Az első, ami eszembe jut magamról, ha valaki a jellememről kérdez az az, hogy rendkívül tudatos vagyok. Alapvetően borzalmasan hangos, harsány, szenvedélyes, olykor haragos természetű tudok lenni, de az elmúlt negyvenkét év alatt megtanultam visszafogni magam. Ha megfeledkezem magamról, akkor sok vagyok. Ha olyan közegben vagyok, ahol ezt megengedhetem, akkor nem erőlködöm nagyon azért, hogy ezt a pezsgő, latinos vonást magamban. Olykor csak belekezdek a mondandómban és anélkül, hogy bárki közbeszólna, válaszolna, megerősítene vagy megcáfolni, képes vagyok pár perc alatt végigvonultatni a rendkívül széles érzelmi skálám minden egyes elemét.
Nagyon nagy önuralommal rendelkezem, ennek ellenére. A munkahelyi kapcsolataimat a mértékletesség, a távolságtartás jellemzi, ennek ellenér céltudatos, akaratos és makacs nő vagyok. Ha nem lennék az, nem jutottam volna el oda, ahol vagyok.
Szenvedélyes, romantikus jellem vagyok, valószínűleg ezért mentem hozzá az első szerelmemhez és ezért is váltam el tőle pár évvel később. Nem mondom, hogy az első szerelmek minden esetben válással, szakítással végződnek, hiszen vannak olyan szerelmi történetek, amelyek örökké tartanak. Én nem az a típusú ember vagyok. A lobbanékonyságom és bennem rejlő töménytelen szerelemvágy juttatott el minket a váláshoz. Nem azért, mert bármelyikünk rossz ember, hanem azért, mert húszévesen még nem tudjuk, melyik szerelem lesz tartós. Gyorsan lobbantam lángra, de hamarabb kihunytam.



- Az a kis... - dühöngtem magamban, miközben a reggeli újságom olvastam és az oldal alján megakadt a szemem egy divatéleti cikken, amelyben az én kislányom bálványát fényezik. Egyébként nincsen semmi bajom a nővel. Szerintem jó szakember és kedves. Azaz egy dolog zavar benne, ami elvileg nem is zavarhatna. A lányom nála dolgozik és ezért hálás is vagyok. Jessa nagyon tehetséges és ahhoz, hogy kibontakoztathassa a tehetségét és még többet tanulhasson, kellett ez a nő is. Az zavar csak benne, hogy szinte többször látja a lányomat, mint én. Nem rossz a kapcsolatom Jessával és sosem akartam az a fajta anya lenni, aki rögeszmésen rákényszeríti magát  a gyerekére, de azért azt még se akarom, hogy a volt férjem új feleségét szívesebben látogassa, mint engem.
Nem sűrűn jár haza a férjem miatt, ezt tudom és nem tudom, mit tehetnék ez ellen. Egyszerűen elképzelni sem tudom, hogy mi baja lehet ennek a lánynak a férjemmel. Eddig azt gondoltam eltekintek ettől a helyzettől és majd megoldja magát, de úgy tűnik nem fogja.
- Csigavér, Életem. - mosolygott rám Liam az asztal túlsó végéből. Féloldalas mosolyát és csibészes fényben csillogó szemeit kidugta a saját reggeli lapja mögül, majd kortyolt egyet a kávéjából.
- Így kell indulnia a reggelemnek! - csattantam fel és a képébe nyomtam az újságot. - És tudod ki írta ezt a cikket? A gyakornokom. - csóváltam a fejem hitetlenkedve és elhajítottam az újságot az asztal másik felébe. - Árulás! - csaptam az asztal.
Egy ideig megpróbált komolyan venni, de aztán hangosan elnevette magát, amin nekem is el kellett mosolyodnom.
- Túlreagálod. - szólt rám finoman és, miközben felállt az asztaltól egy csókot nyomott az ajkaimra. Beállt a tükörbe és elkezdte igazgatni az öltönyét.
Igaza volt. Annyira nem érdekelt, hogy felizgassam magam rajta. Lehúztam a presszóm és közelebb léptem hozzá.
- Kinek akarsz így tetszeni, bébim? - kérdeztem rá vigyorogva, mikor már öt perce csak azt néztem, ahogy fésülgeti a haját, igazgatja  a nyakkendőjét.
- Hát tudod, van egy új titkárnő a személyzetiseknél, őrülten hosszú, dögös combokkal... - kezdte el kaján vigyorral a száján.
- Szemét vagy. - löktem meg játékosan, mire magához húzott és megcsókolt.
Megdobbant a szívem, száguldott a vér az ereimben és meglágyultak a végtagjaim. Teljesen az övé voltam, az ő része.
- Együtt ebédelünk? - kérdezte, miközben már elindult az ajtó felé.
- Ma a Met-be megyek interjúztatni, de egyre végzek. - motyogtam félkábultan a csók után.
- A Met lépcsőjén várlak majd. - mondta, majd még küldött egy utolsó puszit és elindult dolgozni.
A tükör elé álltam és igyekeztem mihamarabb rendbe szedni magam, hiszen pár percem volt az indulásig. Szépítkezés közben elterveztem, hogy még a taxiban felhívom Jessát és Morgant, hogy jöjjenek haza a hétvégén, legalább egy napra, hogy együtt vacsorázhassunk.
Miközben a táskámban turkálva a kulcsokat kerestem megláttam valamit, amit még egy hete vettem és jó mélyre dugtam, hogy még én se lássam meg. Egy terhességi tesztet. Már nyolc napja késik, de nem mertem megcsinálni a tesztet. Mikor Liam és én összeházasodtunk, akkor előtte sorra végigbeszéltünk mindent és megegyeztünk, hogy nem lesz közös gyermekünk. Neki is van egy és nekem is és így is szépen megvagyunk. Emellett ő is és én is kizárólag a karrierre akartunk koncentrálni. Az elmúlt húsz évem csak a gyerekről szóltak, most akarok kiteljesedni a karrieremben, de terhesen nem tudok ide-oda mászkálni, könyveket írni és több újságba írni egyszerre. Egyszerűen féltem az eredménytől és főleg attól, hogy mit szól majd ehhez Liam.