"Brice kedves, gondoskodó pasi és piszkosul jó szerető. Persze csak akkor, ha beleférsz a munkarendjébe. Gyűlöltem, hogy annyit dolgozott, folyton csak a munka. Azt mondta, neki ez nem csak egy állás, hanem egy hivatás. Sajnos ő szakított velem, azt mondta, nem vagyok elég megértő... Na persze!" Ana Grant, ex-barátnő

"Makacs és akaratos. Olyan, mint én voltam fiatalon. Mkndig eléti, amit akar, és közben nem felejti el, honnan jött. Eleinte nagyon nem örültem neki, hogy szakács akar lenni, de végül elfogadtam, sőt, már örülök is neki, legalább nem kell kaját rendelnem."
Brice apja

"Nem ismer lehetetlent, legalábbis a konyhában. Gyors, pontos, nem ijed meg a kihívásoktól. Olykor hamar felkapja a vizet, de szerencsére tud uralkodni magán. Mindig elkápráztat az uj ötleteivel, párat be is vettünk a menübe. A magánélete? Hát arról nekem fogalmam sincs, mi csak itt beszélgetünk.
Brice főnöke

"A legjobb haverom, tényleg, de néha túl jó szive van. Mindig is ilyen volt, segített a gyengébbeken, vagy akivel kikezdtek. Mint mikor megvédte az alattunk járó kiscsajt a szekálásoktól. Éppen akkor akarták kidobni a csaj cuccait az ablakon, vagy a vécén lehúzni? Nem tudom, de ő félbehagyta a mondatát és kimentette őt. Aztán kiderült, hogy szomszédok. Persze nem ez volt az egyetlen eset és felnőtt fejjel is segít, meg adományoz. Komolyan, ha ő nem lenne a haverom, most nem tudom, hol lennék, nem egyszer húzott ki a szarból, lehet rá számitani."
Tom Fell, Brice barátja

"A törtető barom. Kis nyalis beköpött a gorénak, hogy lopok. Pedig riszteltük volna a nyereséget, és hiába adtam volna a felét, neki nem volt jó. És persze kinek hittek? Hát neki... Miatta nincs munkám, mert ő túl becsületes volt. Gyűlölöm! Biztos beverem a képét, ha még egyszer meglátom!
Josh Silver, Brice volt kollégája.

"Tizenhat év, az tizenhat év. Mázli volt, hogy egy ilyen rendes srác mellé költöztünk akkor apával. Egykeként mindig szerettem volna egy tesót és habár Bricehoz semmi közöm rokoni szinten, mégis valahogy úgy tudnám őt leírni, mint egy baromi jó báty. Kételkedtem néha, hogy létezhet-e barátság férfi és nő között, de bebizonyosodott, hogy nincs akadálya. Több ilyen pasit a világra!"  
Candy a legjobb barát


- Nem lehetsz szakács! Megtiltom hogy elcseszd az életed a legújabb hobbid miatt! - ordibált apám úgy, hogy a nyakán kiduzzadtak az erek, és az arca vörösebb volt, mint az a 18 éves bor, amit a 18. születésnapomon nyitottunk ki. Akkor még minden egész jó volt. Akkor még nem tudta, hogy mit is akarok igazán.
- Akkor mégis mit akarsz? Legyek olyan megkeseredett zsaru, mint te? - nem is tudom, mikor voltam utoljára ilyen heves vele. Mindig képes volt kihoznia sodromból egyetlen jól időzített kijelentéssel.
- Hogy merészelsz így beszélni velem? - sziszegte apa fenyegetőn, de nem ijedtem meg tőle. Már nem voltam az a kis nyámnyila kamasz, aki megrettent egy fenyegető fellépéstől.
- Csak a saját életemet akarom élni, nem a tiedet!
- Fejezzétek be mindketten! - robbant be anya a nappaliba. Gondolom a konyháig kihallatszott a veszekedésünk, mert olyan hévvel rontott be, mintha valamelyikünket le kellene szedni a másikról. Mindig is bátor asszony volt, nem olyan, aki megbújt a sarokban, ha a férje megemelte a hangját. Tiszteltem ezt benne, a mai napig tisztelem őt emiatt.
- Ez a kölyök ellene megy a családi hagyományoknak, rendőrnek kellene mennie, az FBI-hoz, mint ahogy már generációk óta mindig, nem főzőcskéznie... Az a nőknek való.. - mordult fel apám, anya felé fordulva, mintha itt sem lennék.
- És mi a helyzet Izabelle-lel, hm? Ő megszeghette a családi hagyományokat? Hm? Vele mi van, Harry? - anyu minden egyes szavával közelebb lépett apámhoz, aki ezzel egy időben tátotta a száját nagyobbra. Mindig meglepte anyám merészsége, most sem volt másként.
- Mert ő más... Ő nő.. Ez a szakma nem nőnek való! - kötötte az ebet a karóhoz apám. Az ikernővérem rendezvényszervezőként akart elhelyezkedni, apám soha nem ellenezte.
- És Robert? - anyám képes volt egyetlen névvel apámba fojtani a szót.
- Ne merészeld nekem azt a fattyút említeni többé - fordított hátat apám anyámnak. Robert az idősebb bátyánk, három év van köztünk. Már több, mint öt éve tagadta ki apám, nem tudom pontosan, hogy miért. Fogalmam sem volt, csak a veszekedésekre emlékszem, és arra, hogy szerinte Robert nem jó ember. Még nem volt erőm utánajárni, de azóta gyűlölte apám így a bátyámat, mióta egy ügyön dolgozott. Utána már nem volt az a megfontolt apa, aki azelőtt. Idegbeteg lett, paranoiás, jobban, mint bármikor, és nem bírta elviselni azt, amit akkor látott. Nem tudom, mert Rob soha nem avatott be minket semmibe, nem ismertem úgy, ahogy akartam, és egy idő után feladtam. A saját életemmel kezdtem foglalkozni.
- Ő a fiad...
- Többé már nem - rám emelte a tekintetét, azt gondoltam, most én jövök, engem fog kitagadni, és többé nem láthatom anyámat. - Brice, fiam. Kérdezek tőled valamit, de őszintén válaszolj!
- Oké - bólintok, ahogy végignézek meggyötört arcán. Mintha valamit megfontolt volna magában az elmúlt percekben. Mintha anya képes lett volna a puszta jelenlétével gyökeresen megváltoztatni apa véleményét.
- Miért nem akarsz rendőr lenni? Miért választod inkább a főzést? - a vitánk alatt talán most először érzem őszintének az érdeklődést az iránt, amit csinálni akarok. Meglepetten nézek rá, majd anyára, kinek arcán egy halvány mosoly ül. Alig észrevehető biccentéssel jelez, hogy beszéljek bátran.
- Mert nem akarok összeroppanni a teher alatt, amit maga a puszta teher okoz, hogy emberi életet kelljen kioltanom, mert szeretném megtörni ezt a borzasztó családi hagyományt, mely évtizedek óta lopja el a gyermekek valódi álmait. Ezt nem nekem találták ki. Én nem vagyok rendőrnek való - megrázom a fejem. Apa tekintete megkeményedik, ő már nem fog változni. Nem akar, és nem is tud, de azt akarom, hogy engedjen élni az álmaimat. Egész gyerekkoromban úgy tettek, mintha valami törékeny kincs lennék, egy tüsszentéssel orvoshoz vittek, egy rosszabb napomon pedig agyturkászhoz cibáltak. Most végre a saját életemet akarom élni. Tudom, hogy nem ezt akarták nekem, de ez az én életem. Én akarom eldönteni, hogy mit is kezdenék vele.
- És, ha kiderül, hogy nem is tudsz főzni?
- Akkor majd találok más munkát, de szeretek főzni, tudom, hogy ezt akarom - tekintetem megkeményedik, ahogy felelek a kérdésére, majd megáll velem szemben. Fél fejjel alacsonyabb nálam, de mégis olykor mind a mai napig meg tud rémíteni a kiállásával. De ő az apám. Tudnia kell, hogy vagyok olyan kitartó, hogy végig vigyem, amit akarok, és nem hátrálok meg.
- Csak nehogy nekem legyen igazam - morogta az orra alatt. Nem hagyhatta ki, hogy ne szúrjon oda, ha már megadta magát. Hiszen úgysem engedtem volna, hogy befolyásoljon a döntésemben.


Persze ennek már sok éve, hogy apa is elfogadta a döntésemet. Azóta sajnos anya itt hagyott minket, hosszú hónapos betegeskedés után. Mindannyian összeomlottunk, A nővéremmel sem beszélek azóta. Apa hozzám költözött, persze ezt is csak nagy unszolás árán. Nem akartam, hogy egyedül legyen. Én elvégeztem az iskolát, és 7 éve dolgozom a The Modern nevű étteremben, ahol esélyes vagyok az előléptetésre. Persze rajtam kívül még három esélyes jelölt van, szóval nagyon oda kell tennünk magunkat.