-Nem gondolhatod komolyan Daff, egyszerűen  nevetséges amit csinálsz! –Idegesen túrok a hajamba és szinte szétfeszít a méreg. Hát ennyi volna tíz év házasság? Ennyit ér tíz év együttélés? Nem lehet, hogy csupán ennyit érjen, mikor oly boldogan léptünk a házasság szent kötelékébe vagy mi a franc.  
-Én vagyok nevetséges? Én? És mi van azzal, hogy hónapok óta könyörgök neked azért, hogy némi időt tölts el velem és ne csak a munkáddal, szerintem sosem volt ez akkor kérés! – Üvöltötte teljes torka szakadtából és ezzel nem szállhattam vitába.
Na de ennyi miatt eldobni egy házasságot? Nem ilyenkor kellene megoldani? Megbeszélni?
Leléptem a tornácról szánt szándékkal, hogy megállítsam abbéli igyekezetében, hogy örökre kilép az életemből.
-Daff, ne csináld ezt, beszéljük meg.
-Ezen nincs mit megbeszélni Jesse, kiábrándultam belőled, ebből a házasságból, nem így képzeltem el, nem így, hogy a férjemet alig látom, nekem ez nem megy.
Megérintettem az arcát és éreztem, ahogy forró könnycsepp csorog le a kezemre. Megfogta a kézfejem és eltolta magától, szemeiben még mindig ott csillogtak a könnyek, de nem sugallt mást az arca, mint kemény elhatározást, nem marad velem, eldöntötte. Elengedtem, néztem, ahogy a bőröndjével elindul a kis Chevije felé és elhajt vele. Ott álltam még hosszú ideig és fogalmam sem volt mihez kezdjek. Még annyit sem mondott, viszlát
A percek órákba mentek át, majd napokba, végül már hetekbe. A lakás borzalmasan üresnek bizonyult nélküle és Én sem találtam a helyem. Megszoktam, hogy az életem része, hogy bármi történik, megoszthatom vele, de rá kellett ébrednem, hogy valóban elhanyagoltam Őt, nekem egyértelmű volt, hogy Ő itthon vár rám, de Ő sosem tudhatta mikor érek haza. Persze nem sokkal azután, hogy elment kiderült, hogy pár hete már az ifi csapat menedzserével feküdt össze a hátam mögött. Így visszagondolva, ezt is az én számlámra lehet kontózni.
Már csak árnyéka vagyok önmagamnak, leadtam a csapatom és hagytam, hogy a hülye, focihoz nem értő Dave vegye át a helyem és irányítsa a csapatot. Régen edzettem, szinte megszállottja voltam a sport minden válfajának, de már nem, nem mondom, hogy nem hiányzik a kimerülésig tartó futás, de mégsem tudom rávenni magam, hogy megtegyem az első lépést a sport felé. Mindenben az ellentéte lettem Önmagamnak.
Megszólal a csengő és Én egykedvűen lépek ajtót nyitni. Az ajtó túloldalán ott van Ő, Ő, aki rendszeresen átjár és meglep aprósüteményekkel. Mindig csak habogok valami köszönöm félét és már el is tűnök az ajtóm mögött.
-Öhm…Hello. – Köszönök sután a mosolygós nőre, vesszek meg, ha bármi férfias is van bennem jelenleg, Te lekvár!