- Leszarhatom? – egészen halkan tettem fel a kérdést és nem néztem rá, csupán a karjaimat fontam össze a mellkasom előtt, ezzel is jelezve felé azt, hogy bezárkóztam. Összességében biztos vagyok benne, hogy megvolt az oka annak, hogy mi ketten még húztuk egymás agyát és nem zárkóztam el előle teljes mértékben. Valamiért újra és újra összehozott minket az élet, ez pedig egyre kevésbé volt a sorsra vagy valami hasonló, elbaszott dologra fogható, mivel észrevettem magamon, hogy soha nem akarok tőle távolabb kerülni. Ha annyira zavarna a jelenléte, mint amennyire állítom, akkor egyszerűen elkerülhetném őt. Ha magára hagynám, nem jönne utánam, mivel ő nem az a fajta srác, aki megtenné ezt bármelyik lányért. Ő nem fut utánunk, hanem édesget, aminek végső soron az a vége, hogy mi lépünk be az ő utcájába, és nem fordítva. Még soha nem gondoltam bele abba, hogy vajon miért vagyok képtelen arra, hogy egyszerűen tovább álljak, amikor összefutunk mi ketten. Valószínűleg zavarna, ha találna valaki mást, aki szórakoztatja ezáltal pedig én jelentéktelenné válnék a számára.
Viszont mindez nem volt elég ahhoz, hogy meséljek neki olyan dolgokról, hogy miért nehéz túllépnek azon, ha erőszakosak velem. Ahogy azokra az esetekre gondoltam, amikor apám bántalmazott, még fejben is szánalmasnak gondoltam magam, emiatt pedig elég egyértelmű volt, hogy erről kettőnk között nem eshet szó. A mi kapcsolatunk nem az volt, amibe a közös zokogás fért volna bele, én pedig egyáltalán nem olyan lány vagyok, aki segítségért rohanna a hercegéhez – már, ha egyáltalán nevezhetem őt így azok után, hogy ez a bunkó képes folyton Barbie-nak hívni – inkább igyekszem megoldani magam a dolgaim.
- Egyrészről furcsa tőled ilyet hallani, viszont másrészt meg én is tudom, hogy nem csinálsz olyat, mint az a srác velem – csak egy oldalpillantást vetettem rá, de összességében megnyugtató volt, hogy nem gondol rólam semmi olyat, amiért ebbe a helyzetbe keveredtem. Találkoztam olyan fiúkkal, akik sokkal élesebben fejezték ki magukat ezzel kapcsolatban, de az is igaz volt, hogy ha Braylent valaki visszautasította – ami elég ritka lehetett – akkor sem próbálkozott erőszakosan. Az más kérdés volt, hogy ha kidobták az ajtón, akkor visszamászott az ablakon, legalábbis velem ezt csinálta, de tulajdonképpen annyira nem bántam a dolgot.
- Jóképűnek lenni könnyebb? – azzal próbáltam meg leplezni a zavarom, hogy visszavágtam neki. Más kérdés, hogy megint egy olyan lépésre szántam el magam, amivel csak az egoját kezdtem el növelni, de talán ennyi jár neki azok után, hogy hajlandó volt beveretni a száját értem. Nyilvánvalóan tudtam, hogy nem egy nemi erőszakoló fajta, de egészen új fényt vet rá, hogy belebonyolódott egy verekedésbe csak azért, mert valaki megrángatta a csuklómat. Biztos vagyok benne, hogy vannak olyan fiúk, akik ebből az egészből kihozták volna azt, hogy ez még tetszett is nekem, csak játszom a nehezen kaphatót.
- És te szeretnél? – egyértelműen mind a ketten tudtuk a választ a kérdésre, talán még azt is, hogy én a válaszadás alól próbálok meg kibújni egy kicsit – Nem szoktál Clarissának hívni. Kérlek mássz ki az arcomból.
Ismertem őt már annyi ideje, hogy tudjam, mire elég pontosan az, ha kér tőle valamit az ember, ezért a tenyeremet finoman a vállára csúsztattam és úgy toltam el magamtól. Máskor talán a homlokánál követtem volna el ugyanezt, de még mindig tartottam magam ahhoz, hogy nem degradálhatok valakit, aki éppen megmentett valamitől, ami baromi csúnyán is sikerülhetett volna.
- Éppen ezért viszlek el innen – sóhajtottam fel halkan, ezen a ponton pedig már inkább nyúltam a karjáért, amibe kissé belecsimpaszkodtam, hogy minimum le kelljen ráznia magáról, ha tényleg menni akar a srácért – És akkor még te jössz azzal, hogy én akarok valamit. Amit én akarok az mindössze annyi, hogy ne keverd magad bajba miattam, mert nem éri meg.
Ezt teljes mértékben így gondoltam. Nem vagyok én egy olyan csodás és különleges lány, akiért megérné egyáltalán kockáztatnia magát. Ugyanakkor az volt a véleményem, hogy ő sem olyan fantasztikus, hogy gyakorlatilag becsússzak a két lába közé és felkínálkozzak neki. Szerettem úgy gondolni magunkra, mint önző emberekre, akiknek végső soron mindig magukért kellett megtennie a legtöbbet.
- Szóval az az elméleted, hogy te választottad ki a tested? – teljesen komolyan vittem tovább az általa felvázolt gondolatokat – Ha jobban megnézlek magamnak és tudatában vagyok azzal, hogy milyen vagy, akkor én is így gondolom.
Mivel az orra nem sérült meg, finoman csíptem rá a mutató és a középső ujjammal, aztán elmosolyodtam. Ilyenkor az járt a fejemben, hogy mi ketten miért nem vagyunk képesek állandóan így viselkedni egymással ahelyett, hogy folyamatosan próbálnánk meg a másikra licitálni azzal, hogy ki tud bántóbban viselkedni a másikkal. Arra kellett rájönnöm, hogy kezdtem őt elfogadni olyannak amilyennek, és talán egy picit kedvelem is. Ez pedig valahol megrémisztett, mert az már egy ideje egyértelmű volt nekem, hogy vonzódom hozzá.
- Nem tehetek róla, hogy állandóan mosolyogni akarsz miattam és ilyen szórakoztató vagyok – mindezt színtelen hangon mondtam neki – Kérsz rá gyógypuszit?
Talán felelőtlen kérdés volt, de egyrészt túl magas labdát adott nekem azzal, hogy elkezdett nyafogni, másrészt pedig nem smárolásról van szó, mivel elméletileg fájlalja a száját. Egyébként, ha még egyszer meghúznám azt az üveget, talán már nem lenne ellenemre az sem, hogy csókolózzak vele. A kérdés az, hogy akarok-e még inni. Talán, ha egyszer kapok belőle egy kicsit, akkor leállok, szóval kortyoltam párat a rumból.
- Jól van, nyugodj már meg. Akkor többe kerül egy kávénál. Majd megmutatom a mellem – valószínűleg nem volt túl jó ötlet tovább inni, valószínűleg azért gondolkoztam el azon is, hogy érdemes lennek kutyaharapást szőrével gyógyítani és lesmárolni Braylent, mert már nem voltam teljesen józan. Ugyanakkor bíztam abban is, hogy ha ilyeneket mondok neki, azzal már kevésbé leszek érdekes a számára, hiszen hirtelen a tiltott gyümölcs nagyon is elérhetővé válik. Ha összetöri a szívem, akkor már én sem fogok annyit gondolni rá a szabadidőmben, mint most. Ha egyszer túlleszek rajta, többé már nem fog kelleni.
- Igen az – nem akartam jobban kifejteni a dolgot és belemenni abba, hogy én pontosan mitől félek. Úgy éreztem, hogy a mi kettőnk kapcsolata nagyon nem bírna el egy ilyen beszélgetést. És olyan, mintha pontosan tudnám, hogy mit kellene tennem ahhoz, hogy lerázzam őt, ennek pedig mégis a szöges ellentétét csináltam. Most pedig már túl sokat ittam ahhoz, hogy magamnak hazudozzak arról, hogy miért nem tettem ki még az életemből őt. Valószínűleg egyszerűen csak nem akartam.
- Nem szeretnélek – határozottan jelentettem ki ezt, és talán egy kicsit komolyan is gondoltam – Talán egy életen keresztül szórakoztatónak tűnhetek a számodra, de ha unalmasnak találsz a következő életedben és én érezni fogom, hogy volt közöttünk valami, akkor végső soron úgyis elhagysz majd és szomorú leszek. Szóval inkább szórakozok veled most.
Ahogy elmosolyodtam, finoman meglöktem őt a vállammal. hirtelen nyugodtnak és biztonságban éreztem magam vele. Ez nem feltétlenül volt egy nekem tetsző dolog, ugyanakkor rendben voltam vele jelenleg. Az már szinte biztos, hogy egyelőre én sem tudom, hogy pontosan mit kellene tennem annak érdekében, hogy ne sérüljek meg, mivel én is tudom, hogy egyhangúvá válnának a mindennapjaim nélküle. Meg leginkább azok az agymenések nélkül, amit most lenyomott nekem.
- És ezt te miből számoltad ki? Építészmérnök vagy, nem matematikus, de leginkább nem asztrológus vagy csakraszakértő! – valószínűleg a csakráknak semmi köze az újjászületéshez és az asztrológiához, de konkrétan annyira értettem a témához, mint Braylen – Ugye tudod, hogy teljesen hülyeség, amit mondasz?
Nem biztos, hogy most meg tudtam volna indokolni, hogy miért gondolom így, de az arcomon ott volt egy széles mosoly, amiért nem értettünk egyet. Addig sem azon gondolkozom, hogy még mindig úgy kapaszkodom a karjába, mintha attól félnék, hogy elmenekül, közben pedig valószínűleg egyáltalán nem tervez hasonlót.
- Nem tudom. Elmondod? – teljesen társalkodó hangnemben kérdeztem meg ezt tőle, mintha legalábbis egy akciós terméket akarna nekem bemutatni, nem pedig egy méregdrága autóról lenne szó. Arra költi a pénzét amire csak szeretné, nekem pedig ebbe nincs jogom beleszólni, és amúgy sem volt az eszemben az, hogy felszólítsam őt a jótékonykodásra, mert nincs közöm hozzá. Ha gazdagabb lennék, valószínűleg én is halmoznám a ritka és különleges ruhadarabokat, ezért nem adok olyan embernek erkölcsi útmutatást, aki gyakorlatilag csak azt csinálja, amit mindenki tenne, ha több pénze lenne.
- Unokáinknak? – én is érzékeltem, hogy mennyire elnevettem a szót, és nem volt annyira gúnyos, mint szerettem volna annak hallani – Ahhoz először gyerekeket kellene csinálni, nem?
Abba egyelőre nem akartam belemenni, hogy mennyire gondoltam Braylent olyan típusnak, aki apaként képzeli el magát. Nem gondolom, hogy jelenleg ez lenne minden vágya, viszont emiatt az sem volt meg a fejemben, hogy szar ember lenne. Szimplán csak fiatal volt és nem állt készen a komoly döntésekre, ahogyan én sem.
- Nem volt rendben – ezzel én is határozottan egyetértettem – Viszont az sem lenne rendben, ha elvárnám, hogy te esetlegesen megsérülj miattam. Még akkor sem, ha ez a te döntésed.
Szerencsére nem kellett erről többet beszélnem, mert megjött a busz, nekem pedig feladatommá vált, hogy egy kissé túl jómódú fiút megtanítsak buszjegyet venni. Elég komikus volt a helyzet, meg maga a tény is, hogy még hasonlót soha nem csinált. Úgy éreztem, hogy most erőfölényben voltam, mert tőlem függött az, hogy ne szállítsák le innen, később pedig legalább tudom majd ezzel cukkolni őt.
- Csak jobb így – nem akartam válaszolni a kérdésére, hiszen nekem is megvoltak a magam titkai – Nem kell tartanod attól, hogy milyen lesz a szobánk. Ha Bree ott lesz maximum átmész Finnhez.
Ezt előre eldöntöttem már. Haza semmiképpen sem vittem volna, mivel apámmal már vagy két hete egyáltalán nem találkoztam, emiatt nem tudtam, hogy milyen állapotban van. Én pedig annál jóval erősebb vagyok, hogy Braylent ilyesmibe keverjem bele.
- Mennyire vagy allergiás a lányos dolgokra? – ahogy hirtelen elképzeltem őt, ahogy az ágyamon ücsörög, kitört belőlem a nevetés. Szinte láttam magam előtt az arckifejezését – Éhes vagy egyébként?

Sosem éreztem úgy, hogy magyarázkodnom kell valami miatt. Tulajdonképpen ha valaki el is várta tőlem eddig életem során, hogy próbáljam megindokolni mit miért is teszek, szerettem a legkreatívabb és leginkább vakvágányra vezető válasszal előállni. Tök felesleges lenne arra pazarolni az értékes időmet, hogy megpróbáljam másokkal megértetni, hogy mi folyik pontosan az én fejemben, mert senki másnak nem kell benne élnie. Amúgy sem várok el ilyesmit másoktól, mert sokan engem sem érdekelnek annyira, hogy kicsit meg akarjam ismerni, vagy érteni őket. A legtöbb ember csak időszerű az életünkben és nem marad benne örökre. Onnantól kezdve, hogy ezt valaki megtanulja és elfogadja a saját családtagjaival szemben is, sokkal könnyebb úgy élni, hogy semmi nem okoz igazán meglepetést vagy csalódást. Mindenki saját magára számíthat leginkább, ezt pedig a körülményektől függetlenül sem szabad elfelejteni. Nyilván megvannak annak az előnyei, ha valaki legalább hetvenöt kiló és száznyolcvan centi, nem pedig egy ennek a két adatnak minden tekintetben a fele. Habár kilencven centi magasan még babazsúrokra hordanak a szüleink és nem egy olyan kaliberű buliba, mint a mostani is.
- Hát már megoldódott a helyzet, nem? Innentől kezdve te is leszarhatod. - Nagy szerencse, hogy nem történt komolyabb probléma, mert akkor biztos vagyok benne, hogy olyasmit követek el, ami miatt rendőrt is hívni kell, de még azt is megoldotta volna egy telefon, meg némi pénz. Sosem féltem attól, hogy hosszú ideig bent tudnának tartani a rendőrségen, mert nem egy cellában akartam megrohadni, hanem egy privát szigeten valahol a Bahamák környékén. - Ő volt pöcsfej, remélem nem magadat akarod hibáztatni ezért. - Nem sok olyan nővel volt szerencsém, akik bármilyen erőszakkal kapcsolatos élményükről számoltak volna be, részben mert nem lelkisegély szolgálatként funkcionálok szabadidőmben és különösen nem a lányokkal való kapcsolatom alatt. De attól még nem vagyok vak és elfogult a nemmel kapcsolatban, amelyet én is képviselek. - Nem könnyű szépnek lenni, mi? - Úgy vetettem ezt oda a lánynak, mintha mindig erről beszélgetnénk. A vigyor ugyanúgy ott ült az arcomon, de most már kevésbé fájt a szám miatta, valószínűleg mert megszoktam a kellemetlen érzést, ami újra meg újra felszínre tört, ha olyan arckifejezést vágtam. Ha választhattam volna, hogy mim sérül meg, valószínűleg még így is maradtam volna a jelenleginél, mert a szám helyrejön, de az orrom sosem lenne a régi, ha most helyre kellene tenni.
- Azért egy felszakadt száj nem a világ vége... - Előbb tágabbra nyílnak a szemeim, majd a kezemre simuló ujjait nézem. - Clarissa, csak nem szeretnél tőlem valamit? - Olyan pofátlanul teszem fel a kérdést, amennyire csak tőlem telik. Jobb híján még közelebb is hajolok, egészen az intim szféráját súrolva. A helyzet fordítottját mindig is tabunak gondoltam, lévén egy nőt kellemetlenebb helyzetbe hoz, ha fogdossák, legyen az épp a feneke, vagy a keze. Most azonban nem én vagyok az elkövető, ezért pontosan annyira élvezhetem ki a helyzetet, amennyire csak szeretném.
- Fasza... - sóhajtva vettem tudomásul, hogy már ennyire nem lehet bízni az emberekben. Bezzeg ha meglobogtatnám a fekete kártyámat már biztosan másképp viszonyulunk egymáshoz. Újra meg újra megfordul a fejemben, hogy talán elitebb helyeken kellene szórakoznom, de akkor nem kerülnék olyan izgalmas helyzetekbe, mint ma este is. Lássuk be, akinek annyi vagyona van, mint nekünk is, az szimplán szociopata, vagy dög unalmas. - Akkor majd a fejét is betöröm, nem csak az orrát. Nem nagy szám. - Nem látom be miért ne fektethetném ki a csávót, ha már nem akarnak kidobni sehonnan. A rendőrségről pedig úgyis kihozna valaki, ha nem a nővérem vagy a nagybátyám, akkor végső soron az anyám. Ha úgy vesszük, még sajnálni sem nagyon tudnám a dolgot. Elég lenne azt mondania valakinek, hogy felfuvalkodott kis faszfej vagyok, akinek mindig is túl sok pénze volt ahhoz, hogy bármi másért aggódjon az életében és ráér olyanokkal verekedni, akik valaki olyat próbálnak bántani, aki nem áll hozzájuk különösebben közelebb. Szívesen vallanám magunkat többnek Clarissával, mint szimpla ismerősök, mert tény hogy még a barát jelzőt se tudnám elsütni anélkül, hogy csúnyán nézne rám. Egyébként sem barátkozni szeretnék vele.
- Szerintem az nem nekem való, akkor nem születtem volna meg. Nem választom ki ezt a testet a lelkemmel, tudod? - Úgy mutogattam a saját mellkasomra, mintha rögtön az ujjaim mögött hirtelen meg is láthatná az emlegetett lelket, amiről neki hadoválok. Ezen a ponton már magam sem tudom, hogy az adrenalin, a pia vagy az alap agymenéseim miatt jönnek ki ilyen hülyeségek a számon, de nem is érdekelt. Jön nekem egyel, és ha nem is ma kezdem el követelni a jussomat, de akkor is kihasználom ezt az előnyömet vele szemben, mint ahogyan bárki mással is megtenném. Valamit valamiért.
- Persze-persze... - Újabb vigyorra húzódtak az ajkaim, azt pedig szinte éreztem, ahogyan a szám sarkában felszakad a seb és újra megnedvesedik az ajkam a vértől. - Á, Valerie, komolyan... - Odanyúlok, hogy letöröljem, aztán a kezemre kenődő vérre pillantok. - Ne kelljen már itt vigyorognom neked, csak tönkremegy a szám. - Abba ezen a ponton nem terveztem belekezdeni, hogy mi mindenre jó az a száj, mert nem volt kedvem kapni egy taslit éppen tőle, amiért még ilyenkor is hülyeségeket beszélek.
- Majd kitalálom. - Könnyedén rántom meg a vállaimat, közben pedig igyekszem nem túl elégedett arckifejezéssel létezni, habár nem könnyű ebben a helyzetben. Mindig keresem annak a lehetőségét, hogy szívességeket csikarjak ki más emberektől, mert ha valakinek nem tűnt volna még fel, a világ bizony így működik - ez tehát nem csak Clary kiváltsága. De különösen nehéz ezt megtenni, amikor a személy, akit igyekszem tartozással terhelni, nem akar nekem tartozni. - Ez többe fog kerülni egy kávénál. - Felháborodottan pillantok rá, mintha számítana bármi is, hogy mire vágyom én pontosan. Azt nem mondhatom ki egyenesen, hogy jól esne vele egy éjszaka, mert annál én is többre tartom őt, hogy a bulin történtek után ezt tegyem. De ha eléggé figyelt rám, mióta ismerjük egymást, akkor ezzel amúgy is tisztában van.
- Nem tudom, sosem fogom átérezni milyen nőnek lenni. De attól még elég fárasztó mindentől félni, nem? - Hogy jogos-e vagy sem az, hogy még ezt a félelmet is meg akarom neki tiltani, én magam sem tudom. Szeretek úgy gondolni magamra, mint modern gondolkodású férfira, aki közelében sincs a hímsovinizmusnak, de ha bizonyos helyzetekben kérdeznek, még azt is mondanám, hogy nem vagyok nagyképű, ami nyilvánvaló hazugság. Épp ezért nem nekem kellene megítélnem bizonyos tulajdonságaimat.
- Ez kérlek részben hülye kérdés. Melyik csávó ne akarná tőled ugyanazt, mint az ott bent? - Bízom benne, hogy Clary hozzám hasonlóan nem rendelkezik semmilyen önkép zavarral és képes helyén kezelni a saját kinézetét és másokra gyakorolt hatását, különösen az olyan kis ruhákban, mint amit most is felvett.
- Miért, te nem szeretnél ismerni? - Kérdésre a legidegesítőbb dolog kérdéssel felelni, ezt pedig én is és ő is nagyon jól tudjuk. Nem ez volt az első alkalom, hogy az idegeire akartam menni, de tény és való, hogy most is élveztem volna, ha úgy megharagszik rám, mint máskor szokott. Talán ott hagyna a buszon, amiért nem tudok jobb lenni, mint általában, de hosszútávon biztosan megérné.
- Nem születhetsz újjá rovarként. Az újjászületés úgy működik, hogy ásványanyagként, növényként vagy állatként kezded és nem mehetsz vissza ezekbe a kevésbé intelligens formákba. Akkor törheted meg a fejlődést, ha a halálod után eladod a lelkedet a karma-tartozásod miatt. Ahhoz meg nagyon szar alaknak kell lenned, hogy felgyűljön. - Vetettem rá egy pillantást a szemem sarkából, csak hogy ellenőrizzem, figyel-e. - Ezt mindenki tudja. - Nevetve vontam meg a vállaimat, úgy kezelve a kérdést, mintha tényleg mindenki tisztában lenne ezzel. Jelen pillanatban én magam sem tudnám megmondani, hogy honnan szedem ezeket, de az életem egy bizonyos pontján biztosan fontos lehetett nekem ez az információ, ha ennyire megragadt.
- Igaz is, tudod mennyibe került az új kocsim? - Olyan lelkesen csillogó szemekkel fordítottam oda a fejemet, hogy magamat is megleptem vele, de talán kezdett jól esni a fejemnek az a korábban a bárból elhozott ital.
- Kár, miről mesélek majd így az unokáinknak? - Nem tudom honnan jön a királyi többes, de pont úgy nem érzek késztetést a magyarázkodásra, mint bármikor máskor. Túl szórakoztató nekem ez a beszélgetés ahhoz, hogy most gyerekvállalási kedvről és a távoli jövőről akarjak dadogni. Egyébként sem hiszem, hogy túl hosszú életem lesz azok után, amilyen életformát élek.
- Hallottam valahol. - Ha éppenséggel tisztában is lettem volna vele, honnan származik az információ, akkor biztosan kiment volna a fejemből, amikor megláttam Clary csuklóját. - Szerintem meg megérdemelte volna. - Amikor már-már megszid, amiért megvédtem őt, hirtelen kapom fel a tekintetemet és nézek a szemeibe. - Szerinted rendben van, hogy így viselkedett veled? Nem értette meg, hogy nemet mondtál neki, akkor miért kellett volna megúsznia? - Oké, egy ponton már én hergeltem bele magunkat a verekedésbe, de hiába akarom én magam is az ágyamban látni Claryt, attól még nem fogom odacipelni az akarata ellenére. Ez a különbség köztem és aközött a gyökér között. Meg az hogy én sokkal jobban nézek ki nála.
Ezen kívül még legalább három okot tudtam volna mondani kapásból, de vagy nem akartam eleget tenni Clary kíváncsiságának, vagy szimplán nem éreztem magamat olyan hangulatban, hogy ilyesmiket bevalljak, vagy magam sem vagyok tisztában vele, hogy miért tettem. Finn is sokszor kérdezett rá arra, hogy miért ragaszkodom annyira valaki olyanhoz, aki folyamatosan nemet mond nekem, én pedig mindig ugyanazzal válaszoltam, ami hosszútávon nyilván nem válaszolta meg a dolgot. Claryben pont az a vonzó, hogy tud nekem nemet mondani, nem gondolja azt, hogy megváltoztathat, ha lefekszik velem. Abban mégsem hittem soha, hogy a visszautasítása száz százalékos lenne és ha még így is, maximum magamból csinálok hülyét ezzel. Kicsit sem annak fogom fel a buszjegy vásárlást, mint hülye-csinálást magamból, sokkal inkább mondhatnám, hogy túl jó életem volt eddig ehhez. Magamtól is kitalálhattam volna, de megint a fejem után mentem, amit meg már rég a pia irányított, amit korábban elfogyasztottam.
- Igenis, asszonyom. - Vigyorogva indultam meg Clary kezével a sajátomban az általa kinézett helyek felé. Nekem teljesen mindegy lett volna, hogy hová ülünk, igazából teljesen rá bíztam magamat, mert nem érdekelt hogyan jutunk el a kollégiumba, vagy hány megállóra van tőlünk. Hirtelen mégis felötlött bennem egy dolog, amire rá is kérdeztem: - Ha New York-i vagy, miért laksz kollégiumban? - Én például rögtön arra gondoltam, hogy megőrülnék, ha szobatársam lenne, hiába vagyok kibékülve azzal, hogy a haverjaim közül néha valaki nálam aludjon. Az még így is kevesek kiváltsága volt, hogy az ágyamat is kipróbálják.

Nyilván valóan nem attól féltem, hogy pár ütés miatt Braylen kórházba kerülhet, vagy valami maradandó károsodást szenved. Ha most valaki mással beszélgetnék, akkor minden bizonnyal azzal próbálnám meg palástolni, hogy tudnám kedvelni ezt a fiút, hogy megjegyzéseket tennék. Mondjuk arra, hogy nem a fejét kellett volna ütni, mert még gázosabb lesz, de ha mélyen magamba néztem én magam is tudtam, hogy hasonlóról szó sincs. Elég jó vagyok abban, hogy meg tudjam különböztetni milyen az, ha valaki a hülyét játssza, és ha valaki ténylegesen az. Ő pedig határozottan abba a kategóriába esett, akinek valamilyen oknál fogva jól esett magára ölteni ezt a flegma, nemtörődöm stílust. Nem veszem el tőle azt, hogy ő alapvetően ilyen, de furcsa, hogy minden körülmények között ezt az arcát mutatja az embereknek. Fárasztónak tűnik.
- Pont ez az, amit nem értek – nagyon halkan suttogtam a szavakat. Talán pont azért, mert egyáltalán nem akartam, hogy meghallja őket. Abszurdnak és hülyeségnek éreztem ezt, de ennek ellenére, magam sem tudom pontosan miért, de aggódtam érte. Szerettem volna tudni, hogy pontosan mi járt a fejében, amikor úgy döntött, hogy ilyen radikális módon véd meg engem. Egyáltalán nem állíthatom, hogy nem vagyok hálás neki, szimplán csak nem értettem, hogy miért tette ezt.
- Jó neked! - vele ellentétben az én tekintetem valósággal villámokat szórt – Akkor kérlek oszd meg velem a titkod. Én is szeretnék megnyugodni.
Nyilvánvalóan felzaklatott a tény, hogy egy darab húsként tekintett rám az illető, aki megpróbált elrángatni magával. Ugyanakkor nem könnyítette meg a dolgomat az sem, hogy pont ő termett ott mellettem. Nagyon szerettem volna elhinni azt, hogy tényleg borzalmas jellemmel van megáldva, és távol kellene tartanom magamtól őt. Ezért folyamatosan mondogattam magamban, hogy valószínűleg várni fog valamit ezért az alkalomért cserébe, de a probléma az volt, hogy én sem hittem ezt el. Pontosan tudtam, hogy az emberek általában nem olyan rosszak, mint a hírük. Sajnos sok esetben a szimpatikus személyek azok, akik valójában borzalmasok.
- Ne piszkáld, mert elfertőződik, vagy még jobban vérezni kezd – egyáltalán nem volt szigorú vagy ingerült a hangom, ahogyan ezt kimondtam. Már az előbb is láttam rajta, hogy mosolyogni is kellemetlen neki, ezért egyszerűen odanyúltam a kezéhez és elhúztam a szája elől, és nem is voltam hajlandó elengedni azt. A végén megint piszkálni kezdi majd a sebét.
- Nem figyeltem, de gondolom, hogy igen – legalábbis így lett volna igazságos a kidobók pedig általában mindenkit kidobnak, aki balhézott – Csak azt remélem, hogy ő nem erre megy haza. Nem szeretném, ha belénk kötne megint.
Sok lánnyal ellentétben nekem egyáltalán nem imponált az, ha két fiú verekedett. Elég hülyén éreztem magam amiatt, hogy csak álltam és semmit nem tudtam tenni annak érdekében, hogy abbahagyják a dolgot. Viszont az is tény, hogy a helyzeten nem sokat segített volna az, ha közéjük vetem magam és én magam is megsérülök.
- Mi lenne veled, ha nem kérhetnél kölcsön sofőröket? – halkan nevettem el magam – És minden nap menetrendhez kellene igazodnod?
Mondjuk én alapvetően nem bántam, hogy mondjuk busszal kellett suliba mennem és metrózni, ha edzeni készültem. Valamilyen szinten ezek a dolgok naprakésszé teszik az embert, ugyanakkor kár volt megcsinálni így a jogosítványt, mivel évek óta nem ültem már autóba. Apa pedig eladta a sajátját, amit nem feltétlenül bántam, mivel így legalább nem kellett megbirkóznom azzal a ténnyel, hogy esetleg őt is elveszíthetem, vagy balesetet okoz. Nehéz volt az ő lányaként élni, de ettől függetlenül még az apám volt. Emiatt nem tudtam volna csak úgy hátrahagyni őt.
- Nem figyeltem, csak láttam – egyáltalán nem volt magabiztos a hangom, ahogyan ezt megjegyeztem. Nyilván igaz volt, hogy kiszúrtam a tömegben, onnantól kezdve pedig már kíváncsiságból is figyeltem őt. Ilyenkor sosem mellettem köt ki, emiatt pedig nem igazán tudtam hova tenni azt, hogy mit akar tőlem. Miért éri meg neki felmérgesítenie azzal, hogy random más lányokkal lóg ahelyett, hogy mondjuk megpróbálna leitatni és felszedni engem? Nem mintha ne lettem volna ezért hálás neki, de nem értettem a technikáját. A múltkor a vörös csaj, most pedig egy fekete…
- Mivel jövök neked? – valahogy nem lepett meg, hogy mégis szívességet csinált abból, hogy megvédett. Már nem először lttam azt, ahogyan valakit az adósává tett – És azt ne mond, hogy egy ingyen kávéval, mert akkor én is meg foglak ütni.
Nyilvánvalóan nem tettem volna meg, de ettől függetlenül jó volt egy kicsit elhinni azt, hogy befenyíthetem. Kettőnk közül határozottan nem én voltam az, aki a nyeregben volt, de mi soha nem fejeztük be a harcokat, amiknek lényegében nem is volt tétje. Mert az a fontos, hogy a háborút ki nyeri meg, nem? Jelenleg nem tudnám megmondani azt, hogy melyikünk áll ténylegesen nyerésre.
- Az, hogy nő vagyok már eléggé kiszolgáltatottá tesz, nem gondolod? – finoman oldalra billentettem a fejem, aztán feltettem a következő kérdést – Honnan tudod, hogy az a srác mit akart csinálni velem ott bent?
Onnantól kezdve, hogy az ember pletykákat hall bizonyos taxikról, amik szórakozóhelyek előtt vannak, már nem biztos, hogy helyet akar foglalni bennük. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem szeretek játszani a tűzzel, ugyanis minden alkalommal azt csinálom, amikor ez a srác a közelembe kerül. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy úgy gondolom jelenleg: egyszerűen nem tudom megégetni magam. Nyilván ez nettó hülyeség, de ennek ellenére határozottan tartottam magam ahhoz, hogy ha eleget mondogatom magamnak azt, hogy nem érdekel engem, akkor valóban így fog megtörténni. Ahogy pedig az arcára néztem, az egyetlen dolog, amit jelenleg érezni tudtam, az a bosszúság volt. Vajon a vonzó embereknél a kellő alkoholmennyiség elegendő ahhoz, hogy rondának lássuk őket? Egy kicsit ebben bízva húztam meg újra a rumosüveget, nem számolva azzal a következménnyel, hogy talán ennek tényleg rossz vége lehet majd.
- Miért? – összeszűkített szemekkel néztem rá. Valójában azért kérdeztem vissza, mert azt akartam, hogy elhülyéskedje a kijelentését. Nem szerettem, amikor ilyeneket mondott nekem – Lehet, hogy következő életemben valami undorító rovarként születek újjá, te pedig az első adandó alkalommal kinyírsz.
Nem voltam benne biztos, hogy én is ismerni akartam volna őt. Pontosan tudtam, hogy azok a srácok, akik olyanok, mint ő vagy Finn, soha nem lesznek jó kapások. Túl jól néznek ki, és túl közel vannak, ugyanakkor egyszerre túl elérhetetlenek is ahhoz, hogy csak úgy meg lehessen őket szerezni. Ennek pedig véleményem szerint az lehet az oka, hogy ők maguk azok, akik szeretnék listázni a lányokat. Nyilván nem volt ez túl szép dolog, de annyira feminista sem voltam, hogy sajnálni tudjak egy csapat összetört szívű lotyót, aki bedőlt nekik. Ugyanakkor Braylen esetében már régóta érzem, hogy ha nem ragaszkodna görcsösen a mennyiséghez, akkor hajlandó lennék bevállalni azt, hogy az utolsó név legyek a listáján. A legutolsó.
- Meg vannak dolgok, amiknek egyszerűen túl magas a piaci értéke ahhoz, hogy csak úgy áruba bocsátsd – egészen halkan jegyeztem meg ezt. Nem feltétlenül akartam, hogy tudja azt, amit pontosan gondolok a külsejéről. Jelen helyzetben mondjuk pontosan azt, hogy ha csak úgy eladná magát az embereknek, akkor közönségessé válna, és itt egyáltalán nem azt nézem le, aki a testéből él. Szimplán még mindig az a véleményem, hogy túlságosan játssza az eszét a hétköznapokban, viszont pont az olyan pillanatok, mint amit a mai este során is volt szerencsém átélni mellette, bizonyítják, hogy nem gyökér. Én pedig ezt eléggé utálom benne, mert sokkal könnyebb dolgom lenne vele, ha egyszerűen csak el tudnám fogadni, hogy ő egy üresfejű paraszt.
- Nem – éreztem, ahogy lassan elmosolyodok – Túl sok pénzetek van ahhoz, hogy én álljam a műtéted. Egyébként sem lesz rá szükséged.
Elferdült orral és bevert szájjal is jobban nézne ki, mint az emberek nagy százaléka, ezzel pedig minden bizonnyal tisztában van. Szinte láttam magam előtt, ahogyan az elferdült orrsövényét is el tudná adni háborús sebesülésnek.
- Ezt ki mondta? – egészen elveszett a mondandóm lényege. Hiába próbáltam elhúzni a karom tőle már akkor is, amikor megfogta azt, egyszerűen nem tudtam. Éreztem, ahogyan lassan kipirul a bőröm a szégyentől, de örültem, hogy nem néz rám jelenleg.
- Nem kellett volna – lassan összeszedtem magam és újra megkerestem a pillantását – Miért csináltad? Lehet megúsztuk volna a balhét, ha nem hagyod magad provokálni.
Egyáltalán nem gondoltam úgy, hogy az ő hibája lenne a dolog, de ugyanakkor érthetetlen volt számomra, hogy mi váltotta ki belőle azt, hogy egy lány miatt verekedni kezdjen. Legalábbis eddig határozottan azt gondoltam, hogy csak arra kellek neki, hogy lefeküdjön velem. Mivel egy csomó másik csaj megteszi helyettem is, teljesen irreálisnak tűnik az, hogy valakivel összeverekedik csak miattam.
Szerencsére a busz pont időben jött ahhoz, hogy ne kelljen ebbe a gondolatba túlságosan belebonyolódnom, szóval határozottan szálltam fel, amikor lefékezett. Bele se gondoltam abba, hogy mondjuk nem rendelkezne jeggyel emiatt kicsit kibillentem az egyensúlyomból, amikor elkapta a derekam, én pedig a karjába kapaszkodtam meg. Nem akartam tudni, hogy pontosan milyen látvány tárulhatott így azok elé, akik a buszon ültek, de szerencsére nem látták annyian az akciót, hogy híre mehessen ennek az egésznek… És amúgy se gondolom, hogy ilyen korán lelépett volna bárki a buliból. Hátráltam pár lépést, hogy a sofőrtől tudjak kérni egy jegyet, aztán a vállam fölött egyszerűen a srácra pillantottam.
- Tudsz kártyával fizetni – éreztem, ahogyan a szám sarkai felfelé görbülnek, mert sokkal inkább gondoltam viccesnek, mint botrányosnak azt, hogy állítása szerint nem tud buszjegyet venni – Üljünk oda hátra. Te mész az ablak mellé.
Mivel még állt a jármű, gyorsan megfogtam a kezét és elkezdtem húzni azok a székek felé, ahova mutattam neki. Egy kicsit tartottam tőle, hogy meggondolja magát és a végén inkább visszamenne verekedni.

Réges-rég megtanultam, hogy nem érdemes úgy adni, hogy nem várunk semmit cserébe. Nem kell tárgyi dolognak lennie, vagy épp anyaginak a fizetségnek, lehet az természetbeli is - és itt most nem épp arra gondolok, hogy a Claryt bosszantó csávó orrának betöréséért a lánynak le kellene velem feküdnie, de ezt a verziót sem utasítanám vissza, ha ő kezdeményezne... Lenne abban valami üdítő és egyben meglepő, ha nem csak az én akaratom érvényesülne kettőnk között. Sajnálatos módon mivel nem lehet mindenért szexet kérni, a másik dolog, ami az emberi természetből fakadhat, csak a lojalitás lehet. Ha valamit megteszünk valakinek, normál esetben az illetőt olyannyira lekötelezzük, hogy cserébe meg akar értünk tenni valamit. Ha pedig újra és újra végigmegyünk ezeken a körökön és odanyújtjuk az egyik kezünket, cserébe meg akarják majd az csókolni. Arra kell csak odafigyelni, hogy meglegyen az a fajta tekintélyünk az ilyen emberek előtt, hogy ne akarják rögtön a karunkat is magukkal rántani.
Clarynél azonban volt egy kis hiba ebben az egyenletben. Tőle nem azt vártam, hogy fizetett és a végtelenségig elkötelezett alkalmazottként legyen jelen az életemben. Hiszen hazudnék, ha azt mondanám, hogy teljesen más vagyok, mint apám, vagy az a környezet, amiben nevelkedtem. Önző vagyok, pofátlan és legfőképp szívtelen. Olyan ember, aki a saját szabályai alapján akar játszani, még ha ezek nem is mindig egyenesek. Voltak, akikkel annyira hasonlítottunk, hogy könnyű volt kijönni. Ugyanazokat az értékeket vallottuk, ugyanabban hittünk és még a családi hátterünk is hasonló volt. Van olyan ember is az életemben, aki néha helyteleníti a döntéseimet, vagy a módot, ahogyan el akarok érni valamit, de nem ellenzi annyira, hogy beköpjön bárkinek is miatta. Van olyan is, aki nem ért meg és egyáltalán nem is próbálkozik ilyesmivel, hiába kellene közel állnunk egymáshoz, mert ugyanazt a nevelést kaptuk. Aztán ott van ez a szőke lány, akit könnyű szerrel be lehetne rakni a sarokba és el lehet rángatni bárhová, akármennyire el akarja hitetni, hogy nincs így. Talán ma este hevesen reagáltam, de ha tényleg képes lenne rá, akkor meg tudja védeni magát. A kialakult helyzetből azonban én csak arra tudok következtetni, hogy blöfföl, és valójában sokkal nagyobb szüksége van a segítségre, mint ahogyan azt bárkinek is hajlandó lenne bevallani.
- Áá.. Drága Valerie. Te ezt nem érted - grimaszolva ingatom meg a fejemet, olyan tudálékos hangnemben adva elő a dolgot, hogy azt tanítani kéne. Talán tényleg kaptam egy-két ütést, de több kell ahhoz, hogy az én számat befogják, ezért sem értem pontosan, hogy mire számított a lány, amikor azt mondta, hogy még ebben a helyzetben is ilyen vagyok. Hiszen én... - Mindig ilyen vagyok. - Finoman megrántom a vállamat, miközben mosolyra húzódik a szám, ami közben rögtön felszisszenek, aztán csendben odanyúlok a szám sarkához, ahonnan letörlök némi vért.
- Én teljesen nyugodt vagyok - jelentem ki könnyedén, mert tényleg úgy érzem, hogy így van. Ha mondjuk az a gyökér megjelenne fele ennyire sem lennék már nyugodt, de az egész helyzetnek megvan az az előnye, hogy épp valaki olyan társaságában vagyok, akit nem akarok magára hagyni. A sebeim lekezelésének ígéretét figyelembe véve pedig fejjel lefelé is ugrálhatna előttem az a faszfej, akkor sem vennék róla tudomást. Más esetben már a meggyilkolását tervezném, habár ez nem zárja ki, hogy később ne tenném meg... - Amúgy. - Mielőtt folytatnám, leeresztem a kezemet, mivel továbbra is a szám szélét piszkáltam, és megtámaszkodom a buszmegállóban található ülőhelyek egyikén, így kissé hátradőlve, ahonnan tovább figyelhetem Claryt. - Nem figyeltél véletlenül, azt a köcsögöt is kidobták? - Ellenkező esetben kénytelen lennék valamit elkövetni nem csak a csávó ellen, hanem a szórakozóhely ellen is, ami egyébként nem kis energiát venne igénybe, de aki kidob engem, annak minimum ki kell dobnia azt is, aki miatt ez az egész történt.
- Legközelebb kölcsönkérek egy sofőrt otthonról... Ez nevetséges. - Ciccegve fordítom el a fejemet és kóválygó pillantással próbálom megállapítani, hogy Clarissa vajon igazat mond-e - tehát van-e akár csak egy kósza taxi is a környéken. A szavai vonzzák vissza a pillantásomat az arcára. - Ha tudod, hogy fekete, te is figyeltél. - Vigyorogva formálok fegyvert két ujjamból, és mutatok vele a lányra. Nagyon is tisztában vagyok a saját adottságaimmal és azzal, hogy az emberek figyelnek engem, de Clary szájából ennek a megerősítését hallani egészen más lécet üt meg nálam. - Különben meg így is jössz nekem valamivel. - Igyekeztem kifejezetten tárgyilagosan felvezetni az egészet, hiszen
tisztában voltam a saját lehetőségeimmel. Még én is rohadt nagy tuskónak éreztem volna magamat, ha azt vártam volna, hogy még ma este feküdjön le velem, de egyben kifejezetten nagy nehézséget is okozott, hogy amikor eddig eljutottam, nem tehettem meg azt, amire vágytam. Sosem kellett nélkülöznöm, a várakozás pedig Clary esetében csak türelmetlenebbé tett.
- Jó érzés mindentől ennyire félni? Nem minden bevándorló taxis lesz rögtön drogcsempész és emberkereskedő is, ráadásul egy ekkora városban ÉS Manhattanben. Ha naponta vinnének el bárkit is, arról már hallottam volna. - Semmilyen háttértudással nem rendelkeztem a témával kapcsolatban, de volt egy pontja az életnek, ahonnan már nem szabadott komolyan venni. - Majd újjászületünk. Én a következő életemben is ismerni akarlak téged. - Kicsi hiányzott, hogy ne nevessem el magamat, egyedül az akadályozott meg, hogy a végén felszakadt volna az egyébként érzékeny seb a szám szélében és ugyan a bárból hozott üveg alkohol segített valamelyest a helyzeten, még így sem titulálnám azt a világ legjobb fájdalomcsillapítójának.
- Különben gondolkodtam már ezen a prosti dolgon. - Hirtelen jut eszembe a téma és magam sem vagyok benne biztos, hogy miért osztom meg épp Claryvel, aki valószínűleg jobban örülne neki, ha sokszor egyáltalán nem kerülnék a szeme elé, amit egy strici tutira elintézhetne. - De túl sok pénzünk van ahhoz, hogy megérje az időmet. Nincs már hova építkezni. - Ezt úgy közlöm vele, mintha egyébként szomorú lett volna meghozni a döntést, hogy nem lesz belőlem hímringyó. Amúgy sem lehet mindenki olyan szerencsés, mint Felix kurvái, akiket úgy fizet meg, hogy elég nekik egyetlen vendég.
- Mondtam, hogy nem kell túldramatizálni. - Ismételtem meg a korábbi szavaimat, amikor pedig megéreztem Clary ujjait az arcom környékén, nagyon igyekeztem, hogy ne mosolyodjak el, mert ha kiürül az üveg, azzal még bármire képes lehet. - Ha szükségem lesz plasztikai sebészre, állod majd a számlámat? - A szavaim nem csak azt bizonyíthatták, hogy tényleg nincsen semmi bajom - attól a néhány ütéstől eltekintve, amit kaptam. Ugyanakkor tény és való, hogy feleslegesnek éreztem volna az utca közepén nyávogni miatta, mint egy kislány. Az ígéret az ígéret, szóval semmi sincs biztosítva egészen odáig, hogy Clary beteljesíti, amit mondott.
- Állítólag a szőkék jobban szórakoznak - egyáltalán nem a szavaimra, vagy a szemeire fókuszáltam, miközben megadtam a választ, hanem a csuklójára, amit hiába próbált visszahúzni, én még azelőtt elkaptam, hogy túl távol lett volna. Sokkal inkább az alkarjára kulcsolódtak az ujjaim, mintsem a csuklójára, amit épp elég megpróbáltatás ért. - Jobban megverhettem volna azt a nyomorékot. - Pár pillanatig még a csuklóját figyelem, aztán nagyot sóhajtok. Végül csillogó szemekkel és a szokásos pofátlan arckifejezésemmel emelem meg a fejemet. - De a nővérem azt mondta nem vállalja, hogy az ügyvédem legyen, ha elkövetek valamit. Bocs. - Mosolyra húzódnak ugyan az ajkaim, de nem az igazi. Korábban azt mondtam, hogy lenyugodtam, de most valamiért mégis érzek némi késztetést, hogy visszamenjek és megkeressem azt a köcsögöt. A busz pont a megfelelő pillanatban érkezik ahhoz, hogy letegyek a gondolataimban kószáló tervről. Felállok, és Clary-t előre engedve - természetesen hátsó szándék nélkül - szállok fel én is a buszra, majd mielőtt Clary lehagyhatna, a vezetőfülke mellett kapom el a derekát és hajolok oda hátulról a füléhez. - Nincsen jegyem... Hogy kell venni? - Feltételezem, hogy a metróhoz hasonló alapokon nyugszik ez a rendszer is, de már elköteleztem magamat az elkényeztetett fiú szerepében, akkor miért is próbálnám előadni, hogy a buszon való utazás nekem mindennapos? Mit meg nem teszek ezért a szép szőkéért...

Bármennyire próbáltam letagadni azt a tényt, hogy Braylen és közöttem nincs semmi, egyre nehezebb volt ezt csak úgy kijelentenem magamban. Elég buta dolog lett volna mondjuk azt letagadni, hogy az a srác tényleg jól néz ki, és minden bizonnyal volt valami a személyiségében, ami miatt ennyi lány beadta neki a derekát. Mi nők elég naivak vagyunk ahhoz, hogy bekajáljunk bármit, amit egy pasi mond nekünk. Pontosan tudom, hogy ezek a dolgok bennem is ott vannak. Nyilvánvalóan az embernek jól esik, ha valaki a figyelmét áldozza rá, én pedig Braylentől kifejezetten sokat kaptam belőle. Magam sem értettem, hogy mitől vagyok más a számára, hiszen nem annak a fajtának tűnt, aki sok időt vesztegetne egy lány mellett, aki nem akar tőle semmit. Mondjuk teljes egészében ez nem volt igaz, mert valamilyen szinten szórakoztatónak találtam azt a játékot, amit egymással űztünk. Mivel van szemem, letagadhatatlan tény volt a fiú jóképűsége, arról nem is beszélve, hogy emberből vagyok… Ezért nagyon is hízeleg, hogy ennyiszer a társaságomban köt ki. Viszont nem akarok egy trófea lenni a polcán, vagy még egy név a listáján.
Ami némiképp összezavart, az a ma este történtek. Nyilvánvalóan egyszerű volt azzal takarózni, hogy ő valóban annyira bunkó, mint amennyire azt előadja. Ugyanakkor nem mehettem el a tény mellett, hogy most mégiscsak megmentett valami olyantól, aminek csúnya vége lehetett volna. Nem mondom azt, hogy ezt másért nem tette volna meg, de innentől kezdve nem nevezhetem őt teljesen érzéketlennek, ez pedig nagyon zavart. Innentől még egyel kevesebb indokom van utálni őt, ami miatt nem tudom csak úgy rendben tartani a gondolataimat sem. Pontosan tudtam, hogy a múltkor már annyira messzire mentem, hogy abból egy ilyen esemény után csak akkor tudnék visszajönni, hogy ha egyszerűen visszamennék a koliszobánkba, magamra zárnám az ajtót, és többet ki sem dugnám onnan az orrom.
Erre viszont képtelen voltam, mert pontosan láttam azt, hogy Braylent megütötték, ráadásul miattam, így még mielőtt komolyabban végig gondolhattam volna a menekülési tervemet, inkább őt kezdtem el keresni. Ezen nyilvánvalóan segített a bennem dolgozó alkoholmennyiség is, illetve az elhatározásomat még inkább növelte, amikor a biztonsági őrökkel láttam veszekedni. Az már egy teljesen másik szituáció, hogy a történtek után folyamatosan az expasim jutna eszembe, aki nem bánt velem a legjobban, ezért úgy gondoltam, hogy egyszerűbb lenne lerészegedni, még akkor is, ha Ő mellettem van… Bíztam benne, hogy nem annyira görény, hogy ezek után bármivel is próbálkozzon.
Nem sokáig tartott a bűntudat, amit éreztem, mivel pontosan tudta, hogy mikor kell játszania a gyökért annak érdekében, hogy rendet rakjon a fejemben. A megjegyzése után határozottan tudtam, hogy valóban nem kell túldramatizálni a helyzetet, ugyanakkor tényleg tartoztam neki annyival, hogy kezdtem valamit a sérüléseivel, mert miattam szerezte őket. Ezt magamtól is tudtam, de ha megpróbál feldühíteni, akkor kénytelen leszek a sebeire önteni egy teljes üveggel a fertőtlenítőből.
- Ha nem kaptál volna eleget, akkor most felpofoználak, amiért ebben a helyzetben is ilyen vagy – talán túlzottan szigorú volt a hangom vele, de eléggé dühített, hogy ilyen helyzetbe kevertem őt. Sosem akartam, hogy miattam kelljen hősködnie, és minden bizonnyal neki legalább ennyire kényelmetlen volt a helyzet. Ráadásul az adósa is lettem, ő pedig mindig a saját szabályai szerint viszi véghez ennek a behajtását.
Azt, hogy pontosan hova megyünk, nem akartam még jobban hangsúlyozni. Akkor minden bizonnyal annyira felvillanyozná a gondolat, hogy mire a kollégiumba érnénk, konkrétan terve lenne arra, hogy miként érheti el nálam azt, hogy odaadjam neki magam. Amint visszakerült hozzám a rum, én is ittam belőle újra, mert tényleg azt éreztem, hogy nehéz percek… Vagy akár órák elé nézek.
- Tíz perc múlva jön, addig legalább levegőzhetsz és megnyugszol – én pedig nem gondoltam át teljesen azt, amikor mind a két kezemet a mellkasára tettem, és úgy kezdtem el taszigálni őt a székek felé, aztán igyekeztem le is nyomni őt az egyikre. Én magam nem ültem le, szimplán megálltam előtte és összefontam magam előtt a karjaimat, mert a kabátomat bent hagytam a ruhatárban. Hiába volt már jobb idő, az éjszakák elég hűvösek voltak. Nekem pedig jelenleg az egyetlen lehetőségem a felmelegedésre, a kezemben tartott rum volt, amit ismét meghúztam. Mire odaérünk, el fog fogyni az ital.
- Ma nem fogunk hamarabb taxit a busznál, mindenki bulizik – csak egy pillantást vetettem rá, és újra felé nyújtottam az üveget, hátha kér még az italból – Ráadásul nem akarom, hogy eladjanak az arabok. Vagy, hogy ettől kelljen megvédened, és utána az orrom alá dörgöld majd még azt is, és kedvezményért kuncsorogj, miközben lobogtatod a fekete kártyádat az egész Columbia szeme láttára.
Magam sem tudom, hogy pontosan miért, de elmosolyodtam, ahogy a szemem elé tárult a kép. Ezek szerint már ismertem annyira, hogy legyen valamilyen kis tapasztalatom a szokásairól. Ebben a helyzetben meg én magam is értettem, hogy miért érzi ennyire szórakoztatónak azt, ahogyan az idegeimre megy.
- Nem beszélve arról, hogy már te is veszélyben vagy. Sosem mosnám le magamról, ha miattam adnának el téged prostinak, szóval egyszerűen csak várjuk meg a buszt. Úgysem lesznek rajta túl sokan ilyenkor – tehát arra sem panaszkodhat, hogy majd valaki random az ölébe ül. Velem történt már hasonló és pont ezért is próbálom felszenvedni magam mindig a hátsó sorokba, ha suliba megyek. Ha középen megáll a tömeg, akkor már biztonságban vagyok a leszállásig.
- Remélem, hogy a korábbi pofátlankodásod azt jelenti, hogy megmaradsz – ezen a ponton már ránéztem, és óvatosan elhúztam egy hosszabbra nőtt tincset a homlokából, mert a Hold elég kellemetlen szögben világította meg az arcát. Megnyugodtam, amikor láttam, hogy csak egy árnyék van ott, mert nem akartam, hogy agyalágyult legyen belőle miattam – Egyébként miért pont szőke? Engem utánozol, vagy mi?
Amikor észrevettem, hogy azzal a kezemmel nyúlkálok az arca körül, amelyikbe konkrétan belegyógyult a karkötőm, gyorsan visszahúztam, de nem rejtettem a hátam mögé. Azzal nem lesz nagy gond, és a véraláfutás is hamar meg fog gyógyulni.

Sosem féltem attól, hogy olyan emberré válok, mint az apám. Mivel nagyon is tisztában vagyok vele, hogy vannak bizonyos dolgok, tulajdonságok, amelyekben már így is hasonlítok rá. Ezek ellen teljesen felesleges lenne küzdeni, vagy elutasítani, hiszen így vagy úgy, de belém van kódolva, hogy bizonyos helyzetekben ugyanolyan görény legyek, mint Daewon Yang. Ő mindig azt hitte, hogy a tény, hogy a fia vagyok és azok a hasonlóságok, amelyeket tőle örököltem, majd a tökéletes utódjává tesznek... Én azonban évek óta azon töröm magam, hogy mindenkiben tudatosítsam végre, hogy nem fogok olyan utat követni, amit valaki kijelöl nekem. Inkább ölök bele dupla annyi energiát, de nem leszek senkinek az utódja. Mindig mondom, hogy örökké fogok élni, ha nem ebben a testben, akkor valamelyik tettem miatt, ahhoz pedig valljuk be, le kell tennem valamit az asztalra.
Túlságosan is nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem a mai este fogok olyasmivel előállni, ami majd örökké a köztudatban tart és ami miatt lehet belőlem tananyag, amikor követendő példákat emlegetnek. Arra viszont nem feltétlenül számítottam, hogy majd inkább a biztonsági őrök és a hely tulajdonosa fognak jól az eszükbe vésni - Finnt meg ne is emlegessük, mert sosem érdekeltek túlságosan a tetteim következményei, amíg nem járt miattuk börtön számomra, tehát ezt nála is ki fogom tudni magyarázni, amikor felelősségre von azért, hogy az ő buliján balhéztam.
Megtehettem volna, hogy egyszerűen csak hátat fordítok az esetnek és csak később érdeklődöm pofátlan módon Clarissánál azzal kapcsolatban, hogy milyen éjszakája volt valaki olyannal, aki nem én vagyok. Sőt, annak a filozófiai mélységeit is feszegethettük volna közösen, hogy miért is lett volna jobb, ha történetesen velem tölti az éjszakát. De mindenkinél van egy pont, amin túl egyszerűen bekattan és nem azt nézi hogyan szabadulhat meg leghamarabb egy verekedés elől, hanem azt, hogyan provokálhatja ki az első ütést. Onnantól kezdve önvédelemnek számít.
- Te rohadék. - Nem veszem arra a fáradtságot, hogy normálisan artikuláljak és egyébként sem olyasmiről van szó, amit bárkinek hallania kellene, vagy épp hallana a zene miatt. Mindenesetre két jól irányzott ütés és egymás ruházatának a megrángatása közben jól esett kinyilvánítani a véleményemet a srác irányába, akivel közösen napokig fogjuk még viselni a kettőnk találkozásának nyomait.
De aki nem tudja hogyan kell bánni egy olyan nővel, mint Clarissa, az ne is járjon ilyen buliba. A biztonsági őrök reakciója alapján egyébként is az lesz a sorsunk, hogy soha a büdös életben ne engedjenek minket vissza ide. Ami még mindig jobb, mintha ránk hívnák a zsarukat, amiért balhéztunk. De legalább annyira korrekten viselkedhetnének, hogy egy utolsó kívánságomat teljesítik: történetesen hogy hadd bizonyosodjam meg arról, hogy Clarynek tényleg nem esett baja. Ez dönti el egy egész hétre előre a taktikámat, amivel megnyerem a Finnel között fogadásunkat.
Már éppen a biztonsági őr kezei közül tépem ki magamat, amikor végül megjelenik a szőkeség és valljuk be, minimálisan elégedettnek érzem magamat, mert ezer meg egy módon tudom még kamatoztatni ezt a verekedést Clarissánál. - Mi... - Nem sikerült feltennem a kérdésemet a lánynak, mert hátat fordított nekem. Már épp a számhoz akartam emelni a kezem, hogy meg tudjam, hallucinálom-e a fémes ízt, vagy tényleg vérzik, de a mozdulat közben megáll a kezem és elnevetem magam azon az akción, amit a lány véghezvisz. Ha tudom, hogy nem elküld a fenébe, hanem akár magához is láncol engem, ha verekedek, talán többször tettem volna érte. De azt hiszem azzal is meg kell elégedni, amit most kaptam.
- Nem kell túldramatizálni. - Jelentem ki, miközben próbálok nem elvigyorodni azon gondolkodva, hogy milyen pici kezei vannak. Az egyetlen oka, hogy nincs egy gusztustalan vigyor az arcomon, talán épp az, hogy ahhoz túlságosan fájna az arcom. - Kezeld le a sebeimet. - Egészen pontosan egy másik dolog is eszembe jut, amit szívesen megosztanék Claryvel, de nincs szükségem egy törött orra is, ezért csak elveszem tőle az üveget és dupla olyan hosszan húzom meg az üvegben lévő italt, mint ő tette korábban, majd egy elégedett és kifejezetten hosszú sóhajjal fejeztem be az egész akciót.
- Menjünk. De most akkor buszra várunk, vagy mi a halál? Anyám... - Fájdalom nyilall a fejembe, ami szinte rögtön azt a reakciót váltja ki belőlem, hogy újra a számhoz emeljem az üveget és beleigyak, hátha attól jobb érzés lesz most létezni. - Vagy hívjunk egy taxit. Nem akarod, hogy gyalogoljak, ugye? - Vetettem egy kérdő pillantást a lányra, de hamar azzal kezdtem el foglalatoskodni, hogy megpróbáljam megfejteni pontosan melyik zsebembe raktam a telefonomat.

A magam részéről talán magabiztosan kijelenthetem azt, hogy a legelejétől kezdve tudtam mi a helyzet ezzel a bulival kapcsolatban. Hogy nekünk egyszerűen csak nem kellene idejönnünk, hiába kaptunk rá meghívást és ingyen jegyeket. Persze egyáltalán nem gondolom azt, hogy a női megérzésemnek hála tudtam ezt. Azt sem állítom, hogy a csodás boszorkány őseim súgták meg nekem a dolgot. Szimplán csak nem volt nehéz összerakni azt a képet, amit a naiv, de végtelenül aranyos Sabrine barátnőm talán képtelen volt megtenni. Egyáltalán nem tartom őt butának, sokkal inkább gondolom úgy, hogy a jóindulata hajlamos felülkerekedni a józan eszén, ezért pedig az olyan fiúk, mint Finn, ezt tökéletesen ki tudták használni. Egyáltalán nem gondoltam azt, hogy a lány komolyan érdekelné a norvég srácot, mivel határozottan úgy tűnt, hogy nem hajlandó lejjebb adni az elfogyasztott lánymennyiségből... Ugyanez volt igaz Braylenre is. Úgy sejtettem, hogy mind a ketten csak határozottan szeretnének minket a listájukon tudni, mivel megfeleltünk az ízlésük kritériumainak. Egyikünk sem volt csúnyának mondható, emiatt pedig el tudtam képzelni, hogy az egyikük – vagy éppen mind a ketten – át akarnak menni rajtunk. Viszont ezt hogyan mondhatnám meg annak a szegény lánynak?
Mindenesetre számítottam arra, hogy az említett fiúval össze fogok futni a mai este folyamán, de sokkal kellemesebben képzeltem el ennél. Egyáltalán nem arról van szó, hogy képes lennék beadni a derekam csak úgy neki. Sokkal inkább játszik az, hogy egy erőszakos pasinál minden jobb tud lenni. A legnagyobb tragédia ami a mai este folyamán érhetett volna, számomra annyit jelentett, hogy az életemben nem éppen fényesen alakuló dolgok miatt majd beadom a derekam a fiúnak és hagyom magam elcsábítani. Még magamban sem voltam beismerni azt, hogy nem tartom vonzónak. Tudtam, hogy ha jóban akarok lenni másokkal, akkor ahhoz először saját magammal kell barátságot kötnöm, és ezek a kapcsolatok ugyanúgy működnek, mint másokkal. Ezért sosem hazudtam azt, hogy Braylen külseje és az esze nem olyan dolog, amit vonzónak találnék benne. Az tényleg részletkérdés, hogy a fiú mennyire jól tudja előadni a retardáltat.
Sejtettem, hogy idővel valaki majd leállítja az engem rángató srácot. Ha más nem, majd a biztonsági őrök megteszik... Viszont a korábban említett fiú felbukkanására kicsit sem számítottam. Ez épp eléggé meglepett ahhoz, hogy a helyzetet ne tudjam a helyén kezelni, emiatt pedig talán nem próbálkoztam eléggé ahhoz, hogy megállítsam őt.
- Braylen, ne csináld, kérlek – túl halkan szólaltam meg, és a hangomban sem volt sok erő, ami miatt nem voltam benne biztos, hogy meghallja. Igyekeztem a karjára viszont jobban rászorítani, amikor kimondta a bizonyos szavakat. Ez volt az a pont, amikor már határozottan tudtam, hogy nem fogunk innen kikerülni verekedés nélkül, nekem pedig egyáltalán nem állt a terveim között az, hogy a rendőrségre menjek majd tanúskodni a fiú mellett... Mert ennyit minimum meg kell tennem érte, ha már tényleg a védelmemre kelt. Viszont pont azért, mert ő férfi, erősebb is nálam – hiába igyekszem testedzéssel formában tartani magam – így egyáltalán nem jelentett számára kihívást az, hogy maga mögé taszítson. Még mielőtt bármit tehettem volna, a tömeg körülöttünk hirtelen feléledt a verekedés gyanúja miatt, én pedig távolabb sodródtam az eseményektől. Az egyetlen dolog, amit láttam annyi volt, hogy Braylent megütik. Innentől már csak imádkozni tudtam azért, hogy ne legyen elég részeg és meg tudja magát védeni. Egy srác óvatosan csúsztatta a hátamra a tenyerét és érdeklődött a hogylétem felől, de én képtelen voltam megszólalni. Mindössze egyetlen bólintásra futotta tőlem, aztán kértem magamnak a pultostól valami erős piát annak érdekében, hogy legalább feldolgozni legyen hangulatom a ma estét.
- Egy pillanat – amint megpillantottam a securityseket, akik a tett helyszínére próbáltak lépni, én is igyekeztem összeszedni magam, mert tartoztam Braylennek – Ki fogom fizetni. Mindjárt jövök.
Sebesen léptem oda, hiszen tartottam attól is, hogy milyen állapotban találom a fiút, illetve nem szerettem volna ha kidobnák innen miattam... A későbbiekben biztos nem úsznám meg a dolgot, meg talán tényleg érdekelt valamennyire a fizikai állapota. Ő sem hagyta, hogy nekem bajom essen, így az volt a legkevesebb, hogy én is megpróbálom megelőzni azt, hogy az őrsre kerüljön a srác.
- Engedje el, velem van – igyekeztem a nyelvembe harapni, mert nagyon kikívánkoztak a „mert különben megütöm” szavak de kétlem, hogy jelen helyzetben segített volna rajtunk a dolog – Engem védett meg. Elmegyünk innen magunktól is.
Minden bizonnyal a férfi, ahogy állta a tekintetem rájött arra, hogy tényleg nem szándékozom itt maradni a továbbiakban, szóval lassan bólintott egyet, közölte velem, hogy pontosan öt percünk van eltűnni innen, aztán inkább a másik srác kidobásában segédkezett a munkatársának. Én nem indultam el azonnal a kabátomért, még egyszer visszafordultam a pultoshoz, aztán a ruhám mellrészéhez nyúltam, hogy kivegyem a pénzt, ami az egész esti fogyasztásomra szántam.
- Kérném az egész üveg rumot. A legerősebbet – a pénzt egyszerűen a pultra ejtettem, amint átvettem az italt, a másik kezemet a fiú tenyerébe csúsztattam, hogy ne lóghasson meg annyira könnyen – A többit tartsa meg.
Kifelé menet gyorsan kikértem mind a kettőnk cuccait a ruhatárból, de egészen a buszmegállóig nem voltam hajlandó elengedni a srácot. Felé egy szót sem intéztem, viszont mivel elég eldugott helyen volt a megálló, ott már szembe mertem vele fordulni mert tudtam, hogy nem fognak már minket háborgatni. Az arcát finoman vettem a tenyereim közé és egészen gyengéd mozdulattal fordítottam oldalra, hogy jobban megszemlélhessem azt.
- El fog fertőződni a seb – nem mertem rápillantani, amikor kiejtettem a szavakat, mert pontosan tudtam, hogy ő valójában hallani akarja folytatást – Közel van a koli, szóval felmehetünk, mert ott le tudom neked kezelni a sebeket. És köszönöm.
Az utolsó szavakat már egészen halkan tettem hozzá. A csuklómra pillantottam, amire éppen eléggé rászorult az általam viselt fém ékszer ahhoz, hogy az is megsérüljön. Fájdalmat nem éreztem, nyilvánvalóan azért, mert még mindig a bent történtek hatása alatt voltam. Inkább csak lecsavartam az üveg kupakját és meghúztam azt, utána pedig a fiú felé tartottam az italt.

Ha fizetnek sem vallom magam hős típusnak. Belemehetnénk annak a részleteibe is, hogy pontosan miért nem opció nálam a lefizetés és hogy mekkora összeget is kellene túlszárnyalnia valakinek ahhoz, hogy pusztán csak a gondolat megforduljon a fejemben, hogy megteszek valamit, más kedvéért. Egy vadonatúj több millió dolláros autó persze kifejezetten csábító, de az egyszeri eset volt és olyan oka van, ami kifejezetten egyedülálló, hiszen nem minden héten van szerencsém rajtakapni apámat azon, hogy megcsalja a feleségét. Ez pedig így van jól. Vagyis így sincs teljesen rendben, de vannak olyan dolgok, amikbe sajnálatos módon a koromból adódóan még nekem sincs beleszólásom. A családi hátteremhez és a szüleim származásához képest azonban kifejezetten sok dolgot megengedek magamnak, amit talán más háztartásban nem engednének meg a szülők a csemetéiknek. Nálunk, a Yang famíliánál viszont az egyetlen ember, aki kicsit is odafigyel rám még mindig, valószínűleg az anyám. Az ő figyelme viszont nem terjed túl az otthon, négy fal között, illetve a kötelező - halál unalmas, szar társaságban és minősíthetetlenül unalmas kajával egybekötött - eseményeken. Azokon pedig még saját magamhoz képest is próbálok megfelelni az elvárásoknak. Nem mintha ne csúszna be egy-két hiszti amiért kötelező a jelenlétem, de újabban ezeket már csak azért ejtem meg, hogy egyszer valamelyik ősöm megharagudjon rám és kitiltson ezekről az eseményekről. Akkor már tényleg szabadon garázdálkodhatnék és azt csinálhatnék, amit csak akarok, a tudtuk nélkül.
Addig is megmarad nekem a sátán fia szerep mindenhol máshol, a magánéletemben, az egyetem falai között, de még ennek a harmadrangúnak tekinthető klub őrülten villódzó fényeitől ölelve is. A híremmel pedig valljuk be, kifejezetten sokan tisztában vannak. Ettől függetlenül persze Casanovát sem arról ismerjük, hogy jól verekedett volna, ezért nem is lepődöm meg első körben sem, hogy a srác, aki a kedvenc Barbie babámra vetett szemet, nem lát kihívást bennem. Én viszont annál inkább felpörgök, mivel egyikünk sem tudja mire képes a másik és ez az egész helyzet szépsége.
- Addig nem mehetünk el, amíg a barátunk itt nem tanult egy kis illemet, nemde? - A válaszom jóval tisztábban és hangosabban érkezik, mint ahogyan Clary szólt hozzám, ráadásképp pedig még egy fokkal jobban ki is húzom magam, miközben folytatom a velem szemben álló fél méregetését. - Engedd el és kérj szépen elnézést a hölgytől. - Szavaim higgadtak, a pillantásom viszont annál jegesebb, ahogy rászorítok a srác csuklójára, amit korábban elkaptam, és amivel csak nem hajlandó elengedni Claryt.
- Mivan? - Már-már undorító módon szórakoztat a tény, hogy képes feltenni egy ennyire buta és provokatív kérdést, ezt pedig nem is tanúsíthatná jobban más, mint az arcomra kiülő félmosoly, amit Clarissa is láthat, amikor a tenyerembe csúszó kezét érzékelve finoman oldalra fordítom a fejem. Valamelyest meglep és jóval inkább legyezgeti az egómat, hogy ennyire nem akarja, hogy a méltán jóképű arcomat akár csak egy monokli is díszítse. A próbálkozása azonban gyengének minősül, én pedig még inkább ráfeszülök arra, hogy kiszabadítsam őt a szorításból, amelyre csak egy alternatívát látok.
- Ha elenged menj innen. - Adom ki az utasítást, arra viszont valóban nem számítok, hogy milyen hamar fog ez megtörténni, a felém lendülő kéz így eltalálja az állam.  Én pedig finoman hátrébb lököm a lányt, mielőtt viszonoznám az ütést, legalább háromszor. Egyértelműen megüti a fülemet a körülöttünk lévők feljajdulása, az viszont teljesen elvész a részletekben, hogy milyen körülmények között küldöm félig padlóra a srácot, majd csavarom hátra a kezét, mert a következő amit érzékelek, hogy határozott kezek rángatnak le róla - amelyek csak egy biztonsági őrhöz tartozhatnak.
- Ideje lesz befejezni, fiúk. Vége a bulinak. - Tulajdonképpen elismeréssel kell adóznom a két biztonsági embernek, amiért higgadtan és meglepően könnyen leszednek minket egymásról, a karjaim hátracsavarása viszont korántsem tűnik olyan csábítónak, mint amilyen jól állt annak a vadbaromnak, amikor én csináltam hasonlót, így igyekszem kirángatni magam a szorításból.
- Ne nyúljon hozzám, mert feljelentem - szólok oda megint csak olyan hidegen, hogy az Északi-sarkon is megirigyelnék.
- Kint beszélgethetünk erről - jelenti ki a fickó, miközben elkapja a bicepszem és annál fogva terelget kifelé.
- Nem kell beszarni, nem nyírtam ki senkit, jó? Csak megvédtem valakit. Hadd nézzem meg, hogy jól van-e... - Olyan hirtelenséggel rántom ki a karom a biztonsági őr kezéből, hogy elveszíti a fogást rajtam, így szembe kerülök vele és néhány pillanatig farkasszemet nézünk, mielőtt az én tekintetem tovább vándorolna róla és elkezdeném keresni a szőke hajzuhatag tulajdonosát is.

A magam részéről egyáltalán nem fűlt a fogam egy kedves társalgáshoz Braylennel... Meg úgy összességében semmit sem akartam vele csinálni. Lényegében az egyetlen dolog, amire ebben a pillanatban vágytam, a hazamenetel volt. Engem vártak volna a francia tételek, de így egyszerűen képtelen voltam arra gondolni, hogy miként tanulhatnám meg őket. Hiszen Leah és Bibi leléptek, engem itthagyva a pultnál egyedül... És az érzéseimmel, amik rögtön lázadozni kezdtek ellenem, amint megpillantottam a fiút egy másik lánnyal.
Szó sincs róla, hogy zavarna a stílusa, vagy képtelen lennék elfogadni jellemileg. Nyilvánvalóan imponálóbb lenne, ha kevésbé játszaná az arrogáns faszfejt, de hát ilyen extra kéréseket már fel sem számolok neki. Úgy érzem, hogy én el tudnék fogadni valakit olyannak amilyen, ha az nem venne teljességgel semmibe és viselkedne úgy, mint velem Braylen. Ha nem kellene minden egyes buliban azzal szembesülnöm, hogy éppenséggel egy másik lány társaságát jobban tudja élvezni, talán egy picit hajlandó lennék felengedni mellette... Legalább egy picikét. Viszont ő nem könnyíti meg a dolgomat és mint minden alkalommal, most is sértődötten fordultam el, átdobva egy tökéletesre vasalt tincset a vállam felett. Néha elgondolkozom azon, hogy ez a fiú egyáltalán mit képzel magáról.
Természetesen érzékeltem azt, ahogyan elindult felém... Az már egy másik kérdés, hogy igyekeztem lehetőség szerint nem foglalkozni vele. Nem kifejezetten segített rajtam az, hogy pár perccel később egy elég erőszakos fiú szemelt ki magának... Én pedig egy voltam azon lányok közül, aki egyszerűen képtelen már elnézni azt, hogy csak úgy rángatva legyek más kénye kedve szerint. Illetve sajnos jutott ki nekem rossz tapasztalatból is, emiatt pedig határozottan rosszul kezeltem bizonyos helyzeteket. Gondolok itt arra, hogy ha egy pasi nemes egyszerűséggel csuklón ragad, és nekiáll egy olyan irány felé rángatni, amerre mehetnék.
Nem akartam botrányt csinálni. Így is éppen elég diák szeme tapad rám a folyosókon, tehát nem kellett volna ezt az egészet még jobban tetézni. Utáltam, hogy viszonylag népszerűnek számítottam a rideg stílusom miatt, mert én ebből sosem kértem és gyerekesnek is találtam, hogy bizonyos egyetemistákat efféle harcol lekötnek... Gondolok itt mondjuk Braylenre és Finnre is. Ha akarom, meg tudom védeni magam, viszont akkor kaptam volna azokból az elismerő, vagy éppenséggel szánakozó pillantásokból, amikre egyáltalán nem voltam rászorulva.
- Engedj el! – még egyszer próbáltam erélyesen rászólni, hátha most már tényleg ért a szóból, de egyelőre sajnos nem ezt tapasztaltam. Ő csak erősebben rántott magához, ami miatt majdnem a mellkasának estem, ezzel pedig több körülöttünk álló figyelmét is felkeltettük. Ezt pedig csak tetézte az, amikor hirtelen egy férfikéz kapta el a srác csuklóját. Azonnal keresni kezdtem a gazdáját, viszont csak akkor tudatosul bennem, hogy ki sietett a segítségemre, amikor meghallottam a hangját.
Lassan mögé is kerültem, viszont kifejezetten rosszul érintett az, hogy a srác keze egyre csak szorulni kezdett a csuklómon. Egyáltalán nem akartam, hogy miattam dobják majd ki Braylent, lényegében csak értetlenül pislogtam mögötte, amíg próbáltam összeszedni a gondolataimat.
- Hé – egészen halkan szóltam hozzá, miközben finoman a karjára simítottam a tenyerem – Erre semmi szükség nincs csak... Menjünk innen.
Óvatosan csúsztattam a tenyerébe a saját, jóval kisebb kezemet, és finoman megpróbáltam hátrébb húzni. Ezzel mondjuk lehet pont a támadónak adok lehetőséget, ugyanis a szemem sarkából észrevettem, ahogyan lassan ökölbe szorul a keze. Ha Braylen engedni fog az enyhe nyomásnak, amit most rá gyakoroltam, akkor meg fogja ütni.
- Ha a te orrodat törik be, sem kapsz egy hétig ingyen kaját tőlem... Menjünk jó? – egészen közelről suttogtam a fülébe a szavakat és tényleg a másik irányba kezdtem el húzni, hátha ezzel megelőzhetek neki pár sérülést. Ugyanakkor elég tompák voltak az érzékeim az alkohol miatt, na meg arra sem feltétlenül voltam felkészülve, hogy ő lesz majd az, aki a segítségemre fog sietni. Pont ezért is ért meglepetésként, ahogy a másik srác pillantása még egyszer, elég kihívóan villant rá, aztán már csak annyira lettem figyelmes, hogy felé lendül az ökle.

Számomra már-már létszükséglet, hogy legalább minden héten legyen valami program az életemben. Mindig arra fogom, hogy Vegasban születtem, ez pedig valószínűleg kihatással volt arra, hogy milyen ember leszek; valaki, aki nem tud túl sokáig a seggén ülni, akinek állandóan kell valami, amivel foglalkozhat és lekötheti a fölös energiákat. Pont olyan ez, mint ahogyan arra is képtelen vagyok, hogy ha egy helyben kell ülnöm, nyugton is maradjak... Kell valami, hogy elfoglaljam magam, ha már nem lehetek mozgásban, akkor legyen szó valami egyébről. Állandóan zörgök, nyúzok vagy piszkálok valamit, erről pedig már akkor sem tudtak leszoktatni, amikor még megvolt bennem a potenciál, hogy hallgassak a szüleimre. Azóta egyesek szerint csak rosszabb lett.
Mások véleményére azonban sosem szabad adni, így az sem érdekelt különösebben, hogy a mai estének elvileg lenne témája - még úgy sem, hogy egyébként az egyik legjobb haverom nyakig benne volt a szervezésben és komoly energiákat ölt bele abba, hogy mindenkiben tudatosítsa, hogy mit vár el tőlük a mai alkalommal. Ha nagyon őszinte akarok lenni, megfordult a fejemben, hogy igenis kitegyek magamért és valahonnan felkutassak egy króm hatású ruhadarabot... Nem engedtem azonban a csábításnak és csakis a legminimálisabb energiabefektetést voltam hajlandó megengedni magamnak a mai estére, ami a ruháimat illeti. A króm végül mégis sikeresen visszaköszönt a márkás ingen, amit választottam, s ami valószínűleg épp elég figyelemfelkeltőnek hatott - vagy a fények köszöntek vissza megfelelően róla, mindenesetre a társaságom egészen élvezetes kezdett lenni, amikor megjelent néhány ismerős lány, akikre még hajlandó is voltam az időmet szentelni.
Egészen élvezetes, de összességében lehetne jobb is, ezzel már akkor tisztában voltam, amikor úgy két kör itallal ezelőtt az összegyűlt diákok között megpillantottam Clarissa ezüstös ruhácskába bújtatott testét - pusztán csak abból a célból ellenőrizve, hogy még egyszer korábban igazat mondtam-e Finnek azzal kapcsolatban, hogy a Bugatti hátsója szebb, mint a lányé. Semmi másért.
Azóta tulajdonképpen a kelleténél többször is a lányra tévedt a pillantásom, hiába akadt egyéb társaságom, arra megoldást akartam találni, hogy hogyan is kellene folytatnom, amit Clary a nemrég történt találkozásunk alkalmával elkezdett. Másrészt meg volt egy fogadásunk Finnel, amit határozottan én akarok megnyerni.
- Tarthatnánk nálam az afterpartyt. - Mandy hangja úgy üti meg a fülemet, hogy kis híján elcsodálkozom a tényen, hogy ennyire közel van hozzám, ugyanis a zene dübörgő ritmusa már-már teljesen immúnissá tesz minden egyéb hanghatásra körülöttünk.
- Tarthatnánk - jelentem ki könnyedén, pillantásom pedig csak átsuhan az arcán, felét sem fogom fel annak, amit mond. Hogy az alkohol, vagy valami más miatt, magam sem tudnám pontosan megmondani. Mindenesetre igyekszem szemmel tartani azt a szőkeséget, amelyik igazán érdekel mostanság. - Hozok még valami piát. - Ugyan legelőször valóban csak annyit akartam elérni, hogy a korábbi összeakadt tekintetünk után most odamenjek a pulthoz és teljes mértékben figyelmen kívül hagyjam Clarissát, mire odaérek, egészen más a kialakult helyzet. A jó szívemnek hála pedig még hajlandó is lettem volna segíteni, előbb mégis ki akartam várni, hogyan alakul tovább Clary vitája a sráccal - csak mert feleslegesen nem pofozkodnék, de még csak beleártani sem akarom magam valami olyanba, ami nem elég tiszta előttem, hogy mégis megtegyem.
Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a lány inkább szabadulna ebből a helyzetből, mintsem hogy akarja az erőszakoskodást, így Clary háta mögül megközelítve őket, közelebb léptem hozzájuk. - Nem hallottad? Engedd el. - Szavaim higgadtak, a kezemmel pedig olyan határozottan kapom el a srác csuklóját, hogy jelen állapotomban még magam is meglepődöm rajta. A mozdulatomnak hála Clary valamelyest a hátam mögé került, én pedig egészen közelről nézek farkasszemet a kicsikét talán még a saját ízlésem szerint is túlságosan magabiztos emberünkkel.
- És ha nem? - Pillantásában kihívást vélek felfedezni, az én vérem pedig szabályosan pezsegni kezd, amiért a srác kilátásba helyez előttem egy alapos verekedést.
- Akkor meglátjuk mennyire vagy nagyfiú törött orral. - Még egy féloldalas mosolyt is megengedek magamnak, s szinte felszegem az államat, jelezve a morális fölényt, ami sokkal kevésbé valódi erkölcsi tisztaságnak, mintsem a megfelelő géneknek köszönhető nálam. Ha csak minimálisan is sikerül felhúznom őt a jelenlétemmel, legalább annyit megtesz nekem, hogy elengedi Clary karját, mielőtt nekem akarna behúzni.

- Mindjárt jövünk Clary – Bree ráfogott a karomra, aztán Leahba kapaszkodva elindult a mosdó felé, meg sem várva azt, hogy én mit fogok erre mondani. Nyilvánvalóan nem akartam bent egyedül maradni, hiszen hiába van szó egyetemi partiról, még mindig árulnak jegyeket, ami által bárki bejöhet ide. A diákigazolvány megléte csak kedvezményre jogosít fel... Én pedig alapból sem akartam itt lenni... Főleg nem az amúgy gyönyörű, de annál rövidebb, ezüst színű ruhában, amit a lányokkal együtt néztünk ki, majd alakítottuk jobban az alakomra. Illetve hiába jöhet be bárki ezekre a bulikra, nem csak azok a srácok jelentik a veszélyt az emberre, akik esetleges dílerként szivárognak ide. Éppen elég részeg egyetemista van, akik a mindennapjaikban is rámenősek, én pedig hiába tudnám magam megvédeni, egyszerűen nem tehetem meg. A boksz határozottan küzdősportnak minősül, ami miatt eléggé vigyáznom kell magamra. Nem olyan egyyszerű uralnom néha az indulataimat, viszont az eltiltástól eléggé félek. A boksz bárhogy is nézzük... Küzdősportnak számít, amit nem használhatok mások ellen.
Halk sóhaj kíséretében ültem fel az egyik bárszékbe, aztán kértem magamnak egy sidecart. Igyekeztem lehetőség szerint mindenki számára láthatatlannak tűnni. Sok ideig csak kavargattam a szívószállal az italt, a szememet rajta tartva a löttyön, aztán egyetlen húzásra eltüntettem a pohár tartalmát. Úgy, hogy egyedül maradtam, már egyáltalán nem volt kedvem bulizni és fogalmam sem volt arról, hogy a lányok mennyi ideig terveznek távol lenni. Lehet, hogy csak a mosdóba ugrottak ki... De az is lehet, hogy valakit megláttak a közelemben, és inkább azt szerették volna, hogy vele töltsem el az időmet.
Hamar megéreztem, hogy valaki figyel, így az egyik kivasalt tincset hátrasimítottam az arcomból és keresni kezdtem a tekintetek gazdáját. És hát egyáltalán nem lepődtem meg, amikor egy fekete szempárba ütközött a pillantásom egyenesen a tánctérről. Ahhoz sem kellett túlságosan sokat várnom, hogy megpillantsam a mellette vonagló szőke lányokat, amire egyszerűen csak elhúztam a számat. Hiába voltak ennek a srácnak undorító megjegyzései, hiába ment végig az egész egyetemen, egyszerűen a tény, hogy nem ismertem túlságosan elég volt nekem ahhoz, hogy ne jelenthessem ki: ő tényleg akkora vezérbarom, mint amekkorának mutatja magát. Nem hiszek az emberek feltétlen jóságában, ahogyan tőle sem vehető el az, hogy minden bizonnyal megannyi női szivet sikerült összetörnie az évek alatt. Viszont nem formálhatok véleményt egy olyan emberről, akiből nem látok többet napi öt percnél... Néha fél óránál. És ezt ő tudja. Tudja és élvezi. Pont ezért is, dühösen fordultam vissza a pult felé, hogy kérhessek magamnak még egy italt.
- Majd én fizetem a hölgy fogyasztását – először azt hittem rosszul hallok, vagy egy másik bizonyos hölgyről van szó, viszont amikor megéreztem az ujjaimra kulcsolódó kezeket, akkor ösztönből rántottam el a sajátomat a kártyámmal együtt. Nem ismertem a srácot, aki gálánsan fizetni akarta az italfogyasztásom, azonban pontosan tudtam, hogy a fiúkat milyen szándék vezérli ilyenkor. Nem szeretek elfogadni olyan embertől semmit, akit nem ismerek és nem kevésbé volt ijesztő az sem, hogy a srácot egyáltalán nem láttam még. Lehet erre mondani, hogy a Columbia elég nagy campussal bír, de nem árt elővigyázatosnak lennem.
- Nem kértem, hogy meghívj bármire is – jelentettem ki határozottan, miközben amennyire lehetett, igyekeztem távolabb húzódni tőle. Most már talán egy kicsit kétségbeesetten pillantottam abba az irányba, ahol az előbb Braylent véltem felfedezni, viszont a srác nem volt már ott... Így lényegében magamra voltam utalva. Külső szemlélőknek nem tűnhet ez az eset kifejezetten megrázónak, hiszen a fiú egészen korombelinek tűnt. Nekem viszont rossz érzésem volt.
- Ne legyél ennyire elutasító – finoman nyúlt a csuklóm után, de még mielőtt elhúzhattam volna a kezem, megragadta azt és nagyon úgy nézett ki, hogy nem fog elengedni engem. Bárhogy próbáltam rángatni a kezem, ő bizonyult az erősebbnek, viszont annak ellenére, hogy már több tekintet is felénk fordult, nem igazán tűnt úgy, hogy bárki is segíteni akarna nekem. Ebből arra következtettem, hogy vagy egy részegen igencsak rámenős srácról van szó, vagy pedig tényleg nem ismerhetjük az illetőt és mások nem igazán mernek beleszólni abba ami éppen történik.
- Engedj el! – igyekeztem lehetőség szerint hangosabban és erélyesebben szólni neki, hátha észhez tér tőle, vagy valaki tényleg segíteni fog nekem. Mivel végül más választásom nem igazán maradt, egyszerűen felálltam a székből és teljes erőmből rántottam meg a csuklómat, viszont ő hamar megunhzatta a ficánkolásom, ugyanis a következő mozdulatával egyszerűen csak odarántott magához én pedig innentől kezdve már tehetetlen voltam, mivel még mindig tartotta a karomat, ami már kezdett egyre inkább fájni.