Egyre feszültebb mindenki itt a pubban, már a dolgozók közül, hiszen a vendégek legalább ihatnak, hogy szebb legyen az életünk, nem úgy mint mi. Kurva meleg van, megállás nélkül dolgozunk és az embereink is fogynak. Myna lábát törte, aki történetesen velem szokott pultban lenni, úgyhogy jó esetben bejön helyette más, rossz esetben nem. Aztán ott van még Risa, a kis ribike, aki éppen szülési szabadságon van és a főnök fejébe vette, hogy mivel én dolgozok itt majdnem a legrégebb óta, így meg akar ajándékozni egy előléptetéssel, melynek hála nekem kell átvennem a papírmunkák egy részét, miket eddig Merisa végzett nagy büszkeséggel. Rólam mindenki tudja, hogy U T Á L O M a papírmunkákat, annyira snassz, nem csinálok semmit, mert egy helyben ülök és mégis baromira figyelni kell hogy mindent jó helyre írjak és ha ez nem lenne elég, Mynát is helyettesítem, meg telefonálgatok folyamatosan, hogy legyen már valaki olyan jófej, hogy bejön még dolgozni úgy most azonnal. Tegnap és az elmúlt hetekben végig ez volt és senkinek sincs lélekereje megmondani a főnöknek, hogy hello, gáz van, emberek vagyunk, úgyhogy valamit kezdjen velünk. Az elmúlt napokban én sem akartam felemelni a hangomat, mivel ha több munkát vállalok, több pénzt is kapok - a korrektség ereje tart már csak ezen a munkahelyen -, ám ma péntek van és marhára kezd tele lenni a pub. Én pedig nem igazán akarom tovább szó nélkül hagyni a dolgot. - Mindjárt jövök. Beszólok a főninek - mondom az épp túlóráját teljesítő Reginek mikor kicsit csillapodik a tömeg. - Beszólsz? - néz rám meglepetten. - Úgy értem, jelzem neki a problémát. Tudod, benyitok hozzá és megszólítom... érted, beszólok - helyesbítem magamat, mert oké, mindkettő rám vallana, de azért ha menő és jószívű a főnököm, akkor azért nem támadom le. Még a köpenyemet sem veszem le, minél gyorsabban próbálom átszelni a főnök irodájához vezető távot, balerinaként kerülgetve a tömeget. Kopogok, de nem hallok választ, persze, miért is hallanám meg, ha bármit is mondana ilyen zajban? Lenyomom a kilincset, ám az egy ponton túl ellenáll. Oh baszki. Az irányt a hátsó kijárat felé veszem, ha már úgyis kértem pár percet Regitől, akkor legalább kihasználnom. Kimegyek, majd onnan vissza a főbejárathoz, aminek ablakain benézve is virít, hogy heringparti van. Miért szeretik ezt az emberek? Abszolút nem szabályos, se nem helyes az, amit teszek, de én már leszarom, fogom a "nyitva" feliratú táblát és megfordítom. Legyünk most egy kicsit zárva, kifele szabad az út, aki meg észreveszi a bazinagy piros alapon fehér betűs zárva jelzőt, az hátat fordít és elmegy, talán visszajön később. Leguggolok és a bejárat melletti falnak támasztom hátam, előhalászok egy cigarettát, hogy rágyújtsak, közben telefonomon nyomok rá a főni nevére. "Hello, ma még leszel?" - küldöm el az üzenetet, majd kifújom a füstöt. - Bocs, nyitva van a pub? - szólít meg egy háromfős baráti társaság egyik tagja, én meg olyan táskás szemekkel nézek fel innen a járdabeton szintjéről, mintha részegen jöttem volna ki hányni. - Nincs - felelem rekedtes hangon és egy újat szívok a cigiből. Vak vagy baszdmeg? Biztosan csak poénból van ott a zárva felirat... Aztán elmennek és újra kapok pár perc csöndet és nyugalmat. A pittyegést leszámítva. "Épp most jöttem el. Baj van? Menjek vissza, Reagan?" - jön tőle a válasz. Most erre mit írjak? Igazából... jelen helyzetben nem sok mindent tudna ő sem tenni és nem akarok megint hisztis picsa lenni. "Nem, majd holnap megbeszéljük" - válaszolom. Tulajdonképpen megoldottam a problémát azzal, hogy percekig bezárattam a pubot és ha nincs a főnök, akkor nem kell magyarázkodnom sem, mert nem fog visszajönni ma este már. Tessék, Reagan Moore kézben tartja az irányítást! A cigim felénél járok, kezd zsibbadni a lábam, de isten nincs, aki engem most felállíthatna innen. Újra közeledik valaki a bejárathoz, nem nézek rá sokáig, mert nem érdekel, de azért a kíváncsiság hajt, hogy vajon észreveszi-e a táblát, vagy sem, szóval jah, mégis ránézek az illetőre... ez az illető pedig... Abel? - Szép estét! - nyögök fel irányába a már számára is jól megszokott hangomon. Hát nem vártam volna, hogy itt látom őt.
"There is a storm you are starting now. I'm a wanderess, a one night stand. Don't belong to no city, don't belong to no man. I'm the violence in the pouring rain I'm a hurricane"
Olyan fura érzés járni. Furább, mint általában. Hogy miért? Egyszerű fizika. Általában nekem jönnek az emberek, és nem én vagyok az erősebb test, szóval bármit teszek, én pattanok le. Ha pedig véletlen sikerül őket kikerülnöm, elvesztem az egyensúlyérzékemet. Merthogy az sem túl jó. Annak ellenére, hogy jógázom, és azt hinné az ember, hogy az segít valamit. Segít is, elvégre a lábammal is letudom venni a bögréket a polcról. Amit amúgy a lakótársaim nem értékelnek. Ha pedig már lakótársak… - Reagan! De … reagan láttalak! Jó, mi? Most találtam ki – vigyorogtam elégedetten, ahogy megkocogtattam a halántékomat. Nagy kár, hogy a lányokat nem az emberek agya érdekli, hanem a… kockahas, meg az ilyesmik. Pedig az agy sokkal menőbb, és a zombik is azt eszik, szóval… kiütéssel nyert az agy. Ha valamit a zombik is kajálnák, akkor az a dolog verhetetlen. - Pont rád gondoltam. Vagyis, nem, csak részben. Egész pontosan 20-25%-ban, ami amúgy nem rossz. A koalákra többet szoktam, de ők túl cukik, hogy bárki is versenyezni tudjon velük. A lábgombára viszont kevesebbet, szóval jobb vagy, mint a lábgomba, gratulálok! – és ez bók, mert a lábgomba nem is a legrosszabb gomba, azaz, még egy jobb gombánál is jobb. – Te nem… tudod, dolgozol itt? Csak mert ahhoz be kell menni. Oh, zárva? – pillantottam a táblára, ami azért volt fura, mert ahogy nyújtottam a nyakam és benéztem, láttam embereket. – Fura. Bezártátok oda az embereket? Te vagy a Kapu Őre, eltaláltam? Itt nem jöhetsz át! – mélyítettem el a hangom, hogy utánozzam Gandalfot, aki…. jó eséllyel kívül esik Reagan érdeklődési körén. Szörnyű. – Oké, az mondjuk egy híd volt, de … ajtóval is megteszi, ami már majdnem kapu – elmélkedtem hangosan, minden bizonnyal feleslegesen. Mióta másodállásom lett, nem látom olyan gyakran a lakótársaimat, főleg nem Reagant, aki általában estefelé dolgozik, én pedig olyankor vagy tanulok, vagy alszom. Vagy épp mindkettő. Néha álmomban is tanulni szoktam. - Szóval, miért ülsz itt kint? Kirúgtak? Mert, ha igen, akkor bemehetek balhézni. Már, ha akivel balhéznom kell alacsony és nem túl gyors, hogy eltudjak futni, ha esetleg üldözni kezdene. És jó lenne, ha anyám számát se tudná – igazából ez utóbbi a legfontosabb. Szeretem anyát, de azt már kevésbé, hogy folyton másoknak ad igazat, pedig én nem tehetek semmiről sem. Pont, mint hetedikben. Honnan tudhattam volna, hogy Christie igazából lány? Még bajusza is volt, jobb, mint az osztályfőnökünknek. - Hogy mi van velem? Kösz, hogy kérdezed. Randim volt. Vagyis… nem, de lett volna. Az már fél randi, igazából – elmélkedem hangosan, Reagan mellé lépve. Ami határozottan nem jó ötlet, mert nem szeretem a cigaretta szagát. – Nem jött el. Azt írta, hogy a nagyijának motor balesete volt. Ami vagy elég béna hazugság, vagy neki van a legmenőbb nagyija. Vaaagy esetleg elütötte egy motoros. Hm, erre nem is gondoltam hirtelen. Lehet bocsánatot kéne kérnem tőle, amiért azt írtam neki, hogy hazug, igaz? – nézek Reganra kíváncsian, de tudom, hogy úgy is bocsánatot fogok kérni. Abban a pillanatban megbántam, ahogy elküldtem. Csak már épp rendeltem és baromi drága volt a kaja. És finom, de emiatt most két napig kekszen kell éljek. - A cigaretta elég káros, ugye tudod? Nem csak a sokszor szajkózott dolgok miatt, de … elcsúszhatsz és véletlen lenyelheted mondjuk. De nemrég olvastam, hogy a dohányos anyák gyerekei nagyobb eséllyel lesznek asztmásak – ami nála gondolom nem aktuális, meg hát… ahhoz kell egy férfi is, ő meg … na mindegy, biztos érti mire akarok kilyukadni. Le kéne szoknia. Akárcsak Dannek arról, hogy folyton kokit ad. Érzékeny a fejbőröm, már gimi óta mondogatom, de senkit sem érdekel. Majd elhintem Kaylee-nak szép óvatosan. Amit ő mond, azt Dan úgy is egyből meghallja. Olyan ő most, mint egy kontroller Dan-hez. Csak okosan kell használni, mert a nagy erő nagy felelősséggel jár.
Biztosan nagyon rosszul kellene éreznem magamat, amiért csak úgy leléptem a sikertelen akcióm után dohányozni, ezzel otthagyva szegény munkatársamat a millió emberrel, kik szép lassan fogják cafataira szedni őt és feltehetőleg még ennél is jobban bűntudatomnak kell lennie, hogy egy határozott mozdulattal megfordítsam azt a kibaszott nyitva-táblát. De nem érzek semmit. Fáradt vagyok, megkopott is talán, egyszerűen leszarom, hogy mások mit gondolnak most rólam, kell öt perc pihenés. Bár ha úgy vesszük, még hős tündér is lehetnék, elvégre azért hagytam ott a társamat, hogy segítsek rajta (is) és most azért fordítottam meg a táblát, hogy szegény betérni akaró vendégeknek ne legyen rossz és ne kelljen nyomorogni odabent. Egy kiköpött együtt érző nő vagyok, csak ez nem látszik! Mint ahogy a látszattal ellentétben jobban meglep Abel jelenléte, nem szoktam errefelé látni azon kívül, hogy átsétál az utca ezen szakaszán. - Nagyon jó, ügyes vagy - mondom a szar poénjára, mint aki letért volna az életről kétszer. Sóhajtok egyet. Most nagyon nem lesz erőm Abellel szórakozni, ha úgy döntene, hogy mellettem marad, mondjuk nagyon érdekelne, hogy mi lelte, hogy itt láthatom, a Woodhaven bejáratánál, ahol legutóbb azért állt, mert megkértem, hogy hozzon nekem kaját. És hozott is, úgyhogy lehet nem ártana most egy kicsit nekem is kedvesnek lennem, elvégre nem az ő hiába, hogy itt van és én is itt állok, vagy guggolok a földön. - Rááám? - csodálkozom el. Jah, hogy mégsem, max részben. - Abel, kérlek, még van hátra egy óra a munkaidőmből és nem vagyok most olyan állapotban, hogy tolerálni tudjam, amikor a lábgombáddal versenyeztetsz. - Én csak gondoltam, szólok. Habár kivételesen jól rátapintott arra, hogy mit csinálok itt kint, túlságosan is jól. - Hát, valami olyasmi. Kijönni mindenki ki tud, de egyelőre inkább megakadályozom a heringpartit és nem engedek be több embert. - Gondolom megérti, főleg ha benéz és meglátja azt a sok embert. Remélem azért már lassan kifelé óhajtanak szállingózni és kicsit többen, mint az az egy ember, aki éppen nyitja az ajtót, hogy távozzon. Megragadom Abel karját, hogy magam felé húzzam és ezzel teret engedjen a csávónak elhagyni a területet. Felállni azért nem akarok, az túl megerőltető lenne, még ha zsibbadni is kezd a lábam. - Nem rúgtak ki. Most léptettek elő, miért rúgtak volna ki? - Jó, tudok én rá okot adni, ha nagyon akarnék, de nyilván nem akarok. Meg amúgy is, a balhézás az én reszortom, nem Abelé, nekem jobban megy, hatásosabban is, kivéve, ha a balhé Abel hülye szövegelése miatt robban ki, mert elfogy az emberek türelme. - Csak kijöttem cigizni, meg pihenni. Sok volt az elmúlt pár óra - vállat vonok. Igazából már megszoktam, meg nem is tudok nagyon olyan indokot mondani neki, amivel ne tűnnék lustának. Ha azt hazudnám, hogy rosszul vagyok, Abel még a végén elkezdene felboncolni. - Ha balhézni mersz odabent, én hívom fel anyádat! - Nem tudom a számát, de tisztázzuk, nem akarok még egy verekedésnek szemtanúja lenni. Szegény Abel, féltem a popóját. Én is meg akartam volna kérdezni tőle, hogy miért van itt, mi szél hozta el, de megelőz, ami miatt nem is értem, miért lepődök meg, nem kell nekem semmit sem kérdeznem ahhoz, hogy ő elmondjon magától mindent és lehet még csak azt se igényelné, hogy szavakkal válaszoljak neki, fél órás beszélgetés simán kikerekedne anélkül is. Irigyelem ezért a képességéért. Így hát csak elmosolyodom, szívok egy újat a cigarettámból és figyelem, hallgatom őt, hogy mi van vele, viszont ahogy kimondja azt a szót, hogy randi, borzalmas kaparást érzek torkomban a cigarettától és köhögni kezdek. - Naaa! És milyen vol... óh. Szóval nem ment el. - Ilyen érzés a hullámvasutat megjárni, én itt tökre bepörgök és örülök a sikerének, erre kimondja, hogy nem jött el a csaj. És még majdnem meg is fulladtam ettől! - Hát, lehet nem ártana. Mondjuk már tökmindegy. Ha nem hazudott neked, akkor úgysem fog többet szóba állni veled amiatt, hogy lehazugoztad, ha meg valóban kamuindok volt, akkor felesleges lenne bocsánatot kérned. - Kiélvezem a cigarettám végét, ami egyben azt is sugallja, hogy lassan fel kell állnom és be kellene mennem dolgozni, amit nagyon nem akarok. Cinkos mosollyal nézek Abelre, ahogy óva int a cigizéstől. Hogy erre eddig én miért nem gondoltam? - Látod, ezért nem állok, hanem guggolok: innen nem tudok nagyon esni. Azt meg ugye tudod, hogy leszbikus vagyok? Jó, várj, értem, hogy Dan anyjait nézve ez szar indok, de akkor nézz rám Abel, el tudnál engem képzelni anyaként? - Barátnőm sincs már, egyedül meg hülye lennék felnevelni egy gyereket. Az drága és nem ártana példát mutatni a gyereknek, én arra nem vagyok kész. - Mondd, Abel, nem fáj a szíved? - nézek rá, miközben elnyomom a cigarettát a földön, aztán felállok és közelebb lépek hozzá, hogy kezemet mellkasára tegyem. - Érzem rajtad, hogy nagyon bánt téged ez a balul elsült randi, ami teljesen normális. Meghívjalak egy italra? Vagy kettőre... - Abelt mindig ilyen... tökfilkónak ismertem, dumál és dumál, néha több, néha kevesebb faszságot, de most mégis kicsit úgy érzem rajta, hogy mintha fájdalomtól erőltetné a megszokott hülyeségeit, ezzel elhitetve magával, hogy ő jól van, minden olyan, mint mindig, pedig szerintem ki kellene adnia magából.
"There is a storm you are starting now. I'm a wanderess, a one night stand. Don't belong to no city, don't belong to no man. I'm the violence in the pouring rain I'm a hurricane"
A humor nagyon fontos tényező egy férfiban. Ezt anya mindig sokat mondogatta nekem. Szerinte őt apa humora vette le a lábáról annak idején. Szerintem inkább az, hogy apa egy majdnem két méter magas, Dávid szobor testű félisten volt, de persze ki vagyok én, hogy kétségbe vonjam a történelmi hitelességét kettőjük találkozásának. Arra mostanra rájöttem, hogy sok dologban kegyesen hazudtak nekem. De abban egészen biztosan nem, hogy vicces vagyok. Mert az vagyok. Akkor is, ha egyébként ezt kevesen értékelik. Ez csak azt bizonyítja, hogy kevesen viccesek a világon. Erről pedig nem én tehetek. Hé, lassan a testtel, nekem nincs lábgombám! – kérem ki magamnak. A végén még valaki meghallja és komolyan veszi. Mint azt a gimiben, hogy meleg vagyok. Nem tudom ki mondta és mikor, de három év múlva tudtam csak meg, hogy mindenki tisztában van ezzel, csak én nem. Mármint, nem azzal, hogy meleg vagyok, mert nem vagyok. Csak a feltételezéssel. Lábgombával egészen biztosan nehezebb lenne bevágódni a csajoknál, mint mondjuk azzal, hogy azt hiszik meleg vagyok. Őket állítólag bírják. Engem mégse bírt senki. - Szóval lényegében nem akarsz magadnak több munkát. Ez jogilag akár a munkáltatód károsítása is lehet. Csak úgy mondom – vonom meg a vállamat, mikor látom, hogy nézz rám. Nem keresem én a bajt, csak… gondoltam jobb, ha tudja, hogy a legtöbb munkahely nem szereti, ha pénztől esik el az alkalmazottai miatt. Akkor se, ha egyébként az alkalmazott célja nemes. Már amennyiben ez az. - Oh, tényleg? Szuper, gratulálok! – tapsoltam elismerően. Bár fogalmam sincsen, hogy mi lehet most ő. Gondolom nem ajtónállóvá léptették elő. Talán kisfőnök lett, és ez azzal is jár, hogy ő dönt arról ki léphet be, és ki nem. Valószínűtlen, de nagyon menő lenne. – Sokk volt … na jó, abbahagytam – hagytam abba gyorsan a nevetést, miután láttam, hogy megint csak én nevetek a fergeteges szóviccemen. – Én csak megvédtem volna a becsületed! Tudod, bizonyos körökben úgy ismernek engem, mint Ser Goldberget, az Igazságost! – a hatás kedvéért ki is húztam magamat és az ökölbe szorított kézfejemet a mellkasomhoz szorítottam. - Anya szerint sose felesleges bocsánatot kérni. Egyszer bocsánatot kértem azoktól, akik beraktak egy öltözőszekrénybe, amiért azon a nyáron már túl nagy voltam oda. Na jó, kétszer kértem – vallom be felsóhajtva. De végül mindig nagyon találékonyak voltak. Például sose használtak tusfürdőt (sajnos elég sokat voltam a hónuk alatt, hogy ezt érezzem), de azt tudták, hogyha engem kennek be vele, majd könnyebben becsúszom a szekrénybe. - Hát …nem mintaanyaként, de … - inkább nem fejezem be a mondatot, csak a vállamat vonogatom. Nem akarom én őt megbántani, elvégre… én se lennék jó szülő. – Várj, mi ez a guggolós dolog? Ez valami metafora arra, hogy kakálsz a világra? A guggolás hosszútávon több erőt vesz igénybe, mint az állás. Ha nem is esel akkorát, de gyakrabban. Ráadásul a saját ürülékedbe – már, ha az a mondata metafora volt. És a saját ürülékedbe nem jó dolog esni. Na nem, mintha máséba annyival nagyobb buli lenne. És végképp nem, mintha nekem erről személyes tapasztalataim lennének … nem. - Öhh… nem? – kérdezek vissza kissé furcsán sandítva Reaganra. Általában csak akkor ér hozzám, ha megakar ütni. Lehet, hogy füves cigit szívott és beállt? – Hát … nem mondom, hogy nem rossz érzés, de …annyira nem szokatlan – vonom meg a vállamat. De hé, ki nem szereti, ha együtt éreznek vele? Sokkal jobb, mintha megdobálnák az embert műanyagflakonokkal egy nyári táborban, mert nem tudja visszaütni a röplabdát és emiatt vesztenek. Ez sem velem történt meg amúgy. Na jó, egy-két ital belefér, ha a ház ajándéka – vagy Regané, igazából csak nézőpont kérdése. Az biztos, hogy én nem engedhetem meg magamnak. Jelenleg olyan jó anyagi helyzetben vagyok, hogy egy zacskó mazsolát ebédeltem. – Tudsz valami menő koktélt csinálni? Tudod, amiben van olyan kis napernyő is – igazából csak ezt az egyfajta koktélt ismerem, de az is lehet, hogy mindegyikben van. – Uh, itt tényleg jó sokan vannak! – kiabáltam túl a zajt, amikor már bent voltunk a bárban. – Ez közegészségügyileg szerintem nem helyes, tuti túllépték az előírt maximális vendégszámot! – jegyzem meg csak úgy mellékesen, de biztos, hogy senki nem figyel rám, valószínűleg Reagan sem, így inkább csak követem őt, és próbálom magam a lehető legdiszkrétebben átpréselni a tömegen. Szinte meg kell szülnöm magam újra és újra. Fúj. - Olyat tudsz, amit James Bond szokott inni? – hajoltam előre a pulton Reagan felé, hogy jobban halljon. Igazából bármit rak le elém, elhinném, hogy azt issza James Bond, mivel gőzöm sincs mit szokott. Csak az rémlik, hogy rázva és nem keverve szereti.
- Ácsi, nézd komplexebben a dolgot: azzal, hogy magamnak kevesebb munkát csinálok, csak egy dolog, de ezzel egyben meg is védem a már bent lévő személyeket, hogy ne tapossák egymást. Mindenkinek kell fél méter magánszféra! - Már fel sem kapom a vizet, amiért megvádol, de azért szeretném tisztázni, hogy nem csak magamra gondolok jelenleg. Ha nem lenne okom átfordítani a táblát, természetesen nem tenném, nekem is érdekem felfuttatni a helyet a mostaninál is jobban. Aranyos látni Sir Goldberget, az Igazságost, ahogy nevet a saját viccén, ami egyáltalán nem vicces, sőt, így ilyen töménységben, mint ahogy én vele élek, meglehetősen sok is, vagy ha úgy tetszik, sokk. Egy fél pillanat erejéig elhiszem, hogy volt randija és baromira megörülök neki, aztán jön az isten nyila. Tényleg kívánnék már neki egy sikeres alkalmat. - Lehet egy kicsit túlságosan hitelesnek vetted anyud szavait. Szerintem nem éppen az ilyen szekrényes helyzetekre gondolt, mikor ezt mondta. Ami nem a te hibád, mert nem vagy rá behatással, azért teljesen felesleges is bocsánatot kérni - vonom meg a vállamat, persze ez csak az én véleményem és ki vagyok én, hogy felülírjam az anyja szavait. És ha már az anyaságnál tartunk, azért durva, hogy Abel előbb tudna engem anyaként elképzelni, mint az öcsém vagy bárki más, például én. Egyszerűen nincs meg az a kép a szemeim előtt, hogy egy csecsemőt tartsak a kezemben. Én úgy gondolom, hogy ha nem tudok jó anya lenni, inkább ne is legyek. - Azaz, szarok a világra, képletesen. De ja, tudom, érzem is, hogy zsibbad a lábam, de basszus, egész nap csak állok, szükségem van egy kicsit más testtartásra és inkább guggolok, mintsem letegyem a seggem a kicsit sem tiszta betonra. - felelem, mire fel is állok, tényleg éreztem már, hogy kezdett görcsölni a lábam. Leporolom magam, és szeretném eltaszítani magamról a témát, most úgyis sokkal izgalmasabb az, hogy vajon egy ilyen randi után Abel hogyan érezheti magát. Mélyet sóhajtok, igazából valami hasonló válaszra is számítottam. És még én vagyok bevethetetlen... - Ja, oké, akkor nem is kell ital? - eldobom a csikket, majd csapom össze kezeimet, szóval ha nem is fáj a szíve, nem kell ital sem?! Vagy az azért jöhet? Gondoltam. Vigyorogva nyitok be, hogy végre be is menjünk. - Tudok. Mi az a koktél, amit múltkor mondtál Dan autójában? Golberg koktél? Kérsz olyat? - Nyilván nincs olyan, de bármit át tudok nevezni neki, meg még esernyőt is kap bele. - Na, hát én is ezt mondtam odakint! - Most már talán megérti, hogy miért menekültem ki és miért fordítottam át a táblát, amit egyébként most jut eszembe, hogy rossz pozícióban hagytam. Na már mindegy. - Gyere erre! - vezetem őt a bárpulthoz, ahol bár szintén sokan vannak, de hiába, nekem dolgoznom kell közben. Visszaállok a helyemre, és egy poharat veszek elő. - Szóval azt mondod, hogy Vodka-Martinit kérsz, rázva és nem keverve? Máris. - mosolyodom el az ötletem, na meg előre azon, hogy milyen arcot fog vágni Abel, mikor megkóstolja. Elkezdem készíteni az italát, mögöttem még ketten keresztezik egymás útját, kicsit nagy a sürgés-forgás, amit én speciel megszoktam, de az új kolléga még nem igazán, látszik is rajta, hogy eléggé kész van. - Mikor ittál utoljára alkoholt? És csak kíváncsiságból, mennyire szereted a keserű ízű italokat? - Nekem eddig nem tűnt Abel alkoholkedvelőnek, ami miatt hatalmas pirospont neki, hogy mégis itt van, azt meg pláne nem tudom, hogy hogyan viszonyul a keserű ízekhez, de hamarosan úgyis kiderül, amint beledugja a koktélos pohár átlátszó folyadékjába a nyelvét, melyet a kedvéért citrommal és természetesen esernyővel (rózsaszínnel) díszítek. Elé tolom az igencsak csinos koktélt. - Egészségedre!
"There is a storm you are starting now. I'm a wanderess, a one night stand. Don't belong to no city, don't belong to no man. I'm the violence in the pouring rain I'm a hurricane"
Bizonyos körökben nagyon is menőnek számítok. Az már más kérdés, hogy ezeket a köröket nem tartják túl menőnek, de ha azt nézzük, hogy a saját közösségemen belül milyen helyet foglalok el, nos… amolyan rocksztár féle vagyok. Csak a drog, a pia, meg az idegesítően hangos zene nélkül. Nem, mintha azzal baj lenne, csak a fülem elég érzékeny. Ezért is van az, hogy kevés buliba megyek el. Lehet, hogy nem is hívnak túl sokba, de így legalább nem kell a lelkükbe gázolnom, ha nemet mondok. ‑ Anyám a világ legbölcsebb nője, ráadásul messze övé a legjobb fasírt a világon. Afrikában háborúznának érte – tehát anyám szavai biztosan hitelesek. Apám szerint kicsit túlzottan is óvott engem már gyerekként is, de … mentségére legyen szólva, hogy a bukósisak, amit a suli folyosóján hordtam, sokszor jött jól. A mai napig nem értem, hogy nem szólnak a tanárok azért, ha egy zárt teremben dobálják a focilabdát. Igencsak balesetveszélyes. ‑ Én helyben futni szoktam. Ha elfáradok és még fent kéne maradjak, hogy tanuljak, elkezdek helyben kocogni. Néha jobb, mint a kávé – és semmivel sem vagyok lassabb, mintha nem helyben futnék. Talán meglepő, de sose voltam az a kifejezett sportoló alkat. A testnevelés tanáromtól állandóan visszatérő jelző volt az ”ez szánalmas, Goldberg”, ami az önbizalmamnak nem tett túl jót. Ahogy az sem, hogy leszavazták a sakk bevezetésére tett ötletemet a tanmenetnél. A sakk sport, sokkal több értelme van, mint mondjuk a kötélmászásnak. Elvégre, már feltalálták a liftet és a lépcsőt. ‑ Naná! Örömmel hallom, hogy beadtad a derekad. Én mondtam, hogy csak elsőre tűnik furcsának a tonhal lé! – ami csak az egyik meglehetősen szokatlan összetevője a Goldberg család titkos csodaturmixának. Egyszer láttam, hogy az unokabátyám ilyet ivott, majd felemelt egy kocsit. Bár az is lehet, hogy rá esett, jobban belegondolva, talán épp fejjel lefelé voltam. – A részesedésemről majd később beszélünk, ha forgalomba is hozzátok – tettem hozzá, miközben követtem őt a tömegen át. Ami nem volt olyan egyszerű, de szerencsére elég vékony vagyok, így könnyen áttudtam magam préselni az emberek közt. ‑ Pár hete bontottam egy pezsgőt, de nem ittam bele. Össze kellett szedjem a tükör darabokat, nehogy megvágjanak – és egyébként se szeretem a pezsgőt, már a rendeset, mert a gyerekpezsgő fergeteges. De nagyon jó hallani a pukkanást, ahogy kinyitják, olyan ünnepélyes. – Hát … egy tízes skálán úgy… hatot adnék nekik. Miért, keserű? – pillantottam Reaganra érdeklődően. Sose ittam még ilyet, de ha már elkezdem, akkor egy ilyen klasszikussal illik, igaz? – Hát, akkor, csin-csin! – emeltem magasba a poharat, majd meglehetősen körülményesen ittam bele. Azaz, csak belenyaltam, a nyelvemmel félretolva a kis napernyőt. Amiket egyébként gyűjtök, szóval ez majd jön velem. ‑ Egész… érdekes – értékelem a poharat és annak tartalmát vizsgálva. Azért azt nem mondanám, hogy jó. – Az amerika kapitány koktél jobban ízlik. Abban van vodka és … tequila? – kérdezem, bár kétlem, hogy Reagan tudná. Itt aligha isznak ilyesmiket, de én meg egyáltalán nem értek az alkoholokhoz. – Ittál már rizspálinkát? Japán cucc, állítólag nagyon pöpec. Ha a szamurájok is ittak, kiakarom majd próbálni. Lehet, hogy veszek majd egyet. Tudod, meghirdetem a szobám másik felét, az új lakótársat várhatnám azzal. Persze, előtte alaposan ki kell szűrni, hogy ki lesz az. Park-kal egy amerikai foci kapuhoz kötözve ismerkedtünk meg, ezt azért nehéz lepipálni – szinte már nosztalgikus emlékeim vannak arról, mikor Dan ránk talált és leszedett minket onnan. Aztán lehánytam Park-ot, és próbáltam győzködni, hogy én így könnyebbülök meg. Voltam már sok helyre begyömöszölve és felrakva, de fejjel lefelé még sosem. Rá kellett jöjjek, hogy nemcsak a magasban félek, de fejjel lefelé lenni is, bár ez szerintem csak túlélő ösztön. ‑ Majd neked is kéne szavaznod róla, ha kiválasztottam. Csakhogy gyakoroljuk a demokráciát – bár Reagant aligha érdekli az, hogy ki alszik a szobámban lévő másik ágyban, amíg fizet. Márpedig most tényleg ez a legfontosabb tényező. Ráadásul kicsit egyedül is érzem magam. ‑ Tudod, nyithatnánk egy olyan kocsma-étterem félét. Én tudok főzni meg sütni, te meg értesz az alkoholhoz és az… iszákosokhoz – az utolsó szót halkabban és kicsit közelebb hajolva mondtam neki, nehogy meghallja valaki olyan mellettünk, aki még magára veszi. Nem azt mondom, hogy mindenki piás, aki iszik és kocsmába jár. Csak azt, hogy mindig így kezdődik. ‑ Lehetne ilyen lakás biznisz. Dan lesz a kidobó ember, Kaylee és Jess pedig tud neked és nekem is segíteni. Meghívhatod Hannah-t is. Már csak egy menő név kéne. Valami egyszerű… mondjuk: The Lamb, vagy Camel, mint a cigaretta. Majdnem orvos vagyok, szóval még a kocsmai bunyókban szerzett sérüléseket is eltudnám látni – vigyorogtam Reaganre. Persze, ez csak képzelgés. Egyrészt, mert pénz kell hozzá, abból pedig nincs túl sok, másrészről pedig nem vagyok az a vállalkozó típusú ember. Van, akire szinte rá van írva, hogy ezt kell csinálnia, én inkább az … utasítás követőbb típus vagyok.
Elgondolkodtató, hogy a bölcsesség és az, hogy ki mennyire jó otthon a konyhában mennyire függ össze, avagy miért hozta párhuzamba ezt a két tulajdonságot Abel, de én nem állítom még véletlenül sem, hogy bármelyik megjegyzése nem lenne igaz. Titkon azért remélem, hogy ha tényleg annyira jó az a fasírt, akkor egyszer majd mi is megízlelhetjük, amennyiben úgy hozza a sors, de túlságosan genyónak érezném ezt szóvá tenni. Elképzelem ahogy Abel a szobájában egy helyben fut. Engem erre biztos, hogy senki sem tudna rávenni. - Áhá, szóval akkor ezért dübörög szobád késő este? - Világos már minden és ezzel ki lett pipálva az egyik soha fel nem tett kérdésem, miszerint mit csinálhat Abel a szobájában amikor onnan fura hangok érkeznek. Sosem gondoltam volna, hogy ő abban a helyiségben sportol, márpedig a helyben futás is egy sport, ha úgy vesszük. Talán jobb bemenni már, gondolom ezt még odakint, aztán benyitva a pubba már annyira nem is tűnik királynak. Én mondtam, hogy heringparti van és ez senkinek sem jó. Most vizsgázik igazán a szellőzőrendszer, ha nem fullad meg senki, akkor jól működik, ha meg de, akkor meg már úgyis mindegy. Én úgy gondolom, hogy nagyon is jó és hősies ötlet volt kitenni azt a zárva feliratot. De most az a lényeg, hogy Abelt kicsit kilendítsem a mindennapokból, amihez az is hozzátartozik, hogy azt mondom, amit hallani akar, vagy ami talán jobban eshet neki, mintha tojást törnének a fején. - He? Mármint ööö igen. - Az jah... tonhal lé. - Jó majd beszélünk a részletekről. - Nyilvánvalóan nem fogunk, de ha nekem otthon csinál egy ilyen koktélt, amiről én máig nem hiszem, hogy létezik, és netán még ízleni is fog, akkor rátérhetünk a pénzre is. Azt hiszem ebben van annyi fikció, hogy reálisan gondolhassam azt, hogy sosem lesz az egészből semmi, ő most meg kap egy Vodka-Martinit. Nagyszerű választás, de ha ízleni fog neki, akkor bizisten ünneppé teszem ezt a napot. - És mi lett végül a pezsgővel? - Mert oké, kilőtte a tükröt, de akkor legalább egy jót koccintott is rá... valakivel biztosan, merthogy velem nem, amiért meg is sértődhetnék, ha olyan kedvemben lennék. Talán jobb felkészíteni őt a Vodka-Martini ízére, úgyhogy belebegtetem, hogy miként viszonyul a keserűbb ízekhez. Amúgy is tök jól tudom szóval tartani még az idegen vendégeket is, míg elkészítem az italukat, Abelt meg még ismerem is, eltekintve attól, hogy a csávó minden nap képes nekem meglepetést okozni. - Majd meglátod, remélem tetszeni fog! - jár a kezem, meg most már én is kíváncsi vagyok, hogy milyen viszonyba fog kerülni a koktéllal. Hamarosan el is készülök, leteszem elé a poharat és le sem veszem róla a tekintetemet, annyira jól néz ki. Aztán ránézek Abelre is. Azt mondja, érdekes. Hát végül is, ez jobb, mint amire számítottam tőle. - Öhm jah, gondolom... - fogalmam sincs, mert itt mi olyan koktélt nem készítünk, de valamit mondanom kell rá. - Szakéra gondolsz? Mert akkor ittam. Nekem annyira nem volt nagy cucc, de azért tudom neked ajánlani. Várj, most akkor akarsz még egy lakótársat? - Imádom, hogy mindenről ilyen kósza mondatokkal szerzek tudomást. Én Jessicaról is utólag szereztem tudomást, nem mintha lett volna bármi beleszólásom, vagy ellenvetésem. - Szavazok majd. Vannak már jelöltek? Csak mert ha gondolod, beköltözés előtt elhívhatnád ide őt és az egész lakóközösséget, hogy fizessetek, khm megismerkedhessünk kicsit komolyabban vele - csak úgy felvetem az ötletet, semmi különlegesebb szándékból, de tényleg. Közben egy másik vendégnek is elkezdem készíteni az italát, merthogy én itt még mindig dolgozom, sajnálatos módon. Én amúgy támogatom, hogy legyen mellette valaki a szobában, akivel még jól ki is jön. - Úgy érted, egy hasonlót, mint a Woodhaven? - teszem fel egy kicsit furán megvilágítva a saját kérdését. Ez a hely hivatalosan étterem és bár. - Itt is vannak szakácsok is, éppen keresnek is újakat, szóval ha szeretnél így dolgozni, szívesen látunk ám! - Na azt már nem! Még csak az hiányozna, hogy Dan után még Abel is itt dolgozzon. Nem értem miért kérdezi ezt, már azon túl, hogy tegyük fel, komolyan veszem a felvetését, egy saját vállalkozás elindításához pénz kell, nekem meg itt állandó munkahelyem van és egyre feljebb lépek a ranglétrán, na meg ez a hely elég felkapott, jobb, mint nulláról indulni. - Jah, Hannaht... - jót mosolygok ezen. - Amit mondasz, az nagyon szép álom, Abel. - Kezdve Hannahval. Most tényleg fel kellett őt hoznia? Kegyetlen ez az ember. - Nem félnél attól, hogyha ennyien együtt lakunk és még együtt is dolgozunk, akkor nagyon hamar olyan konfliktusok alakulnának ki, amik aztán a teljes széthullást eredményeznék? - Oké, így is sokszor összekap egy-két ember közülünk és egyáltalán nem csak én másokkal, de ezeket a konfliktusokat meg lehet oldani, elmegy mindenki a maga dolgára, aztán utána majd csak kibékülünk. Na de ha még a megélhetés és a munka is egymás társaságában zajlana az kész káosz lenne. Nesze nekem, kellett jobban belegondolnom ebbe az egész fikcióba! - Egészségére! - nyújtom át a másik vendégnek az italát, aki szerencsére van annyira toleráns, hogy nem szólt közbe. Visszanézek Abelre. - Te kérsz a Martinid mellé valami mást? - Mondjuk valami édeset?
"There is a storm you are starting now. I'm a wanderess, a one night stand. Don't belong to no city, don't belong to no man. I'm the violence in the pouring rain I'm a hurricane"
- Tudod hogyan megy ez. Enyém a szoba, egyedül vagyok, olyankor elszabadul a buli, Goldberg módra – ezt alátámasztva pedig a fejemhez emeltem a kezeimet és pókembert mutattam. Egyszer kijavítottak, hogy ez valójában metálvilla, de ez valójában pókember, ő így pont így lövi a hálót, csak vízszintesen van a keze, nem függőlegesen. Ki is javítottam volna a fickót, ha nem úgy nézett volna ki, mint aki megette Dant. Nem láttam még addig akkora embert, azt hittem csak a mesében léteznek óriások. - Odaadtam Dannek, hogy vigye el, mikor megy randizni Kaylee-vel. Vagyis… tudod, ez olyan sima randi, nem a romantikus fajta, hanem a … Dan féle – javítom ki magam. Dan nem mondta, hogy ez hétpecsétes titok, szóval papíron nem szóltam el magam, de ettől még lehet, hogy nem akarná, hogy mindenki tudjon róla, amíg nem betonbiztos a dolog. Bár az is lehet, hogy Reagan már észrevette, elvégre ő nő, ők pedig mindent látnak. – Azt mondta, hogy szalvétára is többet költ, mint amennyibe a pezsgő került, szóval végül kukázta – nem szeretek semmilyen ételt, sem italt kidobni, de az alkohol az más tészta, azt annyira nem sajnálom. Nem, mintha egyébként elítélném azokat, akik szeretik. Én is szoktam inni, csak keveset, mert nem bírom túl jól, plusz jobban szeretek magamnál lenni. A Másnaposok filmek sokaknak egyszerűen csak viccesek, én inkább horrorként tekintek rájuk. - Szaké. Elég vicces szó, nem? Simán lehetne egy japán név is. Hadzsime Szaké – össze is érintettem a tenyerem, hogy meghajoljak Reagan felé. Nem tudom, hogy a Hadzsime létező név-e, de ez az első szó, ami eszembe jut, ha japán szóba kerül. – Igen, anyagilag is jobb lenne, plusz a társaság is rám férne – sosem okozott kellemetlenséget az, ha egyedül voltam. Jól el vagyok én úgy is, de hiányzik valaki, aki nem én vagyok. - Pár szaktársam megkérdeztem, de az egyikük elköltözik Kanadába, a másik pedig csak simán nem bír, mint kiderült – vontam meg a vállamat. Szerintem az első is füllentett, de ha mégsem, nem akarok bunkó lenni. Kanadában én is szívesebben élnék, ott kedvesek az emberek. – Nem rossz ötlet, de egy ilyen döntés meghozatalához józan ítélőképesség kell, az emberek pedig, akik ide járnak, rossz döntésekben utaznak. Kivéve magát – pillantok ezerwattos mosollyal a mellettem ülő fickóra, aki elég ellenséges tekintettel jutalmazott az előbbi szavakért. Pedig az az arctetkó is csak engem igazol. - Mi? De ha ez étterem is, akkor… miért csak iszik mindenki? – ezt már inkább odasúgom csak Reagannek, mielőtt az arctetkós pasas ezt is túl rossz néven venné, és úgy találná, hogy túl messze ül tőlem. Ami nem igaz, így is elég közel van, érzem a szájszagát. – Kedves amúgy tőled, de már találtam másodmelót. A horrorháza dolog nem annyira jött be, de képzeld! Egy képregény üzletben részmunkaidőre felvettek. Ha a két melóm egyesíthetném, az lenne már csak ennél királyabb! – egy képregényárusító hullaház. Szerintem elég pöpec ötlet, de aligha menne át a kismillió bizottságon, ami mindent ellenőriz és kiadja az engedélyeket. Ezek a felnőttes dolgok tönkretesznek mindent. - Hát, a magam részéről nem. Én behódoló típus vagyok, könnyű velem együtt élni – vontam meg a vállam mosolyogva. Igen, tudom magamról és igen, zavar, bizonyos helyzetekben, de például a folyamatos konfrontáció az nem hiányzott egy pillanatra sem az életemből. A gimi mondjuk erről szólt, de ott is tűrtem és hallgattam. Ha visszavágok, szinte biztos, hogy csak még rosszabb lett volna az egész. - Gondolom nincs gumicukrotok biggyedt le az ajkam, elnyúlva a pulton. – De ha már úgy is étterem, milyen kaját csinálnak itt, megkóstolom. A legjobb dolgot kérem, ami belefér… húsz dollárba – csaptam az asztalra a pénzt. Ez az összes, ami itt most nálam volt. Általában nem is szokott több lenni. – Nem próbálkoztatok még a részeg-turizmussal? Abban is van tapasztalatod, az alkohol mellé pedig kapnak némi kultúrát is, mindenki nyer ezzel. Olyan lenne, mintha pokémonokat keresnének – eladom az ötletet neki, de csak neki egész baráti áron, egyébként pedig elrakom a legjobb ötleteimet tartalmazó dobozba. Még semmi sem valósult meg belőle, de csak azt várom, hogy felzárkózzon hozzám a technológia. – Egyébként még mindig várom, hogy beengedj a szobádba, hogy elkaphassam az enyémet. Nem értem miért aggódsz, én nem olyan vagyok, mint … Dan – nem rosszból mondom, csak ő az aki egyből eszembe jut, ha mondanom kell egy perverz alakot. Ő tuti fehérneműt keresne, vagy ilyesmit, én nem, előbb szúrnám ki, hogy a szőnyeg szálai elállnak.
Kezdőlap
| 
