Daliah mindig is más volt, mint a többi korabeli lány. Nehezen barátkozó típus, akinek, ha egyszer elnyeri valaki a bizalmát, ahhoz nagyon ragaszkodik. Szinte már betegesen. Nem rossz értelemben persze, de szereti kisajátítani azt, ami az övé, legyen szó barátról, kisállatról, vagy épp  szerelemről. A bátyával talán mindig is ezért jöttek ki nehezen gyerekként, mert a szüleit is csak magának akarta. Emiatt voltak kellemetlenségek míg végül az idősebbik Taylor belátta, hogy ilyen a húga, nincs mit tenni. Attól még nem rossz ember, csak folytonos figyelemre van szüksége. Mert egyébként nagyon szerethető lány, még annak ellenére is, hogy néha gyerekként viselkedik. Ezt Daliah is jól tudja, de képtelen változtatni. Lelkileg gyenge ember, aki hajlamos kárt tenni bárkiben, még magában is akkor, ha valami nem úgy sül el, ahogyan azt szeretné. Eleinte csak sima hisztériának tűnt, de aztán a családjának be kellett látnia, hogy a lány beteg, és segítségre szorul. Makacs egy teremtés, pszichológushoz sem sikerült elvinniük, inkább a doktor hívják házhoz, akit az apja csak egy régi barátként mutatott be, hogy a lány véletlenül se jöjjön rá, hogy a férfi milyen szándékkal megy hozzuk heti két alkalommal. Daliah persze nem buta lány, nagyon is tudja, hogy mi folyik körülötte, de addig amíg nem lesz kínos a sok látogatás, nem törődik vele. Amúgy is jól esik neki beszélgetni valakivel az érzéseiről, még a dokit is sikerült megkedvelnie. Egyébként Lia gyönyörűen rajzol, nagy álma, hogy divattervező legyen, amit régen az apja ellenzett, hiszen mint a család többi tagjából belőle is orvost akart faragni, de figyelembe veszi a lány lelki állapotát, így inkább rá hagyja. Örül, ha a kislánya boldog. Mert egyébként, ha normálisan kezelik őt, és igyekeznek a kedvében járni, akkor nem is látszik rajta, hogy beteg lenne.
- Lia! Lia! - Daliah pontosan hallja a bátyát, aki kétségbeesetten keresi a hatalmas házukban, de nem törődik vele. Csak bezárja az ajtót, hogy kettesben maradhasson a férfival, akit mindennél jobban szeretett. Ahogyan a férfi is őt. Nem az ők hibájuk, hogy az apjának évekkel ezelőtt viszonya volt azzal a másik nővel. Még a bátya születése előtt. Az sem az ők hibájuk, hogy egymásba szerettek, hogy aztán kiderüljön, hogy testvérek. Még csak az apját sem okolja, hiszen nem tudott a fia létezéséről. Viszont szenved és azt akarja, hogy annak vége legyen. Hiszen pontosan tudja, hogy azt a férfit, akivel nemrég az esküvőt tervezték, nem fog tudni úgy viselkedni, mint a testvérével. Neki egy bátya van csupán és az őt keresi. Ez a férfi pedig, aki előtte áll és kétségbeesetten próbálja megállítani abban, hogy hülyeséget csináljon csak egy idegenné vált számára, pedig nemrég a mindene volt. Így hát fogja az öngyújtót majd még egyszer a férfi szemébe néz, végül pedig ledobja a földre, a nemrég kiborított üvegekre, amikben más más alkoholok voltak. Pillanatok alatt felgyullad előbb a szőnyeg, majd a tűz egyre csak nőni kezd, mígnem a füsttől már nem is látja a szerelmét. Csak leül a kanapéra és vár. Várja, hogy egy jobb világba kerüljön. Lábát felhúzza, átöleli és elé- hátra dőlve nézi a lángokat. Nem fél. Készen áll bármire, hiszen minden jobb lehet annál, mint amit érez. A fájdalmán senki nem tud segíteni, a sebeit senki nem tudja begyógyítani. Nem tudja, hogy mennyi perc telt el, de érzi a forróságot, ami egyre jobban körbe veszi. Sírni akar, de egyszerűen képtelen rá. Ekkor ragadja meg valaki hátulról, de ő nem mozdul, csak szótlanul nézi a történteket. A bátya az ölébe kapja és kimenekíti a lángok közül. aztán mintha minden elsötétedne a lány előtt. semmi másra nem emlékszik, csak a lángoló házra és a zokogó anyjára.

Ez volt a nap, amikor a Daliah családja úgy döntött, hogy tovább állnak. A lányuk érdekében maguk mögött hagyják a múltat és New Yorkba költöznek. Daliah kórházba került a történtek után, két hónapot kezelték a pszichiátrián idegösszeomlással. A srác életét is sikerült megmenteniük, de az egyik kezén míg él, viselnie kell az égési nyomokat. Ennek már  egy éve, azóta Daliah jól van. Látszólag. Keveset beszél, gyakran zárkózik be, ilyenkor a családjára rá hozva a frászt, de legalább van javulás. És ez jó. Rendesen bejár az óráira, de barátokat még nem nagyon sikerült találnia, mindenki furának meg dilisnek tartja, de ez őt egyenlőre még nem zavarja. Nincs szüksége senkire, annál jobban fél attól, hogy megint csalódnia kell. Különben sem barátkozni jár egyetemre, hanem azért, hogy tanulhasson és megmutathassa mindenkinek, hogy ő nem bolond, mint amilyennek mindenki gondolja. Ezt bizonyítják a kitűnő jegyei is, ő pedig hisz abban, hogy elérhet majd valamit az életében az apja befolyása és segítsége nélkül is. Be akarja bizonyítani a családjának, hogy nem csak orvosként lehet valaki sikeres, éppen elég az, ha van egy célunk, amit követünk. azután bármi lehetséges.