capital letters.

**Noah Song**

Cleo & Noah

Állítólag nincs értelme kiteregetni mindenkinek a lapjainkat, jobb csendben elérni azokat az eredményeket, amelyekre később büszkék lehetünk, vagy amik akkora mérföldkövek az életünkben, hogy azért várnánk némi elismerést. Nem sok értelme van annak, ha céltalanul élünk, elvégre ha nem dolgoznánk valamiért, vagy nem akarnánk haladni valami felé, akkor egyszerűen elrohanna mellettünk az élet, mi pedig a legvégén csak arra jönnénk rá, hogy mennyi lehetőséget hagytunk ki és mennyivel másabb életünk lett volna, ha más döntéseket hozunk meg. Ha úgy vesszük, részben egyetértek azzal a kijelentéssel, miszerint nem az a fontos, hogy mindenkinek - akár ismeretleneknek is - azt hirdessük mi mindenre vágyunk és mi mindent akarunk elérni, csak hogy utána ezek a célok ne valósuljanak meg. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy ha nem mondjuk el a terveinket másoknak, egyszerűen nincs meg az a fajta kritikus vonal az életünkben, ami segít két lábbal a földön maradni.
Én magam sem vagyok biztos abban, hogy elegendő-e nekem az, hogy középiskolai tanári pályán vagyok, vagy szeretnék többet foglalkozni kutatással és akár az egyetemi oktatás berkeibe kalandozni, mint ahogyan Ira is. Neki ugyan van néhány plusz évnyi tapasztalata, de soha nem hallottam tőle, hogy azon hezitál, mit is szeretne csinálni. Hogy vajon azért volt-e ez, mert már a középiskola óta megvolt neki az az ember, akivel megoszthatta ezeket a kérdéseket és aki segített neki reálisan, kívülről is látni a helyzetet, míg én nem számíthattam annyira Nomira ezekben a dolgokban, abba nem érdemes belemenni. Az emberek ezerfélék és a döntéseinket is épp így hozzuk meg.
Ha viszont nekem nehezemre esik meghozni egy ilyen döntést, némi tapasztalattal a hátam mögött, akkor milyen lehet egy gimnazistának szembekerülni azzal a dilemmával, hogy adott esetben mást szeretne, mint amit a szülei várnak tőle? Vagy amit a társadalom vár tőlük. Talán én sem voltam jobb, amiért tanárként tovább erősítettem ezeket az elvárásokat, de soha nem akartam senki életét megnehezíteni azzal, hogy plusz terheket rójak rá, csak mert bekattant valami nálam. Kivéve azt a néhány különleges esetet, amikor úgy éreztem, hogy semmibe veszik a viszont, amiben lennünk kellene - elvégre még mindig én voltam a tanár és ők a diákok.
- Én pedig a saját döntésem alapján jeleztem, hogy milyen tanrendet fogadok el. - Gyakorlatilag semmi nem akadályozott volna meg abban, hogy ne írjak alá egy papírt és engedjem őt el a fakultációjára a saját óráim helyett. Más tanárok talán már beadták volna a derekukat és elfogadták volna ezt tényként, csak hogy egyel kevesebb teher legyen a vállukon. Valójában én magam sem tudtam, hogy mostantól édesanyám fog-e minden nap csuklani, amikor Cleo átlépi a tanterem ajtaját és farkasszemet néz velem, vagy nekem kellene valakinél jó karmát vásárolnom, annak érdekében, hogy ne gyilkoljon meg a pillantásával. A probléma ott kezdődött, hogy míg ő kihúzta a gyufát, én hajlandó voltam azt meggyújtani és konfliktust generálni kettőnk közé, csak mert ha lehetetlen feladat volt is, de be akartam bizonyítani neki, hogy fontos tárgyat hanyagolna valami másért.
- Nem, én teljesen másra koncentráltam egészen közel a felvételi évéig. - Abba nem akartam belemenni, hogy egyébként Noellel és Nathannel mindig összeültünk és előre megterveztük, hogy mik azok az órák, amiken együtt akarunk lógni és mik azok, amik tényleg fontosak nekünk és eldönthetik a jövőnket is. A lustaságunkból adódóan egyébként inkább az ment ritkaság számba, ha nem együtt ültünk a padban az órákon. - Az egyetemi felvételinél pedig azt gondolom sokkal többet jelent mindaz, amit megtesz a diákközösségért az órákon kívül. - Nem tudtam megítélni, hogy Cleopatra milyen szakkörökre jár, vagy épp diákképviselő-e, esetleg más módon tervez plusz pontokat szerezni a felvételinél, és ezen a ponton már az is megfordult a fejemben, hogy csak azért mondtam neki ilyeneket, hogy ne engedjük el a témát és piszkálódni tudjak vele. Viszont az már teljes mértékben gyerekes lett volna tőlem, ha abban lelem az örömömet, hogy egy diákom idegein táncolok, amikor fontos dolgokról van szó. Legalább azt megtudtam, hogy Cleo tervei között komolyan ott szerepel az egyetemre járás. Más kortársa még ennyit sem mondhatott el magáról.
- Ezen szerint a délutánjai be vannak táblázva és nem ér rá akkor fakultációkra járni? - Nem tartozott nekem magyarázattal a szabadidejét illetően, de a helyében talán így oldottam volna meg a dolgot. Főleg mert én túlságosan makacs vagyok ahhoz, hogy ezen a ponton engedjek a saját oldalamból, amibe idővel neki is bele kell majd törődnie.
- Tényleg? - Félmosoly bújkált a szám sarkában, de csak finoman fordítottam oldalra a fejemet, hogy úgy nézzek a lányra. Nem tudom jótt tett volna-e nekem, ha tovább gondolkodom a szavain, ezért igyekeztem nem sokat rugózni rajtuk. Még a végén arra jutnék, hogy nem a szaktudásom miatt vettek fel erre a munkahelyre. - Akkor őket is szívesen látom az órámon, Önnel együtt. - Ezúttal nyíltan pillantottam rá, még egy mosolyt is megengedve magamnak, s részben lezártnak tekintve ezt a témát.
- Na és ha nem kellene orvosira mennie, milyen tárgyakat választana? - Nem volt szivacsból a memóriám, jól emlékeztem a nyári kurzusra, ahol a legaktívabb diákok egyike volt, aki nem csak értelmesen tudta kifejezni a véleményét az olvasmányokkal kapcsolatban, de a magyarázataiból és érveléséből tiszta volt, hogy nem csak egy betanult szöveget ad vissza, hanem saját gondolatai is vannak. Kár lett volna ezt a lelkesedést elengednem és azt mondani, hogy fordítsa teljesen más dolgokba. - Van különbség aközött, hogy mit szeretnénk, és mit kell megtennünk. - Például szerethetjük a sportot, de nem kötelező mindenkinek a futást választania. Vannak határok és preferenciák, ami ugyanúgy igaz a pályaválasztásra is. Mindig eszembe jutottak a középiskolai testnevelés tanárom szavai, aki egyszer megszólt minket a fogalmazásunk miatt, amiért azt mondtuk, hogy akarunk valamit csinálni, ahelyett, hogy szeretnénk. Azóta is mindig ezzel a szemlélettel próbáltam hozzáállni bizonyos dolgokhoz.
Csendben figyeltem Cleopatrat, ahogyan közelebb hajolt az asztalomra csúsztatott papírhoz. A nyelvem hegyén volt ugyan, hogy megmondjam neki, hogy harminc óra kihagyás egy kötelező óra esetén is ugyanazt jelenti, mint egy fakultációnál, de nem volt már mit bizonygatnom neki. Ő láthatóan nem engedett a saját igazából, én pedig az enyémből nem terveztem. Nem valamilyen furcsa belső vágyból akartam megnehezíteni a dolgát azzal, hogy újabb köröket kelljen futnia ezzel a témával a tanulmányi osztályon, szimplán csak időt akartam neki hagyni arra, hogy esetleg meggondolja magát, még ha ez most nem is tűnt úgy.
- Azért készüljön fel rá, hogy az életben nem mindig minden úgy alakul, mint ahogy azt mi szeretnénk, vagy ahogyan elterveztük. - Nem fogok neki a saját tapasztalatomról mesélni, mert minden bizonnyal baromira nem érdekli a tanárai magánélete, főleg ha én csak egy olyan tárgyat helyettesítek neki a tanévben, amiért egyébként sem érdeklődik túlzottan. Ettől függetlenül hiába dolgozunk meg néha valamiért, kapunk olyan emlékeztetőket az élettől, amelyek ellen tulajdonképpen nem is tehetünk semmit. Hiába akartam volna a sérülésem után újra baseballozni, nagyon hamar kiderült volna, hogy egyszerűen el kell felejtenem azt a sportot. Jobb volt elengedni, mintsem megszégyenülni valami olyanban, amiben egyébként jó voltam. - Ez az ön döntése, Cleo. - Ráemeltem a tekintetemet, ugyanazzal a kissé sztoikus nyugalommal, amivel hajlamos voltam egyébként is élni az életemet és ami édesanyámat gyakran az őrületbe kergette, mert nehezen fedezte fel rajtam azt az őszinte lelkesedést, amit ő, vagy épp a legjobb barátom Noel képesek voltak pillanatok alatt kimutatni. Még ha jelenleg csalódott voltam is, nem volt itt a helye, hogy ki is mutassam ezt.
- Bizonyos dolgokat nem azért kell tudni, mert papíron jól mutatnak, hanem mert több van bennük, mint egy házifeladat, vagy megtanulandó képlet. - Mondom ezt én, aki ugyanolyan jogosan ekézhetné éppen a matematikát a maga logikája és jó pár a mindennapi életben felesleges leckéje miatt. Most őszintén, ki mikor használta utoljára a másodfokú egyenlet megoldóképletét bevásárlás közben a szupermarketben?
- Ha annyira szeretné, érje el. Én elmondtam a véleményemet. - Talán ésszerű lett volna, ha némi félelmet mutatok a munkám elvesztése, vagy a munkáltatóm említése hallatán, de nem éltem félelemben a napjaimat azt illetően, hogy mihez fogok kezdeni, ha ez a munkahely nem válik be. Már az elején tisztában voltam vele, hogy ebben az intézményben én csak helyettesítek és hogy egyszer vége lesz a pályafutásomnak. Nyilván kellemetlen lett volna, ha ennek idő előtt van vége, de talán nem itt a helyem, ha egy ilyen véleménykülönbség miatt egyszerűen elküldenek. - Legyen így - feleltem, miközben finoman bólintva biccentettem meg a fejemet. Jó érzés lesz azzal hazamenni a nap végén, hogy nem kell rögtön új helyekre beadnom a jelentkezésemet, csak mert potenciálisan elveszítem az állásomat. Talán ezért bujkált ott a szám sarkában egy halovány mosoly is, ahogyan újra megemeltem a fejemet és ezúttal Cleo pillantásával találtam magamat szemközt.
Elnyíltak az ajkaim, rögtön teleszívtam a tüdőmet, hogy meg tudjak szólalni és válaszoljak, végül mégis adtam magamnak néhány másodpercet, mielőtt feleltem volna. - Most már tudom, hogy nem ugyanazt gondoljuk a tantárgyamról - finoman megvontam a vállaimat, miközben a szám beletörődő grimaszba torzult. Ezzel a helyzettel valójában nem igazán tudtam mit kezdeni. Okkal nem akartam őt elengedni az órámról, ami részben nyilván teljes önzőség volt. Akármennyire érdekelt volna, hogy mit gondol bizonyos olvasmányokról, vagy hogyan dolgozza azt fel a többiekkel, annak egyébként is alapelvnek kellett lennie, hogy tanárként nem választok ki olyan diákokat, akikkel jobban kommunikálok az órákon. Ha úgy vesszük, ez is egy újabb lecke számomra az élettől, pont mint a vállam. - Ha itt végeztünk, akár indulhatunk is. - A kezemmel az ajtó felé intettem, még ha ez most kicsit úgy is tűnt, mintha menekülnék a további beszélgetés elől. Valójában csak úgy éreztem nincs értelme tovább húzni az időt, ha teljesen más dolgokat gondolunk. Ha sikerül megszereznie az engedélyt, egyébként is lesz még egy lehangoló beszélgetésünk - számomra legalábbis az lesz.

⋈ | 1564 | öltözet

**Cleo A. Ballos**

Noah & Cleo

Alapvetően igaz volt rám az, hogy ha valamit nagyon akartam, akkor azt meg is szereztem magamnak. Emiatt szinte éreztem, hogy baromi dacos pillantással nézem Mr. Songot, aki jelenleg az akadályt jelentette abban, amit el akartam érni. Tisztában vagyok vele, hogy egy tanárral tényleg tiszteletteljesen kell bánnom vele annak ellenére is, hogy ha nem ilyen környezetben találkoztunk volna, akkor valószínűleg tegeződnénk. Talán egy kicsit kevésbé lenne szigorú a pillantása is, ahogy próbál meggyőzni engem a saját igazáról. Ugyanakkor túlságosan benne volt a saját véleménybuborékjában ahhoz, hogy ki tudjon mozdítani engem a sajátomból. Minél többet akadékoskodott, annál dacosabbá váltam én is. Ezen a ponton egyáltalán nem tudtam azzal azonosulni, hogy a többi csajszi mennyire kedveli őt. Amúgy is tudtam, hogy elsősorban a szép arca, a kellemes hangja és a szexi feneke miatt kedvelik ennyire a diáklányok, na meg azért, mert tiltott gyümölcsnek számít. Szerintem ez végtelenül perverz volt, emellett rugalmatlannak tartottam, amiért megérteni sem volt képes azt, amit magyaráztam neki.
- Teljesen tisztában vagyok vele – a nyelvembe kellett harapnom, hogy ne legyek vele tiszteletlen és közöljem vele, hogy én sem vagyok hülye – Viszont az már a maga döntése, hogy milyen tanrendeket fogad el. Más tanároknak nincs problémája az egyéni tanrendekkel.
Mivel kreditrendszerünk van az iskolában, sokszor megesik az, hogy a kötelező tárgyainkat ütik azok, amik felkészítenének azokra a felvételikre, amiket akár fontosabbnak is lehetne nevezni egy irodalomóránál. Annyira paraszt viszont én sem vagyok, hogy az arcába vágjak olyan dolgokat, hogy az irodalom mennyire nem fontos. Én is jobban szerettem a humán tárgyakat, de ez nem azt jelentette, hogy a szüleim elnézték volna a rossz teljesítményt. Én pedig úgy éreztem, hogy ez a minimum, amit megtehetek értük, mivel ők gyakorlatilag a mindennél is többet biztosítottak számomra még akkor is, ha apa munkája és anya folyamatos járkálása miatt nem tölthettünk együtt elég időt. Ha már itt tartunk, akkor sokkal inkább múlt az apámon az, hogy milyen életkörülményeink vannak, mint az anyámon, aki önszántából egy kanalat se tett volna arrébb.
- Valóban nem kötelezőek – véletlenül se akartam megcáfolni egy olyan tényt, amivel nem tudtam volna mit csinálni – De ettől még szükségesek ahhoz, hogy egyetemre mehessünk. Vagy ezt másképp gondolja, Mr. Song? Maga nem hagyta ki a matekórákat azért, hogy az irodalomfakultációkra járjon?
Szinte biztos voltam benne, hogy annak ellenére sem volt mintadiák, hogy baromira annak próbálja magát beállítani. Ő is volt az én koromban és helyzetemben, amikor áldozatokat kellett hozni azért, hogy az életben előrébb haladhassunk. Jelenleg nekem pedig meg kellett hoznom azt a döntést, hogy rossz fényben tüntetem fel magam, és megutáltatom magam az új tanárommal – aki mellesleg nyáron még kedvelt – annak érdekében, hogy elérhessem a célomat. Kezdtem kifogyni az érvekből, innentől kezdve pedig tényleg nem marad más nekem azt leszámítva, hogy agresszíven próbálok kitartani, amíg el nem veszti a türelmét és bele nem egyezik abba, amit el akarok érni nála.
- Nem most tervezem a legelejétől elkezdeni, de szükségem van a fakultációra ahhoz, hogy ne ragadjak meg egy szinten – magam sem értettem, hogy miért kell ezt ennyire elmagyarázni, de valószínűleg ezen a ponton már csak saját magamat győzködtem – A sima órákon nem haladunk olyan jól.
Ennek nyilvánvalóan az volt az oka, hogy az iskolának tényleg célja rendesen felkészíteni a diákokat a felvételijükre, ugyanakkor nem lehet azonos szintű képzést nyújtani mindenki számára. Az olyan specifikus tárgyaknál, mint a biológia vagy a kémia, nyilvánvalóan nem kell a fakultációkkal megegyező szintű oktatást nyújtani a legtöbbeknek. Főleg, ha azt vesszük számba, hogy nem is mindenki készül egyetemre érettségi után.
- Szerintem másik órákról is szívesebben látogatnának páran az irodalomórára – nem akartam megindokolni, szimplán kicsúszott a számon a megjegyzés, mert már napok óta minden Mr. Song körül forog. Nyilvánvalóan azért, mert új tanár, ráadásul fiatal és jól is néz ki. Gondolom, ha ugyanilyen kaliber lenne csak nőben, akkor a többi srác pletykálná ki. Az biztos, hogy nem én fogom felvilágosítani arról, hogy a diákok 70%-a a fenekét akarja nézni.
- Közelebb állnak hozzám – vontam meg a vállam – Csak ez nem arról szól, hogy mit szeretek és mit nem. Ha orvosira akarok menni, akkor másra kell fordítanom a figyelmem.
Mert nyilván nekem is ez volt a célom. Egyáltalán nem akartam megindokolni, hogy miért viselkedek így, vagy mi az oka annak, hogy ennyire orvos akarok lenni. Közel sem hivatástudatról van szó, de azzal meg teljesen úgy voltam, hogy majd kialakul amikor elkezdem az egyetemet. Egyelőre egy problémára kellett koncentrálnom.
- Ha harminc órát kihagynék a fakultációból, akkor nagy bajban lennék – halkan sóhajtottam fel, bár a megjegyzés inkább volt a hangosan gondolkozom kategória, nem feltétlenül neki szántam a dolgot. Halkan sóhajtottam fel és ezúttal azért hajoltam közelebb hozzá, hogy bele tudjak nézni az órarendembe, mert muszáj lett volna akkor egy magántanárral megoldani a dolgot, de lehetetlennek bizonyult. Pont azért, mert épp elég időt fordítok az iskolára, és szerettem volna, ha azon kívül is van életem.
- Nem tehetem meg, hogy bármit feladjak – finoman haraptam az ajkamba, mert már nekem is kezdett kifejezetten kínossá válni a szituáció. Nem éreztem elégedettséget, amiért sikerült valamiféle beleegyezést kicsikarnom belőle – Akkor sem, ha ezzel elástam most a bizalmát.
Nyilvánvalóan egy tanár sem boldog attól, ha a diákjai nem akarnak az órájára járni és az iskola szabályzata ellenére is hoznak olyan döntéseket, hogy mindezt nem teszik meg. Mivel tényleg az a célja a sulinak, hogy lehetőség szerint minél több diplomás legyen, akik jó álláslehetőségekhez jutottak. Ezek a beszélgetések, ahol mind egy tanárnak, mind egy diáknak lehet igaza, elkerülhetőek lennének azzal, ha az egyéni tanrendek még szabadabban lennének kialakítva, ezáltal lehetőségünk lenne nem minden alkalommal bejárni egy kötelező órára.
- Ez nem mindig ilyen egyszerű – csak nagyon halkan jegyeztem meg a dolgot, mert eszem ágában sem volt elmondani, hogy a pályaválasztási terveimet nem én találtam ki magamnak. Máig rettegtem attól a gondolattól, hogy a szüleim rájönnének a dologra és csalódást okoznék ezzel nekik – Komplexitástól függetlenül szívesebben olvasnám a kötelezőket, minthogy az alapján döntsék el az alkalmasságomat egy pályára, hogy oda nem illő képleteket meg tudok-e jegyezni és alkalmazni őket egy vizsgán.
Mert nyilvánvalóan az a tudás, amit a középiskolásoktól számon kérnek, nem feltétlenül van kanyarban se ahhoz képest, ami az orvosi egyetemen van, vagy amit tényleg hasznosítani fogunk orvosként. Emiatt pedig még inkább szorongtam, nem beszélve arról, hogy Cole is oda jár, ami miatt ő is állandóan nyúz. Lassan már inkább áll a fizikaleckém megírásából a kapcsolatunk, mint abból, hogy randizzunk. Ennyi ésszel ment volna el mérnöknek, és akkor talán a jövőben jutna idő a szeretőjére is, mivel elengedhetné a nyolcvan órás munkaheteit.
- Mr. Song – halkan sóhajtottam fel – Azzal tisztában van, hogy ha nagyon akarnám, akkor el tudnám érni az igazgatónál azt, hogy engedélyezze a dolgot?
Nem szeretek az anyagi helyzetünkre utalgatni, de valószínűleg érzékelheti azt a megjelenésemből – mondjuk nem hiszem, hogy a külsőmmel lenne elfoglalva, aki ennyire fontoskodik az egy picsa – hogy nem állunk rosszul. Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy az igazgató zsebébe csúsztatni egy csekket baromira nem elegáns és a szüleim hiába lennének képesek rá, én nem vagyok ilyen. Mr. Song is kezdő tanár, nagyon tiszteletlen lenne ezt tenni vele, mert a későbbi megítélése is múlhat egy ilyen eseten.
- De nem fogom megtenni. Nem lenne fair. Csak annyit kérdezek tőle, hogy megoldható-e az egyéni tanrend és ha nem, akkor be fogok járni – mivel nyitott volt, nekem is annak kellett lennem, de képtelen voltam magamban tartani a kérdésemet, szóval megkerestem a tekintetét és csak kiböktem azt, ami a fejemben megfogalmazódott – Most elcsesztem mindent, amit eddig rólam gondolt, igaz?

1 224 szó || outfit

**Noah Song**

Cleo & Noah

Az emberek hajlamosak teljesen másképp viselkedni a munkahelyükön és a barátaikkal, amiben semmi meglepő nincs, ha tapasztaltuk már mindkettőt. Nem kell, hogy ez egyben azt is jelentse, hogy mindannyian képmutatók vagyunk, amiért nem adjuk teljes mértékben önmagunkat minden helyzet, sőt, vannak akikben nincs olyasfajta szociális szorongás, vagy egyéb gát, ami arra késztetné őket, hogy visszafogottabbak legyenek a kollégáikkal. Én magam is éreztem némi nyomást arra vonatkozóan, hogy hogyan kell viselkednem mint helyettesítő tanár és hogy ez miben lesz más, mint a nyári kurzus volt, ami megalapozta a munkámat ebben az intézményben. Mindkét időszakban azzal a céllal indultam neki az egésznek, hogy megpróbáljak valami olyasmit átadni, amiben én az örömömet lelem és rávilágítsak a diákoknak arra, hogy miért jó, ha kicsit is érdeklődnek a saját nyelvük és irodalmuk iránt. Mondhatnám, hogy nem érdekel mit gondolnak rólam a kollégáim, vagy a főnököm - az igazgató -, de az szimplán alaptalan lenne. Nem fogok életvezetési tanácsokat és óraadói tippeket elfogadni azoktól a negyvenen túli pedagógusoktól, akik már az első nap kicsit túl kedvesek voltak és kicsit túlságosan is arra vágytak, hogy az ő közelükben válasszal asztalt magamnak a tanáriban. Ettől függetlenül kétségtelenül tény, hogy a hírnév - legyen az pozitív vagy negatív - amit itt szerzek magamnak, el fog kísérni a későbbiekben is. Ez a hírnév pedig nem csak más tanár kollégák véleményéből ered, mivel a diákok is ugyanúgy megítélnek minden alkalommal, amikor közös óránk van. És van aki még ezeket az alkalmakat sem akadja kihasználni, mint például Cleopatra.
- A középiskola elvégzésének a feltételeit pedig nem én találtam, így a kritériumokon sem tudok változtatni, amelyeket teljesítenie kell az év végéig. - Minden kezdő tanárnak megvannak a maga forradalmi ötletei arra vonatkozóan, hogyan alakítanák át a komplett oktatási rendszert és követelményeket, hogy az szórakoztatóbb és hasznosabb legyen a diákok számára. Elvégre mind végigszenvedjük ezeket az éveket, mind felismerünk hibákat és elő is állunk megoldásokkal... Amelyek a saját elvárásainknak felelnek meg. Pontosan ezt éreztem az előttem álló lányon is, aki a maga fejével gondolkodva teljesen logikus kéréssel keresett meg engem. Én viszont nem értek egyet azzal, hogy valamin úgy változtassunk, csak és kizárólag a saját érdekünket nézzük benne.
- A fakultációk ettől függetlenül még mindig nem kötelezőek. - Talán nekem magamnak is jobban tisztában kellett volna lennem az iskola házirendjével, de függetlenül attól, hogy hány pontját tudnám visszamondani emlékezetből jelen pillanatban, egészen egyértelműnek tűnt, hogy a kötelező órák előrébb állnak a fontossági listán, mint a választható fakultációk. - Teljesen megértem, hogy más irányba szeretne indulni egyetemen, de nem gondolja, hogy kicsit túl késő most elkezdeni ezt a fakultációt? - Nem sok fogalmam van arról, hogy mi folyik egy biológia vagy kémia fakultáción, de meggyőződésem, hogy aki orvos akar lenni, annak már vagy a legelejétől nagyon komoly elképzelései vannak azt illetően, hogy pontosan mit és milyen ütemben tanul ahhoz, hogy felkészüljön a felvételire, vagy jóval később jön rá és nem a középiskola utolsó évében.
- Nekik sem engedném meg, hogy kihagyják az óráimat. Akkor ki járna be? - Igyekeztem elnyomni a mosolyomat, hiába találtam szórakoztatónak a gondolatot, hogy egyszer arra kellene belépnem az osztályterembe, hogy gyakorlatilag senki nem jelent meg - amire egyébként is számítottam a végzőseimmel kapcsolatban az év vége felé. De teljesen más, ha egy vicces szokásról van szó, vagy arról, hogy mindenki azt állítja, hogy más elfoglaltsága van és egyáltalán nem érdekli az irodalom.
- Igazán? - Rögtön három olyan mű jutott eszembe, ami több logikai bukfencet tartalmaz egy fél oldalán át levezetett számolással szemben. Nem tekintem az ellenségeimnek a reál tárgyakat, attól függetlenül sokkal egyértelműbbnek találom őket, például a matematikát. Megvannak a maga szabályai, amelyeket ha követ az ember, egyértelmű megoldásra jut. Ugyanígy a fizikának és kémiának, de a biológiának is megvannak a maga szabályai. Az irodalom viszont közel sincs ahhoz, hogy szigorú keretek közé lehessen szorítani - amitől végtelenül változatossá és érdekessé válik. Nem vitatkozom azzal, hogy megvan a keretszerkezete a szívemhez közeli tárgynak is, de össze sem hasonlítható a reál tárgyakkal.
- Harminc, ha csak az általam tanított órákat vesszük. - Tizenöt héten át heti két óra, tekintve, hogy én csak helyettesítek. Más iskolákban a hét minden napjára esik egy nyelvi óra, de nem panaszkodom, hogy túl kevés, vagy túl sok ez a mennyiség, ha a saját körülményeimet kell értékelnem. A diákok pedig gondolhatják teljesen másképp a dolgot.
Véleményem szerint nehéz megtalálni azt a pontot, ahol elvárom bizonyos alaptételek betartását a diákoktól és ahol szimplán egy gyökérnek tartanak engem a szigorúságom miatt. Talán épp ezt a határt feszegettem Cleoval jelen helyzetben, valahol mégsem féltem attól, hogy álmatlan éjszakákat okoz az, ha nem engedek abból, hogy be kell járnia hozzám. Értelmes megnyilvánulásai voltak a nyári kurzuson és jó benyomást keltett bennem, amit most jócskán aláásna azzal, hogy egyszerűen nem veszi komolyan az órámat, ha magamra venném a dolgot. Azt csak egyszerűen el kell fogadnom, hogy a fiatalabb generációknak már nem feltétlenül jelent annyit egy-egy könyv, vagy író, mint nekem.
Nem vagyok sokkal idősebb nála, így nem fogom azt mondani, hogy mennyivel többet tapasztaltam, vagy több tudásom van azzal kapcsolatban, hogy hogyan illik viselkedni egyes helyzetekben és hogyan nem. Épp ezért nem is tudok nagyon megsértődni ezen az egészen. Mi ketten két nagyon különböző dolgot akarunk, én azt, hogy egyszerűen legyen jelen az óráimon, ő pedig azt, hogy kiválthassa ezeket az alkalmakat. Sem a nyáron látott teljesítménye, sem a korábban rám vetett kérlelő pillantások nem lesznek azonban elegendőek ahhoz, hogy könnyebben megússza az óráimat, hiába vagyok most már tisztában azzal is, hogy neki valójában nem sokat jelenthet az irodalom, mivel egészen más pályára készül.
- Mivel úgy tűnik addig nem adja fel, amíg nem teszem... - Finoman megvontam a vállaimat, miközben megengedtem magamnak némi nevetést. Van egy olyan érzésem, hogy ha a mi beszélgetésünk nem lyukad ki sehová, akkor nem Cleopatrával, hanem az édesanyjával - vagy édesapjával, nem akarok diszkriminálni senkit - kellett volna lefolytatnom egyet nagyon hasonló témában. - Rendben. - Bólintva értettem egyet vele, miközben végig húztam az ujjaimat a tanári asztalon, egyfajta mellékcselekvésként. Más gyerekekkel ellentétben én nem igazán voltam az a fajta, akinek mindig kellett valamivel matatnia, ezt a szokást pedig felnőttként sem vettem magamra, ami miatt mindig is kifejezetten nyugodtnak és kicsit talán túlságosan is békésnek tartottak.
- Első körben mindig azt érdemes eldönteni, hogy olyasmit választunk-e, amit igazán akarunk. Annak nincs értelme, ha úgy indulunk neki, mintha teher lenne. - Én sem voltam mindig ennek az elképzelésnek a híve, mert képes lettem volna úgy beleadni mindent a sportba, hogy közben igenis kihívásnak tekintettem azt, de az élet emlékeztetett rá, hogy egyszerűbb, ha a szívemet követem.
- A félévben a nyáriakhoz képest kevésbé komplex olvasmányok is akadnak... - Magam sem tudom miért közöltem ezt így vele, talán még mindig piszkálta valamennyire az önérzetemet, hogy úgy áll a tantárgyamhoz ahogyan, de összességében ha az év végéig minden diákom lemondani az órámról, akkor sem sértődnék meg, mert nem is biztos, hogy ebben az intézményben maradok tanárként. - Van már szakterület is, amit megcélozna, ha orvosi pályára kerül? - Nem hibáztatnám, ha egyszerűen nemmel válaszolna, lévén elég hosszú idő még, amíg ezen választás elé állítják, és attól a néhány ismerősömtől, akik tényleg orvosi pályát választottak azt is tudom, hogy van aki az utolsó pillanatban vált, mielőtt bekerülne valamilyen rezidensi programba.
- Ha már nem szeretne bejárni az órámra, megtenné, hogy minél hamarabb utána jár a dolognak? - Nem fogom az orrára kötni, de nem kifejezetten szerettem volna magyarázkodni arról a többi diáknak, hogy hová tűnt egyik hétről a másikra. A végén még mindenki ott ülne vele az igazgatónál és felmerülne a kérdés, hogy talán nem a titkársággal van a baj és a fakultációk beosztásával, hanem velem. Eddig is tudtam, hogy nem vagyok tökéletes, de ha a szakmaiságomat kritizálnák, az eléggé szíven ütne.

⋈ | 1262 | öltözet

**Cleo A. Ballos** · Re: capital letters. | Noah & Cleo Vas. Jan. 30 2022, 12:59

Noah & Cleo

A magam részéről nem feltétlenül értettem soha a tanárok motivációját. A tény, hogy kevés pénzért tanulnak sokat talán elegendőnek kellett volna legyen ahhoz, hogy lemondjanak erről a pályáról, illetve az én fejemben nem nagyon létezett olyan ideális világ, ahol egy húszas évei elejét taposó személy az ténylegesen tanításra adta volna a fejét. Valaki, aki éppen kijött a gimnáziumból, az én olvasatomban egyszerűen alkalmatlan volt arra, hogy ténylegesen tanári pályára szánja el magát. Nehéz lehet tartani a két lépés távolságot tartani olyan emberek között, akik majdnem velünk egyidősek, továbbá szerintem az sem lehetett sétagalopp, hogy a diákok tekintélyét ennyire fiatalon kivívják maguknak.
Nem gondolom azt, hogy mondjuk Mr. Song rosszul csinálta volna ezt. Szimplán valahogy jobb fejnek tűnt már nyáron is, ami miatt eléggé meg tudtam nyugodni, hogy ő nem az a típusú férfi lehet, aki tisztában van vele, hogy mennyire kellemes megjelenéssel rendelkezik, ezért előadja az ál-intellektuálist, hogy utána felszínre törjön a pornósztár énje és elkapja a diákokat. Az, hogy egyetlen olyan pillantást sem vetett sem rám, sem más csinos lányra a suliban, egyszerre három dolgot is jelenthetett: hogy már elkötelezte magát, hogy meleg – kár lenne érte – vagy, hogy nem érdekeltük őt. Mivel nem ismerem, eszem ágában sem volt megfejteni azt, hogy melyik feltételezésem lehet valódi, de annyi biztos volt, hogy kevésbé kedvelem, mint egy hónappal korábban tettem azt.
- Azért kerestem fel, hogy valamit találjunk rá – nem akartam túl kétségbeesett lenni már most az elején, de nehezen tudtam uralni jelenleg az arcvonásaimat – Nézze. Tudnia kell, hogy semmi bajom nincs Önnel, és a tárgyával. Nem gondolom kevesebbnek, de a felvételi követelményeket ugyanúgy nem én szabom. Ez a fakultáció lehet az első lépcsőfok a pályaválasztásommal kapcsolatban.
Pontosan tudtam, hogy egy nagyon kemény év elé nézek. Nem csak a teljesítményemnek kellett súrolnia a kiválót, hanem mentálisan is helyt kellett volna állnom. A valóság viszont teljes mértékben más volt. Ahányszor csak arra gondoltam, hogy milyen szintű vizsgát kellene tennem, összeszorult a gyomrom. Nem mertem elmondani Cole-nak, hogy valójában megijeszt annak a gondolata, hogy még a legjobb ötvenben sem lesz benne a dolgozatom és tuti, hogy nem vesznek majd fel sehova. Minden bizonnyal veszekedésbe torkollna az egész, én pedig a kapcsolatunk érdekében hajlandó voltam szemet hunyni dolgok felett, emiatt pedig nem is mondtam el neki ezeket az érzéseimet.
- Próbáltam már – pár tincset eltűrtem az arcomból, aztán ismét az orra alá nyomtam az órarendemet, ami idén túlságosan is sűrűre sikeredett – De ha megnézi, akkor elég sok órám van. És mivel az ebédszünet előtt nincs szünetem, a tanár nem hajlandó vállalni.
Alapvetően én is éreztem, hogy mennyire kínos ez az egész helyzet. Viszont az volt a tapasztalatom, hogy a tanárok nagy része engedékeny volt ezekben a helyzetekben. Egyáltalán nem gondoltam azt, hogy Mr. Song az ne venné elég komolyan a munkáját, mert a nyári fakultáció során is megtapasztaltam, hogy ez nincs így. Jelen helyzetben pedig egy kicsit azt éreztem, hogy pont a fiatal tanárokról alkotott sztereotípiákat igazolja, ami miatt egy kicsit kezdtem kevésbé kedvelni. Minden bizonnyal nem ez fogja tönkre tenni a világát, én mégis úgy éreztem, hogy már nem tartom annyira jó fejnek, mint ahogy pár barátnőmnek beállítottam őt.
- Ez nem szimpla elfoglaltság, a felvételim múlhat rajta – halkan sóhajtottam fel – Egyébként meg kétlem, hogy az órára járók zöme más elfoglaltságot szeretne találni…
Elharaptam a mondat végét, mert nyilvánvalóan nem számolhatok be neki arról, hogy az ő személye sokkal jobban érdekelhet egyes diákokat, mint az órája. Egyrészről nem lenne jogom úgy beszélni egy oktatóval, másrészt nem az én dolgom közölni vele, hogy ki nézi a fenekét az első sorból rögtön az után, hogy hátat fordított nekünk.
- Kérem, gondolja át – ezen a ponton azt éreztem, hogy a legtöbb ütőkártyám elfogyott vele szemben. Nyilvánvalóvá vált, hogy nem akar engedni – A humán tárgyakra egyedül is fel tudok készülni, de a fél oldalas számolások azok mások.
A nyelvem hegyén volt még egy ajánlat a számára, de ökölbe szorítottam a kezem és végül inkább magamba fojtottam. Elég gáz lenne az iskolából gyakorlatilag piacot csinálni és egyezkedni azzal kapcsolatban, hogy miként lehet megúszni egy kötelező órát. Ezen a ponton taktikát váltottam, és szorosabban fogtam rá a mappára, amit a mellkasom előtt tartottam.
- Akkor másban tud segíteni? – éreztem, ahogyan egy szomorkás mosoly kiül az arcomra – Elárulná, hogy összesen hány óra van a félévben?
Onnantól kezdve, hogy a fakultációt felvettem – és leadni egyelőre nem terveztem – talán megoldás lehet az, hogy ha ellövöm a kötelező mennyiséget és hamisítom anyám aláírását. Mondjuk, ha elmondanám neki azt, hogy pontosan mi történt ma, akkor talán hamisítani sem kellene, mivel ő az irodalmat sosem értékelte annyira, hogy fontosnak ítélje meg.
- Találnék magántanárt, azzal nincs probléma, de köszönöm a felajánlását – udvarias volt a hangom, viszont színtelen. Ezen a ponton már én is kezdtem elveszíteni a türelmemet. Nyilvánvalóan egy gimnáziumban dolgozó tanárt egyáltalán nem érdekelte az, ha mondjuk valakinek este hattól nyolcig volt magánórája, amiért ráadásul fizetnie is kellett. A pénzzel pont nem lenne probléma, csak voltak már egyéb különóráim, ami miatt tényleg nehezen fért volna bele még egy.
Eléggé egyértelmű volt az, hogy már zavarom és idegesítem, ennek ellenére felszegett állal kerestem a tekintetét. Nem akartam, hogy könnyen lerázhasson, mivel végső soron már csak abban reménykedhettem, hogy ha elég idegesítő vagyok, meg fogja engedni, hogy a fakultációra eljárjak. Elég magabiztos voltam a tudásommal kapcsolatban, őt pedig talán a kora miatt épp eléggé alábecsültem ahhoz, hogy kettesnél rosszabb jegyeket ne tudjon adni nekem, ha arra kerülne sor.
Valószínűleg a megdöbbenésem kiülhetett az arcomra, amikor meghallottam, hogy mit mondott, de utána lassan viszonoztam a mosolyát. Kicsit szégyelltem magam, amiért nekem hasonló nem jutott eszembe, és jöttem hozzá ide konkrét ötletekkel, hanem követelőztem, de a lényeg az, hogy kettőnk közül valaki hajlandó volt engedni. Felhőtlenül boldognak emiatt mégsem éreztem magam, mert az órák gondolatától is szédülni kezdtem.
- Megígéri? – ezen a ponton már nem voltam rámenős, a tartásomon is változtattam, egyáltalán nem voltam annyira támadó – Ha az igazgató nem engedi meg, hogy kihagyjam az órákat, akkor sem fogom őket ellógni.
Ezen a ponton úgy éreztem, hogy nekem is le kell tennem valamit az asztalra. Ha már valamit felajánlott nekem, akkor nem tehettem meg azt, hogy egyszerűen semmibe vettem ezt a tényt és végig mentem a saját fejem után. Abban meg szinte teljesen biztos voltam, hogy nem lesz gond az igazgatónál sem.
- Érdekel is, de az engem vizsgáztatókat sajnos nem fogja – halkan sóhajtottam fel, aztán elmosolyodtam [color:b8ae=# 928891]– Orvosi pályára készülök. Ciki lenne épphogy átcsúszni a felvételi vizsgán. Ha már csinálom, akkor rendesen kellene, nem?
Jelen helyzetben nem a pénz vagy az ösztöndíj számított volna sokat, hanem maga a tény, hogy milyen előszűrésen vesznek részt azok a diákok, akik erre a pályára lépnének. Szinte biztos voltam benne, hogy a jelentkezőknek legalább a negyede kiesik és komoly szórás van az elbeszélgetéseken is.
- Ettől függetlenül elolvastam azokat a könyveket is, amiket csak ajánlottként jelölt meg a nyári kurzus olvasmánylistáján is – egyáltalán nem azért közöltem vele, hogy jó pontokat szerezzek, tényleg így tettem. Bőven volt időm olvasni abban a másfél hétben, amíg a mamámnál tartózkodtam.

1 153 szó || outfit

**Noah Song**

Cleo & Noah

Tisztában voltam a tanári szakma kihívásaival és a ténnyel, hogy ennyi idősen gimnazistákat tanítani olyasmi, mintha önként vonultam volna le a pokolba azért, hogy újra éljem azokat az éveket, amelyeket egyesek a legszebbeknek tartanak, holott nem szól sokkal többről, mint az egymás között való versengésről - ami kicsivel továbbfejlődött, mint az ovis "kinek az apukája a menőbb" témák -, illetve a klikkesedésről. Aki megtalálja a saját körét annak sikere van, aki azonban nem, vagy épp nem tartozik valahová eléggé, annak az egész hatalmas szívás. Nem szívesen megyek bele abba, hogy hogyan működött ez az én középiskolámban, vagy hogy én hová is tartoztam pontosan. Részben talán éppen a saját tapasztalataim voltak azok, amelyeknek köszönhetően könnyebb volt elnavigálnom az iskolában és a gimis diákok tanításában.
Megeshet, hogy nem is feltétlenül ez az a munkakör, amit hosszú éveken át végezni akarok, szimplán csak egy állapota egy egészen hosszú folyamatnak. Hosszú idő volt, hogy ott kössek ki, ahol most vagyok, de nem vetném el annak a lehetőségét sem, hogy később egyetemen folytassam a tanítást. Viszont valamilyen szinten felelősséget kell vállalnom nem csak saját magam eltartása érdekében, hanem azért is, hogy szükség esetén gondoskodni tudjak édesanyámról, aztán egyszer én magam is családot alapítsak. Hogy ez Nomival fog megtörténni, vagy valaki mással, az egyáltalán nem tartozott ma ide.
Próbáltam nem elmosolyodni a beszélgetés menetén, a szemöldökeimnek azonban nem tudtam parancsolni, azok fentebb emelkedtek, miközben a tanulóm szavait hallgattam. Nem gondoltam, hogy a diákok kérései és problémái semmisek lennének pusztán azért, mert az én tárgyam kötelező, innentől kezdve pedig mindent az irodalom mögé kell helyezniük. Az egésznek a kulcsa viszont abban állt, hogy egy kötelező óráról volt szó, innentől kezdve pusztán ezért kellett volna előrébb kerülnie a lány prioritásainak listáján egy fakultatív programmal szemben.
- Akkor mi legyen a megoldás? - Ezúttal már képtelen voltam visszafogni a szám sarkába ülő halvány mosolyt, mellé pedig a kérdő pillantásom, ami Cleopatrara siklott. Nagy eséllyel akármit is mond, el fogom utasítani, de nehezen tudtam volna megbékélni a helyzettel, ha tisztában vagyok vele, hogy egy diákkal kivételezek, ami a többieknél is visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat el.
- Beszélhetne a fakultációt tartó tanárral is egy privát időpontról. - Magam sem tudtam pontosan miért próbálok megoldásokkal előállni. Viszont ha már egyikünk sem akart engedni, kénytelen voltam foglalkozni a problémával.
- Ha önnek megengedem, hogy ne legyen jelen az órámon, akkor a többieknek mit mondjak, miért maradjanak? Mindenki tudna más elfoglaltságot találni az irodalomórák helyett, ebben biztos vagyok, még ha nem is értek vele egyet... - Finom sóhaj szökik ki az ajkaim között, majd a kezemet az orrnyergemhez emelem, amit finoman meg is masszírozok. Soha nem volt gondom vele, ha valaki óra után kérdéseket tett fel nekem az anyaggal kapcsolatban, de nem sűrűn egyezkedtem az órámra való bejárásról, még ha csak helyettesítőként is voltam itt.
- Miért is nem kamatoztatja a tudását az óráimon, ha olyan jó a humán tárgyakból? Mint ahogyan nyáron is, most is szívesen várom a hozzászólásokat. - Ezzel mindketten tisztában voltunk, hiszen volt már alkalma végighallgatni tőlem a követelményeket. - Attól függetlenül a kihagyott alkalmak hiányzásnak fognak számítani. - Nekem pedig személy szerint nincs kedvem semmilyen ellenőrzés keretében sem lebukni, legyen szó az igazgatóról, vagy felsőbb testületről. Ha nem is a gimnáziumi tanítás az álmom, de nem fél év alatt szeretnék belebukni. Az még a vállam állapotánál is elszomorítóbb lenne.
- Ha szüksége van ajánlásra egy magántanárhoz, ami helyettesítheti a fakultációt, szívesen körbe kérdezek. - Valójában sem hangulatom, sem affinitásom ehhez a nemes feladathoz azok után, hogy a tantárgyam gyakorlatilag a hanyagolhatóval lett egyenlővé téve, viszont ebben a formában ezt nyilván nem közölhettem a lánnyal.
A kérdésére újabb sóhaj tört ki belőlem, ezúttal egy fokkal élesebben és egyben hangosabban is, mint korábban. A fejem előre billent, a szemeimmel pedig a kezeim közé összefésült papírokat kezdtem fixírozni, amelyeket kis híján fel is kaptam, hogy elhagyhassam velük a termet. - Nos... - Ezen a ponton pillantottam fel rá újra, az időközben a homlokomon előre csúszó néhány sötét tincset kénytelen voltam kifésülni a szemeim. - Nézzen utána az egyéni órarendnek a titkárságon. Ha kap igazgatói engedélyt, akkor kihagyhatja az óráimat. - Ezúttal egészen biztató kifejezés jelent meg az arcomon, még valami mosolyféle is felderült az arcomon pár másodperc erejéig, amikor a lány szemeibe néztem.
- A nyári plusz órán úgy tűnt érdekli az irodalom... - Finoman megingattam a fejemet, mintha csak most csalódtam volna benne. Az igazság pedig az, hogy valamilyen szinten mindig bele is fájdult kicsit a szívem abba, ha a diákok teljesen komolytalanul álltak nem csak a saját anyanyelvükhöz, de a világirodalom alkotásaihoz, legyen szó klasszikusokról, vagy kortárs irodalomról. Nyilván annyira nem vagyok naiv, hogy elhiggyem, mindenki képes lenne annyira szeretni ezt, mint én, de amikor egy egyébként jó alapokkal rendelkező, érdeklődő diák dobja el magától azt, amiben jó lehetne, az igenis okoz valamennyi csalódást nekem.

⋈ | 785 | öltözet

**Cleo A. Ballos**

Noah & Cleo

Soha nem voltam tiszteletlen egyik tanárommal sem. Ha esetlegesen mondjuk telefonoztam az óráján, és lebuktam vele, akkor is szó nélkül odaadtam a készüléket, mert én magam is tudtam, hogy sokkal kellemetlenebb lenne az a szituáció, amikor a szüleimet hívatják be, és az ő kezükbe kerül a mobilom. Így legalább arra volt lehetőségem, hogy az óra – rosszabb esetben a tanítás – végén visszakapjam, tettem egy ígéretet azzal kapcsolatban, hogy többet nem veszem elő a telefonom, és le volt tudva a dolog. Alapvetően mivel nem pofáztam az órákon, nem tartottam szórakoztatónak azt, hogy a tanárok óráit szabotáljam, lényegében volt ahhoz, hogy valamennyire kedveljenek engem. Pont ezért is, kicsit örültem neki, hogy Mr. Songot megkaptuk irodalomtanárnak. Tudtam, hogy arra kérni elég durva lenne, hogy ne kelljen bejárnom az óráira, mert kötelező tantárgyam az irodalom, de ettől függetlenül reménykedtem benne, hogy valami egyezséget tudunk kötni. Benne lettem volna abban, hogy mondjuk a dolgozatíráskor legyek ott, és egyéniben készüljek fel… De mindezt nem tudtam miként kellene tálalnom neki úgy, hogy ne érezze magát degradálva.
- Tudom, és nem is kérnék ilyet Öntől – igyekeztem az ellenállás ellenére is normálisan beszélni vele, mert egy tanáromról van szó. Elég kellemetlen lenne, ha mondjuk pont emiatt úszna el annak a lehetősége, hogy mégis meg tudjam puhítani – Sajnos én sem tudok egyszerre két helyen lenni, mert ha így lenne, akkor nem zaklatnám ilyen kérésekkel.
Kínomban halkan felnevettem, és egy elegáns mozdulattal simítottam ki pár tincset az arcomból. Mivel alapvetően nekem nem esett nehezemre egy olyan férfivel sem szóba állni, amilyen ő, éreztem pár osztálytársamnak a szúrós tekintetét a hátamban. Le merem fogadni, hogy legalább az egyikük meg fogja kérdezni azt, hogy miről beszélgettem ennyire a fiatal szexi tanárúrral, vagy pedig Cole fülébe fog jutni az, hogy flörtölök az új irodalomtanárral. Aki nem értem miért van még mindig a pletykacsoportunkban, mert már rég nem jár ebbe a gimibe, de mindegy.
- Vagy húsz másik diák van, akinek az az időpont megfelelő – egyetlen pillanatig mindössze úgy tűnt, hogy talán hajlandó lenne nekem engedni, én pedig elhittem, hogy a dolog meg fog történni, szóval a hangom egyre inkább csalódottnak hatott, miközben beszéltem vele – Csak miattam nem fogják átrakni a fakultációt.
Megoldható lenne, hogy ha anya vagy apa bejönne és bepróbálkozna a tanárnál egy csekkel. Volt már ilyenre példa, de baromira kellemetlen az egész, szóval nem feltétlenül szerettem volna, ha ez még egyszer előfordulna. Az egész baromi tré, gondolni sem akartam rá, hogy egyáltalán kihasználjam azt, hogy ilyen előnyeim vannak a többi diákkal szemben. Annyira nem akartam orvos lenni, hogy az utolsó évemet megkeserítsék és korrupcióval vádoljanak, mert az ilyen dolgok mindig kiderülnek… A végén anya még lecsukatná apát, akinek még így is vannak jobb pillanatai, amikor ki tudunk jönni egymással.
- Mr. Song – igyekeztem elrejteni a kétségbeesésem azzal kapcsolatban és magabiztosnak mutatni magam – Nem azt kérem, hogy a többiekkel szemben kivételezzem velem. Arra kérem, hogy az egyéni fejlődésemet segítse.
Jelen esetben nem mondhattam azt neki, hogy leszarom a többieket, mert nekem a saját továbbtanulási terveim számítanak igazán, illetve a saját eredményeim. Ezen a ponton pedig nem hiszem, hogy az az érv megállná a helyét, hogy más tanárok a barátaimat hajlandóak elengedni egyes kötelező órákról, ha arról van szó.
- Jó vagyok a humán tárgyakból – és talán ezt túlzottan nagy önbizalommal jelentettem ki – Ha megkérdezem a többieket a tematikáról, akkor saját magamtól is könnyebben felkészülök az órára. Nem fogok csalódást okozni, mivel fontosak nekem az elért eredményeim.
Nyilvánvalóan vannak olyanok is a csoportban, akiknek több magyarázatra szorul egy-egy dolog az órai kereteken belül. Az is tény, hogy minden bizonnyal a legrosszabb, amit ebben a helyzetben tehetek, az egy vita generálása egy tanárral… Nem gondolom magam okosabbnak nála, és a tárgyát sem tartom semmiségnek. Ha a kettő közül választhatnék, akkor irodalomra járnék szívesebben. Viszont én nem gondoltam azt, hogy amire kérem, az egyenlő lenne a lógással és azt sem, hogy bármiben befolyásolná azoknak a helyzetét, akiknek nincs óraütközése.
- Ha nem jelentene gondot a felvételi vizsgámmal kapcsolatos felkészülés, akkor nem kérném erre – kicsit már kezdtem belefáradni az egészbe, de nem akartam csak úgy feladni a dolgot – Mit kell tennem ahhoz, hogy legalább néha elengedjen az óráról?
Ezen a ponton már kihúztam magam és úgy álltam előtte, hogy valamennyire próbáltam felkészülni arra, hogy le fogja zárni csak úgy a témát és megpróbál megkerülni és faképnél hagyni azzal a válasszal, hogy nem kíván erről többet beszélni.

718 szó || outfit

**Noah Song**

Cleo & Noah

Ha egyvalamit köszönhetek apámnak, akkor minden bizonnyal a tőle örökölt kitartás lenne az. Anyám néha még azt sem tartja be, hogy azt főzi ebédre, amit reggel kiejt a száján. Ezért eszemben sincs elítélni őt, tekintve hogy bizonyos dolgokban már-már túlságosan is kitartó - legyen szó arról, hogy elmesélje az aktuális kedvenc sorozatának történéseit, vagy történetesen arról, hogy a barátnőmet minősítse. Mindenesetre apám miatt akartam annyira baseballozni, hogy a végsőkig kitartottam amellett, hogy sportkarriert akarok. A balesetem is kifejezetten rosszul érintett, mert annyi energiát fektettem már magába a sportba, hogy nem akartam belegondolni, hogy teljesen más tevékenységben kell elkezdenem megpróbálni a legjobbnak lenni.
Meglepő módon azonban a tanítás olyasmi lett, amit nem tartok kellemetlen kötelezettségnek, sokkal inkább élvezem minden percét és azt, hogy viszonylag hamar lehetőségem adódott arra, hogy el is helyezkedjek - még ha ebben az iskolában pusztán csak rövid ideig is. Nem éreztem úgy, hogy emiatt engedékenyebbnek kellene lennem, vagy meg kellene próbálnom úgy csinálni, mint akinek amellett, hogy az irodalmat megszeretteti a diákokkal az is feltett szándéka, hogy magát felejthetetlenné tegye. Tény és való, hogy úgy kellett volna megközelítenem, hogy a diákoknak legyen egyfajta impressziójuk a tananyag mellé rólam is, de az itt töltött idő rövidsége egyúttal olyasmi is volt, ami miatt nem terveztem túlzottan próbálkozni. Elvégre egyik diáknak sem vagyok a barátja, így nem is fogok velük "haverkodni".
Ezért is igyekszem nem kivételezni senkivel. Függetlenül attól, hogy találkoztunk-e korábban, ismerem-e a szüleit, hányszor nyújtja fel a kezét az órámon, vagy mennyire készült fel egy-egy anyagból. Akiben ott van az értelem ehhez a tárgyhoz, abból szeretném kihozni a legjobbat, mivel nem az internetről összehányt, hibása lehivatkozott, mások véleményét alapul vevő beadandókra vagyok kíváncsi. Ez pedig azt hiszem teljesen jogos, amikor már-már felnőttekről beszélünk a diákjaim személyében.
- Én magam nem fogom tudni eltolni az óráimat. Direkt ebben az idősávban került megszervezésre. - Hogy a beosztással foglalatoskodó kollégák pontosan milyen alapon adták nekem ezt az időpontot és hogyan osztották be mellé mindenki más óráit, már nem rajtam múlik. Soha nem is múlt. - A titkárság szervezte le az időpontokat, így az órát nem tudjuk átrakni - higgadtan magyarázom el azokat a tényeket, amivel valószínűleg mindketten tisztában vagyunk. Főleg ha a diáklány a titkárságon is járt már ezzel az üggyel kapcsolatban.
Mély levegőt préselek ki magamból, ami annak köszönhetően, hogy a nevetésemet sikerül visszafojtanom, gyakorlatilag csak szusszanásnak hat. - Nem igazán tudok ezzel kapcsolatban mit tenni. - Ennek fényében pedig azt hiszem a megoldás nagyon is egyszerű; választania kell.
- Rendben - bólintással egybekötve mondom ezt, de korántsem azért, mert engedményt akarok tenni. Sokkal inkább mert tudom, hogy milyen érzés az órákkal sakkozni, én is voltam abban a helyzetben. Nem is olyan régen, ezért sem felejtettem még el, hogy ilyenkor szükség van némi együttérzésre. - Mivel az irodalom kötelező tárgy, azt javaslom inkább a fakultációt tartó tanárnál próbálkozzon. - Nem célom szó szerint szemétládának tűnni, de a helyzet az, hogy hiába a kérés, ha az én esetemben is elég kicsi mozgástér adódik a megoldást illetően. Ahhoz pedig tanári mivoltomban is elég önző vagyok, hogy ne engedjek csak úgy útjára egy diákot, mert óraütközése van.
- Nézze Cleo... - sóhajtok egyet, habár próbálom halkan tenni, s csak ezt követően emelem a tekintetem a lányra. - Az, hogy most azt kéri tőlem, hogy elengedjem az órámról más elfoglaltság miatt, vagy hogy más követelményeket állítsak, mint a csoport többi tagjának, nem fair az évfolyamtársaival szemben. Nem gondolja? - Előbb az egyik szemöldököm rándul meg, aztán mindkettőt felvonom és így, kérdő pillantással nézem a lányt, várva a válaszát.

⋈ | 578 | öltözet

**Cleo A. Ballos** · Re: capital letters. | Noah & Cleo Vas. Jan. 24 2021, 22:46

Noah & Cleo

A magam részéről határozottan nem voltam az idei év rajongója. Amikor átvettem a titkárságon az órarendemet, határozottan azon gondolkoztam végig az első órámat, hogy miként ügyezhetném meg magamnak a cserét az irodalomtanárral. Mivel engem már néhány diákkal ellentétben ismert, talán jelentett ez nála némi előnyt. Határozottan már igyekeztem a lehető legkülönfélébb ötleteket számba venni egészen attól, hogy talán a mosdóban jobban ki kellene raknom a mellem, vagy éppenséggel az ajkaimra kent szájfény mennyiségét illene megnövelni. Ezt a lehetőséget elég hamar elvetettem, mert nekem egyrészt barátom van, másrészt sosem voltam a tanár-diák perverziók híve, így lehetett bármilyen jó feneke példának okáért a focicsapatunk edzőjének is, én egyszerűen igyekeztem azokra a srácokra koncentrálni, akiket el is érhetek. Mr. Song pedig tökéletes megszemélyesítője volt a Pretty Little Liarsben látható Ezrának, bár talán kevésbé mondható barátságosnak. Szerintem épp ezért ájuldozott tőle a lányok fele a folyosókon és játszottak rá az amúgy is túlságosan rövid szoknyákra. Szinte biztos voltam benne, hogy egy-két csajnak még a bugyiját is láthatta a fiatal férfi, ha mögöttük sétált fel a lépcsőkön.
Én annál egyszerűen csak többnek és jobbnak tartottam magam, hogy elkezdjem magam tenni-venni a férfi előtt, mint azok a csajok, akik az első sorért verekednek az óráján. Lényegében ők valószínűleg még nem tapasztalták meg azt, hogy milyen valóban szerelmesnek lenni, és emiatt vágynak egy ennyire elérhetetlen csávóra. Bár hozzátenném, hogy nincs ebben az iskolában egyetlen olyan pasi sem, akiért akár szingliként is összetörném magam. Néha azt sem igazán értem, hogy Cole esetében miért próbálkozom egyáltalán hasonlóval… Olykor olyan érzésem van, hogy csak az időmet húzom ezzel.
Igyekeztem végig figyelni és jegyzetelni az órán, hogy ne hívjam fel magamra negatív módon a figyelmet. Viszont amint meghallottam a csengőt, vettem egy mély levegőt, és gyorsan összeszedtem magam, mert nem volt túl jó érzésem. Tényleg jókedvűen ébredtem, éppen ezért is választottam azt a cuki sárga felsőt, amit viseltem, viszont egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy lényegében a jó szerencsém meg is szakadt akkor, amikor sikerült tökéletes külsőt varázsolnom az első sulis napra.
Egyetlen pillanatig el mertem hinni azt, hogy ez könnyű kör lesz, de hamar rá kellett jönnöm arra, hogy minden bizonnyal nem hagyhattam túl mély nyomot a nyári kurzus alatt a tanáromban. Ez egészen elkeserített, mert igyekeztem érdemben hozzászólni akkor az órájához, és most sem arról volt szó, hogy nem szeretnék készülni rá, szimplán csak a jelenléttel csalnék egy kicsit.
- Már próbálkoztam ott, és nagyjából ugyanezt mondták – az ajkamba kellett harapnom, hogy elfojtsam a keserű mosolyt, ami az arcomra akart kiülni – Tényleg nem megoldható? Ők azt mondták nekem, hogy beszéljem meg az oktatóval és, hogy ebből általában nem szokott probléma lenni.
Ahogy a férfi szemébe néztem, egészen elöntött a kétségbeesés, mert egyáltalán nem úgy tűnt, hogy engedni fog nekem. Azért annyira nem vagyok pofátlan, hogy bepróbálkozzak azzal a kurzussal, amit nyáron tartott, mert az nyilvánvalóan csak arra szolgált, hogy színesítse a tananyagot, és nem is volt kötelező.
- Nagyon fontosak lennének számomra ezek a fakultációk – úgy éreztem, hogy talán az őszinteséggel mehetek a legtöbbre – Természetesen nem szeretném büntetlenül ellógni az irodalomórákat, mert tudom, hogy fontos. Viszont szeretnék megegyezni Önnel, mert nem hiszem, hogy a felvételim sikerülni fog, ha kihagyom azokat az órákat.
Igyekeztem elég szépen nézni rá ahhoz, hogy legalább egy kicsit meglágyíthassam a témával kapcsolatban. Ha most nem tanár-diák viszonylatban lennénk, akkor minden bizonnyal megpróbálkoztam volna azzal, hogy finoman ráfogok a férfi csuklóira, de így elengedtem ezt a részét, mert udvariatlanság lenne.

564 szó || outfit

**Noah Song** · Re: capital letters. | Noah & Cleo Kedd Nov. 17 2020, 23:00

Cleo & Noah

Személy szerint a tanári szakmát mindig is valami olyasminek tartottam, ami csak akkor tanulható igazán, ha a mély vízbe van lökve a jelentkező. Ülhetünk tanulásmódszertan órákon és magolhatjuk a fiatalok oktatásának pszichológiáját, ha mindez csak papíron történik, gyakorlatiag hasztalan. Nyilván nem akarom senki munkáját kétségbe vonni, vagy alaptalannak titulálni, szimplán csak úgy gondolom és szentül hiszem, hogy olyan foglalkozásról van szó, amiben csak akkor fejlődhet az azt űző ember, ha történetesen gyakorolja. Sok esetben annak semmi értelme, ha csak papíron működik valami, ha a gyakorlatban is kell neki.
Nem állítom, hogy mindig is tisztában lettem volna azzal, hogy tanár akarok lenni, amikor viszont jelentkeztem és megtudtam, hogy bekerültem az egyetemre, gyakorlatilag már tudtam, hogy mi vár rám. Korábban, amikor még ép volt a vállam és gond nélkül baseballozhattam, megtanultam, hogy bár elképzelni a fejlődést és a győzelmet szép és jó dolog, de ott kell lennie hozzá testben és lélekben, amikor a pályán vagyok, hogy tényleg sikerüljön. A tanítás is olyan dologgá vált az életemben, amiben szívvel-lélekkel képes voltam hinni és nem csak azért csináltam, mert kötelező volt, hanem mert én akartam - nem utolsó sorban pedig élvezem is. Függetlenül attól, hogy kötelező gyakorlatról, nyári kurzusokról, tényleges állásról van szó, amire én magam jelentkeztem, vagy esetleg szimpla helyettesítő állás, amire Isten tudja hogyan jelentkeztem és mikor. A teljes állás, amit én magam szeretnék választani, gyakorlatilag még várat magára, ettől függetlenül azonban örülök a lehetőségnek, amit kaptam.
Nomi már kevésbé, aki a nyári kurzust puszta időpazarlásnak tartotta, a ténynek pedig hogy a kurzus alapján megfeleltem helyettesítőtanárnak, valószínűleg tudomásul sem vette. Nem tudom hány alkalommal lesz még szükség arra, hogy elmagyarázzam neki: nem leszek többet sportoló, de évek teltek el, ő pedig még mindig képtelen elfogadni azt, ami csak az én szívemben is forgatja a kést. Még ha utólag határozottan jó döntésnek tartom is, hogy végül tanár lett belőlem.
Ezt a mentalitást pedig az irodalom-szeretetemmel együtt igyekszem átadni azoknak a diákoknak, akik az én osztályaimba kerültek. Kit könnyebb, kit pedig nehezebb elérni, az óráimon való aktivitás viszont kifejezetten jövedelmező tud lenni és összességében számomra is szórakoztatóbb. Teljesen más terep, mint egy általános iskola, de mondhatni tisztában voltam azzal, hogy mire vállalkozom, amikor én magam választottam karrierutat. Egy csapat tinédzser pedig nem fog megijeszteni - mint ahogyan az érdektelenség, vagy a furcsa kérések sem.
- Igen? - Az ártatlanság vélelme nyilvánvalóan olyasmi, amiben hiszek és bár amikor megszólítanak még azzal a feltételezéssel fordulok hátra, a hang felé, hogy esetleg valakit az órai anyag részletei érdekelnek, vagy talán a kiadott feladatot kell megismételnem, hamar realizálom, hogy nem így van. - Rendben, hallgatom. - Előbb bólintok egyet, aztán az elém tolt papírra pillantok és hamar leesik, hogy mi lehet a kérés, amikor feltűnik az óraütközés. Ilyen könnyedén azonban én sem vagyok hajlandó megadni magam és egyúttal szavak nélkül is kijelenteni, hogy az irodalomóra másodlagos. Ezért is szólalok meg határozottan. - Az órarendváltoztatással kapcsolatban a titkárságot kell keresni, én nem tudok segíteni.

⋈ | 481 | öltözet

**Cleo A. Ballos** · capital letters. | Noah & Cleo Vas. Nov. 01 2020, 11:45

Noah & Cleo

„Az irodalomtanárunk nagyon jó pasi”

Ahogy az üzenetre pillantottam, rögtön le is zártam a telefonom, mert sok mindenről volt kedvem értekezni az első napon, csak éppen erről nem. Minden lánynak csak azért fontos a suliba történő visszatérés, hogy villogni tudjon a nyáron beszerzett, új gönceivel. Egyetlen egy csajt se ismerek, aki az iskolakezdés előtt ne akarna még tollakból is dizájnosat beszerezni.
Én sem állítom azt, hogy különb lennék ettől, hiszen ugyanúgy felvásároltam a házvezetőnővel az összes boltot, viszont hiába vittem haza több, mint ötven ruhát, a mai reggelen egy megfelelőt sem találtam. Tehát mégiscsak egy tavalyi darabokból választottam magamnak, amiket amúgy ugyanúgy szeptember előtt vettem – az már egy másik kérdés, hogy egész évben nem is hordtam őket. Valószínűleg az idei adag sorsa ugyanez lesz, ennek ellenére nem vagyok a jótékonykodás híve... Karácsonykor tényleg kiszórom azokat, amik már nem tetszenek nekem, de ennyi, ezzel egész évre le is tudom az ilyen dolgokat.

„Ja láttam”

Csak ennyit pötyögtem vissza Leilának, amikor a fizikatanárunk éppenséggel nem figyelt. Unottan jegyzeteltem egymás után a számokat, amikben egyelőre semmiféle összefüggést nem láttam. Puskának jó lesz, és ha Cole-lal össze tudok futni ma az órái után, akkor biztos el fogja magyarázni nekem az anyagot. Egyelőre fogalmam sincs arról, hogy miként vészelem át az évet bukás nélkül.
A csengő számomra egyenlő volt a megváltással. Utáltam minden reál tárgyat, de tudtam, hogy mit várnak el tőlem, ezért elviseltem a dolgot. Gondolom az egyetem majd nem lesz ennyire rossz, de abba bele sem gondoltam, hogy mennyire lehet nehéz egy Medical School alapozótárgya, ha már a középiskolás emelt fakultációval meggyűlik a bajom. Pont emiatt nem sikerült túl fényes jegyet szereznem mondjuk társtöriből, és lettem újra végzős. Anyáék meg persze velem kiabáltak miatta.
Amikor beléptem Mr. Song órájára, kicsit mégis meg tudtam nyugodni. A nyári kurzusa után reménykedtem benne, hogy elnéző lesz velem, legalább annyira, hogy a kérésemet figyelembe vegye. Ennek ellenére, nem mertem rögtön megkeresni, inkább megvártam, hogy végezzen az órára, és mindenkit elengedjen, csak utána léptem oda hozzá.
- Mr. Song – halkan, de határozottan szólítottam meg a férfit, aki hiába számíthatott magasnak, mégis talán pár centi különbség lehetett közöttünk, így nem volt nehéz megkeresnem a tekintetét – Szeretnék valamit kérni Öntől.
A kezemben szorongatott órarendemet toltam a férfi orra alá, amit reggel sikerült összeállítanom, és kicsit sem tűnt fényesnek, hiszen egy fakultációm ütötte az irodalomórát, amire nekem hát a jövőben sok szükségem nem lesz. Először mindenképpen szerettem volna azt, hogy szemügyre vegye az időpontokat, aztán utána akartam belemenni a dolgokba. Tisztában voltam azzal, hogy az ő órája kötelező, ugyanakkor ha tényleg orvos akartam lenni, akkor még szükségem volt egy extra órára a gyakorlás érdekében.

433 szó || outfit

Ajánlott tartalom

» can't you see me ♛ Noah & Cleo
» Noah & Cleo | flashlight
» Cleo A. Ballos
» not shy, not me ♛ Stacie & Cleo
» Courteney && Cleo