még az én problémáimra is.
- Braylen mutatott egy jó éttermet a közelben – finoman megvontam a vállam – Gondolom te sem voltál még ott. Elég elegáns, de mégis autentikus. Ha majd egyszer arra kerül a sor, hogy sógornőt fogsz keresni nekem, akkor jó választás lehet.
Éreztem, ahogyan lassan elvigyorodom. Minden bizonnyal ezzel most teljesen kinyírtam a hangulatot. Ennek ellenére sem éreztem úgy, hogy mondjuk túl messzire mentem volna. Reménykedtem benne, hogy nem veszi túlságosan magára a megjegyzésem. Amikor elindultunk az ajtón kifelé, én magam is kínosnak éreztem azt, amit csinálunk. Ennek ellenére nagyon bíztam benne, hogy idővel át fogunk lendülni ezen. Legalább addig, amíg elérünk ahhoz a bizonyos ponthoz, ami miatt ez az ebéd ma megtörténik közöttünk.
- Akad valamennyi – finoman megrántottam a vállam – Nem több, mint eddig. Néha haza kell hoznom, de nem érzem magam leterhelve.
Most pedig pontosan ugyanazt csináltam, mint amit ő is tesz velem minden alkalommal. Ennek ellenére pontosan tudtam, hogy jelenleg nem sok helye van a hisztinek a részemről. Pontosan tudtam, hogy Jae nem kávézik, ezért reggelente egy gyógynövényes, természetes vitaminokat tartalmazó energiaitalt készítettem az asztalra, mielőtt elment dolgozni. Úgy éreztem, hogy legalább ennyivel meg kell támogatnom őt, ha pihenni úgysincs ideje.
- Skylerrel minden rendben van? – furcsa belegondolni, hogy mennyire megosztottuk a felületet a két Yang fiúval kapcsolatban – Aggódom azért a fiúért.
Nyilvánvaló volt, hogy valószínűleg semmi sincs rendben szegénnyel. Ennek ellenére szerettem volna hinni abban, hogy megoldható az a helyzet, amibe került és ha elég támogatást nyújtunk neki, az majd legalább abban a segítségére lehet, hogy túllendüljön az őt sújtó problémákon. Annál többet nem tudtunk tenni, hogy a tőlünk telhető minden módon igyekeztünk mellette lenni.
- Veled minden rendben van? – normális volt ez a kérdés, mert tényleg nem volt esélyünk minden nap találkozni – Fáradtnak tűnsz. Ha nem érzed jól magad, akkor vissza is mehetünk és rendelhetünk valamit.
Ettől függetlenül még úgy gondoltam, hogy jót tenne neki, ha egy kicsit ki tudna mozdulni. Az épület közepén megtorpantam, és zsebre tett kézzel vártam, hogy mit dönt. Talán belegondolhattam volna abba korábban is, hogy ez nem lesz olyan egyszerű, mint ahogy azt gondoltam.

outfit:Katt!|words: 772

**Jamie Seo**

Dan & Jae

" little secrets grow up to be big lies. "

Határozottan nem gondolkodtam abban, hogy jelen helyzetben akár csak egy pillanatra is magamat kellene középpontba helyeznem. Amikor megtudtam, hogy a bátyám is New Yorkba jön, mégis megfordult a fejemben, hogy ez nem pusztán a véletlen műve. Egyértelműen apám mesterkedését láttam a dologban, s bár próbáltam megszabadulni az ezen és ilyesfajta gondolataimtól, egyszerűen nem tudtam nem arra gondolni, hogy nincs valami a háttérben. Rosszul éreztem magamat, amiért ilyet feltételezek a saját bátyámról, akit az ünnepi és születésnapi alkalmakon kívül alig láttam egészen tinédzser korom óta. De már gyerekkoromban is a vele való kapcsolat hiánya volt az, ami leginkább fájt.
Manapság, ha nem is önszántamból, mégis én voltam az, aki többször fogta a munkára, vagy a fáradtságra, hogy nem tudunk testvérekként eltölteni egymással egy kis időt. Ez részben igaz is volt, a másik része azonban ennél sokkal komplexebb és fájdalmasabb volt. Amit bár nem sokszor volt energiám feszegetni, mégsem tudtam kiverni a fejemből. Az, hogy nem kérdezhettem rá egyértelműen arra, volt-e valami tervük azzal, hogy együtt lakjunk, egyes napokon az őrületbe kergetett. Máskor amiatt emésztettem magamat, amiért képes voltam rosszakat gondolni a saját testvéremről, holott gyerekkorunkban sosem engedtek bennünket annyira közel kerülni egymáshoz, hogy most meg tudjam mondani, milyen ember lett a bátyámból. A kezem remegése olyasmi volt, amit egyszerűen csak nem engedhettem Dan tudomására jutni, mert magához képest biztosan gyengének tartott volna.
Ő kemény kézzel fogta a céget, olyan döntéseket hozott, amelyek másnak talán hónapokba teltek volna. Úgy volt képes teljes mértékben irányítása alatt tartani egy elszabadult helyzetet, hogy előtte senki nem készítette fel igazán arra, mi vár majd rá Amerikában. Én éveken át dolgoztam valamiért, ami úgy úszhatott el a kezeim közül, hogy pusztán csak egy apró hibát vétek. Idővel - és a távolsággal - talán ki kellett volna halnia belőlem annak a versenyszellemnek, ami apánk miatt lett elültetve bennem még kicsi koromban. Mégis elég jó akartam lenni, nem csak apám szemében, hanem Danéban is - még ha nagyon is tisztában voltam azzal, hogy sosem lehetek igazán Seo, akármennyire próbáljam is megugrani az ő mércéjüket.
Ugyan igent mondtam Dan ajánlatára, amikor egy közös ebédet emlegetett, mégsem tudtam pontosan mire kellene számítanom. Fel voltam rá készülve, hogy a végén kiderül, hogy mégsem ér rá, mert közbejött valami sokkal fontosabb a munkája miatt. Ezért is lepett meg valamelyest, amikor ő már a cipőjével foglalkozott, amikor én leérkeztem a földszintre. - Igen, azonnal... - A tarkómhoz emeltem a kezemet és az immáron sötét tincsekbe túrva pillantottam körbe, mintha valami konkrétat keresnék, holott csak elhatározásra volt szükségem ehhez az ebédhez. Nem igazán volt apropója, hogy tovább húzzam az időt, ezért egyszerűen én magam is a cipőim után nyúltam.
- Nem, igazából teljesen rendben van, amit terveztél. - Bólintok, miközben rá emelem a pillantásomat. Időközben a kezeimet a dzsekim zsebeibe nyomom, már-már pusztán megszokásból. Megértettem a választását, mert ha nem is előtte mondta le a velem való programot, de még mindig közbejöhetett neki bármi, így ha szüksége lenne valamire a lakásból, valószínűleg egyszerűbb csak pár száz méterre lenni, mint a város másik végében. - Lett másik kedvenced a hazai konyhán kívül? - Teszem fel a kérdést, már az ajtó mellett állva, amit ki is nyitok, ha már mindketten teljes mértékben készen állunk. Csendben hallgatom őt, amíg a lifthez sétálunk és még beszállva sem jut eszembe semmilyen kérdés, vagy válasz, amivel folytathatnám ezt a témát. Tehát másikat kellene keresnem.
- Sok munkád volt mostanában? - Úgy éreztem magamat, mintha a zoknija színéről érdeklődtem volna, de hiába próbáltam azzal nyugtatni magamat, hogy ez csak egy szimpla étkezés, mégis arról az emberről volt szó, akinek a társaságára évekig vágytam, most pedig szimplán furcsának tűnt, hogy egyszerűen megkapom azt, a figyelmével együtt.

⋈ | 598 | öltözet

**Seo Dan**

Jae & Dan

Én magam sem tudtam, hogy pontosan mit kellene várnom attól a beszélgetéstől, amit az öcsémmel készültem lefolytatni. Nyilvánvalóan sosem voltam a mély és komoly találkozások híve, ugyanakkor az évek során ezeket remekül megtanultam mímelni. Ugyanakkor teljesen más volt az a szituáció, amikor az egyik testvéremmel szorultam hasonlóra. Pontosan tudtam, hogy Min esete egy kicsit más lenne, mivel ő lényegében mellettem nőtt fel, és közel is álltunk egymáshoz. Mivel jóval idősebb voltam nála, felnézett rám, és nem esett nehezére megfogadni a tanácsaimat.
Jae más volt. Hamar elkerült otthonról, aminek se az okát, se a fontosságát nem értettem, de végül sosem mertem rákérdezni a dolgokra. Azt hiszem nem mondhatom magam gyáva embernek, de ha valamitől, akkor édesapám haragjától valamennyire így is félek. Ettől függetlenül is szerettem érvényesíteni a saját szabályaimat is, ami nem lett volna egyszerű feladat, ha éppenséggel nem Tae-yang a legjobb barátom. Mivel ő – vagy éppenséggel Dae Il – a kortársam volt, hasonló problémákkal küzdött, mint én, hasonlóképp vágyott a szabadságra, emiatt pedig tudtuk egymást támogatni.
Biztos voltam benne, hogy Jae nem szűkölködik barátokban, és említette is pár alkalommal, hogy találkozik velük, ennek én pedig örültem. Viszont ugyanakkor egy kicsit letört az, hogy a mi kapcsolatunk elég feszültnek és távolinak tűnt. Egy ideig bíztam benne, hogy erre az idő megoldás lehet, és bár nem mondanám azt, hogy teljességgel elutasító velem minden helyzetben, ettől függetlenül sem vagyunk rendben. Szeretek tanulni a hibáimból és szeretem megérteni a dolgok miértjét. Nem vagyok tökéletes, és talán éppen ezért is tudom eljátszani a lehető legjobban ennek az ellenkezőjét. Mert tisztában vagyok azzal, hogy milyen vágyaimat, szokásaimat és tulajdonságaimat kell elrejtenem a nagyérdemű elől. Megtanultam, hogy a mi világunkban ez az egyetlen mód a túlélésre, és valószínűleg tényleg veszettül jól csinálhatom, ha az öcsémet is megtévesztem ezzel.
Talán, amiért én vagyok a legidősebb fiúgyermek… Talán már maga a tény miatt, hogy kistestvérem van, képtelen voltam elfogadni ezt az állapotot. Gondoskodni akartam a felnőtt kisöcsémről, akiről élesen él bennem az emlék, ahogyan a szobám ajtaján kopogtat és játszani akar velem. Aki folyamatosan el lett távolítva a közelemből, még mielőtt elfogadhattam volna ezt a felkérést a részéről. Biztos vagyok benne, hogy Jae látja a helyzetemet, hiszen nem hülye. Pontosan tudja, hogy mi okból nem lehettem akkor vele, mert már felnőtt és minden bizonnyal feldolgozta ezt a kisebb traumát akkor elszenvedett. Emiatt aggódhat a viselkedésem miatt is, hiszen szeretném jól csinálni a dolgomat, ha már rám lett bízva az irányítás. Az, hogy milyen kemény kézzel bocsátottam el egy csomó alkalmazottat nem gondolva arra, hogy mit tesznek majd a családjuk asztalára… Minden bizonnyal kegyetlennek mutat engem is. Önzőnek, mert a saját bizalmasaimat vettem magam mellé, és keményen felléptem az ellen, hogy Yang többség legyen a saját irodám közelében. Emiatt emberek bére csökkent le, és kivívtam az öreg haragját is. Több nő is munka nélkül maradt a belső reformjaim miatt, ami megint csak nem keltette jó hírét a vállalatnak, viszont így legalább a folyamatos részvényesést meg tudtuk állítani. Bray apjának a botránya határozottan rányomta a bélyegét a karrieremre már a legelején, nekem pedig saját magamat kellett az első helyre helyezni, ezáltal pedig másokkal basztam ki. Talán az öcsém is tudja ezeket a dolgokat és rossz embernek tarthat miatta… Nem igazán tudom mi jár a fejében.
Mindenesetre legalább egy ebéddel tartoztam neki, készülődés közben pedig igyekeztem nem túl provokatív módon megfogalmazni a fejemben tolongó kérdéseket. Pontosan tudtam, hogy ott fog hagyni, ha valami olyat mondok, amivel megbánthatom az érzéseit, ezért óvatos akartam lenni, mert így vagy úgy, de nem rázott le engem annak ellenére sem, hogy fáradt és sokat dolgozik. Ezért pedig nagyon hálás voltam neki.
- Készen vagy? – én már a cipőmet húztam, amikor megláttam az időközben előkerülő testvéremet. Simán lehet, hogy még mosdóba akar menni, vagy valamit inna, mielőtt elindulunk, szóval a kérdés releváns volt annak ellenére is, hogy felöltözve lépett már elő.
- Arra gondoltam, hogy csak látogassuk meg azt a pizzázót, ami velünk szemben van – igyekeztem valamennyire önfeledten mosolyogni rá, de minél többet gondoltam a beszélgetésünkre, annál inkább éreztem, hogy a szívem a torkomban dobog, és a gyomrom ökölnyi méretűre szűkül össze – Annyi kulináris élményben volt részem az utóbbi időben, hogy valami laktatóra és testesre vágyok, ami egészségtelen. Ha van más ötleted persze, akkor nem muszáj ide mennünk.
Meg kellene tanulnom idővel, hogy egyszerűbb lenne vele megbeszélnem programokat, nem pedig csak kitalálni valamit és azzal szembesíteni, mert pont ezen alakult a konfliktusunk a megérkezésekor is. Vagy legalábbis azt, hogy a megfelelő helyen hagyjam a munkámat és ne legyek annyira öntelt, hogy az öcsémet is utasítgatni akarom csak azért, mert egy szép bőrfotelben ülök az irodámban, és mindenki az én instrukcióimra vár.

outfit:Katt!|words: 762

Ajánlott tartalom

» The past had a meaning that would always define you
» There is nothing you dont know
» You dont know me
» please, dont hit me┃abe & rea
» your eyes tell; Tae Yang & Tae Ri