Az alkalmi munkáknak megvan a maguk varázsuk. Azonnal fizetnek, egy-két napnál tübbet nem kell egy helyen dolgoznom, akikkel pedig egy légtérbe sodor a sors valamilyen fintora, többször úgysem kell találkoznom. Mivel nincs állandó munkám, ezért ilyen fantasztikus alkalmi állásokból tartom fenn magam; már amennyire ez lehetséges. A kiadásaim zuhanórepülést vettek, minden centen spórolok, ahogyan csak tudok. A hátulütője az ilyen alkalmi csodáknak, hogy habár azonnal felvehetem a műszak végeztével a pénzt, az a pénzösszeg sajnos nem túl busás. Megtehetném, hogy állandó munkát keresek, van végzettségem, de valahogy... nem érzem magam egyelőre késznek rá. Ezekre az alkalmi csodákra is nagy nehezen veszem csak rá magam – általában akkor kapok észbe, hogy kéne valamit vállalni, amikor már olyan üres a pénztárcám, hogy kiröhög. A legtöbb ilyen állás egy-két napos mindössze; kisegítőket keresnek, be kell ugrani valakinek a helyére, egy napos rendezvményre kell valaki, aki megcsinálja az alja melót. Ezeket az alja melókat pedig pont olyan szerencsétlenek vállalják el, mint én. Egy egész normális lehetőség jött szembe valamelyik nap: két napos szórólapozás a Macy’s-ben. Normál ember egyből átlapozna ezen, hiszen a szórólapozás nem az állások netovábbja, a legutóbbi incidenshez képest, amikor is egy konyhán kellett mosogatnom reggeltől estig, sokkal imponálóbb az ajánlat. Ráadásul a felkínált összeg is egy kicsit magasabb.
Már második napja próbálom minden percben magamra erőltetni azt a műmosolyt, amivel rávehetem az embereket, hogy elvegyék a kezemből azt a nyomorult szórólapot, amit görcsösen feléjük nyújtok. Sokan csak elmennek mellettem, tudomást sem vesznek rólam. Mások szándékosan nagy ívben kerülnek ki. Vannak viszont, akik elveszik a kis fecniket; valószínűleg ők is végeztek már hasonló munkát, ezért átérzik az egészet. Reggel a földszinten kezdtem a parfümök, sminktermékek és egyéb szépségápolási termékek szintjén. Azóta már két emeleten ácsorogtam. Most a harmadikon lézengek, a női ruhák birodalmában. Rövidebb ruhák, hosszabb ruhák, csíkos ruhák, pöttyös ruhák, feszülős ruhák, bővebb ruhák, fekete, piros, színes, csillogó, flitteres és tüll ruhák. Ez a jó ebben az üzletben: minden emeleten egyféle ruhanemű található. Illetve egyesek szerint jó. Szerintem borzasztó. Alapból nem szeretem ezt az üzletet. Sokan azt mondják, hogy milyen szuper és olcsó, de szerintem kifejezetten drága és annyira nem is jó. De hát... ízlések és pofonok, nem ítélkezem.
A mai nap már itt töltött hat óra meglátszik az arcomon és a testtartásomon is. Már nem erőlködöm, hogy mosolyogva nézzek az emberek szemébe, nem is húzom ki magam teljesen. Egyik lábamról a másikra helyezem át a testsúlyomat, ha éppen elzsibbadok. Unottan nyújtogatom a felém érkezők irányába a színes-szagos kisalakú papírokat, ami hihetetlen, kihagyhatatlan, egyszeri és soha vissza nem térő akcióra hívja fel a vásárlók figyelmét. Még reggel vetettem rá egy pillantást, de különösebben nem fogott meg. Viszont azt írja, ha egy bizonyos appot letöltenek, ami tele van kuponokkal, akkor azt a fizetésnél felmutatva még nagyobb kedvezményre jogosultak. A modern technika és a marketing ha összefognak, megállíthatatlanok.
Az eddigi iránynak hátat fordítok, a másik irányból érkezőket célozva meg ezzel. Már a harmadik ember sétál el mellettem, amikor ismerős arcot vélek felfedezni nem is olyan messze. Ahogy közelebb ér, eljut a tudatomig, hogy kit is látnak szemeim. Gyorsan hátat fordítok neki. Reménykedem benne, hogy nem vett észre. Már csak az kéne, hogy valamelyik drága családtagom, aki elvileg úgy tudja, hogy valami jól menő cégnél vagyok etikus hacker, szembesüljön a valósággal, ami egy kalap szar. Nem, ez nem hiányzik. Nora az egyetlen, aki tudja, ő áll jelenleg a legközelebb hozzám. Rajta kívül erről nem tud senki. Még a szüleim sem. És ez így van rendjén.