Aston & Cassidy

Tea party is the best if I am the Mad Hatter

Valami nem egészen világos nekem. Ha konkrétan csak az élethez szükséges tennivalóimat végzem el: értsd: nem járok se szórakozóhelyek, de még csak nyaralni se, nem szórom a pénzt és sosem veszek semmiből sem olyan méreg drágát, akkor mégis hova a picsába tűnik el ennyi pénz? Nem kell szűkölködnünk, de mikor tegnap csak kíváncsiságból összeszámoltam, hogy az elmúlt hónapban mennyi pénzt költöttünk, akkor azért kiugrott a szemem a helyéről. Kettő dolog viszi nagyon a lóvét, amit kifejezetten sokalltam, elvégre saját gyerekemtől nem fogom sajnálni a tápot, se semmit, nem úgy mint a benzinköltségre és a cigarettára. Utóbbinál újra megfogadtam, hogy próbálok leszokni róla és még egy lépést teszek az ügyérdekében, de diplomatikusan abban maradtam magammal, hogy a benzinköltséget fogom normális keretek között visszaszorítani. Pedig én még csak nem is a megszokott V8 vagy annál kisebb számú benzintemető motorokkal járom, de mindegy is, mert felismertem azt a kurva egyszerű tényt is, hogy nem kell nekem beleforrnom az autóm ülésébe, van két lábam, amikkel az aszfaltot is nyomhatom nem csak a pedálokat és van New Yorknak csodásan nem szép, de legalább működő tömegközlekedése, régen is lábon éltem a kerekek helyett, most se fog megerőltetni felszállnom egy metróra.
Így hát fél óra késéssel - nem is beszéltünk meg konkrét időpontot, meg nem tárgyalásra megyek, ahová percre pontosan kellene érkezni - jelenek meg Cassieéknél és nyomom be a csengőt csak egy másodpercig, hiszen senki se szereti azt a fülbaszó kasztrált elektromos sövényvágó hangot hallgatni.
Cassidy az a lány a gimiből, akinek talán a leginkább közös elképzeléseink voltak a jövővel kapcsolatban és ha jól emlékszem, csak mi akartunk orvosi, vagy egészségügyi pályára menni, amiből aztán az lett, hogy ő elkezdte az egyetemet, amihez nekem nem volt elég pénzem és így elvégeztem egy - amúgy az egyetemhez tartozó, de mégis már intézet köréhez tartozó - mentős tanfolyamot, dolgoztam pár évet, aztán letettem a mentőtiszti vizsgát is, így most tartott ott, ahol vagyok. Sajnálom-e, hogy nem éltem normális egyetemista életet? Nem tudom, talán nem, mert sosem éreztem, hogy hozzám tartozna, hogy kellene ez nekem, azt viszont sokkal jobban sajnálom, hogy Cassienek is abba kellett hagynia.
Nyílik az ajtó, mire a vártál kicsivel lejjebb kell döntenem a fejemet, hogy a beengedőmre nézhessek.
- Helló, te kis nemzetközi plüssgazdálkodó! - azzal fel is kapom egy másodpercre a már nem annyira pici gyereket. - Nem mondtad neki, hogy inkább feküdjön vissza és aludjon még két órát? Hajthatatlan, igaz? - Beljebb sétálok a lakásban és amiért azt mondja, hogy nem volt ideje kitakarítani, már csak azért is körülnézek a helyiségben.
- Más fogalmunk van szerintem a nem kitakarított lakásról. - Ebben sosem kételkedtem, de most inkább ne is menjünk bele abba, hogy én anno milyen állapotok között éltem. - De egyezzünk ki egy olyan diplomatikus döntésben, hogy leveszem a cipőmet, csak mert otthon is leszoktam és így jobban otthon érzem magam nálad, oké? - Nincs kitakarítva... jah, az egész mindenség csillog, nekem legalábbis biztosan, mert én nem itt élek és nem tudom mit kell keresni, aminek nem kellene ott lennie.
Én tipikusan olyan ember vagyok, aki nem várja, hogy kiszolgálják, aki nem idegenkedik és mozdulni se mer másoknál, amíg azt nem mondják neki, hogy ülj le, gyere be a nappaliba, bárhová, nem én most is fogom magam és odamegyek a kanapé előtti dohányzóasztalra, leveszem a hátizsákomat és kicipzározom. Előhúzok belőle egy zacskó csokis nápolyit és gyorsan Lotte kezébe adom, aki gondolom már nagyon kíváncsi, hogy mit rejt a táska, az én gyerekem legalábbis már tuti ott csüngne rajta és hatalmas szemeivel bámulná a belsejét.
- Dugd el anya elől, még mielőtt elveszi! - suttogom neki. Én nagy pajti vagyok, ha gyerekekről van szó, velem lehet üzletelni, nálunk is Natalie az, aki egyből elveszi a csokit a gyerektől, pláne ebéd előtt.
- Jól vagyunk, minden rendben. Benji is kigyógyult a hasfájós korszakából, úgyhogy kellemesebbek az éjszakák. Sima bonbon, nem alkoholos - adom át a mese közben a neki szánt ajándékot. - Legközelebb elhozom, ha olyan időben jövök. - Benji még sokat alszik és minden bizonnyal az rövidebb találkozó lesz, de szívesen megsétáltatom a még igen kicsi gyereket. Vagyis hát már fél éves, de Lottéhoz képest kicsi.
- Veletek minden rendben? Most dolgozol valamit? - Azért nem hetente találkozunk, így nem napi szinten tudom, hogy mi a helyzet velük.

Aston & Cassidy

Tea party is the best if I am the Mad Hatter

Irigylem a gyerekeket, hogy annyi energiájuk és kedvük van mindenhez, hogy fel akarnak kelni kora reggel és lehet nekik könyörögni, hogy csak még fél órát... Á-á, nem! Nincs fél óra, Benji se kegyelmez nekünk, még nekem sem, mikor ketten vagyunk otthon, pedig én előző este azt hittem, hogy sikerült megbeszélnem vele, hogy nem lesz itthon Natalie, úgyhogy lehet aludni. Még jó, hogy semmi többet nem vártam a mi beszélgetésünktől, csak azt, hogy lefoglaljam azokra a percekre is Benjit, beszélek hozzá, hallja a szavaimat és tanulja a hangokat.
Elmosolyodom a kisgyerek lelkesedésére. Sokáig nagyon furcsa volt számomra, hogy ennyire közel engedett magához Lotte, de azt kell, hogy mondjam, legalább annyira szükségem volt nekem is rá, mint ahogy neki is egy olyan emberre, mint én, értsd: hím nemű egyedre. Nem állítom, hogy ez bármennyire is megváltozott volna manapság, csak már sokkal jobban megértem Lottet azáltal, hogy nekem is született gyerekem. A szülőséget nem lehet tanulni, az ösztön.
- Keveset jövök igaz? - simogatom meg én is a fejét. Ha többet jönnék, nem lennének ezek a napok ekkora szenzációk, meg lehet jobban tudnám követni, hogy milyen plüssállatai vannak, így nagyon remélem, hogy nem fogja számon kérni rajtam azt a sok nevet, amit most felsorol.
- Neked van igazad Lotte, ha annak akarod hívni, legyen Bambi, semmi más nem számít! - A fiamat is így akarom tanítani, nem kell a közvéleményhez igazodni, álljon ki a véleménye és akarata mellett, viszont mindent elkövetek, hogy a jó úton tartsam. Nem akarom eltiltani a nagybátyjától, de nagyon nem örülök, hogy Natalie bandája, vagy mije sokat találkozik a gyerekkel. Ha Natalie az én húgomtól, meg anyámtól fél, lehet egy kicsit hátrafelé is kellene tekintenie, de ez belső félelmem, nem akarok ennél többször is összeveszni emiatt. Én csak aggódom a fiamért és... miatta is.
Igen, ismerem én a helyi járást, szóval beljebb lépek és annyira nem óhajtom, hogy kiszolgáljanak, nem szeretem, ha mindent a seggem és a kezem alá raknak, noha nem is szűrűn élem át. Hoztam ajándékokat, mindig hozok, mikor ide jövök és nem az illem miatt, szimplán a jó szándék vezérel.
- Vizet szeretnék. - Tök fasza vagyok, tudom, itt veszi az üdítőket, én meg tényleg csak vizet akarok, de mint mondtam, nem játszom meg magamat, szomjas vagyok, amire a víz a jó, nem tehetek róla. Nem tartom magam kifejezetten rossz apának, sőt, igyekszem a legjobbakra, de szeretném ha fiam - és Lotte - szemében nem csak mint szigorú szülő lennék jelen, főként így is én vagyok Natalie és köztem a erősebb kezű a gyereknevelésben, de egyúttal ha nincs miért fegyelmezni, szeretem kialakítani a gyerekkel a baráti viszonyt is. Hajtok a jófej apa díjra, nah.
- Semmi rosszat... - Állok fel, mikor Lotte a szobájába siet. Cassidy úgyis tudja, hogy mit adtam neki, ismer engem is, a lányát meg aztán főleg. Ha még nem tudja, mi az amit hamarosan úgyis be fog falni Lotta, akkor sem hiszem, hogy sokáig titok marad. Átadom neki is a bonbont, amit hoztam.
- Megbeszélünk majd egy jó időpontot, amikor mindhármunknak jó. Egyelőre az is ritkaság, ha egy teljesen nyugodt napunk van Natalieval, mert nemrég elkezdett újra dolgozni. - Nincs ellenemre, örülnék, ha együtt töltenénk végre kis időt hárman, avagy öten a gyerekekkel. - De ti is gyertek ám át valamikor, szívesen látunk - teszem hozzá, mivel ez a vendéglátás kölcsönös. Most már nekem is van kulturált állandó lakhelyem, nem úgy, mint évekkel ezelőtt. Közben látom, szerzett pár sérülést, ahogy látom, főzés okozta hegek. Ismerős, igaz én nem sokat főzök, de az elmúlt hónapokban többször megesett, persze még mindig sehol sem vagyok Cassidy tapasztalataihoz képest.
- Korrekt emberek akkor a főnökök. Örülök, hogy a munkával gondod. - Kurvára nagy szó ez! Mondjuk mostanság én sem panaszkodok annyit, mint régen, mikor még Brooklynban voltam mentős. Átérzem ezt az utazgatás dolog. Nagyon ki tudja meríteni az embert. Megiszom a pohár vizet, nem tart sokáig, tényleg jó szomjas voltam. Hálásan bólintok még az utolsó kortyok közben.
- Az az autósszőnyeg, amin utak vannak és lehet rajta versenyezni? Az tényleg nagyon jó dolog, én is akarok venni egyet a fiamnak. Távirányítós kisautóval együtt... - Bárki bármit gondol, én a fiamnak akarom venni elsősorban és csak aztán magamnak. - Jól bírta a himlőt? Emlékszem a húgom kiskorában nem viselte jól, annyira vakargatta magát, hogy néhány el is fertőződött. - Jobban szenvedett, mint mikor letört a foga, vagy beletenyerelt egy kiálló szögbe. Sok durva eset történt velünk kiskorunkban, de ezeket nem akarom elmesélni Cassidynek, mert lehet nem érintené jól az anyaszívét. Egyelőre csak a húgomat tudom példaként felhozni a bárányhimlőre, rá jobban emlékszem, mint a sajátoméra, Benji meg még nem esett át rajta.
Felnevetek közel Cassel együtt, amikor megtudom, hogy mi lesz a kaja. Azért jófej, hogy nem sértődne meg, ha tényleg rendelnék valamit, de ennyire válogatós azért nem vagyok.
- Legalább van benne hús is. Ne tudd meg, Natalie mennyire próbál vigyázni az alakjára, - vagyis pontosabban saját bevallása szerint visszanyerni azt - megszoktam már a salátákat és a nagyon egészséges ételeket. Rám is fér, ez a helyzet - fogom meg a hasamat két kezemmel és megvakargatom magamnak. Meglehet, két csirkét fogyasztok el kis salátával, de ez attól még egészséges étkezésnek tudható be.
- Mármint hogy én vagyok oda a spárgáért vagy ő van oda érte és csupán szeretné, hogy én is hasonlóan érezzek iránta? - szöknek fel szemöldökeim, miközben próbálok úgy helyezkedni, hogy ne legyek neki útban.
- Egyébként nincs vele bajom, megeszem - felelem csak hogy tisztázzuk.
- Segítsek egyébként valamiben? Nem azért jöttem, hogy hátradőljek a fotelban, tudod...

Aston & Cassidy

Tea party is the best if I am the Mad Hatter

Kellemesen nevetek fel a hallottak örömére és egyúttal belegondolok, hogy ez az én esetemben, hogy nézni ki, már azon túl, hogy nem vagyok nő, amiért az anyám férfiakat várjon haza velem, de talán, ha az lennék, akkor is teljességgel tojna a fejemre és az életemre, fogalma sem lenne, kikkel kavarodok össze, vagy kikkel nem. Ilyen tekintetben Cassidy egyébként nagyon szerencsés, mint ahogy ezt gondolom Natalie és az anyjának kapcsolatáról is.
Ugorjunk egy generációt. Cassidyből csodálatos anya lett és jó végigkövetni az életüket, ezáltal pedig… mondhatni ők voltak nekem az etalonok, mikor Benji megfogant és meg is született, ami azt illeti, máig Cassidyt tekintem a mintaszülőnek, akire apaként hasonlítani szeretnék. Ez talán ő is tudja, talán csak sejti, egyszer majd megemlítem, ha érzelgős pillanatok vesznek minket körül.
Vannak dolgok, amik szorosan összepasszolnak, ilyen a Karácsony és a karácsonyfa eldőlése több órányi ügyeskedés után; az első fagy és a sok balesetek; meg az Alice csodaországi kalandja sincs nyuszi nélkül, mint ahogyan Aston se jön Lottéhez csoki nélkül. Talán bűntudatomnak kellene lenni, de… nincs. Megbeszéltem Lottéval már réges-rég, hogy szigorúan kaja után bonthatja fel, ami rendszerint akkor valósul meg, ha nem kötöm le az anyja figyelmét és a kislánynak nincs lehetősége elbújni, hogy megbontsa a szerzeményét.
- Nem észlelek ebben a kijelentésben problémát. Nem jöttem tele hassal - mosolyodom el, miközben megfogom a hasamat. Kíváncsi lennék egy össznépi találkozóra, mikor Natalie és Benji is velem jön, vagy közösen elmegyünk egy helyre, ahol Lotte is jól érezheti magát. Benjinek még nincs annyira különleges igénye, hogy felcsillanjon a szeme egy játszótér láttán. Nekem sokkal inkább felcsillan, ha már itt tartunk, bosszankodva mindig megjegyzem, hogy az én időmben miért nem voltak ennyire király játszóparkok és a mai fiatalság ennek ellenére is csak az elektronikus kütyüket nyomogatja már fájdalmasan egész kiskorban is. Ezt persze a szülők hibája, nem a gyereké.
- Egyelőre még nem erőlteti túl a munkát Natalie, kevés felkérést vállal el, így az ideje felét még mindig otthon tudja tölteni a gyerekkel. De igen, ismerkedni kezdtünk a bölcsődével is. Szép sorjában minden, tudod. - Kettőnk közül mindig én voltam az, akinek viszonylag fix a munkaideje. Érthető is, nem tudom otthagyni a sérültet, s nem is mondhatom azt, hogy ma nem megyek dolgozni. Egy ügyvéd azért flexibilisebb ilyen téren, el tudd utasítani felkéréseket, keretek közé tudja szabni a saját idejét és ami azt illeti, az anyja is nagyon sokat segít, ha vigyázni kell Benjire.  
- Oh hát a gólya maga is megérzi, ha érkeznie kell – nevetgélek a felvázolt szituáción, miközben magam is konstatálom, hogy mekkora hazugság hagyta el a számat, vagyis ki tudja, lehet a gólya jobban tudja, mikor kell jönnie, mint mi magunk és utólag hálásak leszünk neki. – Már várom, hogy engem is hasonló kalandos szituációkba keverjen a gyerekem. – Bár ahogy ismerem magamat, én kellően nagy partnere leszek majd Benjinek, már ma is nagyon tudjuk bosszantani anyát.
- Semmilyen felelősségvállalásra nincs szükség. Nem idegenek vagytok nekünk, Benji pedig talán még abban a korban van, amikor nem tudja felfogni a hallottakat olyan módon, amivel gondot jelenthetnének az elszólt szavak. – Cassidy – és úgy a lányok legnagyobb hányada – valamint köztem mindig az volt az egyik legnagyobb különbség, hogy ő nagyon hamar zavarba tud jönni, míg én rendkívül sokáig meg tudom tartani a lazaságomat mindenféle színjátszás nélkül.
Hoppá, micsoda fantáziadús elképzelései vannak Lottének, nekem eszembe sem jutott volna régen ennyire konkrét játékokat kérni. És sokszor csak annyit mondtam, mikor kérdezték, hogy mit szeretnék: „legót”. Vagy: „nínós kocsit”. Hogy milyen legyen a színe, vagy milyen témájú legyen, abba bele sem gondoltam.
- Nekem is veszel egy rózsaszín Cabriot, hogy beleültethessem Barbiet? – dugom farzsebeimbe a kezeimet és nézek rá szép, azaz irritáló mosollyal. Hogy ki a Barbie, az most lényegtelen, én sem gondoltam át, mert ha esetleg Nataliera utalnék ezzel és megtudja, Ken töketlen lesz. Én ezt amúgy sem értem, a Barbie a lányok körében nem valami szépségideál? Mikor egyszer Barbienak hívtam Nataliet, totál kiakadt, hogy márpedig ő nem plázacica, én pedig csak pislogtam, hogy mivan. - Szóval Ken gazdag és egy rózsaszín Cabrioban akarja a „munkanélküli” csaját „dolgozni” vinni? - erősen kiemelve pár érzékeny szót, ez… nagyon felnőtt megközelítés, de amíg Lotte feltehetőleg megeszi a kapott csokija felét, addig bőven van időm elterelni az anyja figyelmét ilyen pajzán párhuzamokkal.
Egy határozott és éles fordulattal váltunk át a gyerekbetegség témájába, már előre félek, mi lesz, ha Benji is elkapja, mert így is meglehetősen nyűgös, feltehetőleg jó pár álmatlan éjszakánk lesz akkor is, mikor beteg, de ugyebár ilyenkor az alvás a legkevesebb. Ezt nagyon irigylem a kisgyerekkorban, olyan gyorsan képesek elfelejteni a negatív emlékeket...
- Hát csak tudod, az egy dolog, hogy nem látja jól magát, de túlságosan erőltetni a fogyókúrát sem szabad. – Tudom, hogy eleve hátrányban vagyok, ha ezt a témát kell pedzegetni, úgy is fogalmazhatok, hogy vert helyzetből minek akarnék én nyerni?  De már feladtam. A véleményem állandó, mégsem hangoztatom, Natalie felnőtt nő, tudja, hogy mi a jó neki, én úgyis figyelmeztetni fogom, ha szerintem túlzásokba esne, aztán ő eldönti, hogy hallgat-e rám, vagy sem. Többnyire egyébként nem szokott.
Felajánlom a segítségemet, nem szeretek csak úgy állni és várni, hogy ölembe adják az ételt. Cassidy szavaira magasba szöknek szemöldökeim, úgy nézek rá, mint aki várja, hogy utána mondja, „csak vicceltem. Márpedig remélem ezt most tényleg nem gondolta komolyan.
- Ennyire panaszkodós embernek ismersz? Étel miatt csak akkor panaszkodok, ha az étteremben hagyok egy csomó pénzt és cserébe semmilyen jól elkészített fogás nem került a hasamba. – Ingyen ételkor egy szavam sincsen, egyébként sem enni jöttem ide és hálás vagyok, hogy ennyit fáradozik, pedig én meglennék a zöldségekkel is.
- Persze - azzal a kezébe adom a rizst. - Megnézzem a lányodat? Kezd bűntudatom lenni, hogy míg mi itt beszélgetünk, ő tényleg megeszi a csokit. – Avagy szóljak, hogy lassan kész az ebéd?

Aston & Cassidy

Tea party is the best if I am the Mad Hatter

Tisztában vagyok azzal, hogy Lotte születése után a szerepem egy kicsit komolyabbá vált amikor Cassidyvel találkozok, mint például a lánya születése előtt és ez egyáltalán nem értékeli le a köztünk lévő múltat, ami azért elég sok kellemes és kellemetlen hullámvölggyel rendelkezik. Sok mindent átéltünk már mi ketten, tud olyasmiket is, amiket önmagamtól sosem tudtam volna elmondani, hisz ő a saját szemével és érzékszerveivel tapasztalta meg a családi légkörömet, a kapcsolatomat és az abban rejlő nehézségeket. Nem vagyok az az ember, akinek sok lány barátja lett volna, ennek ellenére meg vagyok győződve arról, hogy nőkkel sokkal jobban meg lehet beszélni a problémákat. Segítőkészebbek, vagy csak úgy tudnak segíteni, ahogy a haverok nem. Ezra világéletemben mellettem állt, már amennyiben tudott állni a saját két lábán, rendszerint kihúztuk egymást a bajból, de nem mi voltunk azok egymásnak, akik a lelki támogatást adták. Két szóban elintéztük a bajainkat, rányögtünk valami béna poént és attól tényleg jobban éreztük magunkat, egy ideig.
Ami Cassidyt illeti, el tudom képzelni, ha átérezni nem is, vagy csak részben, hogy mennyire nehéz időszakot élt át a terhessége alatt és Lotte születése után. Sosem ígértem meg neki, hogy segíteni fogok, de én nem is szoktam ígérgetni, mert szerintem marhaság, ha valaki csak azért tesz meg valamit, mert megígérte, az véleményem szerint már régen rossz. Nem is érzem kifejezetten azt, hogy bármivel is tartoznánk egymásnak, de mégis mindig akkor bukkanunk fel, amikor jól jön a jelenlétünk. Lotte-vel való megismerkedésem több mint különleges volt, hiszen tudtam jól, hogy apa nélkül kell, hogy felnőjön, vagy legalábbis egy szülővel kezdi meg az életét, ami nem annyira előnyös a gyereknek sem. Így utólag, igazi apaként már ki tudom jelenteni, hogy Lotte születése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ne ultrabéna apja legyek Benjinek, ez meg végül is csak azt támasztja alá, hogy a kislánnyal töltött percek mindkettőnknek, avagy az anyjával együtt mindhármunknak pozitív tapasztalatokat adott. Mikor megláttam a kisbabát, tudtam, hogy Cassidy már nem csak egy barát, már nem az a diák csajszi, akivel jókat lógtam és jól érzem magam a mai napig... ő már egy nő, pont ahogy én sem ugyanaz a drogos hülye kölyök vagyok már, aki voltam. Felnőttünk.
Nem érzem megválaszolandónak a kérdését, mert nyilván nem mernék én teli hassal jönni ide, ismerve az eddigi sok év tapasztalatát, szóval inkább csak nevetek a felvetésén. Vannak bizonyos tulajdonságok, amire mindig lehet számítani, Cassidynél ez pont az, hogy ha meglátogatom, akkor biztos lehetek benne, hogy enni is fogok. Ez fényévekkel jobb, mint Richard esetében, akinél meg arra számíthatok, hogy fél órát legalább számoljak rá a találkozó időpontjára, mert úgyis késni fog. Akkor is késik, ha oka sincs rá, szimplán nem tudja belőni jól az idejét.
Bölcsődéről nekem is egyébként egyből a szocializálódás jut eszembe, ami nem egy rossz dolog, pláne, ha hajlamos az extrovertáltságra, amiben valószínűleg nem rám ütne. Nem lennék szomorú, ha több lenne benne az anyja, mint én, ha már külsőleg úgyis inkább rám fog hajazni a neméből kiindulva.
- Nehéz dolog a karrierről és a családi feladatokról beszélni, de azért abban biztos lehetsz, hogy nem fogom hagyni, hogy Benji ne kapja meg azt a figyelmet, amire egy gyereknek bármilyen korban szüksége van. - Elkomolyodom, talán túlságosan is, de Cassidy tudja jól, hogy csak a saját rossz emlékeim beszélnek belőlem, azok a törődések, amiket én sosem kaptam meg a szüleimtől, bár tény, hogy nem a karrierjük miatt, de szerintem egyik sem jobb mentség. Amiben bízom a jövőt illetően, az egyúttal a legnagyobb félelmem is: márpedig Natalie maximalista, a legjobb akar lenni mint a karrierjében, mind az anyaságban, a kettő együtt viszont véleményem szerint lehetetlen és itt fognak kezdődni a problémák. - Az én állásom abban különbözik az övétől, hogy nekem valamennyire fix a munkaidőm. Jó, ez sem feltétlen igaz, de néhány óra csúszással azért tarom a megbeszéltet, ha nincs sürgősségi eset. Nem tudom hazavinni a melót, nem kattog az agyam azon éjszakánként, hogy mi a feladatom, mit hogy kellene csinálni. Egy ügyvéd munkabeosztása sokkal lazább, már ahogy Nataliet látom, de ebben az is benne van, hogy neki bármikor jöhet egy telefon, amire ugrania kell, vagy alvás helyett is azon agyal, hogy mit hogy lehetne megoldani, hogy nyerjen az ügyük. - Megértem, hogy ő egyszerűen nem mondhatja azt, hogy "bocs, most nem érek rá, most anya vagyok", míg én köcsög módon, de megmondhatom a főnknek, hogy már ne is haragudjon, de ma nem dolgozom. Elég nehéz helyzet ez, van is belőle probléma, de nem most fogom Cassidynek kiteregetni a szennyest, nem is szeretnék ilyenre vetemedni, mert bizonyára érzi, hogy ez állandó konfliktus köztem és Nat között, mindemellett pedig nem mi vagyunk az egyetlen pár, akiknek nehézségei vannak.
- Az oviban rengeteg mindent összeszednek a gyerekek. - Legalábbis ezt hallottam, nekem még nincsenek ilyen tapasztalataim, de helyeselni azért még tudok. - Szerintem a gólya esete pont elég ilyen korban. Nem kellene, hogy az ovisokat foglalkoztassa több mint két percig a gyerekcsinálás gondolata - mondom, miközben kettőt lépek balra, hogy ne legyek útban neki.  
Nem tehetek róla, hangos nevetés tör elő belőlem, ahogy Cass felkínálja Lottet a kellemetlen pillanatok generálására és átélésére, de ami megnevettet, az a hangsúlya és a mögöttes őszinte anyai emlékei, amivel garantálni meri nekem a sikert, a kurva távirányítós eset után pedig bátran kijelenthetem, eljutottam arra a pontra, hogy kezdek tartani a saját fiamtól. Mondjuk nálunk nem kérdés, hogy az én szüleimnél nem lehet egyedül, maximum velem, úgyhogy lényegében az egyetlen nagyszülője az Natalie anyja és itt esetünkben ki is fújt a nagyszülői szerepkör.
Bár Benji még nem tud fájni, fel vagyok készülve, hogy bármikor megjelenhet mellettem a fiam, pont ahogy Lotte is, ezért pedig odafigyelek, hogy még véletlenül se viselkedjek, vagy mondjak olyat, amit nekik nem kellene hallani. Ez egyébként nehezebb, mint hittem, de nyilván nem Cassidynél fogom megkérdőjelezni a saját magatartásomat. És ha már sellőbarbi meg társai...
- Amúgy... nem durva, hogy mennyire drágák a gyerekjátékok. Szerintem pofátlanul sokba kerülnek ahhoz képest, hogy például én anno milyen egyszerű és semmi pénzbe nem kerülő dolgokkal kötöttem le magam. - Nem bírom nem megemlíteni, mert ezen már párszor kiakadtam többek között Natalienak is. Én már most elhatároztam, hogy olyan játékokkal fogom Benjit megajándékozni, amik egyszerűek, de mégis készségfejlesztő, ügyességi, vagy fantáziát igénylőek. Például ott a homokozó, abból a homokból bármit lehet építeni a hét minden napján.
- Ti amúgy jóban vagytok, nem? - utalok Natalie és a közte lévő kapcsolatra és egyúttal a beszélgetéseikre. - Beszélhetsz vele erről, ha úgy adódik, én nem szólok bele az ilyenekbe, tudod jól. - Sosem befolyásoltam kettejük kapcsolatát, mert Natalie pont annyira az osztálytársa volt, mint én, nem rajtam keresztül ismerték meg egymást. Kétség kívül a női dolgokban ők jobban megértik egymást, ráadásul Cassidy is átesett az anyaságon, úgyhogy nagyban tud segíteni a szülés utáni időszakban is.
Nagyon a nyelvem hegyén van egy rendkívül köcsög megjegyzés, de nem csapom le a magas labdát, mert amíg én nem vagyok jó szakács, addig nem érzem fernek azzal viccelődni, hogy na majd most lecsekkolom, mennyit javult a tudása.
- Dehogy, de sosem késő arra tanítani a gyereket, hogy ne legyen irigy és adjon a másiknak is belőle - vigyorodom el, bár tény, hogy nem azzal a szándékkal megyek be a szobájába, hogy én is egyek a kapott csokijából, de alapvetően ez is kimeríti a bűntárs fogalmát.
A kisszobájába beérve nem kis bűntudattal mosolyodom el, ahogy meglátom a szája környékét beterítő csokit. Pedig amúgy étcsokiról van szó, egy kicsit bíztam benne, hogy annyira nem fogja szeretni, hogy egyből sokat egyen belőle.
- Ízlik? - guggolok le, hogy összeszedjem a csomagolás darabokat a földről, míg Lotte nyammogva cuppogja felém, hogy bizony ízlik az a csoki.
- Gyere, szerintem anya elkészült az ebéddel - nyújtom felé a kezem, amibe vagy a csokit, vagy az ő kis kezét várom, kettő közül természetesen nem nagy meglepetésemre a szabad kezét kapom, mintsem a kapott csokoládéját, amit inkább letesz a máshová, feltételezem, hogy biztosan meglegyen, mikor visszajön.
Lotte ér ki előbb a konyhába, mivel az utolsó métereket kocogva teszi meg, de nem sokkal utána feltűnök én is, hogy helyet foglaljak az egyik helyen. Ahogy látom, én szedek először, úgyhogy nem húzom ezzel az időt, nem vagyok egy kéretős típus.
- Hát, Brooklynban a helyzet változatlan. - Nem sok újat tudok mondani anyámékról, de ezt vehetjük pozitívumnak is. - Anyámban felvillantak a nagymamai ösztönök, de amíg úgy érzem, hogy ezek csak tíz percig tartanak, addig nem tudom rá bízni Benjit. Értékelem, hogy próbálkozik és nem zárkózom el attól, hogy az unokájával legyen együtt, de azért egyedül még nem merem vele hagyni. - Nem tudom, hogy ennek örülni kell-e vagy sem, én jobban szeretem a szép oldalról megközelíteni a dolgokat annak ellenére is, hogy ő olyan módon nevelt fel engem és a húgomat, amilyen... Félreteszem a múltat, csak csalódni nem akarok benne többet.
- Jó étvágyat! - mondom, mikor már mindenki szedett, majd visszatérek a témához. - Apám meg nagyon bezárkózott a saját világába, ahonnan nem akar kijönni. Úgy tűnik, hogy már nagyon nincsenek meg jól együtt odahaza ők ketten és ezért anyám minden mással próbálja lefoglalni magát, többek között azzal is, hogy próbál az unokájával lenni. - Vagy a testvérével, akivel tudtommal még mindig nem teljesen sima a kapcsolata, de az a két nő elszórakoztatja magát. Csak baj ne legyen belőle...
- Tőlem megkapod a tíz pontot - felelem, miután megkóstoltam az főztjét. Azt kell tudni velem kapcsolatban, hogy nem szoktam elnagyolni dolgokat, ugyanakkor a mércém is a realitás talaján van. Nem sztárséf egy napon át készített csodatermékét eszem félmillió dollárért, ez egy átlagos, de nagyon jól elkészített családi ebéd, amivel én tökéletesen meg vagyok elégedve.  

Aston & Cassidy

Tea party is the best if I am the Mad Hatter

Szerencsére senki sem akarta tőlem megkérdezni, hogy mi lennék szívesen: fiú vagy lány. Na nem ám az a transzvesztitás értelemben véve minek érzem magam, hiába megy az most nagyon a világban, azért ott még nem tartunk, hogy személy szerint engem támadjanak el mindenféle nemváltó ajánlatokkal. Itt most a régi gimis érzelmes beszélgetésekre gondolok, amikor az akkori hatalmas problémáinkat megvitatva előkerülnek olyan megjegyzések, hogy mennyivel jobb már a másik nemnek. Szerintem egyáltalán nem jobb. Mindkettőnek megvan a maga előnye és hátránya, én meg szépen elfogadtam, hogy mit jelent fiúnak, majd aztán férfinek lenni, hát többek között azt is, hogy nem az én hasamban nő meg a gyerek és születése után nem én leszek számára a létfenntartó erő, hanem az anyja. Natalie mindent meg is tesz ennek érdekében, jobban aggódig Benji miatt, mint én, pedig én is azon vagyok, hogy szülőként megálljuk a helyünket. Natalie szimplán csak mindent túlstresszel és ez megmutatkozik rajta, nem csak a gyereknevelésben, de a munkáját illetően is. A családi helyzet jelenleg nem jó, de nem tudom, hol van elcseszve, úgyhogy nem is bolygatom meg az állóvizet, legalábbis még. Jelenleg mindkettőnknek arra van szüksége, hogy az otthonunkra menedékként tekinthessünk.
- Szerintem ez rá már most is elmondható. - Rám pedig nem azért nem, mert én nem törődnék sokat Benjivel, csak az én munkám annyira más, hogy kicsit sem összeegyeztethető mondjuk egy ügyvédi léttel.
Hogy fogalmazod meg egy szereknek a gyerekcsinálás folyamatát? Vannak kérdések, témák, amolyan folyamatok, amik elkerülhetetlenek a szülők számára és az még a jobbik eset, ha a szülő adja a gyerek tudtára, hogyan is működik a világ és nem valaki más. Natalie és előre fél ezektől a pillanatoktól, én személy szerint inkább várom. De én rendszerint rugalmasabb vagyok a gyereknevelést illetően. Cassidy megjegyzésére elmosolyodom.
- Az anyja vagy. Azt mondasz neki, amit te akarsz. - Amit először megtanultam Benji születésekor, hogy nincs semmi protokoll, vagy szabálykönyv, amit követni kellene. Megérzések, mondhatni. Ha Cassidy a szülők szeretetével akarja magyarázni a nemzést, akkor bizonyára az a legjobb megoldás, az anyjaként nem kell senkitől engedélyt kérnie.
A játékok terén viszont nem teljesen értek egyet, ennek kapcsán meg is vakarom egyik szemem szemöldökét. Nehéz dolog ez, de azt hiszen, tekintettel arra, hogy én sohasem voltam egy beolvasód, alkalmazkodó típus, hanem a magam útját akartam mindig járni a magam szabályai szerint, így jó vagy nem jó, de a fiamat sem tudom nem ezen elvek szerint nevelni.
- Ha bárki kinézné Benjit, mert nincs milliárdokat érő játéka, akkor nemes egyszerűséggel kiveszem abból a közelből és más óvodába, iskolába iratom. Nem akarom, hogy olyan emberek között nőjön fel, akik elvárják, hogy a világ aranyból legyen. Én azt szeretném, ha a fia egy fadarabból is olyan játékokat tudna alkotni, amik akár másoknak is megtetszenek és azt mondják „oh, milyen leleményes fiú ez a Benji, vele jó barátkozni”. - Az más, ha valamit saját maga saját akaratából szeretne, azt – amennyiben nem tartom butaságnak – természetesen megveszem neki, de direkt drága játékokat biztosan nem fog kapni csak azért, mert a szomszédnak, az óvis társaknak, vagy bárkinek a környezetében is az van.  
Tudom, makacs vagyok és örökké az is leszek, de ezalól Natalie sem kivétel. Szerencsére ketten nagyon mások vagyunk, úgyhogy ellensúlyozni tudjuk egymást, ha Benji neveléséről van szó. Ismerve a feleségemet egyébként sem nagyon akarná, ha valaki meg akarná mondani, milyen anya legyen, ezt jól látja Cassidy, nem is meglepő, hogy ennyire ismeri őt, hiszen osztálytársak voltak anno. Az egy elég erős évfolyam volt, nem eredményekben, hanem személyiségekben inkább. Én most csak megvonom a vállam.
- Ez így van rendjén, nem? – Visszakérdezésem ezúttal teljesen komoly, én mindig csak azt látom, hogy babakocsit tologató anyák nagy beszélgetéseket folytatva biztosan megvitatják az anyaság nagy helyzeteit és szemléletmódjait. Vagyis gondolom, hogy ezt teszik és nem random táncos férfiak meztelen testét elemzik ki.
- Azta, egyenesen mentális terrorban vagyok tartva – csóválom fejemet az iszonyú fenyegetésre. Otthon is mindig én eszem meg a gyerek maradékát, vagy éppenséggel a teljes gyerek kaját, ha Benji nem éhes, vagy úgy határozna, hogy a földön jobban néz ki a táp.
Visszatérve a gyerekszobából Lotteval hangosan felnevetek a lánya őszinte megnyilvánulására. Az a helyzet, hogy sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudom Lotte szavait, úgyhogy már szakavatott férjként azt teszem, ami nem öl meg: hallgatok.
Nem igazán szeretek a szüleimről beszélni, de azért tudtam, hogy elkerülhetetlen lesz most, mikor Cassidyvel találkozok, aki egészen régóta követheti már a velük való kapcsolatomat. Nem könnyű velük, sosem volt az, sőt, tinikoromban sokkal nehezebb napokat éltem át miattuk, mint így már elköltözve és saját családot alapítva. Sokáig nem is nagyon találkoztunk, aztán most Benji születésével megint kicsit más lett a helyzet. Először anyámat, aztán míg ő is szed maguknak, apámat panaszolom el. Egyikkel sem túl rózsás a helyzet, de tény, lehetne rosszabb is. Kérdése érthető, ezen már én is elgondolkoztam, de sosem akartam erre rákérdezni tőlük. Még a végén ihletet kapnának… Megvonom a vállaimat.
- Ki tudja… Talán igen. – Úgy érzem, nem kell még egy bonyodalom az életembe. Amíg Natalie-val nem rendezzük a dolgokat, nem akarok anyámékkal sem túl nagy galibát. Nincs kedvem a drámákhoz. Na de vissza a kajához, az mindig jó terelőtéma, hogy ne basszam el túlságosan a hangulatot.
- Már miért mérgeznéd meg? – fordítom felé az evőeszközömet kérdőn és majdnem kicsúszott a számon, hogy „de hülye vagy”, ami Lotte előtt nem lett volna valami meggondolt cselekedet. Szerencsére bennem van, hogy meg kell válogatnom a szavaimat nem csak itt, de már otthon is. Ezért is mondom azt, hogy a gyerekek jobb emberré tesznek, hiába hiányzik ez a pimaszság Cassidy és köztem a régi gimis évekből. – Ennyire azért ne becsüld le magad és a képességeidet! – Csak egy jótanács tőlem neki, amit tapasztalatokra alapozok, márpedig ez a kaja finom.
Én már nagyban eszek, mikor ő még mindig nem kezdett neki. Határozottan rosszul kellene éreznem magam emiatt, de basszus, nem az angol királynővel ebédelek, szóval bátran merek lazán önmagam lenni. Teli szájjal pillantok fel rá, mikor egyértelműen valami lényegesbe akar belekezdeni, egyedül Lotte jelenléte miatt tudom, hogy annyira komoly mégsem lehet, azt nem előtte beszélnénk meg.
Hogy kell szépen megmondani, hogy „örülök, ha élek és időben hazajutok a saját gyerekemhez, nemhogy még a gimis barátom rég nem látott anyját látogassam”, amiben természetesen semmi rossz hátsószándékom nincs, csak ha őszinte akarok lenni, mostanság nem igazán Cassidy anyja jutott eszembe a szabadidőmben annak ellenére, hogy imádom őt.
- Egyszer áthozom Benjit, aztán részemről átugorhatunk anyudhoz is. A közelben lakik, ugye? – Nekem egyébként kedvem is lenne hozzá, amint megvalósítható. - Napot nem tudok most még mondani, de jövőhéten megpróbálhatjuk összehozni. - Érződik a hangomban némi feltételes mód, nos ez egyértelműen Nataliehoz köthető. Kell ragoznom? Ha neki már előre kigondolt terve van az elkövetkező napokra és Benjihez köthető, nem hiszem, hogy azt akarná átrakatni más időpontra. Ő az anyja, ő az, aki általában szervezi az életet, én meg ellenzek és tiltakozok, ha nem értek egyet valamivel.
Eszek még pár falatot, aztán a semmiből elmosolyodom.  
- Csak nem hiányzom neki? Az is csoda, hogy megkedvelt. Nem tudom, hogyan érdemeltem ki… - Elég bajos osztályunk volt és én sem feltétlenül az éltanulók és mintadiákok közé tartoztam, ennek ellenére éreztem már akkor is, hogy nem elutasító velem az anyja. Én voltam az a srác, aki az éjszaka közepén, hajnaltájt hazakísérte a lányát. Azt hittem huligánnak néz és nem megmentőnek, de hát így lesz a zero-ból hero. Ez akkoriban is baromira jól esett, hogy egy anyafigura elfogadott engem.

Aston & Cassidy

Tea party is the best if I am the Mad Hatter

Már az elején leszögezném, hogy én nem vagyok anya, csak kívülről néztem ahogy Diane hasa kerekedig és bárhogy nézzük, semmi fizikai érzés nem kötött Benjihez amíg meg nem született. A születésekor nagyon boldog voltam, olyan érzelmek jártak át, amik előtte nagyon ritkán. A szülészágy mellett álltam és nem hittem el, hogy ez a kisbaba az én gyermekem. Aztán teltek a napok, hazahoztuk Benjit és még mindig azt éreztem, hogy nem tudom felfogni, míg végül rá kellett jönnöm, hogy ahogy a legtöbb ember között, úgy a saját gyerekemmel is fokozatosan alakítom ki a kötődésemet. Ciki vagy sem, csúnya gondolatok, vagy őszinték, de egy síró ráncos babát, akit pár napja ismerek még én sem tudtam miként kezelni. Persze ahogy telik az idő, úgy a köztem és a fiam közti kapcsolat is egyre szorosabbá vált és bár még mindig kisfiú, azért megmutatkoznak már a személyiségjegyei.
- Jaj, én már most félek azoktól az időktől. - Tényleg félek, mert sokkal nagyobb odafigyeléssel kell bánnunk vele, ha egy pillanatra elfordulunk, simán kiugorhat az utcára, magára boríthat bármit és még sorolhatnám, de nem akarok ilyenekre gondolni. Nem szeretném félelemben nevelni őt, még ha az aggodalmam lassan biztos, hogy örökké bennem marad, csak ahogy telik az idő, úgy az okok is változnak majd. Nagyon nehéz megtalálni a határt az óvatos és szigorú nevelés, valamint a szabad „próbáljon ki mindent, akkor lesz talpraesett és tanul a hibáiból” mentalitású hozzáállás között. De ez majd a jövő zenéje talán.
Cassidy szavait nem tudom teljesen szó szerint elhinni, de értem miért mondja. Régebben is két gyerekről álmodozott, ám most az élete olyan szakaszban van, amikor a második gyerek nem igazán jöhet szóba. Én is inkább szeretem tagadni a dolgokat, mert azzal kellemesebbnek hat.
- Megértem mi miatt mondom ezt… - teszem hozzá, miközben szemeim az asztal terítőjére fókuszálnak. Cassidy egyedül nevel egy gyereket, szerintem nincs szükség szavakra, amikkel kifejezhetnénk, hogy ez mennyire pokolian nehéz. Párszor mondtam az elmúlt években neki, hogy mennyire csodálom amiért ennyi erő lakozik benne, most pedig, hogy Benjamin megszületett még inkább elképzelhetetlen, hogy esetleg hosszú távon egyedül neveljem a gyerekemet. Nem lennék rá képes jelen felfogásom szerint. Ha valami oknál kifolyólag – ne adj isten – mégis erre szorulnék, persze megpróbálnám és a feladás nem lenne lehetséges, de szerencsére ezek a képek számomra jelenleg fikciók. Mindezek után viszont nem tudom Cassidyt rossz szavakkal okolni azért, mert néha úgy érzi, hogy jobb lenne gyerek nélkül. Vagy hogy nem akar másodikat.
Tudom, hogy elég határozott elképzeléseim vannak arról, hogy mi az a viselkedés, amit nem fogok eltűrni Benji életében, legyen szó Benjamin személyiségéről, vagy az őt körülvevő emberekéről, de ez nem azt jelenti, hogy biztosan én csinálom jól. Mint ahogy a gyerekek esetében, úgy a szülőknél sincs két egyforma. Plusz, amit Cassidy is említ, teljesen más játékokat igényelnek a lányok, mint a fiúk. Felnevetek a „giccses kis hülyeségek” szavak hangsúlyán.
- Ilyen tekinteteben lehet szerencsés, hogy lányod született és nem fiad. Csak mert valószínűleg jobban megérted a kislányok vágyait. - Végsősoron én is csak a gyerekkoromhoz tudom igazítani majd Benji jövőbeli igényeit. Nekem is voltak vágyott játékaim, amiket sosem kaptam meg és már előre megszereztem őket Benjinek és vannak olyanok is, amik nekem voltak, de utáltam, sosem játszottam velük, vagy rossz emlékek kötnek hozzá. Ezeket az emlékeket egyszerűen nem lehet kiirtani magunkból szülőként, viszont bizonyára meg lennék lőve, hogy milyen játékokat kellene vennem a lányomnak. Lehet az anyjára bíznám.
- Igen, én is. És most így belegondolva, nem tudom mit kezdenénk anyósom nélkül - gondolkodok el én is hangosan. Nálunk az én anyám nem igazán beszámítható és sajnos rá akadályozó tényezőként kell gondolnom, mikor időnként fellángol benne a nagyszülőség, de anyósom nagyon sok ötlettel, információval lát el minket azon túl, hogy időnként vigyáz Benjire. És ha már szülők, azon is elgondolkozom, hogy vajon Cassidy anyja mit szól majd a fiamhoz.
Gondolataink evés közben cikáznak anyósom, az én anyám és Cassidy anyja között, de azért nem megyek el amellett, hogy az asztalra rakott meleg étel nagyon finom. Én is szeretek (inkább szükségszerűen) főzni, de még csak kapizsgálom, hogy mit hogyan érdemes. Pláne, hogy ezután majd nem csak magamra és Dianere kell ízesítni a kajákat.
- Lehet tényleg egyszerűbb mindenkinek, ha anyud jön át - egyenesedek ki a széken, majd ismét lefejtem a húst a csontról. Szinte meghatódottan mosolyodom el, ahogy Cassidy mesél az anyja irántam táplált érzéseiről. Érdekes ez a viszony köztem és az anyja között, mert én is kicsit második anyaként tekintettem rá gimiben, csak aztán jött a megzuhanás és akkor annyira szégyelltem magam, hogy nem nagyon mertem megjelenni előttük és az az időszak máig bennem ragadt leginkább a szégyen miatt. Másrészt viszont immáron biztosra vehetem, hogy Cassidy anyja is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy köztünk ilyen baráti, vagy szinte már testvéri viszony alakuljon ki. - Régen annyira féltem attól, hogy csalódást okozok neki. Meg neked is, de azt úgyis jól tudod, tapasztaltad… - hiszen rengeteget beszéltünk gimi alatt is, ezek már csak emlékek. - Egyébként máig nem tudom, hogy mi miatt kedvelhet ennyire, de mindig nagyon hálás voltam ezért nektek - teszem hozzá még mielőtt bekapnám a falatot. Nem dicséreteket akarok keresni, isten ments, pusztán gimnáziumban minden voltam, csak olyan fiú nem, akit szívesen beinvitálnék a házamba. Aztán lehet felismerte a kihívást bennem és úgy megnevelt, hogy ma is az ékes termékét látja bennem.
- De egyáltalán ne könyvelje még el, hogy nem lesz több unokája - vágom rá még mielőtt túlságosan átgondolnám a válaszomat, de alapvetően nem bánom, hogy kimondom. Cassidy megszokta, hogy nem mindig értek egyet mások véleményével, vagy éppenséggel hiszek olyanokban is, amikben más nem, vagy csak nem mer. Cassidy pedig huszonhét éves még, harminc felett is teljesen bevett, hogy szülnek a nők. Persze lehet aggódni, hogy nem lesz több unoka, de elkönyvelni még korai. Ezt egyébként Cassidynek is üzenem.
Lentebb emelem az evőeszközeimet a hallottaktól, lenyelem a számban lévő kaját.
- Lassan azért kezd bűntudatom lenni - mosolyodom el, ám ezúttal ez egy erőltetett mosoly. Nem érdemlem meg, hogy többet érdeklődjenek felőlem, mint a saját lányukról és nem is szeretném, ha ez megszokottá válna. - Mert én tíz perc alatt bealudtam, és így egész végig csendben voltam - nevetek fel és erőt kellett vennem magamon, hogy ne a „kussoltam” szó szökjön ki az ajkaim közül. Amúgy az apja szemszögéből nyilván más a történet és ő nagyon örült, hogy kimentem vele pecázni, de vajójában nem voltam nagyon jó társaság, holott én is élveztem azokat az alkalmakat. Emlékszem, ott a fűben fetrengve volt, hogy azon álmodoztam, hogy milyen jó lenne normális saját házba költözni és akkor ez szinte szürreálisnak tűnt. Aztán hoppá, most meg Cassidy kérdezi, hogy milyen az új hely.
- Egyelőre imádjuk, jó környék és élvezzük a nagyobb életteret. A szomszédokkal még nem vesztünk össze, sőt, egyszer segítettem cipekedni az egyiknek, úgyhogy ideiglenesen felvettem nála a hős státuszt. - Brooklynban az összes létező szomszédommal összevesztem valami miatt, de az részben az én hibám is volt, mert nem értettem, hogy mi a baj a vasárnapi fúrással, vagy szimplán miért nem mostunk fel mi a folyosón. De akkor nem csak én voltam a fasz, a többiek sem voltak sokkal jobbak. A brooklyni lakáshoz képest az új ház sokkal színvonalasabb környéken van, úgyhogy mi is színvonalat váltottunk életstílusban mondhatni. Aranyos tekintetet vetek Lotte felé a csúnya szó hallatán, kíváncsi vagyok, hogy hogyan reagálja le a kislány. Lotte születése óta nagyon szeretem nézni a közöttük lévő anya-lánya kapcsolatot és annak folyamatos változását. Én Lotten látom, hogy milyen gyorsan halad az idő és a régi osztálytársamból milyen érett nő és remek anya lett. Ritkán mondogatom, de nagyon büszke vagyok Cassidyra. Érdekes, Natalie esetében annyira nem érzem az idő gyorsaságát, valószínűleg azért, amiért magamon sem látom és csak azt veszem észre, hogy az orvosom megint felhívja a figyelmemet a tüdőm sorra romló állapotára.
- Akkor tulajdonképpen az elhatározás hiányzik? - fordulok vissza Cassidy felé, hiszen nem felejtettem el, amit mondott a csúnyabeszéd előtt. - De ha mégis látsz egy jobb lakást, szólj mindenképpen és segítek átköltözni. Pakolni is, cipekedni is, a kocsimat is teletömhetjük táskákkal és dobozokkal. - Szerintem ez a legkevesebb, amit tudok érte tenni. Tudom, mennyire sok energiát emészt fel egy költözés, gyerekkel pedig még inkább. Mi Benjamin születése előtt vettük meg a házat, amit még mindig törlesztünk, de legalább már a miénk és így hamar elkezdhettem felújítani. A végén pedig már többet dolgoztam a házon, mint amennyi időt munkában voltam, mivel vészesen közeledett Benji születése és szerettük volna, hogy normálisak legyenek legalább azok az életterek, ahol ő tartózkodik.
- Köszönöm, nagyon finom volt! - teszem le a villámat az immáron üres tányérra. Gyors evő vagyok (de ezt ő is tudja), amit valószínűleg a munkám nevelt belém, pedig jobb lenne, ha lassan ennék és hagynék idő a gyomromnak megkezdeni az emésztést. Mentőtisztként azért vannak ismereteim az emberi test működéséről - néha több is, mint szívem szerint kellene -, ennek ellenére én magam nem feltétlenül élek egészséges életet. És nem csak a dohány miatt.

Aston & Cassidy

Tea party is the best if I am the Mad Hatter

Kétségtelenül profitál a magánéletem is abból, hogy hivatásos mentőtisztként dolgozom, mondjuk úgy, az elsősegély ellátásban jó kezekben van a fiam és én azt vallom, hogy ha egy balesetet első pillanatokban jól reagálnak le, akkor az nagyban pozitív hatással lehet a gyógyulás folyamatára. Ennek ellenére az orvosok többségével egyet tudok érteni abban, hogy mindenkori rémálmunk, ha a saját szeretteinket kell ellátnunk. Benjivel még nem történt komoly gond, csak kisebb betegségek, viszont volt már, hogy Dianet kellett bevinnem a kórházba és azt nem akarom újraélni.
- Szerintem rátok teljesen igaz, hogy a lányod legjobb barátja vagy. Akár most, akár a későbbiekben. - Szeretnék én is olyan kötődést kialakítani Benjivel, mint Cassy Lotteval, persze fiúba átfordítva kettejük időtöltését. Cassidy és a lánya közti kapcsolat irigylésre méltó és bár ezt már sokszor említettem neki is, de továbbra is büszke vagyok rá, ahogy anno kezelte a terhességét.
- Általam így lett egy fél-gyerekük. Sokat köszönhetek nekik a mai napig. - Bátran állíthatom, hogy Cassidy és a családja olyanok voltak nekem, mint egy második család, Cassyra pedig gyakran amolyan mostohatestvérként tudtam nézni és biztos vagyok benne, hogy ez a szülei befogadó hozzáállásának is a következménye. Szerintem mi magunk és a szülei is sokszor elgondolkodtunk azon, hogy miért nem jövünk össze, amire a válasz talán épp az előbbi állításban keresendő. Társak voltunk, de inkább olyanok, akiket a testvériség kötött össze. Felnevetek a csuklásra tett poénjára, mondjuk valószínűnek tartom, hogy nem fogom őket felhívni csak így hirtelenjében, de személyesen szívesen találkozok velük, amikor időm engedi.
- Szerintem apud alakította ki bennem azt a jövőképet, hogy ha majd Benji is nagyobb lesz, akkor szeretnék eljárni vele pecázni, szóval a nagy alvások közepette valami azért mégiscsak ragadt rám. - Szeretek horgászni és szeretnék is olyan apa lenni, mint Mr. Hasler. Közben kezdem érezni, hogy a hasam feszül és ez az az érzés, amikor már fontolóra kell vennem, hogy letegyem az evőeszközöket és ez nem azt jelenti, hogy kézzel folytatom a már csak nyomokban maradt hús cafatokra szedését. Én is hátradőlök, míg hallgatom a költözési terveit.
Tudom, hogy nehéz változtatni a bevett szokásokon és a lakóhelyváltás nagyon sok új rutin kialakítását igényli, ami még gyerek nélkül is megerőltető. Annak, aki változást akar az életében, nagyon hasznos lehet, de Cassidyt most nem úgy látom, mint akinek feltételül ez lebegne a szemei előtt felelős anyukaként.
- Amíg megvan a kényelmes helyetek itt, addig bőven ráérsz megtalálni a számotokra tökéletesnek tűnő, jó ár-érték aránnyal rendelkező helyet. - Nem akarom mondani neki, de szerintem a következő, végleges lakóhelye lehetséges, hogy már nem két fős lesz. Nem tudom, hogy ő is erre gondolt-e, mikor kimondta ezt a szót, de összességében megértem, hogy kivárásra játszik. Az pedig nekem evidens, hogy segítek neki bármiben, pláne a férfierőt igénylő munkákban.
- Huh, nem, köszönöm! Már így is tele vagyok és még Lottenek is megígértem, hogy vacsora után felbontjuk azt a csokit - mosolyodtam el, és hát én mindig megtartom a szavam, noha tisztában vagyok vele, hogy Lotte valószínűleg már rég megkezdte a csokiját, én pedig nem is szándékozok abból igazán többet enni, mint egy kocka. Neki hoztam, nem fogom megenni előle, de ez most egy jó indok, hogy miért ne fogyasszak desszertet is a főétel után. Szemeimmel a kislányt kezdem keresni, aki a hangokból hallhatóan valahol itt mászkál körülöttem.
- Hálás vagyok a mai alkalomért, Cassy - nézek rá őszintén, de nem azért, mert jóllakatott, hanem mert ilyen nehéz mindennapok közepette is rám szánta az idejét. Felvetném, hogy menjünk el hamarosan valahová, töltsünk együtt időt, de semmi olyat nem tudok most felvetni neki, amire biztosat tudnék én is mondani. Mindketten dolgozunk, gyereket nevelünk, sajnos a baráti társalgások kimerülnek az online felületeken. Nekem nem csak vele, hanem közel mindenkivel. Viszont a jövőben szeretném valahogy megtalálni az optimális életvitelt, hogy ne csak a szűk értelemben vett családomra és a munkámra jusson idő, hanem magamra és ezáltal az ismerőseimre, avagy a Miles családtagokra is. És bevallom, eddig ebben kudarcot vallottam, ezért sem merek semmi konkrét dologgal előállni mielőtt felállnék az asztaltól, hogy Lottevel is foglalkozzak kicsit, miközben Cassidyvel is elvarrjuk a megkezdett beszélgetéseket.