Átlagos egyetemista vagyok, átlagos problémákkal és átlagos örömökkel. Bölcsészetet hallgatok, mert még halovány lila dunsztom sincs mit szeretnék kezdeni magammal. Szóval mondjuk úgy, hogy lógok a levegőben, és a bátyám pénzén meg persze a szeretetén függeszkedem mint valami kicsi kis apró cseresznye. Haverjaim vannak és nem barátaim, igaz egyetlen a bátyámon kívül akire néhanap csajosabb dolgokat is rábízok, az Lola. A havi görcsöket mégsem beszélhetem meg Felipével. Ha meg a tablettákról esne szó, azt hiszem kamillázna nagyokat. Szóval vannak témák, amikben szelektálunk nála. Amúgy valószínű az agyára megyek ha éppen kirakok valami képet instára  vagy más közösségi felületre és őt is be-tag-elem. Hagy rezegjen a mobilja. Hehe.Imádom belevetni magam az életbe, kedvelem a szórakozást, a vicces embereket és nem utolsó sorban ki nem állhatom a cinizmust. Az élet túl rövid ahhoz, hogy azzal töltsük minimum a felét, hogy kesergünk valamin. Szeretek zizegni, szeretem ha történnek körülöttem a dolgok. Alapvetően kezdeményező fajta vagyok (kivéve egy helyzetet….de pszt, ez ne jusson Felipe fülébe). Megszállottja vagyok az extrém sportoknak, a kalandtúráknak, és mindennek ami egy kicsit is veszélyes. Komoly kapcsolatom még nem volt (nem meglepő) és ha rajtam múlik nem is lesz (rohadt nagy kamu el ne hidd!) Mindent összevetve szerintem nem különbözöm egyetlen hozzám hasonlótól sem a korosztályomban. Ha van bennem valami eredeti az majd alkalomadtán kiderül. A szüleim haláláról nem szívesen beszélek, szóval valami nagyon különlegesnek kell ahhoz történnie, hogy megosszam veled mit érzek, vagy gondolok. Úgyhogy erről ne faggass ha lehet, mert szörnyen tapló tudok lenni olyankor!

- Itt a számom, talán elmehetnénk egyszer kávézni.
- Boldogan! Sőt, ehetnénk akár karamellás cukrot is.
- Hogy mit?
- Hát ugyanaz a jelentősége, mint a kávéivásnak.

Egybefüggő morajlás csak amit hallok, távolabbról a zene dübörgése, amitől majdnem kiszakad az agyam. Bár jelen pillanatban inkább csak annak a helye, tekintettel arra a nagy mennyiségű piára amit sikeresen magamba döntöttem, és olyankor szabadságra küldöm az okos kis elmémet.
Térdelek, két karommal ölelem a fajanszot, mintha a világ legjobb pasija lenne, akibe sikeresen belezúgtam. Ami azt illeti majdnem szó szerint is lehet venni, mert a fejem két szentire lóg a víztől. Gusztusos látvány lehetek.
- Brooke! Elég szarul festesz, ne hívjam fel a bátyádat?
- NE!- csattanok fel kitartóan, bár kissé bizonytalanul gejlert kapott hangon.
- Csak azt ne! Ha ilyen állapotban lát...első nekifutásra megáll benne az ütő, másodikra egy fél életre eltilt a bulitól.- ez a kis mondandó laza két percig tartott, mire kibukott belőlem, tekintettel arra, hogy uralkodnom kellett a kavargó gyomrom tartalma és a beszéd közötti vékony kis egyensúly megtartásán.
- Az a sárga ott mi?- Lola parfümje megüti az orromat, ahogyan mellettem előre hajol, hogy tanulmányozza éppen mit sikerült alkotnom.
- Szerinted nem érzem már magam így is halál cikinek? Muszáj még azt is elemezned, hogy éppen...na jó! Szerintem menj ki!- próbálok egy kicsit féloldalasan hátrafordulni, amikor megpillantom az aprócska helyiségben még Lindát és Mona-t a másik két barátnőmet.
- Ez meg mi az isten? Kivégző osztag? Vagy simán csak remekül szórakoztok a nyomoromon? Adjatok negyed órát és jobban leszek! Csak megütött a pia, de magamnál vagyok. Ennyi!Na hátra arc, séta!- vontam meg a vállaimat,majd az egyik szabaddá tett kezemmel szépen kitessékeltem az önkéntes kis triót az apró mellékhelyiségből. Dzsembori a női klotyóban, gyönyörű! Mondjuk ahogyan így látom magam a króm csövekben mint csálé tükörképet, azt hiszem érthető az aggodalom. Igen! Sikerült egy hangyányival többet innom mint szerettem volna….igen, idebent túl meleg volt, és én meg sokat ugráltam miközben táncoltam, szóval esélyes volt, hogy itt fogok kikötni. Nem vagyok büszke erre az egészre, de azt már korán megtanultam, hogy bizonyos eseteket nekem kell megoldanom, mert nem lesz ott mellettem a bátyám, hogy segítsen. Persze nem azt mondom, hogy nem használom ki néhanap….na jó, elég sűrűn, de ettől még a jószándék megvan bennem arra, hogy megváltozzam. Csak nem megy. Felipe amúgy sem az a fajta, aki….no hogy is jellemezzem? Ha rólam van szó, olyan lesz mint a Bádogember az Óz-ból. Ha a nőkről, akkor ő az a bolondos Madárijesztő...ha meg arról, hogy párkapcsolat, akkor az Oroszlán. Imádom őt, szó se róla, na de milyen unalmas lenne az élet, ha alkalomadtán nem próbálnám meg kicsit a cica bajszát huzogatni, nem? Mikor éljek, ha nem most? Csak amúgy az a bökkenő, hogy minden vackot valahogyan önkéntelenül is vele osztok meg. Ha unom magam akkor megy az sms, ha meg éppen nem ér rá, akkor a nyafi. De valahogyan kell az, hogy foglalkozzon velem, persze csak akkor amikor én igényelem. Ellenben ő akkor is ezt teszi amikor nem kellene. Szóval pokolian nehéz megtalálni az egyensúlyt ebben a kérdésben, de nekem akkor is ő a családom. Olyankor is amikor éppen pénzt kunyizok tőle, olyankor is amikor a nyakába ugorva mondom el mennyire halálosan cuki ruhát vettem, és köszönöm, és persze olyankor is mint most, amikor kegyetlenül szarul festek, és legszívesebben elsüllyednék, de az tuti, hogy nem akarom, hogy így lásson. Így is lesz valószínű elég nagy sokk neki, ha meglátja a ma esti költekezésemet. Ez egy nagyon jó hely, nemrég nyitott, és nagyon felkapott lett szinte pillanatok alatt. Mellé pedig pokoli módon drága.
Tényleg csak negyed óra kellett ahhoz, hogy búcsút intsek a gyengéd érzelmekkel egymás iránt viseltetett, húsz perces románcunknak Mr Fajansz-al, és felfrissülve, bár kegyetlen fejfájással végre kimenjek a mosdóból. A lányok az előtérben állnak és rám várnak, láthatóan úgy vizslatnak mikor kilépek, mintha valami árulkodó jelet akarnának keresni rajtam.
-  Ne mááááár! Ezt ne csináljátok! Hogy lehet így nézni? Mint egy csapat őzike, akiket a vágóhídra hajtanak! Semmi bajom, látjátok? Tádáááám!- tárom szét a két kezemet és pörgök egyet a tengelyem körül. Oppá! Hát ez még kicsit korai volt, de sebaj. Ellenben ezzel a félig sikerült mutatvánnyal némiképpen meggyőztem a lányokat arról, hogy az est további részében újra kiveszem a részem a buliból, és nem is foglalkozom azzal, hogy van már nyolc nem fogadott hívásom, meg egy sms Felipétől, amiben azt kéri, hogy hívjam fel, mert amikor pár órája beszéltünk nem igazán értette a hangomat. Ajjajj….azt hiszem sikerült a legnagyobb hepaj közepén, félkómában felhívni. Vállveregetés, Brooke, baromi jól csináltad.
- Amúgy itt van….a pultnál!- súgja közelebb hajolva Lola, mire én abba az irányba kapom a fejem, és rémülten nagy szemekkel pislogok.
- Ki? A bátyám?
- Dehoooogy...hát ő….tudod...az az Ő.- ú basszus, azt hiszem most válok én is rongybabává, legalábbis ilyen érzés fog el, amikor a immáron négyre bővült lánycsapat közepén abba az irányba tartok amerre az előbb Lola mutatott.
- Ahhwww…. na hogy festek?- haj és ruha igazgatás, majd egy őszinte visszajelzés Lolától.
- Hát...mint aki fél órája rókázta telibe a női rötyit.- őszinte szavak, de hát mit vártam mást. A szívem hevesen ver, mint ahogyan mindig amikor valahol összefutunk... Vele….és ha a bátyám fülébe jutna, hogy hány éves….azt hiszem elevenen megnyúzná. Vagy rákötné valamelyik kórházi ketyerére, és kínvallatná. Na jó, túl élénk a fantáziám!
Odatelepszünk a pulthoz, és én megint nem merem megszólítani, csak vigyorgok rá mint a tejbetök...öhmm...hogy vigyorog egy tejbetök? Mindegy. Eddig jutunk. Egy mosoly és ennyi. Bárcsak...de persze ehhez gyáva vagyok.