New York is made up of millions
of different people,

and they all come here looking for something that would unknowingly change their whole life

★ üdvözlünk new yorkban
• városhatár átlépése •
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
★ csicseregj csak kedvedre
• szavak sokasága •

★ éppen jelenlévõ lakosaink
• Ismerõs idegenek •
Jelenleg 109 felhasználó van itt :: 19 regisztrált, 0 rejtett és 90 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (136 fő) Szomb. 20 Május - 22:49-kor volt itt.
★ frissen íródott történetek
• legújabb bejegyzések •
Joe Weaver
tollából
Ma 14:41-kor
Rowan W. Mills
tollából
Ma 14:09-kor
Joe Weaver
tollából
Ma 13:43-kor
Emmalynn Larson
tollából
Ma 12:25-kor
Zoey Miles
tollából
Ma 11:52-kor
Lucifer D. Melgren
tollából
Ma 11:26-kor
Killian B. Grimwald
tollából
Ma 11:21-kor
Lambert Schultz
tollából
Ma 11:13-kor
Fiorentina Deluca
tollából
Ma 9:12-kor
★ csoportjaink képviselõi
• népszámlálás •
Csoport neve
Bûnüldözés
9
16
Diákok
53
40
Egészségügy
29
18
Hivatal
7
12
Média
42
32
Munkások
35
23
Oktatás
9
10
Törvényszegõk
15
36
Üzlet
28
28
Összesen
227
215

• Seung & Lola. •
Témanyitás• Seung & Lola. •
• Seung & Lola. • EmptySzer. 19 Júl. - 22:22




seung & lola
- Lolaaa, merre vagy már megint?
Apa általában kedves hangjában most megbújik a harag, ahogyan igyekszik felkutatni engem az étterem hátsó részlegében. Volt egy kis búvóhelyem, ahova szerettem visszahúzódni, ha éppen nem túl sok vendég tévedt be a szerény kis helyünkre. Általában ilyenkor bűnöztem egy kicsit, és egy magammal hozott csokit majszoltam el a földön ülve, vagy a blogommal voltam elfoglalva, hogy ne hagyjak ki senkit az aznap megtudott információkból. Bár ez leginkább óvintézkedés volt annak irányába, hogy ne felejtsem el a dolgokat. Nem vetne jó fényt az egyetlen karrieremre az, hogyha a felét kihagynám a napból csak azért, mert az agyam túl sok információt tárol, és egy csettintés miatt is elkalandozik. Most sem volt másképp ez, bár apa kevésbé kedvelte az ilyen eltűnéseimet, mégsem volt haragtartó ember. Ketten voltunk már jó ideje, és tudtuk hogyan kell beszélni a másikkal, mik azok a dolgok, melyek miatt az őrületbe kergetjük egymást, mégis összetartottunk valamilyen szinten, és ennek különösen örültem.
Összecsukva laptopomat helyezem fel a szekrény lapjára, és éppen eligazgatom türkiz színben pompázó egyenruhámat, amikor az alacsony férfi benyit a konyha hátsó részébe, és összeakad tekintetünk. Rosszallóan csóválja a fejét, mert már ennyiből leesik neki, hogy megint nem a felszolgálói munkámmal voltam elfoglalva.

- A vendégek kint sorakoznak, Lola, te pedig csak úgy szó nélkül eltűnsz. Nyomás előre! – egyik kezével lendíti meg az ajtó egyik felét, én pedig legártatlanabb mosolyommal ajándékozom meg, hiszen ennek úgysem tud ellenállni, majd egy puszit nyomok a homlokára.
- Így is szeretsz. – vonom meg a vállamat, de már nem várom meg a választ, helyette beleriszálom magamat a kötényembe, és előveszem a noteszemet, meg a hozzá tartozó illatos tollamat. Apa enyhe túlzással élt ismét, hiszen a helyiségben alig vannak, és a legutóbbi ittlétem óta is csak egy-két személy tért be, akik viszont még mindig túlságosan mocorognak ahhoz, hogy választásra jutottak volna. Körülnézek, de munkaerőnk másik felét sehol nem találom. Susanne mindig ezt csinálja. Elmenekül, mikor a legnagyobb szükség lenne rá. – mérgelődök magamban, de helyette úgy érzem, hogy a saját bűntudatom fog felpofozni, hiszen ugyanezt műveltem én is pár perccel ezelőtt. Próbálom azzal hitegetni magamat, hogy az más eset, de még nem nagyon sikerült meggyőznöm a bennem lakozó bűntudatkeltő szörnyikét. Sóhajtva egyet indulok meg először az ablaknál ülő házaspár felé, de mivel ahogyan sejtettem, képtelenek voltak még dönteni, ezért a laptopján babráló fiatalabb srác felé veszem az irányt. Feléled bennem a kíváncsiság, hogy vajon ő is valami blogos témával foglalkozik, de annyi nincs bennem, hogy rákérdezzek.
- Sikerült választani?  – érdeklődök kedvesen, ahogyan azt illendő ilyen helyzetben, és most tanulok a hibámból, amikor túl lazának akartam tűnni, majd megpróbáltam rátámaszkodni az asztal szélére, de a kezem lecsúszott. Szóval igen, ilyet még egyszer nem csinálok.

 • Seung & Lola. • 3673325056   █ zene █ 444 █ ©
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: • Seung & Lola. •
• Seung & Lola. • EmptyCsüt. 20 Júl. - 9:21
Lola & Seung



- Sikerült választani? – Ezek a szavak rántanak vissza a valóságba. Mikor felnézek a gépemből, gyorsan körbenézek, hogy ki szólt hozzám, majd egy lányon akad meg a tekintetem. Gyanítom azért kérdezte, mert ő a pincérnő. De nagyon a közepébe vágtam a dolgoknak igaz? Tekerjünk vissza egy kicsit…
Szóval reggelt felkeltem, aztán rögtön ittam egy kávét, mert előző este nagyjából négy órát aludtam. Ami nem borzalmas, de tény és való, hogy többet kéne. Ez történik, ha egy olyan melót vállalok el, ami sürgős, de még előtte eszek egy kis sütit, meg játszok, meg igazából minden mást csinálok, csak épp a munkámat nem. Na szóval megittam a kávém, aztán felöltöztem, majd összepakoltam a cuccom, ami igazából egy telefon egy fülhallgató meg egy laptop volt. Ma pont Selena volt a szerencsés választottam. És nem nézni furán, amiért elnevezem a gépeimet! De ott tartottam, hogy összepakoltam, majd fölszálltam az egyik metróra és rögtön dolgozni kezdtem. Azt se tudtam, hogy hová megyek igazából csak mentem. A metró jó hely arra, hogy csak ülj és gépelj. Persze kockázatos, mert bárki megláthatja, hogy mit csinálok, de eddig még nem kaptak el, szóval miért pont ma történne meg? Utazgattam egy keveset, nem tudom mennyit, pár megállót, majd leszálltam, és mivel épp éhes voltam, ezért a legközelebbi étteremhez mentem. Illetve nem, abba az étterembe mentem, amelyik épp útba esett. Itt természetesen a legeldugottabb asztalhoz ültem le, hogy senki se lássa, mit csinálok. Ismét dolgozni kezdtem és úgy fest annyira belefeledkeztem, hogy nem tűnt fel ki jön a közelembe.
Pár percig értetlenül néztem a csajra, majd egy hatalmas vigyor jelent meg az arcomon. – Véletlenül nem készítetek rament igaz? – Ha már kínos a helyzet, legyen viccesen az. Bevallom nem figyeltem hová jövök be, de mivel nem olyan a berendezés, azért gyanítom, hogy ez nem egy koreai étterem. Hmmm… úgy ennék most egy kis rament! Majd holnap rendelek, de most nem ott vagyok. – Tudod mit? Legyen valami süti. Igazából mindegy milyen bármit megeszek. Rád bízom a döntést.  – Látszik, hogy nem igazán tudom, hogy hol vagyok, vagy egyáltalán mi van, mert hát sütivel kezdeni? Nem mondom, hogy nem szoktam ezt csinálni, mert a legjobb az az érzés, mikor édességgel kezdesz neki az ebédhez, aztán jön a főétel, majd megint valami kis süteménnyel lezárni. Így az édes és a sós íz tökéletesen kiegyenlíti egymást. – Amúgy mi a napi ajánlat? Remélem nincs benne disznó, azért nem rajongok, meg ha lehet a zöldségeseket is hagyjuk. – mondom az asztalra támaszkodva. Mit ne mondjak, szerintem itt sem az a hír fog járni rólam, hogy normális vagyok. Időközben arra is rájövök, hogy talán el kéne tenni a gépet, mielőtt a lányka meglátja a kódokkal teli képernyőt, így gyorsan le is csukom. – Butus Seung! Gondolom, itt nem lehet gépezni.  – A mosolyom egy pillanatra se lankad, ezzel szoktam elterelni magamról a gyanút. Egyszerűbb, ha azt hiszik, bolond vagyok, ami igazából még közel is áll a valósághoz, mert tényleg szeretek bohóckodni, meg egy kissé különc is vagyok, szóval ezekből már simán kijön, hogy nem vagyok száz.
♫ Dallam ♫ ×  Kicsit hülye, tudom  Embarassed ×
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: • Seung & Lola. •
• Seung & Lola. • EmptyCsüt. 20 Júl. - 11:03




seung & lola
Sokszor elkalandozik a figyelmem, és ez olyan, ami irányíthatatlanná válik, ha az én testem csapdájába van zárva. Elég csak kinéznem az éttermünkhöz tartozó hatalmas ablakok egyikén, és máris szembetűnhet egy járókelő, ez esetben egy nő, akinek egészen aranyos táskája van. Nekem is van hasonló, bár színben egészen más, és formában is, de mintha ugyanolyan lenne. Tessék, kész is a káosz. Kezdem néha úgy érezni, hogy önmagam legnagyobb ellensége vagyok. Vendégünk felé intézett kérdésem előtt még hátrapillantok vállam felett Apára, aki ismét nagyon elemében van. Irányítja a konyhai részleget, majd előre jön, és engem ellenőriz. Nyugtatom őt, hogy nem lenne erre szükség, de az a gond, hogy már túl jól ismer ahhoz, hogy ezt ne higgye el nekem. Nem vagyunk eleresztve az itt dolgozókban. Egy ötfős csapat ténykedik hátul, plusz apa. Elől váltásban ketten-hárman vagyunk, de abból általában én tartom a frontot, mert mint mondtam, Susanne, - még a nevét is keserű kimondani, - semmire nem figyel az égvilágon önmagán kívül. És ez dühít, de befogom a számat, mert az előző csajt már elüldöztem, és nincs kedvem végighallgatni azt a fejmosást, amit másnap kaptam érte. Még mindig képes vagyok felidézni Apa rosszalló hangját, ahogyan arra próbál megkérni, hogy ne ijesszem el az itt dolgozókat azzal, hogy a sorozatok miatt labilissá válok, csak azért, mert nem kedvelem őket. De én csak az igazat mondtam, az már más kérdés, hogy ettől világgá szaladt, de tényleg. Egyszerűen felkapta azt a láncos hatalmas táskáját, és úgy viharzott ki az épületből, mintha kergetnék. Azóta sem láttam.
A fiatal srác kérdésére felfigyelek, és mielőtt szavakban is kifejezném válaszomat, egyszerűen csak a fejemet ingatom.

- Sajnos úgy hallottam, hogy direkt nem csinálnak rament pontosan ezen a helyen. De ki tudja, lehet, hogy véletlenül összejön nekik. Néha még engem is meglepnek. – vonom meg a vállamat tanácstalanul, és még el is mosolyodok mellé. Apa szerette sok mindenben kipróbálni magát a főzésen belül, és kísérletezett, amivel csak tudott. Bár ezt leginkább otthon tette, az éttermen belül maradt a hagyományos ízek, és a családi receptek mellett. A mosolyom csak akkor válik még szélesebbé arcom keretén belül, amikor a süteményt megemlíti, és szabadkezet kapok a választással kapcsolatban.
- Sejtelmed sincs mekkora hatalmat adtál ezzel a kezembe. – kissé gonoszkás mosoly bújik meg a szám szegletében, de ahogyan ismerem magamat, a bőségzavar padlóra küld majd. Lola, erősnek kell lenned! Még ha az édességek a saját kriptonitjaidnak is számítanak. Superman is legyűrte egy idő után, SuperTorresnek is menni fog.
- A mai választék? – kérdezek vissza, és sandán a hátam mögé tekintek, mert a gondolataim zavaros világában nem találok megfelelő információt, csak hangyás képernyőt, meg valami furán sípoló hangot. A reggelit még tudtam. Rántotta, juharszirupos palacsinta, baconos melegszendvics. Ez könnyű. Azonban mikor apa úgy dönt, hogy különlegességekkel rukkol elő, akkor ennek a csajszinak itt meggyűlnek a problémái a magyarázással.
- Ahogyan elnézem sajtos-tejszínes csirkemell, burgonya körettel, de várj egy kicsit… - tartom fel a mutatóujjamat, és a pultról leemelek egy étlapot. – Mindig elfelejtem. Szóval innen is nézelődhetsz még, hátha valamelyik még elnyeri a tetszésedet. Van egy-kettő, ami isteni és imádok, csak utána úgy nézek ki tőle, mint Micimackó. – mutatok a hasamra, és el is vigyorodok mellé, de rájövök, hogy akkor ideje lenne legalább a süteménnyel foglalkoznom, és hogy kitaláljak valamit. Fejben már néhány darab felsorakozott, de ideje lenne egyet kiválasztanom közülük.
- Ami azt illeti, nyugodtan. Egyedül csak egy embernek nem szabad. – mutatok itt feltűnően magamra, és még megjátszott szomorúságot is színlelek lebiggyesztett ajkaimmal.
- Valahogyan mindig rajtakap a főnök. Magam sem értem, szerintem egyszerűen radarja van, amely villog meg jelez a fejében, hogyha hozzáérek a laptopomhoz.  – gondolkozok el, hiszen ez egészen ésszerű lenne. Az én fejemben biztosan.
- Lesz még egyébként valami a süteményen kívül? Egy ital, vagy bármi az étlapról? – teszem fel még a kérdésemet, hogy legyen valami is, ami a munkával kapcsolatos meg azzal, hogy ne kapjunk rossz értékelést, ha arra kerül sor, mert ismét csak végeláthatatlanul pofázok a vendégekkel, és nem végzem a dolgomat.

 • Seung & Lola. • 3673325056   █ zene █ 652 █ ©
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: • Seung & Lola. •
• Seung & Lola. • EmptyCsüt. 20 Júl. - 17:20
Lola & Seung



Tudom, hogy én jöttem ide azzal a szándékkal, hogy enni szeretnék meg minden, de valahogy nem vagyok képes odafigyelni valamire száz százalékosan, ha dolgozok. Ez van, szeretem azt, amit csinálok, lényegében ez a hobbim és nem is lenne vele baj, ha nem venné el teljesen az eszemet. Pont ezért hiába voltam éhes, amint bejöttem rögtön gépezni kezdtem és még csak meg se néztem mit lehet itt enni. Nem is értem, hogy lehet olyan, hogy hiába veszek mindjárt éhen, akkor is az a legfontosabb, hogy dolgozzak. Nem mondanám magamat munkamániásnak, mert nem vagyok, hisz néha inkább bulizok csak ne kelljen a gép előtt ülnöm. Fura, hogy egy hacker nem szeret állandóan pötyögni, de én ilyen vagyok, időnként kell a kikapcsolódás. Viszont most örülök, hogy a lány hozzám szólt, így eszembe jutatta, hogy valamit pakolnom kéne a gyomromba. És nekem nyilván először a ramen jut az eszembe, mert mi más? Koreai volnék elvégre. Bár ez nem magyarázat arra, hogy hogyan viselkedek. Annyira már lehetnék figyelmes, hogy legalább nem egy olyan ételt nyögök be, ami nyilván nincs az étlapon. Na de ez az én formám, hogy nem tudok tekintettel lenni másokra és másra. Illetve de. A gépeimnek mindent megadok, amit csak kérnek! De azt hiszem az emberekkel sem ártana néha ilyennek lennem. Erről jut eszembe, hogy vissza kéne írnom a szüleimnek arra a kérdésére, hogy miért nincs barátnőm. Még nem tudom mit fogok írni, majd teli hassal azt is megoldom. Ja! Vissza kéne térni lassan a lányhoz. Khm... szóval igen hol is tartottam?
-Tényleg?! Ó, az nagyon jó lenne, de nem fontos igazából benyögtem az első dolgot, ami eszembe jutott. Na de szóval igen, akkor hagyjuk ezt a rament, ellenben ha úgy döntenétek, hogy csináltok akkor szívesen adok receptet. - Te jó ég, mintha valami konyha tündér lennék! Pedig én aztán nem értek a főzéshez. Illetve kitűnően tudok mikrózni meg sütőben mirelitet sütni. Az számít? Nekem számít mivel nem halok éhen, ha a szükség úgy kívánja. Meg ezzel a főzés tudással is változatos az étkezésem. Reggel muffin, délben étterem, este pizza. És így mindig mást eszek ebédre. Egészséges életmód. Nem is kell az a sok hiszti, hogy így étkezz, meg úgy... csak rám kell nézni! Vékony vagyok, nem betegeskedek és még élek. Bár tény és való, ha megint nem alszok este, akkor holnap reggel laza két órán belül összeesek a földön és elalszok. Azt hiszem kéne nekem valami töltő, mint amilyen a telefonoknak is van és azzal energiát önteni magamba. 
A lány mosolyára, az arcomon levő vigyor kissé idegessé vált. - Igen? Miért mit tettem?  - Szent ég! Remélem nem azt tervezi, hogy elhalmoz sütivel. Bár pénzem van rá, de ha tele eszem magam édességgel mi lesz a csodás összhanggal a sós és édes íz között?! - Beszéljük meg, hogy hozol most valami kis finomságot, aztán majd a főétel után még egyet. - Nem tudom miért volt az a mosoly, de jobb ha már most tisztázom, hogy csak kettőt eszek. Max elvitelre kérek még. Ez igazából jó ötlet.
Közben rákérdezek a mai menüre, igazából lusta vagyok keresgélni, meg jobb ötletem nincs is arra, hogy itt mit ehetnék. De ahogy elnézem neki sincs, ezért halkan nevetni kezdek, na persze nem rajta, inkább a szituáción. Megértem, én se emlékszem elég sok mindenre, szóval még örülök is, hogy más is van így néha. Bezzeg ha minden információ, amit mondanak kód lenne és azonnal tudnám menteni könnyebb lenne. Lehet amikor valaki mond valamit nyitok egy új fájlt és azonnal mentenem. De akkor meg jön a szokásos duma, hogy milyen bunkó vagyok amiért telefonozok és gépezek társaságba. 
-Csirke? Az már jó! - Ennél több nem is kell nekem. A krumpli köret még elmegy, de a csirke az már tökéletes. Lesz valami kaja a gyomromba. De azért csak nyújtja az étlapot. De jó! Így két óráig ülhetek itt mire kitalálom mit eszek. Minden olyan finomnak tűnik és olyan nehéz választani. Azért kinyitom, de amint meglátom a sok betűt be is csuknám. - Mi lenne, ha ebből is te ajánlanál valamit? - vetek rá egy széles mosolyt, majd folytatom - Annyira sok minden van itt, én meg annyira nem tudok dönteni. Kettőt vagy hármat felsorolsz, abbol már választok, aztán ígérem másnap jövök a többit is megkóstólni.  - Sok mindent lehet rám mondani, de azt nem, hogy nem tartom meg az ígéreteim. Bár sose megyek egymás után ugyanoda, mert igazából aut se tudom hová megyek, de most kiderítem neki, csak ne nekem kelljen választani. A Micimackós megjegyzésére hangosan felnevetek. Vicces lány, eddig tetszik. Lányok közül kevéssel jövök, általában nem bírják a stílusom. Meg is van, hogy miért nincs barátnőm! Egy gép függő idióta vagyok. Ez mindenre magyarázat azt hiszem.
-Tényleg? Miért nem? Ez... olyan szomorú. Ha engem elszakítanának az én szépségeimtől biztos, hogy meghallnék. Még szerencse, hogy a munkám megköveteli, hogy mindig velem legyenek. - Seung te idióta! Miért nem meséled el mindjárt hogy egy hacker vagy és illegálisan dolgozol és ezért van annyi pénzed, hogy minden hülyeségre elszórod? Tudom, hogy egy zseni vagyok, de ilyen helyzetekbe miért nem vagyok képes használni azt a hatalmas nagy tudást? Olyan szerencsétlen vagyok...
-Egyébként az amit mondasz létezik, van olyan program, amelyek képesek figyelni más gépeket és jelzi minden tevèkenységüket, amit azon végeznek. Persze kellenek bizonyos infók a gépről meg a tulajdonosáról, de könnyen meg lehet őket szerezni innen-onnan. - És ismét előtört belőlem a szakértő. Nem tehetek róla, ez a munkám, lényegében muszáj mondanom, ha már a témánál vagyunk. Kész csödtömeg vagyok amiért nem bírom befogni a számat. 
-Egy pohár Dr. Pepper meg talán egy tejes kávé.  - Szerencse, hogy bisszatértünk az eredeti témához, még a végén túlságosan belevetem magam a gépek, programok és egyéb infomatikával kapcsolatos dolgokba. Egyébként nem biztos, hogy jó, hogy megint kávézok, nem rég ittam meg az előzőt. Mégis az agyam úgy sóvárog egy kis energia löket után. Tényleg fel kéne találnom egy emberi töltőt...
♫ Dallam ♫ ×  Szereztem gépet ^^ ×
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: • Seung & Lola. •
• Seung & Lola. • EmptyPént. 21 Júl. - 0:32




seung & lola
Vendégeink számának aránya eléggé széles skálán mozog. Ugyan nem a miénk volt a város legnépesebb étterme, sőt, még szerintem a negyedik, ötödik sem, de jól működtünk, és Apa tehetséges volt abban, amit csinált. Kezdetben csak a környéken lakók fáradtak be, és sorolták fel a lehetetlennél – lehetetlenebb rendeléseiket, de azok közül csak páran maradtak meg törzsvendégként. A többiek így vagy úgy, de lemorzsolódtak, és talán jobb is, mert úgy voltam vele, hogyha újabb kimondhatatlan nevű ételt kérnek, ami nincs is az étlapon, önként és dalolva fogom őket kitessékelni a lábam segítségével. Aztán jöttek az olyan személyek, akik csak a pletykák alapján keresték a helyet, és betérésükkor abban sem voltak biztosak, hogy jó helyen járnak, de ők voltak a legkitartóbbak. Azt viszont nem mondanám, hogy kedvesek is, de amíg egyben tartották a forgalmat, egy árva szavunk sem lehetett. Apa mindig mondogatja, hogy meg kell becsülnünk minden egyes vendéget, hiszen ő értük vagyunk, és nélkülük mi sem lennénk. Értem én az igazságot, de nem igazán tűrtem el a bunkóságot, abból viszont elég sokat kaptunk már az évek folyamán. Nem feltétlenül az étel minősége miatt, sokkal inkább azért, mert volt néhány semmirekellő, akik ebben lelték legnagyobb örömüket. Általában ezek voltak azok, akikkel szerény személyem oly szívesen leállt összeveszni, de valamiért mégis visszatértek. Biztosan várták, hogy mikor képelem fel őket. Az étterem sorsa szépen alakult, és ugyan rengeteg ügynök megfordult erre, hogy felmérje a környéket, még egyiknek sem voltak komoly szándékai az egész épületrésszel kapcsolatban.
Visszatérve a mondandóm elejére, a számok mellett a kedvességi faktor is ugyanolyan mértékben váltakozó volt, és meg kell vallanom, az asztalnál ülő srác kellemes csalódást okozott. Volt benne valami, ami mosolyra késztetett, ugyanakkor elgondolkoztatott. Többnyire azért is, mert mintha állandóan pörgött volna, és örültem, hogy végre olyannal akadok össze a hatalmas sárgolyón, ahol élünk, aki érti az általam kialakított nyelvet, és beszéli is. Nagyon magányos tud lenni a Föld, ha egyedüli földönkívüli vagy. Szerencsére még akad egy-két gyöngyszem, aki mindig meglep. Gonoszra sikeredett mosolyom miatt látom, hogy az arckifejezése megváltozik. Vajon mit gondolhatott? Ugyan elmondanám, hogy általában ez az a mosoly, amit meg szoktam villantani, amikor rosszban sántikálok, de valószínű megfogná magát, és sarkon fordulna. Apa nem lenne túl boldog, hiszen még csak most jöttem ki, és már is oszlatom a szegényes tömeget. Rám bízza az étellel kapcsolatos döntést is, én viszont azt sem tudom, hol állok agyilag jelen pillanatban. Süti. Ételek. Süti. Ételek. Úgy váltakozik ez a fejemben, minta valami beragadt reklám lenne, amelyet állandóan ismételnek, míg nem az ember agyára megy oly annyira, hogy páros lábbal rúgja ki az ablakon méregdrága készülékét.
- Hűha. – fújom ki a levegőt, és átveszem tőle az étlapot. Végigfuttatom tekintetem a választékon, és igyekszem pocakom reakcióját figyelmen kívül hagyni, mert még nincs itt az ebédidőm. Vagy itt volt, és csokit ettem közben? Be kell vallanom, az idővel sem vagyok képben, de amíg ezt csak magamnak tartogatom, nem lesz belőle nagy probléma. Amíg én teljesen belemerülök abba a szerepbe, hogy szárnysegédje legyek a közelemben lévő srácnak, ő a munkáját emlegeti, és egy olyan programot, amivel rajtam tarthatják a szemüket különböző ismeretlen/nem ismeretlen személyek.
- Tényleg? - érdeklődően nézek le rá, nem tehetek róla, de tényleg ezt teszem, és kissé körül is nézek. Technikai zsenitől távol álló módba kapcsolok, és csak később dolgozom fel igazán az információt, hogy csak akkor történhet meg ez az egész, hogyha használom a gépemet.
- Anyám, te aztán vágod ezeket. Én csak egy blogot üzemelek, de néha az is meghaladja a képességeimet, főleg hogy elkap a bőségzavar, és negyven dolgot akarok egyszerre csinálni, abban reménykedve, hogy előbb a végére érek. Gondolom te is tudod, hogy ezzel pont az ellenkezőjét érem el. – bájos vigyor terül szét arcom mentén, majd feljegyzem a sütemény mellé a tejeskávét, és a Dr. Peppert is, nehogy a két kis információmorzsa fogja magát, és elmeneküljön a tátongó mélységtől, amely sötéten merül alá a fejemben.  Hümmögve egyet ugrálok a sorok között, melyek az ételek nevét emelek ki, végül három darabot ki is választok, ami két további csirkéset és egy halasat foglal magába. Igyekeztem olyat keresni, amelynél nem merül az a két feltétel, amelyeket már az elején is kiemelt, hogy nem szeretne fogyasztani.
- Ezekhez mit szólsz? – teszem le elé a fényes felületé színes lapot, és rábökök ujjammal arra a három ételre, amelyet kinézve neki szűkítettem le a két oldalas választékot. A többi már csak bizonyára rajta áll. Egyik lábamról a másikra helyezem az egyensúlyomat, amikor belép Susanne az ajtón, és buborékot fújva a szájában lévő rágógumival riszálja el magát a maradék vendéghez, pontosabban a házaspárhoz.
- Süteménynek egyébként egy csokipudingosat választottam neked. Lehet, hogy egyszerűnek tűnik, de mégsem az. Tisztára olyan, mint azok a színes kis dobozok, amelynek az oldalán van egy kis kar, amit csak tekersz, és tekersz, majd kiugrik belőle egy bohóc. Utálom a bohócokat. – grimaszolok egyet magyarázásom közepette.
- Természetesen a sütiben nincsen bohóc. Biztos frászt kapnék tőle.  – teszem hozzá gyorsan, mert már megint másfelé kalandoztam el. Tapsvihart kérünk, ismét felülmúltam magamat.  

 • Seung & Lola. • 3673325056   █ zene █ 817 █ ©
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: • Seung & Lola. •
• Seung & Lola. • EmptySzomb. 22 Júl. - 13:24
Lola& Seung



Kedves? Hogy én kedves? Akkor ezt most tisztázzuk. Nem vagyok bunkó, ez tény és való, de kedvesnek se mondanám magam. Illetve… nem én inkább csak szórakoztató vagyok. Egyesek kifejezetten szemétnek tartanak a poénjaim miatt, de ez inkább csak azért van, mert nem értik őket. Egyébként meg egyenesen megmondom, ha valaki nem tetszik. Fura ezt tőlem hallani, de emberekkel kapcsolatba őszinte vagyok. Nem játszom el, hogy kedvelem, holott nem, szimplán csak megmondom, hogy nem illik össze a stílusunk. Ez van, nem lehet mindenkivel jóba lenni. Viszont lánynak ilyet sose mondj. Főleg akkor nem, ha tetszel neki. Különben kapsz egy pofont, meg rosszabb esetbe lesz egy törött szemüveged. Hidd el, tapasztalatból mondom. Nem vagyok egy lánymágnes tudomásom szerint, bár az is lehet, hogy csak nem veszem észre. Igazából nem nagyon foglalkozok ilyennel, ha úgy jön ki a helyzet, akkor beszélgetek velük, de flörtölni… szerintem még sose csináltam. Engem nehéz is megnyerni mivel… a gépembe vagyok szerelmes, vagy szimplán nincs olyan, akivel kiegészítjük egymást. De elkalandoztam. Szóval nem vagyok kedves, hanem jobban szeretek viccelődni. Ez valakinek bejön, valakinek nem. Lehet, ezért van olyan kevés barátom. De nekem jó így, ha máskor úgysem, akkor legalább a kapcsolataimban hadd legyek őszinte. Így is hazudok a munkámról, a családomról, az életemről, a hobbimról… lényegében mindenről, ami velem kapcsolatos. Ez van, egy hacker nem beszélhet magáról akármit akárkinek. Nem is az, hogy én bukok le, hanem mások kerülnek veszélybe. De ez igazából olyan szomorú… Vidámabb téma! A mellettem lévő lánynak tetszik a stílusa. Illetve eddig bejött, szórakoztató. Pedig a legtöbb étteremben olyan formálisak, mondjuk tény és való, hogy olyan helyekre megyek általában, de ma nem is úgy öltöztem fel, meg igazából ez közelebb volt. Istenem, ha a lustaság fájna, akkor lenne pár olyan órám, amikor ordítanék. Amúgy elvégzem én a munkámat. Amit a gépen kell persze, otthon olyat, hogy házimunka ritkán csinálok, csak ha már nagyon zavar a kosz, de inkább takarítót hívok. Van rá pénzem. Igazából mindenre. De ezt nem kell tudnia senkinek, még a végén megpróbálnának kirabolni. Na jó, azt azért nem, hülye lenne valaki kirabolni egy olyat, mint én.
Szegény lányra bízok mindent, mivel utálok én válogatni, ő meg itt dolgozik, biztos tudja, hogy mi az, ami megfelel az igényeimnek és még finom is. Nincsenek, amúgy nagy elvárásaim sose, csak tényleg ne legyen zöldség, meg, ha lehet, szárnyas hús legyen a kajába, vagy hal. Igazából ennyi, ezen belül már tényleg minden ízlik, én tipikusan olyan vagyok, hogy mindent megeszek. És mégis milyen vékony vagyok. Csak úgy megsúgom, hogy azért szoktam gyúrni, bár nem viszem túlzásba, olyan havonta egyszer bőven elég. De igen, én ilyen mindenevő vagyok. Az már más kérdés, hogy mennyire fogadja el azt, hogy én bizony sütivel kezdek, aztán főétel, majd megint desszert. Ezért mindenki furcsán néz rám, pedig valahol azért logikus. Nekem. Jó, azt belátom, hogy fura a logikám, de ha megismersz, akkor majd rájössz mindenre. Vagyis remélem, hogy valaki azon az egy emberen kívül megismer annyira még halálom előtt, hogy meglássa a logikámat. Bár addig még sok idő van, gondolom én. Nem szeretnék fiatalon meghalni, vagy legalább addig, amíg ezt a sok zsenialitást nem tudom ráhagyni valakire. Kéne nyitni egy hacker iskolát. Tök jó lenne.
De hogy visszatérjek, látszik a lányon, hogy alaposan föladtam most neki a leckét az étellel kapcsolatba, hiszen elveszi tőlem az étlapot és máris keresgélni kezd. Mosolyogva nézek rá, miközben a legaranyosabb cica pillantásommal igyekszek ránézni. A macskáknak nem lehet ellenállni, és tudom, hogy én más vagyok, de nem tehetek róla, olyan édesek. Meg húztam már ki magamat nehéz helyzetek alól így. Mondjuk, amikor elköltöztem otthonról. Anyának egyből meglágyult a szíve, pedig nem akartak elengedni, mert nem vagyok elég érett.  Ez tény és való, de nem érdekelt, csak el akartam onnan menni. Ez egy ilyen dolog, valaki sose akar elköltözni, valaki egyenesen könyörög, hogy el tudjon. Én utóbbi vagyok, mert nem bírtam, hogy megtiltották, hogy hacker legyek.
Közben eléggé meglepem azon információmmal, hogy le tudják nyomozni, ha a gépéhez ér valaki. Kérdésére lassan bólogatni kezdek. Elég könnyű egyébként a szükséges adatokat megszerezni. És ezt biztonságosnak állítják be, holott egyébként könnyebb feltörni egy ilyen programot, mint egy email fiókot. Pedig az sem egy bonyolult művelet. Jó mondjuk nekem pofon egyszerű, egy dacker megszenvedne vele. – Igen, tudom milyen érzés, nálam mikor ez van, akkor több gépen próbálok dolgozni egyszerre. Amúgy ha bármi számítógéppel kapcsolatos infó vagy bütykölés kell, akkor szólj nyugodtan. Seung Choi amúgy. – nyújtom a kezem bemutatkozásképp. Most miért? Ezt a nevemet bárki ismerheti, senkinek se mondd semmit. Ahhoz viszont, hogy LOL-t megismerje, már kell némi kapcsolat. Hackerként sose mutatom az igazi énem, így nincs olyan probléma, hogy valaki felismerjen. Közben a lány kiválasztja nekem, hogy mit ehetnék. Ó, ez így sem ér, még mindig nehéz. Egy gyors kiszámolóval döntöm el végül, hogy mi lesz. – Legyen a halas, rég ettem már.  – Talán a múlt héten, bár nem vagyok benne biztos. Ez annyira nehéz kérdés, igazából összefolynak a napok.
-Hmmm… csoki. Jól hangzik. – képzelem el magam előtt a sütit, majd reagálok a további mondandójára is. – Nem szereted őket? Na és ezt a bohócot? – mutatok magamra egy széles vigyor kíséretében. Valódi bohóc vagy sem, azért én is tudok akkora baromságokat csinálni, mint az igaziak.
♫ Dallam ♫ ×  Bohóc Very Happy ×
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: • Seung & Lola. •
• Seung & Lola. • EmptySzomb. 22 Júl. - 18:12




seung & lola
Az én munkám nem igényel különösen nagy tudományt, hiszen csak a vendégek rendelését kell felvennem, kedvesen érdeklődnöm a választásuk után, majd feljegyezni és a kis forgó fémlapra tapasztani az öntapadós cetlit, aztán várni. Mégis nekem sikerül túlbonyolítanom, amikor beiktatok egy egész motivációs beszédet, monológot meg egy egész estés műsort a két rendelés alatt, de ha akad rá partnerem, könnyű elveszni ebben. Egyedül is elszórakozok, szó se róla, de magamban nem beszélek annyit, mintha társaságom is akad ebben, és úgy tűnik most összejött. Egyszerű félmosolyt csal az arcomra az arckifejezés, melyet a kiválasztott három étel megmutatása után kapok. El tudom képzelni, hogy még mindig nem könnyítettem meg teljesen neki a döntést, és ez őszintén szórakoztat. Velem is sokszor megesik ez. Ha túl sok mindent raknak elém, képtelen vagyok választani, ha pedig egy darabbal kell beérnem, akkor elégedetlennek érzem magamat. Valahogy sosem jó semmi sem biztosra, hiszen az már nem az én döntésem volt, hanem valaki másé. Bonyolult ez, én pedig jól értek ahhoz, hogy még jobban azzá tegyem. Időközben mesél még nekem a gépekről, és azok kacifántos világáról. Felmerül bennem a kérdés, hogy rákérdezek a munkájára, de az már túlságosan is pofátlanság lenne a részemről. Nem mintha nem tenném meg csak úgy csípőből, majd szánom-bánom az először pofázok, aztán gondolkozok elvemet, de most mégis igyekszem nem elzavarni az egyetlen normálisnak tűnő vendégemet. Bár lássuk be, a normális egészen tág fogalom, és ezt tapasztalatból mondom. Én arra is simán rávágom, hogy normális, aki kihámozza a lényeget a gondolataimból, majd a választ ugyanolyan formában adja meg. Ő is ilyen srácnak tűnik.

- Mindenképpen előkerítelek. – vágom rá, aztán rájövök, hogy ez túlságosan is furán hangzott, így gyorsan kijavítom magamat.
- Mármint úgy értettem, hogy hosszas keresések árán végigmegyek Narnia földjén, beszélek pár lénnyel, akik olyan információkat adnak nekem, mellyel eljuthatok a koboldokig, akiknél az információ akad hollétedről. – kijavítottam volna magamat? Kétlem. Csak még rosszabb lett a helyzet.
- Szóval annyit akarok mondani, hogy köszönöm. És a nevem Lola. Lola Torres. – kezdek bele egy James Bond féle bemutatkozással, és hogy ne tűnjek totálisan bolondnak a szemébe, - ha ez nem következett már be, - el is mosolyodok. A halas ételre esik a választása, én pedig feljegyzem ezt is a többi mellé egy kicsit puskázva az étlapból, hogy mi is a pontos neve. Apa a falra mászik, ha olyan neveket írok le, mint Némó egy halas étel rendelése esetén, majd odaállok az ajtóba, és azt magyarázom, hogy ne bántsd őt. Kiakasztó személyiség tudok lenni, de nem tudom legyűrni önmagamat. Olyan, mintha bezárnának egy gladiátorral egy ketrecbe, aki mellett két oroszlán halad, és fegyvertelenül szálljak harcba velük. Kiérződik a lehetetlenség ebből a történetből, igaz? Ezért most, hogy elkerüljem Apa rosszalló nézését, a rendes nevet vésem fel a lapra. Ez esetben lehet kirohan majd a konyhából, és aggódva siet majd hozzám bajokra utaló jeleket keresve. Szegény, ha tudná, hogy minden összekuszálódott dolog fent van a padláson, oda pedig nem érdemes belenézni, mert csak rémálmokat hoz az átlagember számára.
- Jó választás. – jegyzem meg a munkámhoz illő sablon szöveggel, amelyet néha be kell nyögnöm, hogy ösztönözzem a vendégeinket. Ha azt mondanám, hogy menekülj, amíg tudsz, kétlem, hogy másnap vagy pár nap múlva ugyanúgy itt ülnének, és várnák a rendelésüket. Nem mintha rossz lenne az étel, vagy bármi, egyszerűen néha muszáj így cselekednem az elvárások szerint.  Könnyedén térünk vissza a bohócokhoz, én pedig egyik lábamról helyezem egyensúlyomat a másikra, és még körbe is tekintek, hogy nehogy egy betévedjen az ajtón, mert esküszöm beszögelem, odatolom a bútorokat, és senki nem megy ki, és jön be figyelmeztetést adok le.
- Förtelmesek. Mármint ez az egész vigyor, meg a piros orr, és az ízléstelen öltözködés. Gyerekkoromban egyszer elvittek cirkuszba, és nem lett jó vége, mert behúztam egyet a bohócnak. – vallom be egy grimasszal az arcomon, de még mindig kényelmetlenül érint az emlék. Utána persze én lettem a hibás, de hát ő jött oda arról magyarázni, hogy menjek vele kötél táncolni, én meg elküldtem a kórházba egy törött orral. Édes kislány voltam.
- Kérlek, ne hívd magad bohócnak, mert világgá menekülök. Amúgy egészen jó fej vagy, de hidd el nekem, nem akarsz bohóc lenni ennek a csajnak a közelében. – mutatok magamra, amikor meghallom Apa hangját a hátam mögül.
- Lola, felvetted már a rendelést?  – szól ki a konyhából, én pedig lenézek a kezemben szorongatott noteszre.
- Egy pillanat.  – kérek burkoltan elnézést a beszélgetőpartneremtől, és már tipegek is az ajtóhoz, majd készségesen letépve a cetlit rakom fel a fémtálcára, melyet egy könnyed mozdulattal megforgatok.
- Köszönöm. – jegyzi meg apa sóhajtva egyet, én pedig legédesebb mosolyommal ajándékozom meg, és körbenézek az étteremben. Susanne foglalkozik a megmaradt vendégekkel, én pedig kitöltöm addig a srác italát, meg elkészítem a tejeskávét is, amit kért, és egy tálcára helyezve őket sétálok vissza az asztalához.
- Kezdetnek az italok. Hamarosan hozom a többit is. – jegyzem meg, de mivel még van egy kis időm, ezért leülök vele szembe.
- Egyébként mivel foglalkozol? – célzok most az említett munkájára, hogy most egy témát felhozzak. Legalább így az idő is telik.  

 • Seung & Lola. • 3673325056   █ zene █ 826 █ ©
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: • Seung & Lola. •
• Seung & Lola. • EmptyVas. 23 Júl. - 18:58
Lola & Seung




Ahhoz képest, hogy csak enni jöttem ide, miközben dolgozok, egész jó kis társalgás lett. Mármint nem számítottam erre. Ha étterembe megyek, akkor az a szokás, hogy a pincér maximum arról kérdez, hogy mit kérek enni és csak annyit tesz hozzá „Igen uram!” Nem azt mondom, hogy ez zavar, de az sem, hogy a pincérnőmmel ilyen jól el tudok beszélgetni. Úgy értem, ha valaki bemegy egy étterembe, akkor nem ilyesmire számít. Lehet, hogy csak nekem tetszik ennyire, de a fiataloknak biztos tetszene, hogy beszélgetnek vele. Na persze nem a sznob barmokra gondolok, hanem a normálisokra. Egyszer el fogom ide rángatni a haverom ha törik, ha szakad. Annyira bejön, tényleg visszajövök holnap. Azonban még úgy is, hogy a választékot leszűkíti, meggyűlik a bajom a választással. Döntésképtelen vagyok, vagy én nem tudom. Mondjuk nem, mert gépek terén azonnal tudok választani. Csak az ételek terén vagyok ilyen. De ez nem csak itt van, máshol is ez a helyzet. De az a jó az éttermekben, hogy mindig ugyanazt adják, így ha máskor is eljövök, akkor máskor mást eszek. Itt azonban olyan nehéz volt. Halat régen ettem és egy kicsit vágytam már rá. De azok a csirkések is… olyan istenien hangzottak. Miért kínozz a sors azzal, hogy ilyen finom ételeket adományoz nekünk mégsem ad elég nagy gyomrot, hogy mindent megkóstoljunk? Vagy engem büntet így a sors? Tuti, hogy csak engem, mert más biztos, hogy nem kezd el ilyenről gondolkodni. Ez van Seung magányosan fogsz meghalni, remélhetőleg egy macskával.
Következő mondatára, kicsit furcsán nézek, de azért még mosolygok. Érdekesen jött ki, de ám legyen, ha ennyire rajong értem, akkor sok sikert kívánok neki. Aztán folytatja a mondanivalóját mire én figyelmesen hallgatom és igyekszek komoly képet vágni. Eléggé érdekes lány, de hát nincs jogom ítélkezni felette, én sem vagyok épp egy normális alkat. – Narnia? – kérdezek vissza majd csóválni kezdem a fejemet. – Azt hittem csak én ismerem az oda vezető utat, de úgy fest más is talált egyet. De így legalább már nem lesz olyan unalmas bejárni az egész földet. – mosolygok végül a lányra. Hé, én is szeretem. Meg ha felhozta, akkor ne érezze magát olyan rosszul. Előttem lehet ilyeneket mondani, otthon vagyok ezekben. Plusz még örülök is, hogy van, aki körülbelül annyi idősen, mint én, még emlékszik erre. A legtöbben gyerekes történetnek tartják, pedig nem is az. – Lola? LOL a. – kezdek el vigyorogni. – Bocsánat csak úgy kijött a számon. – De attól még szórakoztató. Illetve nekem vicces, hogy ez a neve, pont azért amit mondtam, mert nekem ugye LOL a hacker nevem. Ez neki nyilván nem fog így átjönni, de én értem ez lényegét és ez számít. Mikor kiválasztom az ételt észreveszem, hogy a lány az étlapból puskázik. Mondjuk ezt mindig is csodáltam, hogy hogyan bírják megjegyezni azt a sok nevet. Főleg mert valamelyik szinte ugyanaz. Végül közli velem, hogy jó a választásom, mire én kihúzom magam és már szinte büszke vagyok magamra, mikor rájövök, hogy ezt nem is azért mondta. – Hé, hagyjuk a formalitást oké? Eleget hallgatom, itt ne kelljen.  – teszem karba a kezem és sértődött képet vágok. Amúgy nem vagyok sértődött, csak jelzem, hogy mivel eddig nem olyan volt, mint a többi pincér, ezután sem szeretném. Közben áttérünk a bohóc témára, amiben otthon vagyok, hiszen én is úgy viselkedek, mint egy közülük, csak nekem nem az orrom piros, hanem a hajam. De a vigyor az hasonló. Bár azt hiszem neki nem igazán jönnek be, meg persze mondta is, de rosszabb a helyzet, mint gondoltam. A szavaira nevetésben törtem ki, nem tehettem mást. – Komolyan megütötted? És megsérült? Huh, te aztán kemény csaj lehetsz. Úgy megnéztelek volna. Lehet hozok magammal legközelebb és megnézem vele mit csinálsz. – Sajnáltam szegény bohócot, de annyira szórakoztató lehet. Én sose húznék be senkinek, de tuti, hogy tarkón vágnám azt, aki egy magas helyre visz fel. De azért az nem lehetett semmi. Komolyan kíváncsi vagyok rá milyen arcot vágott a bohóc.
-Jó fej? Nocsak te bókolsz nekem? Ejnye, előbb várd meg míg elhívlak randira. – mondom mosolyogva. Aztán, hogy komolyan veszi-e az már rajta áll. Én csak poénkodok, mint mindig persze. – Egyébként mások szoktak annak hívni, de lásd be, hogy a vigyor az hasonló. Bár tény, hogy sose ijesztgetnék kisgyerekeket és nem hordanék akkora cipőt meg csipogó orrot. – Közbe szólnak neki, gyanítom a főnöke. Remélem, azért nem elhívják, mert élvezem a társaságát. De megkönnyebbülten sóhajtok fel, mikor csak a rendelést adja le és aztán fordul is vissza az italokkal. Persze ha dolga van, akkor nem akarom feltartani, de mégiscsak jobb úgy enni, hogy valakivel közben jót társalogsz, mint úgy enni, hogy fél óránként eszel egy falatot, mert munka közbe elfelejtesz enni.
Belekortyolok az üdítőbe, mikor megkérdezi, hogy mivel foglalkozok. Egy pillanatra megakad az ital a torkomon és félre is nyelek, majd köhögni kezdek, de nem tart sokáig. – Hát én… sok mindennel. Úgy értem a számítógépeken belül. De maradjunk abba, hogy főleg programozással meg bütyköléssel. – Meg hackeléssel! Ezt kihagytad Seung, pedig biztos elnyerted volna a tetszését azzal, ha közlöd vele, hogy illegális dolgot csinálsz, ráadásul olyat, amivel bárkit tönkre tehetsz.
♫ Dallam ♫ ×   Very Happy ×
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: • Seung & Lola. •
• Seung & Lola. • EmptyHétf. 24 Júl. - 11:29




seung & lola
Szeretem a munkám, - pontosabban a munkáim, - minden percét. Gasztrobloggerként, és pincérnőként is a kaja körül forog az életem, ami a nap hátralévő részében is tovább folytatódik. Ugyan a kívülállóknak ez úgy tűnhet, hogy még sincs így, hiszen ha az étterem falain belül vagyok, szeretem néha kihúzni magamat a munka alól, arra hivatkozva, hogy úgysincs elég vendég, és így Suzanne munkamorálját is erősítem. Talán köszönetet kellene mondania nekem? Mindenképp. Kezdhetné azzal, hogy egyszerűen felmond, vagy csinál valami botrányosat, és kirúgatja magát. Gyerünk Susanne, meg tudod csinálni. Magadért, értem, olyan mindegy. A csaj amúgy kiállhatatlan, és ezt szereti is hangoztatni, én pedig szeretem elkerülni őt, hiszen van, hogy képtelen vagyok parancsolni megmásíthatatlan személyiségemnek, és egyszerűen beszólok neki vagy elkeverem a rendelését meggyorsítva ezzel a folyamatot. Kár, hogy Apa már kiszúrta ezt a trükkömet, így képtelen vagyok tovább ezzel bűvészkedni. A másik, amiért úgy tűnhet, hogy a munkám kevésbé éltet, az a vendégekkel való csacsogás. Igen sokszor megesik velem, hogy belemegyek egy témába, és csak azt veszem észre, hogy nem tudom befogni. Csak beszélek, beszélek, és beszélek, összehordva minden zagyvaságot, melytől a vendég vagy a haját tépi, vagy mint most, beszáll a dologba, és akkor olyan témák kerülnek napirendre, ami átlagember számára már túl sok lenne. Megvan a saját világom, ami azt illeti, ahogyan a témáim is. Tudok én beszélgetni az időjárásról, meg komolyabb témákról is, de egy idő után fogom magamat, és eloldalazok, amíg nem figyelnek. Vagy a másik eset, hogy nem mozdulok, és hátra nem veszik észre a jelenlétemet. Az utóbbi kevésbé válik be, hiszen valaki mindig erős késztetést érez arra, hogy hozzám szóljon, és belevonjon abba a témába, melyről úgysem tudnék semmi értelmeset mondani neki.
Narnia említése nem várt meglepettséget csal Seung arcára, melyet mondanék, hogy még sosem láttam, de az oltári nagy hazugság lenne. Elég sokszor tapasztalom meg egy beszélgetés során, hogy az emberek derűs arca hirtelen válik meglepetté, majd megrökönyödnek, végül idegesek lesznek, és kimerültek. Aztán otthagynak. Sosem kitartó egyik sem eléggé.
- Hidd el, ha elveszek a ruháim között a szekrényben, egy idő után Narniába kötök ki. Én sem értem hogyan lehetséges ez. – vonom meg a vállamat tanácstalanul, de mivel a kötelességem hív, ezért gyorsan kimentem magamat, és leadom a rendelést, majd csak ezután térek vissza, hogy tovább folytassam társaságom agyának tágítását. Mégis nekem úgy tűnik, hogy eléggé jól tartja az iramot, így nem kell attól félnem, hogy egy idő után észreveszem a dühöt az arcán, és magamra hagy. Kérdésem miatt gondolkozás nyomait vélem felfedezni az arcán, és érzem, hogy olyan témába tenyereltem bele, amibe lehet nem kellett volna. Ez sem volt az első, és talán az utolsó eset sem.
- Elég komolyan hangzik. Egy idő után kisül az agyam, hogyha sok kódot, meg számot, és betűt látok. – mutatok fejem két felénél egy robbanásra utaló mozdulatot, majd halkan felnevetek.
- Egyébként a bohócnak annyira nem lett baja, mint az én kis lelki világomnak, szóval nem kell őt félteni. Ha egy eltűnik a színről, jön egy másik, és így tovább. De kérlek, ne hívd magad ennek, mert a következő bókolásomat az öklöm fogja megtenni. Irányíthatatlan, komolyan. – ajándékozom meg legédesebb mosolyommal, de csak szórakozok vele, amúgy sosem bántanék senkit sem. Na jó, ez sem teljesen igaz, mert néha besikerül, hogy az utcán a nagy táskába keresések után valakit sikerül orrba könyökölnöm, vagy összefejelek valakivel a metrón, és ehhez hasonló ártatlanságok. Lehetséges, hogy a belső harcos énem irányítja mindezt, de kétlem, hogy még nem sikerült őt mélyen eltemetnem.
- Amúgy igen, jó fejnek tartalak. Azon ritka emberek közé tartozol, akik vevők a beszélgetésre. Hidd el, az ellenkezőjéből több téved be ide, ő tőlük pedig a falra mászok. Múltkor próbáltam egy nővel viccelődni, mire rám hívta a főnököt, hogy tiszteletlen vagyok vele. Pedig csak annyit mondtam, hogy milyen szép a nyaklánca, és hogy utoljára egy kutyán láttam ilyet, és rajta is tetszett, szóval nem értem. Mellesleg imádom a kutyákat, szóval nem értem hol ronthattam el. – fűzöm össze karjaimat a melleim előtt egy vállvonás kíséretében, és kifújom a levegőt, melytől egy kósza tincsem megemelkedik, majd komótosan visszahull eredeti helyzetébe.
- Aztán ott vannak az egyetemi szemétládák, akik a csillagot is leígérik nekem, ha éppenséggel pörgök-forgok előttük. Ők azok, akikre teljesen véletlenül ráöntöm a forró kávét, vagy összekeverem a rendelésüket. Imádom őket az őrületbe kergetni, de valahogy mindig visszatérnek, és egyre több van belőlük. – unottan égnek emelem a tekintetemet, közben azon gondolkozok, hogy milyen fajtát ismerek még.
- Ó, és még nem is meséltem a sznob házaspárokról. – lelkesedek fel, és megtámaszkodok az asztalon.
- Ők azok, akiknek minden kellene, de totál elégedetlenek. Sótlannak érzik a kaját, de az asztalra díszített sóból nem esznek, mert ki tudja, mit raknak bele a vendégek. Sokszor megfordult már a fejemben, hogy ráborítom az egész kis üveggel nekik a kajára, aztán meg az lesz a problémájuk. Mindegy milyen ételt viszek nekik, mindenre van negatív megjegyzésük, aztán mikor már leszóltak minket, következik a személyzet, és én is. Általában hozzám már nem érnek el, mert a kaja szapulása után udvariasan megkérem őket a távozásra. Komolyan, előbb viselnék el egy csoport egyetemistát, mint egy sznob házaspárt. Az előbbinek legalább minden megfelel, bár nekik meg az lenne a jó, ha én is az étlapon lennék. – mesélem el neki, közben néha a konyharészleg felé tekintgetek, nehogy lemaradjak a jelzésről, amikor kihozhatom neki az ételt.

 • Seung & Lola. • 3673325056   █ zene █ 873 █ ©
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: • Seung & Lola. •
• Seung & Lola. • EmptyHétf. 24 Júl. - 13:59
Lola & Seung



Tudni kell, hogy velem bármiről el lehet beszélgetni. Minden témához hozzá tudok szólni úgy alapszinten. Valamihez természetesen többet is tudok mondani, mint például az informatika, matematika, vagy a macskák. Ezekhez értek talán még a legjobban, de amúgy el lehet velem beszélgetni a biológiáról, a magánéleti gondokról, még a szerelmi témákat is bevállalom, de azt csak bizonyos mértékig és meg ne kérdezze senki, hogy miért nem járok valakivel. Én komoly kapcsolatban állok tizennyolc gyönyörű hölggyel, akiknek minden kívánságát teljesítem. Egyszerűen csak ki kell írniuk, hogy rendszerhiba és már repülök is hozzájuk. De ha komolyra fordítjuk a szót, akkor a válaszom az, hogy nincs olyan nő, akivel egy hullámhosszon tudnék lenni. Bár ez inkább az általános bemagyarázás, a valódi oka meg az, hogy csak neki lenne rossz, hogy folyton hazudnék neki, meg igazából azt se tudná, hogy mit csinálok, plusz még veszélyben is lehet, ha valaki elkap. Amit ebből ki akartam hozni viszont az, hogy a Narnia témával sem tud mellé lépni nálam, meg pont nem érdekel, hogy a másik mit szeret. Ha véletlenül olyat mondd, ami nekem nem tetszik, akkor könyörgök, ez van, neki biztos bejön. Rengeteg embernek meg azok a dolgok nem tetszenek, amik nekem. Csak míg én így is el tudok viselni másokat, addig egyesek erre nem képesek. Tiszteletben kell tartani a másikat, ha ez nem megy, vagy kiállhatatlan az illető, akkor ne vegyünk róla tudomást. Tudom ez így most olyan nagyképűnek hangzik, hogy persze ennyivel el lehet nekem intézni, de csak meg kell próbálni. Lehet, hogy utána haragba lesztek, de nem azért küldted el, mert nem bírod? Akkor meg kit izgat? Biztos, hogy ez az oka annak, hogy nincs sok barátom, meg az is, hogy elvileg elviselhetetlen a stílusom. Pedig én tök normális vagyok szerintem. Illetve csak annyi, hogy komolyan beszélni velem maximum akkor lehet, ha megkérsz, amúgy nem.
-Biztos te voltál az egyik kiválasztott, akinek megadatott az a lehetőség, hogy egy ilyen szekrénye legyen.  – gondolkodok el komolyan. Bár azért eléggé realista vagyok, mégis jó lenne, ha tényleg lehetséges volna átmenni oda. Akkor tuti lenne egy olyan helyem, ahol senki se zavar. Bár így is épp elég, ha kikapcsolom a telefonom meg az összes gépem, de ettől még nem szabadulok a sok munkától. Sajnálatos, de a munkám végeláthatatlannak tűnik. Szeretem azt, amit csinálok, de néha pihennék is és valamikor nem tudok. Valamiből meg pénzt kell teremtenem. Egy ideig kitartana, amit eddig megkerestem, de nem örökké sajnos. Mondjuk, általában van egy-két olyan hetem, mikor azt mondom, hogy nem vállalok semmit és csak úgy vagyok. Hívhatjuk akár nyaralásnak is. Végül is valami hasonló.
-Az én agyam erre állt rá, kódok nélkül már élni sem tudnék. Gyakorlatilag a mindennapjaim szerves része és élvezem is.  – Kicsi korom óta vagyok gépzseni, mindig is érdekelt ez az irányzat, így számomra nem olyan nehéz elviselni őket.
-Nem féltem én a bohócokat, inkább kiröhögtem volna szerencsétlent. De elhiszem, hogy szörnyű lehetett. Én a magas helyeket nem bírom. Mondjuk, csak akkor ájulok el, ha lenézek, amúgy meg nincs bajom.  – Bezzeg egy hetedik emeleten lévő lakásba lakok. Az volt az egyetlen, ami tetszett, mikor kiköltöztem otthonról meg már hozzászoktam igazából. De a tetőre még mindig nem mennék fel, meg igazából szeretek a földön maradni, ahol szilárd talaj van a talpam alatt. Ami biztosan nem esik le. Talán ezért is jobb, hogy a családi vállalkozásban én voltam a hacker és nem az, aki a tetőről egy cérnán ereszkedik le. Meghaltam volna. Betörni még csak-csak be tudok, de az ilyen trükköket hanyagolom.
-Még szép, hogy vevő vagyok! Nekem is vannak olyan problémáim, hogy nem értik a poént, pedig én nagyon igyekszem megmutatni hol van, mégis úgy érzem, hogy abszolúte rosszul csinálom. Egyébként meg, amit mondtál a nőnek szerintem nem volt bántó. Legalább a kutyának is jó ízlése van, ezt így kéne felfogni, de a legtöbb ember valamiért nem veszi a lapot, ami szomorú néha. Amúgy kutyás vagy? Vagy másképp kérdezem, a macskákat szereted?  – Nincs bajom a kutyákkal se, de azért inkább macskapárti vagyok. Olyan hihetetlenül aranyosak mikor megölelgeted őket, meg mikor elkezded őket simogatni, mire ők dorombolnak. Nem lehet ellenállni azoknak a kis szépségeknek. Úgy szeretnék egy macskát!
-Tudod ez azért van, mert a fiúk a nehezen kaphatóakra buknak az ő korukban. Illetve általában, azért még vannak normálisak, akiknek azok tetszenek, akiknél esélyük is van. De ha nem jönnek be neked, akkor egyszerűbb, ha nem is foglalkozol velük, akkor egy idő után elvesztik az érdeklődésüket irántad. – Én ezt csinálom a lányokkal a bárban akkor, ha tetszek nekik de nem akarom megbántani őket, meg szeretném, ha a szemüvegem egy darabban maradna.
Látszik rajta, hogy lelkesen mesél az idegesítő vendégekről. Örülök, hogy nem tartozok közéjük, akkor tuti, hogy rólam is beszélne. Bár annyira nem zavarna, de sokkal jobb hallgatni, mint tudni, hogy én is közéjük tartozok. Az meg külön jó érzés, hogy kellemesnek tartja a társaságom.
-Hát a sznobok már csak ilyenek. Mindig azt hiszik, hogy ők jobban tudják, közben meg csoda, ha egyáltalán értenek valamihez. Annyira nem jön be a stílusuk ezért igyekszem elkerülni őket, de valamikor képtelenség. Velük meg még annyira sem lehet viccelődni, mint mással, mert megsértődnek és haragtartóak is. Plusz az, ahogy olyan lenézően tudnak minket kezelni… Csak azért mert van pénzük. Nekem is van, mégis képes vagyok arra, hogy emberszámba vegyem a másikat. – Sose értettem az ilyen embereket. Plusz mikor találkozok eggyel, akkor az első dolog, ami eszükbe jut rólam, hogy tök csóró vagyok, holott nagyot tévednek.

♫ Dallam ♫ ×  Very Happy ×
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: • Seung & Lola. •
• Seung & Lola. • EmptyHétf. 24 Júl. - 18:42




seung & lola
Seung egy érdekes srácnak tűnik számomra. Kedvesnek tűnik, aki illedelmesen válaszol a kérdésekre, olykor elhülyéskedi az egészet, - amit nem is bánok, - mégis érzek valamit, amit eltitkol, ezt viszont nem hoznám fel neki semmi pénzért. Mégis hogyan lehetne ilyennel előállni?  Örülök, hogy beszédbe elegyedtünk, de légy szíves áruld már el a titkodat. Hát igen, ez nem olyan dolog, amelyet az ember hallani akar. Mellesleg az is lehet, hogy csak én látok bele többet olyan dolgokba, amelyek nincsenek is ott. Őszintén le kellene állnom az olyan műsorok nézésével, ahol minden ember gyanús, és még az is gyanús, akit gyanúsnak néz, majd az egészből lesz egy jó nagy gyanúgombóc, és a végére annyira összezavarodsz, hogy már saját magadnak sem hiszel, még akkor sem, hogyha te csupán a néző vagy.
Ritkán mesélek a külvilágnak az étterem vendégeiről, hiszen Apa nem igazán szereti, amikor másokat véleményezek, de ha ez egyszer az igazság, mit tehetnék? Mindig mondja, hogy örülnünk kell minden vendégnek, és mikor azzal hozakodok elő, hogy ők kezdték, a fejemhez vágja az: okos enged, szamár szenved’ szöveget. El sem tudom mondani mennyire jól esik ezt most kibeszélni magamból, ugyanakkor nem biztos, hogy a velem szemben ülőt annyira érdekli ez az egész süketelés, amit itt elhordok neki a vendégekről, meg az elégedetlen dolgaimról. Ő a gépek világában érzi magát otthon, én pedig az ételek, és a konyha közelében. Okos fiúnak tűnik, akinek mindenre van egy frappáns válasza, közöttük még az általam kevésbé kedvelt bohócokra is.
- A magas helyek is kiakasztóak tudnak lenni, ám én odavagyok értük. Egyszer egy hatalmas kastélyban akarok élni, amely jó magasban van, távol az emberektől. – mosolyodok el egy kicsit gondolataim közepette, hiszen a hercegnős reményeimből már jó régen ki kellett volna nőnöm, mégis néha egészen jól esik visszasüllyedni a gyerekes szintre. Érzéseim, miszerint kevésbé tud majd hozzáfűzni valamit ehhez a témához, totálisan cserbenhagytak, amikor az ellenkezőjét teszi. Akaratlanul is kuncogás tör fel belőlem a szavaira, és örülök, hogy megérti a kutyás dilemmáimat.
- Ugye? Megdicsértem a jó ízlését, és ennyi. Nem is értem mi itt a probléma. – tárom szét tanácstalanul karjaimat, majd a kérdésére eleinte csak egy hümmögéssel válaszolok.
- Hát inkább a kutyákat pártolom, de a macskák is egészen rendben vannak. Bár tudod, mit szeretnék? Pingvint. Most képzeld el azt a kis totyogó mindenséget, ahogyan szlalomozik fel és le a lakásban, majd újra megteszi. Egyszerűen fenséges látvány lehet. Mellesleg azt sem bánnám, ha totál le kellene hűtenem a lakásomat csak azért, hogy megfelelő körülmények között élhessen. – osztom meg vele vágyaimat a kissé sem hétköznapi választásommal kapcsolatban, de nem szakítom félbe a vendégekkel kapcsolatos mondandójában, helyette figyelmesen végighallgatom, ahogyan ő is tette. Szóba kerülnek az egyetemista pasik, majd a kissé sem kedvesnek tűnő házaspárok, és a hozzájuk hasonló emberek.
- Nehéz esetek az fix, de szerencsére elég kevés azoknak a száma, aki kötözködni szeret velem, és ez megkönnyíti a dolgomat. Habár néha eléggé olyan hangulatomban vagyok, hogy összevesznék még a pénztárgéppel is, de visszafogom, mert a vendégek fontosak. – támasztom meg államat az asztalon könyökölve.
- Mellesleg, nem feltétlenül olyan az összes, és egy bizonyos mértékig rendben is vagyok velünk, de ha túlfeszítik a húrt, akkor Lola kirobbanó formában van. – égnek emelem egy kicsit a tekintetemet, amikor egy csengetés szakítja félbe beszélgetésünket, Apa pedig a kiadó ablakban int nekem.
- Ha megbocsájtasz… - oldalazok ki a helyemről, és már sietek is az ablakhoz, melyről leemelem a halas ételt, melyet választott, majd a süteményt is. Mikor először kezdtem el itt dolgozni, sokszor megesett, hogy a földön landolt az étel, de most már ezek a koordinációs zavaraim javultak.
- Először is az ebéded, majd pedig a desszert is mellé. Jó étvágyat. – mosolyodok el, de mivel újabb vendégek jönnek, ezért muszáj egy kicsit kimentenem magamat a beszélgetésből.
- Egy pár perc és visszajövök. Remélhetőleg visszafogom a csacsogómat. Szurkolj. – kulcsolom össze mutató, és középső ujjamat, és már sietek is a rendelést felvenni, hogy még Susanne előtt odaérjek. Amilyen lassú, úgyis kell neki tíz perc mire felfogja azt is, hogy jelenleg hol van. Egy fiatal nő most a vendégem a párjával, akik csak egy egyszerű napi menüt rendelnek, hozzá pedig egy jéghideg kólát. Le is adom a rendelésüket a kis cetlivel együtt, és amíg az étel készül, visszasétálok előbbi beszélgetőpartneremhez.
- Ők a kedvenc visszatérő vendégeim. Mindig Lilinek hívnak ennek ellenére, de nem fáj. Komolyan nem. - biggyesztem le játékosan az ajkaimat, miközben az asztal tetején dobolgatok ujjaimmal.

 • Seung & Lola. • 3673325056   █ zene █ 723 █ ©
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: • Seung & Lola. •
• Seung & Lola. • EmptyKedd 25 Júl. - 13:52
Lola & Seung



Van egy olyan mondás, hogy azok az emberek veszélyesek, akiknek titkaik vannak. Persze érdekesebbek is, de azért lássuk be, hogy ez a szöveg igaz. A titkok azért vannak, hogy valakit védjünk velük. Így ha gyanúsnak is tűnök, akkor annak van alapja. Bár ezt nehéz kiszúrni, mert alapból mindent elhülyéskedek, így nem lehet komolyan venni soha. Ha most a szokásos stílusomba előadnám, hogy egy hacker vagyok, szerintem Lola szimplán kiröhögne, de komolyan biztos nem venne. Na igen, erre is jó ez a stílus. Bár alapból ilyen vagyok, mert szeretek nevetni, de sokszor jól is jön. Kétlem, hogy neki szemet szúrt volna, hogy nem teljesen azzal foglalkozok, amit mondtam. Maximum az tűnhetett neki fel, hogy nem vagyok normális, de ez így is van. Közben a különböző vendégtípusokról kezd el mesélni, ami nem zavar, nyugodtan adja csak ki magából, amit gondol. Pszichológusnak is elmehetnék, legalábbis ilyenkor úgy érzem. De figyelmesen hallgatom és rengeteg dologban igazat adok neki, hiszen nem téved. Bár lehet, hogy csak mi vagyunk ilyen elborult elméjűek, hogy így gondolkodunk a világról. Azonban örülök, hogy találtam egy hozzám hasonló gondolkodásút. Ez is ritka a mai világban, így persze, hogy élvezem a társaságát. Kevés olyan ember van, akit én kedvelek, de még kevesebb az olyan, akinek az én stílusom is bejön. Amit nem értek, mert én csak poénkodni próbálok, de ez úgy fest, nem mindenkinek jön be. Nyilván nem lehetünk jóba mindenkivel, de azért ennyire kevéssel kijönni is szörnyű.
-De jó neked, hogy így bírod. Nekem sem volt vele sokáig bajom, csak tizenkét éves korom óta vagyok rosszul, ha nagyon magasan vagyok. – Kezdetben azt hittem, hogy az új szemüveg okozza, de mivel sosem múlt el a szédülés meg az ájulás közeli állapot, megállapítottuk, hogy tériszonyom van. Nem azt mondom, hogy az óta sose megyek fel egy kilátóba, mert akkor hazudnék, csak hamarabb lejövök, mint a többiek. Meg reménykedek, hogy egyszer elmúlik és akkor már nem lesz velem gond. Persze a szüleim egyből kiakadtak, mikor megtudták, hogy ilyen bajaim vannak, mert nem tudtak másra alkalmazni nagyjából, csak a gépek feltörésére. Ami nem értem miért baj, hiszen az már így is elég nagy segítség. Közben azt is megvitatjuk, hogy a nőnek, akiről beszélt nincs humorérzéke. Olyan szomorú, hogy vannak ilyen emberek.
-Pingvin? Mondjuk tény, hogy nagyon aranyosak, de lehűteni a lakást? Nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de én fázós típus vagyok. Nekem a macskák tetszenek. Olyan aranyosak, mikor dorombolnak, meg mikor játszol velük. Ahogyan körbe-körbe mennek a kaja után, meg mikor ölelgeted őket… Úgy szeretnék egyszer egy cicát. – Majd amikor lesz rá elég időm, mikor abbahagyom azt, amit csinálok, vagy kiöregedek, vagy elkapnak. Ebből még a második verzió a legesélyesebb.
-Ha máskor ilyen hangulatod van, akkor azt ajánlom, hogy vegyél egy plüsst magadhoz és azzal vesszél össze, majd kérj tőle bocsánatot. És akkor nem kell elnyomnod és a vendégek is örülnek, illetve, ha nem előttük csinálod. – Én a gépeimhez szoktam beszélni, az is teljesen normális. Mármint nekem az, mert őket nagy becsben tartom, meg úgy bánok velük, mint akik élnek. Mondjuk valamilyen formában ez így is van igaz?
-Nálam azzal feszítik túl, hogy csórónak néznek csak azért, mert nem sznobként viselkedek. – Közben csengetnek neki, gyanítom azért, mert elkészült a rendelésem, aminek örülök, mert már éhen haltam. Bár ez eddig nem nagyon tűnt fel. Heuréka! Megtaláltam a gyorsfogyásra a megoldást! Beszélgetni kell az emberekkel, meg orrba-szájba gépezni. Akkor tutira elfelejted, hogy éhes voltál, nem eszel, nem termel a szervezeted zsírt és lefogysz. Díjat kéne kapnom ezért. De mivel én amúgy is egy vékony srác vagyok, ezért nekem nincs szükségem ilyenekre, így nyugodtan ehetek annyit, amennyi belém fér. Feneketlen egy bendőm van, édes mindegy mennyit eszek úgyis fér még belém. Ezért is dörzsölöm össze a két tenyerem, mikor elém rakja az ételt. Olyan isteni az illata, hogy majd megőrülök ezért, hogy megkóstolhassam.
-Köszönöm! Az meg is van. – De ahelyett, hogy a halas ételhez nyúlnék, a desszertet húzom magam elé. Nem nézni, már megbeszéltünk, hogy miért!
-Hajrá!  – mondom még gyorsan, mikor elmegy, én pedig nekikezdek a csokoládés finomságnak. Bár nem ételkritikus vagyok, először mindig kicsit harapok. Ez azért van, mert ha ne adj isten nem ízlene, akkor ne szenvedjek annyit, de jelen esetben a második falat már sokkal nagyobb, és pillanatok alatt meg is eszem. Hmmm… ebből lehet kéne hazavinni. Annyira jók az ízek, szinte már sajnálom, hogy el fogja veszni a sós mellett, de legrosszabb esetbe rendelek még egyet.
-Nem akarsz szólni nekik, hogy nem Lili vagy? – kérdezem a lányt, mikor visszatér.  – Mondjuk nekem is van olyan ismerősöm, aki mindennek hív, csak épp a nevemen nem, mert nem bírja kiejteni.  – Igen, a koreai nevekkel időnként meggyűlik az ember baja, de szerintem nem olyan rémes. Illetve, ha én ki tudom ejteni az ő nevüket, akkor az enyémet is meg lehetne tanulni.

♫ Dallam ♫ ×  Very Happy ×
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: • Seung & Lola. •
• Seung & Lola. • EmptyKedd 25 Júl. - 20:17




seung & lola
Érdeklődően hallgatom minden egyes mondandóját, és most sokakkal ellentétben tényleg érdekel, amit közölni szeretne velem. Képes vagyok akkorát hibázni, hogy csak bambulok, és ugyan a külvilágnak úgy jön le, hogy teljesen oda vagyok a dolgoktól, plusz még figyelek is mellé, közben a gondolataimban már valahol egy napozóágyon fekszem, és a hasamat sütettem abban a jól kinéző bikiniben, amit a minap láttam a kirakatban. Eszméletlen volt. Annyira egyszerű, mégis gyönyörű a maga kis bájos virágmintájával. Lehet, hogy a műszakom után kellene egy kis kitérőt tennem abba az irányba, bár félő, hogyha én beszabadulok oda, nem csak egy bikinivel fogok kitipegni, hanem annál sokkal többel.
- Történt valami, hogy félsz a magasban, vagy ez csak úgy kialakult? – érdeklődők tőle kíváncsiskodva, bár ha nem mesél róla, akkor sem fogok toporzékolni itt az étterem közepén. Mindenkinek megvannak a saját magánéleti dolgai, én meg szeretek úgymond belekotnyeleskedni a dolgokba, és megtudni minden egyes kis apró információt. Rossz szokás, melyet nem örököltem, hanem a külvilágtól tanultam. Apa sosem volt ilyen. Ő inkább kimaradt mások életéből, és annak megjavításából vagy fordított helyzetben tönkretételéből. Azt vallotta, hogy mindenki a saját háza tájékán söpörjön, és nekem is ezt ajánlotta, de én annyira szerettem megismerni a körülöttem lévő embereket, még ha néha az őrületbe is kergettek.
Megtudni milyen napjuk volt, mivel ütik el a szabadidejüket, vagy egy-egy kínos sztorijukat a jelenből, esetleg a múltból, hogy ne érezzem annyira egyedül magamat ezzel a saját lábamba is orra esek képességgel, mellyel rendelkezek. Ugyan kevesen nyíltak meg, és váltak beszélgetőpartnerré, de akivel szerencsém volt, biztos el tudtam vele beszélgetni egy jó ideig. Heves bólogatásba kezdek a pingvinek miatt, hiszen imádom azokat a kis totyogós lényeket, de apa sose engedte, hogy a lakásba vigyem őket, és az étteremben sem tarthattam. Pedig nem egyszer bepróbálkoztam az utóbbival.
- Én nem vagyok különösen fázós típus, habár jobban szeretem a nyári napokat, mégis egy pingvinért eléggé elkötelezett tudok lenni. – osztom meg vele a véleményemet erről az egészről, de a cicák említése miatt nem bírom ki, hogy ne mosolyodjak el.
- Egy ideig sokat kóborolt itt az étteremnél egy cica, amely mindig bekönyörögte magát, aztán már szinte törzsvendég lett. Ha egyszer akkor jársz itt, mikor ez a kis fehér drága is itt van, talán bemutathatnálak neki. – ajánlom fel, ha már ennyire oda van a cicákért. Apa is kedvelte, és eleinte ő édesgette be az étterembe, habár mondtam neki, hogy ezzel nem is tudja mit szabadított magára, de nem bánta. Mindig mesélte, hogy régebben volt két macskája, és két kutyája, de sajnos elveszítette őket, így a kötődése az állatokhoz az óta is túlságosan szoros, ugyanakkor néha távolságtartó is.
- Plüsst? – kuncogok fel, de nem azért, mert nem tartom jó ötletnek, hanem azért, mert már így is túl sok van a lakásomban, de hát ezt a kis sötét titkot inkább megtartom magamnak.
- Ezt megjegyzem. – teszem még hozzá, mielőtt hívna a kötelesség, én pedig képtelen vagyok nemet mondani a feladatom elvégzésének. Ugyan nem sok időt vagyok távol újdonsült ismeretségemtől, mégis jól esik egy idő után visszaülni az eddig elfoglalt helyre, és különböző témákba bocsátkozni. Néha a kedvenc vendégeim felé pillantok, de nem túl feltűnően teszem ezt, csak hogyha szeretnének valamit, akkor ne Susanne legyen az, aki odasétál unottan, és felveszi a rendelésüket. Egy életre elvenné a kedvüket az itt kajálástól, én pedig páros lábbal biccenteném fenékbe cseppet sem kedvesnek nevezhető kolléganőmet.
- Óó, nem… nem fogom nekik elmondani, hogy nem ez a nevem. Ők a kedvenceim, Seung. Ha kötözködök velük, biztos vagyok benne, hogy ez alapján fognak beazonosítani. – osztom meg vele félelmeimet, amik nem is annyira nevezhetőek félelemnek, csupán a megszokott dolgok megtartásának.
- Milyen neveken szoktak hívni? – kérdezek rá, hogy addig is ne legyek ennyire túlbuzgó, mert még a végén Apa azt hiszi, hogy valami problémám van.
- Én általában vagy Lolu, vagy Lolita, de Hami is szoktam lenni, mert imádok enni. – simogatom meg játékosan pocakomat, és még jót is mosolygok mellé. Ugyan a hasam lapos, hiszen a kajálás mellett néha fogom magamat, és letipegek az edzőterembe, hogy elfoglaljam a futópadnak hívott szerelmemet, de ettől függetlenül képes vagyok bármit megenni, bármelyik időpontban. Persze nekem is akadnak olyanok, amit nem szeretek, de ezekből nagyon kevés van, így azt sem mondhatják, hogy válogatós vagyok.
- Egyébként, hogy tetszett a sütemény? – kérdezek rá, hiszen érdekel, hogy jól döntöttem vagy sem.

 • Seung & Lola. • 3673325056   █ zene █ 708 █ ©
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: • Seung & Lola. •
• Seung & Lola. • EmptyCsüt. 27 Júl. - 11:10
Lola & Seung



Bár anyáék ritkán voltak otthon, arra sose lehetett panaszom, hogy mindig ügyeltek arra, hogy ne essen bajom. Nem zártak burokba, csak ha lehet, akkor megelőzték azt, hogy egy kéztöréssel menjek be a kórházba. Persze így sem tudtuk mindig elkerülni, mert valamikor csak sikerült megsérülnöm és egy agyrázkódással kikötnöm ott, vagy éppen csak lehorzsoltam a térdem, de ezek a gyerekkor velejárói. Azt hiszem. De olyan nagy traumára sose emlékszem. Szerintem nem is volt még komolyabb bajom. Makkegészséges vagyok egyébként a szememet leszámítva, de az is csak a gépezés miatt olyan rossz. És szemüveg is csak közelre nem látok. Furcsa tudom, de messzire tök jól látok, akkor nem is kéne szemüveg, csak a gépezéshez meg olvasáshoz. De annyira hozzám nőt már.
-Nem emlékszem, hogy bármi lett volna, szóval igen, ez csak úgy jött. – Az ilyeneket elmondani nem félek, mert mihez kezdene ezzel az információval? Maximum bosszút tud rajtam állni, ha megbántom, de az még mindig jobb, ha rájön mi is vagyok. Szóval az ilyen jellegű bosszú nem igazán foglalkoztat, azt nyugodtan csinálja csak mindenki, aki ettől érzi jól magát. Én meg leszek az elszenvedő, egyszer hamarabb jobb túllenni rajta, mint sokáig húzni. Ez persze az én elméletem, de visszatérve, nem zavar, ha ilyeneket el kell mondanom magamról, az olyanok zavaróak, amik a magánéletemről, a múltamról vagy a munkámról szólnak. Azok olyan témák, amikbe nem kéne belekotnyeleskedni, mert megharagszok érte. Na igen, azt nem kéne. Jó tanács velem kapcsoltba, hogy sose húzz fel. Nagyon nehezen lehet, de ha véletlenül sikerül, akkor nem szeretnél a közelembe jönni. Lehet, hogy ritkán edzek és csak a gép előtt ülök, de azt senki se mondta, hogy nem tudok verekedni, vagy nem lennék erős. Ez csak egy amolyan elejtett mondat egyébként.
-Végül is a kisállatokért mindent. Remélem kapsz egy pingvint valamikor, ha ennyire szeretnél. – Mondjuk én a nyarat se szeretem. Inkább a tavasz meg az ősz az, amit szeretek, akkor nincs túl meleg és hideg se. A legjobb idő a sétára, vagy a kinti tevékenységek folytatására. De fagyban és forróságban ezt nem tudom megcsinálni, mert vagy jégkerete lesz a szemüvegemnek, vagy elolvadok.
-Megtennéd? Biztos nagyon aranyos lehet, főleg, hogy fehér. Már csak a gondolatától is megremegek, hogy errefelé egy újabb cukiság van. Kár hogy hazavinni úgysem fogom tudni.  – A világ legrosszabb dolga, hogy bár egyedül élek, van pénzem és helyem is egy állat fenntartásához, nincs időm arra, hogy foglalkozzak szegénnyel. Tudom, hogy a macskákkal amúgy is keveset kell, de azért kéne, nekem pedig nincs rá lehetőségem. Vagy nem vagyok otthon, vagy dolgozok, vagy alszok. Tudom, hogy ezt azért kapom, mert rossz dolgot csinálok. de legalább a környéken élő kóbor cicákkal tudok játszani, meg nekik tudok enni adni. Nem a legjobb megoldás, de ezzel legalább úgy érzem, hogy jót cselekszem.
Nem tehetek arról, hogy mikor először meghallom, hogy összeveszne néha a pénztárgéppel, akkor egy plüsst javaslok neki. Ő pedig nevetni kezd, mondjuk nem zavar, valóban gyerekes egy ötlet, de egy megoldás. Meg amíg senki sem tudja, hogy mit csinál, nem nézhetik gyerekesnek. Legalábbis ez az én nézetem.
Közben Lola végzi a dolgát, én pedig élvezem az ételemet és meg kell állapítanom, hogy jól választott. Na nem mintha nekem nehéz lenne, mert majdnem mindent megeszek és már az elején közöltem vele, hogy mit nem szeretnék, így biztos, hogy jól döntött. Élvezem minden egyes falatját a csokoládés pudingnak, majd mikor végeztem magam elé veszem a halas főételt is. Közben pedig visszatér a lány így még nem kezdek bele az évesbe, mondjuk már javul az éhségem, így nem zavar, hogy inkább vele beszélgetek egy kicsit.
-Megértem, csak engem mondjuk zavarna, ha a legjobb barátom Severiusnak hívna, mert nem tudja kimondani a nevem.  – Még szerencse, hogy ő is koreai, így nincsen ezekkel probléma, bár ha nem onnan származnak, akkor is a fejébe verném, hogy hogyan ejtik ki. Lola látszólag jól boldogul a külföldi nevemmel, aminek hálát adok, mert tényleg hülyén ejtik.
-Bohóc. Szemcsi. Gépmániás. De még a Choi-nak örülök a legjobban, azt ki bírják mondani. – A többit meg a bárokban akasztják rám, vagy a szórakozóhelyeken, ahol nem csak a mosdóban van sötét, hanem gyakran az emberek agya helyén lévő üregben is leoltották a lámpát.
-Hami? De cuki. Én maradok a Lola névnél. [/color]  – Mondanám, hogy hívom LOL-nak, de én vagyok, kicsit zavaró lenne. Mármint nekem, nem akarom saját magamat szólongatni.
[color=#FFD700] -Mennyei volt! Kérhetek elvitelre úgy… öt darabot? – mosolygok rá kedvesen. Nem az én hibám, hogy annyira ízlik, hogy ezt akarok este is enni.
♫ Dallam ♫ ×  Very Happy ×
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: • Seung & Lola. •
• Seung & Lola. • EmptyPént. 28 Júl. - 13:25




seung & lola
Ugyan előszeretettel szeretek belemászni mások magánéletébe csupán ismerkedés céljából, mégis ha vendégekről van szó, akkor bizonyos kereteken belül teszem csak ezt meg. Seung titokzatos srác, ugyanakkor jófej is, és kapható értelmes beszélgetésre, mégsem szeretném elijeszteni a kíváncsiskodó természetemmel. Az étteremben lévő elenyésző nyüzsgést csillapítom, és csak ezután térek vissza  hozzá, hogy újabb számomra értelmesnek, és logikusnak tűnő témával fárasszam őt. Az állatok kerülnek előtérbe, és a félelmek, ha már én is így kifejtettem a bohócokkal kapcsolatos ellenszenvemet. Tényleg utálom azokat a dögöket. Frászt kapok tőlük, akárhányszor meglátom őket, és legszívesebben világgá rohannék tőlük. Egyedül ő velük tudnák csillapítani a csacsogó képességemet, bár erre még senki nem jött rá, én pedig nem fogom nyílván bevallani, hogy mivel lehet engem hatástalanítani. Elmosolyodok a jókívánságain a pingvinekkel kapcsolatban, majd a hajamat kezdem el csavargatni szórakoztatásképp, és egy enyhén hullámos tincset a mutatóujjam köré csábítok.
- Nem biztos, hogy a pingvin is örülne neki, ha én lennék a gazdája. - morfondírozok el, hiszen a ragaszkodásom néha eléggé félelmetes tud lenni, és lehet, hogy a pingvin menekülne előlem, és nem én tőle. Azért mélyen belül reménykedek az ellenkezőjében.
Emlékszem, mikor Nickkel egyszer elmentünk állatkertbe, és akkor is túlságosan elszabadultak a dolgok, azokra a sötét időszakokra viszont még visszaemlékezni sem merek, nemhogy másnak mesélni róla. Az államat támasztom tovább, és úgy hallgatom a cicához fűzött szavait.
- Akkor ez látod még eggyel több ok arra, hogy visszatérj hozzánk. - mosolyom széles ívet ölt arcom mentén, hiszen akaratom ellenére is egy reklámszöveggel ajándékoztam meg, viszont tovább folytatom.
- Nagyon sokszor látom őt, és még neve sincsen, szóval téged érhet a megtiszteltetés, hogy adj neki egyet. - beszélek tovább lelkesen, és egy kicsit megemelkedek a helyemről, hogy kinézhessek az ablakon, hátha most is erre kószál. Mennyire megtiszteltetés lenne, ha én mutathatnám be őket egymásnak. Közben egy kicsit elkalandozik a tekintetem, és többször a kiadó pult felé nézek, nehogy lemaradjak bármiről is, de egyelőre még nincs jelenésem ott. Apa egyik kedvenc specialitását választották, amivel szeret elidőzni, és ez által tökéletesen elkészíteni is. Nem tehet róla, egyszerűen csak fellelkesedik, és onnantól nincs aki megállítaná.
- Severius? - kérdezek vissza, és egy pillanatra felcsillannak a szemeim.
- Kicsit olyan, mint a Severide, akiről eszembe jut a kedvenc tűzoltóm, de lehet őt nem kellene túl sűrűn emlegetnem, mert még a végén ki kell hívni a tűzoltókat, ha túlpörgök, és ha nem jön velük Kelly Severide, nagyon morcos leszek. - biggyesztem le ajkaimat játékosan, majd el is kuncogom magamat mellé. Bár valószínű falnak rohannék, átesnék egy széken vagy ehhez hasonló kínos dolgot produkálnék, hogyha Severide megjelenne az ajtóban. Imádom azt a pasit, és azok a kék szemek. Határozottan állíthatom, hogy a kék szemek a gyengéim, meg az édesség, és még sok minden más, de ugye Severide ember kategóriába tartozik, és nem az édességbe. Lola, a Föld hív. Térj vissza!
- Viszont megértelek. Mástól én sem igazán viselem el, de a Lily még eléggé barátságos ami azt illeti, és csak egy-két szóban tér el, ami nem is olyan katasztrófa, igaz? - érdeklődök tőle egy megjátszott grimasszal az arcomon. Bár a Lala már más kérdés. Attól biztos világgá menekülnék, de a Lily még eléggé tűrhető.
- Én lehet, hogy maradok a Seungnál, ha nem probléma. Nem szeretnélek bajba keverni a bohócokkal. - mondom el neki óvintézkedés gyanánt, de semmi komolyság nincsen a szavaimban. Ritkán bántok én embereket, és nem hinném, hogy most fogom elkezdeni.
- Természetesen maradj a Lolánál. Hiszen ez a nevem. - vonok vállat játékosan, majd már szedem is elő a noteszemet, és jegyzem fel a rendelését.
- Máris továbbítom is a titkos bunkerbe a részleteket. - állok fel a helyemről, majd az üres süteményes tányért elveszem, hogy visszavigyem a helyére.
- Mellesleg örülök, hogy elnyerte a tetszésedet. Az elégedett vendég ezt a csajt is boldoggá teszi. Amúgy hogyha bárki kérdezi, nem pofáztam sokat, viszonylag elég keveset, és normális is voltam. - mosolyodok el hátrálva tőle, és már tapasztom is a kis cetlit a helyére, az üres tányért pedig beadom a hátsó részlegen dolgozó srácnak, és mivel készen lett a kedvenc vendégeim rendelése, azokat is kiviszem.

 • Seung & Lola. • 3673325056   █ zene █ 673 █ ©
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: • Seung & Lola. •
• Seung & Lola. • EmptyPént. 28 Júl. - 18:00
Lola & Seung



Ha nagyon szemét akarnék lenni, akkor azzal védekeznék, hogy azért nem szeretem, hogyha az életemben vájkálnak, mert én se szoktam másokéba. Ez ebben a formában azonban nem igaz, mert vannak olyan emberek, akiknek alaposabban utána nézek, főleg ha gyanúsak nekem. Értem ez alatt az öltönyös fickókat, akik feltűnnek egy bárban és véletlenül az én közelembe vannak. Bár ilyen még nem volt, de még én magam is tudom, hogy elég könnyű manapság lenyomozni az embereket, így óvatos vagyok minden olyan személlyel, aki csak egy kicsit is elüt az átlagtól számomra. Lola nem ilyen, rajta látszik, hogy kedves, aranyos és bírom is, szóval utána nem fogok kémkedni. Illetve nem terveztem. Közben pedig több téma is előkerül, mint például az, hogy mennyire szereti a pingvineket és mennyire félek a magasban. Meg, hogy mennyire imádom a cicákat. Nem érzek mást irántuk, csak szeretetet.
-Amúgy is visszajöttem volna, de így meg végképp. – Mondtam, hogy visszajövök még mást is kipróbálni, meg így aztán végképp, hogy van itt egy jó kis társaság, meg egy cica is. A harmadik tényező csak amolyan bónusz, eleve jöttem  volna még ide, mert tetszik, hogy tudok kivel beszélni, ráadásul az étel is finom, így természetes, hogy máskor is benézek.
-Én adjak neki nevet? Fiú vagy lány cica? Bárcsak hazavihetném, de nem tudnám gondját viselni. – Szörnyen igazságtalan velem az élet. Minden macskás ember sokkal boldogabb, mikor a cicájával játszik. Na de mindegy már kezdek hozzászokni, hogy sosem kaphatom meg azt, amit szeretnék. Csak a gépeket, meg a rengeteg pénzt a számlámra. Ugyan nem zavar, ha valaki szegény, de én jobb szeretem magamat a gazdagok között tudni. Ez olyan megnyugtató érzés, hogy nem kell aggódnom semmi miatt, csak a rendőrök azok, akik elkaphatnának, de még nem sikerült kiszúrniuk. Szegényeknek hiába van elsőszámú technológiájuk, ha nem tudják használni.
-Igazából egy könyvben olvastam ezt a nevet, meg ez jutott most hirtelen eszembe a Seung-ról. Ha viszont találkozni akarsz vele, akkor miért nem hívod fel csak úgy? – Úgy értem, ha valakivel találkozni akarok, akkor nyilván szólok neki, hogy tegye magát szabaddá valamikor, mert szeretném látni. De akármilyen indokot ki lehet találni. Ég a ház, csak az a személy segíthet, haldokolsz, elveszett a kutyád… annyi mindent föl lehet hozni, hogy miért pont őt hívtad. Persze nekem is van olyan ember, akit csak úgy biztos, hogy nem hívogatnék, mert nem olyan a kapcsolatunk. Mondjuk a bárokban dolgozó csaposokat, meg az ott lévő lányokat tuti sose hívnám föl. De ha véletlenül megkedvelem az egyiket és alapból nem beszélgetünk, csak ha épp összefutunk, akkor lehet egyszer ráírnék, aztán megnézném, hogy mit hozunk ki belőle. Bár még sose volt ilyenem, szóval nem si tudhatom milyen érzés.
-Hát amíg téged nem zavar, addig nem katasztrofális, én is megszoktam már, hogy akikkel nem vagyok jóba, meg se próbálják kimondani a nevem, így elviselem azt, ahogy hívnak és igyekszem reagálni rá. – Bár a szemcsire még mindig nem sikerül. Rengetegszer csak úgy elmegy a fülem mellett, amit mondani akarnak, mert ez még annyira új becézés nekem, hogy fel sem tűnik, hogy nekem szólnak. Nem ezt szoktam meg. A bohócra jobban reagálok, de még a Choi is szimpatikusabb. Bár azt nagyon utáltam, hogy koreába mindenkit a családnevén hívtak, meg az egyetemen is Mr. Choi voltam. Seung! Nem olyan bonyolult kimondnai.
-Csak nyugodtan, hálát is adok neked amiért nem ejted ki rémesen és ezt szeretnéd használni. Amúgy nem értem mi bajuk van a többieknek, nem bonyolult kimondani. – Legalábbis az ő példáján nekem úgy jön át, hogy azért nem olyan rémes. Én persze Lola néven fogom hívni, ez tetszik még a legjobban az előbb felsoroltakon kívül. Szeretem megőrizni az eredeti neveket, hacsak a becenév nem hangzik jobban. Mondjuk Jiji sem ezt a nevet kapta születésekor, de nekem bejön, meg csak néhányan hívják így, mint például én.
-A finom kaja elégedett vendéget eredményez. Mellesleg nem értem, hogy miért baj, hogy beszélgetünk, nekem sokkal jobban esik így enni, mint egyedül a gépemmel. És teljesen normális vagy számomra.  – Tudom, hogy engem mennyire nem bírnak elviselni az emberek, de engem nem érdekel és örülök, ha ritkán találkozok hozzám hasonló energiabombával.
♫ Dallam ♫ ×  Leghamarabb majd augusztus 5-én tudok írni, addig nyaralok ^^” ×
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: • Seung & Lola. •
• Seung & Lola. • EmptySzer. 2 Aug. - 10:21




seung & lola
A gondolataim kissé ahhoz az esethez hasonlíthatóak, amit egyszer elkövettem egy tél alkalmával. Kezdjük azzal, hogy imádom az édességet, legyen az csoki, fagyi, jégkrém vagy bármilyen formában. Aztán folytassuk azzal a ténnyel, hogy bármit megtennék értük. De tényleg bármit, még a hóviharba is kimennék, hogy eljussak a sarki bolthoz. Szóval adott az alap dolog: a gondolataim. Aztán jön ez a hóvihar, és a csoki utáni vágy, melynek következtében egyszer csak azt veszed észre, hogy egy teljesen másik utcába kötsz ki, ahol nemhogy bolt, de még házak sincsenek, a visszafelé út pedig kissé zavaros, mert mindent hó fed, és az egész képedbe is azt kapod. Vicces, nem igaz? Aztán ott állsz elkalandozva, leblokkolva teljesen, és a fejedhez kapsz a cuki kis puha kesztyűdben, hogy mégis mi bajod van neked ilyenkor? A válasz azonban nem érkezik meg, és soha nem is fog. Körülnézel, a térerőd valahol a breki feneke alatt, így még lehetőséged sincs segítséget kérni, ezért tovább haladsz.
 Egy-két tábla felrejlik előtted, de azok is csak homályos, és sötét jeleket küldenek a továbbhaladásban, így csak magadban bízhatsz, hogy hazatérsz. Majd fél óra bolyongás után a viharban végül észreveszel egy ismerős házat, majd még egyet, és megszaporázva a lépteidet sietsz be a kényelmes, és meleg lakásodba, hogy átfagyva, és vacogva bújj a meleg takaród biztonságába, és azon gondolkozz, hogy a szeretet őrültség, mert kívül-belül átfagysz tőle. Szóval igen, a gondolataim valahogy ilyenek. Sosem képesek egyből hazatalálni.  Édes mosoly varázsolódik arcomra, mikor kijelenti, hogy minden apró kis feltételem ellenére is visszatért volna. Apa örülni fog, mert egyszer kifizetődött a végeláthatatlan csevegésem az emberekkel, és egy törzsvendéget szereztem magunknak. Vajon most már megengedi, hogy értékes időt töltsek el a konya hátsó felébe a laptopommal, és az úgynevezett munkámmal? Az ember lánya reménykedhet, de szerintem esély sincs rá. Amíg a munkaidőm pincérnőként le nem jár, addig totál kudarc az egész hisztizésre hajazó ugrálás, és a kiskutya szemek, melyeknek minden fajtáját már bevetettem. A cica nevére rákérdezve hümmögés hagyja el ajkaimat, és egy pillanatig az államra futtatom kezemet, hogy elgondolkozzak.
- Lány. – válaszolok végül, de a kíváncsiságom már megint ott legyeskedik körülöttem, és mielőtt végiggondolhatnám a mondanivalómat, már ki is mondom.
- Miért nem viheted haza? – Lola, elég! Mások magánéletébe belemászni nem szép dolog, még ha azt hiszed, hogy ezzel majd segítségükre lehetsz. A szám elé kapva a kezemet kuncogni kezdek, mikor kitér Kellyre, és a meghívására.
- Hidd el, én is megtenném, de ő csak egy sorozat szereplő, és kétlem, hogy bármikor megjelenne az ajtóban. Valószínű ott végezném öngyulladásban, egy tűzoltó közelében. Ami egészen vicces eset lenne, lássuk be. – édesen megvonogatom a vállamat, mert amíg én tökre természetesnek érzem a hülyeségeimet, lehet másnak ez másképp fog lejönni. Seung eddig nem azt mutatta, hogy normális lenne. Mármint nem úgy normális, hanem normális-normális. Mert a normalitásnak is van több fajtája, és úgy, mint személyiségileg normális, de mint gondolatilag olyan helyzetbe vagy, mint én. Ó te jó ég! Ebből sehogy sem fogok jól kijönni. . .
- Találj ki nekik is egy nevet. Én voltam olyan aranyos, és régen az egyik csajt Cetlinek hívtam, mert mindig rámászott minden egyes pasira. Idegesítő volt. Szóval érted, tapadt a csaj, mint a cetli. – próbálom elmagyarázni neki a dolgaim miértjét, de nem akarom, hogy még két héten keresztül is itt kelljen ülnie emiatt. Biztos egy idő után unalmas, és félelmetes lenne a dolog.
- Szerintem is az. Van egy név, amit nem tudok kimondani, valami M betűs..soha nem megy. De a lényeg, hogy a tiédet könnyű szerintem. Seung. – biccentem oldalra egy kicsit a fejemet, mintha büszke lennék arra, hogy sikerült még egyszer kimondani egy nevet. Lássuk be, valamennyire az is vagyok, hogyha másoknak ez nem annyira jön össze. Elmosolyodok a szavain, de mivel hívnak, ezért elnézést kérve gyorsan kimentem magamat, hogy elvégezzem a munkámat, majd csak ezután sétálok vissza hozzá, és ülök le az eddigi helyemre.
- Édes, hogy normálisnak tartasz. Sokan nem értenének egyet, de ez lényegtelen. Mellesleg én is így gondolom, hogy beszélgetni jó dolog. Biztos észrevetted már, hogy néha be sem áll a szám, csak mondom, és mondom, és megint. – fújom ki unottan a levegőt, majd tovább folytatom.
- Csak Apa..szóval a főnök kissé távolságtartó ember, és mindig azt mondja, hogy kevesebbet jártassam a számat, és többet a kezeimet. Ezért szoktam neki integetni, hiszen kifordítva a szavait erre kért, nem? – mosolyodok el, majd ismét megtámasztom az államat.
- Annyira nincsenek sokan, hogy ne időzzek el egy vendégnél, ezért mikor nem figyel, akkor megteszem. Igazi bűnözői lángelme vagyok, nem igaz? – kérdezem egy vidámabb hangnemet megütve, majd a hajamat babrálom, és a sótartót pörgetem ujjaimmal.

 • Seung & Lola. • 3673325056   █ zene █ 754 █ ©
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: • Seung & Lola. •
• Seung & Lola. • EmptyKedd 8 Aug. - 12:07
Lola & Seung



Mindenki egy idiótának tart azért, mert olyan vagyok, amilyen. Igen, valóban szeretek szórakozni, gyakran túlzásba is esni, de ez nem mindig volt így. Valaki biztos azt akarná, hogy menjek vissza azokba az évekbe, mikor komolyabb voltam és messze nem volt ilyen idegesítő a stílusom. De szerintem akkor sokkal rosszabb voltam. Nem mosolyogtam annyit és nem is beszélgettem senkivel csak a szomszédban lakó fiúval voltam jóba. A suliban is különc voltam. Gazdag család gyerekeként vagy hamis barátokat tudtam volna szerezni, de inkább az volt a jellemző, hogy kiközösítettek. Egészen addig, amíg nem tudtam, hogy mivel foglalkoznak a szüleim nem is mosolyogtam szinte. A számítógépes játékokban leltem nyugalmat és örömöt. Aztán mikor bevontak engem is a munkába, már sokkal jobb volt. Hackerként találtam önmagamra és emiatt kezdem el olyan sokat mosolyogni, meg viccelődni. Az elején inkább csak egy álca volt, hogy eszükbe se jusson, hogy pont én vagyok olyan okos, hogy rendszereket törjek fel, de aztán a hazugság szokássá vált és most már természetesen jön ez nekem. A részem lett az állandó vigyorgás és poénkodás. Nem sűrűn vagyok komoly, még akkor sem, mikor dolgozok. Csak akkor ha valaki felhúz, vagy éppen valami baj történik a munkában, olyankor látni komolynak, néha talán még szomorúnak is. De amióta itt élek azóta szerintem senki sem látott még úgy, hogy ne mosolyogtam volna. Még Jiji se, pedig neki aztán tényleg nem tudok hazudni. Talán még a saját szüleimnek is kevesebbet mondok el, mint neki. Furcsa, hogy egy apró dolog mennyire meg tudja változtatni az ember életét. Az én esetembe jó irányba, aminek kifejezetten örülök. Wow! Ez milyen őszinte megnyilvánulás volt. Elég is ebből és térjünk vissza az eredeti témához. A kedvenc helyeimre rendszeresen vissza szoktam járni és van egy olyan érzésem, hogy ez is egy általam szeretett étterem lesz. Bár szerintem ritkán szoktam kétszer ugyanott enni, vagy legalábbis egy kis idő eltelik a két látogatás között. A bárok azok, amikbe ha kell, akkor egy héten hatszor is ugyanoda megyek, mert nincs kedvem sokat sétálni, vagy valami hasonló. Közben pedig áttérünk a kedvenc témámra, a macskákra. Azokra a kis szőrgombócokra. Kell vennem magamnak egy plüsst, azzal lehet majd játszani unalmas óráimba. Olyan hetente félre, mert a többiben vagy dolgozok, vagy alszok, vagy eszek. Ez a napi elfoglaltságom, tudom rettenetesen izgalmas.
-Kislány? Ó, akkor valami aranyosat kell neki választani. – Ezüst. Az olyan gyönyörűen hangzik koreaiul. Vagy Elizabeth. Milyen szép név! Egészen megtetszett, de még gondolkodok rajta.
-Mert nem lenne rá időm. Túl elfoglalt vagyok ahhoz, hogy állatot tartsak.  – magyarázom el neki. Igen, a hacker élet ilyen. Közben kuncogni kezd, mire én oldalra döntöm a fejem és kérdőn nézek rá.
-Ja, hogy sorozatszereplő! Azt hittem valami élő ember, akivel sokat találkozol mert sokszor gyullad ki valami. Furcsálltam is, hogy miért nem hívod egyszerűen fel. – kezdek el magyarázkodni. Bevallom nekem sorozatszereplők meg híres emberek sosem jöttek be, de az viszont tény, hogy a gépekre simán emberként tekintek. Ez szerintem hasonló lehet nála is ezzel a szereplővel kapcsolatba. Így teljes mértékben megértem. Nekem is jól esne, ha az az új Lenovo aranyborítású gép egyszer csak kopogtatna az ajtómon és a karjaimba ugrana azzal a mondattal, hogy szeretlek Seung. Igen, ez csak egy álom több szempontból is.
-Igen értem miért cetli. De én nem vagyok jó az ilyen becenevek kitalálásában. Ha rendes az illető és szimpatikus úgyis megjegyzem a nevét, ha nem akkor meg nem érdekel minek hív és el is felejtem, amint elvállnak útjaink. – Vagy amíg el nem választom őket azzal, hogy elkezdek a másik irányba sétálni, rosszabb esetben futni. Szégyen, de hasznos, főleg nekem, aki nem a harcművészeti tudásáról híres. Tudok ütni, de azt csak végső esetben inkább.
-Nekem is van olyan szó az angolban, amire még mindig csak nézek, hogy hogy tudják kiejteni, olyankor tűnik fel az embereknek, hogy hiába beszélem a nyelvet, azért nem innen származok. De örülök, hogy te jól ejted, sokkal jobb érzés, mint mikor valaki próbálkozik, és nem jön össze neki. Értékelem, de ez azért mégiscsak jobb.  – Valakinek olyan rémes a koreai kiejtése, hogy inkább megkérem, hogy más néven hívjon. Furcsa, hogy a vezetéknevemmel bezzeg nincsen gondjuk. Jó, azt nagyjából úgy ejtik, ahogy írják, de a keresztnevem sem másabb. Sokkal. Hát… jó egy picit nehezebb, de aki akar az képes is arra, amit elhatározott. Ezek szerint nagyon sokan megérteni sem akarják a nevemre.
-Számomra ez a normális, mindenkinek más nyilván. Amúgy nem zavar, ha beszélsz, jó hallgatóság vagyok. gyakran inkább figyelmesen hallgatok, mint csacsogok, ezt elég sokan értékelik, mert akkor biztos nem mondok semmi hülyeséget.  – mosolygok rá kedvesen. Tőlem aztán beszélhet annyit amennyit akar. – Várj, apukád a főnököd? Akkor ez egy ilyen családi vállalkozás szerű étterem? – kérdezek vissza kíváncsian. Családi bizniszek terén az enyém a legjobb.
-Mondhatni, de ne legyél bűnöző, csúnya dolog és egy ilyen aranyos lányhoz nem áll jól.  – Na megszólalt az illegálisan dolgozó hacker. Igazi jó tanács annak a szájából, aki maga is a törvény ellen dolgozik.
♫ Dallam ♫ ×  Bocsánat a késéssel >.< ×
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: • Seung & Lola. •
• Seung & Lola. • EmptySzer. 9 Aug. - 15:47




seung & lola
Nem egyszer említették már, hogy talán fordítva lettem bekötve, mint az összes többi ember, vagy összerakva, magam sem tudom megállapítani. Ha ők balra akartak menni, én mindig jobbra. Ami másnak logikus volt, nekem egy ezernyi szálon átverekedő gondolat, amelynek a vége egy nagy gubanc, és az eleje már totál homály. A magam módján nem voltam átlagos, némely napokon egészen idegesítő is lehettem, aki csak igyekszik nem megutálni az emberiséget néhány ember elviselhetetlen személyisége miatt. Személy szerint többre tartottam az állatokat, és értelmesebbnek is, mint a két lábon járó, állítólag okos fajt, akinek megvan a magához való esze, elvileg képes érzelmekre, de közbe a legönzőbb lénnyé vált a világon.
 Ezért is szerettem volna találni a cicának egy szerető családot, egy embert, akiről tudom, hogy vigyázni fog rá, hiszen mindig olyan kis magányosnak tűnt az édes, és úgy érzem, képes lenne más napját felvillanyozni a jelenléte. Ez esetben Seungra gondoltam, azonban ő nem juthatott szóba. Lebiggyesztem az ajkaimat együttérzésemet kifejezve, amikor elmagyarázza miért nem viheti haza magával a cicát.
- Ez esetben igyekszek rá vigyázni, és megfelelően bánni vele, hogy a megismerkedésetek különleges legyen, és az étteremben lévő találkozásotok is jól teljenek. – ajánlom fel neki a lehető legegyszerűbb módszert, ami még beválhat ez esetben, hogy a cica a mi tulajdonunkban kell, hogy maradjon.
Halkan felnevetek a feltételezéséről Severide miatt, majd csak játékosan megvonogatom a vállamat.
- Sajnos ez nem így működik. Pedig hidd el, nagyoooon sokszor felhívtam volna már őt. Nem mintha szeretnék gyújtogatni akár véletlenül is, de szerintem ebbe nem hinném, hogy érdemes lenne belemenni. – jövök zavarba egy kicsit, mert meglehet, túlságosan is sokat beszéltem magamról, és olyanokat, amikről nem kellene beszélnem. Szép volt, Lola!
- Hidd el nekem, te értelmesebben kihúzod magadat ezekből a névválasztásokból. Nekem minden bonyolult, és egyszerű egyszerre. A cetli becenév olyan figyelmeztetés volt arra az esetre, hogyha megismerek valakit, akkor ne sétáljak a közelébe vele. Lehet, hogy még a végén kiderül a mágneses ereje, és hozzátapad. – merengek el ezekben a gondolatokban, és elmosolyodok, mikor a nevére tér ki. Időközben nézelődök a helyiségben, vagy éppen az ajtót próbálom felmérni a vendégekkel kapcsolatban, akik valahogy nem érkeznek, de most nem is bánom. Apa viszont annál inkább. Kicsit halkan felnevetek, amikor megmagyarázza nekem, hogy miért nem beszél annyit.
- Határozottan olyan ember vagyok, aki nem riad el a hülyeségek miatt, sőt ha éppenséggel vág az esze, még viszonozza is. – jegyzem meg.
- Igen, olyasmi. Néha itt vagyok kint, és a vendégekkel foglalkozok, máskor meg a konyhában, ha éppen jön a váltásom. Mostanában mintha felszívódott volna. Bár amilyen gonosz a nőszemély, nem csodálkoznék, ha megnyílt volna a föld alatta, hogy beszippantsa egy kicsit melegebb helyre. – hümmögök egyet, mintha most jöttem volna rá, hova tűnhetett el Emilia.
- Nem tervezek bűnözőnek lenni. Bár gyerekkorom óta örömmel gyilkolom az édességeket, emiatt viszont lehet egyszer lecsuknak, és bezárnak a Csokigyár börtönébe, de ennek nem látom nagy valószínűségét. – nevetek fel, miközben tovább folytatom a sótartóval való szórakozást, de mivel majdnem sikerül felborítanom az egészet, ezért abbahagyom, és inkább félretolom, mert egészen nagy veszélyben van a közelemben. Egy idő után Apa jelez, hogy elkészültek a sütik, ezért már sietek is oda, hogy átvehessem a dobozt tőle, amelyet Seung elé teszek.
- Parancsolj, a süteményed. – nézek körül egy pillanatra, mert olyan volt, mintha nyávogást hallottam volna, de az is lehet, hogy csak képzelődök. Azonban mikor jobban körülnézek az étteremben, észreveszem a cicát, akiről többször is beszéltem neki.
- Nééézd, most is itt van. Gyere. – intek a fejemmel, hogy csatlakozzon hozzám és a kis édeshez, akit már annyiszor emlegettem neki.  

 Semmi probléma nem történt.Smile  █ zene █ 583 █ ©
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: • Seung & Lola. •
• Seung & Lola. • EmptyCsüt. 10 Aug. - 11:37
Lola & Seung



Nem vagyok állatbarátnak mondható, mert sosem érdekeltek különösebbképpen. Az egyetlen faj, amiért odáig vagyok, és amelyik igazán érdekel az a macska. Egyiptomban is szent állatnak tartották őket, bár én nem onnan származok szóval nálam teljesen máshonnan ered ez az imádat. Mindig is szerettem volna valamilyen állatot, ami kicsi, aranyos és puha. A kutya szóba se jöhetett, mert vagy túl nagy volt, vagy ronda pici. Számomra sosem voltak vonzóak, meg túlságosan ragadósnak tűntek. A cicák ideálisabbnak tűntek, mivel nem nőttek hatalmasra, szépek is voltak meg olyan édesen tudtak dorombolni. De a szüleim nem akartak tartani állatot, így kénytelen voltam beletörődni, hogy sosem lesz, hacsak el nem költözök. Most meg azért nincs, mert időmből nem telik ki, hogy foglalkozzak vele. Persze ha látok az utcán egyet, akkor odamegyek megsimogatni, ha van nálam valami kaja akkor adok belőle neki, de csak ennyit tehetek. Egy kóbor macskának sem biztosíthatok magamnál helyet, akkor csak neki lenne rosszabb. Valamit valamiért szokták volt mondani. Kár, hogy ezt pénzzel nem lehet megváltoztatni.
-Nagyon köszönöm Lola! Ha valamit tehetek az az, hogy hozok neki macskakaját, mikor itt járok. Az utcánkban lévő macskákat is néha megetetem, ha éppen összefutok velük.  – ajánlom fel neki a segítségem. A macskákért bármit. Plusz úgysincs mire költeni azt a sok pénzt, most legalább jó helyre menne és kompenzálná azt, amiért ennyi pénzem van.
-Igen megértelek. Nekem is van olyan nem valós személy, akivel szívesen elcseverésznék egy darabig.  – Ó Viktória kedvesem, de gyönyörű vörös borítású szépség! Milyen kár, hogy a valóságban sosem fogok olyan lánnyal találkozni, mint te. Olyan megértő és hűséges társam már másfél éve. Nem is használom másra csak azokra az esetekre, mikor nagyon komoly a munka. És még mindig tökéletes állapotba van.
-Sosem értettem, hogy egy lány miért tapad ennyire egy pasira. Nekünk is van életünk és nem minden csaj tetszik nekünk.  – Mondom én, akinek igazából sosem tetszett még meg úgy lány, hogy azt mondjam, hogy harcolni fogok érte és minden áron vele akarom leélni az életem. Várjunk csak… szerintem igazából még csaj se tetszett nekem. Vannak kedves lányok, de úgy még sose éreztem magam, hogy fülig belestem volna. Vagy csak nem tudom milyen érzés. Vagy a munkámon kívül nem sok minden érdekel. Akármelyik lehetséges.
-Akkor hadd gratuláljak neked, mert így beletartozol abba a teljes három emberbe, akik még szintén vevőek a hülyeségre.  – Magamat nem beleértve. Ebben az országban eddig három emberrel tudtam nagyon jól elszórakozni. Azt hiszem őket nevezem barátaimnak? Igen azt hiszem rájuk nyugodtan mondhatom ezt.
-Van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem igazán bírjátok egymást, de javíts ki, ha tévedek. – Azt hiszem ez olyasmi kapcsolat, mint amilyen nekem van néhány bártulajdonossal. Nem rühelljük egymást annyira, hogy kidobjon, de néha azért szívesen képen vágnám a származásomra tett megjegyzései miatt. Tudom, hogy nem innen származok, de attól még nem kötelező beszólni érte.
-Édesség gyilkos? Tudod, hogy ez milyen súlyos büntet? Lola ez… ez sokkoló volt. – játszom el meglepettségemet. Na persze képzelem, hogy milyen sokkoló lenne, ha egyszer csak bejelenteném, hogy hé, hacker vagyok! Na azon szerintem sokan meglepődnének, kezdve velem, hogy miért mondtam el.
Közben elkészült az újabb rendelésem. Most már otthon is élvezhetem ezt a csodás ízt! Nem tehetek róla, nagyon finom volt és amúgy is kell ennem valamit este is, meg utána később, mert úgyis hajnalig fent leszek, és akkor kell a cukorlöket az agyamnak. – Köszönöm! – válaszolom, mikor odaadja nekem.
Mikor közli velem, hogy itt van egy pillanatra meglepődök, hogy ki, aztán leesik, hogy a cica. Minden cuccomat otthagyva indulok el felé, hogy találkozhassak a macskával. Olyan kíváncsi vagyok, hogy vajon kedvelni fog-e.
♫ Dallam ♫ ×  Very Happy ×
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: • Seung & Lola. •
• Seung & Lola. • EmptyVas. 13 Aug. - 20:17




seung & lola
Fura az, amikor két idegen ember találkozik, és valami csoda folytán beszédbe elegyednek. Mi sem voltunk másképp most, bár a csoda a saját hülyeségeim megosztása másokkal volt, Seung pedig a befogadó felet játszotta. Egyszer egy nyári táborra jelentkeztem, ami egy könyv alapján volt megrendezve. Volt egy este, amikor beragasztották a számat, mert amíg ők nyugira vágytak, én arra, hogy elkezdjem mesélni mi volt az előző részekben, vagy éppen újabb recepttel, és finomabbnál finomabb ételekkel nyúzni őket. Nem nagyon voltak vevőek rá, ami sok szempontból szomorú volt. Kezdve azzal, hogy nem beszélhettem, és a betapasztott szájjal ülni a tűz körül nem nagy élmény, bárhogy is nézzük. A végén természetesen ráakadtam egy csajra, akivel jót beszélgettünk egymással, és megállíthatatlanokká váltunk. Azóta sem találkoztam vele sohasem.
Az étterem szegényes nyüzsgésének köszönhetően lehetőségem nyílik olyan témákba is belemászni, amit normális esetekben nem feszegetnék, csak Nicknek esetleg. Ő megértette a dilijeimet, és nem pislogott úgy, mintha hat fejem nőtt volna akkor, mikor éppenséggel túlságosan belelendültem ezekbe a dolgokba. Akkor olyan biztonságban éreztem magamat, mert nem csak magamnak kellett megtartanom a gondolataimat, hanem másnak is kimondhattam, ami általában nyomta a szívemet, vagy ehhez hasonló dolgok.
- Ez jó ötlet. – lelkesülök fel, mert ugyan én tökre jól elvagyok a cicával, apa szerint elkényeztetem őt, és jobban tenném, ha inkább hazavinném. Attól fél, hogy sokan allergiásak a macskákra, és ezzel az amúgy sem túlbuzgó látogatottságunk is csökkenne. Annyit azonban nem jár ide a cica, hogy bárkit is veszélybe sodorjak vele. Ilyenkor persze visszavágok, hogy miért nem teszi meg ő, de csak legyint egyet, és az étterem fenntartására fogja. Már lassan 3 éve nem élek együtt vele, ettől függetlenül szorosan tartjuk a kapcsolatot.
Az iskola elvégzése miatt könnyebb volt egy külön lakás, ahol az egyik csoporttársammal laktam együtt, míg nem fogta magát, és lelépett az aktuális barátjával. Utólag kiderült, hogy két hónap után vége lett a nagy románcnak, nekem pedig ott maradt a lakás, és annak fenntartása. Kezdetben eléggé nehéznek tűnt összeegyeztetni ezt, de lassan megtaláltam azt az utat, amelyből jól jöttem ki. Mégsem hinném, hogy hazavinni őt annyira bölcs döntés lenne tőlem, kezdve az apró kis dolgaimmal, meg a néha zsenihez méltó szétszórtságommal. Meg amúgy is, több időt töltök hétköznap az étterembe, mint otthon, és úgy még kevesebbet is láthatnám őt.
Elmosolyodok, hogy nem csak nekem vannak ilyen megmagyarázhatatlan dolgaim a sorozatokkal vagy bármi egyéb mással kapcsolatban, amiktől a normál ember egyszerűen csak frászt kap. Tanácstalanul grimaszolok egyet, majd újra barna tincseim babrálásával foglalom le magamat.
- Vannak dolgok, amelyekre egyszerűen nincsenek válaszok. Valószínű ezek is közéjük tartoznak. – gondolkozok egy pillanatra, de jelen pillanatban félek belemenni ebbe a gondolatsorba, mert akkor órákon keresztül itt fogok ülni elméleteket gyártva egyik témából a másikba.
- Ilyen kevesen vagyunk? - kerekednek el a szemeim, majd le is biggyesztem az ajkaimat mellé.
- Ez azért hihetetlenül kegyetlen. Bár hárman is egyszer átvehetjük uralmat a világ felett, és akkor mindenki érteni fogja a hülyeségeinket, vagy egyszerűen fájni fog nekik nagyon. –vonok vállat szórakozottan, miközben a velem szemben ülőt nézem, aki most Emiliával való kapcsolatomra kérdez rá.
- Bírnám, de mégsem. Nagyon kevés emberrel jövök ki úgy igazán, bár általában én vagyok az, aki balhézik. Nem tudom, nem vágyom a nyugodtságra, ő meg nagyon az, és néha felidegesítem, mert veszekedni azt szeret. Csak az ő érdekében. – vallom be egyik bűnös viselkedésemet. Időközben a sütijét az asztalhoz viszem, majd ártatlanul felteszem mindkét kezemet.
- Igazi bűnöző vagyok, mint már mondtam. – beszélek halkabban, hogy senki ne hallja, mielőtt foghatnánk magunkat, hogy most a cicával foglalkozzunk. Apa még nem jött előre, így van valamennyi időm, amíg visszazavar a munkámat végezni. A kis fehér cica egyből odajön hozzám, én pedig felveszem őt.
- Hát nem tündéri? – pillantok le a kezemben lévő mini-négylábúra, aki olyan nagy szemeket mereszt, miközben feltérképezi környezetét, meg az őket körülvevő embereket, hogy muszáj ezen elmosolyodnom.
- Találtál már neki nevet? – érdeklődök tőle az előbbi témánkhoz visszakanyarodva, majd megsimogatom a kis csöppséget.
- Megfogod őt? Nagyon játékos egy idő után. – érdeklődök tőle egy egy megjegyzéssel egybekövetve, de néha a konyha felé tekintgetek a lebukás elkerülése érdekében.

 • Seung & Lola. • 3673325056   █ zene █ 670 █ ©
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: • Seung & Lola. •
• Seung & Lola. • EmptySzer. 30 Aug. - 15:03
Lola & Seung




Téves az az elmélet, hogy én valami őrült vagyok, aki épp most szabadult a korházból. Teljes mértékben normális vagyok, csak szeretek viccelődni, és ha tehetem, elkerülöm a komolyságot. Nem szeretem, mikor valaki nem tudja magát jól érezni, bármiről is legyen szó. Számomra nincs olyan helyzet, mikor ne tudnék mosolyogni, vagy valakit felvidítani. Maximum csak akkor, ha dühös vagyok.  Bár akkor jobb, ha senki se jön a közelembe. Olyankor tényleg lefagy a mosoly a számról és semmi sem érdekel. Többnyire csöndben ülök egymagam és várok, míg lenyugszom. Alvás után vagy pár órányi munka után, már ismét mókás leszek, de mindig kell néhány óra, amíg mással foglalkozok.
Amit ebből ki akartam hozni az az, hogy az emberek, ezeket a tréfákat és nevetséges dolgokat nem igazán kedvelik, ezért sincsenek sokan a barát listámon. Baromi nehéz olyas valakit találni, mint Lola, aki mellett nyugodtan lehetek egy idióta, nem fogja zavarni. Vagy mint Jiji, akinek meg aztán bármit mondhatok nem sértődik meg. Elvégre kölyök korom óta ismerem, igaz akkor még más voltam. Meg akartam felelni az elvárásoknak és maximálisan teljesíteni, hogy ne okozzak csalódást. Most meg pont nem érdekelnek a szüleim, akik szerint abba kéne hagynom a bűnözői életemet és végre normális munkába fogni, ami szerintem nem lehetséges, elvégre egész életemben ezt csináltam, hogy tudnék leállni és mondjuk informatikát tanítani egy iskolában? Sehogy elárulom.
-Hát, ha már mást nem tehetek, legalább ez legyen meg. – Ilyenkor azért elgondolkodom, hogy bár tény és való, hogy nem akarok rosszat, mindig sikerül valakinek keresztbe tennem a munkámmal és annak érdekében, hogy az embereknek jobb legyen sose teszek semmit. Bezzeg, ha macskákról van szó, akkor minden pénzemet odaadnám, amit a megsegítésükre fordítanék persze. Ilyenkor elgondolkodom, hogy miért van az, hogy ennyire nem érdekelnek a fajtársaim? Ha döntenem kéne egy cica meg egy ember között, akit nem ismerek persze, akkor szerintem az állatot választanám. Bár passzolok miért, sokkal aranyosabbak és kedvesebbek szerintem. Hiába mondják mindig, hogy a macskák önző lények, szerintem olyan édesek. Egésznap csak játszanék velük, meg ölelgetném őket legszívesebben. De persze nem lehet. Ilyenkor érzem azt, hogy utálom a munkámat, aztán rá kell ébrednem, hogy túl jól szórakozok közbe. Vegyük csak például, mikor valami random ember rendszerét feltöröm és elkezdek vele beszélgetni ő meg kétségbeesetten ír vissza, hogy ki vagyok, mit akarok és mi lesz most vele, hogy feltörtem a gépét. Olyan vicces, ahogyan pánikba esnek, komolyan elszórakoztat.
-Lehetséges. – Nálam ez valahogy úgy néz ki, hogy megértem saját magamat, megértem a legtöbb srácot, abból a fiatalabbakat, de a legtöbb idős férfit is, meg vannak a lányok, akiket semmilyen szinten képtelen vagyok egyszerűen felfogni, hogy a tetteikkel mit akarnak elérni, mit akarnak mondani, milyen burkolt témáról magyaráznak, stb… Vannak, akik normálisak, és el lehet beszélgetni, de a legtöbbi az nem ilyen.
-Igen, ilyen kevesen. Legalábbis az általam ismert személyek közül, lehet vannak többen is.  – Csak nem Koreában. Ott nem ilyenek az emberek, sokkal fegyelmezettebbek és jól neveltek a szigorú szabályok miatt. – Ó világuralom? Ez tetszik, akkor végre minden úgy történne, ahogy mi akarnánk. Akkor talán még időm is lenne. – Idő, idő, mindig ezzel jövök, de ezzel van a legnagyobb bajom. A pénz nem akadály, sem a kapcsolatok, de az idő olyasmi, amit nem tudok megkapni és ez nagyon zavar. Mindennél nagyobb szükségem lenne rá, talán jobban, mint a legtöbb embernek.
-Én sem vagyok az a természet, aki szereti, ha nyugalom van, bár ez alól kivétel, mikor dolgozok. Akkor egy hangot sem tűrök meg magam körül, ami felém irányul. – Azaz, utálom, ha beszélnek hozzám, miközben valami fontos dolgon ügyködöm. Például, ha épp egy bankszámlát kell feltörnöm, akkor baromira tud idegesíteni, hogy egy idős néni engem kérdezget, hogy mi hol van. Mit tudom én? vegyen térképet aztán találja meg, vagy kérdezzen egy törzsgyökeres amerikait, de rólam lerí, hogy nem vagyok az.
Idő közben megjelenik a cica is, akit már említett és rögtön oda is sietünk hozzá. Már az első pillantáskor azt mondtam magamba, hogy te jó ég, milyen tündéri és persze egyből meg akartam ölelgetni, de egyenlőre csak a fejét kezdtem el simogatni, mivel lehet érzékeny az idegenekre.  – Szia cica! Mizujs?  – kérdezem tőle olyan hangon, mintha legalábbis egy babához beszélnék.
-Eun-bi. Én így szeretném hívni, bár lehet, hogy szimplán Ezüstnek kéne. Így fordítják le nálatok. – Nagyon szép kiscica, ráadásul barátságosnak is tűnik. Ah, nem hiszem el, hogy valami ilyen ennivaló.
-Szívesen, amennyiben ő sem bánja. – Hajolok hozzá közelebb, mintha a válaszára várnék, holott tudom, hogy úgysem fogok kapni.

♫ Dallam ♫ ×  Bocsánat a késésért közbe jöttek dolgok >< ×
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: • Seung & Lola. •
• Seung & Lola. • EmptyPént. 1 Szept. - 9:31




seung & lola
Az étterem mindig is egy biztos pontot jelentett számomra. Jól éreztem magamat, kiélhettem főzés iránti szenvedélyemet, hogyha a helyettesítésem megérkezett, és néhanap végighallgattam egy szerelmespár érzelmi civódását, vagy egymásra találását. Az emberek szerették kibeszélni dolgaikat az ételük felett, és lehetetlen volt nem elcsípni egy-két mondatot az egészből. Én különösen élveztem, hiszen így szinte mindennap új embereket ismerhettem meg, mégha sejtelmük sem volt arról, hogy ki vagyok. Apa kevesebbet tapasztalt az egészből. Ő a konyhai részt uralta, egybetartotta az egész helyiséget, és próbált engem is a legjobb tudása szerint nevelni. Estébe nyúlóan tartott a munkája, de egyszer sem panaszkodott arra, hogy nem szeretné azt, amit csinál. Az élete volt a főzés, és akárhányszor a kezébe vehette az irányítást, mindig megláttam azt a csillanást a szemeiben, melyről úgy vélte, hogy már rég elvesztette. Neki is megvoltak a saját maga problémái, és sokszor úgy érezte, hogy keveset foglalkozik velem, melyet többször is a tudtomra adott. Még az étterem kezdete előtt sokszor szerveztünk közös programokat. Túráztunk, elutaztunk egy számunkra ismeretlen helyre, és felfedeztük a magunk módján. Szeretett mesélni különböző kultúrák étkezési szokásairól, vagy a nagyszüleim hóbortjairól.
Leginkább azokat az emléket elevenítette fel egy-egy közös főzés vagy nyugis beszélgetéseink kapcsán, amikor még kisfiú volt. Érdekes, hogy akkoriban még eszébe se jutott volna, hogy egyszer egy éttermet fog üzemeltetni. Elmondása szerint jobban szerette a hasát tömni, mint elkészíteni az ételt. Mostanra ez már az ellenkezőjévé vált, habár az étvágya azóta sem csillapodott. Visszatérve, tényleg a szívemhez nőtt az étterem, és valószínű azért is mert részben az enyém is. Ezért is igyekszem mindig a legjobb tudásom szerint kedvesen üdvözölni a vendégeket, és nem megfejelni őket, hogyha kiakasztanak. Sajnos vannak ilyenek is. Seung szerencsére nem az utóbbi csoportba tartozott, vagy csak velem nem mutatkozik meg ez az oldala. Kellemes meglepetésnek bizonyult, mégha apa néha rosszallóan figyelmeztetett a munkám végzésére, mintsem annak kerülésére az állandó csacsogásommal. Már jó pár témába belemásztunk, és kiveséztük őket, de nem éreztem problémának ezt. Mint már említettem, szeretek új embereket megismerni, és mindenkinek megadni az esélyt, hogy bebizonyítsa, nem totálisan kudarc az emberi faj. Többször is elmosolyodok, vagy nevetek beszélgetésünk alatt, és valahogyan kellemesen érint, hogy nem kell feszengenem vagy teljesen másnak mutatnom magamat a közelébe, mert az eredeti énem, a valós személyiségem elijesztené őt még a városból is. Mondhatjuk, partnerre akadtam a hülyeségben az étterem falain belül.
- Elszórtan akad még egy-kettő, de egyre kevesebb van sajnos. - vágok egy grimaszt arra reagálva, hogy mennyi hozzánk hasonló személyiség is létezik ezen a bolygón. Ugyan a Nagy Almán kívülre nem látok, és azon belül sem ismerhetek minden embert, de akik a közelemben vannak, vagy amit tapasztalok egy-egy találkozás kapcsán, így le tudom vonni a következtetést, hogy kihalófélben vagyunk.
- Nézőpont kérdése. Egy világot uralni macerás, és időigényes, de természetesen annyi verzió van, amivel manipulálhatod az embereket. - gondolkozok el enyhén oldalra biccentve a fejemet, de egyre jobban érzem, hogy eluralkodik rajtam a kíváncsiságom a munkájával kapcsolatban, és mielőtt észbe kapnék vagy megakadályoznám a beszélőkémet, ki is mondom, amit akarok.
- Mesélj nekem a munkádról, mert egyre kíváncsibbá tettél. Titkos ügynök vagy esetleg? - halkítom le a hangomat, mert ha most fedtem fel a kilétét, akkor nem lenne szerencsés, ha elhurcolnának érte. Bár belegondolva eléggé menő lehet az a sok kütyü, meg lézer rúzs, és ehhez hasonló dolgok. Nem mintha az utóbbira Seungnak szüksége lenne, és kétlem, hogy bármilyen ügynök is lenne, de néha jól esik elkalandozni. Annyi minden van, amit nem ismerek, miért ne ez legyen az egyik?
Nem sokszor, de tényleg megesik, hogy tiszteletét teszi nálunk ez a kis szőrgombolyag, és ilyenkor mindegy mennyi munka szakad a nyakamba, én már ott is termek, hogy kedvére tegyek a cicának. Most sem történik ez másképp, de azért félve néha a hátsó részleg felé kalandozik a tekintetem, de még nem vagyok veszélyben. Ha viszont megtörténik, majd letagadok mindent. Érdeklődésemet fejezem ki a nevével kapcsolatban, és hamarosan kapok is egyet.
- Szerintem illene hozzá. Ezüst. - ismétlem meg a nevet, és úgy tűnik, a cica sem ellenkezik.
- Egyébként eléggé barátságos. Könnyen ragaszkodik mindenkihez. - teszem hozzá, miközben óvatosan, ugyanakkor határozottabban tartom őt, nehogy kiszökjön a karjaim közül. Amikor beleegyezik, átadom neki és ott hagyom a kezeimet, míg úgy nem látom, hogy rendesen fogja őt. Elmosolyodok egy pillanatra, de egy kicsit arrébb kell állnom, mert vendégek érkeznek, drága segítő társam pedig sehol sincs. Sóhajtok egyet, majd Seungra nézek.
- Egy pillanat, és jövök. Látod azt a zöldes szekrényt? Ott találsz neki tápot, és a tálját. Ha már étterem, gondoljunk mindenkire. - ejtek felé egy mosolyt, majd hátrálva sietek a mosdóba, hogy megmossam a kezeimet, és csak ezután megyek a rendelést felvenni.

 • Seung & Lola. • 3673325056   █ zene █ 763 █ ©
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: • Seung & Lola. •
• Seung & Lola. • EmptyVas. 3 Szept. - 16:00
Lola& Seung




Sosem tudtam főzni, mondjuk soha nem is kellett megtanulnom. Kicsi koromban a dadám készített nekem ételeket, aztán a házvezetőnőnk, aztán az ideköltözésünk után anya dolgozott a konyhában. Én meg miután vettem saját lakást nem foglalkoztam olyasmivel, hogy megpróbáljam, egyszerűbb volt a pénzemet használni és elmenni éttermekbe. Vagy éppen rendeltem, igazából nem számított nagyon mit eszek, amíg ízlik. Azt mondják, hogy a legügyetlenebb férfi is meg tud csinálni egy rántottát, na én kételkedek benne, hogy nekem ez sikerülni. Tényleg semmilyen szinten nem értek hozzá. Mármint, tudom, hogy a tojást fel kell verni, de például, hogy mit raknak még bele, vagy meddig sütik, vagy hogy, az már nekem tök homály. Rám nem szabad bízni semmi ilyesmit, mert előfordulhat, hogy belekerül egy kis szójaszósz, vagy egy kiló sót teszek még hozzá. Egyszer volt olyan, hogy rendeltem magamnak kínait, adtam még hozzá szójaszószt, aztán a végén nem éreztem másnak az ízét csak annak. Azt mondják, hogy nem élhetünk életünk végéig ilyen kajákon, pont ezért is kezdtem éttermekbe járni. Eredetileg csak rendeltem innen-onnan, aztán hamar meguntam és rászoktam erre. Persze a legtöbb ember nem teheti meg, hogy minden nap puccos éttermekbe járjon és addig egyen, amíg a szem ellát, de még szerencse, hogy van pénzem. Ne3m is tudom gyakran mire költeni, ez néha zavaró. Még a végén valakinek feltűnik, hogy valami probléma van a rendszerben, hiszen hivatalosan nincs munkám, illetve nincs feltűntetve semmilyen rendszeren. Furcsa is lenne, ha kiírnák, hogy hacker vagyok, de nem fognának el. Szóval visszatérve, nagyjából máshoz nem igazán értek, ami nem gépekkel kapcsolatos. De ahhoz viszont nagyon is jól. Komolyan néha elcsodálkozom, hogy milyen jó is vagyok abban, amit csinálok. Úgy értem, már kisgyerek korom óta érdeklődtem a számítógépek iránt, könnyen szétszedtem és összeraktam őket, mindig tudtam mi a baja, ha nem működött rendesen… Gyanítom ezért döntöttek úgy a szüleim, hogy hasznos leszek a családi buliban, ha megtanulok hackelni. És milyen igazuk volt! Csak éppen azzal nem számoltak, hogy annyira meg fog tetszeni, hogy nem is állok le vele. Mondhatni ezért is van kevés barátom, mivel gyakran inkább a munkámat választom. Bár vannak olyanok is, mint Lola, vagy Jiji, akikkel szívesen beszélgetek és még a feladatomat is hanyagolom miattuk. Az meg még duplán jó, hogy vevő az őrültségeimre.
-Szomorú a tény, hogy manapság már nem lehet úgy viccelődni, hogy valaki ne vegye magára. Pedig én még külön hozzá is teszem, hogy csak vicc volt.  – Persze még olyankor is csak azt tudják mondani, hogy de ez nem is volt vicces. De igen, csak olyan nagy az önbecsülésük, meg annyira el vannak telve maguktól, hogy nem tűnik fel nekik. És én még azt hittem, hogy Koreában olyan merevek az emberek, bár ott az a normális, Amerikában azt gondolná az ember, hogy az, hogy tudnak nevetni. De ezek csak fapofával állnak és úgy méregetnek, mint valami tárgyat. Tisztelet a kivételnek!
-Hát ez tény, de annyi időm lenne két bűntetés kiszabása között, hogy játsszak a cicámmal.  – Igazából más nem hiányzik az életemből, csak egy macska. Még néhanapján az alvás, de azt lehet kompenzálni kávéval, meg energiaitallal, a macskát nem tudnám semmivel.
Lola kérdésére hangosan nevetni kezdek. – Jó lenne, de nem. Nem vagyok titkos ügynök. Egyszerű programozó, gépkarbantartó és informatikus vagyok. Csak a mai világban, ami szinte csak a technikáról szól, olyan gyorsan romlanak el a dolgok, meg egyesek annyira nem értenek a számítógéphez, hogy gyakorlatilag folyamatosan kapom a munkákat és nincs szabadidőm. Ellenben kifejezetten jól keres, csak ezért vagyok hajlandó csinálni még mindig, meg persze kicsi korom óta érdeklődök a gépek iránt, így részben ez a hobbim is. – És nem is hazudtam. Csak kihagytam, hogy pluszba még hacker vagyok, ja meg, hogy az a főállásom. Apró baki, bárkivel megesik. De azért mégsem árulhatom el neki, hiába érdeklődik ilyen kedvesen.
Közben megérkezik a cica is, akit már Lola említett és valóban olyan aranyos, mint elképzeltem. Olyan szép fehér bundája van és olyan kis picike. Hogy lehetséges, hogy valaki nem fogadja be magához ezt a kis csöppséget? Sosem értettem azokat, akik nem szerették a macskákat, bár szerintem sokan mások is így vannak velem, akik kutyapártiak.
-Gondolod? Én imádom ezt a nevet, volt egy ilyen nevű osztálytársam.  – Bár nem igazán bírtam, mert mindig azzal jött, hogy a szülei milyen fontos emberek és milyen gazdagok. Az enyémek is azok voltak, mégsem éltem vissza vele soha. Mondjuk nekem nem is kellett, jól megvoltam én a suliban, jól tanultam és a tanárok is szerettek.
-Hát akkor mi is legyünk barátok Ezüst.  – mosolygok a cicára, majd mikor megkérdezi megfogom-e, egyből beleegyezek, aztán már a kezemben is tarthatom. Nagyon jó puha bundája van, ráadásul hihetetlenül cuki is.
-Rendben mindjárt adok neki enni. – Még mielőtt azonban kiszolgálnám, előbb játszok vele egy kicsit és láthatóan nem fél tőlem, vagy legalábbis szeret játszani, mert tetszik neki. Persze rövid időn belül abbahagyom és megetetem, nem szeretném, ha éhezne vagy valami.
♫ Dallam ♫ ×  Very Happy ×
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: • Seung & Lola. •
• Seung & Lola. • EmptyCsüt. 7 Szept. - 19:43




seung & lola
Annyi hatás ér egyszerre az étterem négy fala között, mégis azt mondom, hogy szeretek itt lenni. Egyszerre nyugodt, és pörgős, unalmas és izgalmas. Az emberek jönnek, majd mennek. Olyan beszélgetésekbe csöppenek akaratlanul is, amikor megállok az asztaluk mellett, hogy felvegyem a rendelésüket, ők meg nem vesznek észre, hogy az már az én tudásomat is meghaladja. Mármint tényleg történnek ilyenek az emberekkel? Valóban ennyire izgalmas mindenkinek az élete vagy csak én ragadtam le egy helybe? Egy részem várja, hogy történjen valami, ami jól kibillent a mindennapokból, a másik részem pedig tart a változásoktól. Mindenesetre én szívesen végighallgatom ki kivel csalt meg és kicsodát, de mikor mélyebben is belemegyünk a részletekbe, eléggé kényelmetlenné válik, főleg hogy öt percnél tovább nem igazán szeretek megállni egy helyben. Mármint lehet cápának készültem, aztán egy dilis halat kaptak az akváriumból. Mint a Némóban, aki a buborékokról magyarázott. Hogy is hívták? Szóval ilyenkor szoktam toporogni cipőm orrával, mint egy türelmetlen nyuszi, vagy színlelten köhögök párat, hogy megmutassam: Hé, én is itt vagyok, de ha ez sem válik be, olyan örömtelien és nyugodtan ejtem le a tálcát a földre, hogy arra egyből felfigyelnek.
 Bár az utána lévő bocsánatkérés áradat, és a felháborodott vendégek nem igazán tartoznak a kedvenc időtöltéseim közé, de ha egyszer nem szórakoztatja őket a jelenlétem, akkor mit tehetnék? Neonszínű, villogó ruhákban kellene járkálnom, amely még csilingel is vagy valami idegesítő sípoló hangot ad ki? Kétlem, hogy az jobb lenne, mint a jól begyakorolt tálcadobálás, amelyet amúgy egészen kedvelek. Visszatérve mondandóm elejére, szeretek itt dolgozni, és bár régebben sok minden megfordult a fejemben. Egy ideig úgy gondoltam táncos leszek, de miután lábaimat összeakasztva felsúroltam saját magammal a terem padlóját, rá kellett jönnöm, hogy ezt sem igazán nekem találták ki. Ahogyan az éneklést, meg úgy nagyjából még jó pár dolgot, amit kihúzhattam képzeletbeli listámról, miután úgy igazából belekóstoltam. Az egyetlen, amibe tehetségemet leltem az a főzés volt, melyre Apa is bátorított már egészen kicsi korom óta. Azóta valahogy igyekszem megtalálni az egyensúlyt az ételek megfőzése, és elpusztítása között több-kevesebb sikerrel.
- Ha hozzáteszed, sem segít. Olyan, mintha ez még inkább felbőszítené őket vagy csak én vettem észre? – érdeklődök tőle az emberi hangulatok kivesézése közben, mert nem egyszer vettem észre, hogy mihelyst hozzátettem ezt az aprócska, ám annál lényeges szót, egyből ez volt a probléma. Ha a vicc is probléma, akkor már az is, hogyha az ellenkezőjét állítod? Azt hiszem, sosem leszek képben azokkal a személyekkel, akik körülvesznek.
Elmosolyodok, mert ugyan nem hinném, hogy titkos ügynök lenne, mégis elszórakoztatja őt ez az egész. Bár ha az lenne, sem mondhatná meg, így bármit mond, szabad kételkednem benne? Talán le kellene állnom az olvasással, meg az amúgy egyszerű gondolatok túlgondolásával. Csendben hallgatom őt végig, majd csak ezután osztom meg vele véleményemet.
- Tapasztalatból mondom, hogy a technika egyes emberektől fejvesztve rohan el.  – mutatok magamra, és még egy ártatlan vállvonást is csempészek a mozdulat mellé.
- De tényleg. Pedig én rettentő édes tudok lenni velük, mégsem maradnak meg. Mi a hiba velem?  – biggyesztem le játékosan az ajkaimat, majd elnevetem magamat.
Tetszik a név, amit kitalált a cicának. Olyan egyedi, és illik is hozzá. Ugyan az Ezüstöt nekem egyszerűbb megjegyezni, csakis rajta múlik, végül melyik verzió mellett marad majd. Katasztrófa vagyok a névválasztásokkal kapcsolatban, ezért sem éreztem, hogy pont nekem kellene ezt a lépést megtennem.
- Igen. Olyan szép, mint ő. – kényeztetem egy kicsit a cicát megsimogatva őt, de mivel vendégek térnek be az étterembe, így muszáj a munkámra koncentrálnom ebben a pár percben, ezért Seungra bízom Ezüstöt. A választás azonban nem megy könnyedén, és legalább háromszor nézik át az egész étlapot, mire kiválasztanak egyet, amit a rendelés végeztével mégis megváltoztatnak. Mézesmázos mosollyal az arcomon hagyom el az asztalt, legkedvesebb énemet elővéve, Apának viszont nem így vélekedek, mikor kirakom a cetlit a helyére, de a választ csak egy rosszalló fejcsóválásban kapom meg. Kösz apa, igazán érzem az együttérzést. Mivel az italokra nem kell sokat várnom, ezért azt a pulton dobolgatva teszem meg, közben motívumokat rajzolok az egyik étlapra, hogy ne legyen annyira egyszerű, mint aminek amúgy látszik. Nemsokára meg is kapom a két kávét, amit ugyanolyan megjátszott kedvességgel ki is viszek, és már sietek is vissza, hogy a cicával, és eddigi társaságommal foglalkozzak.

 • Seung & Lola. • 3673325056   █ zene █ 691 █ ©
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: • Seung & Lola. •
• Seung & Lola. • Empty
mind álarcot viselünk
ranggal rendelkezem
 
• Seung & Lola. •
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Min-Ji & Seung
» Seung Choi
» Jake & Seung
» Alexandra & Seung
» Seung & Flinn

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Eltemetett múlt :: Archívum :: Játékok-
Ugrás: