Polly & Yas

I know I can't sing, but I'm going to keep singing anyway  

Fogalmam sincs, mit keresek én azok között, akik tudnak énekelni. Imádok, de nem tudok. Nagyon nem. És ezt bármiféle túlzás nélkül mondom. Amióta az eszemet tudom, mindig dudorászok á valami hülyeséget, meg énekelek a zuhany alatt, főzőcskézés közben, fikusz ültetés közben... ezekben azba közös még, ha valaki meghallja, rögtön le is állít, hasonló szövegekkel, mint például: „írd inkább le". Ezek után, már ha nem muszáj, kihagyom az alkalmakat, mikor a beszéden kívül, másra kell használnom a szám. Mármint az énekre értem. Nos, a helyzet az, hogy Mrs. Monroe mivel ezt észrevette és azt állítja, be kell hoznom a lemaradást, elküldött, hogy vegyek magánórát ettől a csajtól. Ez olyan jó, el sem hiszem. Most már nemhogy el kell vegyülnöm a sok énekes pacsirta között, hanem konkrétan egyedül kell énekelnem annak, akinek igazából közel olyan jó hangja van, mint szerencsétlen megboldogult Whitney Houstonnak. Nem lesz ez égés, áh dehogy. Kicsit sem. Mit nekem skálázás és magas hangok?! Sima ügy, akárcsak a vezetés... Az is olyan könnyen megy, hogy kukákat borogatok, meg macskákat ütök el majdnem, a múltkor még Mr. Long, a szomszéd is veszélybe került. Csakis azon múlt, hogy nem kaszáltam el, hogy hetven éves korára talán még jobbak a reakciói, mint tíz évvel ezelőtt.
Olyan monoton léptekben kóválygok a kijelölt cím felé, hogy talán egy teknősbéka is megirigyelné azt. Húzom az időt, hátha lecsalhatok legalább öt percet az időből, amit égéssel kell töltenem.
- And áááááijáj will always love you – vinnyogom magam előtt, mint aki éppen bemelegítené a hangszálait. Jó ég, ez valami borzalom! Pfu, de nagyon! Lehet, hogy némasági fogadalmat teszek, de talán inkább azt a cselt fogom megpróbálni, hogy összehaverkodom a csajjal és megmondom neki, hogy fedezzen, hogy nem járok órára. Fizetem, csak ne kelljen eljönnöm, ez a világ leggázabb dolga, komolyan.
Mélyet sóhajtok a megadott cím előtt, aztán felcaplatok a lépcsőn, hogy aztán jelezzem érkeztem. Mi lenne, ha azt tettetném, hogy néma vagyok és csak tátognék összevissza? Színészi képességem még akad némi talán azt hamarabb elhinné, minthogy tudok énekelni...
- Szia. Jöttem... öh. Magánórára. Előre leszögezem, nem tudok énekelni, fogalmam sincs, mi a jó eget keresek itt. Pisztolyt tartottak a fejemhez – mosolyodom el szélesen. – Ha nem érsz rá, nem fogok haragudni, sőt, pótolni sem kell az órát, úgyis neked sincs gondolom sok időd, én is el vagyok foglalva minden hülyeséggel, szóval... szóval szerintem nem kellene egymás idejét húznunk, mit gondolsz? – pillantok rá érdeklődőn, és magamban azért szurkolok, hogy csak jöjjön közbe valami, könyörgöm. Vagy ha nem ér rá, tényleg azt is simán elnézem, sőt, még a nyakába is ugrok.