zsebibaba && kai

Nehézségek nélkül egy gyermek sosem lesz egészséges felnőtt; korlátok nélkül egy tudat sosem lehet korlátlan.

- Majd jövök, ne várj meg ébren – hallottam Jess hangját, mire csak összevont szemöldökkel pillantottam fel rá. Próbáltam eldöteni, hogy ez mit jelenthet nála, ugyanis az eddig együtt töltött hetek alatt volt időm annyira kiismerni, hogy legalább a szokásaival tisztában legyek. A srác sokat dolgozik, állandóan tanul, és mindig mindenből a tökéletes dolgokat akarja kihozni. Ebben eléggé hasonlít hozzám, és az egyetem alatt nekem is hasonló ambícióim voltak, viszont kettőnk között volt egy elég nagy különbség: én a mai napig hajlamos vagyok talán egy kicsit túlságosan is jó bulikat csapni, illetve élek olyan szerekkel, amikkel ő egyáltalán nem, vagy kevésbé. Gondolok itt arra, hogy annyira jó srác akar lenni, hogy egy szál cigire sem gyújt rá, nemhogy mondjuk spanglit tekerne, vagy hasonló.
Egyetlen pillanat alatt mértem fel az öltözékét, ami teljesen normálisnak tűnt. Na igen, egy srác általában nem viszi túlzásba a part outfiteket, viszont este 11kkor mégis hova indulna? Az biztos, hogy a családi étterem már zárva van és ha most éppen nem tanul akkor... Két lehetőség maradt.
- Ójaj, a jófiú akciózik – vigyorogtam el magam – Bulizni vagy randizni készülsz? Esetleg összevonod a kettőt, és egy nő miatt nézel le valami egyetemi csodára?
Fel is pattantam a helyemről, majd zsebretett kezekkel közelítettem meg. Én magam most éppen dolgoztam, mert a szerződést ugyebár megkötöttem a színházzal, ami azt jelentette, hogy a jelenlegi dolgaim mellé beugrott még plusz 12 dal. Így a saját amerikai debütálásomat el kellett csúsztatnom egy kicsit, de ezt valamilyen szinten nem is bántam. A mostani életem melett képtelen lennék arra, hogy még beiktassak egy rendes turnéval egybekötött, interjúkkal teletűzdelt időszakot. Illetve biztos meg tudám oldani a dolgot, de ettől függetlenül nem volt kedvem hozzá még. Nem érzem magamban az erőt hozzá, és mivel Ausztráliába esélyem sincs jó ideig visszanézni, így jobb híján marad egyelőre a csendes munka, és néhány dal kisebb előadóknak, amit elvállaltam magamnak.
- Csak a haverokkal egy kicsit lenézek bulizni egyet. Ezért mondom, hogy lehet reggel jövök majd – válaszolta nekem viszonylag könnyed hangon, miközben megtámaszkodtam az ajtóban és figyeltem, ahogyan elkezdte felhúzni a cipőjét. Nekem ez a magam részéről teljesen rendben volt, valamilyen szinten örültem is eki, hogy egy kicsit kimozdul.
- Hahh, és mi vagyok én? A feleséged, hogy ébren várjalak? Vacsorát esetleg ne csináljak neked, drága uram? – ugrattam, de aztán komolyan is hozzátettem – Rendeljek neked valamit amúgy?
- Nem szükséges, mert reggelre teljesen össze fog aszalódni – mondta nekem, miközben vigyorogva megpaskolta a vállam. Váltottunk még pár szót de aztán tényleg gyorsan kívülkerült az ajtón, én pedig ennek tudatában csak magamnak szereztem egy adagnyi kínait mondván, hogy Céline is megoldja majd a kajagondjait, ha éhes lesz esetleg. Szóval így nem volt más választásom, gyorsan visszasüppedtem a munkába, és egy már megkezdett dalon dolgoztam tovább, hogy legalább holnapra készen legyek vele. Nagyjából tizenegy magasságában nyílt az ajtó, én pedig meglepett pillantással figyeltem, ahogyan Jess egy kifejezetten csinos és feltehetőleg részeg lányt cipel a kanapéhoz.
- Aztakurvaélet! – adtam hangot a véleményemnek, miközben szemrevételeztem – Nem rossz kapás apukám, de neked még senki sem mondta, hogy ilyen állapotban lévő csajokat nem illendő megdugni?
- Jaj kussolj már! – vágta az arcomba, talán egy kicsit agresszívabban, mint ahogyan eddig bármikor szólt hozzám, én pedig pontosan ezért vontam fel az egyik szemöldököm, miközben figyeltem őt – Keresni kéne egy hozzátartozót, de le va zárva a telefonja arcfelismerővel és tartok tőle, hogy mindjárt kidobja a taccsot...
- Akkor miért ide rángattad szerencsétlent? Dobd ide a mobilját, és azonnal vidd a fürdőbe! – szóltam neki talán egy fokkal szigorúbban, mint ahogyan azt szerettem volna, én magam pedig rögtön felpattantam. Látszik, hogy valószínűleg nem sok rossz állapotban levő lánykával volt eddig dolga, amiért nem tudom elítélni, de hát... Mondhatni mindent el kell kezdeni valamikor. Ahogyan elnéztem, hogy mennyire vékony szerencsétlen, hirtelen már nem is tűnt irreálisnak, hogy ennyire fejreállt a piától. Kifejezetten picinek és vékonykának tűnt.
- Ne bámuld már úgy, mint egy darab húst! – szólt rám a másik srác, miközben a kezembe nyomta a telefonját, ebből pedig egy kicsit arra következtettem, hogy ő már valószínűleg kinézte magának... Nos, nem tudtam okolni érte.
- Akkor vidd a szemem elől barátocskám – sóhajtottam fel halkan, majd az egyetlen eddig bevált ötletemet próbáltam meg megint azzal, hogy az egyes gombbal aktiváltam egy gyorshívóba beállított személy számát, aztán imádkoztam azért, hogy a kiscsaj született bajkeverő legyen... Valamennyire meg is könnyebbültem, amikor elkezdett kicsengeni a vonal.
- Nana?
- Határozottan nem! – választoltam a bizonytalannak csengő fiúhangnak – De ha Nana egy szőke, porcelánbaba típusú lányka, akkor itt van nálunk.
- És... te ki vagy? – szerencsétlennek a hangja valahogy annyira ártatlannak és bizonytalannak hatott, hogy nem volt szívem alkalmazni rajta a saját stílusomat. Most vagy egy papuccsal jár, vagy a kistestvérét sikerült elkapnom. Az biztos, hogy megúszom anélkül, hogy beverné az orrom, mert a hangja alapján nem tűnik túl karakán személynek.
- Egy barátom találta meg nem túl jó állapotban szóval... Szerintem érte jöhetnél hazavinni. Kellemesebb lenne a dolog, mint két férfival egy házban ébredni, akik közül feltehetőleg egyet sem ismer...
Még valamennyit bájcsevegtünk arról, hogy pontosan hova kéne jönnie, aztán gondolom elindult a srác, szóval én magam elkezdtem tekerni egy szál cigit magamnak, amibe most kifejezetten indokoltnak éreztem, hogy tekerjek egyet a varázscuccomból is... És ha már így belejöttem a dologba, akkor többet is letekerhetek, hogy a következő ilyen esetre is jusson némi lazító hatással bíró csodaszer.
- Kérsz egy szállal? – kérdeztem meg a hirtelen felbukkanó lakótársamat is – Szerintem őszintén rád férne egy az arcod alapján.
Ő maga olyan pillantással nézett rám, amitől rögtön kedvem lett volna elásni magam, szóval én elővettem a legártatlanabb pillantásom, amolyan „jólvan tesó, én csak megkérdeztem” fejjel pillogtam vissza rá. Szóval akkor határozottan enyém a hálásabb feladat és nem kell lenyúlkálnom a csaj torkán, csak megvárni a hozzátartozóját. Ez jó.

ruha || 944 || azért ne ijedj meg nagyon Babám    

zsebibaba && kai

Nehézségek nélkül egy gyermek sosem lesz egészséges felnőtt; korlátok nélkül egy tudat sosem lehet korlátlan.

Lényegében mindig a segítőkész szndékomról voltam híres. Korábban a suliban is voltam annyira kedves, hogy azoknak a diákoknak – persze nem ingyen – korrepetálást tartsak, akik példának okáért nem ment annyira jól az anyag. Volt tartásom világ életemben, de ettől függetlenül sem ejtettek a fejemre. Nem tartoztam azok közé, akik mások helyett megírták a házikat pusztán azért, mert féltek az úgymond „macsóktól”... Azt sem állítom persze, hogy mindig olyan voltam mint most, de határozottan kijelenthetem, hogy lényegében meg tudtam őrizni mindig a méltóságom, miközben mások segítségére lehetettem.
Persze voltak extra esetek... Gondolok itt a ma estére, amikor kifejezetten felkészületlenül ért ahogy a lakótársam hazarángatott egy részeg lányt. Igazából nem a hányással volt bajom, ahhoz kifejezetten hozzászoktam úgy, hogy rendelkezem egy terhes lakótárssal is, de azért... Nem így terveztem az estémet. Habár mondhatni a lány egy angyal fizimiskájával rendelkezett – azaz gyönyörű volt a maga ártatlan módján – ettől függetlenül egyáltalán nem lett volna alkalmas múzsa... Ugyanis amint megpillantottam, hogy milyen állapotban van, rögtön eszembe jutott, hogy pillanatokon belül az orrán száján folyni fog a gyomrának minden tartaléka, ez pedig hát... Kifejezetten kiverte a fejemből minden gondolatomat, én pedig csak keserűen jöttem rá arra, hogy most sem fogok dolgozni... A végén még ténylegesen lecserélnek a színháznál, amiért képtelen vagyok haladni a projektemmel. Gáz lenne, miután már elvállaltam, ezért csak vetettem pár szomorú pillantást a kajámra, amit józan állapotban talán már képtelen leszek megenni a saját gondolataim miatt.
Miután végül mégis sikerült lerendezni az egész ügyet – azaz a csaj a fürdőbe, a mobilja pedig hozzám került – én magam is kezdtem érezni a frusztrációm. Legszívesebben beálltam volna az ajtóba, hogy szórakoztassam egy kicsit magam, de nem lett volna kifejezetten szép húzás tőlem, így csak a cigitekeréssel foglaltam el magam, miközben igyekeztem nem túlságosan odafigyelni az öklendezésre.
- Ezaz fiam! – kiáltottam be Jessnek – Te is tudod, hogy miként kell az embernek elvenni a kedvét a munkától... Meg az élettől is.
Persze láttam én már részeg lányokat... A legtöbbször segítettem is nekik, de most ténylegesen nem sok kedvem volt a mizériához úgy, hogy dolgoztam. Bár korán van még, ettől függetlenül az idő már elég késő ahhoz, hogy az agyam ne úgy forogjon, ahogyan azt én szeretném.
- Viszont akkor bosszúból nem hagyom, hogy megdugd – sóhajtottam fel, mielőtt rányomtam volna a telefonján a hívás gombjára. Persze amúgy is az lesz a legjobb szegény kislánynak, ha végül inkább a saját ágyában ébredhet. Ha arról van szó, akár a sajátomat is átadtam volna neki, de hát el akartam kerülni a magyarázkodást és a felesleges ismerkedést.
- Kai, ne legyél ilyen – válaszolt vissza a másik is, amikor kidugta a fejét az ajtón – Én nem vagyok az a fajta srác...
- Jaja, te nem bántasz másokat... Tudom. Én csak biztosra megyek, hogy tényleg így is maradjon a helyzet – bólintottam egy aprót, gonosz kis vigyorral az ajkaimon. Igazából tudtam, hogy hazakerülne, mert Jessnek is ez volt az érdeke, de jódarabig hallgatni fogja a kis Don Juan ezt a sztorit tőlem.
Az egész helyzet csak akkor hágott a tetőpontjára, amikor megjelent a bizonyos testvér. Már a telefonban a hangján is hallottam, hogy valószínűleg az aranygyerekem elég határozatlan, ezért gondoltam rögtön az öccsével... Mert egy ilyen lány nem fogna magának papucsot, ugye?
- Megjöttek a hercegnődért – böktem meg a lábujjammal a srác kilógó farrészét az ajtóban – Örülnék, ha beljebb tudnád húzni a méretes valagad, mert akkor mondjuk ajtót is tudnék nyitni neki!
- Kai az isten szerelmére, kussolj már be! – jött egy kifejezetten ingerült válasz, mire csak vigyorogva csuktam rájuk a fürdőajtót és mentem az ajtóhoz, amin nagyjából két perce csengettek. A sejtéseim meg tökéletesen beigazolódtak, amikor megláttam kint a fiút... Aki leginkább egy kiskutya karizmájával rendelkezve lihegett. Szinte láttam magam előtt, hogy én vagy a lakótársam fogjuk lecipelni a részeg lányt a kocsiig... Sőt talán haza is vezetek, ha arról van szó, mert nem bíznám a gyereket a gyerekre... Csak tudnám miért érdekel egyátlalán, hogy mi lesz két idegennek.
- Szép estét... Vagy szebbet, nem is tudom mit kéne mondanom – támaszkodtam meg az ajtóban, karba tett kezekkel, majd a lábammal belöktem azt – Szerintem ez esetben be kéne jönnöd, mert még határozottan nem végeztek.
Persze kicsit kétértelműen hatott a mondatom, a fejemmel viszont rögtön intettem befelé. Ahhoz képest, hogy Brooklynban lakunk, elég takaros volt a kis hely, amint hárman béreltünk. Ehhez nyilvána annak is volt köze, hogy volt velünk egy nő, de én magam is ugyanúgy megcsináltam a házimunkát, ha arról volt szó, illetve főzni is tudtam, de erre sem feltétlenül volt szükség. Mert Céline se egy személyre készítette a kajákat, Jesséknek meg étterme volt, így pont nem én fogom lenyűgözni őket.
- Ülj csak le oda – mutattam neki a kanapéra, miközben igyekeztem a fürdőből jövő agonizálás és sírás hangjára oda nem figyelni. Kegyetlen rossz lehet most a lánynak – Nem semmi a nővéred hallod... Milyen gyakran csinálja ezt?
Magam sem tudom miért kezdtem el fosni a szót neki. Talán csak arra vártam, hogy ellazuljon a srác egy kicsit, mert az ajtóban is úgy nézett rám, mintha mindjárt arra készülnék, hogy felfaljam őt... Én pedig ettől egészen zavarba jöttem. Mert soha nem tudnék komolyan ártani senkinek.
- Nem kérsz egyet babám? – tartottam fel a füvescigiből egy szállal, hogy demonstráljam arra, amire gondoltam – Nem lehet könnyű a szituáció, én pedig esküszöm hazaviszlek titeket kocsival... Haljak meg, ha nem így lesz.
Csak egy ajánlat volt... És bár nem vagyok előítéletes, de ettől függetlenül is sejtettem, hogy a fiúka valószínűleg egész életében még sima cigit sem szívott. És nem ez volt a legkedvesebb ajánlat, ha arra gondolok, hogy ő is simán rosszul lehet a cucctól és nem csak a szőnyeget, hanem a kocsim kárpitját is összehányhatja... Azaz dupla esély van arra, hogy a mai este folyamán még én magam is kidobom majd a taccsot és akkor azt lesz majd igazán öröm takarítani.

ruha || 951 || azért ne ijedj meg nagyon Babám    

zsebibaba && kai

Nehézségek nélkül egy gyermek sosem lesz egészséges felnőtt; korlátok nélkül egy tudat sosem lehet korlátlan.

A magam részéről határozottan abba a halmazba tartoztam, aki lényegében nem hajlandó a részeg lányokat a sorsukra hagyni. Nem egyszer fordult elő az sem, hogy esetlegesen megállítottam olyan embereket, akik lányokat akartak elvinni valahova... Voltak elméleteim, hogy hova. Ettől függetlenül pedig kifejezetten felelőtlennek tartom a gyengébbik nem azon képviselőit, akik csak így egyedül mernek a sötét utcákon, nem beszámítható állapotban mászkálni. Annyi barom rohangál a világban, hogy ha úgy vesszük igencsak nagy szerencséje van a lánykának is, akit végül megtalált a lakótársam, mert elég csúnyán is pórul járhatott volna. A fürdőből kiszűrődő hangok pedig mindennek bizonyultak, csak éppenséggel biztatónak nem.
Pont ezért gondoltam azt, hogy határozottan szükségem lenne valamire, ami kellőképpen ellazítana ebben a helyzetben. Így mondhatni jobb híján nekiálltam némi cigit tekerni, miközben elgondolkoztam azon, hogy mennyire öreg vagyok a mai fiatalokhoz képest... Kifejezetten álszent dolog lenne azt állítanom, hogy más lettem volna... Vagy más lennék most. Ugyanúgy hajlamos vagyok felönteni a garatra, csak nekem van annyi szerencsém, hogy nem kifejezetten látszik rajtam. Meg amúgy az utóbbi időben kezdtem kifejezetten elpicsásodni, ami annyit jelent, hogy nem igazán szeretek ittasan mutatkozni. Inkább az egyetemi éveimre volt jellemző az ész nélküli alkoholfogyasztás. Azóta inkább csak lazulni szerenték, nem pedig felpörögni, pont ezért sokkal inkább jellemző nálam a könnyű drogfogyasztás – ami lehetőség szerint nem szintetikus szar – mint a piálás. Egy két sör belefér esténként, de ennyi.
Ettől függetlenül a lányok helyzete még mindig más. Mert bár szőke vagyok, és olykor beteszek kontaktlencséket is, illetve Ausztrália ide vagy oda, maximum vörösre szülni tudtam a napon – tehát a hófehér bőr is stimmel – ettől függetlenül nem hiszem, hogy bárki azon okokból környékezne meg, hogy eladjon kurvának.
A kislány akit pedig berángattak a lakásba határozottan csinosnak tűnt, viszont én magam tartottam magam az elveimhez, miszerint részeg nőt nem dugunk meg... Így már szinte ismeretlenül képes voltam a szárnyaim alá venni őt és eldöntöttem: ha a lakótársam bármiféle disznósággal próbálkozik majd, akkor határozottan seggberúgom és kivágom a saját otthonából. Nem szép dolog kihasználni ittas hölgyek becsületét. Alapvetően mi nyilván nem tiltakoznánk az ellen se, hogy egy dekoratív milf nő dugjon meg minket – mert abban az esetben a dolog már fordítva történik ugyebár – viszont a lányoknál ez nagyon fontos érzelmi válságokat idézhet elő. Így jobb elkerülni valaki önbecsülésének tönkretételét.
Nagyon szívesen rá is gyújtottam volna az egyik cigire, de időközben a hozzátartozó megérkezett a lányhoz. Reménykedtem benne, hogy addigra a fürdőben hányó mondjuk végez és a bájcsevelyt elkerülve tudjuk maj rendezni az egész helyzetet, de ez sajnos nem így alakult. Ennek következtében a fejemben pedig fel kellett sorolnom mindazt, amivel kínálni tudtam a srácot... Némi rendelt kaja, amibe már jól belenyálaztam, a füvescigi, tea kávé, víz... Fogjuk rá, hogy alkalmasak vagyunk a vendégfogadásra.
- Jaj nem úgy, te jó ég! – kaptam a szám elé a kezem. A srácról olyan szinten sütött az ártatlanság, hogy lényegében nem volt szívem ahhoz, hogy elkezdjem húzni az agyát. Minden bizonnyal a legrosszabb rémálma lenne elképzelni, hogy a nővére bárkivel szexel.
Inkább gyorsan be is invitáltam a fiúcskát, mert szegény elég szánalmasan nézett ki, ahogyan próbált erős maradni az ajtóban toporogva. Minden bizonnyal eléggé aggódik a nővére miatt... És be kell vallanom, hogy valahol együtt tudtam érezni vele, mivel nekem is lánytesóm van, aki ráadásul kisebb is nálam. Annak ellenére, hogy nem voltam túl jó testvér soha... Ha kapnék egy telefont, miszerint a tesóm bajban van, valószínűleg az hozzá hasonlóan én is rohantam volna. Mindenesetre akaratlanul belegondoltam, hogy mennyire elcsesztem a dolgokat, mivel Cha-chanak nem volt kire számítania, amikor fiatal volt... És lényegében most sem egészen van, mert én még mindig képtelen vagyok nem kínosan viselkedni a családom társaságában. Valahol irigyeltem ezt a fiút azért, mert nem cseszte el úgy, mint én annak idején... Pedig még mindig úgy érzem, hogy megérte az egész családomat feláldozni azért, hogy zenélhessek.
- Áh, lelkem – vigyorodtam el akaratlanul is – Majd bírja később. Gondolom még csak most cseppent bele a felnőttek életébe és azt hiszi, hogy mindent megtehet. Ne félj, majd biztosan kinövi ezt.
Próbáltam pár biztató pillantást vetni a fiúra, aki tökéletes tartással ült a kanapénkon. Minden bizonnyal ennek pont az ellenkező hatását érhetem el. A lakásunk egyáltalán nem néz ki egy bűnbarlangnak, viszont ettől függetlenül is igaz, hogy normális körülmények között senki se a kanapéján tekeri a füvescigit... Bár a korosztályomban elég sokan tolják a cuccot, viszont ő ezekhez a dolgokhoz túl ártatlannak tűnik.
- Hány éves vagy? – tettem fel neki a kérdést, puszta kíváncsiságból. Igazából csak nem akartam csendben terpeszkedni mellette, amíg az általa Ye Na néven emlegetett lány kihánja magát. Én a magam részéről kíváncsi lettem volna arra, hogy egy olyan picike és vékony lányban hogyan fért el ennyi minden, tekintve, hogy már vagy fél órája hallgatom a hányást, olykor vegyítve némi agonizálással, köhögéssel, nyöszörgéssel, vagy esetenként sírással, illetve „nem akarok hányni” féle megnyilvánulásokkal. Ez elég egyértelművé tette számomra, hogy a srác nem hazudott és a nővére tényleg nem bírja túl jól az alkoholt.
- Jó, rendben – nyugtáztam egy bólintással a választ, amit adott a cigire. Szívesen rábeszéltem volna más körülmények között, de annyira ártatlannak tűnt szerencsétlen fiú, hogy egyszerűen nem volt szívem szórakozni vele. Miért én legyek az, aki tönkreteszi? Majd az élet úgyis bemocskolja, én pedig ehhez nem akarok hozzájárulni.
Ha az ő fejével gondolkoztam ebben a helyzetben, akkor nagyon is meg tudtam érteni minden félelmét. Elvégre a helyzet önmagában ijesztő és nézzen ki bármilyen normálisan a lakásunk, ettől függetlenül éppen törvényt szegek azzal, hogy marihuánát birtoklok... Szegénynek elég riasztó lehet ez így abban a tudatban, hogy egy nála és az önkívületén levő nővérénél erősebb férfi tartózkodik a helyen. Pont ezért akartam megnyugtanti valamennyire.
- Maradj csak nyugodtan – sóhajtottam fel halkan – A lakótársam hozta ide... Igazából elég jó srác, de megtiltottam neki, hogy még csak egy gondolattal is kárt tegyen a tesódban. És ha ez mégis megtörténne, kezeskedem róla, hogy ne élje meg a holnapot.
Az utolsó mondatot már elég hangosan mondtam ahhoz, hogy egy „Kapd be, Kai!” választ kapjak a fürdőből. Igazából csak az agyát akartam húzni, pontosan tudtam hogy nem fog kárt tenni a lányban.
- Igazából amúgy is dolgom volt az éjjel, szóval nem probléma hazavinnem titeket – jegyeztem meg ellentmondást nem tűrő hangon – Ha nem bízol bennem eléggé, akkor nyugodtan irányíts te a házatokig. Ha egyszer sem arra megyek, amerre te mondod, akkor rámhívhatod a rendőröket. Ilyen feltételekkel megfelel?
Magam sem tudtam, hogy két idegen emberrel miért akartam ennyire törődni, de jellemző volt rám ez a magatartás, amit soha nem értettem igazán. Egyszerűbb lett volna, ha csak szimplán nem viselném mások sorsát a szívemen, de képtelen voltam így élni az életem. Talán a saját magányosságomat próbálom ezzel kompenzálni? Bebizonyítani magamnak, hogy annyira nem is rossz az életem? Nem tudom biztosan.
- Ne érts félre – folytattam azt amit elkezdtem – Jobb környéken élünk igen, de attól ez még Brooklyn. Elég sok illegális taxi van a környéken, te pedig nem lehetsz biztos abban, hogy esetlegesen milyenbe szállsz be, én pedig nem szeretném, hogy két gyerek élete is az én lelkemen száradjon.
Ahogy a fiúra pillantottam, szinte biztos voltam benne, hogy ha esetlegesen történne vele valami, és az hozzám visszajutna... Nos eléggé megviselne. Pont ezért is igyekeztem megejteni felé egy támogató kis mosolyt, majd a kezemet is odanyújtottam, hogy az elmaradt bemutatkozást pótolhassam az irányába.
- Kaiden Dubois – mondtam a nevem, aztán utána rögtön folytattam is – Amíg esetlegesen végez Ye Na, nem fogadsz el egy teát, vagy vizet? Szerintem éppen most készül a lány kiüríteni az egész szervezetét és lassan itatnunk kéne vele valamennyi cukrozott vizet, hogy ne száradjon ki teljesen. Szóval egy darabig el fog húzódni ez a dolog.

ruha || 1 247 || azért ne ijedj meg nagyon Babám    

zsebibaba && kai

Nehézségek nélkül egy gyermek sosem lesz egészséges felnőtt; korlátok nélkül egy tudat sosem lehet korlátlan.

A magam részéről, amikor megpillantottam az ajtóban, a kisfiút – mert egyszerűen más hasonlat vele kapcsolatban nem jutott eszembe – lényegében sikeresen felismertem benne a saját kis bizonytalan énemet, amilyen én is voltam tinédzserként. Ugyanakkor veszettül sajnáltam, amiért ő a kisebb a családban. Nem tudom, hogy pontosan hányan lehetnek testvérek, de egy ilyen nővér mellett nem lehet túl könnyű élete... Ha bátyja született volna, akkor minden bizonnyal könnyebben kezelné a dolgot, sőt talán már ő is rég a nagy ivók köreiben lenne. Abban az esetben lehetséges, hogy ő térdepelne most a wc-nk fölé, nem pedig az a lány, aki elfogultsággal is túl csinos volt ahhoz, hogy egyedül mászkáljon.
Lényegében ez ebben a szituációban most mindegy is volt, de én a magam részéről áldottam a helyzetet, amiért én voltam az idősebb, nem pedig a húgom... Bár a mi családunkban ez nem kifejezetten volt mérvadó, mivel leléptem. Igazából bele sem akarok gondolni abba, hogy Aicha esetleg csinálhatott hasonlókat, ő az én szememben mindig jó kislány marad... Meg nem is szokott olyasfajta dominának öltözni, mint ez a lányka. Nem is kifejezetten értettem a koncepcióját a dolognak, ugyanis arcra túl aranyos volt ahhoz, hogy ilyesfajta ruhákat vegyen magára, de ez már nyilvánvalóan az én véleményem volt, ami természetesen senkit sem érdekel. Főleg nem az ajtóban toporgó öccsét, aki mindenről akar tudni csak arról nem, hogy idegen férfiak miként képzelegnek a testvére külsejéről.
- Ez nem fáj? – néztem végül a srácra, ahogyan az ujjait tuszkolta össze és egészen meg is sajnáltam ahogy ott kuporgott a kanapén. Gyorsan a saját, jóval eresebb és férfiasabb kezemért nyúltam az ő baba mancsaiért és szétszedtem őket – Na jó, tisztázzunk le valamit gyorsan.
A kezét nem engedtem el, mert meg akartam nyerni a figyelmét. Lényegében arra vártam, hogy rám nézzen. Én sem kifejezetten lennék nyugodt az ő helyzetében... Leginkább az ő fizikai tulajdonságaival. Tény és való, hogy valószínűleg ha arra kerülne sor, hogy meg kellene védenie a nővérét, akkor nem bírna el egy két debella méretű férfival.
- Beszéld meg a tesóddal, hogy többet ilyet ne csináljon – mondtam neki végül, majd elengedtem a kezét, amit eddig sem fogtam kifejezetten erősen – Most szerencsétek van, mert mi nem fogjuk egyikőtöket sem bántani. De ez a környék sem kifejezetten a csendességéről és a biztonságról híres, szóval történhetett volna baj. De most nem fog.
Nyilvánvalóan önmagában ez nem elég ahhoz, hogy megnyugodjon, ezért a korábbi bemutatkozásomat ki akartam egészíteni a továbbiakkal, szóval újra odanyújtottam neki a kezem.
– 24 éves vagyok és amúgy a zeneiparban dolgozom. Ausztráliából jöttem, és fogalmam sincs a new york-i bűnkereskedéssel. Nem árulok lányokat, ellenben ha gondolod nyugodtan lenyomozhatod a szavaim igazságtartalmát.
Nem mintha alapvetően az akcentusom nem lett volna elég bizonyíték. Egy picikét kopott az itt töltött idők során, de még mindig erősen kihallható volt a környezetem szerint. Tehát valószínűleg ő is érzi a különbséget.
[color#8d5d54]- Nem baj, ha vannak saját gondolatai – [/color]jegyeztem meg végül arra, amit mondott, majd folytattam – Ezt az ivászat dolgot mindenki megunja idővel. Ki fogja nőni.
Vicces ezt az én számból hallani, aki még mindig kifejezetten hajlamos volt a folyamatos tivornyázásokra, de ettől függetlenül most át kellett vernem ezt az ártatlan lelket. Egyszerűen nem volt szívem ahhoz, hogy kirángassam a való életbe, szóval azt mondtam, amit hallani akart. Nem hinném, hogy közelebbi ismerettség alakulna ki közöttünk, emiatt pedig nyugodt szívvel hazudtam az arcába.
- Még jó, hogy nem fogadtad el az ajánlataimat – nevettem el magam, miközben megcsóváltam a fejem. Nem tűnik hülyegyereknek, tehát simán kinézem belőle, hogy még képes lenne pusztán biztonsági okokból a nyakamba szabadítani a rendőrséget. Legalábbis amit jelen helyzetben tehetne az ennyi. Még szerencse, hogy nem fenyegeti ténylegesen semmiféle veszély.
A kissé kérdő hangsúllyal megfogalmazott mondatára úgy bólintottam egyet, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Határozottan kényelmetlenül érezte magát, ezt pedig én egy kicsit viccesebbnek találtam, mint ahogyan az udvarias lett volna. Főleg azért, mert az előbb nyugtattam meg.
- Nem, nem esett baja – figyeltem, ahogyan lassan felvesz az enyémhez hasonló tartást a kanapén – Legalábbis itt nem. A többiről inkább a faszagyereket kéne kérdezned a fürdőben. De ő amúgy jobb srác nálam is, szóval nem hinném, hogy hagyná. Igazi úriember.
Néhány szót direkt hangosabban intéztem a fürdő felé, hogy egy kicsit baszogathassam a srácot. Az arcomra költöztettem is egy vigyort, mert nem sokkal később kaptam is érte a revansot.
- Kaiden ki foglak picsázni, ha még egyszer meg mersz szólalni! – én magam csak elnevettem magam a válaszától. Szerettem szívni a vérét, mert elég sok mindent csinált, ami miatt egyszerűen csak lehetett. Ha túl jó srác volt, akkor azzal baszogattam, ha játszotta a bad boyt és elment bulizni, akkor azért találtam fogást rajta. Ez már csak ilyen.
- Csak azt tette, amit tennie kellett – legyintettem egyet arra, amit a fiú mondott, majd megvontam a vállam – Kizártam volna a saját házából, ha nem így cselekedik.
Azt már nem tettem hozzá, hogy a húga nemlétező ártatlanságára is vigyáztam, mert nem akartam, hogy megint megijedjen. Pedig határozottan a fajtalankodás ellen voltam. Ha az apja jött volna érte, akkor minden bizonnyal a saját mellemet veregetve közöltem volna, hogy mekkora lovag vagyok, de a kisöccse más tészta. Ez a gyerek jobban hasonlít egy kölyökkutyára, akit kitettek ázni az esőbe, mint a legtöbb gusztustalanul perverz tizenhét évesre, akik már rég a 18 karikás filmekre recskáznak.
- Engedd el – mosolyodtam el megint, majd folytattam – Ghostwriterként is dolgozom. Eredeti végzettségem szerint zeneszerző vagyok, tehát nincs időbeosztásom, ha munka van, akkor állandóan dolgozom.
Arra már nem tértem ki, hogy ez inkább szolgál arra, hogy eltereljem a saját gondolataimat. Ez a része már tényleg nem tartozik rá, meg amúgy a barátaimmal sem vitatom meg az életben ért antrocitások okozta nehézségeket. Szeretek könnyelmű lenni, ami az életemet illeti, tehát rendszerint egyszerűen csak behunyom a saját szemeimet is, ha gondokról van szó. Ha nem látom, nincs ott.
- Arra tippelek, hogy még a húgom is idősebb a nővérednél, de ettől függetlenül a kistesóim lehetnétek, tehát gyerekek vagytok. – jelentettem ki, ellentmondást nem tűrő hangon. Számomra mindenki gyerek, aki a szülőkkel együtt él otthon, mert még nem képes az önálló életre. Ráadásul ha jól sikerült beazonosítanom a helyzetet, akkor egyikük sem kifejezetten nagykorú, vagy ha a nővére az is, akkor határozottan felelőtlenül éli az életét, tehát alkalmatlan az önálló döntéshozatalra. Egyszóval gyerek. A felháborodása mégis aranyosnak hatott, szóval ha a továbbiakban is kardoskodik majd amellett, hogy ők márpedig nem gyerekek, akkor egyszerűen csak rá fogom hagyni a dolgot.
- Párosnév? Ez bájos – vigyorodtam el, ahogyan lassan belesüppedtem a kanapéba – Nekem is az van a tesómmal.
Még ha nem is kifejezetten szerettem a koreai nevem. A hangzásával semmi gond nem volt, lényegében jól összecsengett a két szótag, egyszerűen csak nem illett hozzám. Kiskoromban az egész családom Na Minnek szólított és biztos vagyok benne, hogy anyám képes lenne ezzel beégetni most is bárhol. Akkor nem volt vele nagyobb bajom, de talán egyfajta örök lázadó lehetek, amiért kamaszkoromban határozottan eldöntöttem, hogy innentől kezdve csak Kaiden vagyok. Ehhez pedig azóta is erősen tartom magam. Kevés embernek engedem meg, hogy ténylegesen a koreai nevemen szólítson, talán csak a húgom lenne kivétel – hiszen anyámékkal nem igazán találkozom mostanában. Ő pedig megtisztel annyira, hogy nem Naminozik nekem.
- Máris hozom – mondtam neki, viszont amikor a hűtőhöz értem, rögtön kettő palackkal kaptam ki onnan. Mielőtt visszaértem volna a kanapéhoz az egyiket a lakótársam kezébe nyomtam a fejemet csóválva.
- Itasd is, te balfasz – sóhajtottam fel halkan – Ki fog hányni mindent és kórházba kerül, ha nem figyelsz oda a folyadékbevitelre.
Ezt már igyekeztem halkabban hozzátenni, hogy a kanapénkon ülő kisfiú lehetőleg ne hallja meg. Amikor visszatértem hozzá, egyszerűen csak a kezébe nyomtam a palackot és úgy ültem le, mintha mi sem történt volna.
- Nem probléma – rántottam meg a vállam – Van néhány dolog amit ott hagytam a stúdiómban, így legalább nem kell holnap bemennem érte, mert el tudom intézni. Kocsival vagyok és a forgalom egyébként is megcsappant, szóval szerintem hamar odaérünk.
Éreztem, hogy ettől függetlenül még mindig nem bízik a srác bennem, így a mobilomon fél kézzel bepötyögtem a Youtube-ba a nevem, mert addig is lefoglalhatom legalább valamivel őt.
- Tessék, ha ezzel nem igazolom magam, akkor úgy érzem, hogy semmivel sem tudom majd – jegyeztem meg egy félmosollyal az arcom kíséretében, amikor a kezébe nyomtam a készüléket. Nem minőségi elismerésre vágytam, felvágni sem akartam, csak tényleg kifejezetten bizonytalannak tűnt, amiért nem ismert engem. Valamivel pedig meg kellett erősítenem azt, hogy nem fogom őket elrabolni meg semmi.

ruha || 1 378 || azért ne ijedj meg nagyon Babám    

zsebibaba && kai

Nehézségek nélkül egy gyermek sosem lesz egészséges felnőtt; korlátok nélkül egy tudat sosem lehet korlátlan.

Bár ezt sosem mondtam el a testvéremnek, mindig kifejezetten szerettem volna még egy kistesót. Egy fiút. Mivel a szüleim elég szigorúan fogtak, így sok sráccal ellentétben nekem mindig vigyáznom kellett a húgomra, nem verekedhettem vele. Így csak az óvodában meg a suliban volt hasonlóra lehetőségem, de hát az ugye nem ugyanolyan, mint amikor az ember a testvérével csinálja. Szinte biztos vagyok benne, hogy rendesen kaptam volna, ha elkupálom Aichát, ezért kisebb koromban szerettem volna egy öcsikét. Még védekezni se tudott volna úgy igazán, mert ugye én lettem volna az erősebb. Ezzel pedig minden vágyamat ki tudtam volna elégíteni azzal kapcsolatban, hogy milyen csak úgy nyerni.
A későbbiek után nyilván hízott volna a májam, ha a sosem létező kistestvérem példaképévé válok. Ez a mai napig nem történt meg még a húgom esetében sem, és ahogy ezt a kis szerencsétlenséget néztem magam mellett, hirtelen már a testvérverés sem tűnt túl jó ötletnek. Ahogy az ujjait nyomorgatta, akaratlanul is összeszorult a szívem, viszont mindennek ellenére hamar elengedtem. Nem lepett meg, hogy kényelmetlen volt számára számára az érintésem. Viszont egy gyereken szórakozni az én koromban már egy kicsit sem tűnik viccesnek főleg nem úgy, hogy minden bizonnyal fél. Valahol meg tudtam érteni az érzéseit, hiszen nekem is lánytestvérem van, ráadásul húgom. Az ő nővére pedig fiatalabb volt a húgomnál.
- Mi nem fogunk titeket bántani – szögeztem le határozottan, miután végighallgattam őt – Tehát megnyugodhatsz. Ha a tesódnak tényleg baja esne, akkor nem lettél volna értesítve.
Legalábbis én úgy gondolom, hogy egy olyan szép lány esetében az erőszakoskodó semmiképp sem értesítene hozzátartozót. Sok esetben az is valószínű, hogy a lány lakáson belülre sem kerülne. Mivel Yenát minden probléma nélkül fel tudta hozni ide Jess, talán nem csak részegségről van szó az esetében. Igazából nem teljesen az én tisztem felvilágosítani Ye Bint arról, hogy megvan az esélye annak is, hogy egyes randidrogokat már felhasználhattak Ye Nán és lehet, hogy a baj már rég megtörtént a lány felelőtlensége miatt. Mondjuk ott van a dolog másik oldala, hogy sokszor a lányokat olyan hatékonysággal drogozzák be és adják el őket, hogy semmi gyanúsat nem vesznek észre maguk körül. Mindenesetre mivel ezt egyáltalán nem vettem biztosra az esetükbe - csak egy jelenség volt az éjszakai életben, ami gyakran megtörténik másokkal – nem akartam szólni erről neki. Holnap ki fog derülni, hogy mennyire emlékszik a lány és ha volt erőszakoskodás az esetében, azt észre fogja venni magán jobb esetben.
- A szüleid idősebbek és minden bizonnyal hülyének gondolja őket – ráztam meg a fejem. Én erről tudtam volna órákig is mesélni neki. A mai napig a lázadó hülyegyereke vagyok a saját szüleimnek is, tehát nem igazán volt tisztem ítélkezni a lány felett, azonban a tapasztalatomat csak megoszthatom az öccsével – Viszont te az öccse vagy. Ha megmondod neki, hogy kényelmetlen és veszélyes folyton utána rohangálnod és azt is, hogy pontosan mi történt a mai éjjel, akkor talán észbe tud kapni.
Nem ismertem a lányt és csak nem butázhattam le a saját testvére előtt. Egyáltalán nem féltem attól, hogy majd meg leszek ütve, mivel minden bizonnyal akkor sem okozna kifejezetten fájdalmat az általa kiosztott pofon, ha mondjuk célba érne. Egyszerűen csak nem ismerem őket, így nem is igazán van arra jogom, hogy bármivel rágalmazzam őket.
- Nincs azzal gond, ha rávilágítasz a hibáira, csak az nem mindegy, hogy hogyan teszed – én magam is eléggé féltem az Aicha-val való találkozás miatt, pont ezért. A húgom kifejezetten agresszívan közölte velem a dolgokat és most sem mondanám, hogy minden rendben van közöttünk. Egyszerűen csak jobb a helyzet, még mielőtt az arcomba kiabálta volna, hogy elkúrtam az egészet.
- Van egy húgom – válaszoltam meg végül a kérdését – Aki ráadásul idősebb a te nővérednél és ennek ellenére se szeretném hasonló állapotban látni. Illetve én magam is eljárogattam bulikba. Meglepődnél azon, hogy teljesen józan lányokkal is mit tudnak tenni egyesek, tehát igyekszünk mindenkinek segíteni akinek tudunk.
Legalábbis én mondjuk úgy, hogy próbálok minden helyzetben a lelkiismeretem szerint cselekedni. Nem egyszer keveredtem emiatt már például balhékba. Hiába rúgták le mondjuk a lépemet, ennek ellenére sem mondhattam azt, hogy megbántam egy-egy olyan alkalmat. Sokkal rosszabb lett volna otthagyni az esetleges áldozatokat. Akármennyire is idegenekről van szó, az ember normális esetben aggódik az embertársaiért. Mi sem szeretünk kiszolgáltatott állapotban lenni, mást sem hagyhatunk úgy.
A hirtelen összeszedett bátorságát is aranyosnak találtam, de amikor visszafeleselt nekem, akkor már el is nevettem magam. Kényszert éreztem arra, hogy összeborzoljam a túlságosan is hosszúra nőtt tincseit, de végül inkább csak összefontam az ujjaimat az ölemben. Ezzel nyomtam el a késztetést.
- Ezzel nem tudok vitatkozni – mondtam neki végül, azt pedig inkább nem fejtettem ki, hogy anyámék leginkább hülyegyerekként hivatkozhatnak rám. Azért a rólam alkotott képe akaratlanul is tovább hízlalta az egomat, emiatt pedig nem mondhatom meg neki, hogy jobban félek a saját édesanyám haragjától, mint bármi mástól ebben az életben. Az én családtörténetem amúgy sem annyira boldog, hogy tinédzser fiúknak reklámozzam azt. Nem kell senki kedvét feleslegesen elbaszni.
- A húgomnak Na Eun, nekem Na Min – húztam el a számat – nem kifejezetten szeretem és senki sem hívott úgy soha. Félig franciák vagyunk.
Ez már csak a mellékes információ volt. Aicha minden bizonnyal tisztában van a szüleink megismerkedésének történetével, én azonban már ötévesen közöltem velük, hogy engem ugyan ez nem érdekel. Nagyon nem akartam elképzelni, hogy a koreai anyám és a francia apám mi az istent csinált Párizsba, meg az egész amúgy is veszettül gusztustalan.
- Akkor ezek után már jogosan sértődhetek meg, amiért azt hitted, hogy eladom a szerveiteket? – vontam fel a szemöldökömet, de ennek ellnére is mosolyogtam. Az aggódását meg tudtam érteni és mivel most már tényleg biztonságban érezhette magát, így bőven megvolt a lehetőségem arra, hogy egy kicsit szívassam őt.
- Van, igen – bólintottam egy aprót – Bár aktív projektem hivatalosan nem fut benne. Amatőr zenekaroknak biztosítok prémium lehetőségeket arra, hogy felvegyék a lemezeiket, illetve segédkiezem a keverésnél.
Ez lényegében csak félig volt igazság, mert mindennél jobban szerettem volna az albumommal indulni, de sosem volt túl okos döntés nem megbízható forrásoknak hasonló információkat kiadni. Lényegében ezzel tönkre is tehettem volna a még meg nem valósult visszatérésemet is. Egyelőre a szerződést kellett volna kiharcolnom magamnak.
- Ránézek a nővéredre, mert egy ideje nagy a csend – ebben a helyzetben nem kifejezetten gondoltam ezt rossznak, mivel minden bizonnyal Jess nem fog egy félájult lányt megerőszakolni. Legalábbis remélem, hogy nem... Ha pedig baja lett volna, akkor minden bizonnyal szól nekünk.
- Úgy néz ki elaludt – mondta nekem, mikor benyitottam hozzájuk, én pedig csak halkan sóhajtottam és a fejemet csóváltam.
- Na nem mondod, nagyeszű? És te tanulsz jogot? Elég egyértelműen látom a két szememmel, de szólhattál volna előbb is mondjuk – legalábbis feltételeztem, hogy nem ebben a pillanatban dőlt ki a lány, viszont még mielőtt a lakótársam bármit mondhatott vagy tehetett volna, inkább felnyaláboltam a földről és elindultam vele a nappali felé.
- Ne ijedj meg – jeleztem rögtön a fiú felé a lényeget – Csak alszik. Talán ma már többet nem fog hányni, de nem ártana megitatni, mielőtt elindulunk. Legalább egy liter vízzel, hogy elkerüljétek a kiszáradást.
Óvatosan fektettem le a korábbi helyemre a lányt, különösen ügyelve arra, hogy a fejét is tartam, amíg nem került a félig ülő pozícióba. Időközben a lakótársam is előkerült, aki jelezte felénk, hogy ő innentől kiszáll a buliból, és inkább elmegy lefeküdni, amira én semmilyen reakciót nem mutattam felé. Innentől kezdve egyértelművé vált, hogy a gyerekeknek én leszek majd a sofőrje.

ruha || 1 213 || azért ne ijedj meg nagyon Babám    

zsebibaba && kai

Nehézségek nélkül egy gyermek sosem lesz egészséges felnőtt; korlátok nélkül egy tudat sosem lehet korlátlan.

A magam részéről egyszerre éreztem baromi nosztalgikus hangulatúnak azt, hogy éppenséggel ezzel a kissráccal kell beszélgetnem, ugyanakkor kényelmetlennek is. Valamilyen szinten így képzelhettem el a gyereknevelést, amire én még határozottan nem álltam készen. Kisöcsém sosem volt, a lányokkal pedig köztudottan másképp kell bánni, mint a fiúkkal. Valamilyen szinten örültem annak, hogy az éppenséggel igen elfoglaltan hányó Ye Nának öccse van, mert egyáltalán nem volt most hangulatom fejtegetni a női nem rejtelmeit. Éppen elég volt az anyám meg a húgom duója, így lényegében tökéletesen ki tudtam egyezni a lánnyal, aki nem volt velem egy szobában, illetve az öccsével, aki készségesen igyekezett szórakoztatni engem. Nem hiszem mondjuk, hogy feltétlenül ez volt a célja, de ettől függetlenül én élveztem ezt a helyzetet. És talán egyedül is voltam vele a szobában.
- Nincs hamis személyid? – ha tippelnem kellett volna, akkor határozottan ismertem volna a választ. Ő tipikusan egy jó fiúnak tűnik, aki a nővérével ellentétben betartja a szülei szabályait. Viszont mindezt kimondani talán túlságosan kegyetlen lett volna, mert akár jogosan is hihetné azt, hogy igyekszem őt burkoltan lenyomorékozni, pedig ilyesmi egyáltalán nincs tervben nálam. Elég egyértelmű volt számomra, hogy ő nem az a fajta, aki könnyen visszaszólna, sokkal inkább megbántanám vele. Az pedig egészen sokat árulna el rólam, ha abban lelném az élvezetemet, hogy kamasz fiúk, törékeny lelkivilágát teszem még jobban tönkre.
- Érthető, nem kell magyarázkodnod – bólintottam egyet határozottan, mert minden bizonnyal akkor lenne nagy probléma, ha nem ijedt volna meg egyáltalán – Én sem reagáltam le volna jobban a szituációt fordított helyzetben.
Legalábbis mertem ezt feltételezni magamról, mert valamiért mégiscsak megjelentem New Yorkban. Ettől eltekintve persze elég sokszor éreztem magam szarul, amiért az összes barátom Sydney-ben maradt, meg lényegében az egész életemet otthagytam.
Egészen megértettem a srác fenntartásait a nővére bulizási szokásaival kapcsolatban, azonban mégis képtelen voltam visszafogni a feltörni kívánó nevetésem. Egyszerűen túlságosan is vizuális típus vagyok, ami miatt elképzeltem, ahogyan rendre teszi az idősebb lányt és közli vele, hogy két hétig nem hagyhatja el a szobáját.
- Rácsokat szereltethetsz az ablakára és bezárhatod – természetesen nem gondoltam komolyan. Abban sem voltam biztos, hogy ezt a vékony kislányt vajon megállítanák-e a rácsok. Egyáltalán nem lepne meg, ha egyszerűen ki tudna mászni, mert túlságosan picinek tűnt.
- Viszont a szüleidnek ennek ellenére sem mondhatod el – egészen halkan sóhajtottam fel, aztán kijavítottam a korábbi megjegyzésem – Vagyis megteheted, de te vagy a legfőbb bajtársa az életben. Mellette kell lenned akkor is, ha butaságot csinál. Valószínűleg tanult belőle. Ha pedig nem emlékszik majd semmire, gondoskodj róla, hogy ez így legyen.
A mai világban a lányok bármennyire is játszották a felnőttet, és vadultak ész nélkül... Mindennek ellenére is úgy gondoltam, hogy félnek a kiszolgáltatottságtól. És ezzel így lehetett a másik lány is, viszont mivel fiatal, egészen addig nem fog tanulni semmiből, amíg komolyan bajba nem kerül. A magam részéről úgy gondoltam, hogy ez a pillanat most jött el, és ha léteznek őrangyalok, akkor ő keményen megdolgoztatja a sajátját. Ugyanakkor egészen jól is végzi a munkáját, ha tényleg annyit és annyira eszetlenül bulizik, mint ahogyan azt az öccse állítja.
- Nos, a nők elég emocionális lények – vontam meg a vállam, és a továbbiakban úgy folytattam, mintha csak soha ki nem mondott titkokat akarnék vele megosztani a másik nemről – Tehát az érzéseire kell hatnod. Arról kellene beszélned vele, hogy mennyire aggódtál érte és nem merted felhívni a sofőröd. Akkor talán egy ideig abbahagyja azt, amit csinál, és legközelebb körültekintőbb lesz.
Nagyon biztos dolgokat nem tudtam volna neki mondani, mivel nem ismertem a testvérét, de úgy gondoltam, hogy talán ez hatni fog. Az pedig már rajta múlik, hogy mit raktároz el a tanácsaimból. Tény és való, hogy nem feltétlenül vagyok egy fhú de sokat tapasztalt és szavahihető ember, de ennek ellenére is azt gondoltam, hogy egy tinédzser fiú életközépi válságával talán még elbírok. Aztán majd a Jóisten megfizeti a nagylelkűségemet, gondolom én.
- Gondolom nem – ez így lényegében elég hülyén hangzott – Az én húgom csinál más dolgokat ellenben.
Nem akartam kitérni a balesetre és arra, hogy mennyire kiakasztó volt ez az egész helyzet számomra. Azért húztam annyira azt a bizonyos találkozót Aicha-val, mert ismertem őt. Akármennyire letagadná ennek a tényét, pontosan tudtam, hogy miként fog reagálni a helyzetre, én pedig talán tényleg akkor lennék a legokosabb, ha egyszerűen kifizetném a műtéteit, meggyőződnék arról, hogy jól van, adnék neki valamennyi pénzt, amivel el tud indulni egy bizonyos úton, aztán hazamennék Sydney-be. Ugyanakkor ez már a húgom büszkesége miatt sem opció, tehát egyszerűen majd össze kell szednem magam és találkoznom kell vele, hogy leordítsa a fejem és felsorakoztassa az összes elkövetett hibámat.
- És én úgy nézek ki, mint egy aranyos ember? – elnevettem magam már a feltételezésen is, és kedvem lett volna a srác tarkóját megsimogatni. Kettőnk közül nem is tudom, hogy ki számított volna aranyosnak. Ha lehetett volna egy fiú kistestvérem, akkor minden bizonnyal azt szerettem volna, hogy legalább annyira cuki legyen, ahogyan durcásan néz maga elé, mint amennyire Ye Bin esetében is történik ez. Két pillanat alatt az öcsémnek tudnám fogadni ezt a gyereket, pont azért, mert olyan ártatlannak és gyámoltalannak tűnik, hogy egyszerűen csak meg akarnám óvni a világ minden igazságtalanságától. Az pedig már a nővére szegénységi bizonyítványa lehet, hogy ilyen helyzetbe sodorja ezt a kisfiút, viszont pont nem nekem kellene kiselőadást tartani arról, hogy milyen egy jó nagytestvér.
- Viszonylag könnyen kiejthető a neved és legalább egyedi – vontam meg a vállam mosolyogva – Nem rohangál Amerikában rajtad kívül még harminc Ye Bin. Nincs vele baj.
Ugyanez már rólam annyira nem mondható el. Bár a franciák elég nacionalisták, ennek ellenére mivel anyukánk koreai, határozottan kiesett minden nehezen kiejthető, hülye név, amit amúgy is angolosítani kellett volna. És amíg Aicha valami egyedibbet kapott, addig hozzám vágtak egy Kaident, ami a világon mindenhol az élmezőnyben jár elterjedtség szempontjából. Tehát mondhatni a szüleim felültek anno a hype vonatra és meglovagolták az egyik leginkább mainstream férfi nevet. Ugyanakkor meg nem volt vele bajom, mert egészen illett hozzám.
- Ez igaz – bólintottam határozottan – De elutasítom azt, hogy bűnöző lennék. Esküszöm, hogy semmi illegálisat nem csinálok a fű birtokláson kívül. Biztonságban haza fogtok jutni, csak ne dobj fel a rendőrségen, kérlek.
Képtelen voltam mondjuk nem mosolyogni, ahogyan kimondtam a szavaimat. Mégsem hagyhattam, hogy innen taxizzon egy őzike jellemű kissrác, az ájult nővérével együtt, Manhattanbe. De határozottan sértette az egomat az, hogy első pillantásra holmi bűnözőnek gondolt, pedig még tetoválásaim sincsenek. Úgy néz ki, hogy a börtöntetoválások története már nem érdekes a mai fiatalok számára. Pedig minden bizonnyal könnyebben megkülönböztetné akkor a bűnözőket a tisztességes állampolgároktól.
- Mintha a saját anyámat hallottam volna – képtelen voltam visszafogni a keserű kis nevetést ismételten, ami feltört belőlem – Ha zenélni akarsz, akkor nem kellene foglalkoznod azzal, hogy mit mondanak a szüleid. Senkinek nincs joga dönteni az életed felett.
Legalábbis én határozottan így láttam. Ha most orvos vagy ügyvéd lennék az biztos, hogy az egész életem elveszítette volna az értelmét. Talán úgy tűnhet, hogy túldramatizálom a dolgot, de mindenesetre egészen viccesnek tartottam azt, hogy arra lett volna pénz, de a zenére nem volt. Ígyis-úgyis megcsináltam, szóval igazából nem nagyon mérvadó a dolog, viszont ha az embernek van egy álma, és pont a szülei nem hisznek benne, akkor vagy csalódott lesz és feladja, vagy pedig azt mondja, hogy kapják be az ősök, mert ő a saját útját akarja járni. Én hála az égnek az utóbbi csoportba tartoztam.
- Hát majd felkeltjük. A konyhában van egy karton vizünk amit nem hűtöttünk be, tudnál hozni belőle, ha megkérlek? – kérdőn pillantottam a srácra. A nővére azóta már a karjaimban volt, szóval egészen nehéz lett volna nekem megtenni a dolgot. Nem sok tartása volt a testének, hiszen a feje is a vállamnak billent, de ettől függetlenül legalább nincs megmerevedve.
- Ha kórházba viszed, megtudják a szüleitek – jelentettem ki határozottan – Illetve talán a rendőrség is bekapcsolódik, mivel kiskorú a nővéred.
Ezt az információt sosem mondta el nekem, pusztán amikor kerestem a dolgai között, megtaláltam az igazi és a hamis személyi igazolványát is. Olcsó trükk, de szerintem minden amerikai tini rendelkezik ilyen okmánnyal.
Amikor a fiú odaért hozzám a vízzel, finoman megveregettem a lány arcát, hogy egy kicsit magához térjen tőle. Azt már elengedtem, hogy minden bizonnyal össze fog majd köpködni, ettől függetlenül, ha nem vesz magához némi folyadékot, akkor reggelre kiszárad teljesen.
- Csak abban az esetben kell majd mentőt hívnod – jelentettem ki határozottan, miközben lecsavartam az üveg kupakját – Ha kihányja a vizet. Akkor lehetséges, hogy beadtak neki valami tisztázatlan állapotú partidrogot. Viszont így egyelőre arra tippelnék, hogy túl sokat ivott, vagy beginázták, esetleg mind a kettő. A lényeg, hogy rendben lesz.
Azért gyorsan végigfuttattam a pillantásomat rajta, miközben az üveget a szájához illesztettem és óvatosan próbáltam, lehetőség szerint kortyonként megitatni. Szerencsére olyan jelet nem találtam a lány testén, ami erőszakra utalna. Minden bizonnyal sokkolná az öccsét is, meg ő sem állna fel könnyen abból, ha komolyabb baja történt volna.

ruha || 1 449 || azért ne ijedj meg nagyon Babám    

zsebibaba && kai

Nehézségek nélkül egy gyermek sosem lesz egészséges felnőtt; korlátok nélkül egy tudat sosem lehet korlátlan.

- Nagyon jó gyereknek tűnsz – az arcomon egészen pimasz volt a mosoly. Tudom, hogy az előbb utalt arra, hogy ő már nem gyerek. Számomra még mindig kifejezetten kisfiúsnak tűnt. Nem gyerekesnek láttam őt, szimplán úgy, hogy lassan már negyed évszázados leszek, én magam aranyosnak találtam a hozzá hasonló tinédzsereket. Nem tűnt se visszapofázó típusnak, se nagyképűnek, ami ebben a helyzetben valamennyire megkönnyítette a dolgát. Sosem szerettem más gyerekét nevelni, nem is kifejezetten éreztem erre jogot, mivel a saját testvéremről nem gondoskodtam jól mindig. Persze az már részletkérdés volt, hogy én milyen fájdalmakat szenvedtem el emiatt. Mivel olyan szintekre jutott el a családom, hogy kvázi képes volt árulónak titulálni, innentől kezdve már lényegében mindegy volt nekik. Ezen a ponton egyrészről irigyeltem ezt a lányt, másrészt pedig feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon az én húgom, minden hibám ellenére képes lett volna azért ugrani, hogy megmentsen. Mivel erre nem igazán tudtam a választ, inkább nem is keserítettem tovább magam a kérdéssel.
- Csak mondd el neki, hogy aggódsz. Lehet ezzel már elérsz valami eredményt – finoman megvontam a vállam, aztán elmosolyodtam. Szerintem nem teljesen hatástalan a dolog. A nők sokkal kevésbé konok lények, lehet hatni az érzelmeikre. És ha tényleg annyira jó a kapcsolat közöttük, mint amilyennek egy külső szemlélőnek tűnhet, akkor ezzel egyáltalán nem kellene, hogy gondjuk legyen. Az, hogy Ye Bin most itt van, elég sokat lemond arról, hogy pontosan milyen viszony van közöttük, illetve alapvetően az, hogy még én is látom a kémiát közöttük, szintén jelent valamit. Hiszen még öt perce sem ismerem ezt a fiút, de mégis felfedezni vélek olyan dolgokat, amiket a saját családom oldaláról nagyon hiányolok. Úgy érzem, hogy bennem és a húgomban talán sosem volt annyi bajtársiasság, mint ami ebben a kissrácban van, így ez a találkozás nekem is egészen tanulságosra sikerült. Talán ezen a területen később én is fejlődni tudok majd.
- A mi helyzetünk egy kicsit más – hazudhattam volna neki, de mégsem tettem. Nem, egyáltalán nem vagyok annyira jó ember, mint amilyennek most tűnhetek a szemében, mert nem segítettem a testvéremnek. Ezen a ponton eléggé érzem a saját felelősségemet és nem egyszer tartottam már önvizsgálatot. Pontosan tudtam, hogy rögtön az ideékezésemkor meg kellett volna keresnem őt, mégsem álltam készen az egészre. Talán ez még most is igaz, de egyszerűen képtelen vagyok ebben a helyzetben tisztán látni jelenleg. Mert tudtam, hogy valószínűleg én vagyok az utolsó ember, akit a húgom látni akar.
Akaratlanul is elnevettem magam, amikor a páros neveink kerültek szóba és a fejemet csóválva hallgattam azt, amit nekem mondott. Vicces volt a fiúra figyelni, mert egyik szavával ütötte a másikat, de jelen helyzetben számomra ez inkább volt szórakoztató, mint sértő.
- Tudom, hogy bizonyos helyzetekben nagyon félelmetes vagyok – finoman megvontam a vállam és legyintettem egyet azon, hogy magyarázkodjon – Csak a családom hív a koreai nevemen. Nem kifejezetten szeretem, pedig annyira nem is ciki.
Legalábbis a Na Min hangzásra teljesen rendben volt, akár egy nyugati ember számára is könnyedén kiejthetőnek bizonyult. Ugyanakkor annyira puha volt a név hangzása, hogy sokkal inkább tudtam volna elképzelni egy olyan fiú számára ezt a nevet, mint amilyen Ye Bin is volt, mint magamnak. Ha nekem lenne egy kisfiam, talán én is Na Minnak akarnám elnevezni, mert az újszülött babák a maguk vöröslő, ufós módján is aranyosak tudnak lenni. És ha talán nekem tényleg lenne egy gyerekem, akkor az lehetne a világ legrusnyább lénye is, számomra akkor is gyönyörűvé válna, nem? Tehát egy tengeri szörnyet is nevezhetnék cukinak, ha az enyém lenne, és adhatnám neki a legsziruposabb, legnyálasabb nevet a világon.
- Elvileg olyasmi – talán kiveri ettől a frász, és a végén mégis hívna egy taxit, nekem meg amilyen szerencsém van, tuti eladnák őket rabszolgának, szóval inkább gyorsan hozzátettem a következőket – De nektek nem lesz bajotok. Annyit nem keverek bele a dohányba alapvetően, hogy bekábuljak. Ez olyan, mintha hazamennél egy keményebb buli után és úgy ülnél kocsiba. Ha megfújnád a szondát, még kimutatná az alkoholos befolyásod, de amúgy már teljesen jó állapotban vagy.
Persze azért nem hátrány, ha nem kap el minket egy rendőr, de tényleg sokkal inkább azért füveztem, hogy ne görcsöljek dolgokon. Nagyon ritka volt az, amikor annyira kivolt a faszom mindennel, hogy egyszerűen tekertem magamnak egy tiszta szálat és azt szívtam el, inkább egyfajta görcsoldó hatása volt ez számomra. Túl sok dolog volt az életemben, amivel még nem mertem szembenézni. Ezért szükségem volt valamire, ami segített feldolgozni ezt… Sajnos pasiból vagyok, így a probléma megoldó készségem nem a legjobb, tehát egyből olyan szerek után nyúlok, amik talán nem a legjobb döntést jelentik egyes helyzetekben. Ugyanakkor mögöttem nincsen már család, akik ezért felpofozhatnának, és nincsen egy olyan nő sem az életemben, aki rámutathatna arra, hogy ez nem jó módszer. A barátaim egyszerűen csak tudják a hatáskörüket és nem pofáznak bele olyanba, amihez nincsen semmi közük.
- Ye Bin, csak az agyadat húzom. Lazíts – a fejemet csóválva vigyorodtam el, és finoman simogattam meg a tarkójánál a haját. Mindig örültem volna, ha lett volna egy fiú testvérem is. Mondjuk a középső gyerekek mostoha sorsát sosem élvezném túlzottan, és talán pont ezért lenne jó dolog egy olyan kistesó, mint ez a srác. Szerencsésnek éreztem a nővérét és csak arra tudtam gondolni, hogy nem kellene ezt a fiút ilyen helyzetekbe sodornia.
- Sosem tudod meg, hogy jó lennél-e benne, ha nem próbálod meg – jelentettem ki határozottan – És ha nem érzed hasznosnak a különórádat, akkor igen, el kellene lógnod. Az örök bizonytalanság nem jó, tehát talán jobban tennéd, ha megpróbálnád kideríteni, hogy van-e tehetséged, vagy nincs. Utána nyugodt lelkiismerettel tudnál koncentrálni minden másra, de senki sem ér annyit, hogy önmagad elnyomd miatta.
Talán ez önző magatartás, de én is így érzem a mai napig. Bármit is gondoltak a szüleim, túlságosan szabad szellemű vagyok ahhoz, hogy képes legyek hasonlóra. És ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy alapvetően nem láttam értelmét arra, hogy egy francia zeneakadémiára járjak, ha a legjobb ausztrál intézménybe nyertem felvételt. Ezáltal lehetőségem volt megismerni egy új kultúrát, amitől több és gazdagabb lettem. Tehát lényegében a családom szeretetével fizettem azért, hogy önmagam lehessek, ez pedig valahol elkeserítő volt a számomra.
- És a nővéred nem a család gyereke? – tettem fel neki a kérdést – Távol álljon tőlem, hogy megjegyzéseket tegyek a testvéredre, de szerintem szexik azok a nők, akik nem a konyhában tudnak csak teljesíteni.
Mondjuk alapvetően nem láttam bele abba, hogy miért vehetné át a nővére az ő helyét, de talán, ha a nyakába zúdulna némi felelősség, akkor ő is könnyedén maga mögött tudná hagyni a kissé botrányosnak mondható életmódját. A munka a legjobb módja annak, hogy az ember lefoglalja magát, és megtanulja kordában tartani az érzéseit.
Kevésbé tűnt fényesnek a helyzet, amikor ránéztem a lányra, aki egészen ájultnak tűnt jelen helyzetben. Nem hittem, hogy többet fog hányni már, így óvatosan átvettem Jesstől, és megtámasztottam a térdemen őt.
- Segíts megitatni, én addig fogom, hogy ne dőljön el – mondtam neki és a homlokánál tartva, erősen fogtam a lány fejét – Ha legalább az egyiket megitta, akkor vihetjük. A másik üveget vigyük el, hátha az úton még szükséges lenne, vagy otthon megint hányna.
Igyekeztem kifésülni a lány kócos tincseit a hajából, de mivel mindig előrejöttek, végül csak szimplán összekötöttem a haját azzal a hajgumival, ami mindig a csuklómon volt. Nem én használtam, erről szó sem volt, csak… Van egy életszakasz, amikor az ember már szexuális életet él, és bizonyos okok miatt tart magánál hajgumit. Ennek az okait biztosan nem Ye Binnel fogom megbeszélni.
- Biztos jót tenne neki, de figyelned kell majd rá néha – mondtam ezúttal nagyon is komolyan – Lehet, hogy beginázták, vagy hasonló drogot kapott. Ha rosszabbul lenne, mentőt kell majd hívnod. Viszont az ilyen partidrogok az emberek nagy részét kiütik. Holnap valószínűleg semmire sem fog emlékezni, de ha fájdalmai vannak, vagy egyéb másnaposságon túlmutató jeleket észlel, akkor kísérd el egy kórházba.
Az olyan szép lányokkal, mint amilyen Ye Bin nővére, megtörténnek az ilyen dolgok. Ha szerencséjük van, akkor megússzák olcsón a dolgot. Amint sikerült megitatni a lányt, én már nem is szarakodtam a továbbiakban, egyszerűen a karjaimba kaptam, és a kanapé felé vittem. Az előszobában leakasztottam az egyik pulóveremet a fogasról, azt adtam rá óvatosan a lányra, aztán újra felkaptam, és az ajtó felé indultam vele.
- Szerintem a lakótársam időben megtalálta – ezt már a lépcsőházban mondtam a fiúnak, amikor lefelé igyekeztünk, mert itt természetesen nem volt lift – Nem lesz baja, de beszélned kell majd vele erről. Tényleg azt kívánom, hogy inkább ne emlékezzen semmire.

ruha || 1 386 || azért ne ijedj meg nagyon Babám