5 dolog, amit mindenki tud rólam
Az apám Mark Hewson, a zsaru, akit kilenc évvel ezelőtt brutálisan meggyilkoltak. Anya, Theresa Hewson minden újságíró rémálma - mikor elmondtam neki, hogy magam is erre a pályára készülök, egy hétig nem szólt hozzám -, aki egy vödör jéghideg vízzel köszöntötte a házunk előtt gyűrűző keselyűket már a legelső napon. November közepén.
Van két fiatalabb testvérem, Logan és Reid. Szerintük egy zsarnokoskodó perszóna vagyok, és nem vonakodnak bárkivel közölni ezt az információt, aki csak hozzám szól (beleértve a főnökömet).

5 dolog, amit mindenkinek tudnia kellene
Egy finom forrócsokival a legmelegebb nyári napokon is meg lehet vesztegetni (klímás helyiségben, természetesen). Szerintem mindenkinek felemás zoknit kellene hordania, és jobban kedvelem a bálnákat, mint a delfineket vagy a fókákat.
Nincs semmi, amit többre értékelnék a hűségnél.
Sok olyan hibát mulasztottam el, amit a legtöbb kamasz és huszonéves elkövet legalább egyszer az életében, de nem bánom, számomra fontos az erkölcs, és jobb szeretek felelős döntéseket hozni, mint megőrülni.

5 dolog, amit bármikor szívesen letagadok
Kiskoromban UFO-s cikkekkel aggattam tele a szobám falát. Rögtön miután ez az őrület alábbhagyott, elhatároztam, hogy állatorvos lesz belőlem és hosszú hónapokat töltöttem a szakirodalom tanulmányozásával, melynek eredményeképp olyan latin szavakat használtam fel a legegyszerűbb beszélgetések során is, amik nem, hogy nem illeszkedtek a szövegkörnyezetbe, de a pontos kiejtésüket sem ismertem.
Képtelen vagyok ellenállni az elesett pasiknak.
Mikor elkezdtem gyakornokoskodni a mostani munkahelyemen, folyton elrontottam a nyomtatót, majd elhitettem a kollégáimmal, hogy más volt a tettes.
A bögréim képezik az egyetlen olyan tulajdonomat, amin nem osztozkodom senkivel.
Priuszom van, amiért részt vettem egy abortusz elleni tüntetés elleni tüntetésen. Igen, ilyen létezik.
Enyhén klausztrofóbiás vagyok, mióta kijött a Narnia és Logan elhatározta, hogy eljuttat oda a ruhásszekrényem segítségével.

További 5 dolog, ami eddig sem volt 5
Mindig egyedül nézek filmet, ugyanis hátborzongató tehetséggel lövöm le az összes fordulatot és csattanót már az első tíz percben. Egyébként a Jurrassic Park életem kedvenc filmsorozata.
Ha dühös vagyok, dartsozom.
Az autós kirándulások voltak a kedvenceim, mikor fülsértő hamissággal vonyítottunk a Deep Purple elfeledett albumjaira.
A leggyakoribb rémálmom, hogy zombi apokalipszis tör ki, és én is élőhalottá válok.
Titkos vágyam részt venni egy túszdrámában.
Habár nem vagyok szinesztéziás, az egyes nekem mindig fehér volt és az is marad.

- Hívtál - jelentem ki köszönés gyanánt, kezemet önkénytelenül is a kilincsen felejtve. Jared és én kizárólag akkor nyújtjuk fél percnél hosszabbra a beszélgetésünket, ha a) vészhelyzet áll fenn b) tanácsot kérek, mert olyankor nehéz engem lerázni c) önpusztító passzba kerülök és a kirúgásomat kockáztatom. Az utolsó két lehetőséget máris kizárhatjuk, és ahhoz is elég régóta ismerem a főnökömet, hogy megállapíthassam, a mostani hangulata köszönő viszonyban sincs azzal, ami rendszerint a vészhelyzetekkor fogad.
- Kérlek, foglalj helyet! - pillant rám futólag a szemüvege fölött, amint egy kupacba gyűjti az asztalán táborozó, mályvát sütő papírhalmot.
Ez új; rosszat sejtve húzom az asztalához a legközelebbi széket, és miközben felvértezem magam az elkövetkezendőkre, nem felejtem el rávillantani a legmagabiztosabb mosolyomat a kínálatból.
Én keresztbe teszem a lábaimat, ő leveszi a szemüvegét. Én felvonom a negyedórás szemöldökömet, ő megdörgöli a fáradtságtól csillogó szemhéját. Ha végre megfogadná a tanácsomat és beruházna egy jobb minőségű monitorra, nem érezne rá késztetést, hogy félóránként dörzsölgesse, mintha arra várna, egyszer csak előbukkan belőle a Dzsinn a három kívánsággal, ám ezúttal nem teszek megjegyzést. Képes vagyok kivárni, míg magától belekezd a mondandójába.
Hetente gyakorlom a hallgatást.
A lakótársaim piszkosul élvezik, kommunikációs coachnak érzik tőle magukat, és olyan próbák elé szoktak állítani, minthogy bírjam ki éneklés nélkül a You Know I'm No Good-ot, vagy hogy ne mondjam el a keresztrejtvény megfejtését, amíg nem kérdeznek rá maguktól.
- Nem találkoztam a vázlataiddal a Dordevic gyilkosságról.
Utálom, ha valaki kertel.
- Azért, mert még nem küldtem el őket, főnök. - Már csak az utolsó simítások vannak hátra, kétperces ujjgyakorlat az egész, de minél tovább húzza az időmet, annál később kapja kézhez.
- Egy felesleges körrel kevesebb. - Még fel sem tűnik, hogy szólásra nyitottam a számat, ő máris megálljt int. - Mond neked valamit az a név, hogy Lubek Ivanov?
A név gyomorszájon vág, ám ahelyett, hogy ennek bármi jelét adnám, a korábbinál is szélesebb mosolyra húzom az ajkaimat.
- Gondolom, nem egy orosz balerina.

Ha lehet, legközelebb ne én szállítsam neked az információkat, mondja, mintha elvárható lenne, hogy a nyomozás minden titkos részletéről én szerezzek elsőként tudomást.
Ami azt illeti, mindennél jobban szeretem a lehetetlen követelményeket. Épp annyira azokat, amelyeket én állítok saját magam elé, mint másokét, csakhogy ezúttal fogalmam sincs, hogy meséljek az olvasóimnak arról az emberről, aki az édesapám gyilkosa is lehet.