Egy agyonhasznált klisével kell élnem: én vagyok a családom fekete báránya. Nem vagyok notórius hazudozó. Nincsenek szemmel látható indulatkezelési problémáim, képes vagyok egyben tartani az életem és uralkodni magamon. Átgondolom mit fogok mondani, mielőtt ténylegesen elhagynák a számat a szavak. Odafigyelek a környezetemre és nem hagyom, hogy átragadjon róluk rám vagy épp rólam rájuk a passzív rossz kedv. A frusztrációmat, haragomat nem vezetem le azon a szerencsétlenen, aki elsőként jön szembe velem és nem pécézek ki magamnak egyetlen személyt, akit indokolt-indokolatlanul cseszegetni fogok, hogy nekem jobb legyen. Mert nem lesz. A pénz nem folyik ki a kezeim közül, megfontoltan osztom be, vannak megtakarításaim, nem költekezem feleslegesen, hogy legyen még hat porfogó a polcomon. Csak a legszükségesebbek, nem ragaszkodom apróságokhoz, mert nincsen náluk értékesebb az életemben és kell valami kézzel fogható: nem gyűjtöm őket, hogy betegesen pótolni próbáljak valamit, amit nem lehet és hiányzik. Tiszteletben tartom mások döntését, véleményét és eszem ágában sincs rájuk erőltetni a sajátomat, ismerem a túloldalon álló fél helyzetét, megőrjít ez a fajta agresszió. Nem ismeretlen számomra a felelősség, mint kifejezés vagy a becsület, hallottam már a kockázatokkal járó következmények fogalmáról is. Józan ítélőképességgel rendelkezem, nem torzult el a világnézetem és nem élek abban az abnormális hitben, hogy a semmit tevés jelenti életem csúcsát.
Egy türelmes embernek vallom magam, de ez nem egyenlő azzal, hogy a legnagyobb baromságokra is bólogató kutyát játszok. Kizárólag egészséges keretek között. Nem vagyok olyan, mint azok a fickók a filmekben, akiket nem lehet megingatni és kihozni a béketűrésükből. Ez a lehetőség megmarad másnak. Nem kesergek ezen, értékelem helyette amim van. Ízléses humor, határozottság, ami kiállásomban is tükröződik, ambíciók, kitartás és mellé egy adag pozitív hozzáállás, némi realista vonással. Nem fogok hazudni, ha a helyzet rossz, mondhatni kilátástalan, mind tudjuk, hogy rengeteg ilyen szívás van az életben, el kell fogadnunk és tovább lépni rajtuk. Ha minden egyes ilyen helyzetben leülnék keseregni és sajnáltatni magam már rég elültem volna a seggem.
Nem vagyok egy hős típus, hogy mindenkit meg akarjak menteni, megvannak a magam problémái is, de ettől még időről időre egy maroknyi embernek szívesen segítek talpra állni. Összegezve csak egy vagyok a sok közül, én sem vagyok tökéletes vagy szentéletű, a lehetőségeimhez mérten próbálom kihasználni az életem nyugdíjba vonulás előtt.

Van az a pillanat, amikor legszívesebben  válasz nélkül letennéd a telefont, ha nem épp levágnád a földre, de helyette csak a szemedet forgatod, szinte már fájdalmasan, míg a készüléket a füled és a vállad közé ékeled, hogy valahogyan ellenállj az eltartás késztetésének. Még egy kicsit.
- Hé, nem foglak többször kérni, nyugodj le és meg! Ez még mindig az én válásom. Persze, hogy az ügyvédeinkkel ültünk le egyezkedni a vagyonelosztásról, minden rendben zajlott, aszerint ahogy előtte egymás között is megbeszéltük. Mindketten felnőttek vagyunk, nem gyerekek. Nem, nem, nem, most hagyd abba a kioktatást te hogyan csináltad volna! Nem kérdeztelek róla és ne akarj megint olyan dologba beleavatkozni, amibe beleszólásod sincs. Örültem a hívásodnak, legközelebb viszont inkább kímélj meg a kéretlen tanácsaidtól. – hallom ahogy mérgesen, felháborodottan hadovál tovább a vonal másik végén. Öntörvényűen megbontottam a vonalat, nem igazán élvez elsőbbséget az értelmetlen hisztériája a problémáimmal szemben. A fejem is megfájdult ettől a beszélgetéstől. A kanapé karfájára felkönyököltetett kezembe temetem a fél arcomat, miközben félre dobom a készüléket, ami lazán becsúszik két párna közé. Legalább tompítja az újból beérkező hívás rezgését. Nincs az a pénz, hogy felvegyem. Tudom, hogy megint anyám az. Mindig ezt csinálja, ha nem az ő akarata érvényesül. Majd kialussza, de ha nem, akkor sem fogok rosszul aludni miatta. Nem, mintha olyan gyakran lenne részem normális alvásban az utóbbi időben. A dohányzó asztalon lévő csikkhalomra tekintek, meg az alatta lévő papírokra és hirtelen elhúzom a számat, ahogy eszembe jut a „békés” tárgyalás. Minden rendben ment? Nagy fenéket. Nem úgy, ahogy megbeszéltük és a legkevésbé sem voltunk higgadtak a normális hangnemhez, képzelem a jogászok mit gondolhattak. Újabb idióták a sorban. Ráadásul teljesen egyet értek velük. Nevetséges. Előkaparom a zsebemből az elnyűtt cigarettás dobozt, abból pedig az utolsó szálamat az estére. A mikróban megmelegített kaja már kihűlt, nem, mintha sok étvágyam maradt volna anyám után, hogy megegyem. Leginkább semennyi. Számba veszem a cigit és úgy gyújtok rá, mint aki legutoljára vagy két éve tette, ha nem több ideje. Megkönnyebbülten dőlök neki a háttámasznak és csúszok lejjebb, hogy elérjem a szintén messzebb hajított távirányítót, mielőtt a reklámáradat újabb lökést ad a vérnyomásomnak. Megint egy újabb kapszula a tévében, amit ha beveszünk száznyolcvan fokos fordulatot vesz az életünk. Persze, mindezt olyan stílusban, hogy az idióták még a kúpot is dalolva tolnák fel az alfelükbe, ha épp arról szólt volna az adásmegszakítás.
A következő adón, pedig akciós pelenkacsomag vigyorog a képembe, amitől semmi máshoz nem marad kedvem csak kikapcsolni ezt a ganét, mielőtt egy mosópor reklámot is a pofámba tolnának valami rózsaszín családi képpel a háttérben. Ja, mert ennek a kettőnek tényleg köze van egymáshoz. Ismét letüdőzöm a nikotint. Hosszan, lehunyt szemekkel és azon igyekszem, hogy gatyába szedjem magam holnapra. Nem hiányzott a társam áthelyezése és az új kolléga, akit a helyére kaptam. Másik körzetből érkezett, jól érezhetően nem találja még a helyét, amiért hazudnék, ha azt mondanám nem szeretném hibáztatni, de valójában nem teszem. Nem vagyok akkora seggfej. A hamarosan ex apósomra haragszom, mert ez az ő államügyészi közbenjárásának eredménye. Belerondítani az életembe búcsúajándékként, amiért ilyen kényes és kínos helyzetbe hoztam a lányát. Mert tudjuk az érmének nem két oldala van és az addigi kapcsolat közel békés lezárásának az a megfelelő módja, ha bevonjuk a befolyásos apucit. Az idegeimet még mindig szétfeszíti, ha rágondolok.
Füstcsíkot eregetek a levegőbe, amikor ismét megszólal a telefonom. Érte nyúlok, ez már biztosan nem a paprikás perszóna lesz, hogy élettanácsokkal lásson el és valóban nem ő az, hanem az öcsém.
- Hé, felkészültél a holnapra?
- Ja. Alig várom.
- Hallom a hangodból. Bagózol, mi?
- Telitalálat.
- Van még a dobozban vagy már elfogyott?
Nem felejtettem el, hogy ez az utolsó, de égető problémát vetett fel. Úgy emlékszem vettem egy tartalék dobozzal. Valahol itt kell lennie. Felülök és előre hajolok, hogy lepakoljam az egymás hegyén hátán álló holmikat az asztalon, így gurul el valahova a jegygyűrűm is, amire automatikus szitkozódással reagálok.
- Bassza meg... Van még egy dobozzal. Várj, tartsd.
Felállok és keresni kezdem a fogadalmi ékszert, de nem igazán szúrom ki ebben a félhomályban, ami a szobában uralkodik. A tévé fénye ezen nem segít, miután kikapcsoltam. Fellövöm a nagy lámpát.
- Felétek különben mi a helyzet?
- Ne terelj.
- Megtehetem. Mi a helyzet?
- Kapaszkodj meg: jövő hónaptól egyenesbe jövünk. Kifizettem az utolsó elmaradt lakbért is.
- Munkát váltottál vagy bevállaltál egy másodállást?
- Az első Sherlock.
- Ne most.
- Anyával beszéltél, hogy ilyen jó kedved van? Oké, szóval tudod, nem messze tőlünk van egy használt autó kereskedelem. Felvettek értékesítőnek és az első napomon nagy hal akadt a horgomra.
- Hogy mi? Téged értékesítőnek? Kit fizettél le?
- Vigyázz, a végén megsértődök, hogy nem nézed ki belőlem. Senkit. Bedumáltam magam.
- Jó, mindent értek. Asszony mit szól hozzá?
- Szerinted? Máris szórná a pénzt örömében.
- Remélem nem hagytad neki, mint legutóbb.
- Dehogy.
- Ember. Megerőltethetnéd magad legalább, ha hazudsz.
- Mondom, hogy nem.
Nem pazarlok szót arra, hogy az igazamat bizonygassam vagy kifaggassam róla valóban úgy van-e ahogy állítja. Meglátom végre a falnál a gyűrűt.
- Rendben, ti dolgotok. Viszont ne hozzám fordulj, ha pénz kellene. Én is elég gyérül állok jelenleg.
- Értettem, főnök. Ha neked kellene csak szólj.
- Röhög a belem is. Kössz. Most leteszem, majd még beszélünk. Szia!
Nem számítok világmegváltó kiegészítésre a részéről, így anélkül bontom a vonalat, hogy megvárnám a válaszát. Azt már meg se akartam kérdezni mikor áll szándékában visszafizetni a kölcsönöket, mert rohadtul sejtem a válaszát ezzel kapcsolatban. Lehajolok a megtalált ékszerért és egy másodpercig az ujjaim között forgatom még mielőtt bedobnám a zsebembe. Még inget kellene vasalnom holnapra. Istenem, lehet mégis visszahívom az öcsémet, szívesebben foglalkoznék a botrányos anyagi helyzetükkel, mint a saját kötelességeimmel jelen pillanatban.