Az érzelmek számos változata képes kiülni az arcomra, a meglepettség, a csodálkozás, a félelem, a komisz vigyorról meg már nem is beszélve.
Szeretek beszélni, sokat is teszem, már kortársaimat megszégyenítően komoly témákról is. Nem hiszek a tündérmesékben, abban hogy a gólya hozza a kis babákat és hogy van mikulás… ugyan.
Már korán fel lettem világosítva e téren. Köszi nagyi.
A légynek sem ártanék. Soha, semmilyen körülmények között. Szeretem pókokkal ijesztgetni a lányokat és gilisztákat pakolni a váltócipőjükbe. Egyszer levágtuk egymás haját is. Csak úgy, nem volt különösebb oka. Fodrászok voltunk mind.
Vidám, szertelen teremtés vagyok és sokat csacsogó. Nem születtem kifejezetten ügyes darabnak, sokszor esem el és állandó jelleggel teli vagyok kék-zöld-lila foltokkal, ragtapaszokkal. Már annyira megszokta a szervezetem mindezt, hogy az esésektől nem is mindig görbül sírásra a szám. Kivéve amikor olyat mondanak nekem…na akkor győzzenek megvigasztalni. A felnőttek bonyolultak és azt hiszik, nincs szemem meg fülem, csak azért, mert csöndben vagyok, amikor érzem, hogy valamiről talán nem kéne tudnom. De tudok! És erre büszke vagyok!

Amit még tudnod kell rólam:

- Tudok olvasni, még nem megy olyan jól, mint anyának, de gyakorlunk elég sokat.
- Igazi nagy plüss panda medvegyűjtő vagyok. A kedvenc állatom. Az állatkertben örökbe is fogadhattam egyet, persze nem vihettem haza.
- Állatorvos akarok lenni. No meg majd tűzoltó!


Apámat nem ismerem, nem társul arc az agyamban ahhoz a fogalomhoz, hogy apa. Hol van apukám? Biztos, hogy létezik valahol, anya sosem beszél róla. Nem tudom, hogyan ismerkedtek össze és miért nincs az életünkben. Valami történt velük? Összevesztek? Meghalt? Vagy börtönben van? Ami még rosszabb, hogy nem is akar róla beszélni. Azt mondja nincs. Fogalmam sincs, sok ötletem van, hogy mik történhettek, de nem mehetek bele. Anya is olvasni fogja mindezt. A társaim általában érdeklődnek apa után, tudják hogy nincs, de valahol mégis van. Kell lennie, nem? A nagyi egyszer kikotyogott valamit, mikor kettesben voltunk, hogy szükségem van rá, anya akármit is mond róla, hát az nem igaz. Most akkor kinek hihetek?
Örülnék, ha lenne mit mesélnem a múltamról, ha már a jelenem két szóra sem érdemes. De sajnos ez nincs így, az eddigi leélt gyerekkorom untatóan átlagosan telt. Sokszor álmodtam egy jelenetről, ahol anya helyett, egy férfi lépett a porondomra.

Csukott szemhéjamon keresztül, a fák levelein átszűrődő fény vöröses-barnás árnyalatot öltött. Csiklandozta és melengette az arcomat, mintha egy láthatatlan kéz simogatott volna. Minden élénkebben érzékeltem, a hangok felerősödtek és áttörtek a háttérzaj zúgásán, az erdő illatai intenzívebbek lettek, a friss fű pedig mint frissen mosott lepedő terült el alattam. Fájdalom nyilallt a halántékomba, éles és szúró, megmagyarázhatatlan. Felpattant a szemem és ösztönösen kaptam a sajgó ponthoz. A hirtelen fény elvakított. Zavartan fordultam először jobbra, majd balra. A házunk melletti gyümölcsöskert pázsitján hevertem, szétvetett tagokkal, mint akit magasról hajítottak le a földre. Koncentráltam. Fel akartam idézni, hogyan kerültem ide, mi történt az elmúlt percekben, de pusztán a napsugarak melegét tudtam felidézni az arcomon. Felültem.
Minden csendes volt, a madarak halk csicsergését és a bogarak zümmögését leszámítva. Gyanús volt a csend. Hiányzott belőle valami, valami emberi.
- Anya! – kiabáltam egyre elkeseredettebben, választ remélve. De a nap sugarait nem egy női alak takarta el, hanem egy férfié.

Szeretném azt mondani, hogy ez egy boldog történet, hogy az életem csupa cukormáz és vidámság anyukám és a nagyim társaságában. De sajnos ez hazugság lenne. Apukámat szeretném megismerni. Anya amit tudott azt megtanította, de apukámnak is sok mindent meg kellene mutatnia.
Egyszer írni akarok egy könyvet. Megálmodok a tökéletes életet. Nem lesznek benne csorbák, betegségek, nélkülözések és talán pont ezért is lesz olyan amit nem olvastatnék el senkivel. Unalmas száraz, túl jó, hogy igaz legyen. Nem fantasy történetet alkotok, pont ezért úgy vélem a valósághoz hűnek kell majd legyen. Az én életemben is vannak hibák és szerintem máséban is akadnak.
Rövidnek tűnik? Ez van. Eddig az én életem is rövid volt. Ha talán élek még ennyit, lesz még egyszer ilyen hosszú.