One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Prisoners

Jordan W. Weil
Today at 1:49 am



Hazudj Ha Tudsz

Nikolay Korzakov
Today at 1:01 am



Flor & Ben & Lyn

Flor Sanchez Moreno
Yesterday at 8:07 pm



Ben és Flor

Flor Sanchez Moreno
Yesterday at 7:46 pm



Figyelmeztetések és törlések

Admin
Yesterday at 4:00 pm



April I. Maystone

Nora Weston
Yesterday at 3:48 pm



My Hot Personal Trainer

Amelia Carter
Yesterday at 1:45 pm



Foglalt vezetéknevek

April I. Maystone
Yesterday at 11:47 am



Foglalt keresztnevek

April I. Maystone
Yesterday at 11:46 am
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 8 2
Diákok 11 5
Törvényszegõk 7 10
Bûnüldözés 8 8
Hivatal 2 3
Üzlet 6 2
Oktatás 4 3
Munkások 5 4
Egészségügy 6 5
Összesen 57 42
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

Sylvia Juel


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Lyn & Ben ~ when we were young

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Lyn & Ben ~ when we were young   Szer. Feb. 07, 2018 4:47 am

Lyn & Ben
2012.06.07.

Lévén, a sütőtudományom nem verdesi a mesterfok küszöbét, így már tegnap este –míg Ben helyettem is túlórázott-, Lea segítségével megsütöttem azt a minitortát, amit ma reggelre a születésnapjára szántam neki. Az ágyból halkan lopakodom ki és veszem magamra az egyik szatén köntösöm, hogy Ben ne tegyen keresztbe még véletlen sem a kora reggeli terveimnek. A hűtőhöz megyek, kiveszem a tortát, beleszúrok egy gyertyát a közepébe, és az egyik legtitkosabb rejtekhelyemhez, a szekrény tetején pihenő bőröndhöz megyek, hogy előkotorjam a mai napra szóló repjegyeket. Az úti cél nem más, mint Róma. Az elmúlt hónapokra való tekintettel mindketten kifulladtunk a sok munkától, és ami rögtön az eszembe jutott a közelgő születésnapjára nézve, hogy valahová jó lenne elutazni, ahol elfelejthetjük a General Motorst, a kollégákat, a főnökeinket és minden mást. Európa tökéletesnek bizonyult erre a célra, ahol csak mi ketten lehetünk, jó távol mindenkitől.
Az alsó ajkamba harapva, izgatottan veszem ki a székről ágaskodva a borítékot. Vagyis venném, mert a szék már billen is, és ha nem kapcsolok időben, akkorát borulok, mint a ház.
- Ó, a picsába! - Hangosan huppanok a földre, de a bal bokám még így is érzem, hogy nem egészen landolt jól. Fel is szisszenek az első mozzanatra, aztán megtámaszkodom a szekrénynek háttal. Hát ez rohadt jól indul. Legközelebb azt hiszem, nem ezt a helyet fogom választani az ajándékok elrejtésére… Egy percnyi szenvedés után úgy döntök, hogy jobb, ha az egész bőröndöt leveszem onnan és úgy halászom ki a jegyeket, aztán meggyújtom a gyertyát is. Fülig érő szájjal, bár kicsit bicegve indulok meg a hálószoba felé, hogy felébreszthessem Bent  és én lehessek az első, aki a 23. születésnapján köszönti. Igaz, hajnali négy van, és biztos furán fog hatni –bár tőlem már megszokhatta, hogy néha igencsak érdekes dolgokra vagyok képes-, de a gép tizenegykor indul, és határozottan jobb lenne nem lekésni.
- Hééé, szülinapos, jó reggelt! – rontok be kicsit hangosabban a kelleténél a szobába, és lerakom az ágy melletti éjjeli szekrényre a süti csodát a borítékkal együtt, hogy aztán visszaheveredhessek mellé kicsit, és csókokkal ébreszthessem fel. Elmosolyodom a kómás arcán, és halkan felnevetek, mert látszik rajta, hogy nem igazán érti, mire fel ez a nagyon korai sietség, mivel még csak a nap sem kelt fel. Már attól, ahogy felém közelít pillangók repdesnek a gyomromban, még csak érintenie sem kell hozzá, elég csak egy helyiségben lennie velem. Ez a férfi olyan hatással van rám, mint még soha senki az eddigi huszonöt évem alatt, pedig volt jó pár próbálkozásom. Mondjuk neki egy percig sem tudtam ellenállni, de persze ezt nem kötöttem az orrára az első pillanatokban, sőt…  – Na, éledj Don Juan, meglepetésem van. – hajolok a füléhez közelebb, hogy hatásosabb legyen, ugyanis a gyertya, ahogy látom, mindjárt leég teljesen, ha nem fújja el. Ha még ez sem hat, akkor bevetem a főnöknőt és határozott hangnemben szólok hozzá. - Benjamin, elkésel a munkából! - Fel is ülök hamar, hogy a kezembe vehessem a tálcával együtt.  – Kívánj, mielőtt még elalszik. – bökök a fejemmel a mázos sütemény felé, és várom, hogy életem férfija elfújja a lángot, aztán kibontsa a borítékot is, és aztán nekiállhassunk pakolni… Tök izgatott vagyok!  


   






avatar
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
31
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos és üzletvezető
Hozzászólások száma :
101

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Lyn & Ben ~ when we were young   Vas. Feb. 11, 2018 6:18 pm




to: Marilyn


Épp az igazak álmát alszom, mikor Lyn rikácsolni kezd. Először nem is értem, hogy mi történt. Résnyire kinyitom a szemem, meg is moccanok, de a szavak valahogy nem jutnak el az agyamig, csak a hangja, és mivel egyelőre nem ér semmi más inger, kb három másodperc múlva már vissza is alszom.  Sötét van, az ágy puha, én pedig fáradt vagyok. Tegnap péntek volt, sokáig melóztam, a főnök a héten szabadságra ment, és a saját munkám mellett naponta jött két-három kóbor e-mail azokról a teendőkről, amiket ő felejtett el. Fasz tudja, mért a GM jár az eszében, ha egyszer Mallorcán sütteti a seggét. Mire végeztem velük, az enyémre alig maradt időm, de persze be kellett fejezni. Ezen kívül Lyn is kiadósan lefoglalt az este… de ezt már cseppet sem bántam.
Arról, hogy ma születésnapom van, tökéletesen megfeledkeztem, másokét igyekszem észben tartani, többnyire kütyük segítségével, de a sajátját ugye sehova nem írja fel az ember, nincs is miről eszébe jutnia. Félálomban érzem, ahogy hozzám bújik, és halványan el is mosolyodom a csókkal ébresztésre, szeretem, mikor ilyen macskamód közeledik. Ismét felnyitom a szemem, de a fejem elég kóma lehet, fogalmam sincs, hogy mit akar elérni, de hagyom, hadd próbálkozzon vele.
- Um. Mennyi az idő? – kérdezem reflexből, mert még a napfényt sem látom beszűrődni a szobába, de simán meglehet, hogy csak ilyen gondosan elsötétítettünk. – Azt ne mondd, hogy már reggel van, mert akkor azt mondom, hogy kimaradt az éjszaka.
Ahogy fölém hajol, hogy a fülembe sutyorogjon, a kezem automatikusan a derekára siklik, majd lassan a hátamra gördülök, és őt is magammal, magamra húzom. Voltaképp egyre jobban tetszik ez az ébresztő, tudja jól, hogy a fülemnél kell hadba szállnia, az biztos nem marad hatástalan. A kis galád, és ezen újfent elmosolyodom, de azért utoljára még lehunyom a szemem, a tenyerem a szatén köntösön pihen, az ujjaim lustán zongoráznak az alsó csigolyáin.
- Na és miféle meglepetés? – Bevallom, jelen helyzetben a legkevésbé sem tortára gondolok. Beszívom az illatát, egyelőre az övé foglal le, a sütié még nem lengte be a szobát, és az érintésem is lejjebb vándorol a köntösén. Mikor átvált vezetői hangnemre, és a munkával próbál meg észhez téríteni, halkan elnevetem magam, de nem mondom, hatásos, mert most már egyre jobban tűnik a szemeimből az álom. Rá is pislogok, egy kicsit kérdőn, mert most már tényleg nem értem, mi a terv, de aztán követem a pillantását, és meglátom az éjjeliszekrényen várakozó tortát, a mostanra csaknem teljesen leégett gyertyával.
- Jesszus. Az az enyém? – döbbenek meg másodpercek alatt, mintha kábé ufót láttam volna. Lyn lecsusszan rólam, hogy a hegy megy Mohamedhez-t játsszunk, ideegyensúlyozza hozzám a tálcát. – Basszus – ülök fel én is egyúttal, még mindig csodálkozva, nem is tudom, az lep-e meg jobban, hogy szülinapom van, vagy hogy még tortát is sütött nekem. Távolról sem értek hozzá, de első pillantásra home made remekműnek tűnik. – Eszemben sem volt.
Odahajolok, hogy megcsókoljam, amiből lesz azért kettő is, és közben az ajkaira lehelek egy apró köszönömöt, mire eszembe jut, hogy most már tényleg el kellene fújnom a gyertyát, mielőtt elalszik. Meg is teszem, ezzel együtt viszont meglepetésszerűen ér, hogy teljes sötétségbe burkolózik a szoba.
- O-ó – vigyorodok el. – Ugye nem az a következő meglepetés, hogy rám is borítod? – szemtelenkedek, de eszem ágában sincs villanyárt rohanni, inkább a köntöst fokozatosan szétnyitva rajta, játékosan felsimítok a combjain, mintha épp nem is egy habos süteménnyel egyensúlyozna tökéletesen vakon. Arra azért figyelek, hogy ki ne üssem a kezéből, de óvatosan közel hajolok, és belecsókolok a vállgödrébe. Tudom, hogy szívesen megszabadulna a tálcától, de egyelőre nem sietem el a segítségnyújtást.
- Na és mi a terved mára? - érdeklődök mosolyogva a fülébe súgva, miközben a nyakára is hintek egy kis hálás kényeztetést.


avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
29
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet márkavezető
Hozzászólások száma :
178

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Lyn & Ben ~ when we were young   Szer. Feb. 14, 2018 12:39 pm

Lyn & Ben
Ha valami szülinap van, vagy olyan, amivel bárkit meg lehet lepni, rögtön ráizgulok a dologra és szervezkedni kezdek bármiféle meglepetés miatt. Az igaz, hogy titoktartásban nem vagyok a legjobb, vagyis jobban mondva szokott probléma lenni a fedősztorijaimmal, de annál nagyobb lelkesedéssel csinálom, amit csinálok. Nagy általánosságban viszont simán rájön a másik fél, hogy valamire készülök, mert nem vagyok topon a kamuzásban, kivéve a melóban. Ott baromi jó kis fedősztorikat tudok kitalálni a főnöknek, ha arról van szó, miért nincs meg időre egy-egy jelentés, vagy bármi más, aminek már rég meg kellene lennie. A hozzám közelálló emberek azonban könnyen rájönnek, hogy valami vaj van a fülem mögött. Ben is ismer már eléggé ahhoz, hogy vegye a jeleket, ha nem mondok igazat, de talán most sikerült eltitkolnom ezt az utazást, és remélhetőleg nem hagytam a laptop kijelzőjén a foglalási oldalt, vagy bármi más leleplező információt.
A sütivel beegyensúlyozva, kicsit bicegve érek be a szobába, ahol Ben az igazak álmát alussza. Nem lesz egyszerű felébreszteni, de mivel tudom a gyenge pontjait, így valahogy csak boldogulok majd a feladattal.
Az első próbálkozás csak némi dünnyögést vált ki belőle, így közelebbről támadok.
- Úgy négy körül, de jó okom van az ébresztésre – mosolyodok el, és már bent is termek mellette az ágyunkban. – Végül is vehetjük reggelnek is – teszem hozzá vállat vonva, de az éjszaka így tényleg igen rövidre sikerült, mert éjfél előtt biztos nem aludtunk el, de hát ez nem meglepő. Idejét sem tudom, mikor volt olyan, hogy időben lefeküdtünk volna. Próbálkozások voltak –mert hát fontos lenne, hogy egyszer végre kipihenten keljünk már fel-, de valahogy mindig másfelé terelődött a dolog, mintsem alvás legyen a vége, amit ugyebár egyikünk sem bánt sosem. Csak másnap reggel morgunk mindig magunk előtt, hogy már megint nem aludtunk annyit, amennyit kellett volna.
Halkan felnevetek, ahogy magára húz, mert már biztos vagyok benne, hogy ő teljesen másféle meglepetésre gondol, mint amivel én készültem mára, és nem is bánnám, de nem szeretném lekésni a repülőt, ami azt illeti.
- Jaj, Ben, most semmiféle szexuális töltetű dologra nem kell gondolnod, de ha végre kinyitnád a szemed is, akkor észre is vehetnéd. – A nyakához hajolok, aztán felülök a csípőjén, hogy végre észhez térjen. Hihetetlen ez az ember, de végre valahára észreveszi a sütit is mikor lecsusszanok róla, és felé tartom.
- Látsz itt mást is, akinek süthettem volna? Nem rejtegetek senkit a szekrényben.– nézek körbe a szobában mosolyogva, majd visszapillantok rá, és viszonzom a csókját kicsit eltartva a sütit, mielőtt még belobban a hajam is. Csoda, hogy nem történik meg, igazából egyikünk sem csodálkozna a szerencsétlenségemen szerintem azok után, amiket le szoktam művelni.- Még szerencse, hogy nekem eszemben volt – jegyzem meg. Hála az égnek a dátumok megjegyzésében nagyon is topon vagyok, de úgy általában a memóriám rendben van, ami azért igencsak előny Ben mellett, mert neki meg gyakran mennek ki dolgok a fejéből, amire nekem kell emlékeztetnem, ha éppen a telefonja nem teszi azt.
Ahogy elfújja a gyertyát, a szoba teljes sötétségbe borul, és csak a gyertya tetejének parázsa látszódik, az is csak tíz másodpercig. Épp letenném az éjjeliszekrényre a kis tálcát, de Ben rögtön támadásba lendül és nem igazán hagy mozdulni sem.
- Ha így folytatod, akkor lehet, hogy az ölemben landol majd – húzódik a szám széles vigyorra a csókjaira és az érintésére – Akkor kénytelen leszel onnan feleszegetni – folytatom a mondatot, miközben próbálom elhárítani kicsit magamtól, hogy végre letehessem azt a fránya tálcát. Átemelem felette és kicsit nehézkesen ugyan, de sikerül odaegyensúlyoznom épségben, aztán átadom magam Bennek.
- Mit kívántál? – érdeklődöm mosolyogva, miközben ledőlök az ágyra, és azzal a mozdulattal magammal is rántom őt egy szenvedélyes csókra. A hajába túrok, de aztán eltolom magamtól kicsit, mert eszembe jut, hogy az ajándék másik felét még nem is adtam oda neki.
- Nekem van tervem, de remélem neked nincs, mert amit szerveztem azt már nem lehet lemondani. Meg amúgy sem, mert akkor megharagudnék, azt meg ugyebár nem szeretnéd, mert akkor mérges sárkánnyá változom – vezetem le a folyamatot, miközben az ujjaimat a felkarján jártatom.
- Mi van, ha azt mondom, csak te meg én, egy másik kontinens, egy kényelmes hotelszoba ééés jó sok kaland. – Körülírom az ajándékát, hogy rájön-e, mielőtt még odaadom neki, és ha nincs tippje, akkor még hozzáteszem:
- És sok tészta!

   






avatar
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
31
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos és üzletvezető
Hozzászólások száma :
101

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Lyn & Ben ~ when we were young   Szomb. Feb. 17, 2018 6:39 pm




to: Marilyn


Próbálom feldolgozni az infót, miszerint hajnali négy óra van, és valahogy összerakni azzal, hogy jó oka van az ébresztésre, de nem jutok túlságosan messzire. Az agyam és én, egyöntetűen kiegyezünk abban, hogy korán van még az efféle rejtvényekhez. Amúgy nem jellemző rám a lustálkodás, ha tehetem, mindig maximálisan kihasználom a napot, de a reggelek… sajnos borzasztó kelő vagyok. Néha, mikor munka előtt csörög a telefon, úgy érzem, egy újraélesztést is simán elfogadnék.
Egy ilyen ébresztésnek viszont ki tudna ellenállni? Imádom, ahogy itt dorombol körülöttem, és játékosan húzgálja az alvó oroszlán bajszát, ismeri már hozzám az apró trükköket, és egyre inkább úgy vagyok vele, hogy van, amiért nagyon is megéri elküldeni az álmot a szememből. Ahogy megszólal, viszont halvány ráncba fut a homlokom. Hogy mii?
- Most azért egészen lelomboztál – vallom meg egy kis csalódással a hangomban, és az arcomon is látszik, hogy már-már elszontyolodom erre a fordultra nagyon reggel szinte bármit ki lehet húzni belőlem, aztán viszont elmosolyodom, mint aki csak viccelt, és végül felnyitom rá a szemeim. Az első, amit megpillantok, a fölém magasodó, köntösbe bújtatott, karcsú női test, és a kócos, vörös fürtökhöz tartozó ismerős, bujkáló mosoly. Ez az összkép bármikor képes megszédíteni. Aprót mozdulok alatta, ahogy mélyre szívom a levegőt és az ösztönösen nyújtózásba futó mozdulat néhány másodpercre kimerevíti, majd megemeli a testem. Az a helyzet, hogy nem kéne sokáig a csípőmön ücsörögnie, ha tényleg nem tervez semmi reggeli jutalom falatot, mert én már most kezdek reagálni.
- Én kinyitottam, de a gondolataim nem sokat mozdultak… – vigyorgok bele most már én is a mondatba, de aztán nem ellenkezek tovább, ahogy leszáll rólam, követi a pillantásom, és észre is veszem végre a tortát. Nyomban feljebb is ugrok pár ébrenléti fokozatot. Ami például abban is megnyilvánul, hogy felülök hozzá, az arcomra pedig kiül, hogy sikerült teljesen meglepnie vele. Ó, wow.
- Mikor ezt mondod, egy kicsit azért mindig gyanakodni kezdek – utalok nagy mosollyal a szekrényben rejtegetett fickóra, mielőtt még hálám jeléül megcsókolom, és igyekezve nem túlzottan belemerülni a hálálkodásba, az utolsó pillanatok egyikében el is fújom a gyertyát, hogy aztán teljes sötétségben maradjunk. Erre viszont egyikünk sem számított.
- Bizony. Miss Kaminski mindig mindent eszében tart– tartok egy kis kedveskedő hatásszünetet. –  Kivéve, hogy mi lesz, ha elfújom a gyertyát. – Nem tudom megállni, hogy ne cukkoljam vele, és ami engem illet egyáltalán nem zavartatom magam. A megjegyzésére felnevetek, nekem is pont ez járt a fejemben.
- Mm, nem hiszem, hogy lenne ellene kifogásom – mormogom a nyakába, ha már úgyis arra ólálkodom, de aztán hagyom, hadd nyerjen egérutat, és pakolja le a süteményt, mielőtt valami kárt tennénk a remekműben. Nem is tudom, mikor kaptam utoljára tortát. Egy ideje nem ünneplem a családdal a szülinapom, és így nem is lett belőle annyira nagy esemény. A cégnél direkt nem árultam el, a barátok pedig mindig inkább inni visznek, ha mégis eszükbe jut.
- Nem úgy van, hogy azt nem szabad elárulni, különben nem fog teljesülni? – hajolok ezúttal én fölé, ahogy magával ránt a párnák közé. Amilyen hévvel csókol, már-már azt hiszem, hogy ezúttal tényleg folytatása is lesz a dolognak, de mikor ismét eltol magától, felmorranok egy kicsit.
- Várj, kitalálom mi a terv – illesztem az ajkaira puhán a mutató ujjam, mielőtt még befejezhetné. – Szülinapom alkalmából meg akarsz őrjíteni. És eddig nagyon jól haladsz… – hajlok még közelebb, hogy az ujjamat megemelve ismét megcsókoljam, de mihelyt visszább húzódom, és újra megszólalna, gyorsan vissza is teszem.
- Szóval, ha jól értem, választhatok a gonosz némber és a mérges sárkány között. Eddig idilli. Életem legjobb napjának ígérkezik – szívom a vérét továbbra is, de ekkor hagyom is tovább beszélni. A simítása olyan gyengéd, hogy egy idő után az egész karom bizseregni kezd.
Az utazás bejelentésére felszökkennek a szemöldökeim, és hitetlenkedő mosollyal nézek rá, mázli is, hogy nem látja a sötétben, mert a szemem elárulná, hogy sikerült meg is hatódnom ettől a gondos szervezkedéstől, amivel készült erre a napra. Én meg tök hülye lehettem, hogy semmi nem tűnt fel belőle, pedig általában nem nagyon tud titkot tartani előttem. Kicsit talán túl sokáig tarthat a csend, főleg neki, főleg így, hogy a mimikámról pillanatnyilag nem tud tájékozódni, a végére már én is rájövök, de akkor már úgy vagyok vele, hogy megadom a módját. Nem mondok semmit, csak az ajkaimmal megkeresem az övéit, épp csak puhán hozzá érintem, de csók helyett a választ súgom bele.
- Akkor azt mondanám, hogy ez fantasztikusan hangzik. – Ezúttal nincs mosoly, a hangomról is hallani, hogy komolynak szánom. Behúz egy kicsit a pillanat, és miközben egy kósza melegség ismét az ölem felé igyekszik, mintha csak tetten érnék valami megmagyarázhatatlan szervező erőt, biztos vagyok benne, hogy ez egy olyan emlék lesz, ami évekre előre beleégett a memóriámba. Vannak az életben ilyen pillanatok.
- Na és mikor megy a gép? Sietnünk kell? – mozdulnak tovább a gondolataim, és most már az is kezd leesni, miért ébresztett hajnalok hajnalán, és miért nem hajlandó sehogy sem beadni a derekát egy kis reggeli szexre. Végül is igaza van, az egész nap a miénk, szóval inkább le is mászok róla, különben nem sokáig maradok ilyen varázslatosan logikus állapotban.
- A Tészták Birodalma előtt azért ugye belefér még egy kis torta? – tapogatom ki az utat a közelben bujkáló állólámpáig, hogy lopjak egy kis világosságot is most már közénk, a függönyök elhúzásával most még nem sokat érnék. Ám mikor felkattintom, rájövök, hogy Lynnel ellentétben rajtam az ég világon semmi ruha, szóval azzal a lendülettel kattintom is vissza.
- Upsz – nevetek fel a villantásomra, kicsit sem vagyok prűd, és előtte szégyenlős sem, csak szimplán váratlanul ért ez a művészi kivilágítás. – Na, inkább megyek zuhanyozni. Most már sötétben maradsz. – És valóban, most már csak pár lépés, és megtalálom az ajtót, amit persze egy mosollyal és egy visszanézős kacsintással vissza is zárok rá, nehogy véletlenül megkönnyítsem a dolgát.


avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
29
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet márkavezető
Hozzászólások száma :
178

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Lyn & Ben ~ when we were young   Hétf. Feb. 19, 2018 6:14 pm

Lyn & Ben
Nem tudok titkot tartani, de most úgy érzem, Ben semmit nem sejtett a kis tervemről. Még a tortát lehet, hogy megneszelte, ha kicsit figyelmesebben körülnézett a hűtőben, mert nem igazán tudtam elrejteni, de az csak a kísérő az utazás mellé.
- Jó, majd még alkudozhatunk, csak hadd adjam már oda – mosolyodok el, mert nem értem mit tunyul itt, szerintem tényleg totál elfelejtette, hogy ma van a szülinapja. Hogy lehet ezt elfelejteni? Én a sajátom előtt már alig tudok aludni, tök izgatott leszek, de aztán van, mikor belegondolok, hogy basszus, már megint öregedtem egy évet, és olyan rohadt gyorsan megy az idő, hogy néha jobb lenne megállítani kicsit.
Mosolyogva pislogok rá, ahogy végre kinyitja a szemét, és tulajdonképp még mindig nem esik le neki, hogy valamiféle fény bevilágítja halványan a szobát. Nem is ő lenne, komolyan mondom. Elégedetten mosolygok le rá és ringok kettőt a csípőmmel, csak hogy méginkább az őrületbe kergessem, de tuti, hogy erre legalább felébred, ha már szavakkal nem igazán sikerül rávennem. Ami azt illeti, ennek a nézésnek és mosolynak a kombójával mindjárt kivarázsol a bugyimból, de még szerencse, hogy ügyesen tudok parancsolni a gondolataimnak és Bent is vissza tudom rántani kicsit a jelenbe.
- Gyanakvásra semmi ok – mosolyodom el oldalba bökve, de nagyon jól tudom, hogy csak viccel ő is. Viszonzom a csókját, mielőtt még elfújja a gyertyát, aztán közénk ékelem a tortát és nagyokat pislogva lesek magam elé, hogy a szemem hátha hozzászokik a sötétséghez, de valahogy nem igazán sikerül neki. A megjegyzésére hangosan felnevetek.
- Éppenséggel erre most maga is gondolhatott volna, Mr. Henson. Valamiért az a sejtésem, hogy volt némi hátsószándék Önben, vagy talán tévednék? – érdeklődöm mosolyogva, miközben a sütivel a kezemben egyensúlyozom igyekezve nem kiborítani azt valamelyikünk ölébe. Ahogy megérzem az ajkait a nyakamnál, automatikusan döntöm oldalra a fejem, hogy élvezhessem kicsit, és el is ragad a hév pár pillanatig. Hirtelen húzom magamra és szántok végig az oldalán az ujjaimmal, hogy aztán a felkarjában kapaszkodjak meg.
- Én kivételt képezek e szabály alól – nevetek fel halkan, de persze, így van, nem szabad elárulni. – Ez meg a másik szabály, hogy minden helyzetben kivételes vagyok, csak hogy emlékeztesselek ilyesmikre – mosolyodok el célozgatva mindenféle más dologra, értse, amire akarja, a fantáziája úgyis nagyon is a helyén van.
Mielőtt elárulhatnám a tervet, belém fojtja a szót és az ajkaim mosolyra húzódnak az ujja érintése alatt. Mindig is szerettem az efféle játszadozást kettőnk között, így érdeklődve hallgatom a tippjeit, amik persze közel sem azok, amik, de azért tetszenek.
- Naaa! Miféle gonosz némberről beszélsz? Ezt megvétóznám, nagyon is. Egy gonosz némber nem ébresztgetne így és sütne neked tortát. A sárkányt még úgy ahogy elfogadom – vonok vállat mosolyogva, aztán még visszatérek az előbbi dologhoz is – És igen, ahhoz mindig jól értettem – harapok az alsó ajkamba, de hát mint az eddigi reakcióim nagy részét, azt se láthatja a sötét miatt, de kit érdekel?! Azért gesztikulálok néha egyet-egyet...
Mikor ecsetelni kezdem a tényleges ötletet, s a végére érve egy árva szót sem reagál rá, összevonom a szemöldököm és komoly aggodalmakba kezdek. Baszki, tuti valami halaszthatatlan dolga lett volna! Meg kellett volna kérdeznem... vagy csak nem akar elutazni?! Lehet, hogy valami baja van, csak eddig várt, hogy elmondja?! Jó ég, a paranoia egyre erősebben úrrá lesz rajtam, mikor már szólásra nyitnám a szám, de akkor végre valahára közelebb hajol és megszólal. Az ilyen jellegű közeledése még mindig, ennyi idő után is libabőrössé tesz és megmozdít bennem mindent, kvázi határozottan leszáll a rózsaszín köd és már lehunyt szemmel készülnék a csókra, de helyette inkább tovább is halad a témában. Pedig most simán elcsábítható lettem volna egy gyors szeretkezésre...
- Tizenegykor, de kint kell lenni három órával korábban – jelentem ki és számolgatni kezdek fejben. Most már annyira nem tűnik indokoltnak ez a négy órai kelés, de mentségemre legyen, hogy sejtettem, nem lesz könnyű dolgom. Kilencre kell ott lenni a reptéren, fél nyolckor elég elindulni, ha beleszámolom a dugót is, de akkor is van még kicsit több, mint három óránk. Rendben, össze is kell pakolni, de akkor is, szerintem kicsit elszámoltam magam. Ezt azonban a világ minden pénzéért sem vallanám be. – Szóval igen... még egy kis időnk van, de... nem túl sok – nevetek fel halkan, mert tudom, hogy már Ben is utána számolt a dolgoknak fejben, és rájött, hogy itt valamit rohadtul elcsesztem. Ismer már, szóval nem is csodálkozhat azon, hogy nem vallom be a hibát, de azon mondjuk igen, hogy ennyire elszámoltam magam, hiszen inkább mindig háromszor utánanézek a dolgoknak. Na, mindegy, ez így jött ki.  
- A desszertet szeretnéd először? – kérdezek vissza ártatlanul, miközben felkönyökölök az ágyon, amikor pedig felvillan a fény és Ben Ádám-kosztümben áll a szoba közepén, oldalra billentem a fejem egy mosoly kíséretében, de aztán egy pillanat alatt el is tünteti a fényt. Ezek után a szemem már megint elszokott a sötéttől, tehát hiába pislogok itt, mint akinek belement valami a szemébe, mert ehhez kell egy kis idő, és Ben igazi pasi módjára viselkedik.
- Nem is én vagyok a gonosz némber, már bocsánat! – kiáltom utána, miután rám csukta a fürdőszoba ajtaját, én pedig miért is várnék egy percet is, rögtön feltápászkodom és Ben után indulok. Vagyis indulnék, de az asztal a szoba közepén nekem jön, és a kislábujjam ellen száll hadba.
- A picsábaaaaa-ahj! – nyervákolok egy sort, miközben a kezeim ökölbe szorulnak és megpróbálok nem tovább káromkodni, mert ez aztán tényleg nem volt a kellemes halvány foszlánya sem. Jelentem, a jobb lábam fél órán belül, majdnem teljesen tropára ment, szóval jól indul a nap. Magam előtt tapogatózva, ezúttal baromi óvatosan lépdelve megyek az ajtó felé, hogy aztán kopogás nélkül törjek be a fürdőbe és botorkáljak Ben elé a zuhanyzóhoz.
- Az imént majdnem kitört a kislábujjam miattad, és azt még nem is meséltem el, hogy amikor az ajándékodat halásztam a titkos rejtekhelyemről, félreléptem és kiment a bokám. Szóval csak úgy szólok, hogy ne csodálkozz, ha majd egyik helyről a másikra neked kell cipelned a hátadon – mondom neki csípőre tett kézzel az üvegfal túloldaláról, s közben a bal kezemmel egy mozdulattal letörlöm a párát az üvegről, hogy lássam az arcát, aztán kicsit lejjebb törlök, hogy az a baromi szexi felsőteste is kirajzolódjon a vékony réteg túloldalán. Lassan futtatom le a tekintetem a szemeitől a hasáig aztán vissza az ő tekintetére és mint akit rajtakaptak valami, elmosolyodom. Nem tehetek róla, ha egyszerűen így hat rám.  

   






avatar
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
31
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos és üzletvezető
Hozzászólások száma :
101

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Lyn & Ben ~ when we were young   Szomb. Márc. 03, 2018 3:54 pm




to: Marilyn


Mázlija volt egyébként, mert tegnap csak félkómásan hazaestem, és a fürdőt leszámítva kábé ki se mozdultam a hálóból. Még a kaját is oda rendeltük, szóval nem ólálkodtam a hűtő körül, maximum borért indultam el, de azt is furfangosan megoldotta helyettem. Így teljes titokban maradt a torta, és az egész készülődés.
Az alkudozás. Az nekünk jól megy. Különösen, mikor ilyen módszerekhez folyamodik, ha szex közben tárgyalunk, valahogy én is mindig kompromisszumkészebb vagyok, az álom pedig mostanra csaknem teljesen kiűzetett a szememből. Ám a „hadd adjam már oda” hallatán enyhén gyanút fogok, hogy talán elfelejtettem valami fontosat, de mikor meglátom, miről is van szó, a meglepetés el is tűnteti a halvány aggodalmat, hogy esetleg valami mulasztás szárad a lelkemen.
- Hogy én? Én még félig alszom, Mademoiselle… és egyébként is, micsoda feltételezés – játszik vele a hangom, miközben hagyom, hogy magával rántson, és nagyon jó kis pozícióba helyezkedem ott fölötte. – De ha már így alakult… - Azzal újabb csókokat hintek a vállára és a nyakára, ezúttal a másik oldalról támadva, és végül megállapodok az ajkai fölött, de még nem csókolom meg.
- Melyik szabály alól nem? – mosolyodom el. Mióta ismerem, sorra döntögeti minden szabályomat, amikről korábban úgy gondoltam, hogy olyan szilárd és kemény, hogy senkinek sincs esélye elbírni vele.  Erre jön ez a kis hölgy, és azt sem tudom, merre hagytam a fejem. Megőrjít. És ezzel szerintem tisztában is van, ami nem a legszerencsésebb felállás, de ha már így van, én is igyekszem kitenni magamért…
- És ha ez csak a megtévesztés? – Viccelek, de az elején, bevallom, tényleg óvatos voltam vele, még ha aztán ez fokozatosan halványodott is. Bár mindenkivel rögtön nyílt és közvetlen vagyok, a bizalmamba nagyon nehéz beférkőzni. Pont ezért ért váratlanul, hogy előtte egyszerűen nem ment határokat szabnom. Úgy gyalogolt bele az életembe, mintha mindenhez külön kulcsa lett volna, és ha teszem azt, tényleg más szándékok vezérelték volna, akkor igencsak szarban lettem volna.
Ezúttal én vagyok, aki kicsit felcsigázza, majd végül visszavonul, oda-vissza labda ez nálunk, de most még csak nem is voltam kifejezetten gonosz. Ám mikor meghallom az időpontot…
- Tizenegy? – pislogok, azt hittem, hajnalok hajnalán indulunk, ha már ilyen sietős volt az ébredés, és ezzel együtt el is vigyorodom. Itt vagy nagyon elszámolt valamit, vagy még mindig van olyan terve, amibe nem avatott be.
- Gyanús ez nekem – és ha időközben nem álltam volna fel, egész biztos, hogy most már nem kapott volna egérutat. De jól van. Ha jól számolok, van még idestova három óránk az indulásig. Azzal még lehet ügyesen gazdálkodni.
- Sosem voltam az a türelmes alkat – mosolyodok el a fordítására, de mennyire, hogy nem. Ettől függetlenül játékra mindig kapható vagyok. Szóval miután belőttem az ajtót, vissza is kapcsolom rá a villanyt, és reggeli, lusta léptekkel birtokba veszem a fürdőt. Fél füllel még hallom, amit utánam kiált, de ez csak fokozza a hangulatom.  Sejtem, hogy percek kérdése, és úgyis nyílik az ajtó.
Épp túl vagyok a szokásos oroszlánszerű felmorranásomon, ahogy az első hideg cseppek szaporán beborítják a hátam és a mellkasomat, mielőtt lassan és fokozatosan hozzá engedném a meleg vizet is. Elég gyilkos ez a módszer, de így legalább magamhoz térek, és az első – nagyon hosszú – fél percet leszámítva, jól is esik így kezdeni a napot, így legalább, mire végzek, megvan a kellő önbizalmam: ha ezt túléltem, ma már minden mással megbirkózok. Ez pedig a GM-ben kifejezett előnynek számít.
Ma viszont mégsem dolgozni készülök, szóval pár másodperc után engedek a csábításnak, és melegre váltok, a pára pedig gyorsan be is lengi a kabint. Hallom, ahogy belép, és máris sorolja a vádakat.
- Hogy miattam? Ha voltál ilyen galád és félreléptél, annyira nem is sajnállak – fordítom ki szándékosan a szavait, hogy húzzam egy kicsit, őt magát csak akkor pillantom meg, amikor utat töröl a szemeimnek. Követem a pillantását, ahogy egyre lejjebb halad, majd mikor megáll, és ismét a szemembe néz, mintha kicsit zavarba jönne. Én pedig imádom, ha zavarba hozza magát, ettől talán már csak azt élvezem jobban, ha nekem sikerül.
Ekkor viszont elzárom a vizet, és kilépek hozzá, a nyakamba akasztom a törölközőm, de használni nem használom, ehelyett a köntöse övéhez nyúlok, hogy szétnyithassam rajta, és odahúzva magamhoz, teljesen hozzásimulhassak, mintha csak hozzá akarnék bekéredzkedni melegedni, pedig a bőröm egészen felforrósodott mostanra. Az érzés, ahogy a meztelen teste hozzám ér, megunhatatlan. Tenyereim eltűnnek a köntös alatt, és az oldalán végigsimítva előbb a dereka köré fonódnak, majd a fenekére vándorolnak.
- Az ölemben nem lenne kényelmesebb? – súgom a fülébe egy halvány mosollyal, és most már megint ott vagyok, hogy hideg zuhany ide vagy oda, nem bírok neki ellenállni. Majd nem sokkal később fel is kapom, és az ajtó felé indulok vele.
- Eljött a desszert ideje. Hol szeretné elfogyasztani, kérem, navigáljon.


avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
29
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet márkavezető
Hozzászólások száma :
178

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Lyn & Ben ~ when we were young   Csüt. Márc. 08, 2018 4:30 am

Lyn & Ben
Imádok meglepetést okozni, csak a szervezkedés részével van mindig probléma, mert annyira béna vagyok, hogy az esetek nyolcvanöt százalékában lebukom, most viszont baromi büszke vagyok magamra, amiért sikerült az egészet titokban tartanom. Remélem nem lövök nagyon mellé ezzel a római utazással, bár az egész két hét alatt azzal nyugtattam magam, hogy: ki nem szeretne elmenni az örök városba? Két éve vagyok Bennel, de még tökéletesen nem sikerült kiismernem az utazási szokásait, lévén, nem gyakran járkáltunk Amerikán kívülre, mert a munka mindkettőnket le tudott kötni annyira, hogy ne gondolkozhassunk azon, hova megyünk a következő hónapban?! Ez alkalommal azonban már előre jeleztem a márkavezetőnek, hogy ne számítsanak ránk az elkövetkezendő egy hétben, mert kivonjuk magunkat a forgalomból. De úgy istenesen. Telefon meg minden nélkül. Legalábbis ez a terv, aztán majd kiderül.
- Na jó, nem is értem, honnan a feltételezés, hiszen tudom, hogy te mindig ártatlan vagy, mint a ma született bárány – mosolygok bele a csókba, miközben egyenesen a párnák közé rántom. Elfetrengenék én itt még órákig is vele, sőt, a fetrengésen kívül határozottan lennének más ötleteim is, ahogy neki is, de a gép nem fog ránk várni, így egyenlőre visszaverem a „támadásokat”. Az ironikus kérdésen csak elismerően bólogatok, egy „hát igen” szerű helyeslésként, de hát aztán megint rájövök, hogy nem lát a sötétben, így hümmögök is mellé kettőt.
- Ugyan, sosem tévesztenélek meg – mondom ezt már habár mosolyogva, nagyon is komolyan gondolva. Eszemben nem volt sosem ilyesmi, és nem is lesz az elkövetkezendő… hatvan évben? Miért is nem élhetnénk még együtt jóban-rosszban olyan hosszú ideig? Néha eljátszom ezekkel a gondolatokkal, és minden egyes alkalommal arra a következtetésre jutok, hogy egész biztos így lesz, hiszen nem jöhet semmi olyan dolog közbe, ami megingathatná ezt a kötődést és összhangot kettőnk között.
- Pedig… mindegy, az a lényeg, hogy így legalább nem kell rohanni. Ezt percre pontosan kiszámoltam, szóval ne kételkedj a módszereimben – nevetek fel most már én is kicsit halkan, mert mindketten tudhatjuk, hogy rohadtul elszámoltam magam, de ez így mégis jobban hangzik, minthogy ezt be is valljam.
Ben módszerei sem semmik,és azt hiszem, kisebb visszavágásként csinálja ezt a „sötétbe zárlak” dolgot, és hát meg kell hagyni, hogy a látvány maga, ami az előbb felvillant előttem, az már fel is tüzelt kicsit, szóval nekem sem kell sok, hogy utána eredjek a fürdőbe, miután becsukta maga mögött az ajtót. Mikor az asztalba rúgok, mondjuk úgy tizenöt másodpercig majdnem biztos vagyok abban, hogy itt a szoba közepén esek össze a fájdalomtól –mert hát ne mondja nekem senki, hogy annál van borzalmasabb érzés, mint amikor az ember letarolja a kislábujját egy-egy bútordarabbal-, de aztán erőt veszek magamon, és besántikálok a fürdőbe, aztán már dől is belőlem a szó. Nem is lepődöm meg a reakcióján, elmosolyodom magamban a szavaim kifordításán.
- Na, de most komolyan, Ben. Még mondjuk helyrehozhatod eme bűnöket, ha nagyon igyekszel, de a cipelés alól nem mentesülsz. – Nem mintha azt az ötven kilómat nehezére esne fél kézzel felkapni, ha úgy van, de azért igyekezni fogok, hogy helyrehozzam magam ezalatt a nettó három-négy óra alatt. Nem esne jól, ha nem tudnánk mindenféle bulis dolgot kipróbálni Rómában a bokám miatt. Szóval… majd utána ráér a pihentetés.
Letörlöm a párát a zuhanyfalról, és el is kapom rögtön azt a tekintetet, amit annyira szeretek, de aztán meg is szakítom a szemkontaktust, ugyanis kicsivel lejjebb törlök és láttatni engedtetek egy keveset a felsőtestéből is, egészen a köldökéig, aztán visszanézek az arcára egy mosoly kíséretében. Ettől sem kell több, mert mindkettőnk tekintete elárulja, hogy mi jár a fejünkben, és egy percig sem ellenkezem attól miután kijött a zuhany alól, hogy kioldja a köntösöm. Jólesően simulok hozzá szorosan, és a suttogására végigfut rajtam a hideg, majd meg is kapaszkodom a vállaiban, hogy fel tudjon kapni.
- De-de, azt határozottan imádnám – mosolygok bele a nyakába, miután felemelt, aztán a navigálás felszólításra felkapom a fejem.
– Hát, ami azt illeti, kétféle kép cikázik a fejemben… - kezdek bele az alsó ajkamba harapva, aztán ecsetelni kezdem a lehetőségeket. – Élhetünk királyok módjára, és elfogyaszthatjuk azt a desszertet az ágyban… - a mondatom felét megszakítom egy apró csókkal a szája szélére, majd folytatom is: - vagy maradhatunk a hagyományoknál, ez esetben a konyhát javasolnám – hajolok a füléhez és a mondat végére egészen elhalkul a hangom. Ha valamit, azt aztán végképp nem lehet elmondani a szexuális életünkről, hogy valaha unalmas lett volna. A döntés jogát Benre hagyom, én mindkettőre vevő lennék, de amondó vagyok, hogy a konyha ezúttal kicsit izgalmasabb helyszín lenne. Ezzel együtt viszont igazából mindegy is, mert ahogy ilyen szorosan hozzásimulok, már egészen csak azt kívánom, hogy maga alá gyűrjön és engedjünk a csábításnak. Már én is vizes lettem Bentől, de ez egy kicsit sem érdekel, ugyanis a libabőr, ami tetőtől talpig beborít, nem annak a látszatja, hogy fáznék, hanem hogy mindennél jobban vágyom rá.
- Én mondtam, hogy érdemes lesz felkelni – mondom széles mosollyal, aztán a nyaka köré fonva a karjaimat húzom magam vele egy szintbe és ajkaimat az övére forrasztom.  


   






avatar
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
31
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos és üzletvezető
Hozzászólások száma :
101

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Lyn & Ben ~ when we were young   Vas. Márc. 11, 2018 6:31 pm




to: Marilyn



+16

Imádom a meglepetéseket, ebből kifolyólag a környezetemnek – akarja vagy sem – egész sokban van része az én jóvoltamból, engem viszont valahogy inkább a negatív meglepetések érnek el nagy többségben, de ezért leginkább a munkám a hunyó. Épp ezért esik olyan jól Lyntől, hogy így készült a szülinapomra, amit én magam el is felejtettem, és az is külön öröm, hogy ezúttal le sem buktatta magát idő előtt. Le sem tagadhatnám, hogy mennyire jó kedvem van, és ezért még a hajnali ébresztős merényletet is hajlandó vagyok megbocsátani.
Kiprovokálom belőle azt a bizonyos mondatot, de amint elhangzik, rá kell jönnöm, hogy valóban elég bizarrul hangzik, és ezen el is mosolyodom.
- Látom, ismersz már. – És ami őt illeti, én is ismerem, minden porcikáját, a reakcióit mégsem tudom mindig előre kiszámítani, hála az égnek, ez nálam sokkal inkább jónak számít, mintsem kellemetlennek, sosem beszéltünk ilyesmiről, de egy végletekig kiszámítható, monoton életvitel a legnagyobb félelmeim közé tartozik. Benne viszont úgy bízhatok, hogy mellette attól sem kell tartanom, hogy észrevétlenül megszokássá halványodik minden. A világom nagyrészt hazugságra és átverésre épül, szinte minden színtéren: a családom, a munkám, az egyetem, a pár éve véget ért bizniszem, a barátaimat kedvelem, de bízni egyben sem tudnék maradéktalanul, ahogy a Lyn előtti futó kapcsolataimban sem tudtam sosem. Ez a nő viszont már-már megízlelteti velem, milyen kellemes is lehet, ha valakit fenntartások és biztonsági manőverek nélkül közelebb engedsz.
Nem tudom, ő is erre gondol-e, érzi-e rajtam, vagy teljesen más rejlik e rövid fogadkozás mögött, de szavak helyett inkább egy csókot kap válaszul. Ne kételkedjek a módszereiben?
- A főnöknek is így adtad elő, hogy lelépünk néhány napra? – bár csak egy kevesen csipkelődő megjegyzésnek szánom, itt jön el az a pont, hogy jobban belegondolok a dolgokba. – Érdekes, velem nem is tárgyalt a szabadságkérelmemről – jegyzem meg nagyobb részt ironikusan, de azért néhány foknyi éledező meglepetés is társul hozzá. Ezt meg hogy a manóban csinálta? Határozottan nem csípjük egymás búráját a fickóval, ami csak annyiban kedvezőtlen rám nézve, hogy én vagyok az ő beosztottja, és sajnos az a típus, aki szereti is kimutatni a szerelmetes érzéseit, szóval még azt is hamarabb el tudnám képzelni, hogy szándékosan szabotálja a programunkat, nem hogy még a szülinapi meglepetésemet is tiszteletben tartja.
- Hogy intézted el, hogy aláírja és még titokban is tartsa előttem? – mosolygok rá, és sajnálhatja is, hogy sötétben vagyunk, mert különben, ha nagyon figyel, rajtakaphatná a tekintetemben megbújó elismerést, amit – mostanában kezdek csak rájönni – a kelleténél sokkal ritkábban osztogatok, pedig megérdemelnék.
De viccet félretéve, erre tényleg nagyon kíváncsi vagyok. Olyan opciót nem fogadok el, hogy nem árulja el, pedig attól tartok, máris megérezte rajtam, hogy most megfogott valamivel, és ha magamból indulok ki, én sem adnék ki csak úgy a kezemből egy olyan információt, amiért tudom, hogy majd megöli a kíváncsiság.
- Nem is áll szándékomban ilyesmi. – Már elmenekülni a feladat elől. Kilépek a zuhany alól, és rendes megtörölközés helyett, pár másodperc múlva már az ölemben is végzi. Ahogy az előbb követtem a tekintetét, egyre lejjebb és lejjebb, az én gondolataim is jócskán eltévedtek, pláne ahogy rafináltan visszafordult, és végül még egyszer a szemembe nézett. Micsoda mézes madzag!
- Szóval, ha Mohamed bezárkózik egy zuhanykabinba, a hegy eljön, és akkor is kicsalogatja? – mormogom, és élvezem a kellemes bizsergést, ahogy a meztelen bőre az enyémet érinti.
- Csak kettő? – szakítom félbe egy szemtelen mosollyal, amit perpill úgyse láthat, de én most már egészen türelmetlenné váltam. „Mindennél jobban vágyom rá.” Nem mondja ki, de érzem a gyengéd mozdulatain, hallom a hangján, és tudom abból, ahogyan finom játékkal ingerelni kezd, mit kezd… jó ideje ezt teszi, hiszen ismeri a testem minden egyes pontját, tudja jól, hogy mennyire szeretem, amikor ezt teszi. Szeretem, mikor már szinte megőrjít, szeretem, mikor olyan erős a vágy, hogy már nem bírok vele.
Ha tudnám, hogy ezt a mondatot öt év múlva helyettem egy bolyhos törölközőre mondja, itt döfném le magam ezen a szent helyen. Ami végül a konyha. Odasétálok vele a pulthoz, és fel is ültetem rá.
- És ha egy harmadik verziót javasolnék? – csókolok a kulcscsontjába, majd a kezeimmel megtámaszkodva, és egy kicsit hátrébb döntve, ajkaim puhán a mellei közé siklanak, és egy újabb csók után, hagyom, hogy a forró leheletem a bőrét csiklandozza.
- Ma nem akarom, hogy bármi is hagyományos legyen. – Azzal még hátrébb csúsztatom a finom, lakkozott felületen, és gyengéd, cirógató mozdulatokkal a köldökéhez vándorolnak az ajkaim, hogy körbefuttassam rajta a nyelvem hegyét, mint egy kéjelgő macska, mielőtt végül néhány elhintett, gyengéd csókkal belekóstolna. Érzem mennyire libabőrös a teste, már most, és ez csak tovább növeli bennem a hirtelen feltámadt birtoklási vágyat. Akarom őt, de ez a nap különleges, hát azt akarom, hogy úgy induljon a reggel, ahogyan még egyszer sem. Ezzel a gondolattal, mielőtt még lejjebb tévedhetnék, vissza is egyenesedem, hogy a szemébe nézzek, visszaadva az apró fricskát, amit az előbb játszott a zuhanyzónál, reményeim szerint néhány fokozattal gonoszabb kivitelben.


avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
29
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet márkavezető
Hozzászólások száma :
178

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Lyn & Ben ~ when we were young   Szer. Márc. 21, 2018 7:55 pm

+16

Lyn & Ben
Kár is lenne tagadni, határozottan büszke vagyok magamra, amiért mindent ilyen baromi jól elintéztem. Nem gondoltam, hogy végre ennyire klappolni fog minden, mert leginkább abban kételkedtem, hogy a főnökünknél el tudom-e intézni majd a szabadságkérelmet úgy, hogy ne szóljon egy szót sem róla Bennek. Nem egyszerű az ember, amúgy is, egy két emberes kiesés elég szarul tud jönni egy pörgősebb héten, de nagyon rafinált módon már jó időben megkérdeztem és alá is írattam vele, amíg még nem derül ki, mi is lesz most. Mint kiderült, persze elég nagy szívás lesz, mert már az elmúlt néhány nap túlórák tömkelegéből állt, de így, hogy már papír is van róla, nem tud visszatáncolni a döntésétől.  
Hogy ismerem-e? Szerintem az eddig együtt töltött idő pont elég volt arra, hogy tudjam, hogy kell megnyugtatni, amikor szétveti az ideg, hogy ilyenkor kellőképp ellazulhasson, vagy éppen hogy kell az őrületbe kergetni és a gondolatait máris arra terelni, amerre az enyémek járnak. Profi módon űzöm már ezt a tevékenységet. De azért még mindig vannak dolgok, amikkel meg tud lepni, ami persze koránt sem probléma. Jó, ha az ember nem süllyed bele a megszokásba, mert azzal olyan könnyen lehet kinyírni egy kapcsolatot, hogy két pillanat alatt eltörpül mellette minden más is.  
- Persze, hogy ismerlek, de nehogy azt gondold, hogy az előző mondatomban nem volt egy parányi irónia sem – nevetek fel halkan, mert az ártatlanság nem éppen a legfőbb jelzője, de azért baromi jól hangzott. A csókja jólesően bizsergeti végig minden egyes porcikám, a kérdésére pedig szélesen mosolygok.  
- Mondtam én mindent neki, amit jónak láttam. – Tényleg így volt. Elmeséltem, hogy Ben milyen sokat túlórázik mostanában, és hogy nagyon nagy szüksége van a pihenésre, hogy a továbbiakban id hatékonyan tudjon dolgozni a cégnek. Komoly érveket sorakoztattam fel neki, szóval őszintén csodálkoztam volna, ha végül nemet mond. Ben fejét habár nem nagyon csípi, de engem úgy egészen jól fogad, ha bemegyek hozzá, még a szája széle is megrándul kicsit, mintha éppen mosolyra készülne. Igazából elég nagy kérdőjel számomra az ember, de mindegy. Csak akkor kontaktolok vele, ha muszáj, de ez elég gyakran előfordul sajnos.  
- Nem fogok mindent az orrodra kötni. Még a végén ellopod a titkos fegyveremet és felhasználod ellenem – mondom, de azért tényleg jól esik a kis lelkemnek, hogy ezt így elintéztem. Volt némi kétely bennem, hogy tényleg nem fog szólni Bennek a főnök. Egyébként is, nem tudok konkrétumot mondani, csak egyszerűen baromi jól csavarom a szavakat úgy, hogy ne gondolkodjon el rajta, neki miért nem jó. Szóval nem is tudnám megmondani, konkrétan hogy intéztem el.
- Szép a mosolyom – mondok végül ennyit halkan nevetve a felvetésen, mert tudom, hogy megeszi a kíváncsiság ezzel a dologgal kapcsolatban.
A fürdőbe –nagy nehezen ugyan-, de amilyen gyorsan beérek, ugyanolyan gyorsan rá is veszem, hogy menjünk ki onnan. Még van egy kis időnk az indulásig, és azt el kell valahogy ütni, ami pedig azt illeti, szerintem mindkettőnk ugyanarra vágyik és gondol. Hamar kap fel és már visz is kifelé. Mindig imádtam, hogy ilyen spontán tudtam rávenni a dolgokra és nem jött különféle kifogásokkal, mondjuk jól is működtünk együtt az ágyban mindig.
- Úgy látom, Mohamednek nincsenek ellenvetései – mosolygok bele egy csókba, és aztán fel is vázolom a lehetőségeket, amilyen képek szépen lassan belekúsznak az agyamba. Már-már nem bírok magammal, főleg így, hogy ilyen szorosan simulok hozzá és egy leheletnyi ruha sincs rajta, hát ez így hm... Nekem sem kell több, hogy teljesen beinduljak, a körmeim óvatosan bele is mélyednek a vállába.
- Meggyőzhető vagyok – reked bennem  szó félúton, mikor megérzem az ajkait a bőrömön, és a levegőt máris szaporábban veszem, mint eddig. -  Mi lenne a harmadik lehetőség? – kérdezem, habár igazából mindegy is, hogy hol, csak ne csinálná ezt az idegtépő játszadozást, ami egyrészről nagyon is jól esik, másrészről viszont lassan a falat kaparom.
Jobb kezem a hajába túr, és lehunyt szemmel élvezem, ahogy beborít csókokkal, ahogy egyre lejjebb és lejjebb halad, mígnem egyszer csak abbamarad a kényeztetés és mikor kinyitom a szemem, szembe találom magam vele. A hajnal első sugarai halványan kúsznak be a konyhába az ablakon, de kellemes félhomály van, így csak nagyjából tudom kiolvasni a szeméből a pimaszságot, ami onnan sugárzik.
- Kegyetlen vagy, Henson – mosolyodom el halványan, aztán a nyaka köré fonva a karjaimat húzom közelebb a lábaim közé, hogy aztán a jobb kezem ujjai körbe rajzolják a mellizmát, a hasán lévő kockákat, aztán lejjebb simítok egészen a köldöke alá, persze ezalatt egy pillanatra sem engedem a tekintetét. Ha így játszunk, akkor adjunk bele mindent, így az utolsó pillanatban, mielőtt még a lényeghez érnék, vissza is húzom a kezemet a mellkasához és megpihentetem ott. Mielőtt egy vízcsepp legördülne a mellkasáról, elkapom az ujjammal és ajkaim közé teszem egy pimasz mosoly kíséretében.
- Még meggondolom, hogy egyáltalán el akarok-e utazni, mert ha ki se fogunk mozdulni a szobából, lehet nem éri meg – nevetek fel halkan, mert én éppúgy élvezném azt is, mint Rómát kívülről. Miután mindketten nagyon sokat dolgozunk, így van, hogy elmaradnak a szükségletek, de azért igyekszünk mindig időt szakítani a lopott percekre. Ha máshol nem, hát a munkában, az meg aztán végképp izgalmas szokott lenni, tehát egyszóval: mindent imádok, ami vele kapcsolatos.
Egy apró mozdulat következtében lecsusszan a bal vállamról a szatén anyag, és én is leveszem a nyakából a törölközőt, mert csak az zavar be a képbe. Legalábbis ez az egy dolog, ami nem tetszik rajta, szóval hamar ignorálom is.
- Így sokkal szexibb, Mr. Henson – simítok végig az arcán és aztán közelebb hajolok egy lágy csókért, ami hamar átcsap szenvedélyessé, és most már el sem akarom engedni...


   






avatar
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
31
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos és üzletvezető
Hozzászólások száma :
101

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Lyn & Ben ~ when we were young   Hétf. Márc. 26, 2018 10:30 pm




to: Marilyn


egye-fene +18

- Nehogy azt gondold, hogy egy pillanatra is szem elől tévesztettem – mosolygok vele, ahogy felnevet. Pontosan tudom, mikor beszél ironikusan, és mikor nem, még ha olykor át is akar verni. Nem ilyen egyértelmű helyzetekre gondolok, mint a mostani, de észrevettem már, hogy szeret tesztelgetni néha. Eddig sikertelenül.
- Ühümm, ühümm, ez volt a terelő szöveg. Eddig csillagos ötös – hunyorítok rá. Nagyon érdekel, mivel vette rá Grue-t, hogy így a kedvemben járjon. Igen, talán még nem mondtam: Adrian Grue, a GM Chevrolet márkavezetője, vagyis a Lynnel közös feljebbvalónk, aki engem viszonylag kevésbé leplezetten utál, nagyjából a kezdetektől fogva, ezt a kis unszimpátiát pedig mostanra jó kövér bolhára növesztettem, belátom, sok tekintetben az én hibám, de szerintem ha megfeszülök se lettünk volta túl nagy barátok. Mellesleg hányok a fickótól, szóval jól van ez így, kellenek a mindennapi kihívások. Lyn viszont csak azóta kerül fekete listára, mióta velem van, és még most sem eléggé ahhoz, hogy ne tudjon ilyesmit kijárni nála. Szerintem titkon oda van érte, csak teljesen retardált a pasi, ez ránézésre is majdhogynem látszik. Képtelen volt bepróbálkozni nála. Na de eltértem.  A Grue persze sosem lesz elévült poén, lassan két éve dolgozom itt, de még mindig nem bírom rezzenéstelen arccal, ha valaki elsüt egy viccet a nevével, ami a nagyobb baj, hogy a jelenlétében sem. Lyn pedig imád visszaélni a helyzettel.
- És nem akarsz a tanítványoddá fogadni? Jelentősen megkönnyítenéd vele az életem. – Általában hamar megtalálom a kulcsot másokhoz, de ezzel a pacákkal sehogy sem boldogulok. Sőt. Egyre csak rosszabb lesz minden. Bár hozzá kell tenni, hogy mostanra én is rühellem, szóval nem éppen a kegyeit hajkurászom. Abban viszont igaza van, hogy megesz a kíváncsiság.
- Az enyém nem? – vigyorodok el rájátszva a megjegyzésére, és egyben újabb rásimított ellenkezéssel, szörnyű, hogy mennyire kerüli a témát.
- Mohamednek próféciái vannak, nem ellenvetései – mosolygom a vállába, ahogy törölköző helyett magamra kapom, szeretem ez érzést, ahogy a meztelen bőre az enyémhez ér, mindig beindulok tőle. De úgy fest, ezzel ő sincs jelenleg másképp. A körmei máris a vállaimba fúrnak, pedig odabent még ő volt az, aki rendíthetetlenül hárította a próbálkozásaimat.
- Ráadásul elég önmegtartóztató életet él mostanában. – A héten rengeteg volt a meló, de kezdem most már sejteni, miért bízott rám ennyi mindent Grue. Kábé kisajtolta belőlem a jövő hetet is. – Szóval rendesen próbára teszik a nyugalmát, mikor kapóra jött konyhaasztalok és ilyen szemtelenül ledér nők háborgatják a látomásait. – Ezzel pedig azt is elárulom neki, hogy merre tervezem az irányt, végszóra pedig már rajta is csücsül azon a szép és merev asztallapon. A harmadik lehetőség a hagyományos helyszín, de nem annyira hagyományos kivitelezés, ám erről egyelőre csak a pillantásomban olvashat. De hamar meg is tudja, hogy mire készülök.
- Értsem úgy, hogy máris kegyelemért esedezel? – játszadozom vele, most vajon melyikünk lesz az, aki hamarabb elveszíti a fejét, és ezzel be is ismeri a vereségét. Olyan játszma ez, amiben mindketten csak nyerhetünk, de azért mindig élénken fellobban bennem a győzni vágyás dominanciája. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy annyira nem állok jól. Mire végez ezzel a kis feltérképezéssel, már mindenem bizsereg a vágytól, és gondolatban már bőven előtte járok, ám ő is megszakítja az útvonalat. Hah. És ez a vágytól nehézkes sóhaj ki is szökik az ajkaim közül, ahogy kénytelen vagyok elmosolyodni a végén. Már azt sem tudom, melyikünk kezdte.
Követem a mozdulatát, és szinte vele együtt nyelem le azt a mellkasomról csent cseppet, de hiába az inger, a torkom ugyanolyan száraz marad. Tenyereimmel felsimítok a combjain, majd a derekához érve, egy határozott mozdulattal még közelebb húzom az ölemhez, az utolsó centiket is kipréselve közülünk. A pillantását én se eresztem, bár lehet pontosabb, ha inkább úgy fogalmazok, hogy ő tartja fogva az enyémet, ami a szemei és az ajkai között ingázik.
- Biztos vagyok benne – hajolok közelebb újra, ezzel megint csak hátrébb kényszerítve az asztallapon, és az ajkaim újra belecsókolnak a nyakába, ezúttal kicsit nagyobb hévvel –, hogy rengeteg érdekes helyszínt találunk még – mormogom a kulcscsontjára, ahogy lejjebb araszolok, míg a nyelvemmel el nem érem a bal mellét, amit most már nem csak körbeudvarolok. Minden idegszálammal érezni akarom, hogy felszökik benne a vágy. – Amit érdemes felkeresni.
Nem mondom, hogy egyszerű, de ezzel meg is állok egy kicsit. Ebben a félig ülő-félig fekvő pozícióban, lassan teljesen kivetkőztetve a köntöséből, az ölemmel a bőrét érintve – oké, tényleg nem egyszerű –, de még mindig azt akarom, hogy ő adja meg magát előbb. Hagyom, hogy kivegye a nyakamból a törölközőt, és magára húzzon egy forró csókra, amibe bele is mosolygok, ahogy az eszem is feldolgozza, mit is mondott az előbb.
De. Nem. Lépek.
- Még mindig nem árulod el, hogy vetted rá Grue-t? - teszem fel a kérdést két szenvedélyes csók között, közben ígéretesen a másik válláról is lehajtom a szatén anyagot. Ha már vesztésre áll az ember, legalább tudja, mivel bosszanthatja egy kicsit türelmetlenebbé az áldozatot.


avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
29
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet márkavezető
Hozzászólások száma :
178

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Lyn & Ben ~ when we were young   Pént. Márc. 30, 2018 1:14 am

+18

Lyn & Ben
- Nem is terelek, aljas rágalom – vágok vissza, mert hát tényleg így volt. Mindenféle érvet felsorakoztattam neki, bár azért első körben elgondolkodott a dolgon persze, de viszonylag hamar rávettem, hogy jól jár azzal, ha Ben is kipiheni magát kicsit. – Mikor nem szoktam én neked igazat mondani? – nézek rá kérdőn egy apró mosollyal. Nem szoktam neki hazudni, maximum füllenteni, azt is csak akkor, ha olyan szituációban vagyunk, mint például most. Azt hiszem, ez megbocsájtható bűn, hiszen oda-vissza megy ez köztünk és afféle nyílt titok, hogy mikor nem mondjuk a teljes igazságot. Legalábbis azt hiszem, mindketten ismerjük már a másikat annyira, hogy tudjuk, ki mikor viccel és mikor beszél komolyan.
- Hát, azt igazán ki kell érdemelni, hogy a tanítványommá fogadjalak – mosolygok rá, miközben az ujjaim a nyakát simogatják. Felnevetek a bohóckodásán, szeretem, amikor ezt csinálja. Az egész férfit imádom, és az egyik fő ok, hogy meg tud nevettetni és ez szerintem az egyik legfontosabb dolog egy kapcsolatban.
- Szerintem erről Grue-t kellene megkérdezned, mert én túl elfogult vagyok ebben a témában. De kérlek ugyanígy mutasd be neki, ha lehet. – Már el is képzelem a szituációt, amint Ben ilyen vigyorral sétál be a főnökünk irodájába, az meg rohadtul nem érti, hogy mégis mi a fészkes fene ütött belé. A helyzet pedig az, hogy simán el tudom képzelni róla, hogy bejátsza egyik gyenge pillanatában, de akkor én is mindenképp figyelni akarom legalább az üvegfal túloldaláról. Nagy show lenne, az biztos.
Nevetve felsikoltok, ahogy hirtelen felkap és ezzel együtt simulunk egymáshoz, úgy indul meg, mint kiderül, a felvázolt képzeleteimből a konyha felé. Még szerencse, hogy általában egyre jár az agyunk, bár nyilvánvaló, hogy azt sem bántam volna, ha az ágyban kötünk ki végül. Mindkettőnek megvan a maga varázsa.
- Igen? És mégis mit jövendöl a nagy Mohamed? – teszem fel a kérdést, miközben leültet az asztalra és incselkedve nézek rá. Egy pillanatig sem gondolkodom azon, hogy a lábaimmal körül öleljem a csípőjét és minél közelebb húzzam magamhoz. – Szegény, ezen talán segíthetünk – mondom teljesen komoly arckifejezéssel, de aztán a következő megszólalására már el is illan ez a hangulat. – Elnézést, hogy háborgatni merek holmi konyhaasztalok társaságában – nevetek fel, de aztán a nevetésem vége kisebb sóhajjá változik át ahogy megérzem az érintését a bőrömön. A kérdése kizökkent az álmodozásból és felvonom az egyik szemöldököm, úgy lesek rá, visszatornázva magam teljes ülő állapotba.
- Eszemben sincs. – Kihívó mosoly ül az arcomon. Imádom ezt a folytonos huzavonát, ami kettőnk között megy állandóan, de mivel mindketten igencsak győzni vágyó típusok vagyunk, így nem egyszerű felülkerekedni, de talán éppen ez a kis csipkelődés az, ami miatt olyan nagyon jól működünk együtt az életben. Persze ezután a megszólalás után már jön is a visszavágás a részemről, ahogy elkapom azt a nagyobb cseppet a mellkasán. Most én töltöm be a csábító szerepét, és ahogy elnézem Ben arcát talán nyerésre állok, bár... ezzel együtt, ahogy nézem, amint a tekintete az enyém és az ajkam között jár fel-le, már igazán nehéz ellenállni a vágynak, hogy ne vessek véget a szavaknak és vonjam magamhoz úgy, hogy el se engedem többet. Már-már azt hiszem, hogy mégis ő lesz az, aki megelégeli a játszadozást, de hamar rá kell jönnöm, hogy még mindig nem adta fel. A csókjaira megfeszül a testem főleg, amikor az érzékenyebb területekhez ér és nem is igazán hallom, hogy mit mormog az orra alatt. Halkan felsóhajtok, amikor a mellemnél időzik kicsit és ettől csak méginkább izgalomba jövök.
- Az őrületbe kergetsz – mondom csalódottan, mikor elszakad tőlem és ezzel együtt fel is egyenesedem, hogy levegyem a törölközőt a nyakából, de aztán megelégelem a huzavonát és szenvedélyesen húzom magamhoz. Talán vesztésre állok ebben a kis csatában, de úgysem érdekel ez senkit, hiszen a vége mindkettőnknek édes lesz, és egyébként is csak a játék kedvéért húzzuk a másik agyát.
- Miiiiiii? – nevetek fel és a mellkasára támasztom a tenyerem. – Most komolyan a főnökünkről fogunk társalogni szex közben? – kérdezem hitetlenkedve és ezzel együtt a jobb kezembe temetve az arcom. – Most ezzel meg akarsz fenyegetni? Ha nem mondom el, hogy vettem rá, akkor nem fekszel le velem? – mondom az arcától körülbelül fél centire, és közben lassú mozdulattal bújtatom ki a karjaimat a szaténból, hogy az megadva magát hulljon az asztal felületére. – Egyébként is... nincs nagyon értelme a harcnak, mert szerintem már mindketten elestünk. Együtt veszteni pedig jó dolog – suttogom egy apró mosoly kíséretében a füléhez közel, aztán végig szántok az ajkaimmal az arcélén és visszatérek az ajkaihoz. A kezeim eközben bebarangolják az egész felsőtestét, a karizmán megpihennek egy kis időre, aztán egyre lejjebb és lejjebb vándorol a jobbom, mígnem elérem a férfiasságát. Az izgalma az enyémre is hat, így a gyomromban sokasodó pillangók érzete egyre inkább dél irányába sugárzik.
- De persze ha nem így gondolod, részemről mehet tovább a játszma – mosolyodok el ártatlanul, de ezzel együtt fonódnak az ujjaim a merev büszkeségére és kezdem el lassan mozgatni a kezem. Az oroszlán bajszát húzogatom, tudom, de alig várom, hogy magához rántson, mert az a helyezt, hogy már én sem bírok magammal.


   






avatar
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
31
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos és üzletvezető
Hozzászólások száma :
101

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Lyn & Ben ~ when we were young   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Lyn & Ben ~ when we were young

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: Archívum :: Játékok-
^
ˇ