Zenében születtem, anyatejjel szívtam magamba és abban is nőttem fel. Mielőtt még azt fognád rám, nagyzolok, folytatom tovább. A családom zenészcsalád, már jóval születésem előtt az utakat rótták, karavánnal, és koncerteztek, így nem volt kérdés, hova születek és növök fel. Mehettem volna a nagyszülőkhöz is, de ők voltak a menedzserek, így aztán mindegy, hol vigyáztak volna rám.

A tökéletesítés megszállottja vagyok, sosem a tökéletességé. Az a végeredmény, amely a pillanattal tovaszáll, hogy újfent a tökéletesség felé törekedjen. Így szerettem bele a basszusgitárba. Azon élem ki tökéletesítési mániámat. Minden stílus, minden mód, kipróbálom.

S az állandó próbák, utazás miatt képes vagyok bárhol elaludni. Még a legzajosabb reptér is zsongító puha párna számomra. Teljes csendben képtelen vagyok elaludni.

Nem vagyok egy lázadó típus. Szívós: igen, lázadó: nem. Az állandó utazás, a fix otthon nélküli lét, s hogy vagy egy bőrönd az életed, vagy egy karaván egy kis része, s minduntalan körbe vagy véve emberekkel, akiknek megvan a maguk bogara és sajátossága és mégis ott vannak, ha szükség van rájuk, megtanított arra, hogy az élet nem a befeszülésről szól,  hanem az alkalmazkodásról és együtt dolgozásról. Egyáltalán nem verejtékkel tanultam meg. A könnyebbik arcát mutatta nekem. Talán éppen ezért sem tudok frontember lenni. A háttérmeló, eltűnni a sötétségben a pódiumon, az vagyok én.

Balkezes vagyok, azzal is pengetek, így a tetkót is oda varrattam.

Első játékgitárom balalajka volt, s azt hittem, játékgitár, s lelkesen csapkodtam, meg pengettem. Még fotó is van róla, pelenkás koromból.
Azt gondolni, hogy a gyerekek nem bírják a zajt, a hangosságot. Elsőnek én is elüvöltöttem magam, amikor anyám először vitt a pódiumhoz, mikor gyakorolt a banda. Jól kiüvöltöttem magam, ahogy mondták, aztán már ott billegtettem, meg rázogattam a pelenkás hátsóm a basszusgitáros előtt és nagyokat csapkodtam a mancsaimmal. Onnantól kezdve nem volt kérdés, mi is leszek.

Fogalmam sincs, mikor volt az első beugró a bandába. Talán mikor a nagybátyám eltörte a lábát és kellett egy dobos. Jó volt, élveztem, és éreztem, a dob azért nem az én világom, vágytam a gitáromhoz vissza. Jolly Jokerként számoltak rám, beugrottam, ha baj volt, egyedül a frontember szerepét nem akartam sosem átvállalni, inkább átvettem más munkáját, hogy az át tudja venni a frontember szerepét.
Nem tudtak és nem is akartam más rokonoknál felnőni, s mire nagyobb lettem, megszoktam az állandó turnézást, ez éltette a családom, igazi családi vállalkozás lett belőle. Magántanulóként képes voltam megoldani a sulit, s egyáltalán nem bántam. Rengeteg helyen megfordultunk, még több emberrel találkoztunk, s sokat tanultam. De ahogy nőttem, úgy alakult ki a saját stílusom, amely eltért a szüleim stílusától. Kiváltam a családi utazgatásból, komoly érzelmi vágás volt, hiszen előtte tizennyolc évig benne éltem és lélegeztem, velük együtt. L.A.-ben maradtam, ők tovább utaztak.

- Akku.. - leroskadok a fal tövébe, fogom a homlokom. Hallottam a hátam mögött, hogy vigyázzak, akkor már késő volt. Hammer lábdobogását hallom magam mögött és a röhögését.
- Mondtam bazmeg, hogy ajtóóóó - felhorkant, ahogy meglátja, mit csinálok kínomban.
- Nem tudtam, hogy ilyen kicsi az ajtófélfa.
- Kicsi? - Néz döbbenten rám. - De hiszen az két méter magas. Ez azt jelenti, barátom - csap vállon, horkantva egyet a röhögésében. - Nőttél a nyáron.
Hammer ezek után kifejezetten kereste az alkalmakat, mikor vágtam be a fejem, vagy kerültem kínos helyzetbe tömegközön. Ez csak pár hónapig tartott, nagybátyámtól megkaptam a mociját, egy utó szülinapi ajándékként. És mert megtanultam, hogyan kezeljem a magasságom.

Vége az egyetemnek és vége a bandának is. Hammer inkább elment dolgozni egy gyárba, nem bírta azt az életmódot, ami a lételemem volt, így nyakamba vettem az államokat és ahol kaptam szerződést, oda mentem dolgozni. Háttérzenészt mindig keresnek, az alkalmazkodással kutyabajom. Így kerültem például filmzenék készítésébe is, s onnan már könnyebb volt mozdulni, ha esetleg kiürült a kasszám. Az egyik közös meló után a dobos megkeresett, hogy basszusgitárost keresnek a bandába, és szerinte jó lennék.
Nagyjából fél éve voltunk együtt, mikor az egyik este, a klubban történő fellépés után megkeresett egy pacák és adott nekem egy időpontot és helyszínt. Meghallgatás. Nem hangzik rosszul, s tudtam, nem eszik olyan forrón a kását. A meghallgatásokat kifejezetten kedvelem. Rengeteg hasonszőrűvel találkozni, tudást, technikát lehet cserélni, táplálkozni belőle. Van, akinek verseny, nekem tanulás és fejlődés. És élvezet.
Meglett a második kör is, ekkor tudtam meg, ki is keres zenészeket. Egyből rákerestem a neten, s igyekeztem megismerni a stílusát, de leginkább őt magát. Hallottam már, s tetszettek is a számai, s azon gondolkodtam, milyen stílus is lenne a legjobb hozzá. Nagyon jó hangja van, érzi a ritmust is, benne is benne dobog.
Kíváncsi lettem, mi fog ebből az egészből kisülni.