Keresek egy lakótársat: Nem egyszerű egyedül a nagyvárosban és keresek lakótársat, aki Corinnának egy nagyon jó barátja lehet. Férfi vagy nő, fiatal vagy idősebb? Teljesen mindegy igazából.
Keresek egy olyan karaktert aki válal önvédelmi oktatást. Corinna ügyvédnek készül és mint ilyennek, rengeteg ellenfele lesz, nem árt ha megtudja magát fegyver nélkül is védeni.
Valamint igaz, hogy kitettem keresett karakterek közé, de ha valaki magára ismer, Mr Hotshot személyében, akkor nyugodtan írjon rám. ^^
Úgy döntöttem, adok még egy esélyt magamnak, szóval:
Ezúton is keresem azt a lelkes, nagyjából velem egykorú rezidens társamat, aki hozzám hasonlóan legalább annyira el van veszve a világban, és nem tudja, hogy mit kezdjen az életével, mint jómagam is. Társadalmilag inkább a kocka stréberek közé sorolnám magam, akivel az újgazdag menő arcok szeretnek kitolni. Igazából mindig is a különc rétegbe tartoztam, de ami a munkámat illeti, elhivatott vagyok, egy beteg életéért az utolsó lélegzetvételéig küzdök. Bár a nagyok azt mondják, hogy ez később úgyis megváltozik majd.
Sajnos semmiféle honoráriummal nem tudok előállni abban az esetben, ha úgy döntenél, valamiféle szövetségre lépsz velem. Egy vadászgörényen, és egy pokróc stílusú orosz Adonisz lakótárson kívül mással nem büszkélkedhetek...
Jelszó: Valami beleragadt a fogszabályozódba
UI: Ha a játéktempómat egy állattal kellene jellemeznem, a lajhárt választanám, mert cuki ahogy fejjel lefelé lóg, és magasról tesz a világra szóval, ja... magánéleti és egyéb okokból kifolyólag lassabb vagyok, de ha ez nem zavar, akkor vágjunk bele!
I'm single, because I don't need anyone to ruin my life. I'm ruining it perfectly on my own (: oops I almost forget! MaybeI'm secretly in love with thisasshole
Szeretném ismételten bedobni Ricket a "közösbe"... időm ugyan sokkal több nem lesz, mint amennyi eddig volt, sőt, ettől függetlenül néha szeretnék kiszakadni a mocskos hétköznapokból.
Sszóóóval szükségem lenne egy-két játékostársra, és/vagy plotolni vágyó elanyátlanodott, vagy a karakterét felrázni, valami kis plusszal kiegészíteni vágyó egyénekre ^^
Amiket és akiket keresek: - Rick - új forgatókönyv szerint - a NYPD-nél kezdte a pályafutását még a húszas évei derekán, szóval, ha egy voltál az akkori suhanc kadétok közül, ismerhetjük egymást megmaradt barátság jegyében, vagy szívélyes viszontlátás formájában.
- Jó ideje már annak, hogy az FBI berkein belül mozog, mint különleges ügynök és egy nagyobb ügye Puerto Rico-hoz kötötte, aminek bizonyos szegmenseit, történéseit a mai napig nyögi. Ekkor veszítette el a társát - nem, nem elhalálozott a drága, csupán elárulta a csapatot - és bukott vele együtt az egész akció, amit billogként visel magán. Ha esetleg te is benne voltál az akcióban, vagy csak tudsz róla, esetleg később te voltál annál az egységnél akik elsimították, vagy nem tudták elsimítani...vagy sajnálsz, szánsz, lenézel miatta, ugyancsak itt a helyed. De egyet ne feledj, Rick az imént felsorolt "érzelmeket" nem szereti, de még csak nem is foglalkozik vele.
- Mind emellett barátok/ellenségek/volt nők/jövőbeli nők/szomszédok - ja igen, az új otthonának szomszédjában egy igen szemrevaló hölgyemény tanyázik - / bárkik szóba jöhetnek, elvégre... tisztességes, amerikai polgárként ugyan úgy megfordul a postán vagy a bankban, kávézóban, étteremben és a sarki kisboltban papucsban, szakadt macinaciban, mint talpig elegáncsosban, tökig felfegyverkezve az irodában/terepen
Ha bármire vevő lennél, van ötleted, dobj egy PM-et... abban az esetben, ha...! 1) nem tűnsz el szó nélkül két hét után 2) ha nem zavar, hogy nem vagyok villámvili, cserében én se várom el, hogy az legyél 3) ne úgy kopogtass, hogy "nincs ötletem, de majd kitalálunk valamit"
Nos, mivel olyan friss vagyok, hogy nagyon, bedobnám magamat. Néhány játék/kapcsolat ötlet:
aki megregulázná az utcagyereket igazából egy rendőrre vagy hasonlóra tudnék gondolni, aki már párszor elkapott, mikor lopni próbáltam vagy amikor drogos állapotban fetrengtem az utcán.
egy haver aki esetleg segít néha droghoz és alkoholhoz jutni vagy ha épp a lelkemet akarja megmenteni, akkor kajához. Fontos: egy olyan valaki, aki bár közel áll hozzám, de nem ismeri a múltamat.
szerelem egy idősebb férfit/nőt tudnék elképzelni hozzá, aki kicsit átveszi felette az irányítást és kicsit segíti az életét. - > ez csak egy ötlet, másképp is jó, igazából ezen a téren akár érdekesebb ötletekre is nyitott vagyok. - itt megemlíteném őt is
Esetleg a fenti ötleteket össze is gyúrhatjuk, ha úgy kényelmesebb. Nem ragaszkodom igazából semmihez. Viszont mivel teljesen új vagyok, tényleg bármire nyitott vagyok. Dobj meg egy üzivel és kitaláljuk!
Egy kis malőr után ismét vissza térve Ezra hosszú történetét folytatnám. Munkát keres, konkrétan bármilyet. Most jött ki a sittről, egy régi drogdíler havertól kapott állás ajánlatot (persze semmi illegális), ami azonban az enyészeté lett, mivel többé nem bukkant fel ez a barát. Lényegében azzal engedték ki, hogy állást kell találnia, nem élhet tovább az utcán és a nevelőtiszte is bármikor felbukkanhat, hogy emberünk eleget tesz-e mindezeknek.
Keresek tehát valakit, vagy valakiket: -akik munkát tudnak ajánlani egy olyan személynek, aki éppenhogy elvégezte a gimit, viszont tökéletes tudással rendelkezik bármiféle tudatmódosítókkal kapcsolatban és lényegében dílerkedéssel kapcsolatos referenciát tud csak felmutatni. Ha mocskos is a munka, akkor legyen valami jó fedő story, hogy esetleg Ezra is csak utólag tudja meg, hogy mibe is keveredett. -illetve keresem a nevelőtisztet, aki néha felbukkan ellenőrizni, hogy drága védence a jó úton jár-e, vagy valami olyasmi (ő róla van pár elképzelésem, egy történet is, amit még nem hirdettem meg, de teljesen alku képes és bárki, bármilyen lehet, csak néha nézzen rá erre a jó emberre) -esetleg lakótársat, akihez hozzá csapódhat
És a fentieken felül bármiben benne vagyok, szivesen ötletelek, valamint a káoszt se vetem meg, az eddig is kijárt Ezra-nak rendesen, erről pedig lenne bőven ember, aki mesélni is tudna.
Egy ideje már az oldalon vagyok, azonban most szeretném bedobni magam ide, hátha csurran cseppen valami kapcsolat a részetekről. Sok mindenre nyitott vagyok, szívesen egyezkedek privát üzenetben, illetve bárkivel szívesen játszom, aki megtalál. ^^
[i]Amit elsősorban érdemes tudni Cassie-ről: - 27 éves, egyedülálló édesanya - Egy tündéri kislánya van, akit Lotténak hívnak és jelenleg 4 éves, büszke óvodás - Életvidám és kedves, alapvetően szelíd természetű, szeleburdi, ellenben nagyon éles nyelvű és kitartó nő - Jelenleg egy könyvesboltban dolgozik Bronxban - Csak az anyukája van életben már, a család pedig híres a karakán nőkről
Akiket igazán keresnék: - Elsősorban barátokra mindenképp szükségem lenne. Lehetsz akár gyermekkorilegjobb barátom - akár fiú, akár lány - akire támaszkodhattam a terhességem idején, illetve akivel jóban rosszban igyekeztünk kitartani egymás mellett. Lehetsz akár középiskolai barát is, aki ott volt a lázadó kamaszkoromban és zsarol a rólam készült videókkal, amiket ma már nemes egyszerűséggel letagadnék. Lehetsz az egykori egyetemi szaktársam, aki minden bizonnyal nővérként dolgozik most - ugyanis nekem is nagy álmom volt, hogy az egészségügyben helyezkedjek el. Szóba jöhet esetlegesen egy kedves szomszéd, aki szívesen vigyáz Lottéra, ha muszáj.
- Szívesen megtalálnám azt a férfit, aki annak idején számomra jelentette a mindenséget, és egyben ő Lotte apukája is. A kislányunk egy véletlen balesetből fogant, én pedig túl későn jöttem rá. Sokáig gondolkoztam azon, hogy örökbe fogom adni, viszont képtelen voltam végül. Téged nem okollak azért, amiért elmenekültél, annak tudtam be, hogy minden bizonnyal frászt kaptál a helyzettől... Bár valószínűleg lenne némi súrlódás a kapcsolatunkban, ha újra összetalálkoznánk, ettől függetlenül a lányodhoz jogod van. Lotte édesapját egy kék szemű, szőke hajú férfinak álmodtam meg, akkor sem fogok valakinek nemet mondani, ha ezek a vonások nem megfigyelhetőek a pb-jén - gondolok itt arra, hogy a lányunk recesszíven is örökölhette a külső tulajdonságait a családodtól
- Szívesen találnám meg mondjuk az édesanyámat, esetlegesen a nagynénémet vagy lényegében bármilyen családtagot, ami tökéletesen beilleszthető egy-egy sztoriba. Testvérem nincs - legalábbis nem tudok róla - viszont ettől függetlenül ténylegesen bármire nyitott vagyok.
Ha ebből a kissé szedett-vetett agymenésből bármi megtetszett neked, örömmel venném a privát üzenetedet, amiben meg tudjuk beszélni a részleteket. Az itt leírtak közül semmi sem szentírás, ha neked lenne bármilyen más ötleted, akkor azt is nyugodtan tárd fel nekem és akkor összeegyeztetjük a dolgokat.[/strike]
things haven't been quite the same, there's a haze on the horizon, babe, it's only been a couple of days, and I miss you, when nothin' really goes to plan, you stub your toe or break your camera
white petals daisy. Love that sheds tears in lies, it's a crying blue bird, flying away, a person crying over lies, I'm just living, you are a bright sun, you should be happy in the end
Life was a willow and it bent right to your wind Head on the pillow, I could feel you sneaking in, as if you were a mythical thing, like you were a trophy or a champion ring, and there was one prize I'd cheat to win
1.) Keresem az eddig nem látott unokahúgom. Mivel két fiam van, és mindig is vágytam egy kislányra, azt hiszem a felbukkanásod boldoggá tesz. Hogy miért költözöl New York-ba és miért kéred a segítségem az megbeszélés kérdése. Itt is élhettél már korábban is, elég nagy a város eléldegélhettünk eddig úgy benne, hogy nem is találkoztunk. Akár azt is el tudom képzelni, hogy az orvosi egyetem vonzó a számodra, és talán a mentoroddá válhatok idővel. Vagy az életedben szükség van egy idősebb nő tanácsaira. Örülnék ha valami bonyodalmat is magaddal hoznál, hogy mégis legyen alapja a játékoknak, legyen hova fejlődni. Kizárólag olyan embert keresek a plotra, akivel lehet együtt ötletelni.
2.) A Szerető, aki miatt (talán) elválok A férjemmel két éve nyitott házasságban élünk. Ő kérte, én beleegyeztem, csak azért, hogy megtarthassam őt, és a látszatot, legalább a fiaink előtt. Volt pár kapcsolatom már eddig is, de valahogyan mindegyik véget ért, többnyire az én lelkiismeretfurdalásom miatt. Még szeretem a férjemet, de egyre inkább érzem, hogy a házasság megfenekleni látszik, és ebben nagy szereped van neked is.... Minden más üzenetben megbeszélhető. Ne ígérj semmi konkrétat, csak az alapokat beszéljük meg, a többit meglátjuk.
Mindkét plotnál csak annyit kérek, hogy ne válj kámforrá egyetlen szó nélkül. Ha felkeltettem bármelyikkel bárki érdeklődését üzenetben keressen nyugodtan.
Üdv, én is bedobnám magam a keresésbe, nyitot vagyok bármilyen plot ra, de most elsőre ezekre keresnék társakat.
Barátok: Jöhetnek régi és új barátok, olyanok akik tudják, hogy nem a pasik vonzanak, és nem érdekli őket, de az olyan is jöhet akit viszont igen. Hely megkötés nincs.
Tőrzs vendég: Az NJK tőrzs vendégek mellé, keresek JK kat is, akiket ismerhetek, és mikor belépnek csak anbyit kell mondaniuk, hogy a szokásosat, és már tudom is, hogy mi az a szokásos nála, de leendő tőrzsvendégek jelent kezését is várom, akik majd csak lesznek a tőrzs vendégeim.
Volt szerelmem: Az egyetem alatt jártunk, és az életre hatalmas terveid voltak, amikbe talán én már nem fértem bele, vagy csak sosem akartál velem egy komolyabb kapcsolatot, így az egyetem után szépen csendben szakítottunk.
Szomszédaim: Keresem szomszédaimat, akikkel vagy jóban vagyok, vagy nem. Ezt a késöbbiekben még egyeztetjük, de remélem legalább egyel minden képpen jóban leszek.
Rokon: Főleg féltestvéri szállra gondoltam, és főként apa ágáról akit nincs szerencsém ismerni, és amiben én lennék a fiatalabb, de más rokoni szállban is benne vagyok, ha az is érdekel.
Ha bár melyik ötletem megtetszik, vagy neked van plot terved, csak egy privát üzi, és bármi lehetséges.
Azt hiszem, készen állok megtenni az első lépéseket, és nyitni a világra, ehhez szeretnék találni pár karaktert:
NYU-s diákokat: akikkel együtt lóghatok az órák közi szünetekben, vagy épp kajálhatunk. Megmutat nak pár bulit.
Szomszéd: aki ugyanúgy egy manhattani tömbházban lakik.
és bármi klisé, felületes k bármilapcsolat jöhet ide.
És van konkrétan két személy, akit itt keresek előbb, nem szeretnék emiatt karaktert hirdetni.
egyetlen darab legjobb barátnő, aki szemet huny a titkolózásom felett, és látja rajtam, hogy hazudok, de mégse szól érte. Cserébe bármilyen csajos programba belerángat, és kitűnően kezeli az esetleges pánik rohamom.
és valaki, aki bevezet a kábítószerek világába, és megmutatja, mennyivel szebb úgy az élet, hogy nincsenek árnyékok, fantomok.
na meg egy jövőbeni nagyon lassan kibontakozó szerelmi szálnak is nagyon tudnék örülni. Ott azonban fontos, hogy a karakter irtó türelmes legyen.
- együtt száguldunk át a városon, deszkával, motorral, bringával, amivel éppen ízlésünk van aznap élvezni a sebességet. Lazán elvagyunk, ami közös vonulat bennünk, hogy ha vágyunk egy kis versenyzésre, egyből a másikat abagjatjuk, mozgassa meg a hátsóját a talipontra
- riválisok vagyunk, s rendszeresen összeakaszkodtunk. Hupsz. Mostanában viszont eltűnt ez a kakaskodó viszony közöttünk, abban legalábbis biztosan, hogy a balhét nem keresem. Igen-igen, közel jársz: nem ütök vissza és ha lehet, kerülöm a találkozást veled. Hogy erre vérszemet kaptál? NANÁ!
- Egy pénteki/szombati bulin pont rád nyitottam, miközben üzleteltél? De pech! Hogy kinek, az jó kérdés....
- Csak rám mered bízni a fotós, festős felszerelésedet, mert bár adom a kakaót, még arra is képes vagyok, hogy erre figyeljek. Ráadásként nagyon jó helyeket ismerek, mivel rengeteget cross-motorozok és evezek, olyan helyeken, ahol kevesen fordulnak meg
- pár hónapja vagyunk együtt, a szüleid csak azért nem (sem) nézik jó szemmel, mert túl … őszinte vagyok, vagy akármi másért, ami nem férne bele a világukba? Ki tudja?
A legelső olyan alkalommal futottam össze veled, amikor úgy döntöttem, kilépek abból a keretből, amiben éltem, legfőképpen, hogy kapjak levegőt, s megpróbáljak a saját utamon elindulni. A barátságunkban a barátságunk a legfontosabb, s egyben a legerősebb. Ezidáig szinte te láttad azt a valakit bennem, aki lehetnék, ami felé elindulhatnék, s ezt támogatod is. S erre a valakire bennem minduntalan rácsaptam, vagy rácsapódott az ajtó, amint apám kiderítette, miben is mesterkedem. Te azonban mellettem állsz, s kitartó a barátságunk. Legfőképpen azért, mert van oka, hogy kitartasz mellettem. Ezt az indokot rád bízom, megbeszélhetjük.
Keresem a lányt... Na nem az álmomból. A szüleid elkönyvelték, hogy sosem lesz senkid és jól jönne egy kamupasi? Vonz a pénz, a gazdagság? Esetleg csak látsz valamit ebben a szőke művészlélekben? A szerelmi szál minden megközelítésére nyitott vagyok Mindehhez azonban szükségem van rád, a 16-22 között lányra is.
A nővéremmel élek Manhatten egy előkelő környékén, így elképzelhető, hogy szomszédok vagyunk, vagy egy puccos partin ismerkedtünk meg. De az is lehet, hogy hallottál játszani a kocsmában és meghívtál utána egy sörre, vagy egy buliban félrészegen kezdtük el átrágni magunkat az élet nagy kérdésein. Szükségem lenne néhány barátra, fiúk, lányok harminc alatt - jöhet bárki, csak legyen valami (aprócska) közös pont
Néhány új szállal szeretném frissíteni a karakterem életét, ezért írnám ki az ötleteimet ide, hátha bárkinek megtetszik és ki tudunk hozni valamit ebből az egészből.
Aida egy házas nő és nem a csalfa típus, illetve egy lassan egy éves kisbaba édesanyja, tehát sajnos mindennemű szerelmi szál ki van zárva nála, viszont az ex kártyát nagyon szívesen kijátszanám. Konkrét elképzeléseim azon túl, hogy mindenképpen tizenéves korában vagy a húszas évei elején lehetett esedékes... Lényegében nincsenek, tehát ötletelhetünk szabadon. ^^
Barátokra, mindig szükség van, szóval keresnék néhány - jelen esetben hölgyet - akikkel mondjuk együtt járhatok jógázni, vagy talán annak idején megismerkedtünk a szülésfelkészítőn. Vagy akár a jógaoktató is lehetsz.
Mindenképpen nyitott vagyok olyan szálakra, amik az elittel kapcsolatosak. Talán te vagy az, aki valamit sejt abból, hogy nem éppen felhőtlen a házasságom és arra vársz, hogy ezt felhasználhasd ellenem. Illetve különböző jótékonysági gálákon és hasonló esteken együtt koccintunk és udvariaskodunk egymással.
Üzleti szálakra is szeretnék építeni, mindenképpen a szépségiparra helyezve a hangsúlyt. Szívesen fogadnék riválist, modelleket, akikkel reklámozhatom a termékeimet. Gyakornokokat is várok a céghez, illetve lényegében bárkinek biztosíthatok munkát az aligazgatótól kezdve egészen a vegyészmérnökig... Az már más kérdés, hogy találkoztunk-e egyáltalán és hogyan ismerkedünk meg.
Továbbá Aida egy nagyon közvetlen és kedves nő, szelíd természettel, tehát könnyű vele jó viszonyt kialakítani, ugyanakkor egy iszonyatosan erős személyiség is, akinek egyáltalán nem jelent gondot, hogy egy céget elvezessen és ugyanakkor patikába vágja a házat, gyereket neveljen, főzzön és tökéletesen gondoskodjon a családjáról. Kertészkedni is kifejezetten szeret, bár a fűnyírást némi pénz fejében a szomszéd férfiakra hagyja - btw erre is várok jelentkezőt ha van rá igény.
Lényegében ennyi az én kislitániám, ha ebből bármi megtetszett neked, akkor nyugodtan jelezz vissza pm-ben és összehozhatunk valamit ^^
You are the only one, who can stop this
endless waiting inside me. I will do all the hurting for the both of us, so promise me this one thing instead. Promise me just one thing. Your place will always remain as it is, so if you ever start to miss me again, don’t worry about a thing and, come back to me. Every day, I am in tears endlessly waiting for you.
We are like movie, I feel out of breath Talking about the old days makes me toss and turn again, while I know there's nothing I can do, I'm reminded once again as I hesitate after seeing pieces of you ~~~
♫ :
And July - Heize ft. Dean I drink cold water, I drink bitter coffee, but it’s so sweet, why? I said it’s killin me softly From A to Z, all of your past, I know everything, so why am I being like this? I can’t even say anything, I’m about to explode, it’s too late to say, that I’m saying this out of heat so I’m only lingering around you ~~~
★ családi állapot ★ :
We're like a broken cup, it can never mend It's okay even if the flame died out, it's okay to pretend that it's love, I don't care if I get hurt, it'll hurt more if I'm no longer in your mind ~~~
barátokat keresek, lehetsz az, akit a baleset előtt ismerhettem, jóban lehettünk, s bár nincsenek emlkeim a baleset előttről, újra fel tudtunk venni a fonalat. Lehetsz "új" barát is, s összefuthattunk akárhol, rendszeresen, s a beszélgetésekből végül jó barátság alakult
rendőr/nyomozó a baleseetem ügyét is te vitted, s a mostani ügyet is te kaptad meg. Nem velem történt, mégis vonatkozik rám, s mivel magas politikai körökbe nyúlik fel, nem egy egyszerű eset (többet pm-ben ) . Barátok ugyan nem vagyunk, legalábbis nem kebelbarátok, mivel bárokban énekelek, így néha felkeresel, összefutunk, s nem csak a napi sporteredeményekről bezélgetünk. Nem vagyok spicli, de ha nem jót látok, azért azt jelzem. Valójában csak szeretünk egymás társaságában eltölteni kis időt.
orvos/nővér/rehab/kutyakiképző barát - akármelyiket is választod, csak félig szakmai vonatkozású a kapcsolatunk. Az idők folyamán megtaláltuk a közös pontokat és jól megértjük egymást.
1; Alkalmazottakat. Nagyjából minden mennyiségben, amennyiben büntetlen előélettel bírsz, érdekel a vegán életforma, emberközpontú vagy. Ha magadra találtál, dobd el az önéletrajzodat egy PM formájában. Lehetsz pincér, szakács, konyhai kisegítő, akár mosogató lány/fiú, vagy éppen takarító. Ugyanúgy meg fogom becsülni a munkádat, mint bárki másét!
2; Távolabbi rokonokat. Ha netán egyedül érzed magad a Nagy almában és szükséged lenne egy családtagra, akivel időnként összeülhettek egy kávé mellett megdumcsizni az élet nagy dolgait, akkor csak dobj egy PM-et, és megbeszéljük a részleteket.
3; Végezetül pedig, egy legjobb barátra/barátnőre mindig szüksége van az embernek! Valakire, aki kegyetlenül őszintén a képedbe vágja a véleményét, és akivel ugyanakkor mindent meg lehet beszélni, akár a legszemélyesebb, legintimebb, legkínosabb témákat is. Rassztól, nemtől, szexuális beállítottságtól függetlenül várlak, ha felkészültnek érzed magad egy energiavámpír leszbikus nő picsogására
Keresnék egy-két (jelenlegi állás szerint) bűntársat játszani. Ha az ET alapján lenne közös pont az életünkben várlak szeretettel. Ami ötletem lenne:
#1 Mivel nekem kiöntheted a lelked, de olyat tettél, amit a piros bagázs nagyon nem tolerál, akkor jöhetsz hozzám. Vagy esetleg üzleti célból is felkereshetsz.
#2 Drága, régi jó barátom vagy. Tulajdonképpen lehetsz korrupt fakabát, vagy maga az alvilág ura, lakásom ajtaja nyitva áll előtted.
Sokat nem szeretnék megkötni a plot-ötletekkel kapcsolatban, mert vevő vagyok más dolgokra is.
- barátokat keresek, minden nemből, s körből, s első találkozásunk történhetett bárhogyan. Adrian kitartó a barátait illetően, ugyanakkor meg is válogatja - nem sokkal ezelőtt beljelentést tett egy belső vizsgálatot követően, mivel a kimutatásban jelentős eltéréseket talált, miután szerkezeti váltás történt, és másik osztályra került, Ekkor kezdett saját nyomozásba, aminek az lett az eredménye, hogy bejelentést tett, anoním módon. de egy rejtélyes, halállal végződő baleset. Te azonban pár beszélgetés után gyanút fogsz, hogy Adrian volt a bejelentő - szomszédok jöhetnek, Adrian Manhattanben az Upper East Sideon lakik. Ha elviseled szomszédnak, örömmel fogadlak - extrém sportokat sem veti meg, ha netán partnert keresnél hozzá
Halihó! Én egy olyan törvényszegő hölgyet keresek ( éjszakai pillangóként keresi a kenyerét), aki nem fél bemocskolni a kezét. Az apám parancsára, (aki az olasz Don), rávett, hogy az egykori barátomat öljem meg. Ha magadra ismertél küldj egy postagalambot és beavatlak a részletekbe.
Először is keresném azt, aki munkát adott nekem.. Rúdtáncos vagyok, igaz, régen latin versenytáncban remekeltem, de rosszra fordult minden, és belecsöppentem a pole dance világába. Már egy jó ideje a te bárodban fordulok meg, néha többet is teszek, minthogy táncolok. Jól kijövünk egymással, de az elején tisztáztuk, hogy kettőnk között nem lesz több, mint főnök-alkalmazott viszony. Talán sokszor dumálgatunk, talán kialakult olyan láthatatlan barátság is köztünk, és talán egy-két más dolgot is rám bízol a bárral kapcsolatosan... Beszéljük meg, főnök úr (asszony)!
A második, akit keresnék, az konkrétan egy olyan férfi, aki sokszor többet kér egy privát tánctól, de sosem kér tőlem olyat, ami szexuális szolgáltatásba nyúlna.. egy olyan embert kerestél, akivel beszélgethetsz, akinek elmondasz olyat, amit másnak nem. Ugyan először valóban azt akartad, de azt mondtad, több van bennem, mint bárki másban. Itt nem tudom, hogyan alakulna tovább, hiszen sosem lehet tudni, mit hoz a jövő... Afféle lelkitárs-szerű plotra gondoltam itt, valakit érdekel?
Továbbá: aki úgy gondolja, ismerni szeretne, vagy már ismer valahonnan, bátorkodjon szövegelni üzenetek formájában.
Az elmúlt tíz évben sok kapcsolatot alakítottam ki a városban, főleg Manhattanben. Az elit személyi edzőjeként és tánctanárként munkálkodom. Lehetsz akár az, akivel egyszer egymásba futottunk a parkban (szó szerint), vagy az alapítvány igazgatója, akinek segítettem megszervezni egy jótékonysági estet. Valaki, akivel csak egy ilyen esten találkoztunk (leszóltad/megdicsérted a ruhám, vagy szemeztünk két asztal között), esetleg a portás. Bármire nyitott vagyok, őket pedig különösen várom:
Legjobb barátnő Te vagy a lány, aki olyan nekem, mintha a testvérem lenne. Nincs nap, hogy ne beszélnénk, bármi történjen is velünk, azonnal elmeséljük a másiknak. Így nyilvánvaló, hogy te vagy az első, akit pánikolva felhívok, hogy terhes vagyok. Te pedig, mint saját tündérkeresztanyám jössz és leöntesz egy pohár hideg vízzel, majd teljes lelki nyugalommal elmondod a véleményed.
A szeretőm lánya Kamaszkorban levő lány vagy, elvált szülők gyereke. Imádsz táncolni és jól is csinálod. A csoportomba jársz már vagy két éve. Sokszor jössz és megölelsz, aztán edzés után elsírod a szerelmi bánatod. Még nem tudsz róla, hogy apáddal viszonyunk van, de ami késik... Talán még örülnél is, ha lenne egy kistestvéred? (Apukád egyébként ki van írva keresettnek.)
Társam Veled alapítottuk a Cheetah-t, az egész stúdiót és edzőtermet. Felkaroltál amikor kamaszként az országba jöttem és egy ingoványos talajra lépve belevágtunk a bizniszbe. Szerencsénk volt és bejött, valami egészen tökéleteset alkottunk.
Valamint van két keresettem, a születendő gyermek lehetséges apukái Simon és Max, akikre sok bonyodalom vár, ha megérkeznek.
Sziasztok Én is szeretnék kapcsolatokat kialakítani. Ha úgy érzed az előtörténetem alapján, hogy beleférek az életedbe, és nekem is tetszik az ötlet, akkor plotolhatunk. A jelenlegi állás szerint még egy játék nem fog kifogni rajtam.
Egyébként leírok ide pár ötletet. Lehet, hogy alap ötletek lesznek, de kezdésnek megteszi, a többit pedig megbeszélhetjük pm-ben.
1. Massimiliano Olaszországból származik, ahol többen ismerik a nevét. Sok embernek segített eddig is, és ezután is így fog tenni, csak most éppen New Yorkban van. Lehet, hogy te is hallottál rólam. Nem kürtölöm világgá, hogy én vagyok az olasz maffia feje, de a médiába nagyon ritkán felbukkanok az üzleteim kapcsán, aminek nem igazán örülök. Vannak ám legális üzleteim, az illegálisat pedig úgysem tudják meg. Egyetlen alkalommal tűnt el az egyik (otthonomban rendezett) estélyem alkalmával egy híres politikus/híres vagy hírhedt személy/bárki, de természetesen nem tudták rám bizonyítani, hiszen "ártatlan" vagyok. Szóval lehet, hogy éppen te is itt voltál akkor, de furcsa mód nem hallottál semmit, és most találkozunk. Vajon rá mersz kérdezni, hogy a rendőrség talált e valami nyomot, vagy hogy esetleg megkerült e az eltűnt? De az is lehet, hogy éppen segített neked Massi, és most várja, hogy viszonozd a kedvességét?
2. Lehet, hogy régen neki dolgoztál, és mivel most le vagy égve, ismét munkát kérsz tőle. Ehhez nem muszáj tudnod, hogy Massimiliano maffiózó. Lehetsz egyszerű pincér is az egyik olasz éttermébe, vagy pultos az egyik klubjában, esetleg táncosnő (akár sztriptíz is).
3. Lehetsz tag is a kis családomban, még ha nem is vér szerinti vagy. Pl. mindenkinek szüksége van bizalmasokra. Lehetne, hogy a kettőnk családja már gyermek korunk óta jóban volt, így volt ideje kialakulni a kettőnk kapcsolatának is. Jó barátok lettünk, és teljes mértékben megbízom benned. De lehet, hogy éppen ellenségek vagyunk. Esetleg a családjaink már születésünk óta, vagy előtte is ellenségesen viselkedtek egymással.
4. Lehetsz az exem, szeretőm, ágyasom. De tudnod kell, hogy nem akarok szerelmi szálat kijátszani, szóval még ha a karaktered szerelmes is Massimiliano-ba, akkor is szeretném meghagyni egyenlőre a kemény, megingathatatlan pasit.
De ezeken kívül is bármilyen ötletet szívesen veszek.
Úgy hozta a sors, hogy az AC-nek hála a karakterem története egy kicsit átíródni látszik. Ehhez pedig keresem azt a meglévő vagy új karaktert és user-t aki szívesen megismerne egy kicsit jobban. Nyitott vagyok a legtöbb ötletre, szeretem a lassan kibontakozó játékokat és az eszeveszett tempót is. Szóval ha kedvet kapsz hozzám, csak dobj meg egy pm-el és a többit majd megbeszéljük.
Ronnie fiúnak keresnék barátnőt. Egy lassan felépülő kapcsolatra gondoltam. Azt mindenképp figyelmbe kell venni hogy egy hisztis fasz, indulatkezelési problémái vannak és épp leszokóban van az alkoholról. Ami ugyebár nem javít a dolgon. Mindezekért cserébe egy viking félisten.