Jade & Lana

Lana && Jade

Nyilvánvalóan megvolt az előnye annak, hogy egyedül éltem otthon. Nem ellenőrizte senki, hogy mit csinálok, lényegében akkor jöttek mentek a barátaim, amikor azt én úgy akartam. Ha mondjuk hasonló aktuális lett volna, akkor kedvem szerint hozhattam volna haza férfiakat is, nem kellett volna attól tartanom, hogy Lanának vagy apának valaki nem lesz szimpatikus. Ugyanakkor mégsem élveztem annyira a magányt, mert világ életemben olyan ember voltam, aki szívesen vette körül magát másokkal. Amióta Lana elköltözött, itt hagyott a fiú is, aki korábban nálunk lakott, apa pedig még mindig a nagyobb ünnepek folyamán fordult meg itthon, kifejezetten magányosnak éreztem magam. Mivel a barátaim nagy része már egyetemre járt, a suliba se olyan volt bejárni, mint korábban. Valahol tudtam, hogy ez egy átmeneti állapot és amint munkába állok, már sokkal könnyebb dolgom lesz sok mindennel kapcsolatban. Ennek ellenére mégis hosszúra nyúltak a napok, én pedig ott találtam magam, hogy lassan háziasszonnyá is előléphetek. Főzni nem tanultam meg az alapokat leszámítva, de a háztartásra nekem kellett odafigyelni, ami máris egy negatívum volt az egyedüllétben. Könnyebb lett volna egy ekkora házat valaki mással együtt rendben tartani.
- Nem egy idegent költöztetnék a szomszéd szobába – finoman vontam meg a vállam – Egyébként neked ez eszedbe jutott, amikor beköltöztetted magadhoz a macskás srácot? Lehet, hogy ő már meg is lopott téged és észre sem vetted.
Határozottan csak vicceltem vele, de túl magas labda volt ahhoz, hogy ne akarjam lecsapni. Szívesen megnéztem volna, hogy ki az a pasi, aki most már egyben a nővérem lakótársa is volt. Minden bizonnyal nem a főzőtudása volt a mérvadó azzal kapcsolatban, hogy elfoglalhatta a szomszéd szobát, emellett abban is teljesen biztos vagyok, hogy nem az utcára kerüléstől akarta megmenteni. Mindenkinek van családja, akihez mehetne… Bár, ha jobban belegondolok, talán mégsem. Bronx az nem Manhattan, lehet nehéz lenne új otthont találnia a fiúnak. Talán én sem cselekedtem volna másképp.
- Miért akarnám felszedni? – abba már nem mentem bele, hogy nekem annyi szerencsém van a pasikkal, mintha legalábbis lottón próbálnám megnyerni a tökéleteset – Nézegesd csak te. Úgysem engedsz Bronxba, szóval teljes mértékben lehetetlen lenne felszedni. Ráadásul, ha megtörténne, akkor folyamatosan az járna a fejemben, hogy a seggét nézed.
Ez pedig már éppen elég ok volt ahhoz, hogy lemondjak róla így látatlanban is. Alapvetően nyugodtabb is voltam, hogy egy férfivel él együtt Bronxban, szóval, ha valaki betörne hozzájuk, vagy bántalmazni akarná őt, akkor lenne kinek vigyáznia rá. Ezt persze nem akartam az orrára kötni. Ugyanakkor meg jó lett volna, ha Zade után talál valakit, aki szereti. Pontosan tudtam, hogy miért nem állapodott meg, szóval kifejezetten haladásnak tűnt az, hogy együtt tud élni valakivel, akinek a fenekét bámulja, közben pedig nem akarja kihajítani ugyanez miatt őt.
- Nem baj – rántottam meg a vállam – Én legalább nem hagyom el a telefonom. Az kellene még.
Nem mintha bármi olyat tárolnék benne, ami valamilyen okból kifolyólag veszélyt jelentene mondjuk a jó híremre, vagy rendőrségi ügyet kreálhatnának belőle. Ha jól emlékszem, még bikinis képeim se nagyon voltak és szükségét sem láttam, hogy telepakoljam olyan dolgokkal, amikből később bajom lehet. Ennek ellenére ragaszkodtam a tárgyaimhoz és nem lettem volna hajlandó egy új készüléket megszokni. Hiába vehettem volna magamnak egy újabb IPhone-t, nem voltam hajlandó lecserélni azt, amivel most rendelkeztem.
- Te sem tanultál jobban a gimiben! – nem mintha ez feljogosított volna engem arra, hogy én is hasonlóan tegyek, de jó ütőkártya volt – Olyan dolgokra szeretnék koncentrálni, amik fontosak. És építenek az életemben. A matekfeladatok nem ilyenek, mert feltalálták már a számológépet is.
Ami meg a történelmet, vagy az irodalmat illette… Sosem voltam annak a híve, hogy mások mondják meg azt, hogy miként kellene gondolkodnom, illetve a jövőbe akartam nézni, nem pedig a múlton rágódni. Onnantól kezdve, hogy volt egy alapvető ismeretem a témából, és ha szóba került egy társaságban valami, akkor nem égtem be, mire lett volna szükségem? Sokkal inkább próbáltam az utóbbi időben még jobban kiélni a kreativitásom, mert a jövőben olyan munkám lesz majd, ahol ezt kell kamatoztatnom, nem pedig a Thálesz tételét. Alapvetően csodának számít az, hogy egyáltalán megjegyeztem, hogy létezik ilyen.
- Dehogynem írta! – ezen a ponton már nem volt mit titkolni a témával kapcsolatban – Volt, hogy az egészet lemásoltam róla. Hiába magyarázta el, nem értettem az anyagot.
Mondjuk ez pedig minden bizonnyal azzal játszott közre, hogy nem tudtam odafigyelni arra, hogy mit mond. Az volt a lényeg, hogy ő beszél. Hiába mutogatott nekem azon a papírlapon, esélyem sem volt megjegyezni az összefüggéseket, mivel az arcát figyeltem. A húgát pedig akkor sem fogadtam volna matektanárnak, ha muszáj lett volna. Nem volt kedvem megfejelni az asztalt és mínusz kettes önbizalommal élni az életem csak azért, mert nem értek valamit, ami egy mérnöki szakon tanulónak teljesen egyértelmű.
- Hát, ha szerencsém van, akkor Han valahogy megjelenik a vizsgákig – halkan sóhajtottam fel. Nyilvánvalóan nem a vizsgák lettek volna lényegesek. Én is nagyon jól tudtam, hogy ennek az esélye egyszerűen a nullával egyenlő. Ideje lett volna elfogadnom azt, hogy többé nem fogunk találkozni, de nehéz volt kivernem a fejemből egy olyan fiút, mint amilyen ő volt.
- Mindig Isával megyek, hagyjál már – finoman löktem meg Lana fejét. Sokkal inkább volt ez egy apró nyomás lökés helyett. Annak idején apa elég sok energiát fektetett abba, hogy elmagyarázza nekünk a biztonságos szórakozás szabályait, ami sokkal kevésbé volt kínos, mint a felvilágosítása. Valószínűleg tudhatta, hogy soha az életben nem fog tudni eltiltani minket attól, hogy éljünk, ezért inkább arra sarkalt minket, hogy próbáljuk meg elkerülni azt, hogy bajba kerüljünk. Onnantól kezdve, hogy egyikünk sem volt szőke, egy bizonyos, veszélyes réteg már nem érdeklődött irántunk.
- Szerintem sosem volt alkalmas rá. Maximum valakinek a bokájába tudna harapni, aki azzal a lendülettel fel is rúgná – halkan nevettem el magam a gondolaton. Minden bizonnyal, ha valaki megpróbálná a kutyámmal ezt csinálni, azt minimum ki akarnám nyírni, aztán elásni a hátsó kertbe, hogy jó humusza legyen a növényeinknek. Ennek ellenére a gondolat valahol mégis vicces volt, mivel Aztec inkább nyalogatta volna meg a betörők lábát, minthogy tényleg bántalmazni tudja őket. Arról pedig Lanának nem is beszéltem, hogy volt rendőri őrizetem ilyenkor. Azon sem lepődtem volna meg, ha ő is kapott volna hasonlót, csak nem tűnt volna fel neki. Az biztos, hogy apát nem tudta átverni és pontosan tudja, hogy hol tartózkodik most és mit csinál… Még akkor is, ha ezt Lana minden áron titokban akarja tartani.
- Dehogy nincs! Ezt pont az én példámból kellene tudnod – elvégre én is úgy álltam a dologhoz, hogy egy iskolatársam bátyját befogadni normális dolog – Majd azután mondd ezt, hogy lefeküdtetek, oké? Nem fogtok tudni úgy együtt élni, hogy ne történjen köztetek semmi, ez egyszerűen csak lehetetlen.
Sosem hittem a fiú lány barátságban. Annak ellenére is így gondoltam, hogy Lanának volt egy olyan barátja a gimiben, akivel nagyon össze volt nőve. Mivel mind a kettejüknek párja volt, gondolom nem tápláltak egymás iránt érzelmeket, de lehet másképp alakult volna az egész, ha valamelyikük szingli lett volna… Jelen helyzetben pedig ő és a lakótársa az volt. Szóval szinte láttam magam előtt, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége.
- Még – helyesbítettem azzal kapcsolatban, amit mondott. Nem csak Lanára volt igaz az előző álláspontom. Szinte biztos voltam benne, hogy a srác lesz az, aki még kevésbé fog bírni magával. Örültem volna neki, ha nem nekem kellett volna szembesíteni őt azzal kapcsolatban, hogy mi fog történni, de ettől függetlenül érzékeltem, hogy talán egy kicsit hazudik most magának. Szóval tényleg jobb volt az, ha fel van készülve mindenre. Egyáltalán nem arról szólt ez, hogy én megmondjam neki a tutit. Szimplán nem akartam, hogy megsérüljön feleslegesen.
- Jó – kicsit elmosolyodtam azért az ajánlatán. Ezen a ponton már rég megbocsátottam neki, hogy elhanyagolt egy kicsit, és nem a felajánlása miatt volt ez – Ha látsz valamit, amiről úgy gondolod, hogy a stílusom lehet, akkor majd küld el.
Mi ketten azért eléggé más ruhákat részesítettünk előnyben, de kifejezetten más adottságokkal is rendelkeztünk. Én kevésbé voltam formás, mint ő, de az alakom volt az utolsó dolog, amire panaszkodhattam. Kicsit már vártam azt, hogy kialakíthassak magamnak egy egészségesebb étrendet, de pontosan tudtam, hogy már csak pár hónapig szurkolhatok, ami egy kicsit szomorúvá tett. Egyszer úgyis vissza kell vonulnom, ezért most még mindent bele akartam adni.
- A leírásod alapján intelligensnek tűnik a srác – finoman rántottam egyet a vállamon – Ha tényleg így van, akkor meg akar majd magának tartani.
Amennyit láttam a nővérem párkapcsolataiból, meg amit ismertem belőle, egyértelműen azt mutatta nekem, hogy teljesen jól járna vele a srác. Nyilvánvalóan megvoltak a maga hibái, de még alapvetően már abban is jobb lenne az exénél, hogy szerintem Lana egyszerűen sosem lenne képes azzal megalázni, hogy a cuccaival együtt hajítsa ki.
- Ez annyira bullshit – halkan sóhajtottam fel – Vagyis nekem annak hangzik.
Nyilvánvalóan csalódott voltam, mivel egyszer már találtam egy srácot, akivel működtünk volna és úgy tűnt, hogy ő is kedvel engem, aztán az egészből nem igazán lett semmi. Vagyis, pont csak annyi, amennyi ahhoz volt elég, hogy magam mellett akarjam tudni annak ellenére, hogy ez lehetetlen volt akkor. Most pedig ott tartok, hogy igyekszem kiverni a fejemből, de a gondolataim állandóan visszatérnek rá. Talán ki kellene követnem Instagramon, Szar érzés, amikor csak úgy előttem van, de elég szánalmas lenne a létező összes platformról letörölni.
- Nem. Lenne értelme szerinted? – már többször gondolkoztam azon, hogy talán keresnem kellene. Ugyanakkor meg úgy voltam vele, hogy ő ugyanezt megtehetné. Teljesen felesleges volt azzal kapcsolatban mosdatni, hogy elfoglalt lehet, mivel pontosan tudtam, hogy valakinek írni két sort a szülinapján kívül nem nagy időbefektetés.
- Lou nem köpködött – éreztem, ahogyan mosoly kúszik az arcomra – Nem lett volna merszed Isának azt mondani, hogy undorító a pasija, mi?
Ezt valahol egy kicsit sajnáltam, mert vicces lett volna megnézni, ahogyan ezen összevesznek egy kicsit. Az már jóval kevésbé, hogy oldalt kellett volna választanom az egyik legjobb barátnőm és a nővérem között. Ha most zavarnák le ugyanezt a beszélgetést… Nem tudom mi lett volna a vége. Nem gondolom, hogy Isa bármikor gusztustalannak tartotta volna azt a fiút.
- Biztos van olyan volt osztálytársad, aki megszült már! – azt sem zártam volna ki, hogy valaki az én osztályomban, ballagás után rögtön nekiállt volna a baba projektnek. Volt egy kettő nagyon gusztustalan párocska, akik három éve össze voltak ragadva a folyosón.
- Még nem tudom – halkan sóhajtottam fel – Miért ne merjem? Tudod mekkora szívás ezzel együtt élni?
Nem beszélve arról, hogy nem csak a hajam, az egész bőröm vörös volt, ráadásul szeplős is. És nem a szép módon szeplős, hogy mondjuk csak az orrom körül, hanem konkrétan a kislábujjamtól a fejem búbjáig voltam az. Nyilvánvalóan nem használtam az egész testemre alapozót, mert a legtöbb helyen nem verte ki az ember szemét ez. Az arcomon is általában az orrom körül nem használtam egyáltalán alapozót, nyáron pedig egyáltalán nem. Így is volt elég probléma a bőrömmel.
- Le kellene mondanom róla már végre, ugye? – magam sem tudom, hogy pontosan miért bukott ki belőlem a kérdés ilyen szinten, de azonnal próbáltam is terelni a témát – Nézd, megjöttünk. Mit mondtál, hova is akarsz először bemenni?

1 804 ✮✩ ruha ez lesz majd ✮✩ de durcizom     ✮✩

Jade & Lana

Lana && Jade

- Én is meg tudom húzni a tiéd – még az ujjammal is megfenyegettem, de az arcom teljesen komoly volt. Egyébként is, még haragszom rá egy kicsit, amiért késett és időről-időre elfelejt engem. Más kérdés, hogy mivel mégiscsak testvérek vagyunk, erről a dologról hajlamos vagyok megfeledkezni minden alkalommal, amikor újra találkozunk. Szerintem sosem lennék képes tartósan haragudni rá, nyilvánvalóan azért szólalkozunk össze többször, mert mind a ketten nők vagyunk. A fiúknak valahogy mindig könnyebb kijönni egymással, illetve vannak olyan barátaim, akik határozottan állítják, hogy egy fiú tesóval szinte lehetetlen veszekedni, mert rövidre zárják annak a tárgyát és egyenesen megmondják, hogy mi van. Nekem ezzel kapcsolatban nincs tapasztalatom, de nem is cserélném el a nővéremet egy fiútestvérre. Főleg nem kisebbre, azokkal tényleg csak a baj van.
- Nem akarok gondot okozni senkinek – halkan sóhajtottam fel, aztán megcsóváltam a fejem – Nem lenne jó ötlet keríteni valakit, aki ki tudja venni a vendégszobánkat? Te is tudod, hogy soha nem jön hozzánk vendég, vagy ha mégis, az úgyis nálam alszik, szóval az én szobámat használjuk ilyenkor. Akkor legalább nem nekem kellene takarítani.
Tényleg egyszerűbb lenne az életem. Még, ha egy egyetemista lány is költözne be hozzánk, akkor is tök jó lenne, mert legalább nem teljesen egyedül lennék. Jó környéken élünk egy szép házban, szóval egy ilyen szobáért olyan árat tudnánk kérni, amivel könnyen megszűrhetjük az embereket. Tehát minden bizonnyal kisebb eséllyel költözne hozzánk egy pszichopata, aki legyilkolna álmomban, nem? Főleg, ha ismeretségi körből választjuk az illetőt… Bár néha már ez sem jelent garanciát.
- Kár, hogy olyan napot akarsz találni – kicsit lebiggyesztettem, aztán csillogó szemekkel hajoltam bele Lana arcába, és úgy tettem fel neki a kérdésemet – Miféle férfit rejtegetsz te a lakásodban? Miért ne láthatnám?
Azt már nem akartam hozzátenni, hogy alapvetően ő volt ott először, tehát nem feltétlenül csak neki kellene igazodnia a sráchoz. Azt sem gondolom, hogy Lana olyan valaki lenne, aki pont tőlem féltené a kiszemeltjét, szerintem szimplán csak nem akarja, hogy szagot fogjak, aztán majd beáruljam apának. Viszont, mivel nekem is épp elég rejtegetni valóm volt, lényegében szerintem ez egy csodás kezdete lehetne egy szövetségnek. Ami csak úgy működhet, ha ő is szolgáltat nekem információkat. Lényegében ez is úgy jó, ha ketten vagyunk apa ellen.
- Értem, de pont a telefonodat? Az lenne a legjobb, ha mindig a kezedben tartanád, mint mi. Ha tényleg elveszíted, az nagy baj lehet – főleg azért, mert ezek a készülékek már baromi drágák, én magam is csak azért tudom időről időre cserélgetni őket, mert apa megveszi nekem. Viszont lehet Lana furán érezné magát, ha huszonöt évesen arra kellene vetemednie, hogy apától kérjen pénzt telefonra. Az meg, hogy a korombéli lányok és fiúk állandóan a kezükben hordozzák a készüléket, már csak a generációs különbséget jelzi, nem? Mindenesetre ez a legjobb módja annak, hogy ne veszítsük el. Főleg, ha valaki olyan szinten szeleburdi, mint az én testvérem.
- El is akarom, csak kettesekkel! – ezt pedig olyan komolyan osztottam meg vele, hogy szerintem kétségbe fog esni tőle – Most minden energiámat az utolsó edzéseimre akarom fordítani. Tudod, Han már nincs itt, szóval…
Nem fejeztem be a mondatot, csak lesütöttem a szemeim, és megráztam a fejem. Ő is tudta, hogy a hirtelen kapott jó jegyeknek az egykori barátom – nevezhetem egyáltalán annak? Hiszen megfogta a kezem az utcán! – érdeme volt, mert sokat segített az anyaggal. Eléggé megviselt, amikor hazament, pedig felkészülhettem volna rá, de már azt hiszem kezdtem jól lenni és megszokni a hiányát. Soha nem akartam kimutatni azt, hogy ez megviselt, mert Lana egykori barátja úgy tűnt el, hogy nyoma sem maradt. Apával meg mégsem beszélhetem meg azt, hogy miért hallgatok szakítós számokat.
- Nincs. Talán jobb lenne egy ideig szinglinek maradni nem? – tettem fel a kérdést neki – Kavartam valakivel egy buliban, de az megint más volt. Már nem is emlékszem a srác nevére, pedig tuti, hogy elmondta.
Minden bizonnyal ennek inkább az volt az oka, hogy valamit belekevertek az italomba, ami miatt az arca is kiesett. Isát biztos meg tudnám kérdezni, hogy kicsoda, de szerintem elég trauma lehetett az, ami megtörtént abban a helyzetben, szóval talán jobb, ha annyiban marad a dolog. Meg nem is gondolom, hogy egy éjszakánál többet kaphatnék tőle, azt pedig nem akartam megkockáztatni, hogy egy ilyen miatt elfelejtem Hant és beleszeretek valaki másba, aki nem érez irántam semmit. A legtöbb, amit ebben a helyzetben tenni tudok annyi, hogy kerülöm a bulikat meg a pasikat is. Talán Austin után egyből a barátnőimre és a saját fejlődésemre kellett volna gondolnom, meg levágatni a hajam, aztán akkor most minden rendben is lenne.
A kérésére oda is sétáltam a hátsó ajtóhoz, amit amúgy is kapargatott már Aztec. Jobban szeretett velünk bent lenni, mert kint egyedül hamar elunta magát, éppen ezért nem is lepett meg, hogy úgy nyargalt oda Lanához, hogy majdnem elestem benne, amikor egyet léptem.
- Nem fog megenni – jegyeztem meg határozottan – Újabban elkezdett velük haverkodni. Szerintem, ha valaki betörne hozzánk, még arcon is nyalná, úgy örülne neki.
Teljességgel elrontottuk ezt az állatot, lényegében olyan szeretetben neveltük fel, hogy kikopott belőle a házőrző véna. Legalábbis úgy vettük észre, hogy ez történt meg… Aztán lehet, hogy ha tényleg komolyan ránk támadna valaki, akkor meg le lennénk döbbenve azon, hogy mennyire ügyesen védelmez minket. Bár szerintem a méretéből adódóan hamar elbánnának vele. Ez még egy érv amellett, hogy legyen valaki, aki kiveszi a vendégszobánkat. Mert legalább egy ártatlan kutyát meg tudunk védeni. Nagyon szomorú lennék, ha valami történne vele.
- Tudtam én! Kit akarsz te átverni? – finoman koppintottam a nővérem orrára, aztán megcsóváltam a fejem. Mert engem aztán nem tud! Lehet, hogy nem voltam a legokosabb lány a világon, de ettől függetlenül a szívügyekhez értettem. Persze akkor, ha nem a saját párkapcsolatomról volt szó mondjuk. Viszont, amit az előbb mondott, az épp elég volt ahhoz, hogy felvonjam a szemöldököm, és egyszerre elvörösödjek. A nővéremet egyáltalán nem világosítottam fel arról, hogy milyen helyzetbe kerültem Hannal, mert akkoriban nagyon stresszelte a munkakeresés meg alapvetően kimaradtak dolgok neki. Nem feltétlenül bántam például azt, hogy arról a bizonyos verekedős estéről sem feltétlenül szerzett tudomást.
- Szóval nincs rá szükséged? – némi torokköszörülés után feltettem a következő kérdést – Felszedted a szomszéd srácot?
Legalább jó lett volna tudnom, hogy kit kellene elfogadnom sógorként. Nem értem, hogy Lana miért akarja ennyire rejtegetni, de most már egyre inkább vágja maga alatt a fát, ami miatt nagyon látni akarom azt a bizonyos lakótársat. Az én nővérem, aki ennyire szép, mégsem lehet együtt bárkivel.
- Nézegettem már – válaszoltam – Rendelni még nem rendeltem soha, mert nem nagyon találtam olyan dolgot, ami tetszene, de egyébként az értékeléseik elég jók, meg ha jól láttam vissza is térítik a pénzed, hogy ha valami nem jó.
Nyilván elég sok ilyen oldalt meg appot ismertem, de én mégis sokkal jobban szerettem az offline vásárolgatást már az élmény miatt is. Meg én olyan szempontból szerencsés voltam, hogy legalább a tükörtől nem kellett félnem és így pont a ruhapróba volt az egyik kedvenc részem. Sajnáltam azokat a lányokat, akiket az ilyen alkalmak el tudták kedvetleníteni, mert nehéz dolog lehet elfogadni magad, ha sehogy sem tetszik, amit a tükörben látsz.
- Aha kérek – nyújtottam a kezemet is, de végül inkább visszahúztam, mert Lana más megoldást választott erre – Értem. Úgyis össze fogtok majd jönni szerintem.
Legalábbis én mindig azt éreztem, hogy ha a nővérem meg akart kapni egy férfit, az pedig pont őt nem akarta, akkor hát… Enyhén szólva is butának nevezhető. Lana kedves volt, szép és szeretett gondoskodni másokról. Én már tényleg nem tudom, hogy mi az isten kell még a férfiaknak ezen kívül.
- Senkit, csak érdekelt, hogy mi van a te sikereid mögött – finoman rántottam meg a vállam. Tartottam magam annyira romantikus lánynak, hogy engem bántsanak az eddigi félrement kapcsolataim – Nem, jézusom Lana nem. Han óta nem…
Ezen a ponton haraptam a nyelvembe, és hála az égnek amúgy is fékeznem kellett, mert más esetben lehet, hogy az előttünk levő autóba rohantunk volna. Én magam is éreztem, hogy mennyire ég az arcom, de tudtam, hogy valamit mondanom kell majd, így nekem is az utolsó esélyem az volt, hogy gátlástalanul elkezdtem terelni a témát.
- Most diszkriminálod a focistákat azért, mert én kifogtam egy rosszat? – arra már nem volt szívem, hogy emlékeztessem őt arra, hogy neki is focistája volt annak idején, mert egyáltalán nem célom az, hogy összetörjem őt. Bár a szemeim egyre inkább csak kerekedtek. Az a szerencséje, hogy jelenleg elég forgalmas volt az út, ezért tudtunk állni egy kicsit, de folyamatosan figyelnem kellett az útra, emiatt pedig nem verhettem el őt.
- Erre nincs semmi szükség, nincsen senkim – határozottan jelentettem ki, mert én is úgy éreztem, hogy ennek egy darabig így is kellene maradnia – Inkább neked kellene megtalálnod a sógorom és szülni néhány gyereket, akikkel játszhatok. Én még ráérek az ilyenekkel bőven.
Nem is szándékoztam hozzászólni az út hátralévő részében, de minél többet gondolkoztam, annál inkább jutott eszembe egy bizonyos ember. Ilyen szempontból tudtam irigyelni azokat a barátnőimen, akiknek voltak ambícióik a tanuláshoz, mert ismerkedni biztosan könnyebb és jobb az egyetemen. Vagy talán csak az én elvárásaim irreálisak? Szerettem volna megérteni a dolgok mechanikáját, de nem feltétlenül volt egyszerű.
- Szerinted le kellene vágatnom a hajam? – magam sem tudom, hogy miért bukott ki belőlem a kérdés, mivel korábban sosem jutott eszembe hasonló. Viszont a napokban olvastam valami Cosmo cikket arról, hogy milyen pozitív hatással van az ránk, ha valamit megváltoztatunk a külsőnkön – Vagy be kellene festetnem? A szőke talán még egész jól is állna, mivel inkább kékesek a szemeim, mint zöldek.

1 552 ✮✩ ruha ez lesz majd ✮✩ de durcizom     ✮✩

Jade & Lana

Lana && Jade

- Én örülök, hogy egyáltalán idetaláltál, komolyan már kezdtem kételkedni – pontosan tudtam, hogy ebben a pillanatban nagyon is undok és hálátlan módon viselkedtem Lanával, amit nem érdemelt meg. Hiszen az ő és apa – aki leginkább az ő apukája – jóindulatán múlott az, hogy egyáltalán most van hol élnem, és nem lettem agyonlőve kislány koromban… Vagy nem kötöttem ki végül egy gyermekotthonban. Nem emlékeztem a szüleimre, mégis volt egy apukám és egy nővérem, én pedig jó körülmények között nőttem fel. Ezért pedig nagyon hálásnak kellene lennem többek között a lánynak is, aki mindig kedvesen bánt velem. Bár erről soha nem beszélek velük, de emlékszem arra, amikor idehoztak. Nem nagyon akartam beszélni velük és sokat sírtam, nehezen ettem, Lana pedig kifestette a körmeimet valami gusztustalanul rózsaszín lakkal, hogy jobb kedvem legyen. Talán bután hangzik, de mindez működött és onnantól kezdve tényleg elválaszthatatlanok voltunk… Talán pont ezért visel meg annyira az, ami most történik velünk.
- Azok után, hogy ezt mondtad, mégis hogyan szólhatnék neked? – a korábbiaknál már jóval lágyabb, kedvesebb hangon szóltam a nővéremhez a fejemet csóválva. A szám sarkában bujkált némi mosolyra hajazó valami. Nem felróni akartam neki, viszont ugyanakkor kicsit fájt, hogy nem avatott be teljesen az életének azon szegletébe, ami a munkát illette. Kicsit úgy éreztem ilyenkor, hogy minden alkalommal parkolópályára vagyok rakva mind nála, mind másoknál. Hiszen apa rengetegszer elmegy otthonról a munkája miatt, Isát egyáltalán nem akartam terhelni a saját dolgaimmal, mivel neki épp elég baja volt azzal, hogy Lou-val mennyire viharossá vált a kapcsolata. Austin esetében már kicsit összetettebb volt a helyzet, ő teljes mértékben kihúzta a gyufát és ennek ellenére nem volt hajlandó leakadni rólam. A lányok pedig úgyis szét fognak széledni az egyetem miatt. Mivel Lana Bronxban van, a végén én egyedül maradok… Hiába tudom, hogy mennyire hiperérzékeny tudok lenni, ennek ellenére is furcsa volt belegondolni ebbe. Minden bizonnyal azért lehet ilyen a hangulat, mert azt hittem, hogy Lana cserben fog hagyni, de mindezt nem terveztem a fejéhez vágni. Mivel itt van, és még sütit is hozott nekem, teljesen felesleges lenne a továbbiakban hisztizni.
- Akár én is mehetnék hozzád – ez csak egy felvetés volt a részemről. Ha nemet mondana rá, minden bizonnyal ma nem hoznám elő még egyszer a témát. Azt már nem mertem megfogadni, hogy máskor sem, mivel az ilyen dolgokat soha nem voltam képes betartani. Túlságosan is szerettem ahhoz Lanát, hogy elengedjem a kezét. Nem hittem benne, hogy emberi kapcsolatokat csak úgy meg lehet szakítani, szóval minden bizonnyal ez a dolog még fel fog merülni közöttünk.
- Hogy lehet elveszíteni egyáltalán egy telefont? – minden bizonnyal ez egyfajta generációs különbség lehetett közöttünk. Én még vécére sem tudok elmenni a mobilom nélkül és bár társaságban nem nyomkodom, ettől függetlenül vacsora közben is rá szoktam nézni, hogy írt-e valaki… Folyamatosan azt várom, hogy emberek írjanak nekem. Persze igyekszem azért valamennyire odafigyelni arra, hogy mindez ne menjen a személyes kapcsolataim rovására, de néha nehéz volt. Főleg, amikor egyedül voltam hagyva itthon. Nem igazán tudtam mit csinálni amikor nem jött át hozzám senki, így jobb híján örültem egyáltalán annak, ha történt valami, amiről lehetett beszélni. Ha csak a Netflixet nyomom, mindig bűntudatom van. Persze a bujo-mban minden alkalommal van mit rajzolgatni, illetve elég könyv van a polcaimon is, de azokhoz sincs mindig kedve az embernek.
- Úgy nézek ki, mint aki memóriaserkentőkön akar élni? – ezen már hangosan nevettem fel, aztán összeborzoltam a nővérem tincseit – Tudod jól, hogy éppen csak annyira tanulok, hogy ne rakjanak ki a csapatból. Nem szeretnék a jövőben egyetemre menni.
Pontosan tudtam, hogy mivel szeretnék foglalkozni a jövőben, ehhez pedig nem kellett tovább tanulnom. Nagyon örültem ennek a ténynek, mert soha az életben nem volt kedvem ilyenekkel elütni az időt. Szerintem nem is vagyok elég okos ahhoz, hogy elvégezhessek egy felsőoktatási kurzust, az pedig kifejezetten kellemes volt, hogy erre itt és most rájöttem, nem pedig akkor, amikor már több évet csúsztam.
- Összekeversz a vérebünkkel – pillantottam rá, miután a villát végül csak sikerült a mosogatóba juttatnom, magamnak pedig kivettem egy újat – Nem tehetek róla, hogy a sulink kosárcsapata ennyire szar. Egy helyes kosaras srác sincs, aki javíthatna a dobótechnikámon.
Meg alapvetően a csapatban nyújtott teljesítményem miatt gyakran el voltam kérve a testnevelés órákról, mert egyszerűbb volt akkor tartani az edzéseinket. Mivel a csapatunk hírnevét én magam is egy nem mindenki által végezhető pozícióban öregbítettem, lényegében a tárgyból biztosítva volt a jó jegyem. Az már más kérdés, hogy a délutáni edzéseim miatt nem igazán maradt időm arra, hogy tanuljak is. Mert ha így tettem volna, a sorozataimmal és a könyveimmel, esetleg a bullet journallel maradok el, amik mind fontos, szabadidős tevékenységek voltak.
- Egyébként beengedjem a kutyát? – néha lehetett a házban is, de szigorúan csak az előterekben – Két kilót hízott, amióta nem láttad.
Ennek mindössze annyi oka volt, hogy Aztec a világ leglustább állata volt, aki inkább döglött a napon, minthogy kergesse a farkát, vagy játsszon. Apának ennek ellenére annyira tudott örülni ha hazatért, hogy szerintem az ugrándozással kimerítette a havi testmozgását. Ő az a fajta kutya volt, akinek ha eldobtad a botot, akkor minimum hülyének nézett és úgy süttette a kövér hasát a napon, mintha strandon lenne.
- Mihez képest, hogy? – mindkét szemöldökömet nagyjából a hajtövemig költöztettem fel, aztán egy elég gonosz vigyor terült szét az arcomon – Azt akartad mondani, hogy férfi, ugye?
Mert mi más lehetett volna a mondat befejezése… Lanának nem volt szerencséje a pasikkal. Az első barátja fogta magát és eltűnt, mint szürke szamár a ködben, Noel pedig – akivel sokáig azt hittem, hogy majd össze fognak jönni – szintén lelépett az egyetem miatt. Nem igazán bíztam benne, hogy ez az újonnan összeszedett lakótárs annyira jó fej lehet, de egy kicsit reménykedtem benne, hogy majd nem lesz igazam. Egyelőre úgy éreztem, hogy mi ketten igazi analfabéták vagyunk, ha pasikról van szó. Fura, mert nálunk sokkal butább és csúnyább embereket is ismerek, akik párkapcsolatban élnek, de mindennek ellenére sem akartam rosszindulatú lenni. Attól nekem egy fikarcnyit sem lesz jobb, ha mindezt szavakba öntöm és ezzel keresem a saját igazamat.
- Jöhet mind a kettő is akár – egy széles mosoly terült szét az arcomon, és már egyáltalán nem is voltam bánatos amiatt, hogy kevesebbet foglalkozott velem az elmúlt időben – Szoktam igen. Miért vágsz ilyen fejet? Ez nem olyan, mintha vibrátort rendelne az ember.
Kezdett sok minden gyanús lenni Lana körül, amiről talán beszélnem kell apával, ha végre hazatolja a képét… Vagy legalább megragadhatnám az alkalmat, hogy kihúzzam a nővéremből azt, hogy mi ez a nagy titokzatosság újabban körülötte. Nem tudtam pontosan azt se, hogy hol lakik, és mivel telnek a mindennapjai. Mintha egy falat emelt volna közénk, ami miatt én automatikusan az emlékezetemben kutattam olyan helyzetek után, amikor talán túlzottan szemtelen voltam és kihúztam nála a gyufát.
Képtelen voltam nem elnevetni magam viszont a sztoriján, ugyanakkor mindeközben igyekeztem figyelni az útra is. Egyáltalán nem volt a terveim között az, hogy majd jól kinyírom Lanát, főleg nem úgy, hogy talán még kapás is van nála.
- És jó pasi? – mert mindenekelőtt ezt tudnom kellett ahhoz, hogy további, amúgy teljesen felesleges tanácsokkal láthassam el a nővéremet – Lefeküdtél már vele?
Ez szimplán a kíváncsiságomról szólt. Hála az égnek időközben a lámpa is zöldre váltott, így nem verhetett el a pofátlanságomért, mert az bizony az életünkbe is kerülhetne ebben a helyzetben!
- Igazán megoszthatnád velem a titkodat, amiért ennyire ragadnak rád – elég volt visszaemlékeznem a nővérem gimis éveire, és lényegében mindig lógott vele valami srác, aki vagy a barátja volt, vagy éppenséggel a pasija.

1 224 ✮✩ ruha ez lesz majd ✮✩ de durcizom     ✮✩

Jade & Lana

Lana && Jade

A magam részéről határozottan tudtam haragudni apára, amiért képtelen volt egy kicsit kevésbé kapzsi lenni. Hiába szeretem őt nagyon, pontosan tisztában vagyok olyan dolgokkal, hogy a karrier és a család bizonyos pontokon teljes mértékben megütköznek. Én csak egy dolog voltam, ugyanakkor Lana is jelen volt az életében, mint vér szerinti lánya. Haragudtam rá, mert vigyáznia kellene magára. Nem fiatal már, pont ezért gondoltam úgy, hogy ideje elengednie a munkája oroszlánrészét és érvényesülni hagyni a többieket. Biztosan nagyon sok tehetséges rendőr, ügynök, nyomozó meg tudom is én mifélék vannak még a szakmában... Tehát úgy gondoltam, hogy apának egyszerűen csak le kellene tennie a lantot és végre ránk figyelni. Hamarosan amúgy is nyugdíj közeli állapotba kerül, tehát ígyis úgyis le fogják szerelni. Lényegében ha akarja, ha nem.
Ugyanakkor egy dolog az, hogy önmagát veszélybe sodorja és se Lana se én nem lennénk képesek feldolgozni, ha őt is elveszítenénk. Ezért tartottam önző dolognak tőle azt, amit jelenleg csinál. Ugyanakkor egyrészt nem sok közöm volt az egészhez, ami mondjuk nem jogosít fel arra, hogy a jelen szituációval kapcsolatban befogjam a szám... Az sokkal inkább számított, hogy bármilyen körülmények között is vált azzá... Ő egyszerűen az apukám. Ezért szeretem, és ahányszor hazatér semmissé válnak azok a pillanatok, amik most is történtek. Hogy egy villával a kezemben nyitottam ajtót a nővéremnek. Ha nem tudtam volna, hogy ténylegesen jön, akkor meg is próbálom beleállítani a vállába az evőeszközt... Minden bizonnyal nem örült volna neki, de legalább apát is haza tudtuk volna valamivel csábítani.
- Csak... szerettem volna – finoman megrántottam a vállam és úgy hazudtam az arcába, mintha ennél semmi sem lenne jelenleg természetesebb. A villát pedig egyszerűen megfogtam és egy jól irányzott mozdulattal a konyha felé hajítottam. Természetesen nem sikerült beletalálnom a mosogatóba, de apa nincs itthon, tehát senkit sem érdekel, ha a földön lesz addig, amíg haza nem érek... Legalábbis az a terv, hogy egyszer elindulunk. Reménykedtem benne, hogy Lanának nem fog közbejönni semmi már, mert akkor azt hiszem tényleg igazán megharagudnék.
- Majd áthívom Isát, ha valami olyasmi van – vontam meg a vállam végül. Egyrészt nem akartam túl könnyen adni magam, ugyanakkor azt sem éreztem helyesnek, hogy a nővéremet ugráltassam. Bármennyire is meg tud bántani néha, attól még a testvérem marad és nem feltétlenül kell mindenáron revansot vennem rajta. Azért már alapból hálás voltam neki, hogy úgy fogdosta a fejem, hogy nem tette tönkre a hajam vele. Az utolsó alkalom, amikor vásárolni mentünk, elég feszültre sikeredett... A mostani kezdeti helyzet is a legjobb szóval szörnyűnek mondható, de nem én akarok annak az útjába állni, hogy ezt képtelenek legyünk áthidalni. Kislány korom óta kéretem magam, ha valaki tényleg megbánt, de ezt ő tudja.
- El akartam mondani, csak nem értelek el – egészen halkan ejtettem ki a szavakat, amíg elhelyezkedtem a bárszékben. Lényegében az is meglepett, hogy mennyire könnyedén át tudtam őt verni, amikor történt az a bizonyos incidens, ami végül a szakításunkhoz is vezetett. Nem mondom, hogy azóta könnyű nekem Austinnal, hiszen ugyanúgy stíröl a folyosón, csak éppenséggel már ő is megunta, hogy nem állok vele szóba és bolondot csinál magából mindenki előtt egy lány miatt. Egyszer hajlandó lettem volna elnézni azt, hogy megütött, de a második eset az már nem ment ennyire egyszerűen.
- Mindenki teljesen megőrült – talán ez volt az első mondatom, amit úgy jelentettem ki, hogy  volt is benne némi élet. Határozottan feldühített, hogy az összes osztálytársam gondolata csak a hülye vizsgák körül jártak és senkivel nem lehetett a tanuláson kívül másról beszélgetni. Isa helyzete Louval határozottan más kategória volt, hiszen a barátnőm nehéz időszakon ment keresztül, nem beszélve a balesetéről is. Sok minden történt, amiről Lana az utóbbi időben lemaradt, de hát... Mit tehetnék? Nem a konyhapultnál fogjuk ezeket megvitatni, hiszen elméletileg előttünk áll az egész nap.
- Ezzel? – nevetve kaptam fel a földről az evőeszközt, aztán most már egy határozott mozdulattal tényleg beletaláltam a mosogatóba, aztán megkerültem a pultot és kivettem egy másikat a konyhaszekrényből – Sosem voltam túl jó a kislabda hajításban.
Viszont tesiből a csapatban nyújtott teljesítményem miatt biztosítva volt a jegyem. Tehát hiába dobtam összesen tíz métert a gyenge kis karjaimmal, mindenképpen ötöst kaptam. Persze a tanárunk sosem volt rest megjegyezni azt, hogy az én sportomban erősnek kellene lennem. Sosem értette meg, hogy nem tartóemberi pozícióban vagyok, tehát könnyűnek kell lennem és az izom nehezebb a zsírnál... Szóval lényegében ha komolyabb testedzést végeznék, akkor csak a csapatot hátráltatnám, mert mindent újra kellene gondolni és én is a tartók közé kerülnék... Amihez minden bizonnyal úgy is túl gyenge és pici lennék, tehát magammal csesznék csak ki. Az pedig senkit sem érdekel, hogy egy középiskolás felmérésen hogyan teljesítek.
Pont ezért is kerültem nehéz helyzetben, amikor Lana végül kipakolta elém a sütiket. A gyümölcsösökért alapvetően odavoltam, viszont lattéból mindig a karamellás volt a kedvencem. Ami a duplacsokit illette... Kifejezetten imádtam, ha éppen olyanom volt. Tisztában voltam azzal, hogy lényegében egyet sem választhatnék, viszont semmiképpen se akartam Lanát megbántani, így végül némi tépelődés után megkóstoltam a karamellásat... Ami tényleg nagyon finom volt.
- Nincs ötletem még – letöröltem a szám sarkába kenődött karamellöntetet, aztán folytattam – Azt sem hittem egy ideig, hogy el fogsz jönni. De Sephorába majd mehetünk.
Mind a ketten eléggé rajongunk a sminkekért, én pedig akartam nézni egy tökéletes pink rúzst, amit el tudok adni a szezon színének. Az részletkérdés, hogy nagyjából csak ilyeneket tartottam itthon... Hiszen a hétköznapokra jobban szerettem a visszafogott árnyalatokat.
- A karamellás nagyon finom volt – kicsit elmosolyodtam, miközben leugrottam a bárszékből – A többit majd megkóstolom máskor. Hiába vagyok vékony, sajnos nem szabad.
Valamilyen szinten vigasztalt az, hogy hamarosan tényleg ehetek rendesen. Hiszen amint otthagyom a gimit, már nem kell többet az alakommal foglalkoznom. Ugyanakkor viszont nem akartam az utolsó pár hónapot elhanyagolni. Szerettem volna, ha az én tablómat is felfüggesztik a többi szurkolólány közé, tehát ehhez mérten kellett viselkednem. Én azon diákok közé tartoztam a suliban, akik a közösségi munkájukkal akartak kitűnni a tömegből, mert a tanulás nem érdekelte. Nem akartam viszont az egészségem kérdését most a konyhánk közepén megvitatni, szóval inkább elindultam kifelé.
- Szerintem még mindig jobb, ha én vezetek, mint te – határozottan pörgettem az ujjamon a kis Fordom kulcsát, majd miután kinyitottam a volán felőli ajtót, rögtön be is ültem – Van olyan hely, ahova te el szeretnél menni? Illetve van valami, amit el szeretnél nekem mondani?
Szándékosan tettem fel a másik kérdést, ugyanis tényleg nem találkoztunk régóta. És szerettem volna, ha legalább lehetőséget kap a magyarázatra. Mert minden bizonnyal van mit mondania nekem.

1 058 ✮✩ ruha ez lesz majd ✮✩ de durcizom     ✮✩

Jade & Lana

Lana && Jade

Mindig jó viszonyt ápoltam a nővéremmel, azonban néhány dolog teljesen megváltozott, amikor ő is elköltözött. Lényegében ennek hála lettem önálló lány, bár főzni még mindig nem tanultam meg, így nem lehetett elég nagy a nyomás a vállamon. Ami azt illeti, kifejezetten örültem annak, hogy Lanának végre eszébe jutottam, viszont ugyanakkor dühös is voltam rá. Egyáltalán nem akartam elhinni, hogy ez ennyi ideig tartott... Ő nem egy buta lány, mégis nagyon sok mindenről lemaradt és nem ő, hanem Isa volt mellettem abban az időszakban, amikor határozottan rá lett volna szükségem. Ez pedig nekem rosszul esett.
Nyilvánvalóan hagynom kell, hogy élje az életét, azonban magam sem voltam biztos benne, hogy jó úton halad. Nem hívott még meg az otthonába, illetve azóta, hogy nyáron az ominózus partikor éppenséggel itthon volt, egyszerűen nem is láttam a lányt. Én emiatt szerintem jogosan haragudtam rá, hiszen hónapok teltek el, de ennek ellenére sem keresett.
Én meg otthon ültem, mint egy kis buta, és a szabadidőmet, amit egyébként olvasásra szántam, egyszerűen feláldoztam rá. Elvánszorogtam zuhanyozni. Megmostam a hajam, még a testápolóról sem feledkeztem meg, ami állandó szokásom volt. Megtisztítottam a bőrömet, szépen felöltöztem. Kutyafuttában betömtem egy banánt a számba, majd felhasználtam az amúgy teljesen feleslegesen vásárolt, új kedvenc termékeimet arra, hogy egy természetes és hétköznapi sminket készítsek magamnak.
Apa nem volt itthon, jó ideje New Yorkban sem tartózkodott, így a legtöbb napomon egyedül voltam.  Igazából ehhez már egészen hozzászoktam, hiszen a tesóm a továbbtanulás helyett hát... Igazából isten tudja mit választott. Nem igazán szoktunk beszélni a költözéséről, de ha annak idején jobban hallgat apára, akkor minden bizonnyal még mindig velünk élne. Hozzám hasonlóan neki is lenne autója, ő sem szorulna meg anyagilag... Bár sosem mondja, hogy ilyesmiben lenne része. Ismerem a tesómat és tudom feltételezni, hogy nem ment simán a költözés dolog az elején. Persze ki vagyok én, hogy csak úgy kioktassam ilyen dolgokról? A családban is csak azért vagyok jelen, mert ha nem itt lennék, akkor minden bizonnyal egy nevelőintézetben kötöttem volna ki.
Talán egy kicsit csalódott voltam ,amikor az órámra tekintettem, hiszen Lana késett. Viszont ugyanakkor nem éreztem meglepettséget. Lényegében számítottam arra, hogy nem fog ideérni időben, ezért el is kezdtem unottan lefelé görgetni az Instagrammot. Vártam fél órát, de még mindig nem történt semmi. Pont ezért vettem elő végül az egyik újonnan beszerzett könyvemet, és most már immáron díszbe vágva, tisztán, tökéletes kócos konttyal a fejem tetején várakoztam. Az ajkaimat csak egy kicsit préseltem össze, amiért arra kényszerültem, hogy az amúgy értékes Victoria’s Secret parfümömet pazaroltam. Mert Lana nyilvánvalóan nem fog jönni.
Legalábbis ezt hittem egészen addig a pillanatig, amíg lentről meg nem hallottam a dörömbölést és a csengetést. Apa munkája miatt elővigyázatosságból azért a konyhában felkaptam egy villát – jobbra nem tellett – és azzal sétáltam az ajtóhoz...
... Ami mögött természetesen a nővérem volt... Kissé fáradtan, gyűrötten, de így is ragyogó mosollyal az arcán. Még mielőtt bármit kinyöghettem volna, Lana elkezdett szorongatni én pedig elfelejtettem levegőt venni, ami miatt kissé kipirult arccal álltam előtte, amikor elengedett.
- Szia... – alig kaptam levegőt, amikor végre sikerült kinyögnöm valamit, de utána engedelmesen beljebb sétáltam a házunkba – Egyedül vagyok igen. Apa még két hónapig távol lesz.
Persze ez megszokott volt a munkája miatt. Mindettől függetlenül sem tudtam haragudni rá, hiszen értünk tett mindent... De hát ezzel nem igazán tudott mit kezdeni.
- Sok mindenről nem. Szakítottunk Austinnal... Isa és Lou veszekednek, a többiek meg el vannak tűnve az érettségi miatt. Minden barátom a továbbtanuláson stresszel. Soren meg... Ő csak iszik. Mint mindig.
Viszonylag könnyed hangon meséltem el a történetet, majd helyet foglaltam a konyhában. Egyelőre nem mondtam semmit a kajára, nyilván fogok belőle enni, ha nem is túl sokat. Még mindig betegesen oda kell figyelnem a súlyomra.
- Igazából készen vagyok – motyogtam az orrom alatt, miközben átsimítottam a lelógó tincseimet – Megkóstolom azt, amit hoztál, te pisilsz és igazából mehetünk is... Én fogok vezetni.
Az utolsó mondatot nagyon szigorúan jelentettem ki. Tény, hogy nem túl drága az autóm, de ettől függetlenül nagyon vigyázok a kis Fordomra. És ha valaki, akkor Lana semmilyen körülmények között nem ülhet a volán mögé... Mert akkor mindenki meghal, aki az utakon van.

888 ✮✩ ruha ez lesz majd ✮✩ de durciz9om     ✮✩

Jade & Lana