Anya ötlete volt, hogy tanuljak némi küzdősportot, hogy meg tudjam védeni magamat, ha akármi is történik. Persze otthon nem történt még egy hasonló incidens mint évekkel ezelőtt, de annyira ragaszkodott a dologhoz, hogy nem tudtam lebeszélni róla. Szóval végül beíratott erre a vacakra, amihez nem sok kedvem volt, mert van nekem elég dolgom amúgy is. Ott vannak a táncórák, meg a matléták is számítanak rám mindegyik versenyen, azokra meg ugyebár készülnünk is kell. A hátam közepére se kívántam ezt az egészet, de már megszoktam, hogy minden héten van itt egy órám. Egyként meg a tanár is jó fejnek tűnik, s látszik, hogy nem csak úgy látatlanban oktat minket, ahogy a kedve tartja, hanem azért átgondolja az órák menetét. Általában péntekenként járok, de most hétvégén lesz egy táncversenyünk, amire már péntek délután indulunk, így nem tudnék jönni, kihagyni viszont nem nagyon szerettem volna ezt az edzést, mert már hozzászoktam, hogy hetente egyszer itt vagyok és ez annyira más mint a tánc, hogy úgy érzem, szükségem van rá. Furcsa is volt kicsit ez a keddi edzés, mert teljesen idegenekkel voltam körülvéve, nem a megszokott arcokkal. Olyan érzésem volt emiatt kicsit, mint mikor először jöttem, de most már legalább nem voltam annyira béndza mint akkor. - Bocsi, meg tudnád mutatni még egyszer azt a védekező mozdulatot? Szeretnék majd építeni rá egy táncmozdulatot - az oktatónk már eléggé képben van azt illetően, hogy én nem teljesen önszántamból jöttem ide, de persze csak annyit tud, amennyit tudnia kell, mégpedig, hogy az anyám ötlete volt az egész. Aztán egyszer szóba került, hogy sportolok-e valamit és mondtam a táncot, meg azt, hogy némelyik mozdulatot szívesen belevinném a koreográfiánkba. Talán pont ezért kedveltem meg végül őt, mert ha odamegyek óra után ezzel a hülyeségemmel, akkor nem küld el a francba...
Kezdőlap
