Tizennégy éves voltam anyám halálakor. Hirtelen jött az életünkbe a betegség, fel sem tudtuk fogni, mi történik körülöttünk, mikor végül aztán elment. Csendesen, semmitől sem szenvedve. Mosolygott az utolsó perceiben, ennyi maradt meg belőle. Meg a kín, amit maga mögött hagyott. Tulajdonképpen, akkor, abban a szent pillanatban vesztettem el az irányítást, engedtem el a gyeplőt, amikor az orvos megállapította halála idejét. Kicsúszott alólam a talaj és egy ideig nem volt megállás. Lázadó tinédzser voltam, rengeteg bajt hozva a fejemre és természetesen apám mindennapjaiba is. Megzabolázhatatlan voltam, csökönyös és makacs, ha valaki á-t mondott, én biztos b-t. Ha valaki csendre intett egy kávézóban, én annál hangosabban beszéltem. Kerestem a veszélyt, szinte kutattam utána, hogy végre együtt lehessek anyámmal. Az egyetlen gyermeke voltam, különös viszonyunk volt, nem ismerek nála jobb embert azóta sem, de kerülöm azokat a nőket, akikben egy kicsi szikrát is látok anyám csillogásából.
Sosem használtam drogokat, inkább ittam, nem is, vedeltem, jó ég, fogalmam sincs, hogy tudtam életben maradni. Hogy voltam képes minden este másik lányt az ágyamba csábítani, és hogy tudtam kifizetni a kórházi kezelések árát egy balul elsült éjszaka után. Apa lehetnék, de tettem arról, hogy ez ne így legyen. Hogy van e bűntudatom miatta? Nincs. Nem azt az életet élem, amibe belefér egy komoly kapcsolat, aminek hozadéka egy gyerek.
Nem vagyok szent lélek, sosem voltam az és minden tettemnek meg van az oka, de ne akarj a közelemben lenni, ha felbőszítenek. Sosem bántottam egyetlen nőt sem, ellenben, ha az üzlet úgy kívánta, eltüntettem néhány férfit a Föld színéről.
Tudok kedves, megnyerő és behízelgő is lenni, ha úgy látom, mással nem érhetem el azt, amit akarok. Szeretem a gyengébbik nem képviselőit, bolondulok értük, de még senkinek sem sikerült úgy megszédítenie, hogy felhagyjak ezzel az életstílussal.

Fogcsikorgató hideg van, a koromfekete Audi okádja magából a füstöt, ahogy leparkolok a – és nem túlzok, ha azt mondom – giccses ház mahagóni bejárata előtt. Tenyereimet összedörzsölöm, leheletemmel próbálom felmelegíteni elfagyott ujjaimat. A kocsi ugyan méregdrága, de mint minden típusnak, ennek is meg vannak a hibái. Nem úgy, mint a legújabb divat szerint elkészített öltönyömnek, aminek kigomboltam már indulás előtt a két legfelső gombját.
Cigarettára gyújtok, kékes füstje táncot jár a levegőben, cipőm talpa nevetséges hangot hallatva jelzi az itt lakóknak érkezésem.  Nyílik a bejárat, kiesik a cigi a kezemből, az utóhatás marja a torkom, köhintek egyet, mielőtt kezet ráznék a ház urával. Az ostoba, pökhendi és nyálas Mr Bartolomeow Giants-el. Hideg futkos a hátamon a viselkedésétől, már attól is felfordul a gyomrom, ahogy a házába invitál. Levendula illat terjeng a levegőben, némi vaníliával és ebbe az aromába kapaszkodva jutok el végül a nappaliig. Bájos – nála jóval fiatalabb – felesége hellyel kínál, de elutasítom. Nem bírom levenni szemeimet a mögötte terpeszkedő, régi kínai vázáról, melynek értéke már most ott pörög a fejemben. Csodálatos, kézzel megmunkált darabról beszélünk, mely, ha valódi, elég pénzt hoz a konyhára ahhoz, hogy egy időre kiüssem a nyeregből a Bardwell fivéreket.
-Nos, Mr Whitfield, mit gondold a házról? – Nekem szegezi a kérdést, de kell némi idő, hogy a nyilvánvalót átfogalmazzam és ne sértésként hagyja el a számat, sokkal inkább újabb dicséretként. Továbbra is megbabonázva nézem a vázát, de elkapom róla tekintetem, ahogy megérzem felkaromon kedves neje érintését.
-A ház gyönyörű, minden bizonnyal, hamar el fog kelni. – Biccentek egyet, csak hogy nyomatékosítsam mondanivalóm mélységét. Egy valamit megtanultam az évek során. Ne sajnáld az ajnározás semmilyen formáját sem. Minél közelebb kerülsz hozzájuk, annál könnyebb dolgod van később. Vajon mennyire enged közel magához a felesége? – Javaslom, hagyjon itt minden bútort, tegyük bele az árba őket, így több pénzhez jut. – Nekem pedig egyszerű dolgom lesz és még csak be sem kell piszkolnom érte a kezem.
Ingatni kezdi fejét, mosoly csúszik húsos ajkaira, groteszk maszkot öltve az amúgy sem jóképű ábrázatára. – Eszemben sincs megválni tőlük. Az ott, az üknagyanyám fésülködő asztala. – Felcsillan a szemem, cirádás, gyönyörűen kivitelezett asztalról beszélünk, egy pillanatra meg is feledkezem a vázáról. – A falon egy eredeti Csontváry Kosztka kép lóg, a hallban középkori komód van, magának teljesen elment az esze. – Fortyog a dühtől, érthetetlenség tükröződik szemeiben, fogalma sincs, mitévő legyen. Csupán egy hajszál választ el attól, hogy kirúgjon ebből a házból. Aminek jelen pillanatban örülnék. Émelygek a vaníliától…
Megnyalom alsó ajkam, megfontoltan szántok végig ujjaimmal szakállamon, hogy aztán ugyan ilyen megfontoltsággal kezdjek bele monológomba. – Nézze, tudom, hogy magának ezek emlékek, de értékesek. Egy vagyont megérnek, ha jó emberrel üzletel… - Nos, igen, most átnyújtanám a névjegykártyám, de nem teszem. Én nem törvényes úton jutok hozzá a műtárgyakhoz. Az túl unalmas a számomra. - …szereti a pénzt, a vak is látja, ha megválna néhány tárgytól, még több lenne. – Díjaznám, ha így lenne, ha önként és dalolva lemondana a hőn imádott értéktárgyairól, hogy majd aztán rezzenéstelen arccal kipakoltathassam.
Belekortyol az italába – amit, be kell valljak, eddig észre sem vettem vaskos ujjai közt -, az arcomat firtatja, szinte hallom, ahogy csilingel fejében az a tömérdek pénz, amit ezekért a tárgyakért kaphat. Mellesleg, pofátlanság, hogy meg sem kínált semmivel.
Mielőtt azonban újra megszólalhatnék, az eddig szótlan menyecske a kezébe veszi az irányítást. Nem hallom, mit suttog élete párja fülébe, de nyilván velem kapcsolatos, illetve a munkámmal, mert az öreg pillanatok alatt felvillanyozódik. Bárgyún mosolyog kedvesére, aki láthatóan nem repes annyira a hirtelen ötlettől vezérelt elrepesett ígérettől. Kedvem lenne valahogy meghálálni a lánynak tettét, de mégse jutalmazhatom meg a férje szeme láttára.
-Mr Withfield, a házban marad minden, kérem küldje el a férjemnek a részleteket, mi addig kitaláljuk az összeget. – Vérvörösre manikűrözött ujjaival végigszánt a karomon, nem isten adta ajkait beharapja, ahogy kivonul a helyiségből, ott hagyva engem, meg a gatyámban ácsingózó végtagomat.

Egy hét telt el azóta, hogy végigjártam a Giants házat és konkrétan mindent megvizsgáltam, amiről úgy gondoltam, idősebb a tulajdonosnál. Most biztos azt kérdezed, hogy a francba nem vagyok még rács mögött… nos, meg vannak az összeköttetéseim, az árulóim, a hódolóim. Többségük gazdag, befolyásos üzletember, akik a pénzből is pénzt csinálnak. Amíg biztonságban van a seggem, csinálom. Ha ingatag talajra tévednék, nem én leszek az első, aki rálép.
És, hogy meg volt e a fiatal asszonyka? Ha képes voltál ezen gondolkodni, elém se kerülj…